Hogyan növelheted meg az áldást az életedben?

Nagyon sokan kerestek már meg azzal a kérdéssel, hogyan lehetne a kenet mértékét megnövelni az életükön. Többeknek pedig az jelent problémát, hogyan tudnák a megrekedt életüket kimozdítani a holtpontról. Mind a két probléma rokon egymással, s mindkettőre a megoldás valójában közös.

Egy asszony történetéből tanít erről az Ige, aki hihetetlen nagy szükségben volt.

A szükség a következő módon van leírva a Királyok 2.könyve 4-ben:
"És kiálta egy asszony a próféták fiainak feleségei közül Elizeushoz, és monda: A te szolgád, az én férjem meghalt; te tudod, hogy a te szolgád félte az Urat. Eljött pedig a hitelező, hogy elvigye mind a két gyermekemet, hogy néki szolgái legyenek. "

Az asszony egy nagyon komoly anyagi szükségben volt. Úgy látszott, az élete teljesen áldás nélküli. Képtelen volt már maga mellett tartani a legszűkebb közösségét is, a családját is. Azonban prófétatanítvány özvegyeként tudta: a megoldás nem más, mint Isten munkája. Az, hogy Istent engedi cselekedni a családjában, az életében.
Ezt ő a következő képen oldotta meg: szólt Elizeusnak és elmondta a problémát Isten emberének.
A helyzet megoldása innentől Isten munkájává vált, természetesen azonban annak függvényeként, hogy Ő tökéletesen engedett Istennek e munka során.

Sokak számára hasonló esetben a segítség azt jelentené, hogy sok pénzt kapnak. Már ezzel is elégedettek lennének. Vagy azzal is elégedettek lennének sokan, ha maga a probléma megszűnne. Az Isten általi szükség-betöltés azonban több ennél, ha Isten tölt be egy szükséget, azzal az ÚR
- nevel, formál,
- megoldja magát a konkrét szükséget,
- egzisztenciális alapot ad.

Lássuk! Elizeus " bemozdítja " az asszonyt. Figyeld, mit tesz. Elizeust azért szeretem, mert nagyon gyakorlatias. Meghallja a problémát, aztán azt mondja: nézzük meg a te mostani állapotodat.

"Monda néki Elizeus: Mit cselekedjem veled? Mondd meg nékem, mi van a házadban?
Monda az: A te szolgálóleányod házában nincs egyéb, csak egy korsó olaj.
Akkor monda: Menj el, kérj ott kinn minden te szomszédidtól üres edényeket, de ne keveset;"

Tudja, hogy Isten munkája elkezdődött, tudja, hogy Isten hamarosan betölti ennek az asszonynak a szükségét, mert szellemben már látta ennek az asszonynak a készségét az engedelmességre.
A megoldása ezért így kezdődik: nézd meg a befogadóképességedet. (Egy pillanatig sem az a kérdés benne, hogy lesz-e olaj vagy nem lesz, egyetlen kérdés van: mennyit vagy képes felfogni ebből?)

Nézd meg, hát most Te is, kedves Olvasó a befogadóképességedet. Állapítsd meg magadban, hogy ez elég-e neked. Elég-e az az áldás, ami az életeden van? Elég-e az a kenet-mennyiség, ami rajtad van? Akarsz nagyobb áldást? Akarsz nagyobb mértékű kenetet? Ugye nem feltételezed Istenről, hogy nem tudna többet adni? Ugye nem feltételezed azt sem Istenről, hogy képtelen lenne többet adni? Ugye azt sem gondolod, hogy Isten már kiosztotta a kenetet és számodra nem tartja szükségesnek, hogy az életeden nagyobb áldás legyen, nagyobb erővel tudd Őt szolgálni, nagyobb mértékű legyen a kenet?

Nos, ez Elizeusnak sem volt kérdés. Ő ismerte az Urat. Ő tudta, hogy ha Te kész vagy az Urat szolgálni, akkor az áldásnak egy dolog szabhat határt: a befogadóképességed.
Tágítanod kell hát a befogadóképességedet!

Isten bölcsessége, hogy Ő tudja, hogy milyen természetű áldást fog adni neked, ezért tudja, hogy milyen természetű befogadóképesség-növelésre van szükséged.
Vajon elég-e az áldás ami az életeden van? Akarsz többet? Akkor szerinted elég-e az az idő amit eddig Isten munkájára fordítottál? Elég-e az az odaszántság, amit eddig Isten munkájába fektettél? Elég-e az a szentség, amelyben eddig éltél? Növeld a befogadóképességedet az áldás számára!

Ennek az asszonynak nem volt pénze. Nem tudott többet adni az Úrnak. Nem rendelkezett gyakorlatilag semmi felett, amiből még többet tudott volna adni az Úrnak.
Elizeus azt mondta ezért: először is most ne sajnáld az időt és most kezdj el 100%-osan részt venni az Úr munkájában. Tegyél félre mindent ami nélkülözhető ebből a szempontból. Nincs kifogás, nem kérdezem, hogy ráérsz-e vagy, hogy van-e kedved. Vagy kell az áldás és megteszed, vagy nem teszed meg és akkor ne várd az áldást. Nem ad Elizeus alternativ megoldást, ne takarékoskodj az időddel, ne mérd az idődet centiméterrel, másodperccel, ha az áldásról van szó!

Elizeus tanácsának a második része szintén figyelemre méltó.
Azt mondja, hogy "kérj ott kinn minden te szomszédidtól üres edényeket, de ne keveset" Azt tanácsolja ennek az asszonynak, hogy kérjen kölcsön edényeket, még hozzá teszi: ne keveset.
Mi ebben az izgalmas?
Tudod, aki kölcsönkér, nem ingyen kér! Ha kölcsön kéred tőlem az autómat, akkor nem ingyen kéred azt. Odaadod érte a becsületedet. Milyen szavakkal kérnéd el tőlem?
"Barnabás, szeretném elkérni az autódat, s ígérem, vissza fogom adni, csak kölcsön szeretném, hogy add." Netán hozzá is tennéd: becsület szavamra!
Látod? Az asszonyt Elizeus nagyon érdekes helyzetbe hozza. Tudja, hogy nincs semmilye, sőt, két gyermek rabszolgaváltságának árával van minuszban, erre azt mondja neki, hogy tegye fel a becsületét is, a szavát, a tisztességét, azt amilye még van, mindent! 
Egzisztenciálisan tehát mindent fektessen bele az Isten munkájába!
Ha Isten munkájáról van szó, ha az áldásról van szó,akkor nincs hátország! Akkor nincs vésztartalék. Vagy egész emberként mindenedet felteszed az Isten ügyére, vagy ne várd a kenetet! 
De sokan elhasalnak itt és kudarcba fullad az igyekezetük, megreked az áldás... Miért?
Mert azt mondják, hogy minden szabadidőmben az Úré vagyok. Vagy azt mondják: teljesen az Úré vagyok, csak nem verem nagydobra, nem szeretném, hogy kellemetlenségem legyen a feletteseim, a főnököm, vagy a kollégáim előtt.
Ennek az asszonynak a vagyoni mérlege nulla volt, sőt, mínusz. Amilye volt, a becsülete, a tisztessége, a szava hitele. Elizeus (Isten Szelleme által vezetve) azt mondja: asszony, mindent fektess bele most, ha csakugyan kell neked az áldás Istentől.
Hát ezt jelenti a befogadóképesség növelése.

Mondd, a te befogadóképességedet lehetne-e még növelni? Ugye, igen! Ugye még mindent nem fektettél bele Isten munkájába? Engem is egy ideig visszatartott az egzisztenciám. A "mit szólnak mások" kérdése. Aztán el kellett döntenem: vagy akarom az áldást, a kenetet Istentől, vagy emberektől várom. Aztán hamar eldöntöttem, hogy nem érdekel engem semmi, majd Isten fog rólam gondoskodni, nekem az első az áldás. A kenet nélkül nem akarok egy lépést sem tenni!

Neked is ez a kérdés: meddig tudsz ebben elmenni? Látod? Elizeus nem szab az asszonynak mértéket. Nem mondja, hogy 14 db. edényre van szükséged. Itt Isten rád bízza a döntést. Amennyire képes vagy egzisztenciálisan mindent befektetni Isten munkájába, azzal egyenesen
arányos lesz az áldás mértéke az életeden. Ha 50%-nyit fektetsz be, akkor fele lesz az áldás is. Ha feladod fél óra múlva, akkor hamarabb elapad az áldás. Az asszonynak azt mondja: "de ne keveset"!
Neked hol van az a határ, amikor azt fogod mondani, hogy ennyi neked elég? Amikor Isten megbízatásában cselekszel és arra gondolsz: már elég, akkor vedd tudomásul, hogy ezt az áldásra mondod. A kenetre mondod ki.

És hát azt is nézzük meg, hogy mi lesz mindennek az eredménye.

Az asszony megtette amit Elizeus kért, s az eredmény: töltötte az olajat, ameddig volt mibe. Amikor elfogyott, akkor abbahagyta. Elvitte az olajat, eladta, ennek az árából kiváltotta a rabszolgaság fenyegetéséből a két gyermekét, sőt, megélhetést is biztosított belőle hármuknak, vagyis ha belegondolunk, ez az asszony elindult és éjt nappallá téve meg nem állva kérte a korsókat, járta a házakat, zörgetett, aztán zörgetett újra, ment és rábeszélte az embereket, hogy bízzanak meg benne, nem akar rosszat, hallgassák meg és adjanak neki egy-egy korsót.

Tudod mit vár tőled Isten? Hogy tedd ugyanezt, de nem korsót kell kérned, hanem örömhírt mondhatsz, azaz gyakorlatilag te vagy az aki ad... mégis, mennyi kifogásunk van, hogy nem tesszük, igaz? Ha már három helyre elmegyünk egy nap, ha már két emberrel beszélünk egy nap, olyan "szelleminek" érezzük magunkat tőle... s talán ezért olyan kevés az áldás, Isten gyermeke az életeden, nem? Mert kettő után, három után megállsz és elégedett vagy...
Sokan meg el sem indulnak, mert féltik az egzisztenciájukat. sokan be sem merik hangosan vallani, hogy kevés a kenet az életükön, többet akarnak, mert mit szólnak a felettesek, mit szólnak a munkahelyen a kollegák, stb.
Hát figyeld meg, mi lett abból, hogy ez az asszony nem féltette az egzisztenciáját, hanem mindent, MINDENT belefektetett az Úr munkájába: Isten egy teljesen új alapokon álló vadonatúj egzisztenciát épített neki ebből!

Isten nem a meglevőt javította fel egy kicsit, hanem egy teljesen vadonatúj egzisztenciával ajándékozta meg ezt az asszonyt. Ennek az asszonynak az odaszánása pedig látványos volt, látható és eredményes. (De jó, hogy a fél odaszánás sokszor nem látványos és nem eredményes, pedig sokan keseregnek és eredményt várnak, de így legalább az emberek nem hiszik, hogy fél odaszánásért is megáld az ÚR, hogy Őneki a fél is elég)

Szóval a látványos, teljes odaszánás eredménye is látványos lett. Ennek az asszonynak nem volt többet kérdése, hogy hogyan győzze meg a gyermekeit arról, hogy van Isten. Nem volt kérdése, hogy hogyan értesse meg a családjával, hogy jó az Úr és él és gondoskodik! Azonnal bizonyságtevő lett az élete és Isten azonnal fényesen hitelesítette az életét.

Szeretnél-e ekkora áldást? Akkor Isten most neked mondja: mennyid van? Mit van? Gyerünk, barátom, növeld a befogadóképességed, azaz fektesd most be 100%-osan mindenedet, teljesen, semmit nem visszatartva, egzisztenciálisan is teljesen magadat, szánd oda magad és szánj oda mindent!
"De ne keveset! " Mert Isten kész már arra, hogy betöltse áldással, betöltse kenettel az életedet. Amit Ő akar adni, az sem kevés... gyerünk, mond ki neki: Itt vagyok Istenem és most mindent Neked akarok szánni, töltsd be az életemet a Te áldásoddal és áraszd ki rám a kenetedet! "...de ne keveset"!

