"Mert nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támad... csak rád tekintünk." (2Krón 20,5-12)
Az ellenség tehát közeledik, védekezésre nincs se idő, se mód. Mit
tesz ilyenkor egy felelős vezető és a nép? A nép összegyülekezett a
jeruzsálemi templomba, a király pedig mindenki füle hallatára elmondott
ott egy megrendítő imádságot. Mert sem a hívő hite, sem imaélete nem magánügy. Ebben az esetben a legteljesebb mértékben közügy volt.
Ez nem mutatvány, nem zavarában tesz valami rendkívülit, hanem mindig
így szokta. Beszélget mennyei Atyjával. Ha öröme van, akkor is, ha
bánat éri, akkor is, jóban, rosszban - mindig. Kinek vallja
Istent? „Te vagy Isten a mennyben, aki uralkodsz a népek minden
királyságán! A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat
meg veled szemben." Aztán emlékezik Isten nagy tetteire és igéreteire, s
máris biztos talajt érez a lába alatt. Kinek látja az ellenséget?
Onnan akarják kiűzni Jósáfát népét, ahova Isten helyezte őket. Tehát
így Istennel kerültek szembe. Akkor pedig nem nekik kell legyőzniük
őket, ez az Úr harca. Máris oldódik a szív szorongása, s egyre nagyobb
kíváncsisággal várja, mit fog cselekedni Isten. És kinek látja
önmagát? „...nincs erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben. Nem tudjuk, mit
tegyünk, csak rád tekintünk." Az igazi imádság ilyen őszinte. Jézus így
tanított erről a hegyi beszédben: úgy imádkozzatok, ahogyan a kisgyerek
beszél apjához, akiben bízik, és akiről tudja, hogy szereti őt!
Ilyen természetes-e számunkra az imádság, hogy nemcsak baj esetén, hanem
folyamatosan kapcsolatban vagyunk Istennel? Hisszük-e, hogy a ma is
cselekvő Úr, aki ki tud szabadítani emberileg reménytelen helyzetből is?
Szoktunk-e imádkozni ilyen hittel népünkért? Gyakoroljuk saját hitünk
erősítésére, hogy elsoroljuk hálával Isten tulajdonságait és nagy
tetteit! Ő ígérte: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én
megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." (Zsolt 50,15)
"Történt ezek után, hogy hadba vonultak Jósáfát ellen a móábiak és az ammóniak... "(2Krón 20,1-4)
Ez derült égből villámcsapás volt. A felderítők hozták a vészhírt,
ráadásul olyan közel járt az ellenség, hogy már felkészülni sem lehetett
a védekezésre, nem beszélve a nagy túlerőről.
Mit tesz most Jósáfát? „...megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és
böjtöt hirdetett egész Júdában." Milyen őszinte könyv a Biblia!
Mennyivel szebb lenne, ha azt olvasnánk, hogy a hívők mindig bátrak és
okosak, első nekifutásra mindent jól megoldanak stb. De nem ez a
valóság. A valóság az, hogy ők is ismerik a félelmet, s képesek
megijedni is, ha váratlanul valami szörnyű hírt hallanak. Csak nem
állnak meg itt. Hanem ez a különös kifejezés így fordítható: a maga
arcát az Úr arcára irányította. Először csak önmagára és népére nézett, s
látta, milyen gyengék. Aztán az ellenségre, s látta, milyen erősek. De
utána az Úrra nézett, mert látni akarta, hogy ő nemcsak még erősebb,
hanem Mindenható. Csak az első válasza volt a rémület, a második már a
bizalom. Ez a hit győzelme. „Ha félek is, benned bízom" - írta Jósáfát
egyik elődje, Dávid király. És most érik be a jó magvetés, a korábbi
alapos igehirdetés gyümölcse: amikor felszólítja a népet böjtre és
imádkozásra, az emberek értik, miről van szó. Nem esnek pánikba, nem
kapkodnak szövetségesek után, tudják, hogy az élő Isten az ő hatalmas
szövetségesük, s ha őt hívják segítségül, számíthatnak rá. De nagy
dolog, ha egy közösségben ez természetes! A váratlanul támadó
nehézségek mindig vizsgáztatják a hitünket. Könnyű nyugodt időkben
tisztelni az Urat, de merünk-e bízni benne, amikor hirtelen történik
valami baj, s nyilvánvaló a tehetetlenségünk? Hisszük-e, hogy Istennek
valóban minden lehetséges, az is, ami az embereknek lehetetlen?
"Illés elment a pusztába egy napi járóföldre, leült egy fenyőfa alá
és könyörgött, hogy hadd haljon meg és ezt mondta: Elég! Most, ó Uram,
vedd el a lelkemet, mert nem vagyok jobb az én atyáimnál." ( l.Kir. 19,4)
A prófétát itt súlyos kísértésben látjuk, amely lelke mélyéig hatolt.
Illés Isten dicsőségéért buzgólkodott. Áldott reformáció vette kezdetét a
nép között. Az egész nép Jahvét ismerte el Istennek, és Illést mint
nagy prófétát dicsőítette. Illés földi eredményeinek csúcsán állt.
Az
ilyen idők azonban igen veszélyesek a legáldottabb és legkegyesebb
életű emberek számára is. Milyen közel áll ilyenkor az emberhez, hogy az
elért eredményből valamit magának tulajdonítson! "Illés ember volt,
hozzánk hasonló természetű". S ha az alázatos Pál apostol ezt írja:
"hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott a
testembe..." (2.Kor. 12,7), akkor Illés sem volt kisebb veszélynek
kitéve. Maga Isten engedte mély bánatba és kísértésbe. Itt, a
megaláztatás völgyében megőrizte őt Isten a kevély elbizakodottságtól.
Minden
kísértés, amely mélyebb alázatra vezet, áldás számunkra, ha még oly
kemény és keserű is. Mégis minden kísértés olyan veszélyt rejt magában,
amit le kell győznünk! Illés szavai nemcsak alázatra mutatnak, hanem
életuntságra és csüggedésre is.
Gyakran Isten szolgái is
elcsüggednek, ha az eredmény nem felel meg az ő várakozásuknak, vagy ha
hűséges munkájuk nyomán csak gyűlöletet, haragot és gyalázatos
hálátlanságot aratnak, mint ahogy ezt Jeremiás (20,14) és Ézsaiás (49,4)
megtapasztalta.
De még mindig jobb magunkat haszontalan
szolgáknak tartanunk, mint nélkülözhetetleneknek (Lk 17,10)! - Isten
őrizzen meg minket a kísértés óráiban!
"Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! - mondja Istenetek...
hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen
kétszeresen sújtotta az Úr keze minden vétkéért."
Ézsaiás 40,1-2
Letelt a babiloni fogság rendelt ideje. Teljesen új nemzedék, mely már a
fogságban született, áll készen a szabadulásra. Nekik hirdeti a próféta a
szabadulás igéjét. Ez a nemzedék nem volt felelős az otthon elkövetett
bűnökért. Mégis viselnie kellett a büntetést. Ha tetszik a mai embernek,
ha nem, egy nép egység Isten előtt, s tagjai, bár egyenként is felelősek,
népként, nemzetként viselik az egyetemes felelősség terhét. Van egy
különbség: a bűnök következménye akkor áll be, ha a nép többsége bűnös. De
kevés ember hite és helytállása is felemelheti a nemzetet. Mi magyarok
mindig magunkénak éreztük a bibliai zsidó nép sorsát, s a nekik szóló
üzenetet. Sok keresztyén ember megbotránkozik azon, hogy Kölcsey azt meri
írni: "Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt." Pedig ő, mint bibliás
református, erre az igére épít. Csak annyit enged meg magának, hogy a
kétszeres büntetést múltra és jövendőre vonatkoztatja. Csakhogy a zsidók
Babilonban megtértek. Nem mutatkozik meg, hogy a mi népünk megtért volna a
kommunista fogságban. Szabadulásunk ezért nem lett teljessé. Te megtetted a
magadét ahhoz, hogy ránk vonatkozzék ez az ige?
Istenünk, jó Atyánk, ma is nemzetünkért száll hozzád könyörgésünk. Nem
hetven, már sokkal több év telt el rabságunkban. Volt ezalatt szép nagy
megelevenedése a hitnek és helytállásnak. Voltak sötét évtizedek, a
megalkuvás, az elfogadott agymosás, a növekvő hitetlenség évei. Te
ígéreted szerint csodálatosan megszabadítottál, s mi mégsem vagyunk
képesek megszabadulni, mert még a kevesek is hiányoznak, akik vállalják az
önzetlen szolgálatot. Szabadíts meg, Urunk, a lelki romlottságtól, adj új
erőt hitünknek, egyházunknak! Adj új, bátor, tiszta igét a hirdetők
szájába! Szentlelked építse új nemzedékünket, hogy valóban szabadok
lehessünk! Ámen.
6 Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. 7 Hiszen még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált.
8 Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. 9 Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. 10
Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten
önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább
üdvözíteni fog élete által. 11 Sőt ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában.
"Isten pedig irántunk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt érettünk, amikor még bűnösök voltunk."
(Róm 5,8 - Dr. Ravasz László fordítása.)
Fontos dolog, hogy a kisujjunkban legyenek a Biblia alapvető tanításai.
Például képesnek kell lennünk arra, hogy a Bibliából megmutassuk, mit
jelent a hit által való megigazulás. Képesnek kell lennünk arra, hogy ezt a
tant kifejtsük saját szavainkkal barátainknak.
