2016. december 9., péntek

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

   Mózes az Isten népével való együttnyomorgást választotta.

     Zsid 11,25

A dicsőséget, élvezeteket és gazdagságot Mózes kevésre becsülte.
Mire törekedett akkor? Az Isten népével való közösségre.
Izraelt csak hitben tekinthette ilyennek Mózes.

Külsőleg rabszolgahorda volt csupán, amelynek reménysége sem lehetett a szabadulásra. Mózes azonban tudta: ez a nép Isten drága ígéretének hordozója. S ha külsőképpen semmi sem volt felismerhető szent méltóságából, ha súlyos jellembeli hibái voltak is, s ha az atyák hite már kialvóban volt is bennük

Mózes úgy tekintette őket, mint Isten népét. Csak hozzájuk akart tartozni, noha megvetettek voltak.
Az újszövetség hívői, Isten valóságos népe, itt lenn most is megvetett.
Súlyos hiányosságok találhatók benne, kigúnyolják, de aki megnyerte az igazi hit titkát, az csak ehhez a néphez akar tartozni, s nem ismer szebb életet ennél.

Mózes "Krisztus gyalázatát" nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél. A Krisztusért való gyalázatot? Igen.
Az l.Kor. 10-ből nyilvánvaló, hogy Krisztus volt az a "Kőszikla", Aki Izraelt Egyiptomból kihozta és a pusztában követte. Aki megvetette Izrael népét, az Urukat és Megváltójukat is megvetette. Izraelnek ezzel a Vezérével a szégyent közösen hordozni Mózes számára nagyobb tisztesség volt, mint e világ hiábavaló dicsősége. Mennyivel inkább így kellene nekünk gondolkoznunk és cselekednünk, akik Urunk és Megváltónk isteni méltóságát világosan ismerjük!

Végül Mózesről ezt mondja a Szentírás: "a megjutalmazásra tekintett". Az igazi hit nem sóvárog a jutalom után. "Haszontalan szolgák vagyunk, akik csak azt tettük, ami kötelességünk volt" (Lk. 17,10).

A hívők jutalmát Ábrahámnak, a hívők atyjának így ígérte meg Isten: "Én pajzsod vagyok neked, és jutalmad igen nagy".

Varga László: Isten asztaláról

  "De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára..., akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged. Átkozott leszel a városban, és átkozott leszel a mezőn... Átkot, zűrzavart és fenyegető veszélyt bocsát rád az Úr minden vállalkozásodban... Vereséggel sújt téged az Úr ellenségeid előtt. Egy úton vonulsz föl ellenük, de hét úton menekülsz előlük. Elrettentő példa leszel a föld minden országának. ... Déli napfényben is tapogatózni fogsz... és nem segít rajtad senki. ... Házat építesz, de nem te költözöl bele... Fiaid és leányaid más nép hatalmába kerülnek, te meg csak nézed,... de nem tehetsz semmit. ... A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, ... az lesz az első, te pedig az utolsó. ... Rettegő szívet, szomorú szemet és csüggedt lelket ad neked ott az Úr."

     5Mózes 28,15-65

Néhány mondat a mózesi nagy átokból. Kemény szavak hosszú sora, melyek érvényességét tapasztaljuk. Nem lenne más az életünk, ha együtt és egyenként következetesen Isten törvénye szerint éltek volna apáink és élnénk mi is? Mosolygunk az ilyen igényen, elképzelhetetlen, s ha az egész nép nem úgy él, hiába egy-két ember akarása. Nem igaz. Egy-két család életében is megmutatkozik a kegyelem. Bele lehet-e törődni abba, hogy mindez a sok nyomorúság megvalósul közöttünk? Ha csak az idézett mondatokat vesszük, melyik nem érvényes reánk? Nem kellene megpróbálni változtatni rajta? A közösség egyes emberekből áll. Például belőled! 
Istenem, olyan borzalmas végigolvasni nagy átkodat. Kegyetlennek látunk, ha így szólsz hozzánk. De ha jól belegondolunk, mi okozta népünk és önmagunk sok veszedelmét, kénytelenek vagyunk belátni, hogy nem is lehetett volna más eredménye egyéni és közös bűneinknek. Nem szerettünk eléggé Téged, sem egymást, sem népünket. Ma sem vagyunk hajlandók egyéni érdekeinkről lemondani a közösség kedvéért. Következménye pedig az lesz, hogy tovább örökítjük az átkot utódainkra. Tégy csodát, Urunk! Ne a világot, minket változtass meg, akkor lehet más reményünk. Legalább a gyermekeinket fordítsd magad felé, hogy megszűnhessen felettünk az átok! Adj jövendőt nekünk és utódainknak! Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-ŐT HALLGASSÁTOK!



A mai napon olvasandó igeszakasz: 5Móz 18,15-22
15 Prófétát támaszt atyádfiai közül Istened, az ÚR, olyant, mint én, őreá hallgassatok! 16 Egészen úgy, ahogyan kérted Istenedtől, az ÚRtól a Hóreben, az összegyülekezés napján, amikor ezt mondtad: Nem tudom tovább hallgatni Istenemnek, az ÚRnak a szavát, és nem tudom tovább nézni ezt a nagy tüzet, mert meghalok.17 Akkor az ÚR így szólt hozzám: Jól mondották. 18 Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül, olyant, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok. 19 És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben mond, azt én felelősségre vonom.20 Ha pedig egy próféta elbizakodottan olyan igét mond az én nevemben, amelyet nem parancsoltam neki, vagy ha más istenek nevében szól, az a próféta haljon meg! 21 De gondolhatnád magadban: Miről ismerjük meg, hogy nem az ÚR mondott egy igét? 22 Ha egy próféta az ÚR nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az ÚR mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle! 



"Maga Mózes mondta: Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr Isten, olyat, mint én: őt hallgassátok mindenben, amit csak mond nektek." 

(ApCsel 3,22)

A próféta Isten igéjét mondja az embereknek. Ha nem lennének próféták, az emberek nem ismernék Istent vagy az ő akaratát. Nem lehetsz próféta saját elhatározásodból, tehát azzal, hogy megnöveszted a szakálladat, hogy szigorú vagy, hogy hangosan kiabálsz. Isten nevezi ki az ő prófétáit.
Isten legnagyobb prófétája az Ószövetségben Mózes volt. Közvetlenül beszélt hozzá Isten. Mózes közvetítésével kapta Izráel a törvény és az istentiszteleti élet egész rendszerét.
Búcsúbeszédében Mózes egy prófétáról szólt, olyan valakiről, aki - úgymond - "olyan, mint én", akit majd Isten támaszt nekik. Mózes arra figyelmeztetett, hogy annak a prófétának a szájába Isten az ő tulajdon szavát fogja adni, ezért ennek az eljövendő prófétának feltétel nélkül engedelmeskedniök kell. És hogy maga Isten fogja megbüntetni az engedetleneket.
Sok évvel ezután két férfi idézte Mózesnek ezeket a szavait. A templomtéren beszéltek a hallgatósághoz, amelyik égett a vágytól, hogy cselekedje amit Mózes parancsolt. Nos, mondta Péter és János, ha engedelmeskedni akartok Mózesnek, akkor hallgassatok a Názáreti Jézusra, mert ő az a próféta, akit Isten Mózes által megígért (ApCsel 3).
Ez a két ember, Péter és János, egyszer egy hegyen volt, ahol a legcsodálatosabb élményben volt részük. Látták Jézust megdicsőülni mennyei ragyogásban. Maga Isten volt azon a hegyen, Péter és János pedig a földön feküdtek, és megpróbáltak a föld alá bújni félelmükben. Aztán volt ott két másik ember is a hegyen, mégpedig Mózes és Illés, Isten két nagy szószólója az ószövetségi korból. Éppen Jézussal beszélgettek.
Péter és János talán szerettek volna hallani valamit Mózes bölcsességéből. Esetleg arra gondoltak, milyen nagyszerű lenne saját fülükkel hallani Illés hangját. De akkor megszólalt Isten és ezt mondta: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok." (Mt 17,5).
Minden embernek fel kell hagynia azzal, hogy vallásos szakértőkre és hamis prófétákra figyeljen. Minden embernek azt kell tennie, amit Isten mondott a hegyen. Őt hallgassátok! Nem ismerjük igazán Istent, hacsak nem Jézus szavaiból és tetteiből ismerjük őt.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett-A TERMÉSZETINEK MEGTÁMADÁSA



   "Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt" (Gal 5,24).


