2016. június 25., szombat

Dicsőítések-Úra hív az a hang

Újra hív az a hang
Megalázni magam
Egy gyermek jön felém
Nem a pénz, nem a rang
Csak a szív maga van
Emlékszem úgy mint rég

Lelked, véred
itallá lett értünk
A tested kenyerére
mint koldus éhezünk
Hogy világ lehetett
kellett sár, s lehelet
s emberré tettél
És kitárt kezedet
kérve át szegezett
aki megmentettél
Lelked, véred
itallá lett értünk
A tested kenyerére
mint koldus éhezünk
Lelked, véred
itallá lett értünk
A tested kenyerére
mint koldus éhezünk
Kezed minden terhet átvesz
mert a bűnös igazzá lesz
és a szívünk lángra gyullad
Halleluja ÁMEN
Aki vak volt maga jár-kel
szeme új világra rálel
Süket fül most hallhat újra
Halleluja ÁMEN
Kezed minden terhet átvesz
mert a bűnös igazzá lesz
és a szívünk lángra gyullad
Halleluja ÁMEN
Aki vak volt maga jár-kel
szeme új világra rálel
Süket fül most hallhat újra
Halleluja ÁMEN

Napi áhítat-Így szokott tenni Jób

Hét témája: Család – apakép
 
Olvasmány: Jób 1,1–5


Alakíts ki olyan szokásokat, melyek családod életét jobbá teszik!
„Élt Úc földjén egy Jób nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. Hét fia és három leánya született neki. Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz pár ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél. Fiai lakomát szoktak tartani odahaza, mindegyik a maga napján. Ilyenkor üzentek három nőtestvérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek és igyanak. Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal.

Magyarázat

Alexander Oakwood írt egy könyvet fiataloknak, melynek címe: Okos szokások – mit jelent érettnek lenni. A könyv sorban tárgyalja azokat a gondolkodási, viselkedési és cselekvési szokásokat, melyek a hatékony cselekvés és a gyümölcsöző kapcsolatok alapjai lehetnek. Az életünkben lévő szokások lehetnek olyanok, melyek hasznosak, mind magunk, mind környezetünk épülését szolgálják, és lehetnek romboló, időrabló szokások, melyek mind önmagunk, mind pedig szeretteink kibontakozását, Isten szerinti életét gátolják. Mindezekből következően vannak olyanok, melyeket gyomlálni és irtani kell, míg más szokásokat táplálni és nemesíteni kell.
Szokásaid között megtalálható-e a különbségtétel tények és vélemények között? Szokásod-e új dolgok megismerése? Gyakorlod-e, hogy önmagadon nevess? Gyakorlod önmagad és társaid elfogadását? Szokásod-e, hogy önálló személyként önálló véleményt alkoss? Törekszel-e arra, hogy a mában élj, és ne a múlt árnyai uralkodjanak rajtad? Tudatosan formálod-e a múlttal és a jövővel kapcsolatos gondolkodásodat? Kiaknázod-e a jó szokásokban rejlő erőket? Vannak-e olyan lelki tevékenységeid, melyek Istennel való kapcsolatodat erősítik és mélyítik? Alakíts ki olyan szokásokat, melyek családod életét jobbá teszik!
(Kapitány Zsolt)

Derek Prince: A váltság a kereszten 10.

5Mózes 28,47: "Amiatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel mindennel bővölködve..." Gondoljátok, hogy valaki olyan ostoba lehet, hogy ezt nem teszi?! Nekem hihetetlen, hogy valaki ezt visszautasítsa, és mégis, Isten népének legnagyobb része éppen ebbe a kategóriába tartozik. Nem szolgálják az Urat, az Ő Istenüket örömmel és jó szívvel bővölködve. Mi így a választási lehetőségünk? 5Mózes 28,48: "
 
Szolgálod majd a te ellenségeidet, akiket reád bocsát az Úr, éhen és szomjan, mezítelen és mindennek szűkében, és vasigát vet nyakadra, míglen elpusztít téged." Ha Isten ellenünk küldi az ellenséget, akkor tehetsz bármit, ott vagy az ellenség kezében. Számomra ez nagyon ijesztő dolog, hogy az engedetlenség Istent arra indítja, hogy az ellenséget rám küldje. Ez egy rémítő dolog, mert én tudom, milyen az én ellenségem. Elég sokáig és gyakran találkoztam vele ahhoz, hogy felismerjem másoknál is az ilyen ellenséget. Ha Isten démonokat szabadít ránk, akkor nincs menekülés, szolgálni fogod az ellenségedet. Tudjátok, hogy a szegénységnek van démona? Láttam, hallottam, hogy megnevezte magát, és az ember, akiben volt, remegett, mint a kocsonya. Egyébként egy nagyon jól képzett két diplomás ember volt, jó hírű és nem volt képes állást találni két évig. Több mint 1.000 dollárt költött csak azért, hogy a nevét ismertté tegye vállalatoknál, de nem volt hely számára. Azután eljött hozzánk és azt kérdezte: Mi a probléma? Egy másik testvérrel sikerült lelepleznünk a szegénység démonát, amely megszaggatta, és rémületes volt ezt látni. Van egy másik démon is, amely nagyon különleges. Egy állatorvost hozhatok fel példaként, aki nagyon jó nevű, sikeres. Ez az állatorvos egy nagyon értékes lovat keresett egy nagyon gazdag ember számára. A ló nagyon jól haladt előre a tréningben, és az állatorvos elhatározta, hogy interurbán felhívja ezt az embert, hogy megmondja neki, hogy a lova nagyon jól halad. De valami volt benne, ami állandóan vissza akarta tartani ettől a telefonálástól. És amíg küszködött vele, a démon megnevezte magát. Ez a takarékosság, a szűkmarkúság volt. Látta, hogy mennyire logikátlan volt az, hogy egy interurbán telefonhívást megvonjon a milliomostól, hogy megmondja neki: a lova jól halad. Ez egy nevetséges dolog volt, nagyon gyakorlatiatlan. Végül leküzdötte ezt, és felhívta. Az ember nagyon boldog volt. Természetesen néhány száz dollárba került ez neki. Ő depresszióval nőtt fel, egy olyan tanítás légkörében, hogy mindig spóroljon, és soha ne élvezze a javait. Nem Amerikából származom, mint tudjátok, de olyan sok emberrel találkoztam tanácsadás közben, és olyan sokszor, hogy amikor az emberek erről a depresszióról kezdenek beszélni, akkor már felismerek egy egészen más tekintetet, és úgy érzem, hogy egy seb maradt a neveltetésük miatt bennük. Ámen!
 

Derek Prince: A váltság a kereszten 9.


Nézzük meg a következő szempontot, a hatodikat: 2Korinthus 8,9: "Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén szegénnyé lett érettetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok." Mi a két ellentét itt? A szegénység - a rossz, és a gazdagság - ami jó. Ez az én egyszerű gondolatom erről. A szegénységet rossznak tartom. Ha azt mondod, hogy a szegénység áldás, akkor miért kritizáljátok, és miért mentek egy héten 5-6 napig dolgozni, hogy elmulasszátok ezt az "áldást"? Ez nevetséges dolog, ez csak egy vallásos beszéd. Az emberek az ellenség nyomása alatt vannak, betegek, szegények, és azt mondják, hogy Isten akarata ez. De ez tévedés! Az az ember, aki ilyenkor megveregeti a hátadat, és megvigasztal a hitetlenségedben, az igazán nem tesz neked szívességet. Figyeljük meg a 9. verset, a jótéteményt, amely azonban kegyelem. János 1,17: "Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett." Csak egy formája van a kegyelemnek: Jézus Krisztus. Csak egy alapja van a kegyelemnek: a kereszt; egy eszköze van, hogy megszerezzük: a hit; csak egy közvetítője van: a Szent Szellem. A Szent Szellem szolgáltatja mindazt az igazságot, ami Isten kegyelméből elérhető. Ezért ezt nem lehet ellopni, vagy kicsalni, mert a Szent Szellem adja és közvetíti. Ő Isten kegyelmének a közvetítője. Bizonyára ismeritek ezt a szép példázatot: Ábrahám elküldi az ő szolgáját, hogy menyasszonyt keressen fiának. Minden jó vasárnapi iskola így tanítja: Ábrahám Istennek, az Atyának a képe, a fiú Jézus Krisztus képe, a mennyasszony pedig a gyülekezet képe. A közvetítő szolga pedig a Szent Szellem képe. Ő a közvetítője az Atya gazdagságának azok számára, akik hisznek a Fiúban. Csodálatos dolognak tartom, hogy hány tevét vitt magával a szolga? Tízet. Ezek mind meg voltak rakva drágaságokkal, ajándékokkal és amikor Rebeka hitt, akkor a szolga elkezdte kinyitni az ajándékokat és odaadni Rebekának és ez a kegyelem. Mi által jön? Hit által! És ezt a Szent Szellem adja. Kinek a számára? Akik elfogadják a Fiút, Jézus Krisztust. Tehát a kegyelem az a váltság ebben az esetben, a mi szegénységünket váltjuk be Jézus Krisztusnak a gazdagságára. Jézus gazdag volt. Minden gazdagság a mennyben az övé. De Ő szegénnyé lett értünk, hogy mi az Ő szegénysége által - azt szoktam mondani - gazdagokká legyünk. De Isten kijavított, hogy ez nem azt jelenti, hogy "gazdaggá válni”, hanem azt, hogy "gazdagnak lenni". Tehát nem gazdaggá és szegénnyé újra, pontosan úgy ahogyan a betegség esetében, betegnek lenni és meggyógyulni, hanem egészségesnek lenni, gazdagságban lenni folytonosan. 3János 2: "Szeretett barátom, kívánom, hogy jól legyen dolgod, és legyél egészséges, amint jó dolga van a lelkednek." 5Mózes 28, 47-48: "emlékezzetek, ez az átkoknak a felsorolása: Amiatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, mindennel bővölködvén..." Mi az Úr akarata? Hogy örömmel és jó szívvel szolgáljuk Őt, mindennel bővölködvén. Most ne mondjátok azt, hogy nem örültök akkor, ha Isten megáld bővölködéssel. Nem lehettek ilyen vallásosak, hogy ezt így színleljétek. Számomra ez csodálatos! Először is azért, mert én szeretem a bővölködést, másrészt azért, mert látom, hogy az én Atyámnak tetszik, hogy nekem van valamim. Ez nemcsak azt jelenti, hogy van egy dolog a birtokomban, hanem ez egy szellem a dolog mögött. Ámen!

