Biblia-Ige- János Apostol I. levele 5. rész

1. Mindaz, a ki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született; és mindaz, a ki szereti a szülőt, azt is szereti, a ki attól született.
2. Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait megtartjuk.
3. Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek.
4. Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk.
5. Ki az, a ki legyőzi a világot, ha nem az, a ki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!
6. Ez az, a ki víz és vér által jő vala, Jézus a Krisztus; nemcsak a vízzel, hanem a vízzel és a vérrel. És a Lélek az, a mely bizonyságot tesz, mert a Lélek az igazság.
7. Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy.
8. És hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a földön, a Lélek, a víz és a vér; és ez a három is egy.
9. Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, a melylyel bizonyságot tett az ő Fiáról.
10. A ki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. A ki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, a melylyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról.
11. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van.
12. A kié a Fiú, azé az élet: a kiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.
13. Ezeket írtam néktek, a kik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében.
14. És ez az a bizodalom, a melylyel ő hozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket:
15. És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, a melyeket kértünk ő tőle.
16. Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, a ki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön.
17. Minden igazságtalanság bűn; de van nem halálos bűn is.
18. Tudjuk, hogy valaki Istentől született, nem vétkezik: hanem a ki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt.
19. Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel.
20. De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.
21. Fiacskáim, oltalmazzátok meg magatokat a bálványoktól. Ámen!

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

József pedig azt mondta: Ne féljetek; avagy Isten gyanánt vagyok-e én?      l.Móz. 50,19

Fénylő Ige! - Olyan ember mondja, aki külsőleg magasra vitte. József a börtönből és rabszolgaságból a legmagasabb egyiptomi kormánytisztviselő lett. Ilyen változást nem mindenki tud elhordozni. Sokan, akik előbb Istennel jártak, hátat fordítanak Neki, ha a világban valamire viszik. Külsőleg felfelé mennek, belsőleg lefelé. Józsefnél ez másként jelentkezett. Ő olyan gazdag volt, hogy egész kocsirakományokat küldhetett ajándékul (l.Móz. 45,21), mégis szerény, alázatos és Istentől függő maradt. Jó azoknak a hívőknek, akik külső helyzetük javulásakor is szívből mondhatják: avagy Isten gyanánt vagyok-e én? - Mikor József ezt a kijelentést tette, afelől döntött, hogy testvéreit megbüntetni-e vagy sem. A döntés egyedül az ő kezében volt. De ő nem akart a saját hatalma, értelme és akarata szerint dönteni, hanem Isten útmutatása felé fordult és ezt mondta: "avagy Isten gyanánt vagyok-e én"? Szinte megrémül attól a gondolattól, hogy önhatalmúlag és ne Isten akaratával egyezően járjon el. József döntése pontosan az ellenkezője annak, amit a természeti ember kevélysége és önakarata ilyen esetben tenne. József magatartása még fényesebben ragyog, midőn a személye ellen elkövetett legszégyenletesebb vétket is kész megbocsátani. Most, atyja halála után legjobb alkalma lenne arra, hogy testvérein bosszút álljon. De ő a legmesszebbmenően megbocsát nekik - nem az apjáért, hanem Istenért. József múltjának minden eseményében nem bűnös emberi kezet lát, hanem a csodálatos isteni, hűséges atyai kezet. Ez teszi képessé arra, hogy ne csak megbocsásson, hanem jót is tegyen azokkal, akik ellene vétkeztek.

Varga László: Isten asztaláról

"Ne edd az irigy ember kenyerét, és ne kívánd jó falatjait, mert olyan ő, mint aki számolgat magában: Egyél, igyál! - mondja neked, de nem szívesen. Megevett falatodat ki fogod hányni, és kedves szavaidat elvesztegeted."      Példabeszédek 23,6-8

Ehhez az igéhez nincs mit hozzátenni, önmagáért beszél. Igen tanulságos abból a szempontból, milyen keveset változott az ember háromezer év alatt. Büszkék vagyunk az utolsó évszázadokban az emberiség fejlődésére. Mélységesen megvetjük a régi, vaskorszakbeli embereket, mintha ők egészen mások lettek volna, mint a maiak. Sokan csodálkoznak: mit akarnak a keresztyének ma azokkal a régi könyvekkel, amelyek évezredekkel ezelőtt voltak jók? Mit mondhatnak azok nekünk? Pedig ahogy ezeket a szavakat olvasod, biztosan megjelenik a szemed előtt egy-két ismerősöd, akikre úgy ismersz rá, mintha éppen róluk írták volna a fentieket. Sőt talán magadra is ráismersz, esetleg csak mosolyogva, mit éreztél, amikor a fiad kedvelt étele volt éppen az asztalon, és egy nagy társaság megjelent, s barátságos beszélgetés közben az egészet felfalták. Igen, mi vagyunk azok, akikről az Írás szól. Kezdettől fogva ember az ember, az maradt, és az marad. Aki az Istené, az a legapróbb tettein is megmutatkozik, aki nem neki szolgál, az minden korban selejt marad. Fogadd hát bizalommal az ige egyszerű, világos tanítását.

Örökkévaló Istenem, köszönöm, hogy még az ilyen mindennapi dolgokban is útmutatást ad nekünk a Te igéd. Add, hogy ebben is magamra ismerjek, ne utánozzam a sok ezer éves irigyeket, de legyek óvatos, ha a maiakkal találkozom. Köszönöm, hogy nyugodtan rábízhatom magam a vezetésedre, mert utad örökkévaló út, igazságod nem változik az évezredekkel, sem jóságod nem apadt el az idők folyamán. Ma taníts meg Jézus követésére, ma adj világos látást egyre bonyolódó világunk útvesztői között, és adj erőt, hogy amit évezredes igédből megtanultam, tudjam ugyanazzal a hittel és engedelmességgel követni mai világunkban, hogy valóban együtt imádhassalak a régen elköltözött, de ma is élő üdvözültek társaságában! Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-A HAMIS PRÓFÉTÁK

A mai napon olvasandó igeszakasz: Jer 28,1-11

1 Abban az esztendőben, Cidkijjá júdai király uralkodása kezdetén, a negyedik esztendő ötödik hónapjában ezt mondta nekem a Gibeónból való Hananjá próféta, Azzúr fia, az ÚR házánál, a papok és az egész nép előtt: 2 Így szól a Seregek URa, Izráel Istene: Összetöröm Babilónia királyának az igáját! 3 Két esztendő múlva visszahozom erre a helyre az ÚR házának minden edényét, amelyeket elvitt Nebukadneccar, Babilónia királya erről a helyről, és Babilonba vitte. 4 Visszahozom erre a helyre Jekonját, Jójákim fiát, Júda királyát, és Júda foglyait is, akik Babilóniába kerültek - így szól az ÚR -, mert összetöröm Babilónia királyának az igáját. 5 De Jeremiás próféta válaszolt Hananjá prófétának a papok és az egész nép előtt, akik ott álltak az ÚR házánál. 6 Ezt mondta Jeremiás próféta: Helyes, bár úgy tenne az ÚR, és teljesítené beszédedet az ÚR, amelyben azt prófétáltad, hogy visszakerülnek Babilonból az ÚR házának az edényei és minden fogoly erre a helyre! 7 De hallgasd csak meg azt az igét, amelyet én hirdetek most neked és az egész népnek a füle hallatára: 8 Azok a próféták, akik előttem és előtted voltak régtől fogva, háborúról, éhségről és dögvészről prófétáltak hatalmas országok és nagy királyságok ellen. 9 Ha pedig egy próféta békességről prófétál, a prófétai ige beteljesedésekor tudódik ki, hogy valóban az ÚR küldte-e azt a prófétát. 10 Ekkor Hananjá próféta levette a jármot Jeremiás próféta nyakáról, és összetörte. 11 Majd ezt mondta Hananjá az egész nép előtt: Ezt mondja az ÚR: Így töröm le Nebukadneccar babilóniai király igáját két esztendő múlva minden nép nyakáról! Jeremiás próféta ekkor elment útjára.

"Majd ezt mondta Hananja... Ezt mondja az Úr..."

