2017. július 28., péntek

Köszöntünk Szent Szellem!: KINEK A KÉPMÁSÁRA?

"Közeledjetek hozzám, halljátok ezt, nem szóltam eleitől fogva titkon. Mióta ez történik, ott vagyok! Most az Úr Isten engem küldött és az Ő Lelkét." (Ézsaiás könyve48:16


William Nicholson fiatalemberként megmenekült egy hajótörésből, ám akkor még nem az örök életre szabadult meg. 1899. május 22-én újságot olvasott, és dohányzott, miközben várta, hogy Istenfélő édesanyja elkészítse a reggelit. Ekkor hirtelen, minden előjel nélkül egy hangot hallott szívében: "Most vagy soha! El kell döntened, hogy elfogadod vagy elutasítod Krisztust."
Válaszul felkiáltott: "Uram, megadom magam! Megtérek minden bűnömből, és elfogadlak téged Megváltómnak! Abban a pillanatban William biztosan tudta, hogy övé az üdvösség. "Többé soha nem volt kérdéses számomra az üdvösség. Jézus vérét nekem tulajdonította az Atya, a Szentlélek pedig válaszolt erre a tényre." Habár a súlyosabb bűnöket elhagyta, Williamet még élete teljes odaszentelését követően is kínozta a tehetetlenség érzete.
Amikor tudomást szerzett a gyülekezetről, ahol később megismerte a Lélek munkáját, félelemmel telve próbálta önmagában olyan képmásra formálni Istent, amilyen saját felekezete volt. "Nem akartam olyanná válni, illetve olyasmit tenni, amilyennek egy presbiteriánusnak semmiképp sem szabad lennie, vagy amit nem tehet. Keményen próbáltam rávenni az Urat, hogy lássa és értse meg a félelmeimet és érzéseimet, ám Ő nem rokonszenvezett aggályaimmal. Nem tudtam Istent presbiteriánussá alakítani!
Talán te is próbálod valamilyen más felekezetűvé formálni a menny Urat. De nem kell félned a Szentlélektől! Amint ma betölti az életedet, úgy fog téged is vezetni, mint William Nicholsont, és csodálatos utat mutat, amelyen járnod kell. 
Gyakran imádkozunk a Szentlélekért, de azt akarjuk, hogy csak olyan módon jöjjön el, amilyen képet felekezetünk alakított ki Istenről. De Ő Isten, és úgy fogja kitölteni Lelkét, ahogyan azt a legjobbnak látja!

Imádság a mai napra
"Uram, állíts meg abban, hogy megpróbáljalak téged ahhoz alakítani, amilyen én magam vagyok! Segíts, hogy ne féljek a Szentlélek átalakító és felhatalmazó munkájától, amelyet bennem végez!"

Köszöntünk Szent Szellem!: KÖSZÖNTÜNK, ÁRADAT!

"Mert vizet öntök a szomjúhozóra és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm Lelkemet a te magodra és áldásomat a te csemetéidre." (Ézsaiás könyve44:3)

William P. Nicholson szomjazva várta, mikor töltetik ki életére a Szentlélek győzelmes ereje. Fiatal tengerészként sokszor szomjazott friss vízre, de most hét hónappal megtérése után mélységesen kezdett vágyakozni a Szentlélek hatalmas kiáradására, amely képessé tenné arra, hogy valóban Isten szolgájává váljon. 
Az észak-írországi Bangorban egy üzletember összejövetelt szervezett a lelki élet elmélyítéséért, és William is meghívást kapott erre az alkalomra. Mint presbiteriánus nyilván hamis tűznek és fanatizmusnak bélyegezte volna ezeket az Istentiszteleteket, ha tudta volna, valójában mi lesz majd az üzenet lényege.
A Szentlélek gyengéden elvezette Williamet a kongresszusra, ahol éhsége és szomjúsága még tovább növekedett. "Végül nagyon kétségbeestem" - osztotta meg később hallgatóival, amint a nagy evangelizációs előadásokon beszámolt tapasztalatáról. Amikor utoljára kisétált a gyülekezetből, elmondta az Úrnak, hogy hajlandó feltételek nélkül engedélyt adni a Szentléleknek, hogy betöltse őt. "Halleluja! Micsoda megrázó érzés, milyen békesség és öröm! Habár vaskalapos presbiteriánus voltam, úgy elkezdtem sírni, énekelni és örvendezni, mint egy régimódi, szabad metodista!
Nicholsonnak az Úrral szerzett későbbi tapasztalatairól V. Raymond Edman, a Wheaton College kancellárja írt: "Utcasarkokon és kunyhókban, városokban és falvakban, munkahelyén, a vasútnál és a gyülekezetekben Nicholson bátor és lelkes lélekmentő munkát végzett."
Mielőtt világszéles evangelizációs szolgálatát elkezdte volna dr. Wilber Chap-mannel és Charles M. Alexanderrel, William Nicholsont hatalmasan felhasználta a Szentlélek Nagy-Britannia különböző tájain, különösen a bányászfalvakban. Edman tájékoztat arról, milyen csodálatos termést hozott a víz kiáradása a száraz földre: "Sokan jutottak az Úr Jézus megmentő ismeretére, sokak adták át magukat teljesen a Megváltónak, és lettek Szentlélekkel telt, lélekmentő keresztényekké."

