2017. június 18., vasárnap

MERJ SZERETNI: 40 nap a szeretet iskolájában-SZERELEMPRÓBA

SZERELEMPRÓBA-FIREPROOF (TŰZBIZTOS HÁZASSÁG)


A film címe nem arra utal, hogy a házasságot soha nem éri tűz, hanem arra, hogy ha jön, ki lehet védeni. Minden házasságot érnek "tüzek", és a védekezéshez a házastársaknak tudniuk kell, hogy a szeretet, az elkötelezettség inkább döntés, mintsem érzelem" - fogalmaz a rendező, Alex Kendrick.

"Amerikában támadják, gyengítik és megpróbálják újradefiniálni a házasságot. Ez a film arról szól, hogy a házasságot tisztelni kell, és érdemes érte küzdeni. A házasság a társadalom tartópillére; ha összeomlik, a család és a közösség omlik össze. Istennek terve van a házassággal; ezt a tervet szeretnénk újra méltó módon felmutatni."
"Mindannyian egyetértünk abban, hogy a házasságot, amely alapvető a család és a társadalom szempontjából, Isten alkotta, ezért tisztelni kell. A házasság Krisztusnak és az egyháznak képe, amelyért életét adta. Nem nézhetjük tétlenül, hogy a világ leértékelje és folyamatosan támadja azt, ami Isten szemében szent. Nagy áldás volt, hogy együtt dolgozhattunk. A siker a közös munka gyümölcse. Imádkozunk azért, hogy Isten dicsőségét szolgálja, és megváltoztassa népünk gondolkodását."
"A film óriási visszhangot váltott ki. A moziban a vetítés végén sok pár könnyek közt öleli át egymást. A bemutató utáni napok óta több száz e-mailt kaptunk az ország minden részéből. A film hatására több pár elnapolta a válópert. Egy házaspár új jegygyűrűt vett, kifejezve, hogy megújítják Istennel és egymással kötött szövetségüket. Vannak, akik bocsánatot kértek és kiengesztelődtek egymással. Boldoggá tesz, hogy Isten működik, és megváltoztatja az emberek életét" - mondta Kendrick.
A 40 napos kaland
Könyv ajánlónkban olvashatsz a "merj szeretni!" című kalandról, amelyet Caleb végigvitt.


FILM link:
https://gloria.tv/video/ZoeiHXNXC8SF2yU9gJRYcczKq


Charles H. Spurgeon-Isten ígéreteinek tárháza-Maga Isten munkálkodik

"De most fölkelek, mondja az Úr, most fölmagasodom és fölemelkedem!" (Ézs 33,10) 

Amikor a romboló ellenség olyanná tette az országot, mintha sáskajárás pusztított volna, és a védők leültek és sírtak, mint az asszonyok, akkor az Úr maga jött segítségükre. Mikor kihaltak a Sionba vezető utak, és Básán és Kármel olyanná lett, mint az elvadult szőlőskert, akkor fölemelkedett az Úr. Isten megmutatta hatalmát nyomorúságba került népe között, mert a szorongatottak keresték orcáját és bíztak benne. Még inkább megmutatta erejét, amikor - imáikra válaszolva - fölkelt, hogy megszabadítsa őket és legyőzze ellenségeiket.

Szenvedéssel teli nap vár ma ránk? Számítsunk arra, hogy az Úr megdicsőíti magát és szabadulást ad. Buzgón hozzá könyörgünk? Éjjel és nappal kiáltva? Akkor közel van már kegyelmének órája. Isten idejében kel föl, akkor, amikor leginkább megmutathatja dicsőségét. Jobban is vágyakozunk arra, hogy Őt dicsőíthessük, mint a saját szabadulásunkra. Legyen Övé a dicsőség, és már teljesült is legfőbb kívánságunk.

Uram, segíts meglátnunk, hogy Te munkálkodol, mert csak így tudunk szívünk teljességével dicsőíteni Téged. Add, hogy körülöttünk mindenki megláthassa, hogy milyen jó és hatalmas Isten vagy Te!

PÁRKAPCSOLAT: A NEMI ÖSZTÖN 1/2.

Amikor egy fiatal felnőtté érik, tudatára ébred a testében megjelenő új hatalmas erőnek. Ez az új erő a nemi ösztön. A nemi közösülés utáni vágyat Isten plántálta belénk. Ez nem szennyes és nem gonosz. A nemi ösztön Isten ötlete volt, nem a miénk. Olyan hormonokat ültetett belénk, amiktől a másik nem felé vonzódunk. A szexualitás az Isten által megtervezett formájában gyönyörű. Ez mindenre így áll, amit Isten teremtett.



A nemi ösztön nem bűnös, de Isten figyelmeztet, hogy uralkodnunk kell e vágy fölött. A Bibliában sokszor beszél arról, hogy tartsuk tisztán magunkat a társunk számára, akivel egy nap összeházasodunk. A nemi ösztönt az evési ösztönhöz lehetne hasonlítani. Nem bűn éhesnek lenni, de az már bűn, ha élelmet lopunk éhségünk csillapítására. Hasonlóképpen a nemi ösztön önmagában nem bűnös,

de bűnös, ha helytelen módon elégítjük ki.

Az Isten terve szerinti nemi ösztön

Isten minden élőlényt a szaporodás képességével teremtett. Az állatok erős nemi ösztöne összehozza a hímet és a nőstényt, hogy párosodjanak. Azonban az állatok esetében a nemi ösztön bizonyos időszakokhoz van kötve. A nőstény csak akkor fogadja a hímet, mikor a termékeny időszakban van. Máskor nem érdekli. Az állatoknál a párosodást Isten csak szaporodás céljából teremtette.

Az emberi lényeknél ez másképp van. Isten szaporodási eszköznek is adta, de a férj és feleség közötti szeretet legteljesebb kifejezésére is szolgál. Isten más formában is teremthetett volna minket. Megtehette volna, hogy belénk is csak időszakos nemi ösztönt ültet, mint az állatokba, de ez csak korlátozott szexuális élvezetet nyújtott volna. Állandó kielégülést kívánó nemi ösztönnel is teremthetett volna, de ez elviselhetetlenné tette volna az életet.

Isten egy harmadik, az előző kettőnél jobb megoldást tartogatott számunkra. Olyan lappangó nemi ösztönnel teremtett, amit inger hoz működésbe. Ez azt jelenti, hogy férj és feleség élhet úgy egymás mellett, hogy nem a nemi vágyaik irányítják őket. De a megfelelő időben felkelthetik egymás nemi vágyát. Házasságon belül a férj és a feleség nemi vágyukat Isten törvényének megszegése nélkül elégíthetik ki nemi közösüléssel.

Ezt Isten így akarta


Ugyanezek az erős vágyak és szenvedélyek házasságon kívül is felébreszthetők. E vágyaknak azonban nincsen "jogos" levezetési formája. Ha nem elégülnek ki, csalódottságot okoznak, ha viszont igen, az paráznaság, egyike a legpusztítóbb bűnöknek, amibe az ember beleeshet. Ezért óv a Biblia a nemi ösztön házasságon kívüli felébresztésétől.

A nemi ösztön hasonlítható egy gőzkazánhoz. Ha a kazánban tüzet gyújtunk, a benne lévő víz gőzzé alakul. Ez a gőz hatalmas nyomást idéz elő, de egy kivezetés megfelelő módon vezeti le az energiát. Így az használható turbinameghajtásra, elektromosság termelésére. Ha azonban nem gondoskodunk kivezetésről, és úgy gyújtunk be, a kazán felrobban.

A szexualitás Isten csodálatos ajándéka, de ne gyújtsd meg a nemi szenvedély tüzét, hacsak
nincs meg a megfelelő kivezetés a felgyülemlő félelmetes testi és érzelmi nyomásra. Az egyetlen biztos és helyes levezetés, amit a Biblia elismer, a házasság. Házasságon kívül helytelen felébreszteni és ingerelni a nemi vágyakat.

Érzéki képek nézegetése, nemi vágyat felébresztő videók nézése, szexjelenetekkel tűzdelt filmek nézése - mind olyan dolgok, amelyek meggyújtják a nemi szenvedély tüzét. A Biblia óva int ettől:
"a testet ne tápláljátok kívánságokra." (Rómabeliekhez írt levél 13:14)

A szex soha nem kötelező
Tudnunk kell, hogy minden káros utóhatás nélkül ellene lehet állni a nemi ösztönnek. A nemi ösztön abban különbözik az evési ösztöntől, hogy amíg evés nélkül nem maradsz sokáig életben, a nemi ösztönnek következmények nélkül bármeddig nemet mondhatsz. Kétségtelen, a szexualitásnak fontos szerepe van, de nem elengedhetetlen az élet élvezéséhez.
Előfordulhat, hogy egy fiút annyira felizgat a csókolózás, simogatás, hogy sürgeti a lányt: "Ha már eddig eljutottunk, muszáj engedned!" Ez úgy hangzik, mintha valami szörnyűség történne vele, ha a lány nem adja be a derekát. De ez nem így van. Semmi baja sem lesz, ha nem elégülnek ki a vágyai. Viszont egyáltalán nem vall bölcsességre, ha eddig fajulnak a dolgok.

Most a fiúkhoz szólok. A fiúknak felnőtté érés idején erős nemi vágyaik vannak. Testük százezrével termeli és tárolja a spermát. Ha egy fiú házasság előtt tiszta életet él, időről időre megtelik a "raktár". Isten úgy tervezte az emberi testet, hogy amikor ez történik, a felesleget a test kiüríti alvás közben. Ezt hívják pollúciónak vagy magömlésnek. Ez teljesen normális és egyáltalán nem kell szégyellni. Ehelyett inkább köszönd meg az Úrnak az általa nyert megkönnyebbülést.
Az Úr Jézus tanítása a testi vágyakrólAz Úr Jézus keményen beszélt erről: "aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele." (Máté 5:28) Azaz nem kell elkövetned magát a házasságtörést ahhoz, hogy vétkessé válj ebben a bűnben. Ha megkívánsz egy nőt, már elkövetted a házasságtörést. Dávid Isten hű szolgája volt. A Zsoltárok közül sokat ő írt. Ő volt Izrael népének legnagyobb királya. Egyszer felülkerekedett rajta a testi vágy, és két nagyon súlyos bűnt követtett el.
Talán azt gondolod, ilyen nem történhet meg veled. De megtörténhet. Dávid "lelki óriás" volt, mégsem volt elég erős ahhoz, hogy legyőzze a testi vágyat, mert engedte, hogy szenvedélye úrrá legyen rajta. Te sem leszel képes felülkerekedni testi vágyaidon, ha hagyod, hogy felébredjen a szenvedélyed. Senki nem tud hosszabb ideig ellenállni a nemi ingerlésnek.

PÁRKAPCSOLAT: A NEMI ÖSZTÖN 2/2.

PÁRKAPCSOLAT: A NEMI ÖSZTÖN 1/2.

PÁRKAPCSOLAT: A NEMI ÖSZTÖN 2/2.

A nemi ösztön nem bűnös, de Isten figyelmeztet, hogy uralkodnunk kell e vágy fölött. A Bibliában sokszor beszél arról, hogy tartsuk tisztán magunkat a társunk számára, akivel egy nap összeházasodunk. A nemi ösztönt az evési ösztönhöz lehetne hasonlítani. Nem bűn éhesnek lenni, de az már bűn, ha élelmet lopunk éhségünk csillapítására. Hasonlóképpen a nemi ösztön önmagában nem bűnös, de bűnös, ha helytelen módon elégítjük ki.

Az Isten terve szerinti nemi ösztön:
Isten minden élőlényt a szaporodás képességével teremtett. Az állatok erős nemi ösztöne összehozza a hímet és a nőstényt, hogy párosodjanak. Azonban az állatok esetében a nemi ösztön bizonyos időszakokhoz van kötve. A nőstény csak akkor fogadja a hímet, mikor a termékeny időszakban van. Máskor nem érdekli. Az állatoknál a párosodást Isten csak szaporodás céljából teremtette.

