|
PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK
| |
Pasarét, 2007. február 11.
(vasárnap)
Cseri Kálmán
|
NÖVEKVŐ ÉLET
Alapige:Ez 47,3-5
Azután ő kelet felé ment mérőzsinórral a kezében, lemért ezer könyököt, és átvezetett a vízen: a víz bokáig ért. Ismét lemért ezret, és átvezetett a vízen: a víz térdig ért. Újra lemért ezret, és átvezetetett: a víz derékig ért. Amikor újabb ezret mért, már nem tudtam átkelni a patakon, mert annyira megnőtt a víz, hogy úszni kellett volna benne: a patakon nem lehetett átgázolni.
Imádkozzunk!
Istenünk, szeretnénk itt folytatni az imádságot, ahol az éneket abbahagytuk. Szeretnénk szívből dicsőíteni téged, akit egyedül illet ezen a világon minden dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás.
Magasztalunk téged mérhetetlen kegyelmedért, aminek áldásait az elmúlt héten is tapasztalhattuk. Köszönjük türelmedet, hogy még mindig adsz nekünk időt a megtérésre, a megszentelődésben való növekedésre, a lelki gyümölcsök gazdagabb termésére. Köszönjük oltalmadat, köszönjük, ha igéddel vezettél, és még azt is neked köszönjük, ha engedelmeskedtünk szavadnak.
Áldunk azért, mert meg nem érdemelt kegyelmedet gazdagon árasztod ránk. Nyisd ki a lelki szemeinket, hogy lássuk ezt, és teljék meg a szívünk, szánk hálaadással és dicséretmondással.
Köszönjük, hogy újra igéd hallgatására és cselekvésére készülhetünk. Ajándékozz meg minket olyan igével, ami a te szádból származik, ami éppen ezért munkálkodhat bennünk, és egészen átalakítja az életünket. Köszönjük, hogy ilyen kiváltságban részesítesz minket, hogy magad elé engedsz és van szavad hozzánk.
Könyörgünk azokért, akik nem ismernek téged és a te beszédedet. A te kegyelmed, szereteted vonzása érje utól őket is. Könyörgünk azokért, akik újra és újra csak hallgatják, de nem lesz belőle élet. Könyörülj rajtunk, hogy nehogy ezek közé tartozzunk. És könyörgünk mindenkiért, ha akár csak ketten vagy hárman keresnek téged és összejönnek ma a te nevedben, hogy veled találkozhassanak. Engedd átélnünk nekünk is jelenlétedet, bűneinket leleplező, megkötözöttségeinkből feloldozó hatalmadat és szeretetedet.
Ajándékozz meg minket halló szívvel, hogy tudjunk mi is választást tenni jó és gonosz között. Legyen bátorságunk újra és újra azt választani, ami szerinted jó. Segíts, hogy ne hiába legyünk itt, hanem vigyük magunkkal azokat az áldásokat, amiket te adsz nekünk, hogy ebből a templomból is gazdagon áradjon ki mindaz a jó, ami tőled ered, ami minket meggazdagíthat, és ami rajtunk átáradva mások számára is új élet forrásává lehet.
Köszönjük, hogy ilyen csodákat kérhetünk tőled, mert te ma is olyan hatalmas és kegyelmes van, amilyennek a Bibliából megismerhetünk.
Ámen.
Igehirdetés
Ezékiel próféta könyvének utolsó fejezetei különös jövendöléseket tartalmaznak. Ezeket olvassuk most ezekben a napokban kalauzunk szerint. A nép még a babiloni fogságban sínylődött, a próféta is ott volt velük, de Isten már kijelentette nekik, mi történik majd, ha újra visszatérnek hazájukba. A fogságban levők között egyre kevesebben remélték azt, hogy erre egyáltalán valaha sor kerül. Isten azonban jövőt és reményt készített az Ő népének, és ezt a jövőt Ezékiel prófétán keresztül pontosan el is mondta nekik.
Ez a fejezet arról szól, hogy Ezékielnek egy látomásban megmutatja az Úr a felépítendő új templom képét. Emlékszünk, hogy a fogság előtt Nabukodonozor babilóniai király lerombolta a gyönyörű salamoni templomot. Isten azonban úgy döntött, hogy ez a templom újra állni fog. Ha a nép hazatér a fogságból, ismét áldozatok füstje száll a magasba, népe dicsőíti Őt, az egyedül élő Istent. Itt bemutatja Ezékiel prófétának a templom képét, különösen hangsúlyozva azt, hogy annyi isteni áldás árad majd ki az új templomból, hogy az a környező pogány népeket is meg fogja gazdagítani. Ezt az ígéretet szemlélteti ezzel az erőteljes képpel, amiről itt olvastunk.
