Apostolok cselekedetei élőben -
A szabadító Isten, a mi Atyánk
Miután pedig visszatért Ábrahám Khédorlaomernek és a vele volt királyoknak megveréséből, kiment őelébe Sodoma királya... Melkhisédek pedig, Sálem királya kenyeret és bort hozott, ő pedig a Magasságos Istennek papja volt. És megáldotta Ábrahámot... És tizedet adott néki Ábrahám mindenből.
1Móz 14,17-20
|
Két személy jött Ábrahám elé a Khédorlaomeren aratott győzelme után: egy világi fejedelem és egy pap, a Magasságos Isten papja. A világi fejedelem jött, hogy földi kincset adjon, amelyen nem nyugodhatott áldás, mivel Sodomából és Gomorából származott. Isten papja, aki szintén fejedelem és király, kenyeret és bort hozott, az asztalközösség jelképét. Ez nagy jelentőségű volt Ábrahámnak, mert ő csak egy idegen bevándorolt volt, Melkisédek pedig az ország királya. Isten tudta, hogy Ábrahámnak most különös védelemre és áldásra van szüksége. Ragyogó győzelem volt mögötte. Mindössze 318 szolgával, pásztorral, akiknek semmi katonai képzettségük nem volt, legyőzte a hatalmas, sok győzelmet aratott király seregét. Este lett. A csatát megnyerték. Az ellenség elmenekült, visszahagyva az elrabolt foglyokat és a zsákmányt. Ábrahám közel állhatott ahhoz, hogy a ragyogó siker láttán megfeledkezzen arról, hogy egyedül Isten ajándéka volt ez, Ő adta a győzelmet neki. Erre kell Melkisédeknek Ábrahámot emlékeztetnie. Így szól hozzá: "Áldott legyen Ábrahám, a Magasságos Istentől! ... Áldott a Magasságos Isten, aki kezedbe adta ellenségedet!" A Melkisédekkel való találkozással Isten Ábrahámot mindenekelőtt a kevély gondolatoktól védte meg, és felvértezte a bűnös városnak, Sodornának ajánlatával szemben. Ábrahám ezt mondhatta Sodoma királyának: "Én egy fonalszálat vagy egy sarukötőt sem veszek el mindabból, ami a tied". Adjon nekünk Isten a kritikus órákban ilyen áldott találkozást! |
"Ha pedig egy özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, ezek tanulják meg, hogy elsősorban a saját házuk népét becsüljék meg, és hálájukat szüleik iránt róják le, mert ez kedves az Istennek."
1Timóteus 5,4
|
Természetes, hogy a szülők gondoskodnak gyermekeikről. Egyszerű ösztön, az állatok is azt teszik. Aki nem teszi meg, állatnak se jó. Hogy hogyan teszi, az már az emberséghez tartozik. Hit, erkölcs, lelkiismeret kérdése. A felnőtt utódok gondoskodása szüleikről már nem ösztöni kérdés. Az állatok ilyent nem tesznek. Emberségünktől függ, mennyire vagyunk rá képesek. Azért szól erről isteni parancs. De az kötelező. Egy társadalom emberségét az mutatja leginkább, hogyan bánnak a felnőtt utódok segítségre szoruló szüleikkel vagy nagyszüleikkel. Nagyon terhes kötelesség tud lenni. Egész családok életét nyomorítja meg. Hit, erkölcs, lelkiismeret kell hozzá. Ha a gyermekek maguk erejéből vállalják az áldozatot, Isten áldása van rajtuk, de ítélete a társadalmon. Egy mai társadalom keresztyénségét az bizonyítja, hogy a közösség hogyan vállalja fel és hogyan végzi a magatehetetlen öregek gondozását, átvállalva a terhet az utódok válláról. De ahol sem az utódok, sem a társadalom nem végzi becsületesen, az a legnagyobb ítélet, ott nem lehet keresztyénségről beszélni. Aki pedig se önmaga nem vállalja, se arról nem gondoskodik, hogy a társadalom becsületesen végezze ezt a súlyos feladatot, az ne akarjon más téren dicsekedni emberségével! |
Jó Atyám, neked köszönöm meg a szüleimet. Most, felnőttként tudom igazán, mennyi áldozatot hoztak értem. Köszönöm gondoskodásukat, azt, hogy egészséges emberré neveltek, hogy munkára, tanulásra buzdítottak, hogy imádkozni, Téged tisztelni és szeretni tanítottak. Úgy szeretném mindezt meghálálni, legalább annyit tenni értük, amennyit tőlük kaptam. Tudom, hogy ez lehetetlen. De adj erőt, hogy bajaikban, öregségük nyomorúságaiban helyt állhassak, ne legyen az teher számomra. Adj rá alkalmat, képességet, szeretetet és türelmet, ne legyek méltatlan gyermekük! Ámen.
