Bizonyságaid örökkévaló örökségem

De amikor a vízből kiléptek, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt. (Csel 8,39.)

Fájdalmas az olyan személytől elválni, aki áldássá lett az életünkben. Igénk ilyen esetre nyújt vigasztalást. Mikor következett be az elválás? A keresztség után, akkor, amikor Fülöp elvégezte az Istentől rábízott feladatot. Isten azokat az embereket, akiket mint az Ő eszközeit szeretünk és tisztelünk, addig hagyja mellettünk, amíg az Ő kegyelmi tervét nem teljesítik. Csak akkor, s nem előbb, elveszi azokat tőlünk. Az elválasztást az Úr Lelke vitte végbe. Hogy mit jelent ez a kifejezés: "Az Úr Lelke elragadta Fülöpöt..." - nem tudjuk könnyen megmagyarázni. Bizonyára azt, hogy csak az imént összekötött szálakat nem emberi önkény szakította el, hanem maga az Úr volt az, aki az elválást véghez vitte. Ha felismerjük az Úr kezét, akkor az ilyen elválásoknál nem panaszkodunk hangosan, mint az a világban történik. Mi lett a következménye az elválásnak? "Az udvari főember nem látta többé Fülöpöt." Bizonyára tiszteletteljesen nyugodott meg rajta a tekintete. Milyen szívesen magával vitte volna hazájába, hogy ott tovább tanítsa őt is és honfitársait is Isten beszédére! Isten gondolatai azonban magasabbak és jobbak az ember gondolatainál! Amstein evangélista beszélte el egyszer, hogy gyümölcsfái közül egy "függőfává" vált, amely gondos bánásmód után sem akart növekedni. Egy szakember jött rá az okára. A csemetét az elültetésnél nagyon szorosan hozzákötötték a támasztókaró-hoz. Amikor a laza föld a fácska körül lejjebb-lejjebb süllyedt, a fa nem tudott a kötés miatt a talajjal süllyedni. A gyökerek a termőtalaj fölött lebegtek. Isten nem bánt így a főemberrel, nem kötötte Fülöphöz, hanem átélhette azt, amit Pál mond a 2.Kor. 1,21-ben: "Aki minket veletek együtt a Krisztusban megerősít és felken, Isten az!"

Isten asztaláról-Varga László

"Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az Úr... Elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptomból, és más istenek után jártak a környező népek istenei közül... föllángolt az Úr haragja Izráel ellen... Odaadta őket a körülöttük levő ellenségnek... Akkor bírákat támasztott az Úr, és azok megszabadították őket szorongatóik kezéből. De mikor meghalt a bíró, ismét romlottabbak lettek őseiknél..." (Bírák 2,11-19.)

A Bírák könyve egyike a Biblia legnehezebb és legszomorúbb könyveinek. Mintegy négyszáz év történetét foglalja magában, a honfoglalástól a királyok koráig. A monoteizmus, az egyistenhit minden időben nehéz küzdelmeinek képét találjuk benne. A megszabadult, otthonra, hazára lelt nép unja láthatatlan, megfoghatatlan Istenét, s a szomszéd népek hatására látható, kézzelfogható isteneket, bálványokat imád. Ahogy elhagyja Istenét, ereje megbénul, idegen népek rabló uralma alá kerül. Mikor Istenéhez kiált, megtalálja hitét, öntudatát, megszabadul. Az új nemzedék újra kezdi, s ez így ismétlődik kínos egyhangúságban évszázadokon át. Sokan kérdezik: Miért szent ez a bűnnel, kegyetlenséggel, átokkal tele könyv? Azért, mert éppen ebben a szókimondó tragikumban van a tanulsága. Nagyon nehéz megmaradni a láthatatlan, mégis állandó helytállást követelő Isten szolgálatában, főleg idegenek és kényelmesebb vallások között. Most a passzív keleti vallások, jósnők, horoszkópok, vad szekták léptek a régi bálványok helyébe, bomlasztják népünk erkölcsét, erejét, gerincét. Megtartó, egységbe kovácsoló erőt ma sem adhat más, mint a megújuló hit az egyetlen, szerető Istenben.

Istenem, Te mindig megtartottad a Te utaidon járó népeket, évezredeken át. Változtak a nemzetek, a szokások, kultúrák, de Te ugyanazt az erőt, erkölcsöt, közösséget, szeretetet adod minden kornak és minden népnek. Köszönöm, hogy én is abban élhetek. Kérlek, tartsd meg ebben a hitben a mi népünket! Ne engedd szétkorhadni idegen tanítások zűrzavarában! Vonj minket és utódainkat újra közelebb magadhoz! Ne vond meg tőlünk hited és szereteted megtartó ajándékát! Ámen.

Mindennap az Ige fényében- A FIÚ ELEDELE

A mai napon olvasandó igeszakasz: Jn 4,31-38

31 Közben kérték őt a tanítványai: "Mester, egyél!" 32 Ő pedig azt mondta nekik: "Nekem van eledelem, amit egyem, amiről ti nem tudtok." 33 A tanítványok erre egymást kérdezték: "Valaki talán hozott neki enni?" 34 Jézus ezt mondta nekik: "Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját. 35 Vajon nem ti magatok mondjátok-e, hogy még négy hónap, és jön az aratás? Íme, mondom nektek: emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra. 36 Az arató jutalmat kap, és begyűjti a termést az örök életre, hogy együtt örüljön a vető és az arató. 37 Mert ebben az esetben igaz a közmondás, hogy: más a vető, és más az arató. 38 Én elküldtelek titeket, hogy azt arassátok, amiért nem ti fáradtatok: mások fáradoztak érte, ti pedig az ő munkájukba álltatok be."

"Jézus azt mondta nekik: Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját."

(Jn 8,34)

Amikor egy kommandó egység partra száll egy ellenséges területen, akkor nem városnéző sétára indul. Küldetését kell teljesítenie, majd vissza kell térnie a támaszpontra. Hasonló módon szólt Jézus az ő tevékenységéről. Azért élt, hogy engedelmeskedjék az őt elküldő Isten utasításainak. Küldetést kellett teljesítenie. Nem lehetett őt egyedüli életcéljától elvonni. Majd ha végrehajtja az őt elküldő Atya akaratát, megy és jelenti neki: "A küldetés teljesítve." Ezen a rendkívüli napon Jézus ott ült a kútnál, fáradtan, egy hosszú út után (6.v.). A tanítványok már szereztek ennivalót, és sürgették Jézust, hogy egyen egy kicsit. Jézus azonban tisztázta, hogy neki fontosabb dolgok járnak az eszében. Feltett szándéka volt, hogy végrehajtja az Atya akaratát. Isten országa íme megérkezett Samáriába. Krisztus éppen az előbb ajánlotta fel az élet vizét egy bűnös asszonynak. Most, miközben a kútnál ült, Jézus látta látomásban az aratásra érett mezőket, ahol majd a tanítványai lesznek az aratók. Olyan sok öröme volt abban, ahogy elmerengett Atyjának akaratán és Atyjának munkáján, hogy minden egyéb lényegtelen volt. Meg kell tanulnunk az Úrnak ezt az örömét. Ezért kevesebb figyelmet kell majd szentelnünk azoknak a dolgoknak, amelyeket mindenki más fontosnak ítél, és több figyelmet azoknak, amelyek Jézus Krisztust lenyűgözték. Gyakran hajlunk arra, hogy nagy hűhót csapjunk olyan kis dolgok miatt, mint az evés és az ivás. Meg kell azonban tanulnunk különbséget tenni a valóban fontos és a jelentéktelen dolgok között. Ez a keresztyén életnek az egyik fontos feladata. Ha egyszer fehéren-feketén eldöntöttük, hogy mely dolgoknak van számunkra igazán jelentőségük, akkor Isten akaratának cselekvése és Isten munkájában való részvétel előkelő helyet foglal el majd listánkon. És akkor közelebb is leszünk Mesterünkhöz. Amíg azonban meg nem ízleltük a Mester "eledelét", addig nem nagyon ismerjük őt.

Isten ígéreteinek tárháza- Az Úr lényének visszatükröződése

„Én pedig meglátom orcádat, mint igaz ember, öröm tölt el, ha meglátlak, amikor fölébredek" (Zsolt 17,15)

A világ fiait a földi javak gazdagítják és boldogítják, ezeket hagyják örökül gyermekeiknek is. A hívőknek azonban másféle kincseik vannak. Mi nem e világ gazdagsága után törekszünk, hanem magasabbra és távolabbra nézünk....

