Írta: Smaroglay Ferenc
A játszma: Enni jó, hízni nem jó, fogyni borzalmas!
Ha leegyszerűsítjük a környezetünkben hallottakat, akkor nagyjából a fenti kép bontakozik ki. A három tényező egy olyan játékot határoz meg, ahol nehéz nyerni. Persze vannak mentőlépések, amelyek nagyjából a hétköznapi csoda határán mozognak, ezek egy része viszonylag egyszerűnek látszik és almanap, káposzta hét és ehhez hasonló táplálkozási kúrákon alapszik.Ennél csodálatosabbak a különböző pasztellák, porok, amelyek csak úgy égetik a kalóriákat, és nem is kell hozzájuk más, csak pénztárca. Aztán vannak a mindenféle rázóövek, amelyek két ceruzaelemmel elintézik az ügyet. És persze a konditermek, ahol jó pénzért lehet ugrálni, masszázs, wellness stb. Az örökfogyók szinte mindegyikbe belekóstolnak, mindig ismernek valakit, akinek sikerült, de nem ők azok.
A nádszálkarcsú lányok pedig tovább eszik a reklámokban a pizzát, a szintén karcsú háziasszonyok pedig tálalják a gőzölgő étkeket a családnak.
Szóval keringünk a tettek, vagy inkább a szándékok mezején, amikor szembejön a mindent elmosó és feloldó megfogalmazás: Civilizációs ártalom!!! Már egy sima ártalommal is nehéz elbírni, egy civilizációssal meg szinte lehetetlen. Ez az ártalom meg is magyarázza magát, sokat eszünk, mert van mit, keveset mozgunk, mert van autó meg TV.
Számomra valójában az az első kérdés, hogy miért törekszik valaki normális testsúlyra, hiszen nagyon szélsőséges eseteket leszámítva ettől eltérő testsúllyal is jól el lehet lenni.
Régóta izgat ez e téma, ezért 2006-ban végeztem egy kis kérdőíves vizsgálatot. A megkérdezettek egy egészséges életmódhoz közel álló közösség középkorú, vegyes foglalkozású tagjai voltak.
Az első kérdés a saját testsúlyuk volt, elsősorban azért, hogy legyen viszonyítási alap a jelenlegi és az általuk elvárt saját testsúly között.
A válaszadók 20-30 %-a volt rendben a testsúlyával, a többiek túlsúlyosnak tartották magukat. Az általuk jelzett túlsúly 2-25 kg között mozgott, az átlagtúlsúly náluk 8-10 kg volt, ahhoz képest, amit a maguk számára kívánatosnak tartottak.
A következő kérdés: Mit gondol mi az oka az eltérésnek?
A válaszadók egynegyede a túlevést, nassolást jelölte meg. A másik egynegyed a kevés mozgásban látta az okot, 20% szerint az akaraterő hiányát említette, és csak 10% volt azok aránya, akik tőlük független vagy nehezen befolyásolható tényezőt említett pld. családi örökség, gyógyszer. A túlnyomó többség tehát túlsúlyosnak érezte magát és azért valójában magát okolhatta.
A lényeg felé haladva Mit okoz számára a testsúlyproblémája?
Egyharmadnak egészségi problémát okoz, pld. fáj a gerince, nem érzi fittnek magát. Nagyjából egyharmadnak hiúsági gondot jelent, nem tetszik magának, szégyelli magát, nem tud úgy öltözni, ahogy szeretne. Kevesen mondták, hogy hátráltatja a karrierjében, és elenyésző volt a másnak nem tetszés is, mint hátrány. Egynegyednek semmilyen hátrányt nem jelentett.
Mit tett eddig az optimális testsúly eléréséért?
A 80%-os többség belekezdett már fogyókúrába, speciális szereket használt, többet mozgott. Az is kiderült, hogy ezek a válaszadók egy-egy régóta érlelődő döntés alapján próbáltak változtatni, de ezek a változtatások aztán elenyésztek. Aztán jöttek újabb döntések, majd még újabbak.
A Táplálkozás témakörben vonatkozóan több kérdésre lehetett válaszolni.
- Élvezet-e általában az étkezés? A teljes mezőny szerint egyhangú igen.
- Eszik-e, ha nem éhes? 50% szerint igen, 50% szerint nem, vagy csak nagyon ritkán.
