Bizonyságaid örökkévaló örökségem

   ...azok, amikor Antiókhiába lementek, prédikáltak a görögöknek is, hirdetve az Úr Jézust.

     Csel 11,20

Az evangélium hirdetése olyan embereknek, akik nem tartoztak Izraelhez, egykor hallatlan dolog volt. A menekülők között azonban voltak ciprusi és ciréniai férfiak is, akik elkezdték a görögöknek is hirdetni az evangéliumot. Ezzel szemben komoly aggályok voltak, ugyanis minden időben izgalmas dolog volt azokat a régi utakat elhagyni, amelyen látható módon Isten áldása nyugodott. Három okot hozunk fel arra, hogy ebben az esetben az új útra való rátérés helyes volt.

Ez az út teljes összhangban volt Istennek azokkal az Igéivel, amelyekben már az Ószövetségben kilátásba helyezte az üdvösséget minden népnek (Ézs 49,6; Zsolt 67,3; 98,3 stb.). Döntő az, hogy maga az Úr Jézus azt a parancsot adta: "Menjetek el azért, tegyetek tanítványokká minden népet..." (Mt 28,19). Ha ezeknek a buzgó ciprusi és cirénei embereknek valaki szemrehányást tett volna, bátran hivatkozhattak volna Péter apostolra, aki látomásokat nyert Istentől arra vonatkozólag, hogy a pogányoknak se féljen az evangéliumot hirdetni. A vakbuzgó zsidókeresztyéneknek, akik ez ellen az újítás ellen felléptek, végül is helyeselniük kellett ezt a lépést. Ezeknek a ciprusi és cirénei embereknek sajátos élete rámutat a keresztyének között folyó munkára. Valószínűleg prozeliták, pogány származásúak voltak ők, akik a zsidókkal Jeruzsálembe mentek és ott az első pünkösdöt átélték: hitre jutottak. Egész életüket a görögök között élték le, ismerték nyelvüket, szokásaikat, hozzájuk tartozóknak érezték magukat. Nem tehették meg, hogy ne hirdessék nekik is azt az örömhírt, amely nekik is üdvösséget jelentett.

A megszokott utak elhagyása gyakran okozott már eltévelyedést és bajt. De ha - mint ez esetben - Isten vezetésére történik, akkor üdvösnek bizonyul.

Isten asztaláról-Varga László

"Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát." Máté 7,21

Elég általános elképzelés, hogy az élet és a keresztyénség két külön dolog. Az életet élni kell, ahogy szokás, Istent pedig imádni kell, olyan formák betartásával, ahogy a vallás előírja. Ezt cáfolja meg Jézus e néhány mondatban. A vallás minden formasága, beleértve az ige hallgatását és tanulását, sőt magát az imádságot is, eszköz. Áldott eszközei a Krisztus szerinti életnek. Arra valók, hogy képessé tegyenek, erőt, útbaigazítást adjanak küldetésünk igazi betöltésére, Isten országának építésére. Ez pedig nem kiüresedett szavak ismételgetésével vagy vallási szertartásokkal, hanem hitből és szeretetből fakadó tettekkel valósítható meg. Keresztyén hitünknek eredményei kell, hogy legyenek. Imádságunkban ehhez kell segítséget kérni, hogy minden tettünk a hitünkről beszéljen. Ez a Krisztus követése.

Jó Istenem, én szeretlek Téged. Őszintén szeretlek. Szeretek templomba járni. Örömmel hallgatom igédet. Gyermekeimet imádkozni tanítom, s mikor teljes lélekkel tudok imádkozni, megnyugszom. De ha tetteimet nézed, nem vagyok biztos benne, hogy elnyerem tetszésedet. Segíts, hogy mindennapi munkámban, hivatásomban, emberekkel való bánásmódomban, segítőkészségemben, családi életem tisztaságában, tetteimben tudjon megmutatkozni az, hogy szeretlek. Tudom, nem ezekkel fogom kiérdemelni kegyelmedet. Nincs is arra szükség, Krisztus ezt elvégezte helyettem. De tettekkel szeretném meghálálni szeretetedet. Ebben kérem segítségedet. Ámen.

Mindennap az Ige fényében-A HÁZ SOHASEM ÜRES

A mai napon olvasandó igeszakasz: Mt 12:22-29; 43-45

22 Akkor odavittek hozzá egy vak és néma megszállottat, és ő meggyógyította, úgyhogy a néma beszélt és látott. 23 Az egész sokaság elcsodálkozott ezen, és ezt mondta: "Csak nem ez a Dávid Fia?" 24 A farizeusok azonban, amikor ezt meghallották, kijelentették: "Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével." 25 Ő pedig, ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: "Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával. 26 Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, meghasonlott önmagával, és akkor hogyan maradhat fenn az országa? 27 És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek a ti bíráitok! 28 Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa. 29 Vagy hogyan mehetne be valaki egy erős ember házába, és hogyan rabolhatná el annak javait, ha előbb meg nem kötözi azt az erős embert? Akkor azonban kirabolhatja a házát. 43 "Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong, nyugalmat keres, de nem talál. 44 Akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, gazdátlanul, kiseperve és felékesítve találja az 45 Akkor elmegy, vesz maga mellé másik hét magánál is gonoszabb lelket; bemennek, és ott laknak, és annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél. Ez történik majd ezzel a gonosz nemzedékkel is."

"Akkor elmegy, vesz maga mellé másik hét lelket, önmagánál gonoszabbakat, bemennek, és ott laknak, és annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél. Ez történik majd ezzel a gonosz nemzedékkel is."

(Mt 12,45)

Jézus tanította a sokaságot, hogy az ő küldetése az ősellenség, az ördög kiűzése, majd ezután egy példázatot mondott nekik. Volt egy ember, akiben gonosz lélek volt. Ez a lélek távozni kényszerül. Mivel azonban senki más nem költözött ebbe az emberbe, és mivel a démon mindig nyugtalan, visszatért hát másik hét gonosz lélekkel együtt, hogy teljesen tönkretegye ezt a szegény alakot. "Annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél." És ez történik az ilyen emberekkel ("ezzel a gonosz nemzedékkel"), mondja Jézus. Manapság országokkal és egész kontinensekkel történik ilyesmi. Évszázadokon át a démonok erődítményei, és a régi babonák áldozatai voltak ők. Aztán a gonosz lélek távozni kényszerül. De mi történik ezután? A szabadság még nem teljes, amikor a szentségtelen hatalom ereje meg van törve. Ha nincs semmiféle új, szent hatalom, amely átveszi az uralmat abban a házban, akkor a gonosz lelkek légiói, - pusztítóbbak az előbbieknél - kerülnek annak helyére. És annak az országnak - vagy kontinensnek vagy nemzedéknek - az állapota rosszabb lesz az előbbinél. Ilyesmi megtörténhet az egyes emberrel is. Egy ember különféle urak tulajdona lehet, de soha nem olyan, mint egy üres ház. Ha valakit egy ingatlan tulajdonhoz hasonlítunk, akkor az olyan, mint egy üzlet a város üzleti negyedében. Az üzlet gazdát cserélhet, de az árusítás tovább folyik "az új vezetés alatt". Krisztus nemcsak azért jött, hogy megtörje az ördög hatalmát, azért is jött, hogy megalapítsa Isten királyságát. Kiszabadít bennünket a bűn fogságából, hogy Krisztus uralma alá helyezzen minket. Ha mi azt akarjuk, hogy a ház tiszta legyen - és csak a legönteltebb ember nem akar megszabadulni némely, az életében jelenlévő gonosz dologtól -, de nem vagyunk hajlandók megengedni Krisztusnak, hogy átvegye a teljes uralmat, akkor az okozott kár egyre nagyobb lesz. Nem tarthatjuk meg a házat tisztán, de üresen. Ez egyszerűen nem megy. Nem kerülhetünk ki az ördög kezei közül, ha nem vagyunk hajlandók az Úr kezébe esni. Csak akkor nem leszünk már az ördög játékszerei, ha elkezdünk engedelmeskedni az Úrnak.

---

Krisztus mindenek felett-KIENGESZTELÉS

"Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk Őbenne" (2Kor 5,21).