Azt olvastuk, hogy a leendő templomban az oltár mellett egy forrás fakad fel. Ennek a vize kifolyik a templom küszöbe alatt. Ahogy távolodik az épülettől, egyre szélesedik és mélyül. Ötszáz méterenként meg kell mérni. Először bokáig ér, azután térdig, azután derékig, a végén pedig már nem tud átlábolni rajta, csak úszni lehet benne.
Mit jelent ez a látomás?
Először azt nézzük meg, mire vonatkozik ez a templomból kifolyó víz, utána pedig azt fejtsük meg, milyen fontos üzenet van abban, hogy egyre mélyül ennek a pataknak a vize, amelyik végül is belefolyik a Holt-tengerbe, amelyikben nincs élet, de ennek a belefolyó víznek a nyomán halak sokasága fog nyüzsögni benne, élet támad ott, ahol halál van, ahol nincs élet, csak ott marad meg a halál, de ott megmarad, ahova ez a patak nem jut el.
I.
Nos, mi ez a víz?
A régi héber írástudomány ezt tanította: amiképpen a víz életet rejt magában a világ számára, úgy Isten törvényének igéi is életet rejtenek magukban a világnak. Vagyis a prófétai látomásban látott víz, ami a templomból folyik ki, Isten beszéde, Isten igéje, Isten akaratának a kijelentése. És aki ezt a beszédet, vizet élő hittel befogadja, annak a belsejét átalakítja, abban az emberben élet támad.
A Biblia azt tanítja, hogy Isten az élet forrása. "Nálad van az élet forrása" - olvassuk a zsoltárban. Amikor az ember elszakadt Istentől, ezt az életet veszítette el. Az élet forrásával szakadt meg a kapcsolata. Azóta mutatkoznak létünkön a halálnak a jegyei. Aki azonban újra kapcsolatba kerül Istennel, és ez úgy történik, hogy befogadja az Ő beszédét, beleárad az isteni élet az, az élő víz, abban újra élet támad. S minél többet iszik ebből a vízből, vagyis minél jobban megismeri, hiszi és cselekszi Istennek a beszédét, annál gazdagabb lelki élete lesz, annyira, hogy másokat is meggazdagíthat vele.
A Szentírás ennél tágabb értelemben is használja a víznek a képét. A vízzel szemlélteti mindazt az ajándékot, amit Isten a benne hívőknek ad. Gondoljunk csak Jézusnak a samáriai asszonnyal folytatott beszélgetésére, ahol azt mondja Jézus: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet, amitől soha többé meg nem szomjúhozol." (Jn 4,10).
A vízben szegény Palesztinában víz és élet szinte azonos jelentésű szavak voltak. Ahol víz van, ott élet támad, ahol nincs víz, ott sivár, kopár, élettelen minden. Aki a mai Izráelben járt, annak is feltűnhet, hogy ahol zöld foltok vannak, virágcsoportok vagy gyümölcsfák, majdnem mindenhova vezetnek sokszor a föld színén is látható barna műanyagcsövek, és azokban víz. A gyökereket érintő csepegtető öntözéssel életet hoznak létre ott, ahol nem volt addig. Ha ezt tudjuk, még jobban érthető ez a prófétai kép.
Isten tehát azt ígéri itt az Ő népének még a fogságban, hogy otthon újra gazdag élet várja őket. A cél az, hogy másokat is gazdagító életre jussanak el. Újra kapcsolatba kerülhetnek Istennel, akit elhagytak, bálványokat tiszteltek. Ennek ítélete lett a fogság. Vége az ítéletnek, a maradék hazatérhet, és új életszakaszt kezdhetnek Istennel. Gazdagodhatnak szakadatlanul az Istennel való közösségben, és gazdagíthatnak másokat, Istentől távol élőket, a pogányokat is.