- Jelenlegi táplálkozása okoz-e egészségi gondokat? Egyharmad szerint okoz, a többség azonban nemmel válaszolt.
- Saját véleménye szerint mennyit eszik (az Ön által egészségesnek tartotthoz)? Csak egynegyedük jelezte, hogy többet eszik, mint kellene.
A Mozgást is körbejártuk
A nádszálkarcsú lányok pedig tovább eszik a reklámokban a pizzát, a szintén karcsú háziasszonyok pedig tálalják a gőzölgő étkeket a családnak.
Szóval keringünk a tettek, vagy inkább a szándékok mezején, amikor szembejön a mindent elmosó és feloldó megfogalmazás: Civilizációs ártalom!!! Már egy sima ártalommal is nehéz elbírni, egy civilizációssal meg szinte lehetetlen. Ez az ártalom meg is magyarázza magát, sokat eszünk, mert van mit, keveset mozgunk, mert van autó meg TV.Számomra valójában az az első kérdés, hogy miért törekszik valaki normális testsúlyra, hiszen nagyon szélsőséges eseteket leszámítva ettől eltérő testsúllyal is jól el lehet lenni.
Régóta izgat ez e téma, ezért 2006-ban végeztem egy kis kérdőíves vizsgálatot. A megkérdezettek egy egészséges életmódhoz közel álló közösség középkorú, vegyes foglalkozású tagjai voltak.
Az első kérdés a saját testsúlyuk volt, elsősorban azért, hogy legyen viszonyítási alap a jelenlegi és az általuk elvárt saját testsúly között.
A válaszadók 20-30 %-a volt rendben a testsúlyával, a többiek túlsúlyosnak tartották magukat. Az általuk jelzett túlsúly 2-25 kg között mozgott, az átlagtúlsúly náluk 8-10 kg volt, ahhoz képest, amit a maguk számára kívánatosnak tartottak.
A következő kérdés: Mit gondol mi az oka az eltérésnek?
A válaszadók egynegyede a túlevést, nassolást jelölte meg. A másik egynegyed a kevés mozgásban látta az okot, 20% szerint az akaraterő hiányát említette, és csak 10% volt azok aránya, akik tőlük független vagy nehezen befolyásolható tényezőt említett pld. családi örökség, gyógyszer. A túlnyomó többség tehát túlsúlyosnak érezte magát és azért valójában magát okolhatta.
A lényeg felé haladva Mit okoz számára a testsúlyproblémája?
Egyharmadnak egészségi problémát okoz, pld. fáj a gerince, nem érzi fittnek magát. Nagyjából egyharmadnak hiúsági gondot jelent, nem tetszik magának, szégyelli magát, nem tud úgy öltözni, ahogy szeretne. Kevesen mondták, hogy hátráltatja a karrierjében, és elenyésző volt a másnak nem tetszés is, mint hátrány. Egynegyednek semmilyen hátrányt nem jelentett.
Mit tett eddig az optimális testsúly eléréséért?A 80%-os többség belekezdett már fogyókúrába, speciális szereket használt, többet mozgott. Az is kiderült, hogy ezek a válaszadók egy-egy régóta érlelődő döntés alapján próbáltak változtatni, de ezek a változtatások aztán elenyésztek. Aztán jöttek újabb döntések, majd még újabbak.
A Táplálkozás témakörben vonatkozóan több kérdésre lehetett válaszolni.
- Élvezet-e általában az étkezés? A teljes mezőny szerint egyhangú igen.
- Eszik-e, ha nem éhes? 50% szerint igen, 50% szerint nem, vagy csak nagyon ritkán.
- Jelenlegi táplálkozása okoz-e egészségi gondokat? Egyharmad szerint okoz, a többség azonban nemmel válaszolt.
- Saját véleménye szerint mennyit eszik (az Ön által egészségesnek tartotthoz)? Csak egynegyedük jelezte, hogy többet eszik, mint kellene.
A Mozgást is körbejártuk
A válaszadók napi munkája általában nem járt sok mozgással. Nem végeztek rendszeres testedzést és ennek döntő okát saját lustaságukban látták.
Volt ilyen kérdés is, Környezet hozzáállása, támogatnák-e az optimális testsúly elérésében?
A környezet alatt a házastársat, gyerekeket, ismerősöket, kollégákat értettük. A válaszok szerint általános a támogatás, vagyis nem lehet azt mondani, hogy környezet visszafogná a nemes törekvéseket.
