„Megérkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok útközben?” Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak az úton egymással, hogy ki a legnagyobb? Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája.” És kézenfogva egy kisgyermeket közéjük állította, átölelte, majd ezt mondta nekik: „Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.”

Magyarázat

Nem ismeretlen számunkra sem az a kérdés, amiről a tanítványok vitatkoztak maguk között. Hiszen azt sugallja körülöttünk a világ, hogy valamiben ki kell emelkedni a többiek közül. Hatalomban, anyagiakban, ügyességben, tapasztalatban, bölcsességben, erőben… Igazából mindegy, hogy miben, csak legyen valami.
De valóban ez a fontos? Mire jó, ha bármiben is első lehetsz, de közben elmagányosodsz, és nincs kivel megosztanod? Érdemes csupán azért törekedned valamire, hogy elmondhasd, te vagy a „leg”? Miért van erre szükséged?
Jézus fordít a dolgokon. „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája.” Ha úgy gondolod, bármiben is több, nagyobb vagy a körülötted lévőknél, használd azt alázatosan értük, a javukra. Csodálkozni fogsz, mi lesz a következménye…
Ne az elismerésért hadakozz, hanem minden eredményed mellett légy alázatos szolgáló. Az alázatos szolgálat különös következményekkel jár együtt. Azt fogod átélni, hogy nem csupán emberekkel kerülsz kapcsolatba, hanem közben magához az élet Urához is közel kerülhetsz. Az alázatos törekvések azt a Krisztust teszik megragadhatóvá számodra, „aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,6–8 – revideált új fordítás).
(Hajnal Zoltán)