Hadd tegyek fel rögtön pár kérdést:
Tudtok-e akár csak egyetlen ószövetségi esetről is, ahol
ördögűzés történt?
Én nem tudok ilyet. Tudjátok, mi volt
Jézus első csodája, amit egy emberrel tett? Kapernaumban egy
ördögöt űzött ki egy emberből! (Megjegyzés: a kánai menyegzőn
nem emberrel tett csodát: vizet változtatott borrá.) Tudjátok,
mitől voltak a tanítványok olyan euforikus állapotban, amikor
visszajöttek első missziós útjukról? Nos, nem arról áradoztak,
hogy bénákat vagy leprásokat gyógyítottak meg, vagy hogy
halottakat támasztottak fel – pedig ezek mind rendkívüli dolgok!
Miért nem ezek miatt ujjongtak leginkább? Azért, mert az emberiség
a múltban, az Ószövetség idején már látott ilyen dolgokat: van
feljegyzés leprás beteg meggyógyulásáról, élelem
megszaporodásáról, halottak feltámadásáról, emberek mennybe
ragadtatásáról – ezekre már mind volt példa a történelemben!
De hogy démonok engedelmeskedjenek emberi lényeknek?! Hogy Sátán
reszketve meneküljön ember szavára?! Soha!! Miért? Mert Jézus
még nem jött el, és egyetlen emberi lény sem nézhet szembe egy
démonnal.
Apostolok cselekedetei 19. fejezetében
olvasunk egy zsidó főpap, Skéva hét fiáról, akik megpróbálták
Jézusra és Pálra hivatkozva kiűzni az ördögöket. Emlékszünk,
hogy jártak? Alaposan összeverte őket az ördög. Miért? Mert itt
tekintély-kérdésről van szó. Démonokkal, Sátánnal nem lehet
játszadozni. Itt nem pusztán szavakról van szó, hanem a
láthatatlan világ hatalmasságairól. Ezek
a bukott angyalok
– akár hisszük, akár nem – ma is
rendkívüli hatalommal és
tekintéllyel bírnak ezen a világon. Skéva fiai balgatag módon
azt gondolták, ez is olyan, mint a varázslás: csak kimondod a
megfelelő szavakat és működik. De mit felelt nekik az ördög?
„Jézust ismerem, Pálról is tudok: Tudom, hogy nekik hatalmuk van
felettem. De ti kik vagytok? Hogy merészeltek kihívni engem,
parancsolni nekem?!” Ezután rájuk rontott és széttépte őket!!
Ezek a démonok rettenetesen gonoszak. Valódi hatalomra, tekintélyre
van szükség az ellenük folytatott küzdelemben. Ez egy komoly
dolog – a történelem leghosszabb és legirgalmatlanabb háborúja.
Ezért életbevágóan fontos, hogy megértsük
szabályait és
működését.
Jogviszonyok
Az előző tanulmány végén
leszűrtünk néhány következtetést. Ezeket a gondolatokat
szeretném most feleleveníteni, megerősítve Jézus szavaival.
János 8-ban, egy, a zsidókkal folytatott vitájában Jézus
feltárja a dolgok működését:
„Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek,
hogy mindaz, a ki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.”
(János 8:34)
Jézus ezzel azt mondja, hogy aki
bűnben él, vagy bűnös cselekedetet követ el, az
a bűn
rabszolgájává válik. Pár mondattal később rávilágít e
folyamat mechanizmusára is:
„Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti
atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni...” (János
8:44a)
Döbbenetes! Vannak, akik egyfajta
„középutas” elméletben hisznek, és így gondolkodnak:
„Istennek még nem adtam át az életemet, de az ördöghöz sem
tartozok! Szabad vagyok! Szabad világban élek, szabadságot
hirdetek. Azt teszem, amit akarok!” Tényleg?! Jézus azt mondja,
ti a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Miért?
