Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

...amit mikor az egyiptomiak megpróbáltak, elnyelte őket a tenger.      Zsid. 11,29

Miután eloszlott az a sűrű köd, amely Izrael és Egyiptom tábora között volt, megnyílt az út a Fáraó előtt is a tengeren. Ő rá is lépett a csodálatos kitaposott útra, s nagyon örült neki. Ekkor történt azonban a rettenetes fordulat. A vizek visszatértek. A szekerek meg akartak fordulni. Az egyiptomiak felkiáltottak: "Fussunk Izrael elől, mert az Úr hadakozik érettük Egyiptom ellen!" (2.Móz 14,25). De már késő volt. Pusztulásuk megpecsételődött. Erre a felismerésre hamarább rá kellett volna döbbenniük. Nem mondták-e meg még a varázslók is a Fáraónak: "Az Isten ujja ez!" (2.Móz 8,19)? De ő nem akarta meghallani. Csoda csodára történt, ő azonban vak és kemény maradt. Most nyílik fel a szeme, de már későn. Már csak pusztulását látja, s nem a menekülését. Isten őrizzen meg bennünket attól, hogy túl későn jussunk el a teljes felismerésre! Azt is látjuk, hogy az egyiptomiak későn rémülnek meg. Váratlanul ismerik fel, hogy a mindenható Isten Izraellel van. Ezért rémülnek meg. Hasonlóképen jár a bűnös is, amikor felismeri: ellensége az Isten. Boldogok vagyunk, ha erre idejében rájövünk, és ez a felismerés a kereszthez vezet bennünket. De félelmetes, ha későn jutunk erre a felismerésre. Az egyiptomiaknál olyan megtérést látunk, amely elkésett. A Fáraó felismerte, hogy célját nem érheti el. Útja téves. Abba akarja hagyni Izrael üldözését. De már nem teheti: nincs visszaút a pusztulásból. Így járhat az az ember is, aki felismeri, hogy a széles úton jár, amely a veszedelemre visz, de minden intést gúnyolódva visszautasít, amely a keskeny útra térítené. Most már nem talál menedéket. Igaz, hogy Isten kegyelméből még itt is lehet kivétel, a Fáraó sorsa azonban legyen mindnyájunk előtt intő példa.

Varga László: Isten asztaláról

"Az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre."      1Korinthus 11,23-26

Az úrvacsora szereztetési igéje, minden úrvacsoraosztáskor ezt halljuk. Ez Krisztus végrendelete. Ebben, mint egy tükörben, mutatkozik meg a megváltás minden ajándéka. "Ez az én testem", ugyanaz a szó, mint "a Krisztus teste", az anyaszentegyház. Krisztus a maga áldozatára, végsőkig tartó engedelmességére és mindent legyőző szeretetére utal, melyet emberi testében a kereszten bemutatott. Ugyanakkor az egyház is akkor mutatkozik meg legtisztábban, amikor a hívek magukhoz veszik az úrvacsora jegyeit, egy közösségben találkozva Krisztussal és egymással. Mintha azt mondaná: Itt a kenyér. Ha egészben marad, értelmetlenül megromlik. De itt elosztódik, megsemmisül bennetek, hogy erőt, életet adjon. Így áldoztatott meg az én testem, hogy örök életet szerezzen nektek. Vegyétek, egyétek, hogy az egy kenyér egy közösségbe vonjon titeket, hogy egyházzá, az én közösség-testemmé váljatok. Itt a bor. Jókedvet, lendületet ad. Az én vérem kiontása, értetek való odaszánása ad nektek örömöt, soha el nem múló, örök boldogságot. Vegyétek magatokhoz az én emlékezetemre! Én magam leszek ott, ahol ezt cselekszitek. Én magam adok nektek közösséget, erőt, örömöt, örök életet. Becsüljétek meg ezt az ajándékot, így cselekedjetek a világ végezetéig, és mindig új erőt és új hitet fogtok nyerni általa!

Uram, köszönöm, hogy úgy láthatlak az úrvacsorában, mintha szemtől szemben állnék veled. Tudom, hogy személyesen jelen vagy közöttünk. Add meg, hogy méltóképpen, méltó hittel, bűnbánattal, komolysággal, tisztelettel tudjak minden alkalommal eléd állni. Hitemet, de bűneimet is eléd viszem. Tisztíts meg bűneimtől, hogy áldozatod érdeméért úgy állhassak ott eléd, mintha most születtem volna, tisztán, feddhetetlenül. Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-KRISZTUS KICSINYEI

A mai napon olvasandó igeszakasz: Ézs 42,1-4

1 Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. 2 Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. 3 A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, igazán hirdeti a törvényt. 4 Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek.

"Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás prófétált: ... Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki."

(Mt 12,17,20)

Az Ószövetség úgy ábrázolja a Messiást, mint aki diadalmas hódítóként jön el, de mint aki szelíd pásztor és együtt érző barát is. "Karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti." (Ézs 40,11). Népét erős karral váltja meg, de a gyengét nem veti meg: "Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki." A nádszál bizonyára nem az erő jelképe. A megrepedt nádszál a teljes erőtlenség jele. A mécses lángját egy szélroham el tudja oltani. A pislogó mécsest pedig még egy fuvallat is kioltja. A próféciának ezek a képei olyan emberekre utalnak, akiknek kevés az erejük. Az igei mondanivaló az, hogy amikor a Messiás dicsőségesen eljön, gondja lesz ezekre az erőtelenekre. Megkegyelmez nekik. Megváltja a remegő szívűeket. Az Újszövetség magyarázata szerint ez a prófécia Jézusnak abban a csendes szolgálatában teljesedett be, amellyel ő a szegényeknek és a betegeknek szolgált. Azokhoz fordult oda, akik számára nekünk nincs időnk. Nagy figyelmet szentelt a betegekre, a kicsikre, a gyengékre, a jelentéktelenekre. Micsoda meglepetés és milyen jó hír ez a legtöbbünknek! Nekünk, akikre oly nagy hatással van az erő, meg kell tudnunk, hogy Jézus odafordult a gyámoltalanokhoz. Nekünk, akik hajlandók vagyunk imádkozni azért, hogy gyermekeinknek magas legyen az I.Q. eredményük (intelligencia hányados, a ford. megj.), nem szabad elfelejtenünk, hogy Jézus gyengéd irgalma kiáradt a fogyatékosokra. Az egyháznak nagyon óvatosnak kell lennie abban a kérdésben, hogy hogyan bánik a gyengékkel. Ha azt kell érezniük, hogy ők nem számítanak, mert nem lehetnek hithősök és Lélektől duzzadó emberek, akkor igazságtalanságot cselekszünk. A "félresikerült" és a csődöt mondott embereket szeretettel kell fogadnunk az egyházban, és lehetséges, hogy sok időnket veszik igénybe. Emlékezz arra, hogy Krisztus türelmes hozzájuk: Nem töri el a megrepedt nádszálat, és a füstölgő mécsest nem oltja ki.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett-KIPRÓBÁLVA ISTEN ELŐTT

"Igyekezzél, hogy mint kipróbált ember állj Isten szolgálatára, mint olyan munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen fejtegeti az igazság beszédét" (2Tim 2,15).

Ha valamiben nem tudod magad kifejezni, küzdj, amíg sikerül. Ha nem teszed, valakit egész életére megszegényítesz vele. Azon fáradozzál, hogy Istennek valamelyik igazságát fogalmazd meg magadnak, és Isten ezt másnál is felhasználja majd. Menj át Isten szőlőprésén, amely kisajtolja a szőlőszemeket. Minden igyekezettel próbáld kifejezni magad, akkor majd egyszer eljön az idő, és az a kifejezés megerősítő borrá lesz valaki másnak, de ha lomhán ezt mondod: "Mit törjem magam azon, hogy kifejezzem magam, kölcsönveszem valahonnan, hogy mit mondjak", akkor ez nemcsak hogy neked nem válik hasznodra, de mások sem nyernek belőle. Próbáld ismételten tisztázni magadban, amit feltétlenül Isten igazságának gondolsz, és Istennek lehetőséget adtál arra, hogy valaki másnak is átadhassa ezt általad. Váljék szokásoddá, hogy értelmed átgondolja azt, amit elfogadhat. Nem a mienk az az állítás, amit nem szenvedés árán teszünk a magunkévá. Nem az az író jelenti a legtöbb áldást, aki olyat mond, amit eddig nem tudtál, hanem az, aki szavakba formálja azt az igazságot, ami bensődben ott vajúdott kifejeződésre várva.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-A tanítvány elköltözése

"Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet! Majd térdre esve hangosan így kiáltott: Uram, ne tulajdonítsd nekik ezt a bűnt! "

(Cselekedetek 7, 59-60)