Az emberi lényeknél ez másképp van. Isten szaporodási eszköznek is adta, de a férj és feleség közötti szeretet legteljesebb kifejezésére is szolgál. Isten más formában is teremthetett volna minket. Megtehette volna, hogy belénk is csak időszakos nemi ösztönt ültet, mint az állatokba, de ez csak korlátozott szexuális élvezetet nyújtott volna. Állandó kielégülést kívánó nemi ösztönnel is teremthetett volna, de ez elviselhetetlenné tette volna az életet.

Isten egy harmadik, az előző kettőnél jobb megoldást tartogatott számunkra. Olyan lappangó nemi ösztönnel teremtett, amit inger hoz működésbe. Ez azt jelenti, hogy férj és feleség élhet úgy egymás mellett, hogy nem a nemi vágyaik irányítják őket. De a megfelelő időben felkelthetik egymás nemi vágyát. Házasságon belül a férj és a feleség nemi vágyukat Isten törvényének megszegése nélkül elégíthetik ki nemi közösüléssel. Ezt Isten így akarta.

Ugyanezek az erős vágyak és szenvedélyek házasságon kívül is felébreszthetők. E vágyaknak azonban nincsen "jogos" levezetési formája. Ha nem elégülnek ki, csalódottságot okoznak, ha viszont igen, az paráznaság, egyike a legpusztítóbb bűnöknek, amibe az ember beleeshet. Ezért óv a Biblia a nemi ösztön házasságon kívüli felébresztésétől.

A szexualitás Isten csodálatos ajándéka, de ne gyújtsd meg a nemi szenvedély tüzét, hacsak nincs meg a megfelelő kivezetés a felgyülemlő félelmetes testi és érzelmi nyomására. Az egyetlen biztos és helyes levezetés, amit a Biblia elismer, a házasság. Házasságon kívül helytelen felébreszteni és ingerelni a nemi vágyakat.
Érzéki képek nézegetése, nemi vágyat felébresztő magazinok olvasása, szexvideók nézegetése, sőt bizonyos típusú zenék és videó Klippek - mind olyan dolgok, amelyek meggyújtják a nemi szenvedély tüzét. A Biblia óva int ettől:"a testet ne tápláljátok kívánságokra." (Rómabeliekhez 13:14)
A szex soha nem kötelező!
Előfordulhat, hogy egy fiút annyira felizgat a csókolózás, simogatás, hogy sürgeti a lányt: "Ha már eddig eljutottunk, muszáj engedned!" Ez úgy hangzik, mintha valami szörnyűség történne vele, ha a lány nem adja be a derekát. De ez nem így van. Semmi baja sem lesz, ha nem elégülnek ki a vágyai. Viszont egyáltalán nem vall bölcsességre, ha eddig fajulnak a dolgok.
Most a fiúkhoz szólok. A fiúknak felnőtté érés idején erős nemi vágyaik vannak. Testük százezrével termeli és tárolja a spermát. Ha egy fiú házasság előtt tiszta életet él, időről időre megtelik a "raktár". Isten úgy tervezte az emberi testet, hogy amikor ez történik, a felesleget a test kiüríti alvás közben. Ezt hívják pollúciónak vagy magömlésnek. Ez teljesen normális és egyáltalán nem kell szégyellni. Ehelyett inkább köszönd meg az Úrnak az általa nyert megkönnyebbülést.
ISTEN SZABÁLYAI A SZEXUALITÁSRA
A szexualitás csodálatos ajándéka védelmére érdekében Isten parancsolatokat és szabályokat állított fel.
1. Ne csábíts másokat bűnre!
A Biblia kijelenti: bűn, ha egy férfinek parázna gondolatai vannak egy nőről. De ugyanígy az is bűn, mikor egy nő szándékosan úgy öltözködik és viselkedik, hogy a férfiben ilyen gondolatokat ébresszen.
2. Ne hagyd, hogy mások bűnre kényszerítsenek! Jézus mondta: "Aki bűnt követ el, szolgája a bűnnek."Az erkölcstelen emberek abban keresik az élvezetet, hogy másokkal lefekszenek. Szabadnak hiszik magukat, azt tesznek, amit akarnak, közben bűneikhez vannak láncolva. A Biblia ezt így mondja: "Szabadságot ígérnek nekik, bár maguk a romlottság szolgái, mert mindenki rabja lesz annak, ami legyőzte." (2Péter 2:19)
3. Kerüld a paráznaságot!A paráznaság önkéntes nemi kapcsolat egy össze nem házasodott nő és egy férfi közt. Ennek a bűnnek katasztrófális következményei vannak. A Biblia ezt mondja: "A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik." (1Korinthus 6:13,18)
4. Kerüld az abnormális nemi vágyat!Minden eltérés a normális férfi-nő nemi kapcsolattól helytelenül használja és visszaél az Istentől kapott nemiséggel. Isten ezt mondja:("Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, utálatosságot követnek el mindketten." 3Mózes 20:13) Isten az elburjánzott homoszexuális gyakorlat miatt pusztította el Sodomát és Gomorát. Ez legyen minden istentelenül élőnek figyelmeztetés. (2Péter 2:6)
5. Ne kacérkodj!
Ezzel más nemi vágyait ébresztenéd fel, amelyeket kielégítésére nem vagy jogosult.
6. Tartsd magad tisztán!
Kerülnöd kell az erkölcstelenség minden formáját! Nem adhatsz nagyobb ajándékot jövendő férjednek vagy feleségednek, mikor összeházasodtok, mint a tisztaságodat. Ez ugyanúgy vonatkozik a fiúkra, mint a lányokra.
7. Ne add oda vagy vedd el azt, ami egy napon egy másik személyt illet meg!

Többek között ezért is rossz a paráznaság. Az a lány, aki feladja tisztaságát, másnak adja, ami egyedül jövendő férjét illetné. A fiú ugyanúgy bűnös, mert ő meg elveszi azt, ami nem az övé. Isten elítéli azokat, akik ezt teszik: "senki túlkapásra ne vetemedjék, és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért." (1Thesszalonika 4:6)
8. Kerüld a testi vágyat felgerjesztő dolgokat!
A Biblia figyelmeztet: "Az ifjúkori kívánságot pedig kerüld!" (2Timótheus 2:22) Az ember teljesen elfordul attól, ami testi vágyat csigázhat fel. A testi vágy ártalmatlannak tűnhet, de valójában halálos ellenség. A Biblia így mondja:  ("Vihet-e valaki tüzet a keblében úgy, hogy meg ne gyulladjon a ruhája? Vagy járhat-e valaki parázson úgy, hogy a lába meg ne égjen?"Példabeszédek 6:27-28) Ahogy nem tudsz tűzben járni a megégés veszélye nélkül, ugyanúgy képtelen vagy hosszabb ideig a nemi ingerlésnek is ellenállni.
A nemi közösülés a szerető Isten ajándéka. Megfűszerezi a házasságot és ízt visz az életbe. Isten az áldását adta a házasságon belüli nemi közösségre: "Legyen forrásod áldott, és örülj ifjúkorodban elvett feleségednek, keblei gyönyörködtetnek mindenkor, szerelmétől mindig mámoros leszel." (Példabeszédek 5:18-19) Láthatod ezekből a versekből, hogy Isten tetszésére van a
romantika a házasságban. Ő örömét leli a boldog házasságokban és örömteli otthonokban.

Csendes percek Istennel-Cidri cica

„Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét.” 2 Tim 1:7

Ott álltam a sziklafal szélén, mindkét kezemmel a vékony rúdba kapaszkodva. Egy régi gyermekdal jutott eszembe, ahogy túl a szikla peremén a két működő vulkánból előtörő füstcsíkokat néztem.

Cidri cica, cidri cica...

El Salvadorban voltam a polgárháborúban árván maradt gyermekekkel. King Castle volt a kedvenc helyük, s egy nehéz nap végén néhány gyermek és egy segítő felcipelt engem is a káprázatos látványt ígérő sziklára.

„Ugorjon!” - kiabálták. Közben a mélyben lévő kráterre mutogattak, ami egyszerre vonzott és töltött el rémülettel. Felhívták a egy lent köröző csónakra, hogy bátorságot merítsek. Aztán egyenként megragadták a botokat, és ellökték magukat a szikláról, majd pillanatok múltán nagyot csobbantak a lenti tóban.

Munkatársaimra néztem. Egyikük sűrű fejmozdulatokkal integetett: hajrá.

Megragadtam a rudat, éreztem, hogy remegnek a térdeim. Behunytam a szemem, ellöktem magam, s egy kiáltással zuhanni kezdtem. Nagy csobbanással értem a jéghideg vízbe. Fejem fölött gyerekek kiabáltak, tapsoltak nekem. De alig hallottam őket elragadtatásomban.

Akkor ott nem is annyira magától az ugrástól féltem, mint az ismeretlentől. A folyamat néhány eleme ismerős volt: a víz, a műugrás, de a magasság és a vulkánok közelsége minden biztonságérzetemtől megfosztott.

Hasonlót éreznek néha a tinédzserek szülei. Mikor három gyermekem elmúlt tizenhat éves, hirtelen sokminden megváltozott. Voltak ismerős elemek, de egy csomó új dolog is bekerült a folyamatba: autóvezetés, találkák, a szabadság igénye. Ragaszkodni akartam a megszokotthoz. Én vagyok a főnök, az lesz, amit mondok. Nem érdekel, másoknak hányra kell otthon lenni, a te kötelező hazaérkezésed időpontja nem változik.

Egyik nap észrevettem, hogy legidősebb lányom, Leslie, elzárkózik előlem. Nagyon fájt. Tizenhat éves volt, és minden okom megvolt, hogy büszke legyek rá. Kincsként őriztem a kapcsolatunkat, ezért nagyon zavart a hallgatása.

Aztán rájöttem a probléma gyökerére. Bennem volt a hiba. Félelemből neveltem.

Cidri cica, cidri cica…

Nem azért mondtam neki nemet, mert a jelleme vagy a magatartása bizalmatlanságra adott volna okot, hanem azért, mert féltettem a rossz hatásoktól, attól, hogy elmenjen, hogy kézbe vegye a maga sorsát. Láttam néhány tinédzsert, akik részt vettek életmód-változtató programjainkon, s megijedtem tőlük. Ezért szorosabban tartottam a lányomat. Nem távolodhatott el egy arasznyira sem.

Noha húsz éven át serdülőkorú fiatalok ezreivel dolgoztam, a magaméval nagyot hibáztam. Nem gondoltam arra, hogy amikor Leslie-vel bánok, abból induljak ki, milyennek ismerem őt. Hagytam, hogy a félelem alakítsa a kapcsolatunkat.

Még ennél is rosszabb, hogy viselkedésemet úgy értelmezhette, hogy nem bízom benne.

Azon a napon felléptem a tinédzsert nevelő szülők sziklájára, és körülnéztem. Számbavettem az ismerős dolgokat. Leslie jó döntéseket szokott hozni. Lassan nővé érik. Nem volt tökéletes, de nagyon igyekezett a helyes úton járni, nem az én kedvemért, hanem saját meggyőződéséből.

Néha rémisztő dolog szülőnek lenni. Lazítani a gyeplőn nagyon nehéz, de egyik legfontosabb hozzávaló a magabiztos, jellemes felnőtté válás receptjében.

De mi van, ha visszaél a bizalmammal? Ereszd el a gyeplőt. Engedd, hogy vállalják a felelősséget tetteikért. Aztán hagyd, hogy visszanyerjék a bizalmat.

Ma már Leslie 28 éves férjes asszony, ügyvéd, várja első gyermekét. Szívesen mondanám, hogy azóta soha nem féltem szülőként, ám ez egyszerűen nem lenne igaz. De legalább helyén tudom kezelni a félelmemet: nem más az, mint egy hasztalan reakció, ami eltorzítja a valóságot, elhomályosítja a döntéshozatalt.

