avagy MI AZ ÉBREDÉS FŐ GÁTJA:
„A tanítványság tévedés volt. Megbánom. Bocsánatot kérek."
Bob Mumford
Az amerikai evangéliumi kereszténység egyik vezető folyóirata ezzel a meglepő címlappal jelent meg. Bob Mumford az egyháztörténelembe a "tanítványság-mozgalom" név alatt bevonult keresztény irányzat egyik kiemelkedő alakja volt. Mi van ennek a drámai bejelentésnek a hátterében? Ennek felderítésére tesz kísérletet az alábbi tanulmány.
Hosszú éveken keresztül Bob Mumford a karizmatikus mozgalom egyik legtekintélyesebb tanítójának és vezetőjének számított. Kevés tanító rendelkezett akkora tekintéllyel minden keresztény szemében, mint Mumford.
Aztán történt valami, ami egy fájdalmas átmeneti időszakra kisiklást okozott
A karizmatikus mozgalom kiszélesedésével sok keresztény gyülekezetet váltott. Olyan protestáns egyházakba mentek, ahol befogadták a karizmatikusukat, vagy olyan pünkösdi gyülekezetekbe, mint például az "Isten Gyülekezetei" (Assemblies of God), amelyek szívesen vették a karizmatikusok bevándorlását 1960-at megelőzően ugyanis csak néhány független karizmatikus gyülekezet volt, de ezek az 1970-es évekre jelentőségteljes egyházmozgalommá alakultak
Az egyre terebélyesedő mozgalomban megfogalmazódott az igény arra, hogy a kereszténységnek új életet és lendületet adó tanításokat és látásokat egységes rendszerbe foglalják és a mozgalmat teológiailag is átfogóan megalapozzák Ennek érdekében Bob Mumford és négy másik ismert biblia bibliatanító (Derek Prince, Charles Simpson, Don Basham és Ern Baxter) egy olyan szervezetet alapított, amely ezt a célt tűzte maga elé. Hivatalosan a Keresztény Növekedési Szolgálat (Christian Growth Ministry) nevet viselték, ám elemzőik már kezdetben átkeresztelték őket „tanítványság” vagy „pásztorlás”-mozgalomra.
A "tanítványság" meghirdetését követően , a mozgalomhoz özönlő férfiak és nők ezrei igényelték, hogy életükhöz szellemi vezetést kapjanak. A tanítványság a becsontosodott felekezeti tanításokkal konfrontálódott, és a gyakran elutasítást átélt karizmatikusok számára a bizonytalanság, a személytelenség megszűnését ígérte. Égtek attól a vágytól, hogy eme érett tanítók által valóban tanítványokká vá1janak, és megbízhatóan jó úton járjanak. Látható tehát, hogy a mozgalom későbbi kisiklása és dicstelen vége nem az alapítók és a résztvevők jóindulatán múlott. A tanítványságra vonatkozó igék túlhangsúlyozása azonban olyan torzulásokat eredményezett, amelynek következtében a személyes pásztorlás, tanácsadás és lelki vezetés került a Szent Szellem vezetésének helyére.
Doktrinák
A tanítások egy része a választott tekintélyről és a szövetségi hűségről szólt Azonban - mivel aggódtak az olyan "nomád" karizmatikusok növekvő száma miatt, akik semmiféle felelősségi rendszerhez sem tartoztak -egy olyan szövetségi szeretetről tanítottak, amely az Istennek való odaszántságot a személyeknek való engedelmességben látja.
Ez egy olyan tekintélyi és engedelmességi hálózatot hozott létre, ahol mindenki felelős egy személyes pásztornak. Így piramis alakú hálózatokat hoztak létre melyek juhokból és pásztorlókból álltak. Olyan lelki láncot építettek fel, ahol mindenki alá van rendelve valakinek , aki szintén alá van rendelve egy másik embernek és így tovább, míg végül az egész hálózat a csúcson lévő vezetőknek van alárendelve.
A kritikusok azzal vádolták meg őket, hogy karizmatikus püspökségeket hoznak létre. Úgy mondták, hogy a piramisokon lefelé mennek az utasítások, felfelé pedig a tizedek.
A pásztor és juh viszonyát a feltétlen engedelmesség határozta meg. Bírálóik több példát hoztak olyan "pásztorokra", akik megkövetelték "bárányaiktól", hogy kérjenek engedélyt mielőtt találkozóra mennek, munkahelyet választanak, és életük legszemélyesebb részleteiben is a pásztorló hozta meg a döntéseket. A tanító személy beleszól tanítványa életének olyan részeibe is, hogy az hova menjen lakni, hol dolgozzon, kivel barátkozzon, mit olvasson, mit egyen, milyen ruhában járjon, stb. A tanítvány köteles engedelmeskedni, különben nem szereti Istent.
A tanítványi kötelékekből szabadult hivők vallomásai szerint a legfontosabb tanítások amelyeket, tanítójuktól kaptak a feltétlen engedelmességről, hűségről és alázatról szóltak a tanítvány személyisége minél előbb megtörjön, és teljes módon alárendelje magát tanítójának. (Megdöbbentő, hogy ezek az elvek sokkal inkább hasonlítanak a hinduizmusban meglévő tanítványsági láncokra, mint Jézus és követőinek kapcsolatára.)