Ezt az alapvető tanítást mindig az a veszély fenyegeti, hogy elvész. Ezért
olyan jól kell értenünk azt, hogy amikor tanult emberek és simabeszédű
szónokok eltérő tant ajánlanak is, mi ragaszkodunk a bűnös embernek a Jézus
Krisztusban való hit általi megigazuláshoz. Nem úgy kell kitartanunk
emellett az evangélium mellett, mintha az életünk ettől függene, hanem
mivel csakugyan ettől függ az életünk.
Manapság a hamis tanítóknak egész serege létezik. Szükségünk van olyanokra,
akik meg tudják különböztetni az egészséges tant a hamistól. Olyan nagy
szükségünk van rájuk, mint a tiszta levegőre.
Az ördög azonban nem hagy nekünk békét, amikor "mélységesen igazhitűek"
lettünk. Amikor keresztyén hitismeretünk növekszik, új veszélyeknek vagyunk
kitéve.
E veszélyek közül az az egyik, ha kezdjük azt hinni, hogy üdvösségünk a
kiengesztelődésről való helyes elméleten és a megigazulás hibátlan
értelmezésén nyugszik. Kezdjük azt hinni, hogy azért van üdvösségünk, mert
rá tudunk mutatni arra, hogy más keresztyének hol tévednek. A ravasz ördög
mindig megpróbál bennünket rávenni arra, hogy bizalmunkat ne Krisztusba,
hanem a Krisztusról való tanításba vessük.
Ezért hát időt kell szakítanunk arra, hogy elgondolkodjunk a Róm 5,8-on.
Nem azért van üdvösségünk, mert ismerjük a helyes elméletet a
megigazulásról, hanem csak azért, mert Isten szeret minket. És mivel Isten
szeretett minket, Krisztus meghalt értünk. Nem akkor adta életét értünk,
amikor már ismertük és szerettük őt, hanem akkor tette ezt, "amikor még
bűnösök voltunk".
Minden bizonnyal tudnunk kell néhány dolgot mondani a keresztről: arról,
hogy miért, hogyan és kiért. De arra is képesnek kell lennünk, hogy semmit
se szóljunk, csak csendben maradjunk és nézzünk, csupán nézzünk a
keresztre. Isten a kereszttel tartós biztosítékát adja a nyomorult bűnösök
iránti szeretetének.
"Ügyeljünk
egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett, el
nem hagyva a magunk gyülekezetét" (Zsid 10,24-25).
Mindannyian hajlamosak vagyunk a szellemi restségre. Nem akarunk
belemenni az élet durva, kíméletlen forgatagába, egyetlen törekvésünk
az, hogy nyugton hagyjanak, hogy megóvjuk nyugalmunkat. A Zsidók 10.
fenti verse arról ír, hogy egymást buzdítsuk, tartsunk össze.
Mindkettőhöz kezdeményezés szükséges, hogy Krisztus érvényesüljön, ne
önmagunk. A különvált, visszahúzódó, magános élet ellentéte annak a
szellemiségnek, amit Jézus Krisztus kíván tőlünk.
Szellemi mivoltunk próbára van téve, amikor igazságtalansággal,
durvasággal, hálátlansággal és mindenféle kellemetlenséggel van dolgunk;
mindezek arra irányulnak, hogy szellemileg lustává tegyenek minket.
Visszahúzódásunkat azzal fedezzük, hogy imádkozunk és Bibliát olvasunk.
Csak örömünk és békességünk kedvéért keressük Istent, azaz nem Jézus
Krisztust szeretnénk, hanem csak a benne való örömet. Ez az első lépés a
rossz irányba. Ezek a dolgok következmények, mi pedig okká igyekszünk
tenni őket.
"Méltónak tartom pedig - mondta Péter -, amíg ebben a sátorban vagyok,
hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket" (2Pt 1,13). Nagyon
kellemetlen, ha Istennek egy ilyen "ösztökéje" - aki tele van szellemi
tevékenységgel - oldalba bök minket. Tevékeny munka és szellemi
tevékenység nem ugyanaz. A tevékeny munka lehet utánzata is a szellemi
tevékenységnek. A szellemi lustaságnak az a veszélye, hogy nem akarjuk,
hogy felbuzdítsanak, csak lelki nyugalomról akarunk hallani. Jézus
Krisztus soha nem támogatja a visszahúzódás gondolatát: "Menj és mondd
meg testvéreimnek..."
"Arra törekedjetek, hogy hitetekben mutassátok meg az erényt, az erényben az ismeretet.
"
(2 Péter 1, 5)
A tetterős keresztyénséggel együtt
kell járjon az ismeret ápolása is. Legtöbbször
azonban a különben komoly keresztyéneknél
megrövidül az ismeretben való elmélyülés.
És ezzel nagyon lényeges dolog hiányzik.
Bizonyos, hogy a keresztyén életben fődolog
a határozott akarat, hogy az Úrnak szolgáljunk.
De Isten értelmet is adott nekünk. A hit nemcsak az
akaratnak ad új irányt, hanem megvilágosítja
értelmünket is. Isten a Krisztusban nyilatkoztatja
ki magát. Betekintést kapunk Isten titkaiba, a jelenvaló
és az örökkévaló országát
átfogó terveibe. A hitben kapott erőhöz
hitben való világosság is járul s
ez utóbbit a megismerésnek kell kifejleszteni. Sokaknál
nagyon elsatnyult ez az oldal. Elfelejtik, hogy Krisztusban nemcsak
váltságot kaptunk, hanem a bölcsességnek
és ismeretnek minden kincse benne van elrejtve. Ezeket
a kincseket ki kell emelnünk. Természetesen van terméketlen
ismeret is, amely nem a lelki életből származik
és nem is segíti azt előre; csupán
az értelem munkája. Az elbizakodottság befészkeli
magát az emberbe, fölényben látja magát
és különbnek tartja magát állítólagos
mély tudásával. De ez csak a kíváncsiságát
elégíti ki. Nem a központi igazságok,
hanem a mellékes dolgok állnak a középpontban;
megvan a kedvenc véleménye és a "vesszőparipája".
Szeret vitázni, szóharcot folytatni, hogy neki legyen
igaza.
Arra figyelsz, amit Isten tesz, vagy amit az emberek?
„De
az efraimiak azt mondták neki: Mit tettél velünk? Miért nem hívtál
bennünket, amikor harcba indultál Midján ellen? És hevesen pöröltek
vele.
Ő azonban így felelt nekik: Ugyan mit tettem én hozzátok képest? Nem többet ér-e Efraim böngészése Abíezer szüretjénél?
A ti kezetekbe adta Isten Midján vezéreit, Órébet és Zeébet. Hozzátok
képest mit tudtam én tenni? Amikor így beszélt, megenyhült az ellene
támadt indulatuk. Gedeon megérkezett a Jordánhoz, és átkelt háromszáz
emberével; fáradtak voltak, de folytatták az üldözést.
Ezt mondta a Szukkótban lakóknak: Adjatok néhány kenyeret ennek a
népnek, amely engem követ, mert fáradtak, pedig nekem üldöznöm kell
Zebahot és Calmunnát, Midján királyait. Szukkót vezetői ezt felelték: Talán már a kezedben tartod Zebahot és Calmunnát, hogy kenyeret kívánsz tőlünk a seregednek?
Gedeon azt mondta: Ezért majd ha az ÚR kezembe adja Zebahot és
Calmunnát, akkor pusztai tövissel és tüskével csépelem végig a
testeteket! Onnan fölment Penúélba, és ugyanúgy szólt
azokhoz is. De a Penúélban lakók is ugyanúgy válaszoltak, ahogyan a
Szukkótban lakók. Akkor ezt mondta a Penúélban lakóknak is: Ha békében térek vissza, lerombolom ezt a tornyot!
Zebah és Calmunná Karkórban voltak táborukkal együtt: mintegy
tizenötezer ember, mindazok, akik megmaradtak a keleti törzsek egész
táborából; százhúszezer kardforgató ember pedig már elesett.
Gedeon a sátorlakók útján vonult fel, Nóbahtól és Jogbohától keletre.
Megverte a tábort, mert a tábor biztonságban érezte magát.
Zebah és Calmunná elmenekült, de ő üldözőbe vette őket, és elfogta
Zebahot és Calmunnát, Midján két királyát, az egész tábort pedig
szétverte.”
Magyarázat
Milyen jóleső érzés lehet egy megnyert csata után a
bajtársaiddal szócsatába, az érzelmek viharába kerülni! Még szinte tart
a küzdelem, és máris megérkeznek az újabb támadók a saját soraidból,
akik elmondják, mit hogy kellett volna csinálni. És mit szóltak volna,
ha nem nyersz, hanem veszítesz? Honnan ez az újkeletű támadó indulat a
bajtársak szívében? Egyfelől önzésből származik: lemaradtak a
dicsőségről, talán némi zsákmányról is, és most a köszönetet mondók
oldalán kéne állniuk, ami ugye nagyon kellemetlen. Hát nem tudtak ők
arról, hogy ellenség pusztítja országukat, vagy külön felkérésre vártak?
Baj van a készséggel, a motivációval. Másfelől árulkodik kérdésük is:
„Mit tettél velünk?” Elárulja, hogy csak az embert, zsákmányát,
győzelmét látják ebben a történetben. Nem érzik a dolgok szellemi
síkját, pedig ez sokkal lényegesebb: „Mit tett Isten?” Ez a lényeg
az eltelt évezredek óta is: látod-e Isten munkáját? Tudsz-e örülnek
annak, amit ő végez? Felismered és elfoglalod-e azt a helyet a mai napon
is abban a történetben, melyet az ő hatalma és kegyelme ír? Ha nem,
akkor mások áldásaira, sikereire irigyen éled az életed (lásd tizedik
parancsolat). Ha igen, Isten ad türelmet és bölcsességet e jellemtelen
emberek kezeléséhez.
