Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnövekedett, hogy a Fáraó leánya fiának mondják.      Zsid 11,24

Hogy van-e hite egy embernek vagy nincs, azt abból is megláthatjuk, hogy a szemében mi az értékes, és mi az értéktelen. Hit által három olyan dolgot tartott Mózes értéktelennek, amit a hitetlen emberek igen nagyra becsülnek. Mint a Fáraó lányának fiát, hercegi cím illette meg. Egész Egyiptom tisztelte. Ezrek irigyelték őt és méltóságát. A hit azonban arra indította, hogy erről a magas címről lemondjon. Nem akarta, hogy a Fáraó leánya fiának mondják. Vannak fiatalok, akik ezért riadnak vissza az Úr Jézussal való járástól, mert szégyellik a világ előtt. Mózestől megtanulhatják az ilyenek, hogy van értékesebb is, mint az emberek előtt való dicsőség. Mózes megvetette e világ élvezeteit is. Inkább választotta az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét. Ki tudná felsorolni azt a sok élvezeti lehetőséget, amely a fiatal herceget a királyi udvarban csalogatta? Minden rendelkezésére állt, de ez a bűnnek a gyönyörűsége volt. Néhány centiméternyi édességet adhatott, de utána kilométernyi keserűség következett. Mózes átlátta a bűn csalárdságát, és lemondott róla. Mózes megvetette a gazdagságot is. "Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartotta Krisztus gyalázatát." Mózes milliókat gyűjthetett volna. A királyi kincstár akkor nyílt volna meg előtte, amikor akarta. Az arany azonban nem tudta megvakítani, mióta hitben Isten örök országának gazdagságát meglátta. Ha hit által megvetjük e világ dicsőségét, élvezeteit és gazdagságát, akkor sok bilincs leesik rólunk.

Varga László: Isten asztaláról

"Ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára... Rád szállnak mindezek az áldások, és kísérnek téged... Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn. Áldott lesz méhed gyümölcse, termőfölded gyümölcse... kosarad és sütőteknőd... Vereséggel sújtja az Úr ellenségeidet, ha rád támadnak... Az Úr a maga szent népévé emel téged... Elsővé tesz téged az Úr, nem utolsóvá, mindig fölül leszel és nem alul..."      5Mózes 28,1-14

Mózes ötödik könyve vége felé találjuk a nagy áldást és a nagy átkot. Az áldás régiesnek, az átok túl keménynek tűnik. Mint az Ószövetség minden törvénye, az egész közösségre vonatkozik, és az az érdekes, hogy ha komolyan megvizsgáljuk, a mindennapi élet gyakorlatában ma is teljesül mind a közösség, mind az egyének életében. Az áldásnak csak legjellemzőbb pontjait idéztem, de érdemes elolvasni az egész szakaszt. Isten ősi törvényének hitelességét igazolja, hogy magától értetődően valósulnak meg áldásai, ha egy közösségbe begyökerezik, szokássá, természetessé válik az Isten törvénye szerinti életrend. A mi népünk élete is akkor volt nyugodt, áldott, szegénységben is megelégedett, egymást segítő és egyre emelkedő, gazdagodó, amikor ez volt benne az uralkodó értékrend. Ők sem voltak ártatlanok. Bűnök akkor is voltak bőven. De a bűn bűnnek, az erény erénynek számított. Ha ma nem tapasztaljuk ugyanezt, figyeljük meg, mennyi hiányzik Isten törvényének komolyan vételéből, és nem fogunk csodálkozni, ha kiderül, hogy ugyanannyi hiányzik áldásaiból is.

Uram, ma szinte gúny tárgyává válik, aki a Te törvényedre hivatkozva próbál valakit bűneire figyelmeztetni, annyira megszokottá lett a törvénytelenség. Irigyeljük egymás boldogságát, és panaszoljuk, hogy senki sem boldog. Ábrándozunk csodaeszközökről, és fűtetlen marad a lakásunk. Nem akarjuk tudomásul venni, hogy más úton nem lehet jó eredményt elérni, csak a Te utaidon. Ébressz rá engem, hogy ezt a panaszt ne így mondjam, általánosságban, hanem értsem magamra, és próbáljak úgy élni, családomat úgy nevelni, másoknak példát úgy mutatni, hogy Téged követlek. Tudom, hogy áldásaid meg fognak jelenni életemben. Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-JÁKÓB CSILLAGA

A mai napon olvasandó igeszakasz: 4Móz 24,10-19 10 Ekkor haragra gerjedt Bálák Bálám ellen, összecsapta a kezét, és ezt mondta Bálák Bálámnak: Idehívattalak ellenségeim megrontására, te pedig megáldottad már háromszor is! 11 Most azért takarodj a hazádba! Azt ígértem, hogy gazdagon megjutalmazlak, de most az ÚR megfosztott téged a jutalomtól. 12 Bálám ezt felelte Báláknak: Megmondtam már követeidnek is, akiket hozzám küldtél, 13 hogy ha nekem adja Bálák a házát tele ezüsttel és arannyal, akkor sem szeghetem meg az ÚR parancsát, és nem teszek magamtól sem jót, sem rosszat. Csak azt mondom, amit az ÚR meghagy. 14 De most, amikor elmegyek népemhez, jöjj, föltárom még előtted, hogy mit fog tenni ez a nép a te népeddel a messze jövőben. 15Példabeszédbe kezdett és ezt mondta: Így szól Bálám, Beór fia, így szól az a férfi, kinek megnyílt a szeme, 16 így szól, aki hallja Isten mondásait, aki ismeri a Felségestől jövő ismeretet, aki látja a Mindenhatótól kapott látomást leborulva, de nyitott szemekkel: 17 Látom őt, de nem most, szemlélem, de nem közel. Csillag jön fel Jákóbból, királyi pálca támad Izráelből. Bezúzza Móáb halántékát és Sét összes fiainak a koponyáját. 18Birtokába kerül Edóm, birtokába kerül ellensége, Széír, mert hatalmasan cselekszik Izráel. 19 Eltapossa Jákób, még a városból menekülőket is elpusztítja.  "Csillag jön fel Jákóbból, királyi pálca támad Izráelből." (4Móz 24,17) Az Ószövetség tele van képekkel és próféciákkal, amelyek a jövő előképei. Mindezek az ígéretek és próféciák Istentől valók, s rendszerint az ő szolgái közvetítik őket. Ebben az esetben viszont Isten az ő egyik ellenségét használja fel arra, hogy Izráel reménységéről beszéljen. Moáb királya azt látta, hogy Izráel tizenkét törzse táborozik a tőszomszédságban. Megijedt. "Íme egy nép jött ki Egyiptomból" - mondta - "úgy lelegel körülöttünk mindent, ahogyan a marha lelegeli a zöld mezőt". Ezért meg akarta babonázni Izráel népét gonosz varázslattal, átokkal, amely majd megtöri hatalmukat. Egy szakembert hívatott erre a célra, akinek Bálám volt a neve. Ez az ember messze keleten élt, talán egészen az Eufrátesznél. Moáb királyának sok pénzébe került hát ez, de az átok, amelyet Bálám ismert, megéri majd az árát. A gonosz varázslat meg fogja bénítani Izráel fiait. Igen, a szellemi erőknek, és a mágikus hatalmaknak létezik egy olyan birodalma, amelyet jól ismertek, és amelytől féltek a régiek. És a modern korban az emberek megint nagyon kíváncsivá lettek, hogy mi is ez az okkultizmus. Most borzalmas szórakozásként és veszélyes játékul alkalmazzák. Az emberek szeretnek játszani a tűzzel. Izráel Istene azonban szuverén úr a szellemi erők és hatalmak világában is. Ez az Isten megáldotta Izráel népét. Nincs olyan hatalom a világmindenségben, amely Isten áldását átokra, vagy átkát áldásra tudja fordítani. Így hát Isten foglyul ejtette Bálám nyelvét. Bálám megnyitotta száját, hogy átkokat szórjon, amelyekért megfizették, de ehelyett áldó szavakat mondott, Isten rendelésének megfelelően. Háromszor várták el tőle, hogy átkot mondjon, de ő háromszor mondott áldást. És mindennek a betetőzéseképpen negyedszerre Bálám meglátta a távolban a hatalmas királyt, aki Jákóbból származik majd, a csillagot, amelyik Izráelből fog támadni. Nincs olyan hatalom a világon, amelyik meg tudja átkozni azokat, akiket ez a király megáldott.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett-ISTEN HATALMA NEM RÉSZREHAJLÓ

"Mert egyetlen áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket" (Zsid 10,14).

