2016. április 25., hétfő

Napi Evangélium: Ne aggodjatok

,,Ne aggódjatok a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért.,,(Máté 6,34)


Jézus szavai mindig helytállóak. Nemcsak azért mert igazak, s lelkünk mélyéből néha-néha felfakadó ősigazságokkal egybecsengenek, hanem azért, mert mindig a lényegit közvetíti. Az ember aggódása egyenes arányban van istentelenségével... minél nagyobb materiális vágyai vannak, annál nagyobb az aggódása: vajon megszerezheti-e magának, s ha igen, akkor meddig birtokolhatja? Ugyanakkor vannak nem anyagi természetű aggódásaink is, melyek ettől függetlenül, sőt talán jobban is, alapjaiban meggyengíthetik életkedvünket: Rám köszönt-e a boldogság? Megtalálom-e életem testi-lelki párját? Részesülök-e az élet egyik legnagyobbik ajándékában a gyermekáldásban?
Van tehát miért aggódni... Mások törtetése horzsolja lelki világunkat, s naponta a magunk életének beteljesületlen vágyai kísértenek minket. Testünk fenntartása, gyermekeink etetése, taníttatása, egyszóval az élet, bőven ad lehetőséget az aggodalmaskodásra... ha nem akarunk e terhek alatt végérvényesen meggörbülni, akkor megoldást kell találnunk.
Az evangéliumi mondatokra mindig érdemes odafigyelni! Nemcsak azért, mert a mintegy 70 Jézus evangéliumból, (a kanonizáció során csak a négy legjobb került be az Újszövetségbe) , hanem azért is mert ezek olyan tudást közvetítenek a maguk szimbolikus nyelvezetében, amelyet ha csak közelítőleg megértünk, akkor is hétköznapjaink küzdelmeihez nem mindennapi erőforrásra találunk.
A holnap felől való aggódás a mát mérgezi. A most pillanatát, mely azonnal múlttá merevedik... s ha múlt nyomasztó teher, akkor az élet lendületét veszíti. Az élet márpedig lendület, mozgás, célirányos futás... ahogyan a folyó folyamatosan változik, kanyarog, zuhatagok törik meg útját, s sok patak vize duzzasztja - no meg szennyvízcsatornák hordaléka -, de a folyó (az Én) ugyanaz maradok...
A nagy kérdés: Életem folyama mennyire ad életet más "halaknak", s mennyire táplálkozhatnak belőlem a folyóparti fák?
Az aggódás a céltalanságból fakad: ti. nem tudom, hogy hová tart/folyik az életem. Aki nem lát túl az atomi rezgések világán, annak az "életvég" a könyörtelen belecsapódást jelenti a matériába...
Aki azonban meri álmodni az Istent, az nemcsak megéli az "Isten tenyerén hordoztatás" csodáját, de távlatot nyer itt és hite szerint odaát is... Tehát: "Ne aggódjatok!"...egyelőre még itt vagyunk, s szabadon dönthetünk...

Áhítat morzsák - Ha a leányzó nem akar eljönni velem

Párválasztás előtt állók mindig úgy érzik, bármilyen segítség jól jönne, amit a gyülekezetben kaphatnának érett, Isten Igéjében meggyökerezett, szeretetteljes elöljáróktól, testvérektől és barátoktól.

                                              
Túl kevés ugyanis a józan, kiegyensúlyozott, Szentíráson alapuló tanács, és túl nagy a feladat, hogy jól válasszunk, hogy a másik mellett egy életen át jóban, rosszban kitarthassunk.
Túl sok a kísértés is, a szexuális bűnök csábítása, a világ nyomása, vagy éppen a házasság túlhangsúlyozása gyülekezeti körökben, ami sokszor az egyedülállókra nagy nyomást gyakorol, és óriási terhet ró. Ez – a gyülekezeteinkben is egyre nagyobb számban jelenlevő – réteg magát sokszor érzi mellőzöttnek, megvetettnek, lenézettnek, másodosztályú híveknek, akik csak akkor válhatnak teljes értékű emberekké, ha megházasodnak. Ezért aztán sokan – a nyomások alatt – még görcsösebben keresik társukat, azt az egyetlent, akit Isten nekik szánt. S ha úgy vélik, hogy Isten Szelleme elvezette őket társukhoz, akkor hitük mellett sokszor akár 5-10 éven át, a végsőkig kitartanak, még akkor is, ha a másik fél őket – akár sorozatosan is – elutasítaná.

Kedves Olvasó, ha netán ebben a helyzetben vagy, szeretném, ha a következőkön elgondolkodnál!
Ábrahám, aki történetünkben az Atya jelképe, fiának, Izsáknak – aki ekkor negyven éves – szolgája segítségével feleséget hozat. Megesketi a szolgát, aki a Szent Szellem jelképe is lehet, hogy nem a kánaániak leányai közül, hanem saját rokonai közül vesz fiának feleséget. Ábrahám és szolgája között ekkor a következő párbeszéd zajlik le:
Mondta pedig neki a szolga: Ha az a leányzó nem akarna eljönni velem e földre, akkor visszavigyem-e fiadat arra a földre, ahonnan jöttél? Felelt neki Ábrahám: Vigyázz, a fiamat vissza ne vidd oda! Az Úr, a mennyek Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, aki szólt hozzám, és megesküdött nekem: „A te magodnak adom ezt a földet”, elbocsátja előtted angyalát, hogy onnan végy fiamnak feleséget. Hogyha pedig nem akar a leányzó eljönni veled, mentes leszel a nekem tett eskü alól. Csak vissza ne vidd oda a fiamat! Erre a szolga urának, Ábrahámnak a csípője alá tette a kezét, és megesküdött neki e dologról. (1 Mózes 24: 5-9)

Mivel Isten nagy néppé akarja tenni Ábrahámot, ezért nagyon fontos, hogy Izsák felesége saját népük leánya legyen. Isten elküldi angyalát a megfelelő személy könnyebb megtalálása végett, és a történetből kiderül, a szolga nagyon komolyan veszi Ábrahámtól kapott küldetését, és erőteljesen Isten vezetésére támaszkodik. Ám még indulása előtt felmentést kap küldetése alól arra az esetre, ha a leány nem jönne el vele.
Minden párválasztás előtt álló testvérnek megfontolandó üzenet ez, hiszen még akkor is, ha teljes meggyőződéssel hiszünk abban, hogy az Úr Szent Szelleme által vezetett el bennünket társunkhoz, ha a másik fél „nem jön el velünk”, akkor a küldetés alól mi is „felmentést nyerünk”. Isten soha, semmilyen körülmények közt nem írja felül a szabad akaratot, amit nekünk ajándékozott, legyen szó akár arról, hogy Őt, mint személyes Megváltónkat választjuk-e, vagy akár arról, elfogadjuk-e vezetését egy társhoz, vagy sem. Amikor a másik fél „nem jön el velünk”, véleményem szerint egy idő után butaság olyasmihez ragaszkodni, ami alól a Szentírásban nekünk az Úr maga is felmentést adott. Hiszem, hogy ilyenkor a leghelyesebb elengedni és továbblépni, s Isten – ha őszintén keressük akaratát – és kitartóan imádkozunk, mutat majd olyan testvért nekünk, aki „el is jön velünk”, hiszen az Úr igen nagy szabadságot adott minden gyermekének házasság tekintetében (1 Korinthus 7:39). Fülembe csengenek Jackie Pullinger szavai, amit mintegy húsz évvel ezelőtt hallottam tőle egy konferencián, „Azzal kösd össze az életed, aki ott lesz a partin veled.” Igen, a Bárány Menyegzője ez a parti, s olyan párt érdemes választani, aki végig kitart mellettünk, és akivel a mennyei partin is együtt lehetünk!

