2017. május 14., vasárnap

János Apostol I. levele 2. rész


1. Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.
2. És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.
3. És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.
4. A ki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.
5. A ki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk;
6. A ki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, a mint ő járt.
7. Atyámfiai, nem új parancsolatot írok néktek, hanem régi parancsolatot, a mely előttetek volt kezdettől fogva; a régi parancsolat az íge, a melyet hallottatok kezdettől fogva.
8. Viszont új parancsolatot írok néktek, a mi igaz ő benne és ti bennetek; mert a sötétség szűnni kezd, és az igaz világosság már fénylik.
9. A ki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát az még mindig a sötétségben van.
10. A ki szereti az ő atyjafiát a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való.
11. A ki pedig gyűlöli az ő atyjafiát, a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja hová megy, mert a sötétség megvakította az ő szemeit.
12. Írok néktek, gyermekek, mert a ti bűneitek megbocsáttattak az ő nevéért.
13. Írok néktek atyák, mert megismertétek azt, a ki kezdettől fogva van. Írok néktek ifjak, mert meggyőztétek a gonoszt. Írok néktek fiacskák, mert megismertétek az Atyát.
14. Írtam néktek atyák, mert megismertétek azt, a ki kezdettől fogva van. Írtam néktek ifjak, mert erősek vagytok, és az Isten ígéje megmarad bennetek, és meggyőztétek a gonoszt.
15. Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.
16. Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.
17. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
18. Fiacskáim, itt az utolsó óra; és a mint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt; a honnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra.
19. Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók.
20. És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok.
21. Nem azért írtam néktek, mivel nem ismeritek az igazságot, hanem mivel ismeritek azt, és mivel semmi sincsen az igazságból, a mi hazugság.
22. Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút.
23. Senkiben nincs meg az Atya, a ki tagadja a Fiút. A ki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan.
24. A mit azért ti kezdettől hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha bennetek marad az, a mit kezdettől fogva hallottatok, ti is az Atyában és a Fiúban maradtok.
25. És az az ígéret, a melyet ő ígért nékünk: az örök élet.
26. Ezeket írtam néktek azok felől, a kik elhitetnek titeket.
27. És az a kenet, a melyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne.
28. És most, fiacskáim, maradjatok ő benne; hogy mikor megjelenik, bizodalmunk legyen, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor.
29. Ha tudjátok, hogy ő igaz, tudjátok, hogy a ki az igazságot cselekszi, az mind tőle született.

Bizonyságaid örökkévaló örökségem

,,Lassan-lassan kiűzi az Úr, a te Istened e népeket előled. Nem lehet őket hirtelen kipusztítanod, hogy a mezei vadak meg ne sokasodjanak ellened.,,- 5Móz 7,23


Fontos Ige a kanaániták elpusztításával kapcsolatban!

Isten akaratából ezeket nem lehetett azonnal, egy csapásra kiirtani. Izrael szám szerint még nem volt olyan nagy, hogy uralhatta volna az egész országot. A mezei vadak elszaporodhattak volna.

Egymás után kellett az ellenség maradványainak eltűnniük.

Ez is fontos tanítás a keresztyén ember bűn elleni harcát tekintve. Amikor egy ember a Szentlélek munkájaként hitre jut, valami új jön létre benne.

Az Úr Jézus vesz lakozást benne.

Isten azonban nem pusztítja el a bűnöket mindjárt a szívében. Ezeknek vissza kell húzódniuk. Elvesztik uralmi helyzetüket.

Idáig az ember a bűnöket szerette. Most szívének szeretete az Úr Jézusra irányul, Aki értünk adta életét - a bűnöket pedig kezdi gyűlölni a hívő.

Az Úr Jézus iránti szeretet fejlődik, erősödik. Mindez az Igéhez való hűséges élet által, buzgó imádkozás által, hűséges keresztyénekkel való közösség által, megalázás és szenvedés által megy végbe.

Ahol mindez megtalálható, ott növekszik az Úr Jézus iránti szeretet, és a gonosz iránti gyűlölet. Ahol pedig hiányoznak ezek, ott a bűn erői előmerészkednek "vasszekereikkel" a szív mélyéből, megtámadnak, legyőznek minket, mint ahogy ezt Dávidnak meg kellett tapasztalnia, mikor Bethsabéval vétkezett.

Nem mi űzzük el, és pusztítjuk el a bűnöket, ez Isten műve. Mi csak növekedhetünk az Isten iránti szeretetben, Aki legyőzi a mi ellenségünket.

Varga László: Isten asztaláról

"Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!" -Ézsaiás 40

,
Hetven éve raboskodott már a választott nép Babilonban. Akiket odavittek, meghaltak azóta. Akik ott születtek, soha nem látták Jeruzsálemet, Isten templomát. De az ige végig szólt hozzájuk, tudták, honnan várhatják a megígért szabadulást. És megnyílt az út: hazamehettek. Ötszáz évvel később csendült fel a Jordán mentén Keresztelő János kiáltása, mind a négy evangélista idézi, amit János mond: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta." (Jn 1,23) És eljött a Szabadító. De útja most sem egyenes. Bűnök hegyei, hitetlenség szakadékai, tehetetlenség göröngyei állnak előtte. A mi dolgunk egyengetni Krisztus útját a magunk nemzedéke felé. Előbb magunk felé, bűnbánattal, hittel, szeretettel, hogy hozzánk férhessen. Azután jön a tulajdonképpeni feladatunk: mások felé is eljuttatni az örömüzenetet: "Vigasztaljátok népemet, itt van a szabadítás!" Hosszú ideig élt egyházunk üldöztetésben, a hangja is elgyengült belé, nem jut el mindenkihez. A mi dolgunk, egyeseké, hogy belekiáltsuk elgyötört világunkba Istenünk vigasztalását.

Istenem, köszönöm, hogy én meghallhattam kiáltó, vigasztaló szavadat, és tudhatom, honnan várjam lelkem és népem szabadítását. De ahhoz már kevés az erőm, talán még a hitem is, hogy továbbmondjam. Te adj szót a számba, Te adj erőt hitemnek, bátorságot tapasztalatlanságomnak, hogy merjek, tudjak szólni családom tagjainak, barátaimnak, munkatársaimnak arról a szeretetről, amit Te árasztasz azokra, akik hittel elfogadják. Ne hallgassak, ha rólad beszélgetnek társaim. Ne némuljak el, ha gúnyosan beszélnek arról, aki benned hisz és Téged hallgat. Hadd legyek bátor gyermeked, és büszkén és boldogan mondhassam: 
Én Krisztusé vagyok, testvérem, téged is szeret az én Uram, engedd, hogy adjon értelmet az életednek! Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-AZ UTOLSÓ NAPOK

A mai napon olvasandó igeszakasz: ApCsel 2,14-24

14 Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: "Zsidó férfiak, és Jeruzsálem minden lakója! Vegyétek ezt tudomásul, és figyeljetek szavaimra! 
15 Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van. 
16 Hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: 
17 Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak, 
18 még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak. 
19 És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstfelleget. 
20 A nap sötétté válik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. 
21 Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. 
22 Izráelita férfiak, halljátok meg ezeket az igéket! A názáreti Jézust, azt a férfiút, akit az Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket általa tett az Isten közöttetek, ahogyan magatok is tudjátok, 
23 azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti a pogányok keze által felszegeztétek és megöltétek. 
24 De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt.

"Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra."(ApCsel 2,17)

Mi az utolsó napokban élünk. A Szentírás "utolsó napoknak" hívja az Úr mennybemenetele és dicsőséges visszajövetele közötti teljes időszakot.
A Biblia azt tanítja, hogy ennek az időszaknak két jellegzetes vonása van: Isten népe gazdagabb áldásban részesül, mint korábban bármikor, és hogy keményebben megsanyargatják őket, mint korábban bármikor.
Isten áldásainak a summája a Szentlélek bennünk lakozása. Ez az Ószövetségnek a "későbbi" vagy "utolsó" napokra vonatkozó ígérete, mely most teljesedett be.
Amikor Isten azt mondja, hogy az utolsó napokban kitölti Lelkét minden halandóra (tkp. "minden testre", a ford. megj.), a "minden" szót nem szabad abszolút értelemben értenünk. A Szentlélekről szólva az Úr Jézus maga mondta azt, hogy a "világ" nem kaphatja meg (Jn 14,17). A "minden" azt jelenti, hogy a Lélek nem a kiválasztott kevesekhez jön, mint a korábbi napokban, hanem leszáll zsidókra és pogányokra, férfiakra és nőkre, lányokra és fiúkra.
Minthogy Isten most már nemcsak felettünk van, hanem értünk is, sőt bennünk is, szorosabb közösségben élünk az örökkévaló Istennel, mint bárki a korábbi napokban. Ha ma lelkileg szegények vagyunk, csak önmagunkat okolhatjuk miatta. Az egek megnyíltak, és a mi Megváltónk belépett oda. A kapuk megnyíltak, és a Lélek lejött hozzánk. Most már nyitott égbolt alatt élünk. Vigasztalása itt van, és csak a mi vakságunk az oka, ha nélkülözzük azt. Ereje itt van, és ha híjával vagyunk annak, hitetlenségünknek köszönhetjük. Isten vesz körül bennünket. Életünk minden napját beragyogja Jézus kegyelme, melegséget ad neki Isten szeretete, és gyümölcsözővé teszi a Szentlélek közössége.
Merítsünk hát ezeknek az utolsó napoknak a teljességéből. Kérd mindazt és megadatik neked. Ma bármely közönséges keresztyén megkaphatja Isten erejét.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett-SZOKD MEG, HOGY ÖRÜLJ A KELLEMETLENSÉGNEK

"Hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben" (2Kor 4,10)



