2016. szeptember 15., csütörtök

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Nagy félelem támadt az egész gyülekezetben, és mindazokban, akik ezt hallották.
( Csel 5,11)
 

Mindenekelőtt a gyülekezet vezetőjét, Pétert vette körül félelemmel teljes tisztelet. Szent buzgóságból cselekedett. Isten adott neki világosságot, hogy átláthasson a szégyenletes csaláson. Az a szemrehányás, amit a házaspárnak mondott, nem túlzás, hanem a tények igazi megállapítása volt. Mindenki érezte, hogy Péter nem személyes ingerültségből, hanem Isten dicsősége iránti buzgóságból cselekedett. Így a gyülekezetet az élő Isten mindent látó szemétől való szent félelem fogta el.

Ha valaki idáig azt hitte, hogy Isten nem törődik a kis tisztességtelenségekkel, akkor most megtanulta az ellenkezőjét.

Mindnyájan megérezték, amit Hágár egykor, aki a vele beszélő Úr nevét így kiáltotta el: "Te vagy El-Rói" - magyarul: "Az engem meglátó Isten" (lMóz 16,13), élővé vált mindnyájuknak a zsoltárvers:

"Mikor még nyelvemen sincs a szó, már egészen érted azt, Uram" (Zsolt 139,4). - Az egész gyülekezetet szent félelem töltötte el a bűnnek hatalma és saját szívük álnoksága láttán. Megtapasztalták, hogy a pünkösdöt átélt első gyülekezet tagjai sincsenek bebiztosítva az ellenség csalárdsága ellen. Szívük remegett a bűn félelmetes hatalmától.

Végül, ebben az órában a hirtelen, a megtérés lehetősége nélküli haláltól való félelem is egészen közelvalóvá lett. Látták az általuk jól ismert emberek holttesteit, akiket nagy hirtelen vitt sírba a bűn. Nem kellett-e, hogy az ő szívüket is eltöltse az ilyen haláltól való félelem?

A hármas félelem: Isten mindent látó szemétől, a bűnnek hatalmától, és a megtérés lehetősége nélküli haláltól - a gyülekezet tagjait az Úr Jézus komolyabb követésére indította.

Jézusnál szabadul meg az ember a hamis félelemtől, elnyeri Isten békességét, s megtapasztalja, amit a bölcs példabeszéd mond: "Az igaznak még halála idején is reménysége van". (Péld 14,32)
 

Isten asztaláról-Varga László

"Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem."
Zsoltárok 23,1-4
 


Sok bajunkban, nehéz aggodalmainkban vigasztalást nyújt ez a szép zsoltár. Isten maga terelgeti népét. A felszaporodott bűntenger elégszer változtatta halál völgyévé gyönyörű világunkat. Minden eszköz a kezünkben van arra, hogy minden egyes ember boldog lehessen, de hit nélkül, erkölcs nélkül, Istennek hittel elfogadott irányítása nélkül minden visszájára fordul. Ebben a képtelen helyzetben én tudhatom azt, hogy nem érhet semmi veszedelem Isten tudta nélkül. Ő tart a kezében. Ő ment meg, ha veszedelem támad. Ő biztosítja jövendőmet. Ő szereti utódaimat. Mitől félnék? "Csendes vizekhez terelget", otthon van otthonomban. "Bent csend" - fogalmaz Reményik. És ha csapás ér, biztosan tudhatom, hogy életem és szeretteim élete Isten kezében van, vesszője is javamra válik. Nem kerülhetem el a népem hitetlensége miatt ránk törő nyomorúságokat, de engem, benne bízót, azokból is kiment, azokat is javamra fordítja. Botja csapásáról is Őt ismerem fel: nem hagy megnyugodni a szennyben, kiver belőle. Önzés volna ez? Nem! Így kell bizonyságot tennem szeretetéről, hogy mindenki meglássa és kövesse Őt.

Jó Atyám, köszönöm, hogy ilyen vigasztalást társz elém. Több ezer év óta szól ez az ének. Minden korban voltak nyomorúságok, de minden korban voltak boldog emberek, akik a nyomorúságban is öröméneket énekeltek, mert Te hittel, bizakodással, belső békességgel, naponkénti örömökkel ajándékoztad meg őket, és ők ezt hálás szívvel elfogadták. Add, hogy én is ezek közé tartozzam! Add, hogy minden reggel rád bízzam magam, s minden este adhassak hálát ajándékaidért! Add, hogy ezt az örökséget tudjam gyermekeimre hagyni, ezt tudjam továbbajándékozni mindazoknak, akik között élek! Tégy engem örömüzeneted hirdetőjévé mind szavaimban, mind életmódomban! Ámen.

Mindennap az Ige fényében- A PÁSKA

A mai napon olvasandó igeszakasz: 2Móz 12,1-13
 
 

1 Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: 2 Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz az első az év hónapjai között. 3 Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának mindenki egy bárányt, családonként és házanként egy bárányt. 4 Ha kevés a ház népe az egy bárányhoz, akkor a legközelebbi szomszédjával együtt vegyen a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud megenni a bárányból. 5 Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vegyetek, de vehettek kecskét is. 6 Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. 7 Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik. 8 Ugyanazon az éjszakán egyék meg a tűzön sült húst, és egyenek hozzá kovásztalan kenyeret keserű füvekkel. 9 Ne egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek. 10 Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. 11 Így egyétek meg: legyen a derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az ÚR páskája ez. 12 Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött - én, az ÚR. 13 De az a vér jel lesz házaitokon, amelyekben ti laktok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét.

"Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket."(2Móz 12,13)

Az izráeliták már 400 évig voltak rabszolgák Egyiptomban, amikor Isten megszabadította őket. Azon az éjszakán a páska-vacsorájukat fogyasztották. Keserű fű volt asztalaikon, emlékeztetve őket keserű rabszolgaságukra. A kovásztalan kenyér azt mutatta, hogy sietséggel távoztak. Ezért volt az is, hogy állva ettek, kezükben bottal. A vacsora fő fogása azonban a páskabárány volt. Házaik ennek a báránynak a vérével voltak megjelölve. Ennek a báránynak az elfogyasztásával ápolták a közösséget Istennel, aki megszabadította őket.
Attól az éjszakától kezdve a páskát ennek a szabadulásnak az emlékére ünneplik. Páskának, héberül "peszakh"-nak nevezik, s ez azt jelenti, hogy Isten ítélete kihagyta vagy átugrotta mindazoknak a házait, akiknek az ajtófélfáin ott volt a bárány vére.
Ez a nagy ószövetségi üdvesemény előre mutat az Újszövetségben meghirdetett üdvösségre, hiszen Isten újból eljön ítéletre. Ez az ítélet egyetlen egy palotát nem hagy ki, egyetlen egy lakást nem hagy figyelmen kívül, egyetlen egy kunyhót nem ugrik át. Át fogja ugrani viszont ("peszakh") mindazokat a családokat, amelyeknek közösségük van a Bárány vérével, azaz, a Jézus háza népéhez tartozókat mind.
Ezért hát nem szabad megmaradnod bűneidben az ítélet napjáig. Isten annyira gyűlöli a bűnt, hogy az ő fiának el kellett viselnie a golgotai halálos ítéletet, hogy fizessen bűneinkért. S az első dolog, amit meg kell értened, az ez: bűnös vagy, és Isten gyűlöli a bűnt.
Aztán pedig el kell hinned azt is, hogy ennek a Jézuson végrehajtott ítéletnek az a célja, hogy te üdvözülj. Hinned kell az ószövetségi képben és az újszövetségi evangéliumi igében, melyek együtt így szólnak Jézusról: "Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!" Isten úgy szeretett bennünket, hogy az ő Fia meghalt üdvösségünkért.
Most hát Isten meghív bennünket, hogy újszövetségi értelemben ünnepeljük meg a páskát: közösségünk lehet Jézussal és az ő népével. Megmenekülünk a bűn rabszolgaságából és az ítélet átkától. Szabadon szolgáljuk Istenünket, és útban vagyunk az Ígéret Földje felé. 
 