Imaáhítat
Könyörögjünk, hogy Péter felismerése vezéreljen minket a romák közt végzendő misszióban! (ApCsel 10,34–35)
1. A kapott áldás másra is kell, hogy áramoljon. A Biblia arra
tanít, hogy áldottak vagyunk nem csak azért, hogy jól érezzük magunkat,
nem csak azért, hogy boldogok legyünk és kényelmesen érezzük magunkat,
de azért, hogy mi is áldássá legyünk mások számára. Isten így szólt
Ábrahámhoz: "Megáldalak...és áldás leszel." 1Móz 12,2 Ez az áldás első
törvénye. Mások felé is kell, hogy áramoljon. Hogy válhatsz
áldássá mások számára? Úgy, hogy segíted a rászorulókat akár fizikai,
akár lelki támogatással, anyagi segítséggel vagy gyakorlati tanáccsal.
"Feledkezz el magadról, hogy segítő kezet nyújthass." 2. Mikor áldással vagyunk mások számára, Istennek gondja van a mi szükségleteinkre is.
Isten megígéri, hogy ha arra koncentrálunk, hogy áldássá váljunk mások
számára, akkor gondja lesz a mi szükségleteinkre is. Szinte semmi nincs,
amit Isten ne tenne meg azért, aki igazán akar másoknak segíteni. Isten
garantálja ezt az áldást. Lukács 18. fejezetében Jézus így szól: "Senki
sincs, aki elhagyta [mindenét] az Isten országáért, hogy ne kapná
vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az
örök életet." Lk 18, 29-30 Ha törődsz mások megsegítésével, Isten
felelősséget vállal a gondjaidért. És ez igazán áldás, mivel Ő sokkal
jobb a nehézségek kezelésében.
3. Áldásunk mások számára visszaszáll ránk. Minél inkább áldással
vagy mások számára, minél jobban segítesz másokon, annál jobban áldja
meg Isten életedet. Lukács 6,38 írja: "Adjatok, és akkor nektek is adni
fognak! Bőségesen kaptok majd, többet, mint gondolnátok!" Istenen nem
lehet túltenni az adakozásban. Minél többször próbálsz áldássá válni a
körülötted levők számára, annál többször mondja Isten: "Áldásomat öntöm
rád. Egy kis játékot játszunk most. Lássuk, ki győz. Lássuk, ki tud
többet adni. Minél inkább áldással vagy mások számára, annál inkább
áldalak meg téged cserébe." 4. Minél több áldást kapunk
Istentől, annál inkább elvárja tőlünk, hogy segítsünk másoknak. Jézus
így szól: "Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat
bíztak, attól többet kérnek számon." Áldást kaptunk, hogy mások számára
áldássá váljunk.
"Indulj irgalomra Sion iránt, mert ideje, hogy megkegyelmezz neki, itt
van már az ideje! Még a köveiben is gyönyörködnek szolgáid, a porán is
szánakoznak"
(Zsolt 102,14-15)
Meghallgatja az Úr a gyülekezetért való könyörgésünket. Lássátok
meg, hogy itt van már ennek az ideje! Szeretjük az imaórákat, a
tanítást és a valamennyi gyülekezeti összejövetelt. Szívünk mélyén
ragaszkodunk Isten népéhez, és boldogan tudjuk együtt énekelni:
Isten szívén megpihenve,
forrjon szív a szívre hát,
szeretetünk úgy ölelje,
drága Megváltónkat át.
Ő fejünk, mi néki teste,
Ő a fény, mi színei,
Ő a mester, testvérek mi,
Ő miénk, mi övéi.
Ha mindenki így érez, akkor nemsokára meghozza az Úr a felüdülés
idejét. Összejöveteleink benépesednek, a hívők megújulnak, bűnösök
térnek meg. Mindezt az Úr irgalma cselekszi meg, és az Ige felszólít,
hogy számítsunk rá. Eljött a rendelt idő. Serkenjünk fel! Szeressük
Sionunk minden kövét, még ha ledőlt is az! Becsüljük meg a legkisebb
igazságot, a legcsekélyebb szolgálatot, a leggyöngébb hitű testvért
is, még akkor is, ha egyesek mindebben nem látnak többet, mint az út
porát. Ha megbecsüljük Siont, Isten is megbecsüli azt. Ha örömünket
találjuk az Úrért való munkában, a Seregek Ura is gyönyörűséggel fogja
fogadni azt.
"Ezután Jósáfát Jeruzsálemben maradt. De újra meg újra kiment a nép
közé,... és megtérítette őket őseik Istenéhez, az Úrhoz."(2Krón 19,1-7)
Jósáfát épségben tért vissza Jeruzsálembe. Isten nagy csodája volt ez, ő
mentette meg az életét. És mi fogadja? Eléje ment Jéhú próféta, és ezt
mondta: az istentelennek kellett segítened? Nagyon haragszik rád az Úr!
Úgy, mint Nátán Dávidnak, szemébe mondja bűnét. Szép kis fogadtatás a nagy sokk után.
Jósáfát azonban nem sértődik meg, nem csukatja börtönbe a prófétát,
mint sokan mások, hanem hálás. Miért? Azért, hogy Isten újra szól hozzá.
Az után, hogy nem hallgatott az igére, Isten nem mondott le róla. Még,
ha ítéletes igét küld is, de emögött is az ő el nem fogyó szeretete van.
Legyen áldott érte!
Minden hívő ember tudja, milyen nagy
ajándék, ha Isten személyesen beszél velünk. Ő megsebez, de be is kötöz.
Bűneinket leleplező szavaiban benne van a bocsánat ígérete is.
Mit tesz Jósáfát? Egy ideig Jeruzsálemben marad. Csend következik.
Magába száll, kiértékeli a múltat, emészti Isten üzenetét, amit a
próféta mondott, lelkileg rendbe szedi magát. A Biblia gyakran így írja:
az Úr előtt áll. Mindnyájunknak nagy szükségünk van erre. Hadd
dolgozzék az ige bennünk, hadd menjen mélyre, amit hallottunk, hadd
kerüljön Isten világosságába minden tettünk, jók és rosszak egyaránt!
Utána azonban kiment a nép közé, és megtérítette őket az Úrhoz.
Uralkodása elején egy kis csapat bejárta az országot, és megismertette
az emberekkel a Bibliát. Azóta sok minden történt, és ellaposodott a
hitélet. Most újra indul ő maga is, mert az ország jövője a nép
lelkiállapotától függ. Hisszük-e, hogy ez ma is így van?
És
nemcsak hitébresztés történik, hanem utána bírákat rendel, akik tanítják
az embereket, hogy új erkölcsiség is fakadjon a hitbeli megújulásból.
Isten gyermeke is eltévelyedhet, mint Jósáfát. De Isten ad lehetőséget új kezdésre.
."..körülfogták... Jósáfát azonban kiáltozni kezdett, és az Úr megsegítette; Isten másfelé terelte őket. "(2Krón 18,28-34)
Lezajlott hát a csata, amitől Isten óvta a királyokat. Szörnyű vereség
lett a vége, Aháb ottmaradt a harcmezőn, és Jósáfát is csak isteni csoda
révén menekült meg.
Ennyire
igaz az, hogy Isten az ő beszédével meg akar menteni minket. Ha azt
komolyan veszik, elkerülték volna ezt a tragédiát. De Ahábot nem is
érdekelte, Jósáfát pedig nem mert hallgatni Isten világos intésére.
Szívszorító jelenet: két felelős vezető ott tántorog a szakadék szélén,
ha belezuhannak, magukkal rántják a népet is, s Isten nyújtja feléjük a
kezét, de ők ellökik maguktól. Háromszáz évvel később ugyanez történt,
megvetették Isten igéjét, és bekövetkezett a babiloni fogság. És mi mit
teszünk Isten életmentő igéjével?
Aki nem engedi, hogy Isten
szava bölccsé tegye, az egyre balgább lesz. Aháb azt javasolja, hogy
Jósáfát maradjon királyi ruhájában, ő pedig páncélba öltözik. És Jósáfát
nem lát át a szitán! Persze hogy őt támadják a csatában, s csak az
menti meg, hogy végre Istenhez kiált, és az Úr elviszi onnan támadóit.
Előbb is kiálthatott volna, de eddig nem volt szava Istenhez. Ő azonban
olyan kegyelmes, hogy az ilyen segélykiáltást is meghallgatja. Így
hallotta meg Jézus a vele együtt megfeszített lator kiáltását is. Mert
„mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik" (ApCsel 2,21 -
Károli).
De aki nem hívja segítségül, hanem magában bízik, az elvész, mint Aháb. Ha páncél van rajta, akkor is.
Így van ez a mi örök sorsunkkal is. Kilátástalan helyzetbe kerültünk,
ahol nem tudunk magunkon segíteni, mint Jósáfát. De aki Isten
kegyelméért kiált, üdvösséget kap. Aki pedig a maga álruhás
huncutkodásában reménykedik, elpusztul. Hisszük-e mind a két
megállapítást?
A hívő testvérek iránt jóságosnak lenni azért elsődleges, mert ők közel vannak hozzánk. De másokról sem feledkezhetünk meg!
„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.”
