2016. április 29., péntek

Charles H. Spurgeon - Toronyiránt a kereszt felé!

A legjobb prédikáció az, amelyik a leginkább telve van Krisztussal. 
Azt az igehirdetést hallgatjuk szívesen, amelyben szó esik Krisztusról.

Egy walesi szolgálattevő, aki az én kedves bátyám, Jonathan George gyülekezetében prédikált a múlt szombaton, hangsúlyozta, hogy Krisztus az evangélium lényege és esszenciája, majd ezt a rövid történetet mondta:—
Volt egy fiatalember, aki egyszer egy idős, tiszteletre méltó lelkész jelenlétében prédikált. 
Miután befejezte, odament ehhez az idős szolgálattevőhöz, és azt kérdezte: 
“Mi a véleménye az igehirdetésemről?”
“Nos, elég szegényes volt.” – válaszolta az idős lelkész.
“Hogy-hogy szegényes volt?!” – kérdezte a fiatalember. – “Elég sok időmbe került, amíg megtanultam!”
“Igen, efelől semmi kétségem sincs.” – volt a válasz.
“De miért? Nem gondolja azt, hogy a szövegmagyarázásom kitűnő volt?”
“Ó, igen,” – mondta az idős lelkész – “az valóban kiváló volt.”
“Nos, akkor meg miért mondja azt, hogy szegényes volt az igehirdetésem? 
Nem gondolja azt, hogy az általam használt metaforák és érvek meggyőzőek voltak?”
“Igen, alapjában véve azok nagyon jók voltak, de ez mégis egy szegényes prédikáció volt.”
“Elmondaná, miért gondolja azt, hogy ez egy szegényes prédikáció volt?”
“Azért, ” – válaszolta a férfi – “mert nem volt benne Krisztus.”
“Nos,” – felelte a fiatalember – “Krisztus ebben az igeszakaszban pont nem volt benne; és nekünk nem kell mindig Krisztust prédikálnunk – azt kell prédikálnunk, ami abban az adott bibliai szakaszban van.”
De az idős lelkész így válaszolt: “Nem tudja, maga fiatalember, hogy Anglia minden városában, minden falujában, és minden kis községében, legyen az bárhol is, van egy út, amely Londonba vezet?”
“Dehogynem” – felelt a fiatalember.
“Hát ez az!” – mondta az idős lelkész. – “És így van ez minden szentírásbeli igeszakasszal is: mindenhonnan vezet egy út a Szentírás nagy fővárosába, amely Krisztus. 
És kedves testvérem, a te dolgod az, hogy amikor egy adott részhez érsz, akkor feltedd ezt a kérdést: ‘Nos, mi innen a Krisztushoz vezető út?’, és csak azután szolgálj igehirdetéssel, úgy, hogy közben azon az úton haladsz, amely a nagy fővárosba vezet – Krisztushoz! 
És,” – tette hozzá – “én még soha nem találtam egyetlen olyan igeszakaszt sem, amelyben ne lett volna Krisztushoz vezető út, és még ha találnék is egyet, amelyben nincs ilyen út, én akkor is csinálnék egyet; ha kell, árkon-bokron is átmászok, de igenis elérek az én Mesteremhez, mert a prédikációnak semmi haszna sincs, ha egy csipetnyi Krisztus sincsen benne!”

NE HAGYD, HOGY AZ ÖRDÖG KERESZTBE TEGYEN NEKED💛

Mikor [az ördög] hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.– János 8:44

Sokan nehezen tudják elhinni Isten ígéreteit, mert a fizikai világban sok mindent látnak, ami azoknak ellentmond. Láttak hűséges tizedfizetőket tönkremenni. 
Láttak beteg keresztényeket, akik nem tudták elfogadni a gyógyulásukat.

Valójában pontosabb lenne, ha azt mondanánk, hogy csak gondolják, hogy látták ezeket a dolgokat. Ugyanis egy megtévesztő működik itt a világban. Egy megtévesztő, aki ugyanazzal foglalatoskodik az Éden kertje óta: elhiteti az emberekkel, hogy Isten Igéje nem igaz.
És mivel évezredek óta ezzel foglalkozik, igazán jól érti a dolgát. 

Gondolj erre legközelebb, amikor megpróbálja úgy láttatni a dolgokat, mintha Isten Igéje nem működne a számodra, és amikor el akarja hitetni veled, hogy minden reményed elveszett. 
Mondd ezt: „Nem foglalkozom a láthatókkal. Hiszem az Igét, és nem vagyok hajlandó kételkedni benne.”

Elmondom, hogyan értem ezt. Ismered azt a bűvészmutatványt, amikor valaki bemászik egy dobozba, majd úgy tűnik, mintha a bűvész kettévágná? A saját két szemünkkel láthatjuk. 
Az ember lába kilóg a doboz egyik végéből, a feje pedig a másikból, és a dobozt egész egyszerűen kettévágják. Aztán a bűvész összetolja a két dobozt, és a látszólag két részre szakadt fickó egy darabban kiugrik a dobozból.

Mondd meg nekem, elhitted-e egy pillanatig is, hogy a bűvész tényleg félbevágta azt az embert? Természetesen nem! Tudtad, hogy egy trükköt, egy megtévesztést láttál, ami valójában nem is az volt, aminek látszott. Talán nem tudtad, hogyan csinálták. Talán nem tudtad megmagyarázni a dolgot. 
De tudtad, hogy nem lehetséges az, hogy valakit kettévágnak, majd összeragasztanak, ezért nem hittél a szemednek.
Isten Igéjéhez is így kell hozzáállnod. Meg kell tanulnod annyira megbízni benne, hogy amikor a sátán az Igének látszólag ellentmondó dolgot mutat a természetes világban, azt tudd mondani: „Igen, láttam, de nem vagyok olyan bolond, hogy elhiggyem.
Ragaszkodom az Igéhez.”
Ha így teszel, a hazugság atyja soha nem lesz képes keresztbe tenni neked!

Igei olvasmány: Zsoltárok 119:89-104



Zsoltárok 119,77-80

Teljesedjék be rajtam irgalmad, hogy éljek, mert törvényedben gyönyörködöm. Szégyenüljenek meg a kevélyek, mert galádul bántak velem, én pedig utasításaidon elmélkedem. Forduljanak hozzám az istenfélők, akik ismerik intelmeidet. Bár lenne szívem tökéletes rendelkezéseid szerint, hogy ne valljak szégyent!



„Teljesedjék be rajtam irgalmad,…” Isten irgalma az ember legfőbb vágy kell hogy legyen. Ebben létezem én is napról napra, mert ha ez nem lenne, már rég elvesztem volna. Miért fontos ez? hogy éljek,…”  Mert az Isten irgalma az élet forrása! Ekkor teljesedhet ki az Istenben és az Ő törvényeiben való gyönyörködés: „…mert törvényedben gyönyörködöm.”
„Szégyenüljenek meg a kevélyek, mert galádul bántak velem…” Istenhez mindig fordulhatok, ha örömöm, ha bánatom van, ha ünnepelnek, ha szidalmaznak, vagy akár bántalmaznak is.
„…én pedig utasításaidon elmélkedem…” Minden helyzetben az Úr legyen az én életem központjában.
„Forduljanak hozzám az istenfélők, akik ismerik intelmeidet.” Vágyom a testvérek társaságára, kikkel együtt dicsérhetem az Élő Istent, ezért kérem Őt, hogy legyen társaságukból mindig részem.
„Bár lenne szívem tökéletes rendelkezéseid szerint, hogy ne valljak szégyent!” Istenem kérlek, formáld szívem a te akaratod szerint. Tudom tökéletlen vagyok, de abban is bizonyos vagyok, hogy a te utadon nem vallok szégyent, mert te velem vagy! Ámen!

KÁLEB ÉLETSZEMLÉLETE❣️ 1.rész

"💞...Életben tartott engem az Úr..." (Józsué 14/10)

Káleb már meglehetősen idős volt, nyolcvanöt éves, amikor ezt mondta Józsuénak:
...életben tartott engem az Úr, ahogyan megígérte...
Még ma is olyan erős vagyok, mint amikor Mózes elküldött engem. 
Amilyen akkor volt az erőm, olyan az erőm most is: harcba vonulok, és visszatérek.
Most azért add nekem azt a hegyvidéket, amit megígért az Úr azon a napon...
Józsué megáldotta őt, és örökségül adta Hebont Kálebnek, 
Jefunne fiának...mert teljes mértékben követte az Urat..."(Józsué 14:10-14).

Káleb nem fél szívvel vagy átgondolatlanul élte az életét. 
Álma tartotta életben, és minden reggel azzal a szándékkal kelt fel az ágyból, hogy megvalósítja. 
Amikor Isten olyan nagy álmot ad, mint egy hegység, ez arra fog késztetni, hogy folytasd az utad akkor is, amikor körülötted már mindenki más feladta. 

De légy óvatos, hogy kire hallgatsz! Ne engedd, hogy a bírálóid elcsüggesszenek ezt mondva:"te ehhez már túl öreg vagy"! 
A Biblia azt mondja, hogy a pálmafához hasonlóan te is utolsó éveidben tudod a legnagyobb termést adni (Zsoltárok 92:13-15).
Amikor lemegy a nap, feljönnek a csillagok - te is ragyoghatsz fényesen életed utolsó fejezeteiben.

