2017. április 16., vasárnap

Örömteli mindennapok: Aki hisz Benne,örökké élni fog.

,,Jézus akkor ezt mondta: „Én vagyok a Feltámadás és az Élet. Aki hisz bennem, akkor is élni fog, ha már meghalt. Aki pedig él és hisz bennem, az soha nem hal meg. Hiszed-e ezt?,, -Jn.11,25-

Húsvétkor minden újjászületett keresztény ezt ünnepli. 
Vagyis azt, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus, aki maga a Feltámadás és az Élet, VALÓBAN feltámadott! És ígérete szerint azok, aki hisznek Őbenne, szintén élnek örökkön örökké.
Jézus Krisztus legyőzte, megsemmisítette a halált - a szellemi, a végleges halált,akik újjászülettek Krisztusban, már nem halnak meg!
Ehhez már semmit sem lehet hozzátenni, ez elvégzett dolog.
Érdemes hát megharcolni a hit szép harcát, és végig futni a pályát - egészen a célig.
Legyen ez a husvét igazi ünnep, a valóságos feltámadás ünnepe számodra is .
Ha még nem találkoztál az Élet Fejedelmével - mert egyedül Ő képes neked örök életet adni, ha befogadod Őt a szívedbe - itt van rá lehetőséged azáltal, hogy elmondasz egy imát:
Istenem, én most Jézus Krisztus nevében jövök Hozzád. Köszönöm, hogy odaadtad értem egyszülött Fiadat a kereszten. Köszönöm, hogy az üdvösséget olyan egyszerűvé tetted, hogy azt mondtad, mindaz, aki hisz Jézus Krisztusban, mint Megváltóban, az üdvözülni fog, és örök életet nyer.

Én hiszek Benned Úr Jézus! Köszönöm, hogy otthagytad a Menny dicsőségét, hogy szent és bűntelen létedre vállald a kereszthalált, engedted kiontani a véredet azért, hogy megbocsásd a bűneimet, hogy a tte sebeidben meggyógyuljak, és örök életet nyerjek. Köszönöm, hogy ennyire szerettél. Kérlek, bocsásd meg a bűneimet. Kérlek, légy Úr az életemben! Átadom magam teljesen Neked. Kérlek, gyógyíts meg, szabadíts meg minden kötelékből, minden igából, amely fogva tart. Köszönöm, hogy azért jöttél, hogy lerontsd az ördög minden munkáját. Uram, én szabad kezet, teljes hatalmat adok neked, hogy ezt megtedd. Ezentúl Veled, és Neked akarok élni.

Kérlek, tölts be engem túlcsordulásig Szent Szellemeddel, és taníts, vezess engem. Nyisd meg előttem a Bibliát, szent Igédet, és szólj hozzám, hogy mindig a keskeny úton tudjak menni. Ámen.
”Higgy Jézusban,hogy örök életed legyen.

💥Örömteli mindennapok💥Örvendezz, mert él az Úr!

Jézus feltámadásának örömhíre



A hét első napján, kora hajnalban az asszonyok kimentek a sziklasírhoz, és vitték az elkészített illatszereket is. A sír bejáratát egy nehéz kő zárta el, de mire odaértek, már félre volt gördítve. Így be tudtak menni a sziklasírba, de az Úr Jézus testét nem találták. Ezen nagyon elcsodálkoztak és nem tudták, mitévők legyenek. Ekkor hirtelen két férfi jelent meg mellettük fénylő ruhában. Az asszonyok megrémülve lehajtották a fejüket, de azok így bátorították őket:
„Miért a halottak között keresitek az élőt? Nincs itt, mert feltámadt! Emlékezzetek rá, hogy még Galileában megmondta nektek: »Szükséges, hogy az Emberfiát a bűnösök kezébe adják, keresztre feszítsék, és hogy a harmadik napon feltámadjon.«”Luk.24:1-7

Jézus önként vállalta a kereszthalált érted ,azért tette le az életét,hogy te örökké élhess .
Ő feltámadt ,örökké él.
A feltámadás azt tanítja nekünk,hogy Isten mindig befejezi ,amit elkezdett.
Áldott Feltámadás Ünnepet!

Varga László-Isten asztaláról

"Ne ölj!" (2Mózes 20,13.)


Olvassuk hozzá Jézus hiteles magyarázatát a Máté 5,21-22-ből: "Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: ostoba! - méltó a főtörvényszéki eljárásra, aki pedig azt mondja: Bolond! - méltó a gyehenna tüzére." Nincs tehát mentségem. Méltó vagyok a gyehenna, a szemétégető telep tüzére. Mert nem egyszer, sem kétszer vágtam oda ilyen szavakat felebarátaimnak haragomban. Jézus pedig a teljesség követelményével védi az emberi életet. Nemcsak a fizikai, hanem a teljes, a boldog, Istentől ajándékozott, a halálon is túl élő életet. Minden parancsa ezt szolgálja. Biztos lehetek benne, hogy így védi az én életemet is. Tehát ilyen keményen ítél engem is, amikor megsértem a másét. Hogy milyen gyakran ér minket bántódás? Hányszor szegjük meg mi szigorú parancsát? Milyen jogon várhatjuk el, hogy más ne szegje meg velünk szemben? Nem lesz, nem lehet szebb, nyugodtabb, biztosabb az életünk, az enyém sem, míg ezt a parancsot ilyen könnyen, ilyen magától értetődően szegjük meg naponként.
Istenem, köszönöm a tükröt, melyet igéd tart elém. Én becsületes embernek tartom magam, soha nem is gondoltam arra, hogy bárkit is megöljek. De szívesen vettem volna, ha valaki megöli azt, akit magam, népem, egyházam halálos ellenségének tartottam. Én úgy tudom, nem vagyok gyűlölködő. De felindulásomban, jogosnak vélt haragomban százszor is odavetettem, szemben vagy hát megett, az igédben megítélt kemény szavakat, és még sokkal keményebbeket. 
Értem, Uram, Te nem taníthatsz kevesebbet, mint a tökéletességet. Én nem vagyok, soha nem leszek tökéletes. 
Csak Tőled kérhetem, hogy vezess a tökéletes szeretet útján, legalább töredékes mértékben! Csitítsd le haragomat, jusson eszembe ítéleted! Add, hogy feldolgozva a haragot, észrevegyem felebarátomban azt, ami Tőled való, ami szeretetre méltó, és képes legyek baráti kezet vagy segítséget nyújtani kemény szavak helyett. Ámen. 

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

                       ,,Meghalt ott Mózes, az Úrnak szolgája...,,( 5Móz 34,5.)                                                                                                  

Mózes magas méltóság és cím hordozója volt, amikor a Fáraó udvarában élt.
Mindezt a dicsőséget elvesztette, amikor Isten megvetett népe mellé állt. Előbb a "Fáraó lányának a fia" egy hatalmas uralkodóház királyi hercege volt, Midiámban pedig már csak "egy ember"-nek nevezik. "Egy egyiptomi ember mentett meg minket" - mondták Réhuel lányai apjuknak. Réhuel így válaszolt: Miért hagytátok ott azt az embert? (2Móz 2,15-20)
A hercegi cím és méltóság odalett. Ő is csak egy olyan ember volt már, mint más halandó.
Itt azonban, ahol a haláláról van szó, a Szentírás, az Igazság könyve olyan címet ad neki, amely nagyobb minden fejedelmi címnél. Nem olyan cím ez, amit emberek adhatnának, vagy elvehetnének, persze nem is olyan cím, amit sokra becsülne a világ, s amely világi előnnyel járna.
Mégis olyan cím, amely minden emberi címnél előbbre való, s mely értékét és jelentőségét az örökkévalóságban is megtartja.
Mózes ezzel a címmel hal meg: "Az Úr szolgája". Mózesnek olyan bizonyítványt állít ki Isten, hogy ő életében Istent szolgálta.
A legegyszerűbb ember is megkaphatja ezt a címet, ha nem a bűnnek, a hasnak, a pénznek vagy a világnak, hanem az Úrnak szolgál.
Az Úr Jézus azt mondta: "Aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is" (Jn 12,26).
Isten hűséges szolgáját, Mózest nagyon becsülte. A zsidók azt mondják róla, hogy "Isten csókján halt meg".
Az 5.Móz 34,6 ezt mondja róla, amit egy emberről sem mondtak még el: "Isten eltemette őt".
Boldog az, aki Istentől ezt a címet kapja: "Az én hűséges szolgám"!

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-A Mester lábainál

A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsolt 32.

1 Dávid tanítókölteménye. Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett.
2 Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.
3 Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett.
4 Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. (Szela.)
5 Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az ÚRnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. (Szela.)
6 Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat. Ha nagy vizek áradnak is, nem érik el őt.
7 Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével. (Szela.)
8 Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.
9 Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell fékezni szilajságát, másképpen nem közelít hozzád.
10 Sok fájdalom éri a bűnöst, de aki bízik az ÚRban, azt ő szeretettel veszi körül.
11 Örüljetek az ÚRnak, ujjongjatok, ti igazak! Vigadjatok mind, ti igaz szívűek!


"Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz szemem." -(Zsolt 32,8)

Nem meglepő, hogy Krisztus egyháza annyira szerette ezt a zsoltárt. Jóval korábban szól a megbocsátás áldásáról, mint ahogy a Jézusban való hit általi megigazulás kijelentését megkaptuk a maga teljességében. Luther Márton szokta volt mondani, hogy Pál is írhatta volna ezt a zsoltárt. Pál minden bizonnyal szerette (Róm 4,6-8).
A 32. zsoltár világosan megmondja, hogy Isten kegyelemből bocsát meg, és hogy a bűnöket meg kell vallanunk mielőtt bocsánatot kapunk azokra. Ezek az alapvető igazságok, amelyek minden keresztyén előtt ismertek, tudottak voltak már Jézus születése előtt is.
Az ének utolsó részében egy tanító(mester) kezd el beszélni. Ez a tanító lehet egy apa, anya, presbiter, rabbi vagy lelkipásztor, de a hang valójában Isten hangja. Isten rendszerint embereken át szól hozzánk, akiket erre a célra választott ki. Ez a tanító így szól: "Bölccsé teszlek, és megtanítlak, melyik úton kell járnod." Most, hogy megvallottad bűneidet, most, hogy bűneidre bocsánatot kaptál, meg kell tanulnod bölcsen élni. "Bölccsé teszlek."
A tanítás nem kizárólag ismeretből áll, amelyet tudomásul kell venni, hanem magában foglalja egy bizonyos életmód eltanulását is. "Megtanítlak, melyik úton kell járnod." És nem is egy fajta személytelen tömegtájékoztatást jelent az oktatás. "Tanácsot adok, rajtad lesz szemem." Némelyikünk még nagyon élénken emlékezik arra, amikor a tanító az osztálynak közvetlenül az első padjába ültetett minket. "Rajtad akarom tartani a szemem!" - mondta. Akkor nem fogtuk fel ennek a fontosságát, pedig természetesen nagyon jó volt ez nekünk.
Azt az oktatást, amelyet Isten nyújt a bocsánatot nyert bűnösöknek, komolyan kell vennünk. Az a szokásos hely, ahol Isten oktat minket, hogy melyik úton járjunk, az a hely, ahol ő maga áll rendelkezésünkre, - az a templom. Ezért hát legyünk hűségesek és vegyünk részt szorgalmasan az istentiszteleti életben.
A bocsánatot nyert bűnösöknek naponta magánórákat kell venniök életbölcsességből. És ki a mi tanítónk?

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett-Tudsz-e alábbszállni?

"Míg a világosságotok megvan, higgyetek a világosságban" (Jn 12,36).

