Reggeli gyöngyszemek: Krisztus azért jött a földre, hogy betöltse a törvényt

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy eltöröljem a törvényt vagy a prófétákat. Nem eltörölni, hanem betölteni jöttem.” (Mt 5:17)

Isten azért választotta ki Izraelt, hogy az igazság felbecsülhetetlen kincsének letéteményese legyen minden nemzet számára, és törvényét azért adta nekik, hogy a jellem próbaköve legyen, a jellemé, melyet ki kell fejleszteniük a világ, az angyalok és az el nem bukott lények előtt… Engedetlensége és hűtlensége által a választott nép épp az ellenkező jellemet alakította ki, mint amit Isten megkívánt a törvénynek való engedelmesség által. Saját előírásaikat helyezték az igazság fölé… Isten törvényét betemették az aprólékos külsőségek alá, mint amilyen az étkezések előtti gyakori kézmosás, vagy az edények és poharak tisztogatása volt. A tizedet még az egyszerű kerti növényekre is kivetették. Nekik mondta Krisztus: „Pedig amazokat kellene cselekedni, és ezeket sem elhagyni.”

E hangzavar közepette kellett felcsendülnie a mennyből jött tanító szavának, aki ihletett ajkakon keresztül szólt az emberszívekhez, és hirdette a mindenkit megpróbáló, fontos igazságokat…

Mint Istentől jött tanítónak, Krisztusnak az volt a feladata, hogy elmagyarázza Isten kormányzata törvényeinek igazi jelentőségét…Visszaállította az igazságot Isten törvényeinek keretei közé, és eredeti fényében ragyogtatta fel azt…Megkoronázta az isteni előírásokat, és az örökkévaló, romlatlan igazsághoz társította azokat, mint amik Istennek, minden igazság Forrásának jóváhagyását bírják…

Krisztus nem csak azért jött, hogy érvényesítse a törvényt e világ lakosai előtt, hanem azért is, hogy élete által örökre megalapozza Isten törvényének állandóságát…Isten senkit sem hagy magára, aki az Ő gondjaira bízza lelkét. Mindvégig szereti őket, mert szeretik Jézust… (Ellen G. White Manuscript 125, 1901.)

Reggeli gyöngyszemek: Az aranynál is jobban szeressük Isten parancsolatait!

„Mert én jobban szeretem parancsolataidat, mint az aranyat, mint a legtisztább aranyat.” (Zsolt 119:127)

E vészterhes napokban vajon kevésbé szenteljük oda magunkat Isten igazságának, és kevésbé ragaszkodjunk törvényéhez, mint a régi időkben? Pontosan azok az állapotok uralkodnak, melyekről Krisztus beszélt, hogy be fognak következni, mielőtt másodszor eljön majd nagy hatalommal és dicsőséggel. Az eluralkodó istentelenség megbénítani, sőt elpusztítani látszik az igaz hitet és istenfélelmet. De pontosan ez az időszak az, amikor a keresztény feddhetetlenségnek a legragyogóbban kell fénylenie a képmutatás és romlottság salakjával szemben. Most van itt az ideje, hogy Krisztus választottai megmutassák az Ő szolgálatára való odaszenteltségüket -, az idő, amikor követőinek a legszebb tanúságot kell tenniük, szilárdan megállva az elhatalmasodó gonoszság ellenében.

Amikor látjuk Isten törvénye figyelmen kívül hagyásának eredményét – a becstelenséget, lopást, féktelenséget, kicsapongást és gyilkosságot - , elmondhatjuk a zsoltárossal: „Jobban kedvelem parancsolatodat az aranynál, jobban a színaranynál.” „Törvényed megtartóinak nagy lesz jutalmuk”. Amikor Isten törvényét félreteszik, az a legnagyobb nyomorúságot eredményezi úgy a családoknak, mint a társadalomnak. Egyetlen reményünk abban van, ha hűségesen ragaszkodunk Jahve előírásaihoz. A hitetlen Franciaország egyszer már megpróbálta elutasítani Isten tekintélyét. Micsoda szörnyű dolgok következtek ebből! Az emberek félredobták az isteni törvényt, mint igába taszító köteléket, és miközben szabadságukkal dicsekedtek, a legnagyobb zsarnok uralma alá helyezték magukat. Anarchia és vérontás uralta azt a szörnyű napot. Ez azt bizonyította a világ számára, hogy a rend és a kormányzat felbontásának legbiztosabb módja Isten törvényének félretevése…

Ahelyett, hogy úgy éreznénk, hogy a legkisebb mértékben is mentségünk van a további törvényszegésre, minden eddiginél inkább tudatosítanunk kell Isten kívánalmainak igazságát magunkra nézve, csakúgy, mint törvényének szent voltát, mert Krisztusnak meg kellett halnia, hogy fenntartsa annak tekintélyét. Az engedelmesek hamarosan látni fogják Isten törvénye megtartásának áldásait. (The Signs of the Times, December 15, 1881.)

Charles H. Spurgeon-Isten ígéreteinek tárháza-Ő velünk van, mi Ővele

"Az Úr félelme gyarapítja a napokat, de a bűnösök esztendei megrövidülnek.,,(Péld 10,27) 

Ebben nem lehet kétségünk. Az Úr félelme erényes szokásokat éleszt bennünk, és megakadályozza, hogy a bűn és az erkölcstelenség következtében elfecséreljük az életerőnket. A Krisztusba vetett hitből fakadó szent békesség nagy segítségünkre van, ha komoly betegségből gyógyulunk. Minden orvos ürül, ha látja, hogy betege nyugodt és derűs. Az aggodalmaskodás megöl, az Istenbe vetett bizalom viszont felér a legjobb orvossággal.

Így mindenünk megvan, ami a hosszú élet biztosítéka, és ha valóban ez szolgálja javunkat, úgy késő öregségünkben szállunk majd sírba, mint a megérett gabona. Ezért ne gyötörjön a halálfélelem, ha a kisujjunkat megvágjuk, hanem számítsunk arra, hogy még hosszú ideig lehetünk az Úr munkásai.

Ha pedig mégis rövidesen elszólít az Úr? Ebben sincs semmi rémítő, sőt, minden okunk megvan az örömre, mert "akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk" (Róm 14,8). 

Amíg élünk, Krisztus velünk van; ha meghalunk, mi leszünk Ővele.

Az életet legbiztosabban az hosszabbítja meg, ha örülünk az életnek, és életünk során nem vesztegetjük időnket, hanem minden óránkat a legmagasabb célok érdekében használjuk fel. Így legyen a mai napon is.

06.22.

Jézus szeretetét engedelmesség által

"Amint az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket; maradjatok meg ebben az én szeretetemben. "

(János 15, 9)

Jézus igen kevés alkalommal bizonygatta irántunk érzett szeretetét. Nem szavakkal szeret Ő, hanem tettekkel és valóságban, amint az Atya szerette Őt. Tehát Jézus isteni és szent szeretettel szeret. - Isten nem azért szereti az embereket, mert szeretetre méltóak és vonzók; Ő szereti a világot, mely vele szemben hidegen és ellenségesen viselkedik. Teremtményei elfordultak tőle, menekülőben vannak előle és szemben állnak vele. Ő szereti a lázadók világát és igyekszik megnyerni azt. Így Jézus szeretete is a bűnösök iránt érzett szeretet. Aki önmagát bűnösnek ismeri fel, azt mélyen megszégyeníti és megalázza ez a szeretet és alig tudja felfogni, annyira meg nem érdemelt szeretet ez. Amint valamikor a Megváltó számára földi életének napjaiban az Atya szeretete kimondhatatlan gazdagságot és mély örömet jelentett, így Jézus szeretete is vigasztalás, gazdagság és erő Isten minden gyermeke számára. Ez a szeretet megmarad akkor is, amikor bennünk és körülöttünk minden összeomlik. Vigasztalást ad, amikor a test és a lélek szenved. Nyugodttá és csendessé tesz a csalódások között és kárpótlást nyújt a veszteségekért. És amint az Atya szeretete Jézust mindenért kárpótolta, ami ezen a földön vele tártént, úgy Jézus szeretete is az élet napsugarát jelenti övéi számára a hideg és sötét világban. Nem mindig érezzük ezt, de újra és újra megtapasztaljuk. Jézus nem úgy szeret minket, mint ahogyan mi szeretjük önmagunkat, hanem sokkal tisztábban és jobban. Az Ő szeretete mindig szent, mindig a mi igazi és örök javunkat tartja szem előtt. Az Ő szeretete nevel, tisztit és fegyelmez bennünket. Gyakran fájdalmat okoz, de csak azért, hogy abból is örökkévaló jót adjon. Szeretete kitartó és fáradhatatlan, hordoz és naponta megbocsát. Nem engedelmességünk révén érdemeljük meg ezt a szeretetet, de megőrizzük a magunk számára, ha megtartjuk Jézus parancsolatait. Ő maga megmaradt az Atya szeretetében, mert minden időben azt tette, ami az Atyának tetszésére volt. Mi úgy maradunk meg Jézus szeretetében, ha követjük Őt. Ne játsszuk el tehát könnyelműen vagy hanyagságból ezt a szeretetet! Az Ő szeretete erőt ad az engedelmességre és az engedelmesség révén megmarad és megsokasodik bennünk az Ő szeretete.

