Amióta az elmúlt években elindult a „hyper kegyelem” tanát ellenző cikkek hulláma, elhatároztam, hogy elolvasok egy Joseph Prince által írt használati utasítást (kézikönyvet), akiről sokan úgy vélik, hogy tőle eredeztethetők ez e típusú tanítások. Az elmúlt héten elolvastam a „Destined to Reign” című könyvét (a cím magyar megfelelője: „Uralkodásra rendelve” ahol, az eleve elrendelt kifejezést használja) Azzal az elgondolással fogtam neki, hogy találok a magam számára valóságos tanítást.
Ahogy tudom a keresztények fele szerette e könyvet a másik fele pedig úgy vélte, hogy eretnekség.
Egyszóval rendkívül érdekelt a tartalma, mivel Hagin és Copeland hittanítók szolgálatának kezdete óta (1970-es, és 80-as évek) nem láttam, olyan érett, Isten Igéjét ismerő keresztényeket, akiket ennyire megosztott volna egyetlen szerző is.
Szükségesnek tartottam, hogy bizonyos fenntartásokkal fogjak bele a könyvbe, mivel az elmúlt 35 évben számos katasztrofális eredményét kellett látnom, különböző hyperkereszténységnek. Meglepetésemre, a könyvet igen élveztem, és ezért fogok változtatni abban, hogy a jövőben hogyan prédikálom az evangéliumot. Persze, nem azt akarom ezzel mondani, hogy lettek volna nálam olyan teológiai kérdések, amelyek aggódásra adtak volna okot.
Prince ugyanazt a hibát követte el, melyet százak előtte., akik több olyan teológiai rendszerrel hozakodtak elő, melyek kényelmesek voltak a számukra. Prince klasszikus módon ajándékozta az egyháznak az „egyszer megváltva, mindörökre megváltva” teológiát. Minden egyes passzust elfogultsággal idéz a Bibliából, azt eredményezve ezzel, hogy a szöveget kényszeríti a saját elképzeléséhez. Számos ember követi el azt a hibát, hogy Istent be akarja kényszeríteni a maga szűk teológiai dobozába, skatulyáiba. Ez egy általános formulát eredményez, ami közel sem bizonyítható, illetve igaz.
A legnagyszerűbb dolog, ami elmondható a könyvről, hogy Krisztus központú, és Krisztust felmagasztaló. Prince legfőbb szenvedélye nem a kegyelem, hanem Jézus, akire az egész egyháznak szüksége van, ám előfordul, hogy nem kér belőle. Prince hiszi, hogy a kegyelem és Krisztus személye rokon értelműek (azonosak).
Elég jó anyag található a könyvben új hívők számára és azoknak, akik bűntudattal küzdenek, hogy egy jó alapra helyezze őket. Ha ez más könyvekkel van párosítva, a tanítások együttesen egy jó egyensúlyt tudnak adni.
Ami most történik Prince-el, valószínűleg az, ami több másik prédikátorral is történt, akik tendenciákat indítottak el. Más prédikátorokat ezek a tendenciák extrém szélsőségekbe viszik, és olyanokat tanítanak melyet az eredeti szerző nem akart. Nekem nem az a benyomásom, hogy Prince egy olcsó kegyelemben hinne, vagy hogy egy személy, aki igazán ismeri Prince szívét, és tanításait, elmerülne a bűnben. Továbbá ott van annak a lehetősége, hogy a teológiailag nem képzetteket félrevigye, félretanítsa egy olcsó, szuperkegyelem üzenettel. Prince nyilvánvalóvá tette, hogy gyűlöli a bűnt, és az által is felmagasztalja Krisztust, hogy az ószövetségből is tanít. Számos aggodalmamat követően, innentől ez nem egy akadémiai értekezés kíván lenni, és nem fogom idézni Prince kijelentéseinek oldalszámát.
HAMIS TANOK PRINCE HYPERKEGYELEMÉBEN:1. Prince kinyilatkoztatásokat tesz, és a saját rendszeréhez idomítja az Írásokat. Például, ő azt állítja, hogy nem szükséges megvallani a bűneinket, és hogy Pál apostol egyetlen hívőnek sem adta például hogy vallja meg a bűnét. Mondja ezt, mivel, tisztában van azzal, hogy mindannyiunk bűne meg van bocsátva, múltbeli és jövőbeni egyaránt (ezzel én alapvetően egyet is értek) de nekünk becsületesen szembe kéne néznünk Istennel, és feltárni előtte bukásainkat. Ám Prince szerint ez nem azonos a bűnvallással, hogy bocsánatában részesüljünk. Én pedig azt mondom, hogy ez egy ügyes játék a szavakkal, mert az hogy beszélünk Istennek a bűneinkről, végső soron bevezet minket a bűnvallásba.
