Jézus evangéliuma egy új, isteni élet kezdete a csupán emberi, sőt ördögi világban. A tiédben is elkezdené…
„Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete, amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat; kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az ÚR útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” Történt pedig, hogy János keresztelt a pusztában, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke, kimentek a jeruzsálemiek is mind, és – amikor megvallották bűneiket – megkeresztelte őket a Jordán vizében. János ruhája teveszőrből volt, derekán bőrövet viselt, sáskát evett meg erdei mézet, és ezt hirdette: „Utánam jön, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.”

Magyarázat

Aller Anfang ist schwer. – Ezt a mondatot írta fel első németóránkon a tanárnő a táblára. Csak bámultuk. Aztán megtudtuk a jelentését, megtanultuk a szabályait, s most már (még…) alkalmazni is képes vagyok. Így van ez minden kezdettel: nehéz. Bajos, fáradságos. De fontos és biztató is lehet! Istennél jóval könnyebben indulnak a dolgok: „Kezdetben teremtette Isten”; „Kezdetben volt az Ige”; „Én vagyok… a kezdet és a vég”. Neki nem megerőltető bármihez nekilátnia és bármit elindítania. Jánost is idős szülők, meddő anya útján hozta be a világba. Kezdetleges ruhában és táplálékkal indította és tartotta el a pusztaságban. Próféciákat teljesített be ezzel, pontosan és tökéletesen. János vallomása szerint ez a nála nagyobb hatalom „jön utána”, azaz érkezik, folyamatosan közelít, s nemsokára kimondja: „Térjetek meg, mert elközelített!” Kedves 2017-et kezdő Áhítat-olvasó! Új év, új hét, új evangélium – mindez új kezdet lehet számodra is! Ha Isten előkészítő és János kihirdető munkáját hagyod végezni önmagadban, ha igényled a bűnbocsánatot, ha megtérsz Istenhez. Ő valami újat kezd minden nehézségedben. Neki nem nehéz elkezdenie és befejeznie sem. Kezdd vele, élj benne, és érkezz hozzá!
Imaáhítat

Adjunk hálát, hogy az Úr oltalmára mindenkor
számíthatunk! (Róm 8,31–32)
(Papp Dániel)