Írta: BARTHA BORBÁLA Magyarországon élő, keresztény író és szolgálattevő, az Istennel való mély, bensőséges kapcsolatról és annak gyakorlati megvalósításáról jelentek meg művei 
 („A kimondhatatlan ajándék”; „Meghitt kapcsolatban az Atyával János evangéliuma alapján”). 
A könyveivel kapcsolatos további információk a http://bbartha.extra.hu/ honlapcímen találhatóak. Bejegyezte: wordwatcherdawn


GLORIA Copeland -Az én erőm erőtlenség által végeztetik el

És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el (teljesedik ki1). Nagy örömest dicsekszem azért az én erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék énbennem.
– 2 Korinthus 12:9




Amikor olyan helyzetbe kerülsz, amit nem tudsz a saját erődből vagy képességeid által megoldani, kísértést érzel-e arra, hogy egyszerűen feladd, és elfogadd a vereséget? Ne tedd! Inkább kiáltsd azt, hogy „dicsőség!”, mert az Ige szerint Isten ereje teljességében meg fog nyilvánulni benned.

Az „erő”-nek fordított szó  az eredeti szövegben dunamis, ami azt jelenti, „Isten csodatévő ereje”. Gondolj csak bele, amikor a te erőd véget ér, Isten azt ígérte, hogy az Ő csodatévő ereje fog győzelemre vinni!

Ha megnézed az Apostolok Cselekedetei 14-et, láthatod ezt az ígéretet működésben. Pál apostolt egy zsidó csoport megkövezte, kivonszolták a városból, és ott hagyták, mert azt hitték, meghalt. Pál a saját erejéből semmit nem tudott már tenni. Teljesen erőtlen volt.

De a tanítványok köréje gyűltek, imádkoztak érte, az Úr pedig felemelte őt, és ment tovább az újára. Más szóval, amikor Pálnak nem volt elég ereje, hogy győzedelmeskedjen, Isten csodatévő ereje elég volt neki. Ez képessé tette arra, hogy az erőtlensége ellene győzedelmeskedjen.

Tehát ha ma egy krízishelyzettel nézel szembe… ha beteg vagy, és a gyógyszer sem segít… ha a pénzügyeid kicsúsztak a kezed közül… ha a családod szétesőben van… ha rossz szokások fogságban tartanak… ha már mindent megtettél, amit csak tudtál, mégsem értél el semmi eredményt… akkor örvendezz! Mert amikor a saját erőd véget ér, Isten ereje fog megnyilvánulni! Csak hidd el! Isten kegyelme elég neked!

Igei olvasmány:  Apostolok Cselekedetei 14:1-22

Napi Ige: A LEGJOBBAKKAL IS MEGTÖRTÉNIK

"Mindez pedig példaképpen történt..." (1Khorintus 10:11)

Egy lelkész kerítést épített, és közben figyelte őt a szomszéd tizenkét éves fia. A lelkész rámosolygott, és megkérdezte: Érdekel az ácsmunka? Nem - válaszolt a fiú - csak hallani szeretném, mit mond egy prédikátor ha rácsap az ujjára a kalapáccsal!
Sokak számára te vagy az egyetlen Biblia, amit olvasnak, és figyelnek, hogy lássák, az életed összhangban van-e azzal, amit hirdetsz. Néhányan remélik, hogy Jézus életváltoztató hatalmának bizonyítékát fogják találni, mások ara keresik az alkalmat, hogy ezt mondhassák : Lám, minden keresztény képmutató!. szeretnénk jó példát mutatni, de néha kudarcot vallunk. Ám bármilyen megalázó is hibázni, Isten arra használja ezeket a kudarcokat, hogy a "rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak"(2Khorintus 4:7) Isten nem szépíti a leghíresebb szentek hibáit sem."mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk..." (1Khrintus 10:11) hogy ne ismételjük meg az ő hibáikat. Ábrahám, Isten barátja, hazudott Sáráról, amikor eltitkolta, hogy a felesége (1Mózes 12:10-20). Mózes, a hatalmas vezér haragra gerjedt, és engedetlen volt Istennel szemben. Dávid, az Isten szíve szerint való férfi, házasságtörést követett el, aztán megpróbálta gyilkossággal eltussolni az ügyet (2Sámuel 11:15). Péter , az egyház feje, megtagadta Jézust, nem is csak egyszer, de háromszor (Lukács 22:54:62). János Márk feladta a szolgálatot, és hazament egy missziói útról (Apcsel 15:38). Ez mind meg van írva, semmi sem maradt ki, és Pál ezt mondja:"...mi éppígy el tudjuk rontani...pont olyanok vagyunk, mint ők voltak..." (1Khorintus 10:12).

Tehát nem csüggedj el, ha elbotlasz! Ismerd el vétkedet, kérj bocsánatot azoktól az emberektől, akiket érint, kérd Isten bocsánatát, bocsáss meg magadnak, tanulj abból, ami történt, és lépj tovább !

Kenneth E. Hagin-Az alap


És lőn, mikor Ő imádkozék egy helyen, minekutána elvégezte, monda néki egy az Ő tanítványai közül: Uram, taníts minket imádkozni… LUKÁCS 11,1.
Valaki azt mondta: „Fontosabb, hogy az emberek megtanuljanak imádkozni, mint hogy egyetemi oktatásban részesüljenek.” Jól értsük meg, nem azt mondta, hogy az oktatás nem fontos. Hanem azt: imádkozni megtanulni — fontosabb.
Sajnálom azokat, akik nem tudnak imádkozni. Amikor válságba kerülnek, mindössze azzal vannak tisztában, hogyan kell szavakat kiejteni a szájukon — de pusztán az, hogy szavakat eregetünk a levegőbe, nem ima! Húsz percet szánni rá vasárnaponként, hogy szentbeszédet tartsunk Istennek arról, hogy mivel tartozik az Ő gyülekezetének, az nem ima. Az sem ima, amikor a gyülekezetet leckéztetjük imádság örve alatt. A kereszténység, a gyakorlatát tekintve egy élő vallás, amelynek hívei kapcsolatban vannak az élő Istennel, aki meghallgatja és megválaszolja imáikat. Az imádkozás pedig nem más, mint hogy erőnket egyesítve az Atya Istennel — bensőséges közösségben vagyunk vele — véghezvisszük az Ő akaratát itt a földön. Mindennél fontosabb, hogy minden keresztény — beleértve téged is — megtanuljon imádkozni!
Megvallás: Én tanulok, hogy Isten előtt becsületesen megállhassak. Beépítem Isten Igéjének igazságait az életembe és a szellemembe. Isten Igéje meggyőzött engem a hatalmamról. Engem nem lehet legyőzni. És az ördög tudja ezt!

Napi Áhítat-Az egyetértés áldása

Olvasmány: Mt 18,15–20

Az egyetértés egész más, mint a megegyezés. Egyet­érteni csak valamiben vagy valakiben lehet: Krisztusban.
„Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt. Bizony, mondom néktek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is. Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.”