A kihívásunk azzal van, amit az 1Jn 1:9 tanít nekünk, hogy valljuk meg a bűneinket. Prince tudja, hogy ez megcáfolja a radikális kegyelem tanát, ezért megpróbálja körbemagyarázni ezt a passzust, hogy ez a gyülekezetben lévő gnosztikusoknak íródott. Ezt úgy állapítja meg, hogy nem idéz semmilyen kommentárból, sem pedig egyéb történelmi evidenciát nem használ forrásként.
Tiltakozom az ellen az összefüggés ellen, hogy János első levelében a nem hívőknek írt volna. Ő „kedves gyermekeinek” nevezi őket az 1Jn 2:1-ben, ami kapcsolódik levelének első fejezetéhez. Emlékeim szerint az eredeti szöveg nem volt fejezetekre és versekre tagolva, így a „gyermekek” az 1Jn 2:1ből, a könyv első fejezetéhez kapcsolódik.
Jóllehet János hozott létre kapcsolatot a gnosztikusokkal, mikor Jézus emberi mivoltáról beszélt az 1Jn 1:1 illetve 4:2-3-ban. Az a tény hogy Jézus testben jött el, megcáfolja a gnosztikusokat, akik szerint a test gonosz dolog, és hogy szerintük Jézus csak szellemben jelenhetett meg. Azonban ennek a levélnek a címzettjei nem a gnosztikusok voltak, hanem azok a hívők, akik figyelmeztették őket.
Azon kívül, ha az 1Jn 1:9 nem hívőknek íródott volna, miért beszél nekik arról, hogy vallják meg bűneiket? Az egy merő képtelenség hogy egy nem hívő újraszámlálja és megvallja a bűneit, melyeket valaha is elkövetett. Amikor én megtértem nem kellett valamennyi bűnömet megvallanom 19 évre visszamenőleg. Én csak a szívemet adtam át Krisztusnak, és kértem, bocsásson meg hogy bűnös lettem. Mikor egy ember Krisztushoz jön, nem utasítják rögtön, hogy vallja meg a bűneit, hanem csak Jézust kell elfogadni, mint Urat. (Róma 10:9-10, Apcsel 16:31) Csak egy keresztény képes emlékezni és megvallani az egyéni bűneit, ahogy azok diktálják.
Azon kívül Jakab 5:16 is a hívőket tanítja, hogy vallják meg a bűneiket, végezetül a bátorítás is maga után vonja a bűnvallást, amikor Pál apostol arra bátorítja a korinthusi hívőket, hogy szánakozzanak és legyen bennük isteni szomorúság a bűneikkel kapcsolatosan a 2Korintus 7:9-11-ben.
2. Prince a teológiáját Pál írásaira alapozza
Érdekesnek találom, hogy valahányszor az evangéliumot prédikálja-, Pált prédikálja. Jóllehet rajongok Pálért, de az ilyen jellegű kijelentésekkel óvatosnak kell lenni, mert azt sugallhatják, hogy az Újszövetség többi írója nem inspirált, vagy még csak nem is kanonikus.
Még a gnosztikusok is úgy idézték Pált, hogy a többi levelet fitymálva emlegették, az ószövetséggel együtt. Úgy tűnik, hogy Prince idéz az Evangéliumokból, de csak alkalomszerűen, ami azt a benyomást kelti bennem, hogy lehet, azt hiszi, hogy azok az írások nem illenek a Gyülekezet korához, mivel az Evangéliumok Krisztus feltámadása előtt íródtak.
Ez lehetővé teszi Prince számára, hogy tipikus rendkívüli kinyilatkoztatást tegyen, továbbá, hogy ne érintkezzen azzal a rendelkezéssel, hogy a hívőknek fel kell venniük a keresztjüket (Márk 8:34-36) és más ehhez hasonló passzussal, melyek magas elkötelezettséget követelnek.
Hiszem, hogy az a néhány tanító, aki arra lett elhívva, hogy úgy prédikáljon, mint Pál, szükséges hogy Isten teljes akaratát prédikálja (Ap. 20:27). Ez azt jelenti, hogy bele kell, hogy foglalja a prédikálásába az Evangéliumokat, János írásait, Júdást, Pétert, és Jakabot. Éppen úgy, mint a Zsidókhoz írt levelet és az ó szövetséget.