Magyarázat
Nem azért teremtette bennünk Krisztus az új embert,
hogy önmagának tetszelegjen, hanem valami egészen gyakorlati célból: jó
cselekedetekre. Ez az új élet abban válik nyilvánvalóvá, hogy
megszabadulsz végre önmagadtól és a magad problémáitól, tehát a
legnagyobb akadályaidtól, gátlásaidtól. A jó cselekedet tehát mindig
válasz, következmény, gyümölcs. Előbb el kell ültetni a fát, néhány évig
gondozni, aztán majd gyümölcsöt terem. De csak ha jó a fa, akkor terem
gyümölcsöt. Pontosan ezért ültették el, hogy teremjen. Azért igazít meg
Isten minket és ad új életet, hogy azokat a jó cselekedeteket tudjuk
elvégezni, amelyeket ő készített el a számunkra.
A jó cselekedet nem
egy pluszteljesítmény a kötelező munkán felül, ami valami szép glóriát
von a fejünk köré. Inkább az, hogy amit teszek, azt jól cselekedjem,
amit dolgozom, abban ne legyen hiba, az kifogástalan legyen, azt ne
utáljam, hanem szeressem! A gyülekezetben is így végzek el mindent.
Az
egész élet egy nagy alkalom bizonyságot tenni szóval és tettel arról,
hogy Krisztus valóban Úr e világon, és az ő feltámadásában valóban
elközelített az egész világ újjáteremtése. Az ilyen alkalmak
kihasználása az igazi jó cselekedet. Mit szeretnék inkább az életben:
adni vagy kapni?
Akháb elbeszélte Jézabelnek mindazt, amit Illés cselekedett... És
követeket küldött Jézabel Illéshez mondván: Ezt cselekedjék velem az
istenek és úgy segéljenek, ha holnap ilyenkor úgy nem cselekszem a te
életeddel, mint ahogy te cselekedtél azokéval...
l.Kir. 19,1-2
Nagyon jelentős, hogy milyen egy-egy ember viszonyulása Isten
áldásaihoz! Akháb a Kármelen az élő Isten csodatételét élte át. Isten
prófétája barátságos volt hozzá. Isten kegyelemből a büntetést túláradó
áldássá változtatta.
Akháb rövid ideig Illés közelében lehetett,
s meg kellett volna éreznie Isten Lelkének jelenlétét. De ő elzárkózott
ezelől, hátat fordított a prófétának és sietett haza istentelen
feleségéhez. Beszámolt neki arról, ami a Kármelen történt, de ezt úgy
tette, hogy azzal nem hitetlen feleségét akarta megnyerni Istennek,
hanem annak pusztító befolyása alá került ismét. Akhábnál láthatjuk,
hogyan veszítheti el mindjárt az ember Isten áldását. Szolgáljon ez
figyelmeztetésünkre!
Még ennél is gonoszabb Jézabel magatartása.
Lelkiismeretét mélyen megérinthette volna mindaz, amit arról hallott:
mit tett Isten a Kármel hegyén. Isten mindenhatósága éppoly
nyilvánvalóvá lett előtte, mint a Baál bálványisten tehetetlensége.
Ha
valaha, akkor most ütött megtérése lehetőségének órája. Jézabel példája
azonban azt mutatja, hogy az ember tudatosan elzárkózhat Isten áldása
elől. Harag és düh töltötte el szívét. Isten kegyelmének napja
Jézabelnél Illés elleni pokoli gyűlölettel végződött.
Jaj annak, aki ilyen élmény ellenére is istentelen marad!
Volt,
aki átélte Lázár feltámasztását és arról tanácskozott, hogyan kellene
Jézust megölni! Volt, aki átélte a pünkösdöt és kigúnyolta az
apostolokat.
"...nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet.
Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól
elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett; akik
izraeliták..."
Róma 9,1-5
Megdöbbentő mondat. Pál egész életét, minden munkáját a pogányok
megtérítésére szentelte. Hihetetlen áldozatokat vállalt, életét adta volna
értük. Ezért a zsidók mindenütt üldözték, megölni is többször próbálták.
Mindezt, a halált is örömmel vállalta, mert tudta, hogy Krisztus készen
tartja számára az örök életet. És itt azt látjuk, hogy egyetlen kincsét,
üdvösségét áldozná fel a saját nemzete üdvösségéért. Leveleiben sehol nem
találunk olyan lelkes dicséretet, annyi szépségnek és értéknek a
felsorolását, mint ahogy itt dicséri nemzetét. Így csak az tud beszélni,
aki teljesen egynek tudja magát vele. Mi ennek a magyarázata? Pál
gondolkozásának alapja a predestináció: nem véletlenül vagyok az, ami
vagyok. Isten teremtett azzá, eleve meghatározott céllal és feladattal.
Családomat, egyházamat, nemzetemet Tőle kaptam. Egy vagyok velük. Ha
bűnösök, bűnük engem is sújt. Ha kegyelmet kapnak, az az én örömöm. Én
egyedül is kegyelmet kaphatok, de hogy álljak Isten elé a többiek nélkül?
Ez az igazi nemzetszeretet. Nem emberi találmány, Isten tanít meg rá Pál
megindító példájával.
Istenem, szomorúan nézem nemzetem romlását. A külső körülményeket könnyű
lenne helyrehozni, ha népünk hitben, áldozatos szolgálatban egymásért élne
és dolgozna. De nem teszi. Nagyon sok a bűnünk, nagyon távol állunk Tőled,
rendelésedtől. Önzésünkben egymás boldogságát romboljuk, egyéni
megalkuvásunk egész nemzetünk jövőjét veszélyezteti. Csak Te segíthetsz
rajtunk. Keress meg minket egyenként! Ragadj meg igéddel! Tégy a magad
szolgáivá, hogy egymás szolgáivá lehessünk! Tekints elődeink hitére,
szeretetére, hűségére, ígéreted szerint, hogy azt ezeríziglen is számon
tartod. Kegyelmed egyetlen reménységünk, ne hagyd el nemzetünket! Ámen.
1 Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.
2
Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben
vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az
Isten dicsőségében. 3 De nem csak ezzel
dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a
megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, 4 az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; 5 a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.
"Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által."
(Róm, 5,1)
Az önigaz embernek semmit nem használ a békesség evangéliuma. Nincs bennük
istenfélelem, mert nincs bennük önismeret. A magabiztos emberek nem képesek
arra, hogy Istent féljék, egyszerűen azért, mert önelégültek.
Nem kell aggódnunk azoknak az embereknek az üdvössége miatt, akik még félik
Istent. Számukra van még remény. De reszkessünk azok miatt, akik még félni
sem tudnak többé. Az ilyenek önigazak.
Isten óvjon meg minket az önigazak békességétől.
Amint valaki megtudja, hogy bűnös, elveszti a békességét. Önmagával
elégedetlen, és elkezdi félni Istent. Azok számára, akik félnek, van
remény. Legalább megsejtik, hogy érdemtelenek, még ha nem is tanulták még
meg Krisztus érdemét.
Igaz sokan belezökkennek az "önvádaskodás" kerékvágásába. Ez halálos lehet.
Bizonyos keresztyén körökben az önbecsmérlést kegyességnek vélik.
Megtanulják, ápolják és vég nélkül ismétlik. Ez azonban nem igazi
kegyesség. Inkább kifinomult módja annak, hogy azt sejtessük az emberekkel
vagy kimondassuk velük: nem is vagyunk tulajdonképpen olyan rosszak,
amilyeneknek magunkat hisszük.
Isten nem akarja, hogy továbbra is önmagunkat vádoljuk. Azt akarja, hogy
Jézus Krisztusban higgyünk. Ha bizodalmunk van abban, hogy amit Jézus tett,
az elegendő számunkra is, akkor békességünk van Istennel. A békesség pedig
a jóindulatból és barátságból fakadó viszony.
Ha bizalmunkat Krisztusba vetjük, félelmeink eltűnnek. Továbbra sem
"vagyunk jók" önmagunkban, de Krisztus jó. A Krisztusban való hit által
békesség jön létre Isten és közöttünk. Minél inkább Krisztusra nézek, annál
jobb viszonyban élek magammal. Ha Isten elfogadott engem, én is
elfogadhatom magamat Krisztusban.
Először megbékülök ővele, majd belső békességre jutok.
A békesség soha nem magabiztosság, mert nem önmagammal, hanem a Krisztussal
való elégedettségen alapszik.
Bízol-e
még csak egy parányit is bármi másban - Istenen kívül? Bízol-e még egy
kicsit a természetes erényben vagy a körülmények alakulásában? Nem
építesz-e magadra csak egy kicsit is abban az új feladatban, amit Isten
eléd állított? Erre vonatkozik a próba. Teljesen igaz, ha ezt mondod:
"Nem tudok szent életet élni". De azt elhatározhatod, hogy megengeded
Jézus Krisztusnak: tegyen téged szentté. "Nem szolgálhattok az Úrnak" -
de odaállhatsz arra a helyre, ahol Isten mindenható ereje munkálkodhat
rajtad. Annyira rendben vagy Istennel, hogy várhatod tőle: tegye
nyilvánvalóvá benned az Ő csodálatos életét?
"?mi az Úrnak szolgálunk" - mondta a nép (21). Ezt nem hirtelen
indításból, hanem jól megfontolt kötelezettségvállalásból mondták.
Lehet, hogy te azt mondod: "De Isten soha nem hívhatott el engem erre!
Én méltatlan vagyok, nem rólam van itt szó." De rólad van szó, és minél
gyengébb és gyarlóbb vagy, annál jobb. Akinek van miben bíznia, az
utoljára jut el oda, hogy kimondhatja: "Én az Úrnak szolgálok"!