Mindnyájunknak vannak olyan pillanatai, amikor különbnek érezzük magunkat, mint máskor. Ilyenkor így szólunk: "Úgy érzem, hogy képes lennék mindenre; bárcsak mindig ilyen lehetnék!" 
Ezt senki sem kívánja tőlünk. Ezek a mély meglátások pillanatai, és így kell élnünk akkor is, amikor már nincs kedvünk hozzá. Sokan hasznavehetetlenek a hétköznapok világában, amikor nincsenek emelkedett lelkiállapotban. Hétköznapi életünket arra a színvonalra kell helyeznünk, amit emelkedett pillanatokban láttunk meg. Ne engedd a magasztos pillanatokban született érzéseket elpárologni! Szellemiképpen értve ne rakd fel lábadat a kandalló párkányára, mondván: "Milyen nagyszerű ilyen lelkiállapotban lenni!" Cselekedj azonnal, tégy valamit, ha másért nem, csak azért, mert legszívesebben nem tennéd meg. Ha Isten az imaórán megmutatott neked valami tennivalót, ne mondd: "Majd megteszem". Tedd meg azonnal! Ragadd galléron magad, rázd le a beléd evődött lustaságot! Az emelkedett pillanatok utáni vágyódás mögött mindig lustaság húzódik meg. Arról beszélünk, hogyan juthatnánk fel újra a magaslatokra. 
Meg kell tanulnunk a szürke hétköznapokban életté formálni azt, amit a megdicsőülés hegyén láttunk. 
Ne add meg magad, ha kudarcot vallottál; próbáld újra, láss hozzá újra! 
Égesd fel a hidakat magad mögött és ezzel a tetteddel szolgáltasd ki magad újra Istennek. 
Döntéseidet ne vizsgálgasd utólag: de vigyázz, hogy a magasztos órák világosságában dönts.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében: „Hozd fel reánk arcod világosságát, Urunk!"

Sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót! Hozd fel reánk arcodnak világosságát, ó Uram
(Zsoltár 4, 7)


Komor idõkben hangzottak el ezek a szavak. Dávidnak már az is nehéz volt, mikor Saul üldözte õt. De még fájdalmasabbak voltak azok a napok, mikor saját fia lázadt fel ellene. Népe is hûtlenül elfordult tõle. Jeruzsálemben érték a legkeserûbb tapasztalatok a hûtlenség terén. Barátia és tanácsadója, Akhitófel is áruló lett. Csupán egy maroknyi hûséges ember veszi körül, mikor elhagyja palotáját és a pusztába menekül. De még ott is minden pillanatban
rajtuk üthetnek Absolon seregei.

„Kicsoda láttat velünk jót?" - tették fel a kérdést Dávid kísérõi. Úgy érezték, minden elveszett. Csak Dávid nem csüggedt el. Külsõ helyzete nem volt még soha ilyen nyomorúságos és mégis teljes volt a békessége, mert az Úr vigasztalta. „Örömet adsz szívembe" - mondta boldogan. Igaz, hogy ellenségeinek „búzájuk és boruk" van, õ pedig kénytelen volt mindent ott hagyni, de még így is sokkal gazdagabbnak érezte magát, mint azok. Még e súlyos helyzete sem hozott álmatlan órákat. Békességben feküdt le és mindjárt elaludt, mert az Úr védelme vette körül.

- A mi utunk is sokszor vezet sötét szakaszokon át. Ugyan mit hoz ez nekünk? Aki csak a körülményekre tekint, az bizony csüggedten vághat neki az útnak. De mi kérhetjük, hogy „hozd fel reánk arcodnak világosságát, ó Uram!" 
Mikor ez a világosság hatol szívünkbe, napfényként ragyogja be azt, még ha egyéb földi örömsugarak ki is aludtak már. - Nem sokkal e súlyos helyzet előtt Dávid lelkében is csak sötétség volt. Házasságtörésének, sőt vérontásának bűne. Isten arca elhomályosult előtte.
Külsőleg ugyan hatalma tetőpontján állott, de belül boldogtalan ember volt. Csak akkor változott meg minden, mikor bűne napfényre került. „Elvetted rólam bűneimnek terhét." Szívét ismét béke és öröm töltötte el.

Ne nyugodjunk bele mi sem helyzetünk vigasztalanságába. „Hozd fel reánk arcod világosságát, Urunk!" 
Mikor Isten kegyelmes arca felragyog előttünk s nem homályosítják azt el bűneink, mi is diadalmasan kiálthatjuk: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy."

Charles H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza-Minden megszentelődik

"Azon a napon a lovak csengettyűin is ez lesz: Az Úr szent tulajdona!."(Zak 14)

Boldog az a nap, amelyen minden szentté lesz. Még a lovak csengettyűi is az Urat dicsőítik. Ez a nap számomra már elérkezett. Mindent Istennek szentelek? Ruhám, amelyet fölveszek, majd levetek, Krisztusnak, az én Uramnak igazságára kell emlékeztessen. Munkámat úgy kell végeznem, mint aki az Úrnak szolgál. Bárcsak válna a mai napon a ruhám papi köntössé, ételem szentséggé, házam templommá, asztalom oltárrá, beszédem tömjénné, én magam pedig pappá!

Uram, teljesítsd kérésemet és add, hogy körülöttem semmi ne legyen közönséges, tisztátalan!

Hitben számíthatok is erre! Ha hiszem ezt, az Úr segít, hogy így is legyen. Mivel én magam az Úré vagyok, az Úr leltárba veszi mindenemet, hiszen mindenem az Övé; én pedig ezt azzal akarom bebizonyítani, hogy ennek tudatában használom dolgaimat a nap folyamán. 
Szeretném, ha reggeltől estig boldogan és szent rendben folyna életem összes dolga. Csengőim csöngjenek - miért ne csöngenének? Még a lovaimon is csengettyűk legyenek - ugyan, kinek van több joga, hogy zengedezzen, mint a hívőknek? De csengőim, zeném, vidámságom mind-mind szent kell legyen, és azt kell hirdesse: "Az Úr szent tulajdona!"

Isten csodálatos kegyelme: MÉLTÓ A BÁRÁNY

''Nagy szóval ezt mondván: Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást.'' (Jelenések 5:12)



Mi ugyan nem vagyunk méltók Isten szeretetére, de kezesünk, Krisztus méltó rá, és Ő képes mindazokat megváltani, akik hozzá jönnek. Krisztus örül annak, ha látszólag reménytelen embereket, akiket Sátán legyőzött, és eszközéül használt, magához vonzhat, és kegyelmében részesíthet. Örül, ha megszabadíthatja őket attól a szenvedéstől és haragtól, amely az engedetlenekre vár. Ha az ellenségnek sikerül elérnie, hogy a csüggedő ember ne időzzön Jézus erényein, érdemein, szeretetén és nagy irgalmán, és levegye a szemét Jézusról, s önmagára tekintsen, akkor máris elvette tőle hite pajzsát, és elnyerte célját. A lélek ki van téve ádáz kísértéseinek. A gyöngék tekintsenek Jézusra, higgyenek benne, és éljék ki a hitüket a gyakorlatban is. Életét, szeretetét és szenvedését, mindent feláldozott Istennek Fia a mi megváltásunk érdekében. Lehetséges-e, hogy mi, az ilyen végtelen szeretet méltatlan tárgyai, szívünket távol tartsuk tőle?

Életünk minden egyes pillanatában az Ő kegyelmi áldásait élvezzük; épp ezért nem vagyunk képesek teljesen megérteni azt a mélységes tudatlanságot és kimondhatatlan nyomort, amelyből kimentett bennünket. Sokan a vallásos életükben azt a súlyos hibát követik el, hogy érzelmeikre összpontosítják a figyelmüket, és eszerint ítélik meg haladásukat vagy visszaesésüket. Az érzelmek nem biztos útmutatók. Ne belül keressük annak biztosítékát, hogy Isten elfogadott bennünket. Önmagunkban csupán csüggesztő dolgokra lelhetünk. 
Egyetlen reményünk abban van, ha feltekintünk Jézusra, ''hitünk szerzőjére és bevégzőjére'' (Zsidókhoz írt levél 12:2). 
Benne mindent megtalálunk, ami csak reményt, hitet és bátorítást nyújthat. Ő a mi igazságunk, vigaszunk és örömünk. Gyengeségeink és értéktelenségünk tudatának arra kellene vezetnie minket, hogy alázatos szívvel hivatkozzunk Krisztus elfedező áldozatára. Az Ö érdemeire támaszkodva nyugalmat, békét és örömet találunk.

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Krisztusnak a vérén.” -(1Péter 1,19)


A Golgotán Krisztus keresztje alatt állunk és látjuk drága vérének rózsaszín folyamát kezeiből, lábaiból és oldalából kifolyni. Ez a vér „drága”, mert engesztelő és megváltó ereje van. Az elválasztottak bűnei e vér által töröltettek el, a kegyelem gyermekei ez által lettek felmentve a törvény hatalma alól, megbékültek Istennel és egyesültek Vele. Krisztus vére „drága” megtisztító ereje folytán is, ez „tisztit meg minket minden bűnünkből”. „Ha a ti bűneitek vérpirosak volnának is, fehérek lesznek, mint a hó.” Jézus vére olyan fenségessé tesz minden hívőt, hogy folt, szeplő vagy hasonló dolog sem marad rajtuk. Ó, drága vér, mely minket megtisztít, roppant sok hamisságainkat elmossa és kedvessé tesz minket abban a Szerelmesben, nem tekintve a sok kihágást és tévelygést, melyekkel újból fellázadtunk Isten ellen! Krisztus vére nem kevésbé „drága” azért, mert megőrző ereje is van. A vérrel való befecskendezés által el vagyunk rejtve az öldöklő angyal elől. Emlékezzél meg arról, hogy megkíméltetésünknek valódi oka az, hogy Isten a vérre tekint. Ebben vigaszt találunk, ha a hit látása elhomályosul, mert Isten szeme mindenkor tiszta és átható marad. Krisztus vére „drága” nekünk megszentelő befolyása által is. Ugyan az a vér, mely bűneinket eltörli és megigazít, élteti és erősíti, teszi aztán az új embert olyan erőssé, hogy képes lesz a bűnt legyőzni és Isten parancsolatait teljesíteni. Nem létezik olyan erős indító erő a szentségre, mint az, amely Jézus szívéből és ereiből folyik. „Drága”, kimondhatatlan drága ez a vér, mivel legyőző erőt fejt ki. Meg van írva: „Diadalmaskodnak a Bárány vére által.” Miként volna az másként lehetséges? Aki Jézus Krisztus drága vérét fegyverül használja, és azzal megy a harcba, az legyőzhetetlen fegyverrel harcol. Jézus vére! Ennek jelenlétében meghal a bűn, a halál megszűnik halál lenni, mert megnyílik a menny kapuja. Jézus vére! Amíg az Ő erejébe vetjük bizalmunkat, Vele diadalról-diadalra jutunk.

VALÓBAN ISTEN SZÓL HOZZÁM?

Manapság sok keresztyén állítja, hogy Isten szólt hozzá. Bár hiszem, hogy Isten ma is szól az ő gyermekeihez személyesen, nem minden hozzánk szóló hang származik Istentől.

Hogyan kerülhetem el a megtévesztést? Honnan tudhatom, hogy amit hallottam, az valóban Istentől jött?

A válasz nagyon egyszerű: Isten Igéjéből.


Isten kijelentett és leírt Igéjéből. 
Sok keresztyén él középszerű életet azért, mert nem tudják, hogyan értsék meg Istent és az ő akaratát. Ezek közül a szeretett testvérek közül sokan azért élnek így, mert fogalmuk sincs arról, kicsoda Isten. Ami még rosszabb, vannak köztük, akik azért nem tudnak semmit Isten terveiről, mert sohasem nyitják ki, nem olvassák a Bibliát.