Lábbal tiporjuk Isten Fiának vérét, ha azt képzeljük, hogy bűnbánatunkért kapunk bűnbocsánatot. Jézus Krisztus halála az egyetlen magyarázat Isten bocsánatára és bűnfelejtésének kifürkészhetetlen mélységére. Bűnbánatunk csak következménye annak, hogy személyes életünkben valóság lett az értünk történt megváltás. "Krisztus Jézus... lett nekünk bölcsességül és igazságul, szentségül és váltságul" (1Kor 1,30). Amikor ráébredünk arra, hogy Krisztust mindezzé tette nekünk Isten, az Ő határtalan öröme elkezdődik bennünk. Ahol Isten öröme nincs jelen, ott már munkában van a halál. Nem számít, kik és mik vagyunk, Isten egyedül Jézus Krisztus halála által helyez vissza minket önmagába, erre semmi más mód nincs. Nem az dönt, hogy Jézus Krisztus megvéd minket, hanem hogy meghalt értünk. Nem érdemelhetjük ki, nem szerezhetjük meg, csak elfogadhatjuk. Minden közbenjárás hasztalan, ha tudatosan visszautasítjuk a keresztet - egy másik kaput döngetünk, nem azt, amelyet az Úr Jézus már kinyitott előttünk. "Nem kívánok ezen az úton járni, nagyon is megalázó úgy jönni, mint bűnös." - "Nincs más név..." (Csel 4,12). Isten látszólagos könyörtelensége az Ő szívének igazi kifejezése: a szentélybe való bemenetel (Zsid 10,19). "Váltságunk van az Ő vére által" (Kol 1,14). Ha azonosítjuk magunkat Jézus Krisztus halálával, arra azonosítjuk magunkat vele, hogy minden meghaljon bennünk, ami nincsen Őbenne. Istent csak az igazolja, ha rossz embereket vált meg, hogy jóvá formálja őket. Urunk nem állítja, hogy jók vagyunk, mert mindenestül rosszak vagyunk. A váltság kiengesztelés, ami által Isten a szentségtelen embert szentté teszi Jézus halála által.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében- A fiatalosság titka

"Még a vén korban is gyümölcsöznek, termők és zöldellők lesznek. "

(Zsoltár 92, 15)

Micsoda remek ígéretek vonatkoznak mindazokra, akik Isten házába vannak plántálva és benne is maradnak. Zöldellők és termők maradnak még öregkorban is. - A korral együtt fogy az erő és lassanként megrokkan az ember. De a hit, a szeretet és a reménység ereje nem fogy el Isten gyermekéből az évek folyamán. Ha egészséges a fejlődése, még inkább növekszik. Akik az Úrra várnak, mindig új erőt kapnak. A testi erő, még a szellemi képesség is lassanként gyengül, de a lelki erő soha ki nem apadó forrásból táplálkozik. A buzgóság természetes tüze, a fiatalos lelkesedés tüze idővel kialszik, elfojtják a kedvezőtlen és kellemetlen tapasztalatok, de a Jézus iránt való szeretet és az Ő ügye iránti buzgóság tüzét a Szentlélek olaja táptája és növeli. Testünk érzékszervei is eltompulnak az öregségben; szemünk homályossá lesz, elveszti látóképességét. De a lelki megértés szemei Isten gyermekeinél az öregségben nem gyengülnek, ellenkezőleg, még élesebben és világossabban látnak. Testi hallásuk csökken, de a lelki nem. Egyre jobban hallja a jó Pásztor hangját, minél régebben követi Őt. Lábunk és kezünk elfárad öregkorunkra; a test rugalmassága is eltűnik, de Isten igazi gyermekei belsőleg még elevenebbek lesznek (Ézs 40, 30). Öregkorban könnyen befészkeli magát a zsörtölődés és a komorság, Isten gyermekei azonban, még ha félre is kell már állniok, öregségükben is derűsek, mint a gyermekek. Nem hallgat el ajkukon Isten dicsérete. Az ifjúság a tanulás ideje. Idővel a legtöbb ember abbahagyja a tanulást és a megszokott kerékvágásból nem tud többé kizökkenni. Elvesztik ezáltal kapcsolatukat a fiatalokkal és ellentétbe kerülnek velük. Jézus igazi tanítványai mindig megmaradnak a tanulásnál. Ez a képesség és a tanulásra való készség Isten gyermekeinek fiatalos jelleget ad és közel hozza őket a fiatalokhoz. Az öregek beképzeltsége, akik mindent jobban akarnak tudni, taszítja a fiatalságot. A vitatkozó hajlamú és kritikus szellemű ember, aki tökéletesnek tartja magát és aki mindig zsörtölődik, idő előtt megöregszik. Isten gyermekei lélekben fiatalok maradnak, mert szellemileg állandóan fejlődnek, új hajtásokat hoznak, és mert a szívük akkor is háladalt énekel, ha az ajkuk már nem képes erre.

Charles Spurgeon:Isten ígéreteinek tárháza-Krisztus követése a dicsőségbe vezet

"Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya" (Jn 12,26).

A legmagasabb rendű szolgálat az Ő követése. Ha Krisztus szolgája akarok lenni, követőjévé kell lennem. Ha Jézus Krisztus nevének dicsőséget akarunk szerezni, akkor a legjobb, ha mindenben úgy igyekszünk cselekedni, ahogyan Ő cselekedett. Ez legyen a szemem előtt mindennap.

Ha követem az Úr Jézust, Ő társam lesz; ha olyanná leszek, mint Ő, akkor vele lehetek. 

Ha itt a földön igyekeztem a követője lenni, akkor, ha majd eljön az ideje, felvisz engem, hogy odafönt vele lakozzam mindörökké. Urunk a szenvedés után királyi trónusra ült: mi is, miután itt a földön egy ideig szenvedtünk vele együtt, megérkezünk majd a dicsőségbe. Ahogy az Úr Jézus élete a feltámadásban dicsőült meg, a mi életünknek is ez a reménysége. 

Ha követjük a megaláztatásban, vele leszünk a dicsőségben is. Jöjj én szívem, bátorodjál fel, és járj az Úr vérrel jelzett lábnyomában!

Ne feledjük azt sem, hogy az Atya megbecsüli azokat, akik követik Krisztust. 

Ha látja az Úr Jézushoz való hűségemet, megbecsülésének és szeretetének számtalan jelével halmoz el Fia érdeméért. Semmilyen más kitüntetés nem közelítheti ezt meg. 

Fejedelmek és királyok a megbecsülésnek csak az árnyékát adhatják, az igazi dicsőség csak az Atyától jöhet. Ezért én lelkem, ragaszkodjál az Úr Jézushoz még jobban, mint valaha!

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja- János engedelmessége

"Akkor eljött Jézus... Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt... János azonban... ezt mondta: „Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj..." (Mt 3,13-17)

A bűnbánó bűnösök hosszú sora kígyózott a Jordán partján. János egy pillanatra mindenkit bemerített a vízbe, majd kiemelte. Egyszer csak megtorpant. Aki előtte állt, azt nem akarta bemeríteni. Neked kellene engem bemerítened - mondta neki. Jézus azonban csendesen válaszolt: „Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot." Akkor engedett neki.