(Jer 28,11)

A próféta az a valaki, aki Isten nevében beszél. Ha szólásra nyitja száját, nem a maga nevében szól. Ehelyett hirdeti: "Ezt mondja az Úr..." Csakhogy ez a Hananja is azt mondta, hogy Isten nevében szól. De hazudott. Hananja hamis próféta volt. Számtalan sok hamis próféta van ma a világon. Mindegyiknek megvan a követője. Mondanivalójukat gyakran nagyobb hévvel hirdetik, mint az igaz próféták a magukét. Mégis hazudnak. Hogy döntse el az ember, hogy egy próféta igaz-e vagy hamis? Ha egy bizonyos festményről tudni akarjuk, hogy vajon egy régi mester alkotása-e vagy utánzat, szakemberekkel kell elbíráltatnunk. Ha a keresztyén hit igaz vagy hamis voltáról van szó, a dolog nem ennyire egyszerű, de azért van valami hasonlóság. A keresztyén hit történeti tényeken nyugszik. Az ezekről a tényekről szóló híradást történelmi dokumentumok, vagyis a Biblia könyvei tartalmazzák. És ezek a dokumentumok nyitva állnak a történeti vizsgálódás számára, éppúgy, mint ahogy azt bármely más történelmi dokumentumra nézve alkalmazzák. Az ember azt gondolná, hogy egy olyan fontos ügy vizsgálatára, mint a jó vagy a rossz, az igazság vagy hazugság, az emberek hajlandók valamivel több időt fordítani. Ha a rákkutatás megéri, hogy dollármilliókat fordítsunk rá, vajon nem kellene-e megvizsgálnunk némely "egyház" alapítójának az életét és írásait a Biblia alapján? Ha pl. Smith József, a mormon egyház alapítója hamis próféta volt, akkor több mint hárommillió embert vezetett félre. Sok keresztyén ember nagyon közönyös a vallási szélhámosokat illetően, pedig maga Isten int bennünket velük szemben. Következetesen szembe kell szegülnünk a hamis tanításokkal és folyton imádkoznunk kell, hogy Isten lerontsa a hamis próféták munkáját. És sokkal bőkezűbben és lelkesebben kell támogatnunk azokat az iskolákat és tanfolyamokat, amelyek hűségesek az igazsághoz. Mindenekelőtt Krisztus közelében kell élnünk és az Ő igéjét szívünkbe kell fogadnunk és ott meg kell tartanunk.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett-LÁTOMÁS ÉS HOMÁLY

"Rémülés és nagy sötétség szállt reá (Ábrahámra)" (1Móz 15,12).

Amikor Isten látomást ad egy szentnek, mintegy kezének árnyékába helyezi őt, és a szentnek ilyenkor az a dolga, hogy csendben legyen és figyeljen. Van olyan sötétség is, amely a túláradó fény árnyéka; ilyenkor van itt a figyelés ideje. 1Mózes 16 azt példázza, hogy a sötétben ne azt lessük, mikor küld már Isten világosságot, hanem figyeljünk fel a jó tanácsra. Amikor Isten látomást ad és utána sötétség következik, akkor várj! Isten összhangba akarja hozni életedet a kapott látomással - ha ugyan kivárod az idejét. Ne próbálj Istennek segíteni ígérete beteljesítésében! Ábrahám végigjárta emiatt a hallgatás 13 évét, de ezekben az években összetört minden magabiztossága; ezután már nem bízott a józan emberi eszében. A hallgatás évei nem a kegyvesztettségnek, hanem a fegyelmezésnek az évei. Ne próbáld örömödet és bizodalmadat mesterségesen felfokozni, hanem egyszerűen bízd magad Istenre! (Ézs 1,10-11) Nem bízom-e még mindig a testben? Kiszabadultam-e már abból, hogy saját magamban, Istennek szolgáló férfiakban és asszonyokban, könyvekben, imádságokban és elragadtatásokban bízzam? Csak magában Istenben bízom-e, vagy még mindig az áldásaiban? "Én a mindenható Isten vagyok" - El-Saddai, az Atya-Anya-Isten (1Móz 17,1). Ő mindannyiunkat arra az egyre nevel, hogy megtudjuk: egyedül Ő a valóság! Mihelyt pedig Isten valóság lesz nekünk, az emberek árnyékká homályosulnak. Más szentek tettei vagy mondásai sohasem zavarják meg azt, aki a valóságos Istenre épít.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Jézus teljes átadást kíván

"Jézus azt mondta neki: Egy fogyatkozásod van! "

(Márk 10, 21)

A gazdag ifjú meg volt győződve arról, hogy Isten parancsainak kora ifjúságától tökéletesen eleget tett. Kétségtelen, hogy komoly erkölcsi törekvés élt benne. Nem ragadt le a bűn mocsarában, nem szennyezte be magát gyalázatos életmóddal. Ezért Jézus is "megkedvelte őt". Volt valami vonzó ebben a fiatalemberben, aki magasabbrendű életre vágyott. Az Úr nem szállt vele vitába. Nem kezdte kijelentéseit cáfolgatni s meggyőzni őt arról, hogy nem tartotta meg az isteni törvényeket. De belelátott szívébe és tudta, hogy hol van az a pont, ahol belső ellentmondásban van Istennel. Maga az ifjú sem sejtette, hogy mennyire megkötözi őt a pénz s hogy azt valójában jobban szereti, mint az Istent. Érezte ugyan, hogy van valami fogyatkozása, különben nem kereste volna fel kérdésével Jézust. "Add el minden vagyonodat!" - Ha Jézus azt mondta volna neki: "Nézd, te nem szereted Istent teljes szívedből" - könnyen ezt a választ kapta volna: "Ugyan miért ne szeretném én Istenemet?" Ehelyett azonban Jézus azt kívánta: tettekkel bizonyítsd be, hogy hajlandó vagy mindent odaadni Istenért s járd az én követésem önmegtagadó útját! A döntő kérdés az lett: Isten vagy a pénz? "Egy fogyatkozásod van." De ezen az egyen fordul meg minden. Az Úr általános és teljes átadást kíván. "Ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egész ellen vétkezik." Ha Istennel szemben egy ponton engedetlen vagy, mindenben az vagy. Ha csak egy dolog bálvánnyá lett szívedben, elszakadtál Istentől. Ő azt kívánja: mindent vagy semmit! Ha pedig egy dologban nem tudsz, jobban mondva nem akarsz elszakadni, mert az az egy különösképpen a szívedhez nőtt, lényed minden szála ahhoz az egy ponthoz kötöz majd oda téged. Ne csapjuk be magunkat! Lehetnek pontok, ahol engedünk az Úrnak és komolyan követni akarjuk őt. De van azután egyetlenegy pont, amit nem akaruk érinteni, pedig pontosan ott fut óemberünk élet-idegszála. Ha azt nem vágjuk át, mindenben csak elakadás következik be és a már-már ébredező lelki élet ismét elhal bennünk. "Csak ezt az egyet hadd tartsam meg" - mondod. De éppen ezt kell odaadnod, ha "tökéletes", azaz egész ember akarsz lenni. Lelki vonatkozásban a félmegoldások rosszabbak, mint a semmi. "Bár hideg volnál vagy forró!" (Jel 3, 15).

Charles H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza-Vallást tévő száj, hívő szív

"Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz" (Róma 10,9)

A szánkkal vallást kell tennünk. Megtettem ezt már? Tettem már vallást az Úr Jézusról, mint Megváltómról, akit Isten feltámasztott a halálból, és Isten akarata szerint tettem ezt? Feleljünk őszintén erre a kérdésre! Ugyanígy szükségünk van szívből jövő hitre is. Hiszek őszintén a feltámadott Krisztusban? Bízom benne, mint megváltásom egyedüli reménységében? Szívből bízom benne? Felelnem kell Istennek erre a kérdésére is. Ha valóban elmondhatom, hogy vallást teszek Krisztusról és hiszek benne, akkor megváltott vagyok. Az igevers nem azt mondja: "lehet" vagy "talán", hanem hogy megváltott voltom teljesen nyilvánvaló és olyan világos, mint az égen a nap: "Akkor üdvözülsz". Mint hívő és hitvalló, birtokba vehetem ezt az ígéretet, és védelmemre felhozhatom Isten előtt most és egész életemen át, halálom órájában, és az ítélet napján is. Meg vagyok váltva a bűn terhétől, a bűn hatalmától, a bűnért járó büntetés alól, s végül magától a bűnös léttől. Isten mondta: "Üdvözülsz" - és én hiszek ebben. Meg vagyok váltva. Dicsőség legyen Istennek mindörökké!