Pat Robertson idézett egy alkalommal egy hívőt, aki a torzulás lényegét a legkézzelfoghatóbban fogalmazta meg: "Ha a mindenható Isten szólna hozzám, és biztosan tudnám, hogy Isten szólt, és a pásztorlóm azt mondaná, hogy az ellenkezőjét tegyem, a pásztorlómnak engedelmeskednék"
Horrorisztikus történetekben bővölködő nagymértékű romlás következett be. Az emberek nem csupán önállótlanokká váltak hanem rendkívül súlyos személyiségzavarok idegbetegségek és depressziós állapotok jelentkeztek.
Családok mentek tönkre, gyülekezetek bomlottak fal, a karizmatikus mozgalomnak ez a része nagy bajba jutott. Killian McDonnell 197ó-ban azt mondta Mumfordnak: "... Ezek az emberek be fognak vadulni attól a hatalomtól, amit kaptak, ti pedig szenvedni fogtok" Ez be is következett.
Ennek fő okát az elemzők abban látják , hogy a pásztorlók fiatal (1-2 hónapos) szellemi ajándékok és tapasztalatok híján levő hívők voltak, akik éretlenségtik folytán arrogánsakká hatalmaskodó és uralkodó személyekké váltak, és ezzel elnyomták az engedelmességben Istent őszintén tetszeni akaró testvéreiket . Ahogyan ez Mumford megfogalmazta a fő probléma az volt, hogy a fiatal vezetők - akiket nem ellenőriztek - szellemi hatalmat kaptak és azt testi módon gyakorolták. A szellemi vezetést felváltotta a lelki vezetés és nem Krisztusnak, hanem az embereknek kellett engedelmeskedni.
Ebből rendkívül szektás, merev, törvénykező rendszerek alakultak ki, amelyek nemcsak nélkülözték, hanem ellen is álltak a Szellem szabadságának és akaratának.
Az emberi pszichikus befolyás sok esetben egyéni tragédiákban végződő, elviselhetetlen lelki terrort eredményezett. A manipulálás szerves része helyenként a megfélemlítés, sőt megszégyenítés volt.
Beszámoltak hívők olyan gyülekezetekről, ahol a pásztorlójának engedetlen tanítvány az
1 Sámuel 15:23 szerint ,,átkozott varázslónak” lett kikiáltva és "útálatosnak Isten előtt". Némely fiatal pásztorló –engedelmességük részeként-tizedet is követelt diáktársaitól.
Még különösebb képződményt produkált, amikor a tanítványsági tanokat összekapcsolták a háborúra és üldöztetésre való készüléssel. Ilyenkor a felekezeti tagok nem is találkoznak a pásztorlójukon kívül jóformán senki mással, hacsak titkos kiképzőtáborokban nem, ahol a várható spártai körülményekre készítik fel őket. Legfeljebb csak hallomásból tudnak arról, hogy ki áll a titokzatos láncolat tetején.
Ez még inkább teret enged a manipulálásoknak és lelki leuralásnak, amit egy nagy gyülekezet nyilvánossága ki tud küszöbölni. A keresztények körében a tanítványság-mozgalom egyre erősödő kritikát és elutasítást kapott.
Mumford és barátai a bírálatokra azt válaszolták, hogy ők megújított bibliai magyarázatot tanítanak Isten kormányzásárál, az Isten által adott hatalomról, és a szövetségi hűségről.
„Új bor” címen egy népszerű tanító újságot adtak ki, nagy konferenciákat tartottak, amelyeket a mohó tanítványok ezrei látogattak kazettáikat pedig milliók vették meg és hallgatták.
Válaszul más keresztény vezetők bojkottálták az egyébként is exkluzívvá váló mozgalmat.
A pásztor mozgalom körül kialakult vita élessége érzékelhető abból az 1975. június 27-én keltezett nyílt levélből, amit Pat Robetson írt Bob Mumfordnak Robertson ebben azt állította, hogy nemrégiben Lousvillben, Centucky államban tett látogatása során, olyan szektás kifejezésmóddal találkozott, amiben inkább az „engedelmesség” mint a gyülekezet, inkább a „pásztorlók”, mint a pásztor , és inkább a „kapcsolatok” , de nem Jézus szerepeltek.
Ugyancsak Pat Robertson a pásztorlási tanokat "varázslásnak" nevezte, és a "700-ak klubja" egyik élő műsorában, a tanítványság-mozgalmat összekapcsolta a Jim Jones által vezetett kultusszal. Amint mondta, az egyetlen különbség az, hogy a "pásztorok" nem szolgálnak a „Cool Aid”-del.
Majd az általa alapított CBN tévéhálózat adásaiból kitiltotta a mozgalom tanítóit, és minden velük készített felvételt letöröltetett. A Logos Internationa 1975 októberében Jeruzsálemben rendezett világkonferenciájára Kathrin Kuhlmann nem volt hallandó elmenni addig, amíg vissza nem vonják Mumford meghívását. Mumford engedett.
A Teljes Evangéliumi Keresztény Üzletemberek Nemzetközi Hálózatának elnöke, Demos Shakarian, úgy döntött, hogy a mozgalom vezetői közül senki sem beszélhet az üzletemberek összejövetelein.