Miért állt be Jézus a bűnösök közé, amikor bűn nélküli volt? Noha egyedül ő volt ilyen a földön az ősi bűneset óta, ezzel is kifejezésre akarta juttatni, hogy azért jött, hogy magára vállalja a mi bűneinket, s így szerezzen nekünk Istennél bocsánatot.

Miért torpant meg János, amikor felismerte Jézust? (Az emberek akkor még nem ismerték őt.) Mert Jézus isteni szentsége és tökéletes tisztasága előtt azonnal a maga bűnös volta jutott eszébe, s érezte, hogy bocsánatra szorul.

És miért engedett mégis Jézus kérésének? Ez a legszebb ebben a jelenetben. 

Hiszen János elhatározta, hogy nem kereszteli meg Jézust, mert lelkileg megtisztulni csak bűnösöknek kell. És ebben teljesen igaza is volt. De Jézus egyetlen szelíd mondatára mégis megváltoztatja elhatározását, félreteszi a maga igazát, és megteszi azt, amit Jézus kér.

Sok ilyen győzelemre lenne szükség a mi életünkben! Amikor lehet, hogy másképpen gondoltam, lehet, hogy nem is értem most Jézust, még igazam is van - s mégis megteszem, amit ő mond. 

Kész vagyok engedelmeskedni neki.

Egészüljön ki adventi programunk, és ragyogjon e három szó előttünk: akkor engedett neki. 

Ebben mutatkozik meg az igazi istenfélelem, bizalom, alázat, ezzel dicsőítjük ma is Megváltónkat. 

Miben kell elkezdenünk ezt az engedelmességet?

Napi áhítat- A megtalálhatatlan ajtó

Hét témája: Ajtók

Olvasmány: 1Móz 19,1–16.


Könyörögj olyan szemért, amely az Isten adta lehetőségeket nem zárt ajtóknak nézi, hanem bemegy rajtuk.

„A két angyal estére Sodomába érkezett, Lót pedig éppen Sodoma kapujában ült. Amint meglátta őket Lót, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult. Ezt mondta: Térjetek be, Uraim, szolgátok házába, töltsétek itt az éjszakát, mossátok meg a lábatokat! Reggel majd fölkelhettek, és utatokra indulhattok. De ők azt felelték: Nem, hanem itt a szabadban töltjük az éjszakát. Mivel azonban nagyon unszolta őket, betértek hozzá, bementek a házba. Ő pedig lakomát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, és ettek. Lefekvés előtt a város férfiai, a sodomaiak, körülvették a házat; ifjak és öregek, az egész nép kivétel nélkül. Bekiáltottak Lótnak, és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd ismerjük őket. Lót kiment hozzájuk az ajtó elé, de az ajtót bezárta maga mögött, és ezt mondta: Ugyan, barátaim, ne tegyetek rosszat! Van két leányom, akiknek még nem volt dolguk férfival, kihozom hozzátok, és tegyetek velük, amit jónak láttok. De ezekkel az emberekkel ne tegyetek semmit, mivel hajlékom oltalma alatt vannak! De azok így feleltek: Menj innen! És azt mondták: Ő az egyetlen jövevény köztünk, és ő akar törvényt szabni? Még jobban elbánunk veled, mint velük! Szorongatni kezdték magát Lótot, és már majdnem betörték az ajtót. De azok a férfiak kinyújtották a kezüket, behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. Az emberek apraját-nagyját pedig, akik a ház ajtaja előtt voltak, vaksággal verték meg, úgyhogy nem tudták megtalálni az ajtót. Akkor ezt kérdezték a férfiak Lóttól: Ki van még itt hozzád tartozó? Vődet, fiaidat és leányaidat, meg mindenedet, ami a tied a városban, vidd el erről a helyről! Mert mi el fogjuk pusztítani ezt a helyet, mivel eljutott az ÚRhoz az a nagy jajkiáltás, amelyet okoztak. Az ÚR azért küldött bennünket, hogy elpusztítsuk a várost. Lót tehát kiment, és beszélt a vőivel, akik leányait el akarták venni, és ezt mondta: Keljetek föl, menjetek ki erről a helyről, mert az ÚR el fogja pusztítani ezt a várost. De a vőinek úgy tűnt, hogy csak tréfál. Amikor hajnalodott, így sürgették az angyalok Lótot: Kelj föl, fogd a feleségedet és itt levő két leányodat, hogy el ne pusztulj a város bűne miatt! És amikor tétovázott, megragadták a férfiak a kezét, meg a feleségének és két leányának a kezét, mert az ÚR megszánta őt. Kivitték, és ott hagyták a városon kívül.”

Magyarázat

Milyen legyen egy sodomai történet, ha nem éppen minden elemében visszataszító és erőszakos. Rossz olvasni is. Pedig amit ez a történet tükröz, az egyszerűen az ember lehetséges állapota, ahova Isten nélkül, hit nélkül, a vágyak és az ostobaság alapján eljuthat.

Milliónyi hétköznapi történet, ami megesik a nagyvilágban vagy éppen körülöttünk ugyanilyen visszatetsző. Időnként csak csodálkozunk azon, hogy mi történik: erkölcstelenség, gyilkosság, csalás, hazugság, erőszak. Mintha úgy tombolhatna a gonosz, ahogy csak neki tetszik, és közben a hívőknek esélyük sem maradna hatással lenni a világra, vagy pusztán csak megőrizni önnön tisztaságukat.

Az ajtó ebben a történetben jelzi, hogy Isten tartja kézben a lehetőségeket. Ő az, aki nyit, zár. Aki elfogad vagy elutasít, aki befogad és megvéd. Minden képessége megvan erre, messze az emberi erőszak tomboló ereje felett. Napjaink fontos kérdése, hogy van-e bizalmunk egy ilyen erős Istenben? Nem szabad átadni a szívünket a rettegésnek. Van, aki megtart a gonosz világban, de nekünk nem szabad vonakodni az engedelmességben. Az, aki megvéd minket, néha éppen azzal véd, hogy leértékelteti velünk mindazt, ami a földhöz köt.

(Katona Béla)

Kenneth E. Hagin: Megvallás

Megvallás: Isten mindent Krisztus lábai alá vetett. 
Én tagja vagyok a Krisztus Testének. A láb része a testnek, így tehát a sátán az én lábam alatt van!

Megvallás: Az én testem Istennek a temploma, ezért jó gondviselője leszek, és dicsőíteni fogom Istent az én testemben.

Megvallás: Én tisztelni fogom Istent és megdicsőítem Őt az én testemben.

Reggeli dicséret- Mire való a söprű?

„Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek.” -Péter első levele 1:22

„Amióta megismertem a söprűt, az életem gyökeresen megváltozott. Lenyűgöző a szerkezete. Fantasztikus milyen egyenes a nyele, és hogy milyen simára le van csiszolva. Jó érzés abban a tudatban megmarkolni, hogy ez a söprű az enyém, és azt csinálok vele, amit akarok. Aztán ott vannak az egy kötegbe erősített szállak. Hosszasan tudom szemlélni söprűm fején a rendezettséget, és a szállak szép íves vonulatát. Van, hogy végigsimítom rajta a kezem, és örömmel tölt el az a tudat, hogy nekem van a legszebb söprűm a világon. Nagyszerű dolog ez a söprű, alig tudok betelni vele. És a legjobb dolog, amikor használhatom. Amióta rendelkezem a söprűvel, azóta sokkal gyorsabban el tudom kergetni azokat, akikkel nem értek egyet, vagy akik engem csúnya mód megbántottak. Úgy érzem, a söprűm visszaadta életem értelmét.”