A természeti élet nem bűnös. A bűnt kell megtagadnunk, hogy semmilyen formában ne legyen közünk a bűnhöz. A bűn a pokolhoz és az ördöghöz tartozik, én pedig, mint Isten gyermeke, a mennyé és Istené vagyok. Ebben az Igében nem a bűnnel való szakításról van szó, hanem a magamhoz való jogom, függetlenségem és önmagam igenlésének a feladásáról - ezen a fronton kell megvívnunk a harcot. Olyan dolgok ezek, amelyek a természeti oldalról nézve helyesek, nemesek és jók, de ezek tartanak vissza a legjobbtól, ami Istentől való. Lelkünket a létező leghevesebb csatába az sodorja, amikor felismerjük: természetes erényeink ellenkeznek azzal, hogy átadjuk magunkat Istennek. Csak igen kevesen harcolnak a szennyes, a rossz, a gonosz ellen, a legtöbben a jó ellen harcolunk. A jó gyűlöli a legjobbat és minél magasabbra jutsz a természeti erények létrafokain, annál hevesebb az ellenkezésed Jézus Krisztus ellen. "Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették..." - kiszolgáltattunk neki minden természeti elemet, igazán mindent, nemcsak egynéhányat. Jézus mondja: "Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát"
(Mt 16,24), azaz tagadja meg az önmagához való jogát, ezt pedig nem teheti meg addig, amíg meg nem látja, kicsoda Jézus Krisztus. Vigyázz, ne vonakodj elmenni saját függetlenséged temetésére. A természeti élet nem szellemi, azzá csak odaáldozás által lehet. Amíg határozottan fel nem áldozzuk a természetit, addig a természetfeletti sohasem válhat bennünk természetessé. Itt nincsenek kitaposott utak, saját magunknak kell rátalálnunk.
Ez nem imádság kérdése, hanem ezt végre kell hajtani.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Helyünk a halál után



   "Mert tudjuk,hogyha ez a mi földi sátorházunk összeomlik,épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben. "

(2 Kor 5, 1)  

A halál utáni állapotunk pontosan igazodik ahhoz az állapothoz, amiben elköltözésünk előtt voltunk. Krisztus szerint való élet - boldog meghalás. Ez a helyes sorrend. Mulatozva élni és boldogan meghalni!-ez a Sátán bölcsessége és azoknak a jelszava, akiket megcsalt. Aki az Úr Jézusban élt, az őhozzá kerül halála után. Aki benne hisz, az "ha meghal is él". Nem hal meg, csak elalszik, úgy, hogy már őnála ébred fel. Semmi sem szakítja el Istentől az Ő szeretteit, még a halál sem. Nem vesznek el, hanem hazaérnek. Jézus juhait senki sem ragadhatja ki az Ő kezéből.

Pál apostol bizonyos abban, hogy Jézus követői a földi sátorházuk összeomlása után azonnal szép otthonra lelnek. Biztosan tudjuk, hogy van már hajlékunk, nem pedig csak készül számunkra. A Jézus vére által megváltott lelkek nem bolyonganak majd hontalanul, azonnal otthont kapnak abban a hajlékban, amit Isten készített számukra. "Az én Atyám házában sok hajlék van."

"Ma velem leszel a paradicsomban" - mondta a Megváltó a latornak. Az Istentől készített épület tehát azonos jelentésű a paradicsommal. Jézus halála által az övéi számára a holtak birodalma is paradicsommá lett. Lement a halottak birodalmába azért, hogy az Ószövetségnek rá váró kegyeseit magával vigye a paradicsomba. Akinek nem volt hite és élő kapcsolata Jézussal, az a halottak birodalmába jut, amit a Biblia Hadesnek nevez. Ez nem azonos a pokollal; a fordításokban ez nem jut kifejezésre. Például: "Nem hagyod lelkemet a Seolban (pokolban)" helyett azt kell értenünk, hogy a halottak birodalmában. A gyehenna, vagy a tűznek tava a pokol nevei. - Azok az emberek, akik teljesen az igazság ellen döntöttek és a Sátán eszközeivé lettek, a halál után azonnal a sötét szellemek társaságába kerülnek. Azok pedig, akik még nem hallottak Jézusról, a halottak birodalmába jutnak. Sorsuk itt még nem dőlt el örökre (Jel 22, 2). Boldogok mindazok, akik az Üdvözítőt már most megragadják és az Ő tulajdonává lesznek.

Nem láthat bár e földi szem, Jézus tied vagyok. Bár arcod rejtve van nekem, Mégis felém ragyog. De majd a fátyol szétszakad, Mely most még rejteget. Színről színre látlak magad, S fényedben élhetek.

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja- Bizonytalanságban

"Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? "(Mt 11,3)



Galilea kiskirálya, Heródes Antipász, összeköltözött testvére fiatal feleségével, Heródiással. Keresztelő János emiatt megfeddte őt. Heródiás annyira megharagudott Jánosra, hogy börtönbe csukatta. Jánost a börtönben nagy lelki támadás érte, kérdésessé vált számára, hogy vajon Jézus-e az igazi Messiás, akit ő is sokakkal együtt várt, vagy pedig még ezután jön el a Messiás (görögül: Krisztus). Ő a Messiás útkészítője volt. Befejeződött a munkája, vagy még el kell végeznie valamit?

Nem tudja, mi lesz vele, meddig tartják börtönben, életben hagyják-e egyáltalán. Minden bizonytalan. Gyötrik a kételyek, és megkéri tanítványait, kérdezzék meg Jézust.
Jézus ezt üzeni neki: „mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak..., leprások tisztulnak meg..., halottak támadnak fel..., és boldog, aki nem botránkozik meg bennem."

Nem szégyen, hogy egy ilyen komoly hívő ember is kételkedni kezd? Az a tapasztalat, hogy az ördög Isten gyermekeit is megkísérti ezzel, amikor fizikailag vagy lelkileg erőtlenek lesznek, vagy közvetlenül haláluk előtt is igyekszik mindent bizonytalanná tenni számukra.

Mi a teendő? Az, amit János tett: Jézust kérdezte. 

Ma ez azt jelenti:elővenni Isten igéjét, miről mit ír a Biblia és azt vegyük komolyan!
Úgy ahogyan meg van írva.És úgy, ahogyan Jézus üzente: Isten tetteit gondoljuk végig újra!
Nem kell megrémülni, de ami igét emlékezetből is tudunk, amit a Szentlélek nehéz helyzetben az eszünkbe juttat, abban kapaszkodjunk meg! 
És a mi Urunk, aki maga is megkísértetett mindenben, hozzánk hasonlóan, megőríz és győzelmesen segít át minket ezeken a támadásokon.
Kételyeink helyére megalapozott,rendíthetetlen bizonyosságot ad.


Napi áhítat- A vérrel hintett ajtó

Hét témája: Ajtók

Olvasmány:
2Móz 11,1. 4-7; 12,1-7. 12-13. 21-23. 29-30

A 10. csapás. A vér ereje

Amikor helyesen gondolkodsz magadról és Istenről, akkor vagy nyitott a vele való kapcsolatra.

„Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz az első az év hónapjai között. Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának mindenki egy bárányt, családonként és házanként egy bárányt. Ha kevés a ház népe az egy bárányhoz, akkor a legközelebbi szomszédjával együtt vegyen a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud megenni a bárányból. Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vegyetek, de vehettek kecskét is. Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik. Ugyanazon az éjszakán egyék meg a tűzön sült húst, és egyenek hozzá kovásztalan kenyeret keserű füvekkel. Ne egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek. Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. Így egyétek meg: legyen a derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az ÚR páskája ez. Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az ÚR. De az a vér jel lesz házaitokon, amelyekben ti laktok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét. Tartsátok emlékezetben ezt a napot, és ünnepeljétek meg az ÚRnak nemzedékről nemzedékre. Örök rendelkezés ez, hogy megünnepeljétek!”
Mózes III. könyve 17. rész 14. 
,,Mert minden testnek élete az ő vére a benne levő élettel.,,

Istennek a tizedik csapása azért volt Egyiptom felett, hogy megmutassa az Ő hatalmát, és azért, hogy elengedjék Izráel népét a pusztába, hogy szolgáljon ott az Úrnak. Ez a csapás nagyon sokban különbözött a többitől. A legfeltűnőbb az, hogy eddig semmit nem kellett tennie Izráel népének azért, hogy a csapás ne érje. De most tenniük kellett valamit. Aki a bárányt nem választotta ki megfelelő időben, nem ölte le, és a vérét nem kente ki a szemöldökfára, az nem menekült meg (12,23. v.).

1.) Miért az elsőszülötteket ölte meg az Úr?

Isten bárkit megölhetett volna - hiszen Ő „…öl és elevenít, Sírba visz és visszahoz” (1Sám 2,6) - akit akar. Miért választotta az elsőszülötteket, függetlenül attól, hogy főember, király, fáraó, szolga, tömlöcben levő rab vagy állat elsőszülötte (12,29. v.)?

