2016. július 4., hétfő

Rodney H. Browne: A SZILÁRD BIBLIAI DOKTRÍNÁK FONTOSSÁGA 1.

A bölcsesség megőrzőnek útja életre van; a fenyítést elhagyó pedig tévelyeg. (Példabeszédek 10,17)

És mikor elvégezte Jézus e beszédeket, álmélkodott a sokaság az Ő tanításán: Mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. (Máté 7, 28-29)

Az Újtestamentumban két különböző szót fordítottak "doktrínának". Az egyik a didache, ami magát az utasítást, útmutatást jelenti; a másik a didaskalia, ami instrukciókat tartalmazó információt jelent, amelyet doktrínának, tudománynak, tanulásnak, tanításnak fordítottak. A szótár a doktrínát a következőképpen jellemzi: alapelv, állapot, ill. irányvonal, amit tanítanak, illetve hangoztatnak, legyen az vallással, államigazgatással kapcsolatos tudomány; tanítások összessége; egy bizonyos témával kapcsolatos tanítási módszer. A mi zsidó-keresztény kinyilatkoztatásunk Isten Igéje tanításának az összessége. Iránymutató alapelvek életünk minden területére. Isten Igéje = Isten Igazsága - annak egyéni értelmezése nem elfogadható. A helyes doktrínák ismerete nem szabadon választható, hanem elengedhetetlenül szükséges. Ha keresztény vagy, és szereted Jézust, akkor az Ő doktrínáit is szeretni és tisztelni fogod, és engedelmeskedni fogsz azoknak: az Ő Igéjének, tanításainak és instrukcióinak.

A doktrínák Istentől valók: "Felel nekik Jézus és mondja: Az Én tudományom [doktrínám] nem az Enyém, hanem Azé, Aki küldött Engem." (János 7,16) "Felel Jézus és mondja neki: Ha valaki szeret Engem, megtartja az Én beszédemet: és az Én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakunk. Aki nem szeret Engem, nem tartja meg az Én beszédeimet: és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az Enyém, hanem az Atyáé, Aki küldött Engem." (János 14, 23-24) "Akkor a tiszttartó, mikor látta a történt dolgot, hitt, elálmélkodván az Úrnak tudományán." (ApCsel. 13,12)
A doktrínák a Bibliában találhatók: "A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített." (2Timótheus 3, 16-17) Isten Igéje a forrása az összes zsidó-keresztény kinyilatkoztatásunknak (doktrínánknak). Az Igén kívül nincs más érvényes doktrína. Attól kezdve, hogy elfogadjuk Jézust Urunknak és Megváltónknak, el kell kezdenünk, és soha nem szabad abbahagynunk útmutatásokat venni az Igéből és ezekből a doktrínákból.
A szilárd doktrínákat védelmeznünk kell: "Az egészséges beszédeknek példáját megtartsd, amiket éntőlem hallottál a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben. A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szent Szellem által." (2Timótheus 1, 13-14)
Az egyházi vezetőknek szilárd doktrínákkal kell rendelkezniük: "Mert szükséges, hogy az elöljáró feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára; nem akaratos, nem haragos, nem részeges, nem verekedő, nem rút nyerészkedő; Hanem vendégszerető, jónak kedvelője, mértékletes, igaz, tiszta, magatürtető; Aki a tudomány szerint való igaz beszédhez tartja magát, hogy inthessen az egészséges tudománnyal és meggyőzhesse az ellenkezőket." (Titus 1, 7-9)
A keresztényeknek helyes tanokat/doktrínákat kell tanítaniuk: "Te pedig azokat szóljad, amik az egészséges tudományhoz illenek." (Titus 2,1)
A doktrínák segítenek felismerni a hamis tanítást: "Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak nektek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy intőleg írjak nektek, hogy tusakodjatok a hitért, amely egyszer a szenteknek adatott. Mert belopózkodtak valami emberek, akik régen előre beírattak ezen ítéletre, istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják." (Júdás 3-4)
Ne változtasd meg a doktrínákat, hogy a te véleményedhez igazodjanak: "Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét. A szentségtelen üres lármákat pedig került, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek. és az ő beszédük mint a rákfekély terjed; közülük való Himenéus és Filétus. Akik az igazság mellől eltévelyedtek, azt mondva, hogy a feltámadás már megtörtént, és feldúlják némelyeknek a hitét. Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentuma, melynek pecsétje ez: Ismeri az Úr az Övéit; és: Álljon el a hamisságtól mindenki, aki Krisztus nevét vallja." (2Timótheus 2, 15-19)
Nyomás miatt ne változtasd meg a saját doktrínáidat: "De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak. A gonosz emberek pedig és az ámítók növekednek a rosszaságban, eltévelyítve és eltévelyedve. De te maradj meg azokban, amiket tanultál, és amik reád bízattak, tudva kitől tanultad, És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent Írásokat, melyek téged bölccsé tehetnek az üdvösségre a Krisztus Jézusban való hit által." (2Timótheus 3, 12-15) Ámen!


Biblia-Ige magyarázatok

Jézus példázatai
Az elrejtett kincs 1. rész    


(Máté 13,44)

Isten királysága nem pusztán általános, hanem az egyéneknek is működik. Valaki a kereszténység területén lakhat, ami már kovászos, és így bizonyos módon osztozik az egyetemes erjedésben. Ennél azonban többre van szükség, többre annál, mint hogy ez minden kiválasztott lélekben végbemenjen. Az áldást személyesen lehet átvenni, és ennek története van leírva a most következő két példázatban. A kettő kiegészíti egymást úgy, hogy akár a drágagyöngyöt, akár az elrejtett kincset találja meg valaki, azok közé kerül, akik a gazdag kincsnek, Krisztus evangéliumának a részesei. Az egyik csoport azokból áll, akik érzik, hogy lennie kell valami abszolút jónak az ember számára. Ezért mindenütt keresik ezt a jót. Az ilyenek hasonlítanak a kereskedőkhöz, akiknek határozott célja, hogy drágagyöngyöket találjon. Ezek kevesen vannak, de talán az igazsághoz megtértek közül a legnemesebbek. Aztán vannak mások, akik nem fedezik fel, hogy célja és értelme van minden ember életének, amíg a Jézusban megjelent igazságot fel nem ismerik. Az ilyenek hasonlítanak az elrejtett kincs megtalálóihoz, akik öntudatlanul belebotlanak. Ez utóbbi csoport öröme a keresetlen kincs fölfedezésének az örömében fejeződik ki. Ámen!
**********************


Jézus példázatai
Az elrejtett kincs 2. rész
(Máté 13,44)

A zsidók esete illusztrálhatja a drágagyöngy példázatát, jóllehet nem lehet teljesen végigvinni, mert legtöbbjük keresi a drágagyöngyöt, buzgólkodik az igazságért, mégis amikor a nagy értékű drágagyöngyöt felajánlották nekik, nem voltak készek mindent eladni - megtagadni önigazultságukat és minden mást, amit drágának tartottak, hogy megvásárolhassák. A pogányok ezzel szemben, legalább nagyobb részük, öntudatlanul találkoztak a kinccsel. Krisztust találták meg, akit nem kerestek. Nátánael esete ilyen volt. A szamariai asszony (János 4) még döbbenetesebb példa. Az ilyen jellemekben lennie kellett valamilyen igazság utáni vágynak (jóllehet korábban szunnyadhatót a lélekben), ami ezután az örvendetes elfogadásban mutatkozott meg, amikor felismerték. Másrészt - Augusztinusz szerint - a nemes lélek képe van itt, aki buzgón kereste a drágagyöngyöt. A távol-keleti szokásokról írva azt mondja valaki, hogy Keleten, a dinasztiák és az azokat követő forrongások gyakori változásai miatt sok gazdag ember felosztotta javait három részre: az egyiket a kereskedelemben vagy saját fenntartásukra használták; a másikat beváltották ékszerekre, amiket könnyen lehetett szállítani; a harmadik részt elásták. Az utazó manapság nehezen kap információt a régiségekről a környéken lakók féltékenysége miatt, akik attól tartanak, hogy odamegy valaki és elviszi tőlük az értékeket. Sok ember feladja megszokott foglalkozását, és kincskeresésre szánja magát abban a reményben, hogy hirtelen meggazdagszik (Jób 3,21; Példa 2,4). Ámen!

***************** 

Jézus példázatai
Az elrejtett kincs 3. rész
(Máté 13,44)
Egyesek különbséget tesznek a szántóföld és a kincs között, az elsőt a Szentírásra, a másodikat Krisztus ismeretére alkalmazva. Számomra a szántóföld a külső, látható Gyülekezet képviseli, ami különbözik a szellemi belsőtől. Aki felismeri, hogy a Gyülekezet nem emberi intézmény, hanem isteni, és aki megtanulja, hogy Isten benne van, megérti, hogy ez valami, ami túl van minden földi közösségen. Ezért drága a szemében, még legvégső szegélyén is, a benne levő dicsőség miatt, ami kibontakozott szeme előtt. Mint ahogy az embernek nem lehet kincse úgy, hogy ott hagyja a szántóföldet, ugyanígy nem lehet Krisztusa másként, csak az Ő Gyülekezetében. Nem lehet Krisztus a szívében úgy, hogy ugyanakkor elkülöníti sorsát Krisztus küzdő Gyülekezetétől. A kincs és a szántóföld együtt van. Ámen!