A tettek mezejére lépve, de még csak szóban, Mit vállalna azért, hogy elérje az Ön által optimálisnak tartott testsúlyt?
- lemondás az evés élvezetéről: 20% mondott igent.
- több mozgás: Egyharmad vállalta.
- részt venne egy megfelelő programban: 50% vállalná
Túl nagy elszántság nem volt tetten érhető. Birtokon belül max. egyharmad vállalt valamit, külső programmal 50%, de mivel semmilyen program nem volt felvezetve a kérdés költői és konkrétumok esetén lehet, hogy az 50% jó része mégsem nevezne be.
A végeredmény felé haladva: Mit vár attól, ha eléri az optimális testsúlyt? kérdésre elég markánsan jól érthető „jó érzés" 50%, „egészség" 30% „önbizalom" 25%, a „könnyebb partnerkeresés" 25%, szerepelt. 10% -al megemlítették még a „könnyebb érvényesülést" is.
Végigmenve a válaszokon látható, hogy ebben a témában nem lehet csak a „civilizációra fogni" a túlsúlyt, hacsak úgy nem, hogy mi is egy civilizáció termékei vagyunk. Az már elképzelhetőbb, hogy olyan ingertömeg ömlik ránk, hogy nem, vagy csak ritkán látjuk a dolgokat eredeti értékükön. Márpedig nem egészen egyenszilárdságú tényezőkről van szó. Az étkezés élvezete uralja ugyan a témát, de ha belegondolunk, egy nap legfeljebb egy órát tudunk enni és az nagyjából ki is oltja a kellemetlen éhségérzetet. A túlsúly okozta hátrányok azonban a nap 24 órájában tudnak hatni, olyannyira, hogy kikezdik az egészségünket, vagy az önbecsülésünket.
Nem igazán hiszek a hirtelen fogyási akciókban, már két kilót is embertelen nehéz leadni. Sokkal célravezetőbb nem meghízni, egy olyan belső testsúlykultúrát kialakítani, amely alapján folyamatosan törődünk a testsúlyunkkal.
TESTSÚLYKULTÚRA 2.rész:
A végeredmény felé haladva: Mit vár attól, ha eléri az optimális testsúlyt? kérdésre elég markánsan jól érthető „jó érzés" 50%, „egészség" 30% „önbizalom" 25%, a „könnyebb partnerkeresés" 25%, szerepelt. 10% -al megemlítették még a „könnyebb érvényesülést" is.
Végigmenve a válaszokon látható, hogy ebben a témában nem lehet csak a „civilizációra fogni" a túlsúlyt, hacsak úgy nem, hogy mi is egy civilizáció termékei vagyunk. Az már elképzelhetőbb, hogy olyan ingertömeg ömlik ránk, hogy nem, vagy csak ritkán látjuk a dolgokat eredeti értékükön. Márpedig nem egészen egyenszilárdságú tényezőkről van szó. Az étkezés élvezete uralja ugyan a témát, de ha belegondolunk, egy nap legfeljebb egy órát tudunk enni és az nagyjából ki is oltja a kellemetlen éhségérzetet. A túlsúly okozta hátrányok azonban a nap 24 órájában tudnak hatni, olyannyira, hogy kikezdik az egészségünket, vagy az önbecsülésünket.
Nem igazán hiszek a hirtelen fogyási akciókban, már két kilót is embertelen nehéz leadni. Sokkal célravezetőbb nem meghízni, egy olyan belső testsúlykultúrát kialakítani, amely alapján folyamatosan törődünk a testsúlyunkkal.
TESTSÚLYKULTÚRA 2.rész:
Írta: Smaroglay Ferenc
A fogyás fejben kezdődik, és a mérlegen végződik!
Az evés a közgondolkodásban hashoz kötődik és a fogyás sem kifejezetten gondolati tevékenység. Márpedig egy helyes testsúlyt fenntartó egyéni viselkedés jelentősen befolyásolja az életünket. Kihat a napirendünkre, vásárlási szokásainkra, pénztárcánkra. Valódi célja nem a fogyás, hanem a helyes testsúly fenntartása, a hízás elkerülése. Ez pedig minimum önfegyelmet kíván, aminek manapság nincs nagy keletje. A hirtelen jött zseniális ötletek, a spontánnak álcázott jópofaság mellett, szinte szégyellnivalónak hat a gondos tervezés, előrelátás Szóval a fejünkben kell rendet tenni, és ehhez nem elég egy gyors döntés. Jó világossá tenni, hogy mi nekünk a megfelelőnek tartott testsúly, és mennyire fontos nekünk. Az rögtön érzékelhető, hogy nem ehetünk akármit és akármennyit. Sejthető az is, hogy illik majd mozognunk néha. Mindezt úgy, hogy ne „haljunk bele"
Ki kell tapasztalnunk magunkat, számba kell vennünk a várható nehézségeket, a gátló és segítő körülményeket. Vissza tudom-e fogni magam, amikor a környezetem az evés kultuszának él.