Isten világossá tette, hogy nem véletlen, ami történik

Azért volt így, hogy meglássa Izráel is, és Egyiptom is, hogy itt nem véletlen halálesetekről van szó. Nem egy járvány pusztított, nem egy bizonyos területen haltak meg az emberek, amit meg lehetne magyarázni. Nem is úgy volt, hogy a szegények, vagy a betegek, vagy csak a gazdagok haltak meg. Mindenkinek látnia kellett, hogy: pontosan abban az időben, amit Isten mondott: éjfél körül; és éppen azok, akiket Isten mondott: az állatok és emberek közül is az elsőszülöttek (12,29. v.) haltak meg. Azért volt így, hogy senkiben semmiféle kétely ne merüljön fel, és senki ne gondolja azt, hogy mindez véletlenül történt.

(2) Az elsőszülötteknek kellett meghalni, hogy a gőgös embert megalázza

Mást is választhatott volna jelként Isten, de az elsőszülöttek megölésének van egy mélyebb értelme. Ez által alázta meg Isten az embert. Mert az ember elsőszülöttsége hatalmat és méltóságot jelent. Jákób gyermekeinek megáldását az elsőszülöttön, Rúbenen kezdte, és azt mondta: „Rúben, te elsőszülöttem, erőm, tehetségem zsengéje, első a méltóságban, első a hatalomban” (1Móz 49,3). Az elsőszülöttek voltak az utódok, akik továbbvitték az ő atyjuknak, a háznépnek az ügyét és sorsát. Isten erre az érzékeny pontra nyúlt - ami az ember kiválósága, a hatalma, a tehetsége -, hogy lássa meg az ember, hogy Isten azt tehet amit akar, és most megalázta őt.

Hogy Isten előtt mennyire más az elsőszülött, mint az ember előtt, és hogy Őelőtte mennyire nem első a méltóságban és a hatalomban, arra hadd említsek meg néhány családot.

Ádám és Éva családja

A családban az elsőszülött - aki különösen Éva előtt olyan nagy volt - Kain. „…Nyertem férfiat az Úrtól” (1Móz 4,1) - így nevezte el. Milyen boldogok a családok ma is, amikor az elsőszülött fiúgyermek lesz. „…Nyertem férfiat az Úrtól […] erőm, tehetségem zsengéje…” (1Móz 4,1; 49,3). „Én is benne vagyok, valamit én is létrehoztam, valamit én is adtam magamból”. És mi lett Káinnal? Megölte Ábelt (1Móz 4,8). Az emberiség legelső elsőszülöttje gyilkos lett. Isten nem őt választotta, mert őt megátkozta (1Móz 4,10-12). A megölt Ábel helyett Séthet választotta az Úr, mert Séthnek azt jelenti a neve, hogy: „…adott úgymond, énnékem az Isten más magot Ábel helyett, kit megöle Kain” (1Móz 4,25). A Séth nemzetsége volt az istenfélő vonal, abból született Énókh, aki elragadtatott, valamint Noé. Káin nemzetsége az özönvízben teljesen elpusztult. Noé által csak a Séth vonala, nemzetsége élt tovább.

Ábrahám, Izsák és Jákób családja

Később Isten kiválasztott egy embert, Ábrámot (1Móz 12,1). Ábrahámnak ki volt az elsőszülöttje? Izmáel (1Móz 16,15). Akkor még volt ereje, volt tehetsége. De Isten félretette, és helyette az ígéret gyermekét Izsákot vette, aki nem az elsőszülött volt, akit Ábrahám kegyelemből kapott. Ez akkor történt, amikor már semmit nem tudott tenni, sem ő, sem a felesége.

Aztán Izsáknak is született két gyermeke. Az elsőszülött Ézsau olyan volt, hogy egy tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát (1Móz 25,33-34). Nem az első, hanem a második, Jákób nyerte el Isten áldását, és vitte tovább Isten gondolatát.

Jákóbnak tizenkét fia volt. Az előbb idéztem Rúbent, ő volt test szerint az elsőszülött. „Rúben, te elsőszülöttem, erőm, tehetségem zsengéje, első a méltóságban, első a hatalomban. Állhatatlan, mint a víz, nem leszesz első, mivel atyád ágyába léptél fel: akkor megfertőztetted! Nyoszolyámba lépett ő” (1Móz 49,3-4). Jákób harmadik személyben beszél róla: „Nyoszolyámba lépett ő”. Ki lett az elsőszülött Rúben helyett? Nem a második, nem a harmadik fiú, mert ők (Simeon és Lévi) erőszakosak voltak (1Móz 49,5). A negyedik fiú, Júda kapta az elsőszülöttségi jogot (1Móz 49,10).

Júda és Lévi családja

Júdának vajon az elsőszülöttje vitte Isten tervét tovább? Nem. Júdának Hér volt az elsőszülöttje, akit megölt az Úr, mert gonosz volt (1Móz 35,7). Utána Ónán következett, őt is megölte az Úr (1Móz 38,9-10). És még a harmadik fiat sem vette elő, hanem egy különös eset folytán egy egészen különös gyermek született, aki tovább vitte Isten gondolatát.

Az elsőszülöttekért cserébe Isten kiválasztotta a Lévi nemzetségét (4Móz 3,12). De Lévinek sem az elsőszülöttje vitte tovább a papságot, sem azt, amire ki lett választva. Elsőszülöttje Nádáb volt, de ő és Abihu megégtek, mert nem úgy szolgáltak az Úrnak, ahogy kellett volna (4Móz 3,4).

József családja

Istennek nagyon kedves volt József, mégsem Manassé, az elsőszülöttje lett a kiválasztott. Nem. Tudjuk, hogy Jákób úgy áldotta meg őket, hogy Efraimot Manassé elébe tette (1Móz 48,20).

Még sorolhatnánk eseteket
Az ember nagyra van erejével, tehetsége zsengéjével, Isten azonban sorra félreteszi azokat. Ezt jelképezi az, amikor Isten megölt minden elsőszülöttet Egyiptomban, és azt akarta, hogy okuljon belőle Izráel népe: hogy ők sem érdemelnek mást. Ezért kellett, hogy a bárány vérét kikenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára. Egyetlen ember sem érdemel mást. Aki megmenekedik, nem érdem szerint menekül meg.

Jézus Krisztus elsőszülöttsége

Volt azonban egyetlenegy elsőszülött, Aki Isten előtt kedves volt, és Aki soha nem játszotta el az elsőszülöttségét. Aki Istennek volt az ereje, tehetsége, hatalma: Jézus Krisztus, a szeretett Fiú. Isten minket Krisztushoz hív, az elsőszülöttek seregéhez.

2.) Mi volt Izráel megmenekülésének feltétele?

A bárány vére és a bárány húsa. Miért kellett kikenni a bárány vérét az ajtófélre és a szemöldökfára (12,22. v.)? Miért rendelkezett így Isten, hogy nem menekülhettek meg csak így? Az egyik ok, amit már említettem is, hogy megtudják, nem az ő jóságuk, nem az ő kiválóságuk menti meg őket, és az elsőszülöttjeiket, hanem egyes egyedül Isten kegyelme. Isten kegyelmezett meg nekik. És, hogy egy bárány vére által kegyelmezett meg, ez azért volt, hogy előre tanítsa Isten az ő népét, és népén keresztül az egész világot arra, hogy az ember megmenekülhet Isten haragjától, a pusztulástól, de csak a vér által.

A bárány Jézus Krisztusra mutatott

Nyilvánvaló, hogy ez a bárány Isten Bárányára mutat, Jézus Krisztusra, Akiről Keresztelő János ezt mondta: „…Ímé, az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1,29). Akkor családonként (egy ház népéért) kellett egy-egy bárányt levágni, feláldozni, és a vérét az ajtófélre kikenni (12,21. v.). De az Isten Báránya nem egy családnak, nem egy népnek, még csak nem is az egész emberiségnek, hanem az egész világmindenségnek a bűneiért halt meg. Mert úgy van megírva, hogy: „…Ő általa békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Ő általa mindent, a mi csak van, akár a földön, akár a mennyekben” (Kol 1,20). Mindent. Az egész mindenség csak a Bárány vére által lehet békességben Istennel.

3.) Milyennek kellett lennie a báránynak?

Nem akármilyen bárányt vághattak le, és nem akármilyen báránynak kenhették ki a vérét az ajtófélre.

(1) Ép, hím, egyesztendős

A 12. rész 5. versében azt olvastuk, hogy: „A bárány ép, hím, egy esztendős legyen; a juhok közűl, vagy a kecskék közűl vegyétek.” Nyilvánvaló, hogy ez is az Úr Jézus Krisztusra mutat. Az egyesztendős bárány fiatal. Azt jelenti, hogy Jézus Krisztus is, mint férfi, fiatalon áldozta oda az életét. De első helyen az szerepel, hogy ép legyen. Ép. Ne legyen benne semmi hiba. Nem lehetett sánta, nem lehetett vak, mert bármilyen hiba alkalmatlanná tette arra, hogy a vére engesztelést szerezzen. És éppen ezért, amikor az egész világ megtartásáért hozott Isten Bárányt, Abban sem lehetett hiba. Minden tekintetben épnek kellett lennie.