Válságtünetek
Derek Prince már 1976-ban kiadta „Tanítványság, pásztorlás, elkötelezettség” című könyvét, amelyben négy alapvető irányelvről beszél:
1. A Biblia, a Szentírás a végső tekintély
2. Vezető pozíció betöltésének alapfeltétele a kipróbáltság.
3. Egy vezető sem lehet független, hanem illeszkednie kell a vele egyszinten levő vezetők csoportjába.
4. Krisztus az, aki elhív, és aki elmozdít.
1977-ben nyilvánosság előtt is egy konferencián kifejezte azt, hogy nem ért egyet a tanítványság-mozgalom olyan szélsőségeivel, hogy az emberek az Istennek való hűséget az emberekhez való hűséggel cseréljék fel. Később így fogalmazott: „Nem hiszem, hogy valaha is Isten szándéka lett volna, hogy egy ilyen mozgalmat indítson.”
1983-ban formálisan is szakított a CGM-mel.
Az alap töredezésnek indult.
A tanítványság-mozgalom többi vezetője azzal próbálta palástolni Prince kiválását, hogy Isten szélesebb szolgálatra hívta el őt.
Az „Új bor" elveszítette olvasótáborát, és minden kétségbesett erőfeszítés ellenére, amellyel megpróbálták életben tartani a lapot, 1986 decemberében megszűnt.
Basham kiábrándult, megbetegedett és 1989 márciusában meghalt.
Baxter elköltözött Kaliforniába, San Diego környékére.
Simpson szintén elköltözött Malibuba, ahol helyi gyülekezet építésébe fogott (ez lett ettől fogva a CGM központja), és bár az „Új bor” utolsó számainak egyikében bocsánatot kért és elhatárolta magát a mozgalom szélsőségeitől, de nem ismerte el azt, hogy ő maga vagy az egész mozgalom tévedett volna.
Mumford, hogy megpróbáljon azokból a kötelekből szabadulni, amelyeket a mozgalom jelentettt számára, 1984-ben San Francisco mellé költözött. Minden ember - Simpson és Baxter kivételével-„szabadon engedte” tanítványait, hogy megtalálják a maguk útját, egy személyre szóló pásztor nélkül.
A széthulló vezetés is megmutatta azt a tényt, amit akkor már általánosan - sőt a vezetők nagy része is - vallottak, hogy a tanítványság mozgalom, minden szándéka és célja ellenére: eretnekség.
A mozgalom missziós tevékenységet is folytatott, és sok országban támadtak helyi követői. A mozgalom körüli vitákról szinte alig tudtak, sőt, némelyek a mozgalom teljes bukásáról és megszűnéséről, a vezetők kiválásáról, a mozgalomban betöltött szerepük miatti bűnbánatukról és megtérésükről sem értesültek Ezért is volt fontos, hogy Bob Mumford 1981-ben nyilvánosságra hozza megtérési nyilatkozatát.
Mások ezeket teljesen figyelmen kívül hagyták, ezért a tanítványság mozgalom elveire alapult gyülekezetek, csoportok egy része még ma is működik. Pedig Mumford nyilvános megtérésének az volt az egyik célja, hogy mindenki, aki még benne van ebben a doktrínában, szabaduljon meg belőleés keresse a gyógyulást. A legfőbb tanítók egyike kérte a tanítványoktól, hogy hagyják el a „tanítványságot".
Mumford megtérése
Mumford személyes válságának mélypontján felkereste Jack Hayfordot, aki a kemény konfrontációk közepette is élvezte bizalmát. Hayford felismerte, hogy Bob problémáját az okozza, hogy még nem tudta feldolgozni a tanítványság mozgalom bukásának következményeit, és ez megrontotta az Úrral való kapcsolatát. Mumford megszívlelte barátja tanácsát, és novemberben ismét felkereste őt azzal a késéssel, hogy a pásztorok éves konferenciáján, ahol 1700 pásztor és feleségeik voltak jelen, akik 700 gyülekezetet, 34 felekezetet, 41 államot, és 17 nemzetet képviseltek, felolvashassanak egy megtérési nyilatkozatot, amit Jack Hayford mély együttérzéssel meg is tett.
A következő este Ridgecrestben (Észak-Karolina) Bob Mumford a. CBU tanító konferenciájának színpadán állt. Amerika legrégebbi és legnagyobb tanító konferenciáján. Azért állt ott, hogy felolvassa azt a nyilatkozatot, amelyet Hayford előző este felolvasott Kaliforniában. Nyilvános bocsánatkérését azért, mert jelentős része volt abban, hogy emberek eretnekségbe kerültek. Ugyanezen a konferencián Derek Prince, sőt Don Basham özvegye is jelen voltak.
Bob Mumford jól látható megrendültséggel olvasta fel az alábbi nyilatkozatot:
„1974-ben Jack Hayford és két másik testvér kifejezte a tanítványság koncepciójával kapcsolatos kifogásait.Mások is hasonló tanácsot adtak. Bár nem állt szándékomban makacskodni, mégis figyelmen kívül hagytam felhívásukat, kárt okozva ezzel magamnak és másoknak is.