Alakítsunk ki olyan szokásokat, amelyek által kifejezzük, mit végzett bennünk Isten kegyelme. Nem arról van szó, hogy megváltott a pokoltól, hanem azért váltott meg, hogy Isten Fiának élete látható legyen a mi halandó testünkben. A kellemetlen dolgok között mutatkozik meg legjobban: hordozzuk-e az Ő életét vagy nem. Isten Fiának szelídségét mutatom-e fel, vagy a tőle elszakadt "énem" ingerlékenységét? Az egyetlen, ami képessé tehet arra, hogy a kellemetlenségnek örüljek, az az, hogy éppen a kellemetlenség által mutatkozhat meg Isten Fiának az élete bennem. Ha még olyan kellemetlen is valami, mondd ezt: "Uram, gyönyörködtet, hogy engedhetek neked ebben a dologban" - és Isten Fia abban a pillanatban előtérbe nyomul és így az én emberi életemben az mutatkozik meg, ami megdicsőíti Jézust. Nem kell vitatkozni. Abban a pillanatban Isten Fiának befolyása alá kerülsz, amint engedelmeskedsz a világosságnak, de a vitatkozással megszomorítod Szent Szellemét. Ahhoz, hogy Isten Fia látható legyen benned, alkalmassá kell lenned, de nem lehetsz az, ha önmagadat sajnálod. Életkörülményeink útján bizonyul be, milyen csodálatosan tökéletes és milyen rendkívül tiszta Isten Fia. Minden új alkalom, amikor láthatóvá lehet Isten Fia bennünk, megdobbantja szívünket. Nem mindegy, hogy magunk választjuk-e a kellemetlenséget, vagy Isten vezet bele. Ha Ő visz bele, az Ő segítsége bőségesen elég. Légy mindig kész Isten Fia életének kiábrázolására! Soha ne élj emlékeidből! Isten Igéje legyen mindig élő és ható benned!

Carl Eichhorn: Isten műhelyében- A keresztség mint kegyelmi tény

"...akik megkeresztelkedtünk a Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg."-(Róma 6, 3) 

"Jézus halálára keresztelkedtetek meg." A megkeresztelendő személy tehát tényleges kapcsolatba került Krisztussal, beleplántálódott. Részese lett Krisztus halálának, ővele együtt meghalt. Ezzel zárul le a régi élet. Annak, aki Jézusra keresztelkedik meg, háta mögött marad a világ, mint Egyiptom, és útja most Kánaán felé vezet (1 Kor 10, 1-2). Erre utal a keresztelési parancs is. Szó szerint ezt mondja: "Belekeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe!" - A nevet pedig sohasem szabad a személytől elválasztanunk. Tehát a keresztség által lényeges kapcsolat jön létre. "Mert akik Krisztusra keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel" (Gal 3, 27). A keresztség tehát egyrészt Krisztussal egyesít, másrészt a megkeresztelteket egy testté kapcsolja össze. Szilárdan és elválaszthatatlanul összeforrnak az "egy Lélek által" (1 Kor 12, 13).

A keresztség továbbá jelképe is a megtisztulásnak, sőt több, magával hozza azt. Méghozzá az Igén, mint eszközön keresztül. És az Ige alatt itt nem csupán a keresztelés szereztetési Igéjét értjük. Sokkal inkább arról van szó, hogy Krisztus, aki a keresztségnél láthatatlanul jelen van és működik, valami olyasmit mond ki, mint egykor a bélpoklos meggyógyításánál: tisztulj meg és az tiszta lett (Ef 5, 26). Mint ahogy nyilván Krisztus beszél, amikor mi az Igét hirdetjük - különben csak szegényes emberi szó maradna -, így a keresztséget is alapjában véve ő hajtja végre. Ezért tulajdonít Péter a keresztségnek megtartó erőt (1 Pét 3, 21). Tehát nem csupán külső és testi megtisztulást jelent, hanem a bűn szennyétől való szabadulást. Aki aláveti magát ennek, az arról tesz bizonyságot, hogy jó lelkiismeret után vágyakozik (1 Pét 3, 21).

A keresztségnek ezt a mély és csodálatos értelmezését nem lehet minden további nélkül a gyermekkeresztségre alkalmazni. Az apostoloknak munkájuk során elsősorban felnőtt megkeresztelendőkkel volt dolguk. Főleg olyanokat kereszteltek, akik ezt a Jézus mellett való személyes döntésük alapján kérték; mint ahogy ma a misszionáriusok teszik. Kiskorú gyermekekről nem lehet elmondanunk, hogy Krisztust öltözték fel. Nem azzal a vágyakozással lépnek Isten elé, hogy jó lelkiismeretet nyerjenék. De Jézus tulajdonává válhatnak s kell is, hogy azzá legyenek.

Charles H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza- Gyógyítás sebészi beavatkozással

"Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz, mert Ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket" (Hós 6,1)



Az Úr megsebez, mielőtt meggyógyít. Szíve őszinte szeretetéből teszi ezt, biztos gyógyító kézzel. Megver, mielőtt bekötözne, mert csak így tud teljes munkát végezni benned. A törvény az evangélium előtt jár, a szükség a beteljesülés előtt. Próbál a Szent Szellem meggyőző és megtörő ereje? Próbál, kedves olvasóm? Vagy éppen újra a félelem szolgaságába kerültél? Mindez csak előkészület arra, hogy közeledhessen hozzád a gyógyító, bekötöző evangélium, és teljesen rendbe hozzon.

Ne ess kétségbe, hanem közeledj az Úrhoz felszakadt sebeddel, fájdalmaiddal. Egyedül Ő tud meggyógyítani, és Ő örül, ha megteheti ezt. Urunk tiszte a megtört szívűek bekötözése, és Ő valóban ért ehhez. Ne tétovázz, hanem térj vissza haladéktalanul az Úrhoz, aki mellől eltévelyedtél! Mutasd meg neki tátongó sebeidet, és kérd, hogy vegyen kezelésbe és vigye véghez benned is a munkáját! Melyik sebész metszi fel betege testét, és azután hagyja elvérezni? Vagy talán azt gondolod, az Úr lerontja régi házadat, és nem fog számodra egy jobbat építeni? Vajon növelte-e az Úr valaha is fölöslegesen egy szegény gyötrődő lélek kínjait? Ilyet Ő nem tesz soha!

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja:Szegényeknek örömhír

"Az Úr Lelke van énrajtam,... hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek;... a szabadulást hirdessem a foglyoknak... " -(Lk 4,18)


A zsinagógákban minden férfi felolvashatott a Szentírásból, ha akart. Egyik alkalommal Jézus Názáretben, ahol felnőtt, az Ézsaiás könyve 61. részéből a fenti igét olvasta, és azt mondta, hogy ez benne teljesedett be.

Mit jelent az, hogy a szegényeknek evangéliumot (jó hírt) hozott? Kik azok a lélekben szegények, akikről beszél? Akik tudják, hogy semmi érdemük nincs Isten előtt, ami alapján nekik járna bármi jó Istentől. A farizeusok és írástudók gazdagoknak tartották magukat, különbnek, többnek, mint az átlag, mert sok vallási rendelkezést betartottak. Ennek alapján úgy gondolták, Isten tartozik nekik. Azt képzelték, hogy ők önmagukban igazak, és nincs szükségük megtérésre (Lk 15,7).

Jézus nagyon elmarasztalta ezt a téves, önhitt vélekedést, és azt tanította, hogy Isten előtt mindnyájan koldus szegények vagyunk. Aki ezt tudja és vállalja, azt Isten az ő ingyen kegyelméből megajándékozza mindazzal a lelki értékkel, amire szüksége van. Ez az evangélium, a jó hír, amit Jézus meghirdetett. Megajándékozni viszont csak azt lehet, aki tudja, hogy rászorul, és tartja a kezét.

A foglyoknak és megkötözötteknek pedig szabadságot hozott Jézus. Aki alaposan ismeri az embereket, tudja, hogy milyen sok félelem, sérelem, kényszergondolat, szenvedély, indulat, babonaság kötöz meg sokakat. És nem bírunk szabadulni ezektől. Isten szavára azonban lehullanak ezek a bilincsek, és a Krisztusban való hit elsegít az „Isten gyermekeinek szabadságára". Így a hívő megszabadul ezektől, és felszabadul Isten boldog szolgálatára. Tudja és gyakorolja, hogy „minden szabad, de nem minden használ" (1Kor 10,23).

Megajándékozhat engem Isten? Mitől kell megszabadulnom?

Napi áhítat: A győztesek éneke

Hét témája: Az éneklés áldásai

2Móz 15,1–18               

Dicsérjük Istent az átélt szabadulásokért hálából ma is, az énekeinkkel is!

„Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az ÚRnak: Énekelek az ÚRnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom. Az ÚR vitéz harcos, az ÚR: ez a neve. A fáraó szekereit és hadát tengerbe vetette, válogatott harcosai a Vörös-tengerbe fúltak. Mélység borította be őket, kőként merültek az örvénybe. Jobbod, URam, erőtől dicső, jobbod, URam, ellenséget zúz szét. Nagy fenséggel söpröd el támadóidat. Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint a tarlót. Haragod szelétől tornyosult a víz, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében. Üldözöm, elérem! - mondta az ellenség. Zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtuk. Kirántom kardomat, kezem kiirtja őket. Ráfújtál szeleddel, a tenger elborította őket. Elmerültek, mint ólom a hatalmas vízben. Ki olyan az istenek között, mint te vagy, URam? Ki olyan felséges, mint te vagy szentségedben? Dicső tetteiben félelmetes, csodákat cselekvő. Kinyújtottad jobbodat, föld nyelte el őket. Hűségesen terelgeted e megváltott népet, erőddel vezeted szent legelődre. Népek hallják, s megremegnek, fájdalomban vonaglanak Filisztea lakói. Megzavarodnak majd Edóm fejedelmei, Móáb hatalmasait rettegés fogja el, kétségbe esik Kánaán minden lakosa. Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, URam, míg átvonul ez a nép, amelyet szerzettél. Beviszed, és elülteted őket tulajdon hegyeden, melyet lakhelyül készítettél, URam, a szent helyen, URam, mit kezed tett szilárddá. Az ÚR uralkodik örökkön örökké!”
Magyarázat

