2016. augusztus 31., szerda

Napi áhítat-Naponkénti munkálkodás

Hét témája: Mindennapi teendők/Naponként 

Olvasmány: Jn 9,1–5

 
Sok minden nélkül elképzelhetetlen a homo sapiens. Az egyik ilyen a naponkénti rendszeres munka.
„Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.”

Magyarázat

A vakon született ember meggyógyítása egyike kedvenc bibliai történeteimnek. Gyengénlátóként könnyű beleélnem magam abba, hogy milyen nagy csoda és áldás, hogy Jézus látóvá tette ezt a vakot. Mégis a történet rengeteg lelki igazságot is tartalmaz a számunkra. János mindig többről beszél, mint amit az emberi szem meglát a Megváltó életének eseményeiből. Mindig ezt a többet kell keresnünk, mikor olvassuk az evangéliumot. Jézus itt arról beszél, hogy nappal munkálkodnunk kell, cselekedve Isten akaratát, aki elküldte számunkra a Megváltót, az ő egyszülött Fiát. Ó, ez könnyű: mondhatod. Mindennap igyekszem megélni a hívő életem, mindennap igyekszem Isten akaratából megvalósítani valamit. Ez csak természetes. Jézus figyelmeztet, hogy nem így van. Az ő szolgálatában is voltak időszakok, amikor el kellett rejtőznie. A nagyhéten lopva ment be minden reggel Jeruzsálembe, hogy ne siettesse a megváltás munkáját, hogy Isten időrendje valósuljon meg. Akkor már a sötétség uralkodott, lelki éjszaka volt. Tisztában kell lennünk azzal, hogy vannak szakaszok az életben, amikor nem tehetünk semmit. Sokan ilyenkor akarják megmutatni cselekedeteikben engedelmességüket, mikor nem lehet tenni semmit. S akkor tétlenek, mikor munkálkodni kellene. Bűn ez is.
Kérd ma Istent, hogy tanítson arra is, mikor kell munkálkodnod Isten országának ügyében, és mikor nem. Kérj bölcsességet erre is.
(Vas Ferenc)
 
 

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

   Akkor Simon Péter, minthogy volt egy kardja, kirántotta azt, és a főpap szolgájára sújtott és levágta annak jobb fülét; a szolga neve Málkhosz volt.(  Jn. 18,10)
 Amikor Péter Málkhosz fülét levágta, olyan hibát követett el, amely gyakran ismétlődik.

Péter nem tudott várni Jézus feleletére. Lukács elmondja, hogy a tanítványok megkérdezték: "Vágjuk-e őket karddal?", de mielőtt az Úr válaszolhatott volna, Péter heves természetétől indíttatva már vágott is. A kard megcsillant a levegőben és Málkhosz füle le volt vágva.

Ha Péter tudott volna várni, nem követte volna el ezt a hibát. -Hányszor történik ma is hasonló, ha az ember nem tud várni Jézus világos útmutatására!

Péter nem tudta az igazságtalanságot elviselni. Jézus elfogatása valóban égbekiáltó igazságtalanság volt.

Ki volt ártatlanabb, mint a Megváltó? Péternek pedig az volt a véleménye, hogy az igazságtalanságot nem szabad eltűrni és megengedni, hanem, ha szükséges, erőszakkal is meg kell akadályozni. Ez nem Isten szerinti gondolat volt.

Ma is kardot rántanak némelyek - ha ez gyakran csak az éles nyelv kardja is -, mihelyt azt gondolják, hogy igazságtalanság éri őket. Hagyjuk a fegyvert, ha hamisan vádolnak, vagy megsértenek! Ne avatkozzunk be, majd Isten beavatkozik a maga idejében!

Amikor Péter Málkhosz fülét levágta, arról is bizonyságot tett, hogy nem adta fel saját gondolatait és nem fogadta el Isten gondolatait. Jézus többször megjövendölte, hogy Néki szenvednie kell.

Péter azonban megmaradt annál a gondolatnál, hogy a szenvedést el kell kerülni. - Ezek vagyunk mi, emberek. Sokszor hosszú időbe telik, amíg elhagyjuk kedves gondolatainkat és elfogadjuk Jézus gondolatait a kereszthordozásról.

Kérjük Istent, adjon nekünk türelmet, szelídséget és engedelmességet, hogy ügyére szégyent ne hozzunk!


Isten asztaláról-Varga László

 "Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik... mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?"      Máté 7,7-11




Egyszerű és világos beszéd. Jó Atyánk meg akar ajándékozni minket minden jóval, hiszen azért teremtett erre a földre annyi ajándékot, hogy az ne vesszen el, érje el célját: embergyermekei mindennapi örömét és mennyei boldogságát. Gyermekeit akarja megajándékozni. Az ajándékért semmit nem kell tenni, csak elfogadni és megköszönni. Csakhogy Isten gyermekei úgy elszakadtak Atyjuktól, nehéz őket előkeríteni. Jelentkezniük kell. Semmi másra nincs szükségük, csak éppen gyermeki bizalommal kérni. Be kell hozzá kopogtatni: Itt vagyok, Atyám, be szeretnék jutni hozzád, hogy én is örülhessek ajándékaidnak. És az ajtó nyitva áll. De az is természetes: aki nem kér, aki nem keres, aki nem kopogtat, az bizony kívül marad Isten szeretete ajtaján. Erőszakkal senkit nem tesz boldoggá, se hajánál fogva be nem emel mennyei országa dicsőségébe. Aki nem fogadja el Isten szeretetét, anélkül marad. Nem számíthat Istenre se a családjában, se a munkájában, se a betegágyon. Sok mindent megszerezhet így is, de megfosztja magát az ajándékozó Istennel való kapcsolat bensőséges örömétől. Ám azt a legmegrögzöttebb istentagadónak is el kell mondanunk, hogy ha kér, ha keres és zörget, Isten szeretete őt is várja.


Mennyei Atyám, köszönöm, hogy minden szépet és jót az én boldogságomért, az én örömömre is teremtettél. Ami szép és jó volt életemben, mind neked köszönöm. Az életemet, a családomat, ételemet és italomat, otthonom nyugalmát, örömmel végzett, eredményes munkámat, a természet csodáit, lelkem békességét, tudom, mind neked köszönhetem. Pedig még kérni is alig kértem, milyen ritkán és erőtlenül kopogtatott imádságom szereteted ajtaján. De tudom, tapasztaltam, ajándékaid készen állnak számomra és szeretteim számára. Kérem Tőled. Keresem a hozzád vezető utat. Most is kopogtatok ajtódon. Fogadj be engem és enyéimet áldott kegyelmedbe! Ámen.

Mindennap az Ige fényében- ZÁRÓIMA

"A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halálból a juhok nagy pásztorát, a mi Urunkat, Jézust, tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére." (Zsid 13,20-21) 

 



Befejezésül az író imatémává teszi tanításának fő elemeit és szánkba adja ezt az imádságot.
A legtöbb keresztyén megérti, hogy ily módon kell bibliaolvasásunknak gyümölcsözővé lenni. Ezért azt az időt, amelyet bibliaolvasásra szánnak, összekapcsolják az imádságra fordított idővel. Akkor viszont meg is kell kísérelnünk, hogy imádságaink egyfajta válaszok legyenek arra, amit a Bibliában olvastunk.
Amíg a Bibliából vett tanítások valami mást mutatnak, mint amit imádságainkban óhajtunk, addig Isten és mi nem vagyunk partnerek, nem vagyunk szövetségesek. Amikor azonban Isten kijelentése megtanít bennünket arra, hogy mit kívánjunk, vagyis hogy miként kell imádkoznunk, akkor megtanulunk Isten útjain járni.
Ez az Istennel való összhang, ez a szövetségből fakadó partneri viszony valóságos misztérium. Nem titok azonban akkor és ott, amikor és ahol ez az összhang létrejött és megerősödik. Ez akkor történik meg, amikor Isten Igéje elér bennünket, és amikor odafordulunk ennek az igének az Istenéhez imádságaink segítségével. Itt sokkal többről van szó, de ez a dolog lényege. Ez a szövetségi élet szíve.
A szövetségi életet szintén a bibliaolvasást és az imádságot követően Krisztus vére és lelke teszi lehetségessé számunkra. Vére által megtartatunk, lelke pedig megmutatja nekünk az utat, hogy miként éljünk Isten akarata szerint, amíg meg nem érkezünk az örök városba, ahol örökké tartó összhangban fogunk élni vele.
Most hát tegyük a Zsidókhoz írt levél fő elemeit imádságunk témájává: Békesség Istene,
Pásztorunk Jézus nevéért, akinek halála igazolást nyert
feltámadásában, és akinek vére a mi üdvösségünk,
ruházz fel bennünket Lelkeddel, hogy képesek legyünk cselekedni a te akaratodat. Ámen.