********************

Jézus példázatai
Az elrejtett kincs 4. rész
(Máté 13,44)
Váratlan, hogy "az ember, miután megtalálta a kincset, elrejti". Ha valaki elrejti a szellemi kincse, ebben nem az a baj, hogy esetleg másvalaki megtalálja, hanem az, hogy ő maga elveszíti. Az első pillanatokban, amint az igazságot az Úr kijelenti valakinek, az illető attól tarthat, hogy az áldás valami módon kiesik a kezéből. Ez az aggodalom és az ezt követő óvintézkedések kerülnek itt előtérben. Miután a kincset bebiztosította a megtaláló, "örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet." Ez öröm birtokában a szellemi kincs megtalálója képes elmenni és eladni mindenét. Semmi másban nincs dicsőség "az ezt meghaladó dicsőség miatt", mondja Augusztinusz, amikor leírja megtérését: "Milyen édessé lett nekem azonnal, hogy kívánjam azokat a játékokat az édességet! És amitől féltem elválni, most örömmel szakítottam vele." Vesd össze: Filippi 3, 4-11. Tehát amikor valaki megtagadja a hozzá legközelebb eső dolgokat - amikor a pénz szerelmese megveti kapzsiságát és az élvezetek kedvelője élvezeteit, akkor mindegyik eladja mindenét, hogy megvásárolhassa azt a szántóföldet, amelyben a kincs található. Vesd össze: Máté 16,24; Márk 9, 43-48. Némelyek nehézséget találnak abban a körülményben hogy a kincs megtalálója nem szólt a föld tulajdonosának a kincsről. Erre a kifogásra elegendő válasznak látszik, ha azt mondjuk, hogy a kincs megtalálója viselkedésének nem minden része ajánlatos a követésre, csak az az igyekezete, hogy megszerezze a megtalált kincset. Az az eltökélt célja, hogy sajátjává tegye és ebben rejlik okossága. Ámen!

*******************
 

Rick Warren: Ne keményebben próbálkozz, inkább bízz jobban!


 Légy csendben, és várj az Úrra! (Zsoltárok 37,7) Add meg magad teljesen az Úrnak, és várd türelemmel Őt! (Zsoltárok 37,7 – GW fordítás) 
 
Megadni az életedet az ÚRnak, ezt jelenti:
• Követni Isten vezetését anélkül, hogy tudnád hova küld.
• Várni Isten időzítését anélkül, hogy tudnád, mikor jön el.
• Várni egy csodára anélkül, hogy tudnád, Isten hogyan fog gondoskodni.
• Bízni Isten céljaiban anélkül, hogy értenéd a körülményeket.
Abból tudhatod, hogy teljesen alárendelted magad Istennek, hogy Istenben bízol, hagyod, ő tegye a dolgokat, ahelyett, hogy megpróbálnál másokat manipulálni, hogy saját naptáradba erőltetnéd be és magad irányítanád a helyzetet. Engeded, hogy Isten dolgozzon. Nem kell mindig „töltés alatt” lenned. Ahelyett, hogy keményebben próbálkoznál, inkább bízz jobban! Abból is tudhatod, hogy megadtad magad, hogy már nem reagálsz a kritikára és nem igyekszel rögtön megvédeni magad.
Az alárendelt szív a legjobbat mutatja fel a kapcsolatokban. Nem önmagad szolgálod, nem fúrsz meg másokat és nem követeled a jogaidat. A legtöbb ember számára a legnehezebb dolog a pénzüket feladni. Sokan így gondolkodnak, "Akarok Istenért élni, de akarok elég pénzt is keresni ahhoz, hogy kényelmesen éljek és pihenjek néhanapján." A visszavonulás, a nyugdíj nem célja az átadott életnek, mert ez Istennel verseng az életünk elsődleges figyelméért. Jézus mondta: "Nem szolgálhatjátok egyszerre Istent és a Mammont (pénzt)." és "Ahol a kincsed, ott a szíved is." Az önfeladás legmagasabb példája Jézus. Keresztre feszítése előtti éjszakán Jézus megadta magát Isten tervének. Azt imádkozta, "Atyám, neked minden lehetséges, kérlek, vedd el tőlem a szenvedés poharát, de ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied." Jézus nem azt imádkozta, „Isten, ha képes vagy rá, vedd el a fájdalmat." Azzal az állítással kezdte, hogy Isten bármit meg tud tenni. Így imádkozott, "Istenem, ha ennek a szenvedésnek az eltávolítása a leghasznosabb számodra, akkor tedd meg. Ha azonban ez tölti be a célod, akkor ez az, amit én is akarok." Aki igazán megadja magát, ezt mondja, "Atyám, ha ez a probléma, fájdalom, betegség vagy körülmény kell ahhoz, hogy beteljesítsd a célod és megdicsőítsen az életemben vagy mások életében, akkor, ne távolítsd el!" Az érettségnek ez a szintje nem jön el könnyen. Jézus esetében ő olyan erősen agonizált Isten terve felett, hogy vércseppeket izzadt. Az önfeladás kemény munka. A mi estünkben intenzív harcot kíván az én-központú természetünkkel. Ámen!
 

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Hitbeli gyökerek


(Jósáfát) az Úr útjain járt, egyre bátrabb lett, és újból eltávolította... a szent fákat. (2Krón 17,1-9)
 
 
 

Szükségünk van pozitív példaképekre, akiket nem idealizálunk, és főleg nem imádunk, de akiktől helytállást tanulhatunk. A Biblia több ilyen személyt állít elénk. Ilyen volt Jósáfát is, vizsgáljuk meg az ő életét most néhány napon át!

Kr. e. 872-848-ig volt a kettészakadt Izrael déli részének, Júdának a királya. Nehéz helyzetben vette át az országot, mert elődje gyengekezű ember volt, aki alatt a tiszta egyistenhittel pogány elemek is keveredtek, az erkölcsi értékek viszonylagossá váltak, s ebből sokféle lazaság, szabadosság, az idegen és káros szellemiség iránti tolerancia is származott. Mint ma is.

Mit tett Jósáfát ebben a helyzetben? Meg volt győződve arról, hogv népe akkor jár jól, ha neki magának szoros kapcsolata lesz Istennel, ha ő mindig figyel Isten akaratára, és úgy uralkodik, hogy Istennek fog engedelmeskedni.

Bizonyos volt abban, hogy a gazdasági és szociális fejlődésnek, a családi és munkaerkölcsnek is hitbeli gyökerei vannak. Ezért istenismeretre és istenfélelemre kell tanítani az embereket, mert ettől függ minden. Elővette hát az akkori Bibliát, Mózes könyveit, és elkezdték rá tanítani a népet.

Eközben pedig Isten adott neki jó gondolatokat, így kezdte el megszervezni az ország védelmét, egyre nagyobb tekintélye lett otthon és külföldön is, és elindult lassan az anyagi gyarapodás is.

Hisszük-e, hogy a mi személyes, családi, munkahelyi életünk is attól függ, hogy Isten parancsai szerint élünk-e, és az ő útján járunk-e? Hogy ledöntünk minden bálványt, és egyedül az élő Istenben bízunk, benne gyökerezik, belőle táplálkozik az életünk, tőle kérünk és várunk mindent: tanácsot, védelmet, segítséget, áldást.
 

Alfa-Omega tanítások-Amikor az Úr hallgat

Írta: Farkas Antal

 