*************

A KIKERÜLHETETLEN VIZSGA

"Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek" (Mt 7,2).

Ez a kijelentés nem valami bizonytalan feltételezés, hanem Isten örök törvénye. Amilyen ítélettel ítélsz, ugyanolyannal ítélnek meg téged. Különbség van bosszú és visszafizetés között. Jézus azt mondja, hogy az élet törvénye a visszafizetés - "amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek". Ha éles ésszel kitaláltad más hibáját, emlékezz rá: éppen ezzel a mértékkel mérnek téged is. Az élet azzal a pénzzel fizet vissza, amivel te fizetsz. Ez a törvény kihat mindenre -Isten trónjától lefelé (Zsolt 18,25-26). Róma 2. még határozottabban mutat rá erre és kimondja, hogy aki mást ítél, az ugyanabban a dologban bűnös. Isten nemcsak a tettre néz, hanem a lehetőségre is. Kezdjük ezzel, hogy mi nem hiszünk a Biblia állításaiban. Például hisszük, hogy amiben másokat megítélünk, abban mi magunk is bűnösök vagyunk? Azért látjuk meg másokban a képmutatást, csalárdságot és valótlanságot, mert mindezek a mi szívünkben is ott vannak. A szent ismertetőjele az alázatosság: "Igen, mindezek a gonoszságok, sőt még több is, mind kijött volna belőlem is, ha Isten kegyelme nem volna; ezért nincs jogom ítélni." Jézus mondja: "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek..." Ha ítélsz, ugyanazzal a mértékkel mérnek meg téged is, ahogy te ítélsz. Ki merne közülünk Isten elé állni ezzel: "Istenem, ítélj meg engem ugyanúgy, ahogy én megítéltem embertársamat." Mi bűnösnek ítéljük embertársainkat; ha Isten minket is így ítélne meg, mindnyájan a pokolban lennénk. De Isten minket Jézus Krisztus csodálatos engesztelő áldozata alapján ítél meg.

********************

A ROSSZUL ÉRTELMEZETT HŰSÉG

A mai napon olvasandó igeszakasz: ApCsel 5,1-11

1 Egy ember, név szerint Anániás, feleségével, Szafirával együtt eladott egy birtokot, 2 és árából feleségének tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette. 3 Péter azonban így szólt: "Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából? 4 Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek." 5 Amint meghallotta Anániás ezeket a szavakat, összeesett, és meghalt. Erre nagy félelem szállta meg mindazokat, akik ezt hallották. 6 Az ifjak pedig felálltak és betakarták őt, majd kivitték és eltemették. 7 Mintegy három óra múlva a felesége is bement, mit sem tudva a történtekről. 8 Péter megkérdezte tőle: "Mondd meg nekem, ennyiért adtátok-e el a földet?" Ő így felelt: "Úgy van, ennyiért." 9 Péter erre így szólt hozzá: "Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét? Íme, azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged." 10 Az asszony pedig azonnal összeesett a lába előtt, és meghalt. Amikor bejöttek az ifjak, halva találták, kivitték őt is, és eltemették a férje mellé. 11 Erre nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket.

"Miért egyeztetek meg abban, hogy megkísértitek az Úr Lelkét?"

(ApCsel 5,9)

Ez a kezdeti korból való halálbüntetés egy keresztyén közösségben kimondott hazugságért, tartós elrettentő példaként szolgált. Nekünk, akik Isten kegyelméből élünk, akik a Szentnek a temploma vagyunk, nem szabad semmi tisztátalant vinni színe elé. A Lélek vigyáz arra a templomra, melyet a kegyelem megtisztított. Anániás és Szafira bűne arányaiban kicsi, már ahogy mi mérlegeljük a bűnt. Nem kapzsiságról van szó. Jókora adományt adtak - mely nem volt kötelező -, de azt a látszatot keltették, hogy az sokkal nagyobb, mint amekkora valóban volt. Hazudtak, és ily módon foltot ejtettek Isten becsületén. Férj és feleség egyetértettek a dologban. Ámbár Szafirának volt egy külön lehetősége, hogy vallomást tegyen, ragaszkodott férjéhez a bűnben, és osztozott vele a büntetésben. Jobban kell szeretnünk az igazságot, mint feleségünket vagy férjünket. Vannak pillanatok mindenki házasságában, amikor az egyiknek így kell szólni a másikhoz: "Nem, édesem, erről szó sem lehet." Túl sokan lojálisabbak feleségükhöz, férjükhöz, mint az igazsághoz. A törvény tudatában van ennek, ezért a bíróságon nem veszik számításba a férjeket vagy a feleségeket tanúként, ha olyan ügyről van szó, amelyik egyikőjüket érinti. Mindenképpen megvédenék egymást. A gyermekek is megtanulják ezt. Amikor cseng a telefon, és a papa így szól: "Ha Jones úr az, nem vagyok itthon.", Jancsi ezt szokta mondani: "Sajnos Jones úr, a papám nincs itthon." Lojális az apjához. Együtt hazudnak. Isten azt akarja, hogy hűségesebbek legyünk az igazsághoz, mint a családi kötelékhez. Ha szereted a családodat, minden tőled telhetőt megteszel azért, hogy visszatartsd őket a vétkezéstől. Olyan nagy szeretetet kellene egymás iránt éreznünk, hogy össze tudjuk szedni a bátorságunkat és ily módon tudjuk egymást akadályozni a vétkezésben. A békesség megőrzése érdekében némelyek "megegyeztek abban, hogy megkísértik az Úr lelkét". Ne tedd ezt! Jobb megkockáztatni egy civakodást a családban, mint egy Istennel való harcot. ****************    "Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak."      János 5,24-25 Nem kell félnünk egy olyan utolsó ítélettől, amely valamikor a halálunk után következik. Az ítélet már ebben a földi életben megtörténik, s ez utolsó, meg nem másítható ítélet. Aki hallja, elfogadja Krisztus igéjét, és hittel kapcsolódik Istenhez, az már megítéltetett, életre ítéltetett, más ítéletre már nem megy. Az örök élet számára már megkezdődött. A mostani élete már része az örök életnek, az csak kiteljesedik a halála után, amikor megérkezik elkészített helyére a mennyben. "Átment - így, múlt időben - a halálból az életbe." Mert a halál, az örök halál, a kárhozat sem a testi halál után kezdődik. Aki nem kapcsolódik Istenhez, az már meghalt. Jézus így mondja (Jel 3,1): "Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy." De ha az élő halottak, a kárhozatban benne élők meghallják a Krisztus hangját, élni fognak. Ők is átmentek a halálból az életbe. Nem a jövőben. Eljött az ő órájuk, "most". Milyen egyszerű! Hallod a hangot? Téged hív az életre. Istenem, hallom a hangodat. Kedves, hívó, csalogató szereteted hangját. Most hallom. Életre, közösségre, munkára hív, és én olyan szívesen követném. De fogom-e hallani holnap is, mikor életünk vad lármája betölti fülem és lelkem? Nem tudom, élő vagyok-e vagy halott, a Krisztus ítélete szerint. Sokszor olyan üresnek, kihaltnak érzem magam, könnyen elhiszem, hogy már halott vagyok. De élni szeretnék. Boldog, szép életet itt, megígért folytatását előtted. Ne engedj halottnak maradnom! Szóld, kiáltsd bele lelkembe az élet igéjét, harsogja túl a világ zaját, hogy mindennap halljam. Vigyél át az életbe, ne engedj kiesni belőle, őrizz meg benne magad számára! Ámen.    Ó, szeretett atyámfia!      l.Kir 13,30 Valószínűleg ez a legrövidebb temetési beszéd, ami egy Isten embere sírjánál elhangzott. Mit tudunk róla? Isten Béthelbe küldte, mikor Jeroboám király a bálványáldozati oltáron áldozott. Isten nevében kiáltott a próféta az oltár ellen. Jeroboám kinyújtotta a kezét, parancsolva, hogy fogják el a prófétát. Keze elszáradt. Az oltár meghasadt és kiömlött belőle a hamu. Jeroboám kérte a prófétát, imádkozzon érte. A próféta imádságára Isten meggyógyította Jeroboámot aki hívta, hogy menjen vele a palotájába. A próféta azonban elutasította, mivel Isten megparancsolta neki, hogy visszamenet sehol se szálljon meg. A hazafelé vezető úton eléje állt egy öregember, egy hamis próféta, s azt hazudta neki, hogy Istennek az a parancsa, hogy menjen el vele, s egyen nála kenyeret. A próféta engedett, engedetlenné vált Istennel szemben, s mikor hazafelé ment, megölte egy oroszlán. Az öreg eltemette, s így szólt: "Ó, szeretett atyámfia"! - Ez a történet arra figyelmeztet, hogy Istennek áldott emberei is tévútra juthatnak. A bátorság, a hit, az önzetlenség semmit sem segített. Az Isten parancsa elleni engedetlenség miatt elbukott a próféta. Aztán: akire sokat bíztak, attól sokat várnak. Isten kétszer jelent meg Salamonnak, s mikor elbukott, Isten különösen megharagudott rá. Amikor Anániás és Safira az első áldott időkben hazudni és csalni mertek, szokatlan és rettenetes ítélet érte őket. Az előttünk lévő történetnek azonban mégis ez a legsürgetőbb figyelmeztetése: az emberi szót soha ne tartsuk fontosabbnak Isten szavánál! Jaj nekünk, ha az emberi szó annyira tetszik, hogy megvetjük érte Isten Igéjét és parancsát! Ezért: Vigyázzatok!