Furcsán hangzanak a fenti sorok, igaz? Hiszen mindenki tudja, hogy a söprűben semmi megcsodálni való különös dolog nincs. A söprű egy olyan eszköz, ami csak akkor nyeri el az értelmét, ha megfelelő módon használjuk. Egyszerűen arra való, hogy az ember megtisztítsa vele a szobáját.

És mi a helyzet az „igazsággal”? Mi hogy tekintünk az „igazságra”? Vajon nem viszonyulunk-e néha olyan furcsa mód az „igazsághoz”, mint ahogyan a fenti példa „söprű-imádója”? Előfordult már velünk, hogy úgy gondoltuk, a miénk az „igazság”, és azt csinálunk vele, amit akarunk? Megcsodáljuk az „igazság” szerkezetét, és arra gondolunk, milyen szépen és logikusan van fölépítve. De mikor használni kellene, akkor megbántunk másokat, elkergetünk másokat, és természetesen „joggal”, hiszen az „igazság” nevében járunk el, hiszen nálunk van az „igazság”.

Péter apostol azonban egészen más funkciót tulajdonít az „igazságnak”. Ő arról beszél, hogy az „igazság” pusztán egy eszköz, ami csak akkor nyeri el az értelmét, ha megfelelő módon használjuk. Egyszerűen arra való, hogy az ember megtisztítsa vele a lelkét. Az „igazság” kisepri a képmutatást, az érdek-szeretetet a szívből. Az „igazság” az emberi kapcsolatok rendezésére való, hogy „kitartóan és tiszta szívből szeressük egymást”. Az „igazság” mindig összeköt, nem pedig elválaszt. És ez az „igazság” soha sem a miénk, hanem mindig Krisztusé (János 14:6).

Igyekezzük hát ma is rendeltetésszerűen használni söprűnket!

Szerző: Árvai Tamás

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Hit által rejtegették Mózest a szülei születése után három hónapig.      Zsid. 11,23

Újra találkozunk egy olyan házaspárral, mint Ábrahámék, akik életüket a hitre alapozták. Drága látvány ez. Megőrzik hitüket a nagyon nehéz helyzetben is. A Fáraó parancsára minden újszülött fiút a vízbe kell dobni. Mikor ők kedves gyermeküket nézik, az a hit ébred szívükben, hogy Isten meg fogja őt menteni ettől a rettenetes haláltól. Elhatározzák, hogy elrejtik a gyermeket. Hitüknek három tekintetben is meg kell mutatkoznia. El kell tekinteniük attól, hogy saját életük veszedelemben van. A rettenetes király félelmes parancsa ellenére kell cselekedniük. Ha besúgnák őket, félelmetes lenne az ítélet. A hit azonban bátrakká teszi őket, és segít nekik, hogy ne a veszélyre nézzenek. Mózes szülei nem néztek a sötét jövőre sem, mely hollófeketén állt előttük. Ha ezen meredt volna meg tekintetük, az aggódás lelkének estek volna áldozatául. A veszély pedig szemmel láthatóan nőtt napról napra. Ők azonban bíztak abban az örökkévaló Istenben, aki mind a múlt, mind a jövő felett uralkodik. Nem néztek az ellenségre sem. Ha gondolataik a Fáraón és annak rettenetes hatalmán jártak volna, el kellett volna csüggedniük. Mi volt ez a két szegény védtelen zsidó a világhatalom birtokosával szemben? Két bárány az oroszlánnal szemben. Ők azonban nem a királyi zsarnokra néztek, hanem atyáik Istenére, aki hitet ébresztett bennük arra nézve, hogy gyermeküket meg fogja menteni. Így nézhetünk minden nehézségünkben mi is arra, aki a hit elkezdője és bevégezője!

Varga László: Isten asztaláról

"Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak, mert nem találtam cselekedeteidet teljesnek az én Istenem előtt. Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg!"      Jelenések könyve 3,1-3

Kemény beszéd! Nagyon félő, hogy ránk is érvényes. A Jelenések könyvének elején hét különböző típusú gyülekezetnek szól hét levél. Nekünk kell megítélnünk, melyik típus talál ránk. Nincsenek tiszta típusok, egyes jellemzések jobban, mások kevésbé illenek egy-egy gyülekezetre vagy személyre. De attól félek, ránk és egész európai keresztyénségünkre igen jellemző ez a szomorú mondat: "Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy!" Egyre több hullafolt üt ki rajtunk, s ez mindig az egyének életén mutatkozik meg. Amikor szidjuk egyházunk hibáit, magunkra kell gondolnunk elsősorban. Élem én a keresztyén életet, vagy csak úgy tűnik, mintha élném, de vagy a hitem, vagy a magatartásom halott? Isten kegyelme az, hogy ennek a halottnak nevezett egyháznak nem temetést, hanem parancsot szán: "Erősítsd meg azokat, akik halófélben vannak!" Nem mond le rólunk. Fel akar ébreszteni halálos álmunkból, mert szüksége van ránk, mert feladatot, nehéz feladatot kíván ránk bízni. Egyházunkra, amely mi vagyunk, tehát rám és rád. Vállalod, vagy halott maradsz?

Uram, ítélő bírám, kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy nekem is szól kemény ítéleted. Látom egyházam nyomorúságait, de inkább maradok a hát mögötti szidás mellett, mint hogy magam vállaljak legalább annyi kockázatot, hogy bele próbálok avatkozni a rosszul menő dolgokba. Pedig parancsod világos: nemcsak saját egyházunkat, még másokat is fel kell ráznunk, akik halófélben vannak. Te, aki feltámasztottad Fiadat, támaszd fel egyházunkat is életre! Elsősorban engem, hogy én is ébreszthessek másokat, s velük együtt a többieket! Élni akarunk, adj hozzá erőt! Tudom, nem elég emlékezni egyházunk régi, nagy korszakaira. Azoknak kincsei ma is nálunk vannak. Segíts élni és másokat is éltetni velük! Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-AZ ENGESZTELÉS NAPJA

A mai napon olvasandó igeszakasz: 3Móz 16,20-22

20 Ha elvégezte az engesztelést a szentélyért, a kijelentés sátráért és az oltárért, vezesse oda az élő bakot. 21 Tegye rá Áron mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg fölötte Izráel fiainak minden bűnét és minden vétkes hitszegését. Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy odarendelt emberrel a pusztába, 22 hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy távol eső földre. Így küldje el a bakot a pusztába.

"Akkor a Krisztus vére, ... mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek."

(Zsid 9,14)

Azok a zsidók, akik nem fogadják el az Úr Jézust, továbbra is megünneplik a Jom Kippur-nak nevezett napot, azaz az "Engesztelés Napját". Ez volt az esztendő egyetlen napja, amikor a főpapnak szabad volt bemenni a szentek szentjébe, hogy meghintse vérrel a kegyelem trónusát. Ha teljes képet akarsz magadnak alkotni az engesztelési szertartásról, akkor olvasd el a 3Móz 16 fejezetét néhányszor. És ha látni szeretnéd, hogy ez az ősi ceremónia hogyan teljesedett be Krisztus által, akkor olvasd el a Zsid 9 részét. Az Engesztelés Napján két kecskebakot használtak fel. Az egyiket megölték, és a főpap bevitte annak vérét a szentek szentjébe. Ez volt az a vér, amely elfedezte a nép vétkét Isten tekintete elől, jelképezve Krisztus vérét, amely úgy elfedezi bűneinket, hogy soha többé nem leszünk bűnösök Isten előtt. Most már lelkiismeretünk megtisztult, és szolgálhatunk az élő Istennek. A másik kecskebakot ott tartották a szent sátor bejáratánál, amíg a főpap ki nem jött, és rá nem tette kezeit annak fejére. A főpap Izráel egész népe képviseletében járt el, amikor megvallotta a nép bűneit. Ezzel átruházta a bűnöket erre az állatra. Ezt a második kecskebakot rendszerint "bűnbaknak" hívjuk. Még ma is használjuk ezt a kifejezést olyan emberre alkalmazva, aki magára vállalja a felelősséget. Ez a kecskebak nem csupán viselte a felelősséget, hanem el is vitte magával a vétket, mégpedig messze-messze a pusztába, az embereknek pedig, akik elzavarták, meg kellett bizonyosodniuk afelől, hogy soha többé nem térhet vissza. A két kecskebak együtt képezi Jézus megváltó munkájának modelljét. Az ő vére elfedezi a mi bűneinket Isten tekintete elől, ugyanúgy, ahogy azt az első kecskebak tette. Ő hordozta a mi törvényszegéseink terhét. És elvitte azokat - el, messze-messze. Jézus lett a mi bűnterhünk hordozójává. Minden megvallott bűnünk az ő vállát nyomta. És amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire vitte el Jézus a mi vétkeinket tőlünk.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett- BŰNBÁNAT