Krisztus mindenek felett-MIRŐL KELL LEMONDANUNK?

"...hanem lemondunk a szégyen takargatásáról..." (2Kor 4,2)
 
 
Lemondtál-e már a rejtett dolgaidról, amelyek nem becsületesek - amiket becsületérzésed nem szívesen hoz napvilágra? Könnyű elrejtened őket. Van-e szívedben csak egyetlen gondolat is valamiről, amit nem szeretnél világosságra hozni? Mondj le erről a gondolatról, amint felébred benned. Kerüld ezeket, amíg végül nem lesz benned több rejtett becstelenség és semmi csalárdság! Légy állandóan éber, nehogy támadjon valami olyan az életedben, ami miatt szégyenkezned kellene, ha világosságra jön. Irigység, féltékenység, becsvágyó törekvés, mindez nem közvetlenül a bűnre való hajlamunkból jön, hanem kapcsolatban lehet testünk alkatával is, mert hiszen a test az elmúlt időben (Róm 6,19) ezeknek a bűnöknek a szolgálatában állt. "Nem járunk ravaszságban", azaz nem folyamodunk olyan eszközökhöz, amelyekkel elfogadtatjuk az igazunkat. Veszélyes csapda ez. Tudod, hogy Isten csak egyféle módon enged munkálkodni; ne próbáld tehát más eszközzel megnyerni az embereket; ha ezt teszed, Isten meghiúsítja. Mások tesznek olyat, de nálad ravaszságban járás lenne. Lehet, hogy nekik nem az, de tőled mást vár Isten. Soha ne tompuljon el az a készséged, hogy mindenedet odaadd az Ő legmagasabb céljáért. Ha megtennél bizonyos dolgokat, ez a csalárdság betörését jelentené az életedbe, eltérítene a legmagasabb céltól, amire Isten a munkádat alapozta. Sokan azért fordulnak vissza, mert félnek a dolgokat Isten szemszögéből nézni. A legnagyobb szellemi válság akkor éri utol az embert, amikor egy kissé tovább kell mennie, mint amit az általa elfogadott hitvallás előír. 
 

Isten ígéreteinek tárháza- A legbiztosabb menedék

„Mindegyik olyan lesz, mint rejtekhely a szél ellen, és fedett hely zivatar idején..." (Ézs 32,2).


Hogy ki ez, mindnyájan tudjuk. Az utolsó Ádám, a mennyből jött Úr, a fájdalmak férfia, az Emberfia. Milyen biztos rejtekhely ő népe számára! Saját magát teszi ki a tomboló szél teljes erejének, csakhogy megvédje a benne rejtőzőket. Így menekültünk meg Isten haragjától, és meg kell menekülnünk az emberek dühétől, az élet gondjaitól és a halál rettenésétől is. Miért állunk hát kint a szélben, amikor olyan könnyen biztos menedéket találhatunk az Úrnál? Meneküljünk hát hozzá, és találjuk meg nála a teljes békességet.

A bajok szélfúvása gyakran mindent elsodró viharrá fokozódik. Ami erősnek és állandónak látszott, meginog a szélviharban, és földi reménységeink egymás után omlanak össze. De a mi Urunk Jézus, a dicsőséges Emberfia olyan biztos menedék a számunkra, hogy semmiféle vihar nem sodorhat el bennünket. Benne elrejtőzve biztonságban várhatjuk meg a vihar elvonulását.

Rejtőzzünk el ma nagy Menedékünkben, és szívünkben hálaadással énekeljünk védelme alatt.

Áldott Úr Jézus. Te vagy menedékünk a viharban!

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Indulás és növekedés

"..megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által. "(1Kor 6,11)

Amikor egy hitetlen ember hívővé lesz, Isten Krisztus igazságát tulajdonítja neki, olyan igaznak látja őt, mint Krisztust, „...megigazultunk hit által..." (Róm 5,1) Az ilyen embert mintegy Krisztuson keresztül, Krisztusban látja Isten. Ez a megigazíttatás.

Ezt a sorsdöntő változást azonban követnie kell egy folyamatos fejlődésnek, amelynek során ténylegesen is Krisztushoz kezd hasonlítani az ő tanítványa, kiformálódik benne a Krisztus (Gal 4,19). Ez a megszentelődés.

A megigazíttatás: én Krisztusban. A megszentelődés: Krisztus bennem. A megigazulás egy pillanat alatt megy végbe: Isten gyermekévé fogad. A megszentelődés folyamat, halálunkig tart. A megigazulás mindenkire nézve egyenlő, nem lehet valaki jobban Isten gyermeke, mint a másik. A megszentelődésben vannak fokozatok. Valaki ezt mondta: én ugyanolyan igaz vagyok, mint Pál apostol, csak még nem vagyok olyan szent. A megigazulás során Isten kiemel a bűn gödréből, és ráállít az élet útjára. A megszentelődés során haladunk előre ezen az úton. A megigazítás megváltoztatja az Isten előtti helyzetünket, Isten ellenségéből Isten gyermekévé leszünk. A megszentelődésben Isten megváltoztatja a képességeinket, képesek leszünk neki engedelmeskedni. Egyre több készséget ad Isten arra, hogy az ő akaratát cselekedve az ő dicsőségére és mások üdvösségére tudjunk élni.
Mindkét csoda Isten munkája, de a megszentelődés a mi feladatunk is. Minél inkább él a hívő az Istennek való engedelmeskedés lehetőségével, annál jobban erősödik benne az új természet, a belső ember, a hit által bennünk élő Krisztus (Ef 3,17). Így lesz valaki a bűn szolgájából Isten gyermeke, Jézus Krisztus tanítványa, az új teremtés zsengéje.

Joel Osteen- Mai napon minden lehetséges, mert hiszem és tudom :)

Ha nem hiszel Isten áldásában és kegyében. Ha nem várod el, hogy Isten megváltoztassa helyzeted, akkor nincs más választásod, mint ki kell húznod a sátorszögeket, össze kell pakolnod és el kell költöznöd a kiábrándulás földjéről. Költözz el a „nem- fog-megtörténni” régióból. Költözz, el a „nem- tudom- megtenni” mezőről. Ideje már elhagyni az önsajnálat országát! Lépj ki ezekről a területekről és lépj be a remény országába, a hit országába, arra a földre, ahol tudod, hogy minden lehetséges, arra a helyre, ahol tudod, hogy eljön a te időd! /Joel Osteen/


Joel Osteen Üzenetei fényképe.