Ennek a bocsánatkérő nyilatkozatnak két ismert motívuma van. Először: noha az Urat magát bántottam meg, amilynek az Ő ellenállása volt a következménye, mégis kitartottam meggyőződésem mellett. Másodszor: mélyen meg vagyok róla győződve, hogy azok, akiket sérülés ért, csak azáltal tudnak meggyógyulni és helyreállni, ha ragaszkodom az igazsághoz. A következő nyilatkozat az én személyes meggyőződésemet fejezi ki, nem merek mások nevében nyilatkozni.
A karizmatikus mozgalom független részének véleményem szerint, igen nagy
szüksége volt azokra az elvekre, amelyeket én tanítottam a hetvenes évek elején, nevezetesen a szellemi tekintélyről, tanítványságról és pásztorlásról szóló tanításokra.
Ezeknek a szükséges, alapvető bibliai elveknek a hiánya és a személyes szentség elvesztése nyilvánvaló volt abban az időben.
Előrelátható módon, a szélsőségek és károsodások ott kezdtek el jelentkezni, ahol mindig is, azaz, amikor széles szakadék keletkezik aközött, amit tanítanak (orthodoxia vagy helyes tantétel) és aközött, ami ténylegesen történik (orthopraxis vagy helyes gyakorlat). Ezeknek az elveknek kiforgatása és önkényes alkalmazása helytelen és káros volt.
A felelősségvállalás, a mások irányítása alatt folyó személyes képzés, és a hatékony pásztorlás szükséges bibliai alapelvek. Valódi szellemi érettségre van szükség ezek gyakorlásához. Ezeknek a bibliai realitásoknak meg kell maradniuk azok között a határok között, amelyeket az Újszövetség megszab. Azonban, személyes fájdalmamra és bosszúságomra, ezek a részhangsúlyok könnyen egy egészségtelen alárendeltséghez vezethetnek, amely emberi vezetők iránti torz, bibliaellenes engedelmességben mutatkozik meg. Ezeknek a túlkapásoknak jelentős része az én személyes felelősségi szférámon belül jelent meg. Azokért a sérülésekért és szégyenért, amelyet ezek embereknek, családoknak és Krisztus Testének szélesebb körben okoztak, bűnbánattal megtérek és kérem, hogy bocsássatok meg.
Mindenkit, akit közvetlenül befolyásolt ez a tanítás, hadd bátorítsak személyesen, hogy vizsgálja fölül, hogyan él ezekkel. Mindannyian vegyük a bátorságot mindazon lépések megtételéhez, amelyek szükségesek ahhoz, hogy visszatérjünk a Krisztus központú élethez.
Bob Mumford, San Rafael, California.
A bejelentést a hallgatóság (mintegy 3500 vezető) dörgő tapssal jutalmazta.
Bob Mumford a megtérési nyilatkozat után adott interjúban többek között a következőket mondta:
-1984-ben visszavonultam a tanítványság mozgalomból és Kaliforniába költöztem. Megszakítottam a kapcsolatomat minden korábbi „tanítványommal”, távoli barátok maradtunk, de mindnyájan szeretnék azt, amit én is, ha ez az egész meg sem történt volna.
Egy évre kiálltam a nyilvános szolgálatból, hogy Istent keressem és átvizsgáljam az életemet. Amikor az emberek azt tapasztalták, hogy visszavonultam a tanítványságtól, elkezdtek a világ minden tájáról írni nekem. Leírták mindazokat a sérüléseket és fájdalmakat, amiket nekik ez a mozgalom okozott. Először kezdtem felismerni azt a mély rombolást, amit a mozgalom mások életében végzett. Válságba kerültem.
Másokat tanítottam a megtérés szükségességéről, de én nem tettem meg ezt. Amikor megírtam ezt a nyilatkozatot, az örömnek egy újabb foka szabadult fel az életemben, az otthonomban és mindenben, amit tettem.
Most már értem a bibliai figyelmeztetést: „ne uralkodjál a nyáj fölött!” Én
pontosan ezt tettem. A saját szívemben a felelősségnek diadalmas érzése volt, az emberek viszont manipulálva és elnyomva érezték magukat. Azt a helytelen benyomást keltettük, hogy velünk nem lehet testvéri közösségben senki, aki nem úgy csinálja a dolgokat, ahogyan mi. Ez hiba volt. A testi ember kapott hatalmat.
Amit tenni akarok életem hátralevő idejében, az, hogy tanítsam az embereket arra, hogyan kövessék Jézust.
Hayford reagálva Bob Mumford nyilatkozatára kifejtette, hogy hasonló, őszinte megtérésekre van szükség, és a megtérőket vissza kell fogadni Krisztus testébe.
Külön kihangsúlyozta, hogy a tanítványság-mozgalomban résztvettek nek hosszú ideig tartó gyógyulási folyamaton kell átmenniük, nagy türelmet, odafigyelést és segítséget igénylő utógondozásra szorulnak
Tanítványság-mozgalom Magyarországon
A pásztorlási mozgalom misszionáriusai Magyarországon is hívekre és követőkre találtak. Ez a tanítás a magyar Egyházban legalább akkora károkat okozott, mint máshol a világban.