A bűnnel alapvetően össze vagyunk fonódva. A bűn nem gonosz tett, hanem gonosz állapot, aki vagyok - független akarok lenni Istentől szándékosan és állhatatosan. A keresztyén hit a bűn mélyen belém gyökerezett természetéből indul ki. Más vallások "bűnökkel" foglalkoznak, csak a Biblia beszél A BŰNRŐL. Jézus Krisztus az emberben szembekerült a bűn örökségével, és mert ezt elmellőztük igehirdetésünkben, ezért az evangélium üzenete elvesztette élét és átütő erejét. A Biblia kijelenti, hogy Jézus Krisztus magára vette e testben elkövetett bűneinket, de magára vette a bűn örökségét is, amihez senki nem tudott hozzáférni. Isten "bűnné tette" tulajdon Fiát, hogy a bűnösből szentet alkothasson. Az egész Biblián átvonul ez a kijelentés, hogy Urunk a világ bűnét nem részvéttel elhordozta, hanem azonosult vele: bűnné lett. Az egész emberi nemzetség összes bűnét önként magára vette és hordozta saját személyében: Isten azt, "aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk", és így az egész emberi fajt a megváltás talajára helyezte. Jézus Krisztus visszaállította az emberiséget eredeti Isteni rendeltetésébe és most már bárki beléphet az Istennel való közösségbe annak alapján, amit Urunk véghezvitt a kereszten. Ember nem válthatja meg magát; a megváltás Isten műve; teljesen lezárt, kész egész. Hogy kire vonatkozik, személyes döntésünk kérdése. Mindig különbséget kell tennünk az egyes ember életében a megváltás kijelentése és a megmentés tudatos megtapasztalása között.

---

Isten műhelyében-Szép cél

"Minél inkább megalázom magamat és minél alábbvaló leszek a magam szemei előtt, annál dicséretre méltóbb leszek a szolgálók előtt, akikről te szólasz. "

(2 Sámuel 6, 22)

Egyre kisebb - egyre nagyobb. Két ellentétes vonal ez, amelyen az emberek mozognak. A világ embere megbecsülést, gazdagságot és jólétet kíván; ideigvaló cél ez és az ember önmagát tartja szem előtt. Saját előnye, saját nagysága, érvényesülése körül forog minden. Isten emberének igazi növekedése a kisebbé tételben van. Pál a korinthusi levélben ezt írja önmagáról: "Én vagyok a legkisebb az apostolok között." Később az efézusiaknak pedig: "A legkisebb minden szentek között", s végül Timótheusnak írt levelében kijelenti: "Első vagyok a bűnösök között." Minél mélyebben lát bele az ember a saját szívébe, ahol annyi gyengeséget, hiányt, mulasztást talál, annál kevesebbre értékeli önmagát. Minél inkább behatol valaki Isten szeretetébe, annál mélyebben érzi saját semmiségét, teljes méltatlanságát, lényének sokszor utálatos voltát. Többé senkit nem tart kisebbnek magánál. A legmélyebbre zuhant élettel is egy szinten látja magát. Dávid a szövetség ládájának ünnepélyes hazahozatalakor a kisemberek közé állt, szent örömének túláradásában velük táncolt, mert szívből szerette Istent, akinek kegyelmére annyira méltatlannak tartotta magát. Nagy dolog volt már az is előtte, hogy Isten rátekintett és népe fejedelmévé tette őt. Most azonban teljesen elfeledkezett királyi méltóságáról. - Mikál, a felesége, más volt. Gőgösen és hidegen nézte, mennyire megalázza magát a király, nem törődve a rangjával. Gúnyos, bántó szavakkal fogadta férjét. Dávid azonban nem gerjedt haragra, hiszen el volt telve Istene kegyelmével. Kész volt még mélyebben megalázkodni a Mikál által megvetett szolgálók előtt is. Mikál és minden gőgös lelkű megveti Dávidot, amiért úgy megalázta magát, de ő nem törődik a büszke világ megbecsülésével. Többet ér neki az istenfélők - akik általában kisemberek - megbecsülése. A gőgös ember szíve hideg, magára marad; az alázatos szívűt pedig mindig értékelik és szeretik. Semmi sem kívánok lenni, csak törött edény vagyok. De ha hasznom tudja venni, szent szavára hallgatok. Így üresen várok rája, míg olajjal tölt meg Ő, Hogy belőlem élet árja s hála törjön majd elő.

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

   Azok pedig, akik szétszóródtak az Istvánért támadt üldözés miatt, eljutottak Feníciáig, Ciprusig, és Antiókhiáig, de senkinek se prédikálták az Igét, csak a zsidóknak. (Csel 11,19.)

Az antiókhiai gyülekezetnek Isten országa történetében különös jelentősége van. Innen indult ki a pogánymisszió. A tanítványokat is itt nevezték először keresztyéneknek. Tanulságos megnézni, hogyan támadt itt lelki élet. Az első keresztyénüldözés menekültjei jöttek erre a helyre is (Csel 8,1). Ezeknek az üldözötteknek a helyzete emberileg nem volt irigylésre méltó. Földi részüket elvesztették, csak a puszta életüket mentették meg. Nem lett volna csodálatraméltó, ha a történtek miatt elkeseredtek volna a szégyenletes igazságtalanság és gonoszság miatt. De ellenkezőleg, tele voltak örömmel és hálával azért a kegyelemért, amelyet Istentől magától nyertek.

Tűz égett bennük, a szikrák széjjelröpködtek, s körülöttük felgyúlt az a láng, amelyről Jézus beszélt: "Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és bárcsak lángolna már!" (Lk 12,49). A veszendő kincsek siratása helyett arra a romolhatatlan kincsre tekintettek, amely a mennyben van fenntartva számukra. Nem kerestek részvétet sorsuk iránt, sokkal inkább azoknak a baját látták, akik Isten nélkül, bűnbocsánat és az örökélet reménysége nélkül éltek.

Reájuk nézve valóság volt a Zsid 10,34: "vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, mert tudtátok, hogy néktek jobb és maradandó vagyonotok van".

Álljunk meg csendes imádattal Isten bölcsessége előtt, Aki ellenségeinek a gonoszságát használta fel országa terjesztésére!

Megszégyenülve nézzünk vissza minden zúgolódásra, amely az Istentől rendelt nehéz úton volt életünkben (l.Kor 10,10; Zsolt 119,91)!

Isten asztaláról-Varga ászló

 "Te vagy az az ember!" (2Sámuel 12,7.)

Úgy kellett volna írnom: 2Sámuel 12,1-13. De ez a rövid mondat az ige fő mondanivalója. Dávid király paráznasága szégyenét takargatva hazugságba, képmutatásba, végül gyilkosságba keveredik. Bizalmas prófétája jelentéssel keresi fel. Egy embert hasonló, de sokkal kisebb bűnnel vádol. Dávid igazságos király, felháborodva jelenti ki: "Halál fia az az ember!" Erre csattan a próféta szava: "Te vagy az az ember!" Hányszor ítélkezünk mi is olyan bűnök felett, amiket titokban magunk is elkövetünk. Őszintén ítélkezünk, mert mások arcán sokkal undorítóbbnak látszik a bűn, mint a magunkén. Valóban szeretjük az igazságot, a becsületet. Nem képmutatás, amikor felháborodunk a bűn felett. A magunk bűnét is utáljuk. Éppen azért titkoljuk, mert rossznak, megvetni valónak tartjuk. De Isten nem huny szemet bűneink felett. Azért volna olyan fontos, hogy amikor mások felett magunk által is elkövetett bűnök miatt ítélkezünk, mindig csengjen a fülünkbe a prófétai szó: "Te vagy az az ember!" Nem elég, hogy Isten tartsa számon bűneinket. Mi magunk kell, hogy számon tartsuk mindaddig, míg a Dávid példája és gyönyörű bűnbánó zsoltára, az 51. zsoltár szerint őszinte bűnbánattal le nem tudjuk tenni Isten elé.

Kegyelmes Istenem, tudom, én vagyok az az ember, aki naponta áthágom azokat a törvényeidet, melyeket őszintén szeretek, és követek el olyan bűnöket, melyeket őszintén utálok. Bocsásd meg nekem, amikor ítélkezek mások bűnei felett, elfelejtve, hogy én vagyok az az ember, aki ugyanolyan ítéletre és megvetésre méltó. Juttasd eszembe a saját bűneimet, hogy elnézőbb lehessek mások iránt, hogy szeretni tudjam bűnös testvéreimet, hogy annál őszintébben tudjam kérni, és el is nyerhessem bocsánatodat a magam bűneire, a Miatyánk szavai szerint: "amint én is megbocsátok", nemcsak az ellenem vétőknek, de az általam megvetett többi vétkező embernek. Ámen.

Mindennap az Ige fényében-JÓNÁS JELE

A mai napon olvasandó igeszakasz: Jón .

1 Az ÚR igéje másodszor is szólt Jónáshoz: 2 Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet én mondok neked! 3 Jónás elindult, és elment Ninivébe az ÚR szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: három nap kellett a bejárásához.
4 Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap és elpusztul Ninive! 5 Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. 6 Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült.
7 Azután kihirdették Ninivében a király és a főurak rendeletére a következőket: Az emberek és állatok, a szarvasmarhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! 8 Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, és térjen meg mindenki a rossz útról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! 9 Ki tudja, talán felénk fordul, és megszán az Isten, lelohad lángoló haragja, és nem veszünk el! 10 Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy megtértek a rossz útról, megbánta Isten, hogy veszedelembe akarta dönteni őket, és nem tette meg. 