|
A mai napon olvasandó igeszakasz: Jel 21,1-8 | |||||
| |||||
"A királyi széken ülő ezt mondta: Íme, újjáteremtek mindent." | |||||
(Jel 21,5) | |||||
A nagy "renoválás" már megkezdődött. Nekünk úgy tűnik, hogy túlságosan sokáig tart. De nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten bölcsessége és kegyelme a "késedelem" oka. Isten világmegújító munkájának kezdeti lépéseit a legtöbben megvetik, de a tavasz első jeleiként köszöntik azok, akiknek van fülük a hallásra és van szemük a látásra. Amint Isten az Ő szava által teremtette a világot, ugyanúgy az új világot a Fiú evangéliuma által hozza létre. A magvető kiment vetni. Nekünk lehetetlennek tűnik, hogy a világ egészen megváltozzék, mert mi képtelenek vagyunk embereket megváltoztatni. Még magunkat sem tudjuk megváltoztatni. De ami lehetetlen nekünk, lehetséges Istennek. Kezdetben nekünk adta "Ádám apánkat", akinek vére folyik ereinkben. Most nekünk adta a "második Ádámot", vagyis az Úr Jézust, akinek Lelke folyik mindazokban, akik hisznek benne. Már új szívet kaptunk, új reménységet és új erőt. Erősen bízunk Istenben, hogy befejezi munkáját, és mindent újjá tesz. Soha nem szabad elbátortalanodnunk. Semmi nem olyan rossz, hogy Isten ne tudná újjá tenni. Semmi nem olyan régi, hogy Ő ne tudná megújítani. Igen, Isten kijelentette nekünk, hogy ehhez tüzet kell használnia. Isten országa ítélettel és szabadítással jön. Az ítélet már eljött a világra. Nagypéntek volt az ítélet napja. A Golgotán Isten kiöntötte haragját bűneinkre. Ezért most már nincs ítélet azok számára, akik Krisztus Jézusban vannak. Számunkra a régiek elmúltak. Azok, akik Krisztus Jézusban vannak, már megbűnhődtek bűneikért. Isten nem fog kétszer büntetni. Mi már most átkerültünk Isten szeretett Fiának az országába. Uralma alatt új életet élünk. Hamarosan napvilágra kerül, hogy Isten új nevet és új hazát adott nekünk - a remény és dicsőség földjét. | |||||
"Elválasztva Isten evangéliumának hirdetésére" (Róm 1,1). |
Elhivatásunk elsősorban nem arra irányul, hogy szentté legyünk, hanem hogy az evangéliumot hirdessük. Az a legfontosabb, hogy felismerjük: Isten evangéliumának maradandó valóságként kell megvalósulnia. A valóság nem az emberi jóság vagy szentség, sem nem a menny vagy a pokol: a megváltás a valóság! A keresztyén munkásnak életbevágóan szüksége van arra, hogy ezt felismerje. Nekünk, mint munkásoknak, ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a megváltás az egyetlen valóság. A személyes szentség már következmény és nem ok. Ha hitünket az emberi jóságra, azaz a megváltás következményére alapozzuk, akkor ha jön a próba, összeroppanunk. Pál nem mondta, hogy magamagát választotta ki, hanem hogy "...az Istennek tetszett, aki elválasztott engem..." (Gal 1,15). Pál nem volt túlérzékeny a jellemét illetően. Amíg szemünk a magunk tisztaságára tapad, addig nem juthatunk közelebb a megváltás valóságához. Sok keresztyén munkás azért törik össze, mert inkább a maguk fehérsége után vágyódnak, mint Isten után. "Ne kívánd tőlem, hogy életem szennyes volta miatt kelljen foglalkoznom a váltság nyers valóságával; azt hiányolom: tegyen Isten valamit azért, hogy kívánatosabbá legyek saját magam előtt." Ha így gondolkozom, elárulom, hogy Isten evangéliumának valósága még nem is érintett meg engem; ez nem fenntartás nélküli átadás! Isten nem tud addig megszabadítani, amíg csak a magam jelleme érdekel. Pál nem gondol önmagával; fenntartás nélkül átadta magát arra az egyetlen célra, amire Isten kiválasztotta, hogy hirdesse Isten evangéliumát (vö. Róm 9,3). |
"Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűnéért zúgolódjék. " |
(Jeremiás siralmai 3, 39) |
Mikor Jeremiás a siralmait írta, nehéz idők jártak. Szörnyű összeomlás történt. A népet Isten büntetése sújtotta és úgy látszott, hogy teljes pusztulás következik. A hatalmas Nabukodonozor nem ismert kíméletet. Drágaság és éhínség uralkodott az elpusztult és kiürült országban. Volt tehát elég ok a panaszra és zúgolódásra. Sokan kételkedtek, hogy van-e egyáltalán Isten az égben, aki az emberek sorsát irányítja. Nem tudták ezeket az eseményeket és állapotokat Isten igazságával összeegyeztetni. Elégedetlenségre mindig és nálunk is van ok bőven. Hányszor hallunk keserű kifakadásokat. De kritizálásunkkal vagy szitkozódásunkkal a legkisebb mértékben sem változtatunk a tényeken és helyzeteken. Nem is jutunk előbbre. Az élet haszontalan és értelmetlen panaszkodásban és szemrehányásban merül ki, ha az ember nem ismeri fel végül is nyomorúságának legmélyebb okát: a bűnt. De "ki-ki a maga bűnéért zúgolódjék!" Ha megszólal ez a hang: "Keményen megostorozott engem az Úr, de nem adott át engem a halálnak" (Zsolt 118, 18), akkor ez már félnyereség. Mert ha minden nehézséget és rámjövő bajt úgy veszek, mint az Úr fenyítését és belátom, hogy az én engedetlenségem miatt van ilyen büntetésben részem, akkor már a helyes nyomon vagyok. Nem perlekedem sorsommal, hanem önmagamat vonom elsősorban számadásra. Attól pedig nem kell félnünk, hogy nagyon keményen járunk majd el, mert természettől fogva túlságosan is tekintettel vagyunk önmagunkra. Soha nem ítéljük el magunkat túlzott szigorral. Mihelyt elismerjük saját vétkeinket, a zúgolódás könnyen változik át imádsággá és kegyelemért való fohászkodássá. Sokszor rábírnak minket a külső bajok is az imádkozásra, de ez könnyen megtéveszthet, különösen ha a kért segítség elmarad. Egészen más az, amikor az ember saját bűne és lelkiismerete dolgában kerül szorítóba. Ilyenkor imádságunk már nem felületes többé, hanem így szólunk: "A mélységből kiáltok hozzád Uram! Uram, hallgasd meg az én szómat; legyenek füleid figyelmetesek könyörgő szavamra" (Zsolt 130, 1-2). Az ilyen könyörgés feltétlenül meghallgatásra talál és zúgolódásunk, panaszkodásunk dicséretté és magasztalássá változik át. |
"Meg is fog hallgatni Istenem"
(Mik 7,7)
|
A barátok hűtlenné válhatnak, de Isten nem fordul el a megváltottaktól, sőt meghallgatja minden kérésüket. Azt mondja a próféta: "Még asszonyod előtt is, akit magadhoz ölelsz, vigyázz, hogy mit mondasz! Mert... az embernek saját háza népe is ellensége" (7,5-6). Ez nagyon keserves állapot, de Isten még ilyen esetben is hűséges (barát) marad, és elmondhatjuk neki minden bánatunkat.