Isten Báránya hibátlan volt

Csak egyetlenegy hibátlan bárány volt: Jézus Krisztus. Nem volt több.

Isten megvizsgálta az Ő Bárányát, mint ahogy nyilvánvaló, hogy Izráelben is a családfőnek meg kellett vizsgálnia, amikor kiválasztották, majd négy napig őrizet alatt tartották (12,6. v.), hogy az a bárány ép, hiba nélküli legyen. Isten megnézte az Ő Bárányát. Megvizsgálta mindent látó szemével. Nem csak a külsőt nézte, mert Ő a szívek és vesék vizsgálója. És mit jelentett ki Isten Őróla sok tanú előtt? Mikor bemerítkezett, egy hang hallatszott az égből: „…Ez az én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm” (2Pt 1,17). Isten gyönyörködött Fiában, semmi hiba, semmi bűn, semmi tisztátalanság nem volt Őbenne. Tökéletes volt.

Amikor a megdicsőülés hegyén megjelent Jézus Krisztus, Mózes és Illés, ott Isten még egyszer kijelentette ezt. A tanítványok három sátrat akartak készíteni (Mt 17,4). Úgy látszik, hogy őelőttük csaknem egyforma volt Mózes, Illés és Krisztus. De Isten közbeszólt. Mózes és Illés eltűnt, Krisztus maradt egyedül, és Isten azt mondta: „Ez amaz az én szerelmes Fiam, a kiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok” (Mt 17,5). Mózes nem volt ép. A Szentírás is feljegyez róla hibákat. Illés sem volt ép. Pedig különös eszközei voltak Istennek. Mózesről azt mondta, hogy minden embernél szelídebb volt (4Móz 12,3). De Krisztus azt mondja: „…tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok…” (Mt 11,29). Illést is sokra használta az Úr. De volt, amikor megfáradt, és azt mondta Istennek: elég, hadd haljak meg (1Kir 19,4). Krisztusban azonban semmi hiba nem volt. „…Ez az én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm” (2Pt 1,17).

Isten megvizsgálta Fiát, de úgy rendezte, hogy az emberek is vizsgálják meg. Ők vajon találnak-e Isten Bárányában valami hibát? Megvizsgálta a nagytanács, a zsidó nép vezetői a főpapok: Annás és Kajafás. És találtak benne bűnt? Sok hamis tanút állítottak, de a tanúk egymásnak ellentmondó vallomást tettek, végül nem lehetett kiigazodni, hogy mit akarnak mondani. Nem tudták elítélni. Nem találtak Benne bűnt. S végül minek alapján ítélték el? Azt mondta a főpap: „…Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek fia? Monda néki Jézus: Te mondád […] Ekkor a főpap megszaggatá a maga ruháit, és monda: [hallottátok mindnyájan] Káromlást szólott. Mi szükségünk van még [tanúkra] bizonyságokra?...” (Mt 26,63-65). Ennek alapján ítélték el, pedig igazat mondott. Nem találtak Benne bűnt. Azért ítélték el, mert Isten Fia volt. Akkor elvitték Pilátushoz, aki megvizsgálta többször is. Megmosta a kezét, és kijelentette: ennek az embernek a vérétől én tiszta vagyok (Mt 27,24). Én nem találok Benne bűnt. Elbocsátom nektek.

- Ne bocsásd el! Barabást bocsásd el! – kérte a nép.

- Értsétek meg, hogy nincs Benne bűn!- így Pilátus.

- Akkor se bocsásd el! – követelték a zsidók.

Nem találtak Benne bűnt. Az Isten Báránya ép volt, fiatal, életerős férfi. De Isten rendelte így, hogy váltságot szerezzen az egész világnak.

(2) A bárányt őrizet alatt kellett tartani

„…E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt […] legyen nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig…” (12,3.6. v.). Négy napon keresztül őrizet alatt kellett tartani.

Isten azt is mondta, hogy az a hónap, amikor ez történik, az első hónap legyen (12,2. v.). Új időszámítás kezdődik. Tudjuk, hogy Krisztussal a történelemben új időszámítás kezdődött. És amikor valaki belül a szívében megérti, hogy Krisztus érte megáldoztatott, akkor az ő számára is új időszámítás veszi kezdetét.

De érdekes, hogy az első hónapnak nem az első napján kellett megölni a bárányt, hanem a tizennegyedik napján (12,6. v.). De őrizet alá a tizedik napon kellett venni, nem az első napon (12,3. v.). Tehát volt egy időszak az első naptól a tizedik napig, amikor a bárány meg volt már ugyan, mert egyévesnek kellett lennie, de még nem volt nyilvánvaló. Aztán a tizedik napon kiválasztották, és őrizet alatt tartották a tizennegyedik napig. És a tizennegyedik napon este vágták le. Péter apostol levelében azt olvassuk: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén: A ki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek, A kik ő általa hisztek Istenben…” (1Pt 1,18-21). Eleve el volt rendelve. Az első tíz nap ezt jelképezi. Már el volt rendelve, mert már Mózes beszélt arról, hogy így lehet megmenekülni. Eleve el volt rendelve Jézus Krisztus is, a világ megalapítása előtt, és egyszer csak megjelent. Eljött Jézus Krisztus, megjelent testben itt közöttünk, és őrizet alatt volt. A bárányt négy napig nem volt szabad levágni. Hányszor törtek az Úr Jézus életére is. Le akarták taszítani a szikláról (Lk 4,29). Sőt, még mikor kisbaba volt, Heródes már akkor halálra kerestette (Mt 2,13). De őrizet alatt volt. Nem lehetett előbb meghalnia, csak amikor az őrizet letelt, és eljött az ideje, a tizennegyedik nap. És akkor este kellett, hogy levágják.

Mikor az Úr Jézus Krisztus meghalt, a nap elsötétedett (Mt 27,45). Este lett. Szellemileg is beállt az este. Míg élt, azt mondta: „Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok” (Jn 9,5). Amikor meghalt, este lett, és beállott az éjszaka is.

4.) A bárány vére

(1) Kinek kellett megölni a bárányt?

A 12. rész 6. verse szerint Izráel gyülekezetének. Ki ölte meg Jézus Krisztust? Közvetlenül a római katonák, de Izráel gyülekezete akarta, hogy megöljék. Ők kiáltották: „…Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon” (Mt 27,25). De most vegyük tágabb értelemben. Azok ölték meg, akiket megvédett a haláltól: az emberek. Az egész emberiség, mindegy, hogy zsidó vagy pogány. Mert végül benne voltak a zsidók is, a pogányok is, Pilátus is, a katonák is, az ember, akinek az életéért, üdvösségéért meghalt. Mi is azok között voltunk, akik megölték, mert a mi bűneink miatt is került a halálba. Mert „…vérontás nélkűl nincsen bűnbocsánat” (Zsid 9,22). Mi is bűnösök vagyunk, és a mi bűneink is hozzájárultak ahhoz, hogy keresztre feszítsék. Akiket megmentett a vére, akik életét megmentette Krisztus, azok lettek a gyilkosai.

(2) A vér nekünk jelül van

„…a vér jelűl lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek…” (12,13. v.) Minek a jele Krisztus vére? Ha elgondoljuk, hogy minek a jele volt Izráel számára ott a szemöldökfán és az ajtófélre hintve, akkor jobban megértjük, hogy Krisztus vére nekünk is jel. Istennek nem jel, de nekünk igen.

Minek a jele volt? Annak, hogy biztonságban lehetnek az ajtón belül a vérnek a védelme alatt. Azt tudták, hogy ha az ajtófélen és a szemöldökfán ott a vér, ők bent a házban, biztonságban lehettek (12,23. v.). Jézus Krisztus vére is ezt jelenti a mi számunkra. Annak a jele, hogy mivel az Ő vére kifolyt, mi biztonságban lehetünk. Nem lesz rajtunk csapás. Elkerül az öldöklő angyal. Nem von Isten ítéletre. Nem kerülünk a kárhozatra, ha hiszünk az Úr Jézusban, és a bűnt eltörlő vérében.

(3) Mit jelent Isten számára a vér?

„…a vér jelűl lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét.” Ki látja a vért? Isten. Nem Izráel fiai látták a vért, ők belül voltak, a vér pedig kívül. Isten látja a vért. Mikor elment az öldöklő angyal, a vért nézte, és ahol meglátta a vért, azt a házat elkerülte. Nem ment be. „…nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre…”

Isten látja most is Krisztus vérét. Ő látja és értékeli. Mi soha nem tudjuk annyira értékelni Krisztus vérét, amennyit az ér. Sokkal többet ér, mint amennyit mi gondolunk. Isten szemében olyan sokat ér, hogy nem csak a mi bűneinket bocsátja meg egyen-egyenként - vagyis minden embernek minden bűnét -, hanem ezért a vérért megbékél mindenkivel. Megbékél a mindenséggel. A vér értéke nem attól függ, hogy én mennyire érzem, vagy nem érzem, hanem attól függ, hogy Isten milyen értéket tulajdonít ennek a vérnek. „…meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre…” (12,13. v.).