21 NAPOS TANULMÁNY - AZ ISTEN IGÉJE- 1. nap

Mindannyian egy jó szóra vágyunk; egy megnyugtató szóra, egy biztató szóra, egy szeretetteljes szóra. Szinte kivirágzunk, ha pozitív szavak vesznek körül, míg bántó szavak hatására elhervadunk. 


Néha azt mondjuk, hogy unjuk a szavakat, de valójában csak az üres és haszontalan szavak fárasztanak bennünket. Olyan életadó szó után vágyunk, amely soha sem hagy majd cserben.

A BIBLIÁBÓL
"Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít?"
(4Móz 23:19).
"Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait" (Zsid 4:12).
"Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele. - Bizony csak fű a nép! Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad" (Ésa 40:7-8).

ISTEN ÍGÉRETE
"Kérjetek; és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik" (Mt 7:7-8).

CSELEKVÉSI PONT
LEHET, HOGY NEM VAGY BIZTOS AZ ISTENNEL ÉS A BIBLIÁVAL KAPCSOLATOS DOLGOKBAN, DE MÁRIS MEGTETTED AZ ELSŐ LÉPÉST. ÍGY TEHÁT AZ ELKÖVETKEZENDŐ HÚSZ NAPBAN MONDD EL ISTENNEK, HOGY ITT VAGY, KÉSZEN ÁLLSZ, HOGY MEGHALLGASD, BÁRMIT IS MOND MAJD A KÖNYVBŐL!

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Felkészített szolga


"Csak légy igen bátor és erős, őrizd meg, és tartsd meg azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el tőle..."(Józs 1,7)
 
 

A honfoglalás nagy vállalkozását Józsuénak kellett vezetnie. Ő alkalmatlannak tartotta magát erre. Isten azonban nem belelöki szolgáit a feladatokba, hanem felkészíti őket, és menet közben is tanácsolja, bátorítja. Hogyan készítette fel Józsuét?

1. „Józsué, Nún fia pedig megtelt bölcs lélekkel..." (5Móz 34,9) Meglepődünk, mert úgy gondoljuk, az ő feladatához inkább fizikai erő, jó fegyverek és némi katonai tapasztalat lenne szükséges. Majd megkapja azt is, de Isten azt tartja a legfontosabbnak, hogy tudjon vele beszélni, hogy Józsué értse őt, és legyen kész egyetérteni vele. Ehhez pedig ilyen lelki „vevőkészülék", bölcs lélek kell. Mert egyik énekünk szerint „vezetni úgy tudok, ha Szentlelked vezet". Ez a bölcsesség nem emberi készség, hanem Isten ajándéka. De aki kéri, megkaphatja (Jak 1,5).

2. Iránytűnek Isten írott igéjét használhatja, ehhez kell igazodnia. Egy leendő hadvezér kezébe Isten nem kardot ad, hanem Bibliát. Akkor lesz ő jó vezetője népének, ha komolyan veszi Isten igéjét. És Józsué mind a közéletben, mind magánéletében (24,15) komolyan vette azt. Minden nép és ország, amelynek ha csak egy ideig is ilyen vezetői voltak, felvirágzott. Ez gazdagíthatja meg a mi személyes életünket is.

3. Józsué nagyon félt. Tudta, hogy elődje, Mózes, milyen rátermett ember volt, ismerte népe keményszívűségét és a meghódítandó terület nehézségeit is. Isten ezért gyengéd szeretettel bátorítja, állandó jelenlétét ígéri. Ő pedig félve is helytállt, és Isten vitte őt győzelemről győzelemre.

Az üdvösséget is Isten adja, minden hozzájárulásunk nélkül. De nekünk kell azt hittel megragadnunk, és már itt megélnünk.
 
 

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Adjon békességet!


"Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet! "(4Móz 6,26)
 
 

Ez a mondat tulajdonképpen az előbbi fokozása. Ott arról volt szó, hogy Isten ránéz, mintegy rámosolyog megbocsátóan az emberre, itt pedig arról, hogy állandóan ránéz, szemmel tartja, folyamatosan egymás színe előtt élnek, együtt élnek. Az Isten és a kegyelmet nyert ember tartós közösségét fejezi ki. Isten azt ígéri itt, hogy a benne hívők soha nem a háta mögött, hanem színe előtt élhetnek, és ebben az állapotban békességük lesz.

A békesség a Bibliában nemcsak a háborúság hiányát jelenti, hanem olyan közeget, amelyben az élet feltételei gazdagon megvannak. A halnak a vízben van békessége, nem a parton. Az embernek az Istennel való közösségben vannak meg az életfeltételei. Ott válhat azzá, akinek a Teremtő szánta, ott kerül a helyére, ott érzi magát jól - még esetleg nehéz körülmények közt is.

Persze nemcsak Istennek kell felénk fordulnia, hanem nekünk is keresnünk kell az ő orcáját. Isten többször panaszolta, hogy „hátukat fordították felém, nem arcukat" (pl. Jer 2,27), és ezért lett a nép kiszolgáltatottá az ellenség számára. Az is előfordul, hogy az ember akar valamit Isten háta mögött cselekedni, vagy valamit előle elrejteni. Ebből soha nem fakad békesség.

Az ároni áldás tehát ezt a három nagy értéket kéri: biztonság, bocsánat, békesség. Mindhármat Jézus Krisztus szerezte vissza nekünk. „Mert ő a mi békességünk" (Ef 2,14), ő szerzett nekünk békességet a kereszten kiontott vére által (Kol 1,20), és ő adja a maga saját békességét a benne hívőknek (Jn 14,27), amit nem vehet el tőlünk senki. Ő maga és a vele való közösség minden isteni áldás foglalata.
 

Isten ígéreteinek tárháza-A mennybe vivő lépcső

Charles H. Spurgeon-

"Bizony, bizony, mondom néktek: meg fogjátok látni, hogy megnyílik az ég, és az Isten angyalai felszállnak, és leszállnak az Emberfiára" (Jn 1,51)

Hitünk számára teljesen érthető ez a kép ma is. Látjuk a megnyílt eget. Krisztus nyitotta meg azt minden hívő számára. Betekinthetünk a titkok és a dicsőség világába, mert Krisztus feltárta azt nekünk. Be is lépünk oda nemsokára, hiszen Krisztus maga az odavezető út.

Ez Jákób létrájának a magyarázata (1Móz 28,12). A föld és ég között szent forgalom bonyolódik le: imák szállnak fel, és feleletek érkeznek le, Krisztus Urunk, a közbenjáró útján. Ezt a létrát látjuk, amikor az Urat látjuk. Ő a tündöklő létra, amelyen szabad az út a Magasságos trónjához. Használjuk ezt a létrát és küldjük fel rajta imáinkat, mint követeket. Mi is részt kapunk az angyalok szolgálatából, ha közbenjáró imádságainkkal felszállunk a mennybe, megragadjuk a szövetségi áldást, azután ismét leszállunk, hogy szétosszuk ezt az emberek között.

Tegyük tündöklő valósággá azt a drága látomást, amely Jákób számára még csupán csak álom lehetett. A mai napon is szálljunk imában sűrűn fel és le ezen a létrán; fel, hogy közösségünk legyen Istennel, és le, hogy munkálkodjunk embertársaink megmentéséért.

Te ezt megígérted, Úr Jézus: hadd lássuk örömmel, hogy beteljesedik.

Dicsőítések-Hadd mondjam el, szeretlek, én Uram!

Hadd mondjam el, szeretlek, én Uram! Hadd zengjek Rólad új éneket. Mert kegyelmed felhat a magas egekig, S hűséged mint árnyék követ.
Rfr: Megrendül a Föld, ahogy eljössz majd, S leomlanak az erős hegyek! Akkor is, hadd mondjam, hogy szeretlek,Uram, örökké dicsérlek! 

"1.vsz.Hadd mondjam el, szeretlek, én Uram! Hadd zengjek Rólad új éneket. Mert kegyelmed felhat a magas egekig, S hűséged mint árnyék követ.
Rfr: Megrendül a Föld, ahogy eljössz majd, S leomlanak az erős hegyek! Akkor is, hadd mondjam, hogy szeretlek,Uram, örökké dicsérlek! 