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Kerestem, de nem találtam” (Énekek éneke 3,1)

Mond meg nekem, hol vesztetted el Krisztussal való közösségedet, akkor én is megmondom neked, hol találhatod azt meg újból a legkönnyebben. Imakamrádban vesztetted el Megváltódat, mivel az imát elhanyagoltad? Akkor ott is kell Őt keresned és ott fogod ismét megtalálni. Ha bűn által vesztetted el az Urat, akkor másként nem találod meg újból, csak ha a bűnnel szakítasz és a Szentlélek által azon tagot, amelyben a bűnös kívánság lakik, megöldökölni törekszel. Szent szava iránt való közönyösség következtében vesztetted el Krisztust? Úgy keresd Krisztust az Írásban. Igaz ez a közmondás: „Ott keresd az elveszett tárgyat, ahol elveszítetted azt.” Eszerint Barátodat is ott keresd, ahol elveszítetted, mert Ő nem ment el onnan. De visszatérni, Krisztust keresni nagyon nehéz munka. Bunyan elbeszéli, hogy a zarándok előtt egyik út sem volt oly terhes és szomorító, mint a lombsátorhoz a nehézség halmán át visszamenni, ahol levelét elveszítette. Öt óráig fölfelé mászni könnyebb, mint egy negyed óráig visszafelé menni, az elveszett út megkeresése végett.
Azért, ha megtalálod Uradat, maradj meg nála. De miként lehetséges az, hogy Őt elveszítsd? 

Azt kell feltételeznünk, hogy egy ilyen hasonlíthatatlan barát mellől soha nem kellene távozni, kinek közelléte üdvös, kinek beszéde vigasztaló és társasága felüdítő! Miért nem figyeltél rá minden szempillantásban, hogy szemeid elől el ne téveszd? De ha már elveszítetted Őt, nagy kegyelemnek mondható, hogy keresd, keserves sóhajaid dacára: „Ó, bár tudnám, hol találhatom meg!” Menj és keresd, mert rád nézve veszélyes, ha Urad nélkül vagy! Krisztus nélkül, pásztor nélkül való juh vagy; olyan, mint a fa nedvesség nélkül; olyan, mint a meghervadt falevél a viharban, lesodorva az élet fájáról. Keresd Őt teljes szívedből, úgy megtalálhatod, ámde áldozz fel mindent keresésére és akkor nagy örömödre és boldogságodra újból meg fogod találni.

„Jézus vigasságom,
Teljes boldogságom
Szívem öröme!
Ó, meddig bús szívem,
Meddig szorong keblem,
Utánad esdve?”

Napi áhítat-Nincs örök életű titok

Hét témája: Márk evangéliuma

Olvasmány: Mk 4,21–25                 

Úgy élj, hogy ne kelljen titkolóznod senki előtt! Merj átlátható lenni az emberek előtt is – Isten előtt úgyis eleve az vagy!

„Ezután így szólt hozzájuk: Vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék? Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!” Ezt is mondta nekik: „Vigyázzatok, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak. Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.”

Magyarázat

„Mama adott nekem csokit ebéd előtt. De azt mondta, titok!” – súgta fülembe egyszer egy kisgyermek, nem értve még az emberi titkok természetét. Mert bizony, életünk során sok-sok rejtegetnivalónk adódik. Gondosan őrizzük azokat különféle érdekektől, félelmektől vezérelve.
A jézusi bölcselet szerint azonban hosszú távon hiábavaló erőlködés ez, ugyanis a valóság és igazság semmiképpen sem módosítható, az idő sem alakíthat rajta, eltakarása pedig nem semmisíti meg, még ha embertársainkat meg is téveszthetjük egy darabig. Minden tettünk, gondolatunk törvényszerűen kikívánkozik az isteni fényre, és tisztánlátás tárgyává lesz. Ez elkerülhetetlen, mert az Úr mindentudó.
A „ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek…” kezdetű kijelentés e tekintetben is értelmezhető. Kár a fáradságért az álságos „valóság” fenntartásában! Az őszinteség szabaddá és boldoggá tesz! A bizalmatlan titkolózás ellenben megmételyezi az emberi kapcsolatokat, sok bosszúságot és szomorúságot okozva.
Figyelmünk és energiáink ne a titkok rejtegetésének szolgálatában álljanak, hanem fordítsuk azokat inkább nyíltan vállalható valóság megélésére!
(Várady Endre)

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja- Mindennapi bocsánatunk

"...és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek..." (Mt 6,12)

Ezt a kérést Jézus egy és-sel kapcsolja az előző mondathoz. Azt hangsúlyozza ezzel, hogy amilyen nélkülözhetetlen a mindennapi kenyér, olyan nélkülözhetetlen a harmonikus élethez a mindennapi bocsánat is. Ahogyan elpusztul az, aki nem táplálkozik egy ideig, ugyanúgy elpusztul alélek, megromlik a közösség, ha nem gyakoroljuk a rendszeres bocsánatkérést és megbocsátást.

Mert minden bűn elválaszt minket Istentől és egymástól. A megbocsátás pedig újra összeköt és eggyé tesz. Vágyunk az őszinte közösségre, de ennek ára az őszinte megbocsátás.

Ez mindig azzal kezdődik, hogy látnunk kell és néven kell neveznünk a saját bűneinket (nem a másokét). Nem szabad úgy tenni, mintha nem lennének, és nem szabad konzerválni sem őket. „...a nap ne menjen le a ti haragotokkal..." (Ef 4,26) A rejtegetett harag, keserűség, vádaskodás megmérgezi nemcsak a kapcsolatot, hanem a saját lelkünket is.

Bátran kérhetünk bocsánatot Istentől, mert „kegyelmes és irgalmas ő... szeretete nagy" (Jóel 2,13). Készen van nála a bocsánat minden bűnünkre, mert Jézus Krisztus elszenvedte minden vétkünk büntetését. A kereszten eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet (Kol 2,14).

Tele van a kezünk adóslevelekkel, s ha azokat nem dobjuk el (nem bocsátunk meg szívből másoknak), nem tudjuk elvenni Istentől a nekünk szükséges bocsánatot. Az készen van, tőlünk függetlenül, de úgy lesz a miénk, ha mi is szívből megbocsátunk.

Milyen régi és friss sérelmeket kellene elengednem akár bocsánatkérés nélkül is?

Szent Szellemmel és tűzzel – Olvasónk bizonysága

Nagyon érdekes volt a megtérésem…nekem senki sem prédikált, senki sem tett bizonyságot. Isten neve a mi otthonunkban csak káromkodás formájában hangzott el.

Anyám kommunista, apám ateista volt. A családi békét nélkülözve nőttem fel. Sok ballépést követtem el megtérésemig, hiszen életem a szüleimtől örökölt "hiábavaló élet" volt.

A szülői ház veszekedésektől terhes légköréből egy meggondolatlan, fiatal fejjel megkötött házasságba menekültem. Mivel mind a ketten nagyon fiatalok voltunk, férjem úgy gondolta, hogy a szórakozás, a haverok előrébb való, mint a családja. Két szép gyermekünk született, egy kislány, és egy kisfiú. A kislányomon azonban tizenéves korában kiütköztek egy családi betegség (scoliózis – oldalirányú gerincferdülés) jelei.

Anyám, én, és most ő is….ez már a harmadik generáció volt. Akkor még nem tudtam ez mit jelent, hiszen nem voltam bibliaismerő ember.

Mindent, amit csak anya megtehet, megtettem. Orvostól orvosig vittem, de az állapota nem javult. Megpróbálták fűzővel stabilizálni az állapotát, de a fűző viselése miatt pszichikailag nagyon megterhelődött. Osztálytársai kigúnyolták, tanárai sajnálták. Mindenki éreztette vele, hogy "más", mint egészséges társai. Amúgy egy gyönyörű szép lányt képzeljetek magatok elé.

Egy este bejöttem a gyerekszobába, és leültem a sötétben az asztalhoz. Magam elé bámultam, és hirtelen valamilyen megfoghatatlanul erős érzés kerített hatalmába, egy olyan érzés, mint aki százszázalékos bizonyossággal tud valamit. Egyszerűen TUDTAM, hogy én akárhová, akármilyen híres doktorhoz viszem a gyereket, és akármennyi pénzt is adok neki, NEM FOG TUDNI SEGITENI RAJTA. Ezt annyira elementárisan erős bizonyossággal éreztem, mint még soha semmit azelőtt. Bevallom őszintén, én előtte sohasem gondoltam Istenre.

Fel sem merült bennem semmiféle kérdés, hogy van-e Isten, vagy nincs. Elfogadtam azt, amit az iskolában tanítottak, vagyis, hogy NINCS. Mégis, amikor az igazságra rádöbbentem (mert ez a leghelyesebb kifejezés, amit erre az érzésre lehet definiálni), ott, akkor, abban a kisszobában térde rogytam, és életemben először imádkozni kezdtem. Szó szerint ezt mondtam:" Isten, ha te vagy, ha te tényleg létezel, akkor segíts!"

Ennyi. Se több, se kevesebb.