A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsid 13,17-25

17 Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra. 18 Imádkozzatok értünk! Mert meg vagyunk győződve arról, hogy lelkiismeretünk tiszta, hiszen mindenben helyesen akarunk eljárni. 19 Főként pedig azért imádkozzatok, kérlek, hogy mielőbb visszajussak hozzátok.
20 A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, 21 tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen. 22 Kérlek pedig, testvéreim, legyen örömötökre az intő szó, hiszen csak röviden írtam nektek.
23 Tudjátok meg, hogy Timóteus testvérünk kiszabadult, és ha megjön, hamarosan meglátogatlak titeket vele együtt. 24 Köszöntsétek vezetőiteket és a szenteket is mind. Köszöntenek titeket az Itáliából valók. 25 A kegyelem mindnyájatokkal!

Krisztus mindenek felett- AZ ÉN ÖRÖMEM... A TI ÖRÖMETEK

   "...hogy megmaradjon bennetek az én örömem és a ti örömetek teljes legyen" (Jn 15,11). 


Mi volt Jézus öröme? Az Ő öröme az volt, hogy teljesen átadta és odaszentelte magát az Atyának. Az volt az öröme, hogy véghezvigye, amiért az Atya elküldte. "Hogy teljesítsem a te akaratodat, ezt kedvelem..." (Zsolt 40,9). Jézus imádkozott azért, hogy örömünk egyre teljesebb legyen, míg nem lesz azonos az övével. Megengedtem-e Jézus Krisztusnak, hogy bevezessen engem az Ő örömébe? Életem nem a testi egészség, a külső események vagy az Istennek végzett sikeres munka által teljesedik ki, hanem azáltal, hogy teljesen megértem Istent és olyan közösségben vagyok vele, amilyenben Jézus volt. Leghamarabb az rontja meg az örömünket, ha nyugtalankodunk életkörülményeink miatt. Jézus azt mondja, hogy e világ gondjai megfojtják az Igét. Mielőtt észrevennénk, hogy hol vagyunk, rabul ejt a dolgok látszata. Amit Isten eddig tett értünk, az csupán a küszöb; most azt akarja, hogy lépjünk be oda, ahol tanúi lehetünk és ahol hirdethetjük, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Légy igazi kapcsolatban Istennel; legyen örömed ebben és akkor "élő víznek folyamai ömlenek a bensődből" (Jn 7,38). Légy Jézus Krisztus kútja, akin át Ő élő vizet áraszthat. Ne légy öntudatos, se szenteskedő, éld a Krisztusban elrejtett életet. Az az élet, amely helyes viszonyban van Istennel, olyan természetes, mint a lélegzés. A legtöbb áldást azoknak az életéből kaptad, akik nem voltak ennek tudatában. 

Isten műhelyében-Halálból élet

   "Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt, és aki elveszti az ő életét énérettem, megtalálja azt. " 
 (Máté 10, 39)   




Isten országának egyik alaptörvénye ez. Alkalmazására leginkább az üldözések idején kerül sor. Aki meg akarja tartani életét és ezért hitét megtagadja, az elveszíti, de aki az evangéliumért odaadja, az a legteljesebb értelemben mint örök életet megtalálja azt. De van ennek az Igének egy általános alkalmazása is. Mit tartunk életnek? Azokat a javakat és örömöket, amelyeket nyújt? Végy ki az életből minden földi jót, jólétet, tisztességet, és máris elveszítette értékét. A világi ember ilyenkor eldobja az életét, nem akar tovább élni, ha már csak nyomorúság, fájdalom és megvetés a sorsa. Aki meg akarja nyerni az igazi életet, oda kell adnia földi életét, világi javaival, megbecsülésével, örömeivel együtt. Ha valaki ezekben az elmúló dolgokban látja az életet és ezekre törekszik, az az ellenkezőjét találja meg annak, amit keres: a vége halál. Önzés uralja az életét, ha pedig az ember önmagának él, elvész. Ezt a bűnös, önző életet kell elveszítenünk.

Késznek kell lennünk arra, hogy mindent odaadjunk, a legnemesebb földi javakat és örömöket is. Soha ne mondjad: "Ettől nem tudok elszakadni! Ezt nem tudom elviselni!" Szakadjunk el mindentől és engedjük elszakítani magunkat, amikor Isten mélyre vág, csak így találunk rá az igazi életre. Ugye, ez olyan igazság, amitől megretten a természetünk? De nézd csak meg a másik oldalról is. Nem neked kell lassan megöldökölnöd és megfojtanod vágyaidat, hanem Krisztus veszi el őket. Halála már régen elnyelte az alacsonyrendű, önző életet. Bűnné teszi neked a kívánságok uralmát és vágyat ébreszt a Szentlélek uralma alatt folytatott szent élet után. Az Ő élete lesz a te életed. Veszítsd el életedet benne, add át neki azt minden testi vággyal, földi céllal; Ő bevon téged halálába és új életet ajándékoz neked, amit az Isten és emberek iránt való szeretet tölt be. A halál keserű, de Jézus halála lesz a te halálod és ha vele meghalsz, gazdaggá és bolodoggá leszel Isten szeretetében.

Ha Jézusban és Jézussal megnyeri lelkünk az örök életet, akkor a födi élet elveszhet a maga látszat-javaival, gyönyöreivel, tisztességével és megbecsülésével. Nem veszítünk semmit. De mindent elveszítünk, ha szégyelljük Jézushoz és az Ő megvetett tanítványaihoz tartozónak vallani magunkat az emberek előtt. 

Prófétai Áhítatok


A TROMBITA, BILL BURNS:
Megadom azt, amire szükségetek van. Akkora erővel és hatalommal hozom be az igémet az életetekbe, hogy abból lesz a szemlencsétek, amin keresztül láttok. És ahogy az Én szemlencsémen keresztül nézitek a körülményeiteket és a körülöttetek folyó dolgokat, meg fogjátok érteni, merre kell mennetek. Meg fogjátok érteni, mit kell tennetek. Meg fogjátok érteni, mert a Szellemem által beszélek hozzátok. A Szellemem által vezetlek titeket. És a Szellemem által jelentem ki nektek, Én népem, azokat a dolgokat, amiket tudnotok kell és amiket meg kell tennetek, mondja az Úr.
APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Élesítsd az éberségedet, hogy tisztán láthasd az irányt, amerre vinni akarlak. Csak akkor fogod megtudni, hogy mekkora jelentősége van a mostani gondolataidnak és cselekedeteidnek, amikor elkezdesz gyümölcsöt teremni. Nagyon figyelj oda a Szellemem kenetére, a csendes, szelíd hangra, ami igazgatja a lépéseidet, mondja az Úr. Zsoltárok 37:23 Az ÚR irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki.

Isten ígéreteinek tárháza- Isteni, örök, változhatatlan örömhír

„De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek" 
(1Pt 1,25).

Minden emberi tanítás, sőt minden ember elmúlik, mint a fű a mezőn. Ez az Ige azonban arról biztosít minket, hogy az Úr Igéje egészen más, mert az mindörökké megmarad.

Az evangélium isteni kijelentés, mert ugyan, milyen más beszéd marad meg örökké azon kívül, amit az örökkévaló Isten szólt? Az evangélium Isten örökké élő kijelentése, amely az élettel most is éppoly teljes, mint a régmúlt időkben volt, ma is pontosan olyan erővel tud meggyőzni és megtéríteni, megújítani és megvigasztalni, megtartani és megszentelni, mint egykor, csodálatos kinyilatkoztatása első idejében.

Az evangélium Isten változhatatlan kijelentése, amely nem hervad el máról holnapra, mint a fű, mert az mindig a változhatatlan, örök Isten igazsága marad. Az emberi vélekedések megváltoznak, az Isten által hirdetett igazság azonban éppoly kevéssé változik, mint az azt kijelentő Isten.