Persze nem lehet mindent előre látni, sok esemény váratlanul jön, sok elöl nem is tudunk kitérni, meg nem is érdemes.
Saját tapasztalatom szerint nekem a döntő lökést az egyszerű fürdőszobai mérleg adta meg. Először megdöbbentem, mikor láttam, hogy mást mutat, mint én hittem. Volt, hogy teleettem magam és másnap reggel nem mutatott többet. Volt, hogy szerintem alig ettem és plusz kilókat mutatott.
Rá kellett jönnöm, hogy még a napközbeni evéseimre sem emlékszem jól, és gyakorlatilag a főétkezések mennyisége alapján mondom, hogy sokat vagy keveset ettem. Próbáltam előre étkezési programokat készíteni, de rendre nem tudtam betartani. Aztán próbáltam meghatározni, hogy mit ehetek és mit nem, de az meg kész szenvedés volt. Azt nem ehettem, amit szerettem.
Végül kezembe akadt egy könyv, ha jól emlékszem egy Yudkin nevű ember írta. Leírta, hogy alapjában véve egy biztos recept van, nem lehet tartósan több kalóriát fogyasztani, mint amennyit elégetünk. Kis mértékben lehet ugyan itt-ott ügyeskedni, de ha ez az egyensúly felborul, akkor csak görcsölés az egész. Ez megtetszett, mert nem volt benne semmi hókusz pókusz, bár ahogy emlékszem volt ott valami kalória táblázat is, de nem volt véresen komoly.
Elkezdtem azért számolgatni a kalóriákat, de aztán látszott, hogy ez egy reménytelen küzdelem lesz és abbahagytam.
A két végét figyeltem csak a folyamatnak, az evést és a súlyt. Először csak úgy sí mán letettem a sokat evésről. Kevesebbet vettem a tányérba, és ha már csak a szemem kívánta, nem vettem újra. Nagyon büszke voltam, de a mérleg nem igazán igazolt. Lassan ugyan, de a korral együtt ment felfelé a súlyom, kb. évi egy kilót. Akkor húztam egy vonalat magamban és azt mondtam, hogy megállunk, nem lehetek több a reggel mért 78 kilónál. Amíg rendszeresen sportoltam, addig tudtam tartani, de amikor egy sérülés miatt 45 évesen abbahagytam, kezdtem 80 fölé menni. Ekkor néha már úgy szorított a nadrágszíjam, hogy kifejezetten kellemetlen volt és rosszul is éreztem magam a bőrömben. Trehány érzés volt. A szorítás mértékéből meg tudtam állapítani, hogy hány kiló lehetek és ennek hasznát is vettem akkor, amikor nem volt elérhető közelségben mérleg. Esténként mértem magam, volt mikor írtam is a súlyomat, sőt egy időben még a mérés előtt feljegyeztem, hogy hány kiló leszek. Egyre inkább eltaláltam, de volt, amikor alaposan mellétrafáltam. Főleg akkor, amikor futtában, különböző büfékben ettem ezt azt. Ezeket valahogy sosem tudtam főétkezésnek tekinteni, és ezért a főétkezések során emiatt nem ettem kevesebbet.
Kézen fekvő volt a következő lépés, lemondok a mindenféle utcai falatokról. Ám ezt nem tudtam megtenni. Lemondtam, aztán még öt sarok múlva is korgott a gyomrom, ha meg megadtam magam, akkor az önvád támadott.