Az én életem ma: AZ IMA MINDIG IDŐSZERŰ

Ima az életemben 

„Az imában állhatatosak legyetek, vigyázván abban hálaadással.”

(Kolossébelieknek írt levél 4,2)

Nincs olyan idő vagy hely, amikor és ahol időszerűtlen vagy alkalmatlan lenne az imádkozás. Semmi sem akadályozhat meg bennünket abban, hogy komoly imában forduljunk Istenhez. 

Az utca forgatagában, munkahelyi elfoglaltságaink közepette is felküldhetjük imánkat Teremtőnkhöz, és könyöröghetünk vezetéséért.

Bármikor beszélhetünk Jézussal, mert Ő így szól hozzánk: „Én jobb kezed felől állok.” Kapcsolatban lehetünk Istennel a szívünkben, és mindig Krisztussal együtt járhatjuk az utunkat. Amikor leköt a mindennapi munkánk, akkor is kifejezésre juttathatjuk szívünk vágyódását, anélkül, hogy emberi fül meghallaná – szavunk azonban nem hal el, sem el nem veszhet, felülemelkedik az utca zaján és a gépek zakatolásán, hiszen Istennel beszélünk, aki hallja imánkat. 

Nincs akadálya annak, hogy kifejezzük lelkünk vágyakozását.

A kegyelemért és erőért mondott minden imánkra választ kapunk. (…) Kérd Istent, hogy tegye meg érted mindazt, amit te nem tudsz megtenni önmagadért. Mondj el mindent Jézusnak! 

Tárd fel előtte szíved titkait, mert az Ő szeme látja a lélek legbensőbb részeit, és úgy olvassa gondolataidat, mint egy nyitott könyvet. Ha mindazt kérted, ami szükséges a lelked jóléte érdekében, hidd, hogy elnyered, és akkor megkapod Istentől. Fogadd el ajándékait teljes szívvel, mert Jézus azért halt meg érted, hogy elnyerd a menny drága kincseit, és végül otthont találj a mennyei angyalokkal együtt Isten országában. 

(Youth’s Instructor, 1892. július 7.)

Ha időt és szavakat találsz az imára, akkor Isten is talál időt és szavakat a válaszra. 

(Review and Herald, 1890. április 1.)

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Ő fogja felépíteni az Úr templomát, és nagy méltóságra emelkedik.” -(Zakariás 6,13)

Krisztus maga az építőmestere szellemi templomának, Ő építi fel változhatatlan szeretetének magaslatára, mindenható kegyelmére és csalhatatlan igazmondására. De, mint a salamoni templom építésénél történt, úgy van itt is. Az épületköveket és építőanyagokat elő kell készíteni. A cédrusfák Libánonon állnak ugyan, de még nincsenek megmunkálva az építéshez. Nincsenek kidöntve, sem megfaragva, nem alkalmasak még arra, hogy cédrusgerendák és cédrusoszlopokul használtassanak, melyeknek kellemes illata az Úr házának tornácát a paradicsomban vidámmá tegyék. 

A sziklatömbök ott hevernek a kőbányában, hol azokat faragják és csiszolják. Mindez Krisztus műve. A hívők előkészíttetnek, megmunkáltatnak és alkalmassá tétetnek mindegyik a maga helyére az Úr templomában. De ezt az előkészítést maga Krisztus saját kezűleg kezdi meg és végzi be. Próbák és bajok nem munkálják a megszentelődést, ha Ő nem erre a célra küldi azokat. 

Imánk és fáradozásunk bennünket nem tehet alkalmassá a mennyország részére Jézus keze nélkül, ki tetszése szerint változtatja meg szíveinket. Valamint a salamoni templom építkezésénél „sem kalapácsnak, sem fejszének, sem valami egyéb vasszerszámnak pengése nem hallatszott”, mivel már teljesen előkészülve hevert minden tárgy, hogy rendeltetési helyére kerüljön, - úgy van azzal a templom ügyével is, melyet az Úr épít, az előkészítés egészen itt lenn a földön történik. 

Majd mikor a mennyországba jutunk, ott nem fogunk elkülöníttetni a megszentelődés szerint, nem készíttetünk elő nyomorúságok által, nem csiszoltatunk szenvedések által. Nem, nekünk itt kell előkészíttetnünk, mindent elvégez Krisztus előzetesen. Végül, mikor már mindent megtett, minket egy szerető kéz átsegít a halálfolyamon és behelyeztetünk a mennyei Jeruzsálembe, hogy ott álljunk az Úr templomában, mint örök oszlopok.

Jeruzsálem városát
Hívőknek lakhelyét,
Istenünk Te választottad
Kövekből építetted.

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem-Alfred Christlieb

Dávid ezt mondta: vétkeztem..." "Saul ezt mondta: vétkeztem...  2.Sám 12,13,l.Sám 15,24

Két ember van előttünk. Ugyanazt a szót mondják. Egyiknél megkönnyebbülés, megbocsátás, kegyelem és békesség a következmény, a másiknál elvettetés. Miért? Azt gondolhatnánk, mivel mindkettő megismerte és megvallotta bűnét, Istennek meg kell bocsátania mind a kettőnek. Nem látszik-e Isten igazságtalannak, hogy másként bánik az egyikkel, mint a másikkal? Nem, Isten sohasem igazságtalan. Lényeges különbség van a két bűnvallás között, ha a szó megegyezik is bennük. Dávid fenntartás nélkül beismeri bűnét. Minden kikötés nélkül meghajlik bűneinek nagysága és a megérdemelt büntetés súlya alatt. Nem így Saul. Bár ő is bevallja bűnét, mivel kitudódott, de ellenállás van benne. Megpróbálja bűnét szépíteni és másokra tolni. Ezt mondja: az a jó szándék vezetett bennünket, hogy az Úrnak áldozzunk. A nép vett el a zsákmányból. Saul tisztára akarja mosni magát. Jóllehet szája ezt mondja: vétkeztem, azonban ezt gondolja: mégsem tettem olyan rosszat! Mégsem én vagyok a legrosszabb! Én végrehajtottam Isten parancsát! Az emberek szeme előtt Saul vétke távolról sem volt olyan nagy, mint a Dávidé, aki házasságot tört és gyilkolt. Ezzel szemben Saul egy kis engedetlenséget követett el, mivel az amálekiták állatait és királyát életben hagyta. Miért kegyelmezett meg Isten Dávidnak, és miért vetette el Sault? Dávid töredelme igazi volt. Fenntartás nélkül meghajolt Isten előtt, és nyilvánosan megvallotta bűnét az 51. zsoltárban az egész nép előtt.
Ezzel szemben Saul meg akarta menteni tekintélyét az emberek előtt és így kérlelte Sámuelt: "Vétkeztem, mindazonáltal becsülj meg engem népemnek vénei előtt"!
A mi bűnbánatunk őszinte-e?