"A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített." (2 Timótheus 3:16-17)


Isten Igéje elég arra, hogy tanítson minket és építsen a hitben. 


A Zsoltárok 1:1–3 egyenesen így biztat:
"Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz."

A Lukács 11:28-ban pedig azt olvassuk, hogy Jézus így felelt egy asszonynak:

"De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják."

1. Fejlessz ki érzékeny hallást!
Barátom, meg tudjuk tanulni, hogyan ismerjük fel, hogy egy hang valóban az Úrtól való-e.

"A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére."
(Zsidókhoz írt levél 5:14)

Az egyik lehetőség, hogy edzzük magunkat, kifejlesztjük magunkban a képességet, mely felismeri egy hangról, hogy valóban Isten hangja-e, és kell-e hallgatnunk rá. A másik lehetőség, hogy ölbe tett kézzel várunk a szobánkban. Barátom, az egész azzal kezdődik, hogy Krisztus követőjévé válunk, mert Jézus maga mondta a János 10:27-ben:

"Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem."

2. Ragaszkodj Isten Igéjéhez!
Mindannyiunknak őt kell követnünk, meg kell hallanunk és meg kell tartanunk szavát. Ragaszkodjunk Isten Igéjéhez, és minden mást ehhez mérjünk, hogy így felismerjük, vajon az Úrtól való-e.

"Jézus így válaszolt: Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és nála maradunk. Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én igéimet. Az az ige pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött engem." (János 14:23–24 RÚF)

Cseri Kálmán Igehirdetései: "HA FELTÁMADTATOK KRISZTUSSAL..."

Alapige:Kol 3,1-4

"Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. Amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben."
                         


Imádkozzunk! Mindenható Istenünk, magasztalunk azért, mert nem engedted, hogy a te szented rothadást lásson.

Áldunk téged megváltó Urunk Jézus Krisztus, mert isteni erőddel legyőzted a halált is, és mi boldogon valljuk ma, hogy poklon, síron egyedüli győztes vagy. Köszönjük, hogy a te győzelmed lehet a mi reménységünk forrása.

Könyörülj rajtunk és őrizz meg attól, hogy mi is úgy hallgassuk a feltámadásodról szóló örömhírt, mint az első tanítványok, akik üres fecsegésnek tartották és nem hittek neki.

Látod, milyen sokféle kételkedés, okoskodás és emiatt bizonytalanság van a szívünkben. Segíts el minket szent bizonyosságra. Győzz meg minket arról te magad, feltámadott Urunk, hogy a te feltámadásod tény.

Köszönjük, hogy ma is élsz és uralkodsz örökkön örökké.

Könyörülj meg rajtunk és szólíts meg most minket az igén és annak magyarázatán keresztül. Köszönjük, hogy ez lehetséges. A te Szentlelked győzzön meg minket arról, hogy mi hát végül is az igazság. Olyan nagy szükségünk van nemcsak az igazság megismerésére, hanem arra, hogy abban járjunk.

Segíts most bensőleg is elcsendesedni előtted. Állj meg itt a középen, mint ahogy azt az első húsvétkor tetted tanítványaid körében, s köszönts minket úgy kegyelmesen: Békesség néktek! Kérünk, hogy add is nekünk ezt a te békességedet, és az emberi szón keresztül jusson el a szívünkhöz a te teremtő igéd.

Engedd, hogy igazi megszentelt ünnepünk legyen, ami közelebb visz hozzád.

Ámen.

A nagypéntek utáni harmadik nap az Úr Jézus Krisztus testben való feltámadásának az ünnepe. Mi erre emlékezünk, ezért adunk hálát, ezért magasztaljuk a mi hatalmas Megváltónkat, aki nagypénteken, a kereszten valóságosan meghalt. Isteni természete azonban nem maradhatott a sírban, a harmadik napon - úgy, ahogy azt előtte többször megígérte - csodálatosan feltámadt. Sokakkal találkozott, beszélt. Több száz szem- és fültanúja volt annak, hogy Ő életre kelt és találkozhattak vele emberek. Mi ezeknek a tanúknak az egybehangzó vallástételét és még inkább a mi Urunk előre megmondott ígéretét hisszük, és ezért valljuk, hogy Jézus meghalt a mi bűneinkért, de testben feltámadott a mi megigazulásunkért.

Ezért ünnepeljük ma is ezt a napot, és ezért van itt istentisztelet. De ezért van minden vasárnap istentisztelet, mert az Ő feltámadása a hét első napján történt, amely napot a későbbiekben szerencsétlen módon magyarul vásárnapnak neveztek el. Évszázadokig az Úr napjának hívták és mi minden Úr napján, most is hétről hétre a mi Urunk dicsőséges feltámadására emlékezünk, Őt ezért magasztaljuk és ünnepeljük.

Minden egyéb, ami ehhez az ünnephez tapadt, a későbbi idők hordaléka. A nyuszi, a tojás, a locsolkodás pogány termékenységi rítusoknak a törmeléke. A sonka meg a nagy ivászat, aminek sokszor még gyerekek is áldozatul esnek ilyenkor a felnőttek felelőtlensége miatt, a böjti időszak utáni emberi mohóságnak a jele.

A hívők azonban a feltámadás ünnepen az Úr Jézus feltámadását ünneplik és semmi mást. Ez nekünk bőven elég ahhoz, hogy egész esztendőn át öröm legyen a szívünkben, és tudjuk magasztalni azt a Krisztust, aki minden ellenségünk felett totális győzelmet aratott, akiről egyedül mondhatjuk el, hogy bűnön, poklon, síron egyedüli győztes, ezt a győzelmet nekünk vívta ki és hit által nekünk is adja.

Ez a feltámadás elsődleges jelentése az Újszövetségben.

A második jelentése az, hogy Jézus Krisztus az Ő második eljövetelekor ugyanezzel az isteni erővel feltámasztja majd a halottakat. Hisszük, hogy mindazok, akik benne hisznek, dicsőséges testet kapnak, és vele töltik az örökkévalóságot.

A harmadik jelentése pedig az, amiről alapigénk szól. Így kezdődött ez az ige: "Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal..."

Mit jelent ez, feltámadni Krisztussal? Mint jelent ez a különös kifejezés, és ha valakinek az életében ez megtörténik, akkor milyen következményei vannak ennek? Erről legyen ma szó.

Hetek óta a Kolosséiakhoz írt levelet tanulmányozzuk, és nem én számítottam ki, hogy éppen erre a vasárnapra következzék ez a szakasz. Mivel azonban éppen ez következik, ne keressünk más húsvéti igét, hanem ennek az örömüzenetét próbáljuk kibontatni.

Mit jelent tehát Krisztussal együtt feltámadni, és aki ezt átéli, annak az életében milyen következményei vannak ennek?

Kálvin azt írta, hogy legjobb az igét igével magyarázni. Ezt a különös kifejezést is akkor fogjuk jobban érteni, ha néhány erre vonatkozó igével megvilágítjuk. Szeretnék egy jézusi igét említeni, meg egyet, amiben Pál apostol részletesen megmagyarázza, mit jelent Krisztussal feltámadni.

A jézusi ige így hangzik: "Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki küldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak." (Jn 5,24-25)

A halottak hallják Jézus prédikációját, az Isten Fiának a hangját, és akik nemcsak hallgatják, hanem meghallották, azok élni fognak. Mit jelent ez?

Azt jelenti, hogy Jézus úgy tekint a hallgatóira, mint akik lelkileg halottak, mivel mindnyájan úgy születünk erre a világra, hogy Isten számára lelkiképpen halottak vagyunk. Amíg valaki nem kapja Istentől a hit ajándékát, nem érti Isten gondolatait, nem is szokott figyelni rá. Nem gyakorlata az, hogy naponta kérdezi: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Ő tudja, hogy mit akar, legfeljebb besegítőnek akarja olykor alkalmazni Istent, hogy segítse az ő akaratát megvalósítani. Sokan még imádságon is ezt értik.

A halott nem hall, nem ért, nem lát, tehetetlen, érzéketlen. Nem mozdul és nem mozgósítható. A természet szerinti ember, úgy ahogy megszületünk, pontosan ilyen Isten számára. Tehetetlenek vagyunk arra, hogy az Ő akaratát cselekedjük, és teljesen érzéketlenek vagyunk mindennel szemben, ami tőle jön.

Ebből a halálállapotból tud minket kisegíteni Jézus. Hogyan? Az Ő igéjével. Aki hallgatja, s komolyan veszi, befogadja - Jézus itt így mondja: meghallja - az Ő igéjét, annak a szívébe az ige mint egy mag belehullik, és ebből a magból új élet sarjad ki. Jézus élete. Ezt nevezi a Biblia újjászületésnek. Az ilyen ember feltámad a lelki halálból.

Olyan csodálatos azt nézni egy-egy evangelizáció végén, csendesheteinket, amikor halottakat támaszt így a lelki halálból Jézus Krisztus. Pusztán csak azzal, hogy ott hangzik az Ő igéje. És aki azt a szívébe befogadja, elkezd dolgozni benne az ige és megelevenedik az ilyen ember. Egyszerre kinyílik a szeme. Meglátja Isten valóságát. Egyszerre kinyílik a füle. Meghallja a Szentírásban levő isteni üzeneteket. A neki személy szerint szóló üzenetet addig egyszerűen butaságnak tartotta. Hogyhogy az Isten beszél hozzám a Biblián keresztül? Majd meghallod, ha megnyílik a füled. És attól kezdve boldogan be tud számolni arról, hogy mikor mit hallott. Mozgásba jön az élete, mert mozgósítható, mert már él. Isten Szentlelke kezdi irányítani. Észrevesz másokat, akik addig is ott voltak mellette, de teljes közönnyel, úgy, hogy nem is látta meg a szükségüket, élte a maga életét. Egyszerre irgalmas szívet kap és tudja kinek, mikor, mivel, hogyan lehet segítenie. Öröm neki, ha segít és áldozatot hoz. Feltámadt a lelki halálból, megelevenedett.

Pál apostol így írja ezt le egészen részletesen: "Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek a világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppen úgy, mint a többiek. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az Ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! - és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdaságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Ef 2, 1-10)

Többször egymás után említi: "ti, akik halottak voltatok a vétkeitekben, új életre támadtatok a Krisztusban". Az a közeg, amibe születünk, a bűn, a vétek, és abban halott az ember Isten számára a szó lelki értelmében. Amikor Krisztust, az Ő igéjét befogadja, akkor Krisztus élete jelenik meg a hívőben, az kezd kibontakozni egyre erőteljesebben, egyre több gyümölcsöt terem. Életre keltett titeket Krisztus. Ez előtt mindenki éli a maga életét, ezt követően a hívőben éli Krisztus a maga életét. Ez előtt mindenki csinál, amit tud, ez után a hívő teszi azt, amit Isten neki elkészített. "Hogy jó cselekedetekben járjunk, amelyeket Isten előre elkészített..." Ezt megelőzően törtetünk, taposunk, hazudunk, csalunk, mert boldogulni akarunk, ezt követően képes az ember szeretni, megbocsátani, szolgálni, áldozatot hozni, mert boldog lett. Megkapta azt a békességet és boldogságot Istentől, amit csak ebben az új életben élhet át az ember.

Jézus hangsúlyozza, hogy az Isten országába csak ez után a lelki feltámadás után mehet be bárki. Akármilyen jó ember volt, érdemei, erényei, vagy szenvedései nem belépőjegy a mennyek országába. Oda csak Jézussal együtt lehet bemenni, amikor él már Krisztus a hit által valakinek a szívében.

