I. BEVEZETÉS
"Vévén Jézus a kenyeret..." Márk 14:22-26.
Az Úrvacsora szereztetését megörökítő igéket olvastuk fel Márk evangéliumából.
Az Úrvacsora a leglelkibb rendelet, amit meghagyott az Úr a gyülekezeteknek. Sok igazság található a Szentírásban az Úrvacsorával kapcsolatban.
A mai tanulmányt hét részre osztjuk fel:
Az Úrvacsora meghatározása (megnevezése), szereztetése, elemei, résztvevői, célja, gyakorisága, végül pedig az arra való felkészülést nézzük meg.
II. AZ ÚRVACSORA MEGHATÁROZÁSA (Megnevezése)
Az Úrvacsora egy olyan megemlékezés az Újszövetségi Gyülekezetekben, amely a megtört kenyér valamint a kiöntött bor jelképei által az Úr Jézus szörnyű szenvedéseit mutatja be a hívőnek, és amely által a hívő újra megpecsételi magának az újszövetségi ígéreteket, és újra elkötelezi magát az Úr szolgálatára. Egy látható prédikáció, igehirdetés, amely látható módon is bemutatja nekünk a megfeszített Krisztust.
A Szentírás többféleképpen nevezi meg ezt a gyakorlatot.
Az Úr asztala. Pál úgy nevezi az egyik helyen: az Úr asztala - „Nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei.” (1Kor 10:21). Az Úr asztalához ülünk, részt veszünk egy olyan vacsorán, amit ő szerzett, tehát jelen van.
Vacsora. 1Kor 11:20-29. Ez nem jelenti azt, hogy csak este vagy alkonyatkor kell gyakorolni, noha az első keresztyének leginkább este folyamodtak az Úr asztalához. Azért is tették ezt, mert az igében az Úrvacsora szereztetése éjszaka történt, mint ahogy erről a 23. vers ír: „az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret…” Főként azért nevezik vacsorának, mert az Úr este, éjszaka kezdte meg, akkor osztotta ki az ő tanítványainak.
Az Úr vacsorája. Nemcsak egyszerű vacsoráról van szó, hiszen Pál az Úr vacsorájának nevezi a 20. versben. Azért, mert az Úr a szerzője, és azért is, mert minden részlete az Úrra mutat. Ezzel azt jelzi, hogy ez egy lelki vacsora, ahol az ember lelke táplálkozik.
Közösség. Ismét egy másik helyen Pál úgy nevezi, hogy közösség. 1Kor 10:16 „a hálaadásnak pohara, a melyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, a melyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?” Krisztus testével és vérével csakis a benne hívő ember lehet közösségben, ezért az Úrvacsora csakis a hívő emberek számára rendeltetett. Egy idegen eheti a kenyeret és ihatja a bort, de nem eheti Krisztus testét és nem ihatja Krisztus vérét. Nem kapja meg mindebből a Krisztus testével és vérével való közösség áldásait, amit csak a hívők kaphatnak meg.
De az Úrvacsorában nemcsak az Úr Jézussal való közösségről van szó, hanem a benne hívők egymással való közösségéről is. 1Kor 10:17 „Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk.” Mint ahogy sok búzaszemből jön létre az egy kenyér, úgy sok hívőből áll az egy test. Egység és közösség kell, hogy létezzen közöttünk. Imádkozzunk ezért! Mert ahol nincs egység, szeretet a tagok között, ott az Úrvacsora nem hirdetheti ezt a drága közösséget a szentek között.
III. AZ ÚRVACSORA SZEREZTETÉSE
Mk 14:22-26 – Vévén Jézus a kenyeret… Nézzük meg ebből az igéből az Úrvacsora szereztetését!
Hogyan ment végbe az első Úrvacsora, amikor Jézus szerezte, és hogyan megy végbe azóta, amikor gyakoroljuk az ő példája és parancsa alapján? Az Úrvacsora szereztetésekor Jézus beszélt és véghezvitt bizonyos dolgokat, és mindezt a kenyérrel és a borral kapcsolatosan. Nézzük meg, mit tett és mondott a kenyérrel és borral kapcsolatosan! Vegyük sorba az igében olvasható kifejezéseket:
A.-Mit tett az Úr Jézus a kenyérrel? 4 dolgot vitt véghez:
Vévén Jézus a kenyeret. Itt van a vacsora mestere, szerzője, az Úr Jézus Krisztus. Vette a kenyeret, ami azt jelenti, hogy elválasztotta az Úrvacsorára szánt kenyeret és bort a többitől egy szent célra. Így kell elválasztanunk nekünk is a szívünket minden kovásztól az Úrvacsora alatt. Ez egy fontos lépés volt a zsidó törvények szerint, hogy kézbe vegyék, és ott tartsák azt mindenki szeme előtt, hogy lássák, mire kérik ki Isten áldását.
Hálákat adván. (Másik szöveg szerint: megáldotta) A zsidóknak volt egy mondásuk, hogy „az embernek tilos olyan dolgokat élveznie ezen a világon, amin nincs rajta Isten áldása!”
Egy zsidó családban így hangzott a szokásos asztali, étkezési áldás:
„Áldott vagy te, Urunk, Istenünk, a világ Királya, aki kenyeret hozol elő a földből.”
Ehhez hasonlókat mondhatott az Úr Jézus is.
Amit az Úr Jézus megáld, az áldott lesz. Felnézett a mennyre, hálákat adott, és megáldotta a kenyeret, hogy Isten áldása nyugodjon azon.
A megtörött kenyér jelképezi az Úr Jézus megtört testét. Az ő gyötrelmeit és szenvedéseit szimbolizálja. Pál így írja 1Kor 10:16-ban: „a kenyér, a melyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?” A kenyér megtörése az Úrvacsora egy fontos része.
Szinte az egész Úrvacsora megnevezésére használják. ApCsel 2:42 „a kenyérnek megtörésében.” Előbb hála érte, utána a megtörés – ez a sorrend.
És adá nékik. Ez is a régi zsidó szokások mintájára történt. Régen ugyanis úgy volt, hogy a családfő megtörte a kenyeret, és elhelyezett mindenki előtt az asztalon egy darabot azért, hogy minden személy maga nyúljon utána annak a kenyérnek. Nem volt szabad a kezébe tenni. Neki kellett elvennie azt a kenyeret. Mennyire ellentmondásban van ez azzal a szokással, amely során egyenesen az ember szájába teszik az ostyát. Jézus nem így szerezte az Úrvacsorát. Ez kb. Kr.u. 600-ban kezdett elterjedni az egyetemes egyházban, amit szintén a babonaság és a kenyérben levő misztikus erők jelenlétére alapozva vezettek be a gyakorlatba. A tény, hogy Krisztus odaadta nekik a kenyeret, azt a csodálatos igazságot jelzi, hogy az Úr Jézus ingyen ide adja nekünk magát és az ő áldásait. És adá nékik – vagyis a tanítványoknak. Az Úr Jézus nem szórja szét ezt a gyöngyöt az ebek, a disznók között: „Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé.” Krisztus megáldotta azt a hívők részére, a többieknek viszont nem lesz áldás.
B. -Mit mondott az Úr Jézus a kenyérrel kapcsolatosan?
Az Úr Jézusnak a kenyérrel kapcsolatban mondásait két csoportba lehet osztani: utasítás és magyarázat. Utasításként az Úr azt mondta: vegyétek, vagyis azt, ami előttetek van, ami megtöretett, és egyétek, tegyétek ezt az én emlékezetemre. Magyarázatként az Úr megmagyarázza a tanítványoknak az Úrvacsora misztériumát, titkát. Ez az én testem, mely tiérettetek adatik és megtöretik (24. vers). Ezek a szavak is kölcsön vétettek a régi zsidó szokásból, a páskabárány elfogyasztására vonatkozó szabályból, mert akkor a családfőnek ezt kellett mondania: „ez ama nyomorúság kenyere, amit a mi atyáink ettek Egyiptom földén.”
C. -Mit tett az Úr Jézus a pohárral?
A pohárral is véghezvitt bizonyos dolgokat, és mondott hozzá fontos igazságokat:
Vette a poharat. Mint ahogy a zsidó családokban tette a családfő, két kézzel megfogta, mielőtt áldást mondott volna rá.
Hálákat adott. Külön a pohárért is hálát adott. Általában úgy hitték, ha a kenyér felett áldást mondtak, akkor áldást nyert az összes többi étel is az asztalon, mert van egyéb is. Mégis, a zsidók hitelve alapján, ha a kenyérre áldást nyertünk, ez nem elég a borra nézve is. Arra külön ki kell kérni az áldást. Itt külön kellett mondani: ”áldott vagy Urunk, Istenünk, aki előteremted a szőlőtőke gyümölcsét.” A 10:16-ban Pál is külön mondja: „a hálaadásnak pohara”. Mikor tette ezt az Úr Jézus? „Minekutána vacsorált volna”, tehát a kenyér után.