A tanítványság klasszikus, szélsőséges irányzatai, mint a „pásztor és juh”, „tanító és tanítvány” páros kapcsolata (Kettős Klub= KEQ vagy újabban Baráti Kapcsolat=BAKA) és a kommuna jellegű, teljes vagyonközösségben élő vadhajtások mellett, a szelídebb, azonban uralkodásra, lelki vezetésre és törvénykezésre hajlamos gyülekezetek egyformán megtalálhatók
A tanítványság mozgalom magyarországi történetét egy személyes bizonyságon keresztül szeretnénk bemutatni. Soós István, aki kezdettől fogva követte a mozgalom kibontakozását Magyarországon, és testközelből tapasztalhatta annak hatásait és következményeit, ezekről az évekről így vall:
Személyes tapasztalataim a tanítványsági mozgalomról
A mozgalomnak azokat a jelenségeit szeretném elmondani, amilyeket személyesen tapasztaltam. Ez egy gyülekezet történetével is egybeesett. Azokról a negatív jelenségekről beszélek, amelyekből saját káromon tanultam, azonban mások számára is tanulságosak lehetnek.
A tanítványsági mozgalomban való részvételem jó tíz éves lelkipásztori szolgálatom nagy részével egybeesett. Azért vettem részt benne, mert nagy igényem volt a magam és munkatársaim képzésére.
A tanítványsági mozgalomnak vannak karizmatikus és nem karizmatikus, enyhébb és radikálisabb irányzatai. Az enyhébb, nem karizmatikus irányzatok közül hármat ismerek Magyarországon. Ezek nem folynak bele helyi gyülekezetek életébe, hanem egyes személyek tanítvánnyá tételére törekednek. Főként tanulmányi csoportok formájában működnek, a személyes evangelizációra és „életmód-evangelizáIásra” teszik a hangsúlyt. Ennek egyik típusa az ún. „navigátor”-mozgalom, amely tudomásom szerint a 70-es évek végén kezdődött Magyarországon, és számos fundamentalista gyülekezetből szervezett tanulmányi csoportokat.
A másik a „Campus crusade for Christ” nemzetközi missziós társaság által szervezett tanfolyamsorozat. Ők rendezték világszerte a „]ézus élete”c. filmmel történő evangelizációkat, és tanfolyamaikat az új megtértek utógondozására dolgozták ki. Itthon Timótheus Társaság néven ismeretesek.
A harmadik egy bécsi székhelyű bibliaiskola tanulmányi anyagán keresztül jelent meg Magyarországom, amelynek "Evangelizálás és tanítványság" a címe.
Ebben a kötetben van egy olyan fejtegetés, amely a tanítványsági módszer növekedési stratégiáját hasonlítja össze a hagyományos, hirdetéses evangelizálás hatásosságával. A leírás szerint egy evangelista hatékonysága egyenes arányú, míg egy tanítvány módszere exponenciális görbéjű növekedést hozhat. Ha egy evangélista naponta egy embert vezet Jézushoz, a tanítvány pedig évente egy személyt, akit ki is képez arra, hogy tanítványi módszerrel dolgozzon, és mindketten 32 éven át folyamatosan szolgálnak, akkor a tanítványsági módszer hatékonysága 370 ezerszer nagyobb lesz az evangélistáénál. Ez persze csak elmélet. De a tanítványsági mozgalomra jellemző, hogy növekedési stratégiájukat messze hatékonyabbnak vilik az evangelista hirdetéses módszerénél.
Karizmatikus gyülekezetünkben, mely először Budafokon működött, a tanítványsági mozgalmat két szakaszban éltük át. Az elsőben a személyes pásztorlás tanítása és rendszere, a másodikban a tanítványság gyakorlása volt hangsúlyos. A pásztorlás tanítását 1981-ben hallottuk először az amerikai Tudd Burke-től , aki akkoriban oklahomai lelkész volt.
Őt a kambodzsai missziójáról írt könyvén keresztül ismertük meg. Amikor Magyarországon járt, munkatársaimmal meghívtuk a gyülekezetünkbe, ahol előadta a pásztorlási rendszer elveit. Ez forradalminak hatott számunkra, és úgy éreztük, hogy ez segít „ráncbaszedni” gyülekezetünket, ahol sok egyénieskedés volt.
E tanítás lényege az, hogy mindenkinek egyénileg, személyes pásztorra van szüksége, aki őt a szellemi, és a mindennapi életében felügyeli és tanácsokkal látja el. Mivel egy pásztor több száz ember esetében erre képtelen, a tekintély egy piramisszerű strukturális rendszerben továbbdelegálódik. Ennek megfelelően Todd Burke pásztorolt engem, én a gyülekezet véneit, és ez tovább haladva elért minden tagot. A pásztortás elvei kilenc pontban fogalmazódtak meg, melyek között a legfontosabbak az alárendeltségi viszony elfogadása, és a személyes pásztorral történő elszámoltathatóság voltak. Mind ezektől azt vártuk, hogy ez a kapcsolatrendszer a hívó szükségeit és a problémáira megoldást ad. Egy másik elv, hogy a hívő fontossági sorrendjében Isten után a másodi helyen a személyes pásztor áll, csak azután következik a házastárs és a család. A másik fontos tanítás a ,kapcsolódásról" szólt, Ezékiel 37. "a száraz csontok próféciájában" használt kép szerint, amily a tekintély elfogadása alapján működött. Erre a római százados megvallása - "én is hatalom alá rendelt ember vagyok" - szolgáltatta az igei alapot. Fontos elv volt még az a szövetség, amely a pásztorlási rendszert elfogadókat egyesítette. Így a szövetségbe tartozók meg lettek különböztetve azoktól akik ezen kívül álltak.