Bölcsességünk abban van, hogy az Úrra nézünk és nem civódunk az emberekkel. Ha barátságos kéréseinket még rokonaink is semmibe veszik, várjunk reménységgel szabadító Istenünkre, Ő meg fog hallgatni minket. Kiváltképpen meghallgat akkor, ha sok bántást és szeretetlenséget kapunk az emberektől, úgyhogy hamarosan már mi is így kiálthatunk: "Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elesem is, fölkelek" (7,8). Mivel Isten élő Isten, meg tud hallgatni; mivel szerető Isten, meg is hallgat. Meghallgat, mert Ő a szövetség Istene, aki elkötelezte magát arra, hogy meghallgat minket. Aki így tud hozzá szólni: "Én Istenem", az teljes bizonyossággal elmondhatja: "Az én Istenem meg is fog hallgatni engem". Jöjj tehát, vérző szívű testvérem, és öntsd ki szomorúságodat Istened előtt! Belső szobádban borulj térdre és légy bizonyos benne: "Meghallgat engem az én Istenem." |
„A túlsó partra átkelve megérkeztek Genezáretbe, és kikötöttek. Amikor kiszálltak a hajóból, az emberek azonnal felismerték őt, és körbefutották a hírrel az egész környéket; kezdték a betegeket oda hordani, ahol hallomásuk szerint éppen volt. Ahova csak bement, falvakba, városokba vagy tanyákra, letették a tereken a betegeket, és kérték őt, hogy azok legalább a ruhája szegélyét érinthessék; és akik csak megérintették, meggyógyultak.”
Az Úr pedig ezt mondta Ábrahámnak, miután elvált tőle Lót: Emeld fel szemedet és tekints arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra! Mert mind az egész földet, amelyet látsz, neked adom és a te magodnak örökké.
1Móz 13,14-15
|
Ábrahámnak más módszere volt a gazdálkodásban, mint Lótnak. Neki nem az üzlet volt a legfontosabb és legelső ügye. Pásztorai és Lót pásztorai között az állandó civódás fájdalmat jelentett neki. Ezen változtatni kellett, s ez pedig nem ment szakítás nélkül. Mint családfő és mint öregebb, megtarthatta volna a jobb legelőt magának és Lótot egyszerűen más helyre utasíthatta volna. De ő nem tette ezt. Ábrahám pásztorai gondolhatták és mondhatták: "hogy lehet a mi gazdánk ilyen balga és ügyetlen"! Ábrahámnak nem az üzlet és az előny volt a legfontosabb. O mindenekelőtt Istennek akart tetszeni és másoknak áldássá lenni. Látta ezt Isten, aki egyszer így szólt: "Enyém az ezüst és enyém az arany" (Agg 2,8). Alig vonult el Lót, az állítólagos jó üzletember, Isten megjelent Ábrahámnak és ezt mondta: "Emeld fel szemedet! Mindent, amit látsz, neked adom örökre." Lót felemelte szemét kívánsággal teli tekintettel - és mindent elvesztett. Ábrahám felemelte szemét hittel teli tekintettel és mindent megnyert.
Üzleti szempontból nézve az is értelmetlenség volt, hogy Ábrahám 318 szolgájával együtt vállalta hűtlen unokaöccsének kiszabadítását. Még balgább dolog volt, hogy visszautasította Sodorna királyának ajándékát, aki a visszaszerzett jószágokat mind felajánlotta neki (14,21-24).
Mégis, ki volt a bölcsebb "üzletember", Lót vagy Ábrahám? A mi kapzsisággal terhelt időnkben, amikor mindenki igyekszik meggazdagodni, bárcsak tanulnánk meg Ábrahámtól, hogy anyagi ügyeinket hogyan kell Isten áldásával intézni! |
Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!"