Ilyeneket mondunk: "Ó, ha igazán tudnék hinni..." Azt kellene mondanod:
"Ó, ha igazán akarnék hinni..."! Nem csoda, hogy Jézus Krisztus annyira
hangsúlyozza a hitetlenség bűnét. "Nem is tett ott sok csodát az Ő
hitetlenségük miatt" (Mt 13,58). Ha valóban hinnénk, hogy Isten úgy is
gondolja, ahogyan mondja - hol lehetnénk már azóta! Isten elmondja, hogy
mi mindenné akar lenni a számomra - megengedem-e, hogy mindazzá legyen?
Nagyon fontos, hogy Igénket az előző versekkel
összefüggésben értsük meg. Miután
az Ő isteni ereje mindennel megajándékozott
minket, ami az életre és kegyességre való,
így fordítsatok teljes igyekezetet arra és
teremjétek meg Istennek mindazokat a gyümölcsöket,
amelyeket Ő gyermekeitől elvár; erényt,
ismeretet, önmegtartóztatást, állhatatosságot,
kegyességet, testvéri szeretetet, mindenki iránt
való szeretetet. Mindezeket nem tudnátok magatokból
előhozni: az Ő isteni ereje munkálja ezt
Isten és az Úr Jézus megismerése által.
Amikor a hit szemei megnyíltak és megismertétek
az egyedül létező Istent és akit elküldött,
a Jézus Krisztust, akkor lettetek ilyen gazdagokká.
Elnyertétek az igazi, örök életet (Ján
17, 3) és erőt a szolgálathoz. Hit által
mindenetek van. Most tehát forgassátok a hitben
nyert kincseteket, váljék láthatóvá
az, amit Isten kegyelme belétek helyezett! A szent élet
csak felhasználása és kifejlesztése
a nekünk ajándékozott szentségnek.
"Teljes igyekezetet!" Bármilyen szorgalmas
is valaki, de ha feladata meghaladja erejét, akkor végül
is elcsügged és kedvetlenül ejti ki kezéből
a munkát. Így van ez a belső és külső
életünk megszentelésével is. Ez olyan
valami, ami meghaladja erőnket. Csak aki teljes komolysággal
törekszik rá, veszi ezt észre. Nem igaz, amit
Kant mondott: "Meg tudod tenni, mert meg kell tenned."
Ő egyáltalán nem ismerte fel szívünk
mély romlottságát (nem adatott neki), ezért
a feladat teljes nagyságát és súlyát
sem fogta fel. Mi csak akkor tudunk valamit tenni, ha Isten a
Krisztusban képessé tesz rá, de akkor teljes
igyekezettel cselekednünk is kell.
Az ilyen igyekezet tulajdonképpen a hit igyekezete,
mindig új hit-energia. Ha nem akar eltűnni egy gonosz
szokás, akkor elcsüggedhetsz a saját erődre,
de nem arra az erőre nézve, amit Isten Krisztusban
adni akar neked. Benne van győzelmed, tarts ki, ne menj
el az Úrtól, légy erőszakos, tartsd
elébe ígéreteit és megtapasztalod,
hogy "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem
megerősít!" Benne új életed
van; ne nyugodj, míg ez az élet minden ponton át
nem hat és győzelemre nem jut benned. - Ha a Megváltó
megismerésének világosságát
megkaptuk, akkor ne legyünk restek és gyümölcstelenek,
különben elveszítjük hitbeli látásunkat,
vakok leszünk és tapogatózunk.
"Jól látom a hűségeseket az országban, ők velem maradhatnak. Aki
tökéletes úton jár, az szolgálhat engem"
(Zsolt 101,6)
Ha Dávid a hűségeseket kereste, biztosak lehetünk abban, hogy Dávid
Fia ugyanígy gondolkodik. Krisztus hűséges embereket keres, hogy
elősegítse, bátorítsa és megjutalmazza őket. Ne gondolja senki, aki
igazán hűséges, hogy az Úr megfeledkezik róla, sőt, a Király maga
ügyel rá.
Ebben a királyi kijelentésben két ígéretet találunk. Az első, hogy
"velem maradhatnak". Krisztus a maga hajlékába viszi a hűségeseket,
palotájában lakhatnak, társai lehetnek és örömét leli társaságukban.
Csak legyünk hűek az Úrhoz, és Ő kinyilatkoztatja magát nekünk. Ha
hűségünknek nagy ára van, a jutalmunk még nagyobb lesz, minél
dühösebben támadnak ellenünk az emberek, annál nagyobb örömmel fogad
be az Úr.
A második ígéret azt mondja: "szolgálhat engem". Krisztusa maga
dicsőségének szolgálatába állítja azokat, akik megvetik a
csalárdságot, hűségesek hozzá, Igéjéhez és keresztjéhez. Mint
Őfelségének megbecsült szolgái, Krisztus királyi kíséretéhe
tartozhatnak. Hűségük jutalma, hogy Istennel szoros közösségben,
gyümölcsöző életet élhetnek.
Uram, tégy engem hűségessé, hogy Veled maradhassak és Téged
szolgálhassalak!
,, eljött a bárány menyegzőjének napja! Menyasszonya felkészült a
menyegzőre: ragyogó, tiszta menyasszonyi ruhát kapott abba öltözött". (
Ez a mennyasszónyi ruha Isten népének jó és igazságos tetteit
jelképezi.) ... ,,Írd le: Boldogok és áldottak, akiket meghívtak a
Bárány lakodalmában, az ünnepi vacsorára"!.( Jelenések 19: 7,8, 9,
Egyszerű f). Jézus Krisztus második eljövetelével kapcsolatos Ó és
Újszövetségi igei kinyilatkoztatások szemeink ellőt teljesednek be.,, A
napsötétségé válik, a hold pedig vérré minek előtte eljön az Úrnak nagy
és rettenetes napja" (Jóel 2: 31 Károli rev f). Vérholdról már
olvastunk, de tavaly és az idén egy négyes soroztatót alkotnak. Mind a
két évben Bibliai (Ószövetségi) ünnep idejéhez köthető. Az idei Peszah
vérholdja ellőt, nem sokkal azonban még lesz egy ritka jelenség. Ami nem
csak ritka, az emberiség történetében soha nem fordult még elő. 2015.
március 20 napéj egyenlőség lesz teljes napfogyatkozás. Ami leginkább a
helyszíne miatt érdekes pontosan Északi- sarkon lesz látható. Ez a
jelenség 100 ezer évente fordul elő az emberiség történelme során ilyen
még soha nem volt.,, EZ AZ ÉLŐ ISTEN ÜZENETE A VILÁG ÉS ISTEN NÉPE
SZÁMÁRA”.(Idézet Gyuri naplójából). Közelebb van az a nap, mint bárki is
gondolná, az ige ugyan úgy beszél erről a napról, hogy ezt a napot
egyedül csak az Atya tudja, még a Fiú sem. De az Atya az Ő szeretetéből,
üzen számunkra a Ő meghamisíthatatlan Igéjén keresztül.( Máté
evangéliuma 24: 3 - 22) És( 2 Timótheus 3: 1-8). Maga Jézus beszél róla a
tanítványainak, hogy az Ő vissza jövetele előtti időszak olyan lesz,
mint Nóé és Lót napjaiban voltak ( Lukács 17:26-30) (ne sajnáld az időt
az igék elolvasására). KEDVES ISTEN GYERMEKE EZEN IGÉK BIZONYSÁG TÉTELE
ALAPJÁN. FELKELL, HOGY ÉBREDJ A KÖZÖNYÖSSÉGBŐL, VALLÁSOSSÁGBÓL, A
VILÁGGAL VALÓ ÖSSZEFONÓDÁSBÓL. AZ IGÉK ,, PRÓFÉTAI ÜZENETE LEGYEN EGY
HANGOS KÜRTZENGÉS A SZÁMUNKRA”. Isten Igéjében egy célcsoport van
megszólítva, Jézus Krisztus Teste a menyasszony. Mutassa be számunkra a
Szent Szellem Isten igéjén keresztül, kik lehetnek a Bárány
Menyasszonya. ,,Isten szenvedélyes, féltő szeretetével szeretlek
benneteket, mivel a Vőlegény számára akarlak titeket felkészíteni,
ahogyan a menyasszonyt eljegyzik. Igen én,,eljegyeztelek" benneteket
Krisztusnak, én arra törekszem, hogy úgy állítsalak elé, mint tökéletes
menyasszonyát. Attól félek azonban, a gondolataitok eltávolodnak a
Krisztus iránti egyenlőségtől és őszinte odaadástól". ( 2
Korinthus 11:2 - 4 Egyszerű f ). ,, ISTEN SZERETETÉBŐL ELJÖTT HOZZÁNK A
SZENT SZELLEM JÉZUS ÍGÉRETE SZERINT. SEGÍTSÉGÜNKRE VAN ABBAN, HOGY AZ
IGÉK KIJELENTETT IGAZSÁGÁBAN RÁIRÁNYÍTSA TEKINTETÜNKET A DRÁGA
VŐLEGÉNYÜNKRE. AZT IS, ELVÉGZI BENNÜNK, HOGY NAPONTA ÉLŐ KÖZÖSSÉGBEN
ÉLJÜNK VELE,A TELJES NÉKI VALÓ ÁTADÁSUNK ÁLTAL. SZENT SZELLEM EREJE
KENETE TUDJA BENNÜNK VÉGEZNI A MEGSZENTELÉS MUNKÁJÁT AT IGÉK GYAKORLATI
ÉLETÜNKBEN VALÓ BEÜLTETÉSE ÁLTAL. Nagyon
szükséges, hogy a szolgálati ajándékok is működésben legyenek ezekben a
napokban! ,,És Ő adott némelyeket, apostolokul, némelyeket prófétákul,
némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:
Szolgálat munkájára tökéletesítve a szenteket, a Krisztus Testének
építésére” ( Efézus 4: 11, 12. Károli rev f).