Úgy hiszem ez a téma sokakat foglalkoztat és ugyancsak sok ember szeretne tisztább képet kapni arról, hogy az Úr miért hallgat. Akik vágynak közelebb és közelebb kerülni az Úrhoz, azoknak talán ez lehet a legnagyobb fájdalom amit lelkükben átélhetnek. A kérdésekre nincs felelet, gyomrunk összeszorul, könnyünk kicsordul, lelkünkben gyötrődve epekedünk egyetlen szaváért. Mikor az Úr hallgat, akkor az vagy értünk, vagy miattunk történik. Ezzel az igével kezdeném:
Jakab levele 4,8
„Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek.”
Az Úr hallgatásnak az okai mi vagyunk, hiszen Isten a lehető legszorosabb kapcsolatra törekszik velünk, ennek pedig csak mi lehetünk az akadályai. Elsőként mindig azt a lépést kell megtennünk, hogy magunkat önvizsgálat alá tegyük. Mert abban biztosak lehetünk, hogy az Úr nem változik, így a probléma forrásai csak mi lehetünk.
Akik már az Úr követésére adták magukat, azok az Úr vezetése alatt állnak. Annyira csodálatos a zsoltáros szavai:
Zsoltárok 119,105
„Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.”
Az Úr igéje, vagy más szóval az Úr szava, határozza meg a mi utunkat. Minden lépésünket az kell hogy irányítsa, így juthatunk az Atyához. Hiszen Jézus az út, Róla pedig tudjuk, hogy Ő az Istennek Igéje. Így válik Jézus élővé a mindennapjainkban, mert ha az Igével járunk, akkor a világosságban járunk. És ez a mécses - ahogyan a zsoltáros mondja - , épp annyi utat világít meg a lábunknak, hogy egy lépésre elegendő legyen. Ha az Úr már szólt, ha az Ő igéje már megvilágította a következő lépéshez az utat, akkor mégis mit várunk az Úrtól ha nem lépünk oda? Mikor az Úr szól, akkor cselekedjünk, hogy ezáltal újra hallhassuk a szavát.
Józsué könyve 7,1-12
„De Izráel fiai hibát követtek el a város kiirtásakor, mert a Júda törzséből való Ákán, Karmi fia, Zabdi unokája, Zerah dédunokája, elvett a kiirtandó dolgokból. Ezért föllángolt az ÚR haragja Izráel fiai ellen. Józsué ugyanis néhány férfit küldött Jerikóból Ajba, amely Bét-Áven mellett van, Bételtől keletre, és azt mondta nekik: Menjetek, és nézzetek körül azon a földön. A férfiak fölmentek, és kémkedtek Ajban. Amikor visszatértek Józsuéhoz, azt mondták neki: Ne vonuljon föl az egész nép. Csak két- vagy háromezer ember vonuljon föl, azok is megverik Ajt. Ne fáraszd oda az egész népet, mert kevesen vannak azok. Fölvonultak tehát oda a népből mintegy háromezren, de megfutamodtak Aj emberei elől. Megöltek közülük Aj emberei mintegy harminchat embert, üldözték őket a kaputól egészen Sebárimig, és megverték őket a lejtőn. Ekkor valósággal megolvadt a nép szíve, és olyanná lett, mint a víz. Józsué pedig megszaggatta ruháját, arccal a földre borult az ÚR ládája előtt, és úgy maradt estig Izráel véneivel együtt. A fejükre port hintettek. Közben ezt mondta Józsué: Jaj, URam, URam! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, ha most az emóriak kezébe adsz bennünket, hogy elpusztítsanak? Bárcsak azt határoztuk volna, hogy a Jordánon túl maradunk! Ó, Uram! Mit mondjak most, hogy Izráel máris meghátrált ellenségei előtt? Ha meghallják ezt a kánaániak és az ország többi lakói, akkor körülfognak bennünket, és még a nevünket is kiirtják a földről. Mit teszel akkor a te nagy nevedért? Az ÚR azt felelte Józsuénak: Kelj föl! Miért estél arcra? Vétkezett Izráel, áthágták szövetségemet, amelyre köteleztem őket, mert elvettek a kiirtandó dolgokból, loptak is, és titokban a holmijuk közé tették. Azért nem tudtak megállni Izráel fiai ellenségeikkel szemben és azért hátráltak meg ellenségeik előtt, mert utolérte őket az átok. Nem leszek többé veletek, ha nem pusztítjátok ki magatok közül a kiirtani valót.”
Figyeltétek hogy Isten mit mondott Józsuénak? „Kelj föl! Miért estél arcra?” Vagyis miért keresi az Úr akaratát, amikor már szólt és mégsem cselekedték meg!? Testvérek, meg van a helye az imádkozásnak is, de nem akkor, mikor tudjuk Isten igéjéből, hogy mi az akarata. Visszatérek a kezdő igénkhez:
Jakab levele 4,8
„Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek.”
Vajon miért mondja Jakab azt, hogy tisztítsuk meg a kezeinket és szenteljük meg a szívünket? Azért, mert ez a feltétele az Istennel való közösségnek. Egyértelműen látszik az igében, hogy az Istennel való közösség, az Úrban való tisztaság függvénye. Hiszen Isten nem vállal közösséget a bűnnel. A saját Fiától is elfordult, vajon pont velünk kivételezne?
Viszont mondhatják sokan azt, hogy nem élnek Istenben tökéletes életet, mégis közösségük van Vele és hogy ezt nagy bizonysággal élik meg. Én erre azt tudom mondani, hogy ha valaki megelégszik ezzel, az langymeleg, mert Isten tüzet gyújtott és azt lángolni szeretné látni.
Ez volt tehát az Úrnak azon hallgatása, mikor már előzőleg szólt. A második okát pedig ezzel az igével szeretném megnyitni:
Jób könyve 30,20
„Segítségért kiáltok hozzád, de nem válaszolsz. Eléd állok, de te csak figyelsz engem.”
Testvérem, érezted már magad így? Az Úr elé lépsz és Ő csak némán figyel téged. Lelkedben tudod, hogy nem a bűn választ el az Úr hangjától, de akkor miért hallgat? Jób történetét nem azért kaptuk, hogy érdekes és kivételes történetnek tekintsük. Ez nem egy olyan történet, hogy: „na, ilyen is volt!”
Ebben Istennek minden gyermeke részesül. Ha te nem részesültél, semmi gond, majd fogsz! Viszont a nagy kérdés az, hogy ennek meg mi az értelme?
Ez által nyilvánvalóvá válik a hitünk alapja és a szívünk állapota. Kitűnik, hogy mi van a szívünkben, úgy is mondhatnánk, hová futsz ha hallgat Isten? Vissza a Világba, vagy halálodig kitartasz amellett az Isten mellett, aki ugyan most hallgat, viszont te ismersz!? Talán Isten nem tudná, hogy mi van a szívünkben, hogy szükséges az efféle próba? Ó dehogynem! Viszont te saját magad nem tudod, de ha tudnád is, akkor is nyilvánvalóvá kell lennie a hitednek - már a gonosz hatalmak előtt is. Isten nem szerencsejátékot játszott a sátánnal, Isten sosem veszíthet. De lássunk egy másik történetet az igéből:
Lukács evangéliuma 22,31-32
„Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait.”
Ejha, hogy ez a sátán mit nem képzel ugye? Vannak akik azt mondják, hogy ez még Jézus halála és feltámadása előtt volt, így már nekünk ettől nem kell félnünk! Ez nem így van, hiszen Jézus feltámadása után láthatjuk, hogy a tanítványok inkább halászni mentek, minthogy Isten dolgaival foglalkoztak volna. Elvégre Jézus emberhalászokká tette őket! De mi is ez a rostálás? A rostálás tulajdonképpen a búza és a pelyva elválasztása, vagyis ha kicsit jobban belegondolunk, nem is olyan rossz dolog ez! Ahogyan azt az ige is mondja:
Római levél 8,28
„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.”
Minden a javunkat szolgálja. Még a sátán is az Urat szolgálja. Isten nem azért enged meg bizonyos dolgokat, hogy az által elessünk, hanem hogy formáljon és megeddzen általa. Hiszen Jézus is imádkozott Péterért, és az ige is mondja:
1Korintusi levél 10,13
„Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.”
Ha már kísértésről van szó, mit gondoltok róla? Jó vagy rossz? A legtöbben azonnal rávágnák, hogy: „rossz”. Pedig a kísértés csupán felhozza mindazt, ami a szívben van. Ha elbukunk általa az nem jó, viszont felhívja arra a figyelmet, hogy mi az amiben még változnunk kell. És mi van akkor, ha kiálljuk a kísértést és nem bukunk el?Jakabnál így olvassuk:
Jakab levele 1,2-4
„Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.”
Tehát: „állhatatosságot eredményez”
Az ige állhatatosnak nevezi Jóbot, az ő hite példaértékű mindannyiunk számára. Mindvégig kitartott Isten mellett, az ő hite átment a vizsgán. Higgyünk az Úrban és ha kell, hagyjunk érte veszni mindent, de Ő mindenféleképpen maradjon meg nekünk. Jézus ezt mondta:
Lukács evangéliuma 9,24
„Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt.”
Haljunk meg hát magunknak, hogy Jézus élhessen bennünk.
Ámen. 

KENNETH COPELAND-A hit magja!

Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek. - Máté 17:20



Egyszer azt mondták nekem, hogy én azért élhetek így, ahogy élek, mert különleges hitem van.
De ez egyszerűen nem igaz. Nincsen különleges hitem. Isten a hitnek ugyanazt a mértékét adta nekem is, mint neked és minden más hívőnek. Egyedül azért tűnik úgy, hogy az én hitem jobban működik, mert én használom!
Ha eddig egy hegy árnyékában éltél, és Istenre vártál, hogy valamilyen különleges hitet adjon neked, akkor változtass ezen. Lépj ki, és használd a hit mértékét, amit kaptál, hogy elmozdítsd a szellemi, fizikai, mentális vagy pénzügyi akadályokat, amelyeket a sátán hozott ellened.
A Róma 12:3 szerint Isten mindenkinek adta a hit mértékét. Higgy Neki! Lépj ki hitben ezzel a hittel kapcsolatban! Mondd ezt: „Köszönöm, Mennyei Atyám, hogy a Jézus Krisztusban való hit által a Te természetedet és Szellemedet osztottad meg velem. Hálás vagyok a hit mértékéért, amelyet mint hívőnek adtál nekem.
Ma úgy határoztam, hogy ebben a hitben járok. Használom a különböző élethelyzetekben. Elkötelezem magam, hogy hegyeket mozgató hitben fogok járni, mert tudom, hogy enélkül lehetetlen Neked tetszeni (Zsidó 11:6).
Ahogy elültetem ezt a hitet, és az Igével öntözöm (Róma 10:17), elvárom, hogy növekedjen, és elmozdítsa a hegyeket az életemben és azok életében, akikért közbenjárok.
Köszönöm, Atyám, hogy ahogy ezt teszem, semmi nem lehetetlen nekem! Jézus nevében. Ámen.”
Igei olvasmány: Lukács 8:41-56

Nicelife-PRÓBÁK ÉS KÍSÉRÉSEK-4 nap

"Azokat a kártyákat kell kijátszanod, amelyeket a sors leosztott neked." - "Szorítsd össze a fogadat!" Ezek a tanácsok hangazanak el, amikor nehézre fordul a sorsunk.

Mások pedig azt szeretnénk, ha úgy tennénk, mintha "egyáltalán nem is lenne olyan borzasztó", ami velünk történik. Viszont van, amikor ez nem tagadható. Hogyan maradhatunk reménnyel teliek, amikor problémák vesznek körül? Csak úgy, ha felfedezzük, Isten mindent a kezében tart.

A KÖNYVBŐL
"Nem a porból támad a hamisság, és nem a földből sarjad ki a vész, hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak."
(Jób 5:6-7)



"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott" (Róm 8:28).
"Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók" (2Kor 4:17-18).