Az evangélium örömhír Istentől, Isten szava, amelyre mindenestől ráhagyatkozhatunk. „Beszéde megmarad örökké", tehát életünkben, halálunkban, az ítéletben és az örökkévalóságban. Dicsőség Istennek Krisztus által ezért az örök érvényű vigasztalásért. Legyen Isten Igéje a legfőbb táplálékod ma és életed minden napján.

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-A szabadulás képeskönyve


"Megmentett engem erős ellenségemtől... az Úr az én támaszom."(Zsolt 18,18-19)
 
 

A 18. zsoltár olyan, mint egy képeskönyv. Dávid erőteljes képekkel írja le, mit élt át Isten szabadítása előtt és után. A szabadítás előtt:

„Körülvettek a halál kötelei... A sír kötelei fonódtak rám..." Akit körbetekerve kikötöttek egy fához, az nem tudott magán segíteni, ott pusztult el a tűző napon. Így kötöz meg minket sokféle téveszme, vágy, szokás, félelem, szenvedély. Igaz az ének: „Ha nem jön segítség, elpusztulok."
Egyet tehet az ember: „Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez." De vajon hallja-e? S majd éppen egy ilyen megkötözött emberrel fog foglalkozni? „Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott." Ezzel a reménységgel kiáltsunk hozzá mindig!
Akkor nagy dolgok történnek: megrendül a föld, megzendül az ég, megjelenik Isten, a kötelékek lehullanak, s az ember átéli: Szabad vagyok, szabad!
S mi következik utána?

„...fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben." Világosság támad, ami leleplez, eligazít, utat mutat, „felragyog néked a Krisztus".
Biztonságérzet támad az ember szívében. Az Úr „pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek". A pajzs megvéd a támadásoktól - ha szorosan ott maradunk mögötte. A halálát is túléli az, aki az Úrhoz ragaszkodik.
„Biztossá teszed lépteimet, és nem inognak bokáim." Nemcsak kiemel a pusztulásból, nemcsak ráállít az élet útjára, hanem végig is kísér azon, erősít, bátorít, hűsége végtelen.
Melyik kép illik rám? Melyik tapasztalat ismerős már nekem?
 

Kálmán Ágnes: Térdre hullok én


Térdre hullok én a feszület ezer kínja előtt
Arcomat a fénybe emelem, tövisek sugarát kötöm
Szívemben az érzések hullámot korbácsolnak
Szemem sarkában könnycseppek morzsolódnak

Szivárványszálakon, a színek játszadozó mosolyán
Szétárad a szeretet ezernyi aranyfényű bársonyán
Körbefonja a szikrázó gyöngyeit, apró gömbökön
Feszület ragyogva ég, bíbor fényben tündököl

Szavam cseppjei elérnek hozzád, s te hallgatod
Dalolva ég bennem, szárnyakon száll a te dalod
Szabadság, mint angyal, elnyeli a halált
Kezed simogatja lágy, fehér angyalszárny

Felemelsz, s szereteted széthintve aláhull
Szívemből egy sugár szeretetből rád terül
Odaér, színeken játszva hozzád simulva,
szíved lüktetésében elmerül.
2015. 11. 16.
Minden jog fenntartva!

Kálmán Ágnes:

Reggeli dicséret-Tudatos döntés a jó mellett

Emberi módon szólok a ti testeteknek erőtlensége miatt. Mert amiképpen odaszántátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak szolgáiul a hamisságra: azonképpen szánjátok oda most a ti tagjaitokat szolgáiul az igazságnak a megszentelésre. (Rómabeliekhez írt levél 6. fejezet 19.vers)


Az egész Rómabeliekhez írt levelet átjárja a törvény és/vagy a kegyelem, a cselekedet és/vagy a hit kérdése körüli bizonytalanság tisztázása. Ugyanis a gyülekezetben két vélemény feszült egymásnak.
Egyrészt voltak, akik azt hangoztatták, hogy a törvényre már nincs szükség, az a zsidóknak adatott. A keresztények nem a törvény, hanem a kegyelem alatt vannak, így csak a hit számít, és így bármit ehetünk, ihatunk…
Másrészt, főként a zsidókból lett keresztények hajlamosak voltak túlhangsúlyozni a törvény funkcióját és már-már az örök élet elnyerését is bizonyos cselekedetek megtételéhez kötötték. (Lásd például: körülmetélés körüli vita: Apcsel. 15:1)
Pál pedig mindkét csoportnak válaszol és helyre rakja a dolgokat: Egyrészt „Mert a törvény cselekedeteiből senki sem igazul meg előtte, hiszen a törvény csak a bűn felismeréséért van.” (Róm. 3:20) S a megigazulás tekintetében „a törvény vége Krisztus minden hívőnek igazságára.” (Róm.10:4)
„Ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó. Tehát a jó nekem halálom lett-e? Távol legyen: sőt inkább a bűn az, hogy megtessék a bűn, mely a jó által nekem halált szerez…” (Róm.7:12-13)
„Mit mondunk tehát? Megmaradjunk a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Távol legyen: akik meghaltunk a bűnnek, mi módon élnénk még abban?” (Róm.6:1-2)
Ezért a Krisztusban való élet egy új élet, ahol a krisztusi szeretet törvényéről nemcsak szépen elbeszélgetnek, hanem valósággal látszik a „szeretet által munkálkodó hit” (Gal.5:6)
Ezért bátorít az apostol arra, hogy Krisztus megismerése után legalább olyan lelkesedéssel szolgáljuk Őt, mint azelőtt vágyainknak éltünk. Ezért igyekezzünk megvalósítani Pál felhívását:
„Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki szereti felebarátját, a törvényt betöltötte.” (Róm.13:8) 
 
 szerző:  
 

Győztes élet- Ne menj vissza a világba

I. János 2/15-17

Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki szereti a világot, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése, nem az Atyától van, hanem a világból
A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, az megmarad örökké.

Ez a világ ránk vár. Arra vár, hogy a sötétségben világosság gyúljon.
Mt. 5/14. Ti vagytok a világ világossága.
A fogságban,elnyomásban élő emberek arra várnak, hogy megszabaduljanak. Még akkor is, ha nincsenek vele tisztában, Bibliai ismeret hiánya miatt nem tudják azt, hogy ők elnyomottak.
Ez a világ tele van fájdalommal. Az emberek teljesen reménység nélkül vannak. Legyőzi őket a gond, a félelem. a haláltól valófélelem az, ami kimondatlanul is ott van az emberek szívében.
Nekünk nem kell félnünk sem a haláltól, sem pedig az elkövetkezendő időktől. Akik nem ismerik Istent, a hírek hallatára teljesen a félelem szolgáivá lesznek. Mi történik akkor, ha a gazdasági válság még jobban eléri őket? Mi lesz akkor, amikor a természeti katasztrófák sorozata történik.
Félnek a holnaptól, félnek az elmúlás gondolataitól.
Ezt adja a világ. Békességet semmi nem tud adni, csak egyedül Isten. Ő a mi békességünk és reménységünk.
Tudjuk, tisztában vagyunk vele mi fog történni. Azt is tudjuk, hogy ez a helyzet nem lesz jobb, csak rosszabb. teljesen mindegy ki a miniszterelnök. katasztrófák sorozata fog bekövetkezni. Éhség, halál, szenvedés, kín...az ami erre a világra vár.
Ha te már Isten királyságához tartozol, ne menj vissza a világba. Nincs ott semmi, amire neked szükséged lenne.
Mit tudna adni neked a világ, amikor ők rád várnak.
Amire neked szükséged van itt a földi élethez, azt az Úr megadja.Betölti a szükséged. Semmi felől nem kell aggódni és semmitől nem kell megijedni.
Mert aki hisz, az nem fél és nem aggódik.
Aki hisz, az teljesen megbízik az Úrban és békessége van még akkor is, ha körülötte dúl a vihar.
Azok a dolgok, amelyek most történnek, azoknak meg kell lenniük. Sőt!! Még ennél rosszabb is lesz, hiszen az Úr megmondta.
A nagy nyomorúság még ezután jön, ami azokra vár, akik nem hisznek.
II. Thess.2/9,10
A törvénytipró eljövetele a sátán munkálkodása, a hazugság minden erejével, jeleivel és csodáival, És a gonoszság minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre.
Mi, akik befogadtuk az igazságnak a beszédét, már ezeknél a történéseknél nem leszünk itt. Az Úr előtte elviszi az Ő menyasszonyát.
De ezt a világ nem tudja. Azért kell elmondanunk, hogy megmeneküljenek.
Ránk vár az a feladat, hogy elmondjuk az embereknek az örömhírt.
A világban az emberek félelemben vannak a jelen történései miatt. Nincs szükségünk sem a félelemre, sem pedig a reménytelenségre. Ezért neméri meg visszamenni a világba,mert nincs ott semmink, nem hagytunk ott semmit amire szükségünk lenne

Ámen

2016. augusztus 30., kedd

Bizonyságaid örökkévaló örökségem-Alfred Christlieb

 Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!( Mt.26,41)



Ha Jézus tanítványa elbukik, annak mindig megvan az előzménye. Erre tanít bennünket Péter tagadása is. Nála az előzmény az önbizalom volt és saját erejének a túlértékelése.