Máté 3,3
|
Nem volt kietlenebb pusztaság Palesztina területén annak idején, mint amilyen a mai európai társadalomban uralkodik. Ahol sikerült Krisztust, a naivnak, elavultnak mondott hitet kiirtani a lelkekből, ott eltűnt vele a szeretet, a bizalom, a segíteni akarás, a közösség. Maradt a puszta elidegenedés, önzés, gyűlölet. De az Úr be akar vonulni, úrrá akar lenni a mi pusztaságaink felett is. Lépésről lépésre, embertől emberig akar bevonulni. Ahol lába hitetlenség, szeretetlenség mocsarába mélyed, ott megáll. Nem lép tovább. Ott megmarad a kietlen mocsár. Rajtam át is út vezet, gyermekem, barátom, embertársam felé. Csak egy talpalatnyi pihenő az, amit én adhatok a lába alá. Megpihenhet rajtam, továbbléphet rólam, vagy belesüpped lába bűneim, nemtörődömségem sarába, felszúrják talpát haragom, bosszúvágyam, gyűlölködésem tüskéi? Az Ő szava kér: Adj egy lépésnyi teret diadalutamnak, hogy továbbléphessek rólad, hogy békét, boldogságot, viruló tavaszt hozzak saját magad, szeretteid, a melletted élő többi ember életébe! |
Uram, tégy engem szolgáddá, diadalutad engedelmes eszközévé! Térj be, kérlek, az én életembe is, ne kerülj ki engem! Voltak, vannak áldott lelkek, akik lépéseidet felém irányították. Akiken keresztül Te léptél felém, és tudom, milyen boldogság, amikor megjelensz, amikor szavad, szereteted, gondoskodásod áldást, békességet hoz az életembe. Segíts, hogy én is utaddá lehessek, segíts, hogy továbbvezessem áldásodat a többiek felé! Adj mellém másokat is, akikkel együtt élő kövekként rakhassuk ki utadat! Úgy vágynak a boldogságra szeretteim, szomszédaim, munkatársaim, s én olyan keveset tudok adni nekik. Kérlek, jöjj feléjük, rajtam, gyenge hitemen, bizonytalan szavaimon, mégis segíteni vágyó lelkemen keresztül lépj be az ő életükbe is! Ámen.
|
A mai napon olvasandó igeszakasz: Mt 28,16-20 | |||||
| |||||
"Nekem adatott minden hatalom... tegyetek tanítvánnyá minden népet ... tanítva őket, hogy megtartsák mindazt ... | |||||
(Mt 28,18-20) | |||||
Az a munka, melyet Krisztus, halálával és feltámadásával elvégzett, tökéletes. Ezért használ feltétlen kifejezéseket, amikor mint feltámadott Úr találkozik tanítványaival. Figyeld meg, hogyan használja a "minden" szót. "Minden" hatalom neki adatott mennyen és földön. "Minden" népnek az Ő tanítványává kell válnia. Jézus jelen lesz népe körében, "minden" hátralévő (ti. az Ő eljöveteléig hátralévő) napon. Valójában negyedszer használja ezt a szót, amikor azt mondja, hogy meg kell tanulnunk megtartani "mindazt", amit Ő parancsolt. A "minden" szó azt jelenti, hogy nincs kivétel. Krisztus korlátlan feladattal bízta meg tanítványait: Tegyetek tanítvánnyá minden népet. A tanítványnak el kell mennie, hogy másokat is tanítvánnyá tegyen. Ha valaki hisz, meg kell keresztelkednie a "Névben", és azután meg kell tanulnia Jézus tanítványaként élni. Péternek nem lehetnek tanítványai, Andrásnak követői, Jánosnak nem lehet egyháza. Minden apostolnak és misszionáriusnak az a feladata, hogy az egyetlen Mesternek, Jézus Krisztusnak szerezzen tanítványokat. Nem szabad elfelejtenünk, a feladat azzal összefüggésben van kijelölve számunkra, hogy Krisztusé a hatalom. Máskülönben lehetetlen lenne Krisztus egyházának teljesíteni Krisztus parancsát, mert nekünk nincs saját hatalmunk. De Krisztus az Ő követői fölé emelte erejének védőpajzsát: enyém minden hatalom. Ezért, menjetek el és tegyetek tanítvánnyá minden népet - mondta. És ha ez még nem elég, hogy elvegye kisebbrendűségi érzésünket, mely a határtalan (és véget nem érő) feladat miatt tölt el minket, maga a Király biztosít minket arról, hogy velünk van. Nem csupán erejének védőpajzsát emeli misszionáriusai fölé, hanem Ő maga megy velük. Tanítvánnyá lenni és tanítvánnyá tenni - ez a mi feladatunk. Hinni az Ő hatalmában - ez a mi erőforrásunk. Bízni az Ő jelenlétében - ez a mi vigasztalásunk. | |||||
| |||||