3. Prince nem definiálja tisztán Isten erkölcsi törvényének szerepét.
Prince azt tanítja, hogy a gyülekezet számára többé nincs szükség az ószövetségi törvényre, és csinál egy egyszerű kettősséget a két megállapodás között. Ráadásként esélyt sem ad arra, hogy mégis szükség lehet Isten erkölcsi törvényére, a Tíz Parancsolatra. Nem mutat rá ezzel arra a tényre, hogy mi mennyire bűnösök, és elveszettek vagyunk.
Kihívás ezzel, hogy ezzel az Ószövetség azon álláspontját egyszerűsítette le, amiről Pál apostol is beszél az 1Korintus 10:6-ban történetesen hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, ahogy Izrael népe tette azt számtalanszor mikor elhajolt Isten törvényétől. Tehát, szükségszerű maradt a törvény, hogy az egyházat helyes irányban tartsa, ahogy Pál apostol is tette.
Prince apostol azt állítja, hogy nem létezik olyan gyülekezet, ahol Isten törvényét prédikálnák. Mindazonáltal ezt a megállapítást az egyháztörténelem nem támasztja alá. Charles Finney volt tán az amerikai történelem legnagyszerűbb evangélistája, ő szabályszerűen prédikálta Isten erkölcsi törvényét, hogy az emberek bűntudatra ébredjenek, és Isten örömüzenetét alkalmazzák a megmenekülésükre, és megszentelődésükre. Ő szenteknek, és bűnösöknek egyaránt prédikálta Isten törvényét. De akár Jonathan Edwardsot is ide lehet sorolni, mint erőteljes prédikátort, aki üzeneteiben Isten törvényét alkalmazta.
Prince lehetséges, hogy említette őket, mint akik egyfajta törvény-kegyelem keveréket prédikálnak. Mindazonáltal szolgálatuk gyümölcse mutatja, hogy munkájukat, és üzenetüket Isten hatalmasan és folyamatosan áldotta Én személy szerint rendszeresen tanítok Isten törvényéről a gyülekezetben, eredményes, és gyümölcstermő módon. Prince lehetséges, hogy azt mondaná, hogy a törvény és a kegyelem egyfajta keverékét tanítom, de ha Finney és Edwards közösségébe sorolom magam, akik az erkölcsi törvényt alkalmazták annak érdekében, hogy megítéljék a bűnt, akkor én Prince kritikáját mosolyogva fogom fogadni.
Hiszek az erkölcsi törvény szükséges voltában, mert máskülönben a bűn nem lenne megítélve, és ami igazságunk (igaz mivoltunk) a minket körülvevő erkölcsi világkép szintjére degradálódna le.. Azon kívül a törvény megismétlődik az Újszövetségben Például Pál által az Efezus 4:25-31-ben, amikor arról beszél, hogy a gyülekezet ne lopjon, ne legyen haragos, ne bűnözzön, ne hajoljon szexuális erkölcstelenségbe,, és tisztelje apját-anyját.
Azon kívül az Újszövetség valamennyi írója újra és újra alkalmazza a Tíz Parancsolatot, mint a szentség sztenderdjét, mivel az tükrözi Isten jellemét és karakterét.
Hasonlóképpen Jézus a követőinek új parancsot adott, hogy szeressék egymást (Jn. 13:34) Jézus a szeretetet alkalmazta, mint törvényt, erre az életformára kötelezte a Gyülekezetet., melyet Pál szintén említ a Róma13:8-10-ben.
Prince az erkölcsi törvényt (Tíz Parancsolatot) mivel útjában áll, egybeveszi Isten szertartási törvényeivel, és azt mondja, hogy mind a kettőt eltörölték., ezért nem fontos az Egyház szempontjából. Prince abban hibázott, hogy nem ütköztette a törvényt állandóan azzal, amit Pál tanít a Római, Galata, és Zsidókhoz írt levélben, illetve a Kolosse levélben. Azok a kontextusok, amelyek ezekben a levelekben megtalálhatók, kivétel nélkül a körülmetélkedésre, állatáldozatokra, a szombat és más szent napok betartására vonatkoznak. Ezen kívül Pál elsődlegesen a törvény ceremoniális aspektusára hivatkozott, és nem a Tíz Parancsolatra.