Mózes és Izrael népe félelmetes körülmények közé került: előttük a hatalmas tenger, mögöttük a legyőzhetetlennek látszó ellenség. Az utolsó pillanatban azonban jön az Isten adta szabadítás: keresztül lehet menni az áthatolhatatlannak látszó akadályon, és elpusztul a félelmetes ellenség. El sem tudom képzelni, mit éreztek, amint mentek előre a tenger közepén, majd visszanéztek a biztonságos túlsó partról. A mi életünk is tele van szorító, satuba fogó helyzetekkel. Időnként kilátástalannak látszanak a feladatok, az emberi helyzetek, a fizikai/egészségügyi kérdések. Mit teszünk, ha mégis átjutunk az áthatolhatatlannak látszó falakon? Mózes énekelt. Egészen pontosan Istent dicsőítő éneket énekelt szívből az Úrnak. A hála, az öröm és a magasztalás csordult ki belőle. Éneke messze hangzik. Az idők vége felé, az üvegtenger melletti győztesek is Mózes „kottájából” énekelnek (Jel 15,1–4). Hálát, dicséretet, hódolatot adnak ők is az Istennek. Belőled mi jön elő a feszült helyzetek után? Mózes éneke, vagy saját dalaid? Isten magasztalása, vagy a sikereid számbavétele? Hívlak ezen a vasárnapon is a győztesek tiszta kórusába! Szóljon a győztesek éneke már ma, veled együtt!
Imaáhítat

Könyörögjünk, hogy az Úr hűségét magasztalhassa éneklésünk és zenélésünk! (Zsolt 33,2–4)
(Papp János )

Mit tanít a Biblia a szexről?

A szexről nem szoktak beszélni istentiszteleteken. A téma számomra elsősorban a gyermekeink miatt fontos. Ha mi nem mondjuk el gyermekeinknek, hogy mit mond Isten Igéje a szexről, akkor megszerzik az információt máshonnan, ez azonban a halálba visz.

Péld. 5,15..18-19
A magad kútjából igyál vizet… Legyen forrásod áldott, és örülj ifjúkorodban elvett feleségednek. Szerelmes szarvasünő és kedves őzike ő, keblei gyönyörködtetnek mindenkor, szerelmétől mindig mámoros leszel.

A címben feltett kérdésre sokan sokféle választ adnak. Napjainkban, a posztmodern korban minden viszonylagossá vált, nincs abszolút igazság. Mindenek tetejében a különböző vélemények között sokszor nincs tolerancia, sokszor iszonyatos gyűlölet fűti a szembenállók indulatait.

Gondolom nem meglepő, hogy a kérdést a Biblia alapján igyekszem megválaszolni. A Biblia Újszövetségi iratai mintegy 2000 évvel korábban íródtak, az Ószövetségi iratok pedig időszámításunk előtt 400 – 5000 közötti korokat ölelik fel, azokat az állapotokat tükrözik.

Milyen üzenetük lehet a ma embere számára?
Ha már az Ószövetségnél tartunk, a régi rabbinikus tanítás szerint a hálószoba szentebb lehet, mint a zsinagóga. A hálószoba falai között megtapasztalhatjuk Istent egy másik ember közelségén keresztül. A házasság szentségén keresztül Isten ki tud emelni a földi korlátaink közül, hogy eggyé válhassunk egymással. Egy csípősen szellemes zsidó történet a Talmudból jól illusztrálja ezt a felfogást.

Kahana rabbi elrejtőzött mesterének az ágya alatt, miközben az a feleségével enyelgett. Komolytalan, játékos, pikáns szavakat váltottak egymással. Miután a tanító egyesült a feleségével, Kahana megszólalt:
- Úgy tűntél számomra, mint egy kiéhezett ember, akinek még sosem volt része szexben, olyan frivol vággyal közeledtél a feleségedhez.
A mester erre felcsattant:
- Te itt vagy?! Takarodj innen! Tűrhetetlen hogy az ágyam alatt feküdj!
Erre Kahana azt válaszolta:
- A Tórának része az, ami itt történt, ezért ezt is tanulmányoznom kell! Valóban szent az, amikor egy férfi gyengéden és szerető érzelmekkel, minden mást kizáró intim együttlétben van a feleségével.
Szex a házasságban

A szex és a házasság viszonyát kell tehát megvizsgálnunk. Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy a Biblia szerint a házasság egy férfi és egy nő kizárólagos kapcsolata, amely az egymás iránt való kölcsönös ragaszkodáson, elkötelezettségen alapul.

Az együtt élésnek vannak más formái is, pl. az élettársi kapcsolat, amely két, házasságkötés nélkül, közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő személyt jelent, függetlenül a nemüktől. Az élettársi kapcsolat formailag más, és a jog nem emeli a házassági együttélés rangjára, bár társadalmi elfogadottsága jelentős mértékben megnövekedett az elmúlt pár évtizedben. A szexuális kapcsolat része a házasságnak, része lehet az élettársi kapcsolatnak, da napjaink társadalmában nem korlátozódik csupán ezekre a kapcsolatokra.

A bibliai időkben, az ókori Palesztinában ez kicsit másképp működött. A házasságkötés az Ószövetségi Izraelben a megvétel ősi formájából indult ki. A férfi a nőt három módon tehette feleségévé.
pénzzel – Légy nékem jegyesemmé ezzel a pénzzel
házasságlevéllel – ennek szövege ugyanaz
tényleges együttéléssel – ez gyakorlatilag erőszakot jelentett, aminek a büntetése az volt, hogy feleségül kellett vennie a lányt és később sem bocsáthatta el.

2Móz. 22,15: Ha valaki elcsábít egy szűzleányt, aki még nincs eljegyezve, és vele hál, akkor jegyajándékkal jegyezze el magának feleségül.

A Tóra, a törvény rendelkezéseit aztán a Talmud bölcsei értelmezték a legkülönbözőbb élethelyzetekre, meghatározták a jegyajándék mértékét, a férfi és nő feladatait és jogait, azt, hogy a gyermek kinek aszármazását követ, a válás módját…

Ezek közül számunkra talán csak a Tízparancsolat igéi ismerősek:
Ne paráználkodj!
Ne kívánd felebarátod feleségét!

A szexuális kapcsolatnak kizárólagosan a házasságon belül volt a helye, azon kívül rendkívül súlyos, legtöbb esetben halálos következményei voltak. A házastársak összetartozását, a házastársi kapcsolat „sérthetetlenségét” azonban az ókori szokásjog tiszteletben tartotta, ld. Ábrahám, Sára, és Abimélek esetét 1Mózes 20-ban.
Szex a bűneset előtt

Ádám és Éva nem álltak sem az anyakönyvvezető előtt, sem a baldachin alatt, de a Teremtő Isten előtt fejezték ki egymás iránti ragaszkodásukat. Igen tanulságos lehet megvizsgálni a Biblia első szerelmi történetét.

1Móz. 2,7-8 …18-25: Azután megformálta az ÚRisten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé. Ültetett az ÚRisten egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. Azután ezt mondta az ÚRisten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. Formált tehát az ÚRisten a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi. Így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált. Mély álmot bocsátott azért az ÚRisten az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az ÚRisten, és odavitte az emberhez Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté. Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége; de nem szégyellték magukat.

Isten megteremtette Ádámot, elhelyezte egy optimális környezetbe, az Éden kertbe, de valami mégsem volt rendben.
– Ádám, nem jó neked egyedül, adok neked egy társat, egy feleséget!
– Hm, fogalmam sincs mi az a feleség, de jól hangzik, főleg, mert Te, a Teremtő mondod.
Aztán elképzelem Ádámot, amint Isten sorban odavezeti hozzá az állatokat. Jön a zsiráf, a víziló, a párduc, oroszlán, gorilla és a többiek. Ádám mindet elnevezi, és kérdőn, félve, reménykedve néz Istenre:
– Ugye nem ő a feleség? – Ádám egyiket sem találta hozzá illőnek.
– Nem, nem, rendben van, nem ezek.

És Isten Ádám álmában kivett oldalbordájából megformálta Évát, és odavitte Ádámhoz. Éva épp hogy elkészült és máris itt a nagy nap, megy az esküvőjére, meztelenül! Mikor Ádám meglátta Évát megszólalt, mit megszólalt, énekelt! A héber szövegben ez vers, amit a magyar fordítás is megpróbál visszaadni:

Csontomból való csont,
testemből való test,
asszonyember a neve,
mert férfiemberből vétetett.

Ezért aztán először: a férfi elhagyja apját és anyját (Fiúk, csomagoljatok!), másodszor: ragaszkodik feleségéhez, ez a házasság szövetsége, harmadszor: lesznek ketten egy testté, ez a szövetség beteljesülése.

Ádám és Éva, az ember és a felesége, mindketten mezítelenek voltak, és nem szégyellték magukat. Ez volt a szex a bűneset előtt. Ádám és Éva boldog és elégedett volt, Isten pedig megdicsőült.

Ennek a történetnek több tanulsága is van: Isten a férfit és a nőt azonos méltóságra, de különböző szerepekre teremtette. Isten elgondolása, terve szerint a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. Nem számít mi a szavazások végeredménye, egyetlen szavazat számít, a Teremtő Isten, a menny és a föld teremtőjének szavazata. Isten teremtette a testünket alkalmassá a szexuális kapcsolatra, és azt mondta, hogy íme, ez igen jó. Isten eleve így tervezte, így akarta, nem utólag megdöbbenve szembesült vele, hogy „Mit tettetek gyerekek?”

A szex szégyen nélküli volt. Azt olvastuk, hogy a férfi és a felesége mezítelenek voltak, és nem szégyellték magukat. A szex Isten ajándéka a házaspár számára, egymás élvezetére, nem pedig valami piszkos, nem valami bűnös, nem valami rettenetes dolog volt.