István, a félelmet nem ismerő bizonyságtevő, halálával pecsételte meg szavai igazságát, melyekkel a főtanács elé állt. Ő volt az első, aki elnyerte a mártírkoszorút. Halála nem gyalázatos vég, hanem diadalmas hazamenetel volt. Mint Mestere igazi tanítványa halt meg. És ahogyan Jézus Atyja kezébe tette lelkét, úgy tette le azt István Jézus kezébe. Nem ragadták el tőle az életet, hanem készségesen ő maga adta azt oda. Nem állandó ellenszegülés közben hurcolta ki őt az ellenség a városból; engedelmesen, mint bárány hagyta magát vezetni. Királyi szabadságban helyezi lelkét a Megváltó kezébe, mint ahogyan naponként is neki ajánlotta azt. Nem az ellenség kényszerítette térdre, hanem egy belső kényszer alatt hajolt meg, hogy elmondhassa utolsó imádságát ellenségeiért. Amit Jézus a kereszten legelőször kért, azt István utoljára kéri. A Megváltó utolsó kívánságát viszont (vedd magadhoz lelkemet), ő, a megváltott, először mondja. Jézus a másokért való imádkozással kezdte és utoljára imádkozott önmagáért, István először a saját lelkéért könyörög és a végén másokért. Csodálkozunk-e, ha az Ige ezt írja: "És amikor ezt mondotta, elaludt"? Különös meghatározás ez egy halálra kövezett ember haláláról. Ebben is követte Mesterét: nem vitt át az örökkévalóságba keserűséget kínzói iránt. Szerette ellenségeit és könyörgött Istenhez, hogy ne rója fel ezt bűnül nekik. Az alapszöveg szerint: "Ne engedd, hogy ellenük álljon" ez a bűn, mert akkor kőtorlaszként megakadályozza Istenhez való jutásukat. De ne vesszenek el! A mennyet kívánja nekik, ahová ő maga is tartozik. Lehet, hogy feltámadt benne valami sötét harag, amikor olyan kíméletlenül rárohantak a kövekkel, ezért kiált fel hangosan és esik térdre, hogy ezt a feltámadó haragot legyőzze. A harag tövise ellen a legjobb orvosság: könyörögni azokért, akik azt a szívedbe döfik. Ha imádkozol azokért, akik bántanak és megsértenek, mennyei békesség tölti be lelkedet. A keserűséget csak a szeretet győzi le. Ne vigy át gyűlölködő érzést másnapra, ne menjen le a nap a haragodon. Még kevésbé vidd az örökkévalóságba! Győzzön a szeretet, hogy ott lehess, ahol nincs helye a sötét gyűlöletnek, csak a szeretetnek és a magasztalásnak.

Charles H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza-Világbéke

"Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul" (Ézs 2,4)

Bárcsak már itt lenne ez a boldog idő! Most fegyverkeznek a népek, egyre borzalmasabb fegyvereket találnak fel, mintha az ember fő célja az lenne, hogy embertársai milliárdjait elpusztítsa. Egyszer azonban béke lesz, olyan mindent átható és igazi béke, hogy a harci szerszámokból jobb célokra alkalmas eszközöket formálnak. De hogyan lesz ez lehetséges? A gazdaság fejlesztésével? A kultúra emelésével? Tárgyalások és szerződések útján? Bizonnyal nem! A múlt tapasztalatai alapján nem bízhatunk ilyen gyenge eszközökben. A béke csak a Békesség Fejedelmének uralkodása alatt valósulhat meg. Amikor Ő tanítja az embereket Szent Szelleme által, Ő újítja meg szívüket kegyelméből, és egyedül Ő uralkodik fölöttük hatalmasan. Akkor felhagynak majd az emberek azzal, hogy egymást megrontsák, tönkretegyék és megöljék. A felhevült indulatú ember szörnyeteggé tud lenni, de Krisztus ezt a vadállatot báránnyá tudja változtatni. Átformálja az ember szívét és eltűnik belőle a vérszomj. Kedves olvasóm, könyörögj ma a békesség Urához és adományozójához, hogy sietve vessen véget minden háborúskodásnak, és hozza el a békességet az egész világ számára.

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja- Akadályok a hit útján

"Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott... ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz. "(Mk 10,48-50)

Bartimeus tudta, hogy ez soha vissza nem térő alkalom, neki Jézushoz kell most jutnia. Ez tette olyan eltökéltté, hogy minden akadályt legyőzve találkozott vele. Mert akadályok mindig vannak a hit útján. Az ördög azt akarja, hogy lehetőleg el se induljunk Jézushoz, de ha már valaki elindult, útközben álljon meg, ne találkozzék a Szabadítóval.

Az első akadály az volt, hogy Jézus nem válaszolt azonnal a kiáltására. Vajon hallotta? Szóba áll ő egy ilyen senkivel? Érdemes tovább imádkozni? - Aztán az emberek rászólnak, le akarják beszélni arról, hogy Jézushoz jusson. Veszélyes is volt már akkor Jézust Messiásnak nevezni, a hatósággal gyűlik meg a baja annak, aki ezt teszi. Sokan elakadnak ott, hogy vannak Jézus körül szeretetlen, hitetlen, képmutató emberek is. Ne feledjük: ez semmit nem változtat azon, hogy Jézusra van szükségünk, s ő kész és tud segíteni.

Aztán jön a biztató üzenet: hívjátok ide! Most higgyen azoknak, akik az előbb még letámadták? Csakugyan Jézus üzeni ezt neki? Induljon vagy várjon még? Vagy ha ez annyira nehéz, hagyja abba? - Nem! Bartimeus nem találgat feleslegesen, ledobja hosszú felsőruháját, és ahogyan egy vak arra képes, odasiet Jézushoz.

Legyen példa számunkra ez a magatartás! Ő meg akart gyógyulni, s ezért mindenképpen találkozni akart Jézussal. Még nem ismerte őt, csak hallott róla, de azt komolyan vette. Mondhatott bárki amit akart, megnehezíthette a dolgát sok minden, az ő egész tehetetlen, kiszolgáltatott helyzete is, de ő minden akadályt félretett, a ruhát is ledobta magáról, csak Jézussal találkozhasson.

Kész vagyok-e én is minden akadályon át, minden visszatartó bűnt ledobva (megvallva) közvetlenül Jézushoz menni? Ott vár a teljes gyógyulás.

Joyce Meyer: Találd meg a valódi önmagad és töltsd be elhívásodat 5.rész

Elfogadás vagy elutasítás? 

És látá Isten, hogy minden amit teremtett vala, ímé igen jó (megfelelő, kellemes). És lőn este és lőn reggel, hatodik nap. (I Mózes 1:31 )

Ha elutasítjuk önmagunkat, azzal nem segítünk magunkon, csak a problémáink számát növeljük. Az elfogadás annyit jelent, hogy szembenézünk a problémákkal, és elkezdünk foglalkozni velük. Egészen addig nem tudunk foglalkozni valamivel, amíg nem vagyunk hajlandóak elfogadni, vagy nem ismerjük el, hogy a probléma létezik. A Webster szótár (értelmező szótár) a következőképpen értelmezi az elfogad szót: 1. készségesen átvesz valamit (amit felajánlottak nekünk) 2. befogad egy csoportba vagy helyre 3a. megszokottnak, megfelelőnek, helyesnek tart b. igaznak tart. Ebből a meghatározásból számomra az derül ki, az elfogadásban mindig ott az akarat, a szándék. Ha ezt a definíciót most az önelfogadásra alkalmazom, akkor úgy fogalmazhatok, hogy abszolút az én saját, személyes döntésemen, akaratomon múlik, hogy elfogadom-e magamat vagy sem. Isten felajánlja számomra, hogy elfogadjam magamat olyannak, amilyen vagyok, de én szabad akarattal rendelkezem, tehát dönthetek úgy is, hogy nem fogadom el. A fenti meghatározásból az is kiderül, hogy ha valamit elfogadok, akkor azt megszokott, megfelelő vagy helyes dolognak tartom. Az emberek azért nem fogadják el saját magukat, mert nem tartják magukat elég jónak, tökéletesnek. Csak a hibáikat és gyengeségeiket látják, nem pedig a bennük rejlő szépséget és erőt. Ez nem egy kiegyensúlyozott hozzáállás, ami valószínűleg abból fakad, hogy a múltunkban voltak olyan tekintéllyel bíró emberek az életünkben, akik folyamatosan a hibáinkat és gyengeségeinket hangsúlyozták az erősségeink és jó tulajdonságaink helyett. A fentiekben említett szótár az elfogadás szót úgy határozza meg, mint „jóváhagyás”, „megegyezés”. Tehát ha problémáink vannak önmagunk elfogadásával, akkor egyezzünk meg Istennel abban, hogy minden, amit teremtett, jó – beleértve minket is. Ámos próféta könyvének 3:3 versében azt olvassuk Vajjon járnak-é ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással? Tehát ha együtt akarunk Istennel járni, egyet kell értenünk Vele. Ő azt mondja, szeret minket és elfogad minket; tehát ha megegyezünk Vele, nem gyűlölhetjük tovább magunkat, és nem utasíthatjuk el magunkat. Egyet kell értenünk Istennel abban, hogy amikor megalkotott minket, valami csodálatosat alkotott. Valamit hadd emeljek ki: nem minden jó, amit cselekszünk, de itt most a személyiségünkről beszélünk, nem a cselekedetekről. A könyv egy későbbi fejezetében kitérek majd arra, hogy Istennek mi a véleménye a cselekedeteinkről; de most itt, a könyv bevezető fejezetében inkább arra koncentráljunk, hogy Isten szemében kik vagyunk. Lehet, hogy most ugyanabban a helyzetben vagy, mint én voltam, amikor Isten elkezdte nekem feltárni ezeket az igazságokat. Te látod azokat a dolgokat, amelyek változtatásra szorulnak benned, és nagyon nehéz azt mondanod: „Elfogadom magamat”. Úgy érezheted, hogy ezzel a kijelentéssel elfogadsz minden rosszat magaddal kapcsolatban, de ez nem így van. Meggyőződésem, hogy nem tudjuk elkezdeni a változtatást mindaddig, amíg ezt a kérdést nem tisztáztuk a személyes életünkben.

