2016. április 18., hétfő

Prófétai Áhítatok-04.18.


A TROMBITA, BILL BURNS:
Azt szeretném, ha hit által úgy helyezkednél, hogy ahhoz igazodj, amit ezekben a napokban cselekszem. Mert ez a fény időszaka, a kijelentés időszaka, a felemelkedés időszaka, az az időszak, amelyben lehetőséged adódik minden eddiginél magasabbra menni. Még mélyebben megismerhetsz Engem. Annak az ideje van, amikor kialakítom a most következő időszakba vivő és azon átvezető utazásod kereteit, hogy megkaphasd az áldásait és megszerezhesd a tanulságait ennek az időszaknak, és ezáltal egyre magasabbra kerülj.
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Jó úton haladsz, de olyan körülmények fognak adódni, amelyek képesek leterelni az útról. Továbbra is koncentrálj és őrizd meg a tisztán látható célkitűzésedet. Valóban új kezdet van, viszont az ellenség meg fog tenni bármit, amit csak tud, hogy ugyanazokat a hibákat kövesd el, amiket a legutóbbi szellemi időszakban követtél el. Keress Engem a bölcsességért minden dologban, mondja az Úr.
5 Mózes 5:32 Vigyázzatok tehát, hogy úgy cselekedjetek, amint parancsolta az Úr, a ti Istenetek nektek; el ne térjetek se jobbra, se balra.

Forrás: Prófétai Napló - Országh György.

Zsoltárok 119,49-52

Emlékezz szolgádnak tett ígéretedre, amelyhez nekem reménységet adtál. Ez a vigasztalásom nyomorúságomban, mert beszéded megelevenít engem. Bármennyire csúfolnak is a kevélyek, mégsem hajolok el törvényedtől. Ha ősrégi döntéseidre gondolok, megvigasztalódom, Uram!



„Emlékezz szolgádnak tett ígéretedre”[1] Isten az Ő ígéreteit hűségesen megtartja ellentétben a hűtlen, mindenben engedetlen emberrel. Isten beteljesíti rajtam ígéretét!
„…amelyhez nekem reménységet adtál.”[2] De Isten nem ember kinek szava percről percre változna, ezért a zsoltáros is reményét ígéretébe vetve fohászkodik, és erre bátorít engem is.
„Ez a vigasztalásom nyomorúságomban,…”[3] Isten ígérete, mit vigasztalás kell, hogy lebegjen a keresztyén ember előtt és előttem is. Mert Isten ígéretében nyerem reménységem.
„…mert beszéded megelevenít engem”[4] Ez a remény életet ad a nyomorultnak tűnő nehéz helyzetben.
„Bármennyire csúfolnak is a kevélyek, mégsem hajolok el törvényedtől.”[5] A kevélyek azok, akik elvetik, kinevetik Istent az Ő törvényét és hű embereit is megcsúfolják. Ez a rész az, ami ma nekem is bátorítást és reménységet ad, amikor kinevetnek, megvetnek Isten ígéreteibe vetett bizalmam miatt. Ez az a szilárd remény mely megtart az Úr „törvényében”.
„Ha ősrégi döntéseidre gondolok, megvigasztalódom, Uram!”[6] Ha bárki visszatekint, az Úr ígéreteire láthatja azt, hogy miként teljesedtek be azok és egyikkel sem maradt adós senkinek. Ezért amikor látom Isten „Ősrégi döntéseit”, rendelkezéseit ugyanúgy szertefoszlik aggodalmam és szívem vigasztalást nyer, mit a zsoltár írójának.

JOYCE MEYER-Fedezd fel az Isteni tervet a gyermeknevelésben-1. rész

Ma az emberek irányt keresnek az életükben, jobban mint bármi mást. A jó hír az, hogy Isten megígéri hogy vezet minket, ha bízunk Benne.
Találd meg és töltsd be rendeltetésed
Amikor Isten akaratában élünk, a lehető legjobb helyen vagyunk. Itt találunk örömet, megelégedést és itt találjuk meg azt a rendeltetést, amit Isten nekünk szánt.
Merre tart az életed? Kivé leszel? Milyen úton jársz? Ma az emberek irányt keresnek az életükben, jobban mint bármi mást. Szeretnék tudni, hogy miért vannak itt – szeretnék felfedezni életcéljukat.
Szeretem Zsolt.139:13,16-ot. Itt ezt olvassuk: Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében… Látták szemeid az én alaktalan testemet és könyvedbe ezek mind be voltak írva: a napok is amelyen formáltatni fognak, holott egy sem volt még meg közülük.
Van rendeltetésed. Isten formált téged édesanyád méhében és megalkotott téged a világ megalapítása előtt. Efézus 2:10 mondja, hogy Isten az idők előtt eltervezett számodra egy utat, amelyen járnod kell!
A rendeltetés egy rendeltetési hellyel van összefüggésben – ahová majd megérkezünk. Isten álmokat és látásokat helyez szívünkbe és azt akarja hogy együtt működjünk Vele és lássuk, hogy ezek az álmok valóra válnak. De meg kell értenünk, hogy az előrehaladás Isten teljes akaratában, fokról-fokra, lépésről-lépésre történik. Isten nem azonnal végzi el a teljes munkát, miután valamit elkezd az életünkben – mindig van egy kezdet, egy középső rész és egy befejezés.
Volt idő, amikor Isten teljes életemre vonatkozó tervét tudni akartam, mielőtt elindulok – „távoli előrejelzést” akartam. De Isten általában nem így dolgozik. Legtöbbször nem mutatja meg egyszerre az egész képet. Egy részletet mutat meg egyszerre, vagy egy lépést. És miután megléptük azt a lépést, akkor mutatja a következőt.
Minden szintnél ki leszünk próbálva, mielőtt továbbléphetnénk a következő szintre. És Isten Igéje figyelmeztet, hogy a lehetőségek minden új szintjénél, újabb vagy nagyobb ellenállásba fogunk ütközni. Gyakran mondom: „új szint, új támadás” (lásd: I.Kor. 16:9).
Sátán nem akarja hogy betöltsük rendeltetésünket, mert tudja, hogy akkor Isten kezében erőteljes eszközök leszünk az ellenség királyságának lerombolásában.
Az ellenség szereti játszani a „kössünk üzletet” c. játékot. Ha nem tud valakit teljesen visszatartani Isten akaratától, a következő taktikája az, hogy kompromisszummal kísértse vagy azzal, hogy kicsit kevesebbet tegyen mint amit Isten mondott.
Mielőtt elkezdtem a szolgálatomat, stabil, jó állásom volt a könyvelés területén. Isten kezdte a szívemre helyezni, hogy hagyjam ott a munkahelyemet, maradjak otthon és készüljek fel a szolgálatra, de féltem feladni a biztos bevételemet. Ekkor mondta ezt Sátán: „Kössünk üzletet… mi lenne, ha rész munkaidős lennél?” Így tehát rész munkaidős lettem és néhány hónap múlva elbocsátottak! Nem dolgoztam rosszul, de hála Istennek, hogy Ő nem engedte, hogy kevesebbel beérjem, mint az Ő teljes akarata. Vigyázz, nehogy Sátán Isten „megrövidített” akaratát adja el neked. Ne köss semmiféle üzletet a gonosszal. Ragaszkodj ahhoz, amit Isten szívedre helyezett és fejezd be, amit elkezdtél!
A halogatás az ellenségnek egy másik nagyon megtévesztő eszköze. Ez így szól, „Tedd meg, de egy kicsit később.” A halogatás emberek tömegeit tartja vissza küldetésük betöltésétől. Akarnak engedelmeskedni és mindazt meg akarják tenni amire Isten elhívta őket, de valahogy sosem teszik meg azt a nagyon fontos lépést, amit tettnek hívnak.
Isten időzítése mindig tökéletes és az akarati döntésünk - hogy azonnal engedelmeskedünk Neki, - a mentőkötél szívünk vágya és a befejezett termék között. Az egyetlen út, mely igazán bevezet Isten áldásaiba az engedelmes életvitel. Biztatlak, hogy bátran állj ellen az ellenségnek. Kezd el megvallani, „Nem fogok kompromisszumot kötni, nem fogok halogatni, Isten akaratában fogok járni!”
Azt hiszem sokan nem használják ki teljes potenciáljukat mert nem értenek dolgokat és valahol félúton feladják. De Istennek nem ez a terve – Ő arra vágyik, hogy véghezvigyük azokat a nagy dolgokat, amit szívünkre helyez és egy kiteljesedett életet éljünk.
Sokan küszködnek hogy irányt és választ kapjanak az életükre. De Isten megígéri, hogy vezetni és irányítani fog, ha keressük Őt és bízunk Benne (lásd: Példabeszédek 3:5-6).
Évekig féltem attól, hogy ha elindulok, rossz irányba fogok menni. Állandóan ezt mondtam, „De Istenem, mi van ha nem talállak meg (félreértelek)?” Egy nap a Szent Szellem szólt hozzám és ezt mondta, „Joyce, ha te elvétesz engem, én megtalállak téged.” Isten nem akarja hogy féljünk és ingadozzunk. Azt akarja, hogy bízzunk Benne és higgyük, hogy Ő tud és fog szólni hozzánk életünkre vonatkozó tökéletes tervéről amint keressük Őt.
Ha nem tudod hogy ezen a ponton mi Isten akarata számodra, legalább kezdj el így gondolkodni, „Most nem tudom Isten pontos tervét, de azt tudom, hogy Ő szeret engem. Bármit is tesz, az jó lesz és áldott leszek.”
Lazíts és engedd, hogy Isten, Isten legyen. Örülj és nézz minden nap elé reménységgel és eltökéltséggel. Ne félj, hogy nem fogod hallani Isten hangját, hanem szilárdan hidd, hogy Isten vezet és a megfelelő időben pontosan tudni fogod, mit kell tenned.
Mi rabolja meg örömünket?
Évekkel ezelőtt az Úr számos különböző dologra mutatott rá az életemben, melyet az ellenség újra és újra felhasznált, hogy ellopja az örömömet. Például megmutatta, hogy ha élvezni akarom az életet, akkor abba kell hagynom az arra irányuló „küzdelmemet” hogy mindig nekem legyen igazam – főleg férjemmel, Dave-vel szemben. Isten azt akarta, hogy valahányszor más véleményen voltunk, ne próbáljam egyre bizonygatni az igazamat, hanem maradjak csendben és engedjem el az ügyet. Ha igazam van, Isten úgyis igazol. Ő az aki kimunkál dolgokat és én közben megtarthatom az örömömet és békémet.
Hogy élvezzem az életet, meg kellett tanulnom hogyan mondjak nemet. Rájöttem, az Úr segítségével, hogy „ép ésszel” nem tehetünk meg mindenkinek mindent amire csak kérnek. Ez egyszerűen túl sok feszültséggel járna és nagyon fárasztó lenne. Ma, férjemen kívül ott van négy gyermekem, nyolc unokám szüksége és kívánsága és több mint 500 beosztottam és számtalan ember szerte a világon, akik igényelnek az időmből valamennyit. Ha nem támaszkodnék a Szent Szellem vezetésére, hogy mire mondjak igent és mire nemet, állandóan túlterhelt és boldogtalan lennék.