ISTEN ÍGÉRETE
"Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni" (1Kor 10:13).

CSELEKVÉSI PONT
MA, AMIKOR A MEGPRÓBÁLTATÁSOK ÉS A KÍSÉRTÉSEK UTADBA ÁLLNAK, ÁLLJ MEG! KÉRD ISTENT, HOGY MUTASSON UTAT A PRÓBÁK KÖZEPETTE, ÉS NYISSON ELŐTTED A KÍSÉRTÉSEKBŐL KIVEZETŐ AJTÓT! AZTÁN KÖVESD VEZETÉSÉT, ÉS TE PASZTALD MEG A GYŐZELMET, AMELY BENNE TALÁLHATÓ. 


Napi áhítat-Hirdetni a nevét mindenhol

Hét témája: A gyülekezet feladatai
Olvasmány: Lk 24,44–49

Hogy Istenhez visszatérjünk és megtapasztaljuk felmentő és befogadó szeretetét: nincs ennél fontosabb megosztásra váró információ.


„Majd így szólt hozzájuk: „Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban.” Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, és így szólt nekik: „Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk. És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.”

Magyarázat

Jézus itt még csak a két emmausi tanítványnak mondta el, amit mennybemenetele előtt minden tanítványának célul tűzött ki: hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között.
A szólás felelősségét helyezi ránk Jézus. Mitől olyan nehéz ez, és hogyan vállalható fel mégis? Egyrészt attól, hogy sokszor nem hiszünk a szavak erejében. Ugyan, mit segíthet az erőtlen emberi szó a másik embernek? – gondoljuk. A hit pedig hallásból van. Mi is azért érthettük meg, mert hirdették nekünk.
A hirdetés felelősségétől való félelmünket másrészt gyakran a másik embertől való félelem is tetézi. Van-e jogom ezt a másik embert megállítani és a végső dolgokkal szembesíteni? Épp erre adja meg a jogot Jézus tanítványainak. Ha ezt nem vállaljuk fel, akkor Kain bűnébe esünk, aki így hárította a felelősséget: „Talán őrzője vagyok én a testvéremnek?” (1Móz 4,9)
Ha hallgatunk, arról feledkezünk meg, hogy bármilyen emberrel állunk is szemben, ő is ugyanúgy Isten irgalmára szoruló bűnös. Neki ugyanúgy szüksége van a segítségre, vigasztalásra és a bűnbocsánatra, mint nekünk. Segítség nélkül elveszett bűnös marad. Hallania kell a jó hírről. Tőled és tőlem kell hallania. Krisztus gyülekezetének egyik legalapvetőbb feladata ez.
(Sinka Csaba)

Isten ígéreteinek tárháza-A legfontosabb táplálék

Charles H. Spurgeon-

"Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Isten szájából jön" (Mt 4,4) 


Ha Isten úgy akarná, kenyér nélkül is megélhetnénk - hiszen Jézus is így élt negyven napon át -, de Igéje nélkül nem tudnánk élni. Az Ige által teremtettünk, csak az Ige tarthatja meg életünket, mert Isten mindeneket hatalmas szavával tart fenn. A kenyér csak másodlagos; életünk elsőrendű forrása maga az Úr. Ő munkálkodik földi eledellel és anélkül is, nem köthetjük meg, hogyan munkálkodjék. Ne vágyakozzunk túlságosan a láthatókra, hanem tekintsünk a láthatatlan Istenre. Hallottunk már hívőkről, hogy a nagy szegénységben, amikor szűkös volt a kenyerük, lecsökkent az étvágyuk is. Másoknak az Úr nem várt módon küldött segítséget, amikor kifogytak a földi forrásaik.

Az Úr Igéjét azonban soha nem nélkülözhetjük. Csak az Ige által tudunk ellenállni az ördögnek. Ha ezt elveszik tőlünk, ellenségünk hamarosan hatalmába kerít minket, mert elgyengülünk. Lelkünk táplálékra áhítozik, és nincs más tápláléka, mint csak az Úr Igéje. A világ valamennyi könyve és prédikátora sem tud elegendő táplálékot nyújtani megújult szellemünknek, csak az Úr szájából származó Ige elégítheti ki azt, aki egyszer már befogadta Krisztust.

Uram, add nekem mindenkor ezt a mennyei kenyeret! Drágább az nekem, mint a királyok csemegéje. 
 

2016. július 3., vasárnap

Napi áhítat-Megjeleníteni Isten kegyelmét

Hét témája: A gyülekezet feladatai

Olvasmány: Ef 2,1–10



Krisztus Jézus életét olvasd sokszor újra, hogy biztos legyél Isten emberszeretetében!
„Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! - és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.”

Magyarázat

Akik átélték, megtapasztalták Isten végtelen kegyelmét, mérhetetlen hálát éreznek Krisztusért, aki mindezt lehetővé tette. A hívők ezt a kegyelmet nemcsak az egyéni életükben tapasztalják, hanem még hatványozottabban élik át Isten jelenlétét és áldásait, amikor egy közösség aktív tagjai.
Ez az isteni szeretet táplálja, formálja, élteti az egyházat, a gyülekezetet. De vajon látja, érzékeli ezt egy külső szemlélő? Ha igen, akkor az nem fogja hidegen hagyni. Bár a társadalmunkat jellemző nagy fokú bizalmatlanság ma akadályozza, hogy közösségi emberekké váljanak sokan, a vágy még nem szűnt meg az emberekben, hogy támogató közösségre találjanak. Vágynak olyanok társaságára, akiket szeretnek, és akik őket is szeretik. Akik között megnyílhatnak és beszélhetnek őszintén. A kegyelem által átitatott keresztény gyülekezet ilyen közösség.
Az a gyülekezet tudja a külső szemlélő számára megjeleníteni Istennek ezt a kegyelmét, amelyik maga is ebből él. Isten szándéka, ahogy igénkben látjuk azt, hogy megmutassa kegyelmének mérhetetlen gazdagságát. Ha Isten kegyelemben gazdag Úr, akkor népének sem kell szegénynek gondolnia magát. Gazdagságából hadd adjon épp rajtunk keresztül azoknak, akik körülöttünk élnek!

Imaáhítat

Bánjuk meg sértő szavainkat, könyörögjünk gyógyító beszédért! (Péld 15,4)
(Sinka Csaba)