Ebből olyan furcsaságok is adódtak, hogy például a gyülekezetemen kívül álló, egy történelmi egyházhoz tartozó lelkészt is pásztoroltam, aki viszont gyülekezetemen belüli személyt pásztorolt. Ennek révén a gyülekezet belső élete kiszolgáltatottá vált a külső befolyásnak, ami később manipulációhoz vezetett.
Kezdetben úgy tűnt, hogy jól mennek a dolgok, de egyre-másra feszültségek kezdtek jelentkezni. Az uralkodások, visszaélések láttán azt mondtuk az elvek jók, de az emberek éretlenek.
Todd Burke apostoli tekintélyt igényelt és gyakorolt gyülekezetünk felett, ami végül súlyos károkat okozott abban a gyülekezetben, amely a Szent Szellem tüze által indult, és potenciálisan magába foglalta azokat az ígéretes embereket, akikkel egy sikeres gyülekezetté válhatott volna. E rendszer által nem az isteni áldás, erő és a épülés jött, hanem ellenkezőleg, feszült kapcsolatok, bizalmatlanság, csalódások és megosztottság.
Úgy éreztük, hogy jogosan várhatunk segítséget Todd Burke-től vagy elöljáróitól. Ők azonban valóságos segítséget nem nyújtottak, hanem engem - mint a gyülekezet vezetőjét - hibáztattak ezért a helyzetért. Todd Burke ettől kezdve nem jött Magyarországra, megfutamodott a problémák elől. Ma már úgy látom, akkor hibáztam igazán, amikor ebbe a kapcsolatrendszerbe belementem, ahelyett, hogy a Szent Szellemmel való mélyebb közösségre építettem volna.
Végül feloldottam a gyülekezetet a személyes pásztorlási rendszer alól, szabad választást hagyva annak, aki ezt igényli.
Személyesen Todd Burke-kel etttőI kezdve megszűnt a kapcsolatom. Mindez már nem segített abban, hogy a gyülekezet egységben maradjon. A gyülekezet tagjainak egy része a Hit Gyülekezetéhez csatlakozott, a többiek pedig három csoportra oszlottak. Egy kisebb csoport azért vált el tőlünk mert ők továbbra is Todd Burke személyéhez és a pásztorlás vonalához ragaszkodtak. Most Imádság Háza Gyülekezet néven működnek. Nem tartom valószínűnek, hogy ma is ezt az irányt képviselik.
A másik része bizonyos helyi adottságokhoz ragaszkodott és a személyemet, pásztornak, már nem fogadták el. A harmadik résszel, melynek vezetője voltam, egy új helyen folytattunk közösségi életet most már Mahanaim Teljes Evangéliumi Keresztény Gyülekezet néven.
Az előzőekből okulva tartózkodtam a pásztorlási kapcsolatokat hangsúlyozni, azonban, mivel ezt a lehetőséget nyitva hagytam, a tanítványsági irányzat kezdett teret nyerni.
A tanítványság szellemében ugyanazt képviseli, mint a korábbi pásztorlási rendszer, azzal a különbséggel, hogy míg a pásztorlásnál a gondoskodás és a felügyelet volt a fő cél, itt azonban a Máté 28:19-20-ból ismert kiküldési parancs alapján mások tanítvánnyá tétele, és a
2 Timótheus 2:1-2-ben a négygenerációs tanítványsági minta szerint, az úgynevezett „minőségi” emberek kiképzésére helyeződik a hangsúly. Ez úgy működik, hogy a tanítvány rendszeresen találkozik tanítójával, aki számára személyes útmutatást, tanácsokat ad, ugyanakkor magáról be kell számolnia, és semmit sem titkolhat el.
A lelki vezető feltétel nélküli tekintélyt gyakorol tanítványa felett, saját életvitelét, szemléletét a keresztény élet kérdéseiről mintának állítja. Sajnos (tapasztalatunk szerint) ezzel hamar pszichikai befolyása alá vonja tanítványát. Az Istennek való engedelmesség a személyes tanítónak való engedelmességen méretik meg. Ezért kialakul egy megfelelési kényszer, félelem és szorongás. Az isteni tekintély fölé kerül az emberi tekintély. A Biblia szerint Krisztus helyezte a Testbe az ajándékokat, s a tekintélynek a Szent Szellem kenetén kell alapulnia.
Újonnan mellém került munkatársam először segítőkészen, majd egyre erőteljesebben önálló kidolgozásokkal képviselte a tanítványságot. Sajnos elkövettem azt a nagy hibát, hogy ambiciózus fellépése és intellektuális adottságai alapján a megengedhetőnél nagyobb teret és tekintélyt biztosítottam neki. Ekkor már köztudott volt, hogy a tanítványsági-pásztorlási mozgalom világszerte megbukott, és nagy károkat okozott a karizmatikus keresztények között. Olvastam Bob Mumford beismerő és megbánó nyilatkozatát is, ami munkatársaimat egyáltalán nem zavarta. Még az sem, hogy Todd Burke-ről kiderült, hogy
elhagyta feleségét, családját, és paráznaságba esett. Az Urat is elhagyta, és a New Age mozgalomhoz csatlakozott, ahol a vezetők közé tartozik.