Napi Gondolatok- A megvetett sarokkő

Erre megkérdezte tőlük Jézus: Sohasem olvastátok az írásokban: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő, az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben.”

Máté evangéliuma 21:42

Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette, elkészítette a szőlőtaposó helyet, és őrtornyot épített a kertjébe. Azután az egészet bérbe adta gazdálkodóknak, és elutazott egy másik országba.

Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy hozzák el a termésből neki járó részt. A bérlők azonban megragadták a tulajdonos szolgáit és megverték őket. Volt olyan, akit meg is öltek, megint másokat megköveztek.


Ezután a gazda más szolgákat küldött hozzájuk, de a bérlők ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a gazda azt gondolta: „A fiamat talán meg fogják becsülni!” Ezért a saját fiát küldte hozzájuk.

Amikor a bérlők meglátták a fiút, azt mondták egymásnak: „Nézzétek, ő a szőlőskert örököse! Gyertek öljük meg, akkor miénk lesz az öröksége!” Ezért megragadták a fiút, kidobták a szőlőskertből, és meggyilkolták.



Milyen jó, hogy távoli eseményeket ír le ez a példatörténet! – gondolhatjuk magunkban. De vajon mi hogy állunk ezzel a kérdéssel? Vajon megvetjük-e a szőlőskertbe küldött szolgákat, vagy tisztelettel közeledünk hozzájuk? És mi a helyzet a Fiával, Jézus Krisztussal? Vajon beépítjük-e lelki házunkba sarokkőként?

Mint minden másban, ebben is könnyen megismételjük elődeink hibáit, ha nem hozunk tudatos döntéseket, és nem küzdünk rossz szokásainkkal.

Becsüljük meg az Isten szőlőskertjébe küldött szolgákat, de legfőképpen ismerjük fel, és helyezzük az őt megillető helyre lelki épületünk sarokkövét, Jézust!

Napi áhítat : Nem megfelelő motiváció a jelkérésre

Aki nem látja, hogy az élet csoda, annak hiába kezded bizonyítani Isten létét.

Olvasmány: Mt 16,1–12:

1.„[A farizeusok és a szadduceusok odamentek, hogy kísértsék őt: kérték, hogy mutasson mennyei jelt nekik.] 
2.Ő azonban így válaszolt nekik: „(Amikor esteledik, ezt mondjátok: Szép idő lesz, mert vöröslik az ég! 3.Reggel pedig: Ma zivatar lesz, mert vörös és borús az ég. Képmutatók! Az ég arcát meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok?) 
4.E gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak a Jónás próféta jele.” Ezzel otthagyta őket, és elment. 
5.Amikor a tanítványok átmentek a túlsó partra, elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. 
6.Jézus így szólt hozzájuk: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!” 
7.Ők pedig így tanakodtak egymás közt: „Nem hoztunk kenyeret!” 
8.De Jézus észrevette, és így szólt hozzájuk: „Mit tanakodtok azon, kicsinyhitűek, hogy nincs kenyeretek? 
9.Még mindig nem értitek? Nem emlékeztek az ötezer ember öt kenyerére, és arra, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze? 
10.A négyezer ember hét kenyerére sem emlékeztek, és arra sem, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze? 
11.Miért nem értitek meg, hogy én nem kenyérről beszéltem nektek?! Őrizkedjetek a farizeusok és szadduceusok kovászától!” 
12.Ekkor értették meg, hogy nem azt mondta, hogy a kenyér kovászától óvakodjanak, hanem a farizeusok és szadduceusok tanításától.”

Megtérésem előtt sokat vitatkoztam egy hívő barátommal teológiai kérdésekről.
Nagyon okosnak hittem magamat, és próbáltam sarokba szorítani ismerősömet a klasszikus kérdésekkel: ha Isten szereti a világot, miért van annyi szenvedés, mi lesz azokkal az emberekkel, akik egy olyan kultúrában nőnek fel, ahol nincs Biblia és soroltam tovább.
Tényleg érdekes kérdések ezek, de egyszer ez a barátom megkérdezte: téged tényleg a válaszok érdekelnek, vagy csak kifogást keresel arra, miért ne higgyél? Teljesen igaza volt, nem a bennszülöttek sorsa érdekelt az örökkévalóságban.
Abban a lelkiállapotomban én is hasonló lelkületű voltam, mint a farizeusok és a szadduceusok. Nem az igazságot kerestem, nem Jézust akartam megismerni, megérteni, hanem a saját igazamat, életemet akartam megvédeni.
Ahogy Jézus leleplezte kora képmutatóit, úgy zárkózott el előlem is a hamis szándékból feltett kérdéseimet hallva.
Rengeteg jelet és csodát tett Jézus a Galileai-tó partján. Akik hittel és őszinte szívvel mentek hozzá, azok elől sohasem zárkózott el. 
„Az Úr csodásan működik” című ének egy sora szépen összefoglalja az elmondottakat: „Ki kétkedőn boncolja őt, annak választ nem ád, / De a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.”