Alfa-Omega tanítások-Ismerjük fel, hogy kik vagyunk

Írta: Farkas Anta-
 
A mai alkalommal egy igen mély dologba kaphatunk betekintést, mégpedig a Jézusban elrejtett életünkbe. Azért is tartom fontosnak ezt a témát, mert magamból kiindulva gyakran küzdök azzal a gondolattal, hogy úgymond egy szürke veréb vagyok a Földön. Olykor teher Istennek és embereknek, száraz életet élve amelyben nem igazán tudok felmutatni valamit is az Isten követésemben. De hála az Úrnak, hagyott vigaszt az Ő igéjében mindazoknak, akik vágynak reá és akik Őbenne bizakodva élik életüket. Először is, mint szürke veréb, ez az ige jut eszembe:



Lukács evangéliuma 12,6-9
„Nemde öt verebet meg lehet venni két filléren? és egy sincs azok közül Istennél elfelejtve. De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak vagytok. Mondom pedig néktek: Valaki vallást tesz én rólam az emberek előtt, az embernek Fia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt; Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, megtagadtatik az Isten angyalai előtt.”
Jézus ezen szavai vigasztalást adnak nekünk. A verebeknél beszél értékünkről, a hajunk szálainál a fontosságunkról és a rólunk szóló bizonyságtételnél pedig az irántunk való szeretetéről. Isten az Ő igéjében nem titkolta el az irántunk érzett szeretetét. Nincs rajta lepel és nem csak halovány utalások vannak rá. De kik lehetnek az Isten szeretetében? Mi a feltétele annak, hogy szeressen minket Isten?
Római levél 5,8
„Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.”
Ebből az egy igéből is nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy Isten nem azért szeret minket, mert mi szerettük őt! De jöjjön még egy ige, ami nem csupán a szeretetéről, hanem annak a mélységéről is bizonyságot tesz:
János evangéliuma 17,22-23
„Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.”
Mikor még bűnösök voltunk, úgy szeretett minket az Atya, ahogyan az egyetlen Fiát, Jézust szerette. Elég gyorsan eljutottunk a verébtől Isten Fiáig. Most már el tudjuk képzelni azt a bizonyos „sok” verebet, aminél értékesebbek vagyunk. De miképpen szerethet minket úgy, ahogyan Jézust szereti? Úgy testvérek, ha Jézus él bennünk! Mert akkor már nem minket lát az Atya, hanem az Ő Fiát, aki lakozást vett bennünk!
Galata 2,20
„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.”
Már bűnösként szeretett minket Isten, így jogos a kérdés, hogy miképpen szerethetett mikor még Jézus nem élt bennem!? Szokták sokan mondani, hogy Isten az időn kívül van, ezért látva a jövőt tudja, hogy kik azok akik átadják Neki az életüket. Ez igaz, és ez az ige jut eszembe:
Lukács evangéliuma 19,10
„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.”
Ezt akkor mondta Jézus, mikor Zákeus átadta az életét Neki. Zákeus nem épp Jézus útjában volt. Jézus pont Zákeusért ment le Jerikóba! Jeruzsálem volt az uticél, mégsem a rövidebb utat választotta, hanem kerülőút árán is megkereste azt, ami elveszett! Egy másik ige jut az eszembe:
Máté evangéliuma 26,28
„Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.”
Sokakért és nem mindenkiért! Jézus vére mindenkiért elegendő, viszont vannak akik nem kérnek belőle, akadnak olyanok is, akik tapodják. De akiknek ott van az életük ajtaján Jézusnak a vére, azok Istenhez tartoznak és a pusztítónak nincs hatalma felettük.
És mi a helyzet azokkal, akik nem testvéreink, hanem Istennek ellenségei? Őket szereti az Isten? Mielőtt bármit is mondanék, szóljon az Úr igéje:
Ezékiel könyve 18,23
„Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen.”
Bizony szereti az Úr a bűnös embert is, inkább kívánja a megtérését hogy éljen, mintsem a bűnében haljon meg. Többször beszéltünk arról is, hogy mikor az igében a gyűlölni szót olvassuk, az nem a mai gyűlölettel azonos. Akkor annyit jelentett, hogy „kevésbé szeretni”. Az édesapám jut eszembe. Tanúja voltam annak, mikor elkezdte az Urat keresni, naponta a Bibliát bújta és közösségi alkalmakra is elment. De végül minden ilyen dolognak nyoma veszett. Tanúsíthatom, hogy az Úr nem egyszer kereste meg, mégis sajnos azt kell mondjam, hogy a lelki állapota egyre rosszabb lett. Vasárnap kaptam meg a hírt, hogy édesapám meghalt. Isten türelmét, szeretetét és irgalmát láttam az életében, az előbb felolvasott igerész (Ezékiel 18,23) is élővé vált előttem. Jézus ezt mondta:
Máté evangéliuma 5,43-44
„Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.
Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.”
A világiak szokták mondani, hogy tiszteld az ellenségedet. Gondolom főként azért is, mert nem tudni, talán majd épp ők lesznek a szövetségesek. Nincs ez másként a mi ellenségeinkkel sem. Egyik napról a másikra, ellenségből testvér lehet! De csak ennyi oka lenne? Minden bizonnyal nem, hiszen Isten szereti a bűnös embert. Nem a bűnt, hanem az embert!
Római levél 6,16
„Avagy nem tudjátok, hogy akinek oda szánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra?”
Mi ugyanis szolgák vagyunk, szolgálhatunk a bűnnek vagy az igazságnak. Akik a bűnnek szolgálnak, azokat a bűn irányítja, akik pedig az igazságnak szolgálnak, az irányítást Jézusnak adták át. Így tehát a bűnös ember nem más, mint a gonosznak a bábúja, aki rabságban van.
Efézusi levél 6,12
„Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.”
Így tekint Isten is a bűnösre, szereti és vágyik megszabadítani őt. De térjünk vissza azokra, akik Isten követői. Az ige által megbizonyosodhattunk arról, hogy Isten nem akármilyen szeretettel szeret minket. Kik vagyunk még? Hatalmasok! De nem úgy, mint ahogy a mai kor általános irányzatai gondolják. Jézus nevét használják úgy, hogy nem is ismerik Őt. Nem a szóban van ugyanis erő, hanem a Vele való közösségben.
Apostolok Csel. 19,13-16
„Erre a vándorló zsidó ördögűzők közül is megkísérelték néhányan, hogy a gonosz lelkektől megszállottak felett kimondják az Úr Jézus nevét. Így szóltak: "Kényszerítünk titeket arra a Jézusra, akit Pál hirdet!" Egy Szkéva nevű zsidó főpap hét fia is ezt tette. A gonosz lélek azonban visszafelelt, és azt mondta nekik: "Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?" Az az ember pedig, akiben a gonosz lélek volt, rájuk ugrott, legyűrte őket, és föléjük kerekedett, úgyhogy meztelenül és sebesülten futottak ki abból a házból.”
Ebben a történetből láthatjuk, hogy nem jött össze nekik a tervezett démonűzés. Mi lehetett a gond? Egyértelműen kiderül, hogy nem volt joguk erre, mivel Jézust nem ismerték. Az emberek kívülről ugyanolyannak látszanak, sok esetben nem megmondható, hogy az adott személy követi Istent vagy sem. Viszont a szellemi hatalmasságok előtt nincs rejtve egyetlen egy követője sem Istennek. Rajtunk ott van Jézus vére és ők ezt látják. Olyan ez, mint a kormány által kirendelt tiszteletben álló emberek, akik hatalmat kaptak. Ilyenek például a rendőrök és a katonák is. Őket a ruhájuk által ismerhetjük fel, de ha nincs rajtuk a ruha, akkor meg nem különböztethetőek.Akik ismerik Őt, azokat Isten is ismerni fogja.
Máté evangéliuma 16,15-19
„Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám. De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. És néked adom a mennyek országának kulcsait; és amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és amit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen.”
Ez a közösség és itt a hatalom is! Az ismeret szó is egy azon szavak közül mint az előzőekben érintett gyűlölet. Nem azt jelenti amit egykor jelentett. Az ismeret ugyanis nem az, amikor meghallunk vagy meglátunk valamit (ez megtapasztalás), hanem amikor a legmélyebb közösségben vagyunk Ővele.
1Mózes 4,1
„Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, aki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól.”
De mitől függ a hatalmunk nagysága? Sokan azt hiszik, hogy megtérésünkkor megkaptunk minden hatalmat Istentől hegyek dobálására. Még a megtérést sem értik, hogy értenék a többit!? Próbálják gyakorolni a hitüket szavakban, megnyilvánulásokban, parancsolásokban, kiabálásokban és bizarr dolgokban. Hálát adok Istennek, hogy hatalma csupán azoké, akik megismerték Őt! Mert ha azoké is lenne, akik nem ismerik Őt, akkor garantáltan nem használnák jól az Istentől kapott hatalmukat. Istentől kapott hatalmunk a benne való életünk, vagyis ismeretünk függvénye.

Forrás: http://alfa-omega.hu/index.php/tanulmanyok/205-ismerjuk-fel-hogy-kik-vagyunk

2016. június 24., péntek

Kenneth Hagin: Isten bennem!

Nem tudjátok felfogni és megérteni, hogy ti (az egész korinthoszi gyülekezet )Isten temploma (az Ő szentélye) vagytok, és hogy Isten Szent Szelleme állandó lakozást vett bennetek (Ő otthon van bennetek, közösségben veletek mint gyülekezettel és ugyanakkor mint egyedekkel is)? (1Korinthus 3,15 ) 
 



Maga Isten az, aki miután új teremtményekké tesz minket, a testünket valóságosan az Ő otthonává teszi. Itt a földön már nem a szentek szentjében lakik, hiszen maga Isten mondja: "Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Szellem temploma, amelyet Istentől nyertetek?" (1Kor. 6,19) Teljes tudatában kell lennünk annak, hogy mi a Szent Szellem temploma vagyunk - Isten mibennünk van! Szépen formált cirkalmas betűkkel vésve áll az egyik gyönyörű texasi templom homlokzatán az ószövetségi Ige, amely kijelenti: ez az épület Isten temploma. Ez engem mindig felbosszant, amikor arra járok. Miért? Mert ezek az emberek egy hazugságot látnak épp a gyülekezeti épületük homlokzatán. Azt mondani, hogy a templom épülete Isten háza, mert Ő ott lakik, helytelen. Isten nem egy épületben lakik. Ha arra gondolunk, hogy a templom épülete azért Isten háza, mert felajánlottuk Istennek, az úgy helyes. Vigyáznunk kell azonban, hogy ne keverjük össze a szellemi dolgokat a fizikaiakkal. Ügyelnünk kell tehát, hogy úgy jelentsük ki a szellemi dolgokat, ahogy valóban vannak. A te tested Isten háza, vagyis temploma - nem pedig az az épület, ahova istentiszteletre jársz. Emlékeztesd magad erre, és segítségedre lesz az engedelmességben és a hitedben. Ámen!