„Az [ördög]
emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban,
mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából
szól; mert hazug és hazugság atyja.” (János 8:44b)
Ez egy nagyon fontos kijelentés. Jézus
felhívja figyelmünket: a bűn Sátánban és általa kezdődött. A
világegyetem nem ismerte a bűn fogalmát sem, amíg Sátán létre
nem hozta azt. Ezért mondja Jézus, hogy ő kezdettől fogva
emberölő volt. Amikor hazugságot szól, akkor a sajátjából –
saját erőforrásából – merít. Ez azt jelenti, hogy
a bűn
Sátán tulajdona! Ez egy rendkívül fontos tény. A bűn
valakinek a tulajdonát képezi, ugyanúgy, mint ahogy az
igazságosság is valakié. Ám Jézus szavai szerint Sátán nemcsak
tulajdonosa a bűnnek, hanem atyja is. Vagyis a bűn Sátánból
ered. A bűn kívánságai őbenne kezdődtek, ezért ő az atyja
ezeknek a kívánságoknak is. Ezért mondja Jézus, hogy a ti
atyátok az ördög, a Sátán: amit éreztek, a kívánságok, amik
bennetek vannak, valójában nem is a sajátotok. Nem belőletek
fakadt kezdetben ez a kívánság, hanem a ti atyátoktól – lelki
atyátoktól – örököltétek. Minden egyes ember, aki az első
Ádámtól született, el van szakadva Istentől, és ezért lelki
természete gonosz. Ezért írja János levelében:
„A ki a bűnt cselekszi az ördögből van; mert az
ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az
Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.” (1Jn 3:8)
János szerint
mindenki, aki bűnben
él, Sátán jogos tulajdonát képezi, Sátánnak jogai vannak
az életében. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy Isten tetszése
szerint belepiszkálhat egy bűnös ember életébe! Nem így
működnek a dolgok. Ebben a háborúban ugyanis szabályok vannak,
melyek nemcsak Sátánt kötik, hanem Istent is!
Amikor az ördög megkísértette
Jézust, üzletet ajánlott Neki: „Eljöttél ezért a bolygóért?
Rendben, kész vagyok átengedni neked... Csakhogy ára van! Mivel ez
a bolygó az enyém,
nekem adatott, annak adom akinek
akarom...” Tiltakozott Jézus ezen állítás ellen? Miért nem
cáfolta meg ezt a nagyképű kijelentést? Mert ez volt az igazság!
Sátán, azáltal, hogy becsapta Ádámot, megszerezte a bolygó
feletti uralmat. Ezért olvassuk Jób könyvében, hogy Sátán volt
bolygónk képviselője a mennyben, és még maga Isten sem
távolíthatta el őt udvarából abban az időben. Miért? Mert e
világ fejedelmeként vitathatatlan jogai voltak.
Ezen a bolygón tehát
minden ember
születésétől fogva Sátán jogos prédája. Ebből az
állapotból csak egyetlen kiút létezik: amikor találkozol
Jézussal, Ő egy új születést kínál fel neked, ami által egy
másik lelki atyát választhatsz. Amint elfogadod ajándékát,
megváltozik a lelki természeted, és Sátán elveszti a feletted
gyakorolt jogait. Ezáltal némelyek ténylegesen megszabadulnak,
mások azonban sajnos még így sem. Amíg valaki nem törődik
Istennel, addig a démonok sem foglalkoznak vele különösebben –
kivéve, ha valami különösebb előnyt kovácsolhatnak belőle, ha
bevonják munkájukba. Tudják ugyanis, hogy aki nem hisz Jézusban,
az úgyis az ő tulajdonuk.
Sátán soha nem adja fel
Mit gondoltok, kik Sátán legnagyobb
ellenségei ezen a bolygón? Fekete öves karatebajnokok, vagy profi
terroristák? Nem!
A keresztények Sátán királyságának
legfőbb ellenségei, és éppen ezért ők vannak a legnagyobb
veszélyben. Testvérek, ha nem veszünk tudomást ezekről a
dolgokról, akkor nagy pórul járunk! Jézus maga beszél erről a
veszélyről Máté evangéliumában:
„Mikor pedig a tisztátalan lélek kimegy az
emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresve, és
nem talál: Akkor ezt mondja: Visszatérek az én házamba, a honnét
kijöttem. És oda menvén, üresen, kisöpörve és fölékesítve
találja azt. Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét lelket,
gonoszabbakat ő magánál, és bemenvén, ott lakoznak; és ennek az
embernek utolsó állapotja gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz
ezzel a gonosz nemzetséggel is.” (Mt 12:43-45)
Félelmetes! Kiről beszél itt Jézus?