Adta a tanítványoknak. Zsidó szokás szerint a családfő személyesen adta oda a vendégeknek a poharat. Jézus is így cselekedett.
D. -Mit mondott az Úr Jézus a pohárral kapcsolatosan?
Itt is először utasításokat ad az Úr: „igyatok ebből mindnyájan”. A 25. versben megjelenik egy másik utasítás: „ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” Az Úr el is magyarázza a tanítványoknak a pohár jelentőségét: „mert ez az én vérem, az újszövetségnek vére.”
Amit az Úr Jézus megáld, az áldott lesz. Felnézett a mennyre, hálákat adott, és megáldotta a kenyeret, hogy Isten áldása nyugodjon azon.
A megtörött kenyér jelképezi az Úr Jézus megtört testét. Az ő gyötrelmeit és szenvedéseit szimbolizálja. Pál így írja 1Kor 10:16-ban: „a kenyér, a melyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e?” A kenyér megtörése az Úrvacsora egy fontos része.
Szinte az egész Úrvacsora megnevezésére használják. ApCsel 2:42 „a kenyérnek megtörésében.” Előbb hála érte, utána a megtörés – ez a sorrend.
És adá nékik. Ez is a régi zsidó szokások mintájára történt. Régen ugyanis úgy volt, hogy a családfő megtörte a kenyeret, és elhelyezett mindenki előtt az asztalon egy darabot azért, hogy minden személy maga nyúljon utána annak a kenyérnek. Nem volt szabad a kezébe tenni. Neki kellett elvennie azt a kenyeret. Mennyire ellentmondásban van ez azzal a szokással, amely során egyenesen az ember szájába teszik az ostyát. Jézus nem így szerezte az Úrvacsorát. Ez kb. Kr.u. 600-ban kezdett elterjedni az egyetemes egyházban, amit szintén a babonaság és a kenyérben levő misztikus erők jelenlétére alapozva vezettek be a gyakorlatba. A tény, hogy Krisztus odaadta nekik a kenyeret, azt a csodálatos igazságot jelzi, hogy az Úr Jézus ingyen ide adja nekünk magát és az ő áldásait. És adá nékik – vagyis a tanítványoknak. Az Úr Jézus nem szórja szét ezt a gyöngyöt az ebek, a disznók között: „Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé.” Krisztus megáldotta azt a hívők részére, a többieknek viszont nem lesz áldás.
B. -Mit mondott az Úr Jézus a kenyérrel kapcsolatosan?
Az Úr Jézusnak a kenyérrel kapcsolatban mondásait két csoportba lehet osztani: utasítás és magyarázat. Utasításként az Úr azt mondta: vegyétek, vagyis azt, ami előttetek van, ami megtöretett, és egyétek, tegyétek ezt az én emlékezetemre. Magyarázatként az Úr megmagyarázza a tanítványoknak az Úrvacsora misztériumát, titkát. Ez az én testem, mely tiérettetek adatik és megtöretik (24. vers). Ezek a szavak is kölcsön vétettek a régi zsidó szokásból, a páskabárány elfogyasztására vonatkozó szabályból, mert akkor a családfőnek ezt kellett mondania: „ez ama nyomorúság kenyere, amit a mi atyáink ettek Egyiptom földén.”
C. -Mit tett az Úr Jézus a pohárral?
A pohárral is véghezvitt bizonyos dolgokat, és mondott hozzá fontos igazságokat:
Vette a poharat. Mint ahogy a zsidó családokban tette a családfő, két kézzel megfogta, mielőtt áldást mondott volna rá.
Hálákat adott. Külön a pohárért is hálát adott. Általában úgy hitték, ha a kenyér felett áldást mondtak, akkor áldást nyert az összes többi étel is az asztalon, mert van egyéb is. Mégis, a zsidók hitelve alapján, ha a kenyérre áldást nyertünk, ez nem elég a borra nézve is. Arra külön ki kell kérni az áldást. Itt külön kellett mondani: ”áldott vagy Urunk, Istenünk, aki előteremted a szőlőtőke gyümölcsét.” A 10:16-ban Pál is külön mondja: „a hálaadásnak pohara”. Mikor tette ezt az Úr Jézus? „Minekutána vacsorált volna”, tehát a kenyér után.
Adta a tanítványoknak. Zsidó szokás szerint a családfő személyesen adta oda a vendégeknek a poharat. Jézus is így cselekedett.
D. -Mit mondott az Úr Jézus a pohárral kapcsolatosan?
Itt is először utasításokat ad az Úr: „igyatok ebből mindnyájan”. A 25. versben megjelenik egy másik utasítás: „ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” Az Úr el is magyarázza a tanítványoknak a pohár jelentőségét: „mert ez az én vérem, az újszövetségnek vére.”
Ebben van a bűnök bocsánata, amire emlékezünk, amikor ezt isszuk!
Ezek voltak tehát az Úr Jézus tettei és szavai a kenyérrel és a pohárral kapcsolatosan. Nézzük meg röviden, hogyan fogadták mindezt a tanítványok.
Elvették. Magukhoz vették a kenyeret, majd a poharat. Nem egyszerre mindkettőt, hanem külön-külön. Emiatt nem egyezhetünk azzal a szokással, amely Cyprián idejében terjedt el már 340-ben, hogy a kenyeret belemártották a borba a csecsemők és a betegek számára. A görög egyház szokásával sem egyezünk: ők belemorzsálják a kenyeret a borba, és onnan kikanalazzák. Az Úr nem így tette, nem így rendelte.
Megették a kenyeret. Ami előttük volt. Kivétel nélkül mindenki megette. Emiatt nem egyezünk azokkal sem, akik nem eszik meg a kenyeret, hanem elteszik valamilyen dobozba, és misztikus erőt tulajdonítanak neki. Krisztus egyértelműen megparancsolta, hogy egyék meg, és ők ott helyben megették. Ez annyira nagy ügy volt az egyházban, hogy 381-ben a Saragosa-i zsinaton hoztak egy határozatot, amely így hangzott: „ha valaki az Úrvacsorához való járulás alkalmával nem eszi meg a kenyeret azonnal, hanem elteszi, legyen átkozott.”
Megitták a bort. Azt, ami a pohárban volt. Az Úr Jézus szavai ezek: Lk 22:17 „és a pohárt vévén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között.”
Ezek voltak tehát az Úr Jézus tettei és szavai a kenyérrel és a pohárral kapcsolatosan. Nézzük meg röviden, hogyan fogadták mindezt a tanítványok.
Elvették. Magukhoz vették a kenyeret, majd a poharat. Nem egyszerre mindkettőt, hanem külön-külön. Emiatt nem egyezhetünk azzal a szokással, amely Cyprián idejében terjedt el már 340-ben, hogy a kenyeret belemártották a borba a csecsemők és a betegek számára. A görög egyház szokásával sem egyezünk: ők belemorzsálják a kenyeret a borba, és onnan kikanalazzák. Az Úr nem így tette, nem így rendelte.
Megették a kenyeret. Ami előttük volt. Kivétel nélkül mindenki megette. Emiatt nem egyezünk azokkal sem, akik nem eszik meg a kenyeret, hanem elteszik valamilyen dobozba, és misztikus erőt tulajdonítanak neki. Krisztus egyértelműen megparancsolta, hogy egyék meg, és ők ott helyben megették. Ez annyira nagy ügy volt az egyházban, hogy 381-ben a Saragosa-i zsinaton hoztak egy határozatot, amely így hangzott: „ha valaki az Úrvacsorához való járulás alkalmával nem eszi meg a kenyeret azonnal, hanem elteszi, legyen átkozott.”
Megitták a bort. Azt, ami a pohárban volt. Az Úr Jézus szavai ezek: Lk 22:17 „és a pohárt vévén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között.”
Majd azt is mondta: „igyatok ebből mindnyájan”. Márk feljegyzi: „és ivának abból mindnyájan”.
IV. AZ ÚRVACSORA ELEMEI
A kenyér. Az Úrvacsoránál egyszerű, hétköznapi kenyér használatos, ahogy az Úr Jézus is azt használta, ami előtte volt az asztalon. Évszázadokig elnyúló vita állt fenn a két nagy (kettészakadt) keresztyén egyházban, a latinban és a görögben, arra vonatkozóan, hogy kovásztalan kenyeret használjanak-e, vagy nem. A rómaiak erősködtek, hogy kovásztalan kenyeret kell használni. Szomorú, hogy ilyesmin vitatkoztak. Mi az ostya használatával sem értünk egyet, ami a kenyeret helyettesíti egyes egyházakban, hiszen közel ezer esztendeig ezt sem ismerték. Emberek találták ki tehát mind a kovásztalan kenyér, mind az ostya Úrvacsora során történő alkalmazását. Mindkettő misztikus, babonaságon alapuló téveszme.