Magyarázat

Az utóbbi években egyre gyakrabban halljuk és mondjuk, hogy nem az imaházban kell várnunk a keresőket és megtérni akarókat, hanem mi menjünk ki értük, utánuk megmentésük érdekében.
Amikor olvasom a mai igét, attól tartok, hogy egyik-másik gyülekezetünkben annyira megromlott a tagság kapcsolatrendszere, hogy ezzel az önvédelmi óvintézkedéssel akarunk elrejtőzni a „világ” elől. Nehogy kiderüljön rólunk, hogy inkább csak „papolunk” a megbocsátásról, mondjuk; de nem éljük a szeretetet és az „elengedést”.
Önérzetesen megállapítjuk, hogy „ő vétkezett”! Rendezze, ha tudja. – Mit lehet ilyenkor tenni?
A legjobbnak tűnő megoldás: beszélgetni egymással! 
– A széteső házasságok és a széthulló családok is azért mentek tönkre, mert nem volt idő megbeszélni egymással a problémákat. 
De ne csak az egyik „mondja a magáét”! Tudni kellene hallgatni is. Meghallgatni. Nekem – őt.

Az imameghallgatás egyik kulcsát is a kezünkbe adja Jézus ezzel a tanítással.
„Ha ketten egyetértenek, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám.”
A „gyülekezet” fogalomkörben a „kettes” alaplétszám. Krisztus ugyanis már eleve odaadja magát azoknak, akik az üdvöt keresik.
(Gerzsenyi Sándor)

Billy Graham sikerének titka

A fiatal Graham tömegek előtt prédikál

Sikerről írni egy evangélista élete kapcsán túlságosan világiasnak tűnik, de milyen más szóval lehetne jellemezni Billy Graham szolgalát? Szokták őt „Amerika prédikátorának”, az „elnökök barátjának” nevezni, aki az elmúlt hat évtizedben a világ 185 országban 210 millió ember előtt hirdette a Biblia üzenetét.

Ha ehhez hozzávesszük a rádiós és televíziós igehirdetéseket is, akkor körülbelül kétmilliárd ember hallhatta őt. 1993-ig két és fél millió embert tartottak nyilván, akik az ő szolgálata kapcsán döntöttek Jézus Krisztus mellett. Korunk technikai vívmányait felhasználva több embernek hirdette személyesen Isten üzenetét, mint bárki más, aki Krisztus követségében valaha is munkálkodott előtte.
Missziós küldetése mellett Harry Trumantól George W. Bush-ig tizenegy amerikai elnök barátja, tanácsadója és lelkigondozója volt.
Természetesen voltak támadói is szolgálatának, nemcsak világi, hanem egyházi körökből. Volt, aki a „világ legjobb üzletkötőjének” nevezte őt, aki árucikket csinált a kereszténységből. Mások stílusát, módszereit kritizálták legtöbbször irigységből. De ezek az emberek is kénytelenek voltak beismerni azt a tényt, hogy Billy Graham hatással van az egész világra. És hát mi más lenne keresztényi küldetésünk, hogy minél nagyobb hatással legyünk környezetünkre. A Gallup intézet felmérése szerint Billy Graham a világ tíz legcsodálatosabb embere közé tartozik. Miközben világhírű evangélisták, televíziós igehirdetők sorba buktak el paráznaságban, csalásban, anyagi természetű bűnökben, addig Graham élete mindvégig feddhetetlen maradt. Az általa, 1950-ben alapított missziós társaság tovább folytatja a megkezdett jó munkát, amibe gyermekei és unokái is többen bekapcsolódtak.

Az indulás

Billy Graham az első világháború végén 1918. november 7-én született egy Észak-Karolina állambeli farmercsaládban. Szülei egyszerű emberek voltak, akik a kemény munka mellett presbiteriánus hitüket sem nagyon gyakorolták. Billy 16 éves volt, mikor egy utazó evangélista érkezett kisvárosukba. Ekkor fogadta be az Úr Jézust a szívébe és néhány hónappal később bemerítkezett egy templom közeli tóban. Teológiai tanulmányai alatt ismerte meg a Chicagó melletti Wheaton College-ban jövendőbeli feleségét, egy orvosmisszionárius lányát, Ruth Bellt, akivel 1943-ban kötött házasságot. Ruth haláláig hatvannégy évig éltek hűséges házasságban, öt gyermekük született.
Egy kis gyülekezetben kezdett szolgálni, majd csatlakozott a Youth For Christ (Fiatalok Krisztusért) szervezethez. A szolgálatában az 1949-es év hozott áttörést, mikor Los Angelesben egy több ezres sátorban hírdette Isten Igéjén nyolc héten keresztül. Ébredés kezdődött a városban, melyre felfigyelt a média is. Graham országos hírnévre tett szert.

Graham és a politika

Nancy Gibbs és Michael Duffy 2008-ban megjelent könyve abból a szempontból kíséri végig Graham munkásságát, hogy az evangélista milyen kapcsolatot ápolt 1949-től kezdve egészen napjainkig az Egyesült Államok első embereivel. Truman elnökkel való kapcsolata nehezen indult. Bátor már-már pimasz, tolakodó magatartásának eredménye volt az, hogy belépést kapott az Óvális Irodába 1950 júliusában. A beszélgetésben Graham az elnök személyes hitéről érdeklődött. Mikor Truman elmondta, hogy hisz a hegyi beszédben és próbál a nagy parancsolat szerint élni, az evangélista azt válaszolta, hogy az kevés. A találkozó imádsággal zárult. Ez a kis történet is mutatja, hogy mennyire őszintén viselkedett Graham a „legnagyobb emberek” társaságában is. Később Eisenhower elnök Graham bátorítására indult az 1952-es választásokon. Graham szolgálatának eredményeként Eisenhower volt az egyetlen elnök az USA-ban, aki hivatali ideje alatt keresztelkedett meg. Miért tartotta fontosnak Graham, hogy a hatalom embereivel találkozzon? Nem politikai ambíció vezérelte, sokkal inkább az a vágya, hogy minél több emberrel megoszthassa az Élet üzenetét. Egy nemzet lelki élete pedig szorosan összekapcsolódik vezetőinek beállítottságán.
Graham bátran állást foglalt egész társadalmat érintő kérdésekben, mint a rasszizmus, vagy a fegyverkezési verseny. Legjelentősebb tettei a keleti blokk országaiban tett látogatásai voltak a 70-es és 80-as években. Híressé vált mondata:
„A kommunizmust nem lehet kívülről megdönteni, ezért megyek a vasfüggöny mögé!”
Nehéz megállapítani mekkora szerepe volt Grahamnek a rendszerváltozásban.

Graham barátai

Billy Graham szolgálati sikeréhez hozzátartoztak munkatársai, barátai. Voltak, akik egész életén keresztül végigkísérték a prédikátort. Egyik legjobb barátja, Cliff Barows, akivel még a negyvenes években ismerkedett meg és hatvan éven át volt a Billy Graham Társaság zenei- és programigazgatója.

Az idős Graham

Graham 2007-ben vesztette el feleségét, Parkinson kóros lett, hallása nagyot romlott majd visszavonult a nyilvános szolgálatoktól. Utolsó ébredési összejövetele 2005-ben volt New Yorkban, ahol a három nap alatt 230 ezren hallgatták igehirdetéseit. Tavaly jelent meg „Hazafelé” című könyve, melyben számot vet életéről a prédikátor. A könyvében hasonló gondolatok ír le, mint a nemrégiben adott interjúban is mondott:
“Ha még egyszer újra kezdeném, több időt töltenék elmélkedéssel és imádkozással, és azzal, hogy elmondjam az Úrnak, mennyire szeretem és imádom Őt, és hogy várom azt az időt, amit együtt fogunk tölteni az örökkévalóságban.” Arra a kérdésre, „milyen tanácsot ad a fiatal prédikátoroknak?”, azt a választ adta: “Töltsetek több időt tanulmányozással és imádkozással. Ez a sikeres evangelizáció titka.”