Jézus ezt mondja: "Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem". Péter így válaszol: "Ha ezek mind megtagadnak is, én soha"!

Péter nem volt hazudozó, de nem ismerte még saját szívének mélységeit. Túlértékelte saját erejét. Sokat gondolt magáról. Kevély szavakat mondott, pedig egészen közel állt a bukáshoz.

Nem gondolkoztat ez el bennünket? Ha erőnk tudata átjár bennünket, ha jó véleménnyel vagyunk magunkról, akkor az elbukás veszélye egészen közel van.

Legyünk és maradjunk kicsik a saját szemünkben, így nem esünk el!

Aztán: közvetlenül a tagadás előtt az Úr Jézus Pétert különösképpen is felhívta a vigyázásra és imádkozásra.

Ezek a szavak: "Nem bírtatok vigyázni velem egy óráig sem"? mind a három tanítványnak szóltak, de különösképpen Péternek. Ő észrevette ezt, de a test fáradtsága olyan nagy volt, hogy Jézus figyelmeztetése nem jutott Péter szívéig.

Sokszor mi is akkor bukunk el, amikor nem engedünk a Lélek szelíd figyelmeztetésének, aki imádkozásra indít. Ha imádkozva nem vesszük fel Isten minden fegyverét, az ellenség eltalálja nyilaival a gyenge pontunkat.

Végül Péter bele mert keveredni Jézus ellenségeinek a társaságába. Saját kíváncsisága vitte oda. - Őrizkedjünk a világ tüzénél való kedélyes csevegésektől!

Az Isten gyermekeivel való közösség megőriz, a világgal való közösség veszélyeztet. Ezért el az önmagunkban való bizalommal, az imádságban való restséggel, és a világi társasággal!

Így maradunk meg az Úrban!


   

Isten asztaláról-Varga László

  "Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta... a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg."      Ézsaiás 53,4-5

 Ézsaiás próféta csodálatos látomása a szenvedő Messiásról. Isten törvénye szent, annak meg kell valósulnia. Aki hiánytalanul betölti, tökéletes boldogság a része, megérdemelt, jogos jutalma földön és mennyben. A názáreti Jézus, mint tökéletes ember, isteni tökéletességgel betöltötte. Utolsó csepp vére hullásáig helytállt az igazság és szeretet törvénye mellett. Mit kapott érte? Olyan szenvedést, mely a legaljasabb, legsötétebb gonosztevőnek lett volna az ítélete. A kárhozat kínját szenvedte el a kereszten. Ez az igazságtalanság a mi életünk reménysége. Ha én Isten ítélőszéke előtt állok, Megváltóm mellém léphet, és így szólhat: "Igaz, hogy ez a semmirevaló mindent megtett, hogy méltó legyen a kárhozatra, de azt én szenvedtem el. Ha én azt kaptam, amit ő érdemelt, kapja meg ő, ha kérte, amit én érdemeltem!" Ő bűnhődött, hogy nekünk üdvösségünk legyen. Ez a "helyettes elégtétel" tanítása. Annak adatik, aki hittel kéri, tudva és őszintén sajnálva, hogy nem képes olyan életet élni, amivel megérdemelné, és komolyan elszánva magát, hogy amennyire tőle telik, elvégzi azt, amit Isten elvár tőle.

Mindennap az Ige fényében- AZ ÖRÖKKÉVALÓ DICSÉRET

A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsid 13,7-17 

 

7 Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. 8 Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. 9 Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív, nem pedig ételektől, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek. 10 Van oltárunk, amelyről nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak. 11 Mert amely állatok vérét a főpap a szentélybe beviszi a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül. 12 Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett. 13 Menjünk ki tehát őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozva. 14 Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. 15 Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét. 16 A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten. 17 Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.

"Általa vigyük Isten elé a dícséret áldozatát mindenkor: nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét."

(Zsid 13,15)


Kétféle áldozat van: bűnért való áldozat és dicsőítő áldozat. Bűnért való áldozatokat mutattak be az ószövetségi korban mindvégig. Jézus Krisztus volt azonban az utolsó áldozat. Ő egyszer s mindenkorra meghalt a bűnért. Az örökkévalóságig sem fognak újból semmiféle bűntörlő áldozatot meggyújtani.
Dicsőítő áldozatokat is gyakran mutattak be az ószövetségi korban. Mégis, valójában csak azután tanultuk meg dicsőíteni Istenünket, miután Jézus Krisztusban megcselekedte hatalmas tetteit. Most a dicsőítő áldozatok szállnak fel Istenhez örökkön örökké.
"Általa vigyük Isten elé a dícséret áldozatát." A dicsőítő áldozat csak Jézus által kedves Isten előtt. Az Ószövetségben sok "ezt tedd", és "ezt ne tedd" szabály volt az istentiszteleti áldozattal kapcsolatosan. Az Újszövetségnek is vannak szabályai. Az alapvető és mindent magában foglaló szabály az, hogy a dicsőítő áldozatot Jézus által kell Isten elé vinni.
A dicsőítés azok ajkáról fakad, akik ismerik Krisztust. Ők a szájukat használják arra, hogy dicsőítsék Istent. A legtöbb gyülekezet szívesen énekli: "Ó, bárcsak ezer nyelvem volna ... dícséretedre Istenem" (Evangélikus énekeskönyv 63. ének ford. megj.). Nagyon sok ember azonban még azt az egyetlen nyelvet sem használja, amelyet Isten adott neki.
Nem szabad csak ajkunkkal dicsőítenünk Istent. "Ne csak szájjal dícsérjelek, s ne is csupán szívemmel, adj olyan éltet, mely magasztal lelkemmel és testemmel." Viszont ismét, ha oly életet kérünk, amely tele van dicsőítéssel, akkor nyilván ajkunkkal is dicséret áldozatát akarjuk vinni.
"Vigyük Isten elé a dícséret áldozatát mindenkor." A dicsőítő istentiszteletnek állandóan folynia kell. Nem szabad megszakítanunk. Végül is a dicsőítő áldozat annak a gyümölcse, amit Isten maga ültetett. Isten bőségesen vetett, gazdagon kell hát aratnia. Dicsősége soha nem ér véget. Mióta Krisztus bemutatta az utolsó bűntörlő áldozatot, a Szentlélek ajándékát adta nekünk. A Lélek az a láng, amely meggyújtja a dicsőítő áldozatot.



Krisztus mindenek felett- MEGGYŐZÖTT-E ENGEM KRISZTUS?

   "Ne azon örüljetek..., hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben" (Lk 10,20). 


