2017. július 15., szombat

Köszöntünk Szent Szellem!: A MÁSIK RAB


"Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék: ott is a Te kezed vezérelne engem, és a Te jobb kezed fogna engem." (Zsolt 139:9-10)

Amióta Sondra Brewer a fiát látogatja San Quentin-ben a halálsoron, az ott fogva tartott 300 ember közül már soknak megismerte a tragikus történetét. Egyesek csaknem tíz évet töltöttek benn. Mások nemrégiben kerültek oda. Többségüknek azonban van kint valakijük — anyjuk, apjuk, feleségük vagy gyermekük -, aki nagyon mélyen szenved miattuk. Nem csak a börtönökben, de az utcákon és a gettókban élőknek is szükségük van arra, hogy tudják: Isten keze meg tudja őket tartani, és vezetni szeretné őket.

Emlékszel, milyen érzés töltött el, amikor gyerekkorodban valaki fogta a kezed, akiben bíztál? Olyan melegséget árasztó és bátorító volt ez a gesztus! Az erő és a bátorság forrása. Ezért használja a Biblia Isten kezének képét a Szentlélek vigasztalásának egyik szimbólumaként (Ez 3:14; 8:3). Amikor Sondra és férje, Spencer meglátogatják Dennist San Quentin-ben, telefonon keresztül kell beszélgetniük vele egy vastag üvegfal két oldalán ülve. Nem érinthetik meg őt, de a Szentlélek megteszi ezt helyettük. Ő jobb kezével támogatja és vezeti Dennist. "Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai." (Rómaibeliekhez írt levél 8:14)

Amint a Szentlélek dolgozott Sondra szívében, a nő meggyőződött arról, hogy szolgálnia kell a halálsoron lévő bűnözők családjait. A családtagok ugyanis szintén rabok: a körülmények és tragédiák foglyai. "A másik rab" elnevezésű szolgálat azokért az emberekért indult, akik csak várnak és várakoznak, és a halálsoron lévő szeretett személyre gondolnak éjjel-nappal. Egyesek akkor érzik meg Isten kezének vigaszát, amikor belépnek egy kis csoportba; ha egy segítő ül mellettük a bírósági tárgyaláson; mikor személyesen imádkoznak értük; valaki meglátogatja őket, vagy felhívja őket telefonon. Sokan kifejezték már: "E nélkül a segítség nélkül nem bírtam volna ki az egészet. Olyan sokat jelentett nekem, hogy vannak barátaim, akik törődnek velem!

Igen, bízhatsz abban, hogy Isten keze mindig megtart, és a Szentlélek jelenlétébe vezet téged. Hihetetlen bátorító egy kedves barát kézszorítása! Megfogni a kezét, akit szeretsz, azt jelenti, hogy ott vagytok egymásnak, és kölcsönösen nagyra értékelitek a másikat. Ilyen Isten szeretete is!

Imádság a mai napra:
"Ma kinyújtom feléd a kezem, Uram! Hálás vagyok erős karodért és gyengéd érintésedért!"

Reggeli gyöngyszemek: A megújult szív tisztasága

„Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.” (Mt 5:8)


„A felülről jövő bölcsesség pedig először is tiszta” (Jak 3:17). Isten városába nem juthat be semmi tisztátalan. Minden lakójának már itt tiszta szívűnek kell lennie. Aki Krisztustól tanul, az mindinkább megveti a hanyag magaviseletet, az ízléstelen kifejezéseket és goromba gondolatokat. Akinek szívében Krisztus él, annak gondolkozásában és erkölcsiségében tisztaság és nemesedés fog megnyilatkozni.

Jézus szavainak: „Boldogok, akiknek szívük tiszta…”, mélyebb jelentőségük is van. Nem csupán olyan értelemben tiszta, ahogy a világ érti ezt – tisztának lenni az érzékiségtől, a testies vágyaktól –, hanem tisztának lenni a lélek rejtett szándékai és indítékai terén is. Mentesnek a kevélységtől, a haszonleséstől. Ehelyett szerénynek, önzetlennek, gyermekinek kell lennünk. …

A tiszta szívűek meglátják és felismerik Istenben Üdvözítőjüket, s miközben jellemének szépségét és tisztaságát szemlélik, arra törekszenek, hogy képmását visszatükrözzék. Felismerik benne Atyjukat, akinek legforróbb vágya, hogy megtérő fiát átölelje. Kimondhatatlan öröm és gyönyör tölti be szívüket…

A tiszta szívű ember felismeri a Teremtőt hatalmas keze műveiben, a mindenség alkotásainak szépségében. Igéjét olvasva világosabbá válik irgalmasságának, jóságának és kegyelmének kinyilatkoztatása. A kisdedek előtt föltárja azokat az igazságokat, melyek rejtve vannak a bölcsek és megfontoltak előtt. Az igazság szépsége és becses volta, melyet a világi módon okos nem vesz észre, folyamatosan kitárul azok előtt, akikben bizakodó, gyermeki kívánság él megismerni és teljesíteni is Isten akaratát…

A tiszta szívű ember mintegy Isten látható jelenlétében él az Isten által számára kiszabott idő alatt. A jövő halhatatlan állapotában pedig színről színre fogja látni Őt, miként Ádám is látta, amikor Istennel volt az Édenben.
„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre.” (1Kor 13:12) 

Reggeli gyöngyszemek: A megújult szívből jó dolgok származnak

„A jó ember a maga jó kincseiből hozza elő a jókat. A gonosz ember pedig a maga gonosz raktárából hozza elő a gonosz dolgokat.”(Mt 12:35)


A megszentelődés a gyengéd együttérzés kötelékében egyesíti a hívőt Krisztussal és embertársaival. Ez az egység azt eredményezi, hogy Krisztus szeretete folytonosan és gazdagon árad a szívbe, hogy aztán tovább áradjon embertársaink felé.

Azokkal a tulajdonságokkal kell bírnunk, melyek Krisztus jellemének teljességét alkották – magunkévá kell tennünk szeretetét, türelmét, önzetlenségét és jóságát. Ezekre a tulajdonságokra a jóságos szív jóságos cselekedetei révén lehet szert tenni…A keresztények úgy szeretik a körülöttük élőket, mint drága lelkeket, akikért Krisztus meghalt. Nem létezhet szeretet nélküli keresztény, mert „Isten a szeretet”. „Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.” Ez az a gyümölcs, melyet vissza kell adnunk Istennek. 

Az Úr mindnyájunknak segítséget nyújt, ahol erre a leginkább szükségünk van az én legyőzésének hatalmas munkája során. Legyen a jóság törvénye ajkaidon és a kegyelem olaja a szívedben! Ennek csodás eredményei lesznek. Gyengéd, együtt érző és udvarias leszel. Szükséged van erre a kegyelemre. A Szentlelket be kell fogadnunk és be kell engednünk életünkbe, hogy átformálhassa jellemünket; akkor mintegy szent tűz, tömjénként száll fel Istenhez, mint az emberi lélek gyógyítója, nem pedig annak kárhoztatója. Ábrázatunk az isteni képmást tükrözi vissza…Isten minden szolgálatában álló lélektől azt kívánja, hogy a megszentelt élet parazsáról gyújtsa meg tömjénezőjét. A közönséges, harsány szavak, melyek oly könnyedén hagyják el ajkainkat, mind visszaszorulnak, és az emberen keresztül Isten Lelke szólal meg. Miközben Krisztus jellemét szemléljük, az ő hasonlatosságára változunk el. Egyedül Krisztus kegyelme képes megváltoztatni a szívet, hogy az Úr Jézus képmását tükrözhessük vissza. Isten arra szólít minket, hogy őhozzá legyünk hasonlatosak – tiszták, szentek és szeplőtelenek. 
Az isteni képmást kell magunkon hordoznunk. 
(The S.D.A. Bible Commentary 3:1164.)

Heti imagondolatok: AZ IMA ÉS A PRÓBÁK

"De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany." (Jób 23:10)
HOGYAN ÁLLHATUNK MEG A MINDENNAPI PRÓBÁK KÖZÖTT,
ÉS HOGYAN SZEMBESÜLHETÜNK A JÖVŐ BIZONYTALANSÁGÁVAL?
"Mint napjaid, olyan lesz a te erőd is": "Naponta követnünk kell Krisztust. Isten nem nyújt segítséget a holnapra. Nem adja meg gyermekeinek egyszerre az útmutatását egész életükre, mert csak összezavarodnánk. Éppen csak azt közli velük, amit megjegyezhetnek és végrehajthatnak. A nyújtott erő és bölcsesség a jelen sürgős szükségleteit elégíti ki."
Isteni bátorítás: "Ő ott ül a föld nyugtalanságai fölött, minden leplezetlenül áll Isteni tekintete előtt, és az Ő hatalmas, örökkévaló nyugalmából rendelkezik mindarról, amit gondviselése legjobbnak lát."
Kézben tartja a próbákat: "A végtelenül szerető Isten Lelkének drága ajándékait akarja bennünk kifejleszteni. Megengedi, hogy akadályokba ütközzünk, hogy viszontagságok, sőt üldözések érjenek, de nem azért, hogy átkunkra, hanem áldásunkra szolgáljanak. Az egek Ura, a mi Megváltónk mérlegel minden kísértést, és őrködik, mint ötvös az izzó érc fölött."