"Ámde itt nagyobb van Jónásnál." (Mt 12,41) 

Olykor az Úr meglepő módon tud ragaszkodni ahhoz, hogy akaratos szolgái végrehajtsák akaratát. Jónás nem engedelmeskedett Isten parancsának. Ahelyett, hogy keletre ment volna, elment nyugatra. Ahelyett, hogy missziói körútra ment volna Ninivébe, elment egy tengeri körútra, és elaludt a hajókabinban.
Jónás nem engedelmeskedett, de a vihar és a szél engedelmeskedett Isten akaratának. És a hal is. Végül aztán Jónás is engedett Isten akaratának, ámbár csak ímmel-ámmal. Mégiscsak prédikálta a niniveieknek, hogy bánják meg bűneiket.
Nem úgy látszott, hogy Jónás missziója megvalósítható. Amikor Jónás eltűnt a hallal együtt, ez az ő végét, és az ő küldetése végét kellett volna hogy jelentse, minden emberi mérték szerint. Isten akarata viszont az volt, hogy élve kerüljön ki onnan, és hogy Ninive megtérjen.
Úgy látszott, hogy Jézus missziója is kudarcot vall. Eltemették a földbe. Minden emberi mérték szerint ez az ő végét és az ő missziói karrierjének a végét kellett volna hogy jelentse. Ő azonban feltámadt a sírból, és az evangéliuma ma a világ megtérését munkálja.
Isten akarta Ninive városának megtérését. Ezért ragaszkodott annyira ahhoz, hogy Jónás engedelmeskedjék parancsának. A parancsban kifejezett akarat mögött ott volt a megváltó akarat. Azért ragaszkodott az engedelmességhez, mert szánakozott azokon, akik a pusztulás útját járták.
Jézus nagyobb Jónásnál. Ő az Atya iránti engedelmességben halt meg, és azért támadt fel, hogy minden embert a hitbeli engedelmességre vezéreljen. Jézus nagyobb volt, mert az ő szíve együtt dobogott a megváltást akaró Istenével. Semmiféle áldozat nem volt túl súlyos neki, hogy Istennek ezt az akaratát végrehajtsa. Jézus szíve könyörületre indult, amikor látta a sokaságot. Jónás viszont megvetette a niniveieket. Isten ragaszkodik ahhoz, hogy engedelmeskedjünk, és kívánja az emberiség megtérését. Jótetszésében elhív bennünket arra, hogy készségesen szolgáljuk őt abban a munkájában, hogy minden embert engedelmességre vezéreljen.

.

---

Krisztus mindenek felett-ÚJJÁSZÜLETÉS

   "...amikor az Istennek tetszett, hogy kijelentse az Ő Fiát énbennem..." (Gal 1,15-16).

Milyen nehézséggel áll szemben Jézus Krisztus, ha engem újjá akar teremteni? Van egy örökségem, amibe nem volt beleszólásom, nem vagyok szent, valószínűleg nem is leszek soha; és ha Jézus Krisztus csak annyit tehet, hogy megmondja: szentté kell lennem, akkor tanítása csak kétségbeejt. De ha Jézus Krisztus Megváltó, aki belém helyezheti a saját örökségét, a szentséget, akkor már kezdem megérteni, mire céloz, amikor azt mondja, hogy szentté kell lennem. A megváltás azt jelenti, hogy Jézus Krisztus minden emberbe beléhelyezheti saját öröklött természetét, és minden kívánalma ehhez a természethez szól. Tanítása az Ő belém plántált életére vonatkozik. Az én dolgom, hogy döntsek, beleegyezem-e Istennek a bűn felett kimondott ítéletébe: ez Jézus Krisztus keresztje. Az Újszövetség azt tanítja az újjászületésről, hogy - amikor egy embert a rászorultság tudata lesújt - Isten beleplántálja Szent Szellemét az ember szellemébe. És ekkor az ember szelleme erőforrásra talál Isten Fia Szellemében, "...míg ki nem ábrázolódik bennetek Krisztus" (Gal 4,19). A megváltás csodája, hogy Isten új természetet tud belém helyezni, amely által egészen új életet élhetek. Amikor végső szükségbe jutottam és beismerem tehetetlenségemet, akkor mondja Jézus: "Boldog vagy." Csakhogy el kell jutnom idáig! Isten a Jézus Krisztus természetét nem olthatja belém - aki saját felelősséggel bíró erkölcsi lény vagyok - anélkül, hogy azt tudatosan ne kívánnám. Mint ahogyan egy ember által lépett be a bűn az emberiség életébe, ugyanúgy a Szent Szellem is egy EMBER által jött. A megváltás lehetővé teszi, hogy megszabaduljak bűnörökségemtől és Jézus Krisztus által új, szeplőtelen örökséget kapjak, a Szent Szellemet.

Isten műhelyében- Az igazi kegyesség - alázatosság

"Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden hűségednél, amelyeket a te szolgáddal cselekedtél. " (1 Mózes 32, 10) 

Az igazi kegyesség jele a szívbeli alázat, a meghajlás. Ki vagyok én, hogy ennyire előrevittél? - kiált fel Dávid. Istenének ez a lehajló jósága felfoghatatlan előtte. Isten útja kicsivé akarja tenni az embert. Jákóbnak 20 évig kellett az alázatosság iskolájába járni fösvény, szeretetlen nagybátyjánál, Lábánnál. Ott nem kényeztették, hanem keményen bántak vele és kihasználták. Ez az ő felfelé törő, becsvágyó lényét lenyomta. Belsőleg gyötrődött, de nem keseredett el. Istenének irgalmassága és hűsége most lett csak igazán naggyá előtte, ellentétben az emberi keménységgel és hűtlenséggel. Isten kegyelme jeleivel árasztotta el és megtartotta szavát. Ez alázta meg igazán Jákóbot.

A belső szerénység és őszinte alázatosság vonzóvá és szeretetre méltóvá teszik az embert mindenki számára; az elbizakodottság hideggé és taszítóvá tesz. Az alázatosságban mindig van valami meleg és megnyerő. "Miért nem szeret engem senki?" - kérdezik sokan keserűen. Mert teli vagy igényekkel és azt kívánod, hogy mindenki hozzád igazodjék. A szív alázatosságával együtt jár a hála és az imádat Isten kegyelméért. "Mivel érdemeltem ezt?" - kérdezi mélyen megindultan az alázatos lélek, amikor valami jóban részesül. Ha pedig nehézség éri, szívében belátja, hogy még rosszabbat is érdemelt volna, ha Isten a bűnei szerint bánt volna vele. Más a nem töredelmes szívű ember. Isten jóságát természetesnek tartja, mintha jogcíme lenne rá. A szenvedések zúgolódást, elégedetlenséget váltanak ki belőle. "Miért érdemeltem én ezt?" - hangzik szívéből, ajkáról a keserű kérdés. De az alázatos szívű meghajlik Isten hatalmas keze alatt és új kegyelmet nyer. Az irgalmasság új megtapasztalása még jobban a porig alázza. "Szeretnék a föld alá süllyedni, ha végiggondolom mindazt a kegyelmet, amit Istentől kaptam" - mondta egyszer egy súlyos beteg ifjú. Ha álmatlan éjszakákon gyötörte is a köhögés, szívében boldog volt. Mélyen felüdítette az a nyugalom, amit Jézus neki is megígért és megadott.

Maradjunk alázatosak, nehogy úgy járjunk, mint azok a szőlőmunkások, akiket elsőnek fogadtak fel. Igényeik támadtak, megkárosítottnak érezték magukat a későbben jöttekkel szemben és zúgolódtak, követelőztek. Elsőkből utolsók lettek.

Napi áhítat- Ádám és Éva a kertben

Hét témája: Isten figyel

Olvasmány: 1Móz 3,6–13

Ha mi el is buktunk, sőt el is rejtőztünk – Isten vágyik a velünk való közösség helyreállítására. Megkeres. Engedd magad megtalálni!

„Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.Amikor azonban meghallották az ÚRisten hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az ÚRisten elől a kert fái között.De az ÚRisten kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el. Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem. Akkor az ÚRisten ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem.”

Magyarázat

Néha panaszkodunk, hogy mennyi mindenre kell figyelnünk, vagy dicsekszünk, hogy már milyen sok mindent láttunk. Ezek azonban csak „ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés” (1Jn 2,16). Sajnos csak ezek vannak szemeink előtt. Nem látunk bele Isten világába.
Az édenkertben volt meg a legnagyobb esély arra, hogy az Istennel való szoros közösséget és annak örömét ne homályosítsa el semmi más. Csak egy fa volt ott. Vagyis: volt ott egy fa! S ettől a fától nem látták az „erdőt” – a bőségesen elégséges, a túláradóan rájuk ömlő isteni jelenlétet. Megnyílt ugyan a szemük, de ez elrejtőzéshez vezetett. Viszont Isten belelát az így megváltozott világba is. Az emberekébe. A miénkbe. Az enyémbe is tehát…
Nem az elrejtőzés gyenge és eredménytelen próbálkozásainak hiábavalóságára figyeltem most fel. Hanem az úgyis kereső, megtaláló, szólító Istenre. Halld csak: rádöbbent nyomorúságos helyzetedre. Felfedi előtted, amit ő pontosan tud: „ettél a fáról”. De nem vádlón és kíméletlenül teszi ezt, hanem új esélyt adó könyörülettel: „Talán ettél? Arról?” Be lehetne vallani előtte bűnödet. „Ki tudja, talán felénk fordul, és megszán az Isten.” (Jón 3,9) Lásd meg őt, és lássék rajtad kegyelme!