(4) Mit érezhettek a vér oltalma alatt azon az éjszakán?

Izráelben sok és sokféle család volt, és úgy gondolom, sokféleképpen élték meg érzelmileg azt a rettenetes éjszakát. Úgy olvastuk, hogy „…lőn nagy jajgatás Égyiptomban; mert egy ház sem vala, melyben halott ne lett volna” (12,30. v.). Nagy jajgatás volt, és hallhatták. Lehetett olyan Izráelben, aki sikoltozott, esetleg kiabált, vagy sírt, amikor hallották a nagy jajgatást. Tudták az egyiptomiak jajgatásából, hogy merre jár az öldöklő angyal. Mit érezhettek a vérrel hintett ajtófél és szemöldökfán belül a házakban? Nyilván volt aki szorongott: vajon nem megy-e be hozzájuk is az öldöklő angyal, nem pusztít-e náluk is?

Izráel népének a biztonsága nem az érzelmeiktől függött

Attól függött Izráelnek a biztonsága, hogy mit éreztek? Nem! Attól függött, hogy ott volt-e a vér, mert Isten látta a vért. Nem azt nézte, hogy bent hogyan viselkednek: reszket-e valaki, vagy nem. Azt nézte, hogy ott van-e a vér? Jó, ha ezt megjegyezzük. Mert amikor az emberre rászakadnak a bűnei, és azt is látja, hogy Isten milyen igazságosan ítél, reszkethetnénk, mert megérdemelnénk mi is, hogy Isten elpusztítson. De a vér miatt, Krisztus vére miatt nem jön az öldöklő angyal. „…meglátom a vért….” (12,13. v.). Isten látja, és Isten értékeli azt.

Fogadjuk el Isten bizonyságtételét az Ő Fiáról!

Ha valaki Jézus Krisztus vérének az oltalma alatt van, ha tudja, hogy érte is meghalt, az ő bűneiért is elegendő Krisztus áldozata, és mégis reszket, mégsem tudja, hogy vajon vele mi lesz, akkor az azt jelenti, hogy nem bízik Istenben. Isten szavát még annyira sem értékeli, mint az emberi beszédet. Azt olvassuk János apostol levelében: „Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, a melylyel bizonyságot tett az Ő Fiáról. A ki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. A ki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, a melylyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az Ő Fiában van. A kié a Fiú, azé az élet; a kiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1Jn 5,9-12). Ha valaki nem hiszi el, hogy Jézus Krisztus vére elegendő az ő bűneiért is, akkor hazuggá tette Istent. Mert Isten bizonyságot tett arról, hogy az Ő Fiának a vérét nézi, és ez a vér elég minden ember minden bűnének az eltörlésére. Ami miatt nekünk meg kellene halnunk, és a kárhozatba kellene jutnunk, azok a mi bűneink. De Krisztus vére elég azok eltörlésére. És aki ezt így nem fogadja el, az hazuggá tette Istent. Mintha azt mondaná Istennek, hogy Te beszélsz ugyan Krisztusról, hogy az Ő vére elég az én bűneim eltörlésére, de én nem érzem, hogy elég, engem bántanak a bűneim, tehát nem is olyan biztos, hogy megbocsátottál. Vagy éppen ellenkezőleg, úgy gondolkozik valaki, hogy nem is vagyok én olyan bűnös, mert nem érzem, megállhatok én Isten előtt.

De nézzük csak meg Egyiptomot! Mindegy, hogy ki mit gondolt, vagy érzett magáról: nagyon rossznak, nagyon gonosznak, nagyon szegénynek; vagy nagyon nagynak, nagyon gazdagnak, nagyon tehetősnek, nagyon erősnek érezte-e magát. Mindegy, hogy ki volt, mert csak ott maradtak életben, ahol ki volt kenve a vér a szemöldökfára, és az ajtófélre. Most is gondolkozhat bárki úgy, hogy ő milyen becsületes, milyen sok jót tett, hogy ő milyen erős, hogy ő ilyen vagy olyan, ez nem számít. Mert, ha valaki még elsőszülött is, kiváló, erős és tehetséges is, láttuk az előbb, hogy ez mennyit ér Isten szemében: „…nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk” (ApCsel 4,12).

Bent a házban eközben, míg az öldöklő angyal végig járta Egyiptomot, meg kellett sütni tűzön a bárányt. Keserű füvekkel, kovásztalan kenyerekkel meg kellett enni (2Móz 12,8). Kint a vér teljes biztonságot jelentett, hogy nem halnak meg. De még nem jelentett teljes szabadulást, mert Egyiptomban voltak. Nem haltak meg, de még Egyiptomban voltak. Ahhoz, hogy kimenjenek Egyiptomból, vagyis teljesen megszabaduljanak Egyiptomnak, a Sátánnak minden uralma alól, ehhez kellett a bárány megevése, mégpedig felöltözve, útra készen (2Móz 12,11).

Reggelig nem volt szabad kimenni a házból (12,22. v.). De amikor felkelt a Nap, nagy sietséggel el kellett indulni. Mert eljött a szabadulás napja! Ámen.

Apostol Imre igehirdetései-

Reggeli dicséret- Gyönyörködj az Úrban!


Sokszor hallottam is, meg jó néhányszor odaírtam a születésnapi köszöntés végére. 

Zsoltár 37:4. „Gyönyörködj az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit!” De mit jelent „gyönyörködni az Úrban”?

Ma reggel elgondolkodtam ezen, és eszembe jutott egy kedves ismerősöm, akinek kisfia született pár hete. Ilyeneket mond: 
„Nem győzünk gyönyörködni benne! Azok a formás kis talpacskák, pici ujjak, reggeltől estig tudnánk találni valamit, ami olyan melegséggel tölt el. Tényleg nem fáradunk el gyönyörködni benne!”

Vajon én tudok-e „gyönyörködni” az én drága Jézusomban? A hegyen elmondott szavaiban? 
A gyöngéd szeretetében, ahogy a vérfolyásos asszonnyal vagy a bűnös nővel beszélt? 
Rá tudok-e csodálkozni a Nikodémussal való – lényegre törő – beszélgetésére? 
Elképzeltem-e milyen volt a megdicsőülés hegyén? Átéreztem-e fájdalmát, amikor Jeruzsálem felett sírt. Belenéztem-e könnyes szemébe, amikor halála előtt imádkozott értem?

Van egy törvényszerűség. Egyszerre, egy időben nem lehet sírni és nevetni. Nem lehet valakiről kedves és durva szavakat mondani. Nem lehet a terheket egy időben letenni is, meg cipelni is. Nem lehet Jézust szemlélve összeroskadni a teher alatt. Ha elkezded Őt figyelni, elkezdesz Benne „gyönyörködni”, érdekes módon valahogy a próbák is, a gondok is mintha törpülni kezdenének. 
Az Ő közelségében, az együtt érző arcát figyelve békesség költözik szívedbe. Ma is szól. 
Olyan gondolatokat ad, hogy megoldódnak összegubancolódott terheid. Mintha liften emelkednél. 
A Vele töltött idő, a benne való gyönyörködés felemel.

És hogy ez a gyakorlatban hogyan néz ki? Nagyon egyszerű. Ne akard mindenáron egyedül megoldani, végig kínlódni, kierőszakolni, amit szeretnél, amire úgy érzed, szükséged van, hanem mindenekelőtt ülj le. Vedd elő Bibliádat és beszéld meg Vele gondodat. 
Kérdezd meg Tőle, Ő most mit tenne? És figyelj Rá. Nézz mélyen a szemébe. Ne ugorj fel két perc után, hisz Ő még el sem mondta a válaszát, csak te közölted vele a listádat. 
Ha hagysz rá időt, szívedben az összekuszálódott szálak is a helyükre kerülnek.
„Gyönyörködjél az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra utadat, és bízzál, benne, majd Ő teljesíti. Felhozza igazságodat, mint a világosságot, és jogodat, miként a delet.”

Zsoltárok könyve 37. rész 4-6.

Charles Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza-Hitünktől függ

"Jézus ezt mondta neki: Minden lehetséges annak, aki hisz" (Mk 9,23).



Zarándokutunkon a legfőbb akadály mindig a hitetlenség. Tulajdonképpen nincs is más komoly gátja szellemi fejlődésünknek és meggazdagodásunknak. Mert az Úr mindent meg tud tenni, de Ő azt mondja, hogy hitünk szerint akar cselekedni velünk, így tehát a hitetlenségünk az, ami megkötözi mindenható karjait.