Olvastam egy döbbenetes gondolatot: Ádám számára a szépség Évában testesült meg. Ádám számára Éva volt a szépség definíciója. Isten nem kérdezte meg, milyen feleséget szeretnél, fehéret, feketét, karcsút vagy kövéret, alacsonyat vagy magasat, szőkét vagy barnát. Egyszerűen megalkotta Évát, és odavitte Ádámnak, és Ádám el volt ragadtatva! Ádám számára Éva volt a szépség, Éva számára pedig Ádám volt a szépség. Értsétek meg feleségek: férjeitek számára titeket adott Isten a szépség etalonjaként. Sok-sok keserű irigység, sok-sok fájdalmas önvád, sok-sok versengés megszűnik, ha elfogadjátok, hogy egymás számára ti vagytok a szépség, ti testesítitek meg a szépség fogalmát. Szándékosan nem azt mondom hogy a legszebbek, mert ez összehasonlítást jelent. Itt nincs összehasonlítás, itt csak egy valaki van, a párod, és ő maga a szépség, a hozzád illő társ. A mai világ ezzel homlokegyenest szembe megy.

Egyes marketing irányzatok szerint egy jó nő képével, egy meztelen nő képével szinte bármit el lehet adni. A stratégiájukat a szexuális kívánságokra, a buja vágyakra, a pornográfiára építik fel, ezekre pedig azt mondja az Úr Jézus:

Máté 5:28: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében.

Hova vezet ez?
A különböző felmérések mind kimutatják ennek káros következményeit. A szexben sokan pusztán az élvezetet keresik, mégis egyre kevésbé felszabadult élvezet, sokkal inkább bizonyítási kényszer az ágyban. Olyan, mint egy szexuális olimpia. Az esti szórakozás után Jancsi Juliskával tölti az éjszakát. Reggel Juliska előveszi a füzetét és 6 pontot ad Jancsinak. Hogy-hogy csak 6 pont – méltatlankodik a fiú – hiszen egy egész hétig gyakoroltam minden nap más lánnyal.

Valaki egyszer azt mondta: Különös, hogy mindaz, amit tanultunk, amit megtapasztaltunk, csupán emlék, mégis végső soron ez határozza meg, hogy mivé válunk. Gyakran gondolok arra – folytatta – hogy mikor álmaim asszonyát megtalálom, mindkettőnknek jó lenne, ha részleges emlékezetkiesésen mennék keresztül, hogy törölni tudnám minden korábbi szeretőm emlékét, hogy kizárólag egyetlen nőt tudnék szeretni.

Így van, nem tudom, milyen lehet egy másik nővel együtt lenni, mert sosem voltam. Nem is akarok, mert a feleségemmel jól érzem magam.

Az első házaspár történetének tanulságából és a Biblia számos más helye alapján hadd foglaljam össze: Minden szexuális kapcsolat, nyomatékosan ismétlem, minden szexuális kapcsolat, amely kívül esik egy férfi és egy nő házasságán, az BŰN! A házasság előtti szexuális kapcsolatok, a házasságon kívüli szexuális kapcsolatok, a házasság nélküli szexuális kapcsolatok mind BŰNök! A pornográfia, a homoszexualitás, a fajtalanság, a különféle perverziók mind BŰNök!

Tudom, sokan nem értenek ezzel egyet. Nem magamtól mondom, a Teremtő Isten kijelentése, a Biblia mondja. Lehet velem vitatkozni, nem érdemes, én kicsi vagyok ehhez. Lehet Istennel is vitatkozni. Ő nem vitatkozik. Ő elénk adta az élet és a halál útját, megmutatta, melyik út hova visz, a választást, a döntést ránk bízta. Az én életemért én vagyok a felelős, a te életedért a tied a felelősség!

A szexuális kapcsolatokban két szélsőséges gyakorlat működik: a szexuális szabadosság, és a szex elutasítása. Szeretném ezeket szembeállítani a Biblia tanításával. 

1. Tévtanítás: Szexuális szabadosság, szex, csak az élvezetért, szex, mint bálvány

„A házasság az az ár, amit a férfiak fizetnek a szexért, a szex az az ár, amit a nők fizetnek a házasságért.” Tény, hogy a szex könnyen elérhetővé vált, sokaknak ez azt jelenti, eggyel kevesebb ok a házasságra. Azonban nem csupán arról van szó, hogy a szex mindenek előtt az élvezetért van. Hogy a személyiség meghatározója, hogy valaki szexi, dögös, macsó. Ennél sokkal többről van azonban szó. A Biblia szerint a szexualitásnak sokkal mélyebb, szellemi vonatkozása van.

Róma 12:1: Szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek!

Mit mond az Írás? Szánjátok oda testeteket, mint élő áldozatot! Az áldozat az Isten imádatának egyik módja. Elgondolkoztál-e már azon, hogy végig a történelem folyamán miért volt gyakran része a legkülönbözőbb vallásos szertartásoknak része a szexuális aktus, az orgia? Mert amit a testeddel teszel, az nem csupán fizikai cselekedet, hanem szellemi imádat. Testedet áldozatként ajánlod fel vagy Isten dicsőségére, vagy hamis istenségek, bálványok imádatára.

Akik élettársi kapcsolatban élnek, gyakran mondják. Szeretjük egymást, gondoskodunk egymásról, régóta együtt élünk, közösen neveljük gyermekeinket. Minek az a papír a házasságról? Ez a gondolkodás egy nyitott kiskaput jelent, hiányzik a feltétlen elkötelezettség, de a probléma nem ez, nem is a szex, hanem annál mélyebb: bálványimádás, hamis isten imádata.

Fiatalok, talán keresztény fiatalok is, akik a házasság előtt együtt élnek, gyakran mondják, szeretjük egymást, törődünk egymással, készülünk összeházasodni, mi rossz van abban, hogy összebútoroztunk, együtt alszunk?

Az a rossz benne, hogy a hitetlen barátod/barátnőd fontosabb számodra, és Jézus Krisztusnak hátat fordítasz. Az a baj, hogy ágyad pogány oltár, barátod pogány pap, tested élő áldozat, és ez az áldozat nem a Teremtő Istent dicsőíti. Nagyon kemény szavak ezek, de menjünk tovább.

Róm. 1,18; 23-27: Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek … képével. Ezért kiszolgáltatta őket az Isten szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. Akik … a teremtményt imádták a Teremtő helyett,aki áldott mindörökké. Ámen.

Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban.

Ez a probléma. Minden, amikor az ember a Teremtő Isten helyett mást imád, az bálványimádás.

A leszbikusok bálványimádók. A homoszexuálisok bálványimádók. A házasságtörők bálványimádók. A paráznaság bálványimádás. A pornográfia bálványimádás. Itt nem a toleranciáról van szó, itt az Isten képére, hasonlatosságáról teremtett emberről van szó, itt Isten dicsőségéről van szó.
Mi történik, ha egy társadalomban a szex az isten?

A társadalom megfizeti az árát. Ez szexuális bántalmazáshoz vezet, szexuális rabszolgasághoz vezet. Ha a szex az isten, az áldozatot követel, az emberáldozatot követel. Sokféle szexuális bűn van, nincs idő mindegyikkel foglalkozni most, egyébként sem lehet mindet számba venni. Lehet ez ártatlannak induló munkahelyi flört… Az a baj, hogy aki hűtlen a házastársához, az nem csak rosszat tesz, de elmulaszt megtenni valami jót is.

Jer. 2,13: Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a folyóvíz forrását, elhagytak, hogy víztartókat vájjanak, repedezett falú víztartókat, amelyek nem tartják a vizet.
Mi a baj a pornóval?

Külön szeretnék szólni a pornográfiáról, különös súlya miatt. Az interneten 2006-os adatokat találtam, megdöbbentő számok jelzik a probléma súlyosságát: Az összes internetes oldalak 12%-a, mintegy 4,2M weboldal bír pornográf tartalommal. Csak az USA-ban 39 percenként kerül fel egy új pornográf videó a netre. Naponta mintegy 65M keresőkérdés irányul pornográf tartalmakra, az összes keresések 25%-a. Minden másodpercben több mint 28E felhasználó néz pornográf oldalakat. Világszerte másodpercenként 3.075 USD-t költenek pornográfiára.

A pornográfiai ipar bevétele az USA-ban 13,3 milliárd USD, világszerte 97 milliárd USD. Ez az összeg nagyobb, mint a Microsoft, Google, Amazon, eBay, Yahoo, Apple, Netflix és Earthlink együttes árbevétele.

A legtöbb gyermek 11 éves korára már nézett pornográf oldalakat az interneten. Az Ifjúságkutatás 2008 felmérés szerint a fiatalok átlagosan 16,1 éves korukban szerzik első szexuális tapasztalatukat. Ha szülőként azon gondolkozol, hogy hatodik osztályos gyerekednek mikor beszélj a szexről, akkor már legalább 2 évvel elkéstél.

A pornográfia rendkívül veszélyes. Mi rossz lehet benne? Csupán nézem a másik testét. Hozzá sem nyúlok. Nem ártok senkinek sem. Valóban nem? De Igen! A pornó mérgező! Ha pornót nézel, akkor minden egyes alkalommal egy mentális gyakorlaton veszel részt. A fejed megtelik hazug képekkel. Aztán mikor Bibliát akarsz olvasni, ezek a képek jelennek meg előtted a tegnap esti filmből. Mikor a férj idegen nőt bámul a képernyőn, aztán szeretkezik a feleségével, a testét a feleségének adja, de a szívét és gondolatait a tévében látott képnek. Isten nem akarja, hogy a fejed tele legyen hamis és hazug képekkel. Ne nézz ilyen filmeket, ne kattints ilyen képekre a neten, mert megmérgezed vele a gondolataidat. Pedig Isten oda akarja adni neked a leggyönyörűbb meztelen nőt. Mint ahogy Ádámnak is odaadta. Csak várd meg…

Mikor pornót nézel, azt tanítod magadnak: egy igazi, 3D nő teste nem elég. Egy nő teste nem elég. A feleségem teste nem elég…

A pornográf tartalmak látogatói elsősorban a 12-22 éves fiúk. Éppen ezért főképp nektek mondom Endrétől idézve:

Ha nem hiszed el, hogy ez káros, akkor próbáld ki ezt majd a menyasszonyoddal közvetlenül a házasságkötésetek előtt… Hívd el egy romantikus vacsorára, egy jó étterembe… Vigyél legalább 5 szál virágot… Vacsorázzatok meg… A végén vedd a kezedbe a kezét… Nézz mélyen a szemébe és mond ezt neki: Nagyon örülök, hogy nemsokára már a feleségem leszel, de szeretném elmondani neked, nekem azért néha fontos lesz, hogy nézzek pornót: Mert hát tudnod kell, hogy nekem egy igazi, hús-vér nő teste nem elég. Egy nő teste nem elég. A te tested nem elég… Aztán figyeld meg a reakcióját…

Ne tedd tönkre előre a házasságod szexuális oldalát. Ne rontsd el előre… Isten oda akarja adni neked a leggyönyörűbb meztelen nőt.