Imádság a mai napra
"Atyám, eljött az árvíz ideje számomra. Szomjazom rá, és dicsőítelek téged Szetitlelked dicsőséges áldásáért!"

Köszöntünk Szent Szellem!: EGY SZOLGA LELKÜLETE

"Imé, az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, Lelkemet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek." (Ézsaiás könyve42:1)



Egy hét közben megtartott imaórán több mint százan térdeltek le és énekeltek el egy imát, amelyben arra kérték az Urat, tegye őket Jézushoz hasonlóan szolgává. Egyáltalán nem természetes, hogy művelt, tanult, kulturált emberek szolgák akarnak lenni. Ez a Szentlélek munkája. Jézus "szolgái formát vett fel" (Fil 2:7; új protestáns fordítás). 
Azért jött a földre, hogy szolgálja az emberiséget (Máté evangéliuma 20:28). Ésaiás 42:1. versét önmagára alkalmazta. 
Pál megtiszteltetésnek vette, hogy Jézus Krisztus szolgájának nevezhette magát (lásd: Rm 1:1).
1909-ben egy Jézusért lángoló, Lélekkel telt ír prédikátor hirdette az Igét az ausztráliai Melbourne-ben. William Nicholson alázatos, erős szívvel több mint tízszer utazta körbe a földet, és Pálhoz hasonlóan lélekmentőként szolgálta az Urat. Miután Nicholsont, a fiatal presbiteriánust betöltötte a Szentlélek, az Üdvhadsereggel töltött utcai összejövetelen értette meg, mit jelent a szolgáló szív.
"Az volt számomra a csoda, hogy attól való félelmem, vajon mit fognak szólni az emberek, teljesen megszűnt, és már készen álltam bármit megtenni és bárhová elmenni. Ahogy azon a vasárnapon az utcán mentem lefelé, úgy tűnt, mintha az összes barátom és rokonom ott lett volna körülöttem. Amikor odaértem a szabadtéri alkalom helyszínére, és láttam, hogy két üdvhadseregbeli lányka csörgődobot rázva énekel, az együgyű kis Jimmy pedig a zászlót tartja, majdnem visszafordultam. Haldokoltam. Azon az estén valódi haláltusát vívtam!
Miután imádkoztak és prédikáltak az Igéből az egybegyűlteknek, William úgy vonult végig az utcán kezében csörgődobbal, mintha ő vezetné az egész csoportot. Természeténél fogva félénk és visszahúzódó volt, de azon az estén valami történt: "Elveszítettem hírnevemet és az emberektől való félelmemet, viszont megtaláltam az örömöt és a békességet, amely a Szentlélek jelenléte miatt túlcsordult bennem. Halleluja!

Imádság a mai napra
"Uram, szolgálni szeretnék neked, mert szeretlek téged. Te adtál nekem életet!"

