2016. augusztus 12., péntek

Zsoltárok 119,133-136

154_Zsolt 139,133-136

Szilárdítsd meg lépteimet ígéreteddel, hogy ne uralkodjék rajtam semmiféle gazság. Szabadíts meg a hatalmaskodó emberektől, hogy megtarthassam utasításaidat. Ragyogó arccal nézz szolgádra, és taníts engem rendelkezéseidre! Könny patakzik szememből azok miatt, akik nem tartják meg törvényedet.”
Isten ígérete az mely erőssé tesz! Ha Ő azt mondja, hogy szabaddá tesz akkor az, bizonyosan úgy is van. Az életem folyamán én is sokszor botlok nehéz akadályokba és csábításokba, melyet az ősi ellenség, a sátán állít, hogy elbukjak és megsemmisüljek. Ez az, amitől gonosz szíve örömöt szerezve vigadozik. Csak arra vár, hogy uralkodás tárgyává legyek a gazságok mezején. Viszont Isten kiemel, megsegít, megerősít, és járásomban szilárddá tesz. Ez a mai nap legfőbb üzenete számomra! Továbbá arra emlékeztet a zsoltáros az Ő szavain keresztül, hogy ne feledkezem meg Istenről, aki a szabadságot meghozza. A hatalmas Atya ragyogása, minden sötétséget és gonoszságot eloszlat. Kérdés nem maradhat többé, lélek nem maradhat üresen! Isten az Ő Szentlelkével betöltve áld meg. A lelkemet nekem is igaz szomorúság tölti meg, mikor látom azokat, akik elfordulnak tőle és megvetik Őt. Ezért szinte kihívást támaszt elém ezzel az Élő Isten és ezt mondja: – Kelj fel és szólítsd meg azokat, akik nem ismernek, menj és hirdesd az ÉN igémet számukra. Ámen!

MAI IGE - Bob Gass írásaiból-A látomás ereje (2)

A látomás ereje (1)


„Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” (Példabeszédek 3:6)

Minden utadon gondolj rá...


Ha Isten látást ad életedre, azzal négy dolgot kapsz:
1) Szenvedélyt. Ez ébreszt fel reggel, és kiugraszt az ágyból, mert vár rád valami, amit szeretsz csinálni; valami, amiben hiszel, és amiben jó vagy; valami, ami nagyobb nálad; aminek beteljesülését alig várod.
2) Motivációt. Richard B. Edler író mondta: „Az óvatos élet később általában bánkódáshoz vezet. Mindannyian kaptunk talentumokat és álmokat. Néha nem illik egymáshoz a kettő. De sokkal gyakoribb, hogy mindkettőről lemondunk, mielőtt kipróbálnánk. Később aztán vágyakozva nézünk vissza arra az időre, amikor arra kellett volna törekednünk, hogy megvalósítsuk álmainkat és kihasználjuk talentumainkat. Ne gondolkodj úgy álmaidról és talentumaidról, hogy azok nem elég óvatosak. Nem is kell, hogy azok legyenek… A céljuk az, hogy örömöt és beteljesedést hozzanak életedbe.”
3) Útmutatást. A látás leegyszerűsíti a döntéshozást. Minden, ami közelebb visz látásod megvalósulásához, zöld utat kap; minden egyebet kezelj óvatosan! A látás felszínre hozza, ami fontos, és kigyomlál mindent, ami utadban áll. Ha nincs Istentől való látásod, akkor a jó dolgok is akadályozhatnak abban, hogy nagyszerű dolgokat érj el. Azok az emberek, akiknek nincs világos látásuk, könnyen tévútra terelődnek. Hajlamosak céltalanul sodródni egyik dologtól a másikig. Nincs lelki, kapcsolati, pénzügyi és erkölcsi iránytűjük. Következésképpen olyan döntéseket hoznak, melyek megfosztják őket álmaiktól.
4) Célt. Ha van látásod, az olyan, mintha bepillantást nyernél a jövőbe. Azt mondja: „Ha nem leszel ott, valami fontos dolog nem fog megtörténni. Az életed számít. Nélküled nem valósul meg, ami megvalósulhatna.”

Joyce Meyer-Több van ennél

Adjanak most hálát az Örökkévalónak jóságáért és csodáiért, amelyeket az emberekkel tett!
Mert inni adott a szomjazónak és betöltötte az éhező lelkét minden jóval. (Zsoltárok 107:8-9, EF)

Több van ennélElőfordult már veled, hogy mindent megtettél, amiről tudod, hogy egy kereszténynek meg kell tennie, és közben azon gondolkoztál: „Ennyi? Az egész csak ennyiről szól?” Próbáltál már „jó keresztény” lenni, de azon tűnődtél, hogy vajon van-e a teljességnek egy következő szintje, és vajon jobban meg lehet-e tapasztalni Isten szeretetét, és Őt még jobban szeretni, mint amennyire ezt jelenleg megéled?
Keresztényként sok évet töltöttem azzal, hogy rutinszerűen végigcsináltam, ami elő van írva – szolgáltam Istennek – de a szívem többre vágyott, és nem tudtam megfogalmazni, mi az. Isten számos nagyszerű dolgot tett az életemben, azonban mégis frusztráltnak éreztem magam, és úgy tűnt, az életem nem sokban különbözik az általam ismert nem keresztény emberek életétől. Ugyanakkor, nem akartam elhinni, hogy a keresztény életnek időnként ennyire jelentéktelennek és üresnek kell lennie.
Végül, kértem Istent, hogy adja meg nekem azt, ami hiányzik, és Ő válaszolt! Megtanultam, hogy megismerni ki Ő valójában, és keresni a Vele való bensőséges kapcsolatot, egyszerűen életbevágóan fontos ahhoz, hogy igazán megelégedett és örömteli életet élhessünk. A Vele való bensőséges kapcsolat felszabadítja az Ő erejét, hogy segítsen véghezvinni mindazt, amire elhívott.
Amikor Jézus megváltott a bűneinkből, az Atya azon nyomban behívott minket szent jelenlétébe. Azt akarja, hogy közel jöjjünk Hozzá és meglássuk, mennyire telve van irántunk szeretettel. Mostmár meghitt kapcsolatban lehetünk Istennel!
Ima: Uram, taníts engem, hogy élvezni tudjam a Veled való bensőséges kapcsolatot.
Joyce Meyer
Magyar fordítás: ahitatok.hu

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Emlékezés


"Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére... "(Jer 2,2)
 
 

Mindenkire jellemző, hogy mire emlékszik és mit felejt el (illetve mit szeretne elfelejteni) a múltjából. A legtöbben emlékeznek az elszenvedett sérelmeikre és a véghezvitt hőstetteikre. Ezeket aztán többféle változatban adják elő, s lassan maguk sem tudják, hogy pontosan mi hogyan is történt. De szeretjük elfelejteni a kellemetlen emlékeket, kudarcokat, hibákat, bűnöket. Ezek aztán néha előtörnek egy-egy álomban vagy váratlan pillanatban, de újra lenyomjuk őket a tudatalattiba.

És mire emlékszik Isten? Emlékszik népe hűségére. Amikor szövetséget kötött Izraellel, az örült ennek, és ragaszkodott Istenhez. Olyan volt ez, mint a jegyesség, az egymás iránti szeretet jellemezte. - Aztán elromlott a kapcsolat, mert Isten népe a pogány népek bálványait is kezdte tisztelni. Ezzel megcsalták az Urat, hűtlenné váltak hozzá. Ez fájdalmas emlék, ami Isten ítéletét hívja ki. - Isten azonban kész megbocsátani a hűtlenséget. És a megbánt és elhagyott bűnre nem akar többé emlékezni. Amit ő megbocsátott, arra nem hivatkozik, az nem választ el tőle, „nem gondolok többé vétkeikre" - ígéri (Jer 31,34). Isten nem felejt, csak nem említi többé.

A Biblia minket is erre bátorít. Először is arra, hogy Isten jótetteit, csodáit ne feledjük el. „...ne feledd el, mennyi jót tett veled!" (Zsolt 103,2) Tartsa frissen a hálaadásunkat és Istent magasztaló imáinkat az emlékezés! Ez egyben bátorít arra, hogy bízzuk rá nyugodtan a jövőnket is.

Felejtsünk el viszont minden ellenünk elkövetett bűnt! Ezeket a tartozásokat el lehet engedni, ahogyan Isten is eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet, amikor Jézus meghalt értünk (Kol 2,14).

A megbocsátott, elrendezett vétkeket pedig nem szabad többé felemlegetni, családon belül sem, ahogyan Isten is a tenger mélyére veti a mi megbánt vétkeinket.
 