Derek Prince: A váltság a kereszten 8.


Tovább nézzük a 44. vers végét: (44) "... ő fej lesz, te pedig farok." Figyeljétek meg, hogy ez a fordítottja az áldásnak. Most az ellenség diktál. Ahányszor én máshol találom magamat, megállok és azt mondom, hogy mi a baj? Amikor azt látom, hogy most meg kell csinálnom valamit, akkor a következő percben megállok és azt mondom: "Várj egy kicsit!" Nem szabad megengedni, hogy a körülmény, vagy az idő diktáljon. Nekem kell diktálnom! Előfordul, hogy az a problémám, hogy valamit meg kell csinálnom a jövő héten, vagy holnap, vagy a jövő hónapban vagy a jövő évben, és a magam határidejére bízom magamat, és akkor konfliktus jön, diszharmónia aközött, amit én akarok csinálni, és aközött, amit Isten akar. Látom, hogy a feleségem mosolyog és azt mondja: "Végre rájöttél!" Ha úgy találod, hogy valami űz, akkor nem te vagy a fej, hanem valaki más, ez az ellenség. Ne hagyd, hogy az ellenség visszavegye a vezetést, mert te Isten gyermeke vagy! Ne engedd, hogy kimondd, hogy majd legközelebb. Most nézzük tovább: 52. vers: (52) "És megszáll téged minden városodban, míglen leomlanak a te magas és erős kőfalaid, amelyekben bízol, minden te földeden, megszáll téged minden városodban, minden te földeden, amelyet az Úr, a te Istened ad neked." Tudjátok Jézus mit mondott a Máté 18-ban? "A pokol kapui nem vesznek rajta erőt." Fel kell venni a kezdeményezést. Ne az ellenség ostromolja a gyülekezetet, hanem a gyülekezet ostromolja az ellenséget. Nekünk kell támadni a Sátán magasságait. Az is itt van, hogy a fegyverek nem testiek, hanem hatalmasak Isten által az erősségek lerontására. Ha Isten népe engedetlen, elveszíti a kezdeményezést és átkerül az ellenség kezébe. Ilyenkor az ellenség kezdi el csinálni ellenünk, amit nekünk kellene csinálni az ellenséggel. Ámen!

Derek Prince: A váltság a kereszten 7.

A másik oldala a képnek, ami nem olyan jó, az az 5Mózes 28, 15-68-ban van, és nem tévedek amikor azt mondom, hogy ez a rész átok.
(15) "Ha pedig nem hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, hogy megtartsad és teljesítsed minden parancsolatát és rendelését, amelyeket én parancsolok ma neked: reád jönnek mind ez átkok, és megteljesednek rajtad." Tehát átkok fognak beteljesedni rajtad, és nem számít, hogy milyen messzire mész el, Isten útján az átkok még gyorsabban haladnak.
(16-18) "Átkozott leszel a városban, és átkozott a mezőn. Átkozott lesz a te kosarad és a te sütőteknőd."
Átkozott lesz a te méhednek gyümölcse és a te földednek gyümölcse, a te teheneidnek fajzása és a te juhaidnak ellése. " A terméketlenség része az átoknak szellemileg és fizikailag is.
(20-21) "Bocsát az Úr tereád átkot, bomlást és romlást mindenben, amit kezdesz vagy cselekszel, mígnem eltöröltetsz és míglen gyorsasággal elveszel a te cselekedeteidnek gonoszsága miatt, amelyekkel elhagytál engem. Hozzád ragasztja az Úr a döghalált, míglen elemészt téged arról a földről, amelyre bemész, hogy bírjad azt." Jegyezzétek meg, hogy a döghalál része az átoknak.
(22) "Megver téged az Úr szárazbetegséggel, hidegleléssel, gyullasztó és izzasztó betegséggel, aszállyal, szárazsággal és ragyával, és üldöznek téged, mígnem elveszel." Izzasztó betegség: malária a modern héberben.
(25) "Az Úr megszalaszt téged a te ellenségeid előtt, egy úton mész ki őreá, és hét úton futsz előtte, és a föld minden országának rettentésére leszel. Nem tudsz megállni az ellened irányuló erők előtt.
(27) "Megver téged az Isten Egyiptomnak fekélyével, és süllyel, varral, viszketegséggel, amelyekből ki nem gyógyíttatsz." Tehát ez az átok: karbunkulusok, bőrbetegség, fekély, kiütések, süly, a daganatok másképpen. Egyszer imádkoztam egy emberért, 46 éves volt és születése óta viszketegségben szenvedett és nem tudta megállni, hogy ne vakarózzon. Én megátkoztam ezt a betegséget, és először életemben megtudtam, hogy mit jelent vakarózni, ami ugye egy kis dolog. De ha negyven év után szűnik meg, akkor az nagy megkönnyebbülés.
(28) "Megver téged az Úr tébolyodással, vaksággal s elmezavarodással." A tébolyodás vagy más néven őrültség, elmebetegség átok. A vakság is átok, az elmezavarodás is átok, utóbbit a tudomány úgy hívja, hogy idegösszeroppanás.
(29) "És tapogatni fogsz délben, amint tapogat a vak a sötétségben, és szerencsétlen leszel a te útjaidban, sőt elnyomott és kifosztott leszel minden időben, és nem lesz, aki megszabadítson." A szerencsétlenség átokra utal. Az elnyomás is az átok része. Hány keresztény él elnyomás alatt? Ha elnyomás alatt vagy, akkor csüggedés van rajtad, ez is az átok része. Kifosztott leszel, becsapnak, az örökségedből kiforgatnak. Egy kicsit tovább haladva, a 33. vers végén:
(33-35) "...sőt elnyomott és megnyomorított leszel minden időben, melyeket látnak szemeid. És megtébolyodsz a látványtól, amelyet látni fognak a szemeid. Megver téged az Úr gonosz kelésekkel a te térdeiden és combjaidon, amelyekből ki nem gyógyíttathatsz, talpadtól fogva a koponyádig." Minden bőrbaj az átoknak különleges része. Kicsit továbbmegyünk.
(41) "Fiakat és leányokat nemzesz, de nem lesznek a tiéid, mert fogságra jutnak." Vajon nem a modern Amerikának az átka ez? Hány nyugat-amerikai fiatalember élvezi gyermekeit? Nagyon-nagyon kevés. Több probléma van, mint amennyi áldás a modern Amerikában. Mi a probléma? Az engedetlen szülők. Soha nem a gyerekkel kezdődik. Ha elolvassuk az 5Mózes 28,11-et, ha engedelmeskedünk Istennek, akkor az életünkben megvalósul "a menny a földön". Ha ez nincs meg, akkor az ok: "engedetlenség". Egyetlen egyszerű szó ez. Ámen!

Derek Prince: A váltság a kereszten 6.


Az 1. Zsoltárban azt mondja a szerző: minden munkájában jó szerencsés lesz. Ez minden hívőre szól, aki betölti a feltételeket. Nem különleges ószövetségi szereplőről van szó, amikor ezt olvassuk: Zsoltár 1,1-3: "Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül. Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az Ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el, és minden munkájában jó szerencsés lesz." Tehát ez nem hagy semmilyen hiányt. Elég egyszerű, hogy elhiggyem. 5Mózes 28,9: "Az Úr felkészít magának szent néppé, amiképpen megesküdött neked, ha megtartod az Úrnak, a Te Istenednek a parancsolatait, és az Ő útjain jársz." A szentség része az Úr áldásának, azt jelenti, hogy el van választva az ember. Nem él Egyiptomban, egy más területen, nem ott, ahol a legyek, nem ott, ahol a sötétség, a betegség, oda ezek nem jöhetnek, ahol az áldott ember él." 10. vers: "És megérti majd a földnek minden népe, hogy az Úrnak nevéről neveztetel, és félnek tőled." Ha keresztények vagyunk, akkor nekünk azt kell bemutatnunk, hogy Jézus Krisztus nevéről neveztetünk, hogy megéri kereszténynek lenni. Nekünk reklámoznunk kell az Urat, ahogyan élünk az áldásokkal. Az embereket iriggyé kell tenni arra, amink van. Pál azt mondta a pogány keresztényeknek, hogy megpróbállak felrázni benneteket, hogy élvezzétek Isten áldását, hogy az én zsidó testvéreimet elcsábítsátok. 19 századon keresztül nagyon kevés olyat láttak a zsidók, amire irigyek lehettek volna. Most kezdünk bemutatni valamit abból, amit Isten tett értünk. 5Mózes 28, 11-13: "És bövölködővé tesz téged az Úr minden jóban: a te méhednek gyümölcsében, a te barmodnak gyümölcsében és a te földednek gyümölcsében, azon a földön, amely felöl megesküdött az Úr a te atyáidnak, hogy neked adja azt. (Nemcsak egy egyszerű megelégedettség.) Megnyitja neked az Úr az ő drága kincses házát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszel kölcsön. (Ha ez nem csodálatos, akkor nem tudom mi az!) És fejjé tesz téged az Úr és nem farokká, és mindinkább feljebbvaló leszel és nem alábbvaló." Hatalmas dolog van ebben. A fej a kezdeményező, a farok csak követi a fejet. Megértettem, hogy Isten népe kezdeményező kell, hogy legyen. Nem hagyhatjuk, hogy a körülmények uralkodjanak rajtunk, kezdeményezőnek kell lennünk. Egyik fő célja, amiért tanítom ezt a sorozatot, mert Isten népének legnagyobb része elveszítette a kezdeményezést. A cél az, hogy mi hozzuk a döntéseket, a világ körülöttünk forogjon. Mi vagyunk Isten céljának a középpontja. De ennek megvalósulásához ki kell mondanod valamit. Meg kell alapozni, hogy te légy a fej. Ne légy farok, ami várja, hogy mi következik, mi fog megütni, milyen probléma jön? Isten azt mondja, "ne légy farok, légy fej!" Légy a dolgok fölött és nem pedig alatta. Valaki megkérdezett egy hívőt: "Hogy vagy?" Azt válaszolta: "A körülmények alatt." A másik azt kérdezi: "De hát miért vagy te a körülmények alatt? Neked fölötte kellene járni és nem alatta." És ez az igazság. De ez akkor jön, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, és nem távozol el egyetlen egy parancsolattól sem, amit parancsolt néked. Azt mondhatom, hogy egyre inkább megtanulom, hogy megtegyem azt, amit Isten mond, és nem aggodalmaskodom arról, hogy az emberek mit gondolnak, vagy az egyház hagyományai mik, hogy az emberek hogyan reagálnak. Az én épségem Istennel való engedelmességemben van és én tökéletesen védett vagyok, amikor ezt teszem. Ámen!
 