Carl Eichhorn: Isten műhelyében- Az ember csodálatos volta

Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. - (Zsoltár 139, 14)

A zsoltáríró magasztalja Istent, hogy olyan csodálatos teremtményt alkotott, mint az ember. így azután az sem vak véletlen, ha egy ember születik a világra. Isten könyveibe még a nap is bele van írva, amikor formáltattunk (Zsolt 139, 16). 
Isten szeme minden egyes embert már jó előre lát és felmér. Milyen vigasztalás ez például házasságon kívül vagy más szomorú körülmények között született embereknek. Hitre jutva hányan nyugtalankodnak közülük, vajon egyáltalán Isten akarata szerint való-e a létük. Lehetnek születési körülmények, melyek Isten akaratával ellentétesek, de az, hogy valaki egyáltalán a világra jött, nem Isten akaratán kívül történt. Hiszen õ nemcsak a csillagokat ismeri nevükrõl, hanem minden egyes ember létét is megszabja. Õ ad lelket neki, így különböztetve meg õt az állatoktól.

Az embert nemcsak sajátos belsõ élete teszi istenképûvé, hanem már tisztán testileg is csodálatos, Istentõl kapott vonásokat hordoz. Egyenes testtartása arra utal, hogy nem csupán lefelé, hanem felfelé is tud tekinteni. Szabad homloka mögött gondolkodási készsége rejlik. Az Ige szerint a homlok gyakran az ember jellemét fejezi ki. Így beszél például parázna homlokról (Jel 3, 3), de
olyanról is, amelyre Isten pecsétie kerül. Egyszer majd az õ neve ragyog a homlokokon (Jel 7, 3; 22, 4). Csodálatos isteni ajándék a két kezünk. Tudunk velük mûködni, alkotni, dolgozni, Isten hasonlatosságában: Az ember az egész teremtett világ záróköve. Mint valami gyújtópontba, futnak össze benne Isten hatalmának és teremtõi bölcsességének sugarai.

Az embernek viszont Istentõl kapott tagjait eszközként kell az õ szolgálatára és dicsõségére használnia, egész testét mint áldozatot neki ajánlva. Az ótestamentumi fõpapok homlokán aranytábla volt, ezzel a felirattal: „Az Úrnak szenteltetett!" Ez a mi rendeltetésünk is. De mennyire visszaélünk tagjainkkal, a bûn szolgálatába állítva azokat! Mennyit vétkezünk kezeinkkel, testünkkel, mások testével! Ha Isten mindezért lesújtana ránk, megérdemelnénk.

Micsoda nagy dolog, hogy Jézus nemcsak lelkünket, hanem testünket is megváltotta vére árán. Tehát nemcsak szívünknek és lelkiismeretünknek, hanem testünknek is meg kell szenteltetnie. Istennek az az akarata, hogy testünk is õt dicsérje és magasztalja.

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Az ember - mint Isten gondolata

Milyen kedvesek nekem a te gondolataid, ó Isten! Mily nagy azoknak summája!
(Zsoltár 139, 17)

A zsoltáríró a teremtés alkotásaiban Isten testet öltött gondolatait látja. Minden egyes teremtett dolog Isten egy-egy gondolatának kifejezõje. Milyen üres és sivár is e világ a hitetlen ember szeme elõtt. A balga ember nem tudja, nem érti Isten gondolatait (Zsolt 92, 7); úgy látja, hogy a vaksors ural mindent és érzéketlenül megy el a teremtés csodái mellett. Csak a hivõ ember elõtt nyer mélyebb értelmet minden.

A zsoltárírót különösen az ember, a teremtés e legnagyobb csodája foglalkoztatja. Ellentétben a nemekbe és fajokba sorolható állatokkal és növényekkel, minden egyes ember Istennek egy külön, testet öltött gondolata. Mint ahogy a sok millió ember közül minden egyesnek sajátos és a másokétól különbözõ arcvonásai vannak, így minden egyes lélek is a Teremtõ külön pecsétjét viseli magán. Persze a bûn ezt az isteni pecsétet eltorzítja, letörli. Hasonlóvá válunk a sokat forgatott pénzdarabokhoz, melyeken a kép elmosódott és a felirat olvashátatlanná vált. A legtöbb ember már csak azért sem õrzi meg eredeti, isteni vonásait, mert másokhoz idomul. Így lesznek eredeti egyéniségüket elveszített tucatemberekké.