Bizonyságaid örökkévaló örökségem-Alfred Christlieb

Alfred Christlieb-

  Azt mondja az Úr, az Izrael Istene: A te könyörgésedet Asszíria királya, Sénakhérib felől meghallgattam.    ( 2.Kir. 19,20)



Ézsaiás prófétán keresztül Isten vígasztaló feleletet adott Ezékiás könyörgésére. Felfedte neki Sénakhérib hármas tévedését. Az első abban állt, hogy Sénakhérib azt gondolta, hogy csak Izraellel és királyával van dolga.

Isten pedig ezt mondta: "Kit szidalmaztál és kit gyaláztál?... ki ellen emelted fel szemedet? ... Az Izrael Szentje ellen!"

Micsoda vigasztaló volt Ezékiásnak, amikor megtudta; kevély ellenségem nemcsak én ellenem, hanem az én Istenem ellen harcol. Ezzel eldőlt a harc Sénakhérib kárára, mielőtt még megkezdődött volna.

Vigasztaljon ez minket is, ha a népek seregei felkelnek és hatalmukkal büszkélkednek! Aki Isten ellen merészel tenni valamit, az végül is szétzúzatik.

Aztán abban is tévedett Sénakhérib, hogy úgy vélte, hadjáratával saját terveit hajtja végre. Isten pedig azt mondja: "Avagy nem hallottad-e? Régen megcsináltam, ősidőktől elvégeztem ezt! Most csak véghezvittem, hogy puszta kőhalmokká döntsd össze az erős városokat" (25. v.). A leghatalmasabb hadvezér is csak eszköz Isten kezében.

A harmadik tévedése abban volt Sénakhéribnek, hogy biztosra vette saját győzelmét. Hencegően kiáltották Ezékiás királynak: "Nosza, fogadj hát az én urammal, Asszíria királyával: Én neked kétezer lovat adok, ha tudsz rájuk adni annyi lovast" (2.Kir. 18,23).

Ezzel a kevély győzelemtudattal szegezi szembe az Úr az Ő szavát: "A te ellenem való tombolásodért és elbizakodásodért, amely felhatott fülembe, karikámat orrodba vetem, és zaboláimat szádba, és visszaviszlek azon az úton, amelyen jöttél".

Istennek legyen hála, igaz marad az Ige: "A gonosznak útja elvész".
 

   


Isten asztaláról-Varga László

   "Népem romlását úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! - de nincs békesség! Szégyenkezniük kellene, mert utálatos, amit tettek. De nem akarnak szégyenkezni, és már pirulni sem tudnak." (Jeremiás 6,14-15)



Az egész világ békesség után kiált, mégis tehetetlenül és kétségbeesetten hallgatjuk a háborúkról jövő híreket. És igaz marad Ézsaiás 57,21 versének kemény szava: "A bűnösöknek nincs békességük!" Akár Isten büntetésének látjuk ezt, akár az erkölcs által meg nem zabolázott ösztönök tombolásának, a tény tény marad. Értelmetlenül dúl a harc világszerte, hol titkolt aljassággal, hol gyáván, vak gépekkel vívott háborúkban. Mindenki tudja, hogy Krisztus módszerének alkalmazása semmi hátránnyal nem járna, és valóban békesség teremne a földön. Ehelyett világunk vezetői jelszóként hangoztatják, úgy tesznek, mintha komolyan is vennék, és "mondogatják: Békesség, békesség" és "már pirulni sem tudnak", mikor az ellenkezőjét szolgálják. Pedig nincs más út, csak Krisztusé. Hogy Isten miért engedi? Mert az ember, a mindenkori ember és az emberiség önként, meggyőződésből kell elfogadja Isten szeretettörvényét. Erre senkit nem lehet kényszeríteni. Talán még további szörnyűségek kellenek ahhoz, hogy az emberiség olyan vezetőket válasszon, akik ezt megértik. De addig szégyen békességről beszélni. 

Uram, világnak Ura, magam is, mint egy tagja az emberiségnek, könyörgök, hozd el Krisztus békéjét földünkre. Én, mint a hozzám hasonlók, nem vagyok képes beleszólni, csak imádkozni tudok a békéért, de én is, a családom is, nemzetem is, végignyomorogjuk a békétlenség tombolását. Ha rád hallgatunk, otthonunkban, baráti körünkben megterem a béke; de úgy vágyunk rá, hogy körülöttünk is alakuljon ki az, amit annyian hirdetnek, a világ békessége. Tudom, ez ma lehetetlen. Neked engedelmeskedő hit nélkül nem valósulhat meg. Tégy csodát, vezesd felelősségteljes hitre népeink vezetőit! Ámen.

Mindennap az Ige fényében-A HIT BIZONYOSSÁGAI

A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsid 6,13-20 



13 Amikor az Isten Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött, 14 és így szólt: "Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak.  
15 És így, miután türelemmel várt, beteljesült az ígéret.  
16 Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és náluk minden ellenvetésnek véget vet, és mindent megerősít az eskü.  
17 Ezért tehát az Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. 1
18 Így e két változhatatlan tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe.
19 Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé,  
20 ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké.


"Ezért tehát az Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet." (Zsid 6,17)


Vannak keresztyének, akik ellenzik a bíróság előtti eskü alkalmazását. Jóllehet egyetértünk azzal, hogy a keresztyéneknek általában nem szükséges esküdözniük (az ő "igenjük" egyszerűen "igen", és "nemjük" "nem-et" jelent), az elöljáróság előtti eskünek mégis van értelme. Gondoskodnunk kell arról, hogy a ceremónia ne váljék olyan esetlegessé.
Az eskü annak a bevallása, hogy minden ember állhatatlan. Nem lehet megbízni a szavukban. Hazudsz te is, hazudok én is, szoktuk mondani, de most meg akarunk esküdni. "Isten engem úgy segítsen." Most ünnepélyesen odaállunk az elé a Valaki elé, aki, lehetetlen hogy hazudjék. "Az igazságot mondom, a teljes igazságot, és csakis az igazságot, Isten engem úgy segítsen." Az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és ... mindent megerősít az eskü."(16.v.)
Most azonban Isten esküszik meg. Ez teljesen szükségtelennek tűnik. Neki minden szava igaz. Akkor hát miért kellene megerősítenie azt, ami magában is megáll? Azért tette ezt, mert segíteni akar gyengeségünkön. Azt akarja, hogy szívünkből elhiggyük, hogy ígéretei "igen" és "ámen", hogy "bizonyosak" és "rendíthetetlenek" azok. "Két változhatatlan tény által" (az Ige és Isten esküje) "amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon", "erős bátorításunk " van nekünk. (18.v.)
Krisztus egyházának az a fő teendője, hogy "kiszolgáltassa" az Igét és a sákramentumokat. Ez a munka - ha azt hűségesen végzik - építi az egyházat és szolgálja Isten országának az eljövetelét. A sákramentumok (a keresztség és az úrvacsora) semmit nem tesznek hozzá az Igéhez. Semmi "extrát" nem kapunk a sákramentumokban, amiben ne részesülnénk pusztán azáltal, hogy hiszünk az evangélium Igéjében.
Az Ige és a sákramentumok olyanok, mint Isten ígérete és esküje. Isten körülveszi népét az ő "igenjével" és "ámenjével". Minden "bizonyos" és "rendíthetetlen". ezért hát erős bátorítást kaptunk, hogy tökéletesen higgyünk Istenben.



Krisztus mindenek felett- NYUGODJ ISTENBEN

   "Mit féltek, ó kicsinyhitűek?" (Mt 8,26) 

Amikor elfog a félelem, nem tehetünk mást, minthogy imádkozunk Istenhez; de Urunknak joga van elvárni, hogy akik az Ő nevét segítségül hívják, bizakodva higgyenek benne. Isten elvárja gyermekeitől, hogy úgy bízzanak benne, hogy minden nehézség közepette egyedül őreá hagyatkoznak. Mi csak bizonyos határig bízunk Istenben, aztán visszatérünk azoknak az embereknek a kezdetleges, ijedtségimádságaihoz, akik nem ismerik Őt. Most már nem látunk kiutat és ezzel azt mutatjuk, hogy a legcsekélyebb bizalmunk sincs benne és az Ő világkormányzásában. Úgy látszik, hogy Ő alszik, mi pedig nem látunk mást, mint hatalmas hullámokat. "Ó, ti kicsinyhitűek!" Micsoda fájdalom járhatta át a tanítványokat! "Már megint elbuktunk!" És mennyire fog fájni a mi szívünknek is, amikor hirtelen ráébredünk, hogy micsoda örömet okozhattunk volna Jézusnak, ha megmaradtunk volna az iránta való bizalomban- nem nézve arra, mi lesz azután. Vannak olyan időszakok is az életünkben, amikor nincs vihar, sem válság, amikor emberileg megtesszük, ami tőlünk telik. De csak a nehézségek idején derül ki, hogy kiben bízunk. Ha megtanultuk volna imádni Istent és bízni benne, a nehézségek azt tették volna nyilvánvalóvá, hogy elmehetünk a legvégsőkig is anélkül, hogy bizalmunk meginogna benne. Eddig itt sokat beszéltünk a megszentelődésről. Hová vezet hát mindez? Az Istenben való megpihenésre, ami azt jelenti: egyek leszünk Istennel annyira, hogy nemcsak feddhetetlenné leszünk a szemében, hanem mély örömet is jelentünk neki. 