(Merényi Zoltán)

Prófétai Áhítatok--04.18.



APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

A királyságomhoz vezető út keskeny és időnként rögös. Sokan kötöttetek kompromisszumot és lettetek langyosak. Én vagyok a ti szívetek erőssége és a lelketek Megváltója. Nincs más út az örök életre, csakis Én, mondja az Úr. Használd ki most ezt a lehetőséget, hogy megújítsd az elkötelezettségedet. 
 
Máté 7:13-14 Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.
 
 
Forrás: Prófétai Napló - Országh György

Kenneth Copeland- Tej helyett kemény eledel

,,Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, akiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre.,,
– Zsidó 5:12



Szeretnéd tudni, hogy Krisztus Teste miért volt az elmúlt néhány évben ilyen zűrzavaros állapotban? Szeretnéd tudni, hogy az ördög miért tudta nyilvánosan mutogatni a gyengeségeinket? Szeretnéd tudni, hogy miért nem vagyunk egységben erősek, és miért vannak ehelyett gyakran szakadások közöttünk a viszálykodás és egymás kritizálása miatt?

Azért, mert ahogy az Úr a Zsidókhoz írt levélben mondja, Isten népének tejre van szüksége és nem kemény eledelre. Csecsemők! Isten népének nagy része nem ismeri az Ő útjait.

Ezért küldött téged és engem, hogy tanítsuk a megigazultság Igéjében gyakorlatlan hívőket, és segítsünk nekik felnövekedni.

„Persze,” mondod, „te prédikátor vagy, de mi a helyzet velem? Én mit tehetek?” Megmondom neked. Úgy hiszem, hogy Isten mindkettőnket elhívott valamire.
A Zsidó 3:13-ban találod. „Intsétek egymást minden napon, míg tart a ma.”
Ez többé nem csupán egy bibliai vers számomra, hanem világos parancsolat az Úrtól. Gloria és én évekkel ezelőtt kaptuk ezt a parancsolatot, amikor Ausztráliában prédikáltunk. Ez arra indított minket, hogy hitben kilépjünk, és elindítsuk a napi televíziós műsorunkat. De ez a parancs nem csak nekünk szól – mindannyiunknak követnünk kell a saját életünkben.

„Intsétek egymást minden napon.” Imádkozz efelől ma, rendben? Tölts időt az Atyával ezzel az Igével kapcsolatban. Kérdezd meg Tőle, hogyan töltsd be ezt a parancsolatot. Talán azt válaszolja majd, hogy támogass olyan szolgálatokat, mint a miénk, akik naponta tanítják Isten Igéjét. Talán azt mondja neked, hogy olyannyira itasd át magad az Igével, hogy az kibuggyan belőled, amikor valakivel találkozol, így az Igével bátorítod a másikat, hogy tartson ki, és növekedjen tovább Jézusban.

Bármit mond Isten, tedd meg! A Gyülekezet tele van szellemi csecsemőkkel, és egyre több születik. Segíthetsz nekik eljutni a tejtől a kemény eledelig. Kezdd el őket buzdítani. Még ma!

Igei olvasmány:  Zsidó 3:7-19

Kenneth E. Hagin - Amit csak akartok

Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussalaz odafelvalókat keressétekahol a Krisztus vanaz Istennek jobbján ülvénaz odafelvalókkal törődjeteknem a földiekkel. —KOLOSSÉ 3,1. 2.


A hívő tulajdonképpen a feltámadáskor emeltetett fel és lett Krisztussal együtt az Atya jobbjára ültetve. (Ef. 2,5. 6.) Gondolkodj el ezen az igerészen, amíg valóságossá nem válik a számodra. Ne feledd, hogy minden mennyei áldás a tiéd már. (Ef. 1,3) De ha élvezni is akarod ezeket, neked kell elfoglalni az ottani helyedet. Az a hívő, akinek megnyíltak a szemei és látja a trónnal járó jogait Krisztusban, megteheti, hogy:
(1) elfoglalja hatalmi helyét, és
(2) elkezdi használni azt a szellemi hatalmat, ami az ültetés következtében lett ráruházva. Az ördög elkeseredetten küzd az ellen, hogy belépjünk a hatalmi területére. Megszokta már, hogy hatalmat gyakorol és uralkodik az emberek felett, ezért minden erejét ellenünk fordítja, amikor kezdünk megismerkedni ezekkel a hatalmas igazságokkal. Nincs még egy olyan igazság, ami akkora ellenállást vált ki részéről, mint a hívőknek adatott hatalom! Csak akkor vagyunk biztonságos helyen, ha Krisztussal együtt ülünk a mennyekben, magasan minden fejedelemség, hatalmasság, erő és uraság felett. Ha a hívő kitartóan megmarad hit által ezen a helyen, az ellenség nem férhet hozzá. Ezért foglald el a helyedet a mennyekben és tartsd meg!
Megvallás: Azt a szolgálatot, amit Isten meg akar valósítani az Ő Fián keresztül ebben a világban, Krisztus Testén keresztül hajtja végre. Én tagja vagyok e Testnek, és használni fogom a hatalmamat.

Isten ígéreteinek tárháza-Ő soha el nem hagy

"Veled leszek... Nem maradok el tőled, nem hagylak el" (Józs 1,5)
Gyakran idézik ezt a Józsuénak szóló ígéretet; ez az alapja az újszövetségi Igének: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged" (Zsid 13,5). 

 

 

 

 

 


Szeretteim, küzdelmes élet vár ránk, de a Seregek Ura velünk van. Nagy, de lelkileg ingadozó népet kell vezetnünk? Ezen ígéret szerint megkapjuk a hozzá szükséges józanságot és bölcsességet. 
Ravasz és hatalmas ellenséggel kell megküzdenünk? Ebben az ígéretben rejlik a győzelemhez szükséges erő. Nagy örökséget kell elnyernünk? E jel alatt célhoz érünk, hiszen maga az Úr van velünk.

Mert bizony jaj lenne nekünk, ha az Úr elhagyna bennünket. Mivel azonban erre sohasem kerülhet sor, nyugtalanságunk viharai Isten hűségének hullámain megnyugodnak. Az Úr soha nem hagy el bennünket. Történjék bármi, Ő mellettünk lesz. Barátok cserbenhagyhatnak, segítségük sokszor csak olyan, mint az áprilisi zápor, Isten azonban hűséges, Jézus Krisztus mindörökké ugyanaz, és a Szent Szellem bennünk marad.

Én lelkem, légy ma is nyugodt és bizakodó. Ha gyülekeznek a felhők, az Úr szétoszlathatja őket. Mivel Isten nem hagy el; a hitem se hagyjon el; mivel Ő nem távozik el mellőlem, én sem akarok eltávozni mellőle. Így hitben békességre találok.
Charles H. Spurgeon-

2016. április 17., vasárnap

Charles H. Spurgeon

Szeretném bemutatni Charles H. Spurgeont:

Többek között az Isten ígéretének tárházát írta ,azaz a HIT csekkfüzetét naponkénti használatra, rövid gyakorlati magyarázatokkal és a Harmatgyöngyök és Aranysugarak című áhítatos könyvét.

Charles Haddon Spurgeon,
általában csak C. H. Spurgeon,
(1834. június 19. - 1892. január 31.)
angol megújult baptista prédikátor volt, aki a mai napig hatással van a keresztény felekezetekre.