Egy világi emberről? Döbbenetes, de nem! Vegyük sorra, amit mond:
„Mikor pedig a tisztátalan lélek kimegy az emberből...”
Első kérdésem: Miért megy ki a tisztátalan lélek? Már nem
tetszik neki a helye? A történetből úgy tűnik, nagyon is szereti
azt a helyet. Vagy talán arról van szó, hogy ez az ember valahogy
nagyon erős lett hirtelen, jól odavágott annak a démonnak, és
kitaszította? Nyilván ez nem lehetséges, emlékezzünk csak Skéva
fiaira! Az egyetlen ésszerű magyarázat tehát, hogy ez az ember
találkozott Krisztussal, hiszen Ő az egyetlen személy, akinek
hatalma van a démonok felett. Ráadásul ez az ember úgy
találkozott Jézussal, hogy hitt is Benne, hit nélkül ugyanis
Isten nem tud cselekedni az életünkben.
Jézus tehát megszabadítja ezt a
foglyot, és a démonnak mennie kell. Vajon ez az ember tudatában
van annak, amit átélt? Hát persze! Ez egy hatalmas, csodálatos
megtapasztalás: megszabadulni a régi atyám kívánságaitól!
De sajnos itt nem ér véget a
történet. Jézus szerint a démon ezután
„víz nélkül való
helyeken jár, nyugalmat keresve, de nem talál”. Nem tudom, ez
pontosan mit jelent, de a démon saját szavaiból –
„visszatérek
az én házamba, ahonnét kijöttem” – azt érthetjük meg,
hogy ő visszavágyik erre a régi lakcímre. Az ott eltöltött idő
alatt valahogy összeforrt azzal az emberrel. Jól ismeri azt a
házat. Ő csinálta, ő festette, ő rendezte be a bútorokat, ő
ültette a kertet. Fejből ismeri életének minden egyes részletét,
az erősségeket, a gyengéket. Végül is ez az ő otthona, és
szeret ott lakni!
Ezt az embert tehát maga Jézus
szabadította meg, Ő törte meg megkötözöttségének láncait –
de ne feledjük, Testvérek:
Sátán
soha nem adja fel! Látjuk ezt? Ezt mondja: „Hadd térjek
vissza! Hadd próbáljam meg még egyszer.” És újra megpróbálja,
és újra és újra és újra!!! Ez az ő szakmája, ezt csinálja
évezredek óta, mestere ennek az iparágnak. Akár egy elveszített
várost is képes visszahódítani.
Visszatér tehát régebbi házához,
és azt egy bizonyos állapotban találja. Hadd tegyek fel egy
kérdést: Milyen volt ennek az otthonnak az állapota, amikor a
démon elment? Miért nevezi Jézus
tisztátalan léleknek ezt
a démont? Ez az otthon egy nagy szennytenger volt – lelki
értelemben, természetesen. Ennek az embernek az életében a démon
kívánságai voltak az első helyen: talán kapzsiság, vagy
paráznaság, különböző szenvedélyek... Élete arról szólt,
hogy ezeket a kívánságokat táplálja és töltse be. Ezért
nevezi a Biblia ezeket az embereket rabszolgának.
De most, amikor visszajön a démon,
milyen állapotban találja a házat? Teljesen helyre van állítva!
Ki végezte ezt a helyreállítást? Nyilván Krisztus! Egyedül Ő
ért a lelkek gyógyításához. Az Ige szerint a ház ki van söpörve
és fel van ékesítve, rendbe van rakva.
Kisöpörve: azt
jelenti, hogy a régmúlt szennye mind el lett távolítva onnan.