A mi gazdagságunk kettős gazdagság. Itt örvendezhetünk Isten jelenlétének, odaát pedig hasonlóak leszünk majd Õhozzá. Itt mint igazak nézhetünk Istenre, mert Krisztus Jézusban megigazultunk. Milyen nagy öröm a kiengesztelődött Úrra tekinteni! Isten dicsősége, ahogyan az Krisztus arcán tükröződik, valóságos földi mennyországot varázsol körénk, és ebben van eljövendő mennyországunk ígérete is.

De nem elég csupán nézni, át is kell formálódnunk annak a képére, akire tekintünk. Ha reggel felébredünk, eszméljünk rá, hogy Urunk szépségeit kell visszatükröznünk. Ha hittel tekintünk Istenre, annak átalakító hatása lesz önmagunkra nézve is. Jézus Krisztus ábrázata mélyen belevésődik a szívünkbe, és az Õ lénye átformálja szívünket. Ez a legnagyobb öröm: meglátni Istent és Hozzá hasonlóvá válni. Mi többet kívánhatnék még. Dávid vallástétele a Szent Szellem által itt ígéretté válik a számunkra. Hiszek benne és várom beteljesülését.

Uram, teljesítsd be azt rajtam is! Ámen.

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Őszi napsugarak

...elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak... (Zsid 9,27)

 

Lassan közeledik az ősz, az érett gyümölcsök, a színesedő lombok az elmúlásra emlékeztetnek. Mit tanít a Biblia az elmúlásról és életünk őszéről?...

Felix Saiten Bambi című regényében két falevél beszélget erről. Úgy vélik, az emberek nem szeretnek erre gondolni, inkább a megszépített múltat emlegetik, halogatják a szembenézést azzal, hogy egyszer mindnyájunk földi élete befejeződik. Sokan félnek ettől. Miért? Mit tudhatunk erről bizonyosan?

Tudhatjuk, hogy életünknek ez a szakasza egyszer véget ér. Vagy azért, mert meghalunk, vagy azért, mert Jézus Krisztus második eljövetele elérkezik.

Tudhatjuk, hogy életünknek csak ez a szakasza ér akkor véget, mert a létünk folytatódik. Aki itt Jézussal járt, vele tölti az örökkévalóságot, aki itt nélküle élt, nélküle kell eltöltenie azt is.

Mivel nem tudjuk, mikor ér véget a földi élet, most kell felkészülni az örökkévalóságra. Felelős ember ezt nem halogatja és nem mulasztja el. Felkészülni azt jelenti, hogy rendezzük a kapcsolatunkat Istennel. Ha a kapcsolat nem jött még létre, akkor keressük Őt és a vele való közösséget, ha már létrejött, naponta erősítjük azt.

És Isten igéjéből biztosan tudhatjuk azt is, hogy mi van a halál után „...elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik..." Aki Jézusban hisz, az akkor már nem megy ítélelre, mert annak az ítélete végrehajtatott a Golgotán Jézus halálakor. Aki őbenne nem hisz, az maga szenvedi el bűnei ítéletét, ami a kárhozat.

Ezért fontos, hogy idejében keressük a vele való kapcsolatot, s ránk is érvényes legyen: „ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe (Jn 5,24). Így nincs mitől félnünk.

Krisztus mindenek felett-A SZOLGÁLAT VÖLGYÉBEN

"Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és böjtöléssel" (Mk 9,29).

"Mi miért nem űzhettük ki azt?" A felelet a személyes kapcsolat Jézus Krisztussal. Ez a faj nem megy ki semmire, csak ha koncentráljuk magunkat - és ismét megkettőzve is koncentráljuk magunkat Őreá. Mindaddig nélkülöznünk kell ezt a hatalmat, mint a tanítványoknak is, amíg a saját alkatunkból merített gondolataink alapján próbáljuk végezni Isten munkáját, nem pedig úgy, hogy Őreá összpontosítjuk a figyelmünket. Meggyalázzuk Istent, ha - anélkül, hogy ismernénk Őt - nagy buzgósággal munkálkodunk érte. Szemtől szembe kerültél egy nehéz esettel és külsőleg semmi nem történik. Te mégis tudod, hogy Ő megadja a szabadulást, mert te Jézus Krisztusra vagy összpontosítva. Szolgálatodnak ez az irányvonala: meglásd, hogy semmi ne legyen Jézus és közted. Vagy van valami? Ha igen, akkor túl kell jutnod rajta, nem úgy, hogy haragosan semmibe veszed, sem nem úgy, hogy fölébe emelkedsz, hanem szembe nézve vele, átküzdöd magad Jézus Krisztus jelenlétébe. Akkor éppen ez a dolog és mindaz, amin át kellett menned ezzel kapcsolatban, dicsőíti Jézus Krisztust olyan módon, hogy azt csak akkor tudod meg, amikor szemtől szemben állsz majd Ővele. Fel kell emelkednünk szárnyakon mint a sas; de tudnunk kell leszállni is. A szent ereje a leszállásban és a lent maradásban van. "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4,13) - mondta Pál és amire itt gondol, az nagyrészt igen megalázó. Hatalmadban van, hogy visszautasítsd a megaláztatást és ezt mondd: "Nem, köszönöm, szívesebben maradok fent a hegy csúcsán Istennel." El tudom viselni a valóságot Jézus Krisztus jelenlétében, vagy a kézzelfogható tények kiölik a belé vetett hitemet és félelembe kergetnek?

Isten műhelyében-Orvosság irigység ellen

"Az ember semmit sem szerezhet meg, csak ha a mennyből adatott neki. "  (János 3, 27)   Az irigység ártalmas, mérges gomba. Szétrombolja a közösséget. Olyan mint a lisztharmat, mindent tönkretesz, ami jót csak kapott a lélek. Akiben irigység uralkodik, az tönkremegy. Isten semmit sem adhat az irigy embernek, sőt azt is elveszi tőle, amije van. Az irigy ember másoknak is és önmagának is gyilkosa. Megfosztja magát az igazságtól, nem tud már igazságosan, részrehajlás nélkül ítélni. Mindent gyanús és visszás fényben lát. Mindig valami rosszat tételez fel vetélytársáról. Az irigység minden tekintetben borzalmas pusztítást visz véghez, de kitűnő orvosság ellene Keresztelő János kijelentése: "Az ember semmit sem szerezhet meg, csak ha a mennyből adatott neki." Rendkívül mély, hathatós szavak ezek. János nem ad helyet az irigységnek akkor sem, amikor ezt mondják: "Jézus keresztel és hozzá megy mindenki." Kétféle állásfoglalás van: vagy mindent maga akar megszerezni az ember, vagy mindent felülről kér és fogad. Mivel az irigység önzésből fakad, mindazokban ott van, akik maguknak harácsolnak. Szegények! Mégsem érik el soha a kívánt célt! - Milyen más, ha felfelé nézek - akkor nem támadhat irigység bennem. Ha csak a magam érdekét nézem, lelkembe lopakodik, de ha Őreá nézek, akitől jön minden jó adomány, tudom, velem is jót akar, mégha ezt vagy azt meg is vonja tőlem. Káromra lenne, ha azt kapnám, ami a másiké. Mindenki annyit kap, amennyit el tud hordozni (Máté 25, 15). Javamra szolgál, ha mások mögé kerülök a sorban. Ez az alázatosság iskolája. Az adománnyal együtt a felelősség is nagyobb. Akinek sokat adtak, többet kívánnak tőle. Ezért ne irigykedj arra, akinek többje van, neki nehezebb dolga lesz a számadáskor. Ráadásul az a kicsi, amit te kaptál, éppen úgy meg is szaporítható, ha hűségesen használod. Ne légy elégedetlen, és ne ásd el dacból az egy talentumodat, mert akkor mindent elveszítesz. Ha hűségesen használod azt, amid van, akkor többet kapsz. - Milyen nagyszerű mindent felülről venni! A sötét irigység helyett hála és öröm tölt be minket a másoknak jutott ajándékért is. Még a visszásságokban, kellemetlenségekben is ajándékot lát akkor az ember. A Megváltó egészében azoké, akik szívből vágyódnak utána.

Isten csodálatos kegyelme- A GYERMEK JÉZUS

''A kis gyermek pedig növekedék, és erősödék lélekben, teljesedve bölcsességgel;
és az Istennek kegyelme volt őrajta'' (Lukács 2:40). 