Ez az élet viszont olyan, amit akkor sem veszít el a hívő, amikor megáll a szíve, mert Jézus ezt mondta Mártának Betániában: "Én vagyok az élet, és aki hisz énbennem, ha meghal is, él az." (Jn 11,25)

Ezt az életet szerezte meg nekünk Jézus Krisztus az Ő feltámadásával. Ez az élet az, ami nélkül vegetálunk mindaddig, amíg Jézust valaki hittel be nem fogadja, és nem kapja vele együtt ezt az elvehetetlen, teljes, felülről származó, örök életet. Ebbe nem lehet belenőni, ez nem lesz a mienk úgy magától. Egy törésnek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy eddig a halálban voltam, attól kezdve a Krisztusban vagyok és az Ő élete az enyém lett. Ez az a lelki feltámadás, amiről alapigénkben ír az apostol.
És mi ennek a következménye? Ha valaki kapja ezt az új életet, akkor attól kezdve az odafelvalókkal kezd törődni, és azokat keresi, nem a földieket. Mit jelent ez?

Semmiképpen nem azt, amivel próbálják vádolni a hívőket, hogy ők álmodozók, elrugaszkodnak a valóságtól. Aki ismeri az irodalmat, az szokta idézni Vörösmartyt, hogy a látni vágyó napba nem tekint, de a hívők az odafelvalókkal törődnek, itt lenn nem lehet rájuk számítani.

Meg kell nézni a valóban hívők életét, akik kapták ezt az új életet. Mi jellemzi őket? Ennek éppen az ellenkezője. Mivel kapcsolatba kerültek a mennyel, mivel közvetlen közösségük van a feltámadott élő Krisztussal, tőle olyan értékeket kapnak, amikkel gazdagítani tudják a környezetüket. Jézus többször is ígérte a benne hívőknek, hogy az én békességemet adom nektek, az én örömömet adom nektek.

Pál nem nagyképűsködött, hanem a valóságot írta le, amikor azt írta: "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít." Olyan kincseket bíz Krisztus azokra, akik már vele együtt élnek, amiket csak tőle lehet kapni. És a hívőknek természetükké válik, hogy osztják, szórják, továbbadják a környezetüknek mindazt, amit így az ő életük Urától kapnak. Olyan gazdaggá lesz a hívő ebben a Krisztussal való közösségben, amiről korábban ő maga sem álmodott. És éppen, mivel Krisztus indulata van benne, nem magának tartja meg ezeket az értékeket. Az az öröme, ha továbbadhatja másoknak.

Mivel azonban ebben az új életben Isten felülemel minket önmagunkon, azon az alagsori életen, amit nélküle élünk, onnan magasabbról többet lát az ilyen újjászületett ember. Mintegy Isten szemével látja a valóságot. A teljes valóságot látja és nemcsak annak egy töredékét, amit a Biblia láthatóknak nevez. Egészen más szempontok szerint tervez és mérlegel. Egészen másként ítéli meg az eseményeket. Más szemmel néz mindenkire: jóakaróra és ellenségre egyaránt. Ezzel mintegy a mennyet hozzák le ezek az emberek a földre.

Többször hallottam már csodálkozva említeni emberek részéről, akik bekerültek egy hívő családba vagy egy olyan közösségbe, ami számukra új volt, hogy ez olyan, mint egy kicsi mennyország. Ez nem túlzás. A mennyország ott van, ahol Jézus Krisztus uralma érvényesül. Akinek a személyes életében úr lett Jézus, akörül Jézus uralma érvényesül, és ott megjelennek a mennynek az erői. Ezen a földön, amelyikből mi sokszor poklot próbálunk csinálni.

Ahelyett, hogy hosszasan magyaráznám ezt, hadd utaljak arra, ha valaki éppen látta, néhány héttel ezelőtt a vasárnap délutáni örömhír műsorban egy házaspár elmondta az élete történetét a televízióban. Elmondták: évekkel ezelőtt elegük volt egymásból is, magukból is. Kölcsönösen vádolták egymást, ahogy az ilyenkor lenni szokott, de még a két gyermekükre is mérgesek voltak. Miért születtek meg, miért olyan korán, miattuk nem élhettek. És oda jutottak: legjobb lesz elválni. Mindketten tudták, hogy nem lesz jó, de az adott lehetőségek közül mégis ezt akarták választani.

Mielőtt erre sor került volna, a férfit elhívta egy jó barátjuk egy csendeshétre. Soha életében nem volt olyan helyen, ahol a Bibliát magyarázták, vagy Isten dolgairól volt szó. De rácsodálkozott arra, amiről a Szentírás szól, és Isten Lelkének a csodájaképpen belehullott az ige a szívébe. És új emberként ment haza. Nem egyedül, hanem Jézussal.

Kinyílt előtte egy új világ, új lehetőségek tárultak fel, új erőforrások fakadtak fel a számára, amelyekből ő azonnal merített és újat kezdett. Kicsit nehéz volt így, hogy a felesége meg még egészen másként gondolkozott, de megtörtént a csoda, hogy nem sokkal utána az asszony is hitre jutott. És minden megváltozott - ahogy mondták.

Az ember szeretné konkrétan tudni: Mi az, hogy minden megváltozott?

Ma hét gyermekük van. Boldog, vidám, elégedett, hálás emberek.

És mit jelent, hogy az odafelvalókkal kezdtek el törődni és nem a földiekkel? Például azt: nem a haverokkal töltötte a férfi az estéit, nem a presszóban hagyta a fizetésének a nagy részét, hanem ma a gyerekek beszámolója szerint is mindenki siet haza, mert nagyon jó otthon lenni. Vidám nevetés hallatszik. Minden este családi áhítat van. A népes család mellett is ráérnek a szülők, hogy a gyülekezetben is hasznosítsák magukat. Együtt hallgatják Isten igéjét. A szomszédok beszámolóját is érdemes lenne meghallgatni, hogy milyen kiállhatatlanok voltak azelőtt az örökös veszekedések miatt, és mennyire örülnek, hogy most ők maradtak a szomszédaik. A rokonok, barátok, ellenségek is el tudnák mondani: mi az, hogy minden megváltozott.

Két halott életre jutott. Megjelent Jézus, a feltámadott Krisztus egy család életében. Átvette az uralmat, és ők boldogan engedelmeskednek neki. Valóban nem túlzás, ha azt mondjuk: minden megváltozott.

Egyszer próbáltam végiggondolni és adatok alapján magamnak szemléltetni, hogyan változik meg embereknek az egészségi állapota is, amikor hívőkké lesznek. Hogyan változik meg a munkabírásuk, a munkaerkölcsük. Amivel nem bírunk, ahol nem találunk megoldást, ahol társadalmi méretekben megyünk tönkre. Ahogy annak a sok alkoholizálónak a kezelését meg kell fizetnie annak, aki nem alkoholizál. Igazi megoldást az ad, ha halottakból élőkké válunk.

Hogyan állunk mi ezzel? Egyszer kellene erre válaszolni, hogy halott vagy, vagy élsz már? Ezt lehet tudni, mert az életnek jelei vannak. Ha hazavisznek egy családba egy újszülöttet, azt a szomszédok is megtudják. Azt nem lehet titokban tartani. Azzal foglalkozni kell, az enni kér, tisztába kell rakni, az hol sír, hol nevet. Az újjászületett ember is ilyen. Az enni kér, éhes, nem bírja ki ige nélkül. Azt újra és újra tisztába kell tenni. A megtérésük után állandóan telefonálnak az emberek: még ezt, még azt, még amazt el kellene rendeznünk. Szeretne bűnt vallani. Az élet szétfeszíti az addigi kereteket. Aki él, az elkezd beszélni. Beszél Istennel, tud imádkozni. Annak öröm az imádság. Az nemcsak a Mi Atyánk-ot hogy darálja le úgy, hogy talán oda sem figyel. Nem olyan nehéz azt megállapítani, hogy halottak vagyunk lelkileg, vagy már élünk.

Jézus feltámadása ez utóbbit tette lehetővé. Mindnyájan halottként születünk és ebből a lelki halálból hív minket magához, sőt hajol közel hozzánk Ő maga, aki az élet, és kínálja nekünk az élet ajándékát.

Mi az akadálya annak, hogy ez a mienk lehessen?

Harmadszor röviden még arról szeretnék szólni, amivel befejeződik ez az ige. "Meghaltatok és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben"?

Ez azt jelenti, hogy aki Krisztussal új életre támadt, az vele teljes sorsközösségbe kerül. A Biblia hasonlata szerint olyan ez, hogy Krisztus a testnek a feje és a benne a hívők a test különböző tagjai. De ez az egész egy egység. Ahol a fej van, ott vannak a tagok is. Nem lehet elválasztani tőlük. Krisztusról azt olvastuk itt, hogy meghalt, feltámadott, felment a mennybe és megjelenik majd a történelem végén nagy dicsőségben. A benne hívők is meghaltak a bűnnek, már nem a bűn irányítja őket. Új életre támadtak Krisztussal, Krisztus irányítja őket. Hitben már ott vagyunk vele a mennyei dicsőségben, ahol el van készítve a helyünk - ezt megígérte -, és amikor Ő megjelenik, az övéi is megjelennek vele együtt dicsőségben.

Ez a sorsközösség természetesen azt is jelenti, hogy amikor itt Krisztust gyalázza és bántja a világ, az övéit is vele együtt gyalázza és bántja. De amikor minket, hívőket Krisztusért gyaláznak, akkor mi azt Őérte boldogan vállaljuk. Ő ad ennek az elszenvedéséhez nemcsak erőt, hanem ad közben örömöt is. Ugyanakkor tudjuk, hogy a jövőt illetően is sorsközösségben vagyunk, és el van készítve a helyünk Őnála úgy, ahogy megígérte: "Aki győz, megadom annak, hogy üljön az én királyi székembe velem, amint én is győztem és ültem az én Atyám királyi székébe." És amikor Ő majd megjelenik dicsőségben, vele együtt mi is megjelenünk dicsőségben. Ez a bizonyosságunk, hogy a sorsközösség érvényes a földi életre és az örökkévalóságra is. Éppen a földi élet sokféle szenvedése, kudarca, vesztesége, nyomorúsága, megaláztatása közepette sok erőt jelent ez a Jézus Krisztusban hívőknek.

Ez a mennyei sorsközösség a világ számára most nem látható, de a hit komolyan számol ezzel. A mi életünk el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben. Mert akik Krisztussal új életre támadtak, azok két világnak a polgárai: itthon vagyunk e világban, és már újra otthon vagyunk a mennyben is. Ebben a teljességben zajlik a benne hívők élete.

Van Pál apostolnak egy kedves, de határozott felszólítása, hadd fejezzem be ezzel az igehirdetést: "Ébredj fel, aki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyog néked a Krisztus." (Ef 5,14) És akkor nemcsak felvillan nekünk Krisztus, hanem attól kezdve ragyog. Az ő világosságában járhatunk, sőt vele együtt járhatjuk végig ezt a sokszor nehéz földi életutat, és mivel vele együtt járunk, oda érkezünk meg, ahova Ő az övéit vezetni akarja, abba a dicsőségbe, amiről itt is szó volt. Ezzel kezdődik minden, ezzel a személyes húsvéttal: ébredj fel és támadj fel a halálból. Akkor beáradnak az életedbe a mennyei értékek. Akkor tudod mutatni másoknak is az életre vezető utat. Akkor egy életen át tudod gazdagítani mások életét azzal, amit te is úgy kapsz felülről, mivel az odafelvalókkal törődsz. Akkor boldogon várhatjuk majd azt, amikor Krisztus a mi életünk megjelenik dicsőségben és vele együtt mi is ugyanezt tehetjük.