A fogyás fejben kezdődik, és a mérlegen végződik! Az evés a közgondolkodásban hashoz kötődik és a fogyás sem kifejezetten gondolati tevékenység. Márpedig egy helyes testsúlyt fenntartó egyéni viselkedés jelentősen befolyásolja az életünket. Kihat a napirendünkre, vásárlási szokásainkra, pénztárcánkra. Valódi célja nem a fogyás, hanem a helyes testsúly fenntartása, a hízás elkerülése. Ez pedig minimum önfegyelmet kíván, aminek manapság nincs nagy keletje. A hirtelen jött zseniális ötletek, a spontánnak álcázott jópofaság mellett, szinte szégyellnivalónak hat a gondos tervezés, előrelátás Szóval a fejünkben kell rendet tenni, és ehhez nem elég egy gyors döntés. Jó világossá tenni, hogy mi nekünk a megfelelőnek tartott testsúly, és mennyire fontos nekünk. Az rögtön érzékelhető, hogy nem ehetünk akármit és akármennyit. Sejthető az is, hogy illik majd mozognunk néha. Mindezt úgy, hogy ne „haljunk bele"
Ki kell tapasztalnunk magunkat, számba kell vennünk a várható nehézségeket, a gátló és segítő körülményeket. Vissza tudom-e fogni magam, amikor a környezetem az evés kultuszának él.
Persze nem lehet mindent előre látni, sok esemény váratlanul jön, sok elöl nem is tudunk kitérni, meg nem is érdemes.
Saját tapasztalatom szerint nekem a döntő lökést az egyszerű fürdőszobai mérleg adta meg. Először megdöbbentem, mikor láttam, hogy mást mutat, mint én hittem. Volt, hogy teleettem magam és másnap reggel nem mutatott többet. Volt, hogy szerintem alig ettem és plusz kilókat mutatott.Rá kellett jönnöm, hogy még a napközbeni evéseimre sem emlékszem jól, és gyakorlatilag a főétkezések mennyisége alapján mondom, hogy sokat vagy keveset ettem. Próbáltam előre étkezési programokat készíteni, de rendre nem tudtam betartani. Aztán próbáltam meghatározni, hogy mit ehetek és mit nem, de az meg kész szenvedés volt. Azt nem ehettem, amit szerettem.
Végül kezembe akadt egy könyv, ha jól emlékszem egy Yudkin nevű ember írta. Leírta, hogy alapjában véve egy biztos recept van, nem lehet tartósan több kalóriát fogyasztani, mint amennyit elégetünk. Kis mértékben lehet ugyan itt-ott ügyeskedni, de ha ez az egyensúly felborul, akkor csak görcsölés az egész. Ez megtetszett, mert nem volt benne semmi hókusz pókusz, bár ahogy emlékszem volt ott valami kalória táblázat is, de nem volt véresen komoly.
Elkezdtem azért számolgatni a kalóriákat, de aztán látszott, hogy ez egy reménytelen küzdelem lesz és abbahagytam.
A két végét figyeltem csak a folyamatnak, az evést és a súlyt. Először csak úgy sí mán letettem a sokat evésről. Kevesebbet vettem a tányérba, és ha már csak a szemem kívánta, nem vettem újra. Nagyon büszke voltam, de a mérleg nem igazán igazolt. Lassan ugyan, de a korral együtt ment felfelé a súlyom, kb. évi egy kilót. Akkor húztam egy vonalat magamban és azt mondtam, hogy megállunk, nem lehetek több a reggel mért 78 kilónál. Amíg rendszeresen sportoltam, addig tudtam tartani, de amikor egy sérülés miatt 45 évesen abbahagytam, kezdtem 80 fölé menni. Ekkor néha már úgy szorított a nadrágszíjam, hogy kifejezetten kellemetlen volt és rosszul is éreztem magam a bőrömben. Trehány érzés volt. A szorítás mértékéből meg tudtam állapítani, hogy hány kiló lehetek és ennek hasznát is vettem akkor, amikor nem volt elérhető közelségben mérleg. Esténként mértem magam, volt mikor írtam is a súlyomat, sőt egy időben még a mérés előtt feljegyeztem, hogy hány kiló leszek. Egyre inkább eltaláltam, de volt, amikor alaposan mellétrafáltam. Főleg akkor, amikor futtában, különböző büfékben ettem ezt azt. Ezeket valahogy sosem tudtam főétkezésnek tekinteni, és ezért a főétkezések során emiatt nem ettem kevesebbet.Kézen fekvő volt a következő lépés, lemondok a mindenféle utcai falatokról. Ám ezt nem tudtam megtenni. Lemondtam, aztán még öt sarok múlva is korgott a gyomrom, ha meg megadtam magam, akkor az önvád támadott.