Varga László-Isten asztaláról

 "Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal!"-Lukács 6,26

Hát nem arra törekszik minden magára valamit adó ember, hogy ismerjék el, méltányolják, jót mondjanak róla mások, a közösségük? Van erre egy találó anekdota. Egy pap előléptetést kért a püspökétől. Dicsekedett, hogy vele mindenki meg van elégedve. "Mindenki szeret, nincs egy ellenséged se a gyülekezetben?" - kérdezte a püspök. "Egy sincs!" - volt a büszke felelet. "Akkor menj haza, és kezdj dolgozni, mert aki komolyan dolgozik, annak biztosan van ellensége bőven." Hamis próféta, csaló vezető az, aki mindenkinek a dicséretét el tudja nyerni. Jézust megfeszítették, az apostolokat megölték, a keresztyéneket üldözték, gúnyolták. Nálunk még azokat is félreállították, akik börtönt vállaltak meggyőződésükért. Az igazaknak már a magatartása vádat jelent, tehát ellenkezést szül a nem igazak között, hát még, ha ki is fejezik igényüket a tiszta életre, ha megkövetelik legalább a becsületet, és meg is tartják, nem lehet őket képmutatással vádolni. Krisztusé akarsz lenni? Vállalnod kell a vádakat. Éppen ez a bizonyítéka annak, hogy jó úton jársz.
De azt tudhatod, hogy az emberekkel szemben, akik bántanak, melletted áll Isten hatalma, aki megvéd, és végül neked ad igazat. Az Ő dicsérete ezerszer többet ér, mint minden ember jó véleménye. 


Ítélő Istenem, én a Te ítéletedre bízom magam. Nem mintha dicsekedni volna kedvem előtted, jól tudod, mennyit ér az én keresztyénségem, munkám, helytállásom. Tudom, sokkal többet kellene tennem, mint amennyit tettem és tenni fogok. De bántanak, vádolnak, kigúnyolnak így is azért a kevésért, amennyire képes vagyok a Te szolgálatodban. Te adj erőt és bölcsességet, hogy ne vegyem fel a bántásokat! Hadd tudjak örülni annak, ha miattad bántanak, ahogy régi szolgáidat is bántották. És ha mégis nehéz a sok igazságtalanság, állj mellém! Add meg nekem is a megígért belső békességet, melyet a világ minden méltánytalansága sem képes kikezdeni. Ámen.

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-A TITKON VALÓ BÖJTÖLÉS

A mai napon olvasandó igeszakasz: Mt 6,16-18 
"Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat.  
Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked." 

"Böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van." (Mt 6,18a)  

Manapság nem sokat hallunk böjtölésről, leszámítva azt, hogy vannak, akik diétáznak. A fogyókúrán lévő emberek azért böjtölnek, hogy lássák őket az emberek, vagy talán egészségi okokból.
A böjtölés egyéb formái az igazságtalanság elleni tiltakozást szolgálják. A bevallott cél a nyilvánosság. A titoktartás hatástalanítaná azt. Ennek a böjtölésnek nincs vallási célja.
Az Ószövetségben Isten előírta a böjtölést néhány esetben. Az Újszövetség korában ezek a "ceremoniális törvények" nem kötnek meg minket. A böjtölés mégis szerepet játszott Jézus életében, és az ősegyház vallásos tapasztalatában. A Biblia mindig feltételezi, hogy azok, akik komolyan veszik Istennel való kapcsolatukat valamilyen formában böjtölni szoktak: a konyhában is, a hálószobában is.
A böjtölés törvényes dolgok megtagadása vallási koncentrálás érdekében. A Biblia nem írja elő, és az egyházak sem írhatják elő. Ha nem önkéntesen tesszük azt, és ha nem anélkül, hogy magunkra vonnánk az emberek figyelmét, elveszti értékét.
Mindig van ok az egyházban arra, hogy figyelmeztetés hangozzék el az aszkézis veszélyére. Légy résen mindig, amikor emberek félnek élvezni azt, amit Isten élvezetre adott nekünk.
A kegyelem evangéliuma kerülhet veszélybe.
Van azonban ok arra is, hogy figyelmeztessünk a lelki lustaság, "elhájasodás" és tunyaság veszélyére, amely a keresztyéneket sújthatja. Az észak-amerikai kontinens keresztyénjeit túlságosan is az étel, ital és ruházkodás kérdése foglalkoztatja. Túlontúl elvonja figyelmüket a sport és a játék, meg mindenféle "kikapcsolódás". Időről időre meg kell tagadnunk magunktól önkéntesen az élet ideiglenes ajándékait, hogy gazdagodjunk a hitben, a reménységben és a szeretetben.
Senki nem követelhet semmit sem azon túl, amit az Úr parancsolt.
De egy olyan korban, amikor belemerülünk az élet élvezeteibe, van okunk azt gondolni, hogy azért kapunk túl keveset a mennyből, mert túl kevésről mondunk le a földön. 

Isten műhelyében- Szent félelem és gyermeki bizalom

 "Vedd fontolóra azért Isten jóságát és keménységét. " (Róma 11, 22)   

Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a "mi Istenünk megemésztő tűz" és azt gondoljuk, hogy az csak az Ószövetség Istene. Az újszövetségi Isten csupa jóság, mindenkinek Atyja, aki minden embert egyformán körülvesz szeretetével.
Az apostol azonban kifejezetten azt mondja: "A mi Istenünk megemésztő tűz. Rettenetes az élő Istennek kezébe esni" (Zsid 12, 29; 10, 31).
- Amint Isten a népekhez is közbe-közbe félelmetesen komolyan szól, ugyanúgy megtapasztalja az egyes ember is belső és külső életében Isten ítéletének komolyságát. Ez sokszor külső szenvedések által történik. De ha Isten szent haragjának tüzéből szívünkbe hullt egy szikra, akkor ez olyan belső tüzet gyújt, amiről fogalma sincs annak, aki ezt nem tapasztalta meg.

Isten gyermekei semmiképpen sem mentesülnek az ítélet alól. Sőt igen gyakran éppen az Isten házán, az Ő népén kezdődik az ítélet. 
 "Titeket választottalak magamnak e földnek minden nemzetségei közül, azért büntetlek meg titeket minden gonoszságtokért" (Ámos 3, 2). Azoknak az ítéletes időknek az elején vagyunk, amelyek Isten népére jönnek majd, mielőtt a dicsőséges Krisztus ismét megjelenik. "Az igaz is alig tartatik majd meg" - mondja Péter és maga Jézus is hangsúlyozza, hogy a kiválasztottaknak részük lesz az utolsó idők nyomorúságaiban. "Az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten Ő."
Néhány verssel később pedig ezt olvassuk, hogy kegyelmes Úr a te Istened (5 Móz 4, 29-31).
Mind a kettő így igaz. Tűz veszi Istent körül. Ítélet és igazság királyi székének fundamentuma. De nála van a kegyelem és hűség is.

Irgalmasság az Isten tulajdonképpeni lényege. De csak az tudja igazán, hogy mi az irgalmasság, aki megtapasztalta az ítélet tüzét. Soha nem szabad megfeledkeznünk Istennek erről a keménységéről, még akkor sem, ha már megtapasztaltuk irgalmasságát is. Őrizkedjünk, hogy Isten jóságát magától értetődő dolognak tekintsük. Belső életünk akkor marad egészséges, ha mindkettőt, Isten jóságát és keménységét, egyformán és egy időben fontolóra vesszük.
Figyeljük meg, hogy az apostol mennyivel gyakrabban hangoztatja az istenfélelem gondolatát, mint sok szentimentális keresztyén.
 "Félelemben járjátok földi vándorlásotok idejét." 
Ha ilyen szent félelem van a szívünkben, mindig csodálatosabbnak találjuk majd a kegyelmet.  

Ámen!

Reggeli dicséret: Amikor Isten emlékezik

„Ha ott lesz a szivárvány a felhőn, látni fogom, és visszaemlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött minden élőlénnyel, amely testben él a földön.”
Mózes első könyve 9:16

Azt hiszem, túl sok történetet tudnék mesélni arról, amikor elfelejtettem valamit. Elfelejtettem bepakolni és elvinni egy-egy utazásra olyan dolgokat, amire nekem, vagy életem párjának lett volna szüksége. Elfelejtettem, hogy jön hozzánk a védőnő, és nagyon nem voltunk otthon, mikor telefonált, hogy melyik kapucsengő is a miénk. Elfelejtettük berakni az autóba a kislányunk összekészített bőröndjét, és lent hagytuk a parkolóban. Mi pedig elmentünk nagyszülőzni. A sort túl sokáig tudnám folytatni, de itt meg is állok, és most legyen szó pont az ellenkezőjéről.


Legyen szó arról, Aki nem felejt. Arról, Aki igazán emlékszik. Isten adott egy jelet neked és nekem, amit mi (nem én, de ismerek olyat, aki igen) már meg is tudunk magyarázni, hogyan “készül”. Évezredekkel korábban felfestett egy szivárványt az égre, és azt mondta, kezdjük elölről. Kezdjük el újra, mert elfeledkeztetek rólam, és a saját vesztetekbe rohantatok.


Kezdjük újra együtt. Szövetségben. Adok nektek egy jelet, ami hirdetni fogja a szeretetemet, azt, hogy én nem feledkezem el rólatok, és gondom van rátok. Egy jelet, ami arról beszél, hogy van második esély. Egy jelet, ami engem is emlékeztet arra, hogy mellettetek döntöttem.