Sok hiba esik a nevelés és az emberek kölcsönös egymásra való hatása tekintetében is. Nem vesszük figyelembe kinek-kinek sajátos jellegét. Szeretünk mindent és mindenkit egy kaptafára húzni. Pedig nevelni annyit jelent, hogy Isten gondolatát ragadom meg, ismerem fel a másikban és minden más mellékestõl eltekintek. A lelkét akarom kiszabadítani a bûn romhalmaza alól. Minden egyhangúság és egyformaság a bûn következménye.

A Szentlélek mindig valami eredetit alkot. Mindenkivel különleges módon bánik. Teljes kibontakozáshoz akarja segíteni az emberben elrejtett isteni gondolatot. Isten gyermekeit az Ige drágakövekhez hasonlítja (Zak 9, 16; Jel 21, 19), melyek csiszolás alá kerülnek, hogy sajátos ragyogásuk és színük jobban érvényesüljön. Közben érdességüket és kellemetlen éleiket is elveszítik. Így veszi a Szentlélek munkába az embert, kihozva belőle az isteni tervet.
Ki akarja ábrázolni bennünk Isten vonásait, hogy az Ő dicsősége ragyogását sugározzuk. 
Bízzuk magunkat egészen a Mester kezére és ne rontsuk el ellenállásunkkal bennünk végzendő munkáját!

REINHARD BONNKE: „Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés



Az egyik legelső afrikai evangélizációs kampányunk idején törzsi varázslók egy csoportja megpróbált megállítani minket. Amikor aznap korán reggel felkeltem, és elhúztam a függönyt a szobám ablakán, alig hittem a szememnek: meztelen embereket láttam, akik a szálloda körül járkáltak, és átkokat szórtak ránk.
Kinyitottam az ablakot, és lekiáltottam nekik: „Sajnállak benneteket! Míg ti egész éjszaka keményen dolgoztatok, addig én egy jót aludtam!”
A Biblia ezt jobban megfogalmazza: „Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, és minden nyelvet, mely ellened perbe száll, kárhoztatsz: ez az Úr szolgáinak öröksége.” (Ésaiás 54,17)
Nézz hát fel! Isten jár előtted! Ő a te pajzsod és védelmeződ - a mai napon is. Ámen?

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad.” -(Zsoltárok 73,22)


Vedd figyelembe, hogy ez egy Isten szíve szerinti férfi vallomása, s amikor belső életét ecseteli nekünk itt, azt mondja: „akkor balgatag és tudatlan voltam én”. Ez a szó: „balgatag” többet mond annál, amit e kifejezés közönséges használatban jelent. Ászáf írja ugyanebben a zsoltár előző verseiben: „Mert irigykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét”, amiből kitűnik, hogy az a hiú balgatagság, melyre Ászáf mindkét helyre céloz, bűnös volt. Alázatosan beismeri, hogy „balgatag”. Hogy milyen balgatag, azt nem mondhatja meg, bűnös balgaság volt, bolondság, melyet nem menthet a gyarlóság, hanem kárhozatos a keménynyakúság és szándékos bárgyúság miatt, mivel bosszantotta őt az istentelenek ideiglenes szerencséjének látása és elfelejtette, hogy milyen rettenetes vég vár azokra. Jobbak vagyunk mi Ászáfnál, hogy bölcseknek mondhatnánk magunkat? Beismerjük talán, hogy a tökéletesség felé igyekszünk, vagy, hogy a fenyíték vesszeje már kiűzött belőlünk minden akaratosságot? Oh, ez ostoba gőg volna! Ha Ászáf balgatag volt, mennyivel balgatagabbnak ítélnénk magunkat, ha látnánk, hogy miként áll velünk e dolog! Tekints vissza keresztyén, gondolj arra, mennyire kételkedtél Istenben, holott hű volt hozzád. Gondolj balgatag kiáltásodra: „Nem úgy, Atyám”, - amikor téged megkeserített, hogy annál gazdagabban megáldhasson, gondolj azokra az időkre, amikor sorsod intézését borús ábrázattal vizsgáltad, Isten csodálatos vezetését felismerted és fájdalmas kiáltásba törtél ki: „Minden ellenem van”, holott mindennek javadra kellett válni! Emlékezz rá, milyen gyakran választottad a bűnt mulandó kedvteléseidre, amely kedvtelések keserű gyökérré váltak részedre! Való igaz, ha ismernénk szívünket, be kellene vallanunk bűnös balgatagságunkat és értelmetlenségünket, s e balgatagságunknak tudatában ahhoz az üdvös elhatározáshoz kellene jutnunk, mint Ászáfnak, hogy egyedül Istennél van bölcsesség és felkiáltanánk: „A te tanácsoddal igazgatsz engem!”