Barbara Klassen mondta: "Az üknagybátyám százhat éves koráig élt. 
Egészséges volt és fürge, örömét lelte abban,hogy kocsikázni vitte a városban a nála kevésbé munkabíró idősebb barátait.
A századik születésnapján adta be megújításra a jogosítványát. 
Amikor az egészségügyi bizottság elé ment, egy hivatalnok hűvös kétkedéssel megjegyezte:"
Hiszen maga száz éves! Ugyan minek magának jogosítvány?" 
Az üknagybátyám elképedve így válaszolt:" Valakinek az öregeket is fuvaroznia kell!" 
Még öt évre meghosszabbították a jogosítványát." 

Csináld te is Káleb módján: élj az utolsó pillanatig!!

PRÓFÉTAI ÁHÍTAT!

 Tudod mi van a "mennyei szobáidban"?
Írta: Doug Addison


A zsidó pászka ünnep. [Az angol pászka szó, a "passover" (csakúgy, mint a héber eredeti szó) jelentése: átlépés, áthaladás; - a ford.] 
Ez azoknak a csodáknak az ünnepe, amiket Isten tett azért, hogy kiszabadítsa a népét az egyiptomi fogságból (lásd: 2 Mózes 12).

Eddig ez az egyik legerőteljesebb pászka hetem, amit valaha átéltem. 
 Isten prófétai meglátást küldött a következő évekről és rendeltetésről. 
A pászka pedig teljes mértékben arról szól, hogy stratégiákat kapunk az előmenetelre és az ellenség legyőzésére.


Éppen mostanában leplezi le Isten az ellenség terveit és prófétai stratégiákat küld neked, hogy jelentős áttörésben legyen részed. 
Ez az év egy olyan időszak, amikor az elhívásaink még világosabbá válnak.

Teret nyit Isten teret nyit neked és az elhívásodnak, és most ráhangol téged egy fontos pillanatra a rendeltetésedben.
"Az ajándék tág teret nyit az ember előtt, és az előkelők elé juttatja."
[az angol fodításokban a "tér" ugyanaz a szó, mint a "szoba"] Péld. 18:16 ÚF

Ez az ígéret mindenkinek szól! Annak az ideje van, amikor Isten behangol és újrahangol téged, hogy jelentőségteljes hatást tudj gyakorolni olyan dolgokban, amelyek a következő néhány év során jönnek el. Ezért van az, hogy nagyon fontos rugalmasnak lenni és készen állni a hirtelen változásokra.

Szobák a mennyben
Jézus mondott egy jelentőségteljes dolgot, amelyet meggyőződésem szerint tévesen értelmeztek úgy eddig, hogy a jövőre vonatkozik, a Mennyben. Ez is lehetséges, de a jelenről is szól.

"Atyám házában sok lakás van. Ha nem úgy volna, megmondtam volna nektek. Mert azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. És ha elmegyek, és helyet készítek nektek, ismét megjövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek."
János 14:2-3 Csia

Isten lakásokat [angolul: szobákat] készített neked a Mennyben, és Jézus azt mondja, hogy visszajön és bevisz egy mélyebb, bensőséges kapcsolatba, és bölcsességet és értelmet fog adni.
Amikor Jézus azt mondja, hogy visszajön, az gyakran jelenti a hatalom és jelenlét visszatérését; sokan tévesen értelmezik úgy, hogy ez Krisztus második eljövetele lesz. Vannak a Mennyben olyan szobák, amik nekünk vannak elkészítve; mind a jövőre, mind a jelenre nézve.

Tavaly január óta számos komolyabb átélésem volt már, amelynek során különböző szobákat láttam a Mennyben. Gyakran látok bírósági tárgyalótermet is, ahol aktívan folyik a munka, mert ott adják át az emberek kérelmeit és imádságait. Láttam egy könyvtárait is a Mennyben, ahol például olyan kijelentéseket tárolnak, amelyek az időkről, az ébredésekről vagy Isten munkálkodásairól szólnak.

Legutóbb olyan szobákat láttam a Mennyben, amelyekre családnevek voltak felírva. Generációs elhívások, ajándékok és áldások vannak elkészítve - amiket névre szólóan tárolnak ott.

Néha egy-egy előtted élt családtag bűne lezárhatja a szobákat. Ezért kell stratégiákat kapnunk Istentől, hogy kinyithassuk ezeket.
"Neked adom az elrejtett kincseket, a rejtekhelyeken tárolt gazdagságot, hogy megtudd, hogy én vagyok az Úr, Izráel Istene, aki neveden szólítalak." Ézsaiás 45:3 (az angol NIV ford. alapján)

Akár tudsz róla, akár nem, a szellemünk folyamatosan kapcsolatban van a szellemi világgal. 
Ez leggyakrabban álmok formájában történik, amik lehetnek lepecsételt és nyilvánvaló álmok is. Vannak olyan szobák a Mennyben, amik tele vannak minden egyes család elhívásához kapcsolódó dolgokkal. Ezért találkozunk olyan sokszor nemzetségtáblázatokkal a Bibliában. 

A te generációs elhívásod is fontos, és Ábrahám és Dávid esetében több mint egy egész generáció kellett a betöltésükhöz.
Elhívások és átkok feltárulása
Isten új kijelentést küld ki most az életedre szóló elhívásokról, valamint azokról a démoni küldetésekről, amelyek mindeddig megpróbálták visszatartani ezt. A generációs elhívásokhoz gyakran kapcsolódnak generációs átkok, amelyek azzal a céllal lettek kiküldve, hogy az elhívás akadályai legyenek.

Még ha keresztül is mentél is generációs gyógyuláson (helyreállításon) korábban, hasznos lehet újra imádkozni és arra kérni Istent, hogy leplezzen le előtted mindent, amiről az ellenség nem akarja, hogy meglásd.

Az utóbbi néhány hét során volt néhány fantasztikus felfedezésem, amelyek megnyitnak bizonyos dolgokat az életemben, és amelyekről tudom, hogy végső soron a gyógyulásomat fogják elhozni, valamint az előttem álló generációk áldásait.

Készüljetek fel, hogy átvegyétek a saját stratégiátokat az új időszakba való átlépésetekhez!

Áldás,
Doug Addison
- - - - - - - - - - -
Fordítás: Országh György -

Prófétai Áhítat-04.29.

AZ ELLENÁLLÁS ÓRIÁSÁNAK A TÚLSÓ OLDALÁN OTT A KETTŐS MÉRTÉK!
Ezen a héten megnövekedett az ellenállás, óriások jöttek elő a múltból, varázsló és jézabeli szellemek támadtak intenzíven sokak ellen, és úgy éreztem, hogy azt mondja az Úr, hogy ezeknek a nektek ellenálló és ellenetek támadó óriásoknak A TÚLSÓ OLDALÁN ott vannak a KETTŐS MÉRTÉKEK.
Talán úgy érzed, hogy nem tudsz területet foglalni, vagy mintha a lendületed hirtelen megtorpant volna. KELJ FEL és HARCOLJ, mert ebben a pillanatban, éppen most, több területet foglalsz el!
Ezek az ellenálló óriások AZ IMÁD KÖZBEN VANNAK LEVÁGVA, és hamarosan teljes mértékben összeomlanak.
Nincs semmi baj veled! Most van a KITÖRÉSED és az ÁTTÖRÉSED egy teljesen új szintre a szabadságban, a bátorságban és az Ő erejének a megmutatkozásában.
KETTŐS MÉRTÉKEK várnak rád ezeknek az óriásoknak a túlsó oldalán! Most fogsz A FEJÜKÖN TAPOSNI, JÉZUS hatalmával és erejével!!!! Azért támadtak ilyen keményen ellened, mert előtted áll az ÁTTÖRÉS és az előléptetésed új szintje.


Prófétai Napló - Országh György

SOK KERESZTÉNY „JOBB IDŐKRE” VÁR❣️

Sok keresztény „jobb időkre” vár az evangelizáláshoz, pedig az idők csak egyre rosszabbak lesznek. „Ma van az üdvösség napja.” Mindig a ma a legalkalmasabb!

A Szent Szellem soha nincs szabadságon. Sokan örökké csak készülnek az evangélizációra, pedig a legjobb módja a felkészülésnek, ha elkezdjük tenni. 
A „hogyan evangélizáljunk” típusú konferenciák és előadások hasznosak lehetnek, de túl gyakran csak a fejbeli tudást növelik a hallgatókban, és nem a lélekmentés tüzét gerjesztik fel. 
Túl sok időt töltenek azzal, hogy megtanulják, hogyan evangélizáljanak, és nem marad idejük arra, hogy elkezdjék. 
Az elménk trenírozásával egyetlen darabka missziós földet sem szántunk fel. 
Jézus soha nem sietett, de mindig aktív volt. 
 Azt mondta, addig kell hirdetnie az Isten országát, „amíg nappal van, mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat” (János 9,4). 

Isten áldjon benneteket!

REINHARD BONNKE -

A GOLGOTA KERESZTJE BIZTOS TALAJ❣️

A Golgota keresztje biztos talaj. Ha Jézus meghalt értem, mi az, amit nem tenne meg?