"Mert az Isten szerint való szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre..." (2Kor 7,10). A bűnösségről való meggyőződést legjobban ezek a szavak fejezik ki: "Ó Megváltóm, mily szörnyű ez, Minden bűnöm téged sebez." A legritkább tapasztalat az ember életében, hogy meggyőződött bűnösségéről. Ez a küszöb Isten megértésénél. Jézus Krisztus mondta, hogy amikor a Szent Szellem eljön, meggyőzi a világot bűn tekintetében. Ha a Szent Szellem rázza fel az ember lelkiismeretét és Isten jelenlétébe viszi, akkor már nem az emberekhez való viszonya bántja, hanem Istenhez való viszonya: "...Te ellened, egyedül te ellened vétkeztem és cselekedtem azt, ami gonosz a szemeid előtt..." (Zsolt 51,6). A bűnömről való meggyőzés, a bűnbocsánat és a szentség csodája úgy egybefonódik, hogy csak az lehet szent, aki bocsánatot kapott, s ezáltal Isten kegyelméből ellentéte lett annak, aki volt. A bűnbánat mindig eljuttat erre a pontra: Vétkeztem! A legbiztosabb jele annak, hogy Isten munkálkodik az emberben az, amikor egy ember ezt látja és valóban elismeri. Bármi legyen, ami ennél kevesebb, az legfeljebb csak lelkiismeret-furdalás az elkövetett rossz miatt, visszahatása annak, hogy az ember megundorodott önmagától. Isten királyságába a bűnbánat keserves fájdalmain át jutunk be, amelyek összetörik az ember jóságát. A Szent Szellem az, aki ezt a halálos harcot elindítja benne, és elkezdi kialakítani Isten Fiának életét ettől kezdve. Az új életet mindig a tudatos bűnbánat és az öntudatlan szentség bizonyítja, nem megfordítva. A bűnbánat az a szikla, amelyre a keresztyénség felépül. Az igazat megvallva, az ember nem akkor bánja meg a bűneit, amikor akarja. A bűnbánat is Isten ajándéka. A régi puritánoknak az volt a szokásuk, hogy imádkoztak a "könnyek ajándékáért". Amikor már nem tartod értékesnek a bűnbánatot, akkor a sötétségben vagy. Vizsgáld meg magad és lásd meg, nem felejtetted-e el a bűnbánat szomorúságát, az Isten szerint való szomorúságot.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Mindenkor és mindenért hála

"Hálát adjatok mindenkor mindenért az Istennek és Atyának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében! " (Ef 5, 20)   Isten gyermekeire a hálaadás jellemző. Nagyigényű emberek nehezen köszönnek meg valamit. Magától értetődően elfogadják a jót, de elégedetlenek, ha nem kívánságuk vagy elgondolásuk szerint történik valami. A kérő imádság általánosabb. A nyomorúságban olyanok is odafordulnak Istenhez, akik egyébként nem akarnak tudni róla. Hasonlítanak a kilenc bélpokloshoz, akik könyörületért Jézushoz kiáltottak, de a hálaadást már elfelejtették. Ne felejtsd el, mi minden jót tett veled az Úr! Saját cselekedeteinket nem felejtük el, és azt a rosszat sem, amit velünk tettek, azonban könnyen elfelejtjük azokat a bántalmakat, amiket Istennek okoztunk és mindazt a jót, amit Ő ennek ellenére tesz velünk. A hála az egyetlen dolog, amivel Istennek valóban örömet szerezhetünk. Csak ennyit kaphat tőlünk, hiszen mi mindig a megajándékozottak vagyunk. A hála egyúttal Isten új kegyelmének megtapasztalására is módot nyújt. "Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását" (Zsolt 50, 23). Csodálatos erő rejlik a hálaadásban és dicsőítésben (2 Krón 20, 21-26). Azt is megtapasztalhatjuk, hogy a sötét és gonosz gondolatok eltűnnek, ha elkezdjük dicsérni Őt és hálát adunk neki. A hálátlanság útján megszegényedünk, a hálaadásban mindig gazdagabbak leszünk. - "Hálát adjatok mindenkor mindenért!" - csak Jézus Krisztus által lehetséges ez. Csak őáltala ismerhetjük fel a nyomorúságos időkben is az áldásokat. Ezek mind mélyebbre visznek az Atyával és a Fiúval való közösségbe. Az Isten iránti szeretet tüzét a viharok hatalmasan felszíthatják, de a jó napokban sokszor elhal a hálaadás. A veszély pillanatában is elmarad a hála, de utána felismerjük, hogy éppen a fájdalmas tapasztalatok útján nyertünk jó gyümölcsöket. Az örökkévalóságban mindenképpen hálát adunk majd a nehéz időkért. A hála és imádat mennyei foglalatosság, a pokolban csak a tehetetlen düh kiáltása hallatszik. Már most gyakoroljuk szorgalmasan a hálaadást, hogy majd az örökkévalóságban teljes és tiszta harmóniában olvadjunk bele az Istent dicsőítő kórusba. Ha a lelkünket nyomja valami, mondjuk együtt a zsoltáríróval: "Ébredj fel lant és hárfa!" Merüljünk el Isten gazdagságában, hogy hálát tudjunk adni neki mindenért.

Charles H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza-Ereje és békessége a miénk lehet

"Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel" (Zsolt 29,11)

Dávid megénekli, mint hallotta az Úr hangját a mennydörgésben és látta erejét a szélviharban. 

A vihar utáni csendben, miután megtapasztalta Isten eget-földet megrázó erejét, boldogan hirdeti, hogy az Úr erőt fog adni népének. Ő, aki biztosan röpíti a villámcsapásokat, sasszárnyon hordozza megváltottait. Ő, aki hangja erejével megrázza a földet, megrettenti hívő gyermekei minden ellenségét, és békességet ad az övéinek. Miért vagyunk gyöngék, amikor Isten erejéhez menekülhetünk? 

Miért vagyunk nyugtalanok, amikor az Úr békessége a miénk? Jézus Krisztus, a hatalmas Isten a mi erőnk: öltözzük fel Őt, és így induljunk a szolgálatba. Az Úr Krisztus a mi békességünk: csendesedjünk el és találjuk meg benne nyugalmunkat, és legyen vége félelmünknek. Milyen nagy áldás, hogy Ő lehet a mi erőnk és békességünk most és mindörökké!

Az az Isten, aki szelek szárnyán repül a viharban, uralkodik nyomorúságaink viharai felett is és hamarosan békés napokat küld. Megerősít életünk viharaiban, és örömteli dalt ad a szép időkben. Kezdjük máris énekkel magasztalni Istenünket, aki erőnk és békességünk. 

