ATYA szeretetének felszabadítása..:)
Rebecca Greenwood - Az Elme Szabadsága - Sid Roth: EZ TERMÉSZETFÖLÖTTI
Sandra Kennedy - Gyógyulás Hit Által Sid Rothal: EZ TERMÉSZETFÖLÖTTI (HUN)
Átkozott Kánaán! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban!
l.Móz. 9,25. 27
|
Noé szőlőt ültetett és bort sajtolt. Ő még nem ismerte az alkohol hatását. Így történt meg egy napon, hogy berúgott és meztelen feküdt sátra közepén. Legidősebb fia, Khám (Kánaán) bement, látta őt, és elég tiszteletlen és gonosz volt ahhoz, hogy a hírt testvéreinek továbbadja. Testvérei azonban nem csúfolták meg atyjukat, háttal menve betakarták őt, úgy, hogy meg sem látták meztelenségét. Mikor Noé felébredt és megtudta, mi történt, Khámot megátkozta, Sémet és Jáfetet pedig megáldotta. Manapság is vannak emberek, akik Khámra vagy testvéreire hasonlítanak. Az egyiknek öröme telik abban, hogy embertársai hibáit és gyengeségeit felfedi és azt kárörvendve továbbadja. Mások Sémhez és Jáfethez hasonlítanak, akik ezeket a dolgokat szeretettel elfedezik. Megrázóan komoly kép. Khám azok közül a kevesek közül való a nyolc közül, akik az özönvízben megmenekültek. Ő megtapasztalta Isten kegyelmét és megtartó szeretetét a legnagyobb ítéletben, amely idáig az emberiségre rátört. A múltból azonban nem hozott alázatot és megtartóztatást, s ez lett s veszte. Megmentve - és mégis megátkozva! Ez Khám sorsa. Minden családban és keresztyén közösségben vannak ilyen Khám lelkületű emberek. Megmenekültek, mégis örömük telik az ítélkezésben, kritizálásban. Jaj azoknak, akik ezt a hajlamot dédelgetik! Áldott Sém és Jáfet, és ezerszer inkább minden keresztyén, aki Khám természetét elveti, Jáfet tettét utánozza, mások gyengéit szeretettel eltakarja. Az idős lelkipásztornak, Engelsnek többek között ez volt az elve: "Semmit sem akarok mondani, ami engem felemelne, és éppen úgy semmit, ami a másikat lekicsinyelné, még ha szükséges lenne is az." |
"Így szólt hozzám az Úr igéje: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek."
Jeremiás 1,4-5
|
A predestináció, az eleve elrendelés alapigéje ez. Egyikünk sem születik véletlenül. Minden egyes embernek előre meghatározott szerepe, személyre szóló feladata van az emberi társadalomban. Van, akit nagy feladatokra rendel Isten eleve elhatározott döntése, mint itt Jeremiást, van, akire csak néhány ember boldogságát bízza, de nem él a földön egyetlen ember, aki felesleges lenne, akire Isten semmiféle feladatot ne bízott volna. Már eleve a rendelt feladat szerint adja meg az embernek a képességeit, olyan környezetbe állítja, ahol éppen rá van szükség, ott megkapja arra való lehetőségeit, igéjével és élete eseményeivel irányítja, s ha vállalja feladatát, végig segíti. De a feladatra önként, szeretetből és meggyőződésből kell igent mondani, nem kényszerből. Ha valaki elfogadja és végzi, Isten gondviselése úgy vezeti, mint a folyó az áramlással egy irányba úszót, és az örök élet is övé lesz. Ha nem, mint a folyóval szemben úszó, élete felőrlődik, üdvössége, boldogsága elvész az Isten akaratával szemben folytatott hiábavaló küzdelemben. |
Istenem, köszönöm igéd felvilágosítását. Köszönöm, hogy megmutatod, hogy én sem vagyok felesleges ezen a világon. Hogy az én életem is része örök terveidnek. Hogy soha nem kell elfogjon az a szörnyű érzés, hogy rám senkinek nincs szüksége. Mutasd meg nekem, Uram, mi az én rendelt feladatom! Tedd örömteljessé annak végzését! Köszönöm, ha nehéz feladatot bíztál rám, mert abból láthatom, hogy szeretsz és megbízol bennem. De adj erős hitet, hogy mindig tudjam, a Te akaratod az, hogy én szolgáljak, a Te jó céljaidat szolgáljam! Adj erőt, amikor gyenge vagyok a feladatra, hogy meg ne torpanjak! Hogy minél több ember legyen boldog, és Téged dicsérjen miattam! Én pedig el ne veszítsem Krisztus szerezte örök életemet! Ámen.