A keresztény világban a prédikátorok fejedelmeként tartják számon.
Az általa alapított, ma már nevét viselő jótékonysági szervezet világszerte számos családnak és gyermeknek segített.
Prédikációit még életében több mint 30 nyelvre fordították le és adták ki. 



A hívő ember azért kapja ezeket, hogy valami jó ADOMÁNYBAN részesüljön.
Nem arra valók, hogy kényelmesen elolvassuk őket és ennyivel beérjük, hanem, hogy vegyük VALÓSÁGNAK az ÍGÉRETEKET, miként a betétkönyvet is valóságos pénzként kezeljük.

Olvassátok rendszeresen!
Ragadjuk meg az ígéreteket, ismerjük el igaz voltát és hittel fogadjuk el, mint a nekünk szóló ígéretet!

A videón betudjátok állítania a magyarra fordítását!
https://www.youtube.com/watch?v=kAnMefG6nF0

Prófétai Áhítatok-04.17.


APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

A királyságomhoz vezető út keskeny és időnként rögös. Sokan kötöttetek kompromisszumot és lettetek langyosak. Én vagyok a ti szívetek erőssége és a lelketek Megváltója. Nincs más út az örök életre, csakis Én, mondja az Úr. Használd ki most ezt a lehetőséget, hogy megújítsd az elkötelezettségedet. Máté 7:13-14 Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.

Forrás: Prófétai Napló - Országh György

Zsoltárok 119,69-72

Hazugságot koholtak ellenem a kevélyek, de én megfogadom utasításaidat tiszta szívből. Kövér a szívük, érzéketlen, én pedig törvényedben gyönyörködöm. Jó nekem, hogy nyomorúság ért, hogy megtanuljam rendelkezéseidet. Jobb nekem a te törvényed, mint ezernyi arany és ezüst.



Ebben a részben a zsoltár írója a megvető, kövér szívű, kevély emberek koholt vádja elleni védelemért fohászkodik, hálát adva a fizikai nyomorért, mely visszavezette őt Isten rendeléseihez. Ez volt az, amely feltárta előtte Isten rendeléseinek valódi értékét, összevetve azt a mulandó fizikai gazdagság örömeivel.
Ezáltal az Úr nekem a következőkre mutatott rá:
A hazug szív a kevélység egyik fő jellemzője, mely kövérré, azaz elbizakodottá teszi azt. Ellentétben a tiszta szívvel, mely az Úrban merül el.
Tehát ez a zsoltár ezt a két jellemet állítja egymással szembe és arra mutat rá, is azok értéke.
A kevély és a büszke szív az, amely megveti az Élő Istent. Lehet, hogy erőteljesnek és gazdagnak tűnik, olyannak, mint az arany vagy, ezüst által meggazdagodott ember, mégis veszendő.
Ha jól megfigyeljük a kevély szív gyümölcsének eredményeit és az igaz, Istenben gyönyörködő szívet, akkor jól és tisztán láthatjuk, a fentebbi állítás igazságát. Csak a tiszta szív gyümölcse az, amely maradandó. Mert bármi is gazdagítson meg, legyen az fizikai ezüst, arany vagy akár emberi méltóság és bölcsesség, mind veszendő az Élő Istenre tekintve.
Ezért ad hálát a zsoltár írója is az őt ért nyomorúság miatt. Az volt, ami visszavezette őt az Úr rendeléseihez, az igaz szív útjára.
Így hát én is így imádkozom:
  • „Jobb nekem a te törvényed, mint ezernyi arany és ezüst.”[1] és ne hagyj elvesznem a kevélyek koholmányai által. Ámen!

Napi Gondolatok- Ne hagyd (el)veszni!


„Fölépítik fiaid az ősi romokat, falat emelsz a régiek által lerakott alapokra; rések befalazójának neveznek, aki romokat tesz újra lakhatóvá.”
(Ézsaiás könyve 58:12)

Régen volt... - Mondod magadban, miközben visszagondolsz a kezdetekre, a te történeted kezdetére, ami közted és Isten között íródott. Vagy legalábbis arra a kezdetre, amire emlékszel. Régen volt. Régi az emlék, az érzés, a tűz, ami akkor fellobbant. Akkor minden olyan világos volt, olyan könnyen érezhető, szinte tapintható az Isten jelenléte. Sok idő telt el azóta, hosszú az út, mely odáig visszavezet. Sok dolog történt. És sok dolog változott. Túl sok. 

Felépült egy vár a biztos Alapra, egy egész erődrendszer, melynek falait az idő és az élet keményen próbára tette. Talán a repedések csak közelről látszanak. Talán csak "szépséghibák". De az is lehet, hogy itt-ott omladozni kezdett a fal. Vagy talán úgy érzed, minden, ami régen volt, ma már csak romokban hevér, és nem vagy biztos abban, hogy érdemes-e még időt és energiát áldoznod a váradra. 

Nem tudom, hogyan ébredtél ma reggel, nem tudom, milyen terveket forgatsz magadban, nem tudom, éppen hogy éled meg az Istennel való kapcsolatodat. De azt tudom, hogy Ő egy gyönyörű üzenetet küldött ma neked és nekem. 

Még nincs veszve semmi. A romokból új élet támadhat, a régi tűz ismét loboghat, a kapcsolat helyreállhat közted és közte. Van remény, barátom! Isten nyitott arra, hogy megjavítsa, felfrissítse, vagy ha kell, újrakezdje veled a kapcsolatot. Ő kész veled szerszámot fogni, és nekilátni felhúzni az új falakat a régi, biztos Alapra. Ő szeretne gyógyulást adni neked. Szeretne téged újból egésznek, teljesnek, boldognak látni. Szeretné betömni a réseket, megjavítani azt, ami elromlott. Ő tudja, hogy nem éri meg veszni hagyni a várat, hiszen számára egyedi és pótolhatatlan érték lapul benne: Te magad. 

Hát ragadd meg az Ő kezét, és engedd, hogy munkához lásson, és bevonjon téged is ebbe a folyamatba! Ne hagyd veszni a történetedet! Ne mondj le Istenről, mert ma még újrakezdheted, ma még van remény!

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja -Mi is történt akkor?


 "Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?" (Lk 24,18)





Egy halott Krisztus emlékével, az élő Krisztus nélkül csak ilyen csüggedten járhat az ember, ahogy ez a két emmausi férfi. Ma is többen mennek így kifelé a templomból, a vallásból, kedves, de halványuló emlékekkel, nem tudva, hogy Krisztus él.

Miközben keseregtek, hozzájuk csatlakozott a feltámadott Úr, de egyelőre nem ismerték fel. Mindig Jézus lép oda mellénk, mert ő számon tart, név szerint ismer, és nem hagy reménytelenségben. Kérdezgeti, beszélteti őket. A férfiak pedig elmondják, milyen nagy baj az, hogy őt megölték és nincs többé. Ilyen okosakat mondunk ám, ha nem tudjuk, hogy mi is történt valójában Jeruzsálemben azokban a napokban. Mert ők csak a felszínt látták, az eseményeket. De hogy mi volt Jézus halálának a valódi oka és célja, azt nem. Mert nem csak annyi történt, hogy a nép akkori vezetői kivégeztették őt. Hanem ezzel egy örök isteni terv valósult meg, mert ez nyitotta meg előttünk az Istenhez visszavezető utat. Mi az Isten elleni lázadásunkkal kizártuk magunkat a vele való közösségből, s ezzel halálra ítéltük magunkat. Jézus Krisztus ezt az ítéletet vállalta magára, és helyettünk elszenvedte. Rajta hajtotta végre az igazságos Isten azt a büntetést, amire mi szolgáltunk rá, s amit nekünk kellett volna elszenvedni. Így viszont szabadok vagyunk, még egyszer nem hajtja végre azt Isten, hanem mindenkit, aki ezt komolyan veszi, gyermekévé fogad. Ez a helyettes elégtétel történt meg Jeruzsálemben azokban a napokban.