Félre a sötét gondolatokkal! Higgyünk és reménykedjünk!

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Akinek két ruhája van...

"János így válaszolt nekik: „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs..." 

(Lk 3,11)

Amikor Isten igéje erővel hangzik, az mindig tettekre indítja a hallgatókat. 

Amikor Keresztelő János a Jordán partján prédikált, többen ezt kérdezték: most akkor mit tegyünk?

Egyebek közt ezt is válaszolta: Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs! 

Az Isten igéjének való engedelmesség konkrét tettekben mutatkozik meg.

A háború után történt: egy asszonynak, akinek a férje hadifogságban volt, több kisgyermekről kellett gondoskodnia. Hívővé lett. Néhány nap múlva feltűnt neki, hogy egyik munkatársa téli hidegben is egy elég kopott kardigánban jön dolgozni. Kiderült, hogy nincs semmilyen kabátja. Neki két télikabátja volt, elhatározta, hogy az egyiket nekiadja. Reggel indulásnál lett csak kérdéses, hogy melyiket. Természetesnek tartotta, hogy a jobbat megtartja, a kopottat odaajándékozza. De nem volt békesség a szívében. Végül mégis a jobbikat adta oda, a régit tartotta meg magának, és utólag nagyon örült e döntésnek.

Akinek kettő van, adja oda az egyiket! De melyiket? Ezt mindig Isten végzi el a hívők szívében. 

És nem is szabad semmit úgy adni, ha nem Isten iránti hálából és örömmel tesszük. 

Csak „a jókedvű adakozót szereti az Isten" (2Kor 9,7).

Fontos tudnunk, hogy minden adakozásunk, segítésünk csak válasz Isten ajándékaira és segítésére. Nem ezzel szerzünk érdemeket nála, hanem a hálánkat akarjuk ily módon is kifejezni. Nekünk lesz öröm, ha engedünk az ő indításának, és örömöt szerzünk másoknak. Amit így örömmel ad valaki, amiatt soha nem lesz szegényebb, de átéli, hogy Isten kezében válik eszközzé, rajta keresztül tulajdonképpen Isten szeretete jut el egy emberhez. Legyen hát az egészért egyedül Istené a dicsőség!

Tőlem milyen „kabátnak" lehetne valahová elvándorolnia?

Napi áhítat- A bárka ajtaja

Hét témája: Ajtók

Olvasmány: 1Móz 6,13–17; 7,11–24                  

Ha Isten bezár egy ajtót, az sokszor a védelmünket is szolgálja.

„Ezt mondta Isten Nóénak: Elhatároztam, hogy minden élőnek véget vetek, mert erőszakossággal telt meg miattuk a föld. Ezért elpusztítom őket a földdel együtt. Csinálj bárkát góferfából, készíts rekeszeket a bárkában, és vond be kívül-belül szurokkal. Így készítsd el azt: a bárka hossza háromszáz könyök legyen, szélessége ötven könyök és magassága harminc könyök. Ablakot is csinálj a bárkára, és egy könyökre hagyd azt felülről; a bárka ajtaját az oldalára helyezd. Készíts alsó, középső és felső emeletet. Mert én özönvizet fogok hozni a földre, hogy elpusztítsak az ég alatt minden élőlényt. Minden el fog pusztulni, ami a földön van. ... Nóé életének hatszázadik évében, a második hónap tizenhetedikén, fölfakadt ezen a napon a nagy mélység minden forrása, és megnyíltak az ég csatornái. Negyven nap és negyven éjjel esett az eső a földre. Még azon a napon bement Nóé és Nóé fiai, Sém, Hám és Jáfet, Nóé felesége és fiainak három felesége a bárkába, és velük együtt mindenfajta élőlény, mindenféle állat és mindenféle csúszómászó, amely csak csúszik-mászik a földön, mindenfajta repdeső állat, madarak és szárnyasok. Kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába mindenféle élőlényből. Hím és nőstény ment be minden élőből; bementek, ahogyan Isten parancsolta. Az ÚR pedig bezárta Nóé után az ajtót. Amikor már negyven napja tartott az özönvíz a földön, annyira megnövekedett a víz, hogy elbírta a bárkát, és az fölemelkedett a földről. A víz egyre áradt és növekedett a földön, úgyhogy a bárka a víz színén úszott. A víz egyre erősebben áradt a földön, és elborította a legmagasabb hegyeket is az ég alatt. Sőt tizenöt könyöknyit áradt a víz azután, hogy elborította a hegyeket. Elpusztult minden test, amely a földön mozgott: madár, állat és vad, a földön nyüzsgő minden féreg és minden ember. Minden meghalt, aminek az orrában élet lehelete volt, ami a szárazföldön élt. Eltörölt Isten minden élőt, amely a föld színén volt, embert és állatot, csúszómászót és égi madarat. Mindent eltörölt a földről, csak Nóé maradt meg és azok, akik vele voltak a bárkában. A víz százötven napig áradt a földön.”
Magyarázat

Ki ne futott volna olyan élethelyzetbe, amikor egy hivatal vagy üzlet ajtaját éppen az orrunk előtt zárták be, és a kérlelhetetlen biztonsági szakember hűvös közönyösséggel közli: már késő. Egészen apró esemény ez, de felkavaró, sőt adott esetben elkeserítő. Mégis, ez csak pillanatnyi bosszúság, az életünk megy tovább, és barátainknak panaszoljuk az embertelen bánásmódot, elfeledve, hogy valójában mi késtünk.
A bárka zárt ajtaja sokat elárul az ítélet természetéről. Bamba képekben szokta ábrázolni és érzékeltetni az ember, hogy mit várhat az utolsó ítélettől. Igyekszünk a gondolat élét venni. Pedig Isten ítélete akár velünk szembe is lehet szigorú. Ha úgy adódna, hogy az ember egész életében csak elmegy a kegyelem mellett, mert nem akar kilépni a bűneiből és belépni az Isten szent jelenlétébe, akkor ez fog kiteljesedni, nem kerül az Isten szent jelenlétébe.
Feladatunk van, elmélkednünk kell azon, hogy mit jelenthetne egy zárt ajtó a menny kapuján. Gondoljuk végig, hogy a kárhozat, akár a mi életünk realitása, tragikus jutalma is lehet! Engedjük, hogy a lelkünk megrendüljön, mert így tisztábban látunk!
(Katona Béla)

Reggeli dicséret- Megbocsátó Isten

„Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk, eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket.” (Míkeás könyve 7. fejezet 18-19. vers)

Nem tudom, te hogy vagy a megbocsátással. Lehet, hogy neked ezzel nincs gondod, hogy fel sem veszed, ha megbántanak, vagy ha mégis, akkor is csupán néhány pillanat és már szívből meg is bocsátasz.

Én sajnos nem vagyok ezen a szinten. Egyrészt tudom, hogy le kéne tenni, el kéne engedni a sértéseket, hogy keserűség ne növekedjen gyűlöletté a szívemben. De olyan nehéz a bántásokat elfelejteni… főleg, ha nap, mint nap ugyanúgy ismétlődnek…

S ami számomra a legnehezebb, önmagamnak megbocsátani. Nemcsak tudni, hanem elhinni és elfogadni azt, hogy Isten a feledés tengerébe veti a bűneimet, hogy nem hányja szememre, ha 70x7-szer is ugyanazért a hibáért kérek bocsánatot.

És a mai Ige csak megerősít abban, hogy mennyit kell még tanulnom az igazi megbocsátásról, mert oly távol áll az Ő szerető és megbocsátó jelleme az én eltorzult, földhöz, azaz bűnhözragadtgondolkodásomtól és felfogóképességemtől.