Mindaz, amit eddig a vízről és Isten igéjéről hallottunk, ma is igaz. Ezért szoktunk bátorítani mindenkit arra, hogy vegye a kezébe a Bibliát, kezdje el olvasni. Naponta olvasson belőle valamennyit. Engedje, hogy táplálja őt Isten beszéde, mert Isten beszédének ereje van, az hatást fejt ki abban, aki olvassa és gondolkozik rajta. Átalakítja az életét, sőt igazán élettel ajándékozza meg.
És ez a célja annak is, hogy hívogatunk Isten igéjének a hallgatására. Sokan vagyunk itt, akik elmondhatjuk, hogy milyen volt az addig, amíg nem volt kezünkben Biblia és nem hallgattuk Isten hirdetett igéjét, és mennyi mindent végzett el Isten az életünkben az Ő igéje által.
Mi pedig már tudhatjuk azt, hogy az Újszövetség ír a testté lett igéről, a mi Urunk Jézus Krisztusról is, akiben egy személyben összegeződött mindaz, amit Isten nekünk el akar mondani. Egy csodálatos, kiapadhatatlan forrás fakadt a golgotai oltár mellett, és a keresztről való beszéd ma is - noha némelyeknek bolondság, másoknak botránkozás -, azoknak, akik hiszünk, Istennek ereje és Istennek hatalma.
Ezért mondta Jézus a samáriai asszonynak: "Aki abból a vízből iszik, amit én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, sőt, az a víz, amit én adtam neki, örök életre buzgó víznek forrásává lesz őbenne." Vagyis egy szóval: átfolyik rajta, és eljut másokhoz is, másokban is munkálkodik általa Isten.
A látomás végén ott van ez a szomorú megállapítás, hogy ahova viszont nem jut el ez a víz, ott marad a halál. Ige nélkül, Jézus nélkül minden ember marad a halálban, amibe beleszületett. De ha Isten igéjét befogadja, akkor az át is folyik rajta, és ahogy szép alliterációval a thesszaloniaiknak írja Pál apostol: tőletek terjed tovább az Istennek a beszéde.
Ilyenek vagyunk-e már? Elmondhatjuk-e, hogy Isten kegyelméből az Ő igéjének a munkája következtében mi már élünk? Napi gyakorlat-e ez, hogy átfolyik rajtunk az Ő igéje?
II.
Itt azonban nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy ez a patak fokozatosan és folyamatosan mélyül. A végén már sodró erejű folyóvá válik. Ezer könyökönként, vagyis ötszáz méterenként megméri az, akit látomásában lát a próféta. Először csak bokáig, aztán térdig, aztán már derékig ér, és a végén nem lehet átlábolni rajta, csak úszni lehet benne. Nagyon fontos lelki üzenete van ennek a hívők számára.
1. Mit jelent, hogy először csak bokáig ér?
Azt jelenti, hogy akinek az életébe beárad Isten igéje, az legelőször a legszembetűnőbb bűneit veszi észre. A látványos szennyfoltokat, és ezektől akar megtisztulni és tisztul is meg.
Az ókori keleti ember leginkább gyalog járt, vagy ha hosszú és köves útra ment, akkor mezítlábas saruban. Leghamarabb és leggyakrabban a lába piszkolódott be. Ezért vezették be azt a szokást, hogy ha vendégségbe mentek (ismerjük a kánai lakodalom történetéből), akkor a bejáratnál ki-ki megmoshatta a lábát. Ez a legpiszkosabb, ezt kell a leggyakrabban megmosni. Ami másoknak is feltűnő hiba az életünkön, amivel leginkább bántjuk egymást, ami már nekünk is szemet szúr, ami legelőször fájni kezd, amikor valaki Isten igéjére figyel és kezdi azt komolyan venni, attól tisztít meg Isten bennünket. A ránk legjellemzőbb hibáktól és bűnöktől.
2. Ez azonban még csak a kezdet, mert kicsivel lejjebb már térdig ér a víz. És ezt tapasztaljuk a hitben való növekedés, fejlődés során is, hogy egyszer csak rádöbbenti Isten az igét olvasó és hallgató embert arra, hogy milyen nagy kincs az imádság. Megtanulunk beszélgetni Istennel.
Már nemcsak a bajban kiáltunk, már nemcsak a "jaj Istenem"-ről gondoljuk, hogy az imádság, hanem tudunk beszélgetni vele. Egyre jobban megismerve Őt egyre jobban bízunk benne. Egyre inkább megtisztulva felismerjük, hogy Ő Atya. És jól tudja a mi mennyei Atyánk, mire van szükségünk, mielőtt még kérnénk tőle. De azért kérjük, mert a bizalmunkat ezzel fejezzük ki, és ki akarjuk fejezni azt, hogy bízunk benne. Sokszor magunk is csodálkozunk, hogy egyre jobban bízunk benne. És milyen jó abban bízni, aki megbízható, akinek eddig is gondja volt ránk.