Minden együttmunkálkodik: "Az Atya jelenléte körülvette Krisztust és semmi sem érhette Őt, csak az, amit a végtelen Szeretet megengedett a világ áldására. Ez volt az Ő vigasztalásának forrása és ez a mienk is. Aki magába szívja Krisztus Lelkét, az megmarad Krisztusban. Bármi történik vele, minden a Megváltótól származik, aki körülveszi őt jelenlétével. Minden tapasztalat és minden körülmény Isten eszköze, mellyel javunkat munkálja."
A szomorúság szolgálata: "A kalitkába zárt madár teljes napsütésben más hangok melódiáját hallva nem énekli azt az éneket, amit mestere meg akar tanítani vele. Elkap itt egy hangot, meg ott egyet, de sohasem a teljes melódiát. Ekkor az idomár letakarja a kalitkát és olyan helyre viszi a madarat, ahol csak azt az egy éneket hallja, amit meg kell tanulnia. A sötétben újra meg újra énekli az éneket mindaddig, míg a madár meg nem tanulja és nem tudja énekelni a teljes dallamot. Ezután kiviszi a madarat, mert már napvilágon is el tudja énekelni a dallamot, így tesz Isten is gyermekeivel. Meg akar tanítani velünk egy éneket. S amikor ezt megtanultuk a próbák sötétségében, azután már bármilyen helyzetben elénekelhetjük."
Nyugalom Krisztus szeretetében: "Elménket gyakran ellepik a fájdalom árnyai. De ne gondoljunk erre. Jézus szeret bennünket. Megérti gyengeségeinket, ezért megcselekedhetjük akaratát, ha egyszerűen megnyugszunk karjai között. Amikor kísértések érnek, aggodalom, szorongás és sötétség veszi körül lelkedet, tekints oda, ahol legutoljára láttad a fényt. Nyugodj meg Krisztus szeretetében és az Ő óvó gondviselése alatt."
ÖSSZEFOGLALÁS ÉS IMAGONDOLATOK
Amikor szívünket és kezünket Isten kezébe tesszük, és teljes szívből hiszünk és bízunk benne, akkor békét és nyugalmat nyerhetünk a kísértések és a próbák között is. Amikor megtisztultunk, mint az arany, készek vagyunk arra, hogy értékes szolgálatot töltsünk be, s így hasznos eszközökké leszünk Isten kezében, hogy örömet, megnyugvást vigyünk azok életébe, akik kísértések, megpróbáltatások és nehéz élethelyzetek között vannak.
Drága Urunk! Kérünk, segíts nekünk teljes szívből bízni benned, bármi történjen velünk, és segíts abban, hogy drága ígéreteidbe kapaszkodjunk.

Csendes percek: HARMÓNIÁBAN ÉLNI

,,A testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet. Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok. Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.,, Róm 12,10-18.

,,Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!,, (Zsolt 133,1)

Nemrég olvastam egy újságcikket az afrikai Kalahári sivatagban élő telepes szövőmadárról. Olyan nagy fészkeket építenek fákon és egyéb magas tárgyakon, melyekben több száz madár is otthonra talál. A fészkek védelmet nyújtanak nappal a hőség ellen, éjszaka pedig a sivatagi hideg ellen.
A telepes szövőmadarak vendégszeretőek és jó házigazdák. Megosztják az élelmet, és tudják, hogyan kell csapatban dolgozni, pl. ahogy megjavítják a fészket, amikor az megrongálódott. Sokféle madárnak megengedik, hogy kolóniájuk tagja legyen. Ebben a változatos közegben is békességben és harmóniában élnek együtt.
Amikor befejeztem ennek az érdekes cikknek az olvasását, arra a következtetésre jutottam, hogy a telepes szövőmadár viselkedését érdemes követni családjainkban, gyülekezeteinkben és közösségeinkben. A természet leckéje egybeesik a mai olvasmány leckéjével. 
Pál Isten szavára emlékeztet bennünket, hogy szeressük egymást, őrizzük meg lelki buzgalmunkat és legyünk vendégszeretőek. (Róm 12,10-14)

Imádság: Szerető Istenünk, segíts, hogy egyetértésben éljünk felebarátainkkal! Ámen.

"Szeresd felebarátodat, mint magadat." (Mt 22,39)
María M. Urdaz de Rosario (Puerto Rico, USA)

IMÁDKOZZUNK HARMÓNIÁÉRT A KÖZÖSSÉGEINKBEN!

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„A tűz szüntelen égve maradjon az oltáron, és el ne aludjék.” (3 Mózes 6,13)


Tartsátok oltárotokat „ima-kamrátokban” izzó hevületben, ez az igaz istenies élet. A szentély erre az oltárára rakja le a család az áhítatosság tüzes szenét. Ezt a parazsat kell folyton élesztgetni és lángoltatni. A titkon végzett ima az élő keresztyénség lényege, ismertető jelen és fokmérője.
Itt égessétek el áldozatotok kövérét. Imáitok kamrátokban a lehetőség szerint rendszeres, gyakori legyen, távol minden szórakozottságtól. A komoly imák sokat tehetnek. Nincs semmi kérnivalód? Ím, lásd csak: a gyülekezet, ennek pásztorai, saját lelked, gyermekeid, rokonaid, szomszédjaid, hazád, Isten ügye és az Ő igazságának terjesztése e világon, mind-mind imára szólítanak téged. Talán csak nem vagyunk imakamránkban sem hidegek, sem melegek? Az áhítatosság tüze talán már csak pislog szíveinkben? A tüzes szekér kerekei talán nyikorgón és lassan fordulnak? 

Ha igen, akkor serkentsen fel bennünket az álomból a szétzüllésnek e jele. 
Akkor csak menjünk és esedezve könyörögjünk a kegyelem és ima szelleméért. Mert ha ez a tűz az elvilágiasodás hamva alatt elaludna és elfojtódna, akkor ez akadályozná a családi istentisztelet tüzét is, ami azután nagy befolyással lenne úgy a gyülekezeti, mint világi tevékenységünkre. 

A jelzett ige alkalmazható a szív oltárára is. Ez az igazi aranyos füstölő oltár. Isten szívesen látja, ha gyermekeinek szíve az ő irányába lángol. Ajándékozzuk szíveinket Istennek, melyek szeretettől lángoljanak. Keressük kegyelmét, hogy tüze soha többé ki ne aludjon, mert nem éghet az, ha az Úr nem tartja meg izzó állapotban. Sok ellenség törekszik azt elfojtani és kioltani, de ha rejtekben a láthatatlan kéz rá önti a kenetnek szent olaját, akkor folytonosan jobban-jobban éled és lángol mindig magasabbra. Rakjuk a Szentírás szavait, mint gyúlékony anyagot szívünk tüzére, mert azok eleven (izzó) szenek. Az evangélium hirdetését fogadjuk el buzdító ajándékul, de mindenekelőtt nagyon gyakran vonuljunk csendes magányunkba Jézussal.

Gloria Copeland: Krisztus békessége vezessen!

,,És a Krisztusnak békessége (harmónia a lélekben) uralkodjék a ti szívetekben (irányítson, vezessen, mindig ez legyen a döntőbíró) – így döntsetek el és rendezzetek le egyszer és mindenkorra minden kérdést, ami felmerül az elmétekben… és háládatosak legyetek – mindig dicsérjétek Istent.,, – Kolossé 3: 15[1] [1] Az Amplified Bible alapján


Ha valamit tenni szeretnél, és kéred Istentől, mutassa meg, hogy az a dolog az akaratában van-e vagy sem, akkor Krisztus békessége legyen az iránymutatód.

Ez segíteni fog eldönteni a kérdést. Ha belefogsz abba a bizonyos dologba, és azt érzékeled, hogy nincsen békességed felőle, akkor ne folytasd. De ne felejtsd el, hogy nagyon kell figyelned a Szent Szellemnek erre a belső vezetése, erre a békességérzetre vagy éppen nyugtalanságra. A Szent Szellem nem fog kirángatni reggel az ágyból, hogy megmondja, mit kell tenned. Elsődlegesen – ahogy a Biblia nevezi – belső bizonyság által szól hozzád. Figyelned kell! Nem lehetsz állandóan a világ dolgaival elfoglalva. Időt és figyelmet kell szánnod Istenre. A viszálykodásra úgyszintén ügyelj. Ha elégedetlen és zaklatott vagy bizonyos dolgok miatt, akkor nehezen fogod meghallani a Szent Szellem csendes útmutatását.

Ezért figyelj oda a fenti igevers végén található utasításra: „háládatosak legyetek… mindig dicsérjétek Istent”. A szíved legyen hálaadásra kész. Így sokkal könnyebben meghallod majd a Szent Szellem vezetését.

Igei olvasmány: Zsoltárok 95: 1-7

2017. július 14., péntek

SZÍVED VEZETÉSE

Szíved az életed működésének hadügyminisztériuma.

Ennek eredményeként szíved irányultsága életed minden területére hatással van.


Mi A SZÍV?

A személyazonosságod
A szíved a legfontosabb része annak, aki vagy. A lényed középpontja, ahol a "valódi te" lakozik.
"Ahogyan a víz tükrözi az arcot, úgy tükröződik a szívben az ember." (Példabeszédek 27:19)
"Ahogy az ember az ő szívében gondolkodik, olyan Ő." (Példabeszédek 23.7)
A középpontod
Mivel hús-vér szíved a tested középpontjában helyezkedik el, és életet adó vért pumpál minden egyes élő sejtbe, a "szív" szót évszázadokon keresztül minden gondolat, hit, érték, motiváció és meggyőződés kiindulópontjának leírására használták.
A főhadiszállásod
Szíved az életed működésének hadügyminisztériuma.
Ennek eredményeként szíved irányultsága életed minden területére hatással van.


MIÉRT ROSSZ AZ, HA A SZÍVEMET KÖVETEM?

Mert bolondság:

A világ azt mondja: "Kövesd a szívedet!" Ugyanezt a filozófiát képviselik a New Age guruk, az önfejlesztő szemináriumok és a romantikus popslágerek. Mivel olyan romantikusan és fennkölten hangzik, könyvek és hangfelvételek millióit lehet eladni vele. A baj csak az, hogy a szíved követése általában azt jelenti, hogy azt hajszolod, ami az adott pillanatban éppen helyesnek tűnik a számodra, függetlenül attól, hogy voltaképpen helyes-e. Azt jelenti, hogy szélnek eresztesz minden óvatosságot és lelkiismereti jelzést, és a legújabb szeszélyeidet és kívánságaidat követed, figyelmen kívül hagyva, amit a józan gondolkodás és az értelmes tanács mond. A Biblia szerint: "
Aki bízik magában (angolban: a saját szívében), bolond az; aki pedig jár bölcsen, megszabadul." (Példabeszédek 28:26).