Aki ezt tudja és hiszi, az azt is tudja, hogy Isten feltámasztotta Fiát a halálból, és Jézus Krisztus ma is él. Semmi okunk tehát a csüggedésre, de minden okunk megvan az örömre, reménységre, hálára. Mert nem egy halott Megváltóra emlékezünk, hanem élő Urunkat követjük és magasztaljuk.

Napi Ige - TUDD , HOGY KI TARTOZIK AZ ÉLETEDHEZ!


"...tüskévé lesznek a szemetekben és tövissé az oldalatokban azok, akiket meghagytok közülük..."

A földrengéseket az okozza, hogy két tektonikus lemez egy törésvonal mentén egymásnak nyomódik, majd ellenkező irányba elmozdul. Ez történik olyankor is, amikor nem a megfelelő emberekhez kötődsz. Ezért mondta Isten az izraelitáknak az Igéret földjén élő ellenséges népekre vonatkozóan a következőt:



"De ha nem űzitek ki onnan az ország lakosait, akkor tüskévé lesznek a szemetekben és tövissé az oldalatokban azok, akiket meghagytok közülük, és szorongatni fognak benneteket azon a földön, amelyen lakni fogtok (4 Mózes 33:55)
Ha egy kapcsolat nem működik, ha már a helyreállítására tett minden erőfeszitésed kárba veszett, ismerd be! Néha csak le kell nyelned a büszkeségedet, és be kell látnod, hogy ahelyett, hogy felemelnéd őket, ők húznak le téged. Ha elengedsz valakit, az nem jelenti azt, hogy az illető soha nem fog fejlődni, csak azt hogy elismered, Isten alkalmasabb ennek a munkának az elvégzésére, mint te. Vigyázz azokkal, akik mindig megpróbálnak lelkiismeret-furdalást kelteni benned amiatt, hogy "nem vagy ott". Hiszen csak Isten tud mindig ott lenni! Különbség van aközött, hogy segítesz valakinek, agy hogy te gondoskodsz róla. A segítség igazából még akadály is lehet. Hiszen miért próbálnák emg egyedül, ha te mindig ott vagy számukra? Neked szükséged van arra, hogy érezd, szükség van rád, de ezzel útját állod növekedésüknek. Lépj vissza ,és hagyd, hogy saját erejükből tanuljanak meg járni! NEm mindenki fog örülni ennek, de nem is kell, hogy örüljenek. Jézus azt mondta: "Jaj amikor jót mond rólatok minden ember..." (Lukács 6:26). Ne engedd , hogy a kritikától való vélelem legyőzze a józan eszed! Az embereknek nem esik jól, amikor szembesítik őket dolgokkal, de ez túlélés kérdése. Minden kapcsolatnak megvan az értelme, és az ideje. Tanuld meg megkülönböztetni, hogy ki tartozik a múltadhoz, és ki a mostani életedhez!

Napi Ige: AMIKOR ISTEN LÁTÁST AD NEKED 2.)

"...nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt." (Apcsel 26:19)

Amikor Isten látást ad neked, az

1l) bele fog szólni az életedben. Néha Isten olyan hangon szól, amit nem tudsz elhallgattatni.Máskor mint ahogy Jónással történt, engedi,hogy a mélyre juss, azért, hogy végre Rá figyelj. Bárhogy is történik, a dolgok nem fognak rendben menni addig, amíg igent nem mondasz Neki.

2.) Világosságot fog adni. Lehet, hogy nem fog tetszeni, amit Isten mond. Anániásnak sem tetszett az ötlet, hogy elmenjen imádkozni a tarzuszi Saulért, akinek hatalmában volt a keresztényéneket halálba küldeni. De Isten azt mondta: "Menj el, mert választott eszközöm ő...én pedig meg fogom mutatni,neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért" (Apcsel 9:15-16). Figyeld meg ezt a szót:szenvednie. Az ördög nem fog gratuláló dísztáviratot küldeni neked, mer úgy döntöttél, hogy Isten akaratát fogod tenni, tehát készülj fel a támadásra.!

3.) Megihlet. Olyan dolgokat fogsz véghezvinni,amelyekről azelőtt soha nem is álmodtál. Nézd csak meg Gedeont! Amikor Isten rátalált, éppen egy présházban bujkált (Bírák 6:11), nem valami ígéretes kezdet. Amikor az angyal, "erős vitéznek" szólította (12.v.), ő igy felelt.: "én a legkisebb vagyok atyám házában"(15.v.). Amikor az angyal ezt mondta:"az Úr veled van", ő így válaszolt: "ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez?"(12-13.v.) Amikor vére elvállalta a munkát, azon tűnődött: "Hogyan győzhet le ilyen kevés ember ekkora túle

Krisztus mindenek felett-Mindent vagy semmit

Oswald Chambers

"Simon Péter azért, amikor hallotta, hogy ott van az Úr, magára vette az ingét... és bevetette magát a tengerbe" (Jn 21,7)

Voltál-e már olyan válságban, amikor szabadon, határozottan és kíméletlenül otthagytál mindent? Ez az akarat válsága. Külsőleg sokszor eljuthatsz idáig, de ez még nem megoldás. Az elhagyás igazi, mély válságába nem külsőleg jutunk, hanem belsőleg. Külső dolgoktól való elszakadásod sokszor csak azt mutatja, hogy még teljesen meg vagy kötözve. 
Átadtad-e már akaratodat önként, tudatosan Jézus Krisztusnak? Ez az akarat cselekvése, nem az érzelemé; az érzelem ennek a cselekvésnek csak az aranyozott széle. Ha először az érzelemnek adsz helyet, akkor sohasem teszed meg ezt a lépést. Ne kérdezd Istentől, mit kell átadnod, hanem egyszerűen hajtsd végre, amit már felismertél - akár a felszínen, akár mélyebben találsz rá. 
Ha meghallottad Jézus Krisztus hangját a hullámokon, ereszd szélnek meggyőződéseidet, dobd el következetességedet, csak a vele való kapcsolatodat őrizd meg.  


Isten ígéreteinek tárháza-Békesség az ellenségekkel

"Akinek életútját kedveli az Úr, azt még ellenségeivel is összebékíti"
(Péld 16,7)

Vigyáznom kell arra, hogy útaim az Úr előtt kedvesek legyenek. De még így is lesznek ellenségeim. Talán éppen azért, mert bátor vagyok az igazat cselekedni. Milyen nagyszerű ígéret ez a mai! Amikor az emberek dühösködnek, az Úr megmutatja (nekem) dicsőségét: lecsendesíti haragjukat úgy, hogy nem kell félnem tőlük.

Istennek hatalmában áll ellenségemet megakadályozni abban, hogy ártson nekem, akkor is, ha nagy kedve volna hozzá. Lábán is üldözte Jákóbot, mégsem árthatott neki. Isten meggyőzheti haragos ellenségemet és barátságosra hangolhatja. Így tett Ézsauval, aki testvéri öleléssel várta Jákóbot, holott az attól tartott, hogy fivére kard élére hányja családjával együtt. Az Úr a legdühösebb ellenséget is Krisztusban testvérré és munkatárssá változtathatja, mint ahogyan Sault is azzá tudta tenni. Bárcsak mindenkor ez történne az evangélium üldözőivel!

Boldog az, akivel szemben olyanok lesznek ellenségei, mint az oroszlánok Dániellel: békességesek és barátságosak. Ha eljön halálom, a végső ellenség, kívánom, hogy békességben tudjak szembenézni vele. De most arra kell törekednem, hogy mindenben kedves legyek az Úrnak. Hitben és szentségben éljek, mert csak ebben gyönyörködik a Magasságos.
Charles H. Spurgeon-

2016. április 16., szombat

Napi Gondolatok -Krisztus hatalma

"Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: "Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit."