Puszta hitünkkel szétverhetnénk a gonosz seregét. A megvetett igazság is felemelné fejét, ha hinnénk az igazság Istenében. El tudnánk hordozni megpróbáltatásunk terheit, ellenkezés nélkül el tudnánk fogadni a bánat mélységeit, ha bizalommal teli kézzel békességet öveznénk a derekunkra.

Miért nem hiszünk hát? Minden más inkább lehetséges, mint az, hogy Istenben higgyünk? Ő mindenben hűséges és igaz; miért nem bízunk benne? Ha a szívünk őszinte és egyenes, a hit nem jelent erőfeszítést, mert olyan természetes, hogy Istenben bízzunk, mint ahogyan a gyermek magától értetődően bízik az édesapjában.

Az a rossz, hogy minden más dologban tudunk Istenben bízni, csupán az éppen aktuális problémáinkban nem. Milyen ostobaság ez! 
Jöjj, én lelkem, rázd le bűnös hitetlenségedet és bízd Istenre mostani terheidet, munkádat és vágyaidat! Ha ezt megtetted, mindent megtettél.


2016. december 8., csütörtök

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

   Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnövekedett, hogy a Fáraó leánya fiának mondják.

     Zsid 11,24

Hogy van-e hite egy embernek vagy nincs, azt abból is megláthatjuk, hogy a szemében mi az értékes, és mi az értéktelen. Hit által három olyan dolgot tartott Mózes értéktelennek, amit a hitetlen emberek igen nagyra becsülnek.

Mint a Fáraó lányának fiát, hercegi cím illette meg. Egész Egyiptom tisztelte. Ezrek irigyelték őt és méltóságát. A hit azonban arra indította, hogy erről a magas címről lemondjon. Nem akarta, hogy a Fáraó leánya fiának mondják.
Vannak fiatalok, akik ezért riadnak vissza az Úr Jézussal való járástól, mert szégyellik a világ előtt. Mózestől megtanulhatják az ilyenek, hogy van értékesebb is, mint az emberek előtt való dicsőség.
Mózes megvetette e világ élvezeteit is. Inkább választotta az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét.

Ki tudná felsorolni azt a sok élvezeti lehetőséget, amely a fiatal herceget a királyi udvarban csalogatta? Minden rendelkezésére állt, de ez a bűnnek a gyönyörűsége volt. Néhány centiméternyi édességet adhatott, de utána kilométernyi keserűség következett.
Mózes átlátta a bűn csalárdságát, és lemondott róla.
Mózes megvetette a gazdagságot is. "Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartotta Krisztus gyalázatát."
Mózes milliókat gyűjthetett volna. A királyi kincstár akkor nyílt volna meg előtte, amikor akarta. Az arany azonban nem tudta megvakítani, mióta hitben Isten örök országának gazdagságát meglátta.

Ha hit által megvetjük e világ dicsőségét, élvezeteit és gazdagságát, akkor sok bilincs leesik rólunk.

Varga László: Isten asztaláról

   "Ha engedelmesen hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára... Rád szállnak mindezek az áldások, és kísérnek téged... Áldott leszel a városban, és áldott leszel a mezőn. Áldott lesz méhed gyümölcse, termőfölded gyümölcse... kosarad és sütőteknőd... Vereséggel sújtja az Úr ellenségeidet, ha rád támadnak... Az Úr a maga szent népévé emel téged... Elsővé tesz téged az Úr, nem utolsóvá, mindig fölül leszel és nem alul..."
     5Mózes 28,1-14

Mózes ötödik könyve vége felé találjuk a nagy áldást és a nagy átkot. Az áldás régiesnek, az átok túl keménynek tűnik. Mint az Ószövetség minden törvénye, az egész közösségre vonatkozik, és az az érdekes, hogy ha komolyan megvizsgáljuk, a mindennapi élet gyakorlatában ma is teljesül mind a közösség, mind az egyének életében. Az áldásnak csak legjellemzőbb pontjait idéztem, de érdemes elolvasni az egész szakaszt. Isten ősi törvényének hitelességét igazolja, hogy magától értetődően valósulnak meg áldásai, ha egy közösségbe begyökerezik, szokássá, természetessé válik az Isten törvénye szerinti életrend. A mi népünk élete is akkor volt nyugodt, áldott, szegénységben is megelégedett, egymást segítő és egyre emelkedő, gazdagodó, amikor ez volt benne az uralkodó értékrend. Ők sem voltak ártatlanok. Bűnök akkor is voltak bőven. De a bűn bűnnek, az erény erénynek számított. Ha ma nem tapasztaljuk ugyanezt, figyeljük meg, mennyi hiányzik Isten törvényének komolyan vételéből, és nem fogunk csodálkozni, ha kiderül, hogy ugyanannyi hiányzik áldásaiból is.
Uram, ma szinte gúny tárgyává válik, aki a Te törvényedre hivatkozva próbál valakit bűneire figyelmeztetni, annyira megszokottá lett a törvénytelenség. Irigyeljük egymás boldogságát, és panaszoljuk, hogy senki sem boldog. Ábrándozunk csodaeszközökről, és fűtetlen marad a lakásunk. Nem akarjuk tudomásul venni, hogy más úton nem lehet jó eredményt elérni, csak a Te utaidon. Ébressz rá engem, hogy ezt a panaszt ne így mondjam, általánosságban, hanem értsem magamra, és próbáljak úgy élni, családomat úgy nevelni, másoknak példát úgy mutatni, hogy Téged követlek. Tudom, hogy áldásaid meg fognak jelenni életemben. Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-JÁKÓB CSILLAGA


A mai napon olvasandó igeszakasz: 4Móz 24,10-19
10 Ekkor haragra gerjedt Bálák Bálám ellen, összecsapta a kezét, és ezt mondta Bálák Bálámnak: Idehívattalak ellenségeim megrontására, te pedig megáldottad már háromszor is! 11 Most azért takarodj a hazádba! Azt ígértem, hogy gazdagon megjutalmazlak, de most az ÚR megfosztott téged a jutalomtól. 12 Bálám ezt felelte Báláknak: Megmondtam már követeidnek is, akiket hozzám küldtél,13 hogy ha nekem adja Bálák a házát tele ezüsttel és arannyal, akkor sem szeghetem meg az ÚR parancsát, és nem teszek magamtól sem jót, sem rosszat. Csak azt mondom, amit az ÚR meghagy. 14 De most, amikor elmegyek népemhez, jöjj, föltárom még előtted, hogy mit fog tenni ez a nép a te népeddel a messze jövőben. 15Példabeszédbe kezdett és ezt mondta: Így szól Bálám, Beór fia, így szól az a férfi, kinek megnyílt a szeme,16 így szól, aki hallja Isten mondásait, aki ismeri a Felségestől jövő ismeretet, aki látja a Mindenhatótól kapott látomást leborulva, de nyitott szemekkel: 17 Látom őt, de nem most, szemlélem, de nem közel. Csillag jön fel Jákóbból, királyi pálca támad Izráelből. Bezúzza Móáb halántékát és Sét összes fiainak a koponyáját. 18Birtokába kerül Edóm, birtokába kerül ellensége, Széír, mert hatalmasan cselekszik Izráel. 19 Eltapossa Jákób, még a városból menekülőket is elpusztítja. 



"Csillag jön fel Jákóbból, királyi pálca támad Izráelből."

(4Móz 24,17)


Az Ószövetség tele van képekkel és próféciákkal, amelyek a jövő előképei. Mindezek az ígéretek és próféciák Istentől valók, s rendszerint az ő szolgái közvetítik őket. Ebben az esetben viszont Isten az ő egyik ellenségét használja fel arra, hogy Izráel reménységéről beszéljen.
Moáb királya azt látta, hogy Izráel tizenkét törzse táborozik a tőszomszédságban. Megijedt. "Íme egy nép jött ki Egyiptomból" - mondta - "úgy lelegel körülöttünk mindent, ahogyan a marha lelegeli a zöld mezőt".
Ezért meg akarta babonázni Izráel népét gonosz varázslattal, átokkal, amely majd megtöri hatalmukat. Egy szakembert hívatott erre a célra, akinek Bálám volt a neve. Ez az ember messze keleten élt, talán egészen az Eufrátesznél. Moáb királyának sok pénzébe került hát ez, de az átok, amelyet Bálám ismert, megéri majd az árát. A gonosz varázslat meg fogja bénítani Izráel fiait.
Igen, a szellemi erőknek, és a mágikus hatalmaknak létezik egy olyan birodalma, amelyet jól ismertek, és amelytől féltek a régiek. És a modern korban az emberek megint nagyon kíváncsivá lettek, hogy mi is ez az okkultizmus. Most borzalmas szórakozásként és veszélyes játékul alkalmazzák. Az emberek szeretnek játszani a tűzzel.
Izráel Istene azonban szuverén úr a szellemi erők és hatalmak világában is. Ez az Isten megáldotta Izráel népét. Nincs olyan hatalom a világmindenségben, amely Isten áldását átokra, vagy átkát áldásra tudja fordítani.
Így hát Isten foglyul ejtette Bálám nyelvét. Bálám megnyitotta száját, hogy átkokat szórjon, amelyekért megfizették, de ehelyett áldó szavakat mondott, Isten rendelésének megfelelően. Háromszor várták el tőle, hogy átkot mondjon, de ő háromszor mondott áldást. És mindennek a betetőzéseképpen negyedszerre Bálám meglátta a távolban a hatalmas királyt, aki Jákóbból származik majd, a csillagot, amelyik Izráelből fog támadni.
Nincs olyan hatalom a világon, amelyik meg tudja átkozni azokat, akiket ez a király megáldott.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett-ISTEN HATALMA NEM RÉSZREHAJLÓ



   "Mert egyetlen áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket" (Zsid 10,14).