,,JÉZUS KRISZTUS TESTE CSAK AZ IGÉK ALAPJÁN FOG ÉPÜLNI” !!!
Nézünk még egy
igét, hogy az igék kettős bizonysága megálljon. ,,Nézd, itt állok az
ajtód előtt és kopogtatók! Aki meghallja a hangomat, és beenged, ahhoz
bemegyek, és együtt vacsorázom vele. Aki győz, annak megengedem, hogy
velem együtt üljön a trónomon, mint ahogy és is győztem, és az Atya maga
mellé ültetett a trónjára. Akinek van füle hallja és értse meg, amit a
Szent Szellem mond a gyülekezeteknek" (Jelenések 3:20 - 22 Egyszerű f)
,, DRÁGA VŐLEGÉNY EGYRE ERŐTELJESEBBEN FOG KOPOGNI A MENNYASSZONY
AJTAJÁN, HOGY EGYRE TÖBB EGYÜTT TÖLTŐT VACSORÁZÁSUNK LEHESSEN VELE.
MERT EZEKBŐL A MEGHITT KETTESBEN TÖLTÖTT EGYÜTT LÉTEKBŐL TUD ÚGY
ÁTFORRÓSODNI A SZÍVÜNK, HOGY ÉGŐSZERELEMÉ VÁLJON. MERT AZ ELKÖVETKEZŐ
IDŐBEN NAGYON NEHÉZ NAPOK KÖVETKEZNEK”.,,Tégy engem mintegy pecsétet a
te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra:mert erős a szeretet, mint a
halál, kemény,mint a sír a buzgó szerelem: lángjai az Úrnak lángjai"(
Ének Éneke 8:6).
Dudar 2016. 07.06. J Jné.
Áldott testvéreim. A kegyelem témája mindannyiunkat
érinti, ezért fontos tisztán látnunk ebben a kérdésben is. Legfőképpen
azért is, mert sok téves nézet és hiedelem létezik, amely által
veszélybe sodorják az emberek nem csak önmagukat, hanem másokat is,
azáltal hogy tévesen tanítják.
A kegyelem Isten ajándéka mindazoknak, akik hisznek
Őbenne. A kegyelem a bűneinkért adatott, az által, hogy Jézus egyszer
és mindenkorra megáldoztatott értünk. Jézus rendezte el a kapcsolatunkat
az Atyával. Előtte a harag fiai voltunk, de így gyermekeivé lettünk az
által, hogy megbékéltetett minket a Fia áldozatával.
A kegyelem tehát Jézus által vált élővé számunka. A bűneink a kegyelméből, a benne való hit által válnak semmivé.
4Mózes 21,9
„Csinála azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn, hogy ha a
kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a rézkígyóra, életben
marada.”
Akik felnéztek erre a kígyóra, azok életben maradtak. De erre később visszatérek.
Mindenképpen, határozottan kijelenthetjük az ige
által, hogy a kegyelem nélkül a bűneinkben halnánk meg és nem lenne
lehetőségünk az üdvösségre. De csupán elég a kegyelem?
Ezzel a kérdéssel sokaknál borul a bili, mivel
hallani sem akarnak másról, csakis Isten kegyelméről ami által
üdvözülhetnek. Amint már előzőekben taglaltam, a kegyelem adatott a mi
bűneinkért és ez által vált szabad utunk az Atyához. A kegyelmet úgy is
elképzelhetjük, mint egy mentőövet. Mi fuldoklunk és kapálózunk, Jézus
pedig bedobja a menőövet. Ám ezen a mentőövön nincs kötél, amivel
kihúzna minket. Bedobja és megkérdezi, akarsz élni? Akkor ússz ki a
partra!
Aki élni akar, az hallgat az életmentő szavára. Sőt, meg is cselekszi azokat!
Azt mondom tehát, hogy cselekedetek által van üdvösségünk? Szó sincs róla:
Efézusi levél 2,8-9
„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van:
Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.”
Tehát nem cselekedetek által a miénk. De miért nem tudják sokan tovább olvasni ezt az igét? Így folytatódik:
Efézusi levél 2,10
„Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó
cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban
járjunk.
Tudjátok ha azt mondom, hogy nem kellenek a
cselekedetek, akkor ezzel a kijelentéssel Jézus szavait tenném semmivé.
Ha pedig azt mondom, hogy kellenek, akkor Jézus váltságáldozatán
taposok.
Hogy van akkor ez? Tegyük simává az utat azzal, hogy elhordjuk az akadályozó tényezőket.
A hit nem Jézus létezésében merül ki. A hit nem hiszékenység, a hit nem passzív, hanem a hit aktív és cselekvő!
Jakab levele 2,17 „Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.”
A valódi hit tehát cselekvő!
A hívőknek vannak ismertető jegyei. Ha ezek nincsenek meg, annak a hite hiábavaló, az csak szájával dicséri Istent:
Ézsaiás könyve 29,13
„És szólt az Úr: Mivel e nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival
tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való
félelmök betanított emberi parancsolat lőn:”
Lukács evangéliuma 6,46 „Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, amiket mondok?”
Mi a hívők ismertetőjegyei? Akik hisznek benne:
azok szeretik Őt:
Máté evangéliuma 10,37
„Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én
hozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem
méltó én hozzám.”
38-as vers Azok követik Őt:
„És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.”
39-es vers Azok meghalnak Érte:
„Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.”
40-es vers Azok befogadják Őt:
„Aki titeket befogad, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.”
János evangéliuma 1,12 „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek;”
És mi van azokkal, akik nem tesznek eleget ezeknek a
követelményeknek? Még egyszer mondom: követelményeknek! Nézzük meg az
igéből:
Máté evangéliuma 18,23-35
„Annakokáért hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki számot
akar vala vetni az ő szolgáival. Mikor pedig számot kezde vetni, hozának
eléje egyet, aki tízezer tálentommal vala adós. Nem tudván pedig
fizetni, parancsolá annak ura, hogy adják el azt, és a feleségét és
gyermekeit, és mindenét, amije vala, és fizessenek. Leborulván azért a
szolga előtte, könyörög vala néki, mondván: Uram, légy türelemmel
hozzám, és mindent megfizetek néked.Az úr pedig megszánván azt a
szolgát, elbocsátá őt, és az adósságot is elengedé néki. Kimenvén pedig
az a szolga, találkozék egygyel az ő szolgatársai közül, aki száz
dénárral vala néki adós; és megragadván azt, fojtogatja vala, mondván:
Fizesd meg nékem, amivel tartozol. Leborulván azért az ő szolgatársa az ő
lábai elé, könyörög vala néki, mondván: Légy türelemmel hozzám, és
mindent megfizetek néked. De ő nem akará; hanem elmenvén, börtönbe veté
őt, mígnem megfizeti, amivel tartozik. Látván pedig az ő szolgatársai,
amik történtek vala, felettébb megszomorodának; és elmenvén, mindent
megjelentének az ő uroknak, amik történtek vala. Akkor előhivatván őt az
ő ura, monda néki: Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem néked,
mivelhogy könyörögtél nékem: Nem kellett volna-é néked is könyörülnöd a
te szolgatársadon, amiképpen én is könyörültem te rajtad? És
megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti
mind, amivel tartozik. Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is
veletek, ha szivetekből meg nem bocsátjátok, kiki az ő atyjafiának, az ő
vétkeiket.”
Mit tett ez a király? Haladékot adott vagy
elengedte a tartozását? Elengedte neki! Kegyelmet adott és tartozás
nélkül ment el az ember a király színe elől. De ez az ember ugyanaz
maradt mint előtte... Ezután találkozott az egyik szolgatársával aki
adósa volt. Fojtogatni kezdte embertársát és börtönbe vetette. A király
meghallotta ezt és az akkor adott kegyelmét visszavonta! Ezen az
emberen hiábavalóvá lett Isten kegyelme.
2Sámuel 22,26-27 „Az irgalmashoz irgalmas vagy, A tökéletes vitézhez tökéletes vagy. A tisztához tiszta vagy, A visszáshoz pedig visszás.”
Mennyien borulnak le Isten előtt kegyelemért, de ők
maguk nem kegyelmeznek! De ne szűkítsük be ezt csupán a kegyelem
fogalmával. Én ugyan megkegyelmezek másokon, akkor rám nem lett
hiábavaló Isten kegyelme!?
Ha Isten megkegyelmezett nekem, akkor nekem is meg kell kegyelmeznem másokon. Ha Isten meghalt értem, akkor nekem is meg kell halnom Őérte. Ha Ő szeret engem, akkor nekem is szeretnem kell Őt. Ha Ő lejött értem, akkor nekem is Ő hozzá kell menni, az Ő útján kell járnom.
1János levele 2,6 „Aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt.”
Még az elején ígértem, hogy visszatérünk az
érckígyó esetére. Izrael népe vétkezett, ezért Isten kígyókat küldött
rájuk. Akik pedig a Mózes által felállított kígyóra felnéztek, azok
megmenekültek. Ne keverjük össze az üdvösséggel. Közülük csupán két
ember mehetett be az ígéret földjére, a többiek a pusztában hullottak
el. De mondhatja valaki, hogy az érckígyó Jézus előképe voltés ahogyan
Jézusra felnézünk, úgy örök életünk van. Ez téves, mert a kígyóra csak
fel kellett nézni, Jézusban viszont hinnünk kell. A valódi hitről pedig
már szót ejtettem.