Joyce Meyer: Találd meg a valódi önmagad és töltsd be elhívásodat- 4.rész

Szeretve szeretni másokat 

Hogy lakozzék (letelepedjen, bennünk éljen, állandó lakozást vegyen) a Krisztus a hit által a ti szívetek-ben; A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel [Isten odaszánt embereivel] egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának. (Efezus 3:17-18)

Ahogy a Szentírás fenti versén elmélkedtem, úgy éreztem, eddig vak voltam, és most megnyíltak a szemeim. A problémám gyökere a szeretethiány volt. Sosem volt részem igazi szeretetben eddigi életem során, tehát azt sem tanultam meg, hogyan is kell magamat szeretni. Nem is szerettem magamat. Ha senki sem szeret minket, nem is értjük, miért kellene magunkat szeretnünk. Ha mások nem szeretnek, azt gondolhatjuk, nem is érdemeljük meg a szeretetüket. Szeresd önmagad – nem önző, egocentrikus módon, mert az önimádathoz vezet, hanem istenfélően, kiegyensúlyozottan, megerősítve azt a tényt, hogy Isten jót és tökéleteset alkotott. A mögötted levő évek és nehézségek, amelyeken átmentél biztosan nyomot hagytak rajtad, de ez nem azt jelenti, hogy értéktelen vagy, és a kukában a helyed. Milyen szeretetet alakíts ki magadban? Olyat, amelyik azt vallja „Tudom szeretni azt, amit Isten szeret. Nem szeretem minden cselekedetemet, de elfogadom magamat, hiszen Isten is elfogad engem”. Egyfajta érett szeretetet kell kimunkálni magunkban: „Tudom, hogy változásra van szükségem, és meg akarok változni. Hiszem, hogy Isten minden nap alakít engem, formál engem, és én nem utasítom el azt, amit Isten elfogad. Elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok, hiszen tudom, hogy nem maradok örökké ilyen”. Hitünk reménységet ad a jövőre. Ahogy Isten a zsidókkal is tette, a mi ellenségünket (elégedetlenségün-ket) is lassan-lassan kiűzi előlünk. (V. Mózes 7:22). Ő pedig elváltoztat bennünket, dicsőségről dicsőségre, ha továbbra is az Ő Igéjét tanulmányozzuk. (II Korinthus 3:18). Ő hitünk fejedelme és bevégzője (Róma 12:2). Ő kezdte el a jó munkát bennünk, és el is végzi és tökéletességre juttat bennünket. (Filippi 1:6) Ha Isten szeretetében részesedünk, megtanuljuk szeretni és elfogadni magunkat, ami nagymértékben javítja a Vele való viszonyunkat is. Amíg nem fogadjuk el szeretetét, a kör nem lehet teljes. Szeressük Őt, mert Ő előbb szeretett minket. (1 János 4:19) Megtapasztaltad már, milyen kiábrándító érzés az, ha valakinek ajándékot akarsz adni, ő pedig visszautasítja? Nagyon szeretem meglepni az embereket és megajándékozom őket valamivel, amire szükségük van, vagy nagyon vágynak rá. Olyan jó érzés, ahogy kitalálom, mivel lepem meg őket, megveszem az ajándékot, pénzt és időt szánok rá, mindent alaposan előkészítek, aztán jön a nagy pillanat és átadom az ajándékomat, a megajándékozott meg egész egyszerűen nem tudja, mit kezdjen az ajándékkal, bizonytalan abban, hogyan kell hálás szívvel elfogadnia tőlem. A bizonytalanság és az érdemtelenség érzése akadályoz meg abban, hogy a megfelelő módon fogadjuk az ajándékot. Az lehet az érzésünk, hogy ki kell érdemelnünk, rá kell szolgálnunk mindenre, amit kapunk. Az is megfordulhat a fejünkben „Vajon miért akar valaki csak úgy valamit adni?” Gyanakodni kezdünk: „Mit akar tőlem? Mi a szándéka? Miben sántikál?” Velem is előfordult már, hogy valakinek adtam valamit, aztán órákon át annyira győzködtem arról, hogy fogadja el nyugodtan, hogy a végén már én éreztem kellemetlenül magam. Csak annyit akarok, hogy fogadja el! Csak azt szeretném látni rajta, hogy értékeli a gesztust, hálás szívvel elfogadja az ajándékot és örül neki. Ha mi, emberek így érzünk, vajon Isten hogy érezhet, amikor próbálja nekünk adni szeretetét, kegyel-mét, irgalmát, mi meg visszautasítjuk a rosszul értelmezett alázatosság és érdemtelenség érzése miatt? Amikor Isten megérint bennünket szeretetével, egy folyamatot indít el, ami nemcsak számunkra jelent áldást, de mások számára is. Isten terve a következő: azt akarja, hogy elfogadjuk szeretetét, kiegyensúlyozott, istenfélő módon szeressük önmagunkat, hálás szívvel viszontszeressük Őt, és szeretettel forduljunk mindenki felé, akivel kapcsolatba kerülünk. Bizony, már hosszú ideje nem követjük ezt a tervet. Még a saját magunk módján sem szeretjük a másik embert, nemhogy Isten szeretetével. Ne feledd, amíg Isten nem szeretett bennünket, nem volt meg bennünk a szeretet, amivel másokat szeressünk.

Reggeli dicséret- Segítsd a mentőst!

„Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy azt hirdethessem.”
Kolossé gyülekezetének írott levél 4:2-4.

Egyik barátom mentős sofőrként töltötte polgári szolgálatát. Elmesélte, hogy egyszer egy nagyon súlyos beteget szállítottak a kórházba. Az idő szorított, és az útszakasz igen forgalmas volt. Bekapcsolta hát a szirénát, és taposta a gázt, ahogyan csak tudta. 

Az autósok lehúzódtak az útpadkára, útkereszteződésnél megálltak, csakhogy előre engedjék a mentőautót. A sofőrök jóindulatának, no és persze barátom forma-1-es vezetési stílusának köszönhetően nemsokára be is értek a kórházba, ahol egy másik stáb várta őket, és rohantak a beteggel a műtőbe. A műszak végén barátom indult volna haza, amikor a folyosón szembetalálkozott a műtős orvossal, aki megszólította:
- Ön vezette azt a mentőkocsit, amivel a ma délutáni súlyos beteget hozták?
- Igen.
- Ha 2 perccel később érkezik a beteg, nem éli túl – mondta az orvos.
Barátomat - elmondása szerint - kirázta a hideg. 2 percen múlt az élete? Pedig azt a 2 percet könnyen el lehetett volna veszíteni a zsúfolt városi forgalomban. Aztán végiggondolta, hogy mindez nem csak rajta múlott. A beteg megmeneküléséhez minden egyes sofőr hozzájárult, akik lehúzódtak az út szélére, akik megálltak az útkereszteződéseknél, akik helyet csináltak a piros lámpánál tornyosuló sorban. Ha a sok ember közül néhány hanyagul veszi a szirénázó mentőautót, és nem ad neki elsőbbséget, könnyen a beteg halálát okozhatta volna.

El tudom képzelni Pál apostolt, ahogy ott ül a szirénázó mentőautóban, személyiségének megfelelően tövig nyomja a gázt, és csikorgó kerekekkel veszi be az éles kanyarokat; mindezt azért, hogy Isten örömüzenetével megmentse az embereket. Csakhogy ő maga is belátja, hogy egyedül kevés feladata elvégzéséhez, ezért arra kéri a hívőket, imádkozzanak kitartóan érte.

„Krisztus titkának szólása” nem csak a lelkészek, gyülekezeti elöljárók, és a neves szónokok tehetségén múlik. Ez egy olyan összmunka, mint a mentőautó útja. Ha csak látszólag jelentéktelen dologgal járulunk is hozzá Isten örömüzenetének továbbításához, akkor is (örök)életet menthetünk.

Szerző: Árvai Tamás

Napi áhítat-A menny kapuja

Hét témája: Kapuk

Olvasmány: 1Móz 28,10–22

Amikor megsejted Isten valóságát, állj meg, és ragadd meg a pillanatot, míg teljesen nem lesz ő a tiéd!