Jézus, segíts engem ebben,
Hogy éltem folyjék szentebben,
És hogy ne menjek ítéletre,
Támassz fel engem új életre.
A te Lelkednek ereje
Az új életnek kútfeje;
Hogy hát legyek élő személy:
Lelked által én bennem élj.
(347,5 dicséret)

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, egyedül te látod azt pontosan, hogy lelkiképpen halottak vagyunk-e még vagy már élünk. Könyörülj rajtunk, hogy mi is megláthassuk ezt világosan.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy feltámadásoddal lehetővé tetted azt, hogy feltámadjunk a lelki halálból veled együtt. Indíts minket arra, hogy tudjuk ezt tőled hittel kérni, ha pedig már feltámadtunk, tudjunk járni az új életben a te dicsőségedre és sokaknak hasznára.

Kérünk, ebben a csendben segíts most erről őszintén beszélnünk veled.

Ámen.

Reggeli dicséret: Szabad vagy!

„Jézus így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, hogy aki bűnt cselekszik, az a bűn szolgája. A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” -János evangéliuma 8:34-36 



Ünnep van ma. A legnagyobb. Ünnepe annak, hogy nem vagy többé szolga, hanem Isten gyermeke. Ünnepe annak, hogy a Mindenható nem az, akinek Sátán hazudta. Ünnepe a második esélynek.

Hát szabadulj meg a terheidtől! Nem kell őket tovább vinned. A feketebetűs dátumok, a rossz döntések, az összes őrültség, amit már ezerszer megbántál. Tedd le őket Isten előtt! Ő már régen megbocsátotta. Mindet.

Krisztus nem azért halt meg, hogy te napról napra újra ezeket görgesd magad előtt. Nem azért adta az életét, hogy "nekem már úgyis mindegy" alapon száguldj lefelé a lejtőn.

Krisztus meghalt, hogy te élhess. Igazán. Meghalt, hogy többé ne kötözzön meg téged a múltad, hanem kezdhess egy új életet Vele. Meghalt, hogy neked ne kelljen elpusztulnod örökre a bűnödért, és feltámadt, hogy te is átélhesd ezt a csodát. Itt és most, amikor egy tiszta lapot kezdesz, és a történet végén, hogy mégse legyen vége.

Feltámadt érted. Feltámadt, mert győzött, és ezért te is győztes vagy, ha Őt választod.

Hát szóljon ez a nap, a húsvét Róla! A győzelemről. Az életről. A szabadságról. Krisztusról.

Bejegyezte: Sz-Cs. Andi

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

„Gyertek, térjünk vissza az Úrhoz, mert ő szaggatott meg és ő gyógyít meg minket; megsebesített, de bekötöz minket! Megelevenít minket két nap múlva, a harmadik napon feltámaszt minket, hogy éljünk az ő színe előtt. Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat. Az ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljön hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, amely megáztatja a földet.” (Hóseás 6:1-3)



2017. április 15., szombat

Csendes percek Istennel: Jézus utolsó szavai a kereszten

Húsvétkor szívesen töltök időt a kereszt lábánál. Csatlakozol hozzám? Képzeljük azt, hogy mi is ott vagyunk a tömegben Jeruzsálem falain kívül, Jézus keresztre feszítésének helyszínén. 
A Golgotán állunk figyelve ahogy a katonák keresztre feszítik Jézust.


Korán van még.                                  
Mivel szembesülünk?

Jézus a kereszten függ, elmondhatatlan fájdalomtól meggyötörve.
Nagy hangzavar van körülöttünk:

Zajos csőcselék vesz körbe bennünket. Kalapács ütések hangját halljuk. Csúfolódó szkeptikusokat. Zokogó hozzátartozókat. 

Hajoljunk egy kicsit közelebb:
Halljuk meg Jézus szavait a kereszten:

"Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Lukács 23:34

Ezek a szavak nem méregtől és gyűlölettől habzanak. Nem menekülésért könyörögnek. Jézus első szavai a kereszten egy imában fonódnak. Megbocsátásért könyörögnek. Kiért imádkozik Ő tulajdonképpen? A római katonákért, Pilátusért, vagy Heródesért? A tömegért, akik „Feszítsd meg!-et kiáltoznak? Azokért, akik elárulták őt? Igen, őértük is, valamint érted és értem is imádkozott.

„Mondom neked bizony ma, velem leszel a paradicsomban.” Lukács 23:43

Jézus két oldalán rablók lógtak. Mindketten szidalmazták Jézust. (Máté ev. 27:44), de nem sokkal később az egyik figyelmezteti a másikat. Valami mélyen megváltozik benne. A lator meglátja saját bűneit. Megbánja azokat és Jézus kegyelmet közvetít számára.

Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te fiad!" Azután így szólt a tanítványhoz: "Íme, a te anyád!" És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány. (János 19:26,27)

Azt látjuk, hogy a kereszten függve Jézus az édesanyját keresi. Amikor meglátja, megszólítja, és gondoskodik róla. Kedves barátja, János gondjaira bízza. Csodálva szemléljük a jelenetet. Még szenvedései közben sem felejtkezett el édesanyjáról!

A délelőtt elmúlt, dél van. Minden elsötétedik, feketeség borítja a Földet.

“Eli, Eli, lema sabachthani?’"Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" (Máté 27:46)

Jézus a legnehezebb, legsötétebb óráit éli meg. A bűneink, a tiéd és az enyém megtörték Őt. (Ézsaiás 53:10, II. Korintius 5:21) Jézus mégsem jön le a keresztről. Nem könyörög kegyelemért. Ő ott marad a fán. Sírva egymásra nézünk: Hol van Isten? Miért engedte meg Isten mindezt?

Jézus az Atyát szólítja. Fáj neki a hiánya. Krisztus ennek ellenére mégis ott marad a kereszten. Annak ellenére, hogy nem érzi a Menny közelségét, bíznia kell abban, hogy Isten elfogadja áldozatát.

„Szomjazom.” János 19:28

Egymásra nézünk. „A legkülönbözőbb fájdalmakat, csalódást, kínt mind összefoglalhatjuk a magunk számára is ezzel a szóval: szomjazom. "Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt". Sóvárgunk elfogadás, szeretet, megértés után. Kívánjuk az elismerést, a törődést, az értékelést. Vágyunk testi-lelki gyógyulásra, igaz vigasztalásra. Szomjazunk valami más után, mint a mindennapok hajszolt egymásutánja. Epedünk valami maradandó, értelmes, örök valóság után a múlandóság világában. Mindezekkel a gondolatainkkal és kínunkkal odafordulhatunk Jézushoz, aki velünk szomjazik. „ *

„Beteljesedett.” János 19:30

Jézus nem elmormolja ezt a kijelentést, hanem tisztán érthetően, tudatosan mondja ki ezeket a szavakat. Ez győzelmes felkiáltás volt. Rádöbbenünk arra, hogy a Jézusról szóló próféciák beteljesedtek ebben a pillanatban. A küzdelemet, mely az Édenben kezdődött, Isten Fia megnyerte. (I.Móz. 3:15) Halleluja!

„Atám, a te kezedbe teszem le a lelkemet.” Lukács 23:46

Megdöbbenve állunk a kereszt lábánál. A látottak mélyen megterhelnek bennünket. Jézus elvégezte a munkát. A Biblia minden egyes szavát betöltötte. Minden ígéretét teljesítette. Önként engedte, hogy saját teremtményei ezt tegyék vele… engedte, hogy megköpdössék, megkínozzák, kivégezzék, mint egy utolsó bűnözőt. Mindezt értünk tette! A megváltás útján, minden egyes lépéskor az Atya szeretetébe vetette reményét.

Abban bízom, hogy értékesnek tartottad a kereszt árnyékában eltöltött időt. Köszönöm, hogy csatlakoztál hozzám.

Áldott Húsvétot kívánok számodra!

Császári magvak

Volt egyszer egy császár messze Keleten, aki nagyon öreg volt, és tudta, hogy közeleg az idő, amikor ki kell választania utódját. 



Ahelyett, hogy egyik hivatalnokát vagy valamelyik gyermekét választotta volna, úgy döntött, hogy másképp cselekszik. Egyik nap összehívatta a császárság valamennyi fiatalemberét. Így szólt: „Ideje, hogy lemondjak, és kiválasszam a következő császárt. Úgy döntöttem, hogy közületek választok valakit.” A fiatalok elámultak. A császár így folytatta: „Mindegyikőtöknek adok egy magot. Egyetlen magot. Ez egy nagyon különleges mag. Menjetek haza, ültessétek el a magot, öntözzétek, és gyertek ide vissza mához egy évre azzal, amit ebből a magból felneveltetek. Aztán megnézem a növényeiteket, és így döntöm el, hogy ki legyen a birodalom következő császára!” Volt egy Ling nevű fiú, aki ott volt aznap, és a többiekhez hasonlóan ő is kapott egy magot. Hazament, és izgatottan mesélte el anyjának az egész történetet. Édesanyja segített egy cserepet és virágföldet szerezni, ő pedig elültette a magot, és gondosan locsolta. Mindennap megöntözte, és figyelte, hogy kibújt-e. Körülbelül három hét múlva a többi fiú elkezdett a magról és a növényről beszélgetni. Ling mindennap hazament és megnézte a cserepet, de semmi nem nőtt ki belőle. Eltelt három hét, négy hét, öt hét. Még mindig semmi. Mostanra már mindenki a növényről beszélt, de Lingnek nem volt növénye, s úgy érezte, kudarcot vallott. Eltelt hat hónap, és még mindig nem nőtt ki semmi Ling cserepéből. Biztos volt benne, hogy elpusztította a magot. Mindenki másnak fája nőtt, meg hatalmas növénye, neki meg nem volt semmije sem. A barátainak azonban nem mondott semmit. Csak várta, hogy kihajtson a növénye. Végül eltelt egy év, és a császárság valamennyi ifja elhozta a növényét, hogy a császár megvizsgálhassa. Ling azt mondta édesanyjának, hogy ő nem megy el csak azért, hogy az üres cserepet megmutassa. Anyja azonban rábeszélte, hogy vigye el az üres cserepet és őszintén mondja el, hogy mi történt. Ling sokat őrlődött a dolgon, de végül rávette magát, hogy elmenjen az üres cseréppel. Amikor Ling megérkezett, elámult azon, mennyiféle növényt neveltek társai. Csodaszépek voltak, a legkülönbözőbb színekkel pompáztak a nevelt növények. Ling letette az üres cserepét a földre, és sokan kinevették. Amikor a császár megérkezett, végignézett a termen, és köszöntötte a fiatalembereket. Ling igyekezett a leghátsó sorban elbújni, de az összes növény az üres cseréppel együtt a császár elé volt letéve. „Nahát micsoda növényeket, fákat és virágokat neveltetek” – szólt a császár. Ma valaki az utódom lesz!” Ahogy a császár sétált a gyönyörű növények között, meglátta Ling üres cserepét. Egyedül csak az övé volt üres. Erre a császár felkiáltott: „Azonnal jöjjön elém ennek az üres cserépnek a gazdája!” Ling rettegni kezdett, és a többiek sajnálkozva néztek rá. Amikor Ling előre ért, a császár megkérdezte a nevét. „Lingnek hívnak” – felelte. A fiúk mind szánakoztak, mert azt gondolták, hogy akár a fejét is vehetik azért, mert ki sem hajtott a császártól kapott mag. A császár csendre intett mindenkit, Lingre nézett, és aztán így szólt a tömeghez: „Íme az új császárotok! A neve Ling!”
Senki nem hitt a fülnek, Ling sokkolva volt. Aztán a császár így folytatta: „Ma egy éve mindenkinek adtam egy magot. Azt mondtam, hogy fogjátok a magot, ültessétek el, öntözzétek, és hozzátok vissza nekem ma. De mindannyiótoknak főzött magvakat adtam, amik nem hajtanak ki. Ennek ellenére Ling kivételével mindenki szebbnél szebb növényeket hozott. Amikor rájöttetek, hogy a mag nem hajt ki, másik maggal helyettesítettétek azt, amit én adtam. Egyedül Ling volt elég bátor és őszinte ahhoz, hogy elhozza nekem a cserepet az én magommal. Ezért ő lesz az új császárotok!” Jézus azt mondta: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Máté evangéliuma 7:21.)
Mindig legyünk őszinték az Úrral! Ha nem hozunk termést járuljunk elé, hogy megmondja miért vagyunk terméketlenek. Sok keresztény látszat szolgálatot végez, mert terméketlen. Saját magának és az Úrnak is hazudik, csak azért, hogy egy nem létező látszatot fenntartson. Mindig, minden esetben forduljunk az Úrhoz, bármennyire is szégyelljük magunkat.