János 18,9

Az, amire gondolsz a legnehezebb pillanatodban megmutatja ki vagy valójában. Az, amit teszel jellemedről beszél és meghatározza sorsodat.

Az evangélium tanúbizonysága szerint Jézus Krisztus élete talán legnehezebb órájában nem magára gondolt, nem volt önző. Gecsemáné kertjébe katonák érkeztek Júdás, az áruló tanítvány vezetésével. Sokkal többen voltak, mint Jézus és követői. A főpapok bebiztosították magukat, egy egész sereget küldtek egy népszerű vezér ellen, aki szinte egyedül volt. Ezért jöttek éjjel, mert tudták, a názáreti teljesen kiszolgáltatott lesz. Amikor közel értek Júdást előre küldték, hogy megmutassa kit kell elfogniuk. Amikor az áruló előre lépett ők már a kardjuk markolatát fogták, készek voltak a csatára. A kertben levő maroknyi embercsoportnak nincs semmi esélye. Ami ezután történik az megdöbbentő: Jézus szavára a harcedzett katonák erőtlenül esnek össze. Képtelenek bármit tenni, pedig Urunk csak annyit mond a felé intézett kérdésre, hogy: "Én vagyok." Ha meg akarjuk érteni mi történik itt valójában, emlékeznünk kell arra, hogy János apostol a kezdetektől írja evangéliumát és számára ez a kezdet a teremtést jelenti, sőt magát a teremtő Istent, aki Fia által emberként született meg ebbe a világba. János számára a Krisztus a Megváltó, maga a Teremtő (Jn 1,1-3 és 14). Ez az Isten pedig szava által is képes gyakorolni hatalmát, ahogy azt tette akkor is, amikor azt mondta: "Legyen világosság!", mert "lett világosság". Jézus "vagyok" szava a Mózesnek bemutatkozó Úr "vagyok" szava. Így történhet meg, hogy a kertben a katonák képtelenek elfogni őt, amíg azt meg nem engedi nekik. Az isteni hatalom gyakorlása azonban itt sem önérdekből, hanem az emberek érdekében kerül sor. Jézus az övéit menti. Kétféle módon is teszi ezt. Először is ezzel a tettével megakadályozza követői fogságba esését, így a születendő keresztény közösség útja biztosítva van. Másodszor azzal, hogy tettével betartja ígéretét, miszerint senki sem árthat az övéinek, mert ezt egyszerűen nem engedi meg (Jn 6,38; 10,28; 17,12). Prófétai szava még életében igaznak bizonyul, így a tanítványai később, a kereszthalála miatti sokkból viszonylag hamar hitre juthatnak.

Mire gondolsz életed nehéz pillanataiban és mit teszel? A bajban is, mi emberek sokszor önzőn cselekszünk, csak magunkra a saját fájdalmunkra, csalódásunkra figyelünk. Megváltónk emberként sem volt ilyen. Szenvedésében is szilárd hittel és elkötelezettséggel azon volt, amiért ebbe a világba jött: hogy megmentse minden rábízott ember életét.

Zsoltárok 119,53-56.


Elragad az indulat a bűnösök miatt, akik elhagyták törvényedet. Rendelkezéseid olyanok nekem, mint az énekek, azon a helyen, ahol jövevény vagyok. Uram, éjjel is gondolok nevedre, megtartom törvényedet. Ez jutott nekem, mert megfogadtam utasításaidat.




Az indulat a világ legrosszabb tanácsadója! Akkor nem Isten embere az, akiben düh, vagy indulat van? Akkor mit kezdjek a dühvel, vagy indulattal? Lehet-e dühös egy keresztyén ember, az Isten embere? Oly sokszor tudatosul bennem, hogy nekem, mint Krisztus követőjének példával kell állnom mások előtt, mert a saját környezetemben én vagyok az a személy, aki képviseli Istent. Tehát ez az ige is azt mutatja: Nem az a fontos, hogy elutasítsam, vagy megtagadjam a nehéz helyzetet, (ez a keresztény ezoterika egyik jellemző vonása)[i] vagy akár egy bosszúságot, mely indulatra gerjeszt. Hanem az, hogy milyen az én hozzáállásom ahhoz, mint keresztyén ember és miként kezelem azokat. Ez az, amire kiváló példát ad ez a zsoltár is. Maga a zsoltár írója is feltárja, hogy menyire mély indulat forrt fel az ő szívében is azok ellen, akik ragaszkodva a bűnhöz, elvetették Istent és vele együtt törvényeit. De mit is tesz ebben a helyzetben? Felkiált, hogy: Megtagadlak és elutasítalak bűnös gondolat? NEM! Természetesen azt én is tudom, hogy a harag bűnös természetemből fakad, mint begyulladt sebből a genny. De akármiként is tagadom, hogy az ott van, és akár mily módon is nyomorgatom, annál nagyobb és elterjedtebb lesz. Ezért nekem is dühömmel, bűnös természetemmel, „gennyes sebemmel”, Istenhez, mint orvoshoz fordulhatok. Ezért én amondó vagyok: Ahelyett, hogy szélmalomharcot fojtatnék, az Úr lábai elé helyezem azt és annak forrását és csak, dicsérem Őt.
Drága Uram, köszönöm, hogy emlékeztetsz, miként kezeljem indulataim. Áldalak, hogy osztályrészem lehet a Te dicséreted. Ámen!
Keresztyén ezoterikának azt a ma egyre jobban elterjedt gondolkodásmódot tekintem, mely a New age és a keleti vallásokból átvett isteni köpenyegbe bújtatott azon emberi törekvést rejti, hogy mi magunk lehetünk üdvösségünk forrásai. Természetesen ezt így nem ismerik el a „keresztyén ezoterikusak”, de „gyümölcseik” elárulják őket. Tehát ezt az ezoterikus vonulatot takarják azoknak a gondolatai, akik azt vallják: hogy nem fontos beszélni az emberi problémákról, a Krisztus áldozatáról, a szenvedésről. Akik azt állítják, hogyha nem gyógyulsz meg egy imádságra, szent érintésre, vagy nem „bővölködsz” anyagilag, akkor bűn van az életedben.
Persze elismerem én is, hogy bűnös természettel rendelkezem, de az én orvosom Jézus Krisztus és nem az emberi akarat, melyet Jézus nevébe burkolva gyakorolnak a tévtanítók, megszédítve az emberek sokaságát, még azokat is, aki megismerték az Élő Istent.

Joyce Meyer- Élvezd az Istentől kapott ajándékot, az Életet!



Végül is arra jutottam, hogy az a jó és helyes, ha az ember eszik-iszik, és örömét leli munkájában, és annak gyümölcsében — mindabban, amivel egész életében vesződik a nap alatt.

Hiszen mindezt Isten adja: ez jutott nekünk! Hasonlóképpen az is Isten ajándéka, hogy némelyeknek adott vagyont, gazdagságot és lehetőséget, hogy annak áldásait élvezzék. 
 Hát fogadják el Istentől ezt az ajándékot, és örüljenek neki!” (Prédikátor 5:18-19)

Szeretném a figyelmet felhívni a következő szavakra a fenti igénkből: „Hiszen mindezt Isten adja”, és „ez jutott nekünk” – azaz ez a mi kijelölt részünk. Salamon király, tulajdonképpen, a következő üzenetet akarja átadni nekünk: élvezd az életedet! Vedd el a kijelölt részedet és élvezd. Más szóval, fogadd el az életet – a személyiséget, az erősségeket, a gyengeségeket, a családot, a forrásokat, a lehetőségeket, a fizikai tulajdonságokat, a képességeket, az ajándékokat, az egyediséget – amit Isten adott neked.