Isten műhelyében- Könyörgés megtartásért

  "Tarts meg engem Istenem, mert benned bízom. " (Zsolt 16, 1)   




Rendkívül szükséges könyörgés ez, tegyük magunkévá. Ne mások imádságát mondjuk vagy olvassuk, nekünk kell megtanulnunk könyörögni. Jézus arra kéri az Atyát, hogy őrizze meg az övéit a gonosztól. A megdicsőült Megváltó erős kezében tartja megváltottait; senki nem ragadhatja ki őket a kezéből. Megőriz testileg és lelkileg egyaránt.

Testi életünk is szüntelen veszélynek van kitéve. Bármilyen óvatosak vagyunk, nem tudjuk egészségünket eléggé védeni. A parányi baktériumok, amiket szabad szemmel nem is látunk, egészségünknek veszélyes ellenségei. A piciny bacilusok, vírusok ott rajzanak körülöttünk, belélegezzük őket, nem sejtve, hogy talán rövidesen megfertőznek, betegségbe döntenek minket, amiből esetleg fel sem gyógyulunk. A ragályos beteghez például vigyázva közeledünk, de mégsem biztos, hogy megőriztetünk. Ha Isten őriz minket, még ápolhatunk is ilyen beteget, vagy az Igével szolgálhatunk is neki és nem fertőződünk meg.

Még fontosabb a lelkünk megőrzését kérnünk. Ha az kárt szenved vagy tönkremegy, végtelenül nagy a veszteség. Testünk azonban előbb-utóbb úgyis az enyészeté lesz. - Lelkünk ebben a világban a tisztátalanságok, hazugságok, becstelenségek fertőző hatásának van kitéve. Ezt a fertőzést a tisztátalan, bűnre csábító beszéd és a tisztátalan tekintet terjesztik. Ezek a lelket mérgezik meg, s végül egész bensőnket megrontják. Legjobb akaratunk mellett sem kerülhetjük ki a könnyelmű, rossz emberek társaságát, különben ki kellene mennünk a világból. Ha igyekszünk is kerülni őket, hivatásunk, a köznapi érintkezés vagy utazásaink melléjük sodornak. Megtehetjük, hogy belső fülünket bedugjuk és így igyekszünk megszabadulni a gonosz behatásoktól, de csak Isten segíthet ellenük igazán hatékonyan. Tűzfalként vesz minket körül, lelkünket ellenállóvá teszi, hogy a gonosz befolyás lepattan róla és belsőleg sértetlenek maradunk. Ha pedig mégis behatolna a rossz, csak Ő adhat kegyelmet, hogy újra kidobjuk a mérget magunkból, és annak még a nyomait is Ő tisztítja el Jézus vérével. Új beszennyeződéstől is Ö őriz meg. "Isten hatalma őriz az üdvösségre - de hit által." Bíznunk kell az Úrban és komolyan számolnunk vele. Amennyire bízunk benne, annyira tapasztaljuk majd meg megőrző hatalmát külső és belső életünkben.

Isten ígéreteinek tárháza-Fény a sötétben


„Te vagy, Uram, a mécsesem, az Úr fénysugarat ad nekem a sötétségben" (2Sám 22,29)
 
 


Világosságban élek? Igen, mert Te vagy Uram a lámpásom. Ha eltávoznál, megszűnne örömöm, de mert velem vagy, nincs szükségem sem a jelenkor fáklyáira, sem az emberi vigasz gyertyáira. Isten jelenléte tökéletesen megvilágít mindent. Tudunk világítótornyokról, amelyek húsz mérföldnyire (32 km) is láthatók, de a mi Urunk nemcsak egészen közelről megtapasztalható Isten, Ő a távoli messzeségből is látható, még az ellenség birodalmából is. Ó Uram, boldog vagyok mint az angyalok, ha szereteted fénysugara betölti szívemet! Csak Téged kívánlak, semmi mást.

Sötét úton kell járnom? Ha igen „az Úr fénysugarat ad nekem a sötétségben". Hamarosan megváltoznak a dolgok. Lehet, hogy ügyeim mind sivárabbá teszik az életemet, lehet, hogy a felhők egyre csak gyülekeznek felettem, de ha a sötétség miatt már saját kezemet se látnám, az Úr kezét akkor is látom. Ha magamban nem látok már semmi fényt, se barátaim között, se máshol a világon, akkor is hiszem, hogy az Úr, aki a világosságot teremtette - most is teremthet világosságot bennem és körülöttem. Hiszem, hogy kivisz még a napfényre. Nem fogok meghalni, hanem élhetek. Már közeledik ez a nap. Ez a vigasztaló Ige fénylik, mint a hajnalcsillag. 
Még egy kis türelem, nemsokára ujjongani fogok örömömben....

Isten csodálatos kegyelme-MEGTISZTÍTOTT SZÍVEK

''És akiben megvan ez a reménység Őiránta, az mind megtisztítja önmagát, amiképpen Ő is tiszta''(1János 3:3.



Az embernek kötelessége a tükörbe tekinteni, vagyis Isten törvényébe, amelyben felismerheti saját jellemhibáit. Észre kell vennie a bűnösségét, és a Bárány vérében meg kell mosnia jellemének öltözetét. Az irigység, büszkeség, rosszindulat, csalás, vetekedés és erőszak mind ki fog tisztulni az olyan szívből, amely elfogadta Krisztus szeretetét, és amelyet az a reménység éltet, hogy az Úr a saját képmására alakítja át őt. Krisztus vallása kifinomítja, és méltóságra emeli tulajdonosát, bármilyen legyen is a társadalmi háttere vagy helyzete az életben. A világosságot nyert keresztények korábbi jellemszintjükről magasabb szellemi és erkölcsi fokra emelkedtek. Akiket megejtett a bűn, az Üdvözítő érdemei által olyan helyzetbe emelkedhetnek, amely alig alacsonyabb az angyalokénál. Az örömüzenet befolyása semmi esetre sem vezetheti arra a bűnöst, hogy Krisztus üdvözítését ingyen kegyelemnek tekintse, ha továbbra is Isten törvényét megszegve él.
Amikor az igazság világossága felvirrad a gondolkodásában, amikor teljesen megérti Isten követelményeit és tulajdon törvényrontásának mértékét, akkor meg fogja újítani útjait, és az Üdvözítőtől nyert erővel hűségessé válik Istenhez, új és tisztább életet él. Az Isteni minta szerint kell formálnunk a jellemünket. Minden rossz szokást fel kell adnunk! A tisztátalanoknak tiszta szívűvé kell válniuk. Az önzőnek fel kell hagynia önzésével, a büszkének büszkeségével, az önelégültnek pedig az önelégültségével! Fel kell ismernünk, hogy Krisztus nélkül semmik vagyunk... Élő kapcsolatot kell ápolnunk Istennel. A makacs és lázongó lélek bezárhatja szívének ajtaját Isten kegyelmének édes befolyása és a Szentlélekben való örömök előtt. A bölcsesség útjai viszont mindig örvendetesek és békességesek. Minél szorosabb kapcsolatba kerülünk Krisztussal, szavaink és tetteink annál inkább bemutatják kegyelmének szelídítő és átalakító hatalmát.