(P.Szabó Barnabás)

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja: Odaadom az életemet

"..nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel..." (Fil 2,6)

Hogyan valósult meg Jézus életében a gabonamag sorsa? Nézzünk meg három igét!

„Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok." (2Kor 8,9)

Milyen gazdag volt Jézus? Amilyen most: az övé minden hatalom, imádják őt a mennyei seregek is, vallják, hogy uraknak Ura és királyok Királya. És milyen szegénnyé lett? Nem volt fejét hova lehajtania, még utolsó ruhadarabjain is sorsvetéssel osztoztak. De ennek a célja az volt, hogy minket, koldus szegényeket lelkileg gazdagokká tegyen.

Ő, aki Istennel egyenlő, rabszolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, megalázta magát, és engedelmeskedett a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé (Fil 2,6-11).

Otthagyta mennyei dicsőségét, magára vette nyomorult emberi testünket, azért, hogy minket a maga tisztaságában és dicsőségében részesíthessen.

Ő maga mondta: „én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem... én magamtól adom oda... ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól." (Jn 10,17-18)

Még azt is vállalta és engedte Jézus, hogy ártatlan, bűn nélküli életét szörnyű kínzások után kioltsák, azért, hogy nekünk életünk legyen, sőt bőségben éljünk.

Amikor pedig a Gecsemáné-kertben letartóztatták, nem hívott oda „tizenkét sereg angyalnál is többet" - pedig megtehette volna -, mert mindenáron segíteni akart rajtunk, és ezt az árat ő fizette meg, maradék nélkül.

Jézus nem magát féltette, hanem minket. Ő meghalt, mint a búzaszem, hogy ennek gyümölcseként a benne hívők éljenek - már itt és a mennyben is, vele, örökké.

Ruth könyve 4. Megváltva

1.rész:
http://mennyeikincseslada.blogspot.de/2017/05/ruth-konyve-1-visszateres-az-urhoz.html

2.rész:
http://mennyeikincseslada.blogspot.de/2017/05/ruth-konyve-2-az-aldashoz-vetezo-ut.html

3.rész:
http://mennyeikincseslada.blogspot.de/2017/05/ruth-konyve-3-szovetsegkotes.html

Végre elérkeztünk oda, amiért Ruth Könyve megíratott. Láthattuk az Istentől eltávolodó ember útját, a megtérés, a visszatérés, az alázat útját az áldáshoz, a szövetségkötést, s most pedig a csodát... azt, amiért érdemes élni. A csodát, ami a tiéd is lehet!

Ruth 4.1 Boáz odament a városkapuhoz, és leült. És amikor arra ment az a közeli rokon, akiről Boáz beszélt, ezt mondta: Kerülj erre, ülj ide, atyámfia! Az odament, és leült. 2 Azután maga mellé vett Boáz tíz embert a város vénei közül, és ezt mondta: Üljetek ide! És azok leültek. 3 Ekkor azt mondta Boáz a legközelebbi rokonnak: A Móáb mezejéről visszatért Naomi el akarja adni azt a darab szántóföldet, amely rokonunké, Elimeleké volt. 4 Azt gondoltam, hogy tudomásodra hozom, és megmondom: vedd meg az itt ülők előtt, népem vénei előtt! Ha vállalod a rokoni kötelezettséget, vállald; de ha nem vállalod, mondd meg nekem, hadd tudjam! Mert rajtad kívül nincs más közeli rokon, utánad már én következem. Ő így szólt: Vállalom. 5 De Boáz ezt mondta: Amikor a szántóföldet megveszed Naomitól, a móábi Ruthot, a meghaltnak a feleségét is el kell venned, hogy fenntartsd a meghaltnak a nevét örökségében. 6 Erre azt felelte a közeli rokon: Azt nem tudom magamra vállalni, mert akkor a saját örökségemet teszem tönkre. Vállald magadra az én rokoni kötelezettségemet, mert én nem tudom vállalni! (...) 11 A kapuban levő egész nép ezt mondta a vénekkel együtt: Tanúk vagyunk! Adja az ÚR, hogy ez az asszony, aki a házadba megy, olyan legyen, mint Ráhel és Lea, akik ketten építették föl Izráel házát. Gyarapodjál Efrátában, legyen híres a neved Betlehembe 12 Legyen olyan a házad, mint Pérec háza, akit Támár szült Júdának, annak az utódnak a révén, akit majd az ÚR ad neked ettől a fiatalasszonytól! 13 Elvette tehát Boáz Ruthot, és az a felesége lett. Bement az asszonyhoz, és az ÚR megadta neki, hogy teherbe essen; és fiút szült. 14 Akkor ezt mondták az asszonyok Naominak: Áldott az ÚR, aki nem hagyott most téged rokoni támasz nélkül! Legyen híres a neve Izráelben! 15 Legyen ő életed megújítója, és gondviselőd öreg korodban! Hiszen menyed szülte őt, aki szeret téged, és többet ér neked hét fiúnál. 16 Naomi pedig fogta a gyermeket, ölébe vette, és dajkálgatta. 17 A szomszédasszonyok nevet adtak neki, és azt mondták: Fia született Naominak! És elnevezték őt Óbédnak. Ez volt Dávid apjának, Isainak az apja. 18 Ezek Pérec utódai: Pérec nemzette Hecrónt. 19 Hecrón nemzette Rámot, Rám nemzette Amminádábot, 20 Amminádáb nemzette Nahsónt, Nahsón nemzette Szalmónt, 21 Szalmón nemzette Boázt, Boáz nemzette Óbédot, 22 Óbéd nemzette Isait, Isai pedig nemzette Dávidot.

Végig követtük az előzőekben Ruth Könyve történetét, benne Naomi és Ruth életén keresztül Isten szemléltette nekünk az áldáshoz vezető utat, kezdve onnan, hogy felismerjük, hogy nem vagyunk a helyünkön, amikor megtapasztaljuk a hanyatlást, a romlást és felismerjük, hogy az Úrnál van helyén az életünk, vissza kell tehát találni az Úrhoz. Foglalkoztam az áldáshoz vezető úttal, amelyen a lépéseket alázattal tette meg Ruth, alázattal és hálaadással. Majd eljutottunk oda, hogy az Úrhoz találás, az Úr előtti alázat és hálaadás valóban megnyitja számunkra az áldás állapotát, azonban ebben szükséges, hogy stabilan, szövetségi alapon legyünk, s ne ad-hoc, amikor éppen szükségünk van rá. Fel kell ébredjen benned az Úrhoz közeledés, a megtapasztalt áldás alapján a szövetség igénye, szükségszerűsége, hiszen Isten gondoskodik rólad, de Isten mellett el is kell kötelezned magadat.

Igen ám, csak van még egy probléma. Ez a földi világ amiben élsz és ennek a törvényszerűségei, amelyek kötnek. Hogyan tudsz teljesen mindent átadni az Úrnak, hogyan tudod teljesen rábízni magadat, ha alá vagy vetve mégis a világ törvényszerűségeinek? Hogyan és mi módon tud Isten téged megszabadítani ez alól, hogy felszabadultan köthesd Hozzá az életed és járhass, élhess az Ő áldásaival? Erről szól a mai történet, Ruth könyvének befejező része. A szövetségkötés ugyanis nem pusztán azt jelenti, hogy a kapcsolatod Istennel szövetségi alapon fog állni, s nem csak azt, hogy a korábbi ad-hoc kapcsolat helyett egy állandó kapcsolat van közted és az Úr között. Ennél is többet készített el az Úr.

Boáz, akivel Ruth immár szövetségi alapra helyezte a kapcsolatát, nem kerül meg egy nagyon fontos dolgot, amit neked is tudnod kell, aki Istennel szövetséget kötsz. Ruth szövetséget köt vele – ám az élete felett mégsem rendelkezhet szabadon. Van egy „közelebbi rokon”. Egy „közelebbi rokon”, akinek joga van mindahhoz ami Ruthé és Ruthhoz magához is. Egy „közelebbi rokon” aki bármikor előállhat és elragadhatja Boáztól Ruthot. Egy „közelebbi rokon” akit nem lehet megkerülni. Akivel egyszer mindenképpen találkozna Ruth, s aki akkor azt mondaná: "szövetséget köthetsz te akárkivel, akivel csak akarsz, de az a szövetség addig nincs érvényben, amíg nekem jogom van hozzád. Nem írhatja felül a jogaimat, nem érvényes, nem vagy szabad, nem rendelkezhetsz magaddal szabadon, bármikor elvehetem ami nekem jár és amid van, te magad is, mindez az enyém, engem illet, nekem jár mert nekem van elsőként jogom hozzád."
Ezt ismerte fel Boáz és ezért ment elébe ennek a „közelebbi rokonnak”. Érdekes, ahogy tárgyal vele: „Kell-e a föld, kellenek-e a javak” - „Igen, kell” mondja a rokon. „Kell-e mindaz ami vele jár?” - igen kell, az én jussom, mondja a „közelebbi rokon” amikor így felel: „Vállalom” De Boáz tovább megy: „Rendben, vállald, de nem csak elvenni van jogod, kötelességed, hogy adj is, gondoskodj Ruthról, gondoskodj az ő életéről és gondoskodj utódokról a számára” - és itt meghátrál a „közelebbi rokon”. Adni – azt ő már nem tud, csak elvenni tud. Jussa neki van, neked nincs. Vajon ki az a „közelebbi rokon” aki csak elvenni tud, de nem tud adni neked életet? Ki az a „közelebbi rokon” aki csak azt tudja, hogy mi jár neki, de sosem adja meg azt ami neked jár, aki nem gondoskodik rólad, de elveszi ami az övé, akit nem érdekel az életed, a boldogságod, a szükséged, csak mindent akar amit birtokolsz? Ilyen a világ és ilyen a gonosz hatalma. „Járnak” neki a dolgok és kegyetlenül be is hajtja. Adni nem tud csak ígérget és végül elvesz mindent. Minden nappal fogy az életed, minden nap kevesebb lesz az erőd, s hiába gyűjtesz többet – egyszer eljön a nap amikor mindened az övé lesz, mindent át kell adnod Őneki.

Boáz az Isten embere elébe megy a „közelebbi rokonnak”, s mint egy előkép mutatja meg, Isten hogyan akar gondoskodni rólad. Isten Igéje alapján minden embernek van egy ilyen „közelebbi rokona”. A mi döntésünk következtében, s a mi döntésünk következménye képpen. Az ember döntött úgy, hogy elszakad Istentől, az ember döntött úgy, hogy eltávolodik Istentől, s az ember döntött úgy, hogy innentől, hogy a bűnt választotta, joga van az életéhez a halálnak, az ördögnek, a kárhozatnak. Elimelek döntött úgy, hogy eltávolodik Istentől és elhagyja helyét, amit az Úr jelölt ki neki, ennek a döntésnek a következménye, az ő bűnének a következménye lett a fiai vége is, s ím elközeledett az idő, amikor a „közelebbi rokon” mindent elvehet...
Hatalom alá vetettek vagyunk, a bűn hatalma alá vetettek. S a bűn mindig benyújtja a számlát. Mindig elveszi ami jár neki. Derékba tör életeket, betegségekkel lopja meg az életedet és rombolja, pusztítja. Fogságban tart, élsz és dolgozol, de semmid sem marad, semmit nem ad, mindenért neked kell megdolgozni, mégis: semmit sem vihetsz magaddal, mert mindened őt illeti, minden az Övé. Ez világ hatalom alá vettetett. Az első emberpár bűnesete óta ezen a világon a világ hatalma diktál és ígér, csábít, aztán elveszi ami jár. De az az Isten, akivel szövetséget akarsz kötni, az Élő Isten, az Úr, aki szeret téged, nem akarja, hogy a világ hatalmában maradj. Nem akarja, hogy jogot formálhasson rád akinek a törvénye alatt vagy még, aki egyszer mindent elvesz, ha Ő nem lép közbe... ám Isten közbelép.