Mert az igazi szexhez két nem, és két igen szükséges. Két nem, egy férfi és egy nő. A két igen, pedig érthető.

Isten azt akarja, hogy bővölködő, boldog életetek legyen. Mikor utasításokat, parancsolatot ad, azzal a legjobbat próbálja megőrizni a számotokra. Ha Isten egy parancsolatot ad, azzal nem megkötöz, hanem felszabadít. Azért adta a parancsolatait, hogy általa jó dolgotok legyen és életetek a legteljesebb mértékben kiteljesedjék. Az „Isten megtapasztalása” bibliatanulmány nagyon szépen magyarázza ezt: Nézzük egy példát. Azt mondja Isten:

„Megmondom nektek, hol van a szeretetnek egy gyönyörű, csodálatos kifejeződése. Adok neked egy hitvest, férjet, feleséget. A vele való kapcsolatod ki fogja hozni belőled a tőled telhető legjobbat. Ezzel lehetőséget adok neked, hogy megtapasztalj valamit az emberi szeretet legmélyebb, legjelentőségteljesebb megnyilvánulásaiból. A társad majd felszabadít benned néhány csodálatos jellemvonást, bátorítani fog valamiben, melletted lesz, hogy megerősítsen, amikor elgyengülsz. Ebben a kapcsolatban ez a személy szeretni fog téged, hisz neked, bízik benned. Ebből a kapcsolatból adni fogok nektek gyermekeket, akik majd a térdeden ülve ezt mondják, apa / anya, szeretlek téged.”

Ugyanez az Isten azonban azt is mondja: Ne paráználkodjál!

Ez a parancsolat talán korlátoz, vagy beszűkít téged? Nem! Sőt! Azért van, hogy oltalmazzon, és szabaddá tegyen az embertől telhető legjobb szeretet megtapasztalására!

Mi történik, ha megszeged ezt a parancsolatot? Megszakad a szeretetkapcsolat a férj és a feleség között. Megsérült, oda van a bizalom, bűntudat és keserűség mardos. A gyerekek is másképp reagálnak. A sebhelyek súlyosan korlátozzák az együtt megtapasztalható szeretet dimenzióit. Isten parancsolatai tehát arra valók, hogy az élet legjavához odairányítsanak benneteket.”

Ha bármiféle szexuális bűn van az életedben, nem csupán arra van szükséged, hogy megpróbáld elhagyni azokat. Hívlak Jézus Krisztushoz, mert Isten szabadítására van szükséged.

2. Tévtanítás: A szex, mint piszkos, szégyenletes dolog

A pusztán élvezetért folytatott szex felfogásával szembeni szintén szélsőséges nézet szerint a szex egy mocskos, szégyenletes dolog. Egyedüli létjogosultsága esetleg az utódnemzés lehet. Ez is csak esetlegesen, hiszen voltak olyan egyházatyák, egyébként kiváló vezetők, kiváló teológusok, akik inkább választották volna az emberi faj kipusztulását, mintsem a szexuális kapcsolatot. Volt olyan egyházatya, aki a szexuális kísértések miatt kasztráltatta magát, becsületére legyen mondva, leírta, bevallotta, hogy ezzel nem oldódott meg a problémája.

Ennek a gondolkodásmódnak a gyökerei a platóni görög filozófiába nyúlnak vissza, mely szerint vannak az ideák, és azok fizikai másolatai. Az ideák tökéletesek, a földi fizikai másuk rosszak, tökéletlenek, így a szex is, mint fizikai kapcsolat, rossz. Ez a filozófia nem biblikus, ellene az újszövetségi iratok is fellépnek, tény azonban, hogy a korai keresztyén egyházra jelentős hatással volt. A másik forrása ennek a szemléletnek az aszkétikus gondolkodás. A keresztyénségben ez napjaink egyik irányzatában a „szegénység evangéliuma”-ban, de más vallásokban is tetten érhető. Az anyagi javakról való lemondás, a test elutasítása a legbiztosabb módja, hogy az istenséghez közelebb kerüljön az ember. Többek között ezért vonultak félre a világtól a szerzetesek, ezért él cölibátusban a katolikus klérus, ezért kell a hinduknak megpróbálni minimálisra csökkenteniük a szexuális kapcsolataikat.

A világ egyre inkább a szabad szex felé, a szex istenítése, bálványozása felé halad, a szex elutasítása pedig inkább a vallásos emberek között terjed. Napjainkban egyre nyíltabban beszélnek a gyermekkori szexuális zaklatásokról, a fiatalkorúakkal vagy éppen felnőttekkel szemben elkövetett szexuális erőszakról. Ennek az erőszaknak az áldozatai – teljesen érthető módon – szintén így tekintenek a szexre.

Mindez nem változtat azon a tényen, ahogyan Isten adta a szexuális kapcsolatot az embernek: tiszta, örömteli ajándékként. Ha úgy gondolkodsz, hogy elutasítod a szexet, mert piszkosnak érzed magad tőle hívlak, gyere Jézus Krisztushoz. Neki van hatalma megtisztítani az életedet. Ha elutasítod a szexet, mert a múltadból talán súlyos sérüléseket hordozol, megalázottnak, értéktelennek érzed megad, hívlak, gyere Jézus Krisztushoz. Neki van hatalma gyógyulást adni a múltad sebeiből, van hatalma felszabadult boldog élettel megáldani, nála megláthatod magad úgy, ahogy Isten néz téged: Számára drága vagy. Értékes vagy, annyira, hogy drága áron, Jézus Krisztus vére árán váltott meg.

3. A szex célja a Bibliában

Élvezet:
Ádám és Éva története kapcsán már beszéltem erről. A Bibliának épp úgy része az Énekek éneke, mint János evangéliuma. 2Tim. 3,16: A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos
Fajfenntartás:
1Móz. 1,27-28: Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet.

A „szex csak a babákért” szélsőséges nézetről már szintén beszéltem. Ehhez a témához kapcsolódik a fogamzásgátlás kérdésköre. Fiatalként sok dologról nagyon kategorikusan gondolkoztam, a kép fekete vagy fehér volt. Azóta sok mindent láttam, a képben a szürke milliónyi árnyalata jelent meg, a születésszabályozás nálam ide tartozik. Úgy gondolom, minden esetben a pároknak kell mérlegelniük és meghozniuk a döntést. Sok esetben kemény egzisztenciális, anyagi, egészségügyi, etikai szempontokat kell figyelembe venni. Ismeretlenül pálcát törni, ítéletet mondani semmiképpen nem biblikus. Isten a fajfenntartás, utódnemzés eszközeként a szexuális együttlétet adta. Az intim közösség eredménye a gyermekek. A gyermekek pedig Isten áldása.

Zsolt. 127,3: Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.

Isten nekünk is ajándékozott gyermekeket, akiket nagyon szeretek, nagyon sok örömem van bennük. Rengeteg mindent a velük való kapcsolatomon keresztül tanított meg nekem Isten. Otthon, mikor együtt vagyunk, körbeüljük a hosszú étkezőasztalt, végignézek a családomon, hálaadással és alázattal gondolok a zsoltáros szavaira:

Zsolt. 128:3-4: Feleséged olyan házad belsejében, mint a termő szőlőtő; gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték.

Ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az URat. Mikor a gyülekezetben együtt dolgozom a fiatalokkal, vagy látom őket szolgálni, ugyancsak a zsoltár jut eszembe:

Zsolt. 127,4-5: Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét: nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban.

A gyermekek drága kincsek a családjainkban, és drága kincsek a gyülekezetünkben is!
Ismeret

A Biblia a szexuális kapcsolat leírására több helyen használ egy kifejezést, amit sokáig, egészen míg meg nem házasodtam, nem értettem:

1 Móz. 4,1: Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szűli vala Kaint
(a Károlyi fordítás pontosan adja vissza az eredeti héber kifejezést)

Itt valóban többről van szó, mint egy fizikai aktus. A lényünk legtitkosabb mélységét is feltárjuk a társunk előtt a szeretetnek, a bizalomnak, az örömnek soha nem látott dimenziói nyílnak meg, úgy ismerjük meg társunkat, ahogy senki más nem ismerheti.
Védelem

1Kor. 7:2-5: A paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje ... Ne fosszátok meg egymást magatoktól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni.

Ha a házasfelek huzamos időn keresztül megfosztják egymást maguktól, azzal lehetőséget adnak a kísértőnek. Ha azonban a házasfelek együtt vannak, az védelem mindenféle szexuális bűnnel szemben. Ha a házastársammal együtt vagyok egy társaságban, akkor nem flörtölök mással, ha kiegyensúlyozott a kapcsolatom a házastársammal, akkor nem keresek pornó oldalakat az interneten, ha a házastársammal összebújunk a hitvesi ágyban, akkor nem más valakivel vagyok együtt. Kisarkítottam, de ilyen egyszerű. Ha a házaspár együtt van, az védelem a kísértés ellen.

Vigasztalás:
Egy-egy tragédia után, egy rendkívül nehéz helyzetben, mikor úgy érzed, minden összeomlott, már nincs erőd, tovább küzdeni, sőt arra sincs erőd, hogy segítséget kérj, beszélni sem akarsz róla, akkor egyszerűen az, hogy összebújsz a házastársaddal, megtapasztalod, hogy nem vagy egyedül, hogy valaki melletted van, törődik veled. Az együttlétben vigasztalást találtok. Feljegyez a Biblia több történetet is, mikor a szexben vigasztalást találtak.