Hiszen, nála a megbocsátásnak nem feltétele a bocsánatkérés. Nem várja meg, míg bűnbánattal elé borulunk, hanem Ő, a megbántott jön, szelíden zörget és kérlel, hogy állítsuk helyre a miattunk megromlott kapcsolatunkat.

Igen, Ő a károsult és mi vagyunk a károkozók. És számomra érthetetlen módon, Ő mégis lemondott jogos követeléséről, sőt Ő nyúlt a zsebébe és Ő fizetett. Ez a megváltás, melynek nagyszerűségéből Míkeás segítségével ma ismét közelebb kerülhet hozzánk, kérlelve, hogy mi is hozzá hasonló módon lépjünk közelebb egymáshoz.

„Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítvánnékik az ő bűneiket, és ránk bízta a békéltetésnek ígéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk; Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.” (2Kor.5:19-20)

Szerző: Szilárd

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Hit által emlékezett meg élete végén József Izrael fiainak kivonulásáról." "József ezt mondta testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonnyal meglátogat titeket, és felvisz arra a földre, amelyet esküvel ígért... vigyétek fel innen az én csontjaimat magatokkal!      Zsid 11,22;l.Móz 50,24

Három tanulságos dolog van József búcsúzásában. Először: egészen megbocsátott testvéreinek. Tudjuk, hogy azok irigységből, gonoszságból és a pénz szeretete miatt adták el rabszolgaságra, rimánkodása és sírása ellenére. Józsefnek hatalma lett volna ahhoz, hogy félelmetesen bosszút álljon rajtuk. Ő azonban megbocsátott nekik és végig szerette őket. Igazán megbocsátott. Tanítson ez bennünket arra, hogy még a gonosz emberektől is békességben búcsúzzunk el, hogy bemehessünk a békesség honába! József megparancsolta, hogy vigyék magukkal csontjait, amikor majd visszamennek atyáik országába. Ezzel bizonyságát adta annak, hogy utolsó leheletéig szilárdan bízott Isten ígéretében, amit Isten atyáinak adott. Boldog az az ember, akinek hite még halálos ágyán is így fénylik! Ezzel szemben milyen kétségbeesettek mindazok, akik még a halálos ágyukon is földi vagyonukon csüggnek! Végül József hitét is legjobban mutatja ez a rendelkezése, hogy csontjait vigyék magukkal, amikor Isten visszaviszi őket atyáik országába. Hiszen József ezzel arról is bizonyságot tett, hogy ő nem e világ hatalmasainak, előkelőinek és gazdagjainak társaságában van otthon, hanem a megvetett és lenézett hívő atyák társaságában. Az Egyiptom fejedelmeivel való együttélés József lelki életét könnyen megbéníthatta volna. Utolsó rendelkezése azonban azt mutatja, hogy hitével elszakíthatatlanul kapcsolódott azokhoz az emberekhez, akiket nem becsült a világ, de akik élő hitben jártak. Így búcsúzott el József: felebarátainak megbocsátva, Isten ígéreteiben bízva, és Isten népéhez belsőleg hozzákapcsolódva.

Varga László: Isten asztaláról

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is."      János 14,1-3

Ez a Krisztusban hívők végső, életet, boldogságot, reménységet adó bizonyossága. Krisztus nem azért adta értünk az életét, nem azért adta kezünkbe Istennek örökké érvényes tanítását, nem azért várja el tőlünk, hogy rövid földi életünket annak szolgálatára szánjuk, hogy az élet után eldobjon magától. Azt akarja, hogy ahol Ő él, mi is ott legyünk. Abban a csodálatos világban, ahol nincs idő, nincs szenvedés, ahol Isten szemtől szemben való látásában nem kételkedhetünk, és nem tévelyeghetünk többé, de élő, személyes valóságban vehetünk részt az Ő örök munkájában. Ezért vállalták az apostolok, akik személyesen találkoztak a feltámadt Krisztussal, a legkínosabb halált is, mert ők látták, tudták, megtapasztalták a halálon túli életet, s alig várták, hogy részesei lehessenek. Ez vár téged is, testvérem. Az a végtelen szeretet, ami Krisztusnak ezekből a szavaiból árad feléd. "E világon nyomorúságotok lesz" - figyelmeztet azzal a furcsa ígérettel, amivel ember soha nem hívogathat másokat, de ő megteheti, mert sokkal többet ígérhet, mint a földi örömöket, melyeket a földi próféták és hatalmasságok kínálnak. A hitből fakadó biztonságot és boldogságot itt a földön csak előlegképpen, ráadásul ajándékozza híveinek.

Istenem, szédelgek, ha teljes mélységében belegondolok ez ige ígéretébe. Tudom, hogy velem vagy földi életemben. Tapasztalom szereteted ajándékait. Azt is hiszem, hogy van örök élet. Mégis mindig újra át kell gondolnom, hittel meg kell bizonyosodnom arról, hogy Krisztus számomra személy szerint készen tartja eleve elrendelt helyemet a mennyben. Add, Uram, hogy földi kínjaim, sok keserves gondom, kemény munkám között el ne feledkezzem erről a legnagyobb ígéretről, s ha kell, nyugodtan tudjak lemondani bármiről, mert nagyobb kincset, biztosabb nyereséget úgysem tud adni semmi, mint Krisztus a megígért örök életet. Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-ISTEN SZENTSÉGE ÉS AZ EMBERI BŰN

A mai napon olvasandó igeszakasz: 3Móz 3,1-5 1 Ha valakinek az áldozata békeáldozat, és marhát akar áldozatul bemutatni, akár hímet, akár nőstényt, csak hibátlant áldozzon az ÚR előtt. 2 Tegye kezét áldozatának a fejére, és vágja le a kijelentés sátrának a bejáratánál. Áron fiai, a papok pedig hintsék a vért körös-körül az oltárra. 3Azután a békeáldozatból mutassa be az ÚRnak tűzáldozatul a kövérjét, amely a beleket takarja, és mindazt a kövérjét, amely a beleken van. 4 Fejtse le a két vesét a rajtuk levő kövérjével együtt, amely a vékonyánál van, meg a májon levő hártyát is a vesékkel együtt. 5 Füstölögtessék el ezt Áron fiai az oltáron, rátéve az égőáldozatra, amely a tűzre rakott fán van. Kedves illatú tűzáldozat ez az ÚRnak.  "Tegye kezét áldozatának a fejére..." (3Móz 3,2) Bármi is az az isteni tulajdonság, ami mostanában nagy hatással van ránk, az bizony nem az ő szent volta. Ezért hát Mózes III. könyvének az olvasása lehet az az orvosság, amire nekünk szükségünk van. Isten szentsége ad jelentőséget ennek a könyvnek. Mózes III. könyve azt mutatja meg, hogy milyen módon közeledhet a szent Istenhez egy bűnös, de kiválasztott nép az ószövetségi rendelkezések értelmében. Ahhoz, hogy a nép odamehessen Istenhez, mégpedig tőle jóváhagyott úton-módon, ahhoz sokkal többre volt szükség, mint valamiféle ingcserére. Úgy látszik, ma sok ember nemcsak azt hiszi, hogy bármikor, bárhol és bármilyen módon odamehet Istenhez, hanem azt is, hogy Istennek örülnie kellene, amiért egyáltalán valamilyen figyelemre méltatják őt. Isten igazi jellemének ez a nem ismerése veszélyesebbnek bizonyulhat, mint amikor nem ismerjük az elektromosságot, és ennek megfelelően bánunk a magasfeszültségű vezetékkel. Isten, akit mi imádunk, az az Isten, aki Mózes III. könyvében megállapította azokat az "aprólékoskodó" előírásokat. Izráelnek keresnie kellett Isten orcáját, de a papoknak és az egyszerű embereknek meg kellett tartaniuk a szigorú szabályokat és hajlíthatatlan előírásokat. Ki volt jelölve a hely, elő volt írva az áldozat, annak a módnak pedig, ahogy azt be kellett mutatni, egy lépésről lépésre előírt tervet kellett követnie. Bármiféle eltérés a szabályoktól, még egy nem szándékos hiba is, elnyerte szigorú büntetését. És ez a kultusz évszázadokon át fennmaradt, Isten parancsára. Állatok milliói pusztultak el, először a szent sátor kapujánál, később a templom udvarában. Izráeliták tízezrei álltak ott, tenyerüket rátéve az áldozatul bemutatott állatok fejére. Ezzel a kézmozdulattal tudatuk tartalmát és érzéseiket vitték át azokra. Azután pedig, amikor látták a vért, a tüzet és a füstöt, meghajtották fejüket, tudva, hogy a szent és kegyelmes Isten színe előtt állnak. Rájöttünk-e már, hogy egyikünk sem közeledhet Istenhez úgy, hogy életben is marad, hacsak nem az értünk meghalt Jézus Krisztus által járul oda? Neked is, nekem is Jézus fejére kell helyeznünk kezünket. Ha nem tesszük, örökre megbánjuk.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett-ÍV A FELHŐKBEN

