20. Azután hazament, és ismét összegyűlt a sokaság, úgyhogy ők még enni sem tudtak emiatt.
21. Amikor ezt meghallották hozzátartozói, elindultak, hogy elfogják, mivel azt mondták: magán kívül van.

Magyarázat:

Márk evangélistának köszönhetően egy rendkívüli életképbe pillanthatunk bele ma. Hogy mibe áll Jézusnak az itt leírt állapota, nehéz pontosan rekonstruálni. Többféle görög nyelvi értelmezés lehetséges ugyanis:
Annyira lekötötte Jézust a szolgálat, hogy nem volt módja, enni (lásd 20.v.), minek következtében elgyengült rosszul lett. Családja radikálisan változtatni akart ezen a helyzeten.
Érthetetlen amiket beszél, furcsa amiket tesz, tehát megzavarodott. Hazai terepen, ismerősök között kellemetlen volt ez a családtagjainak, ezért ki akarták ragadni a tömegből, hogy visszavonulásra késztessék.
Jézus ( a prófétákhoz hasonló vö. 1 Sám 10,6) eksztatikus önkívületi állapotba került, amely ugyancsak kínos helyzetet teremtett, kérdéseket generált.

Akármit is értettek Jézus rokonai az állításuk alatt, pusztán emberi oldalról, pillanatnyi látványos tünetek alapján ítélték meg a helyzetet. Akár jó szándékból, akár szégyenérzettől vezérelve cselekedtek, végső soron a Megváltót akadályozták a szolgálatában. Még ha vélhető legjobb belátásuk igazolhatná is őket, nem vettek tudomást egy létező magasztosabb szempontról. érdemes tehát a dolgok mögé nézni, mielőtt megszokásból, konvencióból vagy reflexből cselekszünk !

Várady Endre