Az egyetlen élet, amit élvezhetsz, az a saját életed. Ez az állítás annyira nyilvánvaló, hogy szinte említeni sem érdemes, de kérlek, gondolkodj el rajta. Az egyik fő oka annak, hogy sokan nem élvezik az életüket az, hogy nem elégedettek vele. Amikor erről beszélek velük, általában az első gondolatuk: „Joyce, ha a te életedet élhetném, akkor azt élvezném!” Ahelyett, hogy a saját életük valóságát ragadnák meg, ezek az emberek ilyenekkel foglalkoznak: „Bárcsak úgy néznék ki, mint XY!” „Bárcsak olyan munkám lenne, mint XY-nak!” „Bárcsak házas lennék!” „Bárcsak ne lenne ilyen nehéz a házasságom!” „Bárcsak lennének gyerekeim!” „Bárcsak már felnőnének a gyerekeim!” „Bárcsak lenne házam!” „Bárcsak ne lenne ilyen nagy a ház, hogy ne kellene ennyit takarítani!” „Bárcsak nagy szolgálatom lehetne…”

Az első lépés ahhoz, hogy élvezzük az életet az, hogy hálásak vagyunk az életért, amit kaptunk. Nem hagyhatjuk, hogy az irigység miatt egyszerűen ne legyünk jelen a saját életünkben, mert azt akarjuk, amivel más rendelkezik. Abból kell kihoznunk a legtöbbet, amink van nem a máséból.

Bízz Benne: Isten arra kér, hogy a saját életeddel kapcsolatban légy hűséges és ne a máséval kapcsolatban. Bízz benne, hogy Isten tudta, mit csinál, amikor az életedet adta.

Forrás: ahitatok.hu

Kenneth Copeland -Nyerd vissza az érzékenységedet


Nyerd vissza az érzékenységedet

Minden keserűség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt; legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, és bocsássatok meg egymásnak, miképpen az Isten is megbocsátott néktek a Krisztusban.– Efézus 4:31-32
Néhány évvel ezelőtt Detroitban találkoztam egy asszonnyal, aki a régi kommunista blokk egyik országában növekedett fel. Amikor nála jártam, éppen híreket mondtak. Ahogy ott ültünk, és figyeltük a híreket, hirtelen könnyezni kezdett.

„Mi a baj?” kérdeztem.

Bár én nem vettem észre, a bemondó valami derogáló dolgot mondott az elnökről. „Nem szeretem, ha valaki így beszél erről az országról,” mondta. „Nem érdekel, hogy igaz vagy nem. Én nem akarom hallani.”

A bemondó kommentárját elengedtem a fülem mellett. De az ő szemébe könnyeket csalt. Miért? Mert érzékeny volt a szíve, ha erről az országról esett szó.

Nekünk is hasonlítanunk kellene erre a drága asszonyra, ha a pásztorainkról, tanítóinkról, evangélistáinkról vagy a hittestvéreinkről van szó.

Ismerjük fel, hogy a saját érzéketlenségünk űzte el a Szent Szellem kenetét sokunk életéből és számos gyülekezetből. Ismerjük fel, hogy mivel megengedtük magunknak, hogy kritizáljuk Krisztus Testének tagjait, mindannyian meggyengültünk.

Mi tesz bennünket újra erőssé?

A Szent Szellem ereje és kenete, amely minden érzékeny és kereső szívet betölt.

Legyen újra olyan gyengéd szíved, amilyen egykor volt. Távolítsd el az érzéketlenséget a szívedből azáltal, hogy megtérsz, elkötelezed magad, hogy a szeretet törvényében jársz, újra odaszánod magad az Igének, és közösségben vagy az Atyával.

Ne engedd meg, hogy a szíved állapota távol tartsa tőled a Szent Szellemet. Légy újra érzékeny!

Igei olvasmány:  Efézus 4:1-13

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Jézus nélkül

"Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izraelt." (Lk 24,21)


Az első húsvét délutánján két szomorú férfi ballagott haza Jeruzsálemből Emmausba. Teljesen rájuk telepedett az előző napok tragikus látványa: hogyan feszítették keresztre azt a Jézust, aki mindenkivel csak jót tett, aki isteni hatalommal és személyválogatás nélküli szeretettel járt közöttük, s aki egyedül tudott volna segíteni népük elesett helyzetén is. Most azonban már ez a reményük is meghiúsult, semmi jót nem várhatnak a jövőtől.
Emmaus Jeruzsálemtől tizenegy kilométernyire nyugatra feküdt, a lemenő nappal szemben haladtak, s ez jól kifejezte lelkiállapotukat. Egyre sötétebb lesz, s végül ránk borul a sötét éjszaka.
Valószínűleg sokunknak ismerős ez a lelkiállapot. Amikor váratlanul valami tragédia történik, vagy éppen tartósan kell hordozni nehéz terheket, amikor dédelgetett remények meghiúsulnak, és már semmi jót nem tud várni az ember. Sokan mennek így „kifelé Jeruzsálemből". Sőt mindnyájan így megyünk kifelé az életből, szemben a lemenő nappal, amíg egyszer életünk napja majd leáldozik.
A két férfi csüggedésének az volt az oka, hogy elveszítették Jézust. Amikor nem sokkal ezután találkoztak a feltámadott Krisztussal, teljesen megváltozott a közérzetük. Ugyanolyan körülmények közt el is múlt a csüggedésük, depressziójuk. Jézusról úgy szólt a prófécia, hogy benne „meglátogat minket a felkelő fény a magasságból" (Lk 1,78). S aki vele jár, az egyre teljesebb világosságra jut, a hite látássá lesz, reményei megvalósulnak, míg eljut majd a mennyei beteljesedés állapotába. S ez már ebben az életben elkezdődik.
Merre tart az életünk: szemben a lemenő nappal, vagy a felkelő nap felé haladva? Jézus mondta: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (Jn 8,12)

Kenneth E. Hagin-Isten tette


,,És Ő a feje a Testnek, a Gyülekezetnek: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül: hogy mindenekben Ő legyen az első. ,,—KOLOSSÉ 1,18.

Mi hívők itt hibáztuk el! Felismertük, hogy Jézus a feje a Gyülekezetnek, és helyesen, felmagasztaltuk Őt a hatalom helyére. Azt viszont nem értettük meg, hogy a fej teljes mértékben a testre van utalva tervei végrehajtásában. Nem értettük meg, hogy mi Krisztussal együtt ülünk a mennyekben. Nem értettük meg, hogy Jézusnak hatalma van a sátán felett. Ezt a hatalmat azonban csakis a Testen keresztül tudja használni. Annyira biztosak voltunk abban, hogy mi magunk semmit sem tehetünk, hogy így mindent Krisztusra, a Gyülekezet fejére hagytunk — a fej azonban tehetetlen, semmire sem képes a test nélkül.

Vegyük például a saját fejedet. Egy tervét sem tudja végrehajtani a test közreműködése nélkül. Lehet, hogy a fejed lát egy daloskönyvet az előtted levő polcon, de ha a tested nem segít a levételében, a fejed sohasem fog abból a könyvből énekelni. Az a szolgálat, amit Isten meg akar valósítani az Ő Fián keresztül, ebben a világban Krisztus Testén keresztül valósul meg. Nekünk pedig — a Krisztus Testének — ugyanaz a hatalmunk, mint magának a Fejnek!

Megvallás: Az Isten erejébe vetett hit által, Krisztussal együtt megeleveníttettem, és Ővele együtt ültettem a mennyekben.

JÉZUS

Jézus, az Abszolút Első!
Jézus az Ajtó!
Jézus a Békesség!
Jézus a Bárány!
Jézus a Bíró!
Jézus az Egész-ség!
Jézus az Egy(szerű)!
Jézus az Erő!
Jézus az Élet!
Jézus az Értelem!
Jézus a Fény!
Jézus a Gyógyító!
Jézus a Győztes!
Jézus a Harmónia!
Jézus a Hűség!
Jézus az Igazság!
Jézus az Iránytű!
Jézus az Irgalom!
Jézus a Kezdet!
Jézus a Kegyelem!
Jézus a Király!
Jézus a Krisztus!
Jézus az egyetlen Kiút!
Jézus a Kőszikla!
Jézus a Megbocsátás!
Jézus a Megváltó!
Jézus az Otthon!
Jézus a jó Pásztor!
Jézus a Szabadító!
Jézus a Szeretet!
Jézus a Türelem!
Jézus az Út!
Jézus a Világosság!