Hányszor volt már, hogy elhatároztad: Benne maradsz, kötöd magad a szövetséghez, amit Vele szándékozol kötni, ragaszkodni fogsz Hozzá minden áron. Aztán egyszer csak jön a kísértő és benyújtja az „igényét”. Igényét az idődre... igényét a pénzedre. Igényét a gyermekedre... nem, nem az Úr szerint kell nevelned, hanem a világ szerint. Nem, nem az Úrnak kell adnod, hiszen a testednek szükségletei is vannak, gyűjts inkább magadnak, úgysem vihetsz semmit magaddal a túlvilágra. S az időd? Ami egyre fogy, amit egyszer elvesz és elragad – még ő igényli, még ő lopja? A világ? Azt sem adhatod Istennek, hiszen milyen drága az idő... - s látod, azt is elveszi végül...
Akárhova menekülsz előle, utolér, akárhova menekülhetett Elimelek, utolérte, s Mahlon és Kiljon is követte az apját... könnyebb élet kell Isten nélkül? Mikor érted meg, hogy ha Istentől eltávolodsz, kiszolgáltatott leszel és akinek kiszolgáltatod magad, az adja meg a „jussodat”? Ha nem a te életedben, akkor a gyermekedében. Ha nem ma, akkor holnap. Ruth is hiába panaszkodott volna, hogy „ez nem az én életem rossz döntése volt, erről nem tehetek, már rég volt, és én vétlen vagyok benne”... a „juss” az „juss” és oda kell adnod egyszer.

De akkor kicsoda szabadít meg ettől a „közelebbi rokontól?” Kicsoda szabadít meg engem?
Az apostol így írja: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róma 7.24) És megadja a választ is: „Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!” (Rm.7.25)
Amit Boáz tesz, azt teszi veled, azt teszi feléd az Úr Jézus. Nem fut a „rokon” elől. Nem bujkál és nem elrejteni akar téged a „közelebbi rokonod” szeme elől. Nem akarja, hogy szövetségben de mégis rettegésben kelljen élned vele, mint akit bármelyik pillanatban elragadhatnak ebből a szövetégből. Isten nem köt úgy szövetséget, hogy áltasson téged... élj úgy, mintha hozzám tartoznál, de tudod te is és én is, hogy a világhoz tartozol és egyszer úgyis az övé leszel, amikor benyújtja az igényét rád, s amikor lejár az időd... övé lesz az életed. Sokaknak megrendül a hite Istenben, és sokszor a világ rendíti meg a hitünket amikor azt mondja: „Ó, ti keresztények, mire jó a hitetek, hiszen ugyanúgy meghaltok, hiszen csak bebeszélitek magatoknak ezt az egész üdvösség-dolgot meg örök életet. Ti is emberek vagytok, ti is meghaltok. Ti sem éltek örökké, rátok is a világ törvényei vonatkoznak és kész... De nem... valamit nem tud még a „közelebbi rokon”...
Jézus elébe megy ennek, aki fenyegeti az életedet. Oda megy hozzá, szembeszáll a kísértővel. Isten nem csak elkötelezettséget vár, hanem tesz is azért, hogy ha elkötelezted magadat, megszabadulhass a törvény alól, ami alá vagy vetve, a bűn és a halál törvénye alól.

Szembe ment a kísértőddel Jézus, mielőtt elkötelezted volna magad felé, Ő már bizalommal, hittel, szeretettel megtette. Elébe ment és megadta ami jár neki: a halált, a bűnös halálát. Emberré lett és Magára vette a bűneinket és az életét adta. Jézus „kifizette” a „legközelebbi rokont”. Ha Mellette kötelezed el magad: akkor joga van elé állni és azt mondani: jogod volt mindent elvenni tőle, de ő Mellettem kötelezte el magát és én nem elvenni akarok tőle, hanem adni, teljes szabadságot adni. Tudja ezt a halál adni? Tudja ezt a kísértőd adni? Nem tudja... ettől meghátrál.

Jézus előképe a történetben Boáz. Bemutatja, hogy ha elkötelezed magadat Mellette, akkor Ő kiszabadít téged abból a kötöttségből, ami csak elvesz, de nem ad, abból a kötöttségből, ami igényt támaszt rád, de nem ad áldást. Kiszabadít abból a kötöttségből, amivel törvény alatt rekesztve nem tudsz szabadon és boldogan élni, hanem közeledsz egyre inkább a vég felé, amikor mindent ki kell engedned a kezedből és semmid sem marad.
Ha elkötelezed magadat Mellette akkor Ő felszabadít téged a világ törvénye alá vetettség alól, a bűn és a halál törvénye alól és nem csak gondoskodást ad, hanem többet annál: kiteljesedett, felszabadult, boldog életet, amely nem a halál felé tart, hanem az élet felé, az örök élet felé. Ami nem a vég felé tart hanem a folytatás felé. Ami nem az elmúlás felé, hanem az újjászületés felé.
Ruth elkötelezte magát Boáz felé és Boáz letörte róla az igát, felszabadította egy új életre. Ezt az életet hozza el neked Krisztus. Azt az életet ami nem a menekülés élete, hanem a szabadság és a bizalom élete, a győzelem élete. Mert Isten azt mondja: Bízzatok én legyőztem a világot! Ne féljetek szembenézni vele, ne meneküljetek előle, nézzetek szembe vele, de tudjátok: Én győztem és kifizettem az árat.

Képzeld el magadat, hogy most kisgyerek vagy. Képzelj el egy családot, akik elmennek a Vidámparkba. A kisgyerek várja már izgalommal a játékokat, ám az ajtóban ott egy nagy és fekete és félelmetes és kopasz és nagyon szigorú kinézetű security-s ember, egy biztonsági őr és egyszer csak az útját állja a kisgyereknek, mint ahogy az életed végén ott áll a halál és nem menekülhetsz előle, szembe kell nézned vele. És akkor az a nagy és fekete és mogorva és kopasz és irtózatosan dühös biztonsági őr rárivall a kisgyermekre: „Itt te nem mehetsz be! Hol van a jegyed” És akkor te felkiálthatsz és bátran a szemébe nézhetsz és azt mondhatod: „Az Apukámmal vagyok ő már kifizette!” És a mogorva nagydarab kopasz biztonsági őr … félreáll! Így állhatsz majd és nézhetsz szembe a halállal, a nagy realitással, a hatalmas fekete, gonosz kinézetű halállal és mondhatod neki, hogy „Értem már kifizette az Atyám az árat” és félre kell majd állnia az utadból és te bemehetsz oda, ahol nevetés van!

Tudod, ez az igazi realitás. A világ azt mondja, ott majd akkor mindent elveszek tőled. Elveszem az idődet, mert lejárt, elveszek mindent tőled, de Jézus azért jött el erre a világra, hogy te majd akkor mondhasd azt: „Igen, szembenézek veled, de tudd, hogy nekem nem járt le az időm, hanem most kezdődik!” Ez az igazi szabadság. Amikor nem kell egy életen át menekülnöd ettől a pillanattól, hanem végig ott lehet benned a bizalom, a reménység, a tudat, az igazi realitástudat: szembe nézett már Jézus a te „legközelebbi rokonoddal”, akinek jussa voltál, akinek joga volt rád és kifizette érted az árat, eleget tett mindenért és ez a szabadság, ez az igazi realitás, ez az igazi valóság és ez az az élet amit érdemes élni, így érdemes csak élni – örökké.

Ruth könyve 3. Szövetségkötés

1.rész:
http://mennyeikincseslada.blogspot.de/2017/05/ruth-konyve-1-visszateres-az-urhoz.html

2.rész:
http://mennyeikincseslada.blogspot.de/2017/05/ruth-konyve-2-az-aldashoz-vetezo-ut.html

Naomi és Ruth történetének harmadik része további összefüggéseket mutat az Istenhez térés, az Isten iránti engedelmesség és ennek áldásáról szóló tanításban. Egyikük története egy „visszatérés az Úrhoz” történet, a másikuké pedig (Ruthé) a „megtérés a pogány, Istentől távoli ember” életében.
Megtérés az Istentől való eltávolodásból, illetve megtérés a hamis istenségek szövetségéből az Élő Istenhez...

Ruth 3.

 1 "Egyszer azt mondta neki az anyósa, Naomi: Leányom, keresek én neked otthont, ahol jó dolgod lesz. 

 2 Nézd csak, a mi rokonunk Boáz, akinek a szolgálóival voltál, ma éjjel árpát szór a szérűn. 

 3 Mosakodj meg, kend meg magad, vedd föl a ruhádat, és menj le a szérűre. Ne mutatkozz az előtt a férfi előtt, amíg be nem fejezte az evést és az ivást. 

 4 Amikor lefekszik, jegyezd meg a helyet, ahol lefekszik, azután menj oda, hajtsd fel a takarót a lábánál, és feküdj oda. Ő majd megmondja neked, hogy mit csinálj. 

 5 Ruth azt mondta neki: Megteszem mindazt, amit mondasz. 

 6 Le is ment a szérűre, és mindent úgy csinált, ahogyan az anyósa parancsolta. 

 7 Boáz evett, ivott, és jól érezte magát; azután elment, lefeküdt a garmada szélén. Ekkor odalopódzott az asszony, felhajtotta lábánál a takarót, és odafeküdt. 

8 Éjféltájban a férfi fölriadt és megfordult. Akkor látta meg, hogy egy asszony fekszik a lábánál. 

 9 Megkérdezte: Ki vagy te? Az így felelt: Én vagyok Ruth, a szolgálód. Terítsd rá ruhád szárnyát szolgálódra, mert közeli rokon vagy te. 

 10 Ekkor azt mondta Boáz: Áldjon meg az ÚR, leányom! Hűségedet most még jobban megmutattad, mint előbb, mivel nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után. 

 11 Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy. 

 12 Igaz ugyan, hogy közeli rokon vagyok, de van nálam közelebbi rokonod is. 

 13 Maradj itt ezen az éjszakán, és ha holnap az vállalja a rokoni kötelezettségét, jó, vállalja! De ha nem akarja vállalni a rokoni kötelezettséget, akkor majd én vállalom. Az élő ÚRra mondom! Feküdj hát itt reggelig! 

 14 Ott is feküdt a lábánál reggelig. De fölkelt, mielőtt az emberek fölismerhették volna egymást. Boáz ugyanis ezt mondta: Ki ne tudódjék, hogy ez az asszony a szérűre jött! 

 15 Majd ezt mondta: Add csak a rajtad levő nagykendőt, és tartsd ide! Ő odatartotta, Boáz pedig kimért hat mérték árpát, és feladta a vállára; ő maga pedig bement a városba. 

 16 Amikor Ruth hazaérkezett az anyósához, az megkérdezte: Mi történt, leányom? Az pedig elbeszélte neki mindazt, amit a férfi vele tett. 

 17 És ezt mondta: Ezt a hat mérték árpát adta nekem ezekkel a szavakkal: Ne menj üres kézzel az anyósodhoz! 

 18 Naomi azt mondta: Maradj nyugton, lányom, amíg meg nem tudod, hogyan dől el ez a dolog. Mert nem nyugszik az a férfi, amíg be nem fejezi ezt a dolgot még ma."