|
A mai napon olvasandó igeszakasz: Kol 1,9-14 | |||||
| |||||
"Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából és Ő vitt át minket szeretett Fiának országába." | |||||
(Kol 1,13) | |||||
A Biblia azt mondja, hogy mi vagy az ördög birodalmában élünk, vagy Jézus uralma alá kerültünk. Vagy fekete, vagy fehér. Szeretnénk egymást és önmagunkat a szürkeség tartományába beosztani, amelyet valahová az ördög és Isten országa közé helyeznénk. De a valóság az, hogy az ember vagy kívül van, vagy belül. Vagy az ördögé vagy, vagy Krisztusé. A keresztyének felszabadultan magasztalhatják Istent, aki megszabadította őket a sötétség hatalmából és átvitte őket szeretett Fiának országába. Mostantól fogva szabad, kell és lehet az ő új uruk parancsa szerint élni. Figyeld meg, hogy Isten "szabadságharcában" két külön "hadművelet" van. Az első az, hogy Ő megszabadít minket a sötétségből, a másik pedig, hogy átvitt Krisztus országába. Az első a felszabadító hadművelet volt. Kihozott bennünket a fogolytáborból. A második hadművelet azoknak az áttelepítése, akik megszabadultak: Ő vitt át minket szeretett Fiának országába. A keresztyének azzal ismerik el Krisztusnak ezt a kettős munkáját, hogy Megváltójuknak és Uruknak hívják Őt. Amikor azt mondjuk, hogy "Megváltó", arra gondolunk, hogy Krisztus megszabadított bennünket, hogy Krisztus megváltott bennünket. Amikor meg azt mondjuk, hogy "Úr", ezzel azt akarjuk kifejezni, hogy átvitt minket az Ő birodalmába, királyságába, hogy uralma alá vont bennünket. Ő a mi Megváltónk, mert kimentett a régi házunkból. Ő a mi Urunk, mert uralmának áldásában részesülünk. Világos, hogy Krisztus nem lehet a mi Megváltónk, hacsak nem a mi Urunk is. Ő nem hagy minket a régi házban, sem pedig valahol félúton a régi és az új között. Csak akkor vagyunk megváltva, ha átkerültünk az Ő országába. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy az Úr iránti engedelmességünk a bizonyítéka megváltott voltunknak. | |||||
"Mi pedig mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén az Úr dicsőségét, és ugyanarra a képre formáltatunk át" (2Kor 3,18). |
Ez a leplezetlen nyíltság Isten előtt a keresztyén ember szembeötlő jellemvonása és életét tükörré teszi mások számára. Ha a Szent Szellem betölt, átalakulunk. A szemlélés által pedig tükörré leszünk. Mindig észreveszed, amikor valaki látta az Úr dicsőségét: szellemed mélyén megérzed, hogy az Úr lényét tükrözi vissza. Őrizkedj mindattól, ami ezt a visszatükröződést beszennyezhetné benned. Majdnem mindig valami jó szennyezi be, az a jó, ami nem a legjobb. Mind a te, mind az én életem aranyszabálya ez: maradjon életünk Isten felé nyitott, Őrá összpontosított. Dobj ki minden mást a hajóból: a munkát, az öltözködés és táplálkozás gondját, mindent, ami ehhez a földhöz köt, mert amíg ezeket hajszolod, Istenre beállított tükröd homályossá lesz. Maradj meg a szemlélésnek ebben az állapotában, hogy életünket mindenen át megőrizhessük a szellemi síkon. Hadd alakuljanak a dolgok, ahogy alakulnak, hadd bírálgassanak mások, ahogy tetszik nekik: de te soha ne engedd, hogy bármi elhomályosítsa benned azt az életet, amely Krisztussal együtt el van rejtve Istenben. Semmiféle sürgés-forgás ki ne lendítsen a vele való közösségből! Bár ez könnyen meginoghat, de te ne engedj helyet ennek. A keresztyén ember életének legszigorúbb fegyelmezése az, hogy tanulja meg: miként szemlélje állandóan mintegy tükörben az Úr dicsőségét. |
"Az evangélium Isten hatalma, minden hivőnek üdvösségére. " |
(Róma 1, 16) |
Iskolai hittanórákon vagy teológiai főiskolákon sajnos többnyire nem sokat vesz az ember észre abból, hogy az evangélium Istennek hatalma, ereje. Évről-évre gyűlik ugyan az ismeret az elmékben, de a szívek üresen maradnak. Sok fiatal lélek fordult el már a keresztyénségtől ilyen értelmi síkon történt megközelítési kísérletek után. Az így szerzett ismeretanyag sem marad meg emlékezetükben. Ugyanakkor, ha valaki személyes hitre jut s így indul el a lelki élet útján, micsoda örömmel jegyez meg igehelyeket, lelki énekeket, mert a szív és értelem egybecsendülnek. Valakit, aki éveken keresztül távol állt Istentől, templomba nem járt, Bibliát nem vett a kezébe, egyszer csak megragadott a kegyelem. Az Igével foglalkozva nemcsak egyes versek maradtak meg emlékezetében, de egész bibliai könyveket tanult meg kívülről. Mikor élete végén betegágyon feküdt, nem tudott többé olvasni, de egész apostoli leveleket