2016. április 15., péntek

Prófétai Áhítatok-április14-15.

Prófétai Áhítatok

2016. április 15.


APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Pont akkor, amikor már úgy tűnik, hogy megtörténik az áttörésed, olyan, mintha nehézségek támadnának ellened, amelyek próbára teszik a szándékaid komolyságát. Ne add fel, amikor a nehézség első jeleit látod, hanem törekedj továbbmenni, míg végig nem érsz! Legyél határozott a hitedben és a bizalmadban, és tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy megőrizd az előrevivő lendületedet! Ahelyett, hogy más emberekre számítasz, inkább támaszkodj Rám, mondja az Úr. Máté 11:30 "Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."



APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Egy rázós időszakon mentél keresztül, de a problémák, amelyekkel szembetaláltad magad, már megoldódnak. Emelkedj fel és a remény és a hit szellemi lencséjén keresztül nézz! Ez fog téged győzelemben átsegíteni, mondja az Úr. Ne legyél hajlandó megrekedni a múlt negatív dolgaiban. Legyél erős és bátor! 5 Mózes 31:6 "Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az ÚR, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled."

Zsolt 119,59

Uram, én örökségem! Ígérem, hogy megtartom igéidet. Teljes szívből esedezem előtted: légy kegyelmes hozzám ígéreted szerint! Utaimat megfontolom, lépteimet intelmeidhez igazítom. Sietek, nem tétovázom, megtartom parancsolataidat.




Isten, ahogy már előző napokban írt áhítatomban is említettem, egy szava hihető személy, aki megtartja ígéretét, ellentétben a bűnös természetű emberrel. Ehhez az Istenhez fohászkodik, könyörög, sőt esedezik a zsoltáros is. Ezért az invokációban, Urának és örökségének nevezi Istent, de ez így is igaz. Ezért ma már ez az örökség nem csak a zsidó népre vonatkozik, hanem Jézus Krisztusban mindenkire, aki Ő hozzá fordul. Ezért fordulok én is napról napra hozzá, esedezem előtte mindenemet őhozzá igazítva, mint igaz mércéhez. Mert, ahogy az építő is mérő zsinórt és vízmértéket használ, úgy használom én is Isten kinyilatkoztatását mérceként. Mert a zsoltáros is azt mondja:
„Utaimat megfontolom, lépteimet intelmeidhez igazítom.”[1]
Így kell hát minden napon az Úr intelmeihez igazítanom magam, sietve, tétovázás nélkül. Ámen!
[1] Magyar Biblia Társulat 2004;

Kenneth Copeland -Kövesd a hűségeseket

Emlékezzetek meg vezetőitekről és elöljáróitokról, [mert ők voltak azok,] akik elhozták néktek Isten Igéjét. Jól figyelmezzetek az ő életmódjukra, és kövessétek hitüket.– Zsidó 13:7[1]
 



Az Igétől és az imádságtól eltekintve, semmi nem ér többet, mint ha igazi hitembereket figyelsz meg és követsz. Óriási felismerés volt ez számomra évekkel ezelőtt, amikor az Oral Roberts Egyetemre jártam. Másodpilóta voltam azon a repülőgépen, amely Oral Robertset és a csapatát vitte a gyógyító összejövetelekre, így lehetőségem nyílt közelről megfigyelni Roberts testvért. Követtem őt. Hallottam prédikálni. Néztem, amikor a kezét az emberekre tette.

Soha nem felejtem el azt a napot, amikor lehetőségem nyílt a gyakorlatba ültetni azt, amit tőle tanultam. Éppen csak néhány alkalmán vettem részt, és szellemileg még mindig teljesen zöldfülű voltam. De az én feladatom volt, hogy segítsek a betegeknek, mozgássérülteknek felkészülni a kézrátételre. Először álltam ott, minden elképzelhető betegséggel körülvéve. Amikor Roberts testvér bejött, akkor ahelyett, hogy ő tette volna rá a kezét az emberekre, megfogott a galléromnál, és azt mondta: „Te fogsz imádkozni. Te teszed rájuk a kezedet.”

Erre a mondatra teljesen elsápadtam, mert soha nem imádkoztam olyan betegségekért. Talán imádkoztam volna egy fejfájásért, de semmi több!

Az első asszony, akihez odamentünk, gyomorrákkal küszködött. A súlya kevesebb, mint 40 kilogramm volt. Látszott rajta a halál. Odamentem hozzá, és mielőtt szóltam volna, egy hangot hallottam a hátam mögül: „Jézus nevében, vedd fel az ágyadat, és járj.” Az asszony azonnal kiköpte a rákot. Majd kiszállt az ágyából, és azt kiáltotta: „meggyógyultam,” és elkezdett szaladgálni a teremben.

Mondom neked, az a pillanat megváltoztatott engem. Amikor odamentem a következő emberhez, és felemeltem a kezemet, láttam, hogy a gyógyulása kezd megnyilvánulni. Tanúja voltam, hogy Jézus gyógyít Oral Robertsen keresztül, ezért az elmében láttam, hogy rajtam keresztül is gyógyít.

Te is megteheted ugyanezt. Keress valakit, aki nagyobb hitben és erőben munkálkodik, mint te, és tanulj tőle! Figyeld Jézust benne, és kövesd Őt! Előbb vagy utóbb, benned is meg fogják látni az Urat.
Igei olvasmány:  2 Királyok 2:1-15

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja -Látott és hitt

"Akkor bement a másik tanítvány is (Jézus sírjába)..., és látott, és hitt." (Jn 20,8)



János apostol a görög nyelv finom árnyalataival fejezi ki, hogyan jutottak el az emberek Jézus Krisztus feltámadásának napján boldog húsvéti hitre. Jézust pénteken feszítették keresztre, szombaton nem volt szabad tenni semmit, vasárnap már hajnalban kimentek a sírhoz az asszonyok. A magdalai Mária „látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől", elfutott tehát a tanítványokhoz, és azt mondta nekik, hogy elvitték az Urat a sírból.

Erre Péter és János azonnal odamentek. Péter benézett a sírba, látta, hogy a halotti leplek ott vannak szépen összehajtogatva.

Utána János is bement, ő is ugyanazt látta, de neki közben eszébe jutott, amit Jézus korábban mondott, hogy a harmadik napon fel fog támadni. Ma van a harmadik nap - akkor az Úr feltámadt! Látott, és hitt.

Hármójuk látását három különböző szóval fejezi ki a szentíró. Mária éppen csak odapillantott, s annyit látott, hogy nincs a helyén a zárókő, s már futott is, hogy ezt hírül adja. Ez a legfelszínesebb „látás". - Péter alaposan szemügyre vett mindent, s közben gondolkozott, de nem tudta megfejteni a rejtélyt, hova lehetett Jézus teste. Az itt használt szó az alapos vizsgálódást fejezi ki. - János pedig - miközben szintén vizsgálódott - kijelentést kapott, a Szentlélek eszébe juttatta Jézus szavait, s az ige és a Szentlélek mindig hitet ébreszt az ember szívében, vagy megerősíti a hitet, és a teljes valóság látására segít el. Nemcsak a felszínt észlelem, nemcsak a racionális gondolkozásig jutok el, hanem komolyan veszem „a láthatatlanokat" is (2Kor 4,18), és helyes következtetésre jutok. Isten igéjének a fényébe kerül, amit látok, s így helyes távlatból a teljes valóságon tudok tájékozódni. Ne érjük be kevesebbel, ne akadjunk el az első kettőnél!