Köszöntünk Szent Szellem!: KÖSZÖNTÜNK, IGAZI LÁTÁSMÓD!

"Kicsoda igazgatta az Úr Lelkét, és ki oktatta Őt, mint tanácsosát?" (Ézsaiás könyve40:13)

Szereted a szépirodalmad? 
Ésaiás könyvének második részében nem csalódhatsz! Biztosan szeretnéd imádságos szívvel végigolvasni Ésaiás könyve 40. fejezetét és aláhúzni a több mint kéttucatnyi ígéretet, amelyeket a Lélek üzen a számodra. Ebben a fejezetben és e vigasztaló rész további szakaszaiban a Szentlélek összevonva közli Jézus két eljövetelének részleteit.
Oregoni otthonom közelében észak felé tekintve láthatom a St. Helens vulkánt és a Rainer-hegy fenséges csúcsát. Ebből a szemszögből úgy látszik, nagyon közel fekszenek egymáshoz, a hegy kicsit jobbra esik a St. Helenstől, és 4 392 méteres magasságával is kisebbnek tűnik a vulkánnál, ami pedig 1980 óta "csak" 2 550 méter magas. Tegnap azonban, miközben Portlandből Chicagóba repültem, kelet felől láthattam a két sziklabércet, és ez volt a valóságos perspektíva. A két orom több mint 160 kilométer távolságra van egymástól, és a Rainer sokkal magasabban tör az ég felé.
Ugyanez a helyzet Ésaiás 40. fejezetének gyönyörű leírásával: Jézus első és második eljövetele együttesen jelenik meg, míg más próféciákban a Szentlélek olyan távlatból mutatja meg a két eseményt, amiben látható egymástól való időbeli távolságuk és egymáshoz viszonyított dicsőségük. Ésaiás, az örömhír prófétája Isten vigasztalását és jó szándékát is elénk tárja. A mennyei Atya olyan gyöngéden gondoskodik rólunk, mint egy jó pásztor. Ő ismeri az egész világegyetemet, ezért nincs szüksége tanácsra senkitől sem ahhoz, hogy minden szempontból megértse életed vonatkozásait. Az az ajándék, amit adni szeretne neked, nem olyasmi, amit legszívesebben durcásan visszaadnál, akár egy értéktelen kacattal teli karácsonyi csomagot. Nem! Ő pontosan azt adja neked, amit te magad is választanál, ha igazán ismernéd saját szíved legrejtettebb vágyait.

Imádság a mai napra
"Uram, lelki látásom sokszor annyira ködös, hogy néha utasításokat szeretnék osztogatni neked, hogy megmondjam, mit is tegyél az életemben. Kérlek, segíts ráébrednem, hogy Te sokkal alaposabban ismersz engem, mint én magamat!"

Korinthusbeliekhez írt I. levél 2. rész


1. Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcseséggel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét.
2. Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről.
3. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek.
4. És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcseségnek hitető beszédiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában:
5. Hogy a ti hitetek ne emberek bölcseségén, hanem Istennek erején nyugodjék.
6. Bölcseséget pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcseségét;
7. Hanem Istennek titkon való bölcseségét szóljuk, azt az elrejtetett, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre;
8. Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát:
9. Hanem, a mint meg van írva: A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek.
10. Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.
11. Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke.
12. Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk.
13. Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcseség tanít, hanem a melyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván.
14. Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg.
15. A lelki ember azonban mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg.
16. Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.

2017. július 27., csütörtök

FELESÉGEKNEK ÉS FÉRJEKNEK


A legszebb rózsacsokor sem beszél így, mint ez a néhány igevers (persze a tüskék néha szúrnak, de az eredmény megéri!):

Ef 5:22 Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek (magatokat alárendeljétek, alávessétek), mint(ha csak) az Úrnak (tennétek).