 A forráskönyv: "Isten csodálatos kegyelme"-Ellen White

2016. augusztus 11., csütörtök

MAI IGE - Bob Gass írásaiból-A látomás ereje (1)

„Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.” (Jóel 3:1)

Joel 3 
Egy fiú egyszer megkérdezte Michelangelót, hogy miért dolgozik olyan elszántan azon a márványtömbön, amiből aztán egyik legnagyobb remekművét, Dávid szobrát faragta ki. A művész így felelt: „Egy angyal van a kőbe zárva, és én azon dolgozom, hogy kiszabadítsam.” Az Istentől kapott látás ereje segít meglátni a mestermű lehetőségét abban, amin mások keresztülnéznek vagy értéktelennek tartanak. Azt is elősegíti, hogy felfedezz magadban olyan dolgokat, amiről addig nem is tudtál. A legjobbat hozza ki belőled. A Szentírás sok szereplője, akiket Isten használt, veszteseknek tűntek, mielőtt győztesekké lettek volna. Miután Péterék egész éjszaka halásztak, de nem fogtak semmit, Jézus azt mondta neki: „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” (Lukács 5:10).
Így is lett, és a tanítványok
a) felépítették az egyházat, mely kétezer évvel később is gyarapodik;
b) megírták a világtörténelem legnagyszerűbb könyveit;
c) mi pedig ma is róluk nevezzük el gyermekeinket.
Azt jelenti ez, hogy csak megálmodsz valamit, és Isten majd beteljesíti? Nem. Pál azt mondja: „… nem a magatokéi vagytok; áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent…” (1Korinthus 6:19–20 NIV). A Golgotánál elveszítetted a jogot arra, hogy tehetségedet, lehetőségeidet és tapasztalataidat arra használd, amire csak kedved van. De miért is akarnál így tenni? Mi adhatna nagyobb beteljesülést, mint Isten életedre vonatkozó terve? És mi lenne tragikusabb, mint elmulasztani azt? Evilági teljesítmények nem oltják lelked szomját. A benned lévő űrnek olyan örökkévaló dimenziója van, amit csak Krisztus tud betölteni. Ezért kell így imádkoznod: „Uram, mutasd meg, te milyennek látod a jövőmet!”


Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Alfred Christlieb-

Elvette Ezékiás a levelet a követek kezéből, elolvasta, és felment az Úr házába és kiterjesztette azt Ezékiás az Úr előtt és imádkozott... Uram, halld meg Sénakhérib beszédét, aki ideküldött, hogy szidalommal illesse az élő Istent!... Szabadíts meg, kérlek, minket az Ő kezéből! (2.Kir. 19,14-19)

Ezékiás mindenekelőtt a mindenható Istenre nézett. A föld minden országa az Ő kezében van. Micsoda az emberek serege Istennel szemben? Ha Ezékiás csak a Sénakhérib óriási seregére és a saját parányi csapatára nézett volna, valóban elcsüggedhetett volna.

De hitének szeme az élő Istenre nézett. A hit emberei minden időben ezt tették.

Így tekintett Dávid a seregek Urára, amikor Góliát, az óriás le akarta vágni a fejét, így néztek fel az első keresztyének, amikor az izraeli hatóságok Jézus gyülekezete ellen fordultak.

Így kell nekünk is tekintetünket bajainkban és félelmeinkben mindig a mindenható Istenre és Atyára emelnünk.

Aztán Ezékiás ellenségének nagy bűnére nézett: "Halld meg Sénakhérib beszédét, aki szidalommal illette az élő Istent!"

Ezt a bűnt Isten nem hagyja büntetés nélkül. Ezt kellett megtapasztalnia Góliátnak, Sénakhéribnek és a világtörténelem során sok másnak. Gondoljunk csak Napóleonra, vagy Hitlerre (a ford.)! Meg kellett tapasztalniuk, mit jelent Istent, az Urat káromolni.

Döntő az a körülmény is, hogy Ezékiás nem a saját seregének megmaradását tartja szem előtt, hanem így imádkozik: "Szabadíts meg, kérlek, minket az ő kezéből, hogy megismerje a föld minden országa, hogy Te, az Úr vagy az egyetlen Isten!"

Mi adott a zsoltárénekeseknek minden időben indítást a könyörgésre? Mi indította Illést, hogy tüzet kérjen az égből?

"..., hogy megismerje a föld minden országa, hogy Te, az Úr vagy az egyetlen Isten!"
-------------------

Elizeus megátkozta őket az Úr nevében. (2.Kir. 2,24)

Mennyire fájhatott a gyermekek szemtelen viselkedése a prófétának! Ő a bételieknek a legjobbat akarta adni: Isten Igéjét, és ezt nyerte: utcagyerekek kicsúfolják.

Remélhette Elizeus, hogy őt Bételben Isten követeként elismerik, ha a gyerekek nyilvánosan gyalázhatják?

Talán először hallatlanná tette Elizeus a csúfolódást, úgy tett, mint korábban Saul, amikor királlyá választásánál így csúfolták: "Mit segíthet ez rajtunk?" (l.Sám. 10,27).

De a csúfolódó szavak itt ismétlődtek, és egyre hangosabban áradtak. Elizeus érezte: ez az ifjúság menthetetlenül megromlott. Isten ítéletének kell bekövetkeznie. S megátkozta őket az Úr nevében.

A Szent Isten pedig kiállt emellett az átok mellett. Két medve tört elő az erdőből, és hatalmas mancsukkal széttéptek negyvenkét gyermeket a csúfolódók közül. A megmaradtak ordítva menekültek a városba, és elbeszélték, mi történt.

Milyen rettenetes lehetett a hiányzó gyermekek szüleinek a helyzete! Felismerhették és megsirathatták a gyermeknevelésben elkövetett mulasztásaikat - de már későn.

Vegyük ezt szívünkre saját gyermekeinknek nevelését tekintve!

De gondoljunk arra is, Istennek és szolgáinak megvetése mit eredményez, mindenekelőtt Annak a megvetése, Aki mindenkit felülmúl: Jézus Krisztusé; Isten Fiáé.

Isten Igéje ezt mondja: "Ha valaki nem szereti az Úr Jézus Krisztust, legyen átkozott!" (l.Kor. 16,22). Milyen ítéletnek kell érnie azt, aki Őt nyilvánosan megveti és kigúnyolja!

Ha a csúfolódókra ránéz az, Aki megemésztő tűz, és Akinek szemei olyanok, mint a tűzláng, azoknak el kell pusztulniuk. Isten őrizzen meg bennünket és gyermekeinket ilyen romlástól!


 

Isten asztaláról- Varga László

"Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek." (Máté 5,7)
 

Annyi a nyomorúság körülöttünk, akármerre lépünk, akárkivel beszélünk, abba ütközünk. Belefáradtunk, beleközömbösödtünk. Már meg sem látjuk, már részvétet sem tudunk érezni a sírók iránt. A magunk nyomorúságát se tudja átérezni senki. Milyen szükségünk volna arra, hogy valaki őszinte segíteni akarással megkérdezze, mi fáj. Ebben a lelki sivatagban kapjuk az üzenetet: Boldog akarsz lenni? Ne süllyedj bele az általános közömbösségbe! Ne várd másoktól az irgalmasságot, vedd észre te magad, hol van rád szükség, hol vannak azok, akiket rád bízok, akiknek nyomorúsága hozzád kiált! Nincs hozzá erőd? Már elvesztetted az együttérzés képességét? Fordulj Uradhoz, tőle kérd! Azt kívánja tőled, hogy légy szentjánosbogár, gyertya a sötétben. Ne arra gondolj, hogyan lehetne a világ közömbösségén változtatni! Rád csak annyi van bízva, amennyi nyomorúsághoz hozzáférsz. De ha azt vállalod, Istentől kapod meg csodálatosan a segítséget, és egyszer csak megtapasztalod, hogy erős és boldog vagy, ragyogó arcok vesznek körül, szeretni tudsz és szeretnek, mert Isten irgalma árad át rajtad mind magad, mind mások felé.
 

Uram, csodálatos az irgalmad. Míg azt várom, hogy rajtam segítsen valaki, Te megadod a segítséget, ha elfeledkezem a magam nyomorúságáról, és meglátom a másokét. Ha ezt kívánod, add meg hozzá a képességet és az erőt, hogy ne rémüljek meg az egyetemes közömbösségtől, a feladat nagyságától, a magam erőtlenségétől, lehetőségeim szűkösségétől, hanem kezdjem meg az irgalmasság szolgálatát közvetlenül magam mellett. Ha Te erőt adsz, képes leszek engedelmeskedni. Tudom, hogy nem várhatok irgalmat, míg én nem leszek irgalmas. Ne hagyj tehetetlenségben, mutasd meg, hol akarsz felhasználni, és segíts a szolgálatban, mert én is boldog szeretnék lenni. Ámen. 