Eltelt 21 nap, és én a konyhában matematikát tanultam. (Akkoriban esti iskolába jártam.) Senki sem volt otthon rajtam kívül. Hirtelen erős késztetést éreztem arra, hogy menjek el otthonról. Valami (vagy valaki) mintha felállított volna, és én azt sem tudva hová megyek, letettem a tollat, felöltöztem, és elindultam. Már a liftnél várt az első "próba". Egy majdnem ismeretlen férfi, kezében virágcsokorral megszólított, és mondta, hogy a férjemet keresi. Ő egy új ügyfelünk volt (könyveléssel foglalkoztunk), akit életemben még csak egyszer láttam. Mondta, hogy mindenképpen beszélni akar a férjemmel, és a virágcsokrot Zsuzsanna napra (ez a nevem) hozta.

Én azonban, mivel nagyon erős volt a "hívás", ezt mondtam: "Nézze Gábor, itt a lakáskulcs, menjen fel, tegye a virágot a vázába, várja meg a férjemet, de nekem MENNEM KELL. (Mintha nem is én lennék, mert ilyet azért soha nem mertem azelőtt megtenni, hogy egy gyakorlatilag idegennek oda adom a lakáskulcsot). Tovább mentem, de csak a buszmegállóig jutottam el, mert jött velem szemben a matematika korrepetitor (egy főiskolás fiú), aki engem matematikából korrepetált. Neki is mondtam, hogy sajnálom, de nem érek rá, mert "MENNEM KELL."

Egyszer egy ismerősöm beszélt nekem valami "Lajos atyáról", és valami gyülekezetről, akik egy bizonyos klubban vannak. Előttem is érthetetlen okból elindultam ebbe a klubba. Amikor odaértem, földbe gyökereztem a küszöbön, mert egy bútorkiállítás volt ezen a helyen. Nagyon szerencsétlen arcot vághattam, mert a portás odajött érdeklődni, hogy kit keresek? (Hülye helyzet volt, mond meg, hogy kit keresel, amikor fogalmad sincs.) Mondtam, inkább nyögtem, hogy egy "társaságot" keresek. Azonnal kapcsolt, és mondta, hogy jó másfél hónapja átköltöztek a Munkásművelődési Központba. (Ez a lakásomtól 5 percre található.)

Visszafordultam, és ahogy felszálltam a buszra, a következő megállóban felszállt a lányom is. "Anyu hová mész?" – kérdezte, de neki sem tudtam felelni. Mondtam, hogy ne törődjön vele, csak jöjjön velem. Elmentünk a Munkásművelődési központba, és "megokosodva" odamentem a portáshoz, hogy én egy "társaságot" keresek. "Kezit csókolom" – mondta – "éppen itt vannak. Még egy fél óráig, a 3. emeleti nagyteremben."

Kettesével szedtem a lépcsőket, pedig nem vagyok valami nagy sportember, mögöttem a kislányom. Arra is emlékszem, hogy egy pirosra festett nagy kétszárnyú ajtó volt. Annyira féltem, hogy becsuktam a szemem, és mint aki a kútba ugrik, benyitottam…

…Mikor ki mertem nyitni, azt láttam, hogy egy csomó ember énekel, középen valamilyen férfi beszél, és érzékeltem egy nagyon oldott, baráti légkört. Szorosan a hátam mögött ott állt a lányom. Egyszer csak a tömegből megindult felém valaki, és ezt hallottam: "Zsuzsi! Te itt vagy? Mennyit imádkoztam érted, hogy gyere fel a fényre!" Egy munkatársnőm volt, de olyan távoli munkakapcsolattal, mint amilyen a portás, és az igazgató között van. Megdöbbentem. Ő? És imádkozott? Értem? De hihetetlenül jól esett.

"Gyere be!" – mondta. Félszegen leültem az egyik fotelba (kis fotelekkel volt berendezve a terem) – a lányom valahogy eltűnt a közelemből -, én pedig szívtam, ittam magamba az ottani atmoszférát. Egyszer csak nagyon érdekesen a fejemben egy kép jelent meg. (Akkor még nem tudtam, mi az, hogy látomás.) Egy rettenetesen összecsavarodott, kiszáradt vileda szivacskendőt láttam magam előtt. Azonnal TUDTAM, hogy ez én vagyok. Ahogy néztem ezt a szivacskendőt a fejemben, ismét egy elementáris érzés kerített hatalmába, ami megint olyan ezerszázalékos bizonyossággal jött: hogy ez a szivacskendő én vagyok. És hogy egész életemben kerestem valamit, még akkor is, ha nem tudtam, hogy keresem, és hogy HAZAJÖTTEM, MEGJÖTTEM, MEGTALÁLTAM. Csodálatos érzés volt.

Hazafelé menet félelem markolászta a szívemet, hogy mit fog szólni a férjem, hogy én egy vadidegennek odaadtam a lakáskulcsot. De – hála Istennek – nem mondott semmit. TV-t nézett, és nem nagyon érdekelte még az sem, hogy hol voltam, voltunk. Én meg nem mondtam neki semmit. Hiszen még nekem is fel kellett dolgoznom mindazt, amit átéltem.

Következő héten Budapestre kellett utaznom. A Batthyányi téren megálltam bevásárolni, és magam sem tudom miért, odamentem az egyik könyvárushoz, és ott megakadt a szemem egy könyv borítóján, egy kéz volt rátéve egy ember fejére, és a könyv címe az volt, hogy "Találkozások Jézus Krisztussal."

Megvettem, és mikor hazaértem, azonnal nekiláttam olvasni. Emberek bizonyságai voltak a Hit Gyülekezetéből, akik szintén a megtérésük történetét mondták el. Következő csütörtökön már tudtam, hogy hová, és miért megyek. Fogtam mindkét gyermekemet (férjemnek nem mertem szólni), és elmentünk az Istentiszteletre. Végighallgattam a prédikációt, és amikor vége lett, úgy éreztem, mintha a szívemet egy izzó, forró, égő tűzhöz hasonló szeretet megfogta volna, és kihúzott volna a pásztor elé. Mire észbe kaptam, már sokadmagammal együtt kint álltam a megtérők között, jobb és bal oldalamon a gyermekeimmel. A megtérés imája után olyan felszabadultnak, olyan boldognak éreztem magam, mint soha-soha életemben.

A történet végződhetne happy end-del is, de hogy miért nem egészen így történt, azt is elmondom, mert ez a része is hozzátartozik az igazsághoz.

Ittam, szívtam magamba, mint szomjas szivacs az IGÉT. Mindent elolvastam, farkas éhes voltam szellemileg. Dicsérettől zengett a lakásom, és férjem szerint "még a csapból" is Németh Sándor prédikációi "folytak."

Egy vasárnap délelőtt bejöttem a gyerekszobába, és leültem a kis(nagy)lányom ágyának a szélére. Néztem, hogy milyen szép, felhajtottam a hátán a hálóinget, és elkezdtem simogatni a hátát. Nagyon látszott a gerincferdülés. Csak úgy a levegőbe mondtam: " Uram, ne azt nézd, hogy nem tudok imádkozni, hanem azt nézd, hogy mi van a szívemben."

Ahogy kimondtam ezt a mondatot, a hátát simogató kezem izzó tűzcsóvává változott. Szó szerint úgy éreztem, mintha egy éles pallossal leválasztották volna rólam, és égő láva folyt volna végig rajta. Ordítani tudtam volna, de annyira megdöbbentem, hogy szó se jött ki a számon. Rátettem a gyerek hátára, aki szinte megmerevedett alatta. Egyikünk se mert megszólalni. Az izzó, forró tűz kezdett átfolyni a kezemen keresztül a gyerekembe.

Ekkor, mint egy hideg zuhany nagyot csattant az ajtó (harmonika ajtónk volt), és láttam, hogy a férjem feltépi az ajtót, és sötét, fenyegető arccal megállt a küszöbön. Kb. 190 cm magas, és 120 kilós embert képzeljetek magatok elé. Nem szólt, de ahogy ott állt, némán, sötéten, fenyegetően, megzavarodtam, megijedtem, és levettem a kezem a gyerekről. Mintha kihúzták volna a kapcsolóból a villanyzsinórt, minden ABBAMARADT. És soha többé nem is jött vissza.

Két évig minden éjjel sírtam, mert nem tudtam megbocsájtani magamnak, hogy megijedtem, és levettem a kezemet a gyerekemről, pont akkor, amikor Isten meg akarta gyógyítani.

Aztán jött a gyülekezetünkbe egy vendégszolgáló, és ő mondta, hogy ÖNMAGUNKNAK is meg kell bocsájtanunk. Ott elmondtam egy imát, és ezután abbamaradtak az éjszakai sírások. De az igazság az, hogy ha csak rágondolok is, még mindig, még most is fáj.