Azzal, hogy hátraléptem, s egészében tekintettem át a képet, lehetővé vált, hogy igent mondjak a fejlődési lehetőségekre – esélyt adjak magamnak szülőként és a gyermekemnek serdülőként.




Édes Istenem, segíts, hogy tisztán lássam a gyermekemet. Ha korlátokat kell felállítanom, add, hogy szeretettel és bölcsességgel tegyem. Ha itt az idő arra, hogy bátorítsam gyermekem önálló fejlődését, nyújtózkodását, hadd legyek elég bátor, hogy elengedjem. Köszönöm Neked gyermekem sorsát. Köszönöm, hogy van egy terved serdülő gyermekem életére. Ebben a tervben akarok bízni. Jézus nevében, Amen.

(Encouragement for today, 2010.06.17., T. Suzanne Eller. www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

Igei megvallások-Az Igét jelek és csodák követik

Prédikálom az Evangéliumot az egekből küldött Szent Szellem által. (1Pét. 1,12.)

 




Hálát adok az én Istenemnek mindenkor az Isten ama kegyelméért, mely nékem a Krisztus Jézusban adatott, mivelhogy mindenben meggazdagodtam Őbenne, minden beszédben és minden ismeretben. (1Kor. 1,4–5.)

Az én beszédem és az én prédikálásom Szellemnek és erőnek megmutatásában áll. (1Kor. 2,4.)

Prédikálok oly beszédekkel, amelyekre a Szent Szellem tanít. (1Kor. 2,13.)

Bátran prédikálok az Úrban, aki bizonyságot tesz az Ő kegyelmének Igéje mellett, és megadja, hogy jelek és csodák történjenek az én kezeim által. (Csel. 14,3.)

Nagy erővel teszek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem van rajtam. (Csel. 4,33.)

Az Isten előtt a Krisztusban szólok a szentek épülésére. Tisztán, sőt Istenből szólom Isten Igéjét Isten előtt a Krisztusban. (2Kor. 12,19. 2,17.)

Én az Istenből való Szellemet kaptam a szívembe, hogy megismerjem azokat, amiket Isten kegyelemben ajándékozott nekem. Ezeket szólom is, nem emberi bölcsesség tanította szavakkal, hanem a Szellem tanításaiban, szellemiekhez szellemieket kapcsolva. (1Kor. 2,12–13.)

Adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ismertessem meg az Evangélium titkát, hogy bátran szóljak arról, amiképpen kell szólanom. (Ef. 6,19–20.)

Velem együtt tesz bizonyságot az Úrról az én Istenem, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőmegnyilvánulással s a Szent Szellem ajándékainak szétosztásával az Ő akarata szerint. (Zsid. 2,4.)

Hatalmad által add a Te szolgádnak, hogy teljes bátorsággal szóljam a Te beszédedet, a Te kezedet nyújtsd ki gyógyításra, és add, hogy jelek és csodák történjenek a Te szent Fiadnak, Jézusnak neve által. (Csel. 4,29–30.)

Szent Szellemmel, hittel, erővel és bölcsességgel teljes vagyok, ezért senki sem állhat ellen a bölcsességnek és a Szent Szellemnek, amely által szólok. Az Úr nagy csodákat és jeleket cselekszik a nép között. (Csel. 6,3. 5. 8. 10.)

Hatalmat adott nekem az Úr, hogy kígyókon és skorpiókon tapodjak, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nekem. (Luk. 10,19.)

Jézus hatalmat adott nekem a tisztátalan szellemek felett, hogy kiűzzem azokat, és gyógyítsak minden betegséget és minden erőtlenséget. (Mát. 10,1.)

Az én evangéliumom nem áll csak szóban, hanem isteni erőkben is, Szent Szellemben is, sok bizodalomban is. (1Thess. 1,5.)

Imádkozom, hogy az Isten nyissa meg előttem az Ige ajtaját, hogy szólhassam a Krisztus titkát, hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nékem szólnom kell. (Kol. 4,3–4.)

És az Isten Igéje növekedik; és sokasodik nagyon a tanítványok száma, és nagyon sokan követik a hitet. (Csel. 6,7.)

Növekedik és terjed az Úrnak Igéje az egész országban. Az Úrnak Igéje erősen növekedik és hatalmat vesz. (Csel. 12,24. 13,49. 19,20.)

Szakaszd meg az egeket, Uram, és szállj alá, hogy az orcád előtt a hegyek megolvadjanak, hogy nevedet ellenségeidnek megjelentsd, hogy Előtted reszkessenek a népek, hogy cselekedj rettenetes dolgokat, hogy leszállj és orcád előtt a hegyek megolvadjanak. Hogy elébe menj annak, aki örvend és igazságot cselekszik, akik a Te útjaidban megemlékeznek Rólad! (Ésa. 64,1–5.)

Mikor szólom az Igéket, leszáll a Szent Szellem mindazokra, akik hallgatják e beszédet, és kitöltetik a Szent Szellem ajándéka. (Csel. 10,44–45.)

Krisztus cselekszik általam szóval és tettel, jelek és csodák ereje által, az Isten Szellemének ereje által. (Róm. 15,18–19.)

Ha szólok, mintegy Isten Igéit szólom, ha szolgálok, azzal az erővel szolgálok, amelyet Isten ád: hogy mindenben dicsőíttessék az Isten a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom örökkön örökké! Ámen. (1Pét. 4,11.)

Prédikálok, és az Úr együtt munkál az Igével, és megerősíti azt a jelek által, amelyek követik. (Márk 16,20.)

Az Úrnak Szelleme van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az Evangéliumot hirdessem. (Luk. 4,18.)

Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit. (Zsolt. 118,17.)

Az Úr mellém áll és erőt önt belém, megerősít engem, hogy általam az igehirdetés teljességre jusson, és meghallják a nemzetek mind; és kiragadott az oroszlán szájából. Kiragad engem az Úr a gonosz minden munkájából, és megtart az Ő mennyei országára. (2Tim. 4,17–18.) Ámen.

MIÉRT VÁRJATOK HÁZASSÁGKÖTÉSIG? 2/2.

A házasság előtti nemi kapcsolat rossz házasságba kergethet. Ha valakivel házasság előtt szexuális kapcsolatot létesítesz, azt hiszed, megtaláltad az igazi szerelmet, miközben csak a testi vonzalom izgalmát érzed. Összeházasodtok, és rájössz, hogy nem a megfelelő embert választottad. Túl későn veszed észre, hogy nem igazi szerelem hozott össze a férjeddel, hanem csak testi vonzalom.

A házasság előtti testi kapcsolat tönkreteheti a házasságod.
Néhányan úgy vélik, az esküvő után minden rendbe jön. De ez nem így van. Boldog és sikeres házasságot még a legoptimálisabb külső körülmények közt sem könnyű kialakítani. Ha meg rosszul kezdődik, szinte lehetetlen. A házasság előtti szexuális kapcsolat nagyon lecsökkenti a boldog házasság esélyeit. Az egyik ok az, hogy akik házasság előtt könnyelműen bántak a szexszel, hajlamosak a házasságban is ezt tenni. Soha nem elégedettek, mindig új élvezetre vágynak. Előfordul, hogy a házasság előtt együtt élők összeházasodnak és látszólag jól ki is jönnek egymással. Azonban a kétség és bizalmatlanság magvait elvetették, s azok később keserű gyümölcsöt teremnek.
Egy húsz éve házasságban élő pár tanácsot kért, hogyan lehetne megmenteni a romlott házasságukat. A feleségem nem bízik bennem - nyilatkozta a férj. Te sem bízol bennem - vágott vissza a feleség. - Sohasem bíztunk egymásban. Miért nem? Mert házasság előtt szexuális kapcsolatba kerültek. 20 év gyanakvásban és bizalmatlanságban telt el, végül pedig zátonyra futott a házasságuk.
A házasság előtti nemi kapcsolat helytelen.
Tíz gyakorlati okot néztünk meg, miért rossz a házasság előtti nemi kapcsolat. De van egy fontosabb ok is, mint ez a tíz: Azért helytelen, mert Isten megparancsolta, hogy tartózkodjunk ettől. Az Ő szava pedig megváltozhatatlan. Egyszerűen kijelentette, hogy a házasságon kívüli nemi kapcsolat bűn. A Biblia paráznaságnak nevezi. Ez minden bűn közül az egyik legkárosabb. A Bibliában ezt olvassuk:
"Kerüljétek a paráznaságot! Aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik." (1Korinthus 6:18)
Isten azt akarja, hogy lássuk, a házasságon belüli testi közösséget szentnek és tisztának tekinti, és az áldása nyugszik rajta. Isten elítéli azokat, akik paráználkodnak, vagy házasságot törnek. A Biblia ezt írja:
"Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja az Isten." (Zsidókhoz írt levél 13:4)
A Biblia kijelenti, hogy a házasságon kívüli nemi kapcsolat, és annak bármiféle abnormális vagy fajtalan formája rossz. Gyakran hallható: "Ma már más időket élünk!" Ez igaz, de sem Isten, sem pedig az e dolgokról való felfogása nem változott. A Biblia így ír erről:
"Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok nem fogják örökölni Isten országát." (1Korinthus 6:9-10)
Isten a legjobbat akarja nekünk.
Sok fiatal nem érti, miért tiltja Isten a házasság előtti testi közösséget. Néhányan azt hiszik, Isten azt akarja, hogy egyáltalán ne is élvezhessük a szexet, de ez egyáltalán nem igaz. Az igazság az, hogy Isten nem azért adott parancsolatokat a szexszel kapcsolatban, hogy ne élvezhessük, hanem hogy a legtejesebben és legtovább élvezhessük.
Hogy ezt szemléletessé tegyem, elmondok egy példát. A világ egyik leggyorsabb vasútját Japánban találjuk. Ezek a vonatok általában 280 km/óra sebességgel közlekednek, de elérhetik a 450-500 km/órás sebességet is! Miért tudnak így száguldani ezek a vonatok? Azért, mert kitűnően megtervezett és szakértők által megépített síneken futnak. A pálya teszi lehetővé a vonat számára, hogy a legnagyobb sebességgel közlekedjen.
Tegyük fel, hogy egy vonat azt mondja magában: "Unom már ezeket az ósdi síneket. Annyira korlátoznak. Szabad akarok lenni, hogy oda mehessek, ahova akarok, és azt tehessek, amit akarok." Ezzel a vonat leugrik a sínről és nekiindul a rizsföldeknek. Most már teljesen szabad - nem köti a pálya. Az igaz, hogy teljesen szabad, de most már nem tud nagy sebességgel száguldani.
Pontosabban egyáltalán nem fog száguldani, hanem megragad a sárban, és ott is marad, míg egy nála nagyobb erő ki nem emeli onnan, meg nem tisztítja, és vissza nem teszi a pályára. Így van ez a szexualitással is. Isten "síneket" fektetett le, de nem azért, hogy ne élvezhesd, hanem azért, hogy teljesebb formában és a legtovább élhess vele. A Sátán felkínálja a sínekről való leugrás izgalmas szabadságát, de csak a sárban fogsz kikötni. Ha Isten terve az, hogy házasságban élj, ő teremtett hozzád illő társat is.
Ha majd az esküvődön végigvonulsz a templompadok között, hogy a szent Isten előtt tégy fogadalmat párodnak, boldog leszel, hogy tisztán megőrizted magad neki.
De mi van, ha már kisiklottam? Van még remény számomra?
Igen, van: Jézus Krisztus ki tud segíteni a bűnöd mocsarából, meg tud tisztítani, és sínre tudja tenni az életedet. Egyszer vallási vezetők egy házasságtörő asszonyt vittek Jézushoz. Lábai elé lökték, és azt mondták:
"Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen kapták. Mózes azt mondja a törvényben, hogy az ilyen asszonyt meg kell kövezni. De te mit mondasz?"
Ezeket az embereket nem érdekelte az asszony. Ő csak eszköz volt arra, hogy Jézust bajba keverjék. Jézus nem válaszolt rögtön. Letérdelt, és írni kezdett a homokba. Amikor ezek az emberek tovább követelték a választ, felállt és ezt mondta: "Aki közületek még soha nem vétkezett, az dobja rá az első követ!" A vádolóknak megszólalt a lelkiismerete, és egymás után eloldalogtak. Az Úr Jézus megbocsátott az asszonynak, és azt mondta neki: "Menj, és többé ne vétkezz!"
Jézus neked is meg akar bocsátani, és Isten szemében tisztává akar tenni. A kereszten drága vérét ontotta, hogy megbocsátassanak a bűneid. Vére minden bűnödtől meg tud tisztítani. A Biblia ezt mondja:
"Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől." (1János 1:7)
Bátran mehetsz Jézushoz. Megbocsátott a házasságtörésen kapott asszonynak is. Ő a "bűnösök barátja", ezért hív magához: "aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el." (János 6:37) A te dolgod az, hogy bűneiddel hozzá menj, Ő pedig kész befogadni téged. Nem csak megbocsátja a bűneidet, hanem meg is tud szabadítani minden bűntől, aminek rabja vagy. Így mondta:
"Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek." (János 8,36)
Ha igazán szeretnéd ezt, csendesedj el az Úr előtt. Mondd el neki bűneidet. Mondj el neki mindent őszintén. Nem fog visszautasítani. Köszönd meg, hogy meghalt érted a kereszten. Kérd meg, hogy tisztítson meg drága vérével, amit érted ontott. Szerezz egy Bibliát vagy egy Újszövetséget, és kezdd el olvasni a János evangéliumát. Különösen figyelj a következő versekre: János 3:16-18; 5:24; 1:10-12; 3:36; 6:37; 20:31.