------------------

   "Kérlek pedig téged az én fiamért, akit a fogságban szültem, Onézimoszért, aki egykor neked haszontalan volt..., hogy örökre visszanyerd, most már nem úgy, mint rabszolgát, hanem rabszolgánál jóval többet: aki nekem is, de sokkal inkább neked, testi értelemben is és az Úrban is szeretett testvéred." (Filemon 10-16)

Pál apostolnak ez az egyetlen fennmaradt, magánügyben írt levele. Mégis társadalmi szempontból a legfontosabb tanítást adja: a rabszolgakérdés megvilágítását. Onézimosz szökött rabszolga, börtönbe kerül, éppen Pál mellé, ott megtér, majd kiszabadul. Régi gazdája az apostol barátja, hű keresztyén. Pál visszaküldi hozzá Onézimoszt, akinek vállalnia kell tehát a szökött rabszolga kegyetlen büntetésének kockázatát. Ugyanakkor Pál kéri és figyelmezteti a gazdáját, ne szolgaként, fenyítéssel, hanem testvérként fogadja vissza, mert ő is kegyelemből szabadult meg Isten megérdemelt büntetésétől és vált Isten gyermekévé, ugyanúgy, mint a rabszolgája. Az apostol itt tehát a bármilyen jogi helyzetben lévők testvéri viszonyát követeli meg. És szinte hihetetlen: a római birodalomban a keresztyénség uralomra jutása után nem a rabszolgák oldaláról induló törekvés, lázadás vagy más felszabadítási mozgalom szüntette meg a rabszolgaságot, hanem az a meggyőződés, hogy keresztyén gazda nem tarthatja rabszolgaként vagyontárgyának keresztyén testvérét. Így a keresztyénné lett gazdák felszámolták a rabszolgaságot. Krisztus követése a gyakorlatban is mindig eredményes.


Istenem, nem könnyű elfogadni, hogy minden ember gyermeked, és testvérként kell rájuk néznem, még a saját hibájából hajléktalanná züllött alkoholistára is. Lelked segítségét kérem arra, nehogy irigységgel tekintsek a társadalmi ranglétrán felettem állókra, nehogy lenézzem azokat, akik alattam állnak. Tudom, nekem is feladatom, hogy felemelkedni segítsem azokat, akik a szolgaság bármely fokán élnek. Szeretném megállni a helyem ott, ahol vagyok, és neked köszönöm, ha megszabadulhatok akár a szegénység, akár bármilyen fajta elnyomatás nyomorúságától, hogy lélekben szabad gyermekedként tudjak minden körülmények közt örömmel élni és szolgálni. Ámen.
 

Mindennap az Ige fényében- ÜDVÖZÍTI AZOKAT, AKIK ENGEDELMESKEDNEK

A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsid 5,1-10           


1 Mert minden főpap, akit emberek közül választanak, az emberekért rendeltetett Isten szolgálatára, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért.
2 Együtt tud érezni a tudatlanokkal és a tévelygőkkel, mivel ő maga is körül van véve erőtlenséggel.
3 Így nemcsak a népért, de önmagáért is köteles bűnért való áldozatot bemutatni.        
4 Senki sem szerezheti meg azonban önmagának ezt a tisztességet, csak az, akit az Isten hív el, mint Áront is. 5 Ugyanúgy a Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: "Az én fiam vagy, ma nemzettelek téged."
6 Ahogyan másutt is mondja: "Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint."         7 Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. 8 Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, 9 és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki. 10 Mert az Isten őt a Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte.

"Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki."
(Zsid 5,8-9)



Amikor a Biblia azt mondja, hogy az Isten Fia "megtanulta az engedelmességet", ez nem azt jelenti, hogy azt kellett megtanulnia, hogyan engedelmeskedjék. Mindabban, amit szenvedett, az engedelmesség teljes súlyát kellett megtanulnia.
A Zsidókhoz írt levélnek ez a szakasza minden bizonnyal Krisztusnak a Gecsemáné-kertben lezajlott haláltusájára történő utalás. Ő ott kiáltozott és könnyezett, s megtanulta Isten szent és félelmetes akaratát (Lk 22,39-46). Szenvedése árán megtanulta az engedelmesség szó teljes jelentését.
Aztán "tökéletességre jutott", ami nem azt jelenti, hogy "bűntelen", hiszen ő már bűntelen volt, hanem hogy célba ért. Elérte munkájának célját azáltal, hogy teljes engedelmességet tanúsított a leggyötrőbb körülmények között.
Most hát "örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki". A Fiúnak az Atya iránti engedelmessége megfelel a mi engedelmességünknek, amelyet a Fiú iránt tanúsítunk. Az üdvösség, amelyet a Megváltó engedelmessége szerzett meg, elérhetővé válik a megváltottak számára, akik engedelmeskednek.
Mindig meg kell őriznünk azt a sajátos távolságot, amely Krisztus és saját magunk között van. Krisztus a mi Üdvözítőnk. Az ő engedelmessége következtében van üdvösségünk, nem a sajátunk következtében. Ugyanakkor nem szabad azt képzelnünk, hogy annyira mások vagyunk, mint Krisztus, hogy az engedelmességet ráhagyhatjuk, mialatt mi továbbra is engedetlenkedhetünk. Nem mondhatod, hogy hiszel Krisztusban, ha nem vagy hajlandó engedelmeskedni neki. A Biblia nem ismeri az engedelmesség nélküli hitet.
Ha valaki futva bejönne egy gyűlésre, és azt kiáltaná: "Tűz van, meneküljetek!" - csak úgy tudjuk megmutatni, hogy elhisszük szavát, ha megtesszük amit parancsol. Csak akkor hiszed el, hogy tűz van, ha futva menekülsz. Így függ össze a hit és az engedelmesség, mint a bizalom egyetlen aktusa.
Bíznunk kell és engedelmeskednünk. Egyszerűen nincs semmi más út.

Mindennap az Ige fényében- TEJ VAGY KEMÉNY ELEDEL

A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsid 5,8-14

8 Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, 9 és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.
10 Mert az Isten őt a Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte.  
11 Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok.   
12 Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre.  
13 Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú.
14 A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.




"Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre." (Zsid 5,12)


Amikor a Zsidókhoz írt levél szerzője éppen készült arra, hogy megmagyarázza nekik Krisztus papságát, egyszerre csak kétségei támadtak afelől, hogy hallgatói készen vannak-e a témára. Természetesen már készen kellene lenniük: "Tanítóknak kellene lennetek." Azonban továbbra is tejre volt szükségük, a csecsemők eledelére, és nem kemény eledelre, melyet felnőtteknek szolgálnak fel.
Senki nem mehet be Isten országába gyermeki hit nélkül. Ez viszont nem azt jelenti, hogy Isten azt akarja, gyermetegek legyünk. Mindenkinek újjá kell születnie. Máskülönben soha nem látja meg Isten országát. De ez nem azt jelenti, hogy Isten azt akarja, hogy lelki csecsemők maradjunk.
A keresztyén egyházon belüli nevelés csaknem teljesen a gyermekekre korlátozódik. Sok felnőtt ember, aki magas szintet ért el szellemi képességei kibontakoztatásában, olyan fokon érti a Bibliát, mint egy tízéves gyerek. Tanítóknak kellene lenniük, de lelki "tej-diétán" élnek.
Ezért a keresztyén nevelés korunk legfőbb feladata. A furcsa szektáknak, amelyek gomba módra szaporodnak az egész világon, semmi esélyük sem lenne, ha a normális keresztyének ismernék saját tanításaikat. Majdnem minden új szekta egy régi bűn újraéledése.
Természetesen egyikünk sem növi ki sohasem az üdvösség "ábécéjét". Soha nem dobhatod el azt, dolgoznod kell vele és építkezned kell rá. Hacsak nem hatolunk mélyebbre, és nem jutunk magasabbra, valójában fennáll annak a veszélye, hogy még azt a keveset is elveszítjük, amink van.
Az egyház egészének és egyenként minden egyes tagnak sokkal komolyabban kell vennie a nevelést. A gyenge hitnek számtalan oka lehet. Bármelyik az alábbiak közül: kacérkodás a bűnnel, az imádkozás elhanyagolása, kapcsolattartás rossz társasággal. Az ilyen és a hasonló dolgok jól ismert okai az erőtlen hitnek. Azonban minden tapasztalt és istenfélő lelkipásztor egyetért abban, hogy a gyenge hit fő oka a tudatlanság.


------------- -----------------------------------------------------------------------------------------------------

Krisztus mindenek felett-MÉG EZT IS MEG KELL TAPASZTALNOD

Oswald Chambers-

"És nem látta őt többé" (2Kir 2,12). 