Derek Prince: A váltság a kereszten 5.


Sok Jézus Krisztusban hívő, ahelyett, hogy élvezné az áldást, ragaszkodik az átokhoz. Néha teológiájuk annyira görbe, hogy úgy is nevezik az átkot, hogy áldás. Pl. ha a betegség áldás, akkor miért gyógyíttatod magadat? Miért mész az orvoshoz, hogy megszabadulj a betegségtől? Miért? Ha ez Isten akarata, akkor miért küzdesz Isten akarata ellen? Miért kéred, hogy az orvos gyógyítson meg? Ráadásul, nemcsak te küzdesz Isten akarata ellen, hanem még az orvost is bevonod. Legyél logikus. Ha ez áldás, akkor mindenkinek kívánd ezt, és ne légy önző, add tovább, add másnak is. Az emberek nem hiszik el, hogy az egyetlen hely, ahol ilyen ostobán beszélnek, az egyház, ami szerencsétlen módon nagy kárt okoz. A Biblia abszolút világos. A betegség egyike az átok sok formájának. Nézzük meg egy pillanatra, hogy ez csak egy szempont. Ha az 5Mózes 28-at megnézzük, látjuk, hogy az első versben teljes engedelmességről szól, a másodikban elkezdi a teljes engedelmesség eredményeit felsorolni, és ez a 13-as versig folytatódik, és ezt nagyon jó olvasni. Ezek az áldások mind rád szállnak és megteljesednek rajtad. Tudjátok, olyan messzire lehet jutni, hogy nem lehet megszökni Isten áldása elől, amikor igazán engedelmes úton járunk. Magam is tapasztaltam. Amikor teljes harmóniában járok Isten akaratával, akkor elborítanak az áldások. Nem is kell imádkozni értük. Egyszerűen csak csodálkozom, hogy honnan jönnek. Nem számít, hogy 75-el utazok, az áldások 85-tel jönnek és elfognak engem. A keresztények szeretik a 23. Zsoltárt: "bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napjaiban." Tehát elborítanak az áldások, megelőznek. 5Mózes 28, 2-6: "És reád szállnak mind ezek az áldások, és megteljesednek rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek a szavára. Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőben. Áldott lesz a te méhednek gyümölcse és a te földednek gyümölcse, és a te barmodnak gyümölcse, a te teheneidnek fajzása és a te juhaidnak ellése. Áldott lesz a te kosarad és a te sütő tekenőd. Áldott leszel bejöttödben, és áldott leszel kimentedben." Zsoltárok 121,8: "Megőrzi az Úr a te ki és bemeneteleidet, mostantól fogva mind örökké!" Vissza az 5Mózes 28,7 verséhez: "Az Úr megszalasztja előled a te ellenségeidet, akik reád támadnak, egy úton jönnek ki reád, és hét úton futnak előled." (Tehát semmilyen ellenség nem tud megállni előtted. 8-as vers: Áldást parancsol melléd az Úr a te csűrjeidben, és mindenben amire rá teszed a kezedet, és megáld téged azon a földön, amelyet ad az Úr, a te Istened. Nemcsak megadja Isten az áldást, hanem parancsolja is! Ha Isten megparancsol valamit, akkor annak úgy kell lenni. Azt mondja az Ige a Zsoltár 33-ban, hogy parancsolt és meglett, szólt és előállott. Tehát amikor Isten parancsol melléd valamit, akkor nincs olyan erő, ami azt el tudja venni. Semmit nem tehetsz, ami nincs megáldva. Ámen!
 

Andrew Wommack: Dönts és örvendezz!

Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben. (Lukács 1:46-47)

 


Gábriel elmondta Máriának, hogy Erzsébet unokatestvére már a hatodik hónapja terhes, ő is csodálatos módon. Kétségkívül Mária azért ment el Erzsébethez, mert remélte, Erzsébet megérti, hogy a terhessége szexuális kapcsolat nélkül jött létre, nem érintkezett még Józseffel sem. Hogy várhatta el bárkitől, hogy elhiggye, a terhessége szexuális kapcsolat nélkül jött létre? Ezek a versek Mária teljes örömét mutatják, amit akkor érzett, amikor rokona igazolta mindazt, ami vele történt, mielőtt még bármit is mondott volna neki.

Mária már a szellemében örvendezett. Hitt Gábrielnek, megtapasztalta a Szent Szellem érintését és Jézus megfoganását. Most a lelkében is örvendezett. Ez egy nagyon fontos pillanat. Néha az emberek a hívőket az Úr felé mutatott külső érzelmeik miatt kritizálják. Azt mondják, hogy nincsenek szellemben. Az az igazság, hogy a szellemben való öröm és a lélekben való örvendezés két különböző dolog. Újjászületett szellemünk mindig birtokolja az öröm gyümölcsét, de a lelkünk csak bizonyos időszakokban örvendezik. A lélekben való öröm a mi döntésünk, és ha belegondolsz, tényleg képmutatás, ha nem emeljük fel az Urat a lelkünkben, amikor újjászületett szellemünk már örvendezik.

Az az elképzelés, hogy a Szent Szellem irányítása alatt vagyunk, amikor táncolunk, felemeljük kezeinket, vagy éppen nyelveken szólunk, sok embert visszatart ezektől a dolgoktól. Valójában szellemünk mindig örül és dicséri az Urat, és mi bármikor dicsérhetjük Őt a lelkünkkel és testünkkel, amikor csak így döntünk. Ahogy Mária, mi is eldönthetjük, hogy örvendezünk, és felemeljük Őt teljes valónkkal.

Kövesd ma a szellemed vezetését, és örvendezz a lelkedben is!

Forrás: www.awme.hu

Rodney H. Browne: Üldöztetés az Ige miatt

És mondja az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magja között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod. (1Mózes 3, 14-15) 