„Elindult Jákób Beérsebából, és Hárán felé tartott. Egy olyan helyre ért, ahol eltölthette az éjszakát, mikor a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, azt a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. És álmot látott: Egy létra volt a földre állítva, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le. Odafönt pedig az ÚR állt, és ezt mondta: Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annynnyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és áldást nyer általad, meg utódod által a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked. Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Bizonyára az ÚR van ezen a helyen, és én nem tudtam! Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. Reggel fölkelt Jákób, fogta azt a követ, amely a fejealja volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére. Azután elnevezte azt a helyet Bételnek, azelőtt Lúz volt annak a városnak a neve. És ilyen fogadalmat tett Jákób: Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és békességben térek vissza apám házába, akkor az ÚR lesz az én Istenem. Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.”

Magyarázat

Jákob félrevezeti apját, csalással meglopja bátyját, majd menekülni kényszerül a családi háztól. 

Egyik éjjel mégis maga Isten látogatja meg, s álom által szól hozzá. Csodálatos képe ez az isteni kegyelemnek, amely váratlan, meg nem érdemelt és ajándékozó. 

Bennünket most mégis az érdekel, hogy milyen hatással volt az álom a „csalóra” (Jákob nevének jelentése). Vajon milyen érzések és gondolatok kavarognak benne az istenélmény után? 

Egyfelől tudja, hogy megkapta az Úr áldását, és az örökség is az övé, viszont öröme és békessége nem felhőtlen, hisz épp menekül bizonytalan utakon. Megdöbben, amikor feleszmél álmából, hogy az Úr mégis ott van, vele: „...az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam”. 

Ez vegyes érzelmeket vált ki benne: egyfelől rettegést, mert van takargatnivalója, de hódolatot is, mert hirtelen Isten házává, és a menny kapujává alakul át nemcsak a hely, hanem a szíve is. 

Mit jelent hát a menny kapuja szókép? 

Amikor dicsőítjük őt itt a földön, ,,elrepülünk a mennyország kapujába”, de várjuk azt a napot is, amikor majd Megváltónk fogja megnyitni nekünk a kaput, hogy színről színre láthassuk őt.
(Boros Róbert (Erdély))

Az én életem ma-A dicsőség országa- FELKÉSZÜLÉS AZ ANGYALOK TÁRSASÁGÁRA

„Kérlek azért titeket, atyámfiai, az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti kos tiszteleteteket.” (Róm 12:1)

Nem kételkedünk abban… hogy évek óta vallott tanításaink a jelenvaló igazság részei, és abban sem, hogy az ítélet egyre közeleg. Azzal készülünk találkozni, aki a szent angyalok seregével jelenik meg majd az ég felhőiben, hogy megadja a hűségeseknek és igazaknak a halhatatlanság ajándékát…
Isten igazságát minden ember különböző módon ragadja meg, de amint annak befolyása alá kerülünk, az elvégzi bennünk a szükséges munkát. Erkölcsileg alkalmassá tesz minket a dicsőség országára és a mennyei angyalok társaságára. Most az Isten műhelyében élünk. Sokan vannak közöttünk, akik meglehetősen durva és csiszolatlan kövek. De amint megragadjuk Isten igazságát, annak befolyása hatással lesz ránk. Felemel minket, és eltávolít belőlünk mindennemű tökéletlenséget és bűnt, bármilyen természetű legyen is az. Így készít föl arra, hogy szépségében lássuk meg a királyt, végül pedig a dicsőség országában csatlakozzunk a tiszta és szent angyalok társaságához. Ennek a folyamatnak itt, e Földön kell végbemennie rajtunk. Itt kell alkalmassá válnia testünknek és lelkünknek a halhatatlanságra.
Olyan világban élünk, amelyik ellenkezik a tiszta és igaz jellemmel és a kegyelemben való növekedéssel. Bárhová is tekintünk, csupa romlást, tisztátalanságot és bűnt látunk. A halhatatlanság elnyerése előtt eleget kell tennünk kötelességünknek. Tisztán és szentként kell megőriznünk testünket és lelkünket attól a romlottságtól, ami ezekben az utolsó napokban burjánzik körülöttünk.

A fény világosan ragyog, senkinek sem kell tudatlanságban maradnia, mert maga a mindenható Isten az ember tanítója… Az a terve, hogy az egészségügyi megújulás nagyszerű üzenetét mindenütt hirdessék, és ezáltal az embereket kutatásra indítsák. A bűnös, egészségromboló és agyat kimerítő szokásaik miatt az emberek nem képesek felismerni azt a szent igazságot, amely megszentelhetné, csiszolhatná, felemelhetné, és alkalmassá tehetné őket a mennyei angyalok társaságára.




Ellen Gould White Az én életem ma című könyvéből-

Az én életem ma- A dicsőség országa- KIK ALKALMASAK A MENNYRE?

„A bölcsek tisztességet örökölnek.” (Péld 3:35)

Isten a törvényével összhangban levő jellemet választja, és aki eléri kívánalmainak normáját, beléphet a dicsőség országába.
Krisztus ezt mondta: „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet” (Jn 3:36).
 „Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” (Mt 7:21).

A Jelenések könyvében pedig kijelenti: „Boldogok, akik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba” (Jel 22:14).

Ami pedig az ember üdvösségét illeti, Isten Igéjében a kiválasztásnak ez az egyetlen módja szerepel.
Minden olyan ember az örök élet jelöltje, aki félelemmel és Isten iránti imádattal munkálkodik az üdvösségén. Kiválasztott az, aki felveszi a fegyverzetet, és megharcolja a hit szép harcát. Kiválasztott az, aki vigyáz és imádkozik, aki kutatja a Szentírást, és nem teszi ki magát kísértésnek. Kiválasztott az, akinek a hite állandó, és aki engedelmeskedik az Isten szájából származó minden igének. A megváltás lehetősége mindenki számára készen áll. De a megváltás áldásait csak azok fogják élvezni, akik eleget tettek a feltételeknek.

Sátán mindig munkában van, és igyekszik elferdíteni azt, amit Isten mondott; elvakítani az elmét és elhomályosítani az értelmet, hogy ezáltal az embert bűnre vigye.
Az Úr nyílt követelményei oly nagyon egyszerűek, hogy senkinek sem kell tévelyegnie. Isten állandóan keresi a lehetőséget, hogy az embert a védelme alá vonja, hogy Sátán ne gyakorolhassa gonosz, megtévesztő hatalmát. Az Úr leereszkedett, hogy saját szavaival beszéljen hozzájuk, és saját kezével írja az élő igéket. És ez áldott igéket élettel áthatva és igazságtól ragyogtatva, tökéletes vezetőként adta át az embernek…

A Biblia minden fejezete, minden verse és minden szava Isten üzenete az emberhez.
Kössük szabályait jegyül a kezünkre és a homlokunkra! Ha tanulmányozzuk és követjük e szabályokat, akkor Isten úgy vezeti mai népét, mint hajdan Izráelt, nappal felhő, éjjel tűzoszlop által.

Az én életem ma:A dicsőség országa-TEKINTSÜNK FEL A MENNYRE!

„Amikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel, és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságtok.” (Lk 21:28)

Ha a gyülekezet magára öltené Krisztus igazságát és szentségét, ha mellőzne mindennemű közösséget a világgal, akkor a fénylő és dicső nap hajnala virradna rá. Az Istentől nyert ígéretek örök időkre szólnak, örök gyönyörre, örök örömre. Az igazság elhalad azok mellett, akik megvetik és elutasítják, de végül diadalt arat. Ha időnként látszólag feltartóztatták is, de haladását nem akadályozhatták meg. Ha Isten üzenete ellenállásba ütközik, fokozott erővel ruházza fel, hogy a befolyás annál nagyobb legyen. Hatalmat ad neki, amely a legerősebb korlátokat is ledönti, és minden akadályon át diadalmaskodik.
Mi volt az, ami Isten Fiát fáradságos és áldozatos életén át támogatta? Látta Lelke munkájának gyümölcseit, és megelégült. Az örökkévalóságba pillantva, látta azok boldogságát, akik az Ő megalázkodása folytán bűnbocsánatot és örök életet nyertek. Hallotta a megváltottak ujjongását, énekelni a vére árán megváltottakat; Mózes és a Bárány énekét zengték.
Mi is vethetünk egy pillantást a jövőbe, szemlélhetjük a Menny boldogságát.
A Biblia feltárja előttünk a jövő dicsőségét. Engedi látnunk az Isten keze által festett képeket, amelyek nagyon becsesek a gyülekezetének. Hitben ott állhatunk az örök város küszöbén, hallhatjuk a kegyes üdvözlést, amely azoknak szól, akik e földi életben Krisztus munkatársai, s kitüntetésnek veszik, ha érte szenvedhetnek. Amikor elhangzanak e szavak: „Jertek, én Atyámnak áldottai”, leteszik koronájukat a Megváltó lábaihoz, és így kiáltanak fel: „Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmat...
A királyi székben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké” (Mt 25:34; Jel 5:12–13).
Ott a megváltottak üdvözlik azokat, akik fáradozásaik árán a Megváltóhoz vezették őket, és valamennyien egyesülnek Krisztus dicsőítésében, aki meghalt, hogy az emberi lények az Isten életéhez hasonló, magasabb rendű életet elnyerhessék.
A küzdelem befejeződött. A nyomorúság, viszontagság és harc véget ért.
Az egész Menny visszhangzik a megváltottak győzelmi énekétől,
midőn örömmel zengik: „Méltó, méltó a Bárány, amely megöletett, és él a diadalmas győző!”