2Sám. 12,24. Ezután megvigasztalta Dávid a feleségét, Betsabét: bement hozzá, és vele hált. Az asszony fiút szült, és Salamonnak nevezték, az ÚR pedig a szeretetébe fogadta őt.

A férj és feleség a gyermekük halála miatti fájdalmukban az újabb intim együttlétben vigasztalták meg egymást. Hasonlóan talált vigasztalást Izsák az édesanyja halála után Rebekában:

1Móz. 24,67: Izsák ekkor bevezette Rebekát anyjának, Sárának a sátrába, és feleségül vette Rebekát. Izsák megszerette őt, és megvigasztalódott anyja halála után.
Az egység kifejezése

1Mózes 2:24: lesznek egy testté.
Ez a Teremtő Isten kijelentése. Ugyanezt ismétli meg az Úr Jézus is. Az egy test, az egység kifejezése: a férj és feleség egyek. Ugyanaz a kifejezés áll a héber szövegben, mint a „Biblia szívé”-nek nevezett Söma Israel kezdetén:
5Mózes 6:3: Halld meg, Izráel: Az ÚR a mi Istenünk, egy ÚR!
Pál apostol ugyanezzel az igével Krisztusnak és az Ő gyülekezetének az egységét szemlélteti:
Ef. 5:31-32: „A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.

A szex célja két ember összehangolása, egyesítése, a szövetségkötés legmagasabb rendű formája. Isten végtelen jóságából a szent házassági kötelékben egyesülő férfinak és nőnek megadta, hogy a lehető legélvezetesebb formában valósíthassák meg egy másik emberi lényhez való kapcsolódásukat és folyamatos ragaszkodásukat.
Hadd utaljak vissza a korábban említett példára. Isten korlátai az élet legjavához vezetnek minket. Isten a szeretet, a szeretet a legjobbat adja. Az igazi szex, sokkal több, mint biológia. Ez a testi szerelemben lobogó tűz messze túlmutat a fizikai aktuson, kihat az egész házasságra, szorosan összeköti a házasfeleket, a hálószoba falain kívül is megtapasztalják egymással a közelséget és az intimitást. Van valaki, akivel együtt lehetsz újra és újra, aki várt rád, és akire te vártál. Akivel aztán éveken át együtt mentek végig az élet harcain. Én így tekintek a feleségemre. Egy hónap múlva leszünk 25 éves házasok. Az Istentől kaptam őt, nagyon örülök neki, nagyon szeretem. Azt is tudom, ő hogyan viszonyul hozzám.

Befejezésül még egyszer megerősítem a címben feltett kérdésre a választ: IGEN! A szex tényleg csak a házasságba való!Őrizzétek meg tisztán magatokat a házasság előtt, élvezzétek a hűséget a házasságban, növekedjetek az egységben!

A témában sok jó könyv érhető el. Hadd ajánljak két könyvet, amiket legutóbb olvastam, és amelyekből több illusztrációt, gondolatot elmondtam most.
Shmuley Boteach: Kóser szex
ll. angol nyelven Mark Driscoll: Real Marriage
Javaslom hogy házaspárok együtt olvassátok, jót fog tenni a kapcsolatotoknak.

Fodor Imre, Békevár gyülekezet presbitere-

Köszöntünk Szent Szellem!: A KÖTELEK SZÉTSZAKÍTÁSA

"Mikor Lehi felé közeledett, és a filiszteusok már ujjongtak elébe: felindította őt az Úrnak Lelke, és olyanok lettek a karján levő kötelek, mint a lenszálak, melyeket megperzsel a tűz, és lemállottak a kötések a kezéről." (Bír 15:14)

Albertre úgy ordított a nikotinfüggősége, akár a filiszteus hadsereg. Negyven éven keresztül szenvedett ennek az ellenségnek a gúnyos kacajától. Tönkretette már az egészségét és az önértékelését, és úgy tűnt, folyamatos kudarcra ítéli törekvését, hogy győzelmes keresztényként és bizonyságtevőként élhessen. Én nem ismertem Albertet, sem függőségének történetét, de hallottam segélykiáltását, amikor imaközösséget tartottam egy lelkigyakorlaton Észak-Kaliforniában. "Minden húsz percben rá kell gyújtanom! Kipróbáltam már mindenféle dohányzásleszoktató programot és módszert. Kétszer voltam kórházban, de egyszerűen nem tudok leszokni."
Néhány lelkész és laikus vezető azonnal körbefogta Albertet, kezüket ráhelyezték a vállára, és imádkoztak, hogy teljesen rendelje alá magát a Szentlélek hatalmának. "Jézus szeret téged, Albert - bátorította az egyik lelkész. - Kérlek, emlékezz arra, hogy üdvösséged egyedül a Megváltó vérétől függ, és nem a dohányzás felett aratott győzelmedtől. Ám ez a diadal képessé tesz majd, hogy dicső bizonyságot tegyél az Ö csodálatos hatalmáról, és szabaddá tesz téged arra, hogy akként közvetítsd másoknak Jézus szeretetét, ahogyan soha azelőtt nem sikerült."
Két nappal később a tábor utolsó estéjén Albert talpra ugrott. "Nem tudok csendben maradni! - kiáltotta. - Negyven éve először történt meg, hogy 48 órája nem dohányzom! Dicsőség az Úrnak! A kötelék elszakadt! Szabad vagyok! Miután Albert bizonyságot tett a Szentlélek hatalmas kiáradásáról, mások is megnyíltak, hogy őszintén feltárják, milyen kötelékektől akarnak megszabadulni. A közbenjáró imádság dicsőítő kórusban fejeződött be. Sokan adtak hálát azért, hogy szabadulást nyertek személyes fizikai, érzelmi, szociális és lelki problémáiktól, és hálásan ünnepelték győzelmüket, amit a Szentlélek hatalma aratott bennük.

Imádság a mai napra
"Uram, a ránk ordító ellenségek csoportjában ott van néha a depresszió, a félelem, az indulat, a hangulatingadozás és a negatív gondolatok egész sokasága. Legyenek olyan gyengék azok, mint a megperzselt lenszálak, amint uralmukat hatalmas erőd által megtöröd!"

Reggeli gyöngyszemek: Aki hisz Őbenne, örök élete van

„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem Isten haragja marad rajta.” (Jn 3:36)



Amikor a lélek aláveti magát Krisztusnak, új hatalom veszi birtokba az új szívet. Olyan változás történik, amelyet az ember maga sohasem képes véghezvinni. Természetfeletti munka ez, amely természetfeletti elemet visz az emberi természetbe. A Krisztusnak alárendelt lélek az Ő erődítménye lesz, amelyet megtart ebben a háborgó világban. Jézusnak az a szándéka, hogy az övén kívül semmilyen hatalmat ne ismerjünk el. A mennyei erő által így birtokba vett lélek ellen tud állni Sátán ostromának. 

Krisztus kész arra, hogy minden mennyei segítséget megadjon nekünk. Ismeri az embert érő összes kísértést, és az emberek képességeit. Megméri az erőnket. Látja a jelent és a jövőt, elénk tárja teljesítendő kötelességeinket, és buzdít, hogy ne engedjük meg, hogy a közönséges, földi dolgok elnyeljék a mennyeiekre irányuló erőfeszítéseket.

Kegyelmének ajándékához Krisztus által mindenki szabadon hozzájuthat. Mindenki csak a saját választása miatt veszhet el. Az Úr kihirdette igéjében azokat a feltételeket, amelyek alapján minden lélek örök életet nyerhet – engedelmesség Isten parancsolatai iránt, a Krisztusba vetett hit által. Isten a törvényével összhangban lévő jellemet választotta, és mindenki, aki eléri követelményei szintjét, bejuthat a dicsőség országába. 
Jézus is ezt mondja: „Aki hisz a Fiúban, örök élete van.” (Jn. 3:36)

Micsoda dicsőség övezi azt, aki minden tökéletesség középpontja, a menny Felsége, aki elesettségünk ellenére annyira szeretett minket, hogy nyelv ki sem fejezheti! 
Ő letette értünk királyi palástját, otthagyta a mennyei trónt és leereszkedett hozzánk, hogy istenségét emberségbe öltöztesse, hogy hozzánk hasonlóvá legyen a bűnt kivéve, hogy élete és jelleme követendő példa legyen számunkra, hogy elnyerhessük az örök élet drága ajándékát. 
(The Youth’s Instructor, October 20, 1886)

Reggeli dicséret: Nem kell félned!

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” - János evangéliuma 14:1-3

Nap mint nap kételyek százai vernek sátrat a fejedben, és közülük sok már állandó vendégnek számít. Kételkedsz magadban, hogy elég jó szülő vagy-e, hogy tényleg jó példát mutatsz a felnövekvő generációnak, hogy a nevelési elveid vajon később is megállják-e a helyüket. Nyugtalan vagy, mert több szereppel zsonglőrködsz, és egyiket sem szeretnéd a földre ejteni.

Hiába kéri Isten már oly régóta a terheidet, vannak, amik újból és újból utat találnak vissza a szívedbe. Jól ismered mindet, és mennyivel könnyebb lenne nélkülük az életed.

Ma reggel a Mindenható egy kételyt szeretne örökre elvenni tőled. Ma csak ezt az egyet. A jövőd felől már nem kell aggódnod. Biztos kezekben van. Isten az, aki gondoskodik róla. Ő az, aki helyet készített neked a saját házában. Ő az, aki a saját vérével pecsételte mindezt meg. Ő az, aki odaadja neked, amikor eljön az Ő országa. Ő az, aki mindent megtesz, hogy mellette dönts, és elfogadd a felkínált kegyelmet.

Hát ne aggódj! Helyed van Isten mellett! Legyél bárki, jöjj bármilyen háttérről, küzdj bármilyen gondokkal és gondolatokkal, Isten elkészítette a helyet számodra. Csak el kell fogadnod. Csak meg kell ragadnod a kezét, és meghozni mellette a döntést, hogy te is hozzá akarsz tartozni.