A bor. Máté úgy nevezi a bort, hogy a szőlőtőkének termése. Nem tudjuk biztosan, hogy vörös bor volt-e, vagy fehér, de lehet következtetni. Ott Izraelben a vörös bor volt inkább elterjedve, és a színe miatt ez jobban utal az Úr Jézus kiontott vérére. Valószínű tehát, hogy vörös bor volt. Itt is viták alakultak ki arra nézve, hogy az Úr Jézus tiszta bort ivott-e, vagy vízzel kevertet. Nem lehet biztosan tudni, mégis zsinatokat hívtak össze emiatt. Sőt 899-ben az egyház hozott egy olyan határozatot, hogy nem szabad az Úrvacsorát úgy kiosztani, hogy előtte a bort ne keverjék vízzel. Az evangéliumi egyházak megmaradtak annál a szokásnál, hogy tiszta, elegyítetlen bort használjanak az Úrvacsoránál. Bizonyos helyeken azonban mustot használnak.
Az Úrvacsora elemeinél, a kenyérnél és a bornál szükséges megemlítenünk az Úr Jézusnak a Jn 6:53-58-ban olvasható szavait: Az én testem étel, az én vérem ital. Mikor mondja Ő ezt, és miért? A kenyér megsokasításánál mondja a zsidóknak, hogy amint a kenyér szükséges a mindennapi életben, ugyanúgy, sőt még jobban szükséges Krisztus a hívő élethez: „mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.” - 55. v.
Mit jelent ez? Amilyen az étel és az ital a testünk számára, olyan, sőt sokkal inkább szükségesebb és jobb Krisztus teste és vére a hívő lélek számára.
Miben áll a hasonlat, amely során Krisztus testét ételhez, a vérét pedig italhoz hasonlítja az ige?
Étel és ital szükséges a fizikai életünk fenntartásához. Bármennyire fontos és elengedhetetlen a kenyér az életünk fenntartásához, ennél sokkal, de sokkal szükségesebb Krisztus teste és vére a lelki életünk fenntartásához. Az 53. vers ezt mondja: „Ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.” A lelkünknek sokkal nagyobb szüksége van arra a békességre és bocsánatra, amit Krisztus ad, mint amennyire szüksége van a testünknek ételre és italra. Inkább haljon éhen a testünk, minthogy elkárhozzon a lelkünk Krisztus nélkül!
Az étel és az ital csak azok számára érték, akik éhesek és szomjasak. Az éhség és a szomjúság mértéke adja meg az étel és az ital valódi értékét. Csak az fogja igazán értékelni Krisztust, aki lelkileg szomjas. Jn 7:37 „Aki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék!”
Az ételnek és az italnak változáson kell átmennie ahhoz, hogy táplálni tudja a testünket. A búzát, a kukoricát meg kell őrölni, a szőlőt pedig ki kell préselni, hogy táplálék legyen belőle. Krisztusnak is át kellett mennie a nehéz malomkő alatt, Isten haragja alá került, ami szétmorzsolta – csak így lehetett táplálék a számunkra. Át kellett mennie egy iszonyatos változáson.
Az ételnek és az italnak a szervezetbe kell kerülnie ahhoz, hogy táplálhasson. Be kell fogadnunk Krisztust a lelkünkbe, a szívünkbe ahhoz, hogy táplálék lehessen a számunkra. Lelki egységre kell jutnunk vele. Ahogyan a kenyér és az ital eggyé válik a szervezetünkkel, úgy Ő is egy lesz a szívünkkel, a lelkünkkel. Egy üres külsőség, vallásosság nem elég. Hit által élnie kell Krisztusnak a szívünkben, ha nem, akkor nem használ. Ahogy nem használ az étel, ami nem kerül a szervezetünkbe, úgy ő sem, ha nem születik meg a szívünkben.
Étel és ital szükséges minden egyes napon. Mert ha nem, elgyengül, elsorvad és meghal a természetes életünk. Naponta közösségben kell lenni Krisztussal, ha élni akarunk lelkileg. Amikor a hívő ember elhanyagolja a Krisztussal való közösséget és a szolgálatot, azonnal kitűnik és ő maga is észreveszi, hogy hidegebb, keményebb lesz a szíve. Ugyanakkor mások is észreveszik ezt az ő száraz, világi, üres beszédéből! … Ezekben áll tehát a hasonlat.
IV. AZ ÚRVACSORA RÉSZTVEVŐI
Kik járulhatnak az Úr asztalához? Kik voltak az első résztvevői? Egy maroknyi kis csoport volt ott a legelső Úrvacsoránál. Ezek a tanítványok, akiket az Úr választott, hogy társai legyenek a földi szolgálata során. Szegény és tanulatlan emberek voltak, gyengék a hitben és az ismeretben, de szerették az Úr Jézust. Csak keveset fogtak fel abból, amit az Úr mondott nekik. Ők akkor úgy gondolták, hogy készek meghalni az Úr Jézussal, de még azon az éjszakán mind elhagyták Őt, és elszöktek. És mindezt az Úr Jézus nagyon jól tudta. A tanítványok szívének állapota egy nyitott könyv volt az Úr Jézus előtt. Mindezek ellenére, Ő kiosztja nekik az Úrvacsorát! Nem mondta: Ti így nem vehettek részt az Úrvacsorán! Egy nagyon fontos igazság van ebben! Nem szabad azt követelni az Úrvacsora résztvevőitől, hogy nagyok legyenek ismeretben, erősek a kegyelemben! Van úgy, hogy az ember keveset tud, és olyan, mint egy gyermek a lelki erőben, de mindezekért nem szabad elzárni az Úrvacsorától. A nagy kérdés: Érzi-e valóban a bűneit? Valóban szereti az Úr Jézust? Vágyik arra, hogy Őt szolgálja? Ha így van, akkor el kell fogadni, és bátorítani kell az Úrvacsorára. Vigyázzunk nagyon arra, hogy ne utasítsunk el olyanokat, akiket az Úr Jézus nem utasított el! Nem bölcsességről tesz bizonyságot az, ha szigorúbbak akarunk lenni ebben a kérdésben, mint amilyen az Úr Jézus volt!
Ne legyünk túl szigorúak, de túl engedékenyek sem! Mindenképpen meg kell akadályozni, hogy bárki is méltatlanul járuljon a szent jegyekhez. Csakis megtért, újjászületett emberek vehetnek részt az Úr asztalánál. Védeni kell tehát, és korlátot állítani köréje, hogy senki, aki Krisztuson kívül van, ne nyújtsa ki kezét a szent jegyek felé.
A régi primitív időkben az volt a hívő gyülekezetek gyakorlata, hogy az Úrvacsorai igehirdetés után, és az Úrvacsora előtt, a lelkipásztor trombitaszó mellett felállt és hangosan elkiáltotta magát a gyülekezetben: Szent dolgok szent emberek számára! Ennek hallatán többen is felálltak, és kimentek. Nem mertek részt venni az Úrvacsorán, mert tudták, hogy nem szentek. Őszinték voltak. Jobban féltek Istentől, mint a szégyentől! Ez után a lelkipásztor folytatta: Szíveiteket a mennybe emeljétek! Erre a gyülekezet egyszóval válaszolt: Felemeljük szíveinket az Úrhoz! Ezt követően a lelkipásztor megint hangosan kijelentette: Senkinek ne legyen senki ellen semmi panasza, senki ne maradjon a képmutatás állapotában! A görög egyházban meg is van mind a mai napig az a szokás, hogy az Úrvacsora vétele előtt minden tag térdre ereszkedik, és meghajol a gyülekezet négy sarka felé ezt mondva: Bocsássatok meg nekem, mert vétkeztem szóban és tettben! Erre a gyülekezet egyhangúan válaszol: Isten megbocsátott, mi is megbocsátunk!
Az Úrvacsora és a gyermekek. Az Úr Jézus és Pál apostol szavaiból ki lehet venni azt is, hogy miként kezeljük az Úrvacsorát a csecsemőkkel és a gyermekekkel szemben. A régi gyülekezetekben szokás volt, hogy a gyermekkeresztség után azonnal a gyermek szájába tették a kenyeret és a bort. Sokan maguk hozzák a gyermekeket a keresztséghez és az Úr asztalához, azzal érvelve, hogy az ige mondja: Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket! A másik ige, amire szintén nagy hangsúlyt helyeznek, a Jn 6:53 - „Ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.” Mégis, az Úr Jézus szavai és utasításai miatt nem fogadhatjuk el ezeket az érveléseket. Azokból, amiket Ő mondott, valamint a Pál leveleiből az következik, hogy Jézus nem gyermekek számára szerezte az Úrvacsorát, hanem felnőttek számára. Láttuk, hogy a kenyeret el kell venni, meg kell enni, amire csecsemők képtelenek. Ők nem tudnak önvizsgálatot tartani, nem tudják megbecsülni az Úr testét, és nem tudják megpróbálni saját magukat. Minderre egy gyermek képtelen! Tehát az Úrvacsora a felnőtteké!
V. AZ ÚRVACSORA CÉLJA
Mi az Úrvacsora célja, haszna?