Mert megbízhatatlan

Az emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy az érzések és érzelmek sekélyesek, változékonyak és megbízhatatlanok, illetve a körülmények függvényében hullámozhatnak. Azon igyekezetükben, hogy a szívüket kövessék, emberek feladták a munkájukat, hogy egy nyamvadt amatőr bandába újra életet leheljenek, elvesztették minden megtakarított pénzüket, amikor egy lóverseny hevében a megérzéseiket követték, vagy épp elhagyták életre szóló társukat, hogy levadásszák valamelyik vonzó munkatársukat, aki már túl van két házasságon. Gyakran előfordul, hogy az, amit az ember az érzelmek édes bódulatában helyesnek érez, azt néhány évvel később keserű tévedésnek érzi. Ez az önző filozófia számtalan válásnak is az oka. Sokakat arra visz, hogy felrúgjanak egy életre szóló elkötelezettséget csak azért, mert már "nem érzik szerelmesnek magukat".

Mert romlott

Az igazság az, hogy a szívünk alapvetően önző és bűnös. A Biblia azt mondja: "Félrevezetőbb a szív mindennél, és súlyosan beteg; ki érthetné meg?" (Jeremiás 17:9, angol fordítás). Jézus ezt mondta: "Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások" (Máté 15:19). Hacsak Isten teljesen át nem formálja a szívünket, az továbbra is a rossz dolgokat fogja választani.

KÖVETHETEM EGYÁLTALÁN A SZÍVEMET?

Salamon király ezt mondta: "A bölcs férfi szíve jobbra vezeti őt, de a bolond ember szíve balra vezeti azt" (Prédikátor 9:22, angol fordítás). Épp úgy, ahogy a szíved gyűlöletre, kívánságra és erőszakra vezethet téged, ugyanígy megtörténhet az is, hogy szeretet, igazság és kedvesség vezetheti a szívedet. Ahogy Istennel jársz, Ő olyan álmokat helyez a szívedbe, amelyeket Ő valóra akar váltani az életedben. Különböző képességeket és készségeket is belehelyez a szívedbe, melyeket az Ő dicsőségére akar kibontakoztatni benned (Mózes 35:30-35).
Ő adja meg annak a vágyát, hogy adj (2Korinthus 9:7) és hogy dicsőítsd Őt (Efézus 5:19). Mihelyt Istent teszed az első helyre, Ő beszáll a dolgaidba, és beteljesíti szíved jó kívánságait. A Biblia ezt így mondja: "Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit" (Zsoltárok 37:4)
Csak abban az esetben lehetsz nyugodt afelől, hogy a szívedet követed, amikor tudod, hogy a szíved arra törekszik, hogy Istent szolgálja és az Ő tetszését keresse.


MIÉRT NEM ELÉG AZ, HA A SZÍVEMET KÖVETEM?
Mivel a szívünk annyira hajlamos a változásra és olyannyira megbízhatatlan, a Szentírás egy sokkal erőteljesebb üzenetet közvetít, mint azt, hogy "kövesd a szívedet". A Biblia arra tanít és utasít, hogy vezesd a szíved. Ez azt jelenti, hogy teljes mértékben felelősséget vállalsz annak állapotáért és irányultságáért. Fel kell ismerned, hogy igenis van befolyásod afelett, hogy hol van a szíved. Isten megadta az erőt ahhoz, hogy egy dologról elfordítsd a szíved, valami másra pedig odafordítsd. 
A következő igeversek mind a szív vezetéséről szólnak:
Példabeszédek 23:17 | "Ne engedd irigykedni a te szíved a bűnösökre."
Példabeszédek 23:19 | "Vezesd ez úton szívedet."
Példabeszédek 23:26 | "Adjad, fiam, a te szívedet nékem, és a te szemeid az én utaimat megőrizzék."
1Királyok 8:61 | "És a ti szívetek legyen tökéletes az Úrhoz, a mi Istenünkhöz."
János 14:27 | "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!"
Jakab 4:8 | "Szenteljétek meg szíveiteket."
Jakab 5:8 | "Erősítsétek meg szíveteket."

HOGYAN TUDOM VEZETNI A SZÍVEM?

Először is, meg kell értened, hogy a szíved a befektetéseid nyomában jár. Vagyis, bármi is legyen az, amire időt, pénzt és energiát fordítasz, az vonzani fogja a szívedet. Így volt ez a házasságkötés előtt is. Leveleket írtatok, ajándékokat vettetek egymásnak, időt töltöttetek együtt, a szívetek pedig felzárkózott ehhez. Amikor már nem fektettél annyit a kapcsolatba, és elkezdtél más dolgokra koncentrálni, a szíved oda is követett. Ha ma nem vagy szerelmes a társadba, az lehet, hogy azért van, mert tegnap abbahagytad a társaddal való törődést.

Vizsgáld meg a szíved! 

Szíved sikeres vezetésének egyik kulcsa az, hogy állandóan tudatában vagy annak, hogy hol van a szíved. Tisztában vagy azzal, hogy mi van most a szívedben? Könnyen kiderítheted, ha végiggondolod, hogy az elmúlt hónapban mire ment el az időd, mire ment el a pénzed, és miről beszélsz egyfolytában.

Őrizd a szíved! 

Amikor valami ártalmas kísérti a szívedet, a te felelősséged, hogy megvédd a kísértéssel szemben. A Biblia azt mondja: "Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet" (Példabeszédek 4:23). Ne engedd meg a szívednek, hogy a pénzt vagy a munkádat többre becsülje a társadnál és a családodnál! Ne engedd meg a szívednek, hogy megkívánja egy másik asszony szépségét (Példabeszédek 6:25)! A Biblia így figyelmeztet: "a vagyonban, ha nő, ne bizakodjatok" (Zsoltárok 62:11).

Hangold be a szíved! 

Pál apostol ezt tanította: "az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén" (Kolossé 3:1). Ideje megállapítanod, hogy hol kellene lennie a szívednek, aztán pedig meghozni a döntést, hogy azokra hangolod rá a szívedet. Azt mondod: "De én nem igazán akarok befektetni a házasságomba. Inkább ezt meg azt szeretném csinálni." Tudom. A múltban erre hangoltad be a szíved, és megragadtál a "kövesd a szíved" mentalitásnál. De nem kell megengedned az érzelmeidnek, hogy továbbra is ők irányítsanak! A kívánság az, amikor a szívedet valami rossz és tilos dologra irányítod. Dönthetsz úgy, hogy a szívedet elfordítod a rossz dolgokról és ráhangolod arra, ami jó és helyénvaló.

Fektesd be a szíved! 

Ne várj addig, míg kedvet érzel ahhoz, hogy helyesen cselekedj. Ne várj addig, míg szerelmesnek érzed magad a hitvesedbe, ahhoz, hogy befektess a kapcsolatotokba. Kezdd el, hogy többet fordítasz a házasságodra és kezdj el befektetni oda, ahol a szívednek lennie kellene. 
Tölts időt hitveseddel! Vásárolj neki ajándékokat! Írj neki leveleket! Minél többet fektetsz bele, a szíved annál inkább értékelni fogja a kapcsolatotokat.

Forrás: http://www.nicelife.hu

Örömteli mindennapok: Ellenőrizd a gondolataidat!

,,Kedves gyermekeim, ne higgyetek akármelyik szellemnek. Előbb gondosan vizsgáljátok meg őket, hogy valóban Istentől jöttek-e!,,-1 János 4,1



Sokszor elgondolkozunk azon, hogy az ötlet, ami eszünkbe jut, vajon Isten útmutatása, a Sátán megtévesztése, vagy csak egyszerűen valami, amit mi szeretnénk megtenni. Nagyon fontos tudni a különbséget és azt, hogy miként lehet felismerni Isten hangját, mert ez kihat az örökkévalóságban eltöltött életünkre.

Nagyon sok gonosz dolog miatt Istent hibáztatják, mert egyesek azt állítják, hogy Isten mondta nekik, hogy ezt vagy azt tegyék. A Biblia azt mondja az 1 János 4:1-ben: "Ne higgyetek el minden üzenetet, amit hallotok csak azért, mert valaki azt mondja, hogy Istentől való üzenet az. Először ellenőrizzétek, hogy tényleg az-e."
Az ötlet vagy gondolat, ami épp a fejedben van, összeegyeztethető a Bibliával? Ugyanis Isten akarata soha nem mond ellent Isten írott Igéjének. Isten nem olyan, hogy mond valamit, aztán meggondolja magát, és aztán mást mond. Ha valamit kimond, az igaz, és mindörökké igaz is marad.

Isten következetes. Nem a hangulatai irányítják, és nem gondolja meg magát. Nem fogja tőled azt kérni, hogy szegjél meg egy olyan alapelvet, amit Ő már lefektetett az Igéjében.

Tehát amikor valami gondolatod vagy ötleted támad, az első kérdés, amit fel kell tenned magadban, a következő: "Összecseng ez a gondolat azzal, amit Isten már korábban kimondott?" Ha a fejedben lévő gondolat ellentmondásban áll azzal, amit Isten mond a Bibliában, akkor tudhatod, hogy a gondolatod téves vagy rossz.
Az emberek gyakran mondják: "Isten mondta, én elhiszem, és akkor az úgy van." De nem! Mert ha Isten mondta, akkor - ha elhiszed, ha nem - az úgy van!

Ha Isten azt mondja, tegyél meg valamit, akkor Ő soha nem fog ellentmondásba kerülni azzal, amit mondott.


Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Mert amint faragó vasadat rávetetted, megfertőztetted azt.” 
(2 Mózes 20,25)


Isten oltárát faragatlan kövekből kellett felállítani, nehogy azon valami emberi ügyesség vagy munka legyen látható. Az emberi bölcsesség arra igyekszik, hogy a keresztről szóló evangélium tanát minél mesterségesebb foglalatba helyezze és rendezze, hogy az elbukott természet torz ízlésének simább legyen. Csakhogy ahelyett, hogy a testi bölcsesség képes volna az evangéliumot megjavítani, inkább megszentségteleníti, és más evangéliumot csinál belőle és teljesen eltér az Isten igazságától. Minden változtatás és az úgynevezett javítgatás az Úrnak szavain nem egyéb, mint annak átalakítása és megszentségtelenítése. 