Ennek során ismeri fel a hívő, hogy Isten jobban tudja, mire van szükségünk, mit mi. Akkor legjobb eleve azt kérni, hogy legyen úgy, ahogy Ő akarja. "Legyen meg a te akaratod." Amikor meg nem tudom, hogy mi az Ő akarata, akkor azért könyörgök: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?
Itt már térdig ér a víz. Itt megtanult térden állva gondolkozni, és térden állva harcolni a hívő ember. Harcolni Isten akaratának a felismeréséért, azért, hogy azt tudja teljesíteni, és harcolni sokszor másokért is. Ez már mélyebb keresztyén élet.
3. De még ennél többről is hallunk itt, mert egyszer csak derékig ér a víz. A derék a Bibliában az erőnek a kifejezése. Egyébként a mi szép magyar nyelvünkben is több ilyen kifejezés van: ez derék ember, derekasan helyt állt. Ahol derékig ér a víz, aki már derékig gázolt benne, Isten igéjében, az erőt kap.
Ezt ígérte a tanítványoknak is Jézus, hogy várjatok addig, amíg kaptok erőt, mikor a Szentlélek eljön rátok, és tanúim lesztek. Vagyis itt már erővel tudjátok továbbadni azt, ami titeket is megerősített. Mert - és ez érdekes összefüggés - a derék és az ágyék kifejezések többször egymás mellett szerepelnek a Bibliában. Az ágyék a termékenységre utal, az élet továbbplántálására.
Aki már derekasan helyt tud állni, mint Jézus Krisztus tanítványa, az képes továbbadni azt az életet, amit ő is kapott, úgy, ahogy a látomásban olvastuk, hogy a pogányok gyógyítására is jó lesz az a víz, ami kiárad a templomból.
Annyira lelki és szép tiszta értelemben vegyük ezt, ahogyan Pál apostol a galatáknak írja, amikor, miután megszidja őket a hitbeli visszacsúszásuk és tévelygéseik miatt, szinte felsóhajt: "Gyermekeim, akiket ismét fájdalommal szülök, amíg kiábrázolódik bennetek a Krisztus..." Ő azt az életet, amit Krisztustól kapott, továbbadta a pogányságban levő galatáknak. Azok életre keltek, de most visszacsúsztak, meglanyhultak. Most mintegy újra kell őket szülni, elindítani az új életben. De végzi ezt állhatatosan, mert derekasan helytáll ott, ahova az Úr Jézus állította őt.
Talán érezzük ennyiből is, hogy mennyivel több ez, mint a bokáig érő vízben való pancsikálás. Itt már nem csupán azt látja a hívő, hogy borzasztó bűneim vannak, ezektől szabadulni akarok. Nagy dolog, amikor valaki ezt meglátja, és meg is szabadul tőle. És még nagyobb dolog, amikor elkezd komolyan imádkozni és már térdig áll ebben a vízben. De mások számára igazán hasznos akkor lesz, amikor már derékig van benne, amikor ereje is van. Egyébként derékig állni folyó vízben egyáltalán nem könnyű. Ott már kell ellenállni a sodrásnak. Erre mondja Jézus: a világ így meg úgy teszi, de ne így legyen ez köztetek.
Először csak azt tudja meg az ember a bokáig érő vízben, hogy mit ne csináljon. A térdig érőben egyre jobban felismeri, hogy mit kell tennie, mi Isten akarata, mik az Ő ígéretei. Itt viszont már másokért harcol és sötét erők ellen harcol. Itt helytállni és ellenállni kell megtanulnia, és ide is el akar segíteni minket a mi Urunk.
Jellemző-e ez ránk? Egyáltalán: ismerős-e ez nekünk? Ha visszatekintünk a hívő életünkre, emlékszünk-e még arra, amikor először szúrt szíven minket egy ige. Úgy, mint a pünkösdi gyülekezetet. Azt olvassuk, hogy amikor Péter prédikált, az az ige szíven szúrta őket. Így fordította Károli: "Szívükben megkeseredtek, amikor hallották." Szíven szúrta őket. Ez érvényes rám, és nem akarok tovább ilyen maradni, hanem olyan akarok lenni, amilyenné Isten akar formálni.