Családi tragédiájuk, hogy egyik kis fukat a szomszéd gyereke játék közben agyonlőtte. Felesége újra férjhez ment egy keresztény férfihoz.
A szívem mélyén éreztem , hogy ez a helyzet kétségbeejtő, mégsem tudtam elérni azt, hogy a gyülekezet lekerüljön erről a kényszerpályáról. A beletörődés és a kudarctól való félelem vitt arra, hogy ezt a látszat-vezetést fenntartsam.
Most már átlátom e helyzetnek a szellemi hátterét: pszichikai varázslás alá kerültem, de akkor már nem tudtam önmagamnak sem megmagyarázni, hogyan jutottam ilyen kiszolgáltatott helyzetbe. Eltűnt az Úrban való örömöm, helyébe gond, gyötrelem, alkalmatlanságérzés és önvád került. A tanítványsági mozgalom pszichikai, vagyis lelki szinten végzi (az egyéként bibliai) pásztorolás, lelkigondozás szolgálatát. Ha azonban csupán emberi szintű képességekre hagyatkoznak, annak szükségszerűen a versengés, bizonyítási kényszer, intellektuális és érzelmi leuralás, manipulálás lesz a következménye. Derek Prince tanítása igaz. Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy ez nem más, mint varázslás.
Ezen a szinten a kenet, a Szent Szellem jelenléte, az elhívás egészen más értelmezést nyernek, és nagyon nehéz ilyen közegben szolgálni.
Saját gyülekezetemben a szolgálatom alatt nyomás és sikertelenség-érzés volt rajtam, de ha pl. vidéken, vagy Németországban szolgáltam, a Szent Szellem kiáradt és működött.
A tanítványsági mozgalom ellentmondása az, hogy míg arra lenne hivatott, hogy hitben felépítse az embert, éppen lelki kiskorúságban tartja őket és személyiségükben nagy rombolást végez.
Pl. fiataloknak megmondják kivel házasodjanak, kivel ne, jegyességet szétbontanak, továbbtanulást megakadályoznak, elhívást kijelölnek ráprófétálással, és ami nagyon gyakori, a házasfelek között bizalmatlanságot és feszültséget támasztanak. Ezek nem légből kapott dolgok, mert később többen jöttek lelkigondozásra ilyen sérülésekkel.
Számos olyan kapcsolatot láttam, ahol a tanítvány a tanító személyiségjegyeit, gondolkodásmódját, magatartási és életviteli szokásait felvette, mondván, hagy a tanító élete mindenben követendő. Ilyenkor az az érzése az embernek, hogy nem is azzal a személlyel beszél, hanem a tanítója szellemiségével áll szemben. Úgy gondolom, adhatunk egymásnak jó keresztény példákat és tapasztalatokat, de amikor valaki emiatt elveszti saját személyiségének eredetiségét és egy másik ember pszichikumának uralma alá kerül, ott tanítványképzés címén eltorzulás jön létre. Meggyőződésem az, hogy Jézus a Máté 28-ban nem ilyen tanítványképzésre gondolt, hiszen nem azt parancsolta, hogy „tegyetek a ti tanítványaitokká minden népeket”, hanem azt, hogy az Ő tanítványaivá tegyük őket.
Megtörtént olyan is, hogy a tanítvány tanítójának modortalanságát, civakodó magatartását is átvette, mert számára a veszekedés stílusát is mintául állították
Ez a függőségi viszony sokkal veszedelmesebb, mint azt valaki első hallásra gondolhatná. Egy testvérnő elmondta, hogy amikor személyes elöljárójával a kapcsolata megszakadt, szinte úgy érezte, hogy a kábítószer elvonásához hasonló depressziós tünetek jelentkeztek, oly erős függőségi viszony volt köztük. Más valaki azt mondta, miután kijött egy ilyen kapcsolatból, úgy érezte újra meg kell térnie, mert korábban személyes tanítójához és annak akaratához tért meg. Jellemző a tanítványsági kapcsolatokban a hamis küldetéstudat burjánzása is, pl. amikor egy nőtestvér hivatottnak érzi magát arra, hogy magyarországi gyülekezetvezetők felé intő, helyreigazító szolgálatot végezzen, holott az élete ilyen ajándékról egyáltalán nem tesz bizonyságot.
A tanítványsági elvek alapján kialakul egy sajátos értékrend, sajátos szóhasználat az emberekkel való bánásmóddal kapcsolatban, úgymint „el kell kapni”, „be kell törni",
,,nem adja meg magát”, ”meg kell metszeni”, „keményen fölállítani neki a mércét”, „megsózni valakit" (vagyis keményen megmondani a hibáit, ami persze megalázza őt, és ha ezért elmegy, piócához hasonlóan nem bírja a sózást). Hát aztán el is lettek az emberek kapva, meg is lettek sózva, meg is lettek metszve, és ennek a kezelésnek eredményeképpen el is távoztak a gyülekezetből.
A tanítványság-mozgalomban kialakult egy felsőbbrendűségi tudat is a mozgalmon kívül levő keresztényekkel szemben. Ez kritikus véleménynyilvánításban, törvénykezésben mutatkozik meg. Megdöbbenve hallottam utóbb olyan eseteket is, hogy a mozgalomból kivált emberekre szerencsétlenséget prófétáltak, sőt némelyeket „átadnak a Sátánnak” arra hivatkozva, hogy ezek az emberek kiválásukkal Isten akarata ellen lázadnak.