Felékesítve, rendbe rakva: ez pedig azt jelenti, hogy
mindazok a dolgok, amik eddig nem azon a helyen voltak, ahová Isten
rendelte őket, most helyükre lettek rakva. Rendbe tett, szép,
csillogó, tiszta, csodálatos otthon! Csakhogy van egy problémája!
Üres!! Mit jelent ez? A démon visszatér, de ebben a kitakarított
házban nincs olyan tekintély, ami ellenállna neki.
Mit gondoltok, amikor elindul ez az
ördög, hogy visszatérjen házába, teljes bátorsággal megy? Nem
gondolom. Emlékeiben még élénken él, legutóbb hogy elbántak
ott vele. Képzeljük magunkat a helyébe: „Bekopogok az ajtón –
ha Krisztus nyit ajtót, már készülhetek is a következő
vereségre...” Még nem tudja, mire számíthat. Megkörnyékezi a
házat, és üresnek találja. Krisztus nyilvánvalóan nincs ott! De
ne feledjük, Testvérek, itt egy megszabadult emberről van szó!
Olyasvalakiről, aki ténylegesen találkozott Krisztussal, valóságos
tapasztalata volt Vele, nem amolyan hamisítvány! Olyan emberről
van itt szó, aki legalább egy ideig Krisztussal járt, hiszen volt
ideje helyreállítani az életét.
Az ördög tehát üresen találja az
otthonát, és azt mondja: „Na, ez egy jó hely, ahol el lehet
lakni!” De még ezzel sem ér véget a történet. Tudjuk, hogy a
démonoknak – ugyanúgy, mint minden értelmes teremtménynek –
vannak érzéseik. És egy ilyen megalázó vereség után
bosszúszomjas lesz. Ezért – visszatérve – másik hét haverját
is magával viszi, akik – Jézus szavai szerint – nála is
gonoszabbak. Valójában ez
a démon erősítést visz magával,
hogy bebiztosítsa magát, és ez az ember soha többé ne
menekülhessen meg. Így ennek az embernek az utóbbi állapota
gonoszabb lesz az előzőnél.
Korábban is mindig ezt mondtam,
Testvérek: ha egyszer találkozol Krisztussal, soha többé nem
lehetsz már az, ami azelőtt voltál. A Krisztussal való találkozás
tapasztalata mély változást munkál az életedben. Innen aztán
vagy egyenesen a mennybe mész, vagy egyenesen a pokolba. Nincs
köztes út, mert háborúban vagyunk – minden nap, minden percben,
szünet nélkül!
Vigyázás
Ez tehát az első eset. De vizsgáljuk
meg, mit tehetünk, hogy ne ez a szomorú tapasztalat legyen az
osztályrészünk:
„Józanok legyetek, vigyázzatok!” (1Pt 5:8a)
Ez a felszólítás félreérthetetlenné
teszi, hogy rajtunk áll,
a mi döntésünkön múlik, hogy
józanok, vigyázók vagyunk-e, vagy sem. Az apostol szívünkre
beszél. Miért is kell vigyáznunk?
„Mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító
oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:” (1Pt 5:8b)
Azt gondoljátok, hogy itt a világi
emberekről beszél? Egyáltalán nem! Keresztényekről beszél,
mert ők Sátán királyságának legádázabb ellenségei. És ő
jól tudja, hogy időt veszít, ha nem tudja nyakon csípni a
keresztényeket. Péter így folytatja:
„A kinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben,
tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a
szenvedések telnek be.” (1Pt 5:9)
Testvérek, ez a hit nemes harca! Az
apostol felszólít:
álljunk ellen az ördögnek hitben!
Testi szemeinkkel ugyanis nem látjuk ezt a harcot. Sátán sokszor
láthatatlan csapdákat állít az életünkben, amikbe könnyedén
belesétálunk, és félvállról vesszük, hogy megtörtént. Meg
sem gondoljuk, mi történik a háttérben!
„Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok
ellene az ördögnek, és elfut tőletek.” (Jak 4:7)
Látjuk itt, milyen harcra hív minket
az Isten?
Álljatok ellene az ördögnek! Ezt neked kell
megtenned, de ígéreted van rá, hogy az ellenség elfut tőled!