A kevély emberi szív nagyon készséges arra, hogy közbevesse magát a lélek igazolására Isten előtt. Álmodoznak Krisztus elé való készületről, mások az alázatosság és bánat érzelmeiben bíznak; mások jócselekedetekre hivatkoznak, némelyek nagyra vannak természeti képességeikkel, s így mindenképpen kísérleteznek, hogy vésőjükkel az Úr oltárán igazítsanak. Jó lenne, ha a bűnösök meggondolnák, hogy az ő testies maguk választotta tehetségük nagyon távol van attól, hogy az az Üdvözítő művét tökéletesíthetné, sőt azt csak becsteleníteni és megszentségteleníteni tudja. Egyedül az Úr magasztalandó az engesztelés művéért, ehhez nem fogadható el semmiféle emberi vésővonás, sem kalapácsütés. Istenkáromlás az, ha valaki megkísérel ahhoz tenni valamit, mit Krisztus halála előtt „elvégeztetett minden”-nek nyilvánított; vagy azt javítgatni, melyen Istennek tetszése teljesen megnyugodott. Rettegő bűnös, el a te kőfaragó vasaddal, s borulj le mély alázattal imádkozni. Fogadd el az Úr Jézus engesztelésed oltárául és csak Ő benne bízzál.
Ez a mai fejezet szolgáljon némely hívő megintésére. A keresztyének között nagyon növekszik a hajlam, a kinyilatkoztatott igazságokat megnyirbálni és igazítgatni. Ez elbizakodás és hitetlenség, küzdjünk ellene. 
Fogadjuk el az igazságot úgy, ahogyan azt mi kapjuk. Annak örvendjünk, hogy a Szentlélek tanai faragatlan kövek, miáltal még alkalmasabbak az Úr oltárának felépítésére.

Kenneth E. Hagin: Amikor a gyógyulás várat magára



Imádkoztam és imádkoztam, nagyon sok gyógyulási összejövetelen voltam, szerte az
országban, sokan imádkoztak már értem, de még mindig nem gyógyultam meg. Tudnál
nekem segíteni?
Ezt a panaszos felhívást sokat hallották a szolgálók. Imádkoznak a betegekért, de azok
sokszor úgy mennek el, ahogy jöttek – gyógyulás nélkül.
Miért van az, hogy egyesek azonnal meggyógyulnak, míg mások gyógyulást keresve
vándorolnak egyik helyről a másikra, csak azért, hogy minden egyes alkalommal csalódottan
távozzanak?
Miért van az, hogy akik a gyülekezet pillérei, gyakran évekig szenvednek, míg a kevésbé
elkötelezettek azonnali csodát kapnak Istentől?
Vajon Isten személyválogató lenne? A gyógyulás megközelítésében követtünk el hibát,
netán a megértésünk hiányos arról, amit Isten Igéje tanít ezen a területen?
Ebben a könyvben megvizsgáljuk az ezekre a kérdésekre választ adó igéket.
Nagy hangsúly került a gyülekezetekben az olajjal való megkenésre, a kézrátételre és a
betegekért való imádkozásra. De a gyógyulás több a kézrátételnél, ahogyan az üdvösség több
egy imánál.
A kenetre szolgáló olaj, a szolgáló imája és a kézrátétel csupán egyszerű hozzáférést
nyújtanak a gyógyuláshoz, illetve a gyógyító erő megérintéséhez.
Önmagukban nem gyógyítanak. Csak módot adnak arra, hogy kiárasszuk az Isten Igéjébe vetett hitünket.
Nagy hangsúlyt fektetünk a gyógyítások ajándékaira is, amelyeket a Szellem ajándékai közé
sorol az 1 Kor. 12:8-10:
,,Némelyiknek ugyanis bölcsességnek szava adatik a Szellem által, másiknak pedig
ismeret szava ugyanazon egy Szellem által, egynek hit ugyanazon Szellem által, másnak
pedig GYÓGYÍTÁSOK AJÁNDÉKAI azon egy Szellem által, némelyiknek csodatévő
erőknek munkái, némelyiknek meg prófétálás, némelyiknek meg szellemek
megkülönböztetése, másiknak nyelvek nemei, másnak meg nyelvek magyarázata.
Ezek a természetfeletti ajándékok akkor nyilvánulnak meg, ha van, aki prédikáljon és
tanítson róluk, higgyen bennük, és megnyíljon az Isten Szellemének. De ezek az ajándékok
nincsenek mindig működésben.
Többnyire a frissen újjászületett keresztények azok, akik e megnyilvánulások által
gyógyulnak meg. Majd miután újból megbetegszenek, ahelyett, hogy Isten Igéjébe vetnék
hitüket, elvárják, hogy ugyanúgy ajándékok által gyógyuljanak meg, és amikor ez nem
történik meg, csalódnak.
Úgy találtam a szolgálatom során, hogy a gyógyulás természetfeletti megnyilvánulásai
leginkább a bűnösök között láthatóak, illetve olyan felekezet tagjainál, akiket még nem
tanítottak az isteni gyógyulásról. Elvétve láttam csak teljesevangéliumi hívők számára
működni.
Miért? Mert a gyógyulások ajándékai és a természetfeletti megnyilvánulások főként azért
adattak, hogy az evangélium „reklámot” kapjon, hogy megragadja a Gyülekezeten kívüliek
fegyelmét.
A hívőknek Isten Igéjébe vetett hite által kell meggyógyulnia.
Az egyik alkalmon rámutattam egy férfira, és azt mondtam neki:
-
Fiatalember, önnek még nincs üdvössége, és Isten Szelleme azt mutatja nekem, hogy
kettős sérve van. Ha most előrejön, ráteszem önre a kezemet és a sérve azonnal el fog tűnni.
Előrejött, és a sérv el is tűnt azon nyomban.
Azon az estén az oltárhoz szólításnál válaszolt a felhívásra és üdvözült. Két napra rá
pedig, amikor rátettem a kezemet, beteljesedett a Szent Szellemmel.
Igen fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a természetfeletti ajándékok
megnyilvánulásai által megszerzett, és az Isten Igéjébe vetett hit által elvett gyógyulás között.
Azt is meg kell értenünk, hogy nem személyek működtetik ezeket a természetfeletti
ajándékokat, csupán rajtuk keresztül működnek. Én sem tudom működtetni bármikor, amikor
akarom, csak annyit tehetek, hogy nyitott maradok Isten Szellemének a megnyilvánulásaira,
amikor Ő akarja azokat.
Sokunkat úgy tanítottak: Jézus egyedül azért gyógyított, hogy nyilvánvalóvá tegye isteni
voltát. Ha így volna, akkor Názáretben például nem nyilváníthatta ki istenségét, hiszen ott
nem cselekedte meg azokat a dolgokat, amiket máshol igen.
A Márk 6:5 azt mondja nekünk:
Nem is tehetett ott semmi csodát, csak néhány beteget
gyógyított meg, rájuk vetvén kezeit.”

(Figyeled? Márk nem azt mondja, hogy Jézus nem akart ott csodát tenni: nem tehetett ott semmi csodát.)
Az AMPLIFIED BIBLE szerint:
„Csak néhány könnyű betegre tette rá a kezét.”
Azaz könnyebb betegségben szenvedtek, nem voltak mondjuk vakok, süketek, nyomorékok vagy
bénák. Jézus nem csupán azért gyógyította meg az embereket, hogy istenségét nyilvánvalóvá
tegye, nem úgy szolgált, mint Isten Fia. Úgy szolgált, mint próféta, akit Isten Szelleme kent
fel.
A Lukács 4:24-ben azt mondja:
„Bizony mondom néktek, egy próféta sem kedves az ő hazájában.”
Látod, prófétának nevezi magát.
A Máté 13:58-ból tudhatjuk meg, hogy Jézus miért nem tudott egyes esetekben
gyógyítani: „Nem is tett ott sok csodát AZ Ő HITETLENSÉGÜK MIATT.”
A hitetlenségük akadályozta Őt.
Ugyanígy a Lukács 4-ben Jézus azt mondja, hogy sok özvegy volt Izraelben a nagy
szárazság idején, Illés próféta idejében,
„mégis azok közül senkihez nem küldetett Illés, csak Szidónnak Szareptájába, az özvegyasszonyhoz.” (Lukács 4:27) 
Dacára annak, hogy Illés Isten erejét tudhatta a magáénak, nem működtethette azt mindenki számára! De amikor ehhez az özvegyhez küldetett, a csodák sora történt: az egy véka liszt nem fogyott ki, és a korsóból az olaj nem apadt ki. (1 Kir. 17:16)
Jézus folytatja:
„És az Elizeus próféta idejében sok bélpoklos volt Izraelben, de azok közül egy sem tisztult meg, csak a Szíriából való Naámán.” (Lukács 4:27) 
Naámán hosszú
utat tett meg, hogy eljusson Samáriába, mivel hallotta, hogy Elizeus próféta meg tudja őt
szabadítani a leprájától.
Elizeus kettős mértékével rendelkezett elődje, Illés kenetének, és a Biblia feljegyzései
szerint kétszer annyi csodát tett, mint Illés.
Azt mondta Naámánnak, aki szíriai volt:  „Menj el és fürödj meg hétszer a Jordánban, és
megújul a tested, és megtisztulsz.”
(2 Kir. 5:10) 
Miért nem ment Izraelben minden leprás
Elizeushoz, és miért nem gyógyultak meg mindannyian?
A válasz az izraelitáknak Istennel kötött gyógyulásról szóló szövetségében rejlik. Abban a
szövetségben Isten azt mondja:
„Én vagyok Jahve Raffa, az Úr, a te gyógyítód.” (2 Móz. 15:26) A 2 Mózes 23:25-26-ban:
„...és eltávolítom tiközületek a betegséget..., és napjaitok számát teljessé teszem.”

Az 5 Mózes 7:15 szerint azt mondja Isten:  „És távol tart az Úr tőled
minden betegséget.”