A mennyei Felség, a dicsőség Királya csecsemőként született meg Betlehemben, és egy ideig anyai gondoskodásra szorulva élt. Gyermekkorában Ő is úgy beszélt és cselekedett, mint egy gyermek. Tisztelte szüleit, és készségesen teljesítette kívánságaikat. Értelmének első megnyilatkozásától fogva állandóan növekedett a kegyelemben és az igazság ismeretében. A szülők igyekezzenek úgy ápolni gyermekeik hajlamait, hogy életüknek minden fokozatában felfedezhessék azt a szépséget, amely megfelel az adott életkornak! Mint ahogy természetességében kibontakozik a kerti virág. Jézus rendkívül szeretetreméltó gyermek volt. Mindig készen állt arra, hogy másokat szolgáljon. Türelmét sohasem vesztette el, ajkát sohasem hagyta el hazug szó. Elveiben megingathatatlan volt, mint a szikla, az életét önzetlenség, báj, udvariasság jellemezte.

Jézus anyja mélyreható figyelemmel követte nyomon gyermeke képességeinek kibontakozását, jellemén pedig látta a tökéletesség jeleit. Örömmel fáradozott e ragyogó, fogékony elme fejlesztésén. A Szentlélektől kapott bölcsességgel együtt tudott működni a mennyei erőkkel a gyermek nevelésében, aki egyedül Istent tekinthette Atyjának... A gyermek Jézus nem járt a zsinagógaiskolákba. Édesanyja volt az első földi tanítója. Az ő ajkáról és a prófétai tekercsekből tanult a mennyei dolgokról. Most, anyja ölében pontosan azokat a szavakat hallotta, amelyeket Ő maga mondott Mózes által Izráelnek... Isten teremtett művének nagy könyvtára is nyitva állt előtte. Ő, a mindenség teremtője, elmélyült azokban a tanításokban, amelyeket Ő maga írt a Földre, a tengerre és az égboltra... Mennyei lények kísérték, szent gondolatokkal foglalatoskodott. Amióta értelme nyiladozni kezdett, folyamatosan növekedett lelki ajándékokban és az igazság ismeretében. Jézushoz hasonlóan, minden gyermek szert tehet a tudásra. Ha megkíséreljük megismerni mennyei Atyánkat az Igéje által, angyalok szegődnek mellénk, értelmünk megnyílik, jellemünk megtisztul, és nemessé válik. Egyre jobban fogunk hasonlítani Megváltónkhoz.

Ellen White írása alapján-

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

 Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet  (Csel 8,37.)

Isten országának a munkásai néha azt a hibát követik el, hogy egy-egy embert nagyon gyorsan igazi keresztyénnek ismernek el, és üdvösséget ígérnek neki.

Fülöp nem követte el ezt a hibát. Mielőtt a főembert keresztyénnek ismerte volna el, s őt a keresztség által a keresztyén gyülekezetbe felvette volna, megvizsgálta. Ez a vizsga egyszerű volt, de alapos. Nem a keresztyén tudomány részleteit kérdezte. Egy volt szükséges: az igazi hit.

Már Jeremiás próféta világosan megmondta, hogy végső soron minden az Istenhez való viszonyunkon múlik. Az 5. részben ezt mondja: "Uram, a Te szemeid nem a hűségre néznek-e?" (hit és hűség a Bibliában egy szóval van kifejezve). A hitnek azonban igazinak kell lennie. Valamiféle észhittel nem elégedett volna meg Fülöp. Azért mondta: "Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet". A főember meg akart keresztelkedni. Így Fülöpnek rá kellett mutatnia a keresztség igazi jelentőségére, hogy az nem más, mint Isten cselekedete az emberen, mintha csak azt mondaná az embernek: fölötted az én megigazító kegyelmem uralkodik. Bizonyára arra is rámutatott Fülöp (amiről Pál is ír a Róm 6-ban), hogy Isten a keresztségben halálos ítéletet mond ki az óemberre.

Mindkettőt teljes szívéből elfogadta a főember, s így helyes kapcsolatba került az Úr Jézussal. - Zeller Sámuel beszélt egyszer egy emberről, aki minden hitére vonatkozó kérdésre ezzel felelt: "Én egy szegény bűnös vagyok, egy senki, de Jézus az enyém. Ő az én egyetlenem és mindenem". Ez teljes szívből fakadt, egészséges hit volt. A főember vizsgája megnyitotta előtte az ajtót Isten országába. A zsidóknál nem lehetett volna teljes jogú tagja a gyülekezetnek, csak prozelita.

A hit az igazi Sión polgárává tette őt, Isten háznépének, Jézus Krisztus testének tagjává.

Boldog az, aki megfelel ilyen vizsgán.

Isten asztaláról-Varga László

  "A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek..., akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát." (Galata 5,19-21.)

Csúnya tükör, de bele kell néznünk. Melyikünk volna az, aki e listán ne találna olyan bűnt, mely éppen rá illik? Nem valószínű, hogy egyenként mindegyikben bűnösök lennénk. Nagy a választék. Társadalmunkban azonban, sajnos, mind megtalálhatók. Hogyan akarunk ilyen szennyesen bejutni Isten országába? Vannak optimisták, akik a jövőtől várják, hogy majd megokosodik és megtisztul az emberiség. Honnan veszi majd a megtisztuláshoz való bölcsességet és erőt? A mai eszmény a szabadság: mindenki azt teheti, ami neki éppen jólesik. Jól pedig gyakran az esik, amit testi ösztöneink kívánnak. Éppen ez az, amiből erkölcsi megújulást a legkevésbé várhatunk. Ma sokat emlegetett, egyetemes veszély a környezet elszennyeződése. Sokkal kevesebbet beszélnek a lélek és a társadalom elszennyeződéséről, pedig az sokkal veszedelmesebb. Nincs más lehetőség: magunkba kell néznünk az ige tükre alapján, és Istent kérni, adjon erőt a megtisztulásra.

Ítélő Uram, előttem áll bűneink lajstroma, és félve ismerem fel benne saját bűneimet is. Hiába vigasztalom magam azzal, hogy nem mindegyikben vagyok bűnös. Nem gyilkoltam, de haragszom. Nem vagyok részeges, de kicsit bízom a horoszkópomban. Így semmiképpen nem fogok bejutni a Te országodba. Egyetlen reményem, hogy Krisztus az én bűneimet is felvitte a keresztfára, és kész megadni bocsánatát. De azt is tudom, hogy hiába bocsátod meg tegnapi bűneimet, ha már készülök a holnapiakra. Ne hagyj magamra, Uram! Tisztíts meg engem úgy, hogy ellen tudjak állni testem ösztöni csábításának, és tudjak megmaradni az erkölcsi tisztaságban! Ámen.

---

Mindennap az Ige fényében-A KERESZTYÉN EMBER IMÁJA

A mai napon olvasandó igeszakasz: Mt 6,5-15

5 "Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. 6 Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked." 7 "Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. 8 Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle." 9 "Ti tehát így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, 10 jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; 11 mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, 12 és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; 13 és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen." 14 "Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. 15 Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket."

"Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is."

(Mt 6,9-10)

Csak a keresztyének tudják imádkozni az Úr imádságát. A többiek elmondhatják vagy elszavalhatják azt, de el nem tudják imádkozni. Imádságaink vágyainkból táplálkoznak és ezért kérünk. Munkálkodunk is azért, amit kérünk. Munkálkodásunk tanúsítja imáink őszinte voltát. Csak a keresztyének vágyakoznak arra, hogy az Atya akarata meglegyen. És munkálkodásuk tanúsítja, hogy komolyan gondolják amit mondanak. Az Úr imádságának az első három sora lényegében véve egyetlen kérésből áll. A mennyei Atyát kérjük benne arra, hogy megváltó munkáját fejezze be. Három hasonló kéréssel kérjük őt arra, hogy ezt megtegye: "szenteltessék meg a te neved", majd "jöjjön el a te országod", és "legyen meg a te akaratod". Az imádság második sora magyarázza az elsőt: Isten nevének bizonyára az ad tiszteletet, ha eljön az ő országa. És ha azt kérdezed, hogy "Mit kell értenünk az ő országának eljövetelén?" - akkor ez a válasz: hogy Isten akarata legyen meg a földön, ahogy az megvalósul a mennyben. Istent akkor fogják majd tisztelni teljesen, amikor "az ország" eljön. És az ő országa csak akkor épül majd ki teljes mértékben, amikor minden ami él enged akaratának. Tragikus és istenkáromló jelenség, hogy ezt az imádságot széles körben kegyes előadásként és szertartási töltelékként alkalmazzák. Amikor az Úr ezt az imádságot tanította, az volt az elsődleges szándéka, hogy "ne szaporítsuk a szót, mint a pogányok..." Mégis, az az imádság, melyet ő "az üres ismételgetések" ellenszereként tanított nekünk, évszázadok óta egyhangú ismételgetések tárgya lett, mintha valamennyi varázsige közül ez lenne a legjobb. Istent azonban nem kell varázsigékkel megnyernünk magunknak. És Krisztusnak soha sem állt szándékában az, hogy örökösen az ő tényleges szavait ismételgessük. Azt akarja, hogy egész imaéletünk modelljeként használjuk ezt az imát. Azt akarja, hogy annyira szeressük Atyánkat és olyan erősen kívánjuk az ő királyságát, hogy ezek a vágyak uralják minden kérésünket. Azt akarja, hogy ezért imádkozzunk: legyen meg Atyánk akarata otthonainkban, városainkban és egyházainkban, ahogy az a mennyben van.