Mennyi időre? Nyilván a következő alkalomig! Jézust is
megkísértette a pusztában, aztán egy időre elhagyta Őt. Meddig?
A következő alkalomig, amikor megint megkörnyékezte. Meg kell
értenünk, Testvérek:
Sátán soha nem adja fel, amíg csak
él! Amikor Jézus visszatér a szentekkel a mennyből, és
ott lesznek mind együtt az Új Jeruzsálemben, Sátán gondolkodása
még mindig arra van eltökélve, hogy elpusztítsa azt a várost.
Őrültség!! Hogy lehet Istennel szemben harcolni?! De ilyen Sátán
gondolkodása: őrültség! Konokul eltökélte, hogy elpusztítja
Jézust. Ezt nyilván nem tudja megtenni, ezért igyekszik legalább
a gyermekeit, testvéreit elpusztítani! Ezért buzdít minket
levelében János apostol:
„Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem
próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis
próféta jött ki a világba.” (1Jn 4:1)
A Biblia itt is vigyázásra hív
minket, mert vannak megtévesztő lelkek. Sátán nem úgy jön az
emberhez, hogy: „Szia! Én vagyok Sátán. Akarsz engem követni?”
Nem, ezek megtévesztő lelkek: amióta csak elbuktak, a megtévesztés
művészetét tanulmányozzák, és a csalás mestereivé váltak.
Gonosz lelkek tanításai
Sátánnak van néhány
bejáratott
módszere a keresztények megkörnyékezésére – ezek közül
szeretnék most néhányat kiemelni. Van egy módszer, amit a démonok
nagy sikerrel alkalmaznak az ember bukásától fogva. Miközben
elolvassuk ezeket a jól ismert igeverseket, figyeljük meg, Sátán
milyen módszerrel tudta félrevezetni Évát!
„A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál,
melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak:
Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek
egy fájáról se egyetek? ... És monda a kígyó az asszonynak:
Bizony nem haltok meg; hanem tudja az Isten, hogy a mely napon
ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok
lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.” (1Móz
3:1,4,5)
Gondolkodjunk el Sátán szavain!
Hogyan környékezte meg Évát? Testi kívánságokat használt?
Mivel kezdte beszédét?
Isten szavát, az igazságot kérdőjelezte
meg, ezzel kapcsolatban ébresztett kételyt. Odajött, és ezt
kérdezte: „Mit mondott Isten?” Megnyitotta a „Bibliát”, és
ezt mondta: „Na, olvassuk együtt. Isten ezt mondta... Jó-jó, de
hogyan érted ezt?” Más szóval: Sátán tantételeket
alkalmazott, csakhogy elferdítette az igazságot. És mi lett az
eredmény? Az egész emberi nemzetség elbukott az igazság
elferdítése által. Az ember, azáltal, hogy hamis tantételeket,
elképzeléseket fogadott el Istenről és az ő jelleméről,
elbukott. Sátán rászedte, és az ember így mindent elveszített.
Vajon Ádám és Éva a Sátánnal való beszélgetés után
ateistává vált? Ezután már nem hittek Isten létezésében? Szó
sincs róla! Csak egy aprócska különbség volt a részletekben –
aminek aztán nagyon messzeható következményei voltak!
Nézzünk meg egy másik példát, Jób
könyvében! Jób egyik barátja, a témáni Elifáz egy személyes
tapasztalatot mond el. Ez egy hosszabb szakasz, de próbáljuk meg
követni annak a léleknek a gondolatmenetét, ami Elifázzal
beszélt:
„Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg
abból fülemet. Éjjeli látásokon való töprengések között,
mikor mély álom fogja el az embereket. Félelem szálla rám, és
rettegés, s megreszketteté minden csontomat. Valami szellem suhant
el előttem, s testemnek szőre felborzolódék. Megálla, de
ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély
csend, és ilyen szót hallék: Vajjon a halandó igaz-é Istennél:
az ő teremtője előtt tiszta-é az ember? Ímé az ő szolgáiban
sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát: Mennyivel
inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van,
és könnyebben szétnyomhatók a molynál?! Reggeltől estig
gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és
pedig bölcsesség nélkül?” (Jób 4:12-21)
Egy lélek jelent meg Elifáznak, és
elkezdett beszélni hozzá. Nagyon érdekes, milyen érzések lettek
úrrá rajta, amikor ez a lélek közelített hozzá: hidegség,
félelem, rettegés... Miféle lélek az, ami ilyen érzéseket kelt
az emberben? Isten Lelke? Nem, ez egy gonosz lélek. De lássuk csak,
mit mond!