Látod: igazából nem volt szükségük prófétára, hogy meggyógyítsa őket. Hinniük kellett abban a szövetségben, amelyet Isten kötött velük.Naámán, aki nem is tartozott e szövetség alá, hitt és megtisztult. Miután Naámán meggyógyult, visszatért Elizeus házához és felajánlott neki aranyat,
ezüstöt és több öltözet ruhát, mert annyira boldog volt, hogy meggyógyult. A próféta nem
fogadta el egyik ajándékát sem, tudta, hogy Naámán fizetni próbál a gyógyulásáért. A
gyógyulásodat nem tudod megfizetni.
Elizeus szolgájának, Géházinak azonban pénzsóvár szíve volt. Nem volt képes elnézni,
hogy az ezüst, arany és drága ruha elvesszen. Naámán után futott, és azt hazudta neki:
„Az én Uram küldött engem, ezt mondván: Ímé, most csak ez órában jött hozzám két ifjú az Efraim hegyéről a próféták fiai közül: adj kérlek azoknak egy tálentum ezüstöt és két öltöző ruhát.”
(2 Kir. 5:22)
Naámán örömmel adott neki kétszer annyit, amennyit kért. Géházi elvette az aranyat,
ezüstöt és a ruhákat, és elrejtette a maga számára.
Amikor visszatért a házához, Elizeus megkérdezte tőle: „Honnét Géházi? Felele: Nem
ment a te szolgád sehová. Nem ment-é el az én szívem veled, mikor az a férfiú leszállott
szekeréből elődbe?” (5:25-26) Elizeus a szellemében látta Géházit, amint csatlakozott
Naámán szekeréhez. Tudta pontosan, mit tett. Bár nem tudott a hazugságról, ami akkor ott
elhangzott, kapott egy természetfeletti jelzést a szolgájáról.
Sokan hiszik, hogy ha valaki próféta, akkor látnok is, és mindent tud. A Szellem ajándékai
azonban nincsenek állandóan működésben, csak ahogy a Szellem akarja.
Géházi tudta ezt. Tudta, hogy Elizeus Isten embere, akinek természetfeletti
megnyilvánulások működnek az életében, de azt is, hogy a tudás szava csak időnként
nyilvánul meg. Egyébként nem lett volna olyan ostoba, hogy hazudjon neki, annak tudatában,
hogy nem úszhatja meg.
Nyitottnak kell maradnunk Isten Szellemének megnyilvánulásaira, de nem kell egyikre
sem várnunk ahhoz, hogy meggyógyuljunk.
A gyógyítások ajándékai sokszor megnyilvánultak a szolgálatomban, de én sem tudom
működtetni őket saját akaratom szerint, mint ahogy Elizeus sem tudott természetfeletti
megnyilvánulásokat előidézni a saját akarata szerint.
Sem gombnyomásra, sem egy kar meghúzásával nem lehet működésre bírni az
ajándékokat. Úgy működnek, ahogy a Szellem akarja, mert Ő cselekszi ezeket, nem én.
A gyógyulás a miénk. Nem függvénye az imának, sem annak, hogy milyen szellemi
ajándék van működésben.
A GYÓGYULÁS A MIÉNK, MERT AZ ÚR JÉZUS MEGSZEREZTE NEKÜNK.
Arra törekszem, hogy ezt megértsék a betegek. Segíteni akarok nekik, hogy így vagy úgy
meggyógyuljanak, vagy a Szent Szellemnek a szolgálatomban működő természetfeletti
megnyilvánulásai által, vagy Isten Igéjét próbálom beléjük plántálni úgy, hogy hit ébredjen a
szívükben. És ezután, ha a kezemet rájuk teszem, elfogadják a gyógyulást a közös hitünk
által.
1950 augusztusában sátoros összejöveteleket tartottam Oklahomában. A nappali
alkalmakat a gyülekezetben tartottuk, az esti összejöveteleket pedig egy sátorban, amit a
városi parkban állítottunk fel. Minden este, miután prédikáltam, a betegekre tettem a kezemet.
A kézrátétel az érintkezés pontja, ahol az emberek ki tudják árasztani az Isten Igéjébe
vetett hitüket, így az ő hitük és az én hitem segítsége által elfogadják a gyógyulásukat.
Isten gyógyító ereje olykor különleges módon nyilvánul meg. Az egyik este egy anyuka
hozta a négyéves kisfiát imádságra. Ahogy hozta a gyermekét, a kicsi lábai bénán lógtak le a
törzséből. Rongybabára emlékeztetett.
Az anyuka elmondása szerint gyermekbénulást kapott 18 hónapos korában, és azóta egy
lépést sem tett. A lábai bénák voltak, de a teste másként rendesen fejlődött.
Ahogy imádkoztam a gyermekért, Isten természetfeletti ereje hatalmasan leszállt közénk,
és az a kicsi elkezdett fel-alá szaladgálni a színpadon!
Évekkel később, amikor a feleségemmel alkalmakat tartottunk Oregonban, egy férfi
mutatkozott be nekünk, mint annak a kisfiúnak a nagybátyja.
-
Úgy gondoltam, örömet szerez önöknek, hogy az unokaöcsém ma 17 éves, és a
gimnázium focicsapatában játsziHálásak vagyunk Isten erejéért. Nem én gyógyítottam meg a fiút, Isten tette. Én
meggyógyítanám a gyermekbénulás összes áldozatát, ha megtehetném. Sokuk felé szolgáltam
már. Mondhatnánk, hogy „megnyomtam ugyanazt a gombot, és meghúztam ugyanazt a kart”,
de semmi nem történt. Azt kívánom, bárcsak működtetni tudnám az ajándékokat mindenki
számára, ahogyan bizonyára Elizeus is szerette volna, ha megtisztíthatott volna minden
leprást. A természetfeletti megnyilvánulások azonban csak úgy jönnek, ahogy a Szellem
akarja, nem úgy, ahogyan mi szeretnénk.
Texas-ban az egyik alkalmamon egy pünkösdi asszony hozta hozzám kicsi lányát
imádságra. Ezt a gyermeket, aki kilenc éves lehetett, szintén a gyermekbénulás sújtotta. A bal
lába élettelenül lógott. Egy merevítő tartotta, de miután az anyuka lecsatolta, a gyermek
képtelen volt mozgatni. Ez a végtagja elsorvadt.
Akkor nem észleltem semmilyen természetfeletti megnyilvánulást. Prédikáltam Isten
Igéjét, és az édesanya hitt. Rátettem a kezemet a gyermekre, imádkoztam, de nem volt
semmilyen megnyilvánulás. Az asszony hazavitte a gyermeket, ami látszólag ugyanabban az
állapotban volt.
Amikor eltávolította a vázat, hogy megfürdesse a gyermeket, a lábacska még ugyanolyan
volt. Élettelenül lógott. Az anyuka belefektette a gyermeket a kádba, letérdelt, és elkezdte
fürdetni.
Így emlékezett vissza:
-
Sírva fakadtam és azt mondtam: „Uram, olyan szomorú vagyok. Azt akartam, hogy a
gyermekem meggyógyuljon.” Azután visszaemlékeztem arra, amit Hagin testvér mondott, és
a hitem felindult. Hittem Isten Igéjét. Hittem, hogy gyógyító erő áradt belé akkor. Valójában
nem tettem mást, csak hittem Isten Igéjét. Hirtelen olyasvalamit hallottam, mintha megszáradt
ragasztó pattogna. Lenéztem, és a lábacska a szemeim előtt kiegyenesedett. Minkét lába
egyforma hosszú lett, és a gyerek képes volt rendesen járni.

Ez a csoda Isten Igéjének a hirdetése és tanítása által, egy hűséges édesanya hite és az
Igén alapuló cselekvése által történt meg.
Én hiszek a természetfeletti megnyilvánulásokban. A mi alkalmainkon működnek.

Elvárjuk ezeket, és el is kell várnunk. De közben hirdetnünk kell Isten Igéjét, és a
hívőknek folytatniuk kell az Isten Igéjével való táplálkozást az isteni gyógyulást illetően,hogy a hitük erős maradjon. Hiszen a gyógyulás megillet minket!

MEGVALLÁS

Mondjátok el hangosan!

Mennyei Atyám; a Názáreti Jézus nevében én hittel jövök tehozzád, mert meg van írva, hogy hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Mert aki Isten elé járul, annak hinnie kel, hogy Ő létezek és megjutalmazza azokat, akik Őt így keresik. Én hiszek Uram Tebenned, és hiszem, hogy Te vagy az élő Isten. Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Istene, IZRAEL SZENTJE A MI UTUNK JÉZUS KRISZTUS ATYJA! Hiszem azt, hogy Te szeretsz engem, annyira szerettél, hogy a legdrágábbat, az egyszülött fiadat oda adtad érettem, hogy aki benned hiszek, el ne vesszek, hanem örök életem legyen. Hiszem, hogy örök életem van! Hiszem, hogy Jézus meg halt érettem, és fel támadott az én megigazulásomért. Köszönöm Neked Istenem, hogy igaz ember vagyok, hogy nem az vagyok, akinek a világ állít, vagy akinek magamat gondolom. Hanem az vagyok akinek Te mondasz engem, és Te azt mondod, Istenem, hogy igaz ember vagyok. Jézus vére által. köszönöm azt, hogy nagyobb az aki bennem van, mind aki a világba van. Köszönöm azt, hogy egy ellenem készült fegyver sem lesz jó szerencsés és minden nyelv, amely velem perbe száll, azt kárhoztatom, a Jézus nevében. Mert ez az Isten fiainak öröksége. Tudom azt, hogy mindenre, van erőm a Krisztusban, mert meg van írva, hogy aki az Úrban bízik, annak meg újul az ereje és én bízok Tebenned Uram! Hiszem azt, hogy ma is hit által futok és nem lankadok el, járok és nem fáradok el és köszönöm Istenem, hogy Te megújítod a megfáradottat. a megfáradt térdeket felegyenesítem és az elfáradott kezeket felemelem Tehozzád Istenem! Tőled jön minden áldás és várom a Te jótéteményedet ma is a Jézus nevében ÁMEN!!! 
Hack Péter-
Forrás: DEREK PRINCE - KENNETH HAGIN BARÁTI KÖR

Jelenések könyve: Pergámumi levél

Jelenések könyve 2:12-17.