Lábbal tiporjuk Isten Fiának vérét, ha azt képzeljük, hogy bűnbánatunkért kapunk bűnbocsánatot. Jézus Krisztus halála az egyetlen magyarázat Isten bocsánatára és bűnfelejtésének kifürkészhetetlen mélységére. Bűnbánatunk csak következménye annak, hogy személyes életünkben valóság lett az értünk történt megváltás. "Krisztus Jézus... lett nekünk bölcsességül és igazságul, szentségül és váltságul" (1Kor 1,30). Amikor ráébredünk arra, hogy Krisztust mindezzé tette nekünk Isten, az Ő határtalan öröme elkezdődik bennünk. Ahol Isten öröme nincs jelen, ott már munkában van a halál. Nem számít, kik és mik vagyunk, Isten egyedül Jézus Krisztus halála által helyez vissza minket önmagába, erre semmi más mód nincs. Nem az dönt, hogy Jézus Krisztus megvéd minket, hanem hogy meghalt értünk. Nem érdemelhetjük ki, nem szerezhetjük meg, csak elfogadhatjuk. Minden közbenjárás hasztalan, ha tudatosan visszautasítjuk a keresztet - egy másik kaput döngetünk, nem azt, amelyet az Úr Jézus már kinyitott előttünk. "Nem kívánok ezen az úton járni, nagyon is megalázó úgy jönni, mint bűnös." - "Nincs más név..." (Csel 4,12). Isten látszólagos könyörtelensége az Ő szívének igazi kifejezése: a szentélybe való bemenetel (Zsid 10,19). "Váltságunk van az Ő vére által" (Kol 1,14). Ha azonosítjuk magunkat Jézus Krisztus halálával, arra azonosítjuk magunkat vele, hogy minden meghaljon bennünk, ami nincsen Őbenne. Istent csak az igazolja, ha rossz embereket vált meg, hogy jóvá formálja őket. Urunk nem állítja, hogy jók vagyunk, mert mindenestül rosszak vagyunk. A váltság kiengesztelés, ami által Isten a szentségtelen embert szentté teszi Jézus halála által.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében- A fiatalosság titka



   "Még a vén korban is gyümölcsöznek, termők és zöldellők lesznek. "

(Zsoltár 92, 15)  

Micsoda remek ígéretek vonatkoznak mindazokra, akik Isten házába vannak plántálva és benne is maradnak. Zöldellők és termők maradnak még öregkorban is. - A korral együtt fogy az erő és lassanként megrokkan az ember. De a hit, a szeretet és a reménység ereje nem fogy el Isten gyermekéből az évek folyamán. Ha egészséges a fejlődése, még inkább növekszik. Akik az Úrra várnak, mindig új erőt kapnak. A testi erő, még a szellemi képesség is lassanként gyengül, de a lelki erő soha ki nem apadó forrásból táplálkozik. A buzgóság természetes tüze, a fiatalos lelkesedés tüze idővel kialszik, elfojtják a kedvezőtlen és kellemetlen tapasztalatok, de a Jézus iránt való szeretet és az Ő ügye iránti buzgóság tüzét a Szentlélek olaja táptája és növeli.

Testünk érzékszervei is eltompulnak az öregségben; szemünk homályossá lesz, elveszti látóképességét. De a lelki megértés szemei Isten gyermekeinél az öregségben nem gyengülnek, ellenkezőleg, még élesebben és világossabban látnak. Testi hallásuk csökken, de a lelki nem. Egyre jobban hallja a jó Pásztor hangját, minél régebben követi Őt. Lábunk és kezünk elfárad öregkorunkra; a test rugalmassága is eltűnik, de Isten igazi gyermekei belsőleg még elevenebbek lesznek (Ézs 40, 30). Öregkorban könnyen befészkeli magát a zsörtölődés és a komorság, Isten gyermekei azonban, még ha félre is kell már állniok, öregségükben is derűsek, mint a gyermekek. Nem hallgat el ajkukon Isten dicsérete.

Az ifjúság a tanulás ideje. Idővel a legtöbb ember abbahagyja a tanulást és a megszokott kerékvágásból nem tud többé kizökkenni. Elvesztik ezáltal kapcsolatukat a fiatalokkal és ellentétbe kerülnek velük. Jézus igazi tanítványai mindig megmaradnak a tanulásnál. Ez a képesség és a tanulásra való készség Isten gyermekeinek fiatalos jelleget ad és közel hozza őket a fiatalokhoz. Az öregek beképzeltsége, akik mindent jobban akarnak tudni, taszítja a fiatalságot. A vitatkozó hajlamú és kritikus szellemű ember, aki tökéletesnek tartja magát és aki mindig zsörtölődik, idő előtt megöregszik. Isten gyermekei lélekben fiatalok maradnak, mert szellemileg állandóan fejlődnek, új hajtásokat hoznak, és mert a szívük akkor is háladalt énekel, ha az ajkuk már nem képes erre.

Charles Spurgeon:Isten ígéreteinek tárháza-Krisztus követése a dicsőségbe vezet

"Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya" (Jn 12,26).


A legmagasabb rendű szolgálat az Ő követése. Ha Krisztus szolgája akarok lenni, követőjévé kell lennem. Ha Jézus Krisztus nevének dicsőséget akarunk szerezni, akkor a legjobb, ha mindenben úgy igyekszünk cselekedni, ahogyan Ő cselekedett. Ez legyen a szemem előtt mindennap.

Ha követem az Úr Jézust, Ő társam lesz; ha olyanná leszek, mint Ő, akkor vele lehetek. 
Ha itt a földön igyekeztem a követője lenni, akkor, ha majd eljön az ideje, felvisz engem, hogy odafönt vele lakozzam mindörökké. Urunk a szenvedés után királyi trónusra ült: mi is, miután itt a földön egy ideig szenvedtünk vele együtt, megérkezünk majd a dicsőségbe. Ahogy az Úr Jézus élete a feltámadásban dicsőült meg, a mi életünknek is ez a reménysége. 
Ha követjük a megaláztatásban, vele leszünk a dicsőségben is. Jöjj én szívem, bátorodjál fel, és járj az Úr vérrel jelzett lábnyomában!

Ne feledjük azt sem, hogy az Atya megbecsüli azokat, akik követik Krisztust. 
Ha látja az Úr Jézushoz való hűségemet, megbecsülésének és szeretetének számtalan jelével halmoz el Fia érdeméért. Semmilyen más kitüntetés nem közelítheti ezt meg. 
Fejedelmek és királyok a megbecsülésnek csak az árnyékát adhatják, az igazi dicsőség csak az Atyától jöhet. Ezért én lelkem, ragaszkodjál az Úr Jézushoz még jobban, mint valaha!

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja- János engedelmessége

"Akkor eljött Jézus... Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt... János azonban... ezt mondta: „Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj..." (Mt 3,13-17)


A bűnbánó bűnösök hosszú sora kígyózott a Jordán partján. János egy pillanatra mindenkit bemerített a vízbe, majd kiemelte. Egyszer csak megtorpant. Aki előtte állt, azt nem akarta bemeríteni. Neked kellene engem bemerítened - mondta neki. Jézus azonban csendesen válaszolt: „Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot." Akkor engedett neki.

Miért állt be Jézus a bűnösök közé, amikor bűn nélküli volt? Noha egyedül ő volt ilyen a földön az ősi bűneset óta, ezzel is kifejezésre akarta juttatni, hogy azért jött, hogy magára vállalja a mi bűneinket, s így szerezzen nekünk Istennél bocsánatot.

Miért torpant meg János, amikor felismerte Jézust? (Az emberek akkor még nem ismerték őt.) Mert Jézus isteni szentsége és tökéletes tisztasága előtt azonnal a maga bűnös volta jutott eszébe, s érezte, hogy bocsánatra szorul.