2016. április 24., vasárnap

Zsoltárok 119,73-76

Kezed alkotott és megerősített, tégy értelmessé, hogy megtanuljam parancsolataidat! Látnak engem, és örülnek az istenfélők, mert igédben reménykedem. Tudom, Uram, hogy igazak döntéseid, igazad volt, hogy megaláztál. Vigasztaljon meg engem szereteted, ahogyan megígérted szolgádnak.



Az emberi elkeseredettség igen nagy úr tud lenni. Az ember lelkére ülve hatalmas károkat okoz. Rátelepszik és egy-kettő mázsás súllyá válik. Ezzel Isten ősi ellenségének célja az, hogy bele rokkanva élőhalott emberi roncsokká válva elszakadjunk a szeretett Atya gondviselésének örömétől és magától az Úrtól.
Ebből a helyzetből csak az alapokhoz való visszatérés zökkenthet ki. Ki az, aki alkotott engem? Az Élő Isten! Ki az, aki megerősít? Az Élő Isten! És ki tud értelmet adni, hogy felülemelkedjem a depresszión? Az Élő Isten! És mért? Mert a reményem Őbenne van! Ez a szilád meggyőződés apró magja, amit Isten mindig a szívbe vet, azért hogy a nehézség idején forrása legyen az új kezdetnek.
Az istenfélők reménye az ige. Az igét olvasva, annak magja a jó földben szárba szökken, majd jó és bő termést hoz.
  • „Vigasztaljon meg engem szereteted, ahogyan megígérted szolgádnak”[1]
– Mert Kezed alkotott és megerősített… Te vagy az én Istenem, hála Neked. Ámen!


[1] Magyar Biblia Tanács 2004; Biblia, Zsolt. 119,76

Prófétei Napló-04.24.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Látomásban láttam egy pantomimjátékot, és megkérdeztem az Urat, hogy ez mit jelent. Azt mondta: "Azt akarom, hogy bemutassátok az igazságot és a szellemi valóságot. Ehhez zárva kell tartani a szátokat, és a cselekedeteitekkel kell bemutatnotok, amit másoknak látniuk kell, hogy meg is értsék. Túl sok a száj, és nincsenek elegen azok, akik be is tudják mutatni. Hadd cselekedjem meg az igémet rajtatok keresztül." János 10:37-38 Ha nem az én Atyám cse­le­ke­de­te­it te­szem, ne higgye­tek ne­kem; de ha azo­kat te­szem, ak­kor ha ne­kem nem is hin­né­tek, higgye­tek a cse­le­kedeteknek, hogy fel­is­mer­jé­tek és tud­já­tok: az Atya én­ben­nem van, és én az Atyá­ban.

Forrás: Prófétai Napló-Országh György

Napi Gondolatok


„De visszaemlékezett népe a régi időkre, Mózesre: Hol van, aki a tengerből kihozta nyájának pásztorát? Hol van, aki belé öntötte szent lelkét? Hol van, aki dicső karjával megragadta Mózes jobb kezét? Kettéhasította előttük a vizet, örök nevet szerezve magának. Átvezette őket a mélységes vizeken, mint egy lovat a pusztán, még csak meg sem botlottak. Mint mikor a jószág pihenni tér a völgybe, úgy pihentette meg őket az Úr lelke. Így terelgetted népedet, dicső nevet szerezve magadnak.”
Ézsaiás könyve 63:11-14


Születésnapok, évfordulók, jeles ünnepek, amikor néhány percre vagy akár órára is megállsz, hogy emlékezz. Emlékezel arra, ami eddig történt, visszanézel oda, ahonnan jöttél, és megvizsgálod, hogyan lettél az, aki ma vagy. Eszedbe jutnak a szép és kevésbé édes történések. Amikor győztes voltál és amikor buktál egy hatalmasat. Amikor csupa öröm volt minden pillanat, és amikor még a lét is fájt. Hullámhegyek és hullámvölgyek követték egymást, de ma itt vagy, mert ezeket nem kellett egyedül megélned. Mert Ő ott volt melletted. 

Volt, hogy csak sétált veled komótosan a nyári réten. Volt, hogy kihúzott a mocsárból. Volt, hogy cipelt téged, mert már jártányi erőd sem maradt. Volt, hogy futott veled a zivatar elől. Megesett, hogy egy gödör mélyére mászott le, és onnan segített kijönni neked, nem is egyszer. Volt, hogy együtt bukfencezett le veled a hegyoldalon, és volt, hogy a kezednél fogva húzott téged, mert kicsit nehezebb volt a felfogásod. 

Mindent veled élt meg. Mindent. Tudja, mit hagytál a hátad mögött, ismeri a személyes Vörös-tengeredet és Jordánodat. Tudja, mit jelentett a te életedben Jerikó vagy a pusztai vándorlás. Ő veled utazott végig, és tudja, mit miért engedett meg az életedben. 

Legyen a mai nap egy jeles dátum számodra vagy csak egy átlagos vasárnap, Isten hív téged egy közös nosztalgiázásra. Nézz vissza az úton, ami idáig vezetett és emlékezz! Emlékezz, mit éltél meg, és emlékezz, kicsoda volt ezalatt az idő alatt Isten a te életedben! Emlékezz arra, mit tett érted Ő, és adj hálát mindenért! A jóért és a fájdalmas emlékekért is. 

Ma reggel kezd a napot egy memóriafrissítéssel! Gondolj vissza a múltadra, és keresd benne mindenhol Isten ujjlenyomatát! Frissítsd fel a kapcsolatotokat, és indulj neki Istennel az oldaladon az előtted álló hétnek! 

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Krisztus bennem

."..többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem... "(Gal 2,20)


Az emmausi tanítványok története azt is mutatja, hogyan változik meg a személyes névmások sorrendje, ha valaki újjászületik.

Vannak, akik így gondolkoznak: a sorrend én, én, én. Ez a kisgyerekekre jellemző, ebből ki kellene nőni. A szomorú valóság azonban az, hogy sok felnőtt is megmarad ezen az éretlen, gyerekes, infantilis szinten.

Az általános persze ez: én, te, ő. S ha az „ő" Istent jelenti, akkor az sok ember életéből hiányzik. Nem tagadják Istent, csak semmibe veszik, negligálják. Ez volt jellemző az emmausi tanítványokra is: állandóan magukról beszéltek, hogy ők mit éreznek, mit veszítettek, mit éltek át, mi bántja őket. Másokról csak rosszat tudtak mondani, Jézus pedig már nem létezett számukra, hiszen megfeszítették.

S amikor megnyílt a szemük? Tele lettek Krisztussal: ő hogyan lépett melléjük, ő mit mondott, mit tett, feltámadt... Jézus lett a nagy Ő, aki az első helyre került életükben. Utána következtek a többiek, akikre korábban nem is gondoltak: vajon mi van velük, szomorkodnak, mert ők is azt hiszik, hogy Jézus halott. Menni kell hozzájuk, vinni az örömhírt, mégpedig azonnal, így fáradtan is, nem számít, mibe kerül, nem szabad magukra hagyni őket. Az ő után jött tehát a te.

És az én? Nincs is róla szó. Hova lett? Meghalt: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve. Többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem..." Nem én vagyok a fontos, hanem ő. És ezért tudok önfeledten szolgálni másoknak. Eközben leszek magam is egyre inkább azzá, akivé ő akar formálni, „..kiformálódik bennetek a Krisztus." (Gal 4,19)

Kenneth E. Hagin- Megvakítva

Igyekezzhogy Isten előtt becsületesen megálljmint oly munkásaki szégyent nem vallaki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.