Pergamum városról nevezték el a pergament. Egyiptom betiltotta a papirusz kivitelét az országból, ami az akkori papír alapanyaga volt. Mit tegyenek? Állati bőrök feldolgozásával létrehozták a pergament Pergámumban. A városnak volt egy magas fellegvára, ami egy 300 méter magas kúp alakú hegy tetején magasodott. Híres könyvtárral is büszkélkedett Pergámum. Volt egy hatalmas Zeusz szobra, és a császárnak is állítottak templomot. Ilyen körülmények között éltek az itteni keresztények. A levél arról beszél, hogy, hogy a gyülekezet tagjai kétfelé váltak. Voltak, akik szigorúan ragaszkodtak Jézushoz és tanításaihoz, semmilyen idegen tanítást nem fogadtak el. Mások viszont engedtek a pogány istentiszteletek csábításának. Jézus az ószövetségi történethez hasonlítja a pergámumi gyülekezet helyzetét, amit Bálámról ír le a Biblia.
Bálák király, aki pogány uralkodó volt, félt Izraeltől, mert ez a nép sorra győzte le ellenségeit. Azt is felismerte, hogy nem a létszámuk és a hadi tudományuk segíti őket a győzelemhez, hanem Isten. Hogyan védhetné meg magát ellenük? Arra gondolt, hogy felbérli Bálámot, hogy átkozza meg őket, hátha akkor legyőzhetők lesznek. Isten megakadályozta az átkot. Ezután Bálám azt tanácsolta Báláknak, a királynak, hogy hívják meg az izraelitákat az ő pogány ünnepükre. A zsidók el is mentek az ünnepségre, és különféle bűnökbe estek. Akik részt vettek a pogány tivornyában, elszakadtak Istentől és áldásaitól. Ez történt a pergámumi gyülekezet egy részével is. Ez a gyülekezet jelképezi azt a kort, amikor a kereszténység a pogánysággal egyezkedni kezdett. Jézus azt tanácsolja, hogy forduljanak el a helytelen magaviselettől, mert kénytelen lesz megbüntetni őket. Nem mindig jó, ha jó dolgok történnek. Nagy Konstantin császár a 4. században beszüntette az üldözéseket, ettől kezdve a keresztények zavartalanul élhettek. Azonban ez lelki hanyatláshoz vezetett. A jólét sokszor vált ki ellenkező eredményt, mint amire számítunk.

Te is kerülhetsz olyan helyzetbe, amikor döntened kell, hogy mit választasz. A rossz általában csábítóbb szokott lenni. Kérd Istent, hogy segítsen neked, hogy a jó oldalon maradj, azt válaszd, amit Isten jónak lát.

Bejegyezte: Gyürüs Panni

Zsoltárok könyve 68. rész 20-21. vers



1. Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára, éneke.
2. Felkél az Isten, elszélednek ellenségei; és elfutnak előle az ő gyűlölői.
3. A mint a füst elszéled, úgy széleszted el őket; a mint elolvad a viasz a tűz előtt, úgy vesznek el a gonoszok Isten elől;
4. Az igazak pedig örvendeznek és vígadnak az Isten előtt, és ujjongnak örömmel.
5. Énekeljetek Istennek, zengedezzetek az ő nevének; csináljatok útat annak, a ki jön a pusztákon át, a kinek Jah a neve, és örüljetek előtte.
6. Árváknak atyja, özvegyeknek bírája az Isten az ő szentséges hajlékában.
7. Isten hozza vissza a száműzötteket, kihozza boldogságra a foglyokat; csak az engedetlenek lakoznak sivatag helyen.
8. Oh Isten, mikor kivonultál a te néped előtt, mikor a pusztába beléptél: Szela.
9. A föld reng vala, az egek is csepegnek vala Isten előtt, ez a Sinai hegy is az Isten előtt, az Izráel Istene előtt.
10. Bő záport hintesz vala, oh Isten, a te örökségedre, s a lankadót megújítod vala.
11. Benne tanyázott a te gyülekezeted: te szerzéd jóvoltodból a szegénynek, oh Isten!
12. Az Úr ad vala szólniok az örömhírt vivő asszonyok nagy csapatának.
13. A seregek királyai futnak, futnak: s a házi asszony zsákmányt osztogat.
14. Ha cserények között hevertek is: olyanok lesztek, mint a galambnak szárnyai, a melyeket ezüst borít, vagy mint vitorla-tollai, a melyek színarany fényűek.
15. Mikor a Mindenható szétszórta benne a királyokat, mintha hó esett volna a Salmonon.
16. Isten hegye a Básán hegye; sok halmú hegy a Básán hegye;
17. Mit kevélykedtek ti sok halmú hegyek? Ezt a hegyet választotta Isten lakóhelyéül; bizony ezen lakozik az Úr mindörökké!
18. Az Isten szekere húszezer, ezer meg ezer; az Úr közöttük van, mint a Sinai hegyen az ő szent hajlékában.
19. Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten!
20. Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene! Szela.
21. Ez a mi Istenünk a szabadításnak Istene, és az Úr Isten az, a ki megszabadít a haláltól.

22. Csak Isten ronthatja meg az ő ellenségeinek fejét, a bűneiben járónak üstökös koponyáját.
23. Azt mondta vala az Úr: Básánból visszahozlak, a tenger mélységéből is kihozlak,
24. Hogy lábadat veresre fessed a vérben, ebeidnek nyelve az ellenségből lakomázzék.
25. Látták a te bevonulásodat, oh Isten! Az én Istenem, királyom bevonulását a szentélybe.
26. Elől mennek vala az éneklők, utánok a húrpengetők, középen a doboló leányok.
27. A gyülekezetekben áldjátok az Istent, az Urat áldjátok, ti Izráel magvából valók!
28. Ott a kis Benjámin, a ki uralkodik rajtok, a Júda fejedelmei és az ő gyülekezetök; a Zebulon fejedelmei és a Nafthali fejedelmei.
29. Istened rendelte el a te hatalmadat: erősítsd meg, oh Isten, azt, a mit számunkra készítettél!
30. A te Jeruzsálem felett álló hajlékodból királyok hoznak majd néked ajándékokat.
31. Fenyítsd meg a nádasnak vadját, a bikák csordáját a népek tulkaival egybe, a kik ezüst-rudakkal terpeszkednek; szórd szét a népeket, a kik a háborúban gyönyörködnek.
32. Eljőnek majd a főemberek Égyiptomból; Szerecsenország hamar kinyujtja kezeit Istenhez.
33. E földnek országai mind énekeljetek Istennek: zengjetek dicséretet az Úrnak! Szela.
34. A ki kezdettől fogva az egek egein ül; ímé, onnét szól nagy kemény szóval.
35. Tegyetek tisztességet Istennek, a kinek dicsősége az Izráelen és az ő hatalma a felhőkben van.
36. Rettenetes vagy, oh Isten, a te szent hajlékodból; az Izráelnek Istene ád erőt és hatalmat a népnek. Áldott legyen az Isten!

2017. július 13., csütörtök

Andrew Wommack- Jézus váltságot adott érted

,,Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.,, (Márk 10:45)
  romantic_bench


Jézus számos esetben beszélt haláláról a tanítványoknak, de ez volt az első eset, amikor jelezte halálának az okát is. Nyilvánvaló, hogy az Ő halála egy “váltság” volt, melyet a görög nyelv úgy határoz meg, mint “egy fizetség valakinek a szabadságáért, akit előzőleg fogságba vittek”.
Jézus nemcsak a bűn árát fizette meg, az Ő halála helyettesítő is volt. Az 1Timóteus 2:6-ban szereplő “váltság” szó a görög antilutron szóból származik, amely megváltási árat jelent. A görög anti szó azt jelenti, hogy “valami/valaki helyében”. Más szavakkal, Jézus helyettünk halt meg. Azért helyezte az életét az ellenség kezébe, hogy megszabadítson bennünket.
Megváltásunk ára Jézus élete volt, amely az Ő bűn nélküli vérében volt. (Kolosszé 1:14.) A Zsidó 9:12 alapján ez a megváltás örökkévaló, minden hamisságunk megtisztítását célozta (Titusz 2:14), és arra inspirál bennünket, hogy az élő Istent szolgáljuk. (Zsidó 9:14.) Jézus azért adott váltságot értünk, mert szeretett bennünket, de azért is, mert egy bizonyos céllal teremtett minket.
Volt idő, amikor a legrosszabb ellenséged tartott fogva téged, egy olyan ellenség, aki megkövetelte az árát, mielőtt szabaddá lehettél. Az ellenséged a saját bűnös természeted volt, és csoda kellett ahhoz, hogy megváltozzon! Istennek legyen hála, hogy Jézus lett számodra ez a csoda. A bűn minden láncát és kötelékét magára vette, hogy te szabadon elmehess. Megváltott a bűnből, a halálból és az ördög hatalmából. Ezért bátran hálát adhatsz ma Istennek.

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„És monda az Isten Jónásnak: Avagy méltán haragszol-e?” - (Jónás 4,9)


A harag nem mondható mindenkor és feltétlenül valami bűnös cselekménynek, de azért csak kérdezgessük önmagunkat: „Vajon méltán haragszol-e?” Lehetséges, hogy ezt válaszoljuk: „igen!” A felbőszültnek kezében a harag gyakran gyújtogató fáklya, ám időnként tűz az, mely Illés módja szerint a mennyből száll alá. Helyesen és jól tesszük, ha a bűn miatt haragszunk, azon jogtalanságok miatt, melyek a mi jó és kegyelmes Istenünk ellen követtetnek el, vagy ha önmagunkra haragszunk, amiatt, hogy még mindig olyan oktalanok vagyunk azon sok isteni fenyíték és helyreutasítás dacára; szintén, ha mások miatt haragszunk, ha a haragnak egyetlen oka a gonoszság, melyet elkövetnek. Aki gonosz tettek miatt nem haragszik, az annak részesévé teszi magát. A bűn kárhozatra méltó és gyűlölni való, mit egy újjászületett szív sem képes türelmesen elviselni. 

Maga az Isten is haragszik minden nap a gonoszok miatt, de meg is van írva: „Kik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszt”.
Csakhogy nagyon tarthatunk attól, hogy haragunk nem igazolt, sem nem menthető, ezért kell ezt felelnünk: „nem!” Mi szükségünk van arra, hogy hevesek legyünk gyermekeink iránt, szenvedélyesek a szolgálókkal szemben, felháborodottak a családra? Hoz-e ilyen harag tisztességet keresztyén hivatásunkra, vagy az Isten dicsőségére válik-e az? Avagy nem játszik-e közre a régi gonosz szív, mely utat akar magának törni, miért is nem lenne-e jobb, ha újjászületett emberünk minden erejével küzdene e romlást okozó hajlam ellen? Vannak keresztyének, kik helyet adnak a haragnak, mintha hiábavaló lenne annak ellenállni. 