Hát engedd el a félelmedet, mert biztos helyed van Isten országában! Nézz a keresztre, és ne aggódj, Isten nem a levegőbe beszél! Higgy Neki, higgy Benne! Válaszd Őt, keresd Őt, kövesd Őt, és meglátod, az örökkévalóság miatt már nem kell aggódnod. Isten gondot visel arról (is).

Bejegyezte: Sz-Cs. Andi

Derek Prince - Találkozás Istennel..

„Isten! Én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, amelynek nincs vize; Hogy láttalak téged a szent helyen, szemléltem a te hatalmadat és dicsőségedet. … reád gondolok ágyamban, őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem.” (Zsoltárok 63:2-3, 7)

Mennyire fontos, hogy legyen Istentől személyes kijelentésed! Ne csak arra támaszkodj, amit valaki mondott neked, vagy amit egy könyvben olvastál vagy akár a gyülekezetben hallottál. Mindez jó lehet, de nem elég. Kell, hogy eljöjjön az az idő, mikor személyesen megtapasztalod Istent – amikor első kézből ismered meg, mikor olyan kijelentésed lesz Róla, hogy semmi más nem tud többé teljesen kielégíteni, csak maga Isten.

Dávidnak ilyen kijelentése volt, így szólt Istenhez: „Láttalak a szent helyen; szemlélem a te hatalmadat és dicsőségedet. És most egy kiaszott és elepedt földön vagyok, de a lelkem jobban sóvárog utánad, mint a víz után. Még ha éjjel az ágyban fekszem is, rólad elmélkedem. Betöltöd szívemet, az elmémet, a képzeletemet, a vágyaimat. Láttalak és megismertelek úgy, hogy azt soha nem fogom elfelejteni. Örökre meghatározta az életemet.”

Azon tűnődsz, hogy manapság vajon létezik-e ilyen megtapasztalás? Saját tapasztalatomból mondhatom, hogy igen. 1941-ben, egy éjszaka a Brit Hadsereg egyik barakkjában találkoztam Istennel, Jézus Krisztus által. Ez a találkozás teljesen és alapvetően átalakította az életemet. Ma, több mint negyven év múltán, ugyanolyan intenzív szomjúság van a lelkemben, mint amiről Dávid beszél – egy olyan szomjúság, amit semmi más nem tud eloltani, csak maga Isten.

A hit megvallása:
Istenem, imádkozom, hogy töltsd be az egész lényemet Rólad való kijelentéssel.


Forrás: Derek Prince (Dallamok Dávid hárfáján)

Zsoltárok könyve 37. rész 5.vers


1. Dávidé. Ne bosszankodjál az elvetemültekre, ne irígykedjél a gonosztevőkre.
2. Mert hirtelen levágattatnak, mint a fű, s mint a gyönge növény elfonnyadnak.
3. Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj. 
4. Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.
5. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti. 
6. Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet.
7. Csillapodjál le az Úrban és várjad őt; ne bosszankodjál arra, a kinek útja szerencsés, se arra, a ki álnok tanácsokat követ.
8. Szünj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne!
9. Mert az elvetemültek kivágattatnak; de a kik az Urat várják, öröklik a földet.
10. Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott.
11. A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben.
12. Fondorkodik a gonosz az igaz ellen, és fogait csikorgatja rá:
13. Az Úr neveti őt, mert látja, hogy eljő az ő napja.
14. Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják ívöket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, és leöljék az igazán élőket;
15. De fegyverök saját szívökbe hat, és ívök eltörik.
16. Jobb a kevés az igaznak, mint a sok gonosznak az ő gazdagsága.
17. Mert a gonoszok karja eltörik, de az igazakat támogatja az Úr.
18. Jól tudja az Úr a feddhetetleneknek napjait, és hogy örökségök mindörökké meglesz.
19. Nem szégyenülnek meg a veszedelmes időben, és jóllaknak az éhség napjaiban.
20. De a gonoszok elvesznek, és az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, füstként múlik el.
21. Kölcsön kér a gonosz és meg nem fizet, de az igaz irgalmas és adakozó.
22. Mert a kiket ő megáld, öröklik a földet, és a kiket ő megátkoz, kivágattatnak azok.
23. Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli.
24. Ha elesik, nem terül el, mert az Úr támogatja kezével.
25. Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé.
26. Mindennapon irgalmatoskodik és kölcsön ad, és az ő magzatja áldott.
27. Kerüld a rosszat és jót cselekedjél, és megmaradsz mindörökké.
28. Mert az Úr szereti az ítéletet, és el nem hagyja az ő kegyeseit; megőrzi őket mindörökké, a gonoszok magvát pedig kiirtja.
29. Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak.
30. Bölcseséget beszél az igaznak szája, és a nyelve ítéletet szól.
31. Istenének törvénye van szívében, lépései nem ingadoznak.
32. Leselkedik a gonosz az igazra, és halálra keresi azt;
33. De az Úr nem hagyja azt annak kezében, sem nem kárhoztatja, mikor megítéltetik.
34. Várjad az Urat, őrizd meg az ő útját; és fölmagasztal téged, hogy örököld a földet; és meglátod, a mikor kiirtatnak a gonoszok.
35. Láttam elhatalmasodni a gonoszt és szétterjeszkedett az, mint egy gazdag lombozatú vadfa;
36. De elmult és ímé nincsen! kerestem, de nem található.
37. Ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendő a béke emberéé.
38. De a bűnösök mind elvesznek; a gonosznak vége pusztulás.
39. Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; ő az ő erősségök a háborúság idején.
40. Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak.

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Örököstársai Krisztusnak” (Róma 8,17)


Jogerős behelyezés által Krisztus tulajdonát képezik az Atyának végtelen birodalmai a világegyetemben. Mint „mindenek örököse” egyetlen tulajdonosa az Isten által teremtett széles e világnak s Ő megengedte nekünk, hogy mindent sajátunknak tekintsünk és igénybe vegyünk. Erre felhatalmazott minket örökös társaivá való behelyezése folytán, melyet az Úr az összes elválasztottaknak megerősített.
A paradicsom aranyutcái, a gyöngykapuk, az élet folyója, a végtelen boldogság és a kimondhatatlan dicsőség Urunk által adatott nekünk örök tulajdonul. Amivel csak bír, mindazt megosztja népével. Királyi koronáját jegyesének és elválasztott gyülekezetének fejére helyezte, országot alapított neki és fiait papságnak, kiválasztott nemzetségnek, királyi és papi népnek nevezi.
Királyi koronáját megvonta magától, hogy mi koronáztassunk meg dicsőséggel. Nem ült addig székébe, míg Ő maga helyet nem készített mindazoknak, akik itt vére által győztesekké lesznek.

Lásd ez a jutalma minden egyes győzedelmeskedőnek! 
Krisztus trónja, koronája, jogara, palotája, kincse, öltözete, öröksége – mind a tietek! Túlszárnyal ez minden féltékenységet, önzést és kapzsiságot, melyek nem tudják elszenvedni, hogy valaki az ő birtokukban részes legyen; Krisztus annál boldogabbnak és dicsőbbnek érzi magát, ha népe is részesül dicsőségben. „Én a dicsőséget, melyet nekem adtál, nekik adtam”. „Ezeket szóltam nektek, hogy az é örömöm tibennetek maradjon és a ti örömötök beteljen.”

Atyja tetszésének mosolya kedvesebb előtte, ha az övéi is részt vesznek abban. Uralmának fensége és méltósága annál értékesebb neki, mivel az övéi is vele tündökölnek a dicsőség fényében. Diadalainak is jobban örvend, mivel, választottai is tanulnak abból győzni. Gyönyörrel nézi trónját, mivel az övéinek is nyújt helyet. Kedve telik dicsőségének ruhájában, mert öltözetének széle, azokat is fedezi.
Örömében az boldogítja legjobban, hogy azokat is behívhatja örök örömébe és gyönyörébe.

2017. május 13., szombat

Kenneth E. Hagin: A növekvő hit!

,,Mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek, atyámfiai, tiérettetek, ahogy ez méltó is, mivel felettébb megnövekedett a ti hitetek. ,,(2Thessalonika 1,3) 

Isten minden hívőt a hitnek ugyanazzal a mértékével indít el, miután újjászületik. Nem ad az egyik csecsemő kereszténynek több hitet, mint a másiknak. Miután újjászületünk, már rajtunk múlik, hogy fejlesszük azt a hitmértéket, amit megkaptunk. Túl sokan tették azt a hitükkel, amit az a bizonyos ember az egy talentumával: becsomagolta, és elrejtette, nem használta fel. A saját hited mértékét lehet növelni - növekedhet. 
De te vagy az, aki növeled - nem pedig Isten! Két dolgot tehetünk a hitünk növekedéséért:
1/ Isten Igéjével tápláljuk
2/ gyakoroljuk, azaz a gyakorlatban alkalmazzuk.


Megvallás: Isten megadta nekem a hit mértékét. Gondom lesz arra, hogy a hitem felettébb megnövekedjen. Táplálni fogom a hitemet Isten Igéjével. Gyakorolni fogom a hitemet - gyakorlatban fogom alkalmazni. Az én hitem növekszik. Ámen!

Joel Osteen: ISMERJÜK FEL AZ AJÁNDÉKAINKAT


A szemléletmódunk nem mindegy, hogy milyen. Amikor az életünkben a jelenlévő dolgokra kezdünk koncentrálni, visszatér az örömünk és az életkedvünk.

Amikor nehezünkre esik bizakodni és hálásnak lenni, hasznos lehet összeírni, mi mindennel áldott meg bennünket eddig Isten, az, hogy jól látunk, van munkánk, családunk, barátaink, gyermekeink, és az összes többi áldás, mind - mind felkerülhet a hálaadólistára.

Amit aztán naponta többször is átnézhetünk, hogy ezzel is hozzásegítsük magunkat, ahhoz, hogy helyes maradjon a gondolkodásmódunk.