Elkezdődik egy nagy átformálás Isten teremtő szava nyomán. Aztán megjelenik a bizalom és az engedelmesség. Aztán megjelenik az erő, és az erőnek a továbbadása. Átfolyik az ige az ilyen emberen.
Szinte úgy látjuk, hogy itt meg is lehetne állni. Mi van még ennél több? Kiderül, hogy van még ennél több is.
4. Van olyan, amikor megpróbál átmenni a folyón, és már nem tud. Már derékig gázolva minden erejét kifejtve sem lehet. Itt már csak úszni lehet. Itt már csak ráfeküdni lehet a vízre és engedni, hogy vigyen. Itt már nem én megyek, hanem vitetem, a kegyelem árja sodor, én pedig teljes bizalommal ráhagyatkozom Isten érthetetlen és mérhetetlen kegyelmére. Itt már látja a hívő, hogy minden az Ő kegyelmének a munkája, kezdve attól, hogy egy napi egyszerű mindig ismétlődő rutinfeladatot jól és örömmel tudjak elvégezni, egészen odáig, hogy egy pogánynak úgy tudom továbbadni az Isten kegyelméről szóló örömhírt, hogy az az ő szívében hitet támaszt. Nem én támasztottam a hitet, a kegyelem árad ki őreá is, csak engem használt Isten. Engem, nyomorultat, aki beszélni sem tudok rendesen, én mondtam el neki, és igévé lett a számára.
A megúszni való víz azt jelenti, hogy aki úszik, azon egy négyzetcentiméter sem marad szárazon. Annak előbb-utóbb a feje is vizes lesz. Itt már egészen átjárja a hívőt az Isten szentsége. Itt már nincs életlehetősége a régi természetnek. Megpróbál újra és újra szóhoz jutni, de itt már olyan nagyra nő Krisztus a hívőben, hogy a régi undorító természetünk egyre erőtlenebbé válik.
Ez is harc. Aki rábízza magát egy folyó sodrára és úszik, annak is kell valamit tennie, de nem erőlködik, hanem vitetik. Isten viszi őt oda, ahova akarja. Itt már nem én akarok erős lenni, én a hívő, hanem megtapasztalom: "mindenre van erőm a Krisztusban." Megtapasztalom, hogy az én erőtlenségem által is az Ő ereje ér célba - ahogy Pál apostolnak mondta Jézus Krisztus. Itt már nem a hívő akar okos lenni, hanem Isten Lelke teszi bölccsé minden helyzetben, és maga csodálkozik leginkább azon, amit és ahogyan néha mond és cselekszik. Itt már Isten tölt be mindent egészen.
Amit Keresztelő János a Krisztus-követés programjaként fogalmazott meg: "Neki növekednie kell, nekem pedig egyre kisebbé lennem" - ez itt egészen nagy mértékben megvalósul. És ez lehetséges. Ez a cél. Lehet, hogy sokan ettől még úgy érezzük távol vagyunk, de mint célt tartsuk a szemünk előtt. Jézus Krisztus ezt lehetővé tette. Az Ő kegyelméből ismerünk, ismerek én is olyan hívőket, nemcsak az egyháztörténelemből, hanem az ismerősi körből, akiknél ennek a jeleit lehet látni. Valóban az Isten szentsége egészen áthat egy bűnös embert. Hogy minden gondolatát, minden szavát, minden érzését és döntését a Szentlélek irányítja, és ő is azt akarja, hogy irányítsa. Ez ellen nem tiltakozik, nem akar néha szabadságra menni ebből az állapotból, hanem egyre mélyebbre kerül az Istennel való közösségben, és az Isten kegyelmének a sodra viszi előre másoknak áldásul.
Mert ezek a túlzások a prófétai látomásban tudatosak: hogy egy gyümölcsfáról nemcsak évente lehet bőségesen szüretelni, hanem havonta. Isten valóban ilyen gyümölcsözővé tud tenni egyszerű hívőket is. Akiket Ő kézbe vesz, elkezd bennük munkálkodni, és az engedelmességben, az életszentségben, a másoknak való szolgálatban fokozatosan - mint itt is -, de folyamatosan növekedhetnek és mélyülhetnek.