Hát képzeld magad elé, Kedves Olvasó azt a jelenetet, amikor Isten meglát egy szivárványt (valahol a földkerekségen most is kell lennie egynek), és eszébe jutsz. Eszébe jut az, milyen fontos vagy neki, mennyi közös élményetek volt, és mennyire várja azt a napot, amikor végre szemtől szemben láthatod Őt. Eszébe jut a sok küzdelmed, az esések és talpraállások sora, az igazán mély beszélgetések, a semmihez sem fogható tapasztalatok, és már tervezi, mennyi mindent fogtok együtt csinálni az örökkévalóságban.


Istennek ma reggel eszébe jutottál. És hidd el, minden egyes pillanatban ott vagy a gondolataiban. Fontos vagy neki, és mindent megtesz érted, hogy a közös kalandotok soha ne érjen véget.



Hát nézz fel az égre, és lásd meg, Isten szeret! Szeresd Őt te is, és emlékezz Rá! Mindig.

Bejegyezte: Sz-Cs. Andi

Zsoltárok könyve 40. rész

Zsoltárok könyve 40. rész

1. Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára.
2. Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat.
3. És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet.
4. És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét; sokan látták és megfélemlettek, és bíztak az Úrban.
5. Boldog ember az, a ki az Úrba vetette bizodalmát, és nem fordul a kevélyekhez és a hazugságra vetemedettekhez!
6. Sokat cselekedtél te, Uram Istenem, a te csodáiddal és terveiddel mi érettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, de többek, semhogy elszámlálhatnám.
7. Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál.
8. Akkor azt mondtam: Ímé jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem,
9. Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van.
10. Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, te tudod, óh Uram!
11. Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat a nagy gyülekezetben.
12. Te, Uram, ne tartsd vissza tőlem irgalmadat; kegyelmed és igazságod mindig megóvnak engem.
13. Mert bajok vettek engem körül, a melyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, a melyeket végig sem nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem is elhagyott engem.
14. Tessék Uram néked, hogy megments engemet; siess Uram segítségemre!
15. Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, a kik életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza, gyalázat érje, a kik bajomat kívánják.
16. Pusztuljanak el az ő gyalázatosságuk miatt, a kik azt mondják nékem: Hehé, hehé!
17. Örülnek és örvendeznek majd mindazok, a kik téged keresnek; azt mondják mindenha: Magasztaltassék fel az Úr, a kik szeretik a te szabadításodat.
18. Rólam is, noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot. Te vagy segítségem, szabadítóm, oh Istenem, ne késsél!

Az aranynál is jobban szeressük Isten parancsolatait!

„Mert én jobban szeretem parancsolataidat, mint az aranyat, mint a legtisztább aranyat.” 

(Zsolt 119:127)

E vészterhes napokban vajon kevésbé szenteljük oda magunkat Isten igazságának, és kevésbé ragaszkodjunk törvényéhez, mint a régi időkben? Pontosan azok az állapotok uralkodnak, melyekről Krisztus beszélt, hogy be fognak következni, mielőtt másodszor eljön majd nagy hatalommal és dicsőséggel. Az eluralkodó istentelenség megbénítani, sőt elpusztítani látszik az igaz hitet és istenfélelmet. De pontosan ez az időszak az, amikor a keresztény feddhetetlenségnek a legragyogóbban kell fénylenie a képmutatás és romlottság salakjával szemben. 

Most van itt az ideje, hogy Krisztus választottai megmutassák az Ő szolgálatára való odaszenteltségüket -, az idő, amikor követőinek a legszebb tanúságot kell tenniük, szilárdan megállva az elhatalmasodó gonoszság ellenében.

Amikor látjuk Isten törvénye figyelmen kívül hagyásának eredményét – a becstelenséget, lopást, féktelenséget, kicsapongást és gyilkosságot - , elmondhatjuk a zsoltárossal: „Jobban kedvelem parancsolatodat az aranynál, jobban a színaranynál.” „Törvényed megtartóinak nagy lesz jutalmuk”. Amikor Isten törvényét félreteszik, az a legnagyobb nyomorúságot eredményezi úgy a családoknak, mint a társadalomnak. Egyetlen reményünk abban van, ha hűségesen ragaszkodunk Jahve előírásaihoz. A hitetlen Franciaország egyszer már megpróbálta elutasítani Isten tekintélyét. Micsoda szörnyű dolgok következtek ebből! Az emberek félredobták az isteni törvényt, mint igába taszító köteléket, és miközben szabadságukkal dicsekedtek, a legnagyobb zsarnok uralma alá helyezték magukat. Anarchia és vérontás uralta azt a szörnyű napot. Ez azt bizonyította a világ számára, hogy a rend és a kormányzat felbontásának legbiztosabb módja Isten törvényének félretevése…

Ahelyett, hogy úgy éreznénk, hogy a legkisebb mértékben is mentségünk van a további törvényszegésre, minden eddiginél inkább tudatosítanunk kell Isten kívánalmainak igazságát magunkra nézve, csakúgy, mint törvényének szent voltát, mert Krisztusnak meg kellett halnia, hogy fenntartsa annak tekintélyét. 

Az engedelmesek hamarosan látni fogják Isten törvénye megtartásának áldásait. 

(The Signs of the Times, December 15, 1881.)

06.21.

A Jézus iránti szeretet engedelmességben

"Aki tudja az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem. "

(János 14, 21)