Happy end azért mégis van, csak nem úgy, hogy isteni csoda által. A lányom pár évre az eset után férjhez ment. Szült két gyönyörű gyermeket, és – orvosilag az utolsó pillanatban – megoperáltatta magát. Három nap alatt!!!!! a csodával határos módon felépült, és olyan alakja lett, mint a Gina Lollobrigidának. Ennek lassan 19 éve. A kislány unokámnak nyílegyenes, gyönyörű gerince van.

A generációs átok megtört, dicsőség érte Istennek!!!

Mindezt azért írtam meg Nektek, hogy ne kövessétek el ugyanezt a hibát, mint én. Ha nem gondolod is, hogy Isten meghallgatja az imádat, akkor is készülj fel a csodára, és ne félj az ördögtől…

Ne légy olyan "zöldfülű" keresztény, mint amilyen én akkor voltam.

(Zsuzsanna olvasónk küldte)

Reggeli dicséret- Küzdelem az egészségért

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” 
Máté szerinti evangélium 11. fejezet 28. verse

„Én megmondtam...” Ismerős a mondat? Senki sem szereti hallani, mégis mindenki mondja. Tanácsból mindig jó sok van. Annyi, hogy már alig győzzük kiválogatni, hogy melyiket is válasszuk. Tavaly egymás után négyszer estem vissza a betegségbe, így nagyjából két hónapra kiütöttem magam. Hol rosszabb, hol jobb volt az állapotom. Orvoshoz nem mentem, már csak az utolsó alkalommal. (Köszönöm, most nem kérek szemrehányó mondatokat, akkor kaptam eleget). Tényleg makacs voltam és nem akartam elmenni, mert gondoltam hamar kikerülök a jajból, meg hát annyi tanácsot kaptam a gyömbértől a hagymateáig, a fokhagymás piritóstól a húslevesig. Annyi orvos nincs is, mint amennyi tanácsot kaptam ez alatt a két hónap alatt. Aztán elmentem az orvoshoz, alaposan kikérdezett és a következő gyógymódot javasolta: „PIHENJEN legalább négy-öt napig”. Kaptam valami orvosságot is az igaz, de a gyömbér és a húsleves mellé senki nem tanácsolta, hogy pihenj egy kicsit. Szót fogadtam az orvosnak. Akiknek nem fogadtam meg a tanácsát azt mondták: „ha rám hallgattál volna...; en mondtam, hogy hagymateát kellett volna inni...”

Ahhoz, hogy nyugalmam legyen egy sor kellemetlenségnek kellett kitennem magam. Hosszú fárasztó volt az út a gyógyulásig, amihez a pihenés vezetett.

Az Úr Jézus is azt mondja, hogy gyere hozzám, hogy tedd le nálam a terhedet, mert én vagyok orvosod. Ha hozzám jössz meg fogsz gyógyulni, nem kell más tanácsokra hallgatni, hidd el, én tudom számodra mi a legjobb. És miután meggyógyultál nem kell hallgatnod az orvosodtól:

„Látod, én megmondtam!” hiszen az a lényeg, hogy megnyugvást találtál a lelkednek.

Összezavarnak a sok tanáccsal? Ne hagyd, egyedül az Úr Jézus Krisztus az, aki orvosa a nehézségeidnek. Veszteségek, melyek örök nyomot hagynak, kilátástalan helyzetek, amire nincs megoldás az Úrnál van. De az Úr kisebb problémákat is szívesen kezel: kérdések, amikre senki nem akar válaszolni, kiáltás, amit senki nem akar meghallani, szerelmi probléma, bármiről is legyen szó, az ígéret az ígéret! Jó tapasztalatunk lesz, ha így teszünk. Az okos a más kárán tanul igaz?

Nem kell két hónapig betegnek lenned hogy utána elmenj orvoshoz, ha elmehetsz most is!

Bejegyezte: Laszlo Osvald

Napi Gondolatok

"Az aggodalom nem képes megóvni bennünket a holnapi szomorúságtól, de meg tud fosztani minket a mai nap élvezetétől.” (James Kurtz)

Szeresd az egy élő Istent, add át az életedet TELJESEN Neki, hisz Ő MINDENHATÓ!

Szeresd az életedet mert az a legértékesebb ajándék és benne mindenkit úgy a barátaidat mint az ellenségeidet. 

Minden ,,rossz,, tanít, hordoz egy ajándékot, keresd meg benne és tanulj belőle! Hisz az ÉLET egy iskola, midig mindenből tanulunk!

A SZERETET a legnagyobb kincs a világon amit nem pénzért adnak. 

A szeretet nem érzelem, hanem egy döntés, amit TE hozhatsz meg MOST!

Joyce Meyer: Istenbe bízz, ne az emberi értelemben!

"Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál." Példabeszédek 3,5.

Más szóval ne bízz az érvelésben. Az érvelés okoskodás becsap és zűrzavart okoz. Nem kell mindennek a nyitjára rájönni mert akkor az ember összezavarodik. Elmerenghetünk bizonyos dolgokon, az Úr elé is vihetjük őket, hogy meglássuk, szeretné- e, ha teljesen megértenénk, de amint elkezdjük érezni, hogy összezavarodunk, máris túl messzire mentünk. Sok minden dolog miatt veszélyes az okoskodás. Az egyik ez: érvelésünkkel juthatunk olyan eredményre, amely logikusnak tűnik számunkra. Könnyen lehetséges azonban, hogy amit mi érvelésünkkel alátámasztottunk és igaznak véltünk- mégsem igaz. Az emberi elme szereti a logikát, a rendet az ésszerűséget. Szeret érthető dolgokkal foglalkozni. Ezért vagyunk hajlamosak mindent osztályozni, címkékkel ellátott fiókokba rendezni az "agykomódunkban" és el is hisszük. "Biztosan itt van jó helyen, olyan szépen illeszkedik ide". Lehet, hogy találtunk valamit, amitől az elménk kellemesen érzi magát., mégis tévedésben vagyunk. Pál apostol a Róma 9,1-ben így ír: "igazságot szólok Krisztusban nem hazudok, lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot a Szent Szellem (világossága és vezetése) által". Pál tisztában volt azzal, hogy helyesen cselekszik, nem azért, mert úgy okoskodott, hanem mert szelleme bizonyságot tett erről. Amint láttuk, az elme időnként támogatja a szellemet. Az elme és a szellem együttműködnek ugyan, ám a szellemünk nemesebb és mindig nagyobb tiszteletben kell részesítenünk az elménknél. Ha szellemünkben felismertük egy dologgal kapcsolatban, hogy az helytelen, nem szabad hagynunk, hogy addig okoskodjunk, míg végül mégis megtesszük. Ha pedig szellemünkben arról vagyunk meggyőződve, hogy valami helyes, ne engedjük, hogy az okoskodásunk lebeszéljen minket arról, hogy megtegyük. Isten sok mindent érthetővé tesz számunkra, de nem kell mindent értenünk ahhoz, hogy az Úrral járjunk és akaratának engedelmeskedjünk. Előfordul, hogy Isten hatalmas kérdőjeleket hagy az életünkben a hitünk növelésének eszközeként. A meg nem válaszolt kérdések keresztre feszítik a testi embert. Nehéz az embernek felhagyni az okoskodással és egyszerűen megbízni Istenben, de ha egyszer eljut odáig, az elme nyugalmat talál. Az elmében az okoskodás a "fontoskodás" egyik fajtája, amely meggátolja a tisztánlátást és a kinyilatkoztatott ismeretek befogadását. Hatalmas különbség van az "észismeret" és a "kinyilatkoztatott" ismeretek között. Arra a szintre kell eljutnunk ahol megelégszünk azzal, hogy ismerjük azt, Aki mindent tud, még ha mi magunk nem is tudjuk mindenre a választ. Ámen!

Biblia-Ige- Zsoltárok könyve 5. rész

1. Az éneklőmesternek a nehilótra, Dávid zsoltára.
2. Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat!
3. Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom!
4. Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok.
5. Mert nem olyan Isten vagy te, a ki hamisságban gyönyörködnél; nem lakhatik tenálad gonosz.
6. Nem állhatnak meg szemeid előtt a kevélyek, gyűlölsz te minden bűnt cselekedőt.
7. Elveszted, a kik hazugságot szólnak; a vérszopó és álnok embert útálja az Úr.
8. Én pedig a te kegyelmed sokaságából házadba mehetek; leborulok szent templomodban a te félelmedben.
9. Uram, vezess engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt; egyengesd előttem a te útadat!
10. Mert nincsen az ő szájokban egyenesség, belsejök csupa romlottság; nyitott sír az ő torkuk, nyelvökkel hizelkednek.
11. Kárhoztasd őket, oh Isten; essenek el saját tanácsaik által; taszítsd el őket vétkeik sokasága miatt, mert fellázadtak ellened.
12. És majd örülnek mindnyájan, a kik bíznak benned; mindörökké vígadjanak, és te megoltalmazod őket, és örvendeznek te benned, a kik szeretik a te nevedet.
13. Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a te jóvoltoddal, mint egy paizszsal.