Végül átvágtam a gordiuszi csomót és egy főétkezésről mondtam le. Ez persze nem ment volna a párom nélkül, hiszen az egész napirendet megváltoztatta. Kiderült, hogy ez a folyamat nem csak magánügy. Az ebédet egybevettük a vacsorával és az összevont étkezés időpontja délután 5-6 óra közé került. Ezzel akkora kalória mínusz tartalékot csináltunk, hogy bűntudat nélkül ehettünk kisebb étkeket.
Mikor már úgy éreztem, hogy ura vagyok a súlyomnak, elkezdtem reggel is mérni, meg este is. Nagyjából 1 kilóval voltam súlyosabb esténként, mint reggel. Ha ennél nagyobb volt a különbség, akkor az azt jelentette, hogy már este el tudom rontani a holnapot, de ez csak holnap reggel látszik. Két elrontott nap után már a hetet sem lehetett rendezni, és végül annyit kellett volna koplalni, hogy az már lehetetlennek tűnt, és az is volt. A saját külön bejáratú testsúly kultúrámnak alaptétele lett, hogy soha nem haladhatom meg az általam meghatározott súlyhatár több mint 1 kilóval, mert ellenőrizhetetlenné válik a folyamat. Az egy kilós tűrés visszaszabályozta az étkezéseimet és segített a mérhető mértéktartásban.
Kultúrám bővült, kiterjedt a vásárlásokra. Miután biztos volt, hogy a megvásárolt élelmet meg is esszük, kezdtük redukálni a vásárlásokat. Egyre kevésbé hatott meg az ingerlő csomagolás, vagy maga az árú, mert nagyjából kialakult, hogy mire van tényleg szükség és mire nincs. A vásárlás egy bódult aktus helyett része lett a folyamatnak.
Nagyon büszke voltam magamban, de rá kellett jönnöm, hogy a sikerem nem közügy. Ekkor már az ismerőseim egy része rendes túlsúllyal élt együtt, azaz szívós, de reménytelen küzdelmet folytattak a mérleggel. Leginkább oly módon, hogy nem is álltak rá. Ha társaságban előálltam a saját egyszerű gondolataimmal, kényelmetlenül feszengtek, majd biztosítottak arról, hogy számukra közömbös a téma, és van ugyan valamennyi felesleg rajtuk, de annyi kell is. Ezt a társaság minden tagja ott helyben igazolta, sőt meg is toldotta azzal, hogy egyszer élünk. Ezt úgy jelentették, mintha én méltatlan lennék az egyszeri életre is.
TESTSÚLYKULTÚRA 3. RÉSZ
Írta: Smaroglay Ferenc
Testreszabott értékek!
Ha visszagondolok az elmúlt évek általam alkalmazott testsúlykultúrájára, nem találok nagy aranyrögöket. Csendes szívós küzdelem volt, és még azt sem mondhatom, hogy megérte, mert lám-lám…
Azt is érzem, hogy kiiratkoztam egy népes és súlyos körből és közeledtem egy másik körhöz. Még az evésnek is jobban megadom a tiszteletet. Lassabban eszek, és nem csak az emésztés miatt, hanem az alkalom tisztelete miatt is. Az életmódom eltávolított a falánkságtól, mértéktelenségtől, és észrevétlenül megtanított a mértékre. Meg arra is, hogy egyáltalán mit érdemes mérni. Felismerem és kerülöm a trendi dolgokat, mert világosan érzem, hogy le akarnak valamit nyomni a torkomon. Kerülöm a harsány jópofákat, mert érzem, hogy csináltak és valódi humor helyett legfeljebb vihognak. És kerülöm a „lazaságot" mert görcsösnek érzem.
Másképp nézem a reklámokat is. Nem ítélem el kapásból őket, van köztük hasznos, normális, érdekes és értékes is.
A többségükből azonban csak úgy árad a megvásárolható élet igénytelensége. Amikor egy szelet csokoládé „kényeztet", akkor eszembe jut, hogy elég silány szolgáltatás lehet ez a fajta kényeztetés. Amikor meg éppen egy borotvahabot „érdemlek meg" akkor rákérdeznék, hogy ugyan mivel érdemeltem ki, és ha már kiérdemeltem, miért kell fizetnem érte.