Hosszas imával és böjttel kerestük feleségemmel együtt Isten akaratát személyes életünkre nézve. Ezután Isten lehetőséget adott nekünk arra, hogy Dél-Koreában részt vegyünk a Nemzetközi Gyülekezetnövekedési Konferencián 1990 szeptemberében. Életközelből láttuk és tanulmányozhattuk, hogyan munkálja a Szent Szellem Cho pásztor gyülekezetében a növekedést odaszánt imádkozók és lelki munkások által. Yonggi Cho többször hangsúlyozta, milyen nagy jelentőséget tulajdonít a Szent Szellem személyének, a vele való közösségnek a gyülekezetépítés munkájában. Alkalmunk volt több napot tölteni a Böjt-és Ima hegyen is, ahol bizonyosságot nyertünk, hogy a gyülekezetépítésnek nem a tanítványság emberi módszere, hanem a Szent Szellem ereje által kell végbemennie, és mi ebbrn akarunk ~ni. Rendkívüli öröm, reménység és bizakodás töltötte el a szívünket, kicserélődve jöttünk haza.
Egy másik megoldás
„A tanítványság egészségtelen alárendeltségben végződik, ami emberi vezetőknek való perverz és igeellenes engedelmességhez vezetett - egy foglalta össze Bob Mumford, a tanítványság-mozgalom egyik legnagyobb hatású vezetője, a mozgalom végeredményét
A tanítványság-mozgalom az egyháztörténet számos eltorzult irányzatához hasonlóan, az esztelen kollektivizálás és a túlzott önállóság (vagy magára hagyatottság) közötti harc „eredményeként” született meg.
Ezen szélsőségek feloldására egyik példa Paul Yonggi Cho szöuli gyülekezetének
házicsoport rendszere, ami igen bevált az Ázsiai országokban, Koreában, Kínában, Japánban. A nyugati Egyházban azonban szintén erősen vitatott.
Annak érdekében, hogy megismerhessük ennek gyakorlati működését, a következő oldalakon egy hosszabb részt közlünk Yonggi Cho, a kisközösségekkel foglalkozó tanulmányából. Ezzel nem az a célunk, hogy a tanítványság helyett egy másik sémát adjunk közre , mert még a jó módszerek vallásos utánzását sem tartjuk helyénvalónak. A helyi gyülekezeteknek a Szent Szellem vezetése szerint, Isten Igéje alapján a nemzeti jelleget figyelembe véve és megőrizve kell kialakítaniuk azokat a formákat, amelyek a gyülekezet hatékony működését a leginkább szolgálják. Hiszen éppen ezek a formák vannak a legnagyobb kölcsönhatásban egy adott társadalom, vagy ország etnikai, kulturális és egyéb örökségével. Meggyőződésünk, hogy sem egy amerikanizált, sem egy Ázsiából, Afrikából, Latin-Amerikából vagy máshonnan importált, szolgaian lemásolt módszer sem fog segíteni a magyar embereknek abban, hogy Istenhez forduljanak Az Evangélium egy és oszthatatlan. Azonban azok a formák, amelyek között a bibliai igazságokat gyakorolják, országról országra, népről népre változhatnak, ahogy Pál apostol is mondta:
„A zsidóknak zsidóvá lettem, hogy zsidókat nyerjek meg...
..Mindeneknek mindenné lettem, csak hogy minden módon megtartsak némelyeket.”
(1 Korinthus 9:22.)
Yonggi Cho „Sikeres házi közösségek" című művében a tanítványsággal szemben a kisközöségek alapelveit a következőképpen határozza meg: „...A mi gyülekezetünkben a sejtek vezetőinek az a feladatuk, hogy segítsék a tagok szellemi fejlődését irányítani bátorítsák, buzdítsák őket a közösségre, evangelizálásra. De soha nem avatkoznak bele a tagok személyes ügyeibe. Ez nem a gyülekezet feladata. Minden tagot arra kell serkenteni és tanítani, hogy a Szent Szellemtől függjön, és saját hitéletet alakítson ki .Soha nem buzdítom a tagokat arra, hogy a gyülekezet vezetőitől függjenek, mert ez éppen olyan rossz lenne mint a kommunizmus. Minden, ami rombolja a személy függetlenségét, a személyiségét és felelősségérzetét az ördögtől van. Isten nem bábuknak teremtett minket. Személyiséget adott nekünk, hogy Vele közösségben élő szerető fiakká és lányokká fejlődjünk. Ezeknek a kis közösségeknek az a céljuk, hogy ezt a közösséget az Úrral erősítsék.
A gyülekezetünkben szereteten alapuló tekintély van.
Ha egy pásztor igazán szereti gyülekezetének tagjait, akkor azok engedelmeskednek neki. De ha a pásztor csupán pozíciójánál fogva próbálja hatalmát gyakorolni, az emberek lázadni fognak és ő bajban lesz".
(Az összeállítás a Dictionary of pentacostal and charismatic movements és a Ministris today című lap 1990 január/ február-i számának cikkei és tanulmányai felhasználásával készült. Fordította. Pászti Éva.)