"Az én ívemet helyezem a felhőkbe s ez lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között" (1Móz 9,13).

Isten azt akarja, hogy az emberek erkölcsi kapcsolatba jussanak vele: ezzel a céllal kötött velük szövetséget. "Miért nem szabadít meg engem Isten?" Már megszabadított, de én nem léptem vele kapcsolatba. "Miért nem teszi Isten ezt vagy azt?" Már megtette, de az a kérdés, szövetséget kötök-e én vele? Isten nagy áldásai befejezettek és készek, de nem az enyémek addig, amíg nem lépek vele kapcsolatba az Ő szövetsége alapján. Megtestesült hitetlenség Isten jeleire várni. Azt jelenti, hogy nincs benne hitem, arra várok, tegyen valamit azért, hogy hihessek. Nem fogja megtenni, mert nem ez az alapja az Isten és ember közti kapcsolatnak. Az embernek önmagából kell kilépnie Istennel kötött szövetségéért, mint ahogyan Isten is kilépett magából az emberrel kötött szövetségében. Ez az Istenben való hit kérdése - a legritkább dolog, mert mi csak saját érzéseinkben hiszünk. Nem hiszek Istennek, ha csak a kezembe nem ad valamit, amiről tudom, hogy az enyém, akkor aztán kimondom: "Most hiszek!" Ez nem hit. "Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok" (Ézs 45,22). Amikor valóban szövetséget kötök Istennel, teljesen rábízom magam és végleg elengedek mindent. Akkor már nem gondolok érdemre vagy emberi hozzáadásra, hanem teljesen eláraszt annak a tudata, hogy egységre jutottam Istennel, és ezt az egységet öröm és békesség ragyogja be.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Isten meghallgat, de a maga módján

"Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhetik, feljebb, mint ahogy mi kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint, annak legyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre, örökkön órökkél! " (Ef 3, 20-21)   Pál itt tapasztalatból beszél. Amikor Filippiben a börtönben ült, Szilással együtt imádkozott. Talán még a börtönőrre is gondoltak, Jézus szavaira emlékezve: "Imádkozzatok azokért, akik bántanak és üldöznek titeket." De hogy Isten még az éjjel csodálatosan ki fogja hozni őket a börtönből és hogy éppen azzal a kemény, irgalmatlan emberrel együtt fognak térdet hajtani Jézus Krisztus előtt, eszükbe sem jutott. Ennyire merészen nem mertek kérni. Néha, mintha Isten nem hallgatna meg minket, de azután minden elképzelésen felül, túláradóan cselekszik. Pál azt gondolta, sokkal jobban szolgálhatná az Urat, ha megszabadulna "töviseitől", melyet a "Sátán ökölcsapásainak" is nevez. Kérte az Urat egyszer; bizonyos várakozási idő után másodszor, azután megint várt. Végül újra, harmadszor is kérte a szabadulást. Az Úr látszólag visszautasította kérését, de mégis meghallgatta imádságát. Feleletet kapott és megvilágosodott előtte az Úr útja; hogy az Ő ereje a gyengékben mutatkozik meg igazán hatalmasan; megrepedt, összetört edényekben lesz nyilvánvaló; "cserépdarabokkal" többre jut, mint sértetlen emberi erővel. Ez a drága Ige ezreket erősített meg már azóta. Kimondhatatlan vigasztalás lett ez az ígéret: "Az én erőm erőtlenség által jut el céljához." Pálnak harmadik missziós útja végén, a jeruzsálemi látogatás alkalmával leginkább elkeseredett ellenségeitől, a hitetlen zsidóság orvtámadásaitól kellet félnie. A rómabeli keresztyének imádságát kéri levelében. Bizonyosan ő maga is imádkozott, hogy az Úr mentse ki a hitetlenek keze közül Júdeában (Róma 15, 31). De ez a kérés sem talált meghallgatásra - látszólag. A kezükbe esett. Mégis meghallgatta őt az Úr, mert kiragadta onnan. Cézáreába kerül két évi fogságba. Pihenő időt rendelt neki az Úr, amire bizonyára nagy szüksége volt. Két év múlva mégiscsak eljutott Rómába, de másképpen, mint ahogyan gondolta. Ott is hirdethette Jézus Krisztus győzelmes evangéliumát, nem úgy, mint világi nagyság, hanem mint szegény fogoly. Az Úr más úton vezet, mint ahogy elgondoljuk és kérjük, de mindig dicsőségesebb módon.

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-János munkája

"Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! "(Lk 3,4)

Keresztelő János nagyon fontos lelki munkát végzett az egész nép életében. Fő erénye az volt, hogy hirdette az igazságot, és kemény mondanivalóján semmilyen meggondolásból nem volt hajlandó változtatni. Tudta, hogy hallgatóinak kell megváltozniuk, ha nem akarnak elveszni. Bármire hivatkoznak, semmi nem segít rajtuk, csak az Istenhez való visszatérés.

Mikor szeretjük mi egymást: ha szó nélkül nézzük, hogy valaki tönkreteszi magát és családját, vagy ha szeretettel megmondjuk neki az igazságot, akkor is, ha az kényelmetlen feladat? Az lenne a szeretet, ha finomkodásból nem beszélünk az üdvösség és kárhozat tényéről? Akkor szeretjük a gyermekeinket, ha a korszerűség jegyében nem fegyelmezzük, nem is neveljük őket?

Aki az igazságot hirdeti, annak ez mindig áldozatba kerül. Keresztelő János is vállalta a minden komfort nélküli életet, távol a családtól. Nem mindenkinek kell így élnie, de készek vagyunk-e áldozatot is hozni az igazságért?

Akik elfogadták, amit mondott, azokat bemerítette a Jordán vizébe, jelképezve, hogy az illető meghalt a régi életének, s a vízből egy új ember emelkedik fel. Ezt pedig egészen konkrét változásnak kellett követnie az emberek életében (Lk 3,1-14).

Ezért nevezi Jánost a Biblia Jézus útkészítőjének. Mert Istentől a bűneink választanak el, ezt az akadályt úgy lehet félretenni az útból, ha nevén nevezzük, megvalljuk és elhagyjuk a bűnt. Bocsánatot rá Jézus Krisztus kereszthalála szerzett. János különösen az emberi gőg, önhittség, képmutatás, büszkeség ellen prédikált.

Legyen ez a mi adventi programunk: feltérképezni, mi áll leginkább Jézus útjában, és ne halogassuk annak eltávolítását!

A völgyből domb legyen, Hegycsúcs a mélybe szálljon, Hogy útja készen álljon, Ha Krisztus megjelenik (V. Thilo, ford. Czeglédy Sándor)