Köszöntünk Szent Szellem!-AJÁNDÉKOK MINDENKI JAVÁRA

"Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése." (1Kor 12:7)

William McRae könyvében beszél arról, hogy Bud Wilkinsonnak, az Oklahoma Egyetem futballedzőjének feltettek egy kérdést, mielőtt csatlakozott volna az elnök fizikai erőnlét programjához. "A professzionális sport mennyiben járul hozzá az amerikaiak jó erőnlétéhez?" Válasza ma már híressé vált szállóige: "Semennyiben! A profi futballmeccs egy látványosság, ahol 50 000 ember ül, mind olyanok, akiknek égető szükségük lenne testmozgásra, s nézik azt a huszonkettőt, akiknek pedig már pihenniük kellene."
Ahol a gyülekezet olyan összetételű, hogy van egy közönség, akik nézőként követik néhány jó képességgel rendelkező - de gyakran kiégett - frontvonalbeli előadó munkáját, ott a lelki erőnlét bizony igencsak hiányos. Isten akarata, hogy minden keresztény életében megnyilvánuljanak a lelki ajándékok a Szentlélek hatalma által, s így az egyház, a gyülekezet áldást nyerjen. Ahol ez nem történik meg, ott a közösség nem tölti be szolgálatát a mások iránti gondoskodásban, misszióban és közös Istentiszteletben.
A Szentlélek hatalma által te is részese lehetsz annak, miként tér vissza a kereszténység a gyökereihez, és hogyan kezdi el használni lelki ajándékát minden egyes gyülekezeti tag.
Imádság a mai napra
"Uram, segíts, hogy részt vehessek egyházad szolgálatában!"

Garrie F. Williams írása alapján
 

Isten csodálatos kegyelme- AZ ÍGÉRETEK EREJE

''Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, akik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket'' 
(Zsidókhoz 6:12).
 
Tartsuk magunkat Isten Igéjéhez! Szükségünk van annak figyelmeztetéseire, bátorítására, intéseire és ígéreteire. Fogadjuk a Szentírást Isten hozzánk intézett, nem csupán írott, hanem mondott szavaként is! A hozzá jövő szenvedőkben Krisztus nemcsak azokat látta, akik akkor segítséget kértek tőle, hanem mindazokat is, akik a korszakokon át hasonló ínségben és hasonló hittel fordulnak majd hozzá. Amikor így szólt a gutaütötthöz: ''Bízzál fiam! Megbocsáttatott néked a te bűnöd'' (Mt 9:2)... ezek a szavak más, bűnterhet hordozókhoz is szólnak, akiknek segítségét kellene igényelniük. Így van ez Isten Igéjének minden ígéretével. Bennük Ő személy szerint mindnyájunkhoz szól, olyan közvetlenül, mintha ténylegesen hallanánk a szavát. Krisztus megígéri nekünk kegyelmét, és megosztja velünk hatalmát. Ezek azok a falevelek, amelyek ''a népek gyógyítására szolgálnak'' (Jel 22:22).
Elfogadva, belénk ivódva, jellemünk erősségévé, az élet mozgatórugójává, fenntartójává lesznek. Semmi másnak nincs ilyen gyógyító ereje. Isten erős és gyöngéd szeretettel szereti teremtményeit. Megalkotta a természet törvényeit, azok azonban nem önkényes kényszerek. Minden tilalom, akár testi, akár erkölcsi törvény legyen is, valamilyen ígéretet foglal magában. Ha engedelmeskedünk, áldások kísérik lépteinket. Ha engedetlenek vagyunk, veszedelem és boldogtalanság lesz a következmény. Isten úgy tervezte törvényeit, hogy azok közelebb vonják hozzá az embereket. Ha engedik, megmenti őket a gonosztól, és a jó útra vezeti lépteiket. Kényszeríteni azonban sohasem fog. Túlságosan hitetlenek vagyunk. Bárcsak Istenben való hitre vezethetném népünket. Nem kell azt gondolnunk, hogy a hit gyakorlásához felfokozott izgalmi állapotra van szükség. Mindössze annyit kell tenniük, hogy higgyenek Isten Igéjében, mint ahogy egymás szavának hisznek. Ő mondta azt, és be is teljesíti. Csak nyugodtan bízz az ígéretében, mert Ő komolyan gondolja, amit mond. Mondd ezt: ''Igéjében így szól hozzám, és be is teljesíti ígéretét!'' Ne nyugtalankodj! Bízzál! Isten Igéje igaz. Cselekedj úgy, mint aki bízik mennyei Atyjában.

Ellen White írása alapján
  

Reggeli dicséret- Ki az aki komolyan gondolja ezt a Jézus-dolgot?

„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Máté evangéliuma 10:32-33)
 
Egy keresztyén csoport – a kémhálózat és az üldöztetések ellenére – úgy döntött, hogy titokban összegyűlnek az egyik testvér házának alagsorában. Hétről hétre találkoztak, imádkoztak, tanulmányozták az igét és – mivel a terem jól el volt zárva a külvilágtól – sokat énekeltek. A titkos gyűlések joggal az őskeresztyének katakombáira emlékeztették őket, és ez a büszkeséggel töltötte el őket. Az egyik ilyen összejövetelen azonban három fegyveres katona rontott be a helységbe. Az istentisztelet félbeszakadt, és mindenki reszketve meredt a betolakodókra. „Ez itt a vég!” – gondolták sokan. Az egyik katona durván rákiáltott a gyülekezetre:
– Ki az, aki itt nem gondolja komolyan ezt a Jézus-dolgot?
Feszült néma csend következett. Majd az utolsó előtti sorban lassan fölemelkedett egy ősz hajú vékony ember:
– Én nem vagyok Jézus követője! – rebegte megszeppenve.
– Rendben, akkor tűnj el innen! – recsegte a fegyveres.
Az ősz hajú hamar kisurrant a teremből. Ez után a katona megint elkiáltotta magát:
– Nos, ki az, akinek Jézus nem jelent semmit?
Néhány másodperc után két másik ember is fölállt. A katona csak a fejével intett, hogy mehetnek. Majd harmadszor és negyedszer is föltette a kérdést, miközben gépfegyverét élesre töltve az emberekre tartotta. Az első távozók bátorságot adtak a többieknek is. Sorra egymás után álltak föl az emberek, idősek és fiatalok, nők és férfiak, és amilyen gyorsan csak lehetett, kisurrantak az ajtón. A két másik katona még lódított is egyiken-másikon, hogy gyorsabban távozzanak.
Néhány perc múlva már csak egy tucat ember maradt, akik azonban ülve maradtak. Ekkor a fegyveres külön-külön mindegyikhez odalépett, gépfegyverét egyenesen a mellkasuknak nyomta:
– Te követed Jézust?
– Igen! – hangzott a csöndes válasz.
– És te? Most még elmehetsz! – rivallt rá a másikra – Te követed Jézust?
Az ember lassan, de határozottan bólintott. A katona mindegyikhez odalépett, de – ki halkabban, ki bátrabban – mindenki megvallotta Jézust. Ekkor a fegyveres intett másik két társának, akik durván becsukták az ajtót. Nem sok jót várhattak az ülve maradtak. Ekkor azonban meglepő dolog történt. A három katona falnak támasztotta gépfegyverét, kettő leült a sorok közé, a harmadik pedig így szólt:
– Kedves testvérek! Énekeljük el közösen az „Én csak Jézus lábnyomában járok” kezdetű éneket!
Közzétéve ennyi ideje: , szerző:

2016. szeptember 14., szerda

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Amikor az ifjak bejöttek, halva találták őt. Ekkor kivitték és eltemették a férje mellé.
(Csel 5,10)
 
 
Micsoda drága alkalom Isten hűséges gyermekeinek a temetése! A mennyei világ békessége veszi körül a sírt. Így volt ez, amikor Keresztelő Jánost eltemették a tanítványai, és amikor Istvánt temették istenfélő emberek (Mt 14,22 és Csel 8,2). De milyen siváran áll előttünk ez a sír!

Három dolog hiányzik, ami a gyászolóknak vigasztalást adna. Először is hiányzik az elhunytak jó neve. Anániás és Safira így maradtak meg a gyülekezet emlékezetében, mint becstelen, hazug emberek.

Mit használ a temetésnél bármilyen pompa, mit ér minden dicsérő beszéd és koszorú, ha a sírba szálló nem hagy maga után megbecsült nevet? Salamon mondja: "Kívánatosabb a jó hírnév nagy gazdagságnál..." (Péld 22,1).

Aztán hiányzott ezeknél a hirtelen elhalt embereknél az áldások nyoma is. Bár életük előbbi részét nem ismerjük, de ha még voltak is benne jó dolgok, utolsó cselekedetükkel mindazt tönkretették.

Milyen fénylő nyomok maradtak pl. Sámuel, Ezékiás és Tábita után! Itt azonban csak átok maradt. Ettől őrizzen meg bennünket Isten!

Végül hiányzott a meghaltak felől az a jó reménység, hogy bejutottak Isten országába.

Mert mi is lehet a legdrágább vigasztalás szeretteink sírjánál? Az a bizonyosság, hogy üdvözültek, hogy otthon vannak az Úrnál. Ennek a házaspárnak a rokonai ezt nem mondhatták el.

Ha távol áll is tőlünk, hogy a végső, kárhoztató ítéletet kimondjuk fölöttük, nem túlozunk, ha ezt mondjuk: hiányzott itt az a vigasztalás, amit egy igazi tanítvány sírjánál tapasztalhatunk.

Saját halálunkra nézve kérjük az Urat, hogy Jézus Krisztus vérének érdeméért ajándékozzon meg bennünket boldog véggel!
 

Isten asztaláról-Varga László

"Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz." (Jakab 1,14)
 

Sokan reszketve félnek a sátán hatalmától, mások amögé bújva mentegetik vétkeiket. Felesleges. Ez a rövid ige tudományos alapossággal magyarázza meg minden bűn okát, eredetét. Nem vagyunk képesek ellenállni ösztöneink önző vágyainak, melyeket felerősít a génjeinkben örökölt, szüleinktől, környezetünktől eltanult, az újság, a TV, a hitetlen beszédek és írások felől reánk áradó szenny tömege. Ez az eredendő bűn. Isten az embert szabadnak teremtette, hogy önkéntes szeretettel, meggyőződéssel hajtsa végre boldogságra vezető rendeltetését. Ösztöneit erkölcsi meggyőződése tereli korlátok közé. Ha az elvész, eredménye mindaz a szörnyűség, amit a 20. század kitermelt magából, s átadott a mi századunknak is. Hiába a tudomány minden csodálatos eredménye, nincs más reménysége egy boldogabb, szebb életnek, csak az új nemzedék erkölcsi megújulása. Az pedig elképzelhetetlen Istenre támaszkodó hit nélkül. Menthetetlenül belepusztul az emberiség a hitetlenségből fakadó erkölcs nélküliségbe. Létfontosságú, hogy ifjúságunk újra megtalálja Istent, Krisztust. Csak akkor lesz képes áldozatok árán új életet építeni.

Urunk, úgy tűnik, nagy nyomorúságok után még nagyobb veszedelmek várnak ránk. Nagyon sok területen hallhatunk aggasztó fejleményekről és várakozásokról. Mi lesz gyermekeinkkel, unokáinkkal? Rád bízom magamat és utódaimat, tudom, hogy Te kezedben tartod azt, aki bízik benned, azért bátran nézek jövőnk elé, de nagyon aggódom népem hitetlensége miatt. Tégy csodát, Urunk! Ne dobj el minket! Jézus biztat: ami embernek lehetetlen, Istennél lehetséges. Fordítsd magad felé új nemzedékünk lelkét, hogy megmaradjunk, hogy jövőnk legyen! Ámen.
 

Mindennap az Ige fényében-ISTEN ÍTÉLETÉNEK TÜZE

A mai napon olvasandó igeszakasz: Jel 16,1-9
 
1 Ekkor hallottam, hogy a szentélyből egy hatalmas hang így szólt a hét angyalhoz: "Menjetek el, és öntsétek ki Isten haragjának hét poharát a földre!" 2 Elment az első, kiöntötte a poharát a földre, és csúnya, rosszindulatú fekély támadt azokon az embereken, akiken a fenevad bélyege volt, és akik az ő képmását imádták. 3 A második angyal is kiöntötte a poharát a tengerbe, és az olyanná lett, mint a halott vére, és minden élőlény elpusztult a tengerben. 4 A harmadik angyal is kiöntötte a poharát a folyókba és a vizek forrásaiba, és azok vérré változtak. 5 És hallottam, hogy a vizek angyala így szólt: "Igazságos vagy te, a Szent, aki vagy, és aki voltál, hogy így ítéltél; 6 mivel szentek és próféták vérét ontották ki, te is vért adtál nekik inni: megérdemelték." 7 És hallottam, hogy így szólt az oltár: "Igen, Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid". 8 A negyedik angyal is kiöntötte a poharát a napra, és megadatott neki, hogy gyötörje az embereket annak tűző sugarával; 9 és az emberek gyötrődtek a nagy hőségben, és káromolták az Isten nevét, akinek hatalma van ezek fölött a csapások fölött, de nem tértek meg, hogy dicsőséget adjanak neki.

"Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg, ... Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: ... béküljetek meg az Istennel. (2Kor 5,11.20)

Minden olyan egyházban vagy szektában, ahol az eljövendő ítélet hite erősen él, a tagok merészen evangelizálnak. Sürgetik az embereket, alkalmas és alkalmatlan pillanatokban, hogy "fogadják el Jézus Krisztust", mint aki az egyetlen kiút az eljövendő ítéletből.
Amikor tudjuk, hogy Isten tüze közeleg, nincs vesztegetni való időnk. Ha meg vagyunk győződve arról, hogy Isten ki fogja tölteni az ő haragjának a poharait, és ha lelkünkben csak egy kis együttérzés is van, akkor úgy élünk és szólunk, mint Isten követei.
Azok, akiknek kifinomultabb az ízlésük, nem járnak-kelnek össze-vissza az emberek között a hírrel, hogy Isten készül őket megégetni. Alkalmas időpontokban vitatkozni szoktak az elidegenedésről, amely miatt az Istenben nem hívő, és a keresztyén közösségen még kívül lévő emberek szenvednek. Saját gyülekezetükön belül ezek az egyháztagok minden tőlük telhető módon megpróbálják gyakorolni magukat az ilyen keresztyén közösségi életben. A kívülvalók iránt pedig az "előevangelizációnak" nevezett munkát végzik. Ez nem direkt megközelítés, hanem egy olyan bizonyságtétel, amelyik szelíd hangon, üdítő italokkal, kávéval és süteménnyel történik.
Nincs semmiféle "egyetlen üdvözítő módszere" a Jézus Krisztust nem ismerők megközelítésének. A módszer függ az időtől, helytől, alkalomtól, emberektől stb. És az evangelizálás nem is csak beszédből áll. Sokkal több az annál.
A lényeg az, hogy ha valóban hisszük, hogy a harag poharai kitöltetnek mindazokra, akik feltartóztatják Isten országa szabadságmenetét, akkor magatartásunkban sokkal több sürgetésnek kell lennie, mint ahogy az most nyilvánvaló.
A békesség Istene, Istene az ítélet tüzének is. Az Úr, aki szeret minket és a mi gyermekeinket, a tíz csapásnak az Istene is.
Amikor Isten visszahívta a béketárgyalásokról Mózest, az ő követét, nem maradt más hátra, mint csak az ítélet. Amíg Krisztus békekövetei a mai fáraókkal tárgyalnak, addig még tart a kegyelem napja. De nem tart örökké

Krisztus mindenek felett- KÉPZELŐERŐ VAGY SUGALMAZÁS

"...a Krisztus iránt való egyenesség..." (2Kor 11,3).

Egyszerűség a tisztánlátás titka. A szent még hosszú ideig nem ítél tisztán, de minden nehézség nélkül tisztán kellene látnia. A szellemi zűrzavart sem ítéli meg tisztán, de az világos, hogy engedelmeskednie kell. Értelmi síkon kitervelheted a dolgokat, de szellemi síkon összezavarodsz. Ha Isten nyomást gyakorol rád, engedelmeskedj abban a dologban. Képzelőerődet ejtsd foglyul, hogy engedelmeskedjék Jézus Krisztusnak, akkor minden olyan tiszta lesz, mint a napfény. Ítélőképességed később alakul ki, de mi sohasem ennek alapján látunk, hanem úgy látunk, mint a gyermekek. Amikor megpróbálunk bölcsek lenni, akkor semmit se látunk (Mt 11,25). Életünk legkisebb eseménye - a Szent Szellem ellenőrzése nélkül - elég arra, hogy bensőnkben szellemi zűrzavart okozzon, és bármennyit gondolkozunk is rajta, nem tudunk tisztán látni. A szellemi zűrzavart csak engedelmesség által lehet tisztázni. Amint engedelmeskedünk, felismerjük a helyzetet. Ez nagyon megalázó, mert ezáltal belátjuk, hogy szellemi zűrzavarunk oka belső adottságunkban van. Amikor természetes előrelátásunkat átadjuk a Szent Szellemnek, olyan képességgé alakul át, amivel Isten akaratát felismerhetjük, és ez egész életünket megtartja egyszerűségben.

Isten műhelyében-

"Vizsgáljátok meg, hogy mi az, ami kedves az Úrnak! "(Ef 5, 10) 
 
 
Az Úr akaratát nem mindig könnyű felismerni. "Ne legyetek esztelenek, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata" (Ef 5, 17). Bizony, Istentől megvilágosodott értelem kell ehhez! Amíg értelmetlenségünkben élünk, hiányzik a képességünk ennek megvizsgálására. "Formálódjatok át a ti elmétek megújulásával, hogy megítélhessétek mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata" (Róma 12, 2) - különben könnyen Isten szavának tartjuk a saját szívünk hangját. Ismételten meg kell tagadnunk önző lényünket; gondolkozásunkat és akaratunkat legmélyebb gyökeréig Isten világosságába kell állítanunk és engednünk, hogy Ő újítson meg. Ekkor Isten válaszolni fog, elsősorban Igéje által.

Persze a Biblia nem valami polgári törvénykönyv, amely minden lehetséges esetre nézve rendelkezéseket és előírásokat tartalmaz. Egyáltalán lehetetlen egy ember életét a törvény paragrafusaival isteni módon szabályozni. Ha külsőleg ugyanazok az esetek fordulnak is elő, mégsem azonosak, a körülmények és a személyek különbözők. Csak a megvilágosított és megszentelt értelem képes az Igét helyesen alkalmazni egy-egy meghatározott esetre. Az Úr Jézus földi életében főként az írott Ige vezetése alatt állt, és mert teljesen Isten világosságában élt, helyesen is alkalmazta. Az Ószövetségnek két ellentmondó próféciája van az eljövendő Megváltóról. Ézsaiás 9. része királyi dicsőségben állítja elénk a Dávid trónján, az 50. és 53. rész pedig leírhatatlan szenvedések formájában, mint Isten szolgáját. A zsidók és a tanítványok is a Messiás ragyogó királyságát várták. Jézus azonban az alázatosság útját ismerte fel írásszerűnek a maga számára, mielőtt a dicsőségbe juthatott. Természete megborzadt ugyan ettől a szörnyű úttól, de nem hunyta be szemét ezeknél az igéknél.

A mi óemberünk ravasz és csaló; szívesen magáévá teszi azokat az igéket, amelyek kívánságainak és hajlamainak megfelelnek. Figyelj Istennek bizonyos körülményekben adott intéseire is, hogy eligazodhass. Istennek olyan világos látású embereitől is kérhetünk tanácsot, akik nem a saját szívünk szerint, hanem Jézus szerint tanácsolnak minket. Legyünk nagyon elővigyázatosak belső meglátásainkkal! Nálunk még sok minden zavaros és ez a rajongás táptalaja. Sok imádkozással és a saját kívánságaink elvetése mellett vizsgáljuk meg, mi kedves az Úrnak

Napi Gondolatok


Elgondolkodtál-e már azon, hogy miért van az, hogy minden ember örökké akar élni? Hogy dollár milliárdokat költenek olyan genetikai kutatásokra, amelyek arra irányulnak, hogy megtalálják az örök fiatalság, a gyors regenerálódás és a hosszabb élet "szérumát"? Miért él bennünk e vágy, ha amúgy mindig panaszkodunk, mert oly keserű a földi élet? Miért érezzük azt, hogy ha nem olyan jó itt, azért még többet akarunk-e földi létből? Ki kódolta a génjeinkbe ezt a vágyat és miért?
A válasz igen egyszerű! Eredendően örök életre lettünk teremtve, azonban a bűn megrontotta a világunkat, a testünket és gondolkodásunkat és nem élhetünk örökké anélkül, hogy elfogadnánk Isten ajándékát, a kegyelmet, amelyet Jézus értünk hozott áldozatára nézve kaphatunk meg! Enélkül esélyünk se lenne az örök életre, hiszen a bűn zsoldja a halál! Halált érdemlünk, nem életet! De Jézus meghalt helyetted, ezért neked már nem kell! Csak fogadd el az Ő ajándékát és örökké élsz majd, ahogy az az eredeti tervben is szerepelt!