Naomi és Ruth történetének harmadik része további összefüggéseket mutat az Istenhez térés, az Isten iránti engedelmesség és ennek áldásáról szóló tanításban. Egyikük története egy „visszatérés az Úrhoz” történet, a másikuké pedig (Ruthé) a „megtérés a pogány, Istentől távoli ember” életében.
Megtérés az Istentől való eltávolodásból, illetve megtérés a hamis istenségek szövetségéből az Élő Istenhez. Értelem szerűen a hangsúly Ruth történetén van, de a Ruth áldása, a Ruth engedelmességének az áldása természetes hatással van Naomira is. Gyakran van így az életben is. Isten gyermeke eltévedt az útról, Isten gyermeke döntésre segít valakit aki teljesen távolról indul Istent keresni, találkozni Vele, megismerni Őt és megelőzi történetesen azt, aki őt az Úrhoz vezette. Engedelmességben „lehagyja”.

Ruth története a semmiből a teljes áldottság állapotába vezető út története. Túl vagyunk már azon, hogy Ruth állhatatossága, kitartása hogyan változtatta meg a körülményeit, hogyan „szerezte meg” azt a lehetőséget, hogy Istent egyáltalán megismerje. Aztán túl vagyunk azon is, hogy a jó döntés, az engedelmesség, az alázat megtapasztaltatta vele Isten csodáját, gondviselését. Erre „lép” most egyet a történet, ezt viszi, fokozza tovább. Az Isten iránti engedelmesség által mindig áldást tapasztalunk meg, ez tény, viszont ha Isten iránt elkötelezzük magunkat, az már nem pusztán „alkalmi áldást”, vagy „alkalmi áldott voltot”, áldott helyzetet eredményez, hanem annál okkal többet: egzisztenciális alapot teremt. Ruth számára már nem az lesz a kérdés, hogy ma van gabona, holnap is lesz-e. Ruth számára Isten a hűségéért, az állhatatosságáért, az alázatáért már készít egy olyan állapotot, amiben nem a máról holnapra élés, hanem a megalapozott egzisztencia a következő fokozat, de hogyan jut el eddig? Első lépés, hogy megértette az életében, hogy az Istentől való függés az Istentől jövő gondoskodást jelent. Istentől tette függővé az életét amikor hazajött, Isten gondoskodása volt, hogy Boáz mezejére vezette Ruthot. Istentől való függés volt, hogy a szolgák mögé helyezve magát vállalta Ruth az engedelmességet és a munkát – Isten gondoskodása volt a megtapasztalt csoda. Isten mindig engedelmességet, odaszánást vár és arra mindig áldás és a Tőle jövő gondoskodás a válasz. Eddig már lejutott Ruth a felismerésben, s ezután jön a következő lépés.

Naomi emberi tanáccsal látja el Ruthot. Mosakodjon meg, figyelje meg még amíg látni lehet, hogy hol fog Boáz feküdni, majd menjen oda és feküdjön a lábához, Boáz takaróját terítse a lábáról magára. Ez volt az emberi tanács. Első olvasatra megbotránkoztató ötletnek tűnik valakitől aki épp most tért vissza Istenhez, Naomitól. Azonban az apró részletek lefedik Naomit. Ruth akkor teszi ugyanis ezt, amikor már senki nem lát semmit, teljes a sötétség. Boáz éjfélkor riad fel, beszélgetnek, majd elbocsátja Ruthot, még mindig olyan sötétben, hogy az emberek nem ismerték fel egymást, tehát senki nem kompromittál senkit, egyáltalán nem erről szólt a történet. Amire Naomi tanácsolta Ruthot az arról szólt, hogy alázatosan, szolgaként, magát alávetve Boáznak, terítse magára Boáz takaróját, azaz kérje magára Boáz oltalmát, hogy oltalmába vegye őt, szövetségkötés volt ez. Naomi felismerte ugyanis, hogy Isten vezetése volt, hogy Ruth odatalált. Isten vezetése volt, hogy Boáz szíve felindult iránta. Ezért tanácsolta Naomi, hogy ha ez Isten vezetése akkor Ruth vesse alá magát Isten vezetésének. Ne csupán napról napra várja, hanem kötelezze el magát valahogy Boáz felé. Ne ad-hoc kapcsolatban legyen vele hanem szövetségben.
Lelki értelemben az az állapot ez, amikor az Istenhez közeledés és az Isten oldalán megtapasztalt áldás, az Isten követésében megtapasztalt áldás egyik napról a másikra való megtapasztalását felváltja az elkötelezettség, az, amikor azt mondom, nem elég minden nap elolvasnom az Igét, nem elég minden nap imádkozni, ezért persze áldást kapok, de nem elég ez. Az az Isten Aki nap mint nap megáld, az az Isten Aki az engedelmességemért többet ad, az alázatomért többet ad, aki többet ad mint amiért megdolgoztam, mint amit érdemlek, az az Isten többet érdemel tőlem is. Elkötelezettséget. Az ad-hoc, a napról napra való krisztuskövetés helyett a szövetség-alapú Krisztuskövetés. Mert nem napról-napra akarok élni az Úrral, hanem iránta elkötelezetten. Ezt a változást mutatja az Úr Ruth életén keresztül. Ez a változás a növekedés egyik ismérve. Felismerem Isten jóságát, hálát adok érte, meglátom, hogy méltatlan vagyok, de felismerem azt is, hogy Isten többet érdemel tőlem, mint napról-napra valami keveset: elkötelezettséget.

Milyen áldása van az elkötelezettségnek, ha Isten mellett elkötelezed magadat? Erről is beszélez a történet, ami egy csodálatos történet, mert típus-szereplőkön keresztül Isten követésének alapjaira tanít meg. Tehát milyen áldása van az elkötelezettségnek Isten mellett? Nézzük meg milyen áldása volt Ruth életében a Boáz iránti elkötelezettségnek. Tanító történet a javából, még ha történelmi alapjai is vannak.
Isten vezetését elfogadta és ennek engedelmeskedve, alázattal hajolt Ruth az árpaszemekért a földre. Az alázata bizonyság volt róla. Csodát tapasztalhatott meg. Megismertette az alázata a nevét. Hűség volt a következő feladat: „Ne menj más mezőre szedegetni”, a hűségből pedig még nagyobb áldást kapott Ruth. Beszél az Ige ugyanis egy „közelebbi rokonról”. A közelebbi rokonnak volt kötelezettsége Ruth felé és Ruth a közelebbi rokon, aki Ruth meghalt férje révén közelebbi rokona volt Ruthnak „előjogot formálhatott Ruthra”. De Boáz „kimenti őt” ebből a kötöttségből. Ebből a kötelezettségből. Boáz szerette Ruhot, alkalmasnak és méltónak találta rá, kedvesnek, s az alázata által fontossá lett számára Ruth annyira, hogy tegyen érte és kiszabadítsa őt ebből a kötelezettségből, ebből a megkötöttségből, a Törvény köteléke alól. Szabadságra akarta eloldani Ruthot és maga iránt elkötelezni. Kihozni valamiből, ami gyümölcstelen volt, áldástalan Ruth számára és magához kötni, aki áldásforrás lehet Ruthnak.
Lelki értelemben ez az, amikor Isten az Iránta való hűségedért, a Hozzá való ragaszkodásodért kiszabadít téged abból a függőségből amiben vagy. Mindnyájan vétkeztek. Mindnyájan Isten ismerete nélkül jöttünk a világra. Mindnyájunk vétkei miatt a gonosznak a világ fejedelmének joga van ránk. A bűnös az övé ugyanis. De ha te Istent akarod követni, ha Krisztust akarod követni, ha Őhozzá és az Ő áldásához ragaszkodsz, ha elkötelezed megadat Iránta, akkor Ő megszabadít téged, akkor Ő kiszabadít téged a megkötött, gyümölcstelen, áldástalan helyzetedből, amely önmagában a halált jelentené (hiszen ez a „közelebbi rokon” nem vette oltalma alá Ruthot és Naomit).

De sokan nem teszik meg ezt a lépést. Élnek a nap mint anpi áldásban reménykedve, de elkötelezettség nélkül. Aztán megfáradnak és akkor nem tudnak tenni az áldásért,... aztán elmarad az áldás. Aztán nem lesz erejük tenni érte, aztán megint elmarad... közben egy olyan állapotban élve, amikor nincs gondoskodás, amikor akinek „joga van az életedhez” nem az áldást hozza hozzád közelebb hanem az elmúlást, a halált. Nem látod az arcát, nem mutatkozik be, csak nem törődik veled. Nap mint nap gondoskodnod kell magadról, d e nap mint nap egyre kevesebb az erőd, mígnem elfogy és végetér az életed. De sokan nem teszik meg azt a lépést amit Napomi tanácsol Ruthnak. De sokan nem kötelezik el magukat a gondviselő felé, akit Boáz ebben a történetben szimbolizál. De sokan nem akarják elkötelezni amgukat a Gondviselő iránt és maradnak áldás nélkül, és sosem tapasztalják meg azt, mit jelent Hozzá tartozni. Nem napról-napra való életet, hanem többet annál. Szabadságot, gondviselésben való létet, egzisztenciát, óvó, biztonságot adó tekintetet, amely akkor is melletted van, ha gyenge vagy, akkor is vigyáz rád, ha nincs erőd, táplálást jelent – nem érdem szerint, nem aszerint ahogy teljesítesz, hanem folyamatosan, szeretetből, örökké.

Egyszer, évekkel később ennek a Ruhnak a leszármazottja, az Isten Egyszülött Fia, Jézus felé közeledett így egy nő. „Ha csak a ruhája szegélyét megérintem, megtisztulok”, gyógyulásért, szabadulásért, szabadságért, új életért, azért, hogy a halál felé tartó számkivetett élete megváltozzon és végre Élhessen. Így közeledett Felé és megérintette Jézus ruhája szegélyét és megtisztult. „A te hited megtartott téged” - ez volt a válasza, ez volt az új élet első üzenete a számára Jézustól. Azt kockáztatta amit Ruth, őt is elzavarhatta akár Boáz, de nem tette. Ő is úgy érezte, egyetlen esélyem van, ha változtatni akarok igazán az életemen, tartósan, végérvényesen – és megérintette a takarót, és betakarta magát ott, Boáz lábánál. Élet-vagy halál. Elkötelezettség vagy rabság egy olyan élet rabsága amelyben egyre kevesebb leszek. Csodálatos ahogy Naomi ebben erősíti Ruth-ot, mintha Jézusról mondaná, a Te Megváltódról: „ Mert nem nyugszik az a férfi, amíg be nem fejezi ezt a dolgot még ma” - Jézus nem fél munkát végez. Megszabadít ha elkötelezed magadat Felé, és valósággal szabad leszel, Iránta elkötelezve. Az Ő gondoskodása és kegyelme felé elkötelezve. Ő nem nyugszik, amíg erre minden ehetőséget meg nem ragad, mindent meg nem tesz ezért. S ami Ruth esetében Boáz iránt egy biztató reménység volt, a Te életedben a Te Szabadítódra nézve már nem jövő időben, nem reménységként szól, hanem bizonyságként. Ő mindent meg is tett érted. Elvégeztetett. Megváltott az elmúlásnak éléstől, és megváltott, hogy élhess Ővele örökké.

Ruth könyve 2. Az áldáshoz vetező út

Ruth könyve 1.rész:

http://mennyeikincseslada.blogspot.de/2017/05/ruth-konyve-1-visszateres-az-urhoz.html

Az előző szakasz kapcsán arról beszéltem, hogy Naomi hogyan tért vissza az Úrhoz, hogyan tapasztalta meg az áldást, szinte azonnal, hogy visszatért. Nem egyedül tért vissza, vele jött Ruth is, aki tulajdonképpen most ismerkedik Istennel,mint önálló ember, Isten áldására utalva, s rögtön egy másik emberről is gondoskodnia kell. Most megismerkedik Isten követésének alapjaival, azzal, hogyan lehet a „nulláról indulva” áldott gyermeke Istennek, olyan, aki áldásokat is megtapasztal, hiszen mindkettejük élete azon múlik, milyen tanítvány lesz Ruth.