 „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róma 8:32) 

Gyógyulásra van szükséged? Imádkozom a gyógyulásodért ma! Bízzál Jézusban! Légy áldott!

REINHARD BONNKE -


Nem csak kenyérrel...1/1

Mi a személyválogatás, vagy modernebb kifejezéssel: az előítélet?



Ezek is a bölcsek mondásai: Nem jó a személyválogatás a törvénykezésben.
Aki igaznak mondja a bűnöst, azt átkozzák a népek, és kárhoztatják a nemzetek. 
De akik igazságot szolgáltatnak: jó dolguk lesz, és gazdag áldás száll rájuk. (Példa 24,22-25)

A bölcsek mondásainak első darabjai ezek a példabeszédek – nem ok nélkül. Később az első verset megtaláljuk szóról szóra egy vérfagyasztó figyelmeztetéssel együtt:

         A személyválogatás nem jó dolog, egy falat kenyérért is vétekbe viheti az embert. (28,21)

Mi tehát a személyválogatás, vagy modernebb kifejezéssel: az előítélet?
 Amikor elmarasztaló ítéletet mondunk egy ember felett még azelőtt, hogy megismertük volna
Ez olyan, mint amikor hamarabb van készen az ítélet a bíróságon, mint a vádirat – Lásd még: Pelikán elvtárs. Jézust már az előtt halálra ítélték, mielőtt meg tudták volna mondani, hogy miért. Elfogása után kerestek kétségbeesetten vádat, ami legalább látszólag megáll.
Nikodémus éppen erre figyelmeztette Izrael bíráit:
         „Elítéli-e az embert a mi törvényünk, míg ki nem hallgatták, és meg nem tudták tőle, hogy mit tett?” (Jn7,51).
Mózes törvénye ugyanis szigorúan előírta a bíráknak, hogy nem lehetnek személyválogatók: gazdagot, szegényt, honfit és idegent ugyan aszerint a mérce szerint kell ítélni. A törvénynek egyformán vonatkoznia kell mindenkire. A szegénység vagy gazdagság nem lehet sem enyhítő, sem súlyosbító körülmény:
        “Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot. Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Isten ügye.” (5M1,17)
Ennek oka pedig abban volt, hogy maga Isten is ilyen bíró:

16Metéljétek azért körül a szíveteket, és ne legyetek többé kemény nyakúak! 17Mert Istenetek, az ÚR, istenek Istene és uraknak Ura. Ő a nagy, erős és félelmes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni.
18Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt, kenyeret és ruhát ad neki.
 (5M16-18)

Jób az őt bűnnel vádoló barátait éppen ez előítéletességükre és annak következményeire figyelmezteti. Nem tudták megmondani, hogy Jób miben vétkezett, csak azt bizonygatták, hogy megérdemelte, ami vele történt.
  7Isten érdekében beszéltek álnokságot? Az ő érdekében beszéltek hamisságot? 8Neki akarjátok pártját fogni, vagy Isten mellett perbe szállni? 9Jó lesz-e, ha            megvizsgál benneteket? Becsaphatjátok-e, ahogyan becsapjátok az embereket? 10Szigorúan megbüntet titeket, ha titokban személyválogatók vagytok. 11Nem ijedtek meg fenséges voltától?       (Jób 13,7-11)
Ha valaki úgy gondolná, hogy mindez csak a szigorú ószövetség miatt van így, az hallja meg, mit mondanak az apostolok:
Pál (Róma2)
6Mert mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni: 7azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre, és halhatatlanságra, örök életet ad; 8azoknak pedig, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak, és a hamisságot követik, haraggal és bosszúállással fizet majd. 9Gyötrelem és szorongás lesz a része minden ember lelkének, aki a rosszat cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is; 10viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindenkinek, aki a jót cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is! 11Mert Isten nem személyválogató. 
 Jakab ugyanezen az alapon száll síkra, hogy embereket a vagyoni vagy társadalmi helyzetük alapján ítéljünk értékesebbnek vagy kevésbé értékesnek:
         Testvéreim, amikor dicsőséges Urunkba, a Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók… (2,1)
Péter pedig a megszentelődésünk kapcsán figyelmeztet az előítéletességre, mivel az a megfertőzött lelkiismeret terméke. A megszentelődés pedig a jó lelkiismerettel kezdődik:

14Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, 15hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, 16úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” 17Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét, … (1Pé1,14-17)
 Az előítéletesség testi magatartás, amire a romlott emberi természet végtelen önzése miatt hajlamos. Mást gyorsan felcímkézünk és elítélünk, míg magunkhoz igen „irgalmasak” és „megbocsátóak” vagyunk.
Isten az embert a tettei és a jelleme alapján ítéli meg, és nem aszerint, hogy férfi vagy nő, milyen néphez, rasszhoz, nyelvhez vagy kultúrához tartozik.
Péterben nagy előítélet volt a pogányokkal (gójokkal) szemben, de az Úr Joppéban kemény munkával és nagy kijelentésekkel rávette, hogy elmenjen egy római centúrióhoz Cézáreába, és minden előítélet nélkül hirdesse neki és barátainak az evangéliumot. Péterben ekkor omlottak le a zsidó előítélet falai:
        34Erre Péter beszélni kezdett, és ezt mondta: „Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, 35hanem minden nép között kedves előtte, aki       féli őt, és igazságot cselekszik. (ApCsel 10).
Halld meg az apostol szavait: Féld Istent és cselekedj igazságot, és az Úr előtt kedves leszel.
Akármit is gondolsz egy népről, kultúráról, vallásról, előbb vedd szemügyre az embert, mielőtt ítéletet mondasz felette. Lehet, hogy találkoztál már 99 pirézzel, akik mind aljas gazemberek voltak, és jogosan tartasz tőlük, de lehet hogy a századik – akin te a mérgedet kitöltöd – éppen jó ember, és magadat teszed bűnössé, ha bántod a többiek bűnei miatt. Egy falat kenyér miatt is vétkes lehetsz, ha az előítélet vezet. A fasizmus alatt embereket gyilkoltak meg azért, mert megpróbáltak kenyeret adni a nyomorult üldözötteknek.
Tudom, hogy akik a menekültektől most tartanak, valójában nem a szerencsétlen menekülő családoktól félnek, hanem attól a vallástól, kultúrától, mentalitástól, amit hoznak.
Ezért a következő írásomban ezzel fogok foglalkozni.
folyt. köv.

Görbicz Tamás-

Kenneth E. Hagin-Egy jobb szövetség


Juttasd eszembe, no pereljünk együtt, beszéld elhogy igaznak találtassál! —ÉSAIÁS 43,26.
Juttasd eszembe…” Mit akar ezzel Isten mondani?
Azt, hogy emlékeztetnünk kell Istent az imával kapcsolatos ígéreteire. Amikor imádkozol, állj Isten trónja elé és emlékeztesd Őt az ígéreteire. Tárd Isten elé az ügyedet, úgy ahogy az ügyvédek szokták. Az ügyvéd állandóan a törvényre hivatkozik.
Te hivatkozz Isten Igéjére. Hivatkozz az Ő szövetségi ígéreteire. A King James-féle utalójegyzetes Biblia széljegyzete szerint az itteni ‘beszéld el’ egy másik jelentése: ‘add elő az ügyedet’. Ebben a versben Isten arra kér téged, hogy hivatkozz az Igéjére, emlékeztesd Őt és élj a szövetség adta jogaiddal. Isten azzal a felhívással fordul hozzád, hogy vidd elé az ügyedet.
Ha a gyermekeidnek még nincs üdvössége, keresd meg azokat az Igéket, amelyek erre a helyzetre vonatkoznak, majd vidd az ügyet Isten elé. Keresd meg azokat az Igéket, amelyek határozott ígéretet tesznek arra, amire éppen szükséged van. Ha az Ige szerint járulsz Isten elé, az Ő Igéje nem fog kudarcot vallani.
Megvallás: Jézuson keresztül szövetségem van Istennel. Ez egy jobb szövetség, amely jobb ígéretek alapján köttetett. Nekem nagyobb szövetségi jogaim vannak, mint Ábrahámnak, Józsuénak, Illésnek és Dávidnak. Én, mint az új szövetség hívője, elfoglalom helyemet az imában. Az én imáimra meg kell jönnie a válasznak.

Zsidóság, Isten választott népe evangéliumi világosságban

Ismerjék meg utadat a földön, szabadításodat a népek között! Magasztaljanak a népek, ó, Isten, magasztaljon minden nép! Zsolt 67,2–3


Kiváltság számomra, hogy evangélikus missziómunkások közösségében szólhatok. Különösen az adott témakörben. Az evangélikus egyház ismerte fel először és tett a legtöbbet – a magyarországi egyházak között – a zsidó misszió terén. Közel egy évszázada, hogy az evangélikus egyház hazánkban helyet adott a Norvég Egyházi Szolgálat Izraelért elnevezésű missziós szervezetnek.
Ez a szervezet már 1844 óta munkálkodik azon, hogy a zsidók ismerjék meg a Messiásukat, és támogatják a Messiáshívő zsidókat abban a törekvésükben, hogy zsidó identitásuk megtartásával legyenek Krisztus testének tagjai. Ez a missziós szervezet jelenleg Izraelben jelentős evangéliumi missziót folytat, és több ottani Messiáshívő gyülekezet alapítója. Tudtommal ez a szervezet tartott konferenciát legutóbb 2010 novemberében Budapesten a Messiáshívő misszióról, amelyen magam is részt vettem.