el tudott mondani önmagának és másoknak. Nem csoda, ha az értelmi síkon megragadott hit pelyvaként repül el az élet viharaiban, vagy az Igébe vetett hit elhamvad a kételyeK tüzében. Hiányzik a tulajdonképpeni hittapasztalat. Igazán csak azoknak lenne szabad Isten Igéjét szájukra venni és tanítani, akik annak hatalmát személyes módon megtapasztalták. Ekkor nem lenne többé tátongó szakadék hit és tanítás között. Egy igehallgatónak vagy diáknak bámulatos érzéke van annak felmérésére, hogy valaki valóban hiszi-e, éli-e azt, amit tanít. Ha a keresztyénség a hirdető személyében testet ölt s nemcsak szavakban, hanem lélekben és életben lesz nyilvánvalóvá, akkor az az élet új életeket támaszt. "Az ismeret felfuvalkodottá tesz" - mondja az apostol. - Nemcsak az ismeret lényeges, de a lelkiismeret is, melyet átjár az evangélium, hogy megújítsa egész lényünket. "Nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben" (1 Kor 4, 20). A keresztyén hit életformáló erő. Nemcsak elménket akarja megvilágosítani, hanem az egész ember újjászületését munkálja, beleértve értelmét, akaratát, érzéseit. Az evangélium új embereket létrehozó hatalom. Követőinek más a gondolkodásuk, akaratuk, érzéseik, mint annakelőtte. Az tehát, aki megelégszik csupán az evangélium hallgatásával, olvasásával vagy ismeretével, önmagát csapja be. |
"Tegye kezét az áldozat fejére, hogy kegyelmet és engesztelést nyerjen"
(3 Móz 1,4)
|
Ha egy tulok engesztelő áldozattá lehetett az azt feláldozó bűnös helyett, aki rávetette a kezét és ezzel a bűneit is az áldozati állatra, mennyivel inkább engesztelő áldozat Krisztus érettünk, ha áldozatát hittel elfogadjuk.
Hitem ráveti kezét ó Krisztus, drága fődre, vezeklőn állok eléd, bűneimet kiöntve. Ha egy tulkot elfogadott Isten az áldozótól engesztelésül, mennyivel inkább engesztelés Krisztus minden vétkünkért. Egyesek vitatják az engesztelő áldozat nagy igazságát, pedig nekünk ez a reménységünk, örömünk, dicsekvésünk és mindenünk. Isten elfogadta Jézus Krisztus áldozatát engesztelésül miérettünk, és szeretett Fiában minket is elfogad és "megajándékoz kegyelmével" (Ef 1,6). Ezért tedd rá most mindjárt hited kezét Krisztus tökéletes áldozatára, hogy azt így magadénak vallva, élvezhesd Isten kegyelmét. Ha egyszer már megtetted, tedd meg újra. Ha pedig még nem tetted volna, tedd rá most a kezedet haladék nélkül. Az Úr Jézus a tiéd lehet már most, ha akarod. Bízzál benne erősen, és kétség nélkül a tiéd lesz Ő. Így kiengesztelődtél Istennel, bűneid eltöröltettek és az Úré vagy. |
„Azután elmentek a tenger túlsó partjára, a gadaraiak földjére. Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki a sírboltokban lakott, és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki, mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat, a bilincseket pedig összetörte, úgyhogy senki sem tudta megfékezni. Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között kiáltozott, és kővel vagdosta magát. Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és hangosan felkiáltott: Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj engem! Jézus ugyanis ezt mondta neki: Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből! És megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió a nevem, mert sokan vagyunk. És nagyon kérte őt, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Ott a hegyoldalban egy nagy disznónyájat legeltettek, ezért a tisztátalan lelkek azt kérték tőle: Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük! Ő megengedte nekik, a tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és belementek a disznókba; a nyáj, mintegy kétezer állat a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe. A legeltetők pedig elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. Amikor Jézus közelébe értek, és látták, hogy a megszállott, akiben a légió volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket. Akik pedig látták, elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a disznókkal. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy menjen el a határukból. Amikor azután beszállt a hajóba, kérte őt az előbb még megszállott ember, hogy vele maradhasson. Ő azonban nem engedte meg neki, hanem így szólt hozzá: Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad. Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Tízvárosban, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus, és mindenki csodálkozott.”