— 2TIMÓTHEUS 2,15.
Valaki, aki elolvassa, hogyan vettem hatalmat a bátyámat megkötöző szellemek felett, esetleg azt mondja: „Azt hiszem, ezt én is kipróbálom.” De nem fog működni, ha csak próbálkozol vele. Én nemcsak próbálkoztam — én meg is tettem! Csak azért mert valaki látja, hogy a közlekedési rendőr hogyan gyakorolja a hatalmát, nem teheti azt, hogy kifut az autók elé mondván: „Azt hiszem, én is kipróbálom ezt.” Senki sem fog neki engedelmeskedni. De ha felvenné az egyenruhát, és sípot tenne a szájába, az emberek megállnának neki. Elismernék a rendőrre ruházott hatalmat.
Sokszor, amikor a hívők hallják, hogy más hogyan gyakorolta a hatalmát, azt gondolják: „Én is megpróbálom, hiszen hallottam, ő is ezt tette. Ha neki sikerült, nekem is fog.” A sátán azonban tudja, hogy nincsenek meggyőződve a hatalmukról. Amikor megpróbálnak Isten Igéje alapján cselekedni anélkül, hogy valóban beépítették volna az Igét a szellemükbe, az ördög le fogja győzni őket, mivel ez az erős alap nincs beépítve az életükbe. Ha azonban megalapoztad már magadban Isten Igéjét, és Isten Igéjének alapján cselekszel is, te fogod legyőzni az ördögöt minden egyes mérkőzésben!
Megvallás: Hatalmam van minden láthatatlan erő felett a saját felségterületemen. Én megkötözöm őket és leállítom a tevékenységeiket Jézus nevében!

Napi Ige: Buktatok

"......vegyétek el népem útjából, amiben megbotolhat" (Ésaias 57:14)

Ahhoz , hogy betölthesd Istentől kapott rendeltetésedet, szembe kell nézned jellemed gyenge pontjaival, úgy kell tekintened rájuk, mint botlást okozó kövekre, és el kell távolítanod őket. Íme a hat leggyakoribb közülük:

1.) Büszkeség. Lelki gőg vagy a gazdagságoddal való kérkedés - Isten mindenfajta büszkeséget gyűlöl. Az Ő igéje ezt mondja: "...alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál (Fillippi 2:3).
A büszkeség taszította le a Sátánt a mennyből, ahol az angyalok fejedelme volt, és téged is letaszít , ha hagyod.

2.) Bizonytalanság. A bizonytalan emberek nem hajlandók kockázatot vállalni.Panaszkodnak a sorsuk miatt, de félnek megragadni a lehetőséget a változásra, és tenni valamit. Ragaszkodnak a megszokott kényelmükhöz. Mi a megoldás? Hitben kilépni, és bízni Istenben!

3.) Szeszélyesség. A hangulatemberek olyanok, mint a szél, nem tudhatod, hogy merről fognak fújni. Nem lehet számítani rájuk.Soha nem épülhet bizalom olyan emberre, aki ingatag.

4.) Perfekcionizmus. A perfekcionista a tökéletesség megszállottja, mindig hibátlan eredményt akar elérni. Ez megfojtja a kreativitását, és mindenki mást is elhallgattat. A betegesen tökéletességre törekvő ember, nem tudja magát elfogadni, ezért nehéz számára, hogy bárki mást is elfogadjon.

5.) Túlérzékenység. A túlérzékeny ember mindig a sebeit nyalogatja, és önmagába néz, így aztán érzéketlen mások szükségeire. Ironikus módon az ilyen emberek sohasem értik meg, hogy miért olyan magányosak.

6.) Borúlátás. Borúlátó emberekkel nehéz egy légtérben lenni. Személyiségük nemet mond az életre úgy általában, ezért az emberek rendszerint kerülik őket, mint a pestist.

Felismered ezekből valamelyiket, a botlást okozó kövekből bármelyikét az életedben? Ha igen, imádkozz, kérd Isten segítségét, és kezdd eltávolítani őket!

2016. április 23., szombat

Zsoltárok 119,37-40

“Fordítsd el tekintetemet, hogy ne nézzek hiábavalóságra, a Te utadon éltess engem! Teljesítsd be szolgádon ígéretedet, amelyet az istenfélőknek adtál! Fordítsd el tőlem a gyalázatot, amelytől borzadok, mert jók a Te döntéseid! Eleveníts meg igazságoddal, mert vágyódom utasításaidra.”



Az Istenre és az Ő dolgaira való figyelem, ahogy már előző bátorításban is írtam, a keresztyén élet egyik legfőbb jellemvonása. Az élet önmagában is tűnhet reményteljesnek és boldognak, de mi van akkor, ha ez az érzés elillan, és nem látjuk meg a reményt? A fényt, az alagút végén? Akkor jön a depresszió, a nihil és a legrosszabb esetekben az élet önmagunktól való eldobása. Ez vajon megoldás az állandóan hullámzó érzelmek és érzékek tengerében? Azt hiszem, erre az egyetlen orvosság van, (amely nem szájon át vehető be, hanem fülön keresztül.), amely igazi gyógymód, ez az Isten szava, igéje, mely Őt képviseli számunkra, és amelyen keresztül életet formál, elveti a minden nap gyalázatait és igazságában megelevenít. Életet, igaz és tartalmas életet hoz! Ezzel nem azt mondom, hogy nem érhetnek problémák, hanem azt, ha még több is ér a kelleténél, akkor is van egy szilárd, elmozdíthatatlan pont az életünkben, ami Jézus Krisztus.
  • Drága Atyám köszönöm, hogy Te vagy az, aki meg elevenítesz igazságoddal. Ámen!

Napi Gondolatok: Nemzedékek boldogsága

"A ki az ő tökéletességében jár, igaz ember; boldogok az ő fiai ő utána!" (Károli)"Feddhetetlenül él az igaz, még a fiai is boldogok lesznek." (Új fordítás)

(Példabeszédek 20,7.)


A divat és a szokások állandóan változnak, de a családi élet alapvető jellemzői, örömei és bánatai mindig ugyanazok maradnak. Ma is vannak hűtlen férjek és civódó, zsémbes feleségek. Ma is vannak tisztességes családból származó gyermekek, akiknek félresiklik az élete. A Példabeszédek könyve ma is érvényes és időszerű tanácsokat tartalmaz arról, milyen eszközökkel lehet boldog és szilárd családi életet kialakítani, és melyek azok a tényezők, amelyek meghiúsítják azt.
A Salamon-féle mondások megnyitják az élet dolgaiban járatlanok szemét, a jártasokét pedig még inkább megélesítik.

Ahhoz, hogy jobban megértsük, mit jelentenek ezek a szavak: "tökéletesség", "igaz ember", és hogyan lehetnek majd a gyermekeink is "boldogok" és "igazak", olvassuk el az előző verset is.

6. vers: A legtöbb ember talál valakit, aki jó hozzá; de hű embert, azt ki találhat?

"A legtöbb ember szeret dicsekedni. Családjával, munkájával, társadalmi helyzetével, eredményeivel, jó cselekedeteivel. Szeretik azt hallani, hogy ők jó emberek, érdemesek arra, hogy Isten megjutalmazza őket. Mert ilyen a bűnös ember: szeret a kegyesség külső leplébe öltözködni, ha meg is veti annak igazi lényegét.