Miért kell ezt tenni a gyülekezetben? Nem szabad, hogy titok, misztérium legyen, minden hívő embernek meg kell értenie az Úrvacsora értelmét. Sokan el akarják komplikálni, az Úr adjon kegyelmet nekünk, hogy a maga egyszerűségében értsük meg az Úr asztalának jelentőségét.
Nem fontossági sorrendben soroljuk fel. Az Úrvacsora céljai tehát:
Az Úr halálára való emlékezés. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Hogyan emlékezhetünk mi ezek által a jelek által Krisztus halálára? Nemcsak egy történelmi emlékezésről van szó, hogy igen, megtörtént. Júdás is emlékezhetett így az Úr halálára és elárulta Őt, Pilátus is emlékezhetett az Ő halálára és keresztre feszítette Őt. Milyen a hívők emlékezése?
Egy bánatos emlékezés. A megfeszített Krisztusra nem szabad száraz szemekkel nézni: „reá tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után.” Ha nem indul bánatra a szívem az Úr halála miatt, baj van.
Örömteli emlékezés. Ábrahám örült, mikor látta az én napomat. Isten azért is rendelte az Úrvacsorát, hogy megörvendeztessen elcsüggedt, szomorú hívő szíveket. Mert amikor a bűneinkre nézünk, van okunk bánkódni, de amikor látjuk, hogy Krisztus vére a mi bűneinkért ontatott ki, akkor örülhetünk. Két dolog mindig nehéznek tűnik: a bűnöst megszomorítani és a hívőt felvidítani! Az Úrvacsora jó eszköz mindkettő számára.
Ez a legjobb alkalom arra, hogy visszaemlékezzünk, és hirdessük az Úr halálát. Egy olyan halál, aminél nem volt szégyenteljesebb, fájdalmasabb, borzasztóbb. Soha nem halt meg ember úgy, mint Krisztus. A halála borzasztó voltára való emlékezésnek örökre utálatot kell keltenie a szívünkben a bűn ellen.
A vallásunk, hitünk egy jelvényeként szolgál. Egy látható jel kell, hogy legyen ez a hitetlen és a hívő világ között. A gyülekezet rettenetes, mint a zászlós tábor. Ez is egy zászlónk. A gyülekezet zászlaja ez, ami által, és amiben a hívő megpecsételi az Úrhoz való tartozását a látható és láthatatlan tanúk előtt. A zsidók esetében a körülmetélkedés volt a jel. Számunkra a keresztség és az Úrvacsora. Nagyon fontos tehát a részvétel! Ezért mondja Pál: „Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei.” Minden egyes alkalommal tehát, amikor az Úr asztalához járulunk, azt hirdetjük a cselekedetünkkel, hogy az Úr megkülönböztetett népe vagyunk. Ezzel mi elhatároljuk magunkat mindentől, ami sötét, ami nem igaz, ami nem szent.
A mennyország záloga. Mt 26:29 „Mondom pedig néktek, hogy: mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, a mikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában.” Ez az ország a mi célunk, és az Úr asztalához járulunk annak zálogaként, hogy oda vágyunk. Felgerjesztjük a szívünket, hogy ilyenkor a menny dolgai elevenebben belénk hasítsanak, hogy ezt tartsuk életünk lényegének. A zsidók is mannát ettek addig, amíg Kánaán földjére értek. A manna emlékeztette őket arra, hogy lesz jobb, csak türelem. Erre emlékeztet minket is az Úrvacsora: lesz egy dicsőségesebb találkozás a nagy vacsoránál.
Az Úr eljövetelének záloga. Meddig kell ezt gyakorolnunk? Amíg el nem jön újra az Úr! Az ember elméje természetből eredően mondhatja: eljöhet Ő, a hit azt mondja: el fog jönni. De a szeretet így szól: Mikor jön már el?!
A bennünk levő bűn megöldöklése. A megfeszített Krisztusra nézni és emlékezni azért is jó, mert csak ez által tudjuk keresztre feszíteni a bűneinket is. Vajon hogyan tekinthet egy feleség arra a tőrre, szigonyra, ami átszúrta az ő férjét! Utálattal! Így néz a hívő ember is a bűnre, ami felfeszítette és megölte vőlegényét, az Úr Jézust. Ha valahol meg van engedve a hívő embernek a bosszú, akkor itt igen. Megbosszuljuk az Úr halálát, hogy mi is megöljük azt, ami Őt megölte, a mi bűneinket! Lássuk ezt is az Úrvacsorában!
A kegyelmi ajándékaink megerősítése. Amikor a testünk táplálkozik, erőt nyer. Ugyanígy, amikor szívünk táplálkozik lelkileg, lelki erőt nyerünk. Amikor érezzük, hogy hanyatlik a lelki erőnk, mondjuk ezt: tudok egy drága gyógyszert, orvosságot, elmegyek és Úrvacsorát veszek, ott eszek és iszok, és visszanyerem a lelki erőmet! Fontos az Úrvacsora!
Mindezekből látható, hogy az Úrvacsorán való részvétel nem egy áldozat. Nem tudja letörölni senkinek a bűnét. Ezt egyedül csak az Úr Jézus áldozata és vére tudja megtenni, ha hiszünk benne, mert Ő ezt megtette végérvényesen! Azt is fontos tudni, hogy senkinek soha semmi haszna belőle, ha nem hívő szívvel közeledik feléje. Élő lélek számára rendeltetett, ezért a lelkileg halott állapotban levők semmi hasznot nem élvezhetnek belőle.
VI. AZ ÚRVACSORA GYAKORISÁGA
„Valamennyiszer eszitek… és isszátok.” Más szóval: gyakran! Tenni kell, mert parancsunk van rá: vegyétek, egyétek! Ez nem egy jó tanács, hanem parancs!
Járuljunk gyakran Úrvacsorához, és ne mellőzzük, mert világos parancs, hogy ezt tennünk kell!
IV. AZ ÚRVACSORA ELEMEI
A kenyér. Az Úrvacsoránál egyszerű, hétköznapi kenyér használatos, ahogy az Úr Jézus is azt használta, ami előtte volt az asztalon. Évszázadokig elnyúló vita állt fenn a két nagy (kettészakadt) keresztyén egyházban, a latinban és a görögben, arra vonatkozóan, hogy kovásztalan kenyeret használjanak-e, vagy nem. A rómaiak erősködtek, hogy kovásztalan kenyeret kell használni. Szomorú, hogy ilyesmin vitatkoztak. Mi az ostya használatával sem értünk egyet, ami a kenyeret helyettesíti egyes egyházakban, hiszen közel ezer esztendeig ezt sem ismerték. Emberek találták ki tehát mind a kovásztalan kenyér, mind az ostya Úrvacsora során történő alkalmazását. Mindkettő misztikus, babonaságon alapuló téveszme.
A bor. Máté úgy nevezi a bort, hogy a szőlőtőkének termése. Nem tudjuk biztosan, hogy vörös bor volt-e, vagy fehér, de lehet következtetni. Ott Izraelben a vörös bor volt inkább elterjedve, és a színe miatt ez jobban utal az Úr Jézus kiontott vérére. Valószínű tehát, hogy vörös bor volt. Itt is viták alakultak ki arra nézve, hogy az Úr Jézus tiszta bort ivott-e, vagy vízzel kevertet. Nem lehet biztosan tudni, mégis zsinatokat hívtak össze emiatt. Sőt 899-ben az egyház hozott egy olyan határozatot, hogy nem szabad az Úrvacsorát úgy kiosztani, hogy előtte a bort ne keverjék vízzel. Az evangéliumi egyházak megmaradtak annál a szokásnál, hogy tiszta, elegyítetlen bort használjanak az Úrvacsoránál. Bizonyos helyeken azonban mustot használnak.
Az Úrvacsora elemeinél, a kenyérnél és a bornál szükséges megemlítenünk az Úr Jézusnak a Jn 6:53-58-ban olvasható szavait: Az én testem étel, az én vérem ital. Mikor mondja Ő ezt, és miért? A kenyér megsokasításánál mondja a zsidóknak, hogy amint a kenyér szükséges a mindennapi életben, ugyanúgy, sőt még jobban szükséges Krisztus a hívő élethez: „mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.” - 55. v.
Mit jelent ez? Amilyen az étel és az ital a testünk számára, olyan, sőt sokkal inkább szükségesebb és jobb Krisztus teste és vére a hívő lélek számára.
Miben áll a hasonlat, amely során Krisztus testét ételhez, a vérét pedig italhoz hasonlítja az ige?
Étel és ital szükséges a fizikai életünk fenntartásához. Bármennyire fontos és elengedhetetlen a kenyér az életünk fenntartásához, ennél sokkal, de sokkal szükségesebb Krisztus teste és vére a lelki életünk fenntartásához. Az 53. vers ezt mondja: „Ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.” A lelkünknek sokkal nagyobb szüksége van arra a békességre és bocsánatra, amit Krisztus ad, mint amennyire szüksége van a testünknek ételre és italra. Inkább haljon éhen a testünk, minthogy elkárhozzon a lelkünk Krisztus nélkül!