Igei megvallások

Előhívom a gabonát és megsokasítom azt, és megsokasítom a fa gyümölcsét és a mező termését — én az Úr mondtam és megcselekszem azt. (Ezék. 36,29–30.)
A mező fája megadja gyümölcsét, s a föld megadja termését, és bátorságosan laktok földeteken, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor eltöröm jármotok keresztfáit, és kimentelek titeket a szorongató kezéből. (Ezék. 34,27.)

És megismeritek, hogy ti az én juhaim, legelőm nyája vagytok, én pedig Istenetek vagyok.

(Ezék. 34,30–31.)

Az Úr kijövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljön hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, amely megáztatja a földet. (Hós. 6,3.)

Igazságra vetek; kegyelem szerint aratok! Új szántást szántok, mert ideje keresnem az Urat, mígnem eljön, hogy igazság esőjét adja nekem. (Hós. 10,12.)

Örvendezek és vigadok az Úrban, az én Istenemben; mert megadja nekem az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat nékem. (Jóel 2,23.)

Így szól az Úr: És adok reájuk és az én magaslatom környékére áldást, és bocsátom az esőt idejében; áldott esők lesznek. (Ezék. 34,26.)

Az Úr nem hagyja magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevőm az Úr, ad mennyből esőket és termő időket, és betölti eledellel és örömmel az én szívemet. (Csel. 14,17.)

Olyan vagyok, mint a föld, amely beissza a reáhulló gyakori esőt és hasznos termést hozok és áldást nyerek Istentől. (Zsid. 6,7.)

Atyám, béketűréssel várom a földnek drága gyümölcsét, míg korai és kései esőt kap Jézus nevében! (Jak. 5,7.)

Forrás: fehér Attila megosztása

Kenneth Hagin : A feltámadás nagyszerűsége!

…annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál. Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy Te, én ma szültelek téged?…—ZSIDÓ 1,4–5. 

És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az Ő fiaiknak, feltámasztván Jézust: mint a második Zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy Te; ma nemzettelek téged. — APOSTOLOK CSELEKEDETEI 13,32. 33.

Mikor örökölte Jézus a nevét? Mikor lett neki adományozva? Akkor lett neki adományozva, amikor életre kelt a szellemi halálból, amikor Isten feltámasztotta a halálból.

Jézus feltámadásakor mondta azt Isten: „…Én Fiam vagy Te, én ma szültelek téged.” A feltámadása után pedig Jézus kinyilatkoztatta, hogy minden hatalom a mennyben és a földön neki adatott. Minden kijelentés, ami szerint Jézus úgy örökölte a nevét, illetve úgy adományoztatott neki, azt mutatja: Jézus azután kapta meg nevének nagyságát, teljességét, miután feltámadt a halálból.

Megvallás: Jézus az Úr. Feltámadt a halálból, és Ő az Úr. A feltámadáskor bemutatott erő és hatalom a nevében van, és Ő nekem adta ezt a nevet.

Mikor válhat el és házasodhat újra egy keresztény?

Korábban ritkán merült fel ez a kérdés, mert válás szinte soha nem fordult elõ a keresztények között és a nem hívõk között is szokatlan esemény volt. Ma viszont a válás valós problémává vált az evangéliumi keresztények körében.

A hûtlenség már koránt sem ritka még az egyházi fõemberek között sem. Szinte hetente lehet hallani valamilyen “pásztor-afférról” és annak az illetõ pásztor gyülekezetére gyakorolt végzetes hatásáról. Ilyen példák mellett szabályszerû, hogy a gyülekezeti tagok körében is magasabb a félrelépések száma.
A keresztény otthon stabilitásának ebbõl fakadó hanyatlása ma minden bizonnyal egy a sok egyre inkább riasztó jel közül. Korábban a kérdés bibliai úton való megválaszolása inkább csak tudományos kísérletnek számított, valószínûleg azért, mert a válás annyira idegen volt a választ keresõktõl. Manapság viszont, amikor a válás tragédiája már nemcsak a gyülekezeten, hanem a közeli barátokon és a rokonokon keresztül is beférkõzik minden keresztény életébe, nagyon fontos, hogy a kérdés megválaszolásához ne csak a Bibliát használjuk fel, hanem együttérzéssel közelítsük meg a témát.
Elõször is a házasság Isten szemében egy élethosszig tartó elkötelezettség, se több se kevesebb. Noha néhány esetben az ótestamentum engedélyezte a válást, Krisztus világossá tette számunkra, hogy Isten elképzelése más.
Egyszer feltettek neki egy kérdést "õ így válaszolt: "Nem olvastátok-e, hogy a Teremtõ kezdettõl fogva férfivá és nõvé teremtette õket? Majd így folytatta: "Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza." (Máté 19,4-6).
Ez nagyon egyenes válasznak tûnik, és mégis Jézus a következõ nyilvánvaló kivétellel zárta feleletét: "Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörõ… és aki elbocsátottat asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el." (Máté 19,9; Máté 5,31-32).
A fentiekbõl az tûnik ki, hogy a házastárs házasságon kívüli kapcsolatának felfedezése kellõ alapot nyújt a váláshoz.
Valóban, Isten nagyon sokra tartja a hûséget - mind a menyasszony, mind a võlegény részérõl - mint a boldog és hosszan tartó házasság alapját. A paráználkodás az ó- és az újtestamentumban is elítélendõ bûn. Manapság viszont, a szexuális szabadosság korában, a fentiek eléggé sûrûn szolgáltatnak alapot a válásra a keresztények között. A válás azonban igenis szembehelyezkedik az Isten által kijelentett “egy test” alapelvvel, amely az igazi házasságot jellemzi. "Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nõvel egyesül, egy testté lesz vele? Mert - amint az írás mondja - "lesznek ketten egy testté."… Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bûn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik." (1Kor 6,16.18)
A fenti idézet azt sugallja, hogy egy házasságon kívüli szexuális életet élõ nõ Isten szemében prostituálttá válik attól függetlenül, hogy testét pénzért vagy más, számára elõnyõsnek tûnõ, indokért adja másnak.
Másrészt viszont fontos megjegyeznünk, hogy Jézus egy másik alkalommal nem tartotta a paráznaságot válóoknak. 
"Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörõ, és aki férjétõl elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörõ." (Lukács 16,18)
Ha esetleg bárkinek kétsége lenne, a fentiek a feleségekre is érvényesek. "és ha az asszony bocsátja el a férjét, és máshoz megy férjhez, szintén házasságtörést követ el." (Márk 10,12).
Mivel az úr nem mond ellent önmagának, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy míg lehetnek helyzetek, melyekben a házasságon kívüli szex következménye inkább a válás kell legyen, semmint a fájdalmas együttélés folytatása, általában azonban jobb megbocsátani a korábbi félrelépést (persze ha az megbánással és a jelenben hûséggel párosul), ahelyett, hogy felbontsuk az egyébként jónak ígérkezõ házasságot.
Krisztus azonban mindkét esetben figyelmeztetett, hogy a válás utáni újraházasodás házasságtöréssel egyenlõ, mely bûnt Isten hetedik parancsolata egyértelmûen megtiltja.
Ezért mind a válás, mind pedig az újraházasodás nagyon komoly lépés, amely a házasság állandó egységének és hûségének isteni alapelvét sérti.
De ez még nem minden. "Irgalmas és kegyelmes az úr, türelme hosszú, szeretete nagy… Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk." (Zsolt 103,8.14) "
Ha megvalljuk bûneinket, hû és igaz õ: megbocsátja bûneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól." (1János 1,9).
Ez az ígéret a keresztények számára a házasságtörés bûnét is magában foglalja, ha a bûnt õszinte megbánás követi. Az úr világossá tette eme szándékát, amikor a házasságtörõ asszony felett ítélkezett (János 8,4).
Emlékeztette az asszony vádlóit, hogy õk is vétkesek és nincs joguk, hogy a nõ felett ítélkezzenek. Ezután ezt mondta az asszonynak: "én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" (János 8,11).
Jézus egyáltalán nem ítélte el az asszony bûnét, hanem megbocsátott neki, amikor az õszinte megbánást mutatott és a bûn további elkerülésérõl tett tanúbizonyságot. Ilyen feltételek mellett hívei helyesen tennék, ha követnék Jézus példáját. Ebben a konkrét esetben ugyanis Jézus nem támasztott további követelményt a nõ elé, szabadon dönthetett arról, hogy visszatér-e férjéhez, ha az õt visszafogadja vagy máshoz megy feleségül, ha már eleve elvált.
Van még egy másik fontos bibliai tényezõ, amit figyelembe kell vennünk a válás és újraházasodás kérdésében.
Egy kereszténynek soha sem lenne szabad egy nem kereszténnyel házasságra lépnie, mivel ez késõbb szinte elkerülhetetlenül komoly súrlódásokhoz vezet, kivéve ha Isten kegyelmébõl a hitetlen házastárs Krisztus követõjévé válik. “Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában.” (2Kor 6,14).
Mégis sok keresztény ragaszkodik, hogy pont a fent vázolt utat kövesse és azután?
Az is elõfordulhat, hogy valaki házasságban élve megtér, a házastársa pedig nem.
Mindkét esetben ott van az aránytalanul nehéz teher, és a keresztény házastárs esetleg vágyhat arra, hogy ettõl a tehertõl megszabaduljon.
Erre az esetre Pál apostol így rendelkezik: "Ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el. és ha egy asszonynak hitetlen férje van, és ez kész vele élni, ne hagyja el a férjét." (1Kor 7,12-13) 
A következõ vers világossá teszi, hogy ez különösen fontos a gyermekek érdekében, akiket a válás a leginkább megvisel. Tegyük fel azonban, hogy a nem keresztény házastárs ragaszkodik a váláshoz. "Ha pedig a hitetlen házastárs válni akar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve a hívõ férj, vagy a hívõ feleség az ilyen esetekben. Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk." (1Kor 7,15). Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a keresztény házastárs a válást követõen szabadon újraházasodhat. Sõt mi több, ha a válásból gyermekek is maradnak, akkor az õ érdekükben jobb az újraházasodás - feltéve ha sikerül gondviselõ keresztény társat találni.
A gyermekeknek ugyanis szükségük van mind apai, mind anyai szeretetre és tanácsra, feltéve persze, hogy a mostohaszülõ “az úrban” van (1Kor 7,39) és fel kívánja vállalni ezt a felelõsséget.
Kicsit továbbgondolva ezek az alapelvek olyan helyzetekre is érvényesek lehetnek, melyekre a Szentírás nem ad egyértelmû útmutatást. Amint azt már a korábbiakban is megjegyeztük, Isten képes és hajlandó, hogy minden bûnünket megbocsássa, még azt is, ha a válás triviális okok miatt történik. Békességre és nem pedig jogi kötöttségre szólít minket. Isten képes rá, hogy tekintet nélkül a felek elõéletére, jó házasságot és boldog otthont teremtsen.
Ennek elõfeltétele azonban az igaz megbánás, a megfelelõ helyreállás, és õszinte hit és vágy az úr szolgálatára. Ezek azonban mind csak kompromisszumos megoldások.
Azon fiatalok számára, akik még nem követtek el ilyesfajta hibákat, sokkal jobb, ha az Isten által nekik elrendelt ideális házasságot keresik. Egy ilyen házasság ízelítõ a mennyországból, mivel a mennyei võlegényt és az õ tiszta menyasszonyát jelképezi (Efézus 5,22-33).