MIÉRT VÁRJATOK HÁZASSÁGKÖTÉSIG? 1/2.

Mindenkinek szüksége van arra, hogy szeresse valaki, aki fontos számára. Ez különösen igaz a fiatalokra. Az a tudat, hogy egy másik nemű személy vonzónak talál, megdobogtatja az ember szívét. Mikor egy fiúban és egy lányban vonzalom támad egymás iránt, és több időt töltenek egymással, izgalmuk is növekszik. Rájönnek, milyen kellemes egymás érintése és simogatása. Ez felébreszti a szenvedélyüket.
Rövidesen nemi kapcsolatra is gondolnak, hiszen így gondolkoznak:

"Ha szeretjük egymást, mi rossz lehet a szexuális kapcsolatban?"


Sok minden indokolja, miért tartózkodjatok a szexuális kapcsolattól a házasságkötés előtt. Röviden összefoglalva: Sokkal kevesebbet nyersz a házasság előtti szexszel, mint amennyit veszítesz. Mit nyersz? Rövid élvezetet. Talán pár pillanatnyi örömet, de amit elvesztesz, az az egész életedre kihathat.

1. A házasság előtti szex lerontja az esélyeid, arra, hogy megismerd az igazi szerelmet

Végzetes hibát követ el az a lány, aki odaadja a testét azért, hogy valakinek a szerelmét elnyerje, vagy megtartsa. A szerelem vezethet eljegyzéshez, házassághoz és szexuális közösséghez, de a szex nem vezet igazi szerelemhez. Ehelyett gyakran elveszíted az esélyedet arra, hogy megismerd az igazi szerelmet.

2. A házasság előtti testi kapcsolat meggátol abban, hogy megismerd Isten legszebb ajándékát

A nemi kapcsolattal kapcsolatos egyik téves elképzelés, hogy az csak testi igény, amit bárkivel élvezni lehet. Ez az elképzelés figyelmen kívül hagy néhány a Teremtés rendjével összefüggő tényt. Ez a nemi közösülés kiárusítása és jelentéktelenné tétele.

Az együttlét nem csak testi aktus.

A nemi kapcsolat során egy másik személlyel eggyé válsz. Ebben az intim kapcsolatban életed egye örökké a társadé, az ő életének egye pedig a tied lesz. Amikor később megházasodsz, rádöbbensz, hogy 100%-ig nem tudod magadat a házastársadnak adni. Miért? Mert egyedet már másnak (másoknak) adtad. Esztelenség ezt a tényt figyelmen kívül hagyni, mert ez is arra utal, hogyan teremtett Isten bennünket.


3. A házasság előtti közösülés megsebezi az önbecsülésedet

A Biblia kijelenti, hogy a fiatalnak tisztelettel kell bánnia a testével és nem szabad követnie az erkölcstelenek útját. A fiatalság tisztasága megfizethetetlen tulajdon. Sajnos sokan erre csak akkor döbbennek rá, amikor már túl késő. Néha egy lány a szerelemre kiéhezve összetéveszti a fiú szexuális vágyait azzal a szerelemmel, amit ő keres, és ezért odaadja magát.

4. A házasság előtti közösülés egész életre szóló bűntudatot okozhat

Isten lelkiismeretet adott neked, és meg kell tanulnod hallgatni rá. Egy 42 éves nő írta: "Amikor fiatal voltam olyan bűnökbe estem, amik megmérgezték az életemet. Ezeket a titkos bűneimet tizenéves koromban követtem el. Bűntudatomban csak sírtam és sírtam. Bárcsak Isten békességet adna, és elvenné életem szörnyű vétkét!". Talán kapsz pár pillanatnyi "túláradó élvezetet" a házasság előtti szexszel, de vajon megéri-e ezt az árat fizetni érte?

5. A házasság előtti szexuális kapcsolat nagy csalódást okozhat

Vajon tényleg olyan izgalmasnak és kápráztatónak találják-e a fiatalok a nemi közösülést, mint amilyennek elképzelték? A válasz: sok esetben nem. Egy tizenhat éves terhes lány így nyilatkozott:

"Amit a könyvekben a szerelemről olvasol, nem más, mint egy rakás hazugság. Nem gyengéd, nem édes, és nem tart semeddig. Irtózatos és megsebez. Az összes forgatókönyvírót le kellene csukni azért a sok szemétért, amit holdfényről, meg alkonyi rózsakerti sétákról ír. Mi több, a romantikus összeborulások és a szenvedélyes ágyjelenetek, a másnapi boldog ébredések, - mind hazugság. Fájdalmas, nagyon fájdalmas, ha nem vagy még belefásulva. Szörnyen érzed magad másnap reggel, amikor a barátod rád sem néz."

5. A házasság előtti szex veszélyes


A házasság előtti szexuális kaland nemi betegségek veszélyével is együtt jár. Egy "tapasztalt" lány egész sor ilyen betegség forrása lehet. Hasonlóképpen fiúk is. Nemi betegségek komoly fertőzést, vakságot vagy akár halált is okozhatnak.

6. A házasság előtti közösülés összetörheti egy lány életét
A házasságon kívüli szexuális kapcsolatban élő fiataloknak meg kellene kérdezniük maguktól: "Mit teszünk, ha terhesség lesz a vége?" Valaki így számolt be egy látogatásáról egy leányanya-otthonban: "Soha nem felejtem el azoknak a lányoknak az arcán a kétségbeesést. Nem tudják, mit hoz a jövő, hogy megismerik-e valaha az igazi szerelemet, vagy lesz-e valaha boldog otthonuk." Nem csak a "könnyen kapható" lányok esnek teherbe, hanem a "rendesek" is. Az abortusz könnyű megoldásnak tűnik a nem kívánt terhességre, pedig nem az. Szörnyű bűntudatot okozhat, amely az egész életeden át elkísér.
7. A házasság előtti közösülés nagy problémákat okozhat

Lehet, hogy a fiú azt mondja: "Ha teherbe esel, legfeljebb összeházasodunk." Lehet, hogy így lesz, de a házasság komoly dolog. Terhekkel jár, amire talán még nem vagy felkészülve. 
A házasság nem csupán holdfényből, romantikából és rózsákból áll. Beletartoznak a szürke hétköznapok, a pelenkák és a mosatlan edények is.

Örömteli mindennapok: Pihenj meg Krisztusban

A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű." -Máté 11:28-30

Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! 
Nálam megnyugvást találtok. Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok —, akkor meg fogtok nyugodni. 
Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz!


A nyugalom, a pihenés gondolata sokszor ellentmond annak, amit a keresztény körökben hallunk. Olyan társadalomban élünk, ahol az emberek a mobiltelefonjukkal és a laptopjukkal mennek nyaralni.
Krisztusban megpihenni – ez olyasfajta gondolat, amit, ha el akarunk érni, akkor radikális mértékben kell megváltoztatni a gondolkodásmódunkat.
Mivel Krisztussal együtt már meghaltunk , megpihenhetünk a saját cselekedeteinktől, és az Ő bevégzett munkájában élhetünk.
Krisztusban megpihenni, bízni Benne, hogy Ő fejezze ki az Ő életét rajtunk keresztül – ez lustaságnak, nemtörődömségnek hangzik, miután a cselekedetrendszer és a teljesítményrendszer törvényének pusztaságában éltünk oly sokáig. Sokan, helytelenül azt gondolják, hogy a megnyugvás, megpihenés egyenlő a passzivitással, pedig távolról sem. Krisztusban megpihenni azt jelenti, hogy bízunk Benne, mint Életadó Forrásunkban, Tőle függünk, engedjük,hogy Ő irányítsa a cselekedeteinket, és Ő ruházza fel azokat erővel.


2017. június 17., szombat

Joel Osteen pásztor bátoritó üzenete Neked: Hogyan szabadulj meg a negatív beállítódástól?

Szeretek minden héten valami vidámsággal kezdeni.
Hallottam egy nagyon zsugori emberről. Halála előtt megígértette feleségével, hogy azzal az 50 ezer dollárral együtt temeti el, amit megspórolt. A felesége megígérte és megegyeztek. A temetésen, mielőtt lezárták volna a koporsót, a feleség beletett egy kis fadobozkát. A barátnője megkérdezte, hogy ugye nem rakta a pénzt a koporsóba. A feleség azt mondta: Persze, hogy beletettem. Keresztény vagyok. Megígértem neki és mivel nem hazudhatok, meg is tettem. A barátnő megkérdezte: Azt mondod, most temettél el 50 ezer dollárt? A feleség azt válaszolta: Hát persze. Írtam egy csekket.

Arról akarok ma beszélni, hogyan szabadulj meg a negatív beállítódástól.
Sokszor nem vesszük észre, hogy saját gondolataink tartanak vissza attól, hogy kihozzuk magunkból a legtöbbet. Isten folyamatosan próbál új magokat elültetni szívünkben. Azt mondja, hogy meg tudjuk valósítani álmainkat, meg tudunk szabadulni egy függőségtől, túl tudunk lépni a múlton. Azonban túl gyakran a rossz szoftver miatt nem tudnak ezek a magok gyökeret verni. Ahelyett, hogy egyezségre jutnánk Istennel és arra gondolnánk, hogy meg tudom csinálni, hogy lehetséges, mi pont az ellenkezőjét tesszük. Arra gondolunk, hogy nem tudom megcsinálni, nem vagyok tehetséges, túl öreg vagyok, már túl sok mindenen keresztülmentem. A szoftverünk le van korlátozva. Át kell vizsgálnod a gondolatvilágodat.