Isten ígéreteinek tárháza- Az Isten jótetszésének jele


„Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek" (Jak 1,12)
 

Igen, boldog, még a kísértés ideje alatt is. Ezt azonban csak az veszi észre, akinek mennyei „gyógyító írral" kenték meg a szemét. De el kell tűrnie a kísértést, mégpedig úgy, hogy közben nem lázadozik Isten ellen, sem a jó útról nem tér le. Áldott az az ember, aki már átment a tűzön, de a tűz nem emésztette meg, mint a pelyvát.
Mikor a próbatételnek vége, jön Isten jótetszésének jele: „az élet koszorúja". Ez annyi, mintha az Úr azt mondaná: Hagyjátok élni, mert megméretett a mérlegen, és nem találtatott könnyűnek. A jutalma élet, mégpedig nem csupán létezés, hanem szent, boldog, igazi élet, Isten velünk való szándékának a megvalósulása. Már most egy magasabb rendű szellemi élet és öröm koszorúzza meg azokat, akik győzelmesen mentek át a legnagyobb kísértéseken is.
Az Úr azoknak ígéri az élet koszorúját, akik őt szeretik. A kísértések tüzében ugyanis csak az Urat szeretők tudnak megállni, a többiek elsüllyednek, elkeserednek vagy visszatérnek a világba. Nos, én szívem, szereted az Urat? Szereted őt igazán, mélyen és teljesen? Ha igen, akkor szereteted próbatétel alá fog kerülni, de ne félj, nem sodor el a próbák legmélyebb árja sem.
Uram, táplálja a Te szereteted az enyémet mindvégig!
 
Spurgeon-

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Az igazi szabadság

"Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. "(Róm 8,14)


A szolga külső parancsra engedelmeskedik urának. A gyermek belső indításra engedelmeskedik apjának. Ugyanaz a lélek, ugyanaz a lelkület van bennük, egyet akarnak. A hívő számára Isten törvénye nem külső kényszer már, hanem belső késztetés. Önként, meggyőződéssel teszi azt. Nem lázad ellene, nem engedményeket kér belőle, nem kibúvókat keres, hanem mivel teljes szívéből szereti az Urat, teljes szívvel törekszik az engedelmességre is.

Erre a szabadságra segíti el Isten azokat, akik hisznek benne. Amikor a tékozló fiú elment otthonról, szolgalélekkel távozott. Keserű kötelességnek találta a munkát, nyűgnek az apai ház rendjét. Amikor hazatér, ugyanazokat a parancsokat kell teljesítenie, csak most már szereti azt, aki parancsol, s tudja, hogy neki is az a jó, ha engedelmeskedik. Itt van a helyén, itt lehet azzá, akivé lennie kell: szabad gyermekké, gazdag örökössé.

Mert a szabadság nem az, bogy azt teszek, amit akarok, hiszen ilyen lehetőség nincs. Hanem az az igazi szabadság, hogy azzá válhatok, akinek Isten teremtett. Ez pedig csak az Atyával való közösségben lehetséges, amikor Isten az ő Szentlelkét adja az embernek, aki így képes is engedelmeskedni neki. A külső törvény bensővé válik, a hívő egyet akar Istennel.

Ágoston írta: az Istentől teremtett ember képes volt Istennek engedelmeskedni, és azt megtagadni is, tehát nem vétkezni, és vétkezni is. A tőle elszakadt ember nem tud nem vétkezni (mindig csak vétkezni képes). Az újjászületett hívő újra tud vétkezni, és nem vétkezni is. A mennyországban pedig már nem tud vétkezni többé.

Jézus Krisztus a vétkezés kényszere alól szabadít fel arra az állapotra, hogy tudjunk újra nem vétkezni is, vagyis örömmel engedelmeskedni Istennek, aki jobban tudja, mi jó nekünk, mint mi magunk.

Én már szabad vagyok erre?

Joel Osteen- Mai napon úgy döntök, virulok ott, ahol el vagyok ültetve! :)

Az alkotód, a Teremtőd azt mondja rólad, hogy áldott vagy, értékes vagy, tehetséges vagy, kreatív vagy, Isten kiváltságát élvezed. Bármihez nyúlsz, virágzik és sikerre viszed. Erős vagy és képes arra, amire Isten teremtett. Lehet, hogy nem érzed, de hinned kell benne. Ne feledd, győzelemre vagy programozva! Ha azon meditálsz, amit Isten mondott rólad, akkor egyre magasabbra jutsz, Isten áldását hinti rád és győztes életed lesz! /Joel Osteen/

Köszöntünk Szent Szellem!- TÖREKEDJÜNK A LELKI AJÁNDÉKOKRA!

"A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek." (1Kor 12:4)

1970 előtt alig-alig írtak keresztény szerzők a lelki ajándékokról. Aztán nagyon népszerű lett a teszt, amivel meg lehet határozni erős vagy gyenge pontjainkat, hogy mit szeretünk és mit nem, mire vagyunk képesek és mire nem. Mindezt egy cél érdekében: hogy meghatározza, vajon hol a helyünk Isten művében. Ezt az információt azonban sokszor rosszul használták fel. Ma azonban már hasznos segédanyagok találhatók ahhoz, hogy az emberek felfedezhessék, hogyan szolgálhatnak a leghatékonyabban az Úrnak.
A lelki ajándékokról három alapvető bibliai felsorolás áll rendelkezésünkre, amit imával áttanulmányozhatunk. Két lista természetfeletti ajándékokat vagy támogató szolgálati ajándékokat tartalmaz, a másik pedig a természetfeletti hatalom által megvalósuló ajándékokat sorolja fel. Minden lelki ajándék Jézus Úr voltát magasztalja fel, és nem annak elfogadóját vagy a Szentlelket. Olvasd el a Római levél 12. fejezetéből az Isten ajándékairól szóló részt, és megtalálod, milyen különleges adományokat kap a hívő az Úr szolgálatára. Efézus 4:1-16. verseiben Krisztusnak azon jótéteményeiről olvashatunk, amelyeket a hivatalos szolgálattevőknek ad.
De amikor a 1Korinthusi 12. fejezetében olvasunk a Szentlélek ajándékairól, itt kilenc természetfeletti ajándékról olvasunk, amelyek minden keresztény számára elérhetőek, amikor azokra szükség van az Úr szolgálatában. J. Rodman Williams ezt írta az 1Korinthus 12-ben található ajándékokról: "A lelki ajándékok nem rejtőzködő talentumok vagy csiszolt képességek, amelyek látványosabb módon nyilvánulnak meg. A lelki karizmák nem csak annak kicsit fejlettebb változatát jelentik, ami már korábban is bennünk volt, bármilyen csodálatos módon nyilvánulnak is meg. A Szentlélek ajándékai adományok, nem pedig kiemelt képességek." Ezek a lehetőségek számodra is készen állnak!
Imádság a mai napra
"Kérlek, Uram, add, hogy a tőled kapott összes ajándékot szolgálatodra használjam fel!"