Krisztus mindenek felett-EMELKEDETT LÉGKÖRBEN

"Jézus... felvitte őket, csupán magukat egy magas hegyre" (Mk 9,2)

Mindannyian átéltünk már olyan időket a hegyen, amikor Isten szemszögéből láttuk a dolgokat. Szívesen ott fent maradtunk volna, de Isten soha nem engedi meg, hogy ott megálljunk. Szellemi életünket az próbálja meg, hogy van-e erőnk a leszállásra. Ha csak a felemelkedésre van erőnk, akkor valami baj van. Nagyszerű Istennel együtt lenni a hegyen, és csak azért megyünk fel oda, hogy utána lejöjjünk az ördögtől megszállottak közé és őket is felemeljük. Nem a hegycsúcsok és napfelkelte, vagy a szép utáni vonzódás számára vagyunk teremtve; ezek csak az ihletés pillanatára valók. Völgylakóknak vagyunk teremtve, magunkfajta anyagból valók közé. Itt kell megbizonyítanunk buzgóságunkat. A szellemi önzés mindig szeretné megismételni a hegyen átélt pillanatokat. Úgy érezzük, ha fenn maradhatnánk a hegyen, angyalok módjára élnénk és beszélnénk. A felemelkedés ideje kivételes, megvan a jelentősége Istennel való életünkben; de vigyáznunk kell, hogy szellemi önzésünk ne csak az ilyen időket kívánja. Hajlamosak vagyunk úgy gondolkozni, hogy mindent, ami történik, hasznos tanítássá kell változtatnunk, pedig ennél jobbnak kell belőle kiformálódnia: a jellemünknek. A hegy nem azért van ott, hogy tanítson valamire, hanem hogy tegyen minket valamivé. Csapdába esünk, ha azt gondoljuk: mi haszna ennek? Szellemi dolgokban nem számolhatunk így. Pillanataink a látások hegyén csak ritka alkalmak, de Isten terveibe illeszkedve fontos szerepük van.

Isten műhelyében-Őrizkedjünk az engesztelhetetlenségtől

"Hányszor vétkezhetik az én testvérem ellenem és hányszor bocsássak meg neki? Még hétszer is? Jézus azt mondta neki: Nem mondom neked, hogy hétszer is, hanem hetvenszer hétszer is. "

(Máté 18, 21-22)

Amíg a törvényeskedés alapján állunk, számítgatunk. A szeretet nem számolgat, nem méreget. Nincsenek szabályai, önmagában hordja törvényét; belső kényszerűség irányítja. Így a szeretet egyúttal igazi szabadság. A kötelesség emberei készen vannak, ha kiszabott teendőjüket teljesítették. A szeretet soha nincs készen. Jellemvonása a végtelenség, mint Istennek, aki maga a szeretet. Aki önelégülten azt gondolja, hogy megtette kötelességét, abban nincs semmi szeretet.

A szeretet mindig adósnak érzi magát, akkor is, ha megbocsátásról van szó. Péter még a tővény alapján állt: "Hányszor kell megbocsátanom?" Úgy gondolta, hogy a legeslegtöbb hétszer. Utána már mondhatja: "Végeztünk, semmi közünk egymáshoz." De a szeretet nem fárad el a megbocsátásban. Hát Krisztus elfárad abban, hogy bűnbocsánatban részesítse az összetört szívű bűnöst? Hányszor bocsát meg nekünk? Naponta csak egyszer? Meg lehet számolni, hányszor vétkezünk gondolatban és szóval? Tudunk-e valaha is olyanok lenni, amilyeneknek Isten akar látni minket? Nem kell-e Krisztusnak ismételten esedeznie értünk? Ha túl nagynak tűnik előtted a másik vétke, gondolj saját bűneidre Istennel szemben, ami sokkal nagyobb! Ha nehezedre esik a megbocsátás, gondolj mulasztásaid tömegére. Akkor kisebb lesz a másik bűne, szégyenled engesztelhetetlenségedet és szívből megbocsátasz. Viszont ha valamit teljesen megbocsátasz, azt el is felejted. Ha még titokban felrovod, akkor hazugság azt állítanod, hogy megbocsátottál! Ha szívből megbocsátasz, megnyílik előtted a kegyelem ajtaja.

Az engesztelhetetlenséggel falat építünk Isten és a lelkünk közé és összes, előzőleg megbocsátott bűnünk visszazúdul ránk. Ezt mutatja az adós szolga története. A király elengedi az óriási tartozást az irgalomért könyörgő szolgájának, ez azonban süket szolgatársa hasonló kérésére, aki csak egy csekélyke összeggel tartozik neki. Az volt a baj, hogy "kiment" urától. Nagylelkű ura jelenlétében, aki olyan jóindulatúan bánt vele, aligha viselkedett volna így, - Ha nem maradunk meg a kegyelemben, akkor felülkerekedik szeretetlen, engesztelhetetlen lényünk.

Isten ígéreteinek tárháza- Megemlékezik szövetségéről

„Eledelt adott az istenfélőknek, örökké emlékezik szövetségére"

 (Zsolt 111,5)

Az istenfélőknek nem kell tartaniuk az ínségtől. Hosszú éveken át az Úr mindig adott eledelt gyermekeinek, akár a pusztában voltak, vagy a Kerít-patak (1Kir 17,3) mellett, akár fogságban voltak, vagy éhség közepette. Nekünk is megadta az Úr mindezidáig a mindennapi kenyeret, és nincs kétségünk afelől, hogy ezután is meg fogja adni, amíg csak földi eledelre szükségünk lesz.

A kegyelmi szövetség szellemi áldásaival azonban örökkön-örökké el fog halmozni bennünket Isten, mindig olyan mértékben, ahogyan arra szükségünk van. Isten nem feledkezik meg szövetségéről, és sohasem cselekszik úgy, mintha megbánta volna, hogy megkötötte azt. Akkor is emlékezik szövetségére, amikor olyan kihívóan viselkedünk Vele szemben, hogy megérdemelnénk, hogy elpusztítson. Ő nem szűnik meg szeretni, védelmezni és vigasztalni minket, amiképpen azt megígérte nekünk. Szövetségének minden egyes szavára és részletére emlékezik, és soha egyetlen szava sem marad beteljesületlenül.

Mi azonban sajnos keveset gondolunk az Úrra: pedig Ő szüntelenül kegyelmesen törődik velünk. Ő nem felejtkezik el sem egyszülött Fiáról, a szövetség pecsétjéről, sem a Szent Szellemről, akinek a működése révén jött létre a szövetség, sem saját becsületéről, amellyel elkötelezte magát a szövetség mellett. Ezért „az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll" (2Tim 2,19), és egyetlen hívő sem veszti el azt az örökséget, amelyet Isten a szövetségben biztosított számára.

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Nyereség és élet

"Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? "

(Mt 16,26)

 

A lelkében kárt vall kifejezés így is fordítható: az életét elveszíti. Jézus arra figyelmeztet itt, hogy a legnagyobb nyereség is kevesebb, mint maga az élet, mert ha az életet elveszíti valaki, a nyereséget sem tudja élvezni. Milyen egyszerű és világos igazság, és mennyire nem vesszük komolyan!