Ez is kérdéssel kezd – ugyanúgy,
mint a kertben! Mi az első kérdése?
Vajon a halandó igaz
lehet-e Istennél? Más szóval: „Az emberek mindig bűnösnek
fognak találtatni Isten színe előtt! Isten előtt soha, senki nem
igazulhat meg, esély sincs rá!” És mit mond utána? „Isten nem
bízhat a szolgáiban sem, senkiben! Isten senkiben nem bízik, még
az angyalaiban sem!” Miféle személy ez az Isten? Milyen az az
ember, aki senkiben nem bízik? Gyanakvó, nemde? Mindig csak les,
figyel téged... Te tudsz bízni az ilyen emberben? Persze, hogy nem!
A bizalom szül bizalmat, ugyanúgy, ahogy a szeretet szül
szeretetet. Valójában Isten hatalmas bizalmi tőkét fektetett ebbe
a bolygóba, ez a lélek mégis egészen másnak mutatja be Őt.
De még nincs vége a rágalmaknak. A
gonosz lélek ezután az ember értékéről kezd beszélni: „Isten
számára az ember értéke annyi, mint egy moly. Isten előtt
értéktelen egy emberi lény halála. Te Isten szíve számára csak
egy porszem vagy, egy semmiség. Csak egy féreg! Ő nem törődik
veled, nem bízik benned!” Majd így folytatja: „Reggeltől estig
meghalnak az emberek, gyötrődnek, és aztán végleg elvesznek.
Semmi remény nincs!!! És még így sem jutnak el a bölcsességre!”
Milyen bölcsességre? A jó és gonosz tudására: arra az
ismeretre, hogy Isten előtt nem lehet igazzá válni. „Egy vesztes
háborút folytatnak, és még azt sem fogják fel, hogy ha feladnák,
legalább ezt a rövid, nyomorúságos életet kiélvezhetnék! Nem
értik az igazságot!” – ezt mondja ez a lélek.
Sőt, a következő fejezetben még
rátesz egy lapáttal:
„Kiálts csak! Van-é, a ki felelne
néked? A szentek közül melyikhez fordulsz?” (Jób 5:1)
„Semmi remény! Jób, minek élsz te igaz életet? Az élet örömeit
ki se élvezted, most pedig csak por vagy, és elpusztulsz, mint egy
féreg! Hiába kiáltasz, mert nincs senki, aki meghallgatna!” Ha
ilyennek látod Istent, kudarcra vagy ítélve. Esélyed sincs arra,
hogy bízzál Istenben, ha viszont nem bízol Istenben, elvesztél.
Olvassuk el, mit mond a Biblia a
végidőre nézve. Pál leírja, mi történik az utolsó időkben –
márpedig mi ebben az időben élünk.
„A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó
időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz
lelkek tanításaira figyelmezvén.” (1Tim 4:1)
Pál itt igazi keresztényekről
beszél. Mi által hiteti el őket Sátán? Gonosz lelkek, démonok
tanításait fogadják el, azokra hallgatnak.
Hamis elméleteket
fogadnak el Isten személyével és jellemével kapcsolatban:
„Valának pedig hamis próféták is a nép között,
a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes
eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta
őket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak.”
(2Pt 2:1)
Szomorú, de nagyon sok keresztény így
esik áldozatul a démoni hitetésnek. Ugyanakkor vannak más
módszerek is. Efézus 6-ban, ahol a hit harcáról olvasunk, ezt
írja Pál:
„Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy
megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.”