Prince figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy Pál a Tíz Parancsolatot a halál szolgálatának nevezi a 2 Korintus 3:7-ben. Ennek ellenére Pál és a többi újszövetségi író folyamatosan a tíz parancsolatot használta, mint az etika, és a morál sztenderdjét a gyülekezet felé.
A halál szolgálatához kétség sem fér, hogy Krisztus nélkül való, és abban az egy pontban valamennyien egyetértünk, hogy mindannyian bűnösök vagyunk Isten színe előtt. A Galata 3:24 a törvényt Krisztusra vezérlő mesterünknek nevezi, így ez az egyetlen mércéje a szentségnek, ami ítéletet hoz, és bevezet bennünket a Krisztustól való függés teljességébe. A Róma 8:4 azt tanítja nekünk világosan, hogy a Szent Szellem hatalmaz fel minket arra, hogy beteljesedjünk igazságossággal, ami a törvény követelménye. Így számunkra ez a sztenderd marad, mint egyetlen követelmény a funkcionális szentséghez. Továbbá a bűn ereje a törvény az 1 Korintus 15:56 alapján.
Ám az Újszövetség álláspontja, az hogy Jézus erőt adott ahhoz, hogy igazságosan élhessünk, az Ő Szelleme által. Ez nem csupán egy, a mi részünkről kötelezettség nélküli, Krisztusnak tulajdonítható igazságosság. Mikor mi megtörjük a tíz parancsolatot, akkor bűnt követünk el, amin nekünk szánakoznunk, és bánkódnunk kell. Meg kell vallanunk, és Urunk bocsánatát kell kérnünk.
Egyet értek Prince-el abba, hogy Krisztus tudatosnak, és Krisztusra fókuszálónak kell lennünk, hogy győzelmet arathassunk a bűn fölött, és hogy egyedül hit által, és kegyelem által tudunk győzelemben járni Krisztusnak tulajdonított igazságosságon keresztül. Az hogy hol hibázunk, hol bukunk el, független attól a ténytől, hogy a tíz parancsolat még mindig szükséges mérce, mivel Jézus akarata hogy ereje s kegyelme által éljünk. A törvény nem ment meg minket. A törvény a mi bűnös mivoltunkra emlékeztet, egy tanárhoz hasonlóan, és elvezet a Krisztustól való kizárólagos függésbe.
Ezt a pontot összefoglalva nem értek egyet azzal, amikor azt állítja, hogy számunkra nem szükséges a törvény, hogy viselkedésünket, magatartásunkat irányítsa-mondván, nekünk csak kegyelemre van szükségünk- az én álláspontom, hogy a kegyelem alkalmazza az erkölcsi törvény sztenderdjét (mércéjét) amint ezt az Újszövetség számos helyen említi is.
4. Prince hisz abban, hogy ha egyszer meg vagy váltva, nem veszítheted el az üdvösségedet
Prince, mint alapvető kijelentésben hisz abban, hogy ha egy személy elfogadta Jézust megváltójának, soha többé nem veszítheti el az üdvösségét. (Páran úgy ismerhetik ezt, mint az örök biztonság-bizonyosság tanát.) A feladatom ezzel az, hogy rávilágítsak arra, hogy Prince hibásan értelmezi az emberi érintkezést. Komolyan nem értek egyet ezzel a felettébb különös kijelentéssel.
Példának okáért a Zsidók 6:1-8, és a 10:24-29 világosan tanítja, hogy egyesek Krisztus ismeretének befogadását követően, gyakorlatilag a megmenekülésüket követően képesek voltak elesni, és elveszteni az üdvösségüket. Világos, mint „kátrány a havon” (világos, mint a nap) hogy a 2 Pét 2:20-22, és a Jak 5:19-20 szerint is a hívők el tudnak pártolni, és ezért bűnösöknek kell őket nevezni, olyanoknak, akiknek helyreállásra van szükségük. De számos olyan igehely van, amit ezzel kapcsolatban idézhetnék, de nem fogok az idő szűkössége miatt.