Az ördög gyűlöli Istent. Megpróbálta a saját trónját Isten trónja fölé magasztalni. Az ördög lázadó és tele van önteltséggel és bűnnel. Mivel gyűlöli Istent, az embert is gyűlöli -, akit Isten teremtett az Ő képmására. Megpróbálta - és sikerült is neki - bűn és engedetlenség által beszennyezni az embert és elszakítani Istentől, azonban az Úr mesteri tervvel rendelkezik, így a végén az ördög nem fogja megnyerni a háborút! Amikor az ördög megkísértette Ádámot és Évát, ők pedig ettek a gyümölcsből és vétkeztek Isten ellen, Isten azt mondta az ördögnek, hogy jön majd valaki (Jézus) - az asszony magja -, Aki a fejére fog taposni. Ezután az ördög figyelte az eseményeket és megpróbált mindenkit megölni, akiről azt gondolta, hogy ő lehet az a bizonyos Valaki. Amikor látta, hogy Ábel kiváltotta Isten tetszését, azt hitte, hogy Ábel az, és arra bujtotta fel Káint, hogy megölje saját testvérét. Az azután következő nemzedékekben tovább próbálkozott az egész emberiség elpusztításával, és különösen azokat akarta eltenni láb alól, akik kedvesek voltak Isten előtt. Amikor Jézus megszületett az ördög rájött, hogy Ő az a Valaki. Felszította a vallási vezetőket arra, hogy gyűlöljék Jézust és hogy öljék meg Őt, de fogalma sem volt arról, hogy ezzel a saját halálos ítéletét írta alá! Mindvégig az volt Isten terve, hogy Jézust keresztre feszítsék, hogy meghaljon, hogy feltámadjon, és hogy mindezzel megfossza az ördögöt a halál és a pokol kulcsaitól, valamint az ember fölött gyakorolt hatalmától. Az ördög azt gondolta, hogy megszabadulhat Jézustól, azonban azt nem sejtette, hogy Isten terve az volt, hogy még több kis "Jézust" hozzon létre! Pünkösd napján a Szent Szellem 120 hívőt betöltött erővel és Isten tüzével, és azóta is megszámlálhatatlanul sok Isten gyermekét töltötte be ugyanazzal az erővel! Ezek a hívők szerte járják a földet, prédikálják Isten Igéjének Jó Hírét és Jézus munkáját végzik. Micsoda rémálom ez az ördög számára! "Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az Ő parancsolatait; az Ő parancsolatai pedig nem nehezek. Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?! (1János 5, 3-5) Mindenki, akinek szíve tele van Isten Igéjével veszélyes az ördög számára. Mindazok, akik megragadják Isten Igéjét és szívükbe rejtik azt, győztesek az ördög felett! Isten Igéje az ördög bukását jelenti! Az ördög gátat akar szabni az Igének. A Márk 4:17-ben azt olvassuk, hogy nyomorúság és háborúság támad az Ige miatt. Minden üldöztetés Isten Igéje miatt van - hogy megakadályozza és megállítsa azt. Jézus Istennek az Igéje, Aki testté lett, aki közöttünk lakozott (János 1, 1-14). Ő azért jelent meg, hogy az ördög munkáit lerontsa (ApCsel. 10,38). Az ördög üldözte Jézust. Megpróbálta bűnnel megkísérteni Őt, sikertelenül, így a következő terve az volt, hogy embereket szítson fel Jézus ellen, akik megállítják és/vagy megölik Őt. Veled és velem is ezt próbálja tenni, megpróbálja megállítani Isten hatalmas Igéjét! Isten Igéje Isten ereje. Isten Igéje hozta létre az egész teremtett világot. A Zsidókhoz írt levél 11,3-ban a következőt olvassuk: "Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő." A Zsidókhoz írt levél 4,12-ben az áll, hogy "Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait." A Jakab 1,21-ben azt olvassuk, hogy ha Isten Igéjét a szívedben elveted és meggyökerezteted, akkor annak hatalma lesz megmenteni a lelkedet; a Róma 1,16-ban pedig az áll, hogy Krisztus evangéliuma Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére. Az ördög ismeri Isten Igéjének erejét, ezért az a terve, hogy elzárja az Igét és hogy megakadályozza, hogy az életet és szabadságot közvetítsen. Azok, akik teljesek Isten Igéjével és alárendelik magukat annak, ördög-legyőzők, így a gonosz támadása ezeknek a hívőknek az életében és szívében Isten Igéjére irányul. Az üldöztetés azért támad, hogy ellopja az Igazságot tőled - hogy megpróbáljon megállítani az életben és szabadságban való járásban, hogy megakadályozza azt, hogy az Igazságot megoszd másokkal és hogy meglásd, ahogy megtérnek és megszabadulnak az emberek. Ha az Igének meg cselekvője akarsz lenni, akkor üldöztetést fogsz szenvedni. Ne legyenek neheztelő érzéseid ha üldöztetel - nem a személyed ellen irányul. Isten Igéje miatt üldöznek - nem pedig azért, mert különleges vagy. Ne az emberekre figyelj vagy arra amit tesznek vagy mondanak. Ismerd fel, hogy az ördög van emögött. Ne hagyd, hogy lehúzzon az ő szintjére; ne hagyd, hogy rávegyen az ökölharcra, amelyben árnyékokat csapkodsz ahelyett, hogy az evangéliumot prédikálnád, hogy Jézus munkáját végeznéd és az ördög munkáit lerontanád; ne hagyd az ördögnek, hogy elvonja a figyelmedet Isten tervétől és céljaitól. Továbbra is hirdesd Isten Igéjét, tartsd tisztán a szívedet és a kezedet, járj szeretetben és végezd Jézus munkáját. Lehet, hogy az ördög mindent meg fog tenni, hogy megállítsa Isten Igéjét, de mindig kudarcot fog vallani. Isten Igéje örökké megmarad és győzni fog!

Kenneth Hagin : Kegyeltség!

És az Isten kegyelemre és irgalomra méltóvá tevé Dánielt az udvarmesterek fejedelme előtt. – DÁNIEL 1,9.



Semmit sem tudtam a hit megvallásáról, amikor tinédzserként üdvösséget nyertem. Mégis, a szellemem arra késztetett, hogy kimondjak bizonyos dolgokat. 
Kedvencem volt a 2Korinthus 5,17. Mindenkinek, akivel csak találkoztam, elmondtam: „Én egy új teremtés vagyok!” Erre megkérdezték: „Az meg micsoda?” Én meg elkezdtem róla prédikálni. Mire feleszméltem, egy csomó ember vett körül az utca kellős közepén! Minden reggel megvallásokat tettem iskolába menet a János 1,4 és a Dániel 1 alapján. Néha, mi diákok, az utca egész széltében mentünk. A járókelők azt hihették, hogy megbolondultam, mert útközben magyaráztam a többieknek a dolgokat. Azt mondtam nekik: „Most már értitek, ugye, hogy Dániel kegyeltséget talált az udvarmesterek fejedelme előtt (ma inkább úgy mondanánk, hogy az egyetem dékánja előtt). 
És Isten volt az, aki Dánielt kedvessé tette előtte.” Meg azt szoktam mondani Istennek: „Istenem, tegyél kedvessé engem minden tanár előtt. Köszönöm Neked, hogy ezt már meg is tetted.”
Megvallás: Istenem, tegyél engem kedvessé (például a tanárom, az osztálytársam, munkatársam, üzlettársam…) előtt. Köszönöm neked, hogy az ő jóindulata már az enyém.

KENNETH COPELAND-Ne hagyd, hogy a viszálykodás elfojtsa a növekedésedet!

Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint szellemieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. Tejnek italával tápláltalak titeket, és nem kemény eledellel, mert még nem viselhettétek volna el, sőt még most sem viselhetitek el. Mert még testiek vagytok; mert amikor irigykedés, versengés és viszály van köztetek… - 1 Korinthus 3:1-3 ¹





Az irigykedés, versengés és viszálykodás a korai korinthusi gyülekezetet abba a természetes vagy testi állapotba rántotta vissza, amiben az újjászületésük előtt voltak. Annyira elfojtotta a szellemi növekedésüket, hogy nem értették azokat a dolgokat, amiket Pál apostol akart nekik tanítani.
A sátán ugyanezt a szellemet, a viszálykodás szellemét küldte közénk manapság is. Tudja, hogy az önmagával meghasonlott ház összeomlik. Azt is tudja, hogy ha a hit egységében vagyunk, akkor eljutunk „a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Efézus 4:13). Ezért a viszálykodás szellemét használja a személyes életünkben, a gyülekezetben, a társadalmi és családi életünkben egyaránt. Ugyanaz a célja, ami Korinthusban volt: hogy az irigykedés, versengés és viszálykodás elfojtsa a szellemi növekedésünket.
De nem kell engednünk ennek a szellemnek. Hanem, ahogy Pál mondja, „az igazságot szólván szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban.”
Hasonlítsd össze a két dolgot: „az igazságot szólván szeretetben” és „irigykedés, versengés és viszálykodás”. Homlokegyenest ellenkező fogalmak, nem? Nem megy mindkettő egyszerre. Ha az igazságot szólod szeretetben, akkor növekedni fogsz. Ha irigykedsz, akadékoskodsz, és viszályt szítasz, akkor a csecsemőkorba kerülsz vissza.
Ne hagyd, hogy a sátán megakadályozza a szellemi növekedésedet azáltal, hogy engedsz a viszálykodás szellemének, hanem szóld az igazságot szeretetben, és „mindenestől fogva növekedjél Őbenne!”
Igei olvasmány: Jakab 4:1-11
(¹) A King James-féle bibliafordítás alapján

Rodney H. Browne: Hogyan szabadulhatunk meg adósságainktól

Kívánatos kincs és kenet van a bölcsnek házában; a bolond ember pedig eltékozolja azt.(Példabeszédek 21,20) 


Adósság - az adósság a jelenért való fizetéssel ellop a jövőtől.
Az adósság egy szellem.
Az adósság egy következmény.
Az adósság szokás.
I. Miért lesznek az embereknek adósságaik?:
- Tudatlanság: "Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való..." "Hóseás 4,6). A legtöbb embert nem tanították meg arra, hogy hogyan kell helyesen bánni a pénzzel. A médiának az a feladata, hogy eladjon, eladjon, eladjon, és hogy mi vegyünk, vegyünk, vegyünk. Ha nincs rá pénzed, nem baj, írd a számlához. Ha ezt megteszed, ez az elkényelmesedésedhez fog vezetni.
- Elkényelmesedés: "Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket." (Zsidók 6,12). A 'most' társadalmában élünk. Gyorséttermes társadalom vagyunk. Ezt mondjuk: "Nem várok; nem tudok várni; megtalálom a módját, hogy megkaphassam most." A legtöbb fiatal házaspár három éven belül mindenre szert tesz, amely dolgoknak a megszerzéséhez a szüleiknek egy élet kellett. (Például: ház, két autó, bútorok, nagyképernyős TV, számítógépek stb.) A különbség az, hogy a szüleik megvárták, amíg meglett a készpénzük, a fiatal párok pedig jelzálogosítanak, kölcsönkérnek, lízingelnek és megterhelnek mindent. Mindez a következők eredménye:
- Rossz tervezés: Ha valaki tervezetkészítéssel nem veti össze a bevételét a kiadásával, az valójában a saját tönkremenetelét tervezi meg anélkül hogy tudna róla. "A szorgalmatosnak igyekezete csak gyarapodásra van; valaki pedig hirtelenkedik, csak szükségre jut." (Példabeszédek 21,5).
II. Hogyan szabadulhatunk meg adósságainktól:
A következő harminc napban írj le minden kiadásodat. Ha házas vagy, külön mindketten vezessetek listát, hogy megfelelő költségvetést készíthessetek. Költségvetést kell készítened! Teljesen töltsd ki a "Minden adósság kifizetve" nyomtatványt. Vess véget mindenfajta kölcsönvevésnek, ideértve a hitelkártyákat is. Végezz rajtuk plasztikai sebészetet. Minél hamarabb abbahagyod a kölcsönkérést, annál gyorsabban megszabadulsz az adósságaidtól.
Töltsd ki a "Minden adósság kifizetve - Adósság kiszámítása" nyomtatványt. Rendszerbe gyűjtve írd le az adósságaidat a legkisebb tételtől a legnagyobbig. Itt az ideje, hogy ne kölcsönvevő, hanem kölcsönadó légy. "Megnyitja neked az Úr az Ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszel kölcsönt." (5Mózes 28,12) Támogasd a végidők aratását! "Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte." (Róma 13,8)

Napi áhítat-Amit atyátoktól hallottatok

Hét témája: Család – apakép
Olvasmány: Jn 8,38–40

Törekedj arra, hogy gyermekeid a valóságot lássák!