Garrie F. Williams írása alapján
 

Isten csodálatos kegyelme- A HIVŐKÉRT

''Azért hitből, hogy kegyelemből legyen'' (Rómabeliekhez 4:16).

Krisztus kegyelme nélkül a bűnös helyzete reménytelen. Semmit nem lehet tenni érte, az Isteni kegyelem azonban természetfeletti erővel ruházza fel, ami munkálkodik az értelmén, a szívén és a jellemén. A Krisztus kegyelmében való részesedés az, ami által az ember felismeri a bűn gyűlöletes természetét, és végül kiűzi azt lelkének templomából. Kegyelem által kerülünk közösségbe Jézus Krisztussal, hogy társuljunk hozzá a megváltás munkájában. A hit az a feltétel, amit Isten megfelelőnek látott arra, hogy megbocsásson a bűnösnek. Ez nem azért van, mert valami olyan erény van benne, amely által az üdvösség kiérdemelhető, hanem azért, mert megragadhatja Krisztus érdemeit, a bűnös orvosságát... ''Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az őnéki igazságul. Annak pedig, aki munkálkodik, a jutalom nem tulajdoníttatik kegyelemből, hanem tartozás szerint. Ellenben annak, aki nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az "Istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul'' (Róm 4:3-5).
Az igazság(osság) a törvénynek való engedelmesség. A törvény igazságot követel, és ezzel a bűnös tartozik a törvénynek, de képtelen annak megadására. Egyedül hit által igazulhat meg. Hit által Istenhez hozhatja Krisztus érdemeit, és az Úr a bűnösnek tulajdonítja Fiának engedelmességét. Isten elfogadja Krisztus igazságát az ember elégtelensége helyett. Elfogadja és megigazítja a bűnbánó, hivő lelket. Megbocsátja bűntetteit, és úgy bánik vele, mintha igaz volna. Úgy szereti, mint saját Fiát. Ekként tulajdoníttatik a hit igazságként, majd a bűnbocsánatot nyert lélek továbbjut kegyelemből kegyelembe és világosságról nagyobb világosságra. A hit érintése megnyitja előttünk az Isteni erő és bölcsesség kincsesházát. Isten ekként hajtja végre kegyelmének csodás tetteit porból lett eszközein át. Erre az élő hitre van ma szükségünk. Bizonyosnak kell lennünk abban, hogy Jézus valóban a mienk, és az Ő Lelke tisztogatja és finomítja szívünket. Ha Krisztus követőinek valódi hite volna, amely szeretettel és szelídséggel párosul, hatalmas munkát végezhetnének el. Munkájuk gyümölcse Isten dicsőségét szolgálná.

Ellen White írása alapján

Reggeli dicséret- Isten védelmében

Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik az.” (91. Zsoltár 1. vers)

Megfigyelted már, hogy mit csinál egy kisgyerek, ha mint idegen közeledsz hozzá? Igen, azonnal odaszalad szüleihez és édesanyja vagy édesapja lábát szorítva mögéjük bújva les vissza rád. S ugyanez figyelhető meg az állatvilágban is, ahogy a kicsinyek szüleik árnyékában rejtőznek el.
De mi történik később, mikor öntudatára ébred egy gyermek? Kamaszkorban már nem keressük szüleink közelségét, sőt… csak semmi érintés, semmi puszi, minél messzebb, minél távolabb… Aztán persze, ha baj van, akkor jön: Apa segíts! S vannak, akik szerint ez így van jól.
Most az olimpia idején figyeltem fel arra is, hogy rengeteg sikeres sportoló gyermeke (aki maga is sportol), úgy nyilatkozott, hogy nem szeretné, ha összehasonlítanák apjával, vagy anyjával, és minden lehetőséget megragad azért, hogy kilépjen szülei árnyékából.
S a megkérdezettek között csak egy kerékpáros volt, aki azt mondta, hogy végtelenül hálás azért, hogy ő is ott tekerhet, ahol korábban az édesapja. Sőt, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy az egyik legnagyobb kerekes – hiszen az apja egyben az edzője - ad neki minden nap tanácsot.
Ezen példák után szeretném, ha elgondolkodnál azon; Te hogyan viszonyulsz a mennyei Atyához? Az öntudatára ébredt Ádámhoz hasonlóan elbújsz előle, kerülsz vele minden kontaktust, vagy Dáviddal együtt azt mondod:
Én oltalmam, váram, Istenem; ő benne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; pajzs és páncél az ő hűsége.
Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal; A dögvésztől, amely a homályban jár; a döghaláltól, amely délben pusztít. Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít.” (Zsolt. 91:2-7)
Szerző: Szilárd 

2016. szeptember 13., kedd

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Miért beszéltetek össze, hogy az Úr Lelkét megkísértsétek? (Csel 5,9)
 
 
 Akinek Anániás és Safira büntetése túl szigorúnak tűnik, gondolja meg a következőket: Anániás családapai kötelességét elhanyagolta.

Mint a család fejének az lett volna a kötelessége, hogy jó példával járjon családja előtt. Ehelyett szövetkezett feleségével a bűnre.

Ő szándékosan hazudott, amint Péter szavai mutatják: "Miért, hogy ezt cselekedted szívedben?" 
(4. v.).

Isten Igéje különbséget tesz a tévedésből vétkező (4Móz 15,27), és a szándékosan vétkező ember között (30. v.). "Aki szándékosan vétkezik, az Urat illeti szidalommal, irtassék ki azért az a népe közül." (4Móz 15,30)

Súlyosbító körülmény Anániás esetében az is, hogy ő akkor hazudott és csalt, amikor Isten Lelke különös erővel munkálkodott a gyülekezetben.

Minél világosabban hirdettetik az Ige, minél hatalmasabban munkálkodik a Szentlélek, annál nagyobb büntetésre méltó az ellenállás az Igével szemben. Safira is rendkívül súlyos módon vétkezett: támogatta férjét a csalásban. Az asszony Isten akarata szerint segítő társa a férjének. Azonban a jóra, a hitre és az Isten iránti engedelmességre kell segítenie. Milyen rettenetes, ha a bűnre segíti!

Mennyivel más volt Abigail (lSám 25,17), aki férje balgaságának ellenállt, amíg Safira férjét a gonoszra bátorította.

Milyen hűséges volt Pilátus felesége, aki óva intette férjét. Safira a háromórás kegyelmi időt kihasználatlanul elszalasztotta. Amikor Péter megkérdezte tőle: "Valóban annyiért adtátok el a földet?" - arcátlanul hazudott Isten emberének ezt mondva: ennyiért. Azonnal összerogyott és meghalt.

Isten őrizzen meg bennünket ezeknek az embereknek a bűnétől!
 

Isten asztaláról-Varga László

"Ne féljetek!... Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! Akkor ezt mondta Mózesnek az Úr: ...emeld föl a botodat, nyújtsd a kezedet a tenger fölé, és hasítsd ketté, hogy szárazon menjenek át Izráel fiai a tenger közepén." (2Mózes 14,13-16.)
 