Ám a hívő gondolja meg, hogy neki diadalmaskodnia kell mindenen, különben nem koronáztatik meg. Ha mi képtelenekké váltunk szenvedélyeinket féken tartani, ugyan hát mit munkált akkor rajtunk a kegyelem? 
Egyszer valaki azzal mentegette magát, hogy a kegyelem némely esetben a vadba is beoltatik. „Igen” – válaszolták neki – „csakhogy azután a gyümölcs többé nem vadalma”. 
Természetes gyengeségünkkel ne mentegessük bűneinket, hanem fussunk olyankor a kereszthez és kérjük az Urat, hogy kívánságainkat és szenvedélyeinket Ő feszítse meg. 
Ő újítson meg, hogy Hozzá hasonlóan nyájasak és barátságosak legyünk.

Zsoltárok könyve 68. rész 10 vers


1. Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára, éneke.
2. Felkél az Isten, elszélednek ellenségei; és elfutnak előle az ő gyűlölői.
3. A mint a füst elszéled, úgy széleszted el őket; a mint elolvad a viasz a tűz előtt, úgy vesznek el a gonoszok Isten elől;
4. Az igazak pedig örvendeznek és vígadnak az Isten előtt, és ujjongnak örömmel.
5. Énekeljetek Istennek, zengedezzetek az ő nevének; csináljatok útat annak, a ki jön a pusztákon át, a kinek Jah a neve, és örüljetek előtte.
6. Árváknak atyja, özvegyeknek bírája az Isten az ő szentséges hajlékában.
7. Isten hozza vissza a száműzötteket, kihozza boldogságra a foglyokat; csak az engedetlenek lakoznak sivatag helyen.
8. Oh Isten, mikor kivonultál a te néped előtt, mikor a pusztába beléptél: Szela.
9. A föld reng vala, az egek is csepegnek vala Isten előtt, ez a Sinai hegy is az Isten előtt, az Izráel Istene előtt.
10. Bő záport hintesz vala, oh Isten, a te örökségedre, s a lankadót megújítod vala.
11. Benne tanyázott a te gyülekezeted: te szerzéd jóvoltodból a szegénynek, oh Isten!
12. Az Úr ad vala szólniok az örömhírt vivő asszonyok nagy csapatának.
13. A seregek királyai futnak, futnak: s a házi asszony zsákmányt osztogat.
14. Ha cserények között hevertek is: olyanok lesztek, mint a galambnak szárnyai, a melyeket ezüst borít, vagy mint vitorla-tollai, a melyek színarany fényűek.
15. Mikor a Mindenható szétszórta benne a királyokat, mintha hó esett volna a Salmonon.
16. Isten hegye a Básán hegye; sok halmú hegy a Básán hegye;
17. Mit kevélykedtek ti sok halmú hegyek? Ezt a hegyet választotta Isten lakóhelyéül; bizony ezen lakozik az Úr mindörökké!
18. Az Isten szekere húszezer, ezer meg ezer; az Úr közöttük van, mint a Sinai hegyen az ő szent hajlékában.
19. Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten!
20. Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene! Szela.
21. Ez a mi Istenünk a szabadításnak Istene, és az Úr Isten az, a ki megszabadít a haláltól.
22. Csak Isten ronthatja meg az ő ellenségeinek fejét, a bűneiben járónak üstökös koponyáját.
23. Azt mondta vala az Úr: Básánból visszahozlak, a tenger mélységéből is kihozlak,
24. Hogy lábadat veresre fessed a vérben, ebeidnek nyelve az ellenségből lakomázzék.
25. Látták a te bevonulásodat, oh Isten! Az én Istenem, királyom bevonulását a szentélybe.
26. Elől mennek vala az éneklők, utánok a húrpengetők, középen a doboló leányok.
27. A gyülekezetekben áldjátok az Istent, az Urat áldjátok, ti Izráel magvából valók!
28. Ott a kis Benjámin, a ki uralkodik rajtok, a Júda fejedelmei és az ő gyülekezetök; a Zebulon fejedelmei és a Nafthali fejedelmei.
29. Istened rendelte el a te hatalmadat: erősítsd meg, oh Isten, azt, a mit számunkra készítettél!
30. A te Jeruzsálem felett álló hajlékodból királyok hoznak majd néked ajándékokat.
31. Fenyítsd meg a nádasnak vadját, a bikák csordáját a népek tulkaival egybe, a kik ezüst-rudakkal terpeszkednek; szórd szét a népeket, a kik a háborúban gyönyörködnek.
32. Eljőnek majd a főemberek Égyiptomból; Szerecsenország hamar kinyujtja kezeit Istenhez.
33. E földnek országai mind énekeljetek Istennek: zengjetek dicséretet az Úrnak! Szela.
34. A ki kezdettől fogva az egek egein ül; ímé, onnét szól nagy kemény szóval.
35. Tegyetek tisztességet Istennek, a kinek dicsősége az Izráelen és az ő hatalma a felhőkben van.
36. Rettenetes vagy, oh Isten, a te szent hajlékodból; az Izráelnek Istene ád erőt és hatalmat a népnek. Áldott legyen az Isten!

2017. július 12., szerda

Köszöntünk Szent Szellem!:MÉG A HALÁLSORON IS


"Hová menjek a Te Lelked elől, és a Te orcád elől hova fussak? Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolban vetek ágyat, ott is jelen vagy." (Zsolt 139:7-8)

Évekkel ezelőtt azt mondták nekem, bizonyos helyeken az angyalok megállnak a küszöbön, és az ember egyedül marad bent. A Szentlélekkel nem ez a helyzet! A föld legmélyebb, pokoli pontján is ott van, hogy meghallja a leggyengébb imádságot is. Őt nem korlátozzák a falak, az országhatárok, üvegfalak vagy acélkerítések, a gonosz, bűntényekkel terhelt helyek.
A Szentlélekről szóló egyik szemináriumon hallgattam Sondra Brewert, aki egy nagyon tragikus, ám győzedelmes történetet mondott el. Amikor Sondra és férje, Spencer hatalmasat léptek előre keresztény életükben, még csak nem is sejtették, milyen kegyetlen támadássorozatot kapnak majd az ellenségtől. A legnagyobb tragédia pár évvel később következett be, amikor egyik fiuk, Dennis verekedésbe keveredett egy rendőrrel, és lelőtte őt a fegyverével.
A rendőr meggyilkolása után Dennis rettegve menekült, túszul ejtett valakit, így tartotta távol egy éjszakán keresztül a hatóságot. Azon az éjszakán Sondra többször is térden állva imádkozott a fiával telefonon keresztül. Letartóztatása után egy lelkész Bibliát adott Dennisnek, amit ő olvasni kezdett - más keresztény irodalommal együtt. Dennist első fokon elítélték gyilkosságért, és halálbüntetést szabtak ki rá. Ott lesz-e a Szentlélek vele a San Quentin börtön halálsorán? Van-e még remény a több mint 300 elítélt számára, akik ott várják a végzetes napot, amikor szembenéznek majd hóhéraikkal?
Dennis a halálsoron ébredt rá, hogy Istennek különleges feladata van számára, és a Szentlélek még azon a valószínűtlen helyen is arra késztetett embereket, hogy kis csoportban összegyűljenek, hogy tanulmányozzák a Bibliát. "Veletek vagyok minden napon." Ez a kedvenc igeszövegem — mondta nekem Sondra nemrégiben. — Én tudom, hogy mindig hihetünk abban, hogy Isten meghallgatja az imáinkat, és válaszol azokra - még a San Quentin-i halálsoron is." Ma is biztos lehetsz abban, hogy a Szentlélek csak egy imányira áll tőled!

Imádság a mai napra
"Köszönöm, Uram, a bizonyosságot, hogy mindig és mindenhol elérhető vagy számunkra! Azért akarok most közösségben lenni veled, mert ilyen hűséges barát vagy!"

Csendes percek: BIZTONSÁGOS HAZATÉRÉS

,,Mert így szól az én Uram, az ÚR: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat. Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak. Kiszabadítom őket mindenünnen, ahová csak szétszóródtak egy felhős, borús napon. Kivezetem őket a népek közül, és összegyűjtöm az országokból, azután beviszem őket a saját földjükre. Legeltetni fogom őket Izráel hegyein, a völgyekben és az ország minden lakóhelyén. Jó legelőn legeltetem majd őket, és Izráel magas hegyein fognak tanyázni. Jó tanyájuk lesz, ott heverésznek, és kövér legelőn legelésznek Izráel hegyein. Én legeltetem juhaimat, és én keresek nekik pihenőhelyet - így szól az én Uram, az ÚR. Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell.,, -Ez 34,11-16.

,,Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében.,, (Lk 15,4-5)

A kocogást mindig is az Istennel való együttlét jó formájának tartottam. Ezt most Nyugat-Afrikában is folytatom, ahol a Békehadtest keretein belül szolgálok.
Mivel új vagyok itt, időbe került, mire megismertem a kis falumat és a környező településeket. Szolgálatom harmadik hónapjában egyik reggel kocogni mentem. Egy idő után úgy döntöttem, hogy visszatérek a faluba. A felkelő nappal a horizonton jól láttam az irányt, de amikor egy elágazáshoz értem, rossz felé tértem, és egy számomra ismeretlen közeli faluban kötöttem ki. Először elfogott a kétségbeesés, de egy helybéli asszony megmutatta a helyes irányt. Már mentem egy ideje, de rájöttem, hogy még mindig nem vagyok biztos benne, hol is vagyok. Aztán, mint egy jó pásztor, egy helybeli lovas megmutatta azt az elágazást, ami a falumhoz vezetett.
Ahogy követtem az újonnan felfedezett "pásztoromat", a jó pásztorra gondoltam, aki hazavezet bennünket Istenhez, amikor eltévedünk. Most már nem félek, ha eltévedek, mert bízom benne, hogy Krisztus minden alkalommal haza fog vezetni.

