Még Istentől is olyan csodákat kérjünk, amelyeket jellemünk elbír majd tisztességesen.
„Ekkor hozzálépett Jakab és János, a Zebedeus két fia, és így szóltak hozzá: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Jézus megkérdezte tőlük: „Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek?” Ők pedig ezt mondták neki: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, a másikunk a bal kezed felől üljön majd dicsőséges uralkodásod idején.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Mire ők így feleltek neki: „Meg tudjuk tenni.” Jézus ekkor ezt mondta nekik: „Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, mert azoké lesz az, akiknek elkészíttetett.” Amikor ezt a tíz tanítvány meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra. De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok; és aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája. Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Magyarázat

Kilenc évet töltöttem a honvédségnél. Egy időben gyakran úgy éreztem, a századparancsnokom nincs a helyzet magaslatán. Én vezettem a szakaszunkat, és úgy láttam, jobb lennék, mint ő. Gondoltam: ki tudom inni azt a poharat, meg tudom tenni, amit ő. Egyik alkalommal meg is fogalmaztam felé a kritikát. Ő úgy válaszolt erre, hogy ideiglenes századparancsnok-helyettes lettem, míg ő távol volt. Örültem, nekiláttam a dolgoknak, és azt éltem meg, hogy most végre működnek a dolgok, az emberek is végrehajtják a feladatokat, végre úgy operálunk, ahogyan szükséges. Ugyanakkor sokkal több feladatom lett, és sokkal több felelősségem is, hiszen korábbi teendőim is megmaradtak. Mikor a parancsnok visszajött, már örömmel adtam vissza a feladatokat, és végre sikerült újra időben lefeküdnöm és egy kiadósat aludnom.
Azóta tudom, ha bármit elvállalok, azt csak úgy tegyem, hogy valami mást feladok, hogy tisztességesen helyt tudjak állni, különben egyszerűen túl sok lesz a teher. A hívő élet is ilyen. Előrelátóan kell megtervezni, mire adjuk magunkat, illetve mit adunk fel Krisztusért. Hisz mind tudjuk, hogy nem szolgálhatunk egyszerre két úrnak…
(Boncz Zoltán)