 

Mint más hasonló igék olvasásakor, ne azon gondolkozzunk, hogyan volt ez lehetséges, hanem azon, mit tanít ezáltal nekünk Isten Lelke. Ahhoz pedig az kell, hogy éljük bele magunkat a történetbe úgy, ahogy le van írva. Lássuk magunk előtt a Vörös-tenger nyugati nyúlványát, mely egy-két kilométer szélességben, sekélyen nyúlik be a Sínai-félsziget pusztájába, gyalognépnek átjárhatatlanul. Ott áll a nép a tenger partján. Mögöttük feltűnik a fáraó legyőzhetetlen serege. Elől víz, hátul tűz, a biztos halál vár rájuk. És akkor Mózes Isten parancsa szerint kinyújtja botját - az Istentől kapott hit és erő jelképét -, és belelép a vízbe. Csak egy lépést. De botja előtt mindig megnyílik még egy lépés. Képzeljük magunk elé a tömeget, amint reszketve, de nagyobb félelemtől hajtva indul utána a kétfelé váló, feje fölé emelkedő víz közepébe. Lehetetlen, és mégis megvalósul. A víz előbb egyre magasabb, aztán alacsonyodik, s egyszerre ott vannak a túlsó part biztonságában. Nem ismerünk a magunk életére? Így vezet át Isten minket is ezernyi veszedelmen, amíg előttünk jár hitünk, bizalmunk és engedelmességünk.

Uram, Istenem, így vezettél át engem is annyi reménytelen nyomorúságon, akkor is, amikor még alig ismertelek. De Te átsegítettél, hogy megismerjem hatalmadat, jóságodat, és bátrabban merjem rád bízni magam. Így vezetted át népünket a rabság elnyelni kész tengerén, s aki azalatt benned bízott, mindig volt reménye, jókedve, bátorsága arra is, hogy egyházad mellett kitartson, gyermekeit is neked nevelje, erkölcsi szennybe ne keverje magát. Add, Urunk, hogy népünk, főleg fiatalságunk értse meg, hogy nem a politika, nem emberek, hanem Te irányítottad sorsunkat, és így benned bízva, neked engedelmeskedve jussunk át mai gondjainkon is, általad vezetett, országodat építő jövő felé! Ámen.

Mindennap az Ige fényében-AZ UTOLSÓ ÍTÉLET

A mai napon olvasandó igeszakasz: 2Móz 11


1 Azután azt mondta az ÚR Mózesnek: Még egy csapást hozok a fáraóra és Egyiptomra, s akkor majd elbocsát benneteket innen. Mindenestül elbocsát, sőt kikerget benneteket innen. 2 Mondd meg a népnek, hogy kérjen minden férfi a szomszédjától és minden asszony a szomszédasszonyától ezüst és arany ékszereket. 3 Az ÚR pedig jóindulatot támasztott a nép iránt az egyiptomiakban, és annak a férfinak, Mózesnek is nagy volt a tekintélye Egyiptom országában mind a fáraó szolgái, mind pedig a nép előtt. 4 Akkor ezt mondta Mózes: Így szól az ÚR: Éjféltájban átvonulok Egyiptomon, 5 és meghal minden elsőszülött Egyiptom földjén, a trónján ülő fáraó elsőszülöttje csakúgy, mint a kézimalmot hajtó szolgáló elsőszülöttje, meg az állatok minden elsőszülöttje is. 6 Nagy jajveszékelés lesz egész Egyiptomban, amilyen nem volt, és nem is lesz többé. 7 De Izráel fiaira a kutya se ölti ki a nyelvét, sem emberre, sem állatra. Ebből tudjátok meg, hogy különbséget tesz az ÚR Egyiptom és Izráel között. 8 Ezek a szolgáid pedig mind lejönnek hozzám, és leborulnak előttem e szavakkal: Menj ki te és az egész nép, amely mögötted van! Így megyek majd el. És fölgerjedt haraggal távozott el a fáraótól. 9 Az ÚR pedig azt mondta Mózesnek: Azért nem hallgat rátok a fáraó, hogy minél több csodát tegyek Egyiptom országában. 10 Mózes és Áron tehát véghezvitte mindezeket a csodákat a fáraó előtt, de az ÚR megkeményítette a fáraó szívét, és nem bocsátotta el Izráel fiait országából.

"És (Mózes) fölgerjedt haraggal távozott el a fáraótól. Az Úr pedig azt mondta Mózesnek: Azért nem hallgat rátok a fáraó, hogy minél több csodát tegyek Egyiptom országában." (2Móz 11,8b-9)

Isten népének a szabadságát nem lehetett a konferencia asztalnál elérni. Végül Isten ítéleteinek kellett bekövetkezniük. A tíz csapás arra kényszerítette az egyiptomiakat, hogy elismerjék Izráel Istenének nagyságát. Amíg az utolsó csapás meg nem rendítette a nemzetet, Isten népe nem szabadult meg.
Ami Egyiptommal megtörtént, annak kell megtörténnie a mi világunkat illetően is: nem lesz békességük az elnyomottaknak, amíg csak a világ meg nem látta Istenünk ítéleteit.
A szív megkeményedése eléri azt a pontot, amikor Isten lemond az emberekről. Miután nem engedelmeskedtek, és elmentek egészen addig az Isten türelmével való visszaélés terén, ahonnan már nincs visszaút, az utolsó ítélet elkerülhetetlen. Isten - Isten. Ezt mindenkinek meg kell tudnia.
A 2Móz 11-ben látjuk Mózest amint elhagyja a fáraó udvarát, ahol Isten népének az ügyét képviselte. Ezúttal "fölgerjedt haraggal" távozik el a fáraótól. Mózes haragja megér egy külön tanulmányt. Fiatal korában Mózes a saját izmaira hagyatkozott, hogy igazságot szolgáltasson Izráelnek. "És meglátta, hogy egy egyiptomi férfi egy héber férfit ver az ő atyjafiai közül ... agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban." (2Móz 2,11-12). De Isten nagyköveteként Mózes Isten szócsövének bizonyul, felindultsága pedig az ő Istenének haragját tükrözi.
"És fölgerjedt haraggal távozott el a fáraótól." Most Isten nagykövetét visszahívják. Mózes megszakítja a béketárgyalásokat. A fáraó már túl messzire ment. A békéhez vezető utolsó ajtó is bezárult. Most szabad folyást kell adni az ítéletnek.
Mózes kimerült, s ekkor Isten szól hozzá. Megvigasztalja. Isten elmondja Mózesnek, hogy most arra az imádságra fog majd felelni, amelyik az Istent ismerők ajkán mindig az első imádság kell hogy legyen: Szenteltessék meg a te neved.
A történelem végeredménye nem az emberek üdvössége, hanem Isten dicsősége. Amikor Krisztus Isten minden ellenségét lába alá veti, az Úristen lesz minden mindenekben, minden mindenkinek.
Istent dicsőíti majd az ő népének megszabadulása. De ellenségeinek megbüntetése is Isten nevének megszentelését fogja szolgálni.