Mire gondolsz?
Hagyod, hogy olyan hiedelmek korlátozzanak, hogy ez jó így, ahogy van, és te nem fogsz előbbre jutni?
Joel, én sosem leszek egészséges, már évek óta beteg vagyok. Sosem szabadulok meg ettől a problémától, inkább meg tanulok együtt élni vele. Vedd észre, hogy ezek negatív gondolatminták, amik megakadályozzák, hogy felemelkedj. Ahogy egy vírus le tud fagyasztani egy számítógépet, egy hiedelem is meg tudja fagyasztani gondolatainkat.
Az egyik legjobb dolog, amit megtanulhatunk, hogy megnyomjuk a Delete (törlés) gombot. Ki kell törölnünk a "nem - tudom-megtenni", "nem- vagyok- rá-képes", "nem- vagyok- elég-jó" gondolatokat, és programozzuk át gondolkodásunkat azzal, amit Isten mond rólunk. Isten azt mondja, képesek vagyunk rá. Isten azt mondja, mindent meg tudunk tenni. Isten azt mondja, erősek, tehetségesek, kreatívak vagyunk. Isten magjait hordjuk bensőnkben. Szabadulj meg a rossz gondolamintáktól és lépj be egy új korszakba, a kiváltságokba, a jobb egészségi állapotba, a fontos összeköttetésekbe, a természetfölötti lehetőségekbe. Ez lehet hosszú út, talán évekig is eltarthat, de a jó hír, hogy ez egy új nap és Isten kész új dolgokra. Néhányan stagnálnak és feladtátok álmaitokat. Nem hiszed, hogy valaha is tied lesz a ház, amire vágysz vagy, hogy valaha is egészséges leszel, kijutsz ebből. És most ez játszódik le újra és újra azt hajtogatván, mostantól csak lejjebb jutsz. Megpróbáltad és elbuktál, sosem fogsz megházasodni, mert túl öreg vagy, így marad minden.
Tarts kezed a Delete gombon, védd meg gondolataidat és ne engedd, hogy az ilyen gondolatok gyökeret verjenek. Ezek korlátot szabnak életednek.
Annyian mondták már nekem: Joel, nem áldhatsz meg, mert én már túl sok hibát elkövettem. Keresd meg a Delete- gombot, szabadulj meg ettől a gondolattól és cseréld le a megbocsátás gondolataival.

Vagy: Én nem tudom megvalósítani álmaimat, mert nincsenek összeköttetéseim, forrásaim, végzettségem. Nyomd meg a Delete- gombot. Te és Isten többségben vagytok. Isten már felsorakoztatta a megfelelő embereket, lehetőségeket.
Vagy: nem megfelelő a személyiségem. Nem vagyok nyitott, vonzó. Töröld ki ezt a szemetet és emlékeztesd magad rá, hogy egy alma vagy Isten fáján, nincs még egy olyan személy, mint te.
Mint ahogy Rómaiak 12:2 is mondja: Újítsd meg elmédet Isten szavaival.
Ez azt jelenti, hogy programozd át szoftvered azzal, amit, Isten állít rólad. Ha olyan gondolatod támad, hogy nem tudsz magasabbra emelkedni, vagy éreztetik veled, hogy kevesebb vagy, vagy úgy érzed, ez sosem lesz jobb, csak lépj ki és mondd, köszönöm, ebből nem kérek. Talán így volt eddig, de nem fog így maradni. Tudom, ki vagyok: a leghatalmasabb Isten gyermeke. Azzá válok, amivé Isten teremtett és megkapok mindent, amit Isten nekem szánt. Legyen győztes a hozzáállásod. Tudnod kell, hogy képes vagy mindarra, amire Isten teremtett. Arra gondolok, hogy a gyerekek milyen izgatottan kezdik, az életet. Nagy álmaik vannak. Űrhajósok, tudósok, tanárok, énekesek, focisták akarnak lenni. Elhiszik, hogy mindenre képesek. Nem határozatlanok, nem bizonytalanok, hanem határozottak, magabiztosak.

Tudod miért?
Mert ők most jöttek a Megalkotójuktól. Gondolkodásuk nem korlátozott. Érzik a nagyság magjait. De túl gyakran az idők folyamán, ahogy felnőnek, átprogramozódnak. Valaki elmondja nekik, mire nem képesek, mivé nem fognak válni. A környezet elkezdi elnyomni őket. Egy edző azt mondja, nem vagy elég jó, hogy a csapatban játssz. Az önbizalom lecsökken. Látnak valakit jobb külsővel és kezdenek elbizonytalanodni. Mindez apránként szétrombolja mindazt, amik ők valójában. Arra kezdenek gondolni, hogy átlagosak, semmivel sem többek másoknál. Ez történt ma sok emberrel. Nagyon váratlanul, nagyon lassan átprogramozódtak a kisszerűségre. Az egykori álmaikat elnyomták. Hittek abban, hogy nyomot hagynak generációjukon, de mára elmúlt lelkesedésük. Ha észrevesszük, hogy megrekedünk, és nem hiszünk már a felemelkedésben, kérdezzük meg magunktól:

Miért gondolkodom így?
Ki programozott így, hogy hibásnak érezzem magam?
Ki programozta, hogy feladjam álmaimat?
Ki programozta belém, hogy úgy érezzem, sosem tudom leadni ezeket a kilókat?
Ki programozta belém, hogy csak átlagos vagyok?
Honnan jönnek ezek a gondolatok?

Lehet, hogy befogadtad a negatív beállítódást a környezet miatt, amiben felnőttél, vagy azoktól, akikkel felnőttél?
Értsd meg, hogy ami normálisnak tűnik számodra, nem szükségszerűen normális. Vagy más szavakkal, csak azért, mert azok, akik körülötted voltak, mikor felnövekedtél, negatívak voltak, nem jelenti azt, hogy negatívnak kell lenned. Ez nem normális. Csak azért, mert néhány barátodnak nincsenek álmai, céljai és nem vitték sokra az életben, ez nem jelenti azt, hogy neked is így kell élned. Ez nem normális. Csak azért, mert másik családtagod függőségekkel, rossz szokásokkal vagy alacsony önértékeléssel rendelkeztek, ne kövesd el a hibát, hogy azt gondolod, ez normális. Nem erre születtél. Túl gyakran csak beletörődünk és sokáig észre sem vesszük, hogy ez nem az Isten adta legtöbb. Ha negatív környezetben voltál, vagy éppen vagy, olyanok között, akiknek alacsony az önértékelésük, kis álmaik, kis céljaik, vesztes gondolkodásmódjuk van, nem engedheted meg, hogy ez normálissá váljon számodra. Meg kell kérdezned önmagadat:
Megengedtem magamnak, hogy kisszerűségre programozzanak?
Csak átlagost várok el karrieremben, házasságomban, önértékelésemben, hozzáállásomban?
A jó hír, hogy nem késő változtatni, ha megszabadulsz a hiedelmektől és visszatérsz oda, aki valójában vagy, a hatalmas Isten gyermeke, tele lehetőségekkel, képességekkel, erővel, magabiztossággal. Ha egyezséget kötsz Istennel és elkezdesz hinni abban, hogy magasabbra tudsz emelkedni, akkor valóra tudsz váltani mindent, amit Isten szívedbe ültetett. Nem vagy túl öreg. Mózes 80 éves volt, mikor Isten hívta. Nem követtél el sok hibát. Jákob bűnözőként volt híres, Isten mégis nagyszerű dolgokra használta. Nem vagy túl, sok igazságtalanságon, József 13 évig ült börtönben olyasmiért, amit el sem követett és Isten mégis sokkal jobban hozta ki onnan, mint valaha is volt előtte.

Miről beszélek?
Még van idő, hogy beteljesítsd küldetésed és nyomot hagyj. Ne figyelj azokra a hazugságokra, melyek azt mondják, elérted korlátaidat és messzebbre már nem jutsz. Hadd áruljam el: ma nem lennél itt, ha nem lenne valami más, amit még véghez kell vinned. Isten nem adott volna neked lélegzetet ma reggel, ha nem várna rád győzelem. Küldetésed van. Nem csak azért vagy, hogy kitöltsd a teret. Arra teremtettél, hogy különböző légy, hogy gazdag, teljes életet élj. De mindez a fejben kezdődik. Ha nem érzed magad tehetségesnek, sosem lesz bátorságod belépni az Isten által adott végzetbe. Ha nem tartod magad vonzónak, nem hiszed, hogy jó személyiséggel rendelkezel, nem fogsz találkozni azokkal, akiket Isten neked szánt. Ha nem hiszed, hogy meg tudsz szabadulni a függőségtől, nem is fogsz. Ha azt hiszed, elérted a fölső határt, akkor el is érted. Vedd észre, hogy a rossz gondolkodásmód próbál visszatartani küldetésed beteljesítésétől. Nem az, hogy nem tudsz továbbmenni, hanem te kényszeríted magad arra, hogy ne tudj továbbmenni. Amíg nem szabadulsz meg ettől a gondolkodástól, amíg nem nyomod le a DEL- gombot és nem törlöd ki ezt a szemetet, ott fogsz maradni, ahol vagy.
Egyik barátom egy nap a fülét takarította. Túl erőteljesen csinálta és átszúrta a dobhártyáját. Borzasztó fájdalmas volt, a földre zuhant. Néhány perc múlva, amikor a fajdalom alábbhagyott, próbált felállni, de nem tudott. Azért, mert ha megsérted az egyensúlyozó szerved, elveszted egyensúlyérzékedet és nem tudsz felállni. Egy kis aprócska szerv a fülünkben egész egyensúlyérzékünket meghatározza. Lehetsz erős, energikus, koordinált, minden be van kapcsolva, csak ez a kicsi dolog van kikapcsolva. Ugyanez van gondolatvilágunkkal is. Gondolkodásunk eredetileg egyensúlyban van. Isten mindannyinknak adott tehetséget, adottságokat, képességeket. Telve vagy tettrekészséggel.

A nagyság magjait hordozod magadban. De egy olyan apró dolog, mint egy gondolat, visszatarthat attól, hogy azzá válj, aminek teremtettél. Nem azért, mert nem vagy tehetséges, hanem egyszerűen azért, mert hagytad, hogy a rossz szoftver irányítsa fájljaidat. Csak egy gondolat mondja neked, hogy nem vagy elég hozzá. Ha megengeded, hogy ez a gondolat gyökeret verjen, ez egész életedre kibillenthet egyensúlyodból. Csak egyetlen gondolat mondja, hogy túl sok hibát követtél el, semmi jó nem vár már rád. Ha elhiszed ezt a hazugságot, vissza fog tartani attól, hogy beteljesítsd Isten adta küldetésed. Egy gondolat azt mondja, túl nagyok a problémaid, sosem jutsz ki belőle, mindig is így volt. Ha hagyod, ez a gondolat visszatart az előrejutástól, és hogy megtapasztald a nagyszerű dolgokat, melyeket Isten tartogat számodra. Nagyon fontos, hogy leltározzuk gondolatvilágunkat. Azonosíts minden negatív gondolatmintát, ami visszatart. Ha a bizonytalanság, legyőzöttség gondolatai merülnek fel, lépj ki a Delete gomb leütésével.
Csak mondd: Köszönöm, de ebből nem kérek. Azokra a gondolatokra, melyek azt mondják, sosem fogod véghezvinni álmaidat, mondd: Köszönöm, nem. Képes vagyok megvalósítani álmaimat. Azokra a gondolatokra, melyek azt mondják nem vagy elég jó, válaszold: Köszönöm, nem. Tudom, hogy elismert vagyok, a Mindenható elfogadott engem. Sosem fogsz ebből kimászni, sosem fogsz anyagilag fellendülni. Nem, barátaim. Tudom, hogy bármihez is nyúlok, sikerre viszem. Tudom, hogy Isten csinál utat, még ha úgy is látszik, hogy nincs kiút. Vagy: Isten nem elégedett veled, sosem leszel áldott. Nem. Tudom, hogy Isten nem haragszik miattam, hanem szeret engem. Tudom, hogy a múltam elfelejtődik, a jövőm fényes, ezért belépek egy új korszakba.

Szeretem, amit Carl Louis tett. Számos olimpiai aranyat nyert távolugrásban. A sok év alatt, míg edzett, minden szakértő állította, hogy soha nem lesz képes ember 30 lábnál nagyobbat ugrani. A tudósok kutattak, számításokat végeztek és arra a végeredményre jutottak, hogy ember nem képes ekkorát ugrani. Egy nap egy riporter megkérdezte Carl Louist, hogy mi a véleménye erről. Azt mondta, tudom, minden szakértő azt mondja, lehetetlen, de én nem hallgatok az ilyen beszédre. Tudom, hogy az ilyen gondolatok leperegnek rólam. Azt mondta ezzel, ha elég sokáig rágódom ezen, tudom, hogy meggyőz arról, hogy nem tudom megcsinálni, tudom, hogy sosem leszek képes rá. Nagyon igaza volt. Ha a fejedben nem vagy győztes, a valóságban sem leszel az. Még abban az évben 30 lábnál távolabbra ugrott és világrekordot döntött.