Alfa-Omega tanítások-Helyreállítás

Írta: Farkas Antal



A helyreállítást sokan sokféleképpen értelmezik. A kérdés elsősorban az, hogy egyáltalán kell-e valamit helyreállítani? Ha valaki nem lát hiányosságot és javítani valót Isten egyházában, akkor az nem is látja értelmét a helyreállításnak. Hiszen ha minden rendben, akkor mit kellene helyreállítani? De ha felismerjük hogy szükséges, akkor a következő kérdés az, hogy mi az ami egykor volt és mára elveszett? Jézus Mennybemenetele után láthatjuk, hogy az apostolok nem csupán hittek, hanem cselekedtek is. A mai nemzedék nagy kihívása az, hogy jól értelmezze az Úr igéjét. Még ebben sincs közös egység, de ha volna is, akkor is csupán az igének a hallgatói lennénk.
Ézsaiás könyve 29,13
„Így szól az Úr: Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat,”
Az apostolok nagyobbra tartották Isten igéjét, mint az emberi parancsolatokat. Nem akadályoztak meg senkit sem abban, hogy Istenhez közeledjenek. Ők inkább választották a megszégyenítést, a bántalmazást, mintsem eltérjenek az Úrtól kapott rendeletektől. Az Ő hitük minden időben példaértékű lesz számunkra. Nem test szerint, hanem Lélek által jártak és ebben van a kulcs, Isten bizonyságot is tett mellettük! Az Úr elhívásai és parancsolatai tisztán láthatóak az igéből, sokan mégsem hisznek azokban. Olvassák, de fel nem fogják, mert testi ember nem értheti.
1Korintusi levél 2,14
„A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni.”
Mégis olyan sokan vannak, akik azt hiszik hogy ők megismerték Istent, de cselekedeteikkel megtagadják azt! Azt gondolják, hogy csupán elég Istenről és az Ő parancsolatairól tudni, de már Őt nem szükséges követni illetve parancsolatait betölteni, azt gondolják, hogy erre adatott a kegyelem. Fülöp is azt kérte Jézustól, hogy mutassa meg az Atyát és az elég neki. Jézusnak nem is tetszett a dolog, hiszen nem így működnek a dolgok! Jézus az út, amelyen járnunk kell. Jézus pedig az Ige, tehát az Ige szerint kell járnunk.
1Timóteus 1,5-8
„A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet. Némelyek elfordultak ezektől, és üres fecsegésre adták magukat, törvénytanítók akarnak lenni; de nem értik sem azt, amit mondanak, sem azt, amit bizonygatnak. Mi azonban tudjuk, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él azzal.”
Bizony, a törvény jó. Nem arra kaptuk a törvényt hogy megszegjük, hanem hogy megtartsuk azt! De mi van akkor, ha jól értelmezzük az Úr igéjét? Vajon megmenthet minket? Az ismeret cselekedetek nélkül csak felfuvalkodottá tesz, Istent nem csak a szánkkal, hanem gyümölcstermésünkkel is szolgálnunk kell!
1Korintusi levél 4,20
„Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.”
Amint az előzőekben is már mondtam, az Úrról nem elég tudni, hanem követni is kell. Mert ha tudjuk az Ő beszédét, de nem cselekedtük meg azt, akkor nincs mentségünk. Jézus egy igen szemléletes példát mondott, amelyet mindannyian ismerünk:
Máté evangéliuma 7,24-27
„Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult.”
Ez egy nyílt példázat egyértelmű üzenettel. Ha halljuk hogy mit mondott Jézus, de nem cselekedjük meg azokat, akkor hiába bízunk a Kősziklában. Akik azt mondják, hogy nem kellenek cselekedetek, azok nem Ismerték meg Jézust. Ezek úgy hisznek, hogy közben a cselekedeteikkel megtagadják Őt. Nem feszítik meg az óemberüket és miközben az Istentelen bűnökben fetrengnek, az Úr kegyelmére apellálnak.
Malakiás könyve 3,18
„És megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, aki nem szolgálja őt.”
Illés, Ézsaiás, Dávid, vagy Mózes! Csupa nagy nevek ugye? Ők is csak emberek voltak, de Isten hatalmasan használta őket. Talán csak azért, mert kiválasztottak voltak? Isten nem csak kiválasztotta őket, hanem ki is munkálta bennük hogy alkalmas eszközök legyenek. Mózes 40 évig élt a pusztában mire Isten rábízta a népét. Majd ezután újabb 40 évet a pusztában élt Izrael-el. Ez idő alatt egy vétkéről olvashatunk, ráütött a sziklára pedig csupán szólnia kellett volna. Helytelenül képviselteaz Urat, és nem mehetett be az ígéret földjére. Súlyos ítélet ugye? A mai nemzedék pedig nem veszi komolyan az Urat. Vajon mekkora lesz az ítélet felettük? Iszonyat nagy! Mózessel kapcsolatban hozok egy igét:
2Mózes 33,20-21
„Orcámat azonban nem láthatod - mondta -, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. És ezt mondta az ÚR: Van itt hely nálam, állj a kősziklára!”
Már Mózes is a kősziklán állt, nem csak beszélt, hanem cselekedte is az Úr akaratát. De mit is akarok ezzel mondani? Azt, hogy a helyreállítás először bennünk kezdődik. Nem Istenre kell várnunk, hanem arra kell törekednünk, hogy az akaratában járjunk. Az Úr vágyik olyan gyermekekre, akik megcselekszik akaratát. Vágyik arra, hogy helyesen képviseljék Őt. Mert ha valaki felnő ehhez a feladathoz, azt Isten használni fogja. Az Úr ezt mondja magáról:
Ézsaiás könyve 44,26
„Aki szolgája beszédét beteljesíti, és véghez viszi követei tanácsát...”
Ez aztán az ígéret ugye? De ehhez valódi szolgáknak kell lennünk és hiteles követőiknek.
Ha már követről van szó, mit gondoltok erről? Ha egy királynak hadat üzennek, vajon kit küld el hogy megkérdezze a békefeltételeket? Az udvari bolondját vagy azt aki hitelesen tudja képviselni őt?
Isten igéje örökkévaló, így ne gondolja senki, hogy már nem kell azzal foglalkoznunk. Sokaknak már nem „trendi” Jézus követése, régimódi Isten igéje, és keresik az új kijelentéseket. De ha nem veszik komolyan Isten igéjét, akkor mihez mérik ezeket az új kijelentéseket? Úgy értem, mi által ítélik meg, hogy Istentől valóak-e vagy sem? Elmondom: a saját gondolataik, érzelmeik és vágyaik szerint ítélik meg. Ez pedig egy torz Istenképet eredményez, ami baál imádás.
Helyre kell állítani a valódi Istentiszteletet, törekedni kell megismerni az Urat, komolyan kell venni Őt és nem szabad hagyni, hogy akár egy ige is a porba hulljon előttünk.
Máté evangéliuma 5,6
„Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek.”

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Magától terem a föld...

"Magától terem a föld... érett magot a kalászban. "(Mk 4,26-29)


A hagyomány szerint ezen a napon szokták elkezdeni az aratást. A következő hetekben kerül tető alá egész évi kenyerünk. Meg szoktuk-e köszönni Istennek a kenyeret? A miatyánk szavaival néha kérjük, de tudjuk-e, mennyire az ő kegyelmétől függ az, hogy legyen termés, és abból jusson kenyér mindenkinek? S tudjuk-e, hogy az emberi önzés miatt mégsem így történik?

Egyre többen vannak, akik vetés nélkül akarnak aratni, sőt már aratni sem akarnak, csak a kenyeret követelik az asztalukra. Amiért mások megdolgoztak, ők azt csak élvezni akarják. Isten az ilyen élősködő magatartást nagyon elítéli. Ezek az emberek azok, akik mindennek csak az előnyét akarják élvezni, de áldozatot nem vállalnak, csak jogaikat emlegetik, de kötelességüket elhanyagolják. Holott minket Isten arra teremtett, hogy új értékeket hozzunk létre, s azok egy részével másokat segítsünk, sáfárkodjunk.

S közben ne feledjük, hogy minden Isten kegyelmének az ajándéka! Ha van vetőmag, van hova elvetni, van erőnk a munkához, csoda, hogy a magból kalász lesz, ha abban sok mag van, abból kenyeret lehet sütni - ez mind nem magától értetődő, ahogyan Jézus mai példázatunkban meggyőzően szemlélteti is.

Ugyanez érvényes a lelkiekre. Nem magától értetődő, hogy miközben mi hagytuk ott Istent, ő jött utánunk, pedig nem neki van szüksége ránk, hanem nekünk rá. Úgy gondoskodott üdvösségünkről, hogy azért mi semmit nem tettünk. Csoda, hogy ha belehull az ige magja egy ember szívébe, megváltozik a gondolkozása és jelleme, és olyan gyümölcsöket fog teremni, mint az önzetlen szeretet, türelem, jóság. És mindez magától, mint a gabona is. Magától a kegyelmes Istentől. Legyen áldott az ő neve! Mi pedig ne tulajdonítsunk magunknak semmit abból, amiért egyedül őt magasztalhatjuk!

Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

Alfred Christlieb-

Az Úr tüze megemésztette az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, amely az árokban volt. (l.Kir 18,38)




Annak a tűznek a hatása egyedülálló volt, amely Illés imádságára a mennyből alászállt. Megemésztette az égőáldozatot, a fát, a köveket, a földet és a vizet! Senki sem kételkedhetett abban, hogy ez a tűz nem természetes módon állt elő. A tűz, amely látható módon fentről száll le és ilyen természetfeletti hatást fejt ki, csak a mindenható Istentől származhat. Ezt látva jutottak hitre az izraeliták és mély megindultságukban ezt kiáltották: "Az Úr az Isten! Az Úr az Isten"!

Még egyszer kérdezzük: van-e ma olyan eszköz, amely hitetlen embereket az élő Isten létéről és megmentő hatalmáról valóban meggyőz? Van! Az igazi lelki életben láthatják annak az Istennek hatalmas munkáját, Aki megemésztő tűz.

Zeller Sámuel Maennedorfban Illés történetének magyarázatánál arra mutatott rá, hogyan munkálkodik a Szentlélek. Ezt mondta: ez a tűz megemészti a "követ", a kemény, megkövesedett dolgokat bennünk. Megemészti a "földet", a földi gondolkozást, megemészti a "vizet", vagyis mindazt, ami ellenségeskedésben áll a Szentlélek tüzével.

Ez a lelki csoda nem kisebb annál, mint ami a Kármelen történt. Ezért győződhetnek meg emberek ma is Isten igazságáról a Szentlélek látható munkálkodása által. Krisztus "megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a Szentség Lelke által..." (Róm. 1,4)

Ezt semmi földi hatalom nem tudja megtenni! Ha valaki lát egy embert, akinek a szíve kemény volt, de megpuhult, ha lát egy fösvényt és kapzsit, aki felszabadulva más értékek után vágyódik, ha látja, hogy az Isten Igéjével szembeni ellenségeskedés helyén a Biblia iránti belső szeretet növekedik, akkor ma is ezt mondja: Ezt az Úr tette, az élő, igaz Isten.

    



Isten asztaláról-Varga László

 "Mária ...leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét... Ezért előállt Márta, és így szólt:... Mondd hát neki, hogy segítsen! Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz... Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle."      Lukács 10,38-42


Nem tudják a keresztyén asszonyok, hogy mit köszönhetnek Jézusnak! Egy könyvet olvastam a nők helyzetéről a nagy világvallásokban. Nők írták, ki-ki a maga vallásáról. A hindu panaszolta, hogy még ma is előfordul, hogy a feleséget elégetik a férje holttestével. A mohamedán természetesnek tartotta, hogy ha a nő beteg, a férje más feleséget hoz a házhoz. A zsidó örömmel írja, hogy asszonyaikat már a X. század óta nem szokás verni. Jézus ebben az igében teszi Isten előtt egyenlővé a nőket. Márta még a régi szabályt tartja: nem illik, hogy Mária a férfiaknak szóló beszédet hallgassa. Jézust itt is mosolyogni látom. Annak ad igazat, aki elég bátor volt ahhoz, hogy ne törődjön semmivel, amikor alkalma nyílt arra, hogy hallgassa Jézus tanítását. Ezt a jogot az Ő tanítványai körében soha nem fogják tőle és utódaitól elvenni. Azóta írhatta Pál: "Nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztusban" (Gal 3,28). Ugyancsak Ő: "Ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége" (1Kor 7,4). Ma sincs más olyan vallás, melyben ezt így le lehetne írni.