Végül jöjjön ez az ige:
Kolosse levél 3,2 „Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel.”
Gondolod, kerül életed útjába Egyetlen gátló kő is hiába? Lehet otromba, lehet kicsike, Hidd el, ahol van, ott kell lennie. De nem azért, hogy visszatartson téged, S lohassza kedved, merészséged. Jóságos kéz utadba azért tette, Hogy te megállj mellette. Nézd meg a követ, aztán kezdj el Beszélgetni róla Isteneddel. Őt kérdezd meg, milyen üzenetet Küld azzal az akadállyal neked. S ha lelked Istennel találkozott, Utadban minden kő áldást hozott.
Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne
esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők
gonoszak. (Efezusi5,15-16)
Az idő
a legértékesebb árucikk az életünkben. Értékesebb, mint a pénz. Pénzt
szerezhetsz, de időt nem. Amikor reggel felébredtél Isten adott neked
egy ajándékot: a mai napot. És az ajándékkal együtt jár a felelősség. A
Biblia arra buzdít minket, hogy bölcsen használjuk az időt, és minden
lehetőségből a legtöbbet hozzuk ki. Egyszerűen szólva ne
vesztegessük el az alkalmakat. Ne úgy éld le ezt a napot éppen ahogy
jön, boldogtalanul, negatívan, a vesztes hozzáállásával. Minden napból
hozd ki a legtöbbet. Isten az Ő életét bízta rád. Az Ő életének
leheletét lehelte beléd. Tálentumokkal, tehetséggel, ajándékokkal
ruházott fel. A nagyság magjai vannak benned elültetve. Olyasvalaki
vagy, akinek rendeltetése, célja, küldetése van ebben az életben, melyet
be kell töltenie. Arra bátorítalak, hogy vizsgáld felül, mivel
töltöd az idődet. Állítsd az életed a megfelelő fókuszba. Szabadulj meg
dolgoktól, melyek elvonják a figyelmedet. Rázd le az önsajnálatot,
csüggedést, a múlt miatti csalódottságot, és céltudatosan fusd meg a
pályádat. Vigyázz, hogyan élsz, és váltsd meg az időt, hogy be tudd
tölteni a küldetésedet, melyet Isten készített el számodra. Mennyei
Atyám, köszönöm a mai nap ajándékát. Ezt a napot odaszentelem Neked.
Alárendelem az elmémet, az akaratomat és az érzelmeimet Neked. Használj
engem a Te céljaidra, és őrizz meg azon az úton, melyet nekem szántál.
Jézus nevében. Ámen.
Ha a közösséghez tartozók szükségeiről nem gondoskodsz, akkor hamar meg fognak jelenni önző igényeik.
„Idősebb férfit ne dorgálj meg, hanem intsd mint apádat, a fiatalabbakat pedig mint öcsédet, az idősebb asszonyokat mint anyádat, a fiatalabbakat mint húgodat: teljes tisztasággal. Az özvegyasszonyokat, akik valóban özvegyek, tiszteld.
Ha pedig egy özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, ezek
tanulják meg, hogy elsősorban a saját házuk népét becsüljék meg, és
hálájukat szüleik iránt róják le, mert ez kedves az Istennek.
A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig Istenben reménykedik,
és kitart a könyörgésben és imádkozásban éjjel és nappal. A kicsapongó pedig már életében halott. Ezekről a dolgokról is rendelkezzél, hogy feddhetetlenek legyenek. Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél. Az özvegyasszonyok közé csak olyat szabad bejegyezni, aki nem fiatalabb hatvan évesnél, aki egy férfi felesége volt,
aki mellett jó cselekedetei tanúskodnak, ha gyermekeket nevelt fel, ha
vendégszerető volt, ha a szentek lábát megmosta, ha nyomorultakon
segített, ha mindenféle jó cselekedetre kész volt. A fiatalabb özvegyeket pedig ne jegyezd be, mert ha Krisztus ellenére feltámad bennük a vágy, férjhez akarnak menni. Ezek ítéletet vonnak magukra, mert előző fogadalmukat megszegték.
Egyszersmind semmittevők is, akik megszokják, hogy házról házra
járjanak; de nemcsak semmittevők, hanem fecsegők is, a más dolgába
avatkoznak, és olyanokat beszélnek, amilyeneket nem kellene.
Azt akarom tehát, hogy a fiatalabb özvegyek menjenek férjhez, szüljenek
gyermekeket, vezessenek háztartást, és ne adjanak semmi alkalmat az
ellenségnek a gyalázkodásra. Mert egyesek már a Sátánhoz hajlottak.
Ha egy hívő asszonynak özvegyasszony hozzátartozói vannak, segítse
őket, ne terheljék a gyülekezetet, hogy az a valóban özvegyeket
segíthesse.”
Magyarázat
Az ókori világban imádott istenek csak a nagy
emberekkel törődtek: aki erős, ügyes, aki kiemelkedő. Az emberiség
maradéka a színfalak mögött szolgált: mellékszereplők, eltaposottak.
Jelentéktelen figurák voltak ők a királyok, hadvezérek nagy terveiben. A
Biblia Istene azonban nem ilyen. A Szentírás minden lapján láthatjuk
Isten erőteljes érdeklődését a perifériára szorultak felé. Ennek
bizonyítéka, hogy egy rabszolganemzetet választott ki arra, hogy az ő
különleges népe legyen. Ezt visszhangozza, hogy juhpásztorok voltak az
elsők, akik meghallották az Úr Jézus testet öltésének hírét. Erre mutat
az, hogy nem mások, mint hívő asszonyok voltak az első tanúi
feltámadásának. Isten nemcsak eltűri a gyengéket, betegeket,
szegényeket, hanem a legmagasabb szintű védelmében és törődésében
részesíti őket.
A gyülekezetben sem lehetünk érzéketlenek a különböző
korú és anyagai helyzetű testvéreink szükségei iránt. Timóteusnak
részletesen elmondja Pál, hogy az idősebb és fiatalabb
özvegyasszonyokról hogyan gondoskodjon a gyülekezetben. Ha törődünk a
legkisebbekkel, ebben a folyamatban sokkal mélyebben megtapasztaljuk
Isten szeretetét mi magunk is. Egy különleges, csodálatos szeretetet
irántunk.
És hogy a
kijelentésnek nagysága miatt el ne bizakodjak, tövis adatott nekem a
testembe, a sátán angyala, hogy gyötörjön engem. (2Korinthus 12,7)
Évekig használta az ördög a tradicionális tantételt Pál töviséről, hogy a
hívőket lebeszélje Isten áldásairól. Megpróbálta vele meggyőzni őket,
hogy önszántukból tűrjenek el mindent a betegségtől kezdve a bűnig. Ez
talán az Ige legrombolóbb és legszélesebb körben elfogadott
félreértelmezése, ami ma a Krisztus
Testében létezik. Jártam országokban, ahol az emberek, akiknek
prédikáltam, alig ismerték az Igét, de Pál töviséről hallottak. A
legtöbbször rosszul tanítottak róla. A hagyomány szerint Isten adta Pál
testébe a tövist. Mi több, a hagyomány óriási misztériumnak láttatja a
tövist. De az Ige egyáltalán nem mond ilyet! Az Ige szerint a tövis a
sátán angyala (küldötte). Nem Istené, hanem a sátáné! A tövis pontosan
az volt, aminek Pál leírta: a sátán küldötte. Tudjuk, bármerre járt, az
evangéliumot hirdette, és mindig egy kicsit pusztított a sátán
királyságában. Ezért a sátán egy angyalt küldött, egy gonosz szellemet,
hogy megállítsa őt. Amikor Pál kereste az Urat a tövissel kapcsolatban
(2Korinthus 12, 8-10), Isten nem negatív választ adott neki. Azt mondta:
"Elég neked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által
végeztetik el (teljesedik ki)." Más szóval, amikor Pálnak nem volt ereje
magától a győzelemhez, Isten csodatévő ereje elégítette meg. Ez által
lett győztes a gyengesége ellenére. Ne engedd, hogy az ördög lebeszéljen
a győzelemről. Tedd félre a hagyományt, és merd elhinni Isten Igéjét.
Harcold meg a hit harcát, és mint Pál apostol, te is meglátod az Úr
szabadítását! Ámen!
"Láttam az Urat trónján ülve, és az egész mennyei sereg ott állt a jobbján és balján. "(2Krón 18,18-27)
Ez a szakasz a korábbi események hátterébe enged bepillantást. Isten
itt mintegy felemeli a függönyt, és beláthatunk a mennybe. Kitűnik, hogy
Mikeás valóban nem magától jövendölte, hogy elvesztik a háborút, ha nem
Isten döntött így, és ő adta tudtára ezt a prófétának. S most Mikeás elmondja, hogyan is tudta ezt meg.