Ezt mondta az Úr Noénak: Menj be a bárkába! És az Úr bezárta utána az ajtót.
l.Móz. 7,1.16
|
Egy évet és tíz napot kellett Noénak a viharoktól rázott és az özönvíztől körültombolt bárkában eltöltenie. A bizalomnak és várakozásnak nehéz iskolája volt ez. A bárka nem olyan volt, mint a hajó, hogy evezővel vagy egyéb szerkezettel irányítani lehetett volna, hogy a veszélyt jelentő sziklákat kikerülje. Egy óriási "láda" volt ez, amelybe Noé be volt zárva. Aki átélt már vihart tengeren, vagy látott hegyről leomló áradatot, az el tudja képzelni, hogy a bárka úgy dobálózott, mint egy dióhéj, s minden percben ki volt téve annak a veszélynek, hogy sziklába ütközik és darabokra szakad. Mit tehetett Noé, hogy az ilyen pusztulást elkerülje? - Semmit! - Teljesen rá volt utalva Isten megőrző kezére. Hitéletünk érésére nézve alig képzelhető el jobb helyzet az ilyennél, amikor vakon és minden segítség nélkül rá kell hagyatkoznunk az Úrra. A várakozás iskolája is nehéz lehetett Noénak. A holló és galamb kibocsátása bizonyossá tette afelől, hogy a föld felszáradt. Noé a tetőt is felnyitotta. De mivel Isten zárta be az ajtót, Istennek kellett kinyitnia is, és parancsot adni: "eredj ki a bárkából", ami végül meg is történt (8,16). Mivel Noé a bizalomnak és várakozásnak iskoláját türelmesen kijárta, Isten új áldást ajándékozhatott neki: új szövetséget és új ígéreteket. |
"Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában."
Máté 18,3-4
|
Miért adja elénk Jézus példaképpen a kisgyermekeket? Tudjuk, nem születik az ember jónak. Megdöbbentően kegyetlenek tudnak lenni a kisgyermekek is. Engedetlenek, irigyek, önzők és így tovább. Ezt kellene utánozniuk a felnőtteknek? Nem. Ezek a tulajdonságok holtunkig megmaradnak. Egy alapvető különbség van a gyerekek és a felnőttek között: a kicsik egyből megérzik, hogy ki szereti őket, és teljesen rábízzák magukat. Ismerik saját gyengeségüket, ismerik és elfogadják az őket szeretők felsőbbségét, azért bízzák rá magukat mindenestől. Mi, felnőttek, nem tudjuk annyira megérezni, mennyire szeret minket Istenünk. Még Krisztus áldozatát is nehezen fogadjuk el úgy, mint saját életünk alapját. Nem tudjuk úgy bízni rá magunkat Istenre, mint a kisgyermek szerető anyjára. Ezt kell tőlük megtanulnunk. Ez az alapja földi életünk biztonságának, ez a bizonysága annak, hogy Isten a mennyben is készen tartja számunkra az örök élet koronáját. Biztos vagy ebben? Ha nem egészen, olvasd el sokszor ezt az igét! Fogadd el Krisztust Uradnak, úgy tekints rá, mint gyermeked terád. |
Istenem, édes jó Atyám, a Te gyermeked vagyok. Kegyetlen, engedetlen, irigy, önző gyermeked. Olyan az én gyermekem is, mégis a szívemhez nőtt. Fogadj el engem is atyai szeretettel! Bocsásd meg sok bűnömet, melyek már nem gyermeki bűnök, hanem a felnőttek tudatos, kemény bűnei. Alázz meg, ha szükséges, de ne tagadj ki a Jézus testvérei közül! Segítsd meg pislákoló hitemet, hogy egészen hozzád térjek, és gyermeki örömmel, hálával és alázattal bízzam rá magamat, jövőmet, szeretteimet, egész életemet a Te atyai szeretetedre! Ezt a bizalmat add meg nekem, és fogadj be a mennyek országa örökösei közé a Krisztus nevében! Ámen.