Én azt mondom, amit az én Atyámnál láttam, és ti is azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Ezt mondták neki: „A mi atyánk Ábrahám.” Jézus így szólt hozzájuk: „Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek. De ti meg akartok engem ölni, olyan valakit, aki azt az igazságot hirdettem nektek, amelyet az Istentől hallottam: Ábrahám ezt nem tette volna.”

Magyarázat

A családi kapcsolatok erősen meghatározzák azt, hogy mit gondolunk a világról, Istenről, az igazságról. Ezek a kötelékek erősíthetik vagy gyengíthetik, hogy mennyire látjuk az igazságot és a valóságot. Egy olyan hívő család, melyben csak a szigor, a fegyelem, a fenyítés, a megfelelő viselkedés a meghatározó, hamis valóságot mutat az életről, a hitről és magáról Istenről. Félrevezető az a környezet, ahol elhangzik a mondat: „Nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani” – azonban a hangsúly csak arra tevődik, hogy annak kell látszani, és nem arra, hogy annak kell lenni. A torz képzetek elhomályosítják a valóságot. Jézus szembeszállt az efféle felfogással, mert tudta, mi a valóság.
Azok a családok, azok a szülő-gyermek kapcsolatok, melyek az igazságra, az isteni valóságra épülnek, életet és helyes gondolkodást adnak. Az az apa, aki mer gyengéd lenni gyermekéhez, aki őszintén felvállalja hibáit, és következetesen szeretné nevelni fiait és lányait, sokat tesz azért, hogy gyermekei a valóságot lássák. Az az apa, aki szembe mer menni kora vallásos gondolkodásával, és valódi kapcsolatban él Urával, követendő példává válik. Törekedj arra, hogy gyermekeid a valóságot lássák benned!
(Kapitány Zsolt)

Dicsőítések-AZ ÚR ÖRÖMMEL TÖLTI BE A SZÍVEMET



 Az Úr örömmel tölti be a szívemet    
Az Õ öröme az én erőm,         
Szívem ujjong örömében, hogy dicséretét zengem,       
Ha az Úr örömöt ad nekem.
 
 

2016. június 23., csütörtök

Napi áhítat-Egy igaz apai szív

Hét témája: Család – apakép
Olvasmány: 1Kor 4,14–17

A harmonikus és kiegyensúlyozott élet mind saját, mind családod javát szolgálja! 

„Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy intselek, mint szeretett gyermekeimet. Ha tanítómesteretek sok ezer volna is a Krisztusban, atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok a Krisztus Jézusban. Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim. Ezért küldtem el hozzátok Timóteust, aki szeretett és hű gyermekem az Úrban, aki emlékeztetni fog titeket arra: hogyan élek Krisztus Jézusban, és hogyan tanítok minden gyülekezetben.”

Magyarázat

Sokan szeretnék megmondani, hogy mit gondoljunk és hogyan éljünk. Legyen szó munkáról, családról, gyülekezetről, kikapcsolódásról vagy az élet különböző területeiről. Természetesen a lehetőség a mi kezünkben van, hogy mely hatásnak engedünk és melynek nem. Egy igazi apai szív kiegyensúlyozottságra törekszik. „Egy apát teljesen lekötötte munkája és sok elfoglaltsága. Sohasem ment el olyan sporteseményre vagy egyéb alkalmakra, amelyeken a fia részt vett. Se nem fegyelmezte, se nem bátorította őt. A fiú a középiskola vége felé kezdő védőként játszott az iskola erős rögbicsapatában. Amikor a csapat feljutott az állami bajnokságába, a fiú nagyon szerette volna, ha apja látja őt játszani. »Eljönnél péntek este a meccsre? Ez nagyon fontos nekem« – kérlelte. Az apa megígérte, hogy ott lesz. A nagy meccs estéjén a fiú a pályán melegített, amikor észrevette, hogy apja két öltönyös férfi kíséretében belép a stadionba. Egy-két percig ott álltak és beszélgettek, majd távoztak. A fiú évtizedekkel később is érezte apja elutasítását és a csalódottságot.” Milyen jó lett volna, ha az apa megtalálta volna a megfelelő egyensúlyt a gyermekével töltött idő és a munkája között.
Ha sikerül megtalálni az életben a megfelelő egyensúlyt, akkor az mind saját magunk, mind a környezetünk javát építi.
(Kapitány Zsolt)

Andrew Wommack-“Már most!”

És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért. (János 1:16)



A keresztény élet nem olyan, mint egy életbiztosítás, amikor is a pénzünket csak a halálunkkor kapjuk meg, azaz mennybe való bejutásunkkor. Minden hívő már most megkapta Isten kegyelmét és teljességét. Minden, ami Ő, már most birtokoljuk újjászületett szellemünkben. Teljesek lettünk Őbenne. (Kolosszé 2:9-10.)
Amikor elfogadjuk Jézust Urunknak, akkor azonnal megváltozunk a szellemünkben (2 Korinthuss 5:17), de sokan nem vagyunk tudatában annak a változásnak, ami a bensőnkben történt. Így azután folytatjuk a fizikai érzékeink és természetes értelmünk diktálta életet, és tudatlanok maradunk új, újjászületett énünkről, aki Isten teljességét kapta.
Nem érezheted, nem tapinthatod meg a szellemed, mert az szellem. Szellemed örökkévaló, láthatatlan részed. Azonban, amikor úgy döntesz, hogy elhiszed, amit Isten Igéje rólad mond, akkor kezded megismerni, hogy Krisztus Jézusban minden a tiéd, amire valaha is szükséged lehet. Az Ő Igéje szellem és élet (János 6:63), és ahogy az Ő Igéjében bővölködsz, egyre inkább kezdesz a szellemedből élni.
Szellemedben már most olyan vagy, amilyen az örökkévalóságban mindig is leszel. (1 János 4:17.) Dicsőség az Úrnak! Amilyen mértékben megújítod az elmédet ennek az igazságnak a fényében és hiszel ebben, olyan mértékben fogod Isten teljességét tapasztalni az életedben.
A Példabeszédek 23:7 szerint, amit a szívedben gondolsz, vagy hiszel az vagy.
Imádkozd az Efézus 1:15-23 imáját és hagyd, hogy a Szent Szellem kijelentse a benned élő Krisztust, a dicsőség reménységét (Kolosszé 1:27.)



2016. június 22., szerda

Napi áhítat-Aki építené a falat

Hét témája: Család – apakép
Olvasmány: Ez 22,23–31
 
Élj olyan életet, melyből gyermeked látja, mit jelent felelősen élni és építeni egy országot! 


„Így szólt hozzám az ÚR igéje: Emberfia, mondd meg ennek az országnak: Tisztátalan föld vagy, amely nem kapott esőt a harag napján! Prófétái összeesküvést szőnek, olyanok, mint az ordító, ragadozó oroszlán: embereket esznek, kincset és drágaságot harácsolnak, sok asszonyt tesznek özveggyé. Papjai erőszakot követtek el törvényemen, és meggyalázták szent dolgaimat. Nem tettek különbséget a szent és a közönséges között, nem tanítottak a tisztátalan és tiszta megkülönböztetésére. A nyugalom napjaival nem törődtek, és gyalázatot hoztak rám. Vezérei olyanok, mint a ragadozó farkasok: vért ontanak, embereket pusztítanak el nyereségvágyból. Prófétái mázolják a habarcsot, hiábavalóságot látnak, hazugságokat jósolgatnak nekik, amikor ezt mondják: „Így szól az én URam, az ÚR...’’ - pedig az ÚR nem szólt. Az ország népe szívtelenül zsarol, és lelketlenül rabol, a nyomorultat és a szegényt elnyomják, a jövevényt pedig törvénytelenül zsarolják. Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam. Ezért kitöltöm rajtuk dühömet, megsemmisítem őket haragom tüzével, fejükre olvasom tetteiket! - így szól az én Uram, az ÚR.”