 
Nem baj, ha Illésre bízod magad, addig amíg Isten neked adja. De gondold meg, hogy eljön az ideje, amikor Illésnek mennie kell s nem áll többé melletted mint oltalmazód és vezéred, mert Isten nem akarja őt tovább melletted hagyni. Azt mondod: "Nem tudok Illés nélkül járni." Isten azt mondja: kell! Egyedül Jordánodnál (14. v.). Jordán az elválás képe, ahol nincs már közösséged mással, és senki sem hordozza érted a felelősséget. Most teszed le a vizsgát abból, hogy mit tanultál Illés mellett. Újra meg újra együtt voltál Illéssel a Jordánnál, de most egyedül kell odamenned. Mit használ, ha azt mondod: nem tudok. Itt az ideje: menned kell! Ha meg akarod tudni, hogy Isten valóban az az Isten -e, akinek hited tartja, akkor menj át a Jordánon egyedül. Egyedül Jerikódnál (15. v.). Jerikó az a hely, ahol láttad Illésedet nagy dolgokat véghezvinni. Amikor te eljutsz Jerikódhoz, nagyon húzódozol a kezdeményezéstől és vonakodsz bízni Istenben. Szeretnéd, ha más valaki cselekedne helyetted. De ha hű maradsz ahhoz, amit Illéstől tanultál, kapsz jelet arra, hogy Isten veled van. Egyedül Béthelednél (23. v.). Béthelnél ráébredsz arra, hogy minden tudományod csődöt mondott - itt kezdődik el Isten bölcsessége. Amikor saját okosságodnak végére jutottál és úgy érzed összeroskadsz: ne tedd ezt! Maradj hű Istenhez és Ő úgy viszi diadalra igazságát, hogy életed szentséggé lesz. Vidd át a gyakorlatba, amit Illéstől tanultál, használd az ő palástját és imádkozz! Határozd el, hogy bízni fogsz Istenben és többé ne kutass Illés után!

-----------------
 
Krisztus mindenek felett-Oswald Chambers
A SZENT SZENTSÉGE

   "Azért akik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják neki lelküket, mint hű teremtőnek, jót cselekedvén" (1Pt 4,19)






Ha a szenvedést választom, ez azt jelenti, hogy rossz nyomon járok; de ha Isten akaratát választom akkor is, ha szenvedést jelent, ez már egészen más. Az egészséges lelkű szent soha nem választja a szenvedést, hanem Isten akaratát választja, éppúgy mint Jézus tette, akár szenvedést hoz, akár nem. Egy szent sem mer beleavatkozni egy másik szent életébe a szenvedés fegyelmezésébe. Az a szent, aki megelégíti Jézus szívet, a többi szentet éretté és erőssé teszi Isten számára. Aki sajnál bennünket, nem tesz jót velünk, sőt akadályoz, mert a részvét erőtlenné tesz. Senki nem érti meg a másikat jobban, mint az a szent, aki legközelebb van a Megváltóhoz. Ha elfogadjuk egy másik szent részvétét, ennek a hatására azt érezzük: "Isten keményen bánt velem". - Ezért mondja Jézus, hogy az önsajnálkozás az ördögtől van (Mt 16,23). Óvd Isten tekintélyét! Könnyű Isten jellemét befeketíteni, mert Isten soha nem üt vissza, soha nem védi önmagát. Őrizkedj attól a gondolattól, mintha Jézusnak szüksége lett volna rá, hogy földi életében sajnálják. Ő visszautasította az emberek részvétét, mert nagyon is jól tudta, hogy e földön senki nem értette meg, mire törekedett. Egyedül Atyjától fogadott el együttérzést és az ég angyalaitól (Lk 15,10). Figyeld meg, hogy a világ ítélete szerint Isten milyen kimondhatatlanul pazarlóan bánik szentjeivel. A leghaszontalanabb helyekre küldi választottait. Mi így szólunk: "Isten azért tart itt, mert hasznos vagyok". Isten odateszi szentjeit, ahol Őt dicsőíthetik és mi egyáltalán nem tudjuk megítélni, hogy hol van ez a hely.

Isten műhelyében-Elvilágiasodott keresztyénség

Carl Eichhorn-






  "Ne szabjátok magatokat e világhoz. " (Róma 12, 2) 

Ez nemcsak külső fellépésünkre és magatartásunkra vonatkozik, hanem egész életmódunkra, egyszóval mindenre. Földi hivatásunkban, az üzleti életben, a társadalmi érintkezésben, otthon, a gyermeknevelésben, öltözködésben, mindenben más Isten gyermeke, mint a világ. Idővel kialakult és elterjedt egy világias keresztyénség. Az igazi keresztyén élet az óember halálát jelenti, a világias keresztyén azonban szerződést köt vele. Ha keresztyén ruhát visel, ha formái, szokásai keresztyén jellegűek, akkor életben maradhat. A tövisek, szúrások elmaradnak, amelyek az óembert halálra sebzik. Az önmegtagadást és a világ megtagadását, mely kemény dolog, törvényeskedésnek, szűkkeblűségnek, a világ elől való menekülésnek bélyegzik, egészségtelen, pietista életmódnak csúfolják. Az óembernek meghagyott szabadságot igazi "keresztyén" magatartásnak mondják. Aki barátja a világnak és nem különbözik tőle, az elkerüli a Krisztusért elszenvedett gyűlöletet és szégyent. "De hiszen mi nem pogányok között élünk, hanem csupa megkeresztelt keresztyén között!" - "Az üldözések kora a múlté" - mondják. De sajnos, az evangéliumi keresztyének elleni gyűlölet a világias keresztyének között éppolyan erős, mint régen a pogányoknál volt.

A világias keresztyénség sem nem hideg, sem nem hév, csak ingadozás Isten és a világ között. A megosztott szívű emberben nincs erő. A világ sem becsüli ezt a fáradt, laza keresztyénséget. Az evangéliumi, hívő keresztyéneket a világ ugyan kerüli és gyűlöli, titokban azonban tiszteli. A megosztott szívűek össze akarják kapcsolni azokat a dolgokat, amelyeket lehetetlen összeegyeztetni. Aki a világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz, akár akarja, akár nem. Csak a határozott keresztyénségben van erő, csak ez tud biztosan fellépni. "Mert az Úr szemei forognak az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, akik őhozzá teljes szívvel ragaszkodnak" (2 Krón 16, 9). Az ilyeneket megerősíti úgy, hógy rémületére vannak a Sátánnak és titkos szolgáinak, a világias keresztyéneknek. "Meddig sántikáltok még kétfelé?" Álljatok már egyszer egészen az Úr oldalára!

Mi nem ebbe a világba tartozunk, amely tele van látszattal, hazugsággal, lelkiismeretlenséggel és tisztátalansággal, hanem a másik világba, ahol igazság, tisztaság és szeretet uralkodik.


Felemás iga
Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában! (2 Kor 6, 14)   
         
Kétféle iga van, ami nagyon is különbözik egymástól. Az egyik Krisztus igája, amit tanítványai hordanak, a másik pedig az, ami alatt a világ gyermekei járnak. Mindenki viseli a maga igáját. Még a szabadság rajongóinak is, akiknek zászlajára ez van írva: "Szaggassuk le köteleiket és vessük el bilincseiket!" - van igájuk. Sőt, nekik van csak igazán! Mindenki alá van vetve valamilyen parancsoló hatalomnak, akár akarja, akár nem. Minden embert állandó behatások érnek, amik alól nem vonhatja ki magát. Aki nem akar Krisztus igája alatt élni, az a világ és a bűn igáját hordja. Vállalnia kell a világ szerint való életet, nyugtalanságot; követi barátait, a "társaság" igézete alatt áll; engednie kell örömeinek és szenvedélyeinek, és végre kell hajtania a Sátán akaratát. Magával ragadja a világ széles sodra, s mindez kemény igát jelent. Mögötte ott álla sötétség irgalmatlan fejedelme.

Milyen más a Megváltó szelíd igája! Aki ismeri ezt, csak magasztalja. Idegen igával azonban nem fér össze. Krisztus egyedüli parancsoló ura akar lenni övéinek. Közel van a kísértés, hogy egy időbben a másik igát is húzzuk, főleg emberekre való tekintettel. Így volt ez a korinthusiaknál is. Ha a pogányak áldoztak, nagy lakomával fejezték be, és ezen részt vett a szűkebb és tágabb család. A keresztyén rokonokat is meghívták. Sokan úgy vélték, nem utasíthatják ezt vissza. "Nem vagyunk szabadok? Miért kötözzön meg a törvény és állítson korlátokat? Hiszen úgysem hiszünk már a bálványokban, nincs közünk a pogány babonákhoz." Ilyen gondolatokkal nyugtatták meg lelkiismeretüket. Az apostol másként lát. Tudja, milyen kísértésekbe jut az ilyen ember. Először csak udvariasságból, mások kedvéért teszi, aztán a maga kedvéért is. Olyan befolyás alá kerül így az ember, ami Jézus Lelke ellenére van, amely elragadja őt Jézustól. Az ember nem akar senkit megbotránkoztatni. De ne gondolja senki, hogy egyetlen lelkét is megnyer azáltal, ha hamis módon megy elébe és hidat ver feléje. Előbb fogsz te átmenni hozzájuk azon a hídon, mint amazok hozzád. Nem szabad feladnunk az álláspontot, amit Isten határozott meg. Minden megalkuvás a gonosztól van. Ha meg is haragusznak ránk, a lelkiismeretükben mégis ott maradhat egy tövis. Végül majd hozzád jönnek, csak várd ki! Csupa veszteség, amit az igázság feladása árán nyerünk, ezért ne építs hidakat a bűn világa felé!
-------


Kenneth E. Hagin-A hit felszabadítása!

Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit MOND megtörténik, meglesz néki, amit mondott. — MÁRK 11,23



 
Évekkel ezelőtt, miután egy egész napot töltöttem el egy gyülekezet szentélyében imádkozással, Istenre való várakozással, olvasással és az Igén való elmélkedéssel, leborultam az oltár előtti szőnyegre.
Eljutottam arra pontra, ahol az elmém lecsendesedett. Ekkor szólt hozzám az Úr a szellememben, olyan tisztán és hallhatóan, ahogy addig még sohasem hallottam. Azt mondta: „Észrevetted már, hogy a Márk 11,23-ban a ‘mondani’ ige háromszor található meg valamilyen formában, a ‘hinni’ pedig csak egyszer?” Felültem, és hangosan válaszoltam:
—Nem, ezt én eddig sohasem vettem észre! (Számát sem tudom, hányszor olvastam már azelőtt ezt a verset.)
Aztán folytatta az Úr:
— Az enyéimnek főként nem a hitükkel van gondjuk. A kimondásnál rontják el. Megtanították őket arra, hogy higgyenek, de a hitet szavakkal kell felszabadítani, a szánkon keresztül. Az lehet a tiéd, amit kimondasz.—Majd hozzátette:
— Ezután háromszor annyit kell tanítanod a megvallás oldaláról, mint a hit oldaláról, hogy ezt megértsék az emberek.Amit mondok
Vizsgáljuk meg, amit Jézus mond a mai textusban: „…és szívében nem kételkedik, hanem hiszi [azaz hiszi a szívében], hogy amit mond megtörténik…” Mit mondasz? A szavaidat mondod—a megvallásaidat —, és ezek a szavak adnak neked hatalmat a démonok, a betegség és a körülmények felett.
Mit mond Jézus, hogy mi lesz meg neked? Amiben hiszel?
Nem. Sokan gondolkodnak így: „Ha elég erősen hiszem, meg fog történni.” Ugyanakkor hitetlenül beszélnek, és így nem történhet meg, amit kérnek! Jézus nem azt mondta: Meglesz neki, amit hisz; Ő azt mondta: „…meglesz néki, amit MONDOTT.” Valóban azt kapod meg, amit MONDASZ. Ha nem vagy elégedett az életedben azzal, amid van, akkor ellenőrizd le, amit mondasz — ellenőrizd a megvallásaidat. Mindaz, amid van, és mindaz, ami ma vagy, annak az eredménye, amit hittél és mondtál tegnap!
Szavak
Szádnak beszédei által estél tőrbe, meg fogattattál a te szádnak beszédeivel. — PÉLDABESZÉDEK 6,2.
Sok keresztény az ördögöt hibáztatja bizonyos dolgokért, pedig valójában saját szájának szavai ejtik fogságba. Egy író így fogalmazta ezt meg: Azt mondtad, hogy nem vagy rá képes — és abban a pillanatban, hogy kimondtad, vereséget szenvedtél.
Azt mondtad, hogy nincs hited — a kételkedés pedig óriásként feltámadt és megkötözött téged. Bebörtönözted magadat a saját szavaiddal. A kudarcról beszéltél és a kudarc fogva tartott téged. Szavaink uralkodnak felettünk. Ezt mondta Jézus a Márk 11,23-ban: „…meglesz néki, amit mondott.”
Sohase beszélj a kudarcról. Sohase beszélj a vereségről. Soha, még egy pillanatra se ismerd el, hogy Isten képessége vagy ereje nem tud téged sikerre vinni. Ha a kudarcról vagy a vereségről beszélsz, azt ismered el, hogy Isten nem tudja megtenni, nem vitt téged sikerre az életben. De hála Istennek, Ő meg tudja tenni! Ő már meg is tette! Ha helyesen hiszel és helyesen beszélsz, ennek a valóságában fogsz járni!

TANÍTÁSOK-KATHRIN KUHLMAN

KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI című könyvéből
1. KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI című könyvéből
ELŐSZÓ
2. KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
CSODÁK TÖRTÉNNEK ; Egy riporter beszámolója
3. KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
ISTEN MINDIG VÁLASZOL A KISLÁNYOK IMÁDSÁGÁRA (Egy kételkedő gyógyulása) Fred Burdick
4. KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
NE KUTASSUK, MIÉRT? Clair B. King M.D.
5. KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
NAPFELKELTE KANADÁBAN Kenneth May
6. KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
ISTEN ELŐTT EGYENLŐK Ritva Romanowsky
7. KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
A FÉRFI KÉT BOTTAL Harold Selby
8. KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
MOST MINDEN MEGVÁLTOZOTT Donald Shaw
9. KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
A TE LÁNYODDAL IS ... Charles Wood
10. KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
AZ ORVOS PROBLÉMÁJA Robert S. Hoyt M.D
11. KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
EZUTÁN NYOMORÉK LESZEK? Eugénia Sanderson San Diego, California
12. KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
ÉBENFA PORTRÉ Aaron Jacobs
13. KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
AMIT NEM LEHET PÉNZEN MEGVENNI: Carol Zenallis
14. KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
A BOHÓC ISMÉT NEVET Sanford Silsby
15. KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
VIGYÁZZ, HOGYAN IMÁDKOZOL! Freda Longstaff
16.KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
ELVONÓKÚRA Nick Cadena
17.KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
ORVOSILAG GYÓGYÍTHATATLAN Walter Bennett
18.KATHRIN KUHLMAN - ISTEN MOST IS MEGTEHETI
NÉZZÉTEK, TUDOK JÁRNI! Mary Pettygrew



Kenneth Copeland: Ne állj meg a kapunál

Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk; a szükség idején segítséget kapjunk. (Zsidók 4,16) 





Amikor elfogadtad Jézust életed Urának, az egyik privilégium, amit kaptál, az, hogy jogodban áll bármikor Isten trónja elé járulni. Gondold csak meg! Jogod van bátran Isten elé menni, és kérni Tőle bármit, amire csak szükséged van. Bár a Biblia világosan tanítja ezt, sokan mégsem járulnak bátran Isten elé. Azt gondolják: "Én nem mehetek oda Istenhez. Megállok itt kint, majd kiáltok, és remélem, meghall engem." Régen én is így gondolkoztam. Emlékszem egy esetre, amikor imádkoztam, könyörögtem, a menny kapuin dörömböltem szellemi ébredésért esedezve. Egy kis idő múlva az Úr megkérdezte: "Mit csinálsz?". "A menny kapuin dörömbölök, ébredésért imádkozom" - válaszoltam. "Kenneth, mekkora a városom?" - kérdezte. "Azt tudom, amit a Biblia mond: körülbelül 1500 mérföld széles, és 1500 mérföld magas." "Akkor miért dörömbölsz a kapukon? Ha azt vesszük, hogy a trónom a város közepén van, akkor te 750 mérföldre vagy! Különben is, a kapuk nincsenek bezárva. Miért nem hagyod abba a dörömbölést, és jössz be egyszerűen?" Miután bocsánatot kértem, amiért a tradicionális imádkozási formát gondolkodás nélkül átvettem, eszembe jutott, hogy az Ige azt mondja, járuljunk bátran Isten trónjához. Azóta is így teszek. Szükséged van valamire Istentől? Ne vesztegesd arra az idődet, hogy a kapukon kívül álldogálj. Jézus által helyet kaptál Isten tróntermében. Lépj csak be. Az ajtó mindig nyitva áll előtted. Zsidók 4, 14-16; 5, 1-9: "Lévén annakokáért nagy főpapunk, Aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz. Mert nem oly főpapunk van, Aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem Aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül." 5, 1-9: "Mert minden főpap emberek közül választatva, emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen a bűnökért, Aki képes együtt érezni a tudatlanokkal és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal. És ezért köteles, miképpen a népért, azonképpen önmagáért is áldozni a bűnökért. És senki sem veszi magának e tisztességet, hanem a kit Isten hív el, miként Áront is. Hasonlóképpen Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, Aki így szólott hozzá: Én Fiam vagy te, ma szültelek téged. Miképpen másutt is mondja: Te örökké való pap vagy, Melkisédek rendje szerint. Ki az Ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, Aki képes megszabadítani Őt a halálból, és meghallgattatott az Ő istenfélelméért, Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet; És tökéletességre jutva, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik Neki engedelmeskednek. Ámen!