(Papp Dániel)

Készítette Kakuk Gyula|

Reggeli dicséret- Minden nap

"Áldott legyen az Úr! Napról napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene" Zsoltár 68.20

 

Legtöbben nem szeretjük a bizonytalanságot, a kiszámíthatatlanságot. Akkor érezzük magunkat biztonságban, ha mindent ellenőrzésünk alatt tarthatunk. Ha viszont mindent kézben tartunk, akkor könnyen szem elől tévesztjük azt, hogy Istentől függ az életünk. Akinek tele van a kamrája (testi és/vagy lelki értelemben), nem tudja igazán átélni, megérteni Jézus imádságról szóló tanításának ezt a részletét: "A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként." (Lukács 11.3)

Amikor Izráel a pusztában vándorolt, teljes mértékben Isten gondviselésétől függött. Naponta és hetente élték át a csodát, ahogyan Isten vízről gondoskodott számukra és mannával táplálta őket. A mannát kora hajnalban kellett gyűjteni, mindenkinek a személyes szükséglete szerint. Másnapra - a pénteki napot kivéve - nem volt értelme meghagyni, mert ehetetlenné vált. Nem volt tartalékuk, napról napra éltek. Nem csupán időnként, hanem éveken át. Azt gondolnánk: ezalatt igazán megtanultak bízni abban, aki ilyen csodálatos módon gondoskodott róluk. Sajnos nem így történt. A 40 éves pusztai vándorlás végén, amikor valami nehézségbe ütköztek, ugyanúgy elégedetlenkedtek, és lázadtak (vö. 4Mózes 20. fejezet), mint tették ezt szüleik. Úgy tűnik, hogy a csodák naponkénti tapasztalása sem eredményez automatikusan Istenbe vetett bizalmat. A hit sokkal inkább függ a gondolkodásunktól és döntéseinktől, mint az átélt csodáktól.

Életünk egyik legfontosabb kérdése, hogy megtanulunk-e bízni a gondviselőben, megtanulunk-e tőle függni, neki hálát adni.

Közzétéve ennyi ideje: 2 days ago, szerző: Hiti

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Tartam és tartalom

"Érett korban térsz a sírba, ahogyan a kévéket idejében takarítják be.(Jób "5,26)

Vajon az érett kor azt jelenti, hogy hosszú élettartam? Sokan ezt gondolják. Pedig a gabona sem attól lesz érett, hogy még tovább hagyják lábon állni, hiszen akkor kiperegne a szem, hanem attól, hogy eljön az ideje. Vannak magas kort megért emberek, akik mégis lelkileg éretlenek maradtak, és vannak érett fiatalok is.

Milyen jó, hogy Isten dönti el, hogy „idejében" érjen véget földi életünk. Dávidnak is nagy békességet adott ez a bizonyosság: „Életem ideje kezedben van" (Zsolt 31,16 - Károli).
De vajon ki az, aki érett korban tér a sírba? Jézus Krisztus harminchárom éves volt, amikor kivégezték. Ő vajon érett korban halt meg? Igen, mert amikor számot ad az Atyának, így szól: elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál (Jn 17,4). Pál apostol is bizonyos volt abban, hogv amíg Jézus őt használni akarja, addig nem halhat meg. Utána pedig minek élne? Neki is az Istentől kapott küldetése volt fontos, az jelentette az életet.
Ma általános lett az, hogy az életük tartamáért mindent megtesznek az emberek. De kevesen és keveset foglalkoznak az életük tartalmával Hogy mivel bízott meg bennünket Isten, mi a tőle kapott feladatunk, mivel akar még megajándékozni, hogy azt továbbadjuk másoknak. S hogy ő mit akar elvégezni még bennünk. Mert van olyan, hogy nekünk már nem sok tennivalónk maradt, de még nem vagyunk készen arra, hogv megjelenjünk előtte, Ő még tisztogatni, formálni akar lelkileg.
Ó, de nagy kegyelem, hogy Isten szabja meg földi életünk kezdetét és végét is! Ne csak a hossza izgasson bennünket, hanem a mélysége, tartalma, célja is! Aki a küldetését végzi, az boldog az élete során, s aki küldetését elvégezte, az megy haza békességgel az örök hazába.

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

   Fülöp pedig egyszerre csak Azótusba került és széjjeljárva hirdette az evangéliumot... Saul pedig még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úr tanítványai ellen, elment a főpaphoz.

     Csel 8,40; 9,1

 

 

Igénkben két embert látunk, akik azon fáradoznak, hogy felebarátaikat más útra térítsék. Hasonlítsuk össze őket! Az egyik a tévelygő Saulus. Ő meg van győződve arról, hogy a keresztyének tévúton járnak.

Elhatározta magában, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel visszavezeti őket az atyák törvényére. Hogy cselekedete a saját emberi lelkéből fakad, azt hamar felismerhetjük. Telve van gyűlölettel és haraggal. Liheg és fenyegetőzik. Nemegyszer a vérontástól sem riad vissza. Testi erőszakot alkalmaz, miként ez minden idők világi embereinek fő fegyvere Isten országa ellen.

Nézzük ezzel szemben Fülöp munkáját! Ő is más útra akar téríteni embereket, de nem liheg és nem fenyegetőzik, mint Saulus. Nem vesz elő fegyvereket az ördög fegyvertárából. A leghatásosabb fegyver van nála, ami létezik: az Evangélium, a Megváltóról szóló örömhír.

S most figyeljük meg a két munkást: az egyik a békesség csendes lelkületével, Istentől való megbízatással munkálkodik, a másik vad haraggal és gyűlölettel mindenki ellen, aki nem osztja nézetét. Melyikhez hasonlítunk?

S még egy csoda! A fenyegetéstől és öldökléstől lihegő ember nemsokára ugyanazzal a békességgel munkálkodik, mint Fülöp. Mi történt? Isten világosságot adott neki afelől, hogy ő volt tévúton.

Megalázottan, összetörten és megkegyelmezetten lett Jézus tulajdonává. S mivel önmagát is legyőzte Isten meg nem érdemelt jósága, most ennek a kegyelemnek az erejével munkálkodik ő is, amely őt megváltoztatta.

Bárcsak sok ilyen munkást támasztana Isten, mint Fülöp és Pál volt!

Isten asztaláról-Varga László

 "Hanem mivel Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. ...nem is vártunk emberektől dicsőséget..."  (1Thesszalonika 2,3-6.)

Az egyház munkájának örök alapszabálya. Az evangéliumot hirdetni kell, mert ez az Isten akarata. Ő bízta rá a mindenkori egyházra, és ha nem végzi úgy, ahogy kell, ő vonja vissza megbízását. De jaj akkor az egyháznak is, a népnek is. Kis-Ázsia és Észak-Afrika romvárosai, a keresztyénség legelső nagy központjai a példái annak, mit jelent, amikor a megromlott egyháztól Isten megvonja a megbízását. Sajnos az egyházban ma is gyakran merülnek fel túlságosan emberi kívánságok, és elég gyakran engednek azoknak azok, akik embereknek akarnak tetszeni, és a "kemény beszédet", a tiszta, kellemetlen igazságot nem szeretik hallani. A 13. vers mutatja az ige hallgatóinak és hirdetőinek nagy felelősségét. "Amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, amint valóban az is, és annak ereje hat is bennetek, ha hisztek." Ha nem úgy hallgatjuk, semmiképpen nem érdemes hallgatni. Vagy Isten szavára van szükségünk, vagy kár a templomba menni. Isten szólni akar. Életet más nem adhat. Nélküle szétbomlik, elvész a társadalom, a család, az egyén erkölcse, maga az élet. Isten nem marad egyház nélkül, de mi lesz mivelünk?

Urunk, Istenünk, szólj hozzánk Te magad az igében! Semmit sem ér az igehirdetés, ha az csak emberi szó marad. Add, hogy ott valóban a Te szavadat várjuk, s adj nekünk valódi pásztorokat, akik nem a magukét, hanem egyedül a Te üzenetedet mondják teljes hittel és tudománnyal. Ne engedj minket és gyermekeinket az ősi nagy egyházak sorsára jutni! Legyen bármilyen kemény a beszéded, csak hasson, Szentlelked erejével fordíts magad felé minket, hogy jövendője legyen népünknek! Tudjuk, hogy azt csak Te adhatod meg. Igéd erejével vezess minket! Ámen.