Az evangélikusok zsidómisszió iránti elkötelezettségét jelzi az is, hogy a Híd evangélikus missziói magazin ez évi második száma teljes egészében ennek a témának szentelte írásait.
Személyes indítékaim is vannak arra, hogy a zsidóság és a kereszténység témakörével foglalkozom.
Az első személyes jellegű indítékom, hogy gyermekkoromban egy gyermektelen ortodox zsidó házaspár volt a szomszédunk. Nagyon szerették a családunkat, engem meg sok ajándékkal halmoztak el. Őszintén megsirattuk, amikor elhurcolták őket.
Az apám hatása is jelentős volt. 1942-ben, amikor Európa Hitler lába alatt hevert, egy házi áhítaton – egyszerű bibliás parasztemberként – kijelentette: „Hitlernek el kell buknia, mert Isten szeme fényével fordult szembe.” Személyes igetanulmányozásaim is – már akkor – világossá tették számomra, hogy Izrael Isten választott népe, és ez a kiválasztás nem szűnt meg Izrael szétszóratásával sem.

Megerősödött ez a látásom, amikor 1950-ben Ungár Aladár – zsidóként megtért kiemelkedő keresztény vezető – Újpesten (ahol akkor lelkipásztorként szolgáltam) Isten üdvtervéről tartott egy egész évig hetenként tanítást.
Végül nagy hatással volt rám egy zsidó fiú: dr. Kovács György. Fiam barátjaként igazi megtérésre jutott, majd egész életét az Úr szolgálatára adta. Megtérése után lett számára óriási harccá identitásának a kérdése. Több ízben hosszú időt töltött Izraelben. Beavatott a lelki harcába. Évezredek mélységében láttam meg benne a zsidót, ugyanakkor a Krisztusban nyert szabadítás túláradó örömét. Végül egy könyvben is megírta az eredményt: „Fizikailag zsidó, kulturálisan magyar, szellemileg pedig keresztény vagyok” – vallotta magáról. Ezek a hitbeli tapasztalatok megerősítették bennem azt az igei látást, hogy Izrael Isten választott népe, és hogy az ő különleges kiválasztásuk a jövőre is vonatkozik.

Izrael kiválasztottsága a múltban

Miért választotta ki Isten a zsidókat? 
Lázas elménk felteszi ezt a kérdést olykor alázatosan Istenhez simulva, máskor lázadó kérdőre-vonással: miért emelte Isten őket más népek fölé? – Mózes azt írja, hogy amikor Isten kiválasztotta Ábrahámot, ezt mondta:
„Eltitkoljam-e  Ábrahám elől, amit tenni akarok? Hiszen Ábrahámtól nagy és hatalmas nép fog származni, és általa nyer áldást a Föld minden népe. Mert őt választottam ki arra, hogy megparancsolja fiainak és háza népének, hogy őrizzék meg az Úr útját.” (1Móz 18,17–19)
Hitünknek és Isten munkájának egyik nagy titka az, hogy miként működik Isten kiválasztása? Itt mégis feltárul ez a titok Ábrahámnak (és vele utódainak) a kiválasztásával kapcsolatosan. Isten, az ő mindentudásánál fogva előre tudta, hogy Ábrahám – aki vele személyes kapcsolatot, beszélő viszonyt ápolt – az ő ismeretét, a benne vetett hitet tovább fogja adni utódainak. Isten szuverén döntése szerint választotta ki Ábrahámot, de ebben a kiválasztásban benne volt az Isten eleve ismerete, amely által ő előre pontosan tudta azt, hogy Ábrahám és az ő utódai, Izrael népe a későbbi évezredekben eszköz lesznek abban, hogy Isten ismerete megmaradjon, majd később kiteljesedjen ezen a Földön. Lássuk, hogyan valósult ez meg!
I. Krisztus előtt a politeizmus tengerében Izrael volt egyedül az a sziget, amely megőrizte az egy teremtő, láthatatlan Isten ismeretét és hitét
Az özönvíz, majd Bábel után a föld szétszéledt lakói elszakadtak Istentől, az egy igaz, láthatatlan, szent és teremtő Isten ismeretétől. Teljessé lett a hitbeli zűrzavar, általánossá lett az ember által alkotott, a sötétség szellemiségét árasztó, és a testiességet kiszolgáló sokistenhit. Óriási jelentősége volt annak, hogy Isten talált egy embert, aki az ő ismeretére törekedett. Kiválasztotta hát Ábrahámot és utódait, hogy – sok engedetlenségük és gyarlóságuk ellenére is – több évezreden át, hűséges prófétáik által őrizzék meg az egy teremtő Isten ismeretét, vegyék át tőle és örökítsék meg az Ő kijelentéseit. Pál apostol felteszi a kérdést: „Mi a zsidó előnye?” Aztán így válaszol: „Elsősorban az, hogy Isten rájuk bízta igéit.” (Róm 3,1–2) A Bibliában kijelentett hitet és az igaz Isten ismeretét – az ó és újszövetségi Szentírást – számunkra, keresztények számára is a zsidók vették át Istentől, és ők őrizték meg. A Biblia írói – egy kivétellel – valamennyien zsidók voltak.

II. Jézus Krisztus, az Isten Fia, emberként zsidónak született, zsidóként élt és váltotta meg a világot



Jézus a földi életében nem hagyta el zsidó hazáját, sőt azt mondta: „Én nem küldettem máshoz, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.” (Mt 15,24)

Emberi síkon Jézust a zsidóság ajándékozta a világnak, még akkor is, ha akkor a hivatalos zsidóság vallásos és féltékeny vakságában elvetette őt. Hol is jelenhetett volna meg máshol, mint egy olyan nép fiaként, amely – még ha élettelen vallásosságba merevedve is – egyedül képviselte ezen a földön az egy igaz Isten hitét és ismeretét? A korabeli zsidóság döbbenetes példa arra, hogy Krisztusgyilkos az a vallásosság, amelyből hiányzik a Szentlélek által munkált bűnismeret, megtérés és újjászületés.
Ha az egyetlen helyes istenismerettel rendelkező nép arra volt képes, hogy megölje a Messiását, mennyivel inkább megváltásra szorultak az Istentől távol élő népek! – Jézus pedig önként vállalt halálával és feltámadásával kaput nyitott az üdvösségre zsidónak és nem zsidónak, mindazoknak, akik felismerik elveszett állapotukat, és hittel szívükbe fogadják őt.

III. A Jézus által kiválasztott tanítványok, az apostolok, valamennyien zsidók voltak

Imádság a siratófalnál


Az ő szolgálatuk felmérhetetlenül nagy jelentőségű az Evangélium győzelmes terjedésében. Az a 120 személy, akik pünkösd napján a felházban beteljesedtek Szentlélekkel, a 3000, akiket ugyanezen a napon beépített a Szentlélek a Krisztus testébe, szintén Izrael fiai voltak.



Igaz, hogy a hivatalos Izrael elvetette a Messiást, de a zsidóságnak egy rétege befogadta Jézust. Pál apostol a saját példájára hivatkozva teszi fel a kérdést: „elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utódai közül. Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott” (Róm 11,1–2.5)

Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint. Vagyis a kegyelem kapuja folyamatosan nyitva állt és nyitva áll minden zsidó ember számára. Sőt Pál így fogalmaz: „elsőként zsidónak”. Hiszen Jézus saját szeretett népének tekintette Izrael fiait.

Az apostolok korának zsidósága három irányba tagolódott

1. A „megkeményített” Izrael.

A zsidóság nagy többsége volt ez. Azok, akik „feszítsd meg”et kiáltottak nagypénteken, és Pilátus előtt kihívták magukra és gyermekeikre Isten ítéletét. Róluk azt is olvassuk a Bibliában: „Az ő elesésük által jutott el az üdvösség a pogányokhoz!”
Vagyis Isten a hivatalos zsidóság megkeményedése nyomán megnyitotta az ő örök idők előtt elkészített tervét: feltárta a kegyelem kapuját a világ minden népe felé. A megkeményedés ítélete a zsidókon már 2000 éve tart, egészen addig tart, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak, és (akkor) üdvözülni fog az egész Izrael.
Vagyis a „megkeményített” Izrael kiválasztása sem szűnt meg, hiszen „Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok” (Róm 11,26.29) – Eljön a nap, amikor Izrael felismeri a Messiását, és megtér hozzá.

2. Izrael népének másik – sokkal szűkebb – rétegét képezték azok, akik igaz megtéréssel elfogadták Jézust Messiásuknak, de megmaradtak a zsidó identitásukban.

A szombatot és a zsidó ünnepeket tartották, a tételes mózesi törvényeket is érvényesnek tekintették és betartották. Vezetőjükről, Péter apostolról írja Pál, hogy reá a „körülmetélés evangéliuma” volt bízva (Gal 2,7) Ez az irányzat 70 után, a zsidóság szétszóratása után elsorvadt, illetve beolvadt a pogányokból megtért keresztények közé. Hozzájuk címezi levelét Jakab és Péter apostol is: Jak 1,1; 1Pt 1,1.