Ellen Gould White Az én életem ma című könyvéből-

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

"Hit által keltek át a Veres-tengeren, mint valami szárazföldön, amit mikor az egyiptomiak megpróbáltak, elnyelte őket a tenger.      Zsid. 11,29

Isten Igéje olyan néha, mint a csiszolt drágakő, amely a napfényben felragyog. Ilyen ez a vers is. Látjuk benne a hit útját és a hitetlenség útját... A hitnek ott is nyit Isten utat, ahol minden út eltorlaszolva látszik, a hitetlenség előtt pedig elzárja Isten az olyan utat is, amelyen minden simán halad. Milyen rettenetes volt Izrael helyzete a Veres-tengernél: előttük a víz, mögöttük a Fáraó. A pusztulás elkerülhetetlen. Isten azonban szelet támasztott. A vizek kettéváltak. Út lett a tengeren. Az Úr ma is jár a félelmek tengerén, hogy kiszárassza azt (Zak. 10,11). A hitetlenség a fordítottját tapasztalta. Egyiptom biztos volt az olcsó győzelemben. A harci szekerek le fogják mészárolni a menekülőket. Az Isten keze azonban elzárta a biztos utat. Az egyiptomi csapat elmerült. Aztán: a hit védtelenül áll és megmenekül. A hitetlenség állig fel van fegyverkezve, s úgy elmerül a vízben, mint az ólom. Izrael semmit sem tudott az egyiptomiak gyilkos fegyvereivel szembeállítani. A kihajszolt csapat úgy megriadt, mint a juhok a farkastól. Mégis hogy megőrizte őket Isten! Egynek sem görbült meg a haja szála sem. Nem így az egyiptomiak! Harckocsik és paripák, kardok és dárdák jobbra-balra. A hullámok rájuk törtek, és a vasfegyverek csak gyorsították pusztulásukat. S végül: a hit győzedelmeskedik, ha nehézségeken és félelmeken át is. Izrael győzelmesen felkiáltott, amikor a Fáraót megpillantotta. Isten örömre fordította félelmüket, s ennek az örömnek hangja máig hallható. Nem úgy az egyiptomiak! Örültek a katonák a biztos zsákmánynak, s az örömük halálsikollyá változott, amikor a vizek elborították őket. A nagy világítélet elé megyünk, de melyik úton? A hitetlenség útján, vagy a hit útján?

Varga László: Isten asztaláról

"[Jézus követei] betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be. ...Látva ezt tanítványai, Jakab és János így szóltak: Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket!? De Jézus feléjük fordult és megdorgálta őket, és ezt mondta: ...az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse. Aztán elmentek egy másik faluba."      Lukács 9,51-56

Jakab és János Jézus legkedvesebb tanítványai voltak. Nagyon szerették Mesterüket. Ökölbe szorult a kezük, amikor az idegen falu a megszokott nemzetiségi civódás miatt nem adott neki szállást. Pusztuljanak, ha Isten Fiát nem fogadják be! Mi maradna a világból, ha Isten ezt megengedné kemény, bigott szolgáinak, akik erre ma is képesek lennének. Jézus csak mosolyog rajtuk. Ő csak azért is szereti ellenségeit, azt a szerencsétlen falut is, mely lehet, hogy később az elsők közt fogadta be ugyanazon apostolok igehirdetését. Nyugodtan átgyalogolt egy másik faluba, ahol szívesen fogadták. Ma is ezt teszi, ugyanazzal a nyugalommal. Nem szükséges, hogy tűz szálljon le az égből, magamagát semmisíti meg az emberiség, mert nem akarja, nem képes befogadni Krisztus békességét. Krisztus pedig ráér. Boldogságot, jólétet, békességet visz oda, ahol befogadják. A többire vár. Ismeri az övéit, azokat is, akik Őt még nem ismerik, de Ő már számon tartja őket. Bármilyen nehéz, le kell mondanunk az igazságszolgáltatásról. Az az Istené.

Istenem, nekem is gyakran szorul ökölbe a kezem, mikor az önző, tudatlan vagy elbutított aljasság és gyűlölet tombolását látom. Talán kevésbé a magam sérelmei miatt, mint amikor tehetetlen emberek, saját népem vagy éppen egyházad ellen támad a sokszor teljesen értelmetlen gyűlölet. Te, Uram, ráérsz, de én nagyon vágyom a békés, szép életre, még inkább utódaim számára. Kérlek, Uram, ne várj sokáig! Hallgasd meg talán legnagyobb kérésünket földi életünkre, add, hogy úgy élhessünk, hogy ne gyűlöljünk senkit, és minket se gyűlöljön senki. Tudjuk, ehhez csodára van szükség. A hit csodáját ültesd be a gyűlölködő lelkekbe, hogy szereteted uralja életünket! Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-A VIGASZTALÓ

A mai napon olvasandó igeszakasz: Ézs 40,1-5 1 Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! - mondja Istenetek. 2 Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az ÚR keze minden vétkéért. 3 Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek! 4 Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! 5 Mert megjelenik az ÚR dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. - Az ÚR maga mondja ezt.  "Vígasztaljatok, vígasztaljátok népemet! - mondja Istenetek." (Ézs 40,1) Az egyházban, ahol engem felszenteltek, szokás, hogy az első hivatalos igehirdetés számos presbiter és lelkipásztor jelenlétében hangzik el. Első prédikációmban néhány kemény dolgot kellett elmondanom (legalábbis így gondoltam) a keresztyén egyház bizonyos gyengeségeiről: irgalmatlanul lerántottam róluk a leplet. Egy idősebb lelkipásztor megpróbált vitába szállni a magyarázatommal, de elvesztette a vitát. Aztán - végső intésül - csak rám nézett, és ennyit mondott: "Ha nem tudnád, nekünk vígasztalást kell prédikálnunk." Szavait soha nem felejtettem el. Ő nyerte meg a vitát. A Biblia és a keresztyén hitvallás gazdagabb jelentést tulajdonít a vigasztalás szónak, mint ahogy azt a mindennapi szóhasználat teszi. Mi természetesen ismerjük az emberi összetartozás vigasztaló erejét. Nagyra értékeljük, ha csendesen megszorítják a kezünket, és ha erős karok ölelnek át bennünket, midőn a bánat túl mély ahhoz, hogy a szó elég legyen. Legalábbis úgy véljük, hogy vannak olyanak, akik nem keresztyének, mégis megtapasztalják az emberi együttérzés ezt a vigaszát. Számunkra a vigasztalás egy olyan bizonyosság, amelyet magától Istentől kapunk. Egy olyan szívbéli meggyőződés, amely Istentől származik, meggyőződés, mely megerősít bennünket, hogy legyen erőnk elviselni a legnyomorúságosabb körülményeket is. Megszoktuk, hogy ezt a mi "egyetlenegy" vigasztalásunknak nevezzük. Nem arról van szó, hogy nem becsüljük meg az életnek azokat az apró hasznos dolgait, amelyek ellensúlyozhatják a szenvedést, vagy csökkenthetik a fájdalmunkat. De azért mégiscsak egyetlen meggyőződés van, amely átsegít minket minden nehézségen: "Az, hogy testestől-lelkestől ... nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok" (Heid. Káté 1. A ford. megj.). Mindenkinek vigasztalásra van szüksége, és ez az, ami a keresztyén embernek rendelkezésére áll. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki felismeri, hogy erre a vigasztalásra van szüksége. Amíg csak felületesen ismerjük szükségleteinket, be kell érnünk azzal a fajta vigasztalással, amelyet az emberi bölcsesség és együttérzés tud nyújtani, vagyis azzal a talmi okoskodással, hogy "nincsen olyan rossz, amiben ne lenne valami jó is", meg a csendes kézfogással. A Biblia és a Hitvallásunk azonban az egyetlenegy vigasztalásról beszél. Arról a vigasztalásról, amely legmélyebb szükségleteinket elégíti ki.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett-AZ IGAZI ÉLET

"Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom néktek... Ne nyugtalankodjék a ti szívetek" (Jn 14,27).