Mindennap az Ige fényében-ÁLLJ ELLEN!

A mai napon olvasandó igeszakasz: Dán 3,8-18

8 Ekkor azonban káldeus férfiak álltak elő, és bevádolták a zsidókat. 9 Így beszéltek Nebukadneccar királyhoz: Király, örökké élj! 10 Te, ó király, megparancsoltad, hogy minden ember, aki meghallja a kürt, síp, citera, hárfa, lant, duda és mindenféle hangszer hangját, boruljon le, és hódoljon az aranyszobor előtt; 11 ha pedig valaki nem borul le, és nem hódol előtte, azt dobják be az izzó tüzes kemencébe. 12 Vannak itt zsidó férfiak, Sadrak, Mésak és Abédnegó, akiket Babilon városában állítottál szolgálatba, ezek a férfiak semmibe sem vesznek téged, ó király, nem tisztelik isteneidet, és nem hódolnak az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál. 13 Ekkor Nebukadneccar haragra gerjedve megparancsolta, hogy vezessék elő Sadrakot, Mésakot és Abédnegót. Oda is vezették ezeket a férfiakat a király elé. 14 Nebukadneccar ezt kérdezte tőlük: Sadrak, Mésak és Abédnegó! Igaz-e, hogy ti nem tisztelitek isteneimet és nem hódoltok az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattam? 15 Készek vagytok-e most, ha meghalljátok a kürt, síp, citera, hárfa, lant, duda és mindenféle hangszer hangját, leborulni és hódolni a szobor előtt, amelyet csináltattam? Mert ha nem hódoltok, azon nyomban bedobnak benneteket az izzó tüzes kemencébe. És van-e olyan Isten, aki az én kezemből ki tud szabadítani benneteket? 16 Sadrak, Mésak és Abédnegó így válaszolt a királynak: Ó Nebukadneccar! Nem szükséges, hogy erre bármit is feleljünk. 17 Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király! 18 De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!

"Ő ki tud minket szabadítani ... De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállítottál."

(Dán 3,17-18)

Amikor azt imádkozzuk, hogy "Legyen meg a te akaratod", akkor azért imádkozunk, hogy legyen engedelmesség a földön, ugyanúgy, ahogy az már gyakorlat a mennyben. Ez a három fiatalember a Dúrá völgyében Isten akaratát cselekedte. Ismerték Istent és az ő akaratát. Tudták, hogy Isten képes őket kiszabadítani a tüzes kemencéből, de nem voltak biztosak abban, hogy Isten csakugyan ki is menti őket a lángokból. Azt is megtehetné, hogy átadja őket a tűzhalálnak. "De ha nem tenné is...," ha Istennek nincs is szándékában megmenteni az életüket, "tudd meg, ó király, hogy mi a te Isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállítottál." Isten tudja, hogy nagy a kísértésünk arra, hogy azt tegyük, amit mindenki tesz. Ha mindenki térdre esik a zene hangjaira, akkor sok hitre és bátorságra van szükség ahhoz, hogy valaki ott álljon egyedül, kimagasodva a többiek közül, egyenes derékkal, mindvégig kitartva. Mindannyian láttunk tizenéveseket, akik inkább meghalnának, mintsem hogy különbözzenek a többi tizenévestől. De a felnőtteknek is sok bátorságba kerül az ár ellen úszni. Végül is nem lehetünk biztosak abban, hogy Ő megőriz bennünket a szenvedéstől, ha az engedelmesség ösvényét választjuk. Az a három ember, ott a Dúrá völgyében rájött erre. Azt mondták, hogy ők engedelmesek lesznek, még akkor is, ha Isten nem fogja őket kiszabadítani a tüzes kemencéből. Az engedelmesség az első lépés. Nem azért engedelmeskedünk, mert "nyerni akarunk". Először engedelmeskedünk, aztán a többit Istenre bízzuk. Egy fiatal keresztyén embernek azért kellett megmaradnia, hogy elmondja a koncentrációs táborban szerzett élményeit. Elmondása szerint nagyon sokat segített neki az, hogy volt ott egy idősebb keresztyén, aki már nem érte meg a szabadulást. Egy nap a következőt kérdezte idősebb börtöntársától: "Sokáig tart még a háború?" Az idősebbik így felelt: "Senki nem tudja, hogy meddig tart még a háború. Számunkra ez nem fontos kérdés. Az egyetlen fontos kérdés az, hogy miként fogjuk átélni azt." Nem tudjuk, meddig leszünk majd a csatatéren. Az egyetlen fontos dolog az, hogy van-e bennünk mersz engedelmes szívvel ellenállni, amikor mindenki térdre borul az arany bálványkép előtt.

Krisztus mindenek felett-ELFAJULÁSRA VALÓ HAJLAM

   "Azért amint egy ember által jött be a világba a bűn, a bűn által pedig a halál, és a halál minden emberre elhatott, mivel mindenki vétkezett" (Róm 5,12). 

A Biblia nem azt mondja, hogy Isten egy ember bűne miatt büntette az egész emberiséget, hanem hogy a bűn adottsága - az, hogy igényt tartok saját magamra - egy ember által hatolt be az emberiség életébe. De sokkal mélyebb kijelentés az, hogy egy másik EMBER magára vette és el is törölte az emberiség bűnét (Zsid 9,26). A bűnre való hajlam nem az erkölcstelenség vagy a gonosztett, hanem az érvényesülési vágy: "Én vagyok a magam istene." Ez a hajlam kialakíthat bennünk akár nemes erkölcsösséget, akár becstelen erkölcstelenséget, de csak egy alapon: igénylem az önmagamhoz való jogomat. Amikor Urunk előtt ott álltak a gonosz minden erejével megszállt emberek és olyanok is, akik tisztán, erkölcsösen és becsületesen éltek, Ő nem figyelt sem az egyik romlottságára, sem a másik erkölcsösségére, hanem arra nézett, amit mi nem látunk: a természetes hajlamra. A bűn velem született és nem tudok hozzányúlni. Csak Isten nyúlhatott hozzá a váltságban. Jézus Krisztus keresztje által Isten megváltotta az emberiséget az öröklött bűnadottság miatti kárhoztatás alól. Isten soha nem az öröklött bűnért teszi felelőssé az embert. Nem azért ítél el, mert a bűn adottságával születtem, hanem azért, mert amikor ráébredek, hogy Jézus Krisztus eljött engem megszabadítani, visszautasítom az Ő szabadítását. Ettől a pillanattól kezdve a kárhozat bélyegét viselem. "Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság a világba jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot" (Jn 3,19). 

Isten műhelyében- Az igazi nagyság

 "Versengés is támadt köztük, hogy ki tekinthető közülük a legnagyobbnak. "
(Lukács 22, 24)

Ezúttal a tanítványok más kérdést vitatnak meg. Előzőleg arról volt szó, hogy ki a legnagyobb köztük (Luk 9, 46), most pedig, hogy ki tekinthető a legnagyobbnak, ti. az Úr Jézus kit tekint annak. Az Ő szemében ki ér a legtöbbet? Kié az első hely? Eddig úgy látszott, Péteré, hiszen neki mondta az Úr: "Te Péter vagy és én ezen a kősziklán építem fel az én egyházamat." Ezen az estén pedig Jánosé volt a kiváltságos hely (Ján 13, 23). Bizonyára ez adott okot az újabb vitára. Többször volt emiatt viszálykodás a tanítványok között, mert a nagyravágyás sok súrlódásnak az oka nemcsak a világban, hanem keresztyén körökben is. Jézus ezt a gondolkodást tanítványainál egy közéjük állított gyermek példájával szégyenítette meg. "Míg olyan kicsivé nem lesztek (a saját szemetekben), mint ez a gyermek, nem juthattok be a mennyek országába." Még megszégyenítőbb volt, amikor az utolsó este, rangvitájuk után, Jézus megmosta a lábukat. Ez különben a rabszolga dolga volt, ha vendégek érkeztek vacsorára. Egyik tanítványa sem vállalkozott erre, mielőtt asztalhoz ültek volna ezen az utolsó estén. Így hát maga a Mester vállalta. Érzékeny büntetés volt ez gőgösségükért; Péter egész életében nem felejtette el, hogyan vette akkor magára az Úr a rabszolgakötényt. Ezt látjuk 1 Pét 5, 5-ben is: "Öltsétek fel az alázatosságot" (szó szerint: a rabszolgakötényt) - írja. 

Isten ígéreteinek tárháza-A hatalmas mágnes

„Én pedig, ha felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok" (Jn 12,32).