Imádság: Urunk, Pásztorunk, ha eltévedünk az úton, keress meg, és vezess haza bennünket szerető ölelésedbe! Ámen.

Isten mindig haza fog vezetni, amikor eltévedek.
Ashley Justice (Gambia)

IMÁDKOZZUNK A BÉKEHADTEST ÖNKÉNTESEIÉRT!

Reggeli gyöngyszemek: A megújult szív úgy szeret, amint Krisztus szeretett

„Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek: amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást.” (Jn 13:34)



Jézus ezt mondja: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.”. A szeretet nem egy puszta benyomás, nem is egy átmeneti érzelem, ami a körülményektől függ, hanem egy élő elv, egy állandóan munkálkodó erő. A lelket a tiszta szeretet folyamai táplálják, melyek Krisztus szívéből, mint soha ki nem apadó kútforrásból fakadnak. Ó, mennyire megeleveníti a szívet, mennyire megnemesíti indítékait és elmélyíti érzéseit ez a közösség! A Szentlélek nevelése és vezetése alatt Isten gyermekei „részrehajlás és képmutatás nélkül”, igazán, tisztán és mesterkéltségtől mentesen szeretik egymást. Ez azért van, mert a szív szereti Jézust. Egymás iránti szeretetünk Istennel való közös kapcsolatunkból származik. Egy család vagyunk és szeretjük egymást, amint Ő szeretett minket. E tiszta, megszentelt, fegyelmezett érzéshez képest a világ sekélyes udvariassága és a negédes barátságok semmitmondó frázisai olyanok, mint a pelyva a búzához képest. 
(Letter 63, 1896.)

Úgy szeretni, ahogyan Krisztus szeretett. annyit jelent, mint önzetlenséget tanúsítani kedves szavakkal és szelíd tekintettel, mindenkor és mindenhol… Az őszinte szeretet a mennyből származó drága tulajdonság, mely olyan arányban sokszorozódik, amilyen arányban másokra árasztjuk illatát…

Krisztus szeretete mély és buzgó; kiapadhatatlan patakként árad mindenkihez, aki elfogadja. Az ő szeretetében nincs önzés. Ez a mennyei eredetű szeretet a szívben lakozó elvként áll fenn, mely nem csak azok iránt nyilatkozik meg, akik a legkedvesebbek számunkra, vagy akikkel közeli viszonyban állunk, hanem mindenki iránt, akivel kapcsolatba kerülünk. 
Ez a szeretet ahhoz segít hozzá minket, hogy apró figyelmességeket és engedményeket tegyünk, hogy a kedvességből fakadó tetteket hajtsunk végre és hogy gyengéd, igaz, bátorító szavakat szóljunk. 
Érzékennyé tesz minket mindazok iránt, akiknek szíve szomjúhozik az együttérzésre.

Reggeli gyöngyszemek: Isten a megújított szív ígéretét adja nekünk

„Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek. Elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.”
(Ez 36:26)



A fiatalok megbotránkoznak az „új szív” kifejezésen. Nem tudják, mit jelent. Valami különleges változást várnak, mely érzésvilágukban megy végbe. Ezt nevezik megtérésnek. Ennek a tévedésnek köszönhetően ezrek zuhannak romlásba, nem értvén ezeket a szavakat: „Újonnan kell születnetek”…Amikor Jézus az új szívről beszél, akkor az elmét, az életet, az ember egész lényét érti alatta. A szív megváltozása azt jelenti, hogy megvonjuk ragaszkodásunkat a világtól, és Krisztushoz erősítjük azt. Az új szív birtoklása új elmét, új célokat és új indítékokat jelent. 
Mi az új szív ismertetőjele? – A megváltozott élet. Naponta és óránként meg kell halnunk az önzésnek és büszkeségnek. 
(The Youth’s Instructor, September 26, 1901.)

Akkor meg fog mutatkozni a kedvesség lelkülete; nem alkalmanként és újrakezdésekkel, hanem folyamatosan. Határozott változás áll be hozzáállásban, viselkedésben, szavakban és tettekben mindenki iránt, akivel csak kapcsolatba kerülünk. Akkor nem fogjuk felnagyítani mások gyengeségeit és nem fogjuk őket kedvezőtlen megvilágításba helyezni. Krisztus soraiban fogunk munkálkodni…

Ahelyett, hogy embertársaink hibáit felfednénk és másoknak mutogatnánk, a legtürelmesebb erőfeszítéseket fogjuk megtenni, hogy gyógyítsuk és felemeljük őket…A durva lelkű ember minden finomságot nélkülöző és goromba; nem lelki ember; nincs hússzíve, hanem olyan szívvel rendelkezik, mely érzéketlen, mint kő. Csak az segíthet rajta, ha a Kősziklára zuhan és összezúzódik. Az Úr az ilyeneket olvasztótégelybe teszi, és megpróbálja őket tűzzel, mint az aranyat szokás. Amikor meglátja saját képmását visszatükröződni bennük, akkor kiveszi őket…Krisztus vallásának birtokba kell vennie egész lényünket, és hatalmasan meg kell erősítenie minden képességünket, megújítva, megtisztítva és megcsiszolva azokat. Az ilyen jellem minden magamutogatás és hangoskodás nélkül nyilatkozik meg; az egyenes és önzetlen élet példáját mutatja be. (Letter 15, 1895.)

Egyedül Isten hatalma képes a kőszívet hússzívvé változtatni

Csendes percek: KICSINY CSODÁK

A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja. Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: "Nincs boruk." Mire Jézus azt mondta: "Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám." Anyja így szólt a szolgákhoz: "Bármit mond nektek, tegyétek meg." Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három métréta fért. Jézus így szólt hozzájuk: "Töltsétek meg a vedreket vízzel." És megtöltötték színültig. Aztán így szólt hozzájuk: "Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak." Ők vittek. Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, és így szólt hozzá: "Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig ekkorra tartogattad a jó bort." 
Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne.- Jn 2,1-11.

,,De van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.,, (Jn 21,25)

Isten Fiától azt várnánk, hogy szolgálatát egy látványos csodával kezdje: feltámaszt valakit a halálból, megsokasítja a kenyeret és a halat, vagy legalább vízen jár. De Jézus azzal kezdte szolgálatát, hogy megmentett egy rendezvényt. Több vendég jelent meg az esküvőn, mint ahány jelezte részvételi szándékát, és a puncsos tálból kifogyott az ital. Ezért Jézus a vizet borrá változtatta.
A víz borrá változtatása senkit sem hozott vissza a halálból, szabadított meg életveszélyes betegségből, vagy dacolt a természet törvényeivel. Felfed azonban egy olyan Istent, akit nemcsak az érdekel, hogy élet-halál kérdésekkel szembesülünk, hanem mindennapi életünk is.
Hasonló módon az Úr munkálkodik hétköznapi életünk pillanataiban is. A kapcsolat egy olyan Istennel, akit csak az élet nagy dolgai érdekelnek, nem lenne személyesebb, mint a 112-es segélyhívó operátorának felhívása. De a mi végtelen, mindenható Istenünk úgy döntött, hogy egy személyesebb szinten kapcsolódik hozzánk, nemcsak a hegycsúcsokon, de életünk ebédlőjében is.

Imádság: Istenünk! Hálát adunk neked a kicsi csodákért, melyek megmutatják, mennyire szeretsz bennünket, és törődsz velünk. Ámen.

Ma miben látom meg Isten kicsiny csodáit?
James N. Watkins (Indiana, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ESKÜVŐJÜKET TERVEZŐKÉRT!

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Az Atya Istentől megszenteltettek.” (Júdás 1,1)
„A Krisztus Jézusban megszentelteknek.” (1 Korintus 1,2)
„A Lélek megszentelésében” (1 Péter 1,2)


Vegyétek figyelembe a három isteni személy egységét minden kegyelmi ténykedéseikben. Nagyon értelmetlenül és bölcsesség nélkül cselekednek azok a hívők, kik a Szentháromságban különbséget tesznek, kik azt vélik, hogy az Úr Jézus megvalósulása mindannak, ami szerelmes és hódolatteljes, mialatt az Atya előttük szigorúan igazságosnak tűnik, Kiben hiányzik minden jóság és nyájasság. Épp ilyen balgatagul tesznek azok, kik az Isten végzését, - az emberiség megmentése érdekében – 

Krisztus engesztelő áldozatát felmagasztalják, de emellett a Szentlélek munkáját lebecsülik. A kegyelemnek istenországi-ténykedéseiben a három személy egyike sem cselekszik a másik kettő közreműködése nélkül. Tevékenységeikben épp oly megegyezők és egyek, mint lényükben. 
A választottak iránti szeretetükben egyek, hasonlóan minden eljárásaikban, melyek e nagy eszmeforrásból fakadnak, szintúgy osztatlanul állnak együtt mindenben. Vegyétek figyelembe ezt leginkább a megszentelődésre vonatkozólag. 
Mialatt mi, az igazsághoz híven a megszentelődést a Szentlélek munkájának tartjuk, mégis óvakodnunk kell, nehogy az ügyet úgy tekintsük, mintha abban az Atyának és Fiúnak nem lenne része. Egészen helyénvaló az, ha mi a megszentelődést az Atya, Fiú és Szentlélek munkájának tekintjük. 
Az Úristen mondja: „Teremtsünk embert a mi ábrázatunkra és hasonlatosságunkra”, eszerint tehát az Ő művei vagyunk, teremtve Jézus Krisztusban jócselekedetekre, mit Isten előre elkészített, hogy abban járjunk. Lásd, milyen nagyra becsüli Isten az igazi megszentelődést, amennyiben a Háromegység három személye lesz feltűntetve, mint együttesen közreműködő annak az anyaszentegyház előállításán, „úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle”. 
Így kell – hívő keresztyén – neked is nagy súlyt helyezni a megszentelődés értékére, az élet tisztaságára és az istenfélő járásra. Becsüld nagyra Krisztus vérét, mint reményed talpkövét, de soha ne szólj becsmérlőleg a Szentlélek művéről, hiszen tulajdonképpen az tesz téged alkalmassá a szentek örökségére. Akarjunk tehát úgy élni, hogy járásunk a Szentháromság-Egyistennek bennünk való működéséről tanúskodjon.