Hadd kérdezzelek meg: megengeded, hogy a gondolatok leperegjenek rólad?
Én megtanultam úgy tenni, mint ő és megnyomtam a Delete billentyűt. Talán minden szakértő azt állította, lehetetlen, sosem lesz jobb, de tudjál róla, hogy mindig Istené az utolsó szó. És ő nem ültette volna szívedbe ezt az álmot, ha nem állna módjában megvalósítani. Nem adta volna neked ezt az ígéretet, ha nem készült volna fel a beteljesítésére. Ez az egyik dolog, amit kedveltem apámban.

Apám nagy szegénységben nőtt fel. Nem volt pénzük, neki nem volt iskolai végzettsége, jövője. Leragadhatott volna ott, vereségre volt programozva. Nem ismert jobbat, ezt látta mindig. Jó emberek nevelték fel, szerették, kedvesek voltak vele, de egyikük sem vitte sokra az életben. De apám 17 évesen, amikor Istennek ajánlotta életét, elkezdte újraprogramozni gondolkodását. Valami mélyen azt súgta neki, te többre vagy képes. De minden hang azt mondta, ez lehetetlen. Minden hang azt mondta, sosem kerülsz ki ebből a környezetből. Apám azonban nem engedte, hogy ezek a gondolatok gyökeret verjenek.
Azt mondta: Ez az, ahol vagyok, de nem az, aki vagyok. Legyőzhetetlen vagyok. Győztes vagyok, nem legyőzött. Nap, nap után folyamatosan nyomta a Delete gombot. Ha arra gondolt, nincs jövője – töröld. Isten tervei reményt és jövőt adnak nekem. De nincs pénzed – Töröld. Isten minden szükségletemet kielégíti, utat nyit ott, ahol látszólag nincs út. Átprogramozta gondolkodását a hit, remény, győzelem gondolataival. Kitört ebből a környezetből, új színvonalat állított fel.

Ki mondta neked, hogy mindig ott fogsz maradni, ahol vagy?
Ki mondta, hogy nem tudod megvalósítani álmaidat?
Ki mondta, hogy nem tudsz szakítani ezzel a függőséggel?
Meg kell nyomnotok a Delete gombot. Programoznotok kell elméteket a győzelemre, áldásokra, amik kijárnak nektek. Mindegy, hogy néz ki a helyzet. Ha 1000 dolog is van ellened, ha 1000 kifogásod is van arra, hogy miért vagy ott, ahol vagy, de arra kérlek, tégy úgy, mint apám. Törj ki ebből a vesztes gondolkodásmódból és kezdd hinni, hogy minden kihíváson túljutsz, minden akadályt legyőzöl, nem fogsz leragadni a kisszerűségben, hanem megvalósítasz minden álmot, minden vágyat, amit Isten ültetett szívedbe. Minden belülről indul el. Jó dolog, ha Isten megmutatja, hogy van-e olyan gondolkodásmintánk, ami visszatart bennünket. Sokszor nem tudjuk, miért gondoljuk azt, amit gondolunk. Csak elfogadjuk. Így nőttünk fel.
De ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy helyes. Rá kell kérdeznünk, hogy miért gondolom így.
Miért gondolom, hogy sosem kerülök be a cégvezetésbe?
Miért gondolom, hogy nem tudom megírni azt a könyvet?
Miért gondolom, hogy sosem fogok egyetemre járni?
Miért gondolom, hogy nem lennék jó szülő?

Ezek azok a hiedelmek, amik generációkon át végigkísérnek bennünket. Az a baj, hogy egyszerűen elfogadjuk ezeket. Végszónak tekintjük. Ha felismernénk, hogy miért gondolkodunk így, ahogy gondolkodunk, sokszor már ez is felszabadítana.
Hallottam egy fiatal párról, akik nemrég házasodtak. A férfi észrevette, hogy amikor a felesége sonkát főzött, minden egyes alkalommal levágta a sonka végeit. Nem értette, miért pazarolja így a sonkát. Egyik nap, mikor felesége megint sonkát főzött, nem bírta tovább idegekkel és megkérdezte, miért csinálja. A nő azzal védekezett, hogy azért, mert anyja főzte a világ legjobb sonkáját és ő mindig levágta a végeit. A férfi azt mondta: Ez szép, de tudod, hogy miért csinálta? Azt mondta a feleség: Fogalmam sincs. A férj mondta, hogy hívják fel az anyóst. Fel is hívták és megkérdezték, miért vágja le a sonka végeit. Az anyós azzal védekezett, hogy az ő anyja főzte a világ legfinomabb sonkáját és ő mindig levágta a végeket. Ez mind szép – mondta a férfi – de tudod, miért csinálta? Fogalmam sincs. – mondta az anyós. Felhívták a nagymamát, miért vágja le a sonka végeit. Nagyon egyszerű. – válaszolta a nagymama. – Azért, mert túl kicsi a serpenyőm.
Hadd kérdezzem meg, te is levágod a végeket, anélkül, hogy tudnád, miért teszed?
Elfogadsz dolgokat azért, mert mindig is így volt?
Sosem leszek sikeres, Joel, a családomból még soha senki nem volt sikeres. Miért ne? Ez csak egy hiedelem. Neked lehet nagyobb serpenyőd. Szüleid, nagyszüleid megfizették az árát, hogy te jobban élj, mint ők. Miért nem lépsz egy új korszakba? Miért nem gondolsz nagyobbat? Én ebben a kis házban nőttem fel, ez minden.

Ma egy új nap van. Isten azt akarja, hogy többet hagyj hátra a gyerekeidnek. Legyen nagyobb álmod.
Üss egy Delete-t a korlátozó gondolatokra.
Negatív, bátortalan, depressziós vagyok, mert anyám is mindig ilyen volt. Senki nem kényszerít, hogy ugyanolyan légy. Állíts fel új színvonalat. Kérdezd magadtól, miért teszek így? Lehet, hogy megengedted, hogy egy hiedelem formálódjon, és nem is vetted észre, hogy megrögzült? Vagy olyan, hogy: sosem fogok egyetemre járni. A családomból soha senki nem járt egyetemre. Túlsúlyos vagyok, mert a családomban mindenki túlsúlyos. Ne fogadd ezt el. Programozd át szoftvered. Nem muszáj olyannak maradnia, amilyen eddig volt.
Hallottam egy nagy kutyáról, ami vemhes volt. Egy nap elütötte egy autó és mindkét hátsó lába eltört. A kutya hazavonszolta magát. Lassan felépült, de mivel nem vitték állatorvoshoz, a csont rosszul forrt össze és hátsó lábait nem tudta használni, csak húzta maga után. A kiskutyák megszülettek. Teljesen egészségesen rohangáltak, játszottak, de 3 hét múlva úgy kezdtek járni, mint anyjuk – húzták a hátsó lábaikat. Talán ők is megsérültek a balesetben? Elvitték őket az állatorvoshoz, de az nem talált semmit. Teljesen egészségesek voltak. Mi volt a baj? A kiskutyák utánozták anyjukat. Nem ismertek mást, azt gondolták, így kell járniuk. Sokszor ez történik velünk. Nem is vesszük észre, de úgy teszünk, gondolunk dolgokat, ahogy azoktól láttuk, akik felneveltek. Most lemásoljuk az ő viselkedésüket. Talán jó emberek voltak, de lehettek olyan tulajdonságaik, amiket mi is továbbadunk gyermekeinknek. Függőségeik voltak, most nekünk vannak függőségeink. Alacsony volt az önértékelésük, most nekünk alacsony az önértékelésünk. Mindig húzták a hátsó lábukat, most mi is húzzuk a hátsó lábunkat. Talán most is azon töprengsz, miért gondolkodsz így.
Vedd észre, hogy a kiskutyákhoz hasonlóan, neked sincs semmi gond a hátsó lábaiddal. Ez csak egy rossz beállítódás. Ha kiegyenesíted gondolataidat, lábaid is ki fognak egyenesedni. Értsd meg, Isten nem selejtesnek teremtett, nem kevesebbnek, hanem saját képére teremtett. Tehetséggel, kreativitással látott el. Ne húzd a hátsó lábaidat. Ne legyenek függőségeid, kis álmaid, alacsony önértékelésed. Ez nem az, aki valójában vagy. Talán ilyen voltál, de a jó hír, hogy átalakulhatsz.

Megújíthatod elmédet, és ha megteszed, nemcsak helyesen fogsz járni, hanem elkezdesz futni. Leszakítod a láncokat és kilépsz a szabadságba. Kilépsz a kisszerűségből és belépsz a kiválóságba. Miért nem határozod el ma, hogy belépsz egy új korszakba, előrelépésbe, jobb egészségi állapotba, az erőbe, a természetfölötti lehetőségekbe. Néhányan, ha csak egyetlen rossz gondolkodásmintától megszabadultok, egyetlen rossz gondolattól és máris visszanyeritek az egyensúlyt és teljesen új szintre juttok.
Meg kell vizsgálnod a gondolatvilágod. Kérdezz rá, miért gondolom ezt. És ha megtálalod a negatív hiedelmeket, nyomd le a Delete- billentyűt, programozd újra szoftveredet.
Ha megtanulsz megszabadulni a rossz gondolatmintáktól és arra kezdesz gondolni, hogy meg tudom csinálni, lehetséges, akkor életed is követni fogja gondolataidat. Isten ekkor rád hinti áldásait és kegyét, túljutsz minden akadályon, legyőzöl minden ellenséget és én hiszem és kijelentem, hogy meglátod, minden álmod, minden vágyad valóra válik.
(Sajátos megjegyzés, hogy a "Miért?" kérdés feltevése, csak összezavarja az ember gondolkodását. Az egyetlen igazán hasznos kérdés a "Mit?". Ugyanis a "Miért?" a múltba visz vissza, míg a "Mit?" előre vagy előbrébb segít.)

Cseri Kálmán Igehirdetései: NÖVEKVŐ ÉLET

PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. február 11.
(vasárnap)
Cseri Kálmán

NÖVEKVŐ ÉLET


Alapige:Ez 47,3-5
Azután ő kelet felé ment mérőzsinórral a kezében, lemért ezer könyököt, és átvezetett a vízen: a víz bokáig ért. Ismét lemért ezret, és átvezetett a vízen: a víz térdig ért. Újra lemért ezret, és átvezetetett: a víz derékig ért. Amikor újabb ezret mért, már nem tudtam átkelni a patakon, mert annyira megnőtt a víz, hogy úszni kellett volna benne: a patakon nem lehetett átgázolni.