Amerikában kigyulladt egy kaszinó, és néhányan azért égtek benn, mert nyerésre állt a játszmájuk, és nem akarták abbahagyni. Sok ember nyerni akar, de közben elfelejt élni. - Valaki agyonhajszolta magát, gyűjtött, hogy nyugdíjas korában sokat utazhasson. Mielőtt nyugdíjba ment, megállt a szíve. Nem mindenki jár így, de ezek intő példák. - Autópályán szokatlan sebességgel zúgott el mellettünk egy kocsi. Két óra múlva az árokban láttuk összetörve. Megtudtuk: két fiatal fogadott, hogy mindenkit leelőznek. Sikerült, de nem érkeztek meg a célba.

Mi fontos nekünk: mindent megnyerni, vagy élni? Érdemes a nyereséget hajszolni, ha közben belepusztulunk? Jézus nem azt mondja itt, hogy nem kell dolgozni, tanulni, fejlődni, gyarapodni. Csak a mértéket és az arányokat hangsúlyozza. A lélek, az élet rovására nem érdemes törni magunkat. Semmi nem használ, ami lelki károsodással jár.
S ez a kóros egyoldalúság azzal jár: étkezni fontos, Bibliát olvasni nem fontos. A tévézésre szánunk időt, nyugodt imádkozásra nem. A barátokkal fecsegni fontos, otthon egymással beszélgetni nem. A gyerekeinknek igyekszünk megadni mindent, csak a lelkük nem kap semmit, mellettünk kárhoznak el. Minden fontosabb lett, mint a legfontosabb: az élet. Ez a földi is, és az örökké tartó része is.

Jézus arra bátorít: akarj élni! S mivel az élet teljessége ő maga: keresd őt, és ragaszkodj hozzá - akkor is, ha ezért valamiről le kell mondani! Több az élet, mint akármilyen „nyereség".

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

   Mi gátol engem, hogy megkeresztelkedjem?  (Csel 8,36.)

 

A kocsi az úton továbbhaladva egy vízhez ért. Ez a hely határkő lett a főember életében. Régen kereste és kutatta, hosszú utat megtett azért, hogy megtalálja az egy szükséges dolgot. Most eljött az óra, amikor megtalálta. Itt, ezen a helyen mintegy beléphetett a kegyelem országába. A legtöbb keresztyén életében van egy hely, amelyre örök hálával gondol vissza, amely szívébe kitörölhetetlenül belevésődött. A főember azt kérdezte Fülöptől: "Mi gátol engem, hogy megkeresztelkedjem?" Ez a kérdés azt jelentette Fülöpnek, hogy az isteni megbízás alapján elvégzett munkája nem volt hiábavaló. A főember kérdése annak a hitnek volt az első megnyilvánulása, amely az Ézsaiás 53. magyarázatából fakadt. A főember tudtul adta azt a határozott döntését, hogy azt a Megváltót, akire Fülöp rámutatott, elfogadja. Azt az utat, amit Isten Igéje megmutatott, helyesnek ismerte el, és azon akart járni is. A főembernek pedig meglett volna az oka arra, hogy félénken visszahúzódjon. Ilyen volt pl. az, hogy csak rövid tanítást kapott, alig tartott ez 2-3 óra hosszat. Aztán gondolhatott volna a nem keresztyén hazájára, ahol egyedül áll majd, mint egyetlen keresztyén. Ehhez nagy bátorság kell. A legnehezebb annak a meggondolása lehetett, hogy hogyan egyeztetheti össze a Jézusban való hitét magas hivatalával. Nem fogja-e a királynő elbocsátani? De mindez nem akadályozhatta meg a főembert. Gyermeki hite így szólt: "Mi gátol engem?" Boldog az, akit semmilyen meggondolás nem riaszt vissza a Jézus Krisztus követésétől!

---

Isten asztaláról-Varga László

   "Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az Úr -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen." (Ezékiel 18,23.)

Tetszik - nem tetszik, tudomásul kell vennünk, hogy a bűn következménye halál. A földi életben a személyes boldogság megromlása, kis és nagy közösségek felbomlása, az Istennel való közösség megszűnése, sorolhatnánk tovább, végül az örök élet elvesztése, az örök halál. Isten sokszor, nyomatékosan figyelmeztet: nem ez az Ő akarata. De ha valaki tudatosan elhanyagolja saját küldetését, nem vállalja élete Isten adta célját, elutasítja az arra vezető segítséget, Isten erőszakkal nem tartja maga mellett sem itt, sem odatúl. Méltatja annyira gyermekei önállóságát, szabadságát, hogy aszerint bánik velük. Meg kell ismernünk Atyánkat, céljainak nagyszerűségét, szeretetét, ajándékainak értékét, és azt is, milyen rossz, milyen értéktelen mindaz, amiben nélküle élünk. Komoly elhatározás kell ahhoz, hogy elfogadjuk hívását, addigi életünk bűneinek bocsánatát, az új élet ajándékát, melyet megad annak, aki komolyan kéri. Ez a megtérés. Isten nem akarja, hogy elveszítsük életünk földi értelmét és mennyei eredményét, az örök életet. Azt kívánja, hogy boldogok legyünk, szép, áldott, eredményes életben a földön, és utána a mennyben. Kár ezt a kegyelmet elszalasztani.

Jó Istenem, amikor rám tör a saját bűneim és a mások bűneinek következménye, a szenvedés, olyan nehezen látom be, hogy azt magamnak szereztem. Lázadozom, jajgatok, még ellened is támadok. Olyan nehéz megérteni, hogy nem kell mást tennem, mint örömmel elfogadni szeretetedet, mert anélkül nincs számomra más lehetősége az igazi életnek. Megint csak kérlek, ne bízd kizárólag rám a döntést! Ragadj meg a szakadék szélén, és hozz vissza magadhoz! Élni szeretnék, szépen, eredményesen itt, és dicsőségben élni majd a mennyben. Adj erőt a megtérésre, adj erőt a kitartásra Krisztus követésében! Ámen.

---

Mindennap az Ige fényében-MÓZES HALÁLA

A mai napon olvasandó igeszakasz: 5Móz 34

 

 

1 Ezután fölment Mózes a Móáb síkságáról a Nebó hegyére, a Piszgá csúcsára, amely Jerikóval szemben van, és az ÚR megmutatta neki az egész országot: Gileádot Dánig, 2 az egész Naftálit, Efraim és Manassé földjét, meg Júda egész földjét a nyugati tengerig, 3 továbbá a Délvidéket a Jordán környékét és a pálmák városának, Jerikónak a völgyét Cóarig. 4 És mondotta neki az ÚR: Ezt a földet ígértem oda esküvel Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, és ezt mondtam: a te utódaidnak adom. Megmutattam neked, de nem mehetsz be oda. 5 Ott halt meg Mózes, az ÚR szolgája, Móáb földjén, az ÚR akarata szerint. 6 És eltemette őt a völgyben, Móáb földjén, Bét-Peórral szemben. Senki sem tudja még ma sem, hogy hol van a sírja. 7 Százhúsz éves volt Mózes, amikor meghalt, nem homályosodott meg a szeme, és nem hagyta el életereje. 8 Izráel fiai harminc napig siratták Mózest a Móáb síkságán, amíg el nem telt Mózes siratásának és gyászolásának az ideje. 9 Józsué, Nún fia pedig megtelt bölcs lélekkel, mert Mózes reá helyezte a kezét. Izráel fiai hallgattak is rá, és úgy cselekedtek, ahogyan az ÚR megparancsolta Mózesnek. 10 Nem is támadt többé Izráelben Mózeshez hasonló próféta, akivel szemtől szemben érintkezett volna az ÚR. 11 Mert őt küldte el az ÚR mindazoknak a jeleknek és csodáknak a véghezvitelére, amelyeket tett Egyiptom földjén a fáraóval, minden szolgájával és egész országával; 12 és minden erős kézzel megteendő, minden nagy és félelmes dolog véghezvitelére, amelyeket megtett Mózes egész Izráel szeme láttára.

"Ott halt meg Mózes, az Úr szolgája, Moáb földjén, az Úr akarata szerint."

(5Móz 34,5)

Mózes egy olyan bűnt követett el, ami méltatlanná tette őt arra, hogy belépjen az Ígéret Földjére. A 4Móz 20,2-13 szakasz elmondja a történetet. Mózes elvesztette a türelmét, és nem követte pontosan az Úr utasításait. Az lett volna a feladata, hogy megmondja a sziklának, adjon vizet. Ehelyett azonban kirohant a nép ellen: "Hallgassatok ide, ti lázadók !" Aztán ráütött a sziklára.