Ruth 2.

2 Azt mondta egyszer a móábi Ruth Naominak: Hadd menjek ki a mezőre kalászt szedni valaki után, akinek megnyerem a jóindulatát! Naomi azt felelte neki: Eredj, leányom!

 3 El is ment, és kiérve a mezőre, szedegetett az aratók után. Történetesen az Elimelek nemzetségéből származó Boáz szántóföldje volt az. 

 4 Éppen akkor ment ki Boáz is Betlehemből, és azt mondta az aratóknak: Az ÚR legyen veletek! Azok így feleltek neki: Áldjon meg az ÚR! 

 5 Majd ezt mondta Boáz annak a legénynek, aki az aratók felügyelője volt: Ki ez a fiatalasszony? 

 6 A legény, az aratók felügyelője ezt felelte: Az a móábi fiatalasszony ő, aki Naomival jött meg Móáb mezejéről. 

 7 Azt kérte, hogy hadd szedegessen és gyűjtögessen a kévék között az aratók után. Így jött ide, és talpon van reggeltől mostanáig; alig pihent egy keveset. 

 8 Ekkor azt mondta Boáz Ruthnak: Hallgass ide, leányom! Ne menj te más mezőre szedegetni, ne is menj innen máshová, hanem maradj csak a szolgáim nyomában! 

 9 Legyen szemed a mezőn, ahol aratnak, és menj utánuk! Megparancsoltam a szolgáknak, hogy ne nyúljanak hozzád, és ha megszomjazol, menj az edényekhez, és igyál abból, amiből a szolgák merítenek. 

 10 Ruth arcra borult, a földig hajolt, és ezt mondta Boáznak: Hogyan nyerhettem el jóindulatodat, hogy pártfogásodba vettél, holott én idegen vagyok? 

 11 Boáz így válaszolt neki: Apróra elbeszélték nekem mindazt, amit anyósoddal tettél férjed halála után: hogyan hagytad el apádat, anyádat, szülőföldedet, és hogyan jöttél el egy olyan nép közé, amelyet azelőtt nem is ismertél. 

 12 Fizessen meg tetteidért az ÚR, legyen bőséges jutalmad az ÚRtól, Izráel Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni. 

13 Az asszony pedig ezt mondta: Milyen jóindulatú vagy hozzám, uram, hiszen megvigasztaltál engem, és szívesen beszéltél szolgálóddal, pedig én még a szolgálód sem vagyok. 

14 Az evés idején azt mondta neki Boáz: Jöjj közelebb, egyél kenyeret, és mártsd falatodat az ecetes lébe. Ő tehát leült az aratók mellé. Boáz pörkölt gabonával kínálta, az asszony pedig evett, jóllakott, sőt még hagyott is. 

15 Azután fölkelt tovább szedegetni. Boáz pedig megparancsolta szolgáinak: Hadd szedegessen a kévék között is, és ne pirongassátok! 

16 Sőt szándékosan is húzogassatok ki neki a kévékből, és hagyjátok ott, hadd szedje föl, és meg ne szidjátok! 

 17 Így szedegetett a mezőn egész estig. Amikor kicsépelte, amit szedegetett, majdnem egy vékára való árpa lett.

Amikor megérkeznek, Ruth egy olyan helyzetbe kerül, hogy gyakorlatilag a semmiből kell két embert eltartania, két emberről gondoskodnia. Nincs vesztegetni való idő, azonnal áldás kell, azonnal megélhetés kell. Mindenki szeretne áldáshoz jutni, főleg két emberre való áldáshoz, mindenki szeretne egzisztenciát építeni, megélhetést, megbecsültséget szerezni. Ruthnak ez hihetetlenül gyorsan sikerült. Mi volt Ruth titka? Mi volt az a módszer amellyel ezt ilyen gyorsan elérte? Nem siránkozott, hogy „imádkozzatok értem, mert nagyon nehéz helyzetben vagyok”. „Adjatok, mert nagy szükségben vagyok”. Rengetegen élnek vissza a keresztények felé, azzal, hogy Isten iránti bizalmunkra apellálnak – anélkül, hogy nekik a legkisebb bizalmuk is lenne Isten iránt. Ezt úgy hívják: kihasználás. Rövid távon ezzel is lehet célt elérni, de jó felismerni és ha valóban jót akarunk az illetőnek, akkor inkább abba az irányba kell segíteni, amelyet Ruth is járt és amelyen bizonyított.

Az aratók utáni szedegetés megengedett tevékenység volt, nem számított lopásnak, az a „szegények eledelének” számított, s aki ezzel élt elismerte magáról, hogy nincstelen. Erre van ráutalva, hát él ezzel a lehetőséggel. Ruth első jó döntése az Istenhez való közeledésben már meg volt: Istenhez közelebb lenni, Naomival haza is tért, mert Moáb földjén nem voltak Istennek szentélyei, nem lehetett Őt megfelelően imádni.
Megtette a következő lépést is: elkezdett szedegetni. Áldást még sehol nem tapasztalt, de elhatározta, hogy végig fogja járni a hozzá vezető utat. Ehhez pedig az első lépés a reális helyzetértékelés. Ezt tette Ruth amikor elment kalászt szedegetni.

Napjaink keresztényei teljesítmény-elvárás alapján közelítik meg gyakran Istent. Mi az amit nekem kell tennem és akkor Isten mit tesz. Meghozok egy döntést Isten mellett. Remek. Akkor Isten árassza rám ki az áldásait és hárítson el minden nehézséget. Sokan roppannak össze, sokan csalódnak a hit első lépéseinél, mert nem érzik, hogy egy döntés meghozatala eredménye képpen nyakig fürdenek az áldásban lehetőleg azonnal. Tipikus az a dolog, hogy valaki dönt Jézus mellett mert nagy nyomorúságból, nehézségből akar szabadulni, s látja, hogy a keresztényeknek békességük van és Isten gondoskodását tapasztalják meg. Aztán amikor meghozza a döntést, várja az áldást és csodálkozik, hogy az áldás nem érkezik meg.
Nagyon sokan akadnak el itt. Az Isten követésében nem látják az áldást, nem tapasztalják, pedig nagy ünnepekkor eljárnak templomba. Megtettek egy lépést és mégsem értek el a célba. A futó megtett egy lépést és mégsem állhat a dobogó felső fokára, hát hogy van ez? Sok szülő nem látja az áldást abban, ha a gyermekével együtt megteszi a hit lépéseit. Kötelező muszájként csinálja, „letudja” mert kell. Nem lesz azonnal könnyebb és jobb minden. Hogy lehet ez? Ruth nem „áldott akart lenni” először, hanem enni akart, élni akart, dolgozni akart, szolgálni akart. És hol van ebben az áldás? Rögtön megmutatom.

„El is ment, és kiérve a mezőre, szedegetett az aratók után” (3.v.). Ez volt az első amit csinált miután szinte hazajött. Nem várta Isten hatalmas jutalmát a döntéséért, hogy körül ünnepeljék, azonnal elkezdett dolgozni. Alantas munka? Nem válogat aki éhes. Alantas munka, de munka – ez volt Ruth hozzáállása. Keresztényként sokan válogatnak a munkában ma is, sokakat hallok panaszkodni. Nem volt Ruthnak sem kérdés a munka, mert akart dolgozni. Ez volt az áldáshoz az első lépése. Azonnal szedegetni kezdett. Majd jött is a „jutalom” : „igyál abból, amiből a szolgák merítenek”- De Ruth számára ez valóban jutalom volt. Lehetőség dolgozni és még vizet is kap. Nem is maradt el a hálával, azonnal a hálájával viszonozta a nagylelkűséget. Nem azt mondta, hogy ne vegyél szolga-számba amikor nem vagyok senkinek a szolgája, hanem megtiszteltetésnek vette, hogy szolgálhat, hogy szolgákkal egy sorba emelték fel... tudsz így tekinteni Isten gyermekeként arra, hogy Istent szolgálhatod? Áldozatokat hozhatsz Istenért? Ha igen, akkor máris tudod, hogy nem elég nagy ünnepeken templomba járni. Keresni kell a lehetőséget, mivel szolgálhatom Istent, hogyan szolgálhatom Istent és megtiszteltetésnek tekinteni a lehetőséget, hogy ezt teheted.

Aztán jött a következő fokozat „egyél kenyeret” majd pörkölt gabonával is megkínálta mint nem várt ajándékkal a betlehemi Boáz, hiszen látta, hogy Ruth nem elvárja az áldást, hanem keresi a lehetőséget, hogy mindent megtehessen érte. Ezt követően pedig egy furcsa dolgot tapasztalt meg Ruth... A mezőn hirtelen különösen sok kalász lett a földön az aratók után... Ez csodálatos, ugye? Itt van az áldás, megduplázódott a „bevétele”, vajon hogyan sikerült, hogyan történt ez a csoda, hogy innentől sokkal több kalászt tudott felszedni mint addig? Látod, minden csodához járható, sőt: megvalósítható út vezet. Ez nagyon szemléletes tanítás Ruth történetéből. Bár hangzatosabb lenne úgy mondani, hogy „testvér, akarsz ugyanannyi munkával dupla pénzt keresni? Ha van elég hited, akkor tudsz!” Sokan próbálnak úgy megélhetést, hogy „Testvér, te keresztény vagy, az Isten szeret, én is szeretem az Istent, akkor adj nekem segélyt”... Más környezetben keresztények is azt hirdetik, hogy „akkor vagy áldott ha sok pénzt keresel”... Én inkább azt mondom, nézd meg Ruth történetét és lásd meg belőle, hogy hogyan jutott hozzá Ruth ehhez a csodához, hogyan lett áldott, mit kellett tennie hozzá: engedelmesen szedegetni, alázatban járni, hálát adni a gondoskodásért, majd a földön levő szemek megduplázódtak. Áldás volt Ruth számára – de látod, járható volt az oda vezető út. Cselekedni, szolgálni, tenni, alázatban, hálaadással, megelégedéssel és állhatatossággal. Ezek a tulajdonságok áldottá tesznek, s ez az áldás megjelenik elhullatott kalászok számában is. Ez történt Ruthhal, így lett áldott Ruth.

A történet üzenete az, hogy a semmiből, Istentől távolról indulva, nulla Isten-ismerettel indulva hogyan tapasztalhatod meg az áldásban járás csodáját, s mi kell ehhez, melyek a lépései, milyen tulajdonságok kellenek hozzá. Nézd meg, vizsgáld meg, hogy lelki értelemben hol akadt el az életed, ha nem tapasztalod meg a csodát a mindennapjaidban. Az áldás, Isten áldása nem égből pottyant ajándék, amit akkor kapunk, ha a szükséges minimumot megtesszük Isten felé. Az áldáshoz ennél több kell. Az a szív, az a lélek és az az odaszánás kell, amit Ruth megmutatott, amit Ruth gyakorolt, azzal az alázattal, ahogyan ezt tette. Nem az első lépésért osztják az aranyérmet, nem az első lépés jutalma feltétlenül az áldás, de az első lépés mutatja meg a következőt, s ha azt helyesen teszed meg, hálaadással, alázattal Isten iránt, akkor „egyszer csak” megtörténik az, ami Ruth életével történt. Figyelmesek lesznek a bizonyságodra, Isten felindítja a környezeted szívét a változásra feléd, ez pedig már az áldás „előszobája”.