És miért engedett mégis Jézus kérésének? Ez a legszebb ebben a jelenetben. 
Hiszen János elhatározta, hogy nem kereszteli meg Jézust, mert lelkileg megtisztulni csak bűnösöknek kell. És ebben teljesen igaza is volt. De Jézus egyetlen szelíd mondatára mégis megváltoztatja elhatározását, félreteszi a maga igazát, és megteszi azt, amit Jézus kér.

Sok ilyen győzelemre lenne szükség a mi életünkben! Amikor lehet, hogy másképpen gondoltam, lehet, hogy nem is értem most Jézust, még igazam is van - s mégis megteszem, amit ő mond. 
Kész vagyok engedelmeskedni neki.

Egészüljön ki adventi programunk, és ragyogjon e három szó előttünk: akkor engedett neki. 
Ebben mutatkozik meg az igazi istenfélelem, bizalom, alázat, ezzel dicsőítjük ma is Megváltónkat. 
Miben kell elkezdenünk ezt az engedelmességet?

Napi áhítat- A megtalálhatatlan ajtó

Hét témája: Ajtók


Olvasmány: 1Móz 19,1–16
.


Könyörögj olyan szemért, amely az Isten adta lehetőségeket nem zárt ajtóknak nézi, hanem bemegy rajtuk.

„A két angyal estére Sodomába érkezett, Lót pedig éppen Sodoma kapujában ült. Amint meglátta őket Lót, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult. Ezt mondta: Térjetek be, Uraim, szolgátok házába, töltsétek itt az éjszakát, mossátok meg a lábatokat! Reggel majd fölkelhettek, és utatokra indulhattok. De ők azt felelték: Nem, hanem itt a szabadban töltjük az éjszakát. Mivel azonban nagyon unszolta őket, betértek hozzá, bementek a házba. Ő pedig lakomát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, és ettek. Lefekvés előtt a város férfiai, a sodomaiak, körülvették a házat; ifjak és öregek, az egész nép kivétel nélkül. Bekiáltottak Lótnak, és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik hozzád jöttek éjszakára? Hozd ki őket hozzánk, hadd ismerjük őket. Lót kiment hozzájuk az ajtó elé, de az ajtót bezárta maga mögött, és ezt mondta: Ugyan, barátaim, ne tegyetek rosszat! Van két leányom, akiknek még nem volt dolguk férfival, kihozom hozzátok, és tegyetek velük, amit jónak láttok. De ezekkel az emberekkel ne tegyetek semmit, mivel hajlékom oltalma alatt vannak! De azok így feleltek: Menj innen! És azt mondták: Ő az egyetlen jövevény köztünk, és ő akar törvényt szabni? Még jobban elbánunk veled, mint velük! Szorongatni kezdték magát Lótot, és már majdnem betörték az ajtót. De azok a férfiak kinyújtották a kezüket, behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. Az emberek apraját-nagyját pedig, akik a ház ajtaja előtt voltak, vaksággal verték meg, úgyhogy nem tudták megtalálni az ajtót. Akkor ezt kérdezték a férfiak Lóttól: Ki van még itt hozzád tartozó? Vődet, fiaidat és leányaidat, meg mindenedet, ami a tied a városban, vidd el erről a helyről! Mert mi el fogjuk pusztítani ezt a helyet, mivel eljutott az ÚRhoz az a nagy jajkiáltás, amelyet okoztak. Az ÚR azért küldött bennünket, hogy elpusztítsuk a várost. Lót tehát kiment, és beszélt a vőivel, akik leányait el akarták venni, és ezt mondta: Keljetek föl, menjetek ki erről a helyről, mert az ÚR el fogja pusztítani ezt a várost. De a vőinek úgy tűnt, hogy csak tréfál. Amikor hajnalodott, így sürgették az angyalok Lótot: Kelj föl, fogd a feleségedet és itt levő két leányodat, hogy el ne pusztulj a város bűne miatt! És amikor tétovázott, megragadták a férfiak a kezét, meg a feleségének és két leányának a kezét, mert az ÚR megszánta őt. Kivitték, és ott hagyták a városon kívül.”
Magyarázat

Milyen legyen egy sodomai történet, ha nem éppen minden elemében visszataszító és erőszakos. Rossz olvasni is. Pedig amit ez a történet tükröz, az egyszerűen az ember lehetséges állapota, ahova Isten nélkül, hit nélkül, a vágyak és az ostobaság alapján eljuthat.

Milliónyi hétköznapi történet, ami megesik a nagyvilágban vagy éppen körülöttünk ugyanilyen visszatetsző. Időnként csak csodálkozunk azon, hogy mi történik: erkölcstelenség, gyilkosság, csalás, hazugság, erőszak. Mintha úgy tombolhatna a gonosz, ahogy csak neki tetszik, és közben a hívőknek esélyük sem maradna hatással lenni a világra, vagy pusztán csak megőrizni önnön tisztaságukat.

Az ajtó ebben a történetben jelzi, hogy Isten tartja kézben a lehetőségeket. Ő az, aki nyit, zár. Aki elfogad vagy elutasít, aki befogad és megvéd. Minden képessége megvan erre, messze az emberi erőszak tomboló ereje felett. Napjaink fontos kérdése, hogy van-e bizalmunk egy ilyen erős Istenben? Nem szabad átadni a szívünket a rettegésnek. Van, aki megtart a gonosz világban, de nekünk nem szabad vonakodni az engedelmességben. Az, aki megvéd minket, néha éppen azzal véd, hogy leértékelteti velünk mindazt, ami a földhöz köt.

(Katona Béla)

Kenneth E. Hagin: Megvallás



Megvallás: Isten mindent Krisztus lábai alá vetett. 
Én tagja vagyok a Krisztus Testének. A láb része a testnek, így tehát a sátán az én lábam alatt van!
Megvallás: Az én testem Istennek a temploma, ezért jó gondviselője leszek, és dicsőíteni fogom Istent az én testemben.
Megvallás: Én tisztelni fogom Istent és megdicsőítem Őt az én testemben.

Reggeli dicséret- Mire való a söprű?


„Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek.” -Péter első levele 1:22

„Amióta megismertem a söprűt, az életem gyökeresen megváltozott. Lenyűgöző a szerkezete. Fantasztikus milyen egyenes a nyele, és hogy milyen simára le van csiszolva. Jó érzés abban a tudatban megmarkolni, hogy ez a söprű az enyém, és azt csinálok vele, amit akarok. Aztán ott vannak az egy kötegbe erősített szállak. Hosszasan tudom szemlélni söprűm fején a rendezettséget, és a szállak szép íves vonulatát. Van, hogy végigsimítom rajta a kezem, és örömmel tölt el az a tudat, hogy nekem van a legszebb söprűm a világon. Nagyszerű dolog ez a söprű, alig tudok betelni vele. És a legjobb dolog, amikor használhatom. Amióta rendelkezem a söprűvel, azóta sokkal gyorsabban el tudom kergetni azokat, akikkel nem értek egyet, vagy akik engem csúnya mód megbántottak. Úgy érzem, a söprűm visszaadta életem értelmét.”

Furcsán hangzanak a fenti sorok, igaz? Hiszen mindenki tudja, hogy a söprűben semmi megcsodálni való különös dolog nincs. A söprű egy olyan eszköz, ami csak akkor nyeri el az értelmét, ha megfelelő módon használjuk. Egyszerűen arra való, hogy az ember megtisztítsa vele a szobáját.

És mi a helyzet az „igazsággal”? Mi hogy tekintünk az „igazságra”? Vajon nem viszonyulunk-e néha olyan furcsa mód az „igazsághoz”, mint ahogyan a fenti példa „söprű-imádója”? Előfordult már velünk, hogy úgy gondoltuk, a miénk az „igazság”, és azt csinálunk vele, amit akarunk? Megcsodáljuk az „igazság” szerkezetét, és arra gondolunk, milyen szépen és logikusan van fölépítve. De mikor használni kellene, akkor megbántunk másokat, elkergetünk másokat, és természetesen „joggal”, hiszen az „igazság” nevében járunk el, hiszen nálunk van az „igazság”.

Péter apostol azonban egészen más funkciót tulajdonít az „igazságnak”. Ő arról beszél, hogy az „igazság” pusztán egy eszköz, ami csak akkor nyeri el az értelmét, ha megfelelő módon használjuk. Egyszerűen arra való, hogy az ember megtisztítsa vele a lelkét. Az „igazság” kisepri a képmutatást, az érdek-szeretetet a szívből. Az „igazság” az emberi kapcsolatok rendezésére való, hogy „kitartóan és tiszta szívből szeressük egymást”. Az „igazság” mindig összeköt, nem pedig elválaszt. És ez az „igazság” soha sem a miénk, hanem mindig Krisztusé (János 14:6).

Igyekezzük hát ma is rendeltetésszerűen használni söprűnket!