Amikor valami nehéznek látszik, abban a veszélyben forgunk, hogy Istent hibáztatjuk, pedig nekünk nincs igazunk - Istennek mindig igaza van. Kiforgattunk valamit, amit nem akarunk elengedni. Mindaddig, amíg a két végletnek akarunk szolgálni: önmagunknak és Istennek, zűrzavarba jutunk. Egyedül Istenre hagyatkozva kell állást foglalnunk. Amikor ide eljutunk, mi sem könnyebb, mint szent életet élni. A nehézségek akkor támadnak, amikor bitoroljuk a Szent Szellem tekintélyét saját céljaink érdekében. Valahányszor engedelmeskedsz Istennek, az Ő kimondhatatlan békessége mint pecsét tanúskodik róla. Ez nem természetes béke, hanem Jézus Krisztus békessége. Ha nem száll rád ez a békesség, várj amíg jön, vagy fedezd fel az okát, miért nem jön. Ha külső ösztönzésre, vagy hősieskedésből cselekedtél, Jézus békessége nem tesz benned bizonyságot. Nincs benned az egyszerűség és a bizalom Isten iránt, mert az egyszerűség szelleme a Szent Szellemtől születik, nem a mi elhatározásainkból. Minden saját elhatározásom ellenkezik az egyszerűséggel. Akkor támadnak kérdéseink, amikor abbahagyjuk az engedelmeskedést. Amikor engedelmeskedem Istennek, a problémák soha nem tolakodnak oda Isten és közém, hanem próbák formájában jönnek, hogy ébren tartsák csodálkozásomat az Isten kijelentései felett. Az Isten és közém ékelődő összes nehézség engedetlenségből származik. Minden olyan kérdés - és ilyen sok van -, amely engedelmességem nyomán támad, csak növeli önfeledt örömömet, mert tudom, hogy Atyám mindenről tud. Ezért figyelni akarok, hogy lássam, hogyan fogja Atyám kibogozni ezt az ügyet.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Jézus példás halála

"Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, ó Uram, hűséges Isten. "

(Zsoltár 31, 6)

Jézus a kereszten hetedik és utolsó szavával Atyja kezébe ajánlja lelkét. De nemcsak halálakor tette ezt. Egész földi életében Atyja megőrzése és befolyása alatt állt a lelke. Szentlélekkel egyesülve lelkünk (szellemünk) kell, hogy uralja a testi életet (akarat-, érzés-, kedélyvilág). "Miért csüggedsz el én lelkem, miért nyughatatlankodol bennem? Bizzál Istenben!" - így bátorít az isteni lélek (szellem) és helyes irányba terel. Ha Jézus Atyjának ajánlotta lelkét, mennyivel inkább kell nekünk is ezt tenni! Jézus nem rendelkezett önmaga fölött. Atyjának adta át a rendelkezési jogot, vezérelje Ő a lelkét és őrizze meg szentségben azt. - Ami lelkünk könnyen ferde vágányra jut és egész életünket magával ragadja. Fogságba ejtik a kívánságok, ösztönök, szenvedélyek és magukkal ragadják, ahelyett hogy az parancsolna nekik. Jézus az Atya kezébe adta lelkét; mi ajánljuk oda a Megváltónak. Ő váltott meg minket, jogos tulajdonai vagyunk. Így lelkünket is megtartja erős, hűséges kezében. Oyan időket élünk, amikor a tévtanok egyre jobban terjednek. A hazugság és az ámítás igazságnak mutatja magát. Az idők végén súlyos tévelygések következnek be. Most van csak igazán szükség arra, hogy lelkünket naponta Jézusnak ajánljuk. Csak Ő őrizhet meg minket, hogy a tévtanok áldozatai ne legyünk. - Két veszély ólálkodik lelkünk körül. Az egyik, hogy könnyen elbizakodik és hamis magaslatra jut; a másik pedig, hogy hamar letörik és fáradtan, csüggedten elhagyja magát. Csak Jézus kezében van biztos helyünk. Ő egyensúlyban tart minket. Vannak ugyan ingadozások, de ezek nem zavarhatnak meg. - Külső, testi életünk feltámadó izgalmai és hullámzásai észrevétlenül megrázzák a lelket is és beteggé teszik. Egyszer gondok, aggodalmak ostorozzák, máskor a féktelen élvezetvágy és kívánság ragadja magával. Csak Jézus kezében lesz sziklává. Tombolhatnak körülötte a kedély hullámai, de nem dönthetik meg. Ha napról napra a Megváltóra bízzuk lelkünket, akkor ezt az utolsó óránkban is megtehetjük. Ha te lakozol szívemben, kegyelemnek Királya, Nem találhat készületlen halálomnak órája. Ha kebled én rejtekem, kik árhatnak énnekem? Bízva te szent sebeidben győzve távozhatom innen.

Charles H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza-Semmi régi nem marad

"A királyi széken ülő ezt mondta: 'Íme, újjáteremtek mindent'" (Jel 21,5)

Dicsőség legyen nevének! Valóban mindennek meg kell újulnia, mert a bűn miatt minden siralmasan megromlott, megkopott és elcsépelt lett. Itt az ideje, hogy a teremtett világ levesse régi ruháját, és vasárnapi ünneplőjét öltse fel. De senki más nem teheti újjá a dolgokat, csak az Úr, aki teremtette azokat, mert megromlottból újat teremteni éppúgy isteni hatalmat igényel, mint a semmiből való teremtés. Jézus Krisztus vállalta ezt a feladatot, és egyedül Ő méltó arra, hogy ezt el is végezze. Már régen elkezdte ezt a munkát, évszázadok óta teremti újjá az embereket és az emberi közösségeket. Lassan újjáteremt mindent, amit az emberek - ostobaságukban - olyan kitűnőnek ítéltek. Az emberi természet is megújul az Ő kegyelméből. Aztán egyszer eljön a nap, amikor földi testünk is megújul, és dicsőséges testéhez hasonlóvá lesz.

Milyen nagy öröm olyan országban állampolgárnak lenni, amelyben mindent megújít a Király hatalma. A halállal nincs vége életünknek, hanem egy dicsőségesebb élet felé mehetünk. Hiábavaló a gonosz hatalmak ellenállása, győzedelmes Krisztusunk eléri célját, megújít minket és körülöttünk is mindent. Így minden olyan tökéletesen szép lesz, ahogy azt Isten megteremtette.

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja- Életünk kapui

"...tanúja leszel minden ember előtt arról, amiket láttál és hallottál." (ApCsel 22,15)

Azt szokták mondani, hogy egy ember életén a kapuk szerepét az értelem, a szem, a fül és a száj tölti be. Ezeken keresztül jön be és megy ki információ. Egyáltalán nem mindegy, hogy mi jön be és mi megy ki. Amikor Jézus Krisztus elhívta szolgájának Saul-Pált, ezekre a kapukra nézve adott neki ígéreteket.

1. „...hogy megismerd az ő akaratát..." Mi Isten akarata? „...hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében..." Hogy hagyjuk abba a kételkedést, okoskodást, hiszékenységet, és vegyük komolyan, amit ő mondott magáról. S őt megismerve felismerjük majd Isten akaratát életünk konkrét vonatkozásaiban is.

2. „...meglásd az Igazat..." Ő, milyen sok szennyes és felesleges dolog jön be a szemünkön! Az első kísértés is ezen a kapun érkezett az emberhez, amikor nézte a tiltott gyümölcsöt. Ez az ígéret arra vonatkozik, hogy felismerhetjük a názáreti Jézus személyében az Isten Fiát, személyes Megváltónkat.

3. „...hangot hallj az ő ajkáról." Külön kegyelem, hogy Jézus kijelenti magát, szól ahhoz, aki felismerte és hitt benne, „...igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt" - vallja Jeremiás próféta (Jer 15,16).

4. „Mert az ő tanúja leszel" - hangzik tovább az ígéret. Arról tud tanúskodni valaki, amit maga is látott és hallott. S végül is ez Jézus célja Pállal és minden benne hívővel, hogy ami bejött a fülünkön (a tőle hallott ige), az átalakítson minket, és továbbmenjen a szánkon. Így nem a magunkét fogjuk mondani, hanem olyan igét adhatunk tovább, ami tőle származik. Ennek az igének ereje van, ezen keresztül maga az élő Jézus Krisztus munkálkodik. Ő legyen őrizője, megszentelője életünk kapuinak!

Napi áhítat-A szoros kapu

Hét témája: Kapuk

Olvasmány: Lk 13,22–30                        

Versenyezz, küzdj, gyötrődj azért, hogy mindenképp megismerd Jézus Krisztust! 
Az üdvösséges élet így kezdődik.