Jézus Krisztus azt mondja itt valójában: "Ne a sikeres szolgálatnak örüljetek, hanem annak, ha velem rendben vagytok." Csapdává lehet a keresztyén munkában, ha a sikeres szolgálatnak örülünk, vagy annak, hogy Isten felhasznál. Fel sem tudod mérni, mit tehet Isten általad, ha Jézus Krisztussal egészséges a kapcsolatod. Maradj meg vele igazi kapcsolatban, akkor életed minden helyzetében, amiben vagy, és azok között az emberek között, akikkel nap mint nap találkozol, élő víznek folyamai ömlenek majd belőled: és az Ő nagy irgalma az is, hogy erről te nem tudsz. Amikor egyszer a váltság által és a megszentelődés útján helyes viszonyba jutottál vele, akkor gondold meg, hogy mindenhova, ahol csak vagy, Isten állított, és isteni rendeltetésedet azáltal töltöd be, ahogyan az életed hat a környezetedre - ha a világosságban maradsz, mint ahogy Isten is a világosságban van. Ma az a törekvés, hogy a szolgálatra tegyék a hangsúlyt. Őrizkedj az olyan emberektől, akik a hasznosságot teszik elhívatásuk alapjává. Ha a hasznosság a próbakő, akkor Jézus Krisztus élete volt a legnagyobb kudarc. A szent vezérlő csillaga Isten maga, nem a hasznosság, amit felbecsülnek. Az számít, amit Isten végez általunk, nem amit mi végzünk Őérte. Urunk az ember életében csak arra figyel, megvan-e benne az a kapcsolat, amit az Atya értékel. Jézus "sok fiat vezet dicsőségre" (Zsid 2,10).  

Isten műhelyében- Az önmegtagadás útja

  "Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát. " (Máté 16, 24) 

Jézus követése önmegtagadó életet jelent. Nem más ez, minthogy nem akarunk többé tudni magunkról. Péter azt mondta, amikor Mesterét megtagadta: "Nem ismerem ezt az embert." Nagy dolog, ha saját magunk szemében idegenné leszünk. Természete szerint mindenki magát tekinti legközelebbinek, gyengéden bánik magával és szinte szerelmes önmagába. Aki Jézus tanítványa akar lenni, mindenekelőtt le kell mondania azokról a hajlamairól és kívánságairól, amelyek elvetendők és bűnösek. De még az önmagukban véve jogosnak látszó kívánságok és kedvtelések is halálba kerülnek, amint világossá lesz, hogy a Mester nem érthet egyet ezekkel és nem teljesítheti az ilyen reménységeket. Sőt vannak olyan dolgok, amelyek hasznosak és szükségesek, mégis el kell tőlük szakadnunk, ha úgy érezzük, hogy megkötöznek. "Minden szabad nekem, de ne ejtsen foglyul semmi" - mondja az apostol. Mégha olyan értékes és nélkülözhetetlen is mint a szemünk, a kezünk vagy a lábunk, el kell szakadnunk tőle, ha feltartóztat az örök cél felé vezető úton.

Az önmegtagadás útja a meghalás útja, a gyalázat útja. Fel kell vennünk a keresztet, a gonosztevőknek e szégyenfáját. Ez jelzi mindazt a szégyent, ami Jézusért a követőire hárul. Az Úr Jézus elment a legvégső pontig, a gonosztevő gyalázatos haláláig. Akik a kereszten a közös emberi szenvedést vagy nyomorúságot értik, félreértik azt. A bibliai szóhasználat szerint kizárólag az a kereszt, ami Jézusért ér minket. Jézus szerint szenvednünk kell. "Az Ember Fiának sokat kell szenvednie" - és ez a tanítványaira is vonatközik. "Sok nyomorúságon át kell nekünk az Isten országába bemennünk."

A tanítvány Jézus nevéért megvetésnek teszi ki magát, kiközösítik, kigúnyolják, s már ezt sem tudják sokan elhordozni. Jézus nemcsak azt akarja, hogy beletörődjünk a szenvedés útjába, mint valami elkerülhetetlenbe, hanem azt várja, hogy követői magukra vegyék a keresztet, készségesen meghajolva alatta. A terhek súlya különböző, mindenki a neki szánt mérték szerint kapja. Minél közelebb vagyunk Mesterünkhöz, minél nyíltabban valljuk meg Őt, annál inkább nő a kereszt terhe. 

Isten ígéreteinek tárháza-Vigasztalás, biztonság, megelégedettség

Charles H. Spurgeon-
 „Nem ilyen-e házam az Isten előtt? Hisz örök szövetséget szerzett velem, benne elrendezett és biztosított mindent. Minden javam, minden örömem belőle sarjad" (2Sám 23,5).


Ez az Ige nem egy ígéret csupán, hanem ígéretek gyűjteménye - egész doboz tele drágagyönggyel. Isten velünk kötött szövetsége pedig a kincstár, amely mindezeket a drágaságokat tartalmazza. Dávid utolsó szavai ezek, de legyenek ma az enyémek. Először is a sóhaj: a dolgok nem úgy mennek nálam és az enyéimnél, ahogyan szeretném; próbák, gondok és bűnök gyötörnek, mindezektől kemény a párnám.
Azután a vigasztalás: „örök szövetséget szerzett velem". Isten elkötelezte magát mellettem, és Krisztus vérével megpecsételte a szövetséget. El vagyok kötelezve Istennek, mert ő elkötelezte magát nekem.
Ez nagy biztonságot ad, mert Isten szövetsége örök, bölcsen eltervezett és megcáfolhatatlan. Nem kell attól félnem, hogy az idő múlásával Isten szövetségének valamely pontja feledésbe merül, a dolgok természetszerű bizonytalansága következtében. Ez a szövetség sziklaszilárd, erre építhetek mind életemben, mind halálomban.
Végül megelégedett leszek: nem kell más az üdvösséghez és a boldogsághoz. Istené vagyok és ez a legfőbb örömöm.
Én lelkem, fordulj ezen a mai napon is Krisztushoz, akiben kegyelmes Istenünk új szövetséget kötött veled. Fogadd be Krisztust, hogy ő legyen a mindened!

Az Ige az élet kenyere-Az egészség imája

Gondolkodj, érezz és beszélj pozitívan, hogy lelked éljen és egészséges legyen; mert ha a lélek beteg, a test is megbetegszik!
 
 

Az egészség imája

Fényben és áldásban fürdök.
Békés, kiegyensúlyozott, higgadt és nyugodt vagyok.
Isten tökéletessége életem minden mozzanatában megnyilvánul.
Egészséget , jólétet, szeretetet , áldást kívánok magamnak és másoknak.
Minden sejt Isten alkotása, és általa tökéletesen müködik.
A teremtô ismer bennem minden életfolyamatot és funkciót,
csodálatos gyógyító ereje áthatja a testemet,
éppé és egészségessé teszi.
Isten gyermeke vagyok, képes vagyok a jón gondolkodni,
a jót érezni , képzelni, cselekedni, és jól reagálni.
Ettöl a pillantattól a harmóniát, az egészséget, a békességet,
a bôséget, az isteni helyes cselekvést, a boldogságot,
és a szeretetet választom.
Tudom, hogy ezek a gondolatok olyanok mint az elvetett mag,
amiben ott rejlik a fejlödés programmja.
Hasonlóképpen a tudatalattim is tudja miként keltse ki
az elvetett gondolati magvakat.
Isten most meggyógyít engem, megôrzi egészségem.
Tudom, hogy a gondolataim , hitem,
érzéseim és szavaim alkotják a sorsomat, és örvendezem Isten kegyelmében, szeretetében és gyógyításában!
A Jézus Krisztus hatalmas nevében! Amen

Napi áhítat-Naponkénti igetanulmányozás

Hét témája: Mindennapi teendők/Naponként 

Olvasmány: ApCsel 17,10–15

 
Olvasd el annyiszor a Bibliát, hogy ha nincs is nálad, akkor is képes legyél a dolgokról a Biblia szellemiségén keresztül ítéletet alkotni.
„A testvérek pedig még aznap éjjel elküldték Pált Szilásszal együtt Béreába. Amikor megérkeztek, bementek a zsidók zsinagógájába. Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy igaz-e, amit Pál mond. Sokan hittek tehát közülük, sőt a tekintélyes görög asszonyok és férfiak közül sem kevesen. De amint megtudták a thesszalonikai zsidók, hogy Pál Béreában is hirdeti az Isten igéjét, odajöttek, és ott is fellázították és felizgatták a sokaságot. Akkor a testvérek azonnal továbbküldték Pált, hogy menjen a tengerpartra. Szilász és Timóteus azonban ott maradt. Pált pedig elvitték kísérői egészen Athénig, majd visszatértek azzal az utasítással, hogy Szilász és Timóteus minél hamarabb menjen hozzá.”