Nicelife-HARAG-16. nap

Az autósok erőszakos durvasága. Családon belüli erőszak. Bántó szavak. Érzelemkitörések. Mindezek arra emlékeztetnek bennünket, hogy sok ember jó adag haraggal jár-kel. 

Ha úgy érezzük, rosszul bántak velünk, hogyan kezeljük a megszülető haragot úgy, hogy másokat ne bántsunk? A választ A Könyvben találjuk.
A KÖNYVBŐL
"...és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes... A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok..
A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet. Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok. Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint..
 

Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben" (Róm 12:2, 9-18).
"Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát" (Jak 1:19-20).
"A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt" (Péld 15:1).
"Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket" (Péld 19:11).
ISTEN ÍGÉRETE
"Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: 'Enyém a bosszúállás, én megfizetek' - így szól az Úr. Sőt, 'ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére.' Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval" (Róm 12:19-21).

CSELEKVÉSI PONT
MA JÓVAL GYŐZD LE A GONOSZT! HA VALAKI ROSSZAT TESZ NEKED, SZÁNJ EGY PERCET AZ IMÁDKOZÁSRA, ÉS KÉRD ISTENT, HOGY SZÍVEDBEN MEGBOCSÁTÁST MUNKÁLJON. KERESS ALKALMAT, HOGY EGY INZULTUSÉIT KEDVES SZÓVAL FIZETHESS, VAGY EGY KÖZLEKEDÉSI HIBÁÉRT MEGBOCSÁTÓ PILLANTÁSSAL! INDÍTSD EL A BÉKESSÉG LÁNCREAKCIÓJÁT, ÉS FIGYELD ANNAK HATÁSÁT SAJÁT ÉS MÁSOK ÉLETÉBEN!
 


Napi áhítat-Együtt vacsorázom vele

Hét témája: Közösség Istennel 

Olvasmány: 1Kor 10,14–22

„Örülj, parányi tag, a nagy titoknak: egy test, sok tagja van!”
„Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást! Úgy beszélek hozzátok, mint értelmes emberekhez: ítéljétek meg magatok, amit mondok. Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk. Nézzétek a test szerinti Izráelt! Akik az áldozatokat eszik, nincsenek-e közösségben az oltárral? De mit mondok ezzel? Talán azt, hogy a bálványáldozat vagy a bálvány ér valamit? Sőt inkább azt, hogy amit a pogányok áldoznak, azt ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben. Nem ihattok az Úr poharából is, meg az ördögök poharából is, nem lehettek részesei az Úr asztalának is, meg az ördögök asztalának is. Vagy haragra ingereljük az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?”

Magyarázat

Jézus Krisztus áldozata árán ihatunk az áldás poharából, valamint az élet kenyerével táplál bennünket. Teste és vére összeköt bennünket, testvérekké leszünk. A vele való közösség meggazdagítja emberi kapcsolatainkat is. Életünk így olyan örömet nyerhet, amit eddig el sem tudtunk képzelni. Egymást segítve, egymásra figyelve könnyebb, hogy ne tévelyegjünk, ne bizonytalanodjunk el, hanem álljunk meg erősen a hitben, a kegyelemben. A gyakorlati életben nagyon nehéz meghúznunk a határt az elfogadás, a „tolerancia” mentén. Meddig nyúlhat ki a szeretet keze azért, hogy lelkeket mentsünk, hogy kereső embertársaink felfigyeljenek az isteni szeretet gazdagságára, ne pedig törvénykező, ítélkező mivoltunk ijessze el őket Jézus Krisztus szeretetétől, vagy mikor kell határozott „nem”-et mondanunk csupán azért, mert akkor mi magunk játszunk kettős játékot. Ugyan már, miért kell olyan szigorúnak lennünk, mondhatjuk. De Pál nagyon határozott figyelmeztetése nem szól hiába. Ember, ébredj fel! Nem áldozhatsz két úrnak. Heti sorozatunkban már figyelmeztetett bennünket az ige, vagy Jézus Krisztust választom, vagy a Sátánnal paktálok. Az éle­tünk nem lehet játék határok nélkül. Érezd meg, kedves olvasó, napodban az áldást, melyet a Krisztus testével és vérével való közösség által nyersz.
(Újváriné Szabó Anikó)

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Teéretted

"Úgy sejtem, hogy te éretted áldott meg engem az Úr. "(1Móz 30,27 Károli)

 

Különös megfigyelés a Bibliában: Isten a benne hívőkre való tekintettel néha másokat is sok jóban részesít.

Jákob búcsúzik az apósától, Lábántól, akinek a juhait sokáig ő gondozta. Lábán nézi a megnövekedett nyájat, és ezt mondja: megtudtam, hogy teérted áldott meg engem az Úr.

Több király elmegy szorult helyzetben tanácsot kérni Elizeus prófétához. Ő ezt mondja: „ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának a személyét, rád sem tekintenék." (2Kir 3,14)

A többiek csak most a bajban szeretnének segítséget kapni Istentől, de van köztük egy igazán hívő. Rá való tekintettel kap tanácsot a többi is.

Izrael több királyának mondta hasonló helyzetben Isten: te nem érdemelsz semmi jót, de Dávidért, az én szolgámért (aki akkor már régen meghalt), mégis segítek neked.

Pál apostol életében is láttuk: ő ragaszkodott az Úrhoz, vele terve volt Jézus Krisztusnak, és érette megmentette mind a kétszázhetvenhat embert a hajón.

Legfontosabb azonban az, hogy Jézus Krisztusért könyörült rajtunk a mindenható Isten. „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az Ő sebei árán gyógyultunk meg." (Ezs 53,5) Ezt a bocsánatot és üdvösséget azonban mindenkinek magának kell hittel elfogadnia Istentől. Mások hitéért nem kapunk üdvösséget, csak valamilyen más ajándékot.

Vajon kik azok, akikre nézett az Úr, és engem áldott meg? Köszönjem meg őket neki! És lesznek-e, akik azért kapnak valami jót, mert Isten engem néz?

Babilon folyóvizeinél

Babilon folyóvizeinél                                                


c f c
Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk,
f G7 c g c
Mikor Sionról megemlékezénk,
c f c
A fűzfáknak közepette, oda függesztettük hárfáinkat,
f G7 c g c
Mert énekre nógattak kínzóink, mondván :
G c
"énekeljetek Sion dalaiból"!


Eb Ab Eb
Hogyan énekelnénk az Úr énekét,
c f Eb
Távol idegen földön,
Eb Ab Eb
Hogyan énekelnénk az Úr énekét,
c f G
Távol idegen földön,


f c
Ha elfelejtkezem rólad Jeruzsálem,
f c
Felejtkezzen el rólam az én jobb kezem,
A7 Eb
Nyelvem tapadjon ínyemhez ha elfeledlek,
f G c
Gyönyörűségem, Jeruzsálem!

2016. augusztus 10., szerda

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Elköltözés


"Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. "(2Tim 4,6)
 


Valaki ezt mondta: milyen kár, hogy végigrohanjuk az életet, nem is tudjuk, mit jelentett volna élni, és utána készületlenül zuhanunk a sírba. Pál apostol nem így tett. Ő a Krisztusban élt, és így is készült meghalni.

Aki Krisztusban (a vele való lelki közösségben) él, az nehéz körülmények közt is boldog. Aki Krisztusban él, Krisztusban is hal meg. És aki Krisztusban hal meg, az azután is boldog. Mert „boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg" (Jel 14,13). De csak azok halnak meg az Úrban, akik vele járták végig földi életük útját is.

Amikor Pál utolsó levelében erről ír lelki gyermekének, Timóteusnak, egy nagyon kifejező szót használ: elköltözésem ideje elérkezett. Akkor használták ezt a szót, amikor a nomád pásztorok szedték a sátorfájukat, és más legelőre indultak. Vagy amikor eloldották a hajót, és új kikötőbe indult. Nem a semmibe, hanem meghatározott, biztos helyre.

Ránk sem a megsemmisülés vár, amikor meghalunk, hanem folytatódik a létünk: Krisztussal vagy nélküle. Ez az örök élet vagy az örök kárhozat. Itt dől el, hogy mi lesz a folytatás. Ritkán gondolunk erre őszinte komolysággal.

Aki Krisztusban van, annak a meghalás nem az élet végét jelenti, csak a mulandóság végét. Mindannak a befejezését, ami itt rossz volt. Ezért ilyen nyugodt Pál és minden hívő ember. Aki arra használta földi életét, amire kapta, teljes békességgel hagyja itt. És aki már itt átment a halálból (az Isten nélküli létből) az életbe, az maga mögött tudja a halált, csak a meghalás (a biológiai halál) van előtte, az pedig még közelebb viszi Krisztushoz.

Akinek az élet Krisztus, annak a meghalás nyereség (Fil 1,21). És nekem?