Ilyen szép perspektíva van előttünk. A kérdés az, hogy beáradt-e már ez a víz igazán az életünkbe? Vajon így szolgáltatjuk-e ki magunkat mindennap újra Isten igéjének?
Ezek után van bátorságunk azt mondani: nincs időm Bibliát olvasni? Akkor miből lesz az élet? Hogyan lesz mások számára gyümölcsöző az életünk, ha minden egyébre, ami ezzel a világgal együtt elmúlik, sokszor indokolatlanul is, sok időt szánunk? Csak épp a legfontosabbra, az egy igazán szükségesre nincs? Amitől az összes többi is a helyére kerülhetne? Megkapná a maga súlyát, jelentőségét, terét, és amitől mi is a helyünkre kerülhetnénk: vissza az Istennel való közösségbe?
És ha már az ige elkezdte a munkáját bennünk, tapasztalható-e ez a növekedés? Sokszor csakugyan mérhető. Egyszer csak rádöbben az ember: hiszen én sokkal nagyobb örömmel, sokkal konkrétabban, tartalmasabban imádkozom, mint tavaly ilyenkor. Hiszen tudom szeretni azokat, akiknek eddig, ha eszembe jutott a nevük, összerándult a gyomrom és az öklöm. Tényleg szeretem őket.
Ilyen gyümölcsei vannak, meg sok ehhez hasonló annak, ha valakiben munkálkodik Isten igéje. Ezzel a várakozással és lelki igényességgel jövünk-e ide is minden alkalommal az ige hallgatására? Uram, kiszolgáltatom magamat neked, áradjon belém gazdagon az életnek a vize, és formálj, tisztíts, tégy engem lelkileg egyre termékenyebbé, gyümölcstermőbbé?
Isten segítsen minket ebben, és legyen mindannyiunk imádsága ez a szép énekvers:
Magamat egészen neked szentelem:
Kegyelmes oltalmad legyen mellettem,
Szentlelked és igéd legyen vezérem.
(486,9 dicséret)
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, megköszönjük neked ma reggel mindenekelőtt igédet. Köszönjük, hogy van szavad hozzánk annak ellenére, hogy oly sok fontos üzenetedből nem lett élet bennünk.
Bocsásd meg, ha sokszor csak megszokásból, félig odafigyelve vagy teljesen figyelmetlenül olvassuk a Bibliát. Adja a szívünkbe igazi lelki szomjúságot, hogy minden szavad fontos legyen számunkra.
Segíts minket, hogy sokkal jobb hatásfokkal olvassuk és hallgassuk igédet. Tett számunkra világossá, hogy mi az, amit különösen nekünk üzensz. Támogass minket az engedelmesség lelkével.
Könyörülj rajtunk, hogy az igének soha ne csak hallgatói legyünk megcsalván magunkat, hanem megtartói és továbbadói. Adj nekünk helyén mondott igét a szánkba, amikor másoknak mondhatjuk azt. Őrizz meg attól, hogy magunkat prédikáljuk. Hadd legyen valóság az a csoda, hogy mintegy az Istenből szólunk.
Kérünk, hogy valóban Szentlelked és igéd legyen vezérünk minden dolgunkban, a legegyszerűbb hétköznapi döntésekben és sorsdöntő fontos eseményekben egyaránt.
Szeretnénk egyre jobban bízni benned, teljesen rád hagyatkozni, szeretnénk helytállni ott, ahova te állítasz. Tedd az életünket gyümölcstermővé. Különösen azt kérjük: a Lélek gyümölcse hadd teremjen gazdagon és egyre gazdagabban bennünk. Az a szeretet, az a békesség, az az öröm, az a türelem, az a jóság, amit mi soha nem tudunk produkálni, amit csak te ajándékozhatsz nekünk, hogy aztán továbbajándékozzuk másoknak.
Őrizz meg minket kis igényűségtől, önelégültségtől, vagy attól a keserű lemondástól: nem megy ez nekünk, vagy elég nekünk ennyi is. Köszönjük, hogy a teljességet kínálod, és áldunk téged Jézus Krisztus, hogy kereszthaláloddal és feltámadásoddal lehetővé tetted a benned hívőknek, hogy a teljességet megkapják.
Beszélj velünk, kérünk, még ezen az igén keresztül tovább is, és tedd ezt áldássá számunkra, s rajtunk keresztül másoknak is.
Ámen.