3. A harmadik irányzat a zsidóságtól szellemileg elszakadó, a „tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelennek” tekintő zsidók voltak (Ef 2,15). Pál volt a vezetőjük, aki Istentől kapta ezt a különleges elhívást.

Pál apostol, a pogányok apostola, nem emberektől tanulta, hanem különleges kijelentésben kapta Istentől a kegyelem evangéliumát, az egyetemes keresztény egyház alapokmányát (Gal 1,11–12) 

Ennek alapján Pál – bár nagyon szerette zsidó véreit – Istennek engedve kiszakadt a zsidóság szellemi közösségéből, és a Szentlélek által alapítója és építője lett a „népek” közül megtérő Krisztus testének.

Ebben a testben „nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus” (Kol 3,11)

Ismeretes, hogy az utóbbi két Krisztus hívő zsidó irányzat – az ApCsel 15. fejezetének leírása szerint – „kezet adott” egymásnak, vagyis a másik fél látását és független működését elismerve, békességre igyekeztek egymással. Az első kategóriába tartozó zsidóság – vagyis a hivatalos Izrael azonban mérhetetlen haraggal és gyűlölettel fordult a Krisztust elfogadó zsidók ellen, különösen Pál, és a zsidóságból kiszakadók ellen. 

A zsidók kiválasztottsága az utolsó időkben

A zsidók körüli események „az idők teljessége rendjének” az óramutatója

Régen elhangzott az ígéret: „Én kihozom Izrael fiait a népek közül, bárhova kerültek. Összegyűjtöm őket mindenfelől, és bevisszem őket a saját földjükre.” (Ez 37,21).

Közel 2000 éves szétszóratásuk után, a 20. század elején kapu nyílt, és – bár nagyon lassan – megindult a hazatelepülési folyamat.

Aztán Isten megengedett egy démonikus, szörnyű tragédiát: a holokausztot, amely után megtörtént az, amit mind a zsidók, mind a politikusok lehetetlennek tartottak: a tömeges hazatelepülés és a zsidó állam megalakulása. Most, a 21. század elején – több, mint 60 évvel az államalapítás után – megállapíthatjuk Ámósz próféciájának beteljesülését.

Ámósz ezt írta: „Eljön majd az idő – így szól az Úr – amikor nyomon követi a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt. Must csorog a hegyekről, és ömlik a halmokról. Jóra fordítom népemnek, Izraelnek sorsát! Az elpusztult városokat felépítik, és laknak bennük. (…) Elültetem őket földjükbe, és többé nem tépik ki őket földjükből, amelyet nekik adtam.” (Ám 9,13–15)



Izrael termő földjei

Magam is szemeimmel láttam, hogy az elmúlt évszázadok alatt pusztává és sivataggá vált Palesztina földje ismét édenné formálódott. Hatalmas gyümölcsösökben minden fa tövén csöpög a takarékos öntözőberendezés csövéből a víz.  A terméketlen Negev sivatag is termőfölddé alakul. 1948–2006 között 9 régi várost építettek újjá és 24 teljesen új várost létesítettek. Európa nagyvárosaiba naponta szállítják a friss virágokat és gyümölcsöket. A fél Dunántúlnál alig nagyobb (20 770 km2) Izraelben ma közel nyolc millió ember él, meghatározó szerepe van az egész világ politikájában, ipara, mezőgazdasága a világ élvonalában termel. A lakosság természetes növekedésének aránya: évi 1,8 %. Izrael katonai hatalma pedig – különösen az 1967-es 6 napos háború, megmagyarázhatatlan, csodákkal is tele győzelme után – sokak számára félelmetes.
Lehet mindezeket irigy és dühödt ellenszenvvel, vagy elismerő csodálattal és szimpátiával tekinteni: a kiválasztottságot igazoló tényeken ez semmit sem változtat.

Beteljesülőben lévő prófécia a zsidókra vonatkozóan 

Sok ilyen van. Kiemelem azt, amelyet Jeremiás mondott: „De eljön majd az idő – így szól az Úr – amikor nem azt mondják többé, hogy él az Úr, aki fölhozta fiait Egyiptom földjéről, hanem azt, hogy él az Úr, aki fölhozta Izraelt az Észak földjéről és mindazokból az országokból, amelyekbe szétszórtam őket. Mert visszaviszem őket földjükre, amelyet őseiknek adtam. Íme sok halászt hívatok – így szól az Úr –, hogy halásszák ki őket. Azután sok vadászt hívatok, hogy hajtsák össze őket minden hegyről, minden halomról és sziklahasadékból.” (Jer 16,14–17) 

A zsidók hazatelepülése folyamatban van. Izraelen kívül legtöbben (mintegy 5,5 millióan) ma az USAban élnek. Az idézett próféciában az a figyelemre méltó, hogy Izrael fiainak a hazatelepülése nem az ő jótetszésüktől vagy készségüktől függ. Isten megfelelő eszközöket vagy történelmi körülményeket (halászokat, majd vadászokat) tud támasztani ahhoz, hogy a próféciában kijelentett akarata teljesüljön. – Ezt tette a múltban, és – bizonyára – teszi a jövőben is.

Próféciák Izrael jövőjére vonatkozóan
Az Izrael jövőjére vonatkozó próféciák egyrészt félelmetesek, másrészt csodálatos reménységet tárnak elénk. Zakariás írja: Úgy jár az egész ország – így szól az Úr –, hogy kétharmad részét kiirtják, és elpusztul, csak egyharmada marad meg. Ezt a harmadrészt is tűzbe teszem, megtisztítom őket, ahogyan az ezüstöt tisztítják, megpróbálom őket, ahogyan az aranyat próbálják. (…) Eljön az Úrnak a napja. (…) Elfoglalják a várost, kifosztják a házakat, és meggyalázzák az asszonyokat. (…) De az Úr harcba száll majd azokkal a népekkel. (…) Megveti majd lábát azon a napon az Olajfák hegyén (…) Mert eljön az Úr, az én Istenem, szentjeivel együtt. (Zak 13,8–14,5)
A hazatelepült zsidókról van szó. Isten „megtisztítja” őket. – Mit jelent ez? – Annyit tudunk, hogy Izrael mai lakosságának 45%a Istentől, hittől elforduló, liberális gondolkodású. További 38% pedig nem hitből, hanem hagyománytiszteletből tartja meg a vallásos ünnepeket. 17 % a vallásos zsidók aránya, Ők is sok egymással hadakozó irányra szakadozva, ősi, merev szabályokhoz ragaszkodó hívők.
A megtisztító fájdalmas ítéleteknek Jézus Krisztus megjelenése vet majd véget, és akkor megvalósul az is, amit ugyancsak Zakariás próféciája mond el: „Azon a napon meg fogok semmisíteni minden népet, amely Jeruzsálemre támad. Dávid házára és Jeruzsálem lakóira pedig kiárasztom a könyörület és a könyörgés lelkét. Rátekintenek arra, akit átdöftek…” (Zak 12,9–10)

Vagyis akkor megvalósul az, amit Pál apostol ír: „Üdvözülni fog az egész (akkor ott élő) Izrael” Teljesül, amit Ézsaiás prófétált: „A maradék megtér: Jákób maradéka az erős Istenhez. Mert ha annyi volna is néped, Izráel, mint tengerparton a homok, csak a maradék tér meg.” (Ézs 10,21–22)

A Biblia több kijelentése szerint ekkor és ezek után a megtért Izrael közreműködésével Jézus Krisztus ezen a Földön megvalósítja az Ő békekirályságát. Teljesülnek az erre vonatkozó próféciák is: „Az uralom az Ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos. Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában.” (Ézs 9,5–6)  János – a mennyei látnok – így szól erről: „ezek életre keltek, és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.” (Jel 20,4)

A próféciák arról szólnak, hogy akkor a népek rokonszenvvel és szeretettel fordulnak majd Izrael felé. Zakariás írja:
„Bár átkozottak voltatok a népek között, Júda háza és Izrael háza, én megsegítlek benneteket, és áldottak lesztek.” (Zak 8,15) Ézsaiás így látja: „Meghajolva járulnak eléd sanyargatóid fiai, lábad elé borulnak mind, akik megvetettek, és így neveznek: az Úr városa.” (Ézs 60,14) Mikeás ezt látja: „Eljön a sok nép, és ezt mondják: jöjjetek, menjünk az Úr hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket útjaira, hogy ösvényein járjunk. Mert Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből” (Mik 4,2).
Meg kell állapítanunk, hogy ma az emberek többsége vagy valamiféle tartózkodó fenntartást, vagy egyenesen antiszemita indulatokat hordoz szívében a zsidósággal szemben. Krisztus királyságában szívből fakadó szeretet és békesség uralkodik majd Izrael és a népek között.