Az étel és az ital csak azok számára érték, akik éhesek és szomjasak. Az éhség és a szomjúság mértéke adja meg az étel és az ital valódi értékét. Csak az fogja igazán értékelni Krisztust, aki lelkileg szomjas. Jn 7:37 „Aki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék!”
Az ételnek és az italnak változáson kell átmennie ahhoz, hogy táplálni tudja a testünket. A búzát, a kukoricát meg kell őrölni, a szőlőt pedig ki kell préselni, hogy táplálék legyen belőle. Krisztusnak is át kellett mennie a nehéz malomkő alatt, Isten haragja alá került, ami szétmorzsolta – csak így lehetett táplálék a számunkra. Át kellett mennie egy iszonyatos változáson.
Az ételnek és az italnak a szervezetbe kell kerülnie ahhoz, hogy táplálhasson. Be kell fogadnunk Krisztust a lelkünkbe, a szívünkbe ahhoz, hogy táplálék lehessen a számunkra. Lelki egységre kell jutnunk vele. Ahogyan a kenyér és az ital eggyé válik a szervezetünkkel, úgy Ő is egy lesz a szívünkkel, a lelkünkkel. Egy üres külsőség, vallásosság nem elég. Hit által élnie kell Krisztusnak a szívünkben, ha nem, akkor nem használ. Ahogy nem használ az étel, ami nem kerül a szervezetünkbe, úgy ő sem, ha nem születik meg a szívünkben.
Étel és ital szükséges minden egyes napon. Mert ha nem, elgyengül, elsorvad és meghal a természetes életünk. Naponta közösségben kell lenni Krisztussal, ha élni akarunk lelkileg. Amikor a hívő ember elhanyagolja a Krisztussal való közösséget és a szolgálatot, azonnal kitűnik és ő maga is észreveszi, hogy hidegebb, keményebb lesz a szíve. Ugyanakkor mások is észreveszik ezt az ő száraz, világi, üres beszédéből! … Ezekben áll tehát a hasonlat.
IV. AZ ÚRVACSORA RÉSZTVEVŐI
Kik járulhatnak az Úr asztalához? Kik voltak az első résztvevői? Egy maroknyi kis csoport volt ott a legelső Úrvacsoránál. Ezek a tanítványok, akiket az Úr választott, hogy társai legyenek a földi szolgálata során. Szegény és tanulatlan emberek voltak, gyengék a hitben és az ismeretben, de szerették az Úr Jézust. Csak keveset fogtak fel abból, amit az Úr mondott nekik. Ők akkor úgy gondolták, hogy készek meghalni az Úr Jézussal, de még azon az éjszakán mind elhagyták Őt, és elszöktek. És mindezt az Úr Jézus nagyon jól tudta. A tanítványok szívének állapota egy nyitott könyv volt az Úr Jézus előtt. Mindezek ellenére, Ő kiosztja nekik az Úrvacsorát! Nem mondta: Ti így nem vehettek részt az Úrvacsorán! Egy nagyon fontos igazság van ebben! Nem szabad azt követelni az Úrvacsora résztvevőitől, hogy nagyok legyenek ismeretben, erősek a kegyelemben! Van úgy, hogy az ember keveset tud, és olyan, mint egy gyermek a lelki erőben, de mindezekért nem szabad elzárni az Úrvacsorától. A nagy kérdés: Érzi-e valóban a bűneit? Valóban szereti az Úr Jézust? Vágyik arra, hogy Őt szolgálja? Ha így van, akkor el kell fogadni, és bátorítani kell az Úrvacsorára. Vigyázzunk nagyon arra, hogy ne utasítsunk el olyanokat, akiket az Úr Jézus nem utasított el! Nem bölcsességről tesz bizonyságot az, ha szigorúbbak akarunk lenni ebben a kérdésben, mint amilyen az Úr Jézus volt!
Ne legyünk túl szigorúak, de túl engedékenyek sem! Mindenképpen meg kell akadályozni, hogy bárki is méltatlanul járuljon a szent jegyekhez. Csakis megtért, újjászületett emberek vehetnek részt az Úr asztalánál. Védeni kell tehát, és korlátot állítani köréje, hogy senki, aki Krisztuson kívül van, ne nyújtsa ki kezét a szent jegyek felé.
A régi primitív időkben az volt a hívő gyülekezetek gyakorlata, hogy az Úrvacsorai igehirdetés után, és az Úrvacsora előtt, a lelkipásztor trombitaszó mellett felállt és hangosan elkiáltotta magát a gyülekezetben: Szent dolgok szent emberek számára! Ennek hallatán többen is felálltak, és kimentek. Nem mertek részt venni az Úrvacsorán, mert tudták, hogy nem szentek. Őszinték voltak. Jobban féltek Istentől, mint a szégyentől! Ez után a lelkipásztor folytatta: Szíveiteket a mennybe emeljétek! Erre a gyülekezet egyszóval válaszolt: Felemeljük szíveinket az Úrhoz! Ezt követően a lelkipásztor megint hangosan kijelentette: Senkinek ne legyen senki ellen semmi panasza, senki ne maradjon a képmutatás állapotában! A görög egyházban meg is van mind a mai napig az a szokás, hogy az Úrvacsora vétele előtt minden tag térdre ereszkedik, és meghajol a gyülekezet négy sarka felé ezt mondva: Bocsássatok meg nekem, mert vétkeztem szóban és tettben! Erre a gyülekezet egyhangúan válaszol: Isten megbocsátott, mi is megbocsátunk!
Az Úrvacsora és a gyermekek. Az Úr Jézus és Pál apostol szavaiból ki lehet venni azt is, hogy miként kezeljük az Úrvacsorát a csecsemőkkel és a gyermekekkel szemben. A régi gyülekezetekben szokás volt, hogy a gyermekkeresztség után azonnal a gyermek szájába tették a kenyeret és a bort. Sokan maguk hozzák a gyermekeket a keresztséghez és az Úr asztalához, azzal érvelve, hogy az ige mondja: Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket! A másik ige, amire szintén nagy hangsúlyt helyeznek, a Jn 6:53 - „Ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.” Mégis, az Úr Jézus szavai és utasításai miatt nem fogadhatjuk el ezeket az érveléseket. Azokból, amiket Ő mondott, valamint a Pál leveleiből az következik, hogy Jézus nem gyermekek számára szerezte az Úrvacsorát, hanem felnőttek számára. Láttuk, hogy a kenyeret el kell venni, meg kell enni, amire csecsemők képtelenek. Ők nem tudnak önvizsgálatot tartani, nem tudják megbecsülni az Úr testét, és nem tudják megpróbálni saját magukat. Minderre egy gyermek képtelen! Tehát az Úrvacsora a felnőtteké!
V. AZ ÚRVACSORA CÉLJA
Mi az Úrvacsora célja, haszna?
Miért kell ezt tenni a gyülekezetben? Nem szabad, hogy titok, misztérium legyen, minden hívő embernek meg kell értenie az Úrvacsora értelmét. Sokan el akarják komplikálni, az Úr adjon kegyelmet nekünk, hogy a maga egyszerűségében értsük meg az Úr asztalának jelentőségét.
Nem fontossági sorrendben soroljuk fel. Az Úrvacsora céljai tehát:
Az Úr halálára való emlékezés. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Hogyan emlékezhetünk mi ezek által a jelek által Krisztus halálára? Nemcsak egy történelmi emlékezésről van szó, hogy igen, megtörtént. Júdás is emlékezhetett így az Úr halálára és elárulta Őt, Pilátus is emlékezhetett az Ő halálára és keresztre feszítette Őt. Milyen a hívők emlékezése?
Egy bánatos emlékezés. A megfeszített Krisztusra nem szabad száraz szemekkel nézni: „reá tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után.” Ha nem indul bánatra a szívem az Úr halála miatt, baj van.
Örömteli emlékezés. Ábrahám örült, mikor látta az én napomat. Isten azért is rendelte az Úrvacsorát, hogy megörvendeztessen elcsüggedt, szomorú hívő szíveket. Mert amikor a bűneinkre nézünk, van okunk bánkódni, de amikor látjuk, hogy Krisztus vére a mi bűneinkért ontatott ki, akkor örülhetünk. Két dolog mindig nehéznek tűnik: a bűnöst megszomorítani és a hívőt felvidítani! Az Úrvacsora jó eszköz mindkettő számára.
Ez a legjobb alkalom arra, hogy visszaemlékezzünk, és hirdessük az Úr halálát. Egy olyan halál, aminél nem volt szégyenteljesebb, fájdalmasabb, borzasztóbb. Soha nem halt meg ember úgy, mint Krisztus. A halála borzasztó voltára való emlékezésnek örökre utálatot kell keltenie a szívünkben a bűn ellen.