Fordította: Varga Zsolt Részlet Henry Morris és Martin Clark: The Bible Has the Answer címû könyvébõl

Biblia-Ige- Zsoltárok könyve 51.rész 9.vers

1. Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára;
2. Mikor ő hozzá ment Nátán, a próféta, minekutána Bethsabéval vétkezett.
3. Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet!
4. Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet;
5. Mert ismerem az én bűneimet, és az én vétkem szüntelen előttem forog.
6. Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, a mi gonosz a te szemeid előtt; hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben.
7. Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.
8. Ímé te az igazságban gyönyörködöl, a mely a vesékben van, és bensőmben bölcseségre tanítasz engem.
9. Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál.
10. Hallass örömet és vígasságot velem, hogy örvendezzenek csontjaim, a melyeket összetörtél.
11. Rejtsd el orczádat az én vétkeimtől, és töröld el minden álnokságomat.
12. Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.
13. Ne vess el engem a te orczád elől, és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem.
14. Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem.
15. Hadd tanítsam a bűnösöket a te útaidra, hogy a vétkezők megtérjenek hozzád.
16. Szabadíts meg engemet a vérontástól, oh Isten, szabadításomnak Istene! hogy harsogja nyelvem a te igazságodat.
17. Uram, nyisd meg az én ajakimat, hogy hirdesse szájam a te dicséretedet.
18. Mert nem kivánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl.
19. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg!
20. Tégy jól a te kegyelmedből a Sionnal; és építsd meg Jeruzsálem kőfalait.
21. Akkor kedvesek lesznek előtted az igazságnak áldozatai; az égő és egész áldozat: akkor a te oltárodon áldoznak néked tulkokkal.

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Ádám pedig ismerte feleségét és az szült néki fiat és nevezte azt Séthnek, mert adott úgymond énnékem az Isten magot Ábel helyett, kit megölt Kain.      1Móz 4,25

Mennyi könnyet hullathatott az első szülői pár hűséges és kegyes fiuk holtteste mellett! A saját testvér volt a gyilkos. Milyen közel állhattak volna hozzájuk ilyen gondolatok: Miért engedte ezt meg Isten? Inkább Kain halt volna meg! Inkább a kedves Ábel maradt volna meg nekünk! Ilyenekről azonban nem olvasunk. Isten az Ő nagy jóságából nemsokára újra fiúval ajándékozta meg őket. Ennek az apja ezt a sokat mondó nevet adta fiának: "Seth", magyarul kárpótlás. Ezzel a névadással ilyesmit akart mondani: Beletörődtem az Ábel halálába. Szívemnek mély sebét meggyógyította Isten. Séthben kárpótlást adott nekem a felejthetetlen Ábelért. Ahogy az Isten őt megvigasztalta, úgy meg tud vigasztalni téged is és engem is, ha tőlünk egy-egy kedves "Ábelt" elvesz. Legyen ez családtagunk, kedves barátunk, munkatársunk, vagy lelkigondozónk. Sok ember jár ezen a földön vérző szívvel. Ezek azt gondolják, soha sem lehetnek boldogok a veszteség és lelki fájdalom miatt. Micsoda vigasztaló, hogy mondhatjuk nekik, hogy él még Isten, aki az első szülői pár könnyeit felszárította, és aki Ábel helyett Séthet ajándékozta! Isten teljes kárpótlást tud adni. Ha e földön ezt nem is tenné meg, ha a fájdalmas űr az életünk végéig megmaradna, akkor is ad Ő minden keresztyén számára kárpótlást, azt, aki minden pótlásnál több: az Úr Jézust magát. Ő lesz a mi "Séthünk" minden veszteségben. A legfájdalmasabb veszteségnél is elmondhatjuk az énekköltővel: "Ha nehéz az élet terhe, roskadozva hordom azt, Bús orcám Hozzá emelve, Jézusban lelek vigaszt".

Varga László: Isten asztaláról

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is."      1Máté 6,19-2

Mai életünk ettől a figyelmeztetéstől áll a legtávolabb. Mindenki kétségbeesetten gyűjti a földi kincseket. Minden házban, a legszegényebben is annyi a felesleges kacat, hegyeket lehetne építeni belőle. Egyik kizsákmányolja a lelket is embertársaiból, hogy többje legyen, a másik irigységében egy kanál vízben fojtaná meg a felebarátját, mert neki kevesebb jutott. Nem akarunk tanulni a közelmúltból, amikor minden összegyűjtött kincsünket hivatalosan ásták ki és lopták el a tolvajok, pedig jól tudjuk, hogy ma sincs semmi biztosítékunk arra nézve, hogy a most pótlólag gyűjtött kincseink nem fognak ugyanúgy elveszni. Nem is a kinccsel van a baj, hanem azzal, hogy annál van a szívünk is. Arról álmodozunk, azért harcolunk, azért kockáztatjuk a becsületünket és az egészségünket, veszítjük el gyermekeinket, még Istentől is csak azt tudjuk kérni. Megéri? A végén mindig tudjuk, hogy nem éri meg. Nem azért, mert úgyis itt hagyjuk halálunk pillanatában, hanem azért, mert közben elfelejtünk boldognak lenni, s lehet, hogy az örök életet is elprédáljuk múló sikereink kedvéért. Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk. Biztosabb lenne elérni a boldogságot az Ő irányítása szerint.