 Istennek munkásai, gyertek, bátorodjatok fel! Attól féltek, hogy igehirdetésetek nem vonzza az embereket? Próbáljátok meg a megfeszített, feltámadott és mennybe ment Megváltót hirdetni. Ez a legnagyobb „vonzerő", amely valaha is nyilvánvaló lett az emberek között. Mert mi egyéb vont téged is oda Krisztushoz, ha nem Krisztus maga? Ha valami más késztetett arra, hogy „hívő" legyél, hamarosan el fogod hagyni „hitedet". De ha Krisztus lénye ragadott meg, akkor ő meg is tart az élő hitben mindvégig. Miért kételkedel tehát abban, hogy Krisztus ereje másokat is magához tud vonzani? Indulj Krisztus Jézus nevében azokhoz, akik idáig megmakacsolták magukat, és majd meglátod, hogy az Úr Krisztus őket is magához fogja vonzani.

Az ő hívásának egyetlen ember sem tud ellenállni. Legyen fiatal vagy öreg, gazdag vagy szegény, tanulatlan vagy tudós, kiállhatatlan vagy szeretetreméltó - egyszer minden ember megérzi vonzóerejét. Krisztus maga a nagy mágnes. Ne keressünk másikat. A zene nem vonz Krisztushoz, sem az ékesszólás, sem a szép szertartás vagy ügyes hírverés. Önmagában mindez nem elég. Krisztus kell, hogy az embereket önmagához vonzza, és ő ezt meg is tudja tenni. Ne próbálkozz tehát semmiféle modern emberi ügyeskedéssel, hanem - mint Isten munkásaihoz illik - az ő módján dolgozzál. Krisztushoz hívd az embereket úgy, hogy magad is Krisztusban vagy, és meglátod: ő rajtad keresztül hívja majd az embereket önmagához.

Napi áhítat-Isten mindent és mindenkit lát

Hét témája: Isten figyel

   

Olvasmány: Péld 15,1–11

Isten éles szeme, mindent látó tekintete felülmúlja a legmodernebb távcsöveket, sugarakat és mikroszkópokat. Töltsön el ez örömmel és nyugalommal!

„A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt. A bölcsek nyelve jól alkalmazza a tudást, az ostobák szája meg balgaságot áraszt. Mindenen rajta tartja szemét az ÚR, a gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli. A szelíd nyelv életnek a fája, a romlott pedig összetöri a lelket. A bolond utálja az apai intést, de az okos elfogadja a dorgálást. Az igaz házában nagy kincs van, a bűnös jövedelme pedig széthull. A bölcsek ajka hinti a tudást, az ostobáknak a szíve sem tiszta. A bűnösök áldozatát utálja az ÚR, de a becsületesek imádságát kedveli. Utálja az ÚR a bűnös útját, de szereti az igazságra törekvőt. Rosszul esik az intés annak, aki letér az ösvényről, pedig meghal az, aki gyűlöli a dorgálást. A halálnak és elmúlásnak helye is az ÚR előtt van, mennyivel inkább az emberek szíve!”

Magyarázat

„Figyelsz?” – hangzik a kérdés sokszor, rohanó világunkban egyre többször. Leköt a munka, az internet, a magam gondjai, feladatai... Közben alig marad időm a másikra, gondjaival, mondanivalójával. Hát még Istenre! Most mégis kéri a figyelmünket, hogy a következő két hétben csodálkozzunk rá emberekre ügyelő figyelmességére.
Csodálkozzunk rá igéje gazdagságára is! Ma Salamontól olvastunk néhány bölcs mondást. Háromezret írt, melyekből e könyv 10–22. részébe 375 példabeszéd került, és szép sorban 185 „de” mondás követi egymást. Ezekből alap­igénk is tartalmaz kilencet, a 3. versben viszont feltűnik egy kiegészítő párhuzam: a vers második sora továbbviszi az elsőt. Rácsodálkozok: ez az egy kitűnő igevers elég, hogy kétheti gondolkodnivalót adjon nekünk!
A mindentudó Isten látja és ismeri minden ember tetteit. Tudomása van útjainkról, azaz életvitelünkről. A titokban, félve, egyedül megtett lépéseinket mind számon tartja. Úgy figyel, mint egy városra vigyázó őrszem. Ez a gonoszok számára intést, a jók számára vigasztalást jelent. Még a halált és a sírjukban fekvő halottakat is látja, mennyivel inkább, és kétségtelenül, az élő emberek szívét!
„Figyelsz?!” – ha Istentől kérdezed, tökéletes igen a válasz. S ha ő kérdezi tőled?

Imaáhítat

Könyörögjünk az igehirdetések eredményességéért! (Ézs 55,10–11)

(Papp Dániel)

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Mit ér az ember, ha vén?

"Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között... "(2Kor 2,15)
 

Egy idős férfi ezt mondta egyszer: tudja, mit ér az ember, ha vén? Semmit. A nagy akaraterőmből megmaradt az akarat, és elszállt az erő. így pedig nem érdemes élni.

Igaz ez? Valóban annyit ér egy ember, amennyit teljesít? Akkor egy csecsemő sem ér semmit, csak gond és munka van vele. És csak fizikai teljesítménnyel gazdagíthatjuk magunk körül az életet? Akkor miért mondta egy sokat dolgozó férfi az évek óta ágyban fekvő beteg anyósának egy este: Mama, ha maga nem lenne, nem bírnánk ki az életet. Mert annak az idős asszonynak a szíve tele volt derűvel, szeretettel, megértéssel, hálával, mert tele volt Krisztussal. Jézus Krisztussal töltötte a napjait otthon egyedül, és Krisztus jó illata áradt belőle este, amikor hazajött a család. Ezt lehet betegen és időskorban is „teljesíteni".

Mit ér az ember, ha vén? Nagyon sokat érhet, ha nem a maga keserűsége, hanem Krisztus illata árad belőle. Azt a fontos szolgálatot végzik az ilyen öregek, amit a nagyvárosban a parkok. Kémények ezreiből dől a füst, de a fák oxigénnel tisztítják a levegőt. A füstöt mindenki látja, a fákból áradó oxigént nem. Ők úgy vannak jelen, hogy hatnak, áldásukat érzi a környezetük. Akkor derül ki, mit jelentettek, amikor már nincsenek.

Egy erőtlen, magatehetetlen idős ember is sokat jelenthet a környezetének, ha olyan lelki kincseket tud adni, amelyekre nekik szükségük van, de nem tudnak hozzájutni. Egy Jézusban hívő, vele lelki közösségben élő, az ő igéjével táplálkozó, az imádság csendjében formálódó idős ember kimondhatatlan áldássá lesz mások számára. Sáfár lesz, közvetít Isten és a hajszában őrlődök között. Ha nem önmagával van tele, hanem Isten szeretetével, nem a magáét mondja, hanem helyén mondott igét. Legyünk hálásak az ilyen öregeknek, s készüljünk magunk is ilyen öregségre!

Köszöntünk Szent Szellem!- MEGÉRTŐ ATYÁNK

"Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szívetekbe,
ki ezt kiáltja: Abba, Atya!" (Galata 4:6)

Sokszor hangzik el sokak szájából az Annáéhoz hasonló panasz: "Apám ritkán hallgatott meg, és ha meg is hallgatott, fogalma sem volt arról, mit próbálok elmondani neki." A szülők és gyermekek közötti kapcsolat gyakran a kommunikáció hiánya miatt megy tönkre. Akik még lelkileg tinédzserek, könnyen tudnak azonosulni azzal, amiről Elkind ír könyvében: "A kommunikáció kifejezés arra utal, hogy van bizonyos üzenetünk, de a probléma az, hogy nem találjuk a megfelelő időt, a lehetőséget, illetve a helyes szavakat, hogy célba juttassuk a mondanivalónkat. A tinédzserekkel azonban tapasztalatom szerint az a valódi gond, hogy nem is tudják biztosan, mi zavarja őket. Meglehetősen kötetlen beszélgetésre van szükségük ahhoz, hogy rájöjjenek, mit is akarnak mondani nekünk."
(David Elkind: All Grown Up and No Placc to Go [Mind felnőttek, és nincs hová menniük], 204.)

Keresztényként is felkiáltunk Istenhez, még ha nem vagyunk biztosak abban, mit kell mondanunk. A "kiált" szó, amit Pál két alkalommal is használ az eredeti görög szövegben az "Abba, Atya" előtt, a holló hangját és az artikulátlan, kimondhatatlan fohászkodást érzékeltető hangutánzás (lásd: Rm 8:26). A Lélek által azonban bizonyosságunk lehet afelől, hogy amikor csapongva beszélünk mennyei Atyánkhoz, Ő mindig meghallgat, megért, és a számunkra legjobb módon válaszol.

Az angol nyelv legszebb imádságai közül néhányat az ősi anglikán imakönyvben találhatunk meg. Többségüket a nagy reformátor, William Tyndale írta, aki Jézusba és a Szentírásba vetett hitéért halt mártírhalált. Az anglikánok és az episzkopálisok egyaránt elmondják imájukban a Tízparancsolat igéit, és mindegyikhez hozzáteszik: "Irgalmazz nékiink, Urunk, és késztesd szívünket e törvény megtartására!" Sok keresztény azonban elsajátította a kései reformátoroktól (például John Wesleytől) a spontán imádság örömét: "A szívem olyannyira túlcsordult - írja naplójában Wesley -, hogy képtelen voltam azokhoz az imaformulához tartanai magam, amiket itt használnak." Korunk Lélekkel telt keresztényei is szeretnek "csak úgy" beszélgetni mennyei Atyjukkal.