Magyarázat

Pál apostol a missziói útjain számtalan emberrel találkozik, akik számtalan módon reagálnak a prédikációira, az Isten Krisztusban adott örömhírére. A béreai zsinagógában teljes készséggel fogadták az igét, és naponként kutatták azt. Ők voltak tehát az ideális hallgatóság, akikre minden igehirdető vágyik. Mégis, amikor lázítók érkeznek a városba, a sokaság ellenségessé vált Pálékkal szemben. Olyannyira, hogy el kellett menekülniük onnan. Isten igéjének olvasása ezért is fontos az életünkben. Amíg olvassuk, addig nem tudnak felizgatni és fellázítani bennünket, mert békességet nyerünk belőle. Olvassuk tehát naponként Isten igéjét lelki békénkért. Mégis szeretném felhívni a figyelmünket arra, hogy Isten igéjének olvasása ne legyen csak egy jó szokásunk, mert törvényeskedővé tehet bennünket. Neked, aki olvasod ezt az áhítatot, van egy szokott rended, ahogy olvasod a Bibliát. Nem azt kérem, hogy ezen változtass. Hanem csak arra, hogy időnként olvasd más módon is Isten igéjét. Talán válassz ki egy könyvet a Bibliából, amit a héten mindennap elolvasol. Négy fejezetet elolvashatsz 10 perc alatt. Tanulj meg egy zsoltárt, és mondd el újra félhangosan magadban, mikor egyedül vagy. Légy kreatív, mert magadért teszed. Isten igéjének olvasása ne megszokott legyen a számodra, hanem áldások forrása. Keresd ennek módját, ne feledd, ez rajtad múlik.
(Vas Ferenc)

Joel Osteen-Mai napon minden amit megérintek, virágozni fog! :)

Mindig emlékezz rá, hogy nem az vagy, aminek az emberek mondanak, hanem az, akinek Isten mond. Az emberek azt mondják, sosem leszel sikeres. Isten azt mondja, minden, amit megérintesz, virágozni fog. Az emberek azt mondják, sosem leszel egészséges. Isten azt mondja, én helyreállítom egészséged. Ha lerázod ezeket a mérgező gondolatokat, Isten olyan helyekre visz el, amiről nem is álmodtál. /Joel Osteen/

TANÍTÁSOK- Dr. Kováts György-MIT SZERETNÉL?

Van egy kulcskérdés, amit, ha lelki-gondozói beszélgetésben vagyok valakivel, esetről-esetre, ahogy a Szentlélek vezet, de általában felteszek: "Mit szeretnél?"
 


Mi van a szíved mélyén? Mi az, ami, ha megvizsgálod, megnézed, saját magad szívét, hogy mit szeretnél, egyértelmű? Mert ez lesz a meghatározó.
Sokan udvariasak. Sokan szeretnek valahogy eltűnni a sokaságban, és ezért nem mondják ki, mi van belül, és nem is mutatják azt. De, "Isten jól ismeri" a szívet. És - jóllehet az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de - Isten azt nézi, ami az ember szívében van. És erre kérdez rá. Ezt hozza fel előtted is - "mit szeretnél?". Valójában mi van benned?

Gondolsz arra, hogy az Ő országa KIRÁLYSÁG? Ez azt jelenti, hogy nem "demokrácia", amiben időről-időre változnak az ország vezetői, és ha "nem kedveled őket", egy időszak elteltével "tehetsz annak érdekében, hogy mások legyenek ebben a pozícióban". Az Isten országának URALKODÓJA van. Királya, Aki NEM FOG MEGVÁLTOZNI. És az Ország, mindig is KIRÁLYSÁG marad. És a Király, Jézus Krisztus. Az Uraknak Ura, és a Királyoknak Királya Ő, s aki Őhozzá ragaszkodik, s Ővele akar élni, személyesen, az fogja ott jól érezni magát.

Olyan hála van bennem, amikor arra gondolok, hogy sok évvel ez előtt, nem hagyott engem az Úr, hogy kettős szívvel éljek, és félszívvel maradjak "Őmellette". Nem hagyta, hogy a "vallásos langyosságban" maradjak, hanem döntés elé állított. És ez az életem alapboldogsága, hogy megnyert Magának. Azt akarta, hogy az Övé legyek, és bennem is feltámadt ez a vágy, és megszületett a készség. Döntöttem, és onnantól fogva azt AKARTAM, hogy uralkodjon rajtam, Ő legyen a Királyom.
Ez 100%-os döntés, teljes odaszánás, visszavonás nélkül, ahogyan Ő is itt volt ebben a világban, ahogy végigélte ezt a földi életet, és ahogy kifizette a váltságdíjat értem a kereszten. 100%-osan. Teljességgel.
És most azt mondja: aki Őutána akar menni, annak PONTOSAN ÍGY kell megtagadnia önmagát, felvennie a keresztet, és követni Őt, napról-napra. Mert Ő KIRÁLY, Uralkodó, Akinek VAN akarata, és ezt az akaratot kifejezésre juttatja.

Ha Vele békességben akarsz élni, akkor nem tudsz mást tenni, hanem ÁTADOD Neki az életedet, és azt mondod: "Itt vagyok, Uram, hogy cselekedjem a Te akaratodat. Ámen."

Boldog ember, aki megteszi, és átadja magát Neki, boldog, aki abban leli kedvét, hogy megcselekedje, amit Ő szeretne, és keresi Őt, és az Ő akaratát, igazságát, országát. Első helyen. Boldog. Nem kifosztott, nem "vesztette el az egyéniségét", hanem helyére került. A Teremtő kezében, a Teremtő tervében. Nem úgy, mint azok, akik a példázatban ezt üzenték az Úrnak: "Nem akarjuk, hogy Ő uralkodjék mi rajtunk."

MIT SZERETNÉL?
Róma 14,8-9. "Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjon."
(Lk 16,15. 1Sám 16,7. Lk 19,14.)

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Tehetetlen ember és szabadító Isten


"Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem."(Zsolt 18,17)
 
 
Abban a faluban, ahol a szolgálatomat kezdtem, sok gólyafészek volt. Az egyikből egyszer kiesett egy fióka. Még nem tudott repülni, tehetetlenül vergődött a földön. Tehetetlenül köröztek fölötte az öregek, és tehetetlenül néztük mi is. Azt mondták a hozzáértők, hogy ha vissza is tudnánk tenni a fészekbe (de azt nem lehetett megközelíteni), akkor is kilöknék, mert megéreznék rajta az emberszagot, és azt nem bírják ezek a madarak. Akkor mi lesz vele? Elpusztul. Legfeljebb ezt lehet neki megkönnyíteni.

Beleborzongtam ebbe. Pedig ez történt velünk is. Mi is kiestünk onnan, ahol igazán emberré válhattunk volna. Bölcs urává a teremtett világnak, boldog gyermekévé a teremtő Istennek, és szerető testvéreivé egymásnak. Ezt hiúsítottuk meg, amikor kimondtuk: nem kell az Atya, majd mi egyedül. Azóta folyamatosan tönkretesszük a világot, önmagunkat, és egyre gyilkosabb eszközökkel fenyegetjük egymást. S mindezt nem tudjuk abbahagyni. Tehetetlenül vergődünk, és nincs, aki segítsen rajtunk.

A Biblia örömhíre az, hogy mégis van. Isten képes a fészekből kiesett embergyermeket oda visszaemelni. „Lenyúlt a magasból, és fölvett..." Jézus Krisztus az Isten utánunk nyúló keze, akiben olyan mélyre szállt le, ahova estünk, egészen a Golgotáig, két rablógyilkos közé, sőt a halál, a pokol mélyére. Onnan emeli ki azokat, akik nyújtják a kezüket. „...hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen..." Ennyit tehetünk mi.

A „nagy vizek" az őskáoszt, a gonosz hatalmát, a biztos pusztulást jelentik. Amikor teljesen tehetetlenekké válunk, amikor összecsapnak fejünk felett a hullámok, Istenhez akkor is kiálthatunk, s neki lehetséges az is, ami az embereknél lehetetlen. Legyen áldott érte!
 

Isten csodálatos kegyelme- FELKÉSZÜLÉS A MENNYRE

''Mondom pedig néktek: [ha] valaki vallást tesz énrólam az emberek előtt,
az embernek Fia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt'' 

(Lukács 12:8).