A Messiás előhírnökei a zsidók között

A messiáshívő zsidók- Messiáshívő dicséri az Urat



Fő jellemzőjük, hogy élő hittel elfogadják az Újszövetségben kijelentett Jézus Krisztust, mint Messiásukat, ugyanakkor megmaradnak zsidó identitásukban. A körülmetélés evangéliumát hirdető Péter apostol és az akkori zsidók közül megtért Messiáshívő gyülekezetek utódai ők most az idők végén. Előhírnökei azoknak a zsidóknak, akik majd a visszatérő Jézus Krisztusban „felismerik azt, akit átszegeztek”, és mély bűnbánatban megtérnek a Messiáshoz.

Mint említettem, Kr. u. 70 után elsorvadt, majd megszűnt ez az irányzat. Egyedül Isten tudja, hogy azóta hol, mikor és hány zsidó jutott Messiáshitre és maradt zsidónak. Tudunk arról, hogy például 1413ban Aragóniában (Spanyolország északkeleti része) 27 rabbi és velük mintegy 5000 zsidó lépett erre az útra. Az akkori inkvizíciós egyházi fegyelem lehetetlenné tette a megmaradásukat. A 19. századból három rabbi neve ismeretes, akik – egymástól teljesen függetlenül  személyes hitharcuk eredményeként élő hittel fogadták el és nyilvánosan megvallották, hogy a názáreti Jézus Krisztus a világ Megváltója. Tették ezt úgy, hogy maradtak zsidók.
Egyik közülük (Lichtenstein Izsák) a magyarországi Tápiószelén volt rabbi. A másik kettő orosz, illetve bolgár zsidó volt. Hitrejutásuk és zsidóként való megmaradásuk megható történetek



A mai zsidó identitásban maradó evangéliumi misszió az USA-ban bontakozott ki az 1960-as, 70-es években. Akkor a lázadó fiatalok tömegei között kialakult Krisztus-mozgalom mellékágaként a megtérő zsidó fiatalok hozták létre a „Jews for Jesus” irányzatot. Jelentős számú megtért zsidó fiatal indította el a Messiáshívő zsidóknak ezt az evangéliumi mozgalmát, amelynek fő jellemzője, hogy zsidó identitásukban megmaradva lettek Jézus Krisztus tevékeny követői. Becslések szerint ma az USA-ban mintegy 300 000 messiáshívő zsidó él, és az egész világra kiterjed evangelizációs szolgálatuk. Elsősorban a zsidóság felé.

A legfontosabb és legizgalmasabb a Messiáshívő zsidók missziója Izraelben. A teljes lakosság létszámához viszonyítva Izraelben még kevesen, 10-15 ezren vannak, de a terjedésük aránylag gyors. 1520 évvel ezelőtt még csak néhány százan voltak. A gyülekezetek önállóak, nincs közös szervezetük, a legtöbb gyülekezetnek önállóan megfogalmazott hitvallása van.
Megalakult ugyan a „Messiáshívő Zsidó Szövetség”, de nem minden gyülekezet csatlakozott hozzá. Van még egy másik közös szervezetük is: a „Messiási Akció Bizottság”.
Ez utóbbi 1997- ben azzal a céllal jött létre, hogy a Kneszetben képviselje a Messiáshívő zsidók érdekeit.

A gyülekezetek istentiszteleti alkalmai mozgalmasak, tág teret kap a dicsőítés, de legfontosabb az igehirdetés és a tanúságtételek. A gyülekezetek közötti különbségek leginkább abban mutatkoznak, hogy milyen mértékben gyakorolják istentiszteleteiken az ősi zsidó vallási szokásokat (a sálak, a kipa, a Tóraolvasás, stb alkalmazását), illetve milyen stílusú zenével dicsőítik az Urat. Imaházaikban nincs kereszt, hanem menóra, mégpedig égő mécsesekkel. Vannak gyülekezeteik, amelyek csak megtérő zsidókat fogadnak be a tagjaik sorába, más gyülekezetek befogadják azokat is, akik nem rendelkeznek zsidó gyökerekkel. Például egy unkaöcsém évek óta a Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatójaként dolgozik. Ő a 230 tagú „Jeruzsálemi Üdvösség Háza” nevű Messiáshívő gyülekezet tagja. Lelkipásztoruk lengyel származású, neve: Meno Khalisher. Ebben a gyülekezetben a zsidó ünnepeket ünnepelik, de istentiszteleteiken – zsidó szertartások nélkül – az evangéliumi keresztény gyülekezet szabadságában dicsőítik az Urat.
Izrael állam törvényei védik a vallásszabadságot, így a messiáshívők működését is. Mégis sok és durva támadást szenvednek el, az ortodox zsidók részéről. (Úgy, mint Pálék az első században.) Egyrészt a törvényhozást és a hivatalos szerveket igyekeznek befolyásolni a Messiáshívők ellen, másrészt a fanatikus ortodox zsidók támadásokat intéznek Messiáshívő gyülekezetek, imaházaik, és Messiáshívő személyek ellen. (Például bombát dobnak az imaházukra, vagy a lakóházaikra, kiközösítik, csúfolják a gyermekeiket stb.) – A lakosság nagy többsége azonban rokonszenvvel fogadja a Messiáshívőket és a tevékenységüket. Általában szívesen átveszik a röplapjaikat és meghallgatják őket az utcai rendezvényeiken, folyamatosan vannak megtérők a gyülekezeteikben.
„Egy az Úr, egy a hit, (…) egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által és mindenekben!” (Ef 4,5–6)
Magasztaljuk Istent azért, hogy az ő végtelen bölcsessége által kiválasztotta a zsidó népet, amely megőrizte számunkra ennek az egy Istennek a hitét és ismeretét. 
E nép fiaként ideadta az ő egyszülött Fiát, aki által teremtetett minden, mennyen és a földön, hogy halála és feltámadása által örök életet és üdvösséget ajándékozzon, hit által kegyelemből zsidónak és nem zsidónak. 

Évezredek sok értetlensége és gyűlölködése után – Jézus Messiás visszajövetelének küszöbén – ideje, hogy zsidók és keresztények hitben és szeretetben testvéri közösségre találjunk egymással, és boldog reménységben várjuk őt az értünk visszaérkező mennyei Vőlegényt.

-Id.Kovács Géza- 

Napi Áhitat- A nem anyagi minden kincsnél értékesebb


Olvasmány: Mt 19,27–30
Amikor teljesen elkötelezed magad Jézus Krisztussal, akkor egy másik világ kezd megnyílni számodra.
„Ekkor megszólalt Péter, és ezt kérdezte: „Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk?” Jézus erre ezt mondta nekik: „Bizony, mondom néktek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Emberfia beül dicsőségének királyi székébe, ti is tizenkét királyi székbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett. És mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és megörökli az örök életet. De sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első.”

„Jer, kövess engem!” – hangzik a meghívás. Péter és tanítványtársai nemcsak arra vállalkoztak, hogy tanulni fognak a rabbi, a filozófus, a gyógyító, a tanító társaságában, hanem számukra ez új foglalkozást, új hívatást, életmódot is jelentett.
Péter – a többiek nevében is – megkérdezi hát: „Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk?” – Sajnos mi sem vagyunk mások, mint ők. Nem elég adomány az ő részéről számunkra, hogy megkapjuk az örök életet? – Ő azonban annyira nagylelkű és nagyvonalú Úr, hogy még jutalmat is ígér „ráadásul”.
A kisiskolás gyermek hazamegy a szüleihez tanítás után, és ujjongva mondja: Apa, anya, ma délelőtt három „csillagos ötöst” kaptam a tanító nénitől! – Az ötös önmagában is szép eredményjelző. De hogy „csillagos”, ez egy külön jutalom az ernyedetlen szorgalomért.
A mi jutalmunk a mennyben az lehet, hogy örökké részesülünk az égi seregek örvendező szeretetében. „Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.” (Lk 15,10) Ugyanakkor mi is, ha oda kerülünk, örök örvendezéssel áldhatjuk, dicsőíthetjük az örökkévaló Atyát. Számomra ez rendkívüli jutalomnak számít! – Ez lesz a mi „csillagos ötösünk!”
(Gerzsenyi Sándor)