Imádság a mai napra
"Atyám, Te ismered, mi van a szívemben, még ha nem is tudom kifejezni azokkal a szavakkal, amiket használni szeretnék." 

Garrie F. Williams írása alapján-

 

Isten csodálatos kegyelme- TITOKZATOS HATALOM

''És ismeretes lesz magvuk a népek közt, és ivadékaik a népségek között...
akik látják őket, megismerik őket, hogy ők az Úrtól megáldott magok'' (Ésaiás 61:9)

A megváltás tervében olyan titkok vannak, amelyeknek emberi elme nem hatolhat a mélyére. Sok minden van, amit az ember bölcsessége nem magyarázhat meg. A természet azonban sok dologra megtaníthat a kegyesség titkával kapcsolatban. Minden bokor, minden gyümölcsöző fa, az egész növényvilág tanításokat tartalmaz a számunkra. A mag növekedéséből kiolvashatjuk Isten országának titkait. Az Isten kegyelme által megszelídített szívnek a Nap, a Hold, a fák és a mező virágai tanácsokat adnak... A természet engedelmeskedik a rá kiszabott törvényeknek. A felhő és vihar, a napsütés, zápor, eső és harmat, mind Isten felügyelete alatt áll, és parancsainak engedelmeskedik. A búzaszál Isten törvényeinek engedelmeskedve bújik, ki a Földből, és nevel ''először füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban'' (Mk 4:28). A gyümölcs is csak rügyként jelenik meg először, és az Úr által fejlődik ki a megfelelő időben, mert nem áll ellene az akaratának...

Lehetséges-e, hogy egyedül az Isten képmására teremtett, értelemmel és beszédkészséggel felruházott ember ne értékelje Isten ajándékait, és legyen engedetlen a törvényeivel?... Isten azt kívánja, hogy tanuljunk engedelmességet a természettől... A természet és az írott Ige kölcsönösen megvilágítja egymást. Mindkettő közelebbről ismertet meg minket Istennel, azáltal, hogy jelleméről és munkáinak törvényszerűségeiről tanít. Beszéljetek gyermekeiteknek az Isteni erő csodálatos működéséről. A természet tanulmányozása közben Isten gondolatokat ébreszt bennünk. A földműves felszántja földjét, elveti magvait, de nem képes kisarjasztani és megnöveszteni azokat. Istenre kell bíznia, hogy megtegye azt, amire az emberi erőnek nincs hatalma. Az Úr éltető erőt helyez a magokba, és ez eredményezi, hogy életre kelnek, és előbújnak. Gondoskodása által az élet csírája áttöri a kemény kérget, és előbújik, hogy gyümölcsöt hozzon... Mialatt a gyermekeknek arról a munkáról beszélünk, amit Isten végez a magért, megtanulják a kegyelemben való növekedés titkát.

Ellen White írása alapján-

 

Reggeli dicséret- "Azt nem szabad!"

„Az én tulajdonommá lesznek – mondja a Seregek Ur a – azon a napon, amelyet elhozok. Könyörületes leszek hozzájuk, amilyen könyörületes az ember a fiához, aki tiszteli őt.”

Malakiás könyve 3:17 

Nem szabad! - hangzik el százszor, ezerszer egy nap. Azt a fiókot ne húzd ki, az apáé. Ne nyúlj a konektorba! Ne dobd a wcbe a fürdetőrongyot! Ne egyed a könyvtári könyvet! Ülj vissza az etetőszékbe, ott nem ugrabugrálunk! 

És te tudod, nagyon is tudod. Tudod, mi az, amie azt mondjuk apával, nem szabad. Tudod, és mondod is, miközben azért csak megcsinálod. Mondod, hogy nem, és mégis csapkodod a nyomtató lapadagolóját. Mondod, hogy apáé az a polc, ahol épp turkálni szertnél. És nagyon jól tudod, melyik a konyhában a te fiókod, amiben zavartalanul rendezkedhetsz, mégsem azt húzod ki elsőre. Mindent meg akarsz ismerni, feszegeted a határaidat, próbára teszed a türelmünket, és közben ott az a huncut mosoly az arcodon, ami nevetésre késztet engem is, annak ellenére, hogy a fél perc csend alatt bombát robbantottál a nappaliban. 

És persze van, hogy épp nem a huncut mosoly libben a szádra, hanem az ellenkező irányú görbület, és drasztikusan válaszolsz a "nemszabadra". Az édes, csendes kislányból előbújik a harag minden mennyiségben. És hiába mondom, hogy én csak jót akarok neked. De a végén az én karjaimban nyugszol meg, és a hosszú ölelés után újból a békéé lesz a főszerep.

Van, hogy nem hallgatsz rám, csinálod tovább, amibe belekezdtél, és gyorsabban megtörténik a baj, mint ahogy én képes lennék odaérni hozzád. Aztán bújsz, ölelsz, mondogatod a nevem. Kicsi karod a nyakam köré fonódik, és nem engedsz el, míg el nem múlik minden fájdalom. 

És én szeretlek. És megbocsátok mindent. Nemcsak azért, mert tudom, legalább a fele zsiványságodat tőlem örökölted, így ennek én is az oka vagyok. Hanem mert az enyém vagy. Bennem fejlődtél, én hoztalak a világra, és nem tudok és nem is akarok másként tenni. Mert Isten is ezt teszi velem. 

Tudod, én nálad is zsiványabb vagyok. Mert Isten hiába kér valamit, én szeretek a saját fejem után menni, míg a fal nem adja a másikat. Sokszor annyira begubózom az én elképzeléseimbe, az én terveimbe, az én akaratomba, hogy nem akarom meglatni: a másik út, amit Isten ajánl, arra van nekem szükségem. És vitatkozok Vele, vagy rá is csapom az ajtót, esetleg napokig beszélő viszonyban sem vagyok Vele. 

Ő azonban nem veszíti el a türelmét, és nem tesz semmit meggondolatlanul. Karját kitárja felém, és arra vár, hogy nála sírjam ki minden gondomat. Ő megbocsát nekem, és új lejetőséget ad. Ő kegyelmes, és sosem hánytorgatja fel a múltat. Ő szeret feltétel nélkül, mert nem tud és nem is akar másként tenni. Mert az Övé vagyok, az Ő gyermeke. 

Hát keressük ma reggel együtt az Ő társaságát, és tegyük vele azt, amit te teszel velem minden nap: ne veszítsük szem elől, ragaszkodjunk hozzá és fogadjuk el az Ő bocsánatát! 

Közzétéve ennyi ideje: 3 days ago, szerző: Sz-Cs. Andi

Győztes élet- Ne gondolkodj a múlton

Az Úr újat készít. Ne gondolkodjunk a régin, ne tűnődjünk azon, ami már elmúlt. A hátunk mögött lévő dolgokat nem tudjuk megváltoztatni. 

Be kell csuknunk magunk után az ajtót, hogy meglássuk azt, amit az Úr megnyitott. 

Ha mindig hátrafelé tekintünk, elmegyünk azok a csodálatos dolgok mellett, ami számunkra elkészíttetett. 

Nem vesszük észre az előttünk álló lehetőségeket, áldásokat.Egy új nap áll előtted is drága Testvérem. Telve áldásokkal, örömmel, szeretettel... 

Csukd be magad után az ajtót és haladj előre a nyitott ajtó felé

Legyen szép napod :)

Szerző: Püski Julianna  

Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

...tovább ment az útján örömmel. (Csel 8,39.)


A költött történetek általában úgy fejeződnek be, hogy minden jóra fordul bennük. Igazságérzetünket ez azonban gyakran sérti. De ha Isten ad egy-egy esetnek boldog véget, akkor azon megnyugszik a szív.

Így van ez a főember történeténél is: "továbbment útján örömmel". Azt várhatná az ember, hogy a Fülöp elvétele elkeseríti. Az ellenkezője történt. Minek örülhetett?

Megtalálta azt, amit szíve régóta keresett: az Istennel való békességet. Úgy ment haza, mint megkegyelmezett bűnös. Mikor rátekintett lélekben arra, aki a mi bűneinkért megsebesíttetett, bűnének terhe lehullt róla. Azt találta meg, akiről ez van megírva: "az Ő sebeivel gyógyultunk meg". Hány éve keresett itt is, ott is valamit, ami lelkének ürességét és pusztaságát elvehette volna! Most a titok feltárult előtte. Ez nem "valami" volt, hanem "Valaki", Jézus Krisztus, Isten Fia, aki feltámadott és él, aki övéivel van minden napon a világ végezetéig - mint Isten. Ezzel az Úrral való közösség volt erő és örömforrás számára. A Fülöppel való beszélgetés megszűnt. A naponkénti, sőt óránkénti szívbeli beszélgetés az Úrral azonban háborítatlanul továbbtartott.