Kalászt szedegetni csak meghajolva lehet. Meghajolva, hogy semmi vagyok. Nem érdemlek semmit, s ha kapok bármit is, az Kegyelem. Innen indul az át az áldáshoz. Lehet, hogy először csak a „szolgák vizét kapod” - nézd meg hogyan fogadta Ruth. Majd a hálaadását látva, az alázatát látva tovább „magasztaltatott fel”, s kapott kenyeret, kapott pörkölt magokat. S ez után sem az elégedetlenség szólalt meg a szájából, nem az, hogy Isten miért nem teszi meg azt amit várok, hanem megint csak a hála. S tudta folytatni a munkát ott, ahol abbahagyta, újra meghajolva. S amit ekkor látott – Isten bizonysága volt mellette – s az ő bizonysága lett Istenről, hiszen megáldotta, hiszen csoda törént, csak alázattal, meghajolva össze kellett szednie.

Így kell ahhoz, hogy Isten áldásához juss összeszedned a magokat, szépen, egyesével. Isten Igéit és ígéreteit. Lahjolva, egyenként. Aztán az alázatodért egyre többet és többet találsz, amit megragadhatsz, ami reménységet ad, amit összegyűjthetsz, s több lesz mint vártad: táplálkozni fogsz belőle, s jut annak is, aki rád van utalva. Őérte, őértük is le kell hajolnod és őértük is szükséged van a magokra, Isten Igemagjaira, ígéretmagjaira, hogy életed legyen, s hogy bővölködj te magad és a rád bízottak veled együtt. Hajolj le hát értük, szedd őket össze, egyesével, alázattal és hálaadással, s fogadd el az ajándékot, ahogy Ruth is elfogadta, hálaadással a betlehemi embertől és csodát látsz.

http://www.ebredes.hu

Kenneth E. Hagin-Nyelveken imádkozás

"Hogy van hát? Imádkozom a szellemmel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a szellemmel, de énekelek az értelemmel is."  (1Kor. 14:15)

Én megtanultam az élet minden válságában a szellememre tekinteni. Megtanultam nyelveken imádkozni. És mialatt más nyelveken imádkozom, vezetést kapok, ami a bensőmből jön, mert a szellemem felélénkül, amikor nyelveken imádkozom. Az elmém nem aktív ilyenkor; a szellemem az, ami tevékeny. Isten pedig a szellememen keresztül ad nekem vezetést. Néha, mialatt nyelveken imádkozom, magamban értelmezem is, amit kimondtam; és az értelmezésen keresztül vezetést kapok. De többnyire nem így történik.
Legtöbbször, mialatt nyelveken imádkozom, valahonnan mélyen belülről jön fel belőlem annak a tudása, hogy Isten mit akar, hogy cselekedjem. (Nehéz elmagyarázni a szellemi dolgokat természetes módon, de mindenesetre érzékelem, hogy valami áradni kezd a bensőmből.) 
Elkezd alakot ölteni és kiformálódni, bár nem mindig tudom szavakban kifejezni (mert az értelmemnek semmi köze ehhez), a bensőmben azonban pontosan tudom, hogy mit kell tennem.

Megvallás: Én a szívemre hallgatok, a szellememre tekintek magamban. Szellemtudatú vagyok, mert a Szent Szellem a szellememben lakik. Ő ad vezetést az én szellememnek. 
Ő vezet engem a saját szellememen keresztül.

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

,De Jebuzeust... nem űzték el a Benjámin fiai.,, -Bír 1,19

Szomorú megállapítás. Ez vonatkozik a Manassé, Zebulon, Áser, Naftali és Dán fiaira is. Isten Igéje egészen pontosan beszámol Isten népének győzelméről és bukásáról.

Ha ez így volt már az Ószövetségben, mennyivel inkább számon fogja tartani Isten könyve pontosan, hogy Jézus Krisztus katonái győztek-e ellenségeiken vagy nem! Örvendetes, hogy Dánnál megemlíti az Ige, hogy ez a törzs ellenségeskedésben maradt a kanaánitákkal, de milyen fájdalmas a megállapítás: hogy visszaverték, és a hegyekbe szorították a dánitákat!

A bűn elleni harcban velünk is ez történhet, ha nem vigyázunk. Ha nem vagyunk buzgók a könyörgésben, akkor a régi bűnök, amiket régen legyőzöttnek véltünk, újra felemelik fejüket, és súlyos vereséget mérnek ránk.

Timótheusról mondja az Ige: "... előhaladásod nyilvánvalóvá legyen mindenek előtt"!

Ahol azonban a Dán útját választják, ott a visszavonulás és a visszaesés lesz nyilvánvalóvá.

Némely keresztyén szívében olyan erősen és szívósan fészkel a pénznek - testi kívánságoknak - a heveskedésnek a szerelme, hogy ezeknek a bűnöknek a töretlen hatalmát veszi észre mindjárt rajtuk az ember. Nem kell, csak egy régi adóságot kérjen tőlük valaki, az arcukon és beszédükön azonnal érezhető a felindultság.

Hasonló a helyzet más bűnöknél is. Nem kell ezeknek úgy lenniük! Józsué meghalt, ő nem tudott többé Izrael fiain segíteni.

A mi Urunk Jézus él! Ő az a hős, Akit soha le nem győznek. Csak meg kell mutatnunk az Úrnak, hogy szívünk völgyeiben hol vannak még kanaánita maradványok.

Rájuk támadhatunk a szüntelen való könyörgés fegyverével. Akkor mi is megtapasztaljuk azt az igazságot: Jézus Krisztus győztes!

Varga László: Isten asztaláról

"És amikor [Jézus] asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. Erre megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük."

- Lukács 24,30-31.

A feltámadt Krisztus egyik legérdekesebb megjelenése, olvassuk el az egész történetet.

Jól ismeri Jézust a két tanítvány (nem a tizenkettő közül való), mégsem ismerik fel. Jézus már nem fizikai testben van jelen, csak akkor látják, ha Ő akarja, csak akkor ismerik fel, ha Ő megismerteti magát. De tanítani, irányítani tudja őket. Elég hosszú úton mennek együtt, örömmel hallgatják, de azt hiszik, idegennel beszélnek. Behívják, asztalhoz ültetik. Akkor is csak jellegzetes mozdulatáról, a kenyér megtöréséről ismerik fel. Hirtelen nincs is köztük. Mégis, holtbiztosan tudják, hogy Jézussal találkoztak.
Így találkozunk mi is vele. 
Nem mindig tudatosul bennünk, hogy a szavak, amelyeket hallunk, az Ő szavai. De irányítani képesek lehetnek akaratunkat. 
Vannak boldog pillanatok, amikor felismerjük. Imádságunknak egy különös meghallgatása, egy mélyen átélt Isten-élmény, amikor tudjuk, világosan tudjuk, hogy vele találkoztunk. 
Boldog, aki ezt átélte. De anélkül is fel kell ismernünk, tudnunk kell, hogy jelen van, amikor az Úrvacsora kenyere megtöretik számunkra.

Krisztusom, Te ugyanolyan valósággal vagy jelen az én életemben is, mint ahogy szóba álltál tanítványaiddal feltámadásod után. Ők sem ismertek fel azonnal, csak ha Te akartad, hogy felismerjenek. Én sem tudlak felismerni, csak ha Te jelented meg magadat tudatom, érzésem, hitem számára. De nincs nagyobb boldogság, mint azok a pillanatok, amikor teljes biztonsággal tudom, hogy jelen vagy velem. Add meg nekem is ezeket a csodálatos pillanatokat! Ha már megmutattad magadat, ne engedd, hogy megfeledkezzem erről! Hadd tudjam, minden órában, hogy élsz és mellettem vagy! Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-KÉT ELJÖVETEL KÖZÖTT

A mai napon olvasandó igeszakasz: Tit 2

1 Te azonban azt hirdesd, ami egyezik az egészséges tanítással, 

2 hogy az idős emberek legyenek mértékletesek, tisztességesek és józanok, a hitben, a szeretetben és az állhatatosságban egészségesek; 

3 ugyanígy az idős asszonyok is szentekhez illően viselkedjenek; senkit se rágalmazzanak, ne legyenek mértéktelen borivás rabjai, tanítsanak a jóra; 

4 neveljék józanságra a fiatal asszonyokat, hogy ezek is szeressék a férjüket és gyermekeiket, 

5 és józanok, tiszták, háziasak, jók, férjük iránt engedelmesek legyenek, nehogy miattuk érje gyalázat Isten igéjét. 

6 Az ifjakat ugyanígy intsd, hogy legyenek józanok mindenben; 

7 te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot, 

8 beszéded legyen feddhetetlen és egészséges, hogy megszégyenüljön az ellenfél, mivel semmi rosszat sem tud mondani rólunk. 

9 A szolgákat intsd, hogy engedelmeskedjenek uraiknak, legyenek készségesek mindenben, ne feleseljenek, 

10 ne lopjanak, hanem tanúsítsanak igazi, teljes megbízhatóságot, hogy a mi üdvözítő Istenünk tanításának díszére váljanak mindenben. 

11 Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, 

12 és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan, és kegyesen éljünk a világban, 

13 mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, 

14 aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik. 

15 Ezt hirdesd. Ints és feddj teljes határozottsággal: senki meg ne vessen téged.

"Mert megjelent az Isten kegyelme ... és arra nevel minket, hogy ... józanul, igazságosan és kegyesen éljünk a világban, mivel várjuk a mi boldog reménységünket."- (Tit 2,11-13)

Krisztus kegyelmes és dicsőséges eljövetele között élünk. Ez a két esemény, - az egyik múlt, a másik jövő - , határozza meg, hogy hogyan élünk "a világban".
Isten kegyelme a Krisztusban már megjelent. Isten kegyelme nem azért jelent meg, hogy megint eltűnjön. Továbbra is nevel bennünket, tanít élni. És a dicsőség, ámbár még nem jelent meg, már vonzerővel hat ránk. Ezért hívjuk azt "boldog reménységnek".
Isten kegyelme arra tanít minket, hogy miként éljünk a jelenvaló világban. "Nevel minket, hogy józanul, igazságosan és kegyesen éljünk a világban." A három szó, ti. a józanul, igazságosan és kegyesen, keresztyén magatartásunknak három nézőpontját írja körül. A "józan" szó a személyes erkölcsünk meghatározása. Az "igazságos" azt mondja meg, hogyan viszonyulunk felebarátainkhoz. Végül a "kegyes" az az életforma, amelyik az Istennel való közösségünkből ered. Ezek közül az erények közül egyet sem lehet önmagunk kifejlesztésével elsajátítani. Isten kegyelme nevel bennünket arra, hogy józanul, igazságosan és kegyesen éljünk ebben a világban.
Figyeljük meg különösen is a józan szót. A szó többször előfordul ebben a fejezetben (a 2.,4.,6., és a 12.v.) és az Újszövetségben végig. A "józan" a részeg vagy mámoros ellentéte. Ebben a világban mindenkit fenyeget az a veszély, hogy megmámorosodik ennek a világnak a dolgaitól. Tizenhat évesen más dolgok és erők befolyása alatt vagyunk, mint hatvan évesen. De az erők hatása ugyanúgy mámorosító. A szerelem, a népszerűség és a vagyon részeggé teheti az embert. 

A keresztyéneket Isten kegyelme neveli arra, hogy józanok maradjanak, azaz hogy megőrizzék irányérzéküket a jelen világ minden varázsa, sokfélesége és viszontagsága közepette. 

Krisztus Lelke nem engedi meg nekik, hogy elfelejtsék, életüket a kegyelmes és a dicsőséges eljövetel között élik.

Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett-A KÉTSÉGBEESÉS ÖRÖME

"Mikor pedig láttam Őt, leestem lábaihoz, mint egy holt" (Jel 1,17)

Lehet, hogy olyan közelről ismered Jézus Krisztust, mint János apostol, de amikor egyszer úgy jelenik meg előtted, minden ismerős vonás nélkül, akkor csak egyet tehetsz: lábaihoz esel, mint a halott. Vannak idők, amikor Isten nem jelentheti ki magát másképpen, mint fenségében és ennek a látomásnak félelmetes volta vezet bele téged a kétségbeesés örömébe; ha valaha még felkelhetsz, csak Isten keze emelhet fel. "Reám vetette jobb kezét" (Jel 1,17). 