A vallásunk, hitünk egy jelvényeként szolgál. Egy látható jel kell, hogy legyen ez a hitetlen és a hívő világ között. A gyülekezet rettenetes, mint a zászlós tábor. Ez is egy zászlónk. A gyülekezet zászlaja ez, ami által, és amiben a hívő megpecsételi az Úrhoz való tartozását a látható és láthatatlan tanúk előtt. A zsidók esetében a körülmetélkedés volt a jel. Számunkra a keresztség és az Úrvacsora. Nagyon fontos tehát a részvétel! Ezért mondja Pál: „Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei.” Minden egyes alkalommal tehát, amikor az Úr asztalához járulunk, azt hirdetjük a cselekedetünkkel, hogy az Úr megkülönböztetett népe vagyunk. Ezzel mi elhatároljuk magunkat mindentől, ami sötét, ami nem igaz, ami nem szent.
A mennyország záloga. Mt 26:29 „Mondom pedig néktek, hogy: mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, a mikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában.” Ez az ország a mi célunk, és az Úr asztalához járulunk annak zálogaként, hogy oda vágyunk. Felgerjesztjük a szívünket, hogy ilyenkor a menny dolgai elevenebben belénk hasítsanak, hogy ezt tartsuk életünk lényegének. A zsidók is mannát ettek addig, amíg Kánaán földjére értek. A manna emlékeztette őket arra, hogy lesz jobb, csak türelem. Erre emlékeztet minket is az Úrvacsora: lesz egy dicsőségesebb találkozás a nagy vacsoránál.
Az Úr eljövetelének záloga. Meddig kell ezt gyakorolnunk? Amíg el nem jön újra az Úr! Az ember elméje természetből eredően mondhatja: eljöhet Ő, a hit azt mondja: el fog jönni. De a szeretet így szól: Mikor jön már el?!
A bennünk levő bűn megöldöklése. A megfeszített Krisztusra nézni és emlékezni azért is jó, mert csak ez által tudjuk keresztre feszíteni a bűneinket is. Vajon hogyan tekinthet egy feleség arra a tőrre, szigonyra, ami átszúrta az ő férjét! Utálattal! Így néz a hívő ember is a bűnre, ami felfeszítette és megölte vőlegényét, az Úr Jézust. Ha valahol meg van engedve a hívő embernek a bosszú, akkor itt igen. Megbosszuljuk az Úr halálát, hogy mi is megöljük azt, ami Őt megölte, a mi bűneinket! Lássuk ezt is az Úrvacsorában!
A kegyelmi ajándékaink megerősítése. Amikor a testünk táplálkozik, erőt nyer. Ugyanígy, amikor szívünk táplálkozik lelkileg, lelki erőt nyerünk. Amikor érezzük, hogy hanyatlik a lelki erőnk, mondjuk ezt: tudok egy drága gyógyszert, orvosságot, elmegyek és Úrvacsorát veszek, ott eszek és iszok, és visszanyerem a lelki erőmet! Fontos az Úrvacsora!
Mindezekből látható, hogy az Úrvacsorán való részvétel nem egy áldozat. Nem tudja letörölni senkinek a bűnét. Ezt egyedül csak az Úr Jézus áldozata és vére tudja megtenni, ha hiszünk benne, mert Ő ezt megtette végérvényesen! Azt is fontos tudni, hogy senkinek soha semmi haszna belőle, ha nem hívő szívvel közeledik feléje. Élő lélek számára rendeltetett, ezért a lelkileg halott állapotban levők semmi hasznot nem élvezhetnek belőle.
VI. AZ ÚRVACSORA GYAKORISÁGA
„Valamennyiszer eszitek… és isszátok.” Más szóval: gyakran! Tenni kell, mert parancsunk van rá: vegyétek, egyétek! Ez nem egy jó tanács, hanem parancs!
Járuljunk gyakran Úrvacsorához, és ne mellőzzük, mert világos parancs, hogy ezt tennünk kell!
A régi egyházban az Úrvacsorát sokkal sűrűbben osztották ki, mint ahogyan azt mi tesszük manapság. Voltak olyan közösségek, ahol mindennap járultak az Úr asztalához. Erről tesz bizonyságot Ágoston is az írásaiban. Sőt több zsinaton is olyan határozatot hoztak, hogy „ha valaki három Vasárnapon keresztül úgy él, hogy nem járul az Úr asztalához, akkor legyen kiközösítve!” De erre nézve nincs konkrét utasítás az Úrtól. Hogy gyakran kell a hívőnek az Úr asztalához járulnia, ez biztos. Ezért maradtunk mi a havi egyszeri Úrvacsorával való éléssel annak ellenére, hogy az apostolok idejében hetente gyakorolták.
VII. AZ ÚRVACSORÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS
Az Úrvacsorához nem lehet sietős lelkülettel járulni. A hívő embernek fel kell készülnie minden igehirdetés előtt, de az Úrvacsora előtt sokkal inkább! Mert az Úr látja és vizsgálja minden résztvevőnek a szívét, aki leül az Ő asztalához: „Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket.” Amikor egy fejedelem, egy király jelenlétébe kerülünk, igyekszünk szép ruhába öltözni, gondunk van a megjelenésünkre. Ugyanígy a szívünk öltözetére is gondot kell viselnünk, amikor az Úr asztalához járulunk, mert Ő, a mi Urunk, megvizsgálja a lelki ruhánkat. Önvizsgálatot kell tehát tartanunk – próbálja meg az ember magát! Hogyan tesszük ezt?
ÖNVIZSGÁLAT. Mit is jelent ez? Az önvizsgálat:
Parancs. 1Kor 11:28 „próbálja meg azért az ember magát!” Ez sem csak egy jó tanács (ha akarja a hívő ember, teheti, ha nem, akkor nem), hanem világos parancs! Az, aki vállalja, hogy az Úr asztalához járul, azt is vállalnia kell, hogy kötelező módon önvizsgálatot tart!
Felkészülést jelent. Szükséges, hogy időt szakítsunk, és elcsendesedjünk egy időre a mi szívünkben az Úrvacsora előtt. Minden földi elfoglaltságtól meg kell válni egy időre, hogy a lelkünkkel foglalkozzunk. A világ sodrásában nem tudja csendben megvizsgálni az ember a szívét. Az Ószövetségben volt egy olyan szabály, hogy az, aki utazásról, üzleti útról tért haza, nem járulhatott azonnal a húsvéti bárány elfogyasztásához, mert az elméje tele volt a világ gondjaival, terheivel. Félre kell vonulnunk, és csendben meg kell vizsgálnunk, nem ragadt-e ránk valami, ami rossz!
Nehéz lelki munka. Azt jelenti, hogy tartunk a szívünkben egy nyilvántartást, ahol vezetjük az Isten és a köztünk levő kapcsolat részleteit. Egy lelki műtőterem, ahol megnyitjuk a saját szívünket. Ahol darabokra szedjük a szívünket, mint egy órásmester az órákat, és megvizsgáljuk annak minden zugát, hogy lássuk, nem bújt-e meg valahol valamilyen hiba, nem kopott-e meg valamelyik fogaskerék, nem romlott-e meg valamelyik kapcsolatunk. Átvizsgáljuk az Istennel, a feleségünkkel, a gyermekeinkkel, a vezetőségi tagokkal stb. való kapcsolatunkat. Egy párbeszéd saját magunkkal. Sokan félnek ettől!! Ez ugyanis egy olyan munka, amit nem szívesen végez az ember szíve! Legfőképpen azért, mert ez egy belső munka, ám a külső könnyebb! Semmilyen munkát nem utál jobban az ember szíve, mint a bűn miatti önvizsgálatot. Mások életét és szívét sokkal könnyebb megvizsgálni, mint a magunkét. Mások hibáit sokkal hamarabb észrevesszük, mint a mieinket. Ezért nehéz ez a munka. Ott áll akadályként az ember önszeretete, ami miatt bárki hajlamos arra, hogy nagyítóval nézze a saját erényeit. Ugyancsak emiatt nagynak tartja a jó jellemvonásait, a bűneit pedig kicsinek.
Szükséges és elengedhetetlen. Szükséges, mert ha nem végezzük, nem ismerjük meg a saját állapotunkat, nem tudjuk meg, hogy jó-e az, vagy rossz, és hogy a mennyország-e a részünk, vagy a pokol? Szükséges azért is, mert ha mi nem végezzük, akkor végzi Isten! Nagyon szomorú kérdés volt a király menyegzős vacsoráján: Barátom, miként kerültél ide, holott nincsen menyegzős ruhád? Az ember nem szereti feltenni magának ezt a kérdést! Miként jöttem én ide? De amikor az ember mellőzi, vagy elhanyagolja feltenni magának ezt a kérdést, akkor jön Isten, és megkérdezi: Mit keresel te itt? Hogy jössz te ide készületlenül? Ne várjuk meg ezt, hanem kérdezzük meg magunkat minél előbb! Szükséges ez azért is, mert a szívünk tele van titkos romlottságokkal, amiket soha nem fedeznénk fel, ha nem tartanánk önvizsgálatot. Nem is tudja a hívő ember, mennyi büszkeség, hitetlenség, közömbösség van benne, csak akkor, amikor elkezdi vizsgálni a szívét.