Péter Apostol I. levele 1. rész



1. Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontusban, Galátziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt jövevényeknek,
2. A kik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen.
3. Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szűlt minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által,
4. Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, a mely a mennyekben van fenntartva számunkra,
5. A kiket Isten hatalma őriz hit által az idvességre, a mely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen.
6. A melyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között,
7. Hogy a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor;
8. A kit, noha nem láttatok, szerettek; a kiben, noha most nem látjátok, de hisztek benne, kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek:
9. Elérvén hitetek czélját, a lélek idvességét.
10. A mely idvesség felől tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, a kik az irántatok való kegyelem felől jövendöltek:
11. Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak ő bennök levő Lelke, a ki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről.
12. A kiknek megjelentetett, hogy nem magoknak, hanem nékünk szolgáltak azokkal, a melyeket most hirdetnek néktek azok, a kik prédikálták néktek az evangyéliomot az egekből küldött Szent Lélek által; a mikbe angyalok vágyakoznak betekinteni.
13. Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, a melyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelen.
14. Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, a melyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek;
15. Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben;
16. Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.
17. És ha Atyának hívjátok őt, a ki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét:
18. Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből;
19. Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén:
20. A ki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek,
21. A kik ő általa hisztek Istenben, a ki feltámasztotta őt a halálból és dicsőséget adott néki; hogy a ti hitetek reménység is legyen Istenben.
22. Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből buzgón szeressétek;
23. Mint a kik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, a mely él és megmarad örökké.
24. Mert minden test olyan, mint a fű, és az embernek minden dicsősége olyan, mint a fű virága. Megszárad a fű, és virága elhull:
25. De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd, a mely néktek hirdettetett.

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?” (Zsoltárok 22,2)


Itt a Megváltót szenvedéseinek legnagyobb mélységeiben tekintjük meg. Nincs hely, mely oly hangosan tanúskodna Jézus gyötrelmeiről és fájdalmairól, mint a Golgota. Nagy háborúságban nincs olyan pillanat, mely oly teljes volna halálfélelemmel, mint az a pillanat, mikor ez a kiáltása hasítja a levegőt: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?” E pillanatokban egyesült a nagy testi kimerülés a legrettenetesebb lelki kínokkal, a gyalázattal és az átokkal, melyeken át kellett mennie, hogy azután szenvedése a legmagasabb fokra hágjon. Kimondhatatlan lelki gyötrelmeket szenvedett és olyan keserűséget, mely az Atyától való elhagyatottság érzésén alapult. Ez volt rettenetes félelmeinek sötét éjszakája, ekkor szállt alá szenvedéseinek legnagyobb mélységébe. Ember nem képes e szavak teljes tartalmába belemélyedni. Néha gondolják némelyek közülünk, hogy ők is kénytelenek így kiáltani: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?” Van rá eset, hogy Atyánk ragyogó mosolya felhők és sötét árnyak által el van takarva, de meg kell gondolnunk, hogy Isten valóságban soha nem hagy el minket. Nálunk csak látszólagos az Istentől való elhagyatottság, de Krisztusnál valóságos volt az. Mi aggódunk, ha az atyai szeretet rövid ideig megvonódik tőlünk, de hogy Isten az Ő arcát tényleg elfordította Fiától – ki tudná megállapítani, hogy mily nagy lelki kínt okozhatott az Neki?


„Istenünknek nagy haragját,
Szenvedéseid mutatják;
Látom benne pokol lángját.”


Nálunk gyakran a hitetlenség idézi elő ezt a gyötrelmes kiáltást. Nála a legborzasztóbb igazság kifejezése volt az, mert Isten tényleg elhagyta egy időre. Szegény, megszomorodott lélek, ki különben az isteni ábrázat napfényében laktál, de most az aggály homályában epekedsz, hidd el azt, hogy Isten nem hagyott el téged. Isten a felhőkben is épp úgy a mi Istenünk, mint mikor kegyelmének teljes fényében tündököl. De ha már csupán az a gondolat, hogy bennünk elhagyott, oly nehéz küzdelemmel jár, mily nagy lehetett Megváltónk szenvedése, mikor így kiáltott fel: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?”

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-A megkötözöttségből feloldozva

 "(Jézus a süketnémát) félrevonta a sokaságból. " (Márk 7, 33)




Ma is félrevonja az embereket a sokaságból. Minden olyan alkalom, amikor betegség vagy gyász köszönt ránk, ilyen "félrevonás". Lehet, hogy panaszkodsz: éppen engem érnek a bajok, engem sújt ilyen keményen Isten! Gondold meg ilyenkor, hogy talán azért von így félre, mert valami különlegest tartogat a számodra, valami különleges áldást, a kegyelemnek valami különös megtapasztalását. Fogadd el tehát, amikor félrevon téged.

Az Úr Jézus soha nem sablonosan, megszokott módon végezte munkáját. Az emberek úgy gondolták, hogy kezét majd a süketnémára helyezi, mint már annyi más alkalommal is tette. 
Ez alkalommal azonban Jézus másként járt el. Gyógyításai és az emberi bajokhoz való közelítése soha nem egy kaptafára történnek. Minden egyes embert teljesen egyénileg kezel. Figyelembe veszi sajátos szükségleteit és sérüléseit. A süketnémánál ujját dugta a fülébe. Ott volt a bajok forrása. 
Ma is az élet sérült pontjaira helyezi ujját. Először talán sokak számára elviselhetetlen, hogy Lelke által a lelkiismeret beteg pontjait érinti meg és az igehirdetésen vagy személyes beszélgetéseken keresztül az ő szolgái sebes pontokat érintenek. De ne vond ki magad ez alól. Az Úr soha nem azért helyezi valahová az ujját, hogy neked kínt és szenvedést okozzon, hanem azért, hogy gyógyítson.

Ma talán idegenkedünk attól a gondolattól, hogy "nyálával illette annak nyelvét". Valószínűleg a süketnéma előtt is valami érthetetlen és rejtélyes dolognak tűnt, pedig mély értelme volt annak. A nyálat az akkori orvosok is úgy tekintették, mint a test legfontosabb és legnélkülözhetetlenebb nedvét. Amikor az Úr ebből vesz, akkor ezzel a maga önfeláldozó és odaadó szolgálatát jelképezi előttünk. "Észrevette magán, hogy isteni erő áradt ki belőle" - olvassuk Jézusról egy más helyen. Az ő csodái nem valami bűvészmutatványok voltak. Miközben magára vette mások szenvedését és nyomorúságát, erőt árasztott magából. Végül is vérét, ezt a végképpen nélkülözhetetlen életnedvet, az élet hordozóját adta oda értünk. Ilyen Megváltónk van nekünk, aki szeretetében önmagát adja oda! 
Hogyne bízhatnánk hát rá azokat a sérüléseinket és bajainkat, amiket senki más nem tud meggyógyítani, csak ő?

Napi áhítat: Célunk: megismerni Isten Fiát

Ef 4,7–16



Hitrendszerünknek Isten személyes megismerésén kell alapozódnia: ekkor vagyunk egészséges hívők.
„A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott. Ezért mondja az Írás: „Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.” Az pedig, hogy „felment”, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre. Aki leszállt, az „fel is ment”, feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget. És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére, míg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus. Az egész test pedig az ő hatására egybeilleszkedve és összefogva, a különféle kapcsolatok segítségével, és minden egyes rész saját adottságának megfelelően működve gondoskodik önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben.”
Magyarázat

Megcsendesedve lelkünkben, megrendülten halljuk az Ige szavait. Az adományozó Isten ad a közösségekbe olyanokat, akik segítik fejlődésünket, szolgálatra való felkészítésünket. Ma este mégsem ez a legnyomatékosabb, hanem az önfeláldozó Krisztus mélyebb megismerése. „Vígy mindig beljebb sebeidbe” – énekeljük, és itt ismerhetjük meg jobban Isten Fiát. Végtelen kegyelme befogad mindenkit, aki megvallja bűneit és leteszi elé életének romjait. Isten Fia megismerésének egysége kivesző gondolat a kereszténységben. A fő hangsúly az egyén lelki élményére esik. Együtt kell lennünk sorstársainkkal, hittársainkkal Krisztus keresztjénél. Új közösség jött létre ott. Mennyi hála és közös tapasztalat adódhat össze a közösségben. A Krisztus keresztjéhez egyenként érkező bűnösök kegyelmet nyerve már nem egyedül mennek el, hanem társakra találva, egymást építve folytatják életüket. Ezért az új lelki közösségért került Krisztus a keresztre. Tudnánk ma nemcsak a saját életünk megváltásáért hálát adni, hanem a másik ember megmentéséért is? Próbáljuk meg!
(Marton Zsolt)

Cseri Kálmán Igehirdetései: PÉTER BUKÁSA

Alapige:Lk 22,54-62



"Miután elfogták őt, elvitték és bekísérték a főpap házába. Péter pedig távolról követte. Mikor az udvar közepén tüzet raktak, és körülülték, Péter is leült közéjük. Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette, és így szólt: "Ez is vele volt."
Ő azonban letagadta, ezt mondva: "Asszony, nem ismerem őt!" Röviddel ezután más látta meg, és rászólt: "Te is közülük való vagy!" De Péter így válaszolt: "Ember, nem vagyok!" Körülbelül egy óra múlva másvalaki is bizonygatta: "De bizony, ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való." Péter azonban ismét tagadta: "Ember, nem tudom, mit beszélsz." Még beszélt, amikor hirtelen megszólalt a kakas. Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: "Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem." Aztán kiment, és keserves sírásra fakadt."

Imádkozzunk!

Köszönjük neked, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy ma különösen is keresztedre, a golgotai kereszten bemutatott kínhalálodra, áldozatodra gondolhatunk. Köszönjük, hogy te olyan pásztor vagy, aki életedet adtad a juhokért. Valljuk, Urunk, hogy nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Mi tudjuk, hogy ezt tetted akkor, amikor még ellenségeid voltunk.

Ragyogtasd fel előttünk ennek a te megváltó, mentő szeretetednek a nagyságát ma este, és ez a szeretet kényszerítsen minket térdre előtted, hogy tudjuk vallani: ó nagy Királyom, minden kor Királya, egyedül neked vagyunk hálásak mindazért, amit az örök életre nézve szereztél nekünk.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy rászorulunk bűnbocsátó kegyelmedre. De köszönjük, hogy kegyelmed jele az is, hogy itt lehetünk. Ajándékozz meg minket igéddel. Tedd egészen személyesen hozzánk szólóvá szavadat, és Szentlelked győzzön meg minket arról, hogy mire hívtál el. Segíts minket, hogy ne mondjunk le magunkról, de ne elégedjünk meg annyival, amit eddig kaptunk tőled. Szeretnénk igazi tanítványaid lenni, hitelesen képviselni téged mások előtt. Szeretnénk továbbadni azt a kegyelmet és szeretetet, amit eddig kaptunk és ezután is kapni fogunk tőled.