 Krisztusom, Megváltóm, köszönöm, hogy nemcsak az örök életet adtad meg nekem, asszonynak, de megváltottál az alacsonyabb-rendűség emberi ítéletétől is. Köszönöm a jogot, hogy igédet ugyanúgy hallgathatom, tanulhatom, mint bárki más. Köszönöm, hogy feleség lehetek, nem kevesebb, mint fele a családnak. Szeretném ezt azzal meghálálni, hogy amikor a férfiak kevésbé törődnek veled, amikor elhanyagolják követésedet, én álljak elő, én tanítsam meg gyermekeimet ismeretedre és szeretetedre, mellyel megajándékoztál, én biztassam férjemet szolgálatodra, s végül egy hittel fogadjuk el ajándékaidat. Segíts, hogy meg tudjak felelni saját rendeltetésemnek, mint a hit szent lángjának őrizője, mint hűséges szolgálóleányod! Ámen.

Mindennap az Ige fényében-A TISZTESSÉGES EMBEREK

Andrew Kuyvenhoven-

A mai napon olvasandó igeszakasz: Róm 2,1-11 



1 Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel!  
2 Azt pedig tudjuk, hogy az Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket cselekszenek.
3 Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy akkor te megmenekülsz az Isten ítéletétől? 
4 Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?  
5 Te azonban kemény szívvel és megtérés nélkül gyűjtesz magadnak haragot a harag napjára, amikor az Isten nyilvánvalóvá teszi, hogy igazságosan ítél.  
6 Mert mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni:
7 azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre, és halhatatlanságra, örök életet ad;
8 azoknak pedig, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak, és a hamisságot követik, haraggal és bosszúállással fizet majd.  
9 Gyötrelem és szorongás lesz a része minden ember lelkének, aki a rosszat cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is; 10 viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindenkinek, aki a jót cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is! 11 Mert Isten nem személyválogató. 

"Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy akkor te megmenekülsz az Isten ítéletétől?" (Róm 2,3) 

A Római levél 1. fejezetében olyan emberekről olvasunk, akik mélyen belemerültek a bálványimádásba és az erkölcstelenségbe. De a világ nemcsak olyanokból áll, akik úgy élnek, mint a disznók.
Amíg csak létezik valamiféle társadalmi élet, az emberek zöme szükségszerűen elég tisztességesen él. Nos, a Római levél 2. fejezete azoknak a tisztességes embereknek szól, akik elítélik a szennyes bűnöket.
Megtanuljuk, hogy az evangélium egy új bűnfogalommal operál. Istent nem érdekli, hogy gonosz bűnös vagy-e, vagy csak mérsékelten bűnös. Elítél, mert bűnös vagy.
Ez nem jelenti azt, hogy a bűnnek minden fajtája egyforma módon gonosz. Kirabolni egy bankot mégiscsak rosszabb, mint arról álmodozni. De mind a rabló, mind az álmodozó bűnös.
Nem a rablás és a házasságtörés tesz bennünket bűnössé. Azért követünk el rablást és házasságtörést, mivel bűnösök vagyunk. Minden bujálkodás, tolvajlás és hazudozás egy mindnyájunkban benne lévő gonosz kór tünetei. És amíg a Biblia meg nem mutatja, még csak fel sem ismerjük ezt a bennünk rejlő gonoszt. Az a mi bűnünk, hogy nem szeretjük Istent mindenek felett, és nem szeretjük felebarátunkat, mint magunkat. A bűn a cél eltévesztése. Hogy nem vagyunk azok, akiknek lennünk kellene, Isten terve és elhívása szerint.
Minden ember (nos, majdnem mindegyik) bűnként ismer el bizonyos tetteket, mint például a gyilkosság, a részegeskedés és bármi más erkölcstelennek ítélt magatartás. A keresztyénség azt magyarázza, hogy nem az ilyen bűnös tettek elkövetése tesz minket bűnössé, hanem mivel bűnösök vagyunk, ezért cselekszünk ilyen dolgokat.
Az evangélium fényében minden hagyományos különbségtétel, amellyel különbséget teszünk a jó és a rossz emberek között, eltűnik. "Nincs mentséged, te ítélkező ember ... amikor más felett ítélkezel..." Isten mindannyiunkról kimondja, hogy bűnösök vagyunk, hogy mindannyian megtudjuk, hogy szükségünk van Jézusra.  




Krisztus mindenek felett-A SZEMÉLYES BŰN ÖSSZPONTOSULÁSA

Oswald Chambers-

   "Jaj nekem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok" (Ézs 6,5). 



Amikor Isten jelenlétébe jutok, nemcsak meghatározatlanul érzem magam bűnösnek, hanem rájövök, hogy bűnöm életemnek egy bizonyos pontjára összpontosul. Könnyen kimondja az ember: "Ó igen, tudom, hogy bűnös vagyok", de amikor Isten jelenlétébe jut, nem ússza meg ezzel a megállapítással. Bűnét egy ponton ismeri fel: "én ez és ez vagyok". Ez mindig annak a jele, hogy valaki Isten jelenlétében van. Nem maradhat tovább határozatlan a bűntudata, hanem bűne személyes és meghatározható. Isten először erről a bizonyos bűnről győz meg minket, amire a Szent Szellem mutatott rá. Ha ezen a ponton engedjük, hogy meggyőzzön, Ő továbbvezet és megmutatja lent, szívünk mélyén szörnyű hajlamunkat a bűnre. Ezen az úton vezet Isten mindig, amikor tudatosan az Ő jelenlétében vagyunk. A bűn összpontosulásának ez a megtapasztalása a legnagyobb és legkisebb szentben éppolyan igaz, mint a legnagyobb és a legkisebb bűnösben. Amikor valaki a tapasztalat létrájának legalsó fokán van, talán ezt mondja: "Nem tudom, hol tértem rossz útra". De Isten Szelleme rá fog mutatni valamilyen határozott dologra. Az Úr szentségének meglátása Ézsaiásra úgy hatott, hogy tudatára ébredt, milyen tisztátalan ajkú. "És illette számat (az eleven szénnel) és mondta: Íme, ez illette ajkaidat, és hamisságod eltávozott, bűnöd elfedeztetett" (7. v.). Ott kellett a tűznek megtisztítani, ahol bűne összpontosult.

Isten műhelyében-Emberfélelemből vereség

Carl Eichhorn-

"Péterrel képmutatóskodott a többi zsidó is, úgyhogy képmutatásukba Barnabás is belesodródott. " (Gal 2, 13)   



Antiokhiában a zsidó-keresztyének mellett pogányokból lett keresztyének is voltak. A törvényhez szigorúan ragaszkodó zsidók nem ettek együtt - még ma sem! - a nem zsidókkal. Még a jeruzsálemi zsidó-keresztyének között is voltak ilyenek; nem vállaltak asztalközösséget a pogány-keresztyénekkel. Egyáltalán nem tekintették őket igazi keresztyéneknek, ha nem metélkedtek körül (Csel 15, 1). Péter nem így gondolkodott. Külön kijelentéssel győzte őt meg az Úr arról, hogy a pogányoké is a Megváltó, anélkül, hogy be kellene olvadni nekik a zsidóságba. Az Úr világosan megmutatta neki ezt Kornélius századossal kapcsolatban (Csel 10, 28). Ezért teljes belső meggyőződéssel evett együtt Antiokhiában a pogányokból lett testvérekkel, nem ragaszkodott a zsidó étkezési törvényekhez, hiszen maga az Úr mondta: "Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami a száján bemegy" (Máté 15, 11. Lásd 1 Tim 4, 4-et is!). De amikor Jeruzsálemből néhány szűkkeblű zsidó-keresztyén jött, akik Jakabnál, a vezetőjüknél, szélsőségesebbek voltak, akkor Péter visszavonult. Jakab egy értelemben volt Pállal a pogány-keresztyének egyenjogúságát illetően. De a többiek válaszfalat akartak húzni és Péter, emberfélelemből, engedett nekik. Ez képmutatás volt. Saját meggyőződését tagadta meg és ezzel elítélte saját magát. Ez a nem őszinte magatartás fájt Pálnak, mert a többi zsidó-keresztyén is követte példáját és még maga Barnabás is belesodródott. Pál nem tudta ezt elhallgatni. Nyilvánosan megfeddte Pétert a gyülekezet előtt, mert nyilvános botránkozást keltett és megzavarta a pogányokból lett keresztyéneket. Péter azonban elfogadta a feddést; - ez alázatosság volt!

A képmutatás, a nem őszinte magatartás kísértése igen nagy. Képmutatás ott van, ahol a külső fellépés és magatartás nem egyezik meg a szív szerinti gondolkozással. Még élenjáró keresztyének is abban a veszélyben foroghatnak, hogy emberfélelemből - vagy hogy el ne veszítsék tekintélyüket - hűtlenek lesznek meggyőződésükhöz. Akkor egyenes és képmutatás nélküli az utunk, ha egyedül csak az Úrra nézünk és nem az emberek megbecsülésére vagy megszégyenítésére. Amint Jézus mindig egyformán ugyanaz volt, úgy az Ő igazi tanítványai is őszintén és egyenesen járnak, minden kétszínűség nélkül (Jn 7, 18).

Isten ígéreteinek tárháza-Vezérel egész utunkon

"Ő vezet minket mindhalálig" (Zsolt 48,15) 



Szükségünk van vezetőre. Sokszor mindenünket odaadnánk azért, ha valaki meg tudná pontosan mondani, mit tegyünk, merre menjünk. Szeretnénk a helyes úton járni, csak nem tudjuk, melyik az. Jó lenne a vezető!