Szóval ömlik rám is az inger és akarva akaratlan elfed más, fontosabb ingereket. Ha aztán jobban a dolgok mögé tudok nézni, akkor érzékelek valamit az élet igazi tényeiből. Olvasok az egészségüzlet igazi indítékairól, gyógyszer történetekről, a táplálékok körüli tudnivalókról.
Testreszabott értékek!Ha visszagondolok az elmúlt évek általam alkalmazott testsúlykultúrájára, nem találok nagy aranyrögöket. Csendes szívós küzdelem volt, és még azt sem mondhatom, hogy megérte, mert lám-lám…
Azt is érzem, hogy kiiratkoztam egy népes és súlyos körből és közeledtem egy másik körhöz. Még az evésnek is jobban megadom a tiszteletet. Lassabban eszek, és nem csak az emésztés miatt, hanem az alkalom tisztelete miatt is. Az életmódom eltávolított a falánkságtól, mértéktelenségtől, és észrevétlenül megtanított a mértékre. Meg arra is, hogy egyáltalán mit érdemes mérni. Felismerem és kerülöm a trendi dolgokat, mert világosan érzem, hogy le akarnak valamit nyomni a torkomon. Kerülöm a harsány jópofákat, mert érzem, hogy csináltak és valódi humor helyett legfeljebb vihognak. És kerülöm a „lazaságot" mert görcsösnek érzem.
Másképp nézem a reklámokat is. Nem ítélem el kapásból őket, van köztük hasznos, normális, érdekes és értékes is.A többségükből azonban csak úgy árad a megvásárolható élet igénytelensége. Amikor egy szelet csokoládé „kényeztet", akkor eszembe jut, hogy elég silány szolgáltatás lehet ez a fajta kényeztetés. Amikor meg éppen egy borotvahabot „érdemlek meg" akkor rákérdeznék, hogy ugyan mivel érdemeltem ki, és ha már kiérdemeltem, miért kell fizetnem érte.
Szóval ömlik rám is az inger és akarva akaratlan elfed más, fontosabb ingereket. Ha aztán jobban a dolgok mögé tudok nézni, akkor érzékelek valamit az élet igazi tényeiből. Olvasok az egészségüzlet igazi indítékairól, gyógyszer történetekről, a táplálékok körüli tudnivalókról.
És amikor aztán valaki előadja, hogy miközben a kilós jégkrémet ette mekkorát kacagott valamelyik „személyiség" tréfáján, akkor érzem, hogy ez tőlem már távoli. És amikor közeli volt, akkor is észrevétlenül közelített hozzám, mintegy becserkészett.
De most már nem vagyok áldozat.
TESTSÚLYKULTÚRA 4. RÉSZ
Írta: Smaroglay Ferenc
Mi legyen a fejben és aztán a mérlegen… Kezdjük az egyszerűbbel, a mérleggel, az mindenképp kell. Általában szokott is lenni minden háztartásban, valamelyik sarokban. Mostantól főszereplővé válik, és úgy kell rá tekinteni, mint egy fontos partnerre. Ha esetleg venni kell, akkor nem kell túlzásokba esni, elég egy egyszerű, nem drága darab. Az viszont fontos, hogy 10 dkg pontossággal mérjen, és jól látható legyen a skálája vagy a kijelzője még sötétben is. Ha van memóriája az jó, de nem feltétlen szükséges. Az elhelyezés viszont sokat számít. Ha mindig el kell tenni, majd elővenni, akkor az egy idő után nyűgössé válhat, és magától elhagyódik.
A mérleget néhányan szeretik kihagyni, mondván, hogy ők megérzik pontosan a súlyukat. Próbálják ki, és meglátják, hogy mennyire nem érzik meg. Mások a barátnőkben, hozzátartozók véleményében bíznak. Beszélgetni tényleg hálás a téma, de eredményt ne várjunk tőle. Ha jobban fogytunk, mint a barátnő, akkor esetleg megkérdezik, mi van veled csak nem vagy beteg?A mérleg csak mér, de azt jól.
Ő a hardver, a többi a szoftver, amit mi írunk magunknak.