Szent megrettenésed közepette megérint valami, és tudod, hogy ez az Úr Jézus Krisztus jobb keze - nem a megfékező, nem a rendreutasító, nem is a büntető jobb kéz, hanem Krisztusban az örökkévalóság Atyjának jobbja. 

Valahányszor az Ő jobb keze rajtad nyugszik, kibeszélhetetlen békesség és vigasztalás tölt el, az az érzés, hogy "alant vannak örökkévaló karjai" (5Móz 33, 27), ezek a biztonságos, vigasztaló és erős karok. Mikor egyszer így megérint, többé semmi sem kergethet félelembe. 

Mennyei dicsősége közepette jön az Úr Jézus, hogy beszéljen jelentéktelen tanítványával és megmondja neki: "Ne félj!" Gyengédsége kimondhatatlanul boldoggá tesz. Ilyennek ismerem én Őt? Figyeld csak meg, mik azok a dolgok, amik kétségbe szoktak ejteni téged! 

Van olyan kétségbeesés, amiben nincs öröm, nincs kilátás, nincs remény valami szebbre; de van öröm a kétségbeesésemben akkor, amikor tudom, hogy "nincsen énbennem, azaz az én testemben semmi jó" (Róm 7,18). 

Gyönyörűség tudnom, hogy ami bennem van, annak meg kell semmisülnie Isten előtt, amikor Ő kijelenti magát és ha valaha felkelhetek, ez csak Isten keze által történhet meg. 

Isten addig semmit sem tehet értem, amíg el nem jutok lehetőségeim végső határáig.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Az Isten népéhez való tartozás

"Boldog vagy Izrael! Kicsoda olyan, mint te? Nép, akit az Úr véd, a te segítségednek pajzsa és aki a te dicsőségednek fegyvere. "- (5 Mózes 33, 29) 

Nemcsek Jahve páratlan, de Izrael is, mint ennek az Istennek a népe. A fenti Ige Mózes utolsó szavait tartalmazza. Milyen csodálatos, hogy ő, aki oly sok kellemetlenséget tapasztalt ettől a néptől és aki a negyvenesztendős pusztai vándorlás ideje alatt alaposan megismerte hátrányos oldalait is, most mégis e nép magasztalásában tör ki. Az isteni elválasztás fényében nézi őket, ezért nem is e nép erényeit és nemes érzéseit dicséri. Ebben a tekintetben nem sok dicsérni való akadt. Ez a nép zúgolódásaival és megismétlődő engedetlenségeivel sokszor megszomorította őt s türelmét kemény próbára tette. Amit Mózes Izrael népében úgy felmagasztal, az a meg nem érdemelt isteni kegyelem. Isten az ő szabadítója, pajzsa, dicsőségének fegyvere. Mindez még fokozottabban érvényes Isten újszövetségi népére. Rájuk is érvényes: mindnyájan vétkeztek. Ami bennük magasztalni való, az az Úr Jézus üdvözítő kegyelme és győzelmes ereje.

Aki Isten népéhez tartozik, az nincs megkímélve kellemetlenségektől, támadásoktól és tusakodásoktól. Ellenkezőleg, olyan, mintha ellenséges sereg venné körül. 

"Sokat szorongattak engem ifjúságom óta, szántók szántottak hátamon" - így kiált a zsoltáríró népe nevében (Zsolt 129, 2-3). 

Isten gyermekeinek az Újszövetség szerint is előbb sok nyomorúságon kell keresztülmenniök. 

De Megváltójuk erős, ezért nem lehet őket felszámolni. 

"Mindenütt nyomorgatnak minket, de el nem nyomhatnak; kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk; üldöznek, de Isten nem hagy el; tipornak, de el nem veszünk; mindenkor halálra adatunk Jézusért..."(2 Kor 4, 8-11). 

S ha egyszer el is alusznak, dicsőséges új életre támadnak majd fel. - Isten gyermekeit tehát nem kell sajnálni. Minden tusakodás és szorongás csak arra szolgál, hogy Urunk győzelmes ereje nyilvánvalóvá legyen. Mindabban, amit olyan nehéznek találunk, mégis diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett. Aki állandóan csak a saját sorsa felett kesereg, egészen bizonyos, hogy még nem Isten gyermeke. Félre tehát minden jajgatással, panasszal! Méltatlan magatartás ez olyan emberek részéről, akiknek ilyen hatalmas segítőjük van.

"Az Úr az én segítségem, nem félek. Ember mit árthat nekem?"

Charles H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza-Egyedül és mégis többségben

"Közületek egy férfi elűz ezret, mert Istenetek, az Úr harcol értetek, ahogyan megígérte nektek" (Józs 23,10)

Miért számolod, hányan vannak veled? Egyetlen ember Istennel több, mint ezer az ellenség oldalán. Olykor túl sokan segítenek ahhoz, hogy Isten erejét megláthassuk. Így volt ez Gedeon esetében is, aki nem kezdhetett a harcba, amíg létszám csökkentéssel meg nem növelte csapata erejét; mert az Úr serege sohasem lehet túl kicsi. Mikor Isten népet akart alapítani, egyedül Ábrámot hívta el és áldotta meg. Mikor le akarta győzni a büszke fáraót, nem hívott elő hadsereget, csak egyetlen, nehezen beszélő embert. A Biblia gazdag olyan példákban, hogy Isten a szolgálatban gyakrabban használ fel egy-egy embert, aki bizalmát teljes egészében Őbelé vetette, mint begyakorolt seregeket, tisztekkel az élükön. Valamennyi izráelita együtt nem vágott le annyi embert, mint Sámson egymagában. Saul és seregei levágtak ezret, Dávid azonban tízezret.

Az Úr akár nagy előnyt is adhat az ellenségnek, mégis legyőzi azt. Ha hiszünk, akkor Isten velünk van, és mit számít akkor az emberek sokasága? Egyetlen terelőkutya ezernyi juhot elhajt maga előtt. Testvérem, ha az Úr küld téged, ereje el is fogja végezni isteni elhatározását. Ezért támaszkodj az ígéretre, és légy bátor!

Maranatha: JÖN A KIRÁLY-Munkálkodjunk felebarátainkért!

„Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszít, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt?” 

(Luk 15,4) 

„Egyetlen lélek megnyerése érdekében latba kellene vetnünk a rendelkezésünkre álló forrásokat, akár a legvégsőkig. A Krisztushoz tért egyetlen lélek is mindenütt mennyei fényt áraszt, amely áthatol az erkölcsi sötétségen, és más lelkeket is megnyer.

Ha Krisztus otthagyta a kilencvenkilenc bárányt, hogy felkutasson egy elveszettet, vajon helyes, ha mi kevesebbet teszünk? A munka elhanyagolása, ha kevésbé igyekszünk, mint Jézus. Ha nem vagyunk olyan áldozatkészek, mint Ő, a szent megbízatást áruljuk el, és Istent gyalázzuk meg. 

Fújjatok riadót mindenütt! Mondjátok meg az embereknek, hogy közel az Úr napja! Senkit ne hagyjatok figyelmeztetés nélkül! Mi is lehetnénk a szegény tévelygő lelkek helyében. Születhettünk volna mi is olyan helyre, ahol senki nem hallott még az igazságról. Az igazság értelmében, amelyből mindenki másnál többet kaptunk, adósai vagyunk mindenkinek. Kötelességünk továbbadni, hogy másokat is megmenthessen.

Nincs vesztegetni való időnk. A vég közel. Rövidesen veszélyessé válik az utazás. Minden módon akadályozni fogják az Úr hírnökeit, s nem végezhetik el majd azt, amire most még lehetőségük volna. Tegyünk meg mindent, amit tudunk. Isten tudomásomra hozta, hogy a sötétség erői hallatlan igyekezettel tevékenykednek. Lopakodva, mint a farkasok, megközelítik az alvókat, hogy elragadják őket. Nálunk a figyelmeztetés, tehát hangoztassuk! Munka vár ránk, végezzük el, mert rövidesen annyira nehézzé válnak a körülmények, amennyire ma elképzelni sem tudjuk. Segítsen minket Isten, hogy a világosság közvetítői maradjunk, Jézusra, vezetőnkre emelt tekintettel dolgozzunk, és türelmesen, állhatatosan fussunk, hogy elnyerjük a győzelmet.”

Földi, bűn korlátozta életünk idején is a szolgálatban rejlik a legnagyobb öröm és a legmagasabb rendű nevelés. Jövőbeli életünkben is, amikor a bűnös emberi természet már nem fékez, a szolgálatban találjuk majd legnagyobb örömünket, és ezáltal lesz részünk a legmagasabb rendű tanulásban.

Maranatha: JÖN A KIRÁLY- Isten megõrzi a hűségeseket

„Itt van a szentek békességes tűrése, itt, akik megtartják az Isten parancsolatait és Jézus hitét!” (Jel 14,12)

„Emberi bölcsességnél többre van szükségünk a Biblia olvasásához és kutatásához. Ha alázatos szívvel nyitjuk meg Isten Igéjét, az Úr olyan zsinórmértéket állít elénk, amely megóv minket a törvénytelenségtől.

Nehéz dolog az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartani. Ez a nehézség csak fokozódik, amikor Sátán rejtett befolyásokkal indít egy másfajta lelkületre. Az üldözés szünetelésekor olyan emberek sodródnak közénk, akiknek a kereszténysége szilárdnak és kétségbevonhatatlannak tűnik, de az üldözés idején elhagynák sorainkat. A válság idején befolyásolná és meggyőzné őket a megtévesztő okfejtés. Sátán más és más csapdát állít az embereknek. Amikor Isten törvényét semmibe veszik, az egyház tüzes próbák által megrostáltatik, és többen, mint ahogyan azt most gondolnánk, engedni fognak a megtévesztő lelkeknek és az ördög tanításainak. Sokan ahelyett, hogy megerősödnének a próbákban, azt tanúsítják, hogy nem tartoznak az igaz szőlőtő élő szőlővesszői közé…

Milyen hatással lesz az engedelmesekre és igazakra, amikor a világ semmibe veszi Isten törvényét? Magával sodorja-e őket a gonoszság erős áradata? Felbontja-e Isten népe a szövetséget akkor, amikor oly sokan a sötétség fejedelmének zászlaja alá gyűlnek? Nem! A Krisztussal járók közül senki nem bukik el. Isten követői engedelmesen meghajolnak a minden földi nagyságot meghaladó hatalom előtt. Isten parancsolatainak lábbal tiprása sokakat az igazság elhallgatásához és megvetéséhez vezet, de a hűségesek még nagyobb elszántsággal emelik magasba az Úr tanításait. Nem vagyunk magunkra hagyva. Minden utunkban megláthatjuk Istent, aki ösvényeinkre világosságot áraszt. Forduljunk Igéjéhez alázatos szívvel, kérjünk tanácsot Tőle, és adjuk át neki akaratunkat. Isten nélkül semmit sem cselekedhetünk.

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat.” - (Zsoltárok 66,20)

Ha imánkra őszintén visszatekintünk, ámulat fog el bennünket amiatt, hogy Isten azokat valamikor meghallgatta. Talán vannak köztünk olyanok, akik úgy vélekednek, hogy imáik méltók a meghallgatásra – a farizeusok is úgy gondolták – de az igazi keresztyén, akinek látása tisztább, sír és gyászol imái fölött, és ha a múltat még egyszer visszahozhatná, szeretné imáit több komolysággal és buzgósággal felfűszerezni. 