„Amikor Jeruzsálem felé tartott, városról városra és faluról falura haladva mindenütt tanított. Egyszer valaki ezt kérdezte tőle: 
„Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” Erre ő így felelt nekik: „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. 
Attól kezdve, hogy felkelt a ház ura, és bezárta az ajtót, megálltok kívül és zörgetni kezdtek az ajtón, és így szóltok: Uram, nyiss ajtót nekünk! De ő így válaszol nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok. Akkor kezditek majd mondani: Előtted ettünk, ittunk, és az utcáinkon tanítottál. Erre ő így szól: Mondom nektek, nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! Akkor lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve onnan. Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. 
És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”

Magyarázat

A kapu gyakran használt szókép a Szentírásban. Maga Jézus is használta példázataiban, hogy szemléltesse az Isten országába való bemenetel módját. Foglalkozzunk először a felszólítással: „igyekezzetek bemenni a szoros kapun!” Jézus tanításai kapcsán hallgatói közül egyesek jogosan arra a következtetésre jutottak, hogy egyetlen izraelita sem fog könnyedén, automatikusan üdvözülni, csupán származása alapján. A Messiás által meghatározott mód „megnehezítette” az üdvözülést. Ezért teszi fel valaki a kérdést: Uram, kevesen fognak-e megmenekülni? 
Erre jön válaszként a meghökkentő felszólítás: ti igyekezzetek! Az itt használt nyelvtani ige gazdag jelentéssel bír. Jelenthet versenyzést, küzdést, törtetést vagy akár gyötrődést is. 
Jézus tehát azt állítja, hogy bemenni Isten országába csak az fog, aki küzd és tüzetesen igyekszik. Harcol az akadályokkal, vagyis bűneivel. Ugyanis bűneink és a hit hiánya jelentik a legnagyobb veszélyt, melyek kirekeszthetnek minket Isten országából. A szoros kapu szóképe szintén az üdvözülés áráról beszél. Aki ugyanis azt gondolja, hogy neki nem kerül semmibe üdvössége – nem kell érte semmitől megválnia, hogy a szűk kapun átjusson, az nem tudja értékelni, és szenvedni sem lesz érte képes. Törődjünk hát üdvösségünkkel

Ima:Könyörögjünk Isten országának terjedéséért! (Dán 2,44)

(Boros Róbert (Erdély))

Kenneth E. Hagin - Engedelmesség pénzügyekben 5.rész.

Részek:
1. http://mennyeikincseslada.blogspot.de/2016/12/kenneth-e-hagin-engedelmesseg.html
2. http://mennyeikincseslada.blogspot.de/2017/03/kenneth-e-hagin-engedelmesseg.html
3. http://mennyeikincseslada.blogspot.de/2016/12/kenneth-e-hagin-engedelmesseg_43.html
4. http://mennyeikincseslada.blogspot.de/2016/12/kenneth-e-hagin-engedelmesseg_18.html

Hasonló dolog történt több évvel később.

 Egyik vasárnap este kezet ráztam az emberekkel, ahogy beléptek a templomba. Az épület pont a főútvonalon volt azokban a napokban, mielőtt a főútvonalak átmentek volna a városon. Egy Creyhound-i busz gördült templomunk elé és megállt. Leszállt egy testvér egy aktatáskával. Felismertem, szolgálóként láttam őt gyülekezetekben. Eljött az Istentisztelet megkezdésének ideje.

Üdvözöltem őt és bemutatkozott nekem. Azt mondtam: „Igen, tudom, ki ön. Biztosan velünk marad ma este." „Igen" - felelte. „Nos" - mondtam - „prédikáljon nekünk". Míg a férfi prédikált azon az estén, az Úr szólt hozzám: „Azt akarom, hogy 12,50 dollárt adj neki a zsebedből." Ez most nem hangzik olyan soknak, de egy heti keresetemnél több volt ez akkor.
-„Uram" - mondtam - „még a feleségemnek nem vettem meg a karácsonyi ajándékot!"

„Azt akarom, hogy 10 dollárt adj neki" - mondta az Úr. Míg ott álltam és kezet ráztam az emberekkel és mosolyogtam, fejem és szívem tudom, hogy miről prédikált az a testvér, pedig jó az emlékezetem! Ezen szentbeszéd alatt fejem és szívem vitatkozott. A prédikátor éppúgy gondolhatta, hogy figyelek, mert időnként felkiáltottam: „Ámen!" De nem tudom, mit mondott. Egész idő alatt, amíg prédikált, ezt a harcot vívtam. Azt mondtam: „Uram, nem tudok neki semmiféle 12,50 dollárt adni. Egyszerűen nem tudom megtenni! Nem engedhetem meg magamnak."

Ezt az utat jártam az egész szolgálat alatt és nem tudtam zöld ágra vergődni agyamban mégsem, amíg át nem jutottunk a paplakba. Meghívtam, hogy töltse ott az éjjelt és Ő elfogadta ezt. A hátsó hálószobába ment és a feleségem a konyhába, hogy egy kis harapnivalót készítsen nekünk. Kiszámoltam a pénzt, hogy odaadjam a prédikátornak. Volt néhány dolláros bankjegyem, de a 12,50 nagy része apróban állt össze, 5,10 centesek és még fillérek is. (Azokban a napokban így kaptuk a felajánlásokat.)

Míg ott álltam, az Úr olyan egyszerűen szólt bennem belül: „Most ő azért szállt le a buszról, mert elfogyott a pénze. Csak eddig tudott elutazni. Felesége Kelet-Texas-ban, ilyen és ilyen városban van a szüleinél. Következő szombaton a férfi megpróbál bejutni egy gyülekezetbe egy bizonyos helyen és meg fogják Őt választani pásztornak."

A prédikátor visszajött abba a szobába, ahol voltam. Azt mondtam: „Nyújtsa ki a kezét." Csészét kellett csinálnia a kezéből, hogy megtartsa a 12,50 dollárt a bankjegyeket és az érméket. A kabátzsebébe tette. Aztán az ördög szólt az eszemhez: „Fiú, ezt elrontottad. Bolondot csináltál magadból. Odaadtad a heti fizetésed." (Egy kicsit jobban sikerült az a hetem. 

Összesen 17,50 dollárt kaptam.)

Azt mondtam a fiatal szolgálónak: „Egy kérdést szeretnék feltenni önnek: Hova megy?"
-„Hagin testvér" -felelte - „lemegyek a feleségem családjához. Nejem és két gyerek lent van apósom házánál ebben és ebben a városban, Texasban. Épp arra volt pénzem, hogy ideutazzam. Valójában elmentem a buszmegállóhoz, pénzemet a pultra tettem és azt mondtam: Ennyi pénzem van. Meddig juthatok el?"
Elmondta: „Idehoztak engem az ön városába. Rendes körülmények között leszálltam volna a buszmegállóban, de amikor az ön gyülekezetét említettem, a sofőr azt mondta: „Épp azelőtt a templom előtt megyek el. Nem kellene ezt tennem, de megállok ott és ön leszállhat."

A prédikátor azt mondta: „Egy tízcentesem sem maradt. Csak eddig tudtam utazni. Azt terveztem, hogy autó stoppolok holnap a feleségem családjáig. Most ezen a pénzen vehetek buszjegyet. A következő vasárnap egy bizonyos helyen kellene prédikálnom (meg is nevezte). Megpróbálom megpályázni ott a pásztori állást."

Azt feleltem: „Testvér, ennyi elég. Mondani akarok önnek valamit. Ön ott a következő pásztor." Egészen biztos pedig, hogy ő lett.

Mintegy hét évvel ezen eset után a feleségemmel szolgálni mentünk egy asszonyhoz, aki halálos ágyán volt. Férje három különböző klinikára vitte őt Texasban. Mindenütt ugyanazt mondták az orvosok: „Semmit sem tehetünk. A hölgy állapota túl előrehaladt. Egyebek között gyógyíthatatlan vérbetegsége volt az utolsó stádiumban, haldoklik, néhány napon belül meg fog halni."

Bementünk a szobájába, hogy szolgáljunk ennek a drága hölgynek. Nem ismertük Őt, de gyülekezetünk egyik tagja igen. Akkor egy régi, kis gyülekezetben pásztoroltunk, Farmersville-ben. Ahogy ennek az asszonynak az ágya mellett térdeltünk, ugyanaz a hang, amelyik azt mondta, hogy adjak az egyik szolgálónak 10 dollárt és a másiknak 12,50-et, a belső hang azt mondta: „Kelj fel, állj lábadra, ne imádkozz." (Már kezem a fején volt és imádkoztam. Feleségem épp mellettem térdelt.) Ne érintsd őt. Kelj fel, állj lábadra és ezt mondd neki: „Az Úr mondta nekem, hogy mondjam azt önnek, hogy meggyógyult, keljen fel."

Csütörtökön felkelt halálos ágyáról és vasárnap ott volt a gyülekezetünkben, táncolt és kikiáltotta a győzelmet!

Amikor hazaértünk végig a jó öreg 24-es főútvonalon, örvendezve, hogy Isten arra használt minket, hogy egy asszony felkeljen a halálos ágyáról épp oly egyszerűen, mintha valaki a hátsó ülésen lett volna, az Úr azt mondta nekem: „Nem tudtalak volna használni ma, ha nem engedelmeskedtél volna Nekem azzal a 10 dollárral, meg a 12,50-nel." Ezt elfelejtettem. Meg kellett állnom és gondolkodnom. Mire gondolsz, melyik 10 és 12,50 dollárra? Az a 10 dollár, amit C. testvérnek adtál és arra a 12,50-re, amit X.Y-nak." „Igen" - feleltem - „emlékszem rá."

„Ha nem engedelmeskedtél volna Nekem ebben, nem tudtalak volna itt használni" - mondta az Úr.