2016. április 28., csütörtök

Prófétálás 2.rész

Prófétálás az ószövetségben


Az ószövetség prófétáknak nevezi azokat az embereket, akiknek közvetlen személyes kijelentésük, és ezáltal kapcsolatuk volt az Élő Istennel. Ilyen próféta volt Énók, Noé vagy Ábrahám is. Ők jelentették a nép kezdeteit, gyökereit.
Mózes alatt változott meg először a prófétai szolgálat, ugyanis különvált belőle a pap. Mózes felkente Áront és azután már többé nem végzett papi szolgálatot, ez a koheniták feladata lett. Ez az időszak volt a törvényadás és a néppé válás ideje.
Új korszakot a királyság hozott. Izrael királyait Sámuel próféta kente fel (először Sault, azután Dávidot). Ezután Jeruzsálemben csak Dávid utódai uralkodhattak a Messiás-királyig bezárólag. A kettős királyság idején is próféták jelölték ki az új dinasztiákat (az elsőt, Jeroboámot a silói Ahió az utolsót, Jéhút, Elizeus egy tanítványán keresztül). Bár voltak olyanok, akik prófétai szó nélkül ragadták magukhoz a hatalmat, mint Omri (Akháb apja), vagy a Jéhú dinasztiát váltó utolsó királyok. Péter is Sámuel prófétától jegyzi az új időszámítást, amikor az Ékes-kapunál meggyógyult béna este után így prédikál (ApCsel3):
„A próféták is - Sámueltől és az utána következőktől fogva -, akik csak szóltak, mind ezekről a napokról jövendöltek. Ti vagytok a fiai ezeknek a prófétáknak és annak a szövetségnek, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: És a te magodban áldatik meg a föld minden nemzetsége.Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából.” (24-26)
Sámuel átmenetet képviselt a törzsszövetségből (bírák kora) a dinasztikus, központosított királyság korába, de nem csak erről volt nevezetes. Rendkívül karizmatikus személyiség volt, akiben a kijelentés olyan erősen működött, hogy Saul szolgája teljes meggyőződéssel ajánlotta a szamarak megkereséséhez is. Ő alapított először próféta-iskolát, amely szinte újszövetségi alapokon állt. A közhatalom gyakorlástól visszavonult prófétát úgy látjuk Rámában, mint aki tanítványok elöljárója, akik hangszerrel kísért és énekelt imák (zsoltárok) közepette prófétáltak. A Szent Szellem működése pedig olyan erős volt, hogy nem csak Saul katonái, hanem maga a király sem tudta kivonni magát a hatása alól. Az üldöző mezítelenre vetkőzött a próféta lábainál, mert a Szellem így emlékeztette arra, hogy mezítelenül jött a világra, és semmije sincs, amit ne úgy kapott volna. (Ezért nem kellene az Istentől kapott hatalmát Isten akarat ellen fordítania.) Saul azonban hiába volt három napig egyfolytában a próféták között, a döntését Dáviddal kapcsolatban nem változtatta meg. Ebből azt is megérthetjük, hogy a Szellem inspirációja – bármilyen erős – önmagában nem elegendő ahhoz, hogy helyes és jó döntést hozzunk. Saulban az irigy féltékenység, a hatalomba való görcsös kapaszkodás felülírta a Szellem inspirációját. Inkább a gonosz szellemre hallgatott, amely gyötörte. Dávidot ellenben jogosan tekinthetjük Sámuel egyik tanítványának – bár erről az Írás nem közöl közvetlen adatot. A zsoltáréneklés és a hangszeres játék tudományát azonban felkenetése után éppen Rámában tanulhatta meg a betlehemi ifjú, Sámuel próféta iskolájában. Ahogyan a rajta megnyugvó Szellem tette bátorrá a pásztori munkájában is. Bátyjai kifejezetten vakmerőnek tartották, de vakmerősége nem „vakságon”, hanem a Szent Szellem inspirációján nyugodott, ahogy kezdetben Sault is ez a bátorság jellemezte. Sámuel tehát több szempontból is mérföldkövet jelentett a prófétálásban, de a leglényegesebb változás az volt, hogy a dinasztikusan öröklődő papi és királyi hatalom ellensúlyát képezték a próféták. Az ószövetség ideje alatt a királyok legfontosabb tanácsadói voltak, akiknek a segítségével kutatták Isten akaratát – és néha ellenségei is, ha a király a politikai, hatalmi játszmák vagy az idegen kultuszok követőjévé vált. A próféták feladata volt őrködni a Mózesi Törvény és a tiszta monoteizmus felett, amely minden fellángolás (megtérés) után szinte azonnal hanyatlani kezdett, ahogyan Izrael fiai igen hamar letértek az Útról a Tízparancsolat kinyilatkoztatása után, amikor aranyborjút készítettek maguknak. A próféták épen ezért ostorozták koruk elhajlásait és egyúttal beszéltek annak a Prófétának az eljöveteléről, akit már Mózes is megígért („Prófétát támaszt nektek az Örökkévaló, olyat, mint engem…) és aki tökéletesen betölti majd mind a király, mind a főpap feladatát. Ennek a prófétának az eljöveteléről beszél Péter a béna ember gyógyulása kapcsán az Ékes-kapunál egybesereglett embereknek. Erre hivatkozva hirdeti nekik, hogy „ti vagytok a próféták fiai”, azaz örökösei, vagyis itt és most, a názáreti Jézusban teljesedett be mindaz, amit a próféták a királyságról és a papságról hirdettek. (A másik két hivatkozási alap pedig az Ábrahám magváról szóló ígéret (lásd Galata 3), illetve Ésaiás prófétának az Úr szolgájáról mondott híres ciklusa a vigasztalások könyvében – ide értve a híres 53. fejezetet is az Úr szenvedő szolgájáról).
Ez azt jelenti, hogy az újszövetségben alapvetően megváltozott a prófétálás és annak természete is. Hiszen az újszövetség már nem egy földi teokráciát hirdet, hanem Isten Országát, melynek egy tökéletes pap-király áll az élén. Így a prófétának már nem a hatalom ellensúlyozása lesz a fő célja, hanem annak hirdetése, hogy ki ez a Király, mi ez a Királyság, és miről szól.
Isten Országa már nem fikció, jövőre vonatkozó ígéret, hanem valóság, amely először bennünk jön létre, majd a maga idejében eltörli és újjáteszi a bennünket körülvevő világot is, nekünk is egy új testet adva. Ezért súlyosan tévednek azok, akik az újszövetségi prófétálást a patriarchák vagy az izraeli teokrácia korából akarják levezetni. Új a szövetség, újak az ígéretek, új a papság és új a prófétálás is.
Görbicz Tamás-

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja -Egy vállalkozó megtérése

"...az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond. "(ApCsel 16,14)


Ezt az asszonyt Lídiának hívták, a mai Törökország területén levő Thiatírában született, de Filippiben lakott. Ott volt kelmefestőműhelye és üzlete is. A bíborcsigából nyert festékkel megfestették a gyapjút, s az abból készült kelmének magas ára volt.
Eredetileg pogány volt, de kereste a láthatatlan Istent, és szombatonként együtt imádkozott az ott lakó zsidó asszonyokkal. Amikor pedig Kr. u. 49-ben Pál apostol Filippibe is eljutott, Lídia figyelmesen hallgatta a Jézusról szóló igehirdetést. Eközben „az Úr megnyitotta a szívét". Jézus melletti döntését megpecsételte azzal, hogy megkeresztelkedett, házát pedig felajánlotta a keresztény misszió részére. Így lett Lídia filippi háza az első keresztény gyülekezeti ház Európa földjén.
Nem kis döntés volt ez, mert a pogány városban gyanakodva nézték a láthatatlan Istent imádó zsidókat is, és ezt az új vallást is, amely a király Krisztust tisztelte. Lídia azonban vállalta az esetleges következményeket. Mindez a figyelmes igehallgatás közben dőlt el. Isten így tud nekünk világosságot adni, új utakra vezetni, lelki gazdagsággal megajándékozni, amelyet mi továbbadhatunk másoknak.
Akinek az Úr megnyitja a szívét, annak megnyílik a szeme, s meglátja, kinek mivel segíthet. Megnyílik a szája, s bizonyságot mer Jézusról tenni. Megnyílik az ökölbe szorított keze, s tud vele simogatni és imádkozni, akár még az ellenségeiért is. Megnyílik az egész ember, mert megnyílt előtte a menny, amit Jézus Krisztus nyitott meg minden benne hívő előtt. Boldog, aki belép az ajtaján!

Napi Evangélum-Légy kegyelmes, Uram, mert bajban vagyok


,,Légy kegyelmes, Uram, mert bajban vagyok.,, Zsolt 31,10.