Kérünk, formálj minket használható eszközeiddé. Te légy itt a középen, és taníts minket.

Ámen.

Amit most olvastunk, az nagypéntek hajnalán történt. Előző este fogták el Jézust a Gecsemáné-kertben, és bekísérték a főpap kihallgatási termébe, s hamarosan megkezdődött az ellene indított vallási per. Tanítványai mind szertefutottak, amikor letartóztatták őt, kivéve Jánost és Pétert, akik bejutottak a főpap udvarára. Ott történt ez a szégyenletes eset, hogy Péter háromszor egymásután letagadta, hogy egyáltalán ismeri Jézust.

Hogyan eshetett ez meg, főleg azután, hogy előző este az utolsó vacsora alkalmával Péter így fogadkozott: "Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, vagy a halálba is?" Jézus csendesen figyelmeztette: "Mondom neked, Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor le nem tagadod, hogy ismersz engem." És ez bekövetkezett. De miért történhetett meg ez egy olyan emberrel, aki három évig együtt volt Jézussal, rajongásig szerette, látta csodáit, hallotta tanításait, és most letagadja, hogy ismerte őt?

Azért fontos, hogy erre a kérdésre világos választ tudjunk adni, mert mindnyájunkat folyamatosan kísért, hogy megtagadjuk Jézust. Sokféleképpen lehet Őt megtagadni. Meg lehet tagadni hallgatással, mellébeszéléssel, szellemeskedő poénkodással. Meg lehet tagadni hozzá méltatlan élettel, vagy azzal a képmutatással, hogy bizonyos látszatot fenntart valaki, de a valóság egészen más. Felsorolhatatlanul sok formája van annak, ahogy egy vallásos, vagy akár élő hitű ember megtagadhatja Jézus Krisztust.

Ezért fontos nyomon követnünk, hogy milyen út vezetett Péter esetében a tagadáshoz. Szeretném itt mindjárt az elején megemlíteni, hogy nem szükségszerű, hogy valaki megtagadja Jézust. Ugyanolyan körülmények között, hasonló támadások alatt, azonos kísértésektől körülvéve sem tagadja meg mindenki Őt. Ezért kell tudnunk, hogy mi az, amire vigyázhatunk, mikor lehet nemet mondani, milyen lépések vezetnek a tagadáshoz, hogy ne tegyük meg adott esetben ezeket a lépéseket.

Mindenekelőtt azt kell megállapítanunk Péterről, hogy nagyon magabiztos ember volt. Többször kioktatta Jézust, helyreigazította, amit Jézus mondott. Általában meg volt győződve arról, hogy mindent jobban tud és tesz, mint tanítványtársai. Messzemenően különbnek érezte magát náluk. Erre nézve sok példát lehetne említeni. Távol állt tőle az, amire Pál apostol olyan szeretettel figyelmezteti a filippieket: egymást különbnek tartsátok ti magatoknál. Péter nem ismerte önmagát. Egészen hamis képe volt magáról. Azt hitte, rendben van a kapcsolata Jézussal. Meg volt győződve arról, hogy ő jó tanítvány. Ez az ő bukása intő példa számunkra, hogy vegyük komolyan, amit szintén Pál apostol írt Korintusba: "Aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék." Mert ez bárkivel előfordulhat. Főleg, aki öntelten, magabiztosan, magát másoknál különbnek tartva él, az nagyokat szokott bukni. Egészen váratlanul elesik, megszégyenül, és szégyent hoz az ő Urára is.

Nem véletlenül mondotta Jézus, hogy aki magát felmagasztalja, megaláztatik. És Péter többször felmagasztalta magát. Azt viszont nem gondolta volna soha, hogy ilyen hitványságra is képes. Az alázat hiánya, az őszinte alázat hiánya és az igaz önismeret hiánya az első lépés afelé, hogy valaki megtagadhatja Jézust.

A másik hibája Péternek az volt, ami a bukásához vezetett, hogy azt gondolta, így tisztes távolból is lehet sokáig figyelni, mi történik Jézussal. Ezt olvastuk itt, hogy amikor Jézust elfogták, bekísérték a főpap házába, Péter pedig távolról követte Őt. Máté még hozzáteszi: hogy lássa mi lesz a vége.

Jézust nem lehet távolról követni. Úgy nem lehet hozzá tartozni, hogy azt észre ne vegyék mások. Egyáltalán ez nem megy sokáig tagadás nélkül, hogy a Péterek elhelyezkednek a lelátón, miközben Jézus a ringben küzd értük is. Ha tanítvány, és ha ott a helye, akkor neki is a ringben kell küzdenie, és nem a lelátóról nézni, hogy mi lesz majd vele. A mi helyünk soha nem a nézőközönségben van.

Péter tulajdonképpen már ezzel megtagadta Jézust, hogy távolról követte, hogy lássa mi lesz vele. Mert a nyílt Krisztus-tagadás sokszor ilyen hallgatag Krisztus-tagadással kezdődik. Az ilyen csendes tagadások előbb-utóbb feltétlenül nyílt tagadásba torkollnak.

Jézus Krisztus tanítványa csak az lehet, aki egyértelműen és mindenki számára nyilvánvalóan vele tart, aki láthatóan hozzátartozik, és aki vállalja Őt minden körülmények között. Kerül, amibe kerül. Így szép elegánsan megbújva, titokban, észrevétlenül nem lehet Jézus tanítványa senki. Aki félszívvel akarja Őt követni, az hamarosan el fog szakadni tőle, vagy soha nem is tartozott igazán hozzá.

Ez a kísértés ma különösen is fenyegeti azokat, akiknek bármilyen szinten fontos az Úr Jézus. Ezért életkérdés mindnyájunk számára, hogy akinek már van kapcsolata Jézussal, fűzze ezt szorosra, és ápolja naponta, sose szégyellje, hogy az ő ura és megváltója Jézus, és ne jöjjön zavarba, ha kiderül, hogy a világmindenség ura az ő barátja. Mert, aki csak távolról akarja követni, az előbb-utóbb szembe kerül vele.

Ehhez kellett volna egy döntés Péter életében, de ez eddig még nem történt meg. Mert e nélkül a döntés nélkül, átgondolt, megalapozott, visszavonhatatlan döntés nélkül csak udvarias szimpatizáns marad valaki, de nem elkötelezett tanítvány. Aki nem elkötelezett tanítvány, az egy kényes helyzetben, kritikus pillanatban, mint amibe Péter került Kajafás udvarán, menthetetlenül meg fogja tagadni Jézust. A lelátón nem maradhat tanítvány senki, csak a ringben, a szent harcban, a Krisztussal együtt folytatott küzdelemben.

A harmadik lépés Péter tagadása felé ez volt, amit így olvastunk: "Amikor az udvar közepén tüzet raktak, és körülülték, Péter is leült velük együtt."

Velük együtt. Kikkel? Jézus ellenségeivel? Azokkal, akik már akkor, amikor vallatni kezdték Jézust, elkezdték őt pofozni, köpdösni, később pedig ezt olvassuk róluk: "eltakarták a szemét, és ezt kérdezték: "Prófétáld meg, ki ütött meg téged!" És sok más szidalmat is szórtak rá."

Mit keres Jézus állítólagos tanítványa Jézus ellenségei között? Még ha fázik, se annál a tűznél melegedjék, amelyiknél Urának a gyilkosai. Egyáltalán, hogy kerül ő oda? Ki hívta Pétert Kajafás udvarába? Jézus hívta? Nem sokkal előtte Jézus hívta őt valamire, szerette volna a Megváltó, ha néhány meghitt tanítványával együtt tud harcolni kereszthalála előtti utolsó lelki tusájában. Itt nem számíthatott Péterre. Az első percekben elaludt és magára hagyta Jézust. Ide viszont őt senki nem hívta. Nem azért van ott, mert Jézus ezt a parancsot adta neki. Hanem miért? Mert az ő nagy szíve vitte oda, mert aggódott a Mesterért. Mert nagyon szerette Őt - legalábbis azt hitte, hogy ez a szeretet.

Ez a jelenet a nagypénteki eseménysorozatból megrendítő bizonyítéka annak, hogy annyira megromlott a szívünk, mióta Istentől elszakadtunk, hogy még a mi jó szívünk, a legjobb szándékaink is rossz gyümölcsöket teremnek, ha valakinek a szíve nincs ténylegesen és folyamatosan Jézus Krisztus uralma és a neki való engedelmesség alatt. Akkor lehet akár milyen nagy és jó szíve, mint itt Péternek, csak rossz helyre fog menni és rosszul időzíti a dolgokat, és olyan helyzetbe keveredik előbb-utóbb, ahol kiderül, ki ő valójában.

Mert az, hogy valaki elvileg Jézus tanítványának tartja magát, de a gyakorlatban ott ül és ugyanannál a tűznél sütögeti pecsenyéjét, mint a világ, Jézus ellenségei, ez a magatartás feltétlenül Krisztus-tagadáshoz fog vezetni. Ezt előre lehet tudni. Ezért mondta meg Jézus Péternek is előre. Amíg ebből a mismás állapotból ki nem lép, nem lesz egyértelmű döntése Jézus mellett, addig nem lesz az Ő eltökélt, elkötelezett tanítványa. Addig mint ingó-bingó zöld fűszál hol erre hajlik, hol arra, és egyszer ki fog mondani valami olyat, amit keservesen megbán, amiről nem gondolta volna, hogy ilyen kijöhet a száján. Képes lesz megesküdni arra, hogy nem ismeri azt a Jézust, akit pedig ennyire szeretett.

Jézus tanítványainak semmi keresnivalójuk nincs Jézus ellenségei között. Isten gyermekeinek nincs közösségük Isten ellenségeivel. Szeretik Isten ellenségeit is annyira, hogy mutatják nekik is a szabaduláshoz, az élethez, a Krisztushoz vezető utat, de nincs lelki közösségük velük. Nem ugyanabban a mezben futballozunk. És ezt komolyan kell venni. Ez nem szeretetlenség, ez éppen a mentő szeretetnek az egyik táplálója, hogy tudom, ki hol van, szeretném a szabaduláshoz elsegíteni.

Mert így előbb-utóbb sor kerül a negyedikre, amiről szól ez a történet. Ez pedig az, hogy lelepleződik a valódi énje annak, aki így játszik a dolgokkal, mert ez játék volt, mintha ott lennék a közelében, de azért csak tisztes távolból. Érdekel engem, mi lesz vele, de ott ülök az ellenségeivel együtt, és azonos tűznél melegszünk. Ez előbb-utóbb kíméletlenül kiderül. Lelepleződött Péter igazi énje is. Mert nem döntötte el előtte azt, hogy Jézushoz ragaszkodik bármi történjék. És akkor jön valaki, a tűz fényénél az arcába néz, és megállapítja: ni csak, ez is vele volt. Ő azonban letagadta, és ezt mondta: "Asszony, nem ismerem őt!"

Ez az a kritikus pillanat, ami eldönti az összes ezután következő eseménynek az irányát. Ebben a helyzetben mit tesz az, aki azt gondolta: Jézus tanítványa? "Ez is vele volt." Erre mondhatta volna azt is: igen, és akkor mi van? Mi következik ebből? Lehet, hogy semmi nem következett volna, lehet, hogy a haja szála sem görbül meg, lehet, hogy baja lett volna, lehet, hogy ugyanúgy az a szenvedés várt volna rá, mint Jézusra. És az tragédia? Akkor a legjobb társaságba került volna.