|
| ||||||||||||||
| |||||
"Íme, egy törvénytudó felkelt és kísértve őt, ezt mondta: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? " |
(Lukács 10, 25) |
Ez az írástudó a legsúlyosabb kérdéssel fordult Jézushoz. De számára ez az életbevágó kérdés csupán értelem és elmélet problémája volt. Nem volt ő igazán üdvösség után vágyakozó, kereső lélek. Csak az Urat akarta próbára tenni, hogy vajon ért-e a Bibliához? Ma is sokan vannak ilyenek, akik a Bibliával s általában Isten dolgaival csak értelemszerűen foglalkoznak. Szívesen bocsátkoznak vitába, de csak azért, hogy ismereteiket csillogtassák s emellett mindig nekik van igazuk, mindent jobban tudnak. Jézus nem utasította csak úgy egyszerűen el ezt a tudományára büszke férfiút, de megszégyenítette isteni bölcsességével és fölényével. Megkérdezi a törvénytudót, ha ennyire jártas az isteni dolgokban, hogy a "törvényben mi van megírva?" Persze, hogy a törvénytudó nem akar a tudatlanság látszatába keveredni és egészen helyes választ ad. S hogy zavarát leplezze és a látszatot is megőrizze, úgy csinál, mint aki felvilágosítást szeretne kapni: "De ki az én felebarátom?" Jézus azonban nem siet megrajzolni, pontosan körülhatárolni a "felebarát" fogalmát. Mit használt annak a zsidó embernek, aki rablók kezébe esett, hogy a pap és a lévita elvileg, névszerint felebarátai voltak? Nem cselekedtek vele testvéri módon, hanem lelketlenül sorsára hagyták. A samaritánus viszont nem tartozott szorosan vett felebarátai körébe. A zsidók sohasem ismerték el őket testvérnépnek. És mégis a samaritánus testvérként viselkedett a szerencsétlenül járt zsidó emberrel szemben. Mindenki felebarátod, aki segítségedre szorul. De ne csak névleg légy felebarát, hanem úgy is cselekedjél. Nem a kegyes szavak és ismeretek használnak, hanem a tett. Sokan úgy gondolják, hogy azoknak a szűk köréhez tartoznak, akik Krisztusban testvérek, a szükség idején azonban nem bizonyulnak annak. Jaj az ilyeneknek! Jó viszont azoknak, akik nem dicsekesznek keresztyén látásaikkal, de keresztyén módon járnak el másokkal szemben. Minden elméleti ismeretnél, amivel az ember csak önmagát csapja be, többet ér az isteni élet után való igazi éhség és a gyakorlati hivő élet. Lehet, hogy ez az írástudó is lelkiismeretében tövissel ment tovább. Talán felderengett előtte az is, hogy mindent újra kell kezdenie. S ha ez így történt, akkor Jézus vele is elérte célját. |
"Boldog az, akinek gondja van a nincstelenre, ha bajba kerül, megmenti az Úr"
(Zsolt 41,2)
|
A szegényre gondolni, sorát szívünkre venni: keresztyén kötelesség. Maga Jézus Krisztus helyezte a szívünkre: "a szegények mindig veletek lesznek" (Mt 26,11).
Sokan sietve, meggondolatlanul adnak pénzt a szegényeknek, még többen semmit sem adnak. Ez a drága ígéret azoknak szól, akiknek gondjuk van a szegényekre, közelről megvizsgálják az ügyüket, terveket készítenek megsegítésükre és körültekintően véghez is viszik azokat. Ezzel a gondoskodással többet tehetünk, mint a pénzzel, de a legtöbbet a kettővel együtt. Akik így gondolnak a szegényre, azoknak maga az Úr ígér segítséget, ha bajba kerültek. Különleges gondviselésben lesz részünk, ha az Úr látja, hogy mi is próbálunk másokról gondoskodni. Mert akármilyen nagylelkűek vagyunk is, a bajokat mi sem fogjuk elkerülni; de jótékonyságunk feljogosít arra, hogy számítsunk az Úr szabadítására. Ő nem szegi meg adott szavát és ígéretét. Lehet, hogy a szőrösszívű fösvények is kiabálnak valahogy a bajokról, de a bőkezű és nagylelkű hívőkön maga az Úr segít. Ahogyan másokkal szemben cselekedtél, úgy cselekszik az Úr veled. Ezért bátran adj oda mindent, amivel csak segíthetsz másokon! |
„Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: „Menjünk át a túlsó partra.” Miután tehát elbocsátották a sokaságot, magukkal vitték őt, úgy, ahogy éppen a hajóban volt; de más hajók is voltak a nyomában. Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: „Hallgass el, némulj meg!” És elállt a vihar, és nagy csendesség lett. Akkor ezt mondta nekik: „Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?” Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?”