Jaj és baj... talán nyelvünk kezdete óta egy tőről fakadó szavak. Érdekes módon, ha nagy a baj, ha elviselhetetlenül nagy a fájdalom, ha kínzó a veszteség - rögtön tudjuk hova kiáltsunk. Krízishelyzetben a "jaj Istenem" kiáltások felfedik a probléma igazi nagyságát, komplexitását, megoldásának a nehézségét. Bajban, szorult helyzetben lenni, ráadásul úgy, hogy azért csakis mi magunk vagyunk a felelősök... nos ezek életünk legnehezebb pillanatai, órái, napjai, sőt vannak olyanok is, akiknél ez az állapot évekig eltart. Ha megoldhatatlan csomót kötöttünk életünk fonalára, akkor a legbölcsebb, ha azt Isten kezébe helyezzük. Kibogozni egyedül úgy sem tudjuk, csak tovább rontjuk helyzetünket, újabb nyomorúságot okozva magunknak és környezetünknek. Beismerni a tehetetlenségünket, vállalni a kudarc következményeit, elszenvedni az életvezetési hibáim "gyümölcseit" csakis akkor tudom, ha azt megfelelő rendszerbe helyezem, azaz Isten elé teszem. Úgy, ahogy van. Mást úgy sem bírok már. Kimondani, elsóhajtani a "légy kegyelmes hozzám"-ot az embervilág felől nézve a csőd beismerése, az Isten felől nézve azonban az ő titokzatos, nem látható, de valóságos világának kapunyitogató "varázsszava"... Akik megtapasztalták már az elesettséget, betegség vagy egyéb körülmények okán, azok nagyon jól tudják, hogy az Isten titokzatosságának a része a szenvedés.
Vannak persze olyanok is, akiken az Isten ostora sem fog... a szenvedés még inkább önzővé és gonosszá teszi őket. Ők vannak kevesebben. Lelketlennek tűnnek, lelkük azonban nekik is van, de a bírvágy börtönrácsai mögül tapasztalják a világot , s a matéria horizontján túl sosem látnak. Isten tudja csak, miért élnek ők is közöttünk. Talán figyelmeztetésül számunkra is: ha törékeny életünket falakkal vesszük körül, azok nemcsak védelmet, de végleges bezártságot is hozhatnak számunkra. Biztonságot nem az anyagvilág vasbetonja, csakis az Isten tenyerén élés nyújthat. Legyen az életünk ünnepesen fent vagy bajok között lent, ha Isten tenyerén vagyunk, akkor minden javunkra van. Akkor a botütést is méltósággal viseljük, mert tudjuk, hogy a "vessző simogatásában" is a Vigasztalás Istene szólal meg.
Bajt, kellemetlenséget és tragédiát nem illik összekeverni. A természettől eltávolodott ember ma mégis ezt teszi. Ezért nincs életének íve. Nem fut neki, nem készül rá, ezért lapos és tartalmatlan. Az anyagvilág gravitációját csakis az istenhit győzheti le. Vele együtt soha nem gondolt magasságokba repülhetünk. Megengedi még azt is, hogy az áldások bárányfelhőin ücsörögjünk egy kicsit, mosolyogjunk az életen, önmagunkon és kukucskáljunk egy kicsit a felhőkön túlra is.
Ezek a kiváltságos pillantok felejtetik velünk még a bajokat is. Ne áltassuk magunkat!
Az élet törvénye alól mi sem kaphatunk felmentést. Idővel megkezdődik a végső zuhanás...
Vannak, akik ilyenkor kétségbeesnek, ma úgy szokták egyszerűen, de találóan mondani: "bepánikolnak." A becsapódás kegyetlen tényének felismerése bizony rettegéssel tölti el az embert. A "mindennek hamarosan vége"-tudat a legszörnyűbb. Az Istenben bízó ember azonban a végső szabadesést is élvezi, hiszen tudja, Akinek kezéből indult az élete, Annak kezébe is hull vissza...

Napi Gondolatok-Az igazi aikidó

"Türelemmel a fejedelmet is rá lehet beszélni, és a szelíd szó a csökönyösséget is megtöri."

Példabeszédek könyve 25:15

A vonat álmosító zakatolással haladt át a tokiói külvároson. A kocsiban alig ült valaki. Szórakozottan bámultam kifelé. Az egyik megállóban szisszenve vágódott ki az ajtó, s a délutáni csöndet harsány férfikáromkodás törte meg. Az erőszakos hang tulajdonosa alkoholbűzt árasztva dülöngélt be a kocsiba. Tagbaszakadt alakján koszos munkásruha feszült. Üvöltve tántorodott neki egy karján kisbabát tartó asszonynak. A nő az ütközéstől egy idős házaspár ölébe huppant. Kész csoda, hogy a picinek nem esett baja. A munkás kiabálni és agresszíven hadonászni kezdett. Az utasok megdermedtek a rémülettől. Felálltam.
Fiatal voltam és erős. Akkor már három éve aikidóztam (japán küzdősport). Férfias dolognak tartottam. Csak az volt a baj, hogy küzdeni tudásomat éles helyzetben nem tehettem próbára. Az aikidóban tilos támadni. A szívem mélyén persze alig vártam a törvényes alkalmat, hogy az ártatlanok védelmében megsemmisítő csapást mérjek a bűnösökre.
Ez az! – mondtam magamnak, miközben felegyenesedtem. Az embereket veszély fenyegeti. Ha nem cselekszem, valaki megsérülhet.
Látván, hogy felálltam, a részeg rögtön felismerte bennem az alkalmas célpontot, hogy kitöltse dühét.
– Á! – bömbölte felém.
Megvetően végigmértem ellenfelemet. Elhatároztam, hogy ízekre szedem ezt a bunkót, de neki kellett támadnia. Hogy még jobban felbőszítsem, ajkamat összecsücsörítve, pimasz csókot leheltem felé.
– Hát jó! – ordította ugrásra készen. – Most megmutatom neked!
– Hé! – hallatszott ekkor egy hangos kiáltás.
Mindketten egy szikár aggastyánra meredtünk. Az öreg rám ügyet sem vetett, viszont sugárzó mosollyal fordult a munkás felé.
– Gyere csak ide! – hívta vidékies hanghordozással. – Gyere, diskuráljunk egy kicsit! – integetett hevesen.
A részeg harciasan megvetette a lábát a bácsi előtt, és a zakatolást túlharsogva kiáltotta:
– Mi a nyavalyáról akar diskurálni? Ha egy milliméternyit közelebb mozdítja a könyökét, olyat kap, hogy megemlegeti!
Az öreg tovább mosolygott.
– Mondd csak mit ittál? – érdeklődött csillogó szemmel.
– Szakét – tántorodott hátra a munkás –, de mi köze hozzá? – fröcsögte.
– Az jó – bólogatott az öreg –, nagyon jó! Tudod, magam is kedvelem a szakét. A feleségemmel minden este leülünk a régi deszkapadra. Figyeljük a naplementét, megnézzük, hogy fejlődik a datolyaszilvánk. Még a dédapánk ültette a fát, de a tavalyi zord tél nagyon megviselte. Mindenesetre jobban bírja magát, mint reméltem, kivált, ha figyelembe vesszük, hogy milyen sovány felénk a talaj. Gyönyörűek ezek az esték. – hunyorított a munkásra.
A részeg ködös tekintettel próbálta követni az öreg szavait, az arca lassan ellágyult, ökölbe szorított keze elernyedt.
– Igen, én is szeretem a datolyaszilvát…
A hang elcsuklott.
– Biztos nagyon csinos a feleséged – mosolygott az öreg.
– Nem – rázta a fejét a munkás –, a feleségem meghalt. – Egész halkan, a vonat mozgásának ütemére, zokogni kezdett.
Ahogy ott álltam jólfésült ifjúkén, az igazság bajnokaként, készen arra, hogy megmentsem az emberiséget a gonosztól, hirtelen nála is piszkosabbnak éreztem magam.
Közben a vonat utam céljához ért. Ahogy kinyílt az ajtó, még hallottam az öreg együtt érző hangját.
– Ej, ej, ez bizony nem könnyű helyzet. Na, ülj le szépen, és mesélj magadról!
Visszafordítottam a fejem, hogy utoljára szemügyre vegyem őket. A munkás elterült az ülésen, feje a bácsi ölébe hanyatlott. Az öreg gyengéden cirógatta csapzott, kócos haját.
Miután a szerelvény elhúzott, egy padra ereszkedtem. Lám, amit én izomerővel akartam elintézni, az szelíd szavakkal is megoldható. Ez az igazi aikidó, és a lényege a szeretet.

Prófétai Áhítatok-04.28.

 
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Én népen, sokan vagytok, akiknek meg kell pihennetek -- nem csak fizikailag, hanem szellemileg is. Azzal fog megkezdődni a pihenésetek, hogy Rám vetitek a terheteket és bíztok Bennem, hogy Én cselekszem az érdeketekben.  Hagyjátok abba a küzdelmet.  Hagyjátok abba az aggódást.  Aztán jöjjetek be a szilárd hit helyére; nem reménykedve, hanem tudva azt, hogy Én veletek vagyok, hogy megsegítselek és megerősítselek titeket, mondja az Úr.  Ézsaiás 38:14 Csipogtam, mint a fecske vagy a rigó, nyögtem, mint a galamb, szemeim fönnakadtak: Uram, szenvedek, segíts rajtam!

Zsoltárok 119,21-24

Megdorgálod az átkozott kevélyeket, akik eltérnek parancsolataidtól. Fordítsd el rólam a gyalázatot és a megvetést, hiszen megfogadtam intelmeidet. Ha a fejedelmek összeülnek, és rólam tárgyalnak, szolgád akkor is rendelkezéseidről elmélkedik. Csak a te intelmeidben gyönyörködöm, azok az én tanácsadóim.



Az Istenben gyönyörködő embert sokszor éri megvetés és gyalázat. És kitől ered ez a megvetés? A kevély embertől, kinek a szíve irigy és az irigység atyjától, a sátántól, aki átkozott azokkal együtt, akiknek szívébe helyezte a megvetést.
És miként állhat meg egy ilyen helyzetben Isten embere, ha ellene tanácskoznak és az igaz romlását tervezik? Erre is világos válasz látható: „szolgád akkor is rendelkezéseidről elmélkedik. Csak a te intelmeidben gyönyörködöm, azok az én tanácsadóim.”[1]
Isten igéje az, ami tanácsadó kell, hogy legyen az életünkben, mert azok a tanácsok azok, amik mindig helytállóak és eredményesek hosszútávon. Ellentétben az emberi tanácsokkal, melyek ideig-óráig helytállóak, és mindig van bennük valami hátsó szándék, ellentétben Isten tiszta szándékával.
  • Köszönöm Uram, hogy igéddel is tanácsolsz.
[1] Magyar Biblia Társulat 2004, Biblia Zsoltárok 119,23b-24