A Zsolt 106 a következőképpen emlékszik az esetre: "Meribá vizeinél is felháborították (ti. az izráeliták Istent), Mózes is rosszul járt miattuk, mert elkeserítették lelkét, és meggondolatlanul beszélt."

Ha maga a Biblia mentséget talál Mózes számára, akkor jobb, ha mi sem ítélkezünk felette, indulatos szavai és tettei miatt. Isten mindig súlyosabban számítja be a bűnt, ha olyan valaki követi el, aki közel van őhozzá. Ezért nem léphetett be Mózes Kánaánba.

Mint közvetítő, Mózes gyakran elérte, hogy Isten megváltoztassa szándékait. De most minden esedezése hiábavalónak bizonyult: nem léphetett be Kánaánba. "Elég, ne beszélj hozzám többet erről a dologról" (5Móz 3,26)

Így tanuljuk meg, hogy az Isten igazságos minden útjában, és hogy csak egy tökéletes Közbenjáró van Isten és ember között, ti. az ember Krisztus Jézus.

A kimerítő vándorlások véget értek. Izráel tábort ütött a Moáb völgyében. Itt az idős vezér megújította a szövetséget Isten és az ő népe között (5Móz 29-31). Megajándékozta őket egy énekkel, és megáldotta egyenként Izráel minden törzsét (5Móz 32-33). Mózes aztán felment a Nébó hegyére, ahonnan Isten megmutatta neki Kánaán földjét, amelyet az izráeliták most már készek voltak birtokba venni. És Mózes meghalt.

Nincs még egy ember az Ószövetségben, aki nagyobb volt és közelebb volt Istenhez, mint Mózes. És nem került még ember közelebb Jézus Krisztus feladatának a betöltéséhez, mind abban a vonatkozásban, hogy Isten akaratát kijelenti az embereknek, mind pedig abban, hogy közbenjár Istennél az emberek érdekében. Az Ószövetség közbenjárójának az élete tanúsítja, hogy milyen nagyon szükségünk van egy közvetítő emberre. És az ő halála bebizonyítja nekünk, hogy csak Jézus hajthatja végre ezt a munkát tökéletesen és örök érvénnyel.

Krisztus mindenek felett- MIVEL BÍZ MEG AZ ELHÍVÁSBAN?

  "Most örülök az érettetek hordozott szenvedéseimnek és betöltöm az én testemben, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek, az Ő Testéért..." (Kol 1,24)

Saját szellemi odaszentelésünket elhívásnak tekintjük. Amikor rendbe jövünk Istennel, Ő mindezt félresöpri; félelmetes fájdalommal jár át minket, és aztán odafordít valamihez, amiről nem is álmodtunk soha, majd egy pillanat alatt felvillan előttünk, mit is akar Ő és ezt mondjuk: "Itt vagyok, küldj el engemet!" (Ézs 6,8). Ez az elhívás nem személyes megszentelődésünkért van, hanem azért, hogy megtört kenyérré és kitöltött borrá legyünk. Isten sohasem sajtolhat bort belőlünk, ha tiltakozunk azok ellen az ujjak ellen, amelyekkel szét akar zúzni. Ha legalább Isten csak a saját ujjait használná és valami különös módon tenne minket megtört kenyérré és kitöltött borrá! De mikor olyan valakit használ fel, akit nem kedvelünk, vagy olyan körülmények közé helyez, amelyekbe nem tudunk beletörődni, és ezek közt sajtol, akkor tiltakozunk. Vértanúságunk színhelyét soha sem nekünk kell magunknak kiválasztanunk. Hogy valaha is borrá lehessünk, szét kell morzsolódnunk; a szőlőt nem lehet meginni. A szőlőből csak akkor lesz bor, amikor kipréselik. Vajon miféle ujjakat és hüvelykszorítót használt fel Isten arra, hogy téged szétzúzzon? Vagy te, mint a sima játékgolyó kicsúsztál a kezéből? Nem vagy még érett, és ha Isten prés alá tett volna, nagyon keserű bor lett volna belőled. Odaszentelt személyiségnek lenni azt jelenti, hogy természetes életed elemeit Isten jelenléte hatja át és gondviselésszerűen megtöri a maga szolgálatában. Istennek igazítania kell rajtunk, mielőtt megtört kenyérré lehetünk a kezében. Maradj kapcsolatban Istennel, engedd, hadd tegye, amit akar! Akkor Ő olyan bort és kenyeret készít belőled, amely áldására lesz többi gyermekének.

Isten műhelyében- Hordozó szeretet (II.)

 "Szenvedjétek el egymást! " (Kol 3, 13) 

Mindannyiunknak hordoznunk kell egymást. Vannak emberek, akik csak terhet jelentenek a másiknak. Az ilyeneket is hordozzuk, ha Isten mellénk állította őket. Alkalmat adnak a türelemre, és így csiszolókövek ők, akiknek keménysége lényünkből sok szögletességet lecsiszol. Jézus három éven át hordozta Júdást, akinek sötét, tisztátalan, titkolózó lénye súlyos teherként nehezedett szívére. Teljesen csendben hordozta, nem könnyített magán senki előtt. Milyen érthető lett volna, ha valamelyik bizalmas tanítványának beszélt volna róla! Nem tette ezt meg az utolsó estéig. Ő volt a nagy teherhordozó. Az egész világ bűnét viselte. Tanítványaiban is sokat kellett elhordoznia. Isten megváltott gyermekei sem üdítik fel Őt, hanem csak megterhelik újabb és újabb tévelygéseikkel, kishitűségükkel, földi gondolkodásukkal és szeretetlenségükkel. Jézus magára vette bűneinket. Ézsaiás 53-ban erről olvasunk: "Sokak bűnét hordozta". Természetünk szerint összeférhetetlenek vagyunk, mert többnyire csak mások hibáit látjuk és nem a magunkét. Milyen sokszor segíthetnénk előbbre egy-egy megtévedt embert, ha valamit mi is vállalnánk a teherből. De hordozás helyett tiltakozunk, hallgatás helyett szemrehányásokat teszünk. Ahelyett, hogy szelíd szóval szólnánk a másik lelkiismeretéhez, hogy meggyőzzük igazságtalanságáról, haragunknak, nemtetszésünknek adunk kifejezést és ezzel dacba, megkeményedésbe sodorjuk őt. Ha azt akarjuk, hogy megszabaduljon bűneitől, nem szabad visszahúzodnunk tőle, ha látjuk, hogy vétkezett. Meg kell tanulnunk, hogy csendben várva imádkozzunk; maradjon meg a szeretet. A Megváltó tűrte, hogy az emberek bűne ránehezedjék. Nekünk is vállalnunk kell valamit, sőt sokat és végül is mindent! Ha lelkiismeretünknél fogva Istenért elhordozzuk a gonoszt és elszenvedjük az igazságtalanságot, és ha talán éppen a jó miatt kell szenvednünk, mint Jézusnak, akkor lehetőség van arra, hogy a gonoszokat megnyerjük és a bűnösök megtérjenek. A hordozó türelem és szeretet már sok makacs szívet legyőzátt és erre a vallomásra bírt: "Te jobb vagy nálam! Szeretnék olyan lenni mint te!" Ilyen lelkületűvé formál minket a fáradhatatlan és teherhordozó Jézus. 

Napi Gondolatok

Ne emlékezzetek a régiekről, és az előbbiekről ne gondolkodjatok!
Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket. (Ésaiás 43:18-19)

Ne azon tűnődj naphosszat hogy hol rontottad el.
Istent NEM a múltad érdekli hanem a jelened és a jövőd.
A múltadon sem te sem Isten nem tud már változtatni.
Isten a MOST Istene!
Számára az a legfontosabb az hogy MA hozz meg helyes döntéseket, mert a MOST meghozott döntéseid határozzák meg a JÖVŐDET.
Isten abszolút minden élethelyzetedre megadta már a megoldást az Ő Igéjében.
Kutass! Keress! Találj!
A Jézus nevében! Ámen!

Köszöntünk Szent Szellem!- KÖSZÖNTÜNK, CSODÁLATOS KÖZÖSSÉG!

"Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme és az Istennek szeretete és a Szentléleknek közössége mindnyájatokkal." (2Kor 13:13)

Mikor a 72 éves Charles Haines nyilvánvaló szegénységben meghalt a csótányoktól fertőzött, spokane-i népszállón, a hatóságok igencsak megdöbbentek, amikor szobájában 11 000 dollárt találtak elrejtve. Később a vizsgálat során kiderült, hogy Haines, aki havi 30 dollárból élt, éveken keresztül havonta 563 dolláros veteránjuttatást kapott, így a bankban 22 000 dolláros summa gyűlt fel a számláján. Egyik szomszédja elmondta, hogy Haines inkább borotválta a fejét, hogy ne kelljen hajat vágatnia, és "valószínűleg még őrizte az első 10 centest, amit élete első fizetéseként kapott, és mindig rettegett, hogy egyszer valaki elveszi tőle" (riport az Oregonian nevű lap 1990. december 12-i számából).

A legtöbben bolondnak tartanák Charles Hainest, de sajnos magatartása jól tükrözi, ahogyan sok keresztény a Szentlélekhez viszonyul. Habár Ő ott lakozik minden újjászületett hívő szívében, ám ugyanúgy "használaton kívül marad", mint Haines pénze. A Lélek ott rejtve marad a vallásos könyvekben és zenében, amit sokan odahaza tárolnak a polcon, miközben ők maguk iszonyú lelki szegénységben élnek.

A hetvenes években a kereszténység új jelszava a konónia lett. Sok helyen koinóniacsoportok és -szolgálatok alakultak, mert az emberek a közösség új formáit találták meg, amelyek lehetőséget adtak az egymással és az Úrral való kapcsolat mélyítésére. Ez a szó közösséget, kommunikációt, a hit másokkal való megosztását jelenti, és az Újszövetségben körülbelül hússzor fordul elő. A keresztényeknek közösségük van Jézussal (1Kor 1:9). A keresztényeknek koinóniájuk van nem csak az Atyával és a Fiúval, de egymással is (1Jn 1:3, 7).

Elmondhatjuk, hogy Charles Hainesnek nem volt "koinóniája" a pénzével, tehát sem önmagán, sem más, szükségben lévő embertársain nem segített a felgyűlt vagyon. Milyen sajnálatos lenne, ha hanyagságunk miatt hasonlóan járnánk barátunkkal, a Szentlélekkel!

Imádság a mai napra
"Drága Szentlélek, nagyon bánom, hogy elhanyagoltalak, és nem volt olyan közösségem veled, mint amilyet Te szerettél volna. Kérlek, segíts, hogy ma változtatni tudjak ezen!"

Garrie F. Williams írása alapján-

 

Isten csodálatos kegyelme- ''TUDOM, KINEK HITTEM''

''Amiért szenvedem ezeket is; de nem szégyellem; mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra '' (2Timóteushoz 1:12).

Pál apostol tekintete nem bizonytalanul, nem félve, hanem ujjongó reménnyel és boldog vágyakozással hatolt át a síron. Ott áll vértanúsága színhelyén; nem látja sem a hóhér bárdját, sem a tikkadt földet, amely csakhamar beissza a vérét. Pillantása azon a nyári reggelen a mennybolt fényes, végtelen kékségét kutatja, s felhatol egészen az örökkévaló Isten trónjáig. Pál, a hit embere, látja Jákób látomásának fényes létráját. Ez a létra Krisztus, aki összekötötte a Földet a Mennyel, a halandó embert a végtelen Istennel. Emlékezetén átvonul a pátriárkák és próféták élete. Hite erősödik, mert tudja, hogy ők is Jézusban bíztak, aki vigaszuk és támaszuk volt, s akiért most az életét adja. Istennek e szentjei, akik századról századra hitük bizonyságtevői voltak, ismétlik az ígéretet: ''Hű az Isten.'' Apostoltársai is hirdetik Krisztus evangéliumát; szembeszállnak a vallási vakbuzgósággal, a pogány babonával, az üldözéssel és a megvetéssel, sőt életük sem drága, csak hogy fennen lobogtassák a kereszt zászlaját a hitetlenség sűrű sötétségében. Hallja bizonyságtételüket Jézusról, Isten Fiáról, a világ Üdvözítőjéről. A kínpadokról, a máglyákról, a tömlöcökből, a Föld barlangjaiból hangzik felé a vértanúk diadalkiáltása.

Hallja a rettenthetetlen emberek tanúságtételeit, akik, ámbár elhagyatottan, kifosztottan, megkínzottan, de bátran, ünnepélyesen bizonyítják hitüket. ''Mert én tudom, hogy kinek hittem''... Krisztus áldozata által megváltva, vérében megtisztítva a bűntől, szentségébe öltözötten, Pál önmagában hordozza azt a bizonyosságot, hogy lelke értékes Megváltója szemében. Élete Krisztussal együtt el van rejtve Istenben. Pál meggyőződött arról, hogy Ő, aki legyőzte a halált, meg is tudja őrizni azt, amit oltalmára bízott. Boldog vagyok, amiért Isten elé járulhatunk alázattal és hittel, és addig könyöröghetünk hozzá, amíg lelkünk szoros kapcsolatba nem kerül Jézussal, és minden terhünket a lábához vethetjük. ''Mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.

Ellen White írása alapján-

 

Isten ígéreteinek tárháza- Nyisd fel a szád!

„Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm!" (Zsolt 81,11)

 

Milyen nagy buzdítás ez imádságra. Mi magunktól csupán kicsiny dolgokat kérnénk, mert nem is érdemlünk nagyokat. Urunk azonban arra biztat, hogy kérjünk nagy áldásokat. Legyen az imádság életünknek olyan természetes cselekedete, mint az, hogy kinyitjuk a szánkat. Ugyanolyan természetes és őszinte megnyilatkozás. Ha valakinek nagyon fontos mondanivalója van, jól kinyitja a száját, igehelyünk is arra biztat, hogy legyünk igazán buzgók a kérésben és könyörgésben.

Ez az Ige azt is jelenti, hogy bátran kérhetünk Istentől nagy áldásokat. Olvasd el az egész verset, és lásd meg, hogyan érvel: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, nyisd ki a szádat, és én megtöltöm". Mivel az Úr már annyi mindent tett velünk, most arra bátorít minket, hogy kérjünk még többet, sőt számítsunk még többre.

Nézzétek a madárfiókákat a fészekben: hogy kitátják a csőrüket, amikor anyjuk közeledik a táplálékkal. Csináljuk mi is ugyanezt. Fogadjuk be a kegyelmet minden lehetséges alkalommal! Szívjuk be a kegyelmet, mint a szivacs a körülötte levő vizet. Isten kész arra, hogy megtöltsön bennünket Szellemével, csak mi is legyünk készek arra, hogy befogadjuk azt. Szükséget látunk? Indítson ez arra minket, hogy megnyissuk Isten felé a szánkat! Már-már összeroskadunk? Serkentsen ez arra, hogy elpanaszoljuk Istennek erőtlenségünket. Tele vagyunk félelemmel? Legyen belőle segélykiáltás az Úrhoz! Mint egy gyermek, kiáltsunk Atyánkhoz! Szánkat megtölti az Úr, higgyed ezt!

Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről. Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm! (Zsolt. 81.11)

Spurgeon-

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Mit jelent Krisztust követni?

"Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. "

(Mt 16,24)

Jézus Krisztus elmondja ebben a mondatban, hogy mit jelent őt követni. Már maga ez örömhír, hogy lehet őt követni, vagyis hogy van egy másik út is, mint amelyen mindnyájan elindultunk. Az a széles út, amely a pusztulásba vezet, de ő mutat egy másikat, amely az életre visz. Át lehel jönni erre, lehet engedni az ő hívásának.

Krisztus követése egy döntéssel kezdődik arról, hogy valaki őt akarja követni. Soha nem toborzott magának híveket. Viszont világos, hogy egyidejűleg csak egy úton lehet járni, tehát aki őt akarja követni, annak ott kell hagynia minden más utat. Ez az ember életének legjelentősebb döntése, s utólag látjuk, hogy még abban is ő segített, ha tudunk így dönteni, és szakítani mindennel, ami ettől visszatartott.

Ezt követi, hogy „tagadja meg magát". Nemcsak a bűneinket lehet és kell elhagyni, hanem mindenre nemet kell mondanunk, amire Jézus nemet mond, és mindent elfogadni, amit ő kínál. Vagyis meg kell tanulnunk engedelmeskedni. Gerhard Tersteegen írásban is elkötelezte erre magát: „Jézusom, én teljes és örök tulajdonul ajánlom fel magamat neked... parancsolj velem, uralkodj rajtam, és kormányozz engem..."