A farizeusok szerettek azzal hencegni, hogy ők az Úr törvényének igaz követői. Ha jót tettek, azt úgy tették, hogy arról mindenki tudomást szerezzen, és dicsérje őket. Valamit tettek az emberekért, de nem tették meg a legfontosabb dolgot: nem vezették a népet Istenhez. Nem bizonyultak hűségeseknek, mert nem tolmácsolták a rájuk bízott embereknek a jó hírt. Szavaik azt mutatták, hogy ők kegyesek, jók, és hűségesek, de tetteik rácáfoltak erre.

Sok ember nem ismeri a szívét, mert ha igazán ismerné, nem büszkélkedne olyan tulajdonságokkal, amik nem jellemzőek rájuk.
Mert az igazán hűséges ember nagyon ritka, nem terem minden bokorban, ahogy mondani szokták. Szánkkal könnyű valamit mondani, de összhangban kell lennie cselekedeteinkkel is. Hol találunk hát ennek ellenére hűséges embereket? Isten választottai között.
Vajon te igaz ember vagy? Lehet-e számítani arra, hogy az igazság mellett állsz akkor is, mikor annak megvallása nem kellemes dolog?
 Azt mondod-e az embereknek, amit hallani akarnak, vagy azt, ami a javukat szolgálja, az igazságot? Ha nem vagy hűséges az Igéhez, nem vagy megbízható környezeted számára sem. Hogy akarsz így győzedelmes életet élni?

7.  vers: Aki az ő tökéletességében jár, igaz ember; boldogok az ő fiai ő utána!

Isten örömét leli az igaz emberben.
Az Istennel való szövetség nemcsak az istenfélő szülőkre, hanem az ő gyermekeikre is vonatkozik. Nagy megnyugvás és békesség forrása lehet a hívő szülők számára az a tény, hogy Istennek különös gondja van cselekedeteikre. Ahogyan Jonatán szövetséget kötött Dáviddal, úgy kötött velünk szövetséget a Tökéletes Fiú, hogy szeretetét megossza velünk. Ő azt ígéri, hogy ennek a szövetségnek az áldásait nemcsak mi fogjuk élvezni, hanem utódaink is. Mert az a kegyes légkör, amiben felnőhettek, már maga nagy ajándék, és nagy kiváltság számukra.

Ezért, szülők, tegyetek meg mindent, hogy az az idő, amit Isten biztosít számotokra arra, hogy gyermekeitekkel megismertessétek az Ő nevét, ne vesszen el, ne kerüljön pazarlás alá!
Használjátok ki az alkalmakat, ha szeretitek Őt, és szeretitek magzataitokat.
Ha annyira szereted mindkettőjüket, mutasd be Istent bátran nekik. Ne csak szavakkal, hanem életviteleddel is!
Így fog teljesedni az Ige áldása rajtunk és lesznek gyermekeink is boldogok!"

Forrás: Pápai Ernő: A bölcsesség ösvényén
Bejegyezte: Restás László

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja- Irányváltás

"Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet..." (Lk 24,33)



Ez a két tanítvány tehát még abban az órában indult vissza Emmausból Jeruzsálembe, hogy vigye az örömhírt: Krisztus feltámadt. Néhány óra különbséggel ugyanazon az úton, ugyanaz a két ember - de mennyire más lélekkel!

Mi a különbség? Akkor tele volt a szívük keserűséggel, a szájuk panasszal. Most tele vannak örömmel, a szájuk örömhírrel. Akkor önmagukat sajnálták, most másokért éreznek felelősséget. Akkor arról beszéltek, mit tettek az emberek Jézussal, most arról, hogy mit tett Jézus az emberekért. Ahogyan megváltozott a haladásuk iránya, úgy megváltozott az egész gondolkozásuk, életük tartalma, célja is.

Az is mindig a Szentlélek munkája, hogy két ember ennyire egyetért, egy irányba fordul, ugyanazt akarja. Otthagytak vacsorát, vetett ágyat, minden kényelmet, és fáradtan, sötétben azonnal indultak vissza, mert nem akarták, hogy mások is olyan letargiába süllyedjenek, mint amiben ők voltak. S erre nem kellett nógatni őket, Jézus Lelke indította mindkettőjüket, s ők készséggel engedtek neki. Küldetést kaptak, s nagyon szeretik Küldőjüket is, azokat is, akikhez küldi őket, s minden áldozatra készek, hogy elvégezzék feladatukat.

Amikor megérkeztek, az a hír fogadja őket, hogy feltámadott az Úr. „Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt..." Egymás hitét erősítik a gyülekezetben, ahogyan ezt Isten Lelke ma is teszi.

Ha esetleg rossz irányba halad az életünk, lehet irányt váltani ma is.

REINHARD BONNKE-


Az imádság titka a titkos imádság. Mit mondott Jézus?
„Amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van” (Máté 6,6). Ha bezárod az imaszobád ajtaját, kinyílik előtted a menny ajtaja! Amikor a százhúsz tanítvány bezárkózott a felházba, kinyílt a menny, és a Szent Szellem rájuk szállt (ApCsel 2).
Az ördög mindent megtesz, hogy megállítson az imádkozásban, mert tudja, hogy az imádkozás megállítja az ő térnyerését a világban. Ahol hívők imádkoznak - házi csoportokban, imaalkalmakon, gyülekezetekben, bibliaiskolákban, vagy akár missziós irodákban -, ott érezhetően felerősödik a lélekmentés és a Szent Szellem jelenléte utáni vágy. Az imaszoba az erővel való betöltekezés helye.
„Szüntelenül imádkozzatok...” (1Thessz 5,17). REINHARD BONNKE

GLORIA Copeland- Kezdd el dicsérni Istent

Örvendezzetek ti igazak, az Úrban, mert az igazakhoz illik a dicséret.– Zsoltárok 33:1


Dicséret. Isten Igéje szerint ez a leginkább helyénvaló, legillendőbb dolog, amit hívőként tehetsz.

Hadd figyelmeztesselek azonban, hogy Isten elképzelése a helyes dicséretről igencsak különbözhet a te elgondolásodtól. A dicséret, amire Isten hív, örömteli és gátlásoktól, kötöttségektől mentes. Ez időnként azt jelenti, hogy egyszerűen hangos!
Ha nem hiszed, nézd meg, mit ír a Biblia arról, hogy milyen a dicséret a mennyben. Olvasd el az Ésaiás 6-ot, és meglátod, hogyan viselkednek a trónteremben. A szeráf kiáltására az ajtó küszöbei megrendültek, és akkor Isten dicsősége betöltötte a házat.
A mennyben te is így fogod majd dicsérni Istent. Ugrándozni fogsz és dicséred Istent a teljes lényeddel. De ne várj addig, amíg a mennybe kerülsz. Kezdd el most!
Határozd el a mai napon, hogy ezentúl nem úgy fogod dicsérni Istent, ahogy neked tetszik, hanem úgy, ahogy Neki tetszik! Kezdd el örömteli módon, gátlásoktól szabadon dicsérni Őt!
Ne várj addig, amíg a mennybe kerülsz, hogy a teljes lényeddel dicsérd Istent.
Kezdd el most! Ő megérdemli a dicséretet!

Igei olvasmány: Ésaiás 6:1-8

1. A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot;
2. Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orczáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett;
3. És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével!
4. És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel.
5. Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim!
6. És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén vala, a melyet fogóval vett volt az oltárról;
7. És illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett.
8. És hallám az Úrnak szavát, a ki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet!