Sokkal inkább hajlok az üdvösség megreformált értelmezése felé, mely azt tanítja, hogy az emberek éljék meg a megváltás gyümölcseit, melyeket nem lehet szétválasztani magától a megváltástól, mivel azok a teremtés óta készen állnak, a megváltással együtt. (Efezus 1:4)
Ebben az esetben (azok az emberek, akik megélik, megtapasztalják a megváltás gyümölcseit) nem fognak a Krisztus testétől elszakadni, mondván ők soha nem is voltak annak a részesei. Az 1Jn 2:19 a szentek állhatatosságát tanítja, ez az egyetlen olyan Ige mely a Szentírás találós kérdésével képes elbánni, mivel a Szentírás egyszerre tanítja az örök bizonyosságot, és azt hogy egy hívő képes elveszíteni az üdvösségét. Én azt az álláspontot képviselem, melyet Péter apostol, és bátorkodom azt gondolni, hogy bár meg vagyok váltva, mégis erőfeszítéseket kell tennem annak érdekében, hogy elhívásomat, kiválasztásomat megerősítsem. (2Pét 1:10)
5. Prince azt tanítja, hogy Isten nem haragszik, és nem bünteti/fegyelmezi a hívőket.
Prince azt tanítja, tehát hogy Isten nem tud haragudni, illetve nem bünteti a keresztényeket. De akkor mi a helyzet azzal az intéssel, ami az Efezus 4-ben található, nem bánkódik-e a Szent Szellem? Az Efezus4:30-ban található „szomorkodik” kifejezés azt is jelenti, még hogy valamiért bánatos és aggódik a Szent Szellem, és ebbe beletartozik a bizonyos okkal történő haragvás is. Pál még ennél is erőteljesebben figyelmeztet az Efezus 5:6-ban ellenezvén az erkölcstelen életet, mondván az engedetlenekre Isten haragja száll. Az összefüggés tehát világos: aki engedetlen, (és ez az efezusi gyülekezetnek íródott!) Azok Isten haragjával fognak szembekerülni.
Továbbá, mi a helyzet azzal a bűnnel, mely a halálba vezet, melyre az 1Jn 5:16 hivatkozik? Az, hogy ez testi vagy szellemi halálra vonatkozik, évszázadokon keresztül vita tárgya volt. Mindazonáltal a legfontosabb pont hogy egy hívő képes bűnt elkövetni, és hogy ez halált eredményezhet. Én azt hiszem, hogy ez a szellemi halálra vonatkozik az 1Korintus 11:30, és az 1Korintus 5:1-6 összefüggésében. (Az 1Korintus 5:1-6-ban Pál át akart adni egy embert a Sátánnak, teste romlására hogy a szelleme megmeneküljön.)
Végezetül, mit kezd Prince Jézus azon szavaival melyet a hét gyülekezetnek mondott Kis Ázsiában a Jele2-3 fejezetekben? Ezekben a levelekben Jézus nem csak, hogy fegyelmezte, de valósággal megfenyegette az egész gyülekezet, hogy kimozdítja őket a városból, amennyiben nem térnek meg (Jel 2:5)
A Jele 2:16-ban pedig a Pergamoni gyülekezetnek azt üzeni, hogy legyen bűnbánó, máskülönben eljön, és harcolni fog egyesekkel. A Jele 2:22-23-ban Jézus azt mondja, hogy mindazokat, akik Jézabel befolyása alatt vannak meg fogja gyilkolni, ha meg nem térnek. Végezetül pedig a laodíceai gyülekezetnek azt üzeni, hogy kiokádja őket a szájából a Jele 3:15-16-ban. Erős, szavak ezek amelyek alkalmasint nem igazán passzolnak Joseph Prince teológiájába.
6. Prince azt mondja, hogy Krisztus keresztje miatt nem ítéli meg a népeket.
Prince azt tanítja, hogy. addig, amíg Lót Sodomában volt, Isten nem ítélte meg Sodomát Lót miatt. Prince okot kreált melynek esetében kijelentheti: a keresztények jelenléte miatt Isten nem ítél el egyetlen népet sem. Prince abban hibázott, hogy nem vette figyelembe, hogy az ószövetség tele van olyan példával, és illusztrációval, amelyben Isten megítélte Izrael népét, Illetve Júdát egyenesen kizárta az örökségéből egészen addig, amíg nem látott egy hívő maradékot. (Ézsa 6:13)
Azon kívül Jézus a Máté 11:20-24-ben beszél arról az együttes ítéletről mely azon városokat érték melyek elutasították őt. Nyilvánvalóan nehéz szubjektíven és biblikusan alátámasztani azt, hogy Isten megítéli a zsidó népet, és Jeruzsálemet, mert elutasították Őt. Krisztus után 70.-ben a római seregek leuralták Jeruzsálemet, majd pedig a templomot is lerombolták, ahogy azt Jézus előrebocsátotta, mi eshet meg egy generációval jóllehet ez majdnem 40 évvel feltámadása után történt. (Máté 24:34, Luk 21:20)
7. Prince egy egyéni, individuális evangéliumot hirdet, mely függetleníti magát az 1Mózes 1:28-ban megfogalmazott kulturális küldetéstől.