Tartsunk önvizsgálatot! Hogyan és miért járulunk mi ma az Úr asztalához? Mindenki kérdezze meg magától: Ha nem veszem magamhoz az Úrvacsorát, miért nem veszem? Mit tehetek azért, hogy az Úr méltó vendége legyek? Ha pedig magamhoz veszem az Úrvacsorát, miért teszem ezt? Értjük-e, hogy mit teszünk? Érezzük-e igazán a bűnös voltunkat és azt, hogy szükségünk van az Úr Jézusra? Vágyunk-e arra, hogy igazi hívő életet éljünk, vagy megszoktuk az állapotunkat?
Boldog az az ember, aki helyesen tud felelni ezekre a kérdésekre. Jöhet bátran az Úr asztalához! De járuljunk éhesen az Úr asztalához, legyen lelki étvágyunk!
Pál apostol mondja az 1Kor 11:29-30 versekben: „Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van ti köztetek sok erőtlen, és beteg, és alusznak sokan.” A lelki betegségeknek több oka lehet, de ha körülnézünk gyülekezeteink mai állapotán, nem kerülhetjük el a kérdést, amely így hangzik: A sok lelki közömbösség és probléma vajon nem az Úrvacsorához való méltatlan járulás következménye-e? Sajnos, az Úrvacsora megbecsülése, értéke és fontossága nagyot csökkent a gyülekezeteinkben. A szolgálattevők feladata újra magasra emelni az Úrvacsora zászlaját, illetve fontosságát, hogy a hívő ember ismét félelemmel, tisztelettel és helyes elvárással járulhasson az Úr asztalához. Többet kell beszélnünk az Úrvacsora fontosságáról!
VIII. BEFEJEZÉS
Vévén Jézus a kenyeret, hálákat adott (megáldotta azt). Minden Úrvacsora hatékonysága, eredménye és gyümölcse attól függ, hogy mennyire áldja meg azt az Úr Jézus a számunkra. Ő megáldotta akkor, de mindig meg akarja áldani. Azt jelenti, hogy mielőtt az Úr asztalához járulunk, erősen és alázatosan kell kérnünk Őt, hogy adja rá az áldását! Az Úrvacsora pontosan olyan, mint egy sok gyümölccsel teli fa. De ezek közül a gyümölcsök közül egy sem fog leesni, ha nem rázzuk le hit és imádság által.
Mi lesz az eredménye, áldott gyümölcse annak, ha helyesen, az Úr akarata szerint járulunk az Ő asztalához? Az Úrvacsora megváltott bűnösök számára rendeltetett, nem szent angyalok számára, és azért, hogy nyilvánosan valljuk meg, hogy vétkesek vagyunk, és szükségünk van egy Megváltóra. Valljuk, hogy szeretjük Őt, bízunk benne, várjuk Őt, ragaszkodunk hozzá. Ha ilyen lelkülettel közelítünk az Úr asztalához, azt tapasztaljuk, hogy erősödik a hitünk, szilárdabb lesz a reménységünk, gyengülnek a bennünk lakozó bűnök, és erősebbek leszünk a kegyelemben. Még közelebb kerülünk az Úr Jézushoz, és a szívünkbe költözik az öröm, a békesség, a megelégedés. Hogyan? Amikor a hívő ember őszintén végzi az önvizsgálatot, darabokra szedi a saját szívét, és beletekint, akkor talál bizonyítékokat is a szívében arra nézve, hogy valóban az Úr gyermeke. És ez drága kenet, olyan érzés, mint amikor valaki egy kincses ládára talál. Boldog lesz, mert tudja, hogy az Úr fogadja őt az Ő asztalánál. Akarod, hogy ezt megtapasztald? Akkor végezd el az önvizsgálatot! Íme, az egyik drága eredménye: az öröm! (26. v.) „És dicséretet énekelve kimenének az olajfák hegyére!”
Az Úrvacsora egy másik áldott gyümölcse – ha helyesen élnek vele – az, hogy szilárdítja és erősíti az egységet a Gyülekezetben. Jelen lesz maga az Ácsmester, aki eggyé forrasztja a gyülekezet minden tagját. Illusztráció – egy ácsműhelyben konferenciát tartottak a szerszámok (ott volt mindenki: a kalapács, a fúró, a csavarhúzó, a csavar, a smirgli, a gyalu, a vonalzó stb.). Komoly problémák léptek fel a műhelyben, panasz volt sokakra, ezért úgy döntöttek, megbeszélik a dolgokat, tehát mindenki szót kap, hogy elmondhassa a panaszát. A vádlottak padján Kalapács testvér ült. Elsőnek felállt Csavar testvér, és azt mondta: Nem bírom tovább. Javaslom, hogy bocsássuk el Kalapács testvért, mert olyan hangos, hogy ebben a műhelyben nem lehet hallani mást, csak őt. Túl hangos, és olyan keményeket tud ütni néha, hogy beleszédül a fejem. Küldjük el! Erre felállt Kalapács testvér, és azt mondta: Ha én megyek, és ha már szó van erről, akkor Smirgli testvérnek is mennie kell, mert annyira durva és dörzsölt fickó. Gyalu testvérrel együtt olyan felszínesek, amint hozzájuk ér valaki, hogy nem szeretem! Neki is mennie kell, nem lehetünk közösségben vele! Erre feláll Smirgli testvér, és azt mondta: Ha én megyek, akkor Vonalzó testvér is menni fog, mert rá is sok panasz van, hiszen úgy viselkedik, mintha ő tökéletes lenne: mindenkit méricskél, mindenkit lemér, mintha ő lenne a mérőzsinór, mindenkinek a szabványa! Ez képmutatás, ezt én sem bírom, neki is mennie kell. Amint Vonalzó testvér felállt, hogy ő is szóljon, belépett az Ácsmester. Mindenki elhallgatott, a Mester pedig elkezdett jókedvűen dolgozni – egy szószéket készített. Kezébe vette kalapács testvért, majd csavar testvért, valamivel később pedig a smirglit, a gyalut, a vonalzót. Minden egyes szerszámot felhasznált. Míg nem volt jelen a Mester, baj volt, de amikor Ő megjelent, minden rendbe jött. A jelenléte mindent megváltoztatott.
Ilyenek vagyunk mi is! Mindannyian szerszámok vagyunk a Mester kezében!
VII. AZ ÚRVACSORÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS
Az Úrvacsorához nem lehet sietős lelkülettel járulni. A hívő embernek fel kell készülnie minden igehirdetés előtt, de az Úrvacsora előtt sokkal inkább! Mert az Úr látja és vizsgálja minden résztvevőnek a szívét, aki leül az Ő asztalához: „Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket.” Amikor egy fejedelem, egy király jelenlétébe kerülünk, igyekszünk szép ruhába öltözni, gondunk van a megjelenésünkre. Ugyanígy a szívünk öltözetére is gondot kell viselnünk, amikor az Úr asztalához járulunk, mert Ő, a mi Urunk, megvizsgálja a lelki ruhánkat. Önvizsgálatot kell tehát tartanunk – próbálja meg az ember magát! Hogyan tesszük ezt?
ÖNVIZSGÁLAT. Mit is jelent ez? Az önvizsgálat:
Parancs. 1Kor 11:28 „próbálja meg azért az ember magát!” Ez sem csak egy jó tanács (ha akarja a hívő ember, teheti, ha nem, akkor nem), hanem világos parancs! Az, aki vállalja, hogy az Úr asztalához járul, azt is vállalnia kell, hogy kötelező módon önvizsgálatot tart!
Felkészülést jelent. Szükséges, hogy időt szakítsunk, és elcsendesedjünk egy időre a mi szívünkben az Úrvacsora előtt. Minden földi elfoglaltságtól meg kell válni egy időre, hogy a lelkünkkel foglalkozzunk. A világ sodrásában nem tudja csendben megvizsgálni az ember a szívét. Az Ószövetségben volt egy olyan szabály, hogy az, aki utazásról, üzleti útról tért haza, nem járulhatott azonnal a húsvéti bárány elfogyasztásához, mert az elméje tele volt a világ gondjaival, terheivel. Félre kell vonulnunk, és csendben meg kell vizsgálnunk, nem ragadt-e ránk valami, ami rossz!