A Megváltó iránti szeretet mindenekelőtt abban mutatkozik meg, hogy teszünk érte valamit. Ez cselekvő szeretet és nem csupán érzelmi dolog. Érzelmeink megcsalnak, hangulataink változnak. Engedelmességben nyilvánul meg a Megváltó iránti szeretet - folyamatosan és állandóan. Az van vele igazi szeretet-viszonyban, aki megtartja a Megváltó parancsait, azaz hitét és életét minden vonatkozásban alárendeli az Ő akaratának. A Megváltó iránti szeretet nemcsak azt cselekszi, amit Ő kíván tőlünk, hanem gyűlöli a gonoszt is, mivel Jézus is gyűlöli azt. - A Megváltó iránti szeretet különösen abban mutatkozik meg, hogy az ő kedvéért olyan dolgokat is megteszünk, melyek természetünknek ellenére vannak. Oetingernek, a hívő orvos-lelkész-tudósnak egyik napi alapelve ez volt: "Jézusért szívesen megteszem azt is, amit egyébként nem szívesen teszek meg." A kis dolgokban való hűség is Jézus iránti szeretetünket bizonyítja. A nagy és fontos dolgokban becsvágyunk is kielégülést talál, de a mindennapi élet apróságai egyhangúan hatnak ránk. Aki Jézust szereti, az mindent neki végez, még a legjelentéktelenebb és legmegvetettebb dolgokat is. Jézus tanítványának minden munkájában a szeretet a mozgatórugó és nem a kemény kötelesség. Sok mindent nem könnyű megtennünk. Még nehezebb mindazt elhordozni, amit Jézus akarata ránkhelyez; és elveszteni, elhagyni sok mindent, amit Ő jónak Iát elvenni tőlünk. Talán éppen olyasvalami az, amihez szívünk legjobban ragaszkodik. Azonban ha szeretjük Jézust, belsőképpen könnyen elengedjük azt. Magunk adjuk oda neki, tehát nem kell, hogy elszakítsa tőlünk és nem perlekedünk a veszteség miatt. Jézus néha nehéz körülmények közé helyez minket, amelyeken nem tudunk változtatni, vagy olyan embert állít az oldalunkra, akit nagyon nehéz elviselni. A Mester maga is három éven keresztül csendesen hordozta Júdást. - A Megváltó iránti szeretet a nehéz helyzetekben is kitartást ad nekünk, nem dobjuk el gyorsan a terheket, hanem arra indít, hogy várjunk, amíg Ő hozza el a változást. Az önszeretet saját akaratát követi, az Úr iránti szeretet pedig felteszi a kérdést: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? A BELSŐ PAPI SZOLGÁLAT    "Ti pedig... királyi papság... vagytok" (1Pt 2,9). Milyen jogon válunk "királyi papsággá"? A váltság jogán. Felkészültünk-e arra, hogy önmagunkkal nem törődve elkezdjük az imádság papi szolgálatát? A folytonos tépelődés bensőnkben, hogy lássuk, olyanok vagyunk-e már, amilyennek lennünk kellene, csak beteges, énközpontú keresztyénséget hoz létre, nem Isten gyermekének erőteljes, egyszerű életét. Ha nem jutunk helyes viszonyba Istennel, akkor hajszál híján ezt mondjuk: "Ó, milyen csodálatos győzelmet éltem át." Ez nem a váltság csodájának ismertetőjele. Indulj el abban a bátor hitben, hogy a váltság teljes, nem kell többé nyűglődnöd magad miatt; kezdd el megtenni, amit Jézus Krisztus mondott: imádkozz barátodért, aki éjféltájban jön hozzád, imádkozz a szentekért, imádkozz minden emberért! Imádkozz azon az alapon, hogy egyedül Jézus Krisztusban vagy tökéletes, nem pedig az efféle mentegetődzés által leszel az: "Uram, megtettem, ami tőlem telt, kérlek hát, hogy hallgass meg." Meddig tart, míg Isten megszabadíthat a magunk körül forgás beteges szokásától? Torkig vagyunk magunkkal és már nem döbbenünk meg semmin, amit Isten mond rólunk. Elérhetetlenek a bennünk levő aljasság mélységei. Csak egy hely van, ahol igazak vagyunk és ez Krisztus Jézusban van. Amikor benne vagyunk, akkor el kell égnünk ebben a belső szolgálatban teljesen. A KEGYELEM EGGYÉ TESZ A mai napon olvasandó igeszakasz: ApCsel 4,32-37 32 A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt. 33 Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon. 34 Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, 35 és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá. 36 József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita, 37 mivel földje volt, szintén eladta, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé.  "A hívők összessége pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából semmit sem a magáénak, hanem mindenük közös volt." (ApCsel 4,32) A Szentlélek annak a kegyelemnek az összessége, melyet Isten ad nekünk, amikor Jézusban hiszünk. Krisztus teljes gazdagsága, - a bocsánat, a megújulás, a jövő ígérete, igen, magának az Atyának a szeretete - öntetik ki a szívünkbe, amikor kapjuk a Lelket. És ennek a kegyelemnek áramlania kell személy és személy között. A Lélek azonnal egyesít bennünket azokkal, akik Krisztusban vannak, és sürget, hogy közöljük az evangéliumot azokkal, akik "kívül vannak Krisztuson". Ezek nem csupán a hívők új közösségének adott parancsok, hanem belülről fakadó késztetések is. Így fedi fel a Lélek a maga természetét. Az őskeresztyének "szívükben és lelkükben egyek" voltak. Gyökeresen megújultak és egyesültek. Minden szív szerette Krisztust, és minden lélek dicsérte az Urat. "Mindenük közös volt." A földi javakkal szemben tanúsított természetes magatartásuk megváltozott a Lélek eljöttével. Ez nem egy diktátor rendelete volt azzal az eredménnyel, hogy "mindaz ami a tied, az enyém." Egy belülről fakadó késztetés mondatta ki velük: "Mindaz, ami az enyém, a tied." A keresztyén közösség életmódja nem ugyanaz minden időben és minden helyen. Változik. Nincs semmi rossz a változásokban, ámbár némely keresztyén csoport, úgy látszik, megrémül tőlük. Számtalan egyházi vezető megpróbálta megállítani, vagy egyenesen visszaállítani az órát. Ez nemcsak ostoba dolog, hanem bűnös is. Sértő dolog azt gondolni, hogy a Szentlélek csak akkor tudja munkáját elvégezni, ha kereteket valósítunk meg szövetkezeti gazdasági módon. Isten maga irányítja a világot és a társadalmi változásokat. A ma egyházában ugyanazzal az erővel munkálkodik, melyet mindig is használt. Mindazoknak, akikben a Szentlélek van, egy a szívük és lelkük. És mindazok, akiket ő, azaz a Szentlélek a hatalmában tart, megváltoztatják magatartásukat a földi javakat illetően. Ezek megtanulják, hogy a testvéri közösségé az elsőség.    "[A szeretet] mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. ... Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet."      1Korinthus 13,7-8.13 Szeretet nélkül nincs emberi társadalom, tehát emberi élet sem lehetséges. Isten vigasztalása ez a rövid mondat: "A szeretet soha el nem múlik." Isten gondoskodik róla, hogy mindig újjászülessen. Boldog az az ember, aki egy életen át végig tud szeretni, az a család, ahol a szeretet a tagoknak minden emberi nyomorúságát elfedezi, teljes bizalommal viseltetnek egymás iránt, együtt tudnak egymást szolgálva Istentől remélni földi és mennyei boldogságukat, s Istentől ajándékba kapott szeretettel tudják eltűrni egymásnak minden emberi nyomorúságát. Van ilyen szeretet. De ehhez nem elég a természetes emberi indulat. Ismerni kell Isten végtelen szeretetét, mely méltatlanul is mindennap körül vesz. Amíg őrá tekintünk, amíg naponta együtt kérjük szeretetét, ő ajándékoz meg vele minket is. Hit és Isten jóságában gyökerező remény nélkül nagyon nehéz igazán szeretni. De az örök életben a hit látássá válik, a remény beteljesül. A szeretet pedig ott, Isten trónusa előtt válik teljessé, és megmarad mindörökké. Szerető jó Atyám, Tőled kérek örökké tartó, soha el nem hidegülő szeretetet. Először magam számára kérem: taníts meg Krisztus szerint szeretni embertársaimat! Nem könnyű feladat, talán a legnehezebb minden parancsod közül. Nélküled, a magam erejéből nem lehetek rá képes. De ha naponta megerősíted hitemet, erőt adhatsz erre a nehéz feladatra is. Ha ezt nekem megadod, akkor kérhetem: add meg, hogy engem is szerető emberek vegyenek körül. Áldd meg családomat soha el nem fogyó szeretettel! Áldj meg úgy, hogy tudjunk egymásnak mindent eltűrni, mindenben megbízni, minden áldásodat együtt kérni és remélni. Áldd meg egyházunkat, egész népünket ezzel a szeretettel, és hozd el országodat gyermekeink, unokáink életében, ahol ez a szeretet uralkodik majd Krisztus soha el nem múló uralma alatt! Ámen.    E dolog nagy bűnnek lett az okozója.      l.Kir 12,30 Az l.Kir 12. rész elbeszéli a "Jeroboám bűnét"! Utódainál ismételten előjön: "nem távoztak el Jeroboám bűnétől, aki vétekbe ejtette Izraelt". Jeroboám volt a 10 törzs első királya. Isten biztosította őt a királyság felől az eljövendő időkre nézve is, ha hű marad az Úrhoz. Jeroboám azonban hűtlenné vált. Látta, hogy alattvalói háromszor egy évben Jeruzsálembe mennek, vetélytársának, Roboámnak országába. Attól félt, hogy szívük visszatér a Dávid házából való királyhoz. Ezért gondolta el, hogy népének saját kegyhelyeket kell felépítenie, így helyeztetett aranyborjút Dánba és Béthelbe. Jeroboám aggodalmaskodásba esett. Isten maga tette királlyá. A jövőjét is Isten kezébe tehette volna. Az aggodalmaskodás azonban tőrbe csalta. És mi? Urunk és Megváltónk nem megmondta: Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől! Jeroboámnál az aggodalomból kísértés lett arra nézve, hogy saját kezével segítsen magán. "Segíts magadon!" - ez lett a jelszava, ahelyett, hogy Isten segítségét kérte volna. Hogy a használt eszköz tetszik-e Istennek, vagy sem, az mellékes volt neki. Az önmaga segítésével azonban csak pusztulását segítette elő. Jeroboám alapbűne az önzés volt. Számára nem alattvalóinak jóléte, nem Isten dicsősége, hanem saját maga uralmának, trónjának minden időkre való biztosítása volt a döntő. Személyének dicsőítése lépett Isten félelmének a helyére. Ez volt a bukása! Az aggodalmaskodás, az önmagunkon való segítés, az önzés, nagyokat is, kicsiket is pusztulásba dönt.

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Legszebb vagy az emberek közt.” (Zsoltárok 45,3)

Az Úr Jézus lénye és élete olyan, mint valami egyetlen drágakő; minden tevékenysége és eljárása pedig, mint valami egyetlen bevégzett pecsétlenyomat. Ő teljesen tökéletes, nemcsak minden részeiben, hanem mint valami dicső, mindent túlragyogó egész. Az ő szent kedélye nem valami szép színeknek tarka vegyüléke, vagy nemes fémek halmaza, melyek rendezetlenül hevernek rakáson, Ő egészen szép és dicső ékesség. Benne megvannak mindazok, „amik igazak, amik tisztességesek, amik igaz cselekedetek, amik jó hírűek”. Dicső lényében nincs egyetlen vonás sem, mely másvalakitől eredne, hanem Ő egészen kedves, egészen kedves Ő.
Ó Jézus! Hatalmad, kegyelmed, igazságosságod, gyengédséged, igazságod, magasztosságod és változhatatlanságod olyan egész embert képez; jobban mondva, olyan Istenemberré tesz, amilyenhez hasonlót sem a mennyország, sem a föld nem látott. Gyermekséged, örökléted, szereteted, győzelmed, halálod és hallhatatlanságod mind-mind egybe van szőve egy nagy és pompás díszszőnyegbe, melynek sem varrása, sem hasadéka nincsen. Te jó hírű vagy, kifogástalan; sokféle vagy, de nem megosztott; minden vagy de nem egyenetlen. Valamint a színek összessége egyesülve képezik a dicső és gyönyörteljes szivárványt, úgy találkoznak Benned a mennynek és földnek szépségei és oly csodásan olvadnak egybe, hogy az egész mindenségben nincs hozzád hasonló. Sőt, ha a legnemesebbeknek összes erényei egy csomóba köttetnének, még távolról sem állná meg Veled szembe a hasonlítást, Te minden tökéletességnek tükre. Megkenettél mirha és kécia szent olajával, melyet Isten egyedül a Te részedre tett el. Illatod olyan, mint a szent tömjéné, melyhez hasonlót nem vegyíthet a gyógyszerészek művészete. Minden fűszer kellemes illatú, de mind együttvéve isteni remekmű.