Szinte felfoghatatlan az a gondolat, hogy Isten a kezébe veheti, és kegyelme által úgy átformálhatja a bűnös és veszendő embert, hogy az Isten gyermekévé és Krisztus örököstársává válhat... Krisztus magára veszi a törvényszegő bűnét, és neki tulajdonítja igazságát. Átalakító kegyelme által alkalmassá teszi az angyalok társaságára és az Istennel való beszélgetésre. Az Isteni kegyelem nemesítő hatása megváltoztatja az ember természetes lényét. A testies gondolkodású ember számára a Menny nem kívánatos hely. Érzéki, megszenteletlen szíve nem vonzódik azon magasztos hely felé. Ha pedig sikerülne oda bejutnia, az sem nyújtana kellemes érzést a számára. Azokat a hajlamokat, amelyek a megtéretlen ember szívét uralják, Krisztus erejével le kell győzni, még mielőtt az elesett ember számára a Menny kapuja megnyílhatna, hogy örvendezhessen a tiszta, szent angyalok társaságának. Ha azonban az ember meghal a bűnnek, és Krisztusban új életre ébred, akkor Isteni szeretet tölti be a szívét, és értelme megszentelődik.
Iszik az öröm és ismeret kiapadhatatlan forrásából, és az örök nap világossága sugározza be ösvényét, mert állandóan az élet világossága van vele. Isten azt kívánja, hogy a mennyei tervet valósítsák meg, és mennyei rend és összhang uralkodjon minden családban, minden gyülekezetben és minden intézményünkben. Ha az Ő szeretete járná át a társadalmat, akkor meglátnánk a nemes alapelvek kibontakozását a keresztény finomságban, előzékenységben és a keresztényi emberszeretetben azok iránt, akiket Krisztus vére megvásárolt. Lelki átalakulás lenne látható minden családunkban, gyülekezetünkben és intézményünkben. Amikor ez az átalakulás megtörténik, akkor az egyének olyan eszközzé válnak, akik által Isten közli a Menny világosságát a világ számára, és így az Isteni fegyelmezés és tanítás alkalmassá teszi az embereket a Menny társaságára. Jézus elment, hogy helyet készítsen azoknak, akik szeretet és kegyesség által felkészülnek az áldott mennyei otthonokban való életre.

A forráskönyv: "Isten csodálatos kegyelme"-Ellen White írása alapján

Reggeli dicséret- Legyen célod a jó!

„Aki jóra törekszik, jóakaratot szerez, de eljön a rossz arra, aki azt hajhássza.”    

Példabeszédek könyve 11. fejezet 27. verse


Én úgy érzem, hogy Te a maradandó értékekre törekedsz! Nem szeretném én szorongatni a bölcsesség kövét, megteszi helyettem más, de szeretnék úgy írni Neked, mintha szemtől szembe ülnénk egymással és a képpen történne egy kis eszmecsere.
Maradandó értékek. De melyek is azok? Napi 8-10, vagy netán 12 órát is dolgozol egy nap. Fáradtan kelsz, és még fáradtabban érsz haza. Lehet, hogy még hétvégén is dolgoznod kell, így esélyed sincs kipihenni a hét fáradalmait. Van ennek értelme? Nehezen keresed meg a kenyeredet, a buszmegállóban állva csak nézed, ahogy a luxusautók száguldoznak el előtted, de te csak az Ikarusra vársz. Maradandó, amit csinálsz? Amikor szíved lelked beleteszed a munkádba, és köszönet nem jár érte. Maradandó értékek...
Este megkérdezted magadtól: mit tettem ma ami maradandóvá vált az én életemben vagy máséban? Vagy csak a Tv-t bambulod, és örülsz, hogy nem kell gondolkoznod.

Kedves Barátom, figyelj most rám! Szerezz örömet másoknak, járj közben, hogy másoknak jól legyen dolga, miközben törekedj arra, hogy a munkádat tökéletesen elvégezd. Nem a nagy dolgokat kell keresni, hanem az aprónak tűnő dolgokat. Mindig figyelj a részletekre, hogy tökéletes legyen az is, mert a részletek adják az egésznek a szépségét. Törekedj a jóra te magad is, hogy jobb ember lehess. 
Közzétéve ennyi ideje: , szerző:

2016. augusztus 29., hétfő

Bizonyságaid örökkévaló örökségem-Alfred Christlieb

Az ország pedig, és a hatalom, és az egész ég alatt lévő országok nagysága átadatik a magasságos szentei népének.   (Dán 7,27)



Micsoda hallatlanul nagy hatalomról van itt szó! Amikor Isten így szólt Mózeshez: "íme, istenévé tettelek a Fáraónak" (2.Móz. 7,1), akkor példátlan hatalommal ruházta fel.

Mennyivel nagyobb azonban az a hatalom, amit Isten az Ő népének szánt e szavakkal: "Az ország, a hatalom és az egész ég alatt lévő országok nagysága átadatik" az Ő népének.

A Biblia nem feleslegesen használ itt hármas kifejezést. Azt a korlátlan hatalmat akarja kifejezni, amit Isten népe fog bírni. Ez nemcsak Földünkre terjed, hanem még más világokra is. Micsodák a földi hatalmasságok ehhez az Istentől adott hatalomhoz képest!?

S kinek adja ezt Isten? Vannak csoportok a hívők között, akik ezt hirdetik: "Kizárólag ránk vonatkozik ez az ígéret! Egyedül a hozzánk tartozók hordják egykor a koronát"! Ó, micsoda rövidlátók!

Isten a Magasságos szentjei népéről beszél, azokról az emberekről, akik Isten tulajdonává lettek, akik nem e világ fejedelméi, nem a bűnéi, nem is magukéi.

Ez a szent nép Isten tulajdon népe, hirdeti annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívta ki őket (l.Pt. 2,9).

S mire kell ezt a hallatlan nagy hatalmat használni? Ezt így fejezi ki az Ige: "Minden hatalmasság néki szolgál és engedelmeskedik".

Azoknak a kiválasztása, akik Isten népéhez tartoznak, itt lenn aszerint történik, hogy el tudják-e mondani minden dologban: "Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem"? (Csel. 6,9) Örökre, s egyedül csak Isten akarata cselekedeteiknek a meghatározója.

Legbensőbb lényük úgy formálódik, hogy nem is akarnak mást, mint Néki szolgálni és engedelmeskedni.

Milyen félelmetes lenne, ha ilyen hatalom más teremtmény kezébe kerülne! Isten készítsen fel bennünket, hogy jó tetszése szerint élhessünk!


 

  

Isten asztaláról-Varga László

   "Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel. Agrippa így szólt Pálhoz: Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek! Pál pedig így válaszolt: Kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb nem csak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok a bilincsek nélkül."      Apostolok cselekedetei 26,27-29



Ez a keresztyén méltóság. Egy király és egy mindenható római helytartó előtt áll Pál, egy bilincsben levő rab, kihallgatáson. Könyörögnie kellene. De ő nem a maga ügyében áll ott. Ő ott is képviselő. És képvisel. Neki, mint minden képviselőnek, küldője rangját kell viselnie, méltóképpen viselnie. Így az ő rangja magasabb, mint hallgatóié. Úgy is beszél. És úgy is értik. Ő kér számon. Tudja, hogy Agrippa csak éppen hallott a prófétákról, de zsidó királyként ezt nem vallhatja be, és Pál az elevenébe vág: "Hiszel, és ez téged kötelez!" Agrippa hiába király, valójában ő csak egy züllött senki. Fogalma sincs vallásról, erkölcsről. Éppen azért érzi teljes mértékben Pál igazságának felsőbbrendűségét. Természetesen a "majdnem" értelmében. Nincs neki annyi ereje, hogy képes legyen az igazságot magáévá tenni. De mekkora rangkülönbség, mikor a rab kijelentheti: "Kívánom, hogy olyanok legyetek, mint én!" És megtörténik, hogy úgy is lesz. A Krisztus beszéde hatalom, ha aszerint mondják. Ez a mi feladatunk.
 

Istenem, nagyon nehezen tudom átérezni azt a méltóságot, amivel felruháztál. Bizony, nem egyszer kitérek a válasz elől, amikor nálam hatalmasabbak gúnyosan kérdeznek a hitem felől. Nem tagadlak meg, oda nem süllyedek, de nem is merlek úgy képviselni, ahogy kötelességem lenne. Talán a hitem gyenge hozzá? Vagy csak megszoktuk, hogy összehúzzuk magunkat? Ha képviselőddé tettél, add meg, Uram, a hit erejét, méltóságát, hogy büszkén, csillogó szemmel tudjak mindenkinek válaszolni: "Legyetek olyanok, mint én!" De legyek is valóban olyan, hogy így beszélhessek. Segíts, hogy gyávaságommal se rád, akit képviselek, se magamra szégyent ne hozzak! Ámen. 