Először is gondolkozzunk el azon, hogy akarunk-e fogyni/hízni és miért. Mit várunk attól, ha beállítjuk a testsúlyunkat? Egészségesebbek leszünk, jobban tetszünk másnak, kevesebbet költünk élelmiszerre, beleférünk a ruhánkba? Ha ezeket nem gondoljuk végig, akkor lehet szándék és lehet folyamat is, de nem lesz kultúra. Hiányzik az a rendszer, amely képes megadni a visszajelzéseket. Azon kívül kellemetlen meglepetéseket is okozhat, mert például egy jelentős testsúly változás járhat a teljes ruhatárunk lecserélésével. Ezt nem biztos, hogy bírja a büdzsé. Aztán sem biztos, hogy a vásárlási, étkezési szokások megváltozásához rögtön tapsol a család.
De azért a nehézségeket ne használjuk fel önmagunk eltántorítására, lépjünk csak tovább.Ha látunk értelmes okot és általában szokott lenni, akkor jön a mennyi.
A számunkra ideális testsúly valójában egy saját kívánság. Vannak ökölszabályok, ilyen a testtömegindex, aztán a testmagasságból levonni 1 métert és a maradék kilóban, illetve ez csökkentve még 10%-al. Ez mind szép, de ha öt kilónál több a különbség a tényleges és a vágyott között, akkor az ijesztő, ami pedig ijesztő az hamarosan reménytelenné válik.
Szóval tűzzünk ki inkább egy-két kiló fogyást, aztán majd meglátjuk.
Tapasztalatom szerint egy kiló tartós leadásához kell legalább egy hónap. Ez napi három-négy, heti 25 deka. Nem sok, de lehet vele szenvedni. Mégpedig azonnal. Ha elodázzuk, akkor biztos a kudarc.
Tehát az első napon reggel üresen a mérlegre állunk és egy papírra felírjuk a dátumot, az időpontot és a súlyunkat. Aztán valamennyi torna, és utána reggeli. A tornázás fontos, de abban bízni, hogy majd mozgással leküzdjük a kilókat, hiú ábránd. Ahhoz annyit kellene mozogni, mint egy kiscsoportos óvodásnak.
Csak annyit együnk, amennyi az éhségérzet kioltásához elég. Ezt elég nehéz megérezni, főleg ha ellenérdekeltek is vagyunk. A legcélszerűbb előre kiadagolni és csak annyit tenni magunk elé, amennyit a reggelire szánunk. Erre jól bevált az előre csomagolt étel pld a dobozos joghurt, kisadag vaj, lekvár stb. A svédasztal hatásos, de garantáltan túlevéshez vezet. Úgy reggelizzünk, hogy már a következő étkezésre gondoljunk. Ha tudjuk, hogy bőséges ebéd lesz, akkor kevesebbet. Ha kisgyerek anyukája tudja, hogy gyerek által meghagyott ennivalót rendszeresen ő eszi meg, akkor azt is kalkulálja bele. Ha elérjük, hogy a szokásosnál kevesebbet ettünk az már fél győzelem.
Utána jön az ebéd ugyanilyen elvek szerint. Ez már nehezebb, mert nemigen van előreporciózási lehetőség. Van azonban egy jó mérték, a saját tányérunk. Ha nem szedjük csordultig, nem repetázunk, akkor nagyjából rendben lesz, és megint győztesen kelhetünk föl az asztaltól. Külön figyelmet érdemel az napközbeni ivás. A csinált italok általában tartalmaznak kalóriákat, azaz olyan mintha ennénk. A legjobb a jó ivóvíz, vagy az ásványvíz.A legnehezebb ügy a vacsora. Az majdnem biztos, hogy a hivatalos vacsora után még eszünk valamit, szóval ennyivel eleve csökkentsük a vacsora adagot. A vacsora utáni valami, tényleg valami legyen pld. alma és semmiképpen se mogyoró, chips, édesség. Ezeket ugyanis nem lehet abbahagyni és ezzel aztán romba is dől az egész nap. Rosszabb esetben a holnap is.
Lefekvés előtt ismét mérés, feljegyzés.
Ezzel el is múlt az első nap, és következő reggel jön a mérleg és a mért súly feljegyzése. Valószínűleg semmiféle csökkenést nem fog mutatni, de ha már nem gyarapodtunk, van esély.
Egy hét múlva várható érezhető hatás addig tessék ingyen kitartani.
Bíztatás!
Írta : Smaroglay Ferenc dátum: 2008-05-26 18:32:36
Kedves Hozzászólók!
Tényleg nehéz. De nehéz az iskola is, a gyereknevelés is, És nem kell rögtön kilókat fogyni, csak kezdjétek el..