A Biblia, amit eddig buzgón olvasott, de olyan volt előtte, mint egy bezárt kert, most megnyílt előtte. Bemenetelt nyert Isten világának titkaiba. Életútjának célja világossá lett előtte.

Mint ahogy megvolt az útja hazájába, úgy volt meg az útja már az örök hazába is. Azt találta meg, aki ezt mondta magáról: "Én vagyok az út".

Ő eljuttatja a célhoz. - S ennek ne örülne az ember?

Isten asztaláról-Varga László

   "Odament hozzá egy leprás, aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá: Ha akarod, meg tudsz tisztítani. Jézus megszánta, kezét kinyújtva megérintette, és így szólt hozzá: Akarom, tisztulj meg! ...és megtisztult."

     Márk 1,40-42

Jézus megismétli a hozzá járulónak hitből fakadó szavát, és azzal segít rajta. Csak egy dolog szükséges ehhez: a feltétlen bizalom, amivel az illető Jézushoz járul. Jézus nem nézi, miért, hogyan, milyen szépen fogalmazott szavakkal közeledik hozzá a segítségét kérő. De soha nem hagyja szégyenben senkinek az őszinte hitét és bizalmát. Szinte az mondhatjuk: a mi hitünkhöz alkalmazkodik. De nem akármilyen hitünkhöz. Csak akkor, ha az egyetlen igaz Istenbe vetjük hitünket, hajlandók vagyunk Őt szolgálni feltétel nélkül, magunkat egészen átadva rendelkezésének. Akkor nem számítanak, mellékessé válnak a szavak, a formák, melyekkel hozzá járulunk. Milyen bizalom kell ahhoz, hogy egy magát gyógyíthatatlannak tudó beteg teljes meggyőződéssel ki tudja mondani: "Ha akarod, megtisztíthatsz." Nem kell kérnie, szép szavakkal könyörögnie, csak bizalommal rápillantania. Ő elfogadja a gyarló imádságot. "Úgy hiszed? Jó. Akarom." Ennyi az egész. És a beteg már egészségesen, örömmel indulhat is új élete új útjaira.

Istenem, add meg nekem is ezt a teljes hitet és bizalmat! Úgy irigylem azt, aki úgy tud hinni, mint ez a bibliai leprás. Hinni én is hiszem, hogy Te, ha akarod, minden nyomorúságomtól meg tudsz szabadítani. Gyógyíthatatlan betegségeimet is meg tudod gyógyítani, lelkem tisztátalanságától is meg tudsz tisztítani. Tudom, hogy mindenható vagy. Tudom, hogy életemet kezedben tartod. Sokszor tapasztaltam imádságom csodálatos meghallgatását. Mégis olyan sokszor bizonytalan az imádságom. Van nekem jogom, szabad-e nekem emberileg lehetetlen dolgokat kérni? Meddig mehet el a merészségem? Bocsásd meg, ha megtorpan gyáva imádságom. Fogadd el, Uram, így is bátortalan kéréseimet, Krisztustól tanult imádságomat: ha lehetséges, hallgass meg engem, de ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tied. Ámen.

Mindennap az Ige fényében-AZ ENGEDELMESEK KÖZÖSSÉGE

A mai napon olvasandó igeszakasz: Mk 3,31-35

31 Ekkor megérkeztek anyja és testvérei; kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt. 32 Körülötte pedig sokaság ült, és szóltak neki: "Íme, anyád, a fivéreid és nővéreid odakint keresnek téged!" 33 De ő így válaszolt nekik: "Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?" 34 És végignézve a körülötte körben ülőkön, így szólt: "Íme, az én anyám és az én testvéreim. 35 Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám."

"Aki az Isten akarata szerint cselekszik, az az én testvérem, és az én anyám."

(Mk 3,35)

A keresztyének mindig testvérnek szólították egymást. Ez a szokás alkalomadtán nagyképűsködővé vált, jelentése mégis sokatmondó. Krisztus arra tanított minket, hogy a mi közösségünkre úgy gondoljunk, mint valami háznépre, ahol Isten az Atya, és mi fivérei és nővérei vagyunk egymásnak. Nem nézte le a vérszerinti kapcsolatot. A keresztről mondott néhány szavának egyike az ő özvegy édesanyja iránti szeretetére vonatkozik. De Krisztus azt tanította, hogy a másik kötelék, vagyis a Lélek köteléke mélyebb és tartósabb, mint a vérszerinti kapcsolat. Vannak, akik azt akarják elhitetni velünk, hogy az a keresztyén szokás, miszerint egymást testvéreknek hívják, abban a hitben gyökerezik, hogy Isten általánosságban mindenkinek Atyja, és hogy minden ember általánosságban egymásnak testvére. Ezt azonban a keresztyén egyház soha nem tanította. Ellenkezőleg! Mi azt tanítjuk, hogy az egyház, mint Isten háznépe külön áll a világtól, mégpedig azért, hogy végrehajtsa Isten akaratát. Az Istennek való engedelmesség teremti meg a testvériséget. Amikor Krisztus elkezdte összegyűjteni az övéit, akkor ezzel egy új közösséget teremtett. Az Atya nevét helyezte követői ajkára, és azt is megtanította nekik, hogy ez az Atya gyakorolja a hatalmat a maga házában. Ezért, a Krisztus követőinek közösségét úgy is lehet hívni, hogy ők az Isten akaratát cselekvők közössége. A keresztyén ember minden kapcsolatát alárendeli az Istennek engedelmeskedő emberekkel való kapcsolatának. Inkább megszakítana minden egyéb kapcsolatot, minthogy lemondana erről a közösségről, - épp úgy, mint ahogy inkább eltűri a szenvedést és az üldöztetést a maga egyéni életében, minthogy engedetlen lenne Isten akarata iránt. Amikor az egyház azok közösségévé válik, akik a faji, színbeli vagy társadalmi helyzetükből fakadó hasonlóságban lelnek egységre, akkor ez az egyház már elkorcsosult. Az engedelmességben találja meg a közösségét és abban is kell megtalálnia. És az egyház forrón vágyik minden ember testvérisége után, amikor így imádkozik: "Legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a Földön is."

Isten műhelyében- Alázatos vagy vitatkozó lelkület

"Semmit se cselekedjetek versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem egymást magatoknál különbnek tartsátok! "

(Fil 2, 3)

A versengés sokszor vitatkozásra, botránkozásra, összeütközésekre vezet. Az ember hangoztatja igazát, jogait és nem akar engedni. Mindenből vitát csinál. "Ha valaki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsóruhádat, engedd oda neki a felsőt is" (Máté 5, 40). Ez véget vet a vitának. "Ha valaki téged egy mérföld útra kényszerít, menj el vele kettőre." - Jézus idejében még nem volt rendszeres posta, mint ma. A kormányzatok küldöncöket indítottak útnak, nehéz küldeményekkel megrakva. Ha az ilyen futár valakit útközben elkapott, kényszeríthette rá, hogy egy darabon segítsen neki cipelni a terhet. Ez persze mindenkinek nehezére esett, húzódozott tőle, kimagyarázkodott és próbált mást odatolni maga helyett. Jézus tanítványai ne hárítsák át másra a terhet, ne lázadozzanak és ne panaszkodjanak, ha valami kellemetlenség éri őket. Ellenkezőleg, zúgolódás helyett teljesítsék inkább a kétszeresét annak, amit kérnek tőlük. Akkor vége a viszálykodásnak. Önző emberek mindig perlekednek, nem fogynak ki a panaszkodásból. A hiábavaló dicsőség keresése az érzékenykedés, a neheztelés és a harag kimeríthetetlen forrása. Az alázatosság szabaddá teszi az emberi együttélést a súrlódásoktól és csúnya viszályoktól. Az alázatos tanítvány nem tartja magát méltónak a dicséretre, és hálás azért a meg nem érdemelt megbecsülésért, hogy Isten gyermeke lehet. Ehhez képest minden más értéktelen előtte. A lélekben megalázkodó emberek mélyen belelátnak a saját bűnös, romlott szívükbe. Ismerik magukat és ezért másokat különbnek tartanak maguknál, tisztelettel vannak irántuk. Ilyen alázatos, önzetlen, békességkeresők vagyunk-e, akikben a Megváltó báránytermészete uralkodik? "A tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek!" Az az ember dicsősége, hogy Isten képére teremtetett. Ezt kell tisztelnünk a legelesettebb emberben is. Még sokkal inkább kellene tisztelnünk Isten gyermekét, akiben ez az Isten képére teremtettség újra helyreállt. Ha meg is van még benne Ádámnak néhány rút vonása, szemünk ne ezekre szegeződjék, hanem azt lássuk meg, amit Isten Lelke már megvalósított benne.