Imádkozzunk!
Istenünk, szeretnénk itt folytatni az imádságot, ahol az éneket abbahagytuk. Szeretnénk szívből dicsőíteni téged, akit egyedül illet ezen a világon minden dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás.
Magasztalunk téged mérhetetlen kegyelmedért, aminek áldásait az elmúlt héten is tapasztalhattuk. Köszönjük türelmedet, hogy még mindig adsz nekünk időt a megtérésre, a megszentelődésben való növekedésre, a lelki gyümölcsök gazdagabb termésére. Köszönjük oltalmadat, köszönjük, ha igéddel vezettél, és még azt is neked köszönjük, ha engedelmeskedtünk szavadnak.
Áldunk azért, mert meg nem érdemelt kegyelmedet gazdagon árasztod ránk. Nyisd ki a lelki szemeinket, hogy lássuk ezt, és teljék meg a szívünk, szánk hálaadással és dicséretmondással.
Köszönjük, hogy újra igéd hallgatására és cselekvésére készülhetünk. Ajándékozz meg minket olyan igével, ami a te szádból származik, ami éppen ezért munkálkodhat bennünk, és egészen átalakítja az életünket. Köszönjük, hogy ilyen kiváltságban részesítesz minket, hogy magad elé engedsz és van szavad hozzánk.
Könyörgünk azokért, akik nem ismernek téged és a te beszédedet. A te kegyelmed, szereteted vonzása érje utól őket is. Könyörgünk azokért, akik újra és újra csak hallgatják, de nem lesz belőle élet. Könyörülj rajtunk, hogy nehogy ezek közé tartozzunk. És könyörgünk mindenkiért, ha akár csak ketten vagy hárman keresnek téged és összejönnek ma a te nevedben, hogy veled találkozhassanak. Engedd átélnünk nekünk is jelenlétedet, bűneinket leleplező, megkötözöttségeinkből feloldozó hatalmadat és szeretetedet.
Ajándékozz meg minket halló szívvel, hogy tudjunk mi is választást tenni jó és gonosz között. Legyen bátorságunk újra és újra azt választani, ami szerinted jó. Segíts, hogy ne hiába legyünk itt, hanem vigyük magunkkal azokat az áldásokat, amiket te adsz nekünk, hogy ebből a templomból is gazdagon áradjon ki mindaz a jó, ami tőled ered, ami minket meggazdagíthat, és ami rajtunk átáradva mások számára is új élet forrásává lehet.
Köszönjük, hogy ilyen csodákat kérhetünk tőled, mert te ma is olyan hatalmas és kegyelmes van, amilyennek a Bibliából megismerhetünk.
Ámen.

Igehirdetés
Ezékiel próféta könyvének utolsó fejezetei különös jövendöléseket tartalmaznak. Ezeket olvassuk most ezekben a napokban kalauzunk szerint. A nép még a babiloni fogságban sínylődött, a próféta is ott volt velük, de Isten már kijelentette nekik, mi történik majd, ha újra visszatérnek hazájukba. A fogságban levők között egyre kevesebben remélték azt, hogy erre egyáltalán valaha sor kerül. Isten azonban jövőt és reményt készített az Ő népének, és ezt a jövőt Ezékiel prófétán keresztül pontosan el is mondta nekik.
Ez a fejezet arról szól, hogy Ezékielnek egy látomásban megmutatja az Úr a felépítendő új templom képét. Emlékszünk, hogy a fogság előtt Nabukodonozor babilóniai király lerombolta a gyönyörű salamoni templomot. Isten azonban úgy döntött, hogy ez a templom újra állni fog. Ha a nép hazatér a fogságból, ismét áldozatok füstje száll a magasba, népe dicsőíti Őt, az egyedül élő Istent. Itt bemutatja Ezékiel prófétának a templom képét, különösen hangsúlyozva azt, hogy annyi isteni áldás árad majd ki az új templomból, hogy az a környező pogány népeket is meg fogja gazdagítani. Ezt az ígéretet szemlélteti ezzel az erőteljes képpel, amiről itt olvastunk.
Azt olvastuk, hogy a leendő templomban az oltár mellett egy forrás fakad fel. Ennek a vize kifolyik a templom küszöbe alatt. Ahogy távolodik az épülettől, egyre szélesedik és mélyül. Ötszáz méterenként meg kell mérni. Először bokáig ér, azután térdig, azután derékig, a végén pedig már nem tud átlábolni rajta, csak úszni lehet benne.
Mit jelent ez a látomás?
Először azt nézzük meg, mire vonatkozik ez a templomból kifolyó víz, utána pedig azt fejtsük meg, milyen fontos üzenet van abban, hogy egyre mélyül ennek a pataknak a vize, amelyik végül is belefolyik a Holt-tengerbe, amelyikben nincs élet, de ennek a belefolyó víznek a nyomán halak sokasága fog nyüzsögni benne, élet támad ott, ahol halál van, ahol nincs élet, csak ott marad meg a halál, de ott megmarad, ahova ez a patak nem jut el.
I.
Nos, mi ez a víz?
A régi héber írástudomány ezt tanította: amiképpen a víz életet rejt magában a világ számára, úgy Isten törvényének igéi is életet rejtenek magukban a világnak. Vagyis a prófétai látomásban látott víz, ami a templomból folyik ki, Isten beszéde, Isten igéje, Isten akaratának a kijelentése. És aki ezt a beszédet, vizet élő hittel befogadja, annak a belsejét átalakítja, abban az emberben élet támad.
A Biblia azt tanítja, hogy Isten az élet forrása. "Nálad van az élet forrása" - olvassuk a zsoltárban. Amikor az ember elszakadt Istentől, ezt az életet veszítette el. Az élet forrásával szakadt meg a kapcsolata. Azóta mutatkoznak létünkön a halálnak a jegyei. Aki azonban újra kapcsolatba kerül Istennel, és ez úgy történik, hogy befogadja az Ő beszédét, beleárad az isteni élet az, az élő víz, abban újra élet támad. S minél többet iszik ebből a vízből, vagyis minél jobban megismeri, hiszi és cselekszi Istennek a beszédét, annál gazdagabb lelki élete lesz, annyira, hogy másokat is meggazdagíthat vele.
A Szentírás ennél tágabb értelemben is használja a víznek a képét. A vízzel szemlélteti mindazt az ajándékot, amit Isten a benne hívőknek ad. Gondoljunk csak Jézusnak a samáriai asszonnyal folytatott beszélgetésére, ahol azt mondja Jézus: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet, amitől soha többé meg nem szomjúhozol." (Jn 4,10).
A vízben szegény Palesztinában víz és élet szinte azonos jelentésű szavak voltak. Ahol víz van, ott élet támad, ahol nincs víz, ott sivár, kopár, élettelen minden. Aki a mai Izráelben járt, annak is feltűnhet, hogy ahol zöld foltok vannak, virágcsoportok vagy gyümölcsfák, majdnem mindenhova vezetnek sokszor a föld színén is látható barna műanyagcsövek, és azokban víz. A gyökereket érintő csepegtető öntözéssel életet hoznak létre ott, ahol nem volt addig. Ha ezt tudjuk, még jobban érthető ez a prófétai kép.
Isten tehát azt ígéri itt az Ő népének még a fogságban, hogy otthon újra gazdag élet várja őket. A cél az, hogy másokat is gazdagító életre jussanak el. Újra kapcsolatba kerülhetnek Istennel, akit elhagytak, bálványokat tiszteltek. Ennek ítélete lett a fogság. Vége az ítéletnek, a maradék hazatérhet, és új életszakaszt kezdhetnek Istennel. Gazdagodhatnak szakadatlanul az Istennel való közösségben, és gazdagíthatnak másokat, Istentől távol élőket, a pogányokat is.
Mindaz, amit eddig a vízről és Isten igéjéről hallottunk, ma is igaz. Ezért szoktunk bátorítani mindenkit arra, hogy vegye a kezébe a Bibliát, kezdje el olvasni. Naponta olvasson belőle valamennyit. Engedje, hogy táplálja őt Isten beszéde, mert Isten beszédének ereje van, az hatást fejt ki abban, aki olvassa és gondolkozik rajta. Átalakítja az életét, sőt igazán élettel ajándékozza meg.
És ez a célja annak is, hogy hívogatunk Isten igéjének a hallgatására. Sokan vagyunk itt, akik elmondhatjuk, hogy milyen volt az addig, amíg nem volt kezünkben Biblia és nem hallgattuk Isten hirdetett igéjét, és mennyi mindent végzett el Isten az életünkben az Ő igéje által.
Mi pedig már tudhatjuk azt, hogy az Újszövetség ír a testté lett igéről, a mi Urunk Jézus Krisztusról is, akiben egy személyben összegeződött mindaz, amit Isten nekünk el akar mondani. Egy csodálatos, kiapadhatatlan forrás fakadt a golgotai oltár mellett, és a keresztről való beszéd ma is - noha némelyeknek bolondság, másoknak botránkozás -, azoknak, akik hiszünk, Istennek ereje és Istennek hatalma.
Ezért mondta Jézus a samáriai asszonynak: "Aki abból a vízből iszik, amit én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, sőt, az a víz, amit én adtam neki, örök életre buzgó víznek forrásává lesz őbenne." Vagyis egy szóval: átfolyik rajta, és eljut másokhoz is, másokban is munkálkodik általa Isten.
A látomás végén ott van ez a szomorú megállapítás, hogy ahova viszont nem jut el ez a víz, ott marad a halál. Ige nélkül, Jézus nélkül minden ember marad a halálban, amibe beleszületett. De ha Isten igéjét befogadja, akkor az át is folyik rajta, és ahogy szép alliterációval a thesszaloniaiknak írja Pál apostol: tőletek terjed tovább az Istennek a beszéde.
Ilyenek vagyunk-e már? Elmondhatjuk-e, hogy Isten kegyelméből az Ő igéjének a munkája következtében mi már élünk? Napi gyakorlat-e ez, hogy átfolyik rajtunk az Ő igéje?
II.
Itt azonban nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy ez a patak fokozatosan és folyamatosan mélyül. A végén már sodró erejű folyóvá válik. Ezer könyökönként, vagyis ötszáz méterenként megméri az, akit látomásában lát a próféta. Először csak bokáig, aztán térdig, aztán már derékig ér, és a végén nem lehet átlábolni rajta, csak úszni lehet benne. Nagyon fontos lelki üzenete van ennek a hívők számára.
1. Mit jelent, hogy először csak bokáig ér?
Azt jelenti, hogy akinek az életébe beárad Isten igéje, az legelőször a legszembetűnőbb bűneit veszi észre. A látványos szennyfoltokat, és ezektől akar megtisztulni és tisztul is meg.
Az ókori keleti ember leginkább gyalog járt, vagy ha hosszú és köves útra ment, akkor mezítlábas saruban. Leghamarabb és leggyakrabban a lába piszkolódott be. Ezért vezették be azt a szokást, hogy ha vendégségbe mentek (ismerjük a kánai lakodalom történetéből), akkor a bejáratnál ki-ki megmoshatta a lábát. Ez a legpiszkosabb, ezt kell a leggyakrabban megmosni. Ami másoknak is feltűnő hiba az életünkön, amivel leginkább bántjuk egymást, ami már nekünk is szemet szúr, ami legelőször fájni kezd, amikor valaki Isten igéjére figyel és kezdi azt komolyan venni, attól tisztít meg Isten bennünket. A ránk legjellemzőbb hibáktól és bűnöktől.
2. Ez azonban még csak a kezdet, mert kicsivel lejjebb már térdig ér a víz. És ezt tapasztaljuk a hitben való növekedés, fejlődés során is, hogy egyszer csak rádöbbenti Isten az igét olvasó és hallgató embert arra, hogy milyen nagy kincs az imádság. Megtanulunk beszélgetni Istennel.
Már nemcsak a bajban kiáltunk, már nemcsak a "jaj Istenem"-ről gondoljuk, hogy az imádság, hanem tudunk beszélgetni vele. Egyre jobban megismerve Őt egyre jobban bízunk benne. Egyre inkább megtisztulva felismerjük, hogy Ő Atya. És jól tudja a mi mennyei Atyánk, mire van szükségünk, mielőtt még kérnénk tőle. De azért kérjük, mert a bizalmunkat ezzel fejezzük ki, és ki akarjuk fejezni azt, hogy bízunk benne. Sokszor magunk is csodálkozunk, hogy egyre jobban bízunk benne. És milyen jó abban bízni, aki megbízható, akinek eddig is gondja volt ránk.
Ennek során ismeri fel a hívő, hogy Isten jobban tudja, mire van szükségünk, mit mi. Akkor legjobb eleve azt kérni, hogy legyen úgy, ahogy Ő akarja. "Legyen meg a te akaratod." Amikor meg nem tudom, hogy mi az Ő akarata, akkor azért könyörgök: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?
Itt már térdig ér a víz. Itt megtanult térden állva gondolkozni, és térden állva harcolni a hívő ember. Harcolni Isten akaratának a felismeréséért, azért, hogy azt tudja teljesíteni, és harcolni sokszor másokért is. Ez már mélyebb keresztyén élet.
3. De még ennél többről is hallunk itt, mert egyszer csak derékig ér a víz. A derék a Bibliában az erőnek a kifejezése. Egyébként a mi szép magyar nyelvünkben is több ilyen kifejezés van: ez derék ember, derekasan helyt állt. Ahol derékig ér a víz, aki már derékig gázolt benne, Isten igéjében, az erőt kap.
Ezt ígérte a tanítványoknak is Jézus, hogy várjatok addig, amíg kaptok erőt, mikor a Szentlélek eljön rátok, és tanúim lesztek. Vagyis itt már erővel tudjátok továbbadni azt, ami titeket is megerősített. Mert - és ez érdekes összefüggés - a derék és az ágyék kifejezések többször egymás mellett szerepelnek a Bibliában. Az ágyék a termékenységre utal, az élet továbbplántálására.
Aki már derekasan helyt tud állni, mint Jézus Krisztus tanítványa, az képes továbbadni azt az életet, amit ő is kapott, úgy, ahogy a látomásban olvastuk, hogy a pogányok gyógyítására is jó lesz az a víz, ami kiárad a templomból.
Annyira lelki és szép tiszta értelemben vegyük ezt, ahogyan Pál apostol a galatáknak írja, amikor, miután megszidja őket a hitbeli visszacsúszásuk és tévelygéseik miatt, szinte felsóhajt: "Gyermekeim, akiket ismét fájdalommal szülök, amíg kiábrázolódik bennetek a Krisztus..." Ő azt az életet, amit Krisztustól kapott, továbbadta a pogányságban levő galatáknak. Azok életre keltek, de most visszacsúsztak, meglanyhultak. Most mintegy újra kell őket szülni, elindítani az új életben. De végzi ezt állhatatosan, mert derekasan helytáll ott, ahova az Úr Jézus állította őt.
Talán érezzük ennyiből is, hogy mennyivel több ez, mint a bokáig érő vízben való pancsikálás. Itt már nem csupán azt látja a hívő, hogy borzasztó bűneim vannak, ezektől szabadulni akarok. Nagy dolog, amikor valaki ezt meglátja, és meg is szabadul tőle. És még nagyobb dolog, amikor elkezd komolyan imádkozni és már térdig áll ebben a vízben. De mások számára igazán hasznos akkor lesz, amikor már derékig van benne, amikor ereje is van. Egyébként derékig állni folyó vízben egyáltalán nem könnyű. Ott már kell ellenállni a sodrásnak. Erre mondja Jézus: a világ így meg úgy teszi, de ne így legyen ez köztetek.
Először csak azt tudja meg az ember a bokáig érő vízben, hogy mit ne csináljon. A térdig érőben egyre jobban felismeri, hogy mit kell tennie, mi Isten akarata, mik az Ő ígéretei. Itt viszont már másokért harcol és sötét erők ellen harcol. Itt helytállni és ellenállni kell megtanulnia, és ide is el akar segíteni minket a mi Urunk.
Jellemző-e ez ránk? Egyáltalán: ismerős-e ez nekünk? Ha visszatekintünk a hívő életünkre, emlékszünk-e még arra, amikor először szúrt szíven minket egy ige. Úgy, mint a pünkösdi gyülekezetet. Azt olvassuk, hogy amikor Péter prédikált, az az ige szíven szúrta őket. Így fordította Károli: "Szívükben megkeseredtek, amikor hallották." Szíven szúrta őket. Ez érvényes rám, és nem akarok tovább ilyen maradni, hanem olyan akarok lenni, amilyenné Isten akar formálni.
Elkezdődik egy nagy átformálás Isten teremtő szava nyomán. Aztán megjelenik a bizalom és az engedelmesség. Aztán megjelenik az erő, és az erőnek a továbbadása. Átfolyik az ige az ilyen emberen.
Szinte úgy látjuk, hogy itt meg is lehetne állni. Mi van még ennél több? Kiderül, hogy van még ennél több is.
4. Van olyan, amikor megpróbál átmenni a folyón, és már nem tud. Már derékig gázolva minden erejét kifejtve sem lehet. Itt már csak úszni lehet. Itt már csak ráfeküdni lehet a vízre és engedni, hogy vigyen. Itt már nem én megyek, hanem vitetem, a kegyelem árja sodor, én pedig teljes bizalommal ráhagyatkozom Isten érthetetlen és mérhetetlen kegyelmére. Itt már látja a hívő, hogy minden az Ő kegyelmének a munkája, kezdve attól, hogy egy napi egyszerű mindig ismétlődő rutinfeladatot jól és örömmel tudjak elvégezni, egészen odáig, hogy egy pogánynak úgy tudom továbbadni az Isten kegyelméről szóló örömhírt, hogy az az ő szívében hitet támaszt. Nem én támasztottam a hitet, a kegyelem árad ki őreá is, csak engem használt Isten. Engem, nyomorultat, aki beszélni sem tudok rendesen, én mondtam el neki, és igévé lett a számára.
A megúszni való víz azt jelenti, hogy aki úszik, azon egy négyzetcentiméter sem marad szárazon. Annak előbb-utóbb a feje is vizes lesz. Itt már egészen átjárja a hívőt az Isten szentsége. Itt már nincs életlehetősége a régi természetnek. Megpróbál újra és újra szóhoz jutni, de itt már olyan nagyra nő Krisztus a hívőben, hogy a régi undorító természetünk egyre erőtlenebbé válik.
Ez is harc. Aki rábízza magát egy folyó sodrára és úszik, annak is kell valamit tennie, de nem erőlködik, hanem vitetik. Isten viszi őt oda, ahova akarja. Itt már nem én akarok erős lenni, én a hívő, hanem megtapasztalom: "mindenre van erőm a Krisztusban." Megtapasztalom, hogy az én erőtlenségem által is az Ő ereje ér célba - ahogy Pál apostolnak mondta Jézus Krisztus. Itt már nem a hívő akar okos lenni, hanem Isten Lelke teszi bölccsé minden helyzetben, és maga csodálkozik leginkább azon, amit és ahogyan néha mond és cselekszik. Itt már Isten tölt be mindent egészen.
Amit Keresztelő János a Krisztus-követés programjaként fogalmazott meg: "Neki növekednie kell, nekem pedig egyre kisebbé lennem" - ez itt egészen nagy mértékben megvalósul. És ez lehetséges. Ez a cél. Lehet, hogy sokan ettől még úgy érezzük távol vagyunk, de mint célt tartsuk a szemünk előtt. Jézus Krisztus ezt lehetővé tette. Az Ő kegyelméből ismerünk, ismerek én is olyan hívőket, nemcsak az egyháztörténelemből, hanem az ismerősi körből, akiknél ennek a jeleit lehet látni. Valóban az Isten szentsége egészen áthat egy bűnös embert. Hogy minden gondolatát, minden szavát, minden érzését és döntését a Szentlélek irányítja, és ő is azt akarja, hogy irányítsa. Ez ellen nem tiltakozik, nem akar néha szabadságra menni ebből az állapotból, hanem egyre mélyebbre kerül az Istennel való közösségben, és az Isten kegyelmének a sodra viszi előre másoknak áldásul.
Mert ezek a túlzások a prófétai látomásban tudatosak: hogy egy gyümölcsfáról nemcsak évente lehet bőségesen szüretelni, hanem havonta. Isten valóban ilyen gyümölcsözővé tud tenni egyszerű hívőket is. Akiket Ő kézbe vesz, elkezd bennük munkálkodni, és az engedelmességben, az életszentségben, a másoknak való szolgálatban fokozatosan - mint itt is -, de folyamatosan növekedhetnek és mélyülhetnek.
Ilyen szép perspektíva van előttünk. A kérdés az, hogy beáradt-e már ez a víz igazán az életünkbe? Vajon így szolgáltatjuk-e ki magunkat mindennap újra Isten igéjének?
Ezek után van bátorságunk azt mondani: nincs időm Bibliát olvasni? Akkor miből lesz az élet? Hogyan lesz mások számára gyümölcsöző az életünk, ha minden egyébre, ami ezzel a világgal együtt elmúlik, sokszor indokolatlanul is, sok időt szánunk? Csak épp a legfontosabbra, az egy igazán szükségesre nincs? Amitől az összes többi is a helyére kerülhetne? Megkapná a maga súlyát, jelentőségét, terét, és amitől mi is a helyünkre kerülhetnénk: vissza az Istennel való közösségbe?
És ha már az ige elkezdte a munkáját bennünk, tapasztalható-e ez a növekedés? Sokszor csakugyan mérhető. Egyszer csak rádöbben az ember: hiszen én sokkal nagyobb örömmel, sokkal konkrétabban, tartalmasabban imádkozom, mint tavaly ilyenkor. Hiszen tudom szeretni azokat, akiknek eddig, ha eszembe jutott a nevük, összerándult a gyomrom és az öklöm. Tényleg szeretem őket.
Ilyen gyümölcsei vannak, meg sok ehhez hasonló annak, ha valakiben munkálkodik Isten igéje. Ezzel a várakozással és lelki igényességgel jövünk-e ide is minden alkalommal az ige hallgatására? Uram, kiszolgáltatom magamat neked, áradjon belém gazdagon az életnek a vize, és formálj, tisztíts, tégy engem lelkileg egyre termékenyebbé, gyümölcstermőbbé?
Isten segítsen minket ebben, és legyen mindannyiunk imádsága ez a szép énekvers:
Magamat egészen neked szentelem:
Kegyelmes oltalmad legyen mellettem,
Szentlelked és igéd legyen vezérem.
(486,9 dicséret)

Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, megköszönjük neked ma reggel mindenekelőtt igédet. Köszönjük, hogy van szavad hozzánk annak ellenére, hogy oly sok fontos üzenetedből nem lett élet bennünk.
Bocsásd meg, ha sokszor csak megszokásból, félig odafigyelve vagy teljesen figyelmetlenül olvassuk a Bibliát. Adja a szívünkbe igazi lelki szomjúságot, hogy minden szavad fontos legyen számunkra.
Segíts minket, hogy sokkal jobb hatásfokkal olvassuk és hallgassuk igédet. Tett számunkra világossá, hogy mi az, amit különösen nekünk üzensz. Támogass minket az engedelmesség lelkével.
Könyörülj rajtunk, hogy az igének soha ne csak hallgatói legyünk megcsalván magunkat, hanem megtartói és továbbadói. Adj nekünk helyén mondott igét a szánkba, amikor másoknak mondhatjuk azt. Őrizz meg attól, hogy magunkat prédikáljuk. Hadd legyen valóság az a csoda, hogy mintegy az Istenből szólunk.
Kérünk, hogy valóban Szentlelked és igéd legyen vezérünk minden dolgunkban, a legegyszerűbb hétköznapi döntésekben és sorsdöntő fontos eseményekben egyaránt.
Szeretnénk egyre jobban bízni benned, teljesen rád hagyatkozni, szeretnénk helytállni ott, ahova te állítasz. Tedd az életünket gyümölcstermővé. Különösen azt kérjük: a Lélek gyümölcse hadd teremjen gazdagon és egyre gazdagabban bennünk. Az a szeretet, az a békesség, az az öröm, az a türelem, az a jóság, amit mi soha nem tudunk produkálni, amit csak te ajándékozhatsz nekünk, hogy aztán továbbajándékozzuk másoknak.
Őrizz meg minket kis igényűségtől, önelégültségtől, vagy attól a keserű lemondástól: nem megy ez nekünk, vagy elég nekünk ennyi is. Köszönjük, hogy a teljességet kínálod, és áldunk téged Jézus Krisztus, hogy kereszthaláloddal és feltámadásoddal lehetővé tetted a benned hívőknek, hogy a teljességet megkapják.
Beszélj velünk, kérünk, még ezen az igén keresztül tovább is, és tedd ezt áldássá számunkra, s rajtunk keresztül másoknak is.
Ámen.