(Ef 6:11)
Az
ördögnek ravaszságai
vannak ellenünk. A Biblia azonban azt mondja, hogy a keresztényeknek
nem kell tudatlannak lenniük az ellenség terveivel kapcsolatban. Ha
mégis tudatlanok maradunk, akkor bizonyosan utolér bennünket a
veszedelem.
A bűn-fal
Ésaiás 59-ben van egy jól ismert
igeszakasz:
„Ímé, nem oly rövid az Úr keze, hogy meg ne
szabadíthatna, és nem oly süket az ő füle, hogy meg nem
hallgathatna; hanem a ti vétkeitek választanak el titeket
Istenetektől, és bűneitek fedezték el orczáját ti előttetek,
hogy meg nem hallgatott.” (Ésa 59:1-2)
Ez jelképes beszéd. A próféta itt
egy olyan falról beszél, ami Isten és a hozzá kiáltó gyermekei
között áll. Ezek a hívők úgy érzik, megrekedtek
tapasztalatukban. Szeretnének mélyebb közösségre jutni Istennel,
de valami akadályozza őket. Csodálkoznak, és felteszik a kérdést:
„Miért? Istennek nincsen hatalma, hogy megsegítsen? Imádkozunk,
könyörgünk, és Ő nem hallgat meg minket?” A Biblia szerint nem
ez a probléma. Valami akadályozza Istent. Útban áll egy
„bűn-fal”. No de hogyan működik ez tulajdonképpen? Mi módon
választanak el a bűnök Istentől?
Az imént láttuk, hogy Isten
királysága és Sátán királysága között nincsen köztes
terület. Vagy a bal oldalon állsz, vagy a jobb oldalon. Azt is
megállapítottuk, hogy a bűn Sátán tulajdonát képezi, és Jézus
ezt tiszteletben tartja. Jézus kijelenti, hogy Neki semmi köze a
bűnhöz, és hogy Sátán a bűn atyja. Nos – mindezek fényében
– mit gondoltok, mi történik egy keresztény emberrel, ha akár
csak egyetlen bűnt is dédelget életében? Képzeljük el a házába
visszatérő démon gondolkodását: „Lehet, hogy Jézus ott van,
de nini, van itt egy sötét sarok, ami nem Jézus tulajdona, hanem
az enyém!”
Román nyelvben van egy mondás, ami
kb. ezt jelenti: amikor Sátán elmegy a házából, csak egy szöget
hagy ott a falban, hogy amikor visszatér, felakaszthassa rá a
kalapját. Értjük, ugye? Minden egyes bűn, ami még ott van az
életedben, jogalapot ad Sátánnak. Mit gondoltok, mi történik,
amikor eljön a Sátán, igényt formál rád, de Jézus is ott van
még? Harc kezdődik! Sátán elkezd érvelni! És ha valóban
jogosultnak bizonyul abban, amit mond, mit gondoltok, Jézus
ellenállhat neki? Nem! Ha Sátánnak igaza van abban, amit mond,
Jézus nem csorbíthatja meg jogait.
Még ma rendezd el!
Egy igeverset olvassunk el Efézus
4-ből:
„Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne
menjen a ti haragotokon; se pedig az ördögnek ne adjatok
helyet.” (Ef 4:26-27)
Érdekes kép! Gondoltál már ezen?
Úgy tűnik, itt valami olyan ügyről van szó, amibe némely
keresztények belekeveredtek. Pál azt mondja: „Lehet, hogy
megharagszol, de vigyázz! Ne vétkezzél!” Mit jelent ez? Valami
érdekeset mond a naplementéről... Azt mondja: „A nap le ne
menjen ezen az ügyön. Mert ha így teszel, valaki ezt ki fogja
használni!” Ki ez a valaki? Az ördög! Azt mondja, ezzel helyet
adsz az ördögnek. Nagyon érdekes a megfogalmazás is: helyet adni
az ördögnek... Ház, sarok, négyzetméterek? Hmmm...