Aki Jézus miatt kerül bajba, akinek ugyanabból a szenvedésből utalnak ki, amiben a Megváltót részesíti a világ, az igazán közel van hozzá, és ott van a legnagyobb biztonságban. Ez az egyik legnagyobb kiváltság - ahogy erről később ugyanez a Péter a levelében csodálatosan ír: Milyen kiváltság a Krisztusért szenvedést kapni, mert ez annak a bizonysága, hogy egészen közel van hozzá valaki. Nem beszélve arról, hogy milyen dicsőség követi az ilyen szenvedést. Megint mondom: ehhez egy előzetes döntés kellett volna. Ne azt mondja: nem ismerem Őt, hanem azt: igen, persze, én is az övéi közül való vagyok. Bármi lesz is ennek a folytatása.

Ebből a döntésből következett volna az eltökéltség és az éberség. Jézus nem véletlenül figyelmeztette tanítványait éppen a Gecsemáné-kertben. "Legyetek éberek (így is fordítják néha: vigyázzatok), imádkozzatok, és ne menjetek bele a kísértésbe, mert lehet, hogy a lélek kész, de a test erőtelen." (Mt 26,41).

Pontosan ez volt itt a helyzet. Ennyire igaz Jézusnak minden szava és minden figyelmeztetése. A test, vagyis az Isten nélküli természet ösztönösen védekezik minden Jézusért vállalt szenvedés ellen. Ha nincs felette az értelem és a hit kontrollja, akkor menthetetlenül a lejtőre viszi az áldozatot. Péter lejtőre került. Először csak azt mondja: "Asszony, nem tudom, mit beszélsz", aztán letagadja, hogy ismerte Jézust, harmadszor már esküvel erősíti meg ezt a hazugságot. Egyre lejjebb a lejtőn.

Az ilyen kritikus helyzetekben mindnyájunkból az jön felszínre, ami valójában bennünk van. Sok mindent lehet rejtegetni egy ideig. Megtanulunk viselkedni, sokszor már magunk sem tudjuk, mi van a szívünk mélyén. De egy-egy ilyen kritikus helyzet felszínre hoz mindent.

A felszín Péternél is nagyon szép volt. Rajong Jézusért, félti a szenvedésektől. Ott van benne egy csomó jó szándék, jóindulat, öntudatosság, önérzetesség, és amikor ez a helyzet lerántja a leplet, akkor kiderül, hogy a valóság: önféltés, hazugságra és megalkuvásra való készség, árulás, gyávaság, tagadás.

Ezt ő sem tudta magáról. Éppen ideje volt, hogy megtudja. Ennek a büszke embernek nagyon nagy szüksége volt arra, hogy belásson végre saját szíve mélyére is, és ne hitegesse magát azzal, hogy ő az, akinek látszik, hanem ő valójában ez, akinek most megmutatta magát. Jézus ezt előre tudta, és mégsem dobta őt ki a tanítványi körből, és még most sem dobja ki.

Meg lehet-e állni ezen a lejtőn? "Még beszélt, amikor hirtelen megszólalt a kakas. Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: "Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem." Aztán kiment, és keserves sírásra fakadt."

Mi menti meg Péter? Jézus tekintete és Jézus szava.

Először az Ő tekintete. Jézust bent vallatják, pofozzák és szembeköpdösik. Eközben van figyelme arra, hogy mit csinál kint a kedves tanítvány. Amikor harmadszor is elhangzott a tagadás, Jézus megfordul egy pillanatra, és megkeresi Péter tekintetét. Találkozik a tekintetük. Nem azt mondja Jézus, hogy egy ilyen piszok alakra rá sem nézek többet, hanem mentő tekintettel keresi meg őt, mielőtt a lejtő aljára ér és összetöri magát.

Nem tudjuk mi volt Jézus tekintetében, nem tudjuk, mire gondolt akkor Péter, mert ez nincs leírva. De az le van írva, hogy ennek a tekintetnek kimondhatatlan hatása volt Péterre. Abban a pillanatban eszébe jut Jézus szava, az ige, amit előző este hallott, és amit egyáltalán nem vett komolyan. Sőt meg volt sértődve, hogy vele ilyen keményen beszélnek.

Mit feltételez róla a Megváltó? Nem feltételezett semmit, csak tudta, hogy kicsoda ő valójában. De nem hitte el Jézusnak, amit róla mondott, ahogyan mi sem hisszük el sokszor, amikor bemutat minket magunknak, vagy elénk tartja az ige tükrét, és végre megtudhatnánk, hogy kik vagyunk, és kikből akar minket megszentelt életű, használható tanítványokká tenni. Most azonban látta.

Mivel belelátott végre a saját szívébe, nem lehetett mást tenni, mint sírni. Azt olvassuk, hogy ez a kemény férfiember keserves sírásra fakadt. Mert azon csak sírni lehet, amikor valaki először találkozik azzal a sötétséggel, ami a szívében van.

Jézus ezt előre tudta, mert nemcsak arra figyelmeztette Pétert, amit az imént olvastam, hanem hozzáfűzi még ezt: "A Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited." (32. v.).

Jézust bent vallatják, ütik, verik, és közben könyörög a hűtlen tanítványért, hogy el ne fogyatkozzék a hite. Erre csak azt lehet mondani, amit az előbb énekelt dicséretünk egyik verse mond: "Ó mérhetetlen szeretet, csodás hit, amely a kínok zord útjára rávitt!"

Ez történt nagypénteken. Nem a kakas mentette meg Pétert. Az Ige mentette meg Pétert. A kakasszó juttatta eszébe, hogy mit mondott Jézus, de nem a kakasszóba kapaszkodott, hanem az előző este hallott igébe, aminek az igaz voltáról most végre meg volt győződve. Az, hogy Jézus még mindig a szemébe néz, szemmel tartja őt, és Jézus szava igaz, és annak ellenére, hogy tudta róla, hogy ilyen, mégis számít rá, két biztos fogózó volt, amibe belekapaszkodott, és nem csúszott tovább. Képes volt sírni a maga állapotán. És aki képes sírni végre azon, hogy ő ilyen, amilyennek Jézus bemutatja, annak a számára van kegyelem és van új kezdés.

Mert éppen ez mutatja meg számunkra, hogy mi volt Jézus nagypénteki kereszthalálának a valódi oka és célja. Az volt az oka, hogy ilyenekké lettünk. Ilyen mélyre süllyedtünk. Ennyire nem ismerjük magunkat. Képesek vagyunk áltatni önmagunkat évtizedeken keresztül, és azt gondoljuk: valóban olyanok vagyunk, mint ami a felszínen látszik. A régebbi időkben megtanították viselkedni az embert, ma meg viselkedés nélkül, nyersen adja önmagát mindenki, s így pusztítjuk egymást és hagyjuk figyelmen kívül Istent. És az egész emberiség csúszik lefelé ezen a lejtőn.

Ez az oka annak, hogy Jézusnak meg kellett halnia. Mert ezen mi magunk nem tudunk változtatni, nincs mibe kapaszkodni, nem tudjuk egymást megtartani, csak az érettünk meghalt Jézus tud segítséget adni. De Ő tud. Olyan segítséget, hogy amikor feltámadása után külön beszélt Péterrel négyszemközt, nem is említette ezt a gyalázatos tagadást. Hiszen Péter ezen keservesen sírt. A megbánt bűnt nem emlegeti Jézus. De háromszor kérdezte meg tőle: szeretsz-e engem? Egyszer szinte provokálta a régi Pétert: jobban szeretsz-e engem, mint a többiek - mert ő mindig mindent jobban tudott? És nem mondja Péter, hogy jobban, hanem azt mondja: Uram, te mindent tudsz. Te tudod, hogy szeretlek téged. Az élete végén kész volt vértanúhalált halni Jézusért. Ekkora változást tud elvégezni a Megváltó szeretete és kegyelme akár melyikünkben. Ez volt az Ő halálának a célja.

A hagyomány szerint Péter azt kérte: fejjel lefelé feszítsék keresztre, mert nem méltó arra, hogy úgy haljon meg, ahogy az ő Megváltója. Ez lett a büszke, mindent tudó Péterből. Ehhez hasonló változást tud elvégezni Isten igéje és Szentlelke bármelyikünk életében. Csak ehhez fontos, hogy hagyjunk fel ezzel a magabiztos önteltséggel, ami őt jellemezte.

Ehhez fontos, hogy ne kísérletezzünk azzal, hogy tisztes távolból, mintha hozzá tartoznék, csak ne legyen belőle bajom, mert ezt nem hívják tanítványságnak. Ez nem jelent védelmet, mert védve csak az van, aki Jézus közelében van és vállalja Őt. Ne kísérletezzünk azzal sem, hogy velük együtt sütögetjük a pecsenyét, hanem keressük az Ő tanítványait és Isten gyermekeit. És vegyük komolyan azt az igét, amit nekünk mond. Akár ezt is, amit ma este mond.

Nem megsértődni kell, ha Isten tükröt tart elénk és bemutat önmaguknak, hanem hálát adni, mert ebben az mutatkozik meg, hogy még mindig nem mondott le rólunk. Azért szembesít önmagunkkal, hogy ne maradjunk ilyenek. Aki engedi, hogy Isten Szentlelke egészen újjáteremtse őt, vágyik erre, kéri ezt, így olvassa és hallgatja az igét, az lesz igazán tanítvány. Az fogja hitelesen képviselni ezt a jézusi szeretetet, az Ő igazságát, az Ő tisztaságát ebben a világban.

Nem szükségszerű elbukni. Egyáltalán nem szükségszerű, hogy mindenki eljusson előbb-utóbb a tagadás valamilyen formájához. Lehet győzelmes életet is élni. Jézus azért halt meg és azért támadott fel, hogy nekünk a kísértések között is győzelmet adjon, megtanítson arra, hogy mikor és mire kell egyértelmű nemet mondani, de ezt csak akkor fogjuk tudni, ha előtte neki mondtunk egyértelmű és visszavonhatatlan igent. Ezt a döntést követik a hívő emberek életében a csodák. Az ilyen tanítványok használhatók ebben a világban, amelyikben a többség mindenféle elkötelezettségtől fél. Ezért van ilyen sok bizonytalan ember, aki külső és belső bizonytalanságok között szenved. Ebben a világban akar Jézus az Ő eltökélt tanítványaivá formálni.

Az is az Isten kegyelme, hogy Ő egyben látja az életünket. Jézus nemcsak azt a szeletét látta itt Péter életének, hogy most megtagadta Őt. Ő tudta, hogy miért hívta el, miből hívta ki, mire hívta el és kivé fogja formálni. Ő ezt az egészet nézi. Jó lenne, ha megtanulnánk tőle ugyanezt a szemléletet. Nemcsak a pillanat alapján ítélni, általában tévesen, hanem hosszabb távon gondolkozni, a láthatatlanokat is komolyan venni, és így értékelni a magunk életét és másokét is.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, áldunk azért, hogy néha magad rántod le a leplet és segítesz el igazi önismeretre bennünket. Bocsásd meg, hogy annyira hozzászoktunk a kozmetikázáshoz. Lassan már magunk sem tudjuk, kik vagyunk mi a szívünk mélyén valójában. Egyedül te tudod igazán. Köszönjük, hogy ennek ellenére szeretsz minket.

Köszönjük, hogy nemcsak azt látod, hogy most milyenek vagyunk, hanem azt, hogy kikké formálódunk a te szereteted melegében, a te igéd és Szentlelked újjáteremtő hatalma által. Ébressz a szívünkben vágyat erre. Ajándékozz meg minket egészséges elégedetlenséggel. Azzal a vággyal, hogy azokká legyünk minél előbb, akikké teremtettél, hogy arra használhass minket ebben az egyre sötétebb világban, amire te akarsz, hogy tudjunk valóban a világ világosságává válni.

Köszönjük, hogy kereszthaláloddal és feltámadásoddal lehetővé tetted ezt. Segíts erről most őszintén beszélnünk veled ebben a csendben.

Ámen.