Kedves keresztyén, gondolj arra, milyen hidegek voltak imáid. Kamrácskádban tusakodni kellett volna Istennel, mint egykor Jákób, de ahelyett könyörgésed erőtlen és száraz volt, nagyon távol állt attól az alázatos, bizalomteljes és buzgó hittől, amely így kiállt fel: 

„Nem bocsátlak el Téged, míg meg nem áldasz engem”. 

Igen, ez csodálatos és feltűnő, hogy Isten a te hideg imáidat meghallgatta. De nem csak meghallgatta, hanem meg is hallgatja. Jusson eszedbe, hogy milyen ritkán imádkoztál, milyen hanyag voltál ebben a tekintetben. 

Igen, ha valami bajod és szomorúságod volt, akkor sűrűn jöttél a kegyelem trónja elé, de amikor megszabadultál a nyomorúságból hova lett azután állhatatos könyörgésed? Mindannak dacára, ha te megszűntél is oly buzgón imádkozni, mint egyébként tetted, de Isten mindazonáltal nem szűnt meg téged áldásával elárasztani. 

Ha te távol maradsz a kegyelem székétől, Isten akkor sem hagyja azt el, hanem kegyelmes jelenlétének tündöklő fénye mindenkor látható marad a kérubok szárnyai között. 

Ó, milyen csodálatos, hogy az Úr tekintetbe veszi szabálytalanul mutatkozó tusakodását tolakodásunknak, amely szükségeinkkel jön és megy. Milyen Isten Ő, hogy így meghallgatja azok imáját, akik sürgős kívánságaikkal jönnek hozzá, de ha kegyelemben részesültek, ismét elhanyagolják Őt, ezek akkor jönnek Istenhez, ha a szükség kényszeríti őket arra, de akkor majdnem elfelejtkeznek hozzá fordulni, ha az áldás oly erősen jön, hogy a gondot mind elfújja. 

Ó, bárcsak érintené szívünket kegyelme és jósága, mellyel az oly szegényes imát is meghallgatja és olyanok lennénk ezután, mint akik „minden ügyben szüntelen imádkoznak és esedeznek a Szentlélek által.

Köszöntünk Szent Szellem!: MÉG AZ ELLENSÉG IS PRÓFÉTÁL

"Követeket küldött azért Saul, hogy Dávidot fogják meg. Amint azonban meglátták a prófétáknak seregét, akik prófétáltak, és Sámuelt, aki ott állott, mint az ő elöljárójuk; akkor az Istennek Lelke Saul követeire szállott, és azok is prófétáltak." (1Sám 19:20)

Amikor Ellen Harmon 15 éves volt, nagyon mélyen és őszintén ápolta kapcsolatát az Úrral, de meglepődött azon, hogy Isten milyen élénken megmutatja számára álomban Jézust és a hatalmas mennyei templomot. Amint még szorosabb közösségre jutott az Úrral, Ellen arra a meggyőződésre jutott, hogy meg kell osztani másokkal is hitét. Egy kis csoportos összejövetelen, amelyet a Maine állambeli Portlandben tartottak, a Szentlélek olyan hatalmas erővel töltetett ki rá, hogy elhagyta az ereje. Ez a természetfeletti jel sokaknak nagy bátorságot adott, ám másokból heves ellenállást váltott ki.

Egy család, amelynek tagjai a vele szembenállók szószólói voltak, részt vett egy összejövetelen, s egy férfi hangot is adott kételyeinek Ellen tapasztalatát illetően.

"Ám alig hagyta abba mondandóját, amikor egy jól megtermett, erős férfi, egy odaszentelt életű, alázatos keresztény ott esett össze a szeme előtt Isten hatalmától, és a szobát betöltötte a Szentlélek." 

E tapasztalat után Ellen bizonyságot tett Jézus iránti odaadó szeretetéről. A férfi, aki azért jött, hogy hiteltelenítse a fiatal "Dávidot", az őszinte bűnbánat könnyeivel kezdett prófétálni.
Mint a próféták Saul idejében, ez az egykori ellenség is bizonyságot tett az imájára kapott, csodálatos válaszról, és dicsőíteni kezdte Jézust, hangos szóval imádva az Istent.

Imádság a mai napra
"Dicsőítem nevedet, Uram! A gonosz ellenállást saját dicsőségedre fordíthatod a Szentlélek hatalma által. Köszönöm a bizonyosságot, hogy Isten mindig győz a gonosz felett!"


Garrie F. Williams írása alapján

Igei megvallások

Hiszem, hogy Jézus Istennek Fia.

Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bűneimért, a Biblia tanítása szerint.

Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból, az én megigazulásomért.

Kérlek Jézus, legyél az én Uram!

Kérlek Jézus, legyél az én Megváltóm!
Kérlek Jézus, legyél az én Gyógyítóm!
Jézus, Te vagy az én Uram.
Jézus, Te vagy az én Megváltóm.
Jézus, Te vagy az én Gyógyítóm.
Meg vagyok váltva. Újjászülettem Krisztusban.
Az Ő szent vére örökre megtisztított minden bűntől.
Ez az igazság, mert Isten Igéje igazság.
Köszönöm Neked drága Jézusom. Ámen

Reggeli dicséret: Tolvaj vagy Életadó?

"A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővelkedjenek." János evangéliuma 10:10

Számodra mit jelent a bővelkedő élet?                

Amikor korlátozás nélkül megkaphatsz mindent, amire csak vágysz? 

Sokan – talán nem tudatosan – ezt várják Isten követésétől. Keserűvé válnak, amikor elvárásaikban csalódnak, és úgy érzik Isten megfosztja őket valamitől, ami jó, ami nekik járna. Számukra inkább tűnik Isten a boldogságuk akadályának, mint forrásának; tolvajnak, aki megfoszt a boldogságtól, mint életadónak.

Figyeljük meg Jézus szavát: „azért jöttem, hogy életük legyen és bővelkedjenek.

Első helyen áll az, hogy életük legyen, és ehhez járul a bővelkedés. Vagyis, hogy Jézus azért jött, hogy életünk legyen, sőt bővelkedő életünk legyen. 

Isten szándéka több annál, minthogy napról napra felébredve viszonylag jólétben éljünk. Ő örök életet akar adni nekünk (vö. 1Timótheus 2.4). Azt akarja, hogy ne maradjunk élőhalottak a bűneink miatt, hanem hív bennünket önmagához, az élet forrásához. 

Krisztus azért jött, hogy megváltson bennünket, megtisztítson az életünket tönkretevő bűntől, és helyreállítsa Istennel a kapcsolatunkat. Abban, hogy hozzá forduljunk segítségért, nagyon sokszor a bőség akadályoz meg minket. Egyszerűen nem érezzük, hogy szükségünk van rá. Ha baj van, akkor esetleg keressük őt, akkor teljes szívből kérjük a segítségét, de egyébként jól elvagyunk magunkban. Emiatt Istennek sokszor össze kell törnie bennünket, fel kell forgatnia az életünket. Ilyenkor úgy érezzük, mintha ellenünk fordult volna, pedig éppen az ellenkezője történik: értünk küzd.

Az elveszés kockázata nélkül akarja megáldani életünket.

Isten számára fontos az üdvösségünk, de még többre vágyik: bővelkedő életet akar adni nekünk, annak a kockázata nélkül, hogy elveszítjük Őt és az örök életet. Ezért minden mértéket meghaladó módon biztosítja számunkra mindazt, amire szükségünk van az üdvösséghez. 

A „kegyelem és igazság ajándékának bővelkedésében” (Római levél 5:17) részesültünk, mindennel megajándékozott minket Krisztusban, amire az istenfélő, engedelmes élethez szükségünk van (vö. Efézusi levél 1:3; 2Péter 1:3-4). Ha pedig meggyógyította a lelkünket, helyreállította az Atyával a szeretetkapcsolatunkat, akkor meg akarja adni „szívünk kéréseit” (vö. Zsoltár 37:4)

„Az egész mennyet érdekli az ember boldogsága. Mennyei Atyánk egyetlen teremtménye elől sem zárja el az öröm útjait. Csak azt kívánja, hogy azokat az élvezeteket kerüljük, melyek szenvedéseket és keserű csalódásokat okoznak, melyek életünket szerencsétlenné teszik, s végül a boldogság és a menny kapuját is elzárják előlünk.

A világ Megváltója elfogadja az embereket úgy, ahogy vannak, minden vágyukkal, gyengeségükkel és tökéletlenségükkel együtt. Szent vérével nemcsak bűneinktől megtisztítani és megváltani akar bennünket, hanem mindazok forró vágyát is ki akarja elégíteni, akik készségesen felveszik magukra igáját és hordozzák az Ő terhét. Békét és nyugalmat kíván nyújtani mindazoknak, akik az élet kenyeréért jönnek Hozzá.” 

Megáldhat-e ma kockázat nélkül?

Ésaiás próféta könyve 60. rész

1. Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt.
2. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik.
3. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez.
4. Emeld fel köröskörül szemeidet és lásd meg: mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, és leányaid ölben hozatnak el.
5. Akkor meglátod és ragyogsz örömtől, és remeg és kiterjed szíved, mivel hozzád fordul a tenger kincsözöne, és hozzád jő a népeknek gazdagsága.
6. A tevék sokasága elborít, Midján és Éfa tevecsikói, mind Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicséreteit hirdetik.
7. Kédár minden juhai hozzád gyűlnek, Nebajóth kosai néked szolgálnak, felmennek kedvem szerint oltáromra, és dicsőségem házát megdicsőítem.
8. Kik ezek, kik repülnek, mint a felleg, s mint a galambok dúczaikhoz?
9. Igen, engem várnak a szigetek; és elől jönnek Társis hajói, hogy elhozzák fiaidat messziről, és ezüstjöket és aranyokat azokkal együtt, a te Urad és Istened nevének és Izráel Szentjének, hogy téged megdicsőített.
10. Az idegenek megépítik kőfalaidat, és királyaik szolgálnak néked; mivel haragomban megvertelek, és kegyelmemben megkönyörültem rajtad.
11. És nyitva lesznek kapuid szüntelen, éjjel és nappal be nem zároltatnak, hogy behozzák hozzád a népek gazdagságát, és királyaik is bevitetnek.
12. Mert a nép és az ország, a mely néked nem szolgáland, elvész, és a népek mindenestől elpusztulnak.
13. A Libánon ékessége hozzád jő, cziprus, platán, sudar czédrus, mind együtt szenthelyemnek megékesítésére, hogy lábaim helyét megdicsőítsem.
14. És meghajolva hozzád mennek a téged nyomorgatók fiai, és leborulnak lábad talpainál minden megútálóid, és neveznek téged az Úr városának, Izráel Szentje Sionának.
15. A helyett, hogy elhagyott és gyűlölt valál és senki rajtad át nem ment, örökkévaló ékességgé teszlek, és gyönyörűséggé nemzetségről nemzetségre.
16. És szopod a népek tejét, és a királyok emlőjét szopod, és megtudod, hogy én vagyok az Úr, megtartód és megváltód, Jákóbnak erős Istene.
17. Réz helyett aranyat hozok, vas helyett ezüstöt hozok, és a fák helyett rezet, és a kövek helyett vasat, és teszem fejedelmeiddé a békességet, és előljáróiddá az igazságot.
18. Nem hallatik többé erőszaktétel földeden, pusztítás és romlás határaidban, és a szabadulást hívod kőfalaidnak, és kapuidnak a dicsőséget.
19. Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed,
20. Napod nem megy többé alá, és holdad sem fogy el, mert az Úr lesz néked örök világosságod, és gyászod napjainak vége szakad.
21. És néped mind igaz lesz, és a földet mindörökké bírják, plántálásom vesszőszála ők, kezeim munkája dicsőségemre.
22. A legkisebb ezerre nő, és a legkevesebb hatalmas néppé. Én az Úr, idején, hamar megteszem ezt.