Az Úr, a mi Istenünk leszáll, hogy vezetőnk legyen. Ő tudja az utat, és vezetni akar bennünket, míg békességgel a célhoz nem érünk. Nem kívánhatunk magunknak nála csalhatatlanabb vezetőt. Adjuk hát át teljesen neki a vezetést, akkor soha nem fogunk utat téveszteni. Legyen Ő a mi Istenünk, és meglátjuk, hogy a vezetőnk is lesz. Ha követjük törvényét, és megtanulunk Vele járni, minden lépésünkben rá támaszkodni, akkor nem fogjuk eltéveszteni az élet útját.

Az a vigasztalásunk, hogy Ő, aki öröktől fogva és mindörökké a mi Istenünk, soha nem szűnik meg a vezetőnk lenni. "Mindhalálig" Ő vezet minket, azután pedig mindörökké vele lehetünk. Az isteni vezetésre vonatkozö fenti ígéret egy életen át tartó biztonságot jelent: azonnali üdvösséget, vezetést utolsó óránkig, azután pedig örökké tartó áldást. Nem ezt kellene keresnünk már ifjú korunkban, ennek örvendeznünk életünk derekán és ebben megbékélnünk öregségünkben? Keressük hát ma is az Ő vezetését, még mielőtt kilépnénk lakásunk ajtaján.


Andrew Wommack- Milyen nagy vagy te?

1 Sámuel 17:1-11
Ekkor kilépett a filiszteusok seregéből egy kiváló harcos, név szerint Góliát, aki Gát városából való volt. Magassága hat könyök és egy arasz volt. (1 Sámuel 17:4)

 
Tinédzser koromban elmentem egy Arany Kesztyű bokszmérkőzésre, ahol több ezer ember gyűlt össze. Észrevettem egy kopasz embert a ring közelében, aki látszólag az egész meccs alatt állt. Azután tényleg felállt. Ez az ember egy óriás volt! Megtudtam, hogy a Corn Király Óriásnak nevezték és 2,8 méter magas volt. Lefutottam, hogy valahogy a közelébe férkőzzem. A szemem az öve csatjával volt pont egy vonalban. Fantasztikus élmény volt.
Góliát is hasonló méretű volt, kétszer olyan magas volt, mint Dávid. Dávid súlya valószínűleg nem volt több mint Góliát vértje, amit magán viselt, de Dávid hatalmasabb volt belül, mint Góliát kívül. Mi is gyakran fizikai fogalmaink szerint értékeljük a dolgokat. Fizikailag Góliát óriás volt, de Istenben való hit szempontjából csupán egy törpe. Dávid a hit óriása volt, és ezzel nyerte meg a csatát. Bárki, aki Istenben erőteljesen hisz, óriás a szellemi világban és hatalmas tettekre képes.
Azért értékeljük túl, illetve hangsúlyozzuk túlságosan az utunkba kerülő problémákat, mivel elfelejtjük, hogy kik vagyunk valójában Jézus Krisztusban. Dávid Isten felkent királya volt, de Jézus maga a Király, aki lemészárolta a leghatalmasabb óriást, akivel az emberiség valaha szemben találta magát: a bűnt. Aki Istentől születik, az egy szellemi óriás, sokkal, nagyobb erővel és hatalommal rendelkezik, mint bármi, amivel találkoztunk az ellenségtől, a világból, vagy a testünkből.
Kérd Istent, hogy mutassa meg számodra, hogy ki is vagy szellemben. Meg fogod látni, hogy valójában egy óriás vagy, akit törpék félemlítenek meg! Az igazság az, hogy éppen olyan felkent és erős vagy, mint Dávid, sőt hatalmasabb, mivel a Szent Szellemet is bírod, aki benned él.

2016. július 2., szombat

Napi áhítat-Dorkász, a jótevő

Hét témája: Az igazak emléke áldott

Olvasmány: ApCsel 9,36–42
 
Sosem lehet annyi jót tenni, hogy annál többet ne lehessen.



Joppéban volt egy nőtanítvány, név szerint Tábita, ami azt jelenti: Dorkász, vagyis Zerge. Ez a nő sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát. Éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt. Miután megmosták, kiterítették a felső szobában. Mivel Lidda közel volt Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: „Késedelem nélkül jöjj át hozzánk!” Péter felkelt, és velük ment. Amikor odaért, felvezették a felső szobába, az özvegyasszonyok pedig mind elébe álltak, sírtak és mutogatták azokat az ingeket és ruhákat, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt. Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott; azután a holttest felé fordulva ezt mondta: „Tábita, kelj fel!” Ő kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. Péter odanyújtotta neki a kezét, és talpra állította; majd behívta a szenteket és az özvegyeket, s megmutatta nekik, hogy él. Elterjedt ennek a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban.”

Magyarázat

A héten láthattuk hozzánk hasonló embe­rek életében, hogy előképei vagy követői valamiben Jézus Krisztusnak. Mózes előképe a különös kapcsolatban az Istennel. Elizeus az élet Urának előképe. Jójádá az Úr házának szeretetében előkép. Mária a jókat szívébe rejtő előkép és tanítvány. A kenetet vivő asszony az Isten rejtett tervéhez igazodó előkép és tanítvány. Tábita pedig az elhagyottak és nélkülözők támasza, ahogy a Mestertől tanulta. Mindnyájan vagy elmondanak valamit az érkezőről, vagy a Messiás tanítványaiként valamit különösen jól megtanultak tőle. Tábita feltámasztásával az Úr továbbra is gondot visel a Joppéban élő szegény, elhagyott emberekről.
Téged miben tud használni az Úr mások felé? Nagyon sok lehetőség van arra, hogy az Úr tanítványa lehess. Minél jobban megismered őt, annál jobban rátalálsz a lehetőségeidre. Egyre azonban figyelned kell: Jézus nem ideig-óráig cselekedett valamit! Róla úgy tesz bizonyságot az írás: ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz! Ha tapasztalhatóan tanítványa akarsz lenni, akkor vésd a szívedbe, hogy a hűség tesz igazi tanítvánnyá. Sokan felbuzdulnak és idényszerűen tesznek ezt-azt, majd mindig mást.
Uram, segíts hűségesen követni téged, hogy lássák rajtam, hogy a te tanítványod vagyok!
(Tenkely Béla)
 

Biblia-Ige magyarázatok-

Jézus példázatai     A kovász 1. rész
(Máté 13,33; Lukács 13, 20-21)


Ez a példázat nem csupán Isten országának csodálatos, önmagán belüli fejlődését és növekedését mondja el, hanem a világra gyakorolt befolyását is, amivel érintkezik minden oldalon. A mustármag fejlődése egy ideig nem figyelhető meg, de a kovász valóságos munkája már abban a pillanatban elkezdődik, amikor elrejtették a tésztában. Kétségtelenül igaz, hogy a kovászt a legtöbbször mint a gonosz szimbólumát használják a Szentírásban (1Kor. 5,7; Lukács 12,1). Noha így alkalmazzák a leggyakrabban, mégis szükséges úgy értelmeznünk e példázatot, ahogy egyesek teszik, mintha prófécia lenne a gonoszság misztériumának jövőbeli ténykedéséről, jelen esetben az összehasonlítás fő pontja a kovász átható energiája, az az erjesztő hatás, amit kicsinysége ellenére is kifejt, és ahogy átadja ízét és értékét a soknak, amivel érintkezésbe kerül. Nincs szükség tehát arra, hogy bármilyen más módon tekintsük a példázatot, mint nyilvánvaló értelemben, nevezetesen úgy, hogy az evangélium terjesztését és nem a romlottságot mutatja be. A kovászon a királyság Igéjét kell értenünk, ami legmagasztosabb értelemben maga Krisztus. Róla szól az üzenet: "Nem volt Neki szép alakja amiben gyönyörködhettünk volna", hanem "Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével... a nagyok között adok Neki részt" (Ézsaiás 53,2; 11-12). Amikor életét és Szellemét adta az apostoloknak, ők is, jóllehet szegények és tanulatlanok voltak, a világ kovászává lettek. Ámen!

**********************

Jézus példázatai
A kovász 2. rész
(Máté 13,33; Lukács 13, 20-21)
Látjuk, hogy az asszony máshonnan vette a kovászt, hogy összekeverje a tésztával. Éppen ilyen az evangélium, nem e világból származó királyság ez (János 18,36). Nem a világon már létező bármilyen hatalom kibontakozása, hanem egy új hatalom, amely felülről származik. Nem filozófia, hanem kinyilatkoztatás. Erről a kovászról mondják, hogy el van rejtve a tömegben. Az Istentől való megújulás mindig így működik: belülről kifelé. A kereszténység korai történetében a kovász ténylegesen rejtett volt. Ezt mutatja az a teljes tudatlanság, amit a pogány írók elárulnak mindarról, ami egy kicsit a társadalom felszíne alatt halad előre egészen addig a pillanatig (csekély kivétellel), amikor a kereszténység diadala bekövetkezett. Nem tekinthetjük ezeket a szavakat, míg végül az egész megkel másnak, mint a kereszténység végső diadala próféciájának. Ezekben a szavakban látjuk biztosítékát is annak, hogyha az élet igéje bekerül bármelyik szívbe, nem áll meg működésében, amíg az egész embert engedelmességre segíti, teljesen megszentelve őt úgy, hogy mindenestül új teremtés legyen Krisztus Jézusban. A példázat bemutatja az újjászületés misztériumát mind első cselekményében, ami csak egyszer történhet, mint ahogyan a kovász csak egyszer van elrejtve, mind a Szent Szellem ezt követő munkájában, ami a kovász működéséhez hasonlóan folyamatos és fejlődő. Ámen!