Vegye fel a keresztjét - azt jelenti, hogy vállalok mindent, amit Jézusért vállalnom kell, tudva, hogy eközben hal meg igazán a régi természetem, és erősödik meg bennem Krisztus. Az érte való lemondás mindig gazdagabbá tesz, az érte vállalt szenvedés közelebb visz hozzá.

A „kövessen engem" arra utal, hogy mindez nem elmélet, hanem napi gyakorlat, valóságos történés. A keresztény élet dinamikus, jellemzi a folyamatos fejlődés, növekedés, haladás. Aki Krisztust követi (és csak az), az oda érkezik meg, ahova ő: megbecsüli azt az Atya (Jn 12,26).

 

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

   Vajon érted-e, amit olvasol?- Csel 8,30

 

 

Fülöp a kocsihoz ért, hallotta, hogy a főember hangosan olvas és megkérdezte: "Vajon érted-e, amit olvasol?" "Hogyan érthetném?" - volt a válasz -, "hacsak valaki meg nem magyarázza nekem". S kérte Fülöpöt, hogy üljön mellé.

A főember sok tekintetben megvethette volna Fülöpöt. Elsősorban is társadalmi helyzete miatt. A szerecsen kincstári felügyelő gazdag, előkelő úr volt. Egész csapat kísérte és fejedelmien előkelő kocsin ült, drága selyem öltözetben. És Fülöp? Az ő ruházata szegényesen egyszerű volt, mint önmaga. A pénzügyminiszter úr azonban nem volt olyan büszke, hogy a népből való egyszerű ember tanítását el ne fogadta volna. Szomjasan figyelte szavait.

Aki igazán keresi az élő Istent, igen finom érzéke van ahhoz, hogy hol találhatja meg lelke számára a vezetést és segítséget.

Fülöpnek nagy örömet jelenthetett, hogy szolgálata nyomán ilyen hamar áldás fakadt, ami bizony ritka eset. Az örökkévalóságban azonban nyilvánvalóvá lesz, hogy az Úrért végzett egyetlen szolgálat sem volt hiábavaló.

Nemcsak a Fülöp személyének alacsonyságán ütközhetett volna meg a főember, hanem a Jézus alacsonyságán is. Az Ézsaiás 53. - amit olvasott -éppen ezt mondja Róla: "Utált és az emberektől elhagyott volt".

Fülöp rámutatott, hogy ez az Ige a Názáreti Jézusban teljesedett be, aki a bűnözők halálával a keresztfára került. A főembert nem bántotta Jézusnak ez a megvetettsége, hanem elfogadta Őt Megváltójának.

Nem botránkozott meg a főember a hit által való üdvözülés alacsony útján sem, amely minden emberi dicsőséget kizár, s amelyen az előkelő úr is olyan, mint a legutolsó bűnöző.

Isten országában az alázatos tanuló viszi legtöbbre.

Isten asztaláról-Varga László

"Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek." (Máté 6,31-33)

 

Tele van a világ és a mi életünk aggódással. Nyomor uralkodik sokmillió család felett, pedig alapvető élelmiszerekből, ruhából juthatna mindenkinek elég. Lehet akármennyi eszköz, akármilyen bőség, a valódi jólétet nem lehet másként elérni, csak Krisztus tanítása, a szeretet szabályai szerint. Ahol ezt alkalmazzák, ott maga Isten gondoskodik még a naponkénti kenyérről is. Milliók tudnak arról beszámolni, hogy nyomorúság, háború, börtön, elhagyatott szegénység kínjai között is, aki teljes hittel Istenre bízta magát, minden egyes nap megkapta mindazt, amire aznap feltétlenül szüksége volt. Nem a felesleget, bár sokszor még azt is. Isten pontosan tudja, hogy mire van szükségünk, és alkalmas időben éppen arról gondoskodik. De ehhez hitre van szükség. Arra a teljes bizalomra, amit a biztos hit tud megadni, hogy Istennek nemcsak másokra, hanem személy szerint rám is gondja van, és én nyugodtan bízhatom atyai gondoskodásában.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy alkalmat adtál arra, hogy én is megtapasztaljam emberi szemmel hihetetlenül pontos és biztos gondoskodásodat. Köszönöm, hogy átvezettél a nyomorúság iskoláján, melyben ezt megtapasztalhattam. És köszönöm, hogy alkalmat adtál arra is, hogy gondoskodásod eszköze tudtam lenni mások számára. Köszönöm a hitet, mely képessé tesz arra, hogy rád bízzam magam, és hogy azokkal az eszközökkel, melyeket nekem adtál, szolgálni tudjam akár egyesek, akár közösségek jólétét. Köszönöm, hogy megtapasztalhattam a segítésnek, a szeretet szolgálatának Tőled kapott boldogságát. Ámen.

 

Mindennap az Ige fényében

A JEL, AMELY MEGMENT A mai napon olvasandó igeszakasz: 4Móz 21,4-9 4 

Majd elindultak a Hór-hegytől a Vörös-tenger felé, hogy megkerüljék Edóm országát. De útközben elfogyott a nép türelme, 5 és így beszélt a nép Isten és Mózes ellen: Miért hoztatok el bennünket Egyiptomból? Azért, hogy meghaljunk a pusztában? Hiszen nincs kenyér és nincs víz, szívből utáljuk ezt a hitvány eledelt. 6 Ezért mérgeskígyókat küldött az ÚR a népre, és azok megmarták a népet, úgyhogy sok izráeli meghalt. 7 Ekkor odament a nép Mózeshez, és ezt mondta: Vétkeztünk, mert az ÚR ellen és ellened szóltunk. Imádkozz az ÚRhoz, hogy távolítsa el rólunk a kígyókat! És imádkozott Mózes a népért. 8 Az ÚR pedig ezt mondta Mózesnek: Csinálj egy rézkígyót, és tűzd rá egy póznára. Mindenki, akit megmart a kígyó, életben marad, ha föltekint arra. 9 Mózes tehát csinált egy rézkígyót, és föltűzte egy póznára. Ha azután megmart valakit a kígyó, és föltekintett a rézkígyóra, életben maradt. "És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne." (Jn 3,14-15) A sajnálkozás a büntetés után következett. Az izráeliták először panaszkodtak az utazás és az ennivaló miatt. Aztán zsörtölődtek Mózes és Isten vezetése miatt. Pillanatnyi felháborodásukban ellökték maguktól azt a kiváltságot, hogy ők Isten tulajdon népe lehetnek. Kötekedtek Urukkal, kihívó módon arra kényszerítették, hogy elvesse őket. És csak amikor haldokoltak a mérges kígyók marásától, csak akkor kiáltottak Mózeshez, könyörögve neki, hogy imádkozzék értük. "Vétkeztünk, mert az Úr ellen és ellened szóltunk." Izráel népe porig alázva felkiáltott: "Ments meg minket!" Isten igen meglepő módon válaszol. Azt mondta Mózesnek, hogy készítse el egy kígyónak a hasonmását, és tegye egy rúdra. Amikor aztán a kígyó megharap egy embert, s a méreg kezd szétáradni annak szervezetében, akkor feltekinthet a rézkígyóra és meggyógyulhat. Mintegy 500 évvel később az izráeliták tömjént égettek a bronzkígyó előtt, míg aztán egy istenfélő király meg nem semmisítette a kabalát (2Kir 18,4). Izráel vándorlásai történetének ezt a rövid és keserű epizódját el is lehetne felejteni az egyházban, ha nem lenne tény az , hogy ez a megmentő jel az Újszövetségben szemléltető eszköz lett. Úgy tűnik, hogy maga Jézus alkalmazta a kígyó figuráját döntő érvül Nikomédus oktatásához. Először alázatra tanította a zsidók főemberét, és mindannyiunkat, amikor kijelentette, hogy a test csak test, és hogy a gyarló ember képtelen megragadni azt az életet, amelyik Istentől ered. És akkor a mi egyetlen Tanítónk a bronzkígyót választotta arra, hogy megmutassa, Istenre tartozik, milyen "gyógyszert" választ. "Úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie" (ti. a Messiásnak a rúdra vagy keresztre), "hogy aki hisz" (vagyis úgy tekint rá, mint Istentől jövő üzenetre), "annak örök élete legyen őbenne." Ilyen egyszerű és ilyen mélyértelmű. Mindnyájan haldoklunk, és senkinek sincs gyógyszere. Akkor nekünk adja Isten a keresztre feszített Jézust. Minden, amit tennünk kell, ennyi: feltekinteni, hogy éljünk.