Legszebb szépség! Gerjessz bennem
Mennybe vágyó érzelmet,
Kegy szépséged szemlélhessem
Angyalaiddal odafent.

Charles H. Spurgeon-Isten ígéreteinek tárháza-Egy asszony háborúja

"...asszony kezére adja az Úr Siserát" (Bír 4,9)

Elég különös ez az igehely, de lehet olyan olvasó, akinek van elég hite a megértésére. Bárákot, a férfit harcra szólította Isten, de ő csak azzal a feltétellel volt hajlandó hadba indulni, ha Debora is vele megy. Ezért az Úr elhatározta, hogy ezt a harcot egy asszony harcává teszi. Ezzel ítélte meg Isten a férfi gyávaságát, így szerzett magának nagyobb dicsőséget, népe ellenségeinek pedig nagyobb szégyent.

Az Úr még ma is felhasználja a gyöngéket a szolgálatban. Engem is. Ő olyanokat is tud használni, akikről senki sem gondolná, hogy alkalmasak nagy tettek végrehajtására. Miért ne használna téged is? Az asszony, aki megölte Izráel ellenségét, nem valami harcos amazon volt, hanem háziasszony. Nem volt szónok, csak egy egyszerű asszony, aki sátorban lakott, tehenet fejt és vajat köpült.
Akkor hát miért ne használhatna fel az Úr akármelyikünket célja elvégzésére? Valaki érkezhet ma a te házadhoz is, ahogy Sisera Jáél sátrához ment.
A mi dolgunk nem az, hogy megöljük, hanem hogy megmentsük őt. Fogadjuk kedvesen, mondjuk el neki Krisztus váltságának drága igazságát, és hogy hozzá is szól a hívás:
"Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz!" (Csel 16,31). Ki tudja, talán ma is legyőz az evangélium egy keményszívű bűnöst!? 

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Mert én parancsolok a népeknek, és megrostálom Izráel házát, mintha rostával ráznák, de egy szem sem esik a földre.” -(Ámos 9,9)

Bármiféle rostálás egyedül Isten engedelme és rendelete által történhet. A Sátánnak mielőtt kezét jobbra tehetné, előbb engedélyt kell kérnie. Sőt azt mondhatjuk, hogy megrostáltatásaink közvetlenül a menny műve, mert alapigénk így mondja: „megrostálom Izráel házát”. A Sátán ehhez, mint valami rabszolga tarthatja ugyan a rostát abban a reményben, hogy ő majd így megronthatja a gabonát, de a Mesternek mindent kormányzó keze maga végzi a gabona tisztogatását épp olyan bánásmóddal, amely az ellenség kívánsága szerint kártékony lehetne. Te drága, - de az Úr csűréből erősen megrostált búza, engedd magadhoz ömleni boldog meggyőződésből ezt a valódi vigaszt, hogy az Úr kezeli a cséplőfát és rostát az Ő örök dicsőségére és hallhatatlan lelked üdvére.
Az egészen bizonyos, hogy a szórólapátot az Úr Jézus maga fogja, s elkülöníti a jót a gonosztól. Nem mindnyájan izraeliták, kik Izráel házából származnak. A szérűn heverő rakás még nem a megtisztított mag, ezért kell a szórólapáttal megrostálni. A rostában megteszi hatását a tényleges súly, de a hüvelytokot és polyvát, melyek tartalom nélküliek, el kell a szélnek hordani, csak a tiszta és valóságos gabona maradhat vissza.
Vedd figyelembe azt a tökéletes megőrzést, melyben az Úr búzája részesül, még a legcsekélyebb szem is bírja a megőrzés ígéretét. Isten maga rostál, ezért igazán valami komoly és rettenetes ez. Az övéit Ő mindenütt megrostálja „minden pogány nép között”; valami hatékonyan rostálja meg őket, ahogyan megrostálódik a gabona. Mindennek dacára nem szabad elhullani a legkisebb, legkönnyebb és összezsugorodott szemecskéknek sem. Az Úr szemei előtt minden egyes hívő becses: egy pásztor sem veszítene el örömmel egyetlen bárányt sem; az aranyműves sem egy gyémántkövecskét; az anya sem egyik gyermekét; annál kevésbé az ember testének valamelyik tagját; de mindezeken felül annál kevésbé kívánja az Úr, hogy az Ő választotta és megváltottai közül a legcsekélyebb is elvesszen.

06.20.

Aki az Úr Jézust nem szereti, legyen átkozott

"Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? "

(János 21, 16)

Ez az alapvető és legfőbb kérdés. Minden, amit Jézusért teszünk, értéktelen, ha hiányzik belőlünk a szeretet. Kell, hogy ez hassa át és irányítsa minden tettünket, különben csak holt cselekedet és gépies tevékenység az. Amilyen mértékben helyt adunk önmagunkban Krisztus szeretetének és az minket áthat, olyan mértékben fogjuk Öt viszontszeretni. Aki szereti Jézust, az magasztalja Őt; Megváltónk csodálatos tulajdonságait nem tudjuk eléggé magasztalni. Aki szereti Őt, azt felüdíti Igéje és a vele való kapcsolat. Emberek, akik szeretik egymást, szívesen érintkeznek egymással. Ha valaki szereti Jézust, sohasem tud betelni azzal, hogy Igéjét hallgassa és olvassa, s a vele való közösség lelkének legmélyebb igénye. Aki Jézust szereti, arra is kész, hogy érte szenvedjen. "A szeretet gyakran a szenvedésen keresztül tisztul meg" - mondja Tersteegen. Péter a maga túláradó érzelmében azt hitte, hogy Jézust a börtönig és a halálig tudja követni. De túlértékelte önmagát. Szeretete még nem volt elég erős ahhoz, hogy a szenvedéstől való irtózását legyőzze. Az édesanya együtt szenved gyermekével vagy gyermekéért és nem gondolja, hogy valami különleges dolgot tesz, amikor beteg gyermeke ápolásában felemészti önmagát. Az igazi szeretet gyalázatot, gúnyt és üldöztetést is elhordoz a Megváltóért, sőt éppen a szenvedés az, mely a szeretet szálait még szorosabbra vonja. A szeretetnek szenvedést jelent, ha valamivel megszomorítjuk Jézust. Péter igen megszomorodott, mikor az Úr harmadszor is megkérdezte "szeretsz-e engem?". Ez háromszori megtagadására emlékeztette őt, melyet annakidején keservesen megsiratott. Az a fájdalom, melyet azért érzünk, hogy szeretetét megszomorítottuk, azt bizonyítja, hogy szeretjük Őt, és Jézus ismételt bocsánata még fokozza ezt a szeretetet. "Mert akinek sok bocsáttatott meg, nagyon szeret." - "Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott" (1 Kor 16, 22) - azaz Istentől elhagyottá válik, Isten ítélete nehezedik rá. Isten áldása pedig azt jelenti, hogy életünk van. Ahol Jézus van, ott kivirul Isten kertje, aki pedig nem szereti Jézust, az áldásoktól fosztja meg önmagát és végül is az örökös halálba süllyed.

ELJUTOTTÁL-E MÁR A "MIUTÁN"-HOZ?

"Azután eltávolította Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott az ő barátaiért" (Jób 42,10).

Sehol sem található az Újszövetségben panaszos, maga körül forgó, beteges imádság, amely mindenáron bizonygatni igyekszik, hogy "nekem van igazam". Maga az a tény, hogy igazolni próbálom magam Isten előtt, mutatja, hogy a váltság ellen lázadozom: "Uram, megtisztítom a szívemet, ha meghallgatsz; becsületesen élek, ha megsegítesz." Én nem tudok rendbe jönni Istennel, nem tudom az életemet tökéletessé tenni: csak akkor jöhetek rendbe Istennel, ha az Úr Jézus Krisztus váltságát ingyen ajándékként elfogadom. Elég alázatos vagyok-e, hogy elfogadjam? Le kell mondanom minden igényről, fel kell hagynom az erőlködéssel, végleg és kizárólag Isten kezére kell hagyatkoznom, csak azután kezdhetem el a közbenjáró imádság papi szolgálatát. Sok imádság abból fakad, hogy nem hisznek a váltságban. Jézus nem most kezd megmenteni minket, Ő már megmentett, elvégezte a váltságot és gyalázzuk Őt, ha kérjük, hogy váltson meg. Ha nem kapsz százannyit Isten Igéjének megismerését illetően, akkor kezdj el a barátaidért imádkozni, lépj be a belső papi szolgálatba. "Azután eltávolította Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott barátaiért." Megváltott lélek! A közbenjáró imádság életed legfontosabb foglalkozása. Akármilyen helyzetbe visz bele Isten; imádkozz azonnal, imádkozz azért, hogy az Ő áldozati halála mások életében is valósággá váljék éppúgy, mint a tiedben: Imádkozz barátaidért most; imádkozz azokért, akikkel most kerülsz kapcsolatba!