Kenneth E. Hagin -Láthatatlan erők

Ha mégis leplezett a mi Evangéliumunk, azoknak leplezett, akik elvesznek: akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges Evangéliumának világosságátaki az Isten képe. —2KORINTHUS 4,3. 4.
Épeszű ember nem száguldozna végig az autópályán kétszáz kilométeres sebességgel, miközben piros lámpák és közlekedési táblák figyelmeztetik: „Vigyázat! Vigyázat! A híd nem üzemel!” Csak az tenne ilyet, aki részeg, vagy aki kábítószer hatása alatt áll. Hasonló módon: épeszű ember nem menne végig az életen úgy, hogy végül is átlépve az örökkévalóságba, a pokolba lezuhanva találja magát, elveszve. Az emberek mégis ezt teszik. Miért? Mert az ördög elkábította és megvakította őket.
Amikor Dub bátyám üdvösségéről volt szó, én rájöttem, hogy az ördög kötözte meg Dubot és tartotta vissza az üdvösségétől. Ezért azt mondtam: „Jézus Krisztus nevében, sátán, megtöröm a te erődet Dub bátyám élete felett, és követelem az ő szabadulását és üdvösségét.” Nincs hatalmunk az emberek akarata felett, de van hatalmunk azok felett a gonosz szellemek felett, akik megkötözik és megvakítják az embereket. Meg vagyok győződve, hogy ez egy olyan terület, amelyről többet fogunk megtudni, és ezt használni is fogjuk a jövőben.
Megvallás: E világ istene nem fogja megvakítani az én szeretteim szemét, mert én Jézus nevének birtokában megtöröm felettük az ellenség erejét.

Napi Áhitat-Mennyei mértékegység

Olvasmány: Mt 18,1–10

Amikor olyan egyszerűen hiszel és mozogsz, mint egy gyermek, akkor megérkeztél Isten országába.
„Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: „Ki a nagyobb a mennyek országában?”  Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította,  és ezt mondta: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.  Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában.  És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.  Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.  Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat.”  „Ha a kezed vagy lábad botránkoztat meg téged, vágd le, és dobd el magadtól: jobb neked ha csonkán vagy sántán mégy be az életre, mint ha két kézzel vagy két lábbal vettetel az örök tűzre.  Ha pedig a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, és dobd el magadtól: jobb neked, ha félszemmel mégy be az életre, mint ha két szemmel vettetel a gyehenna tüzére.”  „Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.”

Magyarázat

A tanítványokat folyamatosan foglalkoztatta a kérdés, ki a legnagyobb közülük. Tudjuk, hogy még az utolsó vacsoránál is előkerült ez. Azt gondolhatnánk, hogy velünk ez nem fordulna elő, hogy mi nem vagyunk ilyen hatalommániásak, mint a tizenkét apostol. Pedig ha igazán őszinték vagyunk, tetten érjük hatalmi harcainkat a családban, a munkahelyeken, és gyakran sajnos a gyülekezetekben is.
Jézus itt is meglepő választ ad a tanítványok felvetésére. Talán arra számítottak, hogy beszél majd a hithősökről, nagy emberekről, akik valamit már elértek az életben. Ehelyett egy kisgyermeket állít eléjük példaként, aki bizonyára még semmi nagy dolgot nem tett. Sőt még eggyel visszább is lép a kérdésben, hiszen a tanítványok meg sem kérdőjelezték azt, hogy ők már a mennyek országán belül lennének. Jézus szerint ha nem lesznek olyanok, mint a kisgyermek, be se mennek oda.
Vajon mit tanulhatunk egy kisgyermektől? A legfontosabbat, az alázatot. Egy gyermek még függőségi viszonyban él. Függ a szüleitől, nélkülük elveszett. Felnőttként gyakran gondoljuk, hogy mi már nem szorulunk segítségre, hogy önállóak vagyunk. Pedig ugyanúgy Istentől függ az életünk. A gyermeknek nincsenek még elért eredményei, ezért nincs mire büszkének lennie.
Jézus szavai óvatosságra is intenek bennünket, mikor túlzottan elbizakodottak lennénk saját üdvösségünk tekintetében.
(Merényi Zoltán)

2016. április 22., péntek

Napi Gondolatok-A föld sója

„Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem jó azután semmire, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.” (Máté 5:13.)

Egy alkalommal az imaházban a gyerekeknek a só szerepéről beszéltem. Letettem az asztalra egy pohár vizet – ¾-ed részig volt vízzel, egy tojást és egy evőkanálnyi sót. Elmondtam, mennyire fontos szerepe van életünkben a sónak. Tartósít, megóvja az eltett zöldségeket az elromlástól, még a gyógyászatban is felhasználják. Mi is lehetünk sók, segíthetünk társainknak, hogy ne tegyenek rosszat, hogy mindenkiről jót mondjunk, hogy szeretetre méltó magaviseletűek legyünk.
Ekkor beletettem a tojást a vízbe, ami azonnal elmerült. Aztán kivettem, elkevertem a vízben a sót, majd így tettem bele a tojást, és az a felszínen maradt. Így áraszthatunk mi is sóhoz hasonló befolyást az emberek között – mondtam nekik. Akinek „sóvá lett az élete” az felemel, segít, bátorítani tud. Nem lenyom, elkedvetlenít.
Választhatunk, milyen befolyást árasztunk magunk körül. Hozzunk ízt a környezetünkben élő emberek életébe, vigyünk örömöt, jó hírt számukra, mert ekkor tesszük azt, amivel az Úr megbízott minket.

Ismered ezt az éneket? A dallamát is itt találod.
https://www.youtube.com/watch?v=VvwmsbFQzY4

1. Hintsd szerteszét A szeretet kincseit,
Élj másokért, Az Úr téged így tanít!
Ha sóvá lesz az életed, Úgy ízesül a világ,
Megérzik majd az emberek Az Úr Jézus irgalmát.
2. Jézusra nézz, Ő legyen a példakép!
Tégy jót, szeress, Így mutasd be életét!
A szolgálathoz új erőt Te mindig csak Tőle várj,
Az Úrtól vedd az égi fényt, És ragyogj, mint napsugár!

Bejegyezte: Gyürüs Panni

Prófétai Áhítatok-04.22.


APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Helyezkedj el a békesség helyén és teljes mértékben engedd el a félelmeket, amiket titokban tápláltál. A félelemnek semmi haszna és semmilyen pozitív következménye sincs.  Nyugodj le.  Vedd át az irányítást a gondolataid felett és vesd Belém a bizalmadat, mert Én végigvezetlek ezen az időszakon, mondja az Úr. Hadd vezesselek ki! 
  

2 Timótheus 1:7 Mert nem a félelem szellemét adta nékünk az Isten, hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét.

Forrás: Próféta Napló-Országh György

REINHARD BONNKE-Egyszer egy ateista


Egyszer egy ateista ezt a kérdést szegezte nekem egy tévé műsorban: „Ha jól értem önt, Jézus vére már kétezer éve rendelkezésre áll.
De ha valóban olyan erő van benne, mint ön azt állítja, akkor miért van a világ mégis ilyen sajnálatra méltó állapotban?”

. „Nézze, uram - válaszoltam -, rengeteg szappan van forgalomban, mégis sok ember még mindig koszos. A szappan senkit nem tisztít meg a puszta meglétével, még akkor sem, ha az illető szappangyárban dolgozik - hacsak meg nem mosakszik vele.”

Kérd Istent, hogy tisztítsa meg bűnös életedet Jézus vére, és akkor velem együtt csatlakozol azokhoz a milliókhoz, akik hittel éneklik a régi himnuszt: 
„Van erő, van, csodás erő van, Jézus drága szent vérében.” Isten áldjon!