Isten képes a rosszat jóra fordítani.Bízz benne!

Az Úr jót tervez az életed felett!

"Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az ÚR. Békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek."
(Jeremiás próféta könyve 29:11)


A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
(Zsidókhoz írt levél 11:1.)


CSAK HIGGY és tanulj meg rá várni! Az Úrnak, elrendelt ideje van! Megadja a szíved kérését, de nem mindent azonnal. A várakozás is lehet a hited próbája. GYAKOROLD a hitedet, imádkozz és valld meg a hitedet mindennap!


... És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.” (Máté 21,22)

Van amit megkapsz szinte azonnal, de van amiére várni kell egy évet, nyolc évet, 21 évet ...
Jákob is várt és szolgált a szerelméért hosszú éveket és nem mondott le róla..amit az Úr megígért neki földet, azt is megadta neki, de arra is hosszú időt várt.
Van amire meg kell érni, azért nem adja oda rögtön, mert ha odaadná idő előtt, akkor mint az örökség amit idő előtt kért ki a fiú az apjától, átokká lett az életében és elvesztette!
Nekem az orvosok azt mondták nem lesz gyerekem, négy gyermeket szültem!
A második gyermekemért nyolc évig kellett imádkoznom, egy kislányért, mire megadta az Úr...de nem adtam fel....
Volt egy hálószobámban egy imafalam ahol igéket és egy újszülött kislány fotót tettem ki és harcoltam érte, mindennap imádkoztam és megvallottam, h ő megszületik!
Megszületett most már 22 éves nagy lány, Eszter nevet adta az Úr neki és szereti Istent :)

Győztes vagy és megkapod azokat a kívánságokat amik benne maradnak a szívedben, csak ne hagyd abba az érte való imát és megvallást!
Azokat a kívánságokat kapod meg ami az Úrtól van.Te sem adsz a gyerekednek mindent meg amit csak kíván, főleg, ha tudod, hogy nem válik a javára.

Van egy nagyon könnyű több lépéses gyakorlat sor amit hosszú évek óta betartok amikor szeretnék kérni az Úrtól valamit. Megosztom veletek:

Egy példa az életemből: Kihívtak a volt szomszédaim Németországba, hogy maradjak kint, kezdjek új életet. Ötven éves vagyok, két kiskorú gyerekkel. A munka megtalálása az ami megadja az IGENT. Volt egy hónapom rá, hogy munkahelyet találjak.

1. Üres járat..kiüresítem a szívemet és kérem az Urat, hogy CSAK az Ő kívánságát adja bele.
Legyen meg a TE akaratod!
2. VÁRAKOZÁS...nem keresek, nem gondolkodom, csak imádkozom és imádom az Urat! Nyitott szemmel, füllel járok közben...
3.Jön a kívánság a szívemben, jöttek az ötletek, milyen munka jó gyerek mellett....mihez értek, mit csináltam a múltamban, milyen cégek, boltok vannak az adott helyen, milyen hirdetések vannak, mit mondanak az ismerősöktől hisz mindenkinek elmondom mit szeretnék, stb..
Hallottam, hogy van hely, lehetőség és nagyon tetszett  pékségben dolgozni, étteremben, vagy hotelben, mindenhol lehet napközben)
4. Biblia rosta. Megvizsgálom igei e amit szeretnék? Kenyér az maga az élet alapja, bibliai..( De cigaretta, ital stb  nem az, tehát étterem, söröző kilőve.....hacsak nem mosogatás :))
5. Idő rosta...VÁRAKOZOK az Úr előtt, imádkozom, mi az ami erősödik a szívedben is és mi az ami jöhet esetleg az életben és mi az ami gyengülni fog..ami az Úrtól van az megáll!!
6.Keresés fázisa és kérek egy biztató jelet....(ahogy Illés egy kicsi felhőcskét látott az égen amikor esőt kért)Mindig megerősíti amit mond, amit neked üzen..bárhonnan jöhet....egy Igevers hozzád szól a szívedhez, egy könyvből ugrik ki az a mondat, vagy pont a rádióból, ismerősödtől..bárhonnan, de JÖN! A bizonytalanság az nem tőle van, ő a kőszikla!
7.Amikor megkapod a kívánságodat, akkor dicsőítsd, magasztald és valld meg mint már létezőt!
(Jött két lehetőség, az egyik a Hotel az újságban.Elmentem a Hotelbe, le volt beszélve, a vezető mégsem volt ott, a kollégája mutatta be, azt se tudta pontosan mi  a feladatkör. A negatív jel is válasz! maradt a pékség, abból több is van...a többihez jobb nyelvtudás kell.
Elmentem a fiamnak zsemlét venni egy péküzletbe és a kirakatba ki volt írva, hogy dolgozót keresnek a pékségbe. A pékségben kaptam három nap próba időt, így megérezhettem, hogy jó e nekem.., elvállaltam.Most már több mint egy éve ott vagyok és a félidős munkámat megváltoztatták teljes idősre mert kaptam mellé egy napi két órás munkát, kávézó-pékség-cukrászdában dolgozom..
 Megáldotta az Úr a várakozásomat.:)


 Ez a HIT! Gyakorold!
Ámen!

Mindennap az Ige fényében- ISTEN, NEMISÉG ÉS PÉNZ

A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsid 13,1-8 


1 A testvéri szeretet legyen maradandó. 2 A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg. 3 Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok; a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok. 4 Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja az Isten. 5 Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged." 6 Ezért bizakodva mondjuk: "Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?" 7 Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. 8 Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

"Legyen megbecsült a házasság ... ne legyetek pénzsóvárak." (Zsid 13,4-5)

A házasság és a pénz nem tartozik a rendíthetetlen dolgok közé és nem visszük be őket a maradandó városba. A nemiség (szex) és a pénz értékét rendkívüli módon túlbecsülik manapság. A legtöbb érzéki beállítottságú embertársunk előtt a szex és a pénz az a két dolog, amiért érdemes élni. Ilyen képes folyóiratokat olvasnak, és beszélgetéseikben is állandóan erre a két témára összpontosítanak. Ünneplik azt az embert akiről az a hír járja, hogy mindkét területen sok sikert ér el. Ugye ez tragikus? Hol lesznek ezek az emberek majd az "infláció napján"?
Ámde a szex és a pénz helyénvaló dolog a jelenlévő világban, ha a megfelelő módon élünk velük. Bűn használni a házastársadat, ahelyett, hogy szeretnéd őt. És bűn szeretni a pénzt ahelyett, hogy használnád azt. Azonban mindkettő helyes és jó, ha a házasság megbecsült, és a pénz Isten szolgáinak a szolgálója.
Az a keresztyén életművészet, ha úgy rendezzük el és irányítjuk életünket, hogy ez első dolgok elsőbbséget kapjanak, amíg az egyéb dolgok az egésszel való összefüggésben kapják meg az őket megillető helyet.
Olyan ez mint a lakóházunk. A tűz a kazánban szokott égni, ami annak jó és megfelelő helye. Ha azonban a tűz megemészti a nappali szoba bútorzatát, az egész ház hamarosan romokban hever majd. Ha a szex és a pénz a megfelelő helyet foglal el életünk otthonában, akkor ezek hozzájárulnak ahhoz, hogy a keresztyén élet örvendetes és meghitt legyen. Ha viszont megengedjük azt, hogy behatoljanak arra a területre, amelyik nem az övék, akkor a tűz elharapódzik és a ház megsemmisül.
Isten kijelölt egy helyet nemi megnyilvánulásainknak. Azon a helyen ezek jó és szép dolgok: "Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt." "A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja az Isten", még akkor is, ha a társadalmunk egészen elfogadhatónak találja is magatartásukat.
A pénz akárcsak a szex Isten ajándéka, amelyet felelősségteljesen kell használnunk. Amikor azonban Istenné válik, amelyet szeretünk, akkor már nem maradhatunk meg abban a hitben, mely így énekel: "Velem van az Úr, nem félek." (6.v.)