Magyarázat

Kritizálni és rombolni mindig könnyebb, mint részt venni valamiben, és építeni valamit. Világunknak nemcsak okos és ügyes emberekre van szüksége, hanem olyan személyekre, s köztük férfiakra és apákra, akik jellemesek és érett felnőttek. Valaki egyszer a következőképpen fogalmazta meg, hogy mit jelent a gyermek, a felnőtt, és az érett felnőtt közötti különbség. Gyermek az, akiről gondoskodni kell, felnőtt az, aki önmagáról tud gondoskodni, érett felnőtt az, aki másokról is képes gondoskodni. Egy országot, Isten országát, melynek része a mi világunk is, érett felnőtt emberek képesek építeni. Olyan személyek, akik a jövőt építik. Olyanok, akik a mában tesznek azért a jövőért, amiben lehet, hogy ők már nem lesznek. De tudják azt, hogy akár gyermekeik és unokáik körülményeit is meghatározzák. Luther Márton mondta: „Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát.”
Fontos a jövő generációját építeni. Ma tenni valamit azért, mert helyes és jellemes dolog, függetlenül attól, hogy értékelik azt vagy sem.
(Kapitány Zsolt)

Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

   Ó, szeretett atyámfia! ( l.Kir 13,30)
   
Alfred Christlieb-


Valószínűleg ez a legrövidebb temetési beszéd, ami egy Isten embere sírjánál elhangzott. Mit tudunk róla? Isten Béthelbe küldte, mikor Jeroboám király a bálványáldozati oltáron áldozott. Isten nevében kiáltott a próféta az oltár ellen. Jeroboám kinyújtotta a kezét, parancsolva, hogy fogják el a prófétát. Keze elszáradt. Az oltár meghasadt és kiömlött belőle a hamu. Jeroboám kérte a prófétát, imádkozzon érte. A próféta imádságára Isten meggyógyította Jeroboámot aki hívta, hogy menjen vele a palotájába. A próféta azonban elutasította, mivel Isten megparancsolta neki, hogy visszamenet sehol se szálljon meg. A hazafelé vezető úton eléje állt egy öregember, egy hamis próféta, s azt hazudta neki, hogy Istennek az a parancsa, hogy menjen el vele, s egyen nála kenyeret. A próféta engedett, engedetlenné vált Istennel szemben, s mikor hazafelé ment, megölte egy oroszlán. Az öreg eltemette, s így szólt: "Ó, szeretett atyámfia"!
- Ez a történet arra figyelmeztet, hogy Istennek áldott emberei is tévútra juthatnak. 
A bátorság, a hit, az önzetlenség semmit sem segített. Az Isten parancsa elleni engedetlenség miatt elbukott a próféta.
Aztán: akire sokat bíztak, attól sokat várnak. Isten kétszer jelent meg Salamonnak, s mikor elbukott, Isten különösen megharagudott rá.

Amikor Anániás és Safira az első áldott időkben hazudni és csalni mertek, szokatlan és rettenetes ítélet érte őket.

Az előttünk lévő történetnek azonban mégis ez a legsürgetőbb figyelmeztetése
az emberi szót soha ne tartsuk fontosabbnak Isten szavánál! Jaj nekünk, ha az emberi szó annyira tetszik, hogy megvetjük érte Isten Igéjét és parancsát! 
Ezért: Vigyázzatok!

Isten asztaláról-Varga László

   "Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak."      (János 5,24-25)




Nem kell félnünk egy olyan utolsó ítélettől, amely valamikor a halálunk után következik. Az ítélet már ebben a földi életben megtörténik, s ez utolsó, meg nem másítható ítélet. Aki hallja, elfogadja Krisztus igéjét, és hittel kapcsolódik Istenhez, az már megítéltetett, életre ítéltetett, más ítéletre már nem megy. Az örök élet számára már megkezdődött. A mostani élete már része az örök életnek, az csak kiteljesedik a halála után, amikor megérkezik elkészített helyére a mennyben. "Átment - így, múlt időben - a halálból az életbe." Mert a halál, az örök halál, a kárhozat sem a testi halál után kezdődik. Aki nem kapcsolódik Istenhez, az már meghalt. Jézus így mondja (Jel 3,1): "Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy." De ha az élő halottak, a kárhozatban benne élők meghallják a Krisztus hangját, élni fognak. Ők is átmentek a halálból az életbe. Nem a jövőben. Eljött az ő órájuk, "most". Milyen egyszerű! Hallod a hangot? Téged hív az életre.

Istenem, hallom a hangodat. Kedves, hívó, csalogató szereteted hangját. Most hallom. Életre, közösségre, munkára hív, és én olyan szívesen követném. De fogom-e hallani holnap is, mikor életünk vad lármája betölti fülem és lelkem? Nem tudom, élő vagyok-e vagy halott, a Krisztus ítélete szerint. Sokszor olyan üresnek, kihaltnak érzem magam, könnyen elhiszem, hogy már halott vagyok. De élni szeretnék. Boldog, szép életet itt, megígért folytatását előtted. Ne engedj halottnak maradnom! Szóld, kiáltsd bele lelkembe az élet igéjét, harsogja túl a világ zaját, hogy mindennap halljam. Vigyél át az életbe, ne engedj kiesni belőle, őrizz meg benne magad számára! Ámen.  

Mindennap az Ige fényében-A ROSSZUL ÉRTELMEZETT HŰSÉG

Andrew Kuyvenhoven-
A mai napon olvasandó igeszakasz: ApCsel 5,1-11 

 
1 Egy ember, név szerint Anániás, feleségével, Szafirával együtt eladott egy birtokot,
2 és árából feleségének tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette.  
3 Péter azonban így szólt: "Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából?
4 Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek."  
5 Amint meghallotta Anániás ezeket a szavakat, összeesett, és meghalt. Erre nagy félelem szállta meg mindazokat, akik ezt hallották.
6 Az ifjak pedig felálltak és betakarták őt, majd kivitték és eltemették.  
7 Mintegy három óra múlva a felesége is bement, mit sem tudva a történtekről.
8 Péter megkérdezte tőle: "Mondd meg nekem, ennyiért adtátok-e el a földet?" Ő így felelt: "Úgy van, ennyiért."
9 Péter erre így szólt hozzá: "Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? Íme, azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged."  
10 Az asszony pedig azonnal összeesett a lába előtt, és meghalt. Amikor bejöttek az ifjak, halva találták, kivitték őt is, és eltemették a férje mellé.  
11 Erre nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket.

"Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét?" (ApCsel 5,9)


Ez a kezdeti korból való halálbüntetés egy keresztyén közösségben kimondott hazugságért, tartós elrettentő példaként szolgált. Nekünk, akik Isten kegyelméből élünk, akik a Szentnek a temploma vagyunk, nem szabad semmi tisztátalant vinni színe elé. A Lélek vigyáz arra a templomra, melyet a kegyelem megtisztított.
Anániás és Szafira bűne arányaiban kicsi, már ahogy mi mérlegeljük a bűnt. Nem kapzsiságról van szó. Jókora adományt adtak - mely nem volt kötelező -, de azt a látszatot keltették, hogy az sokkal nagyobb, mint amekkora valóban volt. Hazudtak, és ily módon foltot ejtettek Isten becsületén. Férj és feleség egyetértettek a dologban. Ámbár Szafirának volt egy külön lehetősége, hogy vallomást tegyen, ragaszkodott férjéhez a bűnben, és osztozott vele a büntetésben.
Jobban kell szeretnünk az igazságot, mint feleségünket vagy férjünket. Vannak pillanatok mindenki házasságában, amikor az egyiknek így kell szólni a másikhoz: "Nem, édesem, erről szó sem lehet."
Túl sokan lojálisabbak feleségükhöz, férjükhöz, mint az igazsághoz. A törvény tudatában van ennek, ezért a bíróságon nem veszik számításba a férjeket vagy a feleségeket tanúként, ha olyan ügyről van szó, amelyik egyikőjüket érinti. Mindenképpen megvédenék egymást.
A gyermekek is megtanulják ezt. Amikor cseng a telefon, és a papa így szól: "Ha Jones úr az, nem vagyok itthon.", Jancsi ezt szokta mondani: "Sajnos Jones úr, a papám nincs itthon." Lojális az apjához. Együtt hazudnak.
Isten azt akarja, hogy hűségesebbek legyünk az igazsághoz, mint a családi kötelékhez. Ha szereted a családodat, minden tőled telhetőt megteszel azért, hogy visszatartsd őket a vétkezéstől.
Olyan nagy szeretetet kellene egymás iránt éreznünk, hogy össze tudjuk szedni a bátorságunkat és ily módon tudjuk egymást akadályozni a vétkezésben.
A békesség megőrzése érdekében némelyek "megegyeztek abban, hogy megkísértik az Úr lelkét". Ne tedd ezt! Jobb megkockáztatni egy civakodást a családban, mint egy Istennel való harcot.

Krisztus mindenek felett-A KIKERÜLHETETLEN VIZSGA

 "Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek" (Mt 7,2). 

Oswald Chambers-

Ez a kijelentés nem valami bizonytalan feltételezés, hanem Isten örök törvénye. Amilyen ítélettel ítélsz, ugyanolyannal ítélnek meg téged. Különbség van bosszú és visszafizetés között. Jézus azt mondja, hogy az élet törvénye a visszafizetés - "amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek". Ha éles ésszel kitaláltad más hibáját, emlékezz rá: éppen ezzel a mértékkel mérnek téged is. Az élet azzal a pénzzel fizet vissza, amivel te fizetsz. Ez a törvény kihat mindenre -Isten trónjától lefelé (Zsolt 18,25-26). Róma 2. még határozottabban mutat rá erre és kimondja, hogy aki mást ítél, az ugyanabban a dologban bűnös. Isten nemcsak a tettre néz, hanem a lehetőségre is. Kezdjük ezzel, hogy mi nem hiszünk a Biblia állításaiban. Például hisszük, hogy amiben másokat megítélünk, abban mi magunk is bűnösök vagyunk? Azért látjuk meg másokban a képmutatást, csalárdságot és valótlanságot, mert mindezek a mi szívünkben is ott vannak. A szent ismertetőjele az alázatosság: "Igen, mindezek a gonoszságok, sőt még több is, mind kijött volna belőlem is, ha Isten kegyelme nem volna; ezért nincs jogom ítélni." Jézus mondja: "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek..." Ha ítélsz, ugyanazzal a mértékkel mérnek meg téged is, ahogy te ítélsz. Ki merne közülünk Isten elé állni ezzel: "Istenem, ítélj meg engem ugyanúgy, ahogy én megítéltem embertársamat." Mi bűnösnek ítéljük embertársainkat; ha Isten minket is így ítélne meg, mindnyájan a pokolban lennénk. De Isten minket Jézus Krisztus csodálatos engesztelő áldozata alapján ítél meg.