Talán Prince azon meggyőződése kavarta a legnagyobb vihart radikális kegyelemtanában, hogy az általa hirdetett evangélium nem integrálódott, (nem lett eggyé) az 1Mózes 1:28-ban megfogalmazott kulturális küldetéssel. Azoknak a hívőknek, akik ragaszkodnak eredeti küldetésükhöz, melyet Isten adott Ádámon és Éván keresztül, (ezt erősítette meg Noénál az árvíz után (1Mózes 9:1-2)) tisztában kell lenniük azzal, hogy szükségünk van erkölcsi és polgári törvényekre, hogy megértsük Istent, miként fegyelmez egy népet (Máté 28:19). A tíz parancsolat nem csupán az egyén törvénye a kegyességre, és a szentségre, hanem elsődlegesen azért adatott, hogy rendszereket egyesítsen, ezáltal fegyelmezve meg a kibontakozó Izraelt. (2Mózes 20:1-2) Az 1Tim. 1:8-11 utal a törvényegyesítő mivoltára, mikor azt mondja, hogy az nem az igazaknak adatott, hanem azoknak, akik nem igazak. (Abban az időben egyetlen személy volt, akinek nem volt szüksége a törvényre, mert tudta mit jelent szentnek lenni: és ez Jézus volt).
Az a tény, ahogy Pál viselkedett a rabszolga kereskedőkkel és gyermekrablókkal mutatja hogyan viszonyult a kollektív, és az egyéni bűnökhöz.
Jóllehet azt gondolom, Prince könyvében van sok éles meglátás, mégis aggódom, hogy sokakat sodor szélsőségekbe, olyan Krisztus-ismeretbe, mely nélkülözi az engedelmességet, olyan egyszerű, és nyilvánvaló elkötelezettségek iránt, mint a helyi gyülekezet, a tized, illetve a szeretetben való járás. (Bár Prince támogatja a gyülekezetet, azáltal hogy folyamatosan ad számára, mégis teológiája könnyedén elutasíthatja ezeknek gyakorlását. Továbbá úgy fest, Prince elutasítja a böjtöt, mint szellemi fegyelmező eszközt.)
Meggyőződésem hogy a böjt egy nagyon fontos dolog, de természetesen nem az üdvösség elérése érdekében.
Tanítása nem kapcsolódik az 1Mózes 1:28-ban megfogalmazott kulturális küldetéshez, ezért Prince alapjaiban hibás, mert képes úgy vezetni egy személyt, hogy elveszítse a kapcsolatát a Királyság Evangéliumának Örömüzenetével.
Ez így ön-központúságba, és nárcizmusba vezeti az embert. A királyság üzenete beintegrálja a megváltott egyéneket az ők közös, egyetemleges felelősségükbe, történetesen, hogy szolgálják a saját közösségeiket.
Mindennek ellenére remek könyv lehet néhány új hívő számára. Meggyőződésem, hogy az új keresztények és a kicsi gyerekek kell, hogy tanítva legyenek a tíz parancsolatra, mint egy, a gyülekezetben, és a világban lévő alapvető etikára. Továbbá különösen azok számára ajánlom, e könyvet, akik állandó bűntudatban élnek, és önmaguk elmarasztalásában.
Ha a radikális kegyelem az Isten Királyságának összefüggésében lenne tanítva, egyensúlyt kapna, és olyan nagyszerű tanítás lenne, mely felemeli Jézust, továbbá az egyén életét oly módon lenne képes átalakítani, hogy az nemzeteket alakítana át.
Forrás:
http://www.charismanews.com/opinion/40943-is-joseph-prince-s-radical-grace-teaching-biblical
PLUSZ:
http://www.hajnalcsillag.net/forum/index.php/topic,7817.0.html Tamás Bolla-megosztása
Jézus halála és István halála nagyon hasonlít egymáshoz. A Szentlélek azért mondatta el nekünk István halálának történetét, hogy megmutassa, hogyan tanulhat a tanítvány tanítójától. István megtanulta Jézustól, hogy mint kell imádkoznunk: "Atyám, bocsáss meg nekik, ne tulajdonítsd nekik ezt a bűnt." És megtanulta István azt is, hogy hogyan kell meghalni. "A te kezedbe teszem le az én lelkemet."