REINHARD BONNKE

Isten asztaláról-Varga László

Varga László-
"Amikor Jézus látta a hitüket, így szólt a bénához: Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid. [...] Ugyan mi könnyebb, ezt mondani: Megbocsáttattak bűneid! - vagy ezt mondani: Kelj fel, fogd az ágyadat és járj!?" 
( Máté 9,2-6) 

A lélektan csak az utóbbi időben jött rá, milyen szoros kapcsolat van a lelki traumák, sérelmek és a testi betegségek között. A lelki betegségek mögött pedig majdnem mindig bűnök állnak. A kínzó, testet-lelket megbénító bűnöknek pedig nincs más orvossága, mint a megbocsátás. Csodálatos ereje van a bűnbocsánatnak. Akkor is, ha a sértettnek van ereje ahhoz, hogy őszinte bocsánattal forduljon megbántójához. De ez még nem lehet teljes, mert igazi gyógyulást az hoz, ha a bűnös el tudja fogadni Krisztus teljes bocsánatát. Ez az új élet kezdete. A parancs: Kelj fel és járj! És milyen nagy dolog az, hogy Jézus nem is a bénát hallgatta meg, hanem azok hitét, akik annyira szerették, Jézus erejében pedig annyira bíztak, hogy képesek voltak egy idegen ház tetejét megbontani. Ha a szeretet, a hit és a megbocsátás találkozik, nem csoda, ha egy testileg béna ember is új életre kel. Ezt ma már sok orvos elismeri. Akkor lesz új ereje keresztyénségünknek, ha ilyen hittel tudjuk Isten elé vezetni béna, gyógyíthatatlannak tűnő, bűnös társadalmunkat, népünket, mindenekelőtt egyházunkat.
 

Uram, megdöbbentett szereteted nagysága. Ha Te a mások hitét úgy megbecsülöd, hogy azért állítod talpra a szeretett személyt, mekkora az én felelősségem családomért? Ha én ilyen hittel tudnám őket eléd vezetni, Te megbocsátanád az ő bűneiket, meggyógyítanád testi-lelki betegségeikből, úgy indítanád őket a boldogság új útjaira? Jóságodban bízom, mert tudom, az én közbenjárásom milyen gyenge lenne.
De Krisztus értem is, értük is meghalt. Annyi hitem van, hogy teljes bizalommal rád bízzam szeretteimet. Szeresd őket, Atyám, az én gyengeségem ellenére is! Ámen. 

2016. április 21., csütörtök

Prófétai Áhítatok-04.21.


APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Hamarosan kikerülsz a pangás és a nyomott kedélyállapot zónájából, de szükséges lehet igazítani a gondolkodásmódodon és korrigálni a hozzáállásodat, annak érdekében, hogy a lehető legjobbat tudd kihozni a körülményeidből. Nyisd meg az elmédet és a szívedet az új dolgokra, még akkor is, ha félsz attól, hogy sebezhető leszel emiatt. Vesd Belém a bizalmadat, mert Én megvédelek a valódi veszélytől, mondja az Úr. János 14:27 "Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek; nem úgy adom én nektek, mint a világ adja; ne nyugtalankodjék a szívetek és ne féljen."

Forrás: Próféta Napló-Országh György.

Napi Ige: ILLÉS 2.)

"Menj föl, és tekints a tenger felé!" (1Királyok 18:43)


"Így szólt a szolgájához: Menj föl és tekints a tenger felé!Az fölment, és arra tekintett, majd ezt mondta: Nincs ott semmi. Illés ezt mondta: Menj vissza hétszer! Hetedszerre ezt mondta a szolga: Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből. Ő azt felelte: Menj el, és mondd ezt Ahábnak: Fogj be, és menj le, míg föl nem tartóztat az eső!(1Királyok 18:43-44)

Figyelj négy dolgot ebben a történetben! Először: Istenhez kell fordulnod válaszokért, nem emberekhez. "Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik...olyan lsz, mint a víz melllé ültetett fa,amely a folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyümölcsét ."(Jeremiás 17:7-8)
Másodszor: továbbra is hinned kell, amit Isten mondott. Illés újra meg újra ugyanazt a hírt kapta: "Nincs ott semmi". De ő továbbra is hitt Istennek, amíg végül, hetedszer, szolgája ezt mondta: "Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből."ISten megígérte, hogy ez el fog jönni, ezért Illés ráállt Isten Igéjére.

Harmadszor: Ne engedd, hogy befolyásoljanak azok, aki nem osztják látomásodat! Illés szolgája folyton ezt mondta: "Semmi nem történik." De Illés jobban tudta. Nem engedheted, hogy azok irányítsanak, akik lelkileg nincsenek összhangban veled. Végül.: olyn helyzetbn kell lenned, hogy fogadóképes légy. "..az arcát a térdei közé hajtotta" (1Királyok 18:42) Ez szülési testhelyzet! Ha ma úgy érzed, hogy az, ami benned van, igaz és valóságos, de nem akarod megszülni, nem fog megtörténni. Ha hajlandó vagy megélni a vajúdást, Isten megáld téged a bővölködéssel, mindennel.
Felhasználók akik megköszönték a hozzászólást:

Kenneth E. Hagin -Együtt ültetett

Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. Magasan minden fejedelemség és hatalmasság és erő és uraság és minden név fölé, mely neveztetik nemcsak e világonhanem a következendőben is:               és mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte a Gyülekezetnek fejévé, mely az Ő Testeteljessége Őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkelEFÉZUS 1,20–23.
A Gyülekezet az Úr Jézus Krisztus Teste. Mi vagyunk a Krisztus Teste. Ami ezt a kérdést illeti: Hol vannak a lábak? A fejen, vagy pedig a testen? Természetesen, a testen.
Nézzük meg újra a mai szöveget.
Ez írja le, hogy hatalmi helyünket tekintve hol ülünk mi. Isten mindent Krisztus lába alá vetett. Krisztus lábai az Ő Testén vannak. Ezért, mindenek a mi lábaink alá lettek vetve. Miről beszél Pál, amikor azt mondja: „mindenek”? A fejedelemségekről, a hatalmasságokról, az erőkről és az uraságokról. Más szóval, az ellenség minden ereje a mi lábaink alatt van! Valaki azt mondta: ha valamit közölni akarunk a sátánnal, akkor azt a cipőnk talpára kell írnunk!
Megvallás: Isten a Krisztussal együtt megelevenített engem. Isten Ővele együtt feltámasztott engem. Isten a Krisztussal együtt ültetett engem a mennyekbe. Ahogy a földön járok, együtt munkálkodván Istennel az Ő tervének végrehajtásában, hatalmi helyemet tekintve, én az Atya jobbján ülök.

Mindennap az Ige fényében- ERŐS VÁR

Andrew Kuyvenhoven- ERŐS VÁR

A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsolt 46

1 A karmesternek: Kórah fiaié. Ének magas hangra.
2 Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.
3 Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe;
4 ha háborognak és tajtékoznak is vizei, és tombolásától megrendülnek a hegyek. (Szela.)
5 Egy folyam ágai örvendeztetik Isten városát, A Felségesnek szent hajlékait.
6 Isten van benne, nem inog meg, megsegíti Isten reggelre kelve.
7 Népek háborognak, országok inognak, ha az ÚR mennydörög, megretten a föld.
8 A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.)
9 Jöjjetek, lássátok az ÚR tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön. 10 Háborúkat szüntet meg a föld kerekségén, íjat tör össze, lándzsát tördel szét, harci kocsikat éget el.
11 Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.
12 A Seregek URa velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Szela.) 
 
"Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban." (Zsolt 46,2)