Nekünk nem látomásokban adja tudtul Isten a végzéseit és igazságait,
hanem írott igéjéből, a Bibliából tudhatjuk meg. Kérdés, hogy merjük-e
komolyan venni mindazt, ami meg van írva, és aszerint rendezzük-e be
vagy át az életünket. A Biblia azt tanítja, hogy a valóságnak két
része van: a láthatók és a láthatatlanok. Az előbbit érzékszerveinkkel
fogjuk föl, az utóbbit hitünkkel érzékeljük valóságnak. Mai igénk a
láthatatlanokról szól. Istent trónján ülve látja a próféta, és az egész
mennyei sereg szolgálatkészen áll körülötte. A Mindenható egyedülálló
hatalmát, fenségét fejezi ki ez a kép. Az Úr uralkodik, a földi
események a mennyben dőlnek el. Ehhez képest nevetséges, ahogy a két
kiskirály feszít a trónján Samária főterén, és azt gondolják, ők
irányítják a történelmet. A mindenható Isten kezében van az, beleértve a
mi kis életünk történetét is. Mennyire másként értékelnénk mindent,
ha ezt komolyan vennénk! Milyen nagy kiváltság e hatalmas Isten
gyermekének lenni! Aki ezt hiszi, megszabadul minden felesleges
félelemtől, türelmetlenségtől, értetlenségtől, és megtapasztalja, hogy
ez valóban igaz: minden hatalom az Úré. S milyen nagy kegyelem, hogy ő
idejében tanácsolja a benne bízókat, nekünk is adja szent igéjét! Boldog, aki mer aszerint élni, akkor is, ha esetleg egyedül van ezzel, és megpofozzák miatta, mint itt Mikeást.
Miért jött el Jézus?
Csupán csak példakép lett volna, annak viszont egy elképzelhetetlenül
tökéletes példája? Mi volt az a Jó hír, amit hirdetett? Miért végezték
ki közönséges bűnözőként ezt a jó embert?
Azért jött, hogy egy isteni tervet teljesítsen be? Azért halt meg,
hogy az Atya szeretetét bemutassa? Azért támadt fel három nappal később,
hogy örök életet adjon mindenkinek, aki elfogadja vezetését?
A KÖNYVBŐL "Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot
hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem
a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam
a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét" (Lk 4:18-19).
"Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért" (Mk 10:45).
"Íme,
felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az
írástudóknak, halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, kigúnyolják és
leköpik, megkorbácsolják és megölik, de három nap múlva feltámad" (Márk 10:33-34).
"Fogság és ítélet nélkül
hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják
a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!" (Ésa 53:8)
ISTEN ÍGÉRETE:
"Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz" (Róma 10:9).
CSELEKVÉSI PONT
HA MEGGYŐZŐDTÉL ARRÓL, HOGY JÉZUS
BŰNEID FIZETSÉGEKÉNT HALT MEG, AKKOR NE KÉSLEKEDJ, KÖSZÖND MEG AZT NEKI.
AZTÁN PEDIG MENJ EL BARÁTODHOZ ÉS MONDD EL NEKI, HOGY ISTEN GYERMEKÉVÉ
LETTÉL!
Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! (Zsoltárok 103:2)
1991 májusában egy gyülekezetben ültem, várva, hogy egy perc
múlva szolgáljak. Az utolsó ének a “Mily nagy vagy Te!” Hirtelen
visszaemlékeztem 1961 májusára, amikor tizenkét éves gyerekként édesapám
temetésén ültem. A terem tele volt, több mint 500 ember töltötte meg,
akik ugyanezt az éneket énekelték, amely édesapám kedvenc himnusza volt.
Élénken emlékszem, hogy mire gondoltam akkor. Nem sírtam, mert még nem
értettem meg teljesen a történteket, de azt tudtam, hogy ami történt, az
örökre megváltoztatta az életem. A szolgáló győzelemről és
reményről beszélt, ami úgy tűnt számomra, hogy ellentétben állt az adott
helyzettel. Az ének sem volt odaillő, mégis megpendített egy húrt a
szívemben. Úgy éreztem, hogy a hitem megnövekszik, ezért imádkoztam az
Úrhoz: “Ha tényleg olyan hatalmas vagy, akkor védelmezz meg engem, és
irányítsd az életem elkövetkező részét!” Harminc éven át nem
gondoltam erre az imára, de az ismerős ének egy pillanat alatt
visszahozta az emlékeket. Teljesen elborított az Úr hűsége, ahogy
megválaszolta egy tizenkét éves fiú egyszerű imáját. Olyan túláradóan
gazdagon és bőséggel tette, hogy felülhaladta a kérésemet, de még a
gondolataimat is! Az Úr hűségére való emlékezés hitem alapvető része
lett. A jó emlékek felgerjesztenek engem (2Péter 1:13). Az Úr azt
parancsolta, hogy ne felejtsünk, mivel tudta, így fogunk tenni, ha nem
teszünk tudatos erőfeszítéseket az emlékezés érdekében. Mindannyian
imádkoztunk olyan imákat, – akár kimondott kéréseket, vagy csak vágyakat
– melyekről az óta megfeledkeztünk. Csak az örökkévalóság fogja
felfedni az Úr hűségének gazdagságát, de ez idő alatt is tehetsz
erőfeszítéseket, hogy megemlékezz az Ő irántad való jóságáról. Ma,
engedd, hogy a Szent Szellem emlékeztessen Isten hozzád való hűségének
példáira, és légy áldott, ahogy velem történt.
Íme, egy kis felhőcske, mint egy embernek a tenyere, jön fel a tengerből.- (l.Kir. 18,44)
Hatszor ment Illés szolgája a kilátóhelyre hiába. Hetedszer ezzel a hírrel jött vissza: Egy kis felhőcske jön fel a tengerből.
Ez
a kis felhőcske elsősorban arra bátorít minket, hogy minden
szorultságban alázatosan, hittel és kitartóan imádkozzunk. Isten végül
is meghallgatja kiáltásunkat (Zsolt 25,3), az Illés imádságára feleletül
kapott kis felhő bizonyítja ezt. Illés az imádságában Isten ígéretére
hivatkozott: "Menj el, mutasd meg magadat Akhábnak és esőt adok a föld
színére" (18. v.).
Amíg imádságunkban és könyörgésünkben világos isteni ígéretre hivatkozhatunk, addig bátran kitarthatunk az esedezésben!
"E
látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet, és meg nem csal; ha
késik, is bízzál benne mert eljön, nem marad el." (Hab. 2,3)
Amint Józsué mondta: "Egy szó sem esett el mindama jó szóból, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott felőletek". (Józs. 23,14)
Ezt mi is megtapasztalhatjuk.
Ez
a kis felhőcske arra is tanít, hogy Isten kegyelmének nagy tettei
gyakran látszólag jelentéktelen módon kezdődnek. Milyen kicsi volt a
felhőcske! Mint egy embernek a tenyere. Mégis ez jelentette a hosszú,
kimondhatatlanul nehéz szárazságnak a végét. Isten néha így cselekszik.
Örök
országlása minden népek felett hasonlít a mustármag történetéhez.
"Hasonlatos a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vévén az ember
elvetett a mezejében. Amely kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő,
nagyobb a veteményeknél és fává lesz, annyira, hogy rászállnak az égi
madarak, és fészket raknak ágain." (Mt. 13,31-32)
"Péter ekkor így szólt hozzá: Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy
menjek oda hozzád a vízen. Mire ő így szólt: Jöjj!... Amikor azonban az
erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott:
Uram, ments meg!"
Máté 14,28-30
Az erős viharban Jézus a tengeren járva közeledik a tanítványok veszélyben
lévő hajójához. Amikor felismerik, Péter teljes hittel benne bízva szintén
járni akar a vizeken. Nagy, gyakorlati tanulság: ameddig semmi másra, csak
Jézusra tekint, képes megtenni. Hihetetlen dolgokra van erőnk, ameddig
teljes hittel, minden mást kizárva, egyedül csak benne bízva merünk
cselekedni. De csak teljes hittel. Péter rádöbben, hogy lehetetlenre
vállalkozott. Jézus helyett a szélre kezd figyelni, akkor már csak a
mindennapi fizika törvényei uralkodnak felette, úgy süllyed, mint bárki
más. Jézus mosolyogva nevezi kishitűnek, kételkedőnek, de mivel az Ő
parancsára vágott neki a lehetetlennek, kiemeli a vízből, be a hajóba.
Szabad bátran vállalni a lehetetlent is, ha kell, de tudva, hogy eredményt
csak Ő adhat. Jobb megmaradni a testvéri közösségben, ott vállalni a
mindennapok feladatait, mint magányosan vágni neki bármilyen szép
elképzeléseknek. Bajban, veszedelemben ott keres és segít meg Ő, aki úr
életünk, jövőnk és közösségünk mindenféle vihara felett.
Uram, Te úr vagy sorsom felett. Viharok rázták meg életemet, hozzád
kiáltottam, megmentettél. Nagy dolgokba kezdtem, közben elfeledkeztem rád
tekinteni, szinte elsüllyedtem. Megbocsátottad, hogy nélküled indultam,
mosolyogva nyújtottad ki a kezed, megszabadítottál. De úgy is volt, hogy
benned bízva mertem, s magam csodálkoztam a legjobban, hogy minden simán
sikerült: velem voltál. Nem kérek ember- és természetfeletti csodát.
Tudom, hogy Te azt is megadhatod, s ez elég ahhoz, hogy bátran járjam
kiszabott útjaimat. Ott leszel, amikor csak a Te segítségeddel léphetek
tovább, s én hálásan köszönöm. Biztosan tudhatom, Te vagy az, aki a
rosszat is javamra fogod fordítani. Add, hogy ebben egy percig se
kételkedjem! Ámen.
Ezt az alapvető tanítást mindig az a veszély fenyegeti, hogy elvész. Ezért
olyan jól kell értenünk azt, hogy amikor tanult emberek és simabeszédű
szónokok eltérő tant ajánlanak is, mi ragaszkodunk a bűnös embernek a Jézus
Krisztusban való hit általi megigazuláshoz. Nem úgy kell kitartanunk
emellett az evangélium mellett, mintha az életünk ettől függene, hanem
mivel csakugyan ettől függ az életünk.