Ne feledjük ezt az igeszakaszt,
miközben elolvassuk Jézus következő szavait:
„Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és
ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van
ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el,
elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd
fel a te ajándékodat. Légy jóakarója a te ellenségednek hamar,
a míg az úton vagy vele, hogy ellenséged valamiképen a bíró
kezébe ne adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló kezébe, és
tömlöczbe ne vessen téged.” (Mt 5:23-25)
Különös jelenet ez, több
szereplővel. Nem tudjuk most minden részletét kielemezni, csak
felteszek néhány kérdést, ami segít az értelmezésben: Ki a te
ellenséged? Ki a vádolód? Ki a bíró, aki mindig igazságosan
ítél? Ki az a poroszló, aki börtönbe visz téged? Mi az a
tömlöc, ahova vetnek? Pont erről tanulmányoztunk az imént –
erről a börtönről, és arról, aki kiszabadít minket onnan –
így már könnyen megértjük ezt a képet! De látjuk, mindez
honnan indul el? Egy kis nézeteltérés két testvér között,
harag, irigység a szívben... Az igaz Bíró elé járulsz, hogy Őt
imádd; istentiszteletre igyekszel, és közben ilyen indulatokat
táplálsz a szívedben?! Mi fog történni? Az ellenséged is ott
lesz, és vádolni fog téged: „Ez a Te gyermeked?! Motozd csak
meg, világítsd csak át a szívét, hogy meglásd, milyen indulatok
vannak benne?!” Mit felelhet erre Isten?
„Akkor előhivatván őt az ő ura, monda néki:
Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem néked, mivelhogy
könyörögtél nékem: Nem kellett volna-é néked is könyörülnöd
a te szolgatársadon, a miképen én is könyörültem te rajtad? És
megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem
megfizeti mind, a mivel tartozik. Ekképen cselekszik az én mennyei
Atyám is veletek, ha szivetekből meg nem bocsátjátok, kiki az ő
atyjafiának, az ő vétkeiket. ” (Mt 18:32-35)
Márk 11-ben Jézus egy nagyon
félelmetes képet tár elénk, de ez a valóság:
„És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok
meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok
is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket. Ha pedig ti meg nem
bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti
vétkeiteket.” (Mk 11:25-26)
Mit jelent olyan állapotban lenni,
hogy nem vagy Isten bocsánatában? Azt jelenti, hogy el vagy Tőle
választva, mint ahogy Ésaiás 59-ben is olvastuk. Most már értjük,
hogyan működik ez a fal. A démonok közéd és Isten közé
állnak, átveszik az irányítást, és még súlyosabb önbecsapásba
ringatnak. Olvassunk el még egy utolsó igeverset:
„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy
megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden
hamisságtól.” (1Jn 1:9)
Talán néha feltesszük magunknak a
kérdést, miért van gyötrettetés az életünkben? Miért nincs
nyugodalmunk, békességünk? Miért van az, hogy néha nem kapunk
választ imáinkra? Miért nem haladunk előre keresztény
életünkben, miért vagyunk megrekedve? Mi az oka ezeknek a
dolgoknak? Remélem, most kaptunk egy lehetséges választ. Remélem,
mindnyájan megértettük, hogy egy háború kellős közepén
vagyunk, valós ellenséggel, akinek egy talpalatnyi helyet sem
adhatunk, mert bizonyosan ki fogja használni.
Hiszem, hogy Isten mindnyájunkat
egyen-egyenként nagyon komoly reformációra hív, és tovább akar
minket vezetni – egy Önmagával való mélyebb tapasztalatra.
Csakhogy, Testvérek, ehhez helyet kell készítenünk Számára.
Mindent át kell adnunk Neki, alá kell rendelnünk Neki, amit csak
megmutat nekünk. Ez egy területért vívott harc. Emlékezzünk
Jézus szavaira: „Elmegyek, hogy házakat készítsek nektek.” Ő
csak akkor jön el, hogy hazavigyen bennünket, ha ezek a házak már
készen vannak. Rajtunk múlik, segítjük-e, vagy akadályozzuk-e Őt
ebben az előkészítési munkában. Bízom benne, hogy tovább
kutatjátok ezt a témát, és ennek áldásai közelebb visznek
mindnyájunkat az Úrhoz!