Istenem, jó Atyám, mutass rá, életemnek mennyi tőled kapott lelki kincsét prédáltam el értelmetlenül olyan hamis gazdagságért, melynek soha semmi hasznát nem vettem. Nagyon fájt, amikor minden vagyonomat hazug eszmék nevében elrabolták tőlem, de anélkül is meg tudtam élni, talán még nyugodtabban, kevesebb gonddal. Most megint arra kényszerít mai életformánk, hogy rohanjak apró kincsek után. Nem tehetek mást, vergődöm, hogy megszerezzem családom szükségleteit. Segíts meg, hogy megkaphassam azt, amire valóban szükségünk van, és abban is, hogy a szívem a Tied maradjon, és ne rontson meg a kincsvadászat szenvedélye! Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-ISTEN MÁR MINDENT ELINTÉZETT

A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsolt 130

1 Zarándokének. A mélységből kiáltok hozzád, URam! 2 Uram, halld meg szavamat, füled legyen figyelmes könyörgő szavamra! 3 Ha a bűnöket számon tartod, URam, Uram, ki marad meg akkor? 4 De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged. 5 Várom az URat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. 6 Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt. 7 Bízzál, Izráel, az ÚRban, mert az ÚRnál van a kegyelem, és gazdag ő, meg tud váltani. 8 Meg is váltja Izráelt minden bűnéből.

"Meg is váltja Izráelt minden bűnéből."

(Zsolt 130,8)

"Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből." (Mt 1,21) Az ókori őrnek az éjszakai várakozás minden bizonnyal hosszabbnak tűnt, mint a modern munkásnak az, amíg várja az éjjeli váltást. Izráelben az őrnek nem volt órája. Nem tudta, hány óra van már mögötte. Minden, amit tehetett, csak annyi volt, hogy keletre nézett és várta az új nap első jelét. Költőnk összeveti az éjszakai őrnek ezt a sóvárgó várakozását a maga vágyakozásával: "Én lelkem erős hittel az Urat óhajtja, mint a virrasztó éjjel a virradtát várja" - énekeljük a 130. zsoltár 3. versében. Az első őrök, akikkel az Újszövetségben találkozunk, pásztorok, akik "őrködtek éjszaka nyájuk mellett". Ez lett a történelem legemlékezetesebb éjjele, mert megjelent a fény, mielőtt az éjszakának vége volt. Azok az őrök voltak az elsők, akik meghallották, hogy Jézus megszületett. Jézus volt az, akire a 130. zsoltár költője várakozott. Miért? Azért, mert Jézus meg tudja tenni azt, amire egyedül Isten képes, nevezetesen, hogy megszabadítson a bűntől. Vigyázzunk, nehogy szem elől tévesszük ezt az igazságot. Az Ószövetség várja Istent, az Urat, aki majd elhozza a napot és "megváltja Izráelt minden bűnéből". Az Újszövetség bejelenti, hogy a várakozás ideje lejárt: "Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből." Ha Jézus nem Isten, akkor mi még mindig sötétségben vagyunk. De mivel Jézus Isten, neki megvan a hatalma arra, hogy megbocsásson és megújítson. Számunkra az éjszaka véget ért. A nappal elkezdődött: "Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus." A sötétségnek vége. Nincs miért várnunk többé a világosságra, mert Jézus eljött. Nincs miért hordanunk többé a bűn terhét, mert Jézus eljött. Az üdvösség munkája tökéletes, mert Isten már minden elintézett.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett-AZ ÚR AZ!

"És felelt Tamás és mondta neki: Én Uram és én Istenem!" (Jn 20,28).

"Adj innom!" (Jn 4,7). Hányan csak saját szomjúságuk csillapításáért tapadnak rá Jézus Krisztusra, holott nekünk kellene Őt megelégítenünk. Túlcsorduló szívvel a végsőkig odaszántan kellene neki adnunk mindenünket, nem pedig a magunk megelégítésére igénybe venni az Ő erejét. - "Lesztek nekem tanúim" - (Csel 1,8) - ez szeplőtelen, meg nem alkuvó és megvesztegethetetlenül az Úr Jézusnak odaszentelt életet jelent, amely örömet szerez neki, bárhova állít is minket. Őrizkedj mindentől, ami Jézus Krisztus iránti hűségedre pályázik. Jézus Krisztus iránti odaadásunk legerősebb vetélytársa az érte végzett szolgálat. Könnyebb szolgálni, mint megengedni, hogy utolsó cseppig kiigyanak. Isten hívásának egyetlen célja, hogy Őt megelégítsük, nem pedig az, hogy tegyünk valamit érte. Nem arra küld el, hogy harcoljunk érte, hanem Ő akar felhasználni minket az Ő harcaiban. Ha inkább a szolgálatnak szenteljük oda magunkat, mint magának Jézus Krisztusnak - nem elégítjük meg őt.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Bizonytalan Isten-keresés

"Odafutott hozzá egy ember, térdre borult előtte és megkérdezte tőle: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? Jézus pedig így válaszolt neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy: az Isten. "

(Márk 10, 17-18)

Ebben az ifjú emberben igazán nemes törekvés, felfelé vonzódás élt, amit Isten ébresztett benne. A legmagasabb cél lebegett szeme előtt: az igazi és örök élet elnyerése. De még nem ismerte igazán saját magát. Térdre borult az Úr előtt, hogy a békesség után való forró vágyakozását így is kifejezésre juttassa. Néhány perc múlva mégis kedveszegetten hagyja ott Jézust. A lelkesedés gyakran csap át az ellentétbe. Az igazság igen józan valami. S mivel Jézus maga az igazság, gyakran kijózanítólag hat. "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy: az Isten." Jézus nem azt mondja önmagáról, hogy ő nem jó, mert hiszen ő igazán az volt. Tőlünk bűnös emberektől el is határolja magát, mikor ezt monda: "...ti gonosz létetekre..." (Lk 11, 13); vagy amikor ezt a kérdést teszi fel: "Közületek kicsoda bizonyíthat rám bűnt?" (Jn 8, 46). De ugyanakkor tudta, mint senki más, mi a bűn. - Az ifjú azonban nem ismerte fel Jézusnak, mint Isten Fiának ezt az egyedülálló vonását, hogy közvetlen részese az abszolút isteni jónak. Csak egy tanítómestert látott benne, s így ez a megszólítás "jó Mester" az ő esetében helytelen volt. Jézus meg is rója érte. Látva, hogy ez a fiatalember túlságosan bőkezűen osztogatja a "jó" jelzőt. Persze önmagát is annak tartja, mert nincs tudatában annak, hogy ő is bűnös Isten törvényének megszegésében. Túlértékeli önmagát. Jézust azonban nem lehet udvariaskodással megvesztegetni: "senki sem jó" - te sem! Mennyire szüksége van nemcsak szívünknek, de beszédünknek, kifejezési módunknak is a megtisztulásra. Sokszor esünk túlzásokba, használunk hangsúlyozottabb kifelezéseket, hízelgő szavakat s közben belül egészen mást gondolunk. Vagy nagyon is lelki módon akarunk beszélni, sokszor vesszük a szánkra, hogy "az Úr" s közben lassanként csak üres "uram-uramozás" lesz belőle. Minden olyan beszéd, mely nem fedi a tényeket, a belső igazságot, csak üres frázis-halmaz, fedezet nélkül való hamis pénz. Legyünk beszédünkben is mértéktartók, egyszerűek, igazak, ragaszkodván mindig a teljes igazsághoz. Így jutunk ahhoz is közelebb, aki maga az Igazság.

Charles H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza-Jézus Krisztus és gyermekei

"De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él (Ézs 53,10). A mi Urunk Jézus Krisztus nem hiába halt meg. Halála áldozat volt: helyettünk halt meg, mert halála a mi bűneink büntetése volt, és mivel értünk hozott áldozatát Isten elfogadta, megszabadította azokat, akikért életét áldozatul adta. Halálával olyanná lett, mint a gazdagon termő gabonamag. Jézus Krisztust gyermekei sokasága követi. Ő az "örökkévaló Atya", és ezt mondja majd egyszer: "Én pedig és e (Ézs 8,18a)

A férfi büszkesége a fiak, "mint hős kezében a nyilak" (Zsolt 127,4). Jézus Krisztus tegze telve van ilyen nyilakkal, mind egy-egy gyermeke. A férfit fiai képviselik, ugyanígy Krisztust a keresztyének. A férfi élete mintegy meghosszabbodik, és tovább él leszármazottaiban, ugyanígy folytatódik az Úr Jézus Krisztus élete a hívőkben. Jézus Krisztus él, ezért látja "utódait". Szemét rajtunk tartja, gyönyörködik bennünk, felismeri bennünk szolgálatának gyümölcsét. Örüljünk, hogy Urunk örvendezik gyötrelmes áldozatának eredményében, és hogy Ő mindvégig rajtunk tartja a szemét, mint halálának gyümölcsein. Azok a szemek, amelyek egykor könnyeket hullattak értünk, most gyönyörködve kísérnek minket. Ő szemmel tartja azokat, akik rá néznek. Szemeink találkoznak, és milyen nagy örömet jelent ez!