Nehéz lelki munka. Azt jelenti, hogy tartunk a szívünkben egy nyilvántartást, ahol vezetjük az Isten és a köztünk levő kapcsolat részleteit. Egy lelki műtőterem, ahol megnyitjuk a saját szívünket. Ahol darabokra szedjük a szívünket, mint egy órásmester az órákat, és megvizsgáljuk annak minden zugát, hogy lássuk, nem bújt-e meg valahol valamilyen hiba, nem kopott-e meg valamelyik fogaskerék, nem romlott-e meg valamelyik kapcsolatunk. Átvizsgáljuk az Istennel, a feleségünkkel, a gyermekeinkkel, a vezetőségi tagokkal stb. való kapcsolatunkat. Egy párbeszéd saját magunkkal. Sokan félnek ettől!! Ez ugyanis egy olyan munka, amit nem szívesen végez az ember szíve! Legfőképpen azért, mert ez egy belső munka, ám a külső könnyebb! Semmilyen munkát nem utál jobban az ember szíve, mint a bűn miatti önvizsgálatot. Mások életét és szívét sokkal könnyebb megvizsgálni, mint a magunkét. Mások hibáit sokkal hamarabb észrevesszük, mint a mieinket. Ezért nehéz ez a munka. Ott áll akadályként az ember önszeretete, ami miatt bárki hajlamos arra, hogy nagyítóval nézze a saját erényeit. Ugyancsak emiatt nagynak tartja a jó jellemvonásait, a bűneit pedig kicsinek.
Szükséges és elengedhetetlen. Szükséges, mert ha nem végezzük, nem ismerjük meg a saját állapotunkat, nem tudjuk meg, hogy jó-e az, vagy rossz, és hogy a mennyország-e a részünk, vagy a pokol? Szükséges azért is, mert ha mi nem végezzük, akkor végzi Isten! Nagyon szomorú kérdés volt a király menyegzős vacsoráján: Barátom, miként kerültél ide, holott nincsen menyegzős ruhád? Az ember nem szereti feltenni magának ezt a kérdést! Miként jöttem én ide? De amikor az ember mellőzi, vagy elhanyagolja feltenni magának ezt a kérdést, akkor jön Isten, és megkérdezi: Mit keresel te itt? Hogy jössz te ide készületlenül? Ne várjuk meg ezt, hanem kérdezzük meg magunkat minél előbb! Szükséges ez azért is, mert a szívünk tele van titkos romlottságokkal, amiket soha nem fedeznénk fel, ha nem tartanánk önvizsgálatot. Nem is tudja a hívő ember, mennyi büszkeség, hitetlenség, közömbösség van benne, csak akkor, amikor elkezdi vizsgálni a szívét.
Tartsunk önvizsgálatot! Hogyan és miért járulunk mi ma az Úr asztalához? Mindenki kérdezze meg magától: Ha nem veszem magamhoz az Úrvacsorát, miért nem veszem? Mit tehetek azért, hogy az Úr méltó vendége legyek? Ha pedig magamhoz veszem az Úrvacsorát, miért teszem ezt? Értjük-e, hogy mit teszünk? Érezzük-e igazán a bűnös voltunkat és azt, hogy szükségünk van az Úr Jézusra? Vágyunk-e arra, hogy igazi hívő életet éljünk, vagy megszoktuk az állapotunkat?
Boldog az az ember, aki helyesen tud felelni ezekre a kérdésekre. Jöhet bátran az Úr asztalához! De járuljunk éhesen az Úr asztalához, legyen lelki étvágyunk!
Pál apostol mondja az 1Kor 11:29-30 versekben: „Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. Ezért van ti köztetek sok erőtlen, és beteg, és alusznak sokan.” A lelki betegségeknek több oka lehet, de ha körülnézünk gyülekezeteink mai állapotán, nem kerülhetjük el a kérdést, amely így hangzik: A sok lelki közömbösség és probléma vajon nem az Úrvacsorához való méltatlan járulás következménye-e? Sajnos, az Úrvacsora megbecsülése, értéke és fontossága nagyot csökkent a gyülekezeteinkben. A szolgálattevők feladata újra magasra emelni az Úrvacsora zászlaját, illetve fontosságát, hogy a hívő ember ismét félelemmel, tisztelettel és helyes elvárással járulhasson az Úr asztalához. Többet kell beszélnünk az Úrvacsora fontosságáról!
VIII. BEFEJEZÉS
Vévén Jézus a kenyeret, hálákat adott (megáldotta azt). Minden Úrvacsora hatékonysága, eredménye és gyümölcse attól függ, hogy mennyire áldja meg azt az Úr Jézus a számunkra. Ő megáldotta akkor, de mindig meg akarja áldani. Azt jelenti, hogy mielőtt az Úr asztalához járulunk, erősen és alázatosan kell kérnünk Őt, hogy adja rá az áldását! Az Úrvacsora pontosan olyan, mint egy sok gyümölccsel teli fa. De ezek közül a gyümölcsök közül egy sem fog leesni, ha nem rázzuk le hit és imádság által.
Mi lesz az eredménye, áldott gyümölcse annak, ha helyesen, az Úr akarata szerint járulunk az Ő asztalához? Az Úrvacsora megváltott bűnösök számára rendeltetett, nem szent angyalok számára, és azért, hogy nyilvánosan valljuk meg, hogy vétkesek vagyunk, és szükségünk van egy Megváltóra. Valljuk, hogy szeretjük Őt, bízunk benne, várjuk Őt, ragaszkodunk hozzá. Ha ilyen lelkülettel közelítünk az Úr asztalához, azt tapasztaljuk, hogy erősödik a hitünk, szilárdabb lesz a reménységünk, gyengülnek a bennünk lakozó bűnök, és erősebbek leszünk a kegyelemben. Még közelebb kerülünk az Úr Jézushoz, és a szívünkbe költözik az öröm, a békesség, a megelégedés. Hogyan? Amikor a hívő ember őszintén végzi az önvizsgálatot, darabokra szedi a saját szívét, és beletekint, akkor talál bizonyítékokat is a szívében arra nézve, hogy valóban az Úr gyermeke. És ez drága kenet, olyan érzés, mint amikor valaki egy kincses ládára talál. Boldog lesz, mert tudja, hogy az Úr fogadja őt az Ő asztalánál. Akarod, hogy ezt megtapasztald? Akkor végezd el az önvizsgálatot! Íme, az egyik drága eredménye: az öröm! (26. v.) „És dicséretet énekelve kimenének az olajfák hegyére!”
Az Úrvacsora egy másik áldott gyümölcse – ha helyesen élnek vele – az, hogy szilárdítja és erősíti az egységet a Gyülekezetben. Jelen lesz maga az Ácsmester, aki eggyé forrasztja a gyülekezet minden tagját. Illusztráció – egy ácsműhelyben konferenciát tartottak a szerszámok (ott volt mindenki: a kalapács, a fúró, a csavarhúzó, a csavar, a smirgli, a gyalu, a vonalzó stb.). Komoly problémák léptek fel a műhelyben, panasz volt sokakra, ezért úgy döntöttek, megbeszélik a dolgokat, tehát mindenki szót kap, hogy elmondhassa a panaszát. A vádlottak padján Kalapács testvér ült. Elsőnek felállt Csavar testvér, és azt mondta: Nem bírom tovább. Javaslom, hogy bocsássuk el Kalapács testvért, mert olyan hangos, hogy ebben a műhelyben nem lehet hallani mást, csak őt. Túl hangos, és olyan keményeket tud ütni néha, hogy beleszédül a fejem. Küldjük el! Erre felállt Kalapács testvér, és azt mondta: Ha én megyek, és ha már szó van erről, akkor Smirgli testvérnek is mennie kell, mert annyira durva és dörzsölt fickó. Gyalu testvérrel együtt olyan felszínesek, amint hozzájuk ér valaki, hogy nem szeretem! Neki is mennie kell, nem lehetünk közösségben vele! Erre feláll Smirgli testvér, és azt mondta: Ha én megyek, akkor Vonalzó testvér is menni fog, mert rá is sok panasz van, hiszen úgy viselkedik, mintha ő tökéletes lenne: mindenkit méricskél, mindenkit lemér, mintha ő lenne a mérőzsinór, mindenkinek a szabványa! Ez képmutatás, ezt én sem bírom, neki is mennie kell. Amint Vonalzó testvér felállt, hogy ő is szóljon, belépett az Ácsmester. Mindenki elhallgatott, a Mester pedig elkezdett jókedvűen dolgozni – egy szószéket készített. Kezébe vette kalapács testvért, majd csavar testvért, valamivel később pedig a smirglit, a gyalut, a vonalzót. Minden egyes szerszámot felhasznált. Míg nem volt jelen a Mester, baj volt, de amikor Ő megjelent, minden rendbe jött. A jelenléte mindent megváltoztatott.
Ilyenek vagyunk mi is! Mindannyian szerszámok vagyunk a Mester kezében!
Ügyeljünk tehát egymásra! Mindnyájan a Mesternek dolgozunk, az alkotás a lényeg!
Imádkozzunk, hogy minden egyes Úrvacsora alkalmával legyen jelen maga az Úr és mi mindannyian az Ő méltó vendégei lehessünk!
Legyen így! Ámen!
Legyen így! Ámen!