*************

 

Kenneth Copeland: Ahogy a lelked bővölködik

Szeretett barátom, mindenekelőtt kívánom, hogy bővölködjél, és légy egészséges, mint ahogy a lelked bővölködik. (3János 1,2 A King James-féle bibliafordítás alapján)

Ha egyszer elhiszed, hogy Isten bővölködővé akar tenni téged, biztosan el fogsz tűnődni azon, hogy miként fogja ezt elvégezni. Bedob egy csekket a postaládádba? Vagy bankjegyek fognak rád hullani a fákról? Nem. A lelked bővölködése által fogja azt elvégezni. Isten a gyarapodás magjait ülteti el az elmédben, az akaratodban, az érzelmeidben, és ahogy ezek a magok növekednek, úgy óriási anyagi aratást fognak eredményezni. Lapozz Mózes első könyvére, és olvasd el József történetét. Ez tökéletesen bemutatja azt, amiről beszélek. Amikor Józsefet eladták rabszolgának Egyiptomba, nem volt egy fillérje sem. Még szabadsága sem volt. Rabszolgának adták el. De Isten olyan bölcsességet és képességet adott neki, amellyel gyarapodóvá tette az urát, aki ezért mindene fölött gondviselővé tette őt. Később József börtönbe került. A börtönben aztán tényleg nem sok esély van az előrelépésre, nem igaz? De Isten olyan látást adott Józsefnek, amilyen senkinek nem volt Egyiptomban. Ez a látás bejuttatta Józsefet a fáraó személyzetébe, de nem rabszolgaként, hanem ő lett a fáraó után a legnagyobb tiszteletnek örvendő ember az egész országban. Szekéren járt körbe, és az emberek szó szerint térdet hajtottak előtte. Amikor az egész világon éhínség volt, József kezében volt az élelmezés irányítása. Ez aztán a bővölködés! Hogyan végezte be Isten mindezt? Úgy, hogy bővölködővé tette József lelkét. Nem számított, milyen rossz helyzetbe került, milyen komoly problémája volt, Isten ki tudott neki jelenteni olyan szellemi titkokat, amelyek megnyitották a siker ajtaját számára. Ezért olyan izgalmas az, ahogy Isten bővölködővé tesz bennünket. Bárhol működik. A föld legszegényebb országában éppúgy, mint az Egyesült Államokban. Biztos lehetsz benne: neked is működik! 1Mózes 39 1-23) Józsefet pedig elvitték Egyiptomba és megvette őt az Ismáelitáktól, kik őt oda vitték, egy egyiptomi ember Pótifár, a Fáraó főembere, a testőrök főhadnagya. És az Úr Józseffel volt, és szerencsés ember volt és az ő egyiptomi urának házában volt. Látja pedig az ő ura, hogy az Úr van ővele, és hogy amit cselekszik, az Úr mindent szerencséssé tesz az ő kezében: Kedvessé lett azért József az ő ura előtt, és szolgál neki; és háza felvigyázójává tette, és mindenét, amije van, kezére bízza. És az időtől fogva, hogy házának és amije volt, mindenének gondviselőjévé tette, megáldja az Úr az egyiptomi embernek házát Józsefért; és az Úr áldása van mindenen, amije csak volt a házban és a mezőn. Mindent azért amije van József kezére bízza; és semmire sem sincs gondja mellette, hanem csak az ételre, melyet megeszik. József pedig szép termetű és szép arcú volt. És ezek után, az ő urának felesége Józsefre veti szemeit, és mondja: Hálj velem. Ő azonban vonakodik és mondja a feleségnek: Íme az én uramnak én mellettem semmi gondja nincs az ő háza dolgaira, és amije van, mindenét az én kezemre bízta. Senki sincs nálamnál nagyobb az ő házában; és tőlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen? És lett, hogy az asszony mindennap azt mondogatja Józsefnek, de ő nem hallgat reá, hogy vele háljon és vele egyesüljön. Lett azért egy napon, hogy valami dolgát végezni a házba bemegy, és a háznép közül senki sem volt ott benn a házban, És megragadja őt ruhájánál fogva, mondva: Hálj velem. Ő pedig ott hagyja ruháját az asszony kezében és elfut és kimegy. És mikor látja az asszony, hogy az a maga ruháját az ő kezében hagyta, és kifutott: Összehívta a háznépet és szól hozzájuk, mondva: Lássátok, héber embert hozott hozzánk, hogy megcsúfoljon bennünket. Bejött hozzám, hogy velem háljon, és én fennszóval kiáltottam. És, amint hallja, hogy fennszóval kezdek kiáltani, ruháját nálam hagyva elfut és kimegy. Megtartja azért az ő ruháját magánál, amíg az ura haza jön. S ilyen szókkal szól hozzá, mondva: Bejött hozzám a héber szolga, akit ide hoztál, hogy szégyent hozzon reám. És mikor fennszóval kezdtem kiáltani, ruháját nálam hagyta és kifutott. És amint hallja az ő ura az ő feleségének beszédeit, melyeket neki beszélt, mondva: Ilyesmiket tett velem a te szolgád; haragra gerjed. Veszi azért Józsefet az ura és veti őt a tömlöcbe, melyben a király foglyai vannak fogva, és ott volt a tömlöcben. De az Úr Józseffel volt, és kiterjesztette reá az ő kegyelmességét és kedvessé tette őt a tömlöctartó előtt. És a tömlöctartó mind azokat a foglyokat, kik a tömlöcben vannak, József kezébe adja, úgyhogy ami ott történik, minden ő általa történjék. És semmi gondja nem volt a tömlöctartónak azokra, amelyek keze alatt vannak, mivelhogy az Úr Józseffel van, és amit cselekszik, az Úr szerencséssé teszi azt. Ámen!


Kenneth Hagin : Az Ő Teste!

Ti pedig a Krisztus Teste vagytok, és tagjai rész szerint. —1KORINTHUS 12,27.



Néha így imádkozunk az Úr földi munkájával kapcsolatban: „Uram, Te cselekedd meg ezt, Uram Te tedd meg azt.” De gondoljunk arra, mit mondott Jézus a Máté 28,18–19 versekben: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért…” Az Úr Jézus Krisztus átadta nekünk a föld feletti hatalmat. Felhatalmazott minket, hogy mi menjünk el. Az igazság az, hogy Krisztus a föld feletti hatalmat csakis a Gyülekezeten keresztül tudja gyakorolni. A Gyülekezet az Õ Teste. A Gyülekezet itt van, Krisztus nincs itt. Õ az Atya jobbján van. Krisztus a Gyülekezet feje, de minden rendelését az Õ Testén keresztül kell végrehajtani. Mindazt, amit Krisztus cselekszik a földön, az Õ Testén keresztül kell megtennie. Te Krisztus Testének tagja vagy rész szerint. Õ ruházott fel téged hatalommal az ellenség minden ereje felett!

Megvallás: Én Krisztus Testének tagja vagyok rész szerint. Együtt munkálkodom Istennel az Õ földi munkájának véghezvitelében. Fel vagyok fegyverezve, felruháztattam erővel és hatalommal Jézus nevében. Hűségesen betöltöm az Isten tervében rám eső részt.

Andrew Wommack-Miként gondolsz magadra?

Bírák 6:11-24
Az Úr angyala megjelent előtte, és így szólt hozzá: Az Úr veled van, erős vitéz! (Bírák 6:12)


 

Gedeon egy olyan ember volt, akit Isten rendkívüli módon használt. Összegyűjtött háromszáz férfit, majd legyőzött egy milliós sereget. Minden idők egyik legnagyobb hadi győzelme volt ez. Ennek ellenére Gedeon kezdetben semmiféle magabiztossággal nem rendelkezett.
Az Úr Angyala így köszöntötte őt: “Az Úr veled van, erős vitéz!” Gedeon azonban így válaszolt: “Akkor miért nem látom ezt?” Egyáltalán nem úgy nézett önmagára, mint egy erős vitézre. Titokban csépelte a gabonát, mivel attól félt, hogy a Midianiták ellopják soványka termését. Gedeon egyáltalán nem úgy tekintett önmagára, mint ahogy Isten nézett rá.
Miután az angyal meglátogatta, annyira bizonytalan volt, hogy rávette Istent, hogy számos “teszt” által adja bizonyságát annak, hogy tényleg vele van, és valóban meg fogja tenni, amit mondott. Az igazság az, hogy Gedeon erős vitéz volt már akkor, amikor Isten ezt állította róla, de időbe tellett, hogy ezt maga is felismerje. Isten azelőtt tudta, hogy ki volt Gedeon valójában, mielőtt maga Gedeon tudta volna.
Hasonlóképpen, Isten tudja, hogy kik vagyunk, milyen képességekkel rendelkezünk, hiszen Ő alkotott bennünket. Továbbá ez nem korlátozódik személyes talentumainkra és képességeinkre. Az az ígéretünk, hogy azokat a dolgokat mi is cselekedhetjük, amiket Jézus cselekedett. Mindegyikünk korlátlan potenciállal rendelkezik Jézusban. Sajnos semmit sem számít a potenciálunk, ha nem hisszük, hogy azok vagyunk, akiknek Isten mond bennünket. Meghatározó tényező, hogy kinek gondoljuk magunkat.
Meg vagy győződve arról, hogy az vagy, akinek Isten az Ő Igéjében mondja, hogy vagy? Ha nem, akkor meggyőződést szerezhetsz azzal, ha olvasod, tanulmányozod és gondolkodsz Isten Igéjén egészen addig, amíg egyedül Ő határozza meg, hogy ki is vagy. Mikor már tudod, hogy amit Isten rólad mond az igaz, akkor téged is hatalmasan fog Isten használni.