A KEGYELEM ALÁSZÁLL A mai napon olvasandó igeszakasz: 1Pt 5,1-5 1 A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: 2 legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; 3 ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. 4 És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. 5 Ugyanúgy, ti ifjabbak: engedelmeskedjetek az idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.  "Egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad." (1Pt 5,5b) A kegyelem, akárcsak a víz, lefelé folyik. Minél lejjebb hajolunk, annál többet kapunk. De akik magasan hordják a fejüket azoknak nehéz dolog hozzájutni. A Bibliában végig arról olvasunk, hogy Isten szétszórja a gőgösöket, hogy elküldi a gazdagokat, de az éhezőket ellátja javakkal, és felemeli a megalázottakat. Az alázatosak imádsága az az egyetlen ablak, melyen át Isten kegyelme beragyoghat. Az alázatot azonban nemcsak Isten előtt gyakorolhatjuk, hanem egymás iránt is. "Egymás között pedig mindnyájan öltözzétek fel az alázatosságot..." (Ravasz László fordítása, ford. megj.) Az alázatosság nem valamiféle gesztus, melyet hébe-hóba gyakorlunk, hanem olyan öltözet, melybe egész zarándokutunk idejére beöltöztünk. Ebben a vonatkozásban mutatja a keresztyén közösség a lehető legnagyobb különbséget az evilági társadalomhoz képest. A keresztyének nem magasodnak egymás fölé, inkább lehajolnak egymáshoz. Nem irigylik egymást, hanem együtt örülnek egymással. Azok a keresztyének pedig, akiknek "megbízatás" adatott "Isten nyája" felett, emlékeztetik egymást, hogy nem szabad úgy viselkedniük, mintha az üzleti élet sikeres vezérigazgatói lennének. Együttesen is csak afféle bojtárok, akik várják a főpásztor visszatértét, akié a nyáj. Ha visszajön, megkapják előléptetésüket - de nem hamarabb. Maga a főpásztor szolgálatban töltötte életét és szolgaként halt meg. Megalázta magát szégyenünk mélységéig. És csak azután nyerte el a koronát, miután mindent teljesen befejezett. Isten népének az ő keresztjének az árnyékában kell élnie és munkálkodnia a földön a koronázás napjáig. Krisztusnak az a szokása, hogy csak azokat emeli fel, akik a mélyben vannak, és csak azoknak ad koronát, akik keresztet hordoznak. Következésképpen ebben az életben koronázatlannak kell maradnunk. És elég lent kell élnünk, hogy a kegyelem elérjen hozzánk.    "A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal."      1Korinthus 13,4-6 Semmi magyarázat nem szükséges ehhez az igéhez. Csak arra van szükség, hogy újra meg újra olvassuk végig és gondolkozzunk el egyenként minden szaván. Ez itt nem a szeretetnek, hanem a szeretet gyümölcseinek a leírása. Erre a magatartásra nem képes rávezetni az embert semmiféle bölcsesség, erős akarat vagy becsületből fakadó kitartás, mert minden, csak tudásból és akaratból fakadó erőfeszítés kifárad egy idő után, s az ösztönös önzés legyőzi a jóakaratot. De ha érzed a szeretet örömét, magától értetődővé válik, magától jön mindaz, amit ez az ige felsorol. Nem teher, nem kényszerítés többé, észre se veszi az ember, hogy nem irigyli a másik boldogságát. A türelmet, a jóságot nem kell tanulni, az olyan természetessé válik, csak más látja meg bennem. A más öröme az én örömöm, a más szomorúsága az én szomorúságom, s ha mégis megbántottam volna a másikat, nekem fáj jobban, mint neki, aki talán jobban szeret, s nem is rója fel nekem a rosszat, amit tettem. Az igazi szeretet olyanná válik, mint a friss levegő: talán nem is tudok róla, csak olyan jó benne élni. Nem hiába beszél az apostol arról, mit nem tesz a szeretet. Abból látszik a legjobban, létezik-e valójában. Krisztusom, köszönöm, hogy engem is így szeretsz. Én úgy gondoltam, képes vagyok a szeretetre, gyakorolni is tudom. Elém tartott tükrödben látom, milyen messze vagyok annak teljességétől. Bizony, elégszer kiszámítom, érdemes vagy nem érdemes szeretni egy-egy nyomorult embertársamat, s még örvendek, ha érdemtelennek bizonyul: felszabadít a felelősség alól. Szánj meg engem, és szeress úgy, amint vagyok! De taníts, nevelj, növeld szeretetemet, hogy botladozva mégis tudjalak követni! Ámen.    Azt mondja az Úr: éntőlem lett e dolog.      l.Kir 12,24 Ebben az Igében van előttünk annak a titoknak a nyitja, hogyan tanul meg a körülményei miatt tomboló ember egy pillanat alatt csendesen engedelmeskedni. Salamon fia, Roboám átéli, hogy 10 törzs elszakad tőle, és Jeroboám vezetése alatt önálló királyságot alapít. Roboám dühöng, tombol, 180000 főből álló hadsereget gyűjt egybe, hogy a szakadárokat a saját uralma alá kényszerítse. El tudjuk képzelni, hogy ez az erőszakos ember dühében a fogát csikorgatja. Ő ezt felelte az embereknek, akiket a nép azért küldött hozzá, hogy könnyítsen terheiken: "Az én kisujjam vastagabb az apám derekánál..., ha az én apám ostorral vert titeket, én skorpiókkal ostorozlak benneteket". (10-14.v.) Minden értelmes beszéd, minden lecsendesítési szándék csak olaj lett volna a tűzre. S ezt a vadul tomboló embert Sémája próféta egy mondattal megkötözi, s ezzel a már fellobbanó háborús fáklyát eloltja. A király a sereg elé lép és ezt mondja: "Azt mondja az Úr; fel ne menjetek, és ne hadakozzatok atyátokfiai ellen... térjen vissza ki-ki a maga házába, mert éntőlem lett ez a dolog"! A király dühtől vörös arca elhalványul. A kivont kardok visszakerülnek hüvelyükbe. Roboám felismeri, hogy nem emberekkel, hanem Istennel van dolga, s Őellene nem mer fellázadni. Csendesen hazamegy, engedve Isten akaratának. Kedves Lélek! Aki lázadozol gonosz emberek és rossz körülmények miatt, halld meg az Úr szavát: "... éntőlem lett ez a dolog". Alázd meg magad, törj össze, s légy kész az örök boldogságra! Fejezd be a hiábavaló harcot! Tedd le a fegyvert! Szólj így csendesen: "Atyám! Legyen meg a Te akaratod"!

Charles H. Spurgeon-Isten ígéreteinek tárháza-Az Úr a mi kísérőnk

"Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert Te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem" (Zsolt 23,4) 

Milyen bizalmat adnak ezek a szavak a halálos ágyon! Milyen sokan mondogatták hálás örömmel utolsó órájukban!

De ez a vers szól azokhoz is, akik életük teljében erős félelmekkel küzdenek. Egyesek - miként Pál - naponta el kell temessék búskomorságra hajlamos kedélyüket. Bunyan szerint a Halál Árnyékának völgyén sokkal korábban kell átmennünk, mint hogy a mennyei dombok tövében kanyargó folyóhoz megérkeznénk. Jó néhányan már többször is átmentünk a "halál árnyékának" sötét és félelmetes szorosán, és tanúságot tehetünk, hogy csak az Úr kegyelmével tudtunk megállni a sötét gondolatok, félelmek és levertség között. Az Úr ereje támogatott és tartott meg, amikor a gonosz rettentgetett, és szellemünk már-már teljesen megkeseredett. Teljesen lesújtva és szorongattatva éreztük magunkat, de megtartattunk, mert tudtuk, hogy jelen van a Nagy Pásztor, és bíztunk abban, hogy botjával elhárítja az ellenség halálos csapását.

Ha jelenünket elhomályosítják a szomorúság baljós szárnyai, dicsőítsük Istent a belé vetett csöndes bizalommal!