Szeretném , ha kedves olvasóim megértenék: minden egyes napunkat Istentől kapjuk ajándékba - nem szégyenletes dolog tehát depressziósan, lehangoltan, panaszkodva és zúgolódva eltölteni őket! Minden ember életében vannak próbák, nehézségek, de a problémák közepette is fontos megőrizni a helyes hozzáállást, és reggelente megvallani: Tudom, hogy Istené minden hatalom, és az Ő életem egyedüli ura.

Az Ígérete alapján csupa jót készített számomra, nem pedig rosszat, úgyhogy a mai nap nem a vereség, a depresszió vagy a panaszkodás napja lesz. Megváltoztatom a szemléletmódomat: hálát adok Istennek élek, lélegzem, egészséges vagyok, megköszönöm neki a családomat, és igyekszem minden napból a maximumot kihozni.

Vannak emberek, akiket teljesen leterhelnek a különböző kötelességek és felelősségek, pedig valójában azok is ajándékok. Egyesek amiatt panaszkodnak, hogy "munkába kell menniük" vagy "gondoskodniuk kell a gyerekekről".

Pedig ezek feladatok nem kötelességek, hanem lehetőségek. Isten ad nekünk leheletet – nem lennénk képesek dolgozni vagy gondját viselni a gyermekeinknek, de még csak füvet nyírni sem, ha Ő nem adna hozzá erőt.

Tőle származik a munkalehetőségünk is, nélküle munkába sem tudnánk menni. Kezdjük el más szemszögből nézni a dolgokat!

Az, hogy munkába megyünk vagy gyermekeket nevelünk nem keserves kötelesség, hanem nagyszerű lehetőség. Gondoljunk csak bele, milyen sok házaspár él a földön, akik bármit megadnának, csak, hogy gyermekük születhessen! Vannak, akik több ezer dolláros, fájdalmakkal járó orvosi beavatkozásokat vállalnak a gyermekszülés reményében.

Ők bizonyára örömmel takarítanának fel a gyerekeik után, bármennyire kimerítő feladat is. Adjunk hát hálát a gyermekeinkért, mindennap, mert ők Isten ajándékai! Semmi nem szabad természetesnek venni.

Még azt sem, hogy reggel segítség nélkül felkelünk az ágyból, vagy hogy mikor kinyitjuk a szemünket, látunk. Nem kézenfekvő, hogy a lábaink engedelmeskednek, ha járni akarunk, meghalljuk, mikor a házastársunk azt mondja: "szeretlek", érezzük a gyerekünk ölelését és élvezni tudjuk a finom ízeket.

Ha szeretnénk a megfelelő látószögből szemlélni az életet, meg kell tanulnunk értékelni Isten áldásait a hétköznapjainkban. Ámen!

Horváth Ilona megosztása-

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Az én angyalom te előtted megy és bevisz téged... Ne imádd azoknak isteneit, hanem inkább döntsd le és törd össze bálványaikat!- 2Móz 23,23-24


Ezt az Igét azért mondta Isten, hogy az izraeliták az első pillanattól fogva tudják magukat mihez tartani, amikor a kanaánitákkal találkoznak. Isten ezt parancsolta: irtsátok ki a bálványokat! Halálos ellenségei legyetek a pogányok bűnös üzelmeinek!

Ebben a parancsban fontos tanítás van számunkra a bűn elleni harcra nézve. Éppen úgy vonatkozik ez az első érintkezésre: legyetek halálos ellenségei!

Felmerülnek bennünk tisztátalan gondolatok, s azt akarják, hogy foglalkozzunk velük. Azonnal nézzünk Jézusra, hitünk elkezdőjére és bevégezőjére, és mondjuk neki: "Uram! Látod, milyen gonosz gondolatok támadtak bennem. Irtsd ki őket"! A gonosz gondolatok úgy elpusztulnak, mint a baktériumok a napsugártól. Mennyi baj származott már abból, hogy a bűnnel való találkozás első pillanatában nem léptünk fel ellenségként! Némelyek ezt a mulasztást később keservesen megsiratják.

Isten egykor ezt a parancsát ezekkel a szavakkal vezette be: "Az én angyalom előtted megy, és bevisz téged". Arra akarta emlékeztetni Izraelt, hogy angyalai által Ő maga van ott, mint segítő.

Ez számunkra is igen jelentős. A harcban nem vagyunk egyedül. Velünk van Megváltónk, Akiről az 1.Ján 4,4 ezt mondja: "nagyobb az, Aki bennetek van, mint az, aki a világban van".

Ezért tehetetlenségünk tudata sohase tartson vissza bennünket attól, hogy a harcot az erősebb ellenséggel szemben Jézus nevében azonnal felvegyük.

Legyetek halálos ellenségei a bűnnek az első pillanattól kezdve!

"Erőnk magában mit sem ér, mi csakhamar elesnénk, De küzd értünk a hős vezér, kit Isten rendelt mellénk. Kérdezed: ki az? Jézus Krisztus az, Isten szent Fia; az ég és föld Ura; Ő a mi diadalmunk."

Varga László: Isten asztaláról

"Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal."- János 1,14


János, Jézusnak legfiatalabb, legtanultabb, legszeretettebb apostola, akire még az édesanyját is rábízta, a legközelebbről látta Krisztus dicsőségét. Ő értette meg legvilágosabban, ő tudta kifejezni legmélyebben, ki volt az, akit ő követett. Az első bizonyságtételt Péter mondta ki: "Te vagy a Messiás, az Isten Fia." János még mélyebben fogalmaz: Ő az Ige, Isten önkijelentése. Az jelent meg emberi testben, valóságos emberként közöttünk. Emberként pedig Isten egyszülöttje, soha nem volt és soha nem lesz más, akiben Isten személyesen mutatja meg, jelenti ki önmagát. Nem azért jött, hogy bámulják, hódoljanak neki az emberek. A legegyszerűbb formában élte földi életét, hogy a legegyszerűbb emberektől a legmagasabb bölcsekig mindenki megismerhesse. Mert kegyelmet és igazságot hozott minden embernek. Kegyelmet: Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk, hogy megszabaduljunk a közös bűntömeg rombolásától, hogy a már itt megkezdődő örök élet birtokosai legyünk. Igazságot: a világ, a történelem, a mindenkori emberi társadalom sokféle okoskodásától független, örökké érvényes igazságot, melynek irányítása alatt értékes, eredményes életet élhetünk. Ezt tanította, erre adott példát, ezt valósította meg a kereszten. Ez a megváltás.


Köszönöm, Istenem, hogy Krisztusban nekünk ajándékozod az igét, az örökké érvényes tanítást és példát, mely életre vezet bennünket. Köszönöm, hogy nekem is kegyelmet és igazságot ajándékozol általa. Olyan zsúfolt ez a mi mindennapi életünk, olyan ritkán tudunk elgondolkozni azon, kicsoda az, aki hozzánk leszállt, és aki most is jelen van mellettünk, ha kérjük, ha megszólítjuk. Adj időt, erőt, és elég bölcsességet ahhoz, hogy elgondolkozzam felette, és erősödjön meg bennem is a vágy és elhatározás, hogy követni akarom és követni is fogom Őt, Megváltómat, életadómat. Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-A LÉLEK ELJÖVETELE

A mai napon olvasandó igeszakasz: ApCsel 2,1-13 


1 Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, 
2 hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. 
3 Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. 
4 Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. 
5 Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. 
6 Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. 
7 Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: "Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? 
8 Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén: 
9 pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, 
10 Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, 
11 zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól." 
12 Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: "Mi akar ez lenni?" 
13 Mások azonban gúnyolódva mondták: "Édes bortól részegedtek meg."

"Megteltek mind Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni ... halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól."- (ApCsel 2,4 és 11)

Mi csak test és vér emberek vagyunk. Ezért képtelenek vagyunk felismerni Isten Lelkének jelenlétét, hacsak ő nem alkalmaz olyan jeleket, amelyeket észlelni tudunk emberi érzékszerveinkkel. Amikor a Szentlélek Isten eljött, hogy az övéiben lakjék, tetszett neki, hogy oly módon mutassa meg jelenlétét, amelyet minden ember észrevehet.
Először is ott van az a jel, amelyet a fül meg tud hallani, nevezetesen a zúgó szél hangja. Aztán az a jel, amelyet a szem meg tud látni, vagyis a gyertyaszerű lángok Isten összes választottján ott a felházban. A Szentlélek jelenlétének a legmeggyőzőbb jele azonban ezeknek az embereknek a beszéde. Úgy látszik, hogy a nemzetek közötti ősrégi korlátok mindegyike ledől. Egyetlen üzenet hallható minden nyelven. Ez pedig Isten csodálatos munkáinak a története. Egyetlen név hirdettetik minden nyelven. Ez a név Jézus neve.
A Lélek mind a mai napig sok jelet választ, hogy jelenlétét bebizonyítsa. Teljesen rátartozik a jelek megválasztása. Azok a jelek, amelyeket akkor, az első pünkösdkor választott (a szél zúgása, a tüzes nyelvek, a beszéd), soha nem ismétlődtek meg, amennyire tudjuk. Még a nyelveken szólás jele is, mellyel később találkozunk, eltér az első pünkösdétől, amikor egyetlen üzenet minden nyelven érthetővé vált.
Mégis, létezik egy biztos jel, mely által mindig meghatározhatjuk, hogy jelen van-e a Lélek, vagy nincs. Ő készteti arra az egyházat, hogy beszéljen Krisztusról. Ő mondatja el az emberekkel Isten csodálatos munkáit. Ez a Lélek jelenlétének bizonysága, és ez az élet jele.
Ahol csak jelen van a Lélek, az egyház merészen és világosan beszél Megváltójáról és Uráról. 

Ma Jézus nevét dicsérik a világ minden részén. A földkerekségén mindenütt a Lélek az, aki életet ad az embereknek, megérintve szívüket. És ahol csak ez megtörténik, az embereknek valami mondanivalójuk lesz Isten csodálatos munkáiról. Ha a Lélek bennünk van, nemcsak lehetséges, hanem elkerülhetetlen is, hogy Krisztust dicsőítsük.