Mindannyian azt akarjuk, hogy Isten használjon minket, ugye? Nem szeretnéd, ha Isten használna téged arra, hogy valakit felkelts a betegágyáról? Honnan fogod tudni, hogy Isten mondja neked, hogy mondd azt nekik: Kelj fel arról a halálos ágyról, ha nem tudod, amikor azt mondja neked, hogy adj 1 dollárt vagy ötöt? Látod, ez az egyik mód arra, hogy megtanuld hallani Isten hangját. Ha Ő nem bízhat benned 5 vagy 10 dollár erejéig, hogyan bízzon benned, hogy megbízásból felkeltesz valakit a halálos ágyáról?

Mi köze mindennek a gyógyuláshoz? ENNEK VAN CSAK KÖZE IGAZÁN!!!!

Kenneth E. Hagin - Engedelmesség pénzügyekben 4.rész

ENGEDELMESSÉG ÉS CSODÁK

Évekkel ezelőtt ismertem egy fiatal evangélistát, aki épp akkor kezdte szolgálatát. Korban idősebb volt nálam, de munkájában fiatalabb. Felesége és öt gyermeke volt. Felesége rokonai gyülekezetem tagjai voltak. Szabad volt Karácsonykor és rokonaival az én gyülekezetemet látogatta. Megpróbáltam rávenni, hogy prédikáljon és tiszteletdíjat is adtam volna neki. Ez 1940-ben történt. Fel kell ismerned, hogy azok a gazdasági világválság évei voltak. Akkoriban egy embernek, aki vasárnap prédikált, 5 dollárt adtunk. Némelyek megdöbbennek ezen, de voltak a gyülekezetben emberek, akiknek havi fizetése nem volt több. Egyik testvér, aki a vasútnál dolgozott, 37,50 dollárt keresett havonta. Házbért fizetett, feleségét és 3 gyermekét eltartotta és autót is tartott havi 37,50 dollárból. Tehát, látod, ezzel összehasonlítva az 5 dollár jó volt. Adtam volna neki, de nem akart prédikálni. Azt mondta: „Hagin testvér, itt kicsit zavarban vagyok a rokonaim előtt." Tehát mentem és én prédikáltam.

Míg a templom hátuljában voltam és kezet fogtam az emberekkel a szolgálat után, az Úr azt mondta nekem: „Azt akarom, hogy 10 dollárt adj neki." „Drága Uram - mondtam - nem tudtam neki 10 dollárt adni. Nem tudod, hogy közel a karácsony?" Visszalapozhatnék a gazdasági könyveimben és megmutathatnám neked. Még mindig megvannak. Az én fizetésem átlagosan 43,15 dollárra jött ki havonta, tehát 10 dollár gyakorlatilag egy heti fizetésem volt.

Végül összeszedtem azt a 10 dollárt. Majdnem mindenki hazaért akkorra, de az ifjú evangélista kívül állt és egy barátjával beszélgetett. Kezet fogtam vele és a pénzt a kezében hagytam. Még egy 10 dolláros bankjegyem sem volt, hogy neki adjam. Egy dolláros érméket adtam neki, meg aprót.
Nem sokkal ezután hallottam, hogy anyósa azt mondja valakinek: „Tudod, C. szabad volt karácsonykor és éppen csak a házbér és a rezsi kifizetésére futotta neki. Egy 10 centese sem maradt, egy 10 centese sem. Semmit sem tudott venni a gyerekeknek Karácsonyra, sőt semmi ünnepi vacsorához valót sem. Valaki adott neki 10 dollárt, így készítettek karácsonyi vacsorát."

Amikor hallottam az asszonyt, nem ugráltam fel-le ujjongva: „Én voltam az! Én tettem!" Nem, csak csendben maradtam és azt mondtam: „Hála Istennek, oly boldog vagyok, hogy engedelmeskedtem Istennek."

Kenneth E. Hagin - Engedelmesség pénzügyekben 3 rész

ENGEDELMESSÉG ÉS GYÓGYULÁS

Évekkel ezelőtt lent, Kelet-Texasban prédikáltam és amikor egy bizonyos férfi beállt a gyógyító sorba, Isten Szelleme hirtelen rám szállt. Addig nem tudtam, hogy a legkisebb felkenetés is lett volna rajtam: csak Isten jelenlétéről tudtam, (A Biblia tanítja, hogy a hívők a betegekre vetik a kezüket és azok meggyógyulnak.) Valójában, ha érzéseim után mentem volna, sose kértem volna senkit, hogy imádkozzon értem! De tudod, nem érzéseink szerint járunk, hanem hit szerint.

Ez a testvér tehát előttem állt és hirtelen az Úr keze rám szállt. Először megkérdeztem, mi a baja. Elmondta, hogy az orvosok szerint gyomrában darázsfészek nagyságú fekélyköteg van, meg akarták műteni. Két éve nem evett mást, csak bébi papit és nagyrészt azt sem tudta megemészteni elmondása szerint.

Amikor az Úr keze rám szállt, szememet tágra nyitottam, ahogy a férfira néztem. Ehelyett azonban, hogy őt láttam volna, azt a házat láttam, ahol élt. Leírtam azt neki.

Azt mondtam: „Tegnapelőtt éjjel ön nem tudott aludni, de nem akarta zavarni a feleségét, tehát éjfélkor felkelt és a ház elülső részéből a hátsó alvó verandára ment." (Az elmúlt években, lent Texasban a légkondicionálás bevezetése előtt azt használtuk, amit alvó verandának hívtunk - rácsozott hátsó veranda volt ez.) Azt mondtam: „Ott volt önnek egy ágya, tehát végigdőlt azon az ágyon és ott volt, fogta a gyomrát és úgy égett, mint a tűz. Nemcsak ez volt a baj, hanem lelkiismerete is zavarta Önt, mert ehhez a gyülekezethez tartozik - ön megváltozott és bemerült Szent Szellembe - de ön sose fizetett tizedet, sosem támogatta a gyülekezetet." Az a testvér nagy szemekkel nézett rám és azt mondta: „Ön vagy jós vagy gondolatolvasó, pontosan ez történt."

Azt feleltem: „Én nem jósolok önnek és gondolatait sem olvasom. Isten Szelleme által szolgálok. Az ön külön esetében, mielőtt szolgálni tudok önnek, el kell határoznia, hogy abban a fényben fog-e járni, amit Isten sugárzott az életében. Mit fog tenni a tizedfizetés és a gyülekezet támogatása ügyében?" Azt mondta: „MEG FOGOM TENNI."

Rátettem a kezemet és amikor ezt tettem, a Szellem újabb megnyilvánulása jött. A Szent Szellem által tudtam, hogy ezt a testet egy szellem szállta meg. (Nos nem mindenki testével van így, de ő így járt.) Megparancsoltam annak a démonnak, hogy hagyja el a testét Jézus nevében.

Nem nyilvánult meg ez a dolog különösebben, de tudtam, hogy elment.Azt mondtam neki: „Nos, ön azt mondta, egy falat kemény eledelt sem evett két éve. Menjen haza és egyen egy kis kenyeret."

Másnap visszament az orvosához, megröntgenezték a gyomrát és egy rossz dolgot sem találtak nála. A hét vége előtt még újra munkába állt.Valaki azt mondta nekem: „Nem értem ezt." „Mit nem ért?" „Nos, ön szolgált ennek a testvérnek és megmondta neki, hogy nem fizeti a tizedet, ő volt a harmadik ember, akinek azon az estén szolgált és a többieknek egy szót sem szólt a tizedfizetésről. Nos, ha Ön tudta ezt Őróla, miért nem tudta ezt a többieknél?" Feleltem: „Nos, látja, ezt az ajándékot nemcsak úgy hurcolássza az ember és működteti tetszése szerint. A Szellem akarata szerint történik minden."

Azt mondta: „Nos, hogyan siklanak el az egyik ember ilyen hiányossága fölött, a másiknál pedig nem nézik el?" Azt mondtam: „Nos, igen, szeretnék kérdezni öntől valamit: „Vannak gyerekei?" „Óh, igen." „Nos" - folytattam - „hogyhogy elnézünk egy 4 éves gyereknek olyasmiket, amiket egy 14 évesnek nem?" így felelt: „Mert a nagyobb többet tud."

Azt mondtam: „Némely keresztény ezért nem tehet dolgokat." Ámen. Isten némelyektől többet vár. Valaki azt mondta nekem egyszer: „Nem sportszerű, hogy Isten némelyektől többet vár. " Válaszoltam: „Na igen, többet vár az a 14 éves gyerekétől, mint a 4 évestől?" „Igen." „Nos" folytattam - „sportszerűtlen ön ezzel?" „Nem." „Az Atya Isten sem sportszerűtlen" - fejeztem be.

Hála Istennek, Szellemének megnyilvánulásáért. Hála Istennek a felkenetésért. Isten az Ő nagy kegyelmében és nagy jóságában leereszkedik, hogy lejöjjön és találkozzon az emberekkel a saját szintjükön.