Ef 5:23 Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója (megváltója, megmentője, üdvözítője, gyógyítója, megszilárdítója, helyre állítója) a testnek.

Ef 5:24 De miképpen (amint tehát) az egyház engedelmes (alá van vetve, alá van rendelve) a Krisztusnak, (úgy)azonképpen az asszonyok is [engedelmesek legyenek] férjöknek mindenben.

Ef 5:25 Ti férfiak, szeressétek (agapaó=önmagad teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad valakivel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben) a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette (agapaó) az egyházat, és Önmagát adta (feláldozta, kiszolgáltatta) azért (érte);

Ef 5:26 Hogy azt megszentelje, megtisztítván (tisztára mosva) a víznek fürdőjével (alámerítés) az ige (élet igéje, szava) által,

Ef 5:27 Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat (ragyogóvá teszi), úgy hogy azon ne legyen szeplő (szennyfolt), vagy sömörgözés (ránc), vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen (kifogástalan, hibátlan).

Ef 5:28 (Hasonlóképpen) úgy kell (kötelesek, tartoznak) a férfiak(nak) szeretni (agapaó=önmagad teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad valakivel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben) az ő feleségöket, mint az ő tulajdon (saját) testöket. Aki szereti (agapaó) az ő feleségét, önmagát szereti (agapaó).

Ef 5:29 Mert soha senki az ő tulajdon (saját) testét nem gyűlölte (megvet, utál, kevésbé szeret); hanem (ellenkezőleg) (fel)táplálgatja (felnevelni egészen addig, amíg éretté válik; babusgat, dédelget) és ápolgatja (gondozza, melengeti) (felnevel, babusgat) azt, miképpen (akárcsak) az Úr (Krisztus) is az egyházat;

Ef 5:30 Mert (minthogy) az Ő testének (szóma= személyiség; lényege, ereje) tagjai (végtag vagy testrész, a test (szóma = személyiség) egy-egy funkciót végző része) vagyunk, az Ő testéből (húsából) és az Ő csontjaiból valók.

Ef 5:31 Annakokáért (ezért) elhagyja (hátra-, otthagyja) az ember atyját és anyját, és ragaszkodik (csatlakozik, tapad, ragad) az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy (hús)test(té).

Ef 5:32 Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok (mondom).

Ef 5:33 Hanem azért ti is egyen-egyen, ki-ki (mindegyiktek, egyenként) az ő feleségét úgy szeresse (agapaó=önmagad teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad valakivel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben), mint önmagát; az asszony pedig [meglássa], hogy félje (tisztelje) a férjét.

Nos, a fentiek alapján számomra két dolog egyértelmű:
1. a feleség számára az ENGEDELMESSÉG nem választható, hanem KÖTELEZŐ "program". Alá kell vetnie, alá kell rendelnie magát a férjének!

mindez azonban az ő javát szolgálja, mivel

2. a férj tartozik, KÖTELES SZERETNI (agapaó=önmagad teljesen odaadni, átadni, teljesen összekötni magad valakivel, eggyé válni vele. Vagyis teljesen odaszánni magad, és elveszni, feloldódni a szeretetben) a feleségét odaadó, gyöngéd, babusgató, oltalmazó szeretettel (a görög eredeti ezt ahhoz hasonlítja, ahogy a madár melengeti, védi szárnyai alatt a csibéit), amely elősegíti oldalbordája számára a felnövekedést Krisztusban.

Hát nem csodálatos Istenünk programja a nők és férfiak számára?!

Persze nyilvánvaló, hogy ez az ideális állapot - vagyis a bibliai valóság. A látható, tapasztalható tények ettől néha eltérhetnek:)), de tudjuk, hogy a tényeknek fejet kell hajtaniuk a VALÓSÁG előtt.Tehát a Szent Szellem által újjászületett hívő KÉPES rá. Ha hisz benne. Ha akarja.

Kenneth E. Hagin: Hogyan szerezhető meg a valóságos HIT- 4/4

A hit ellenségei

Timóteus első levél 6,12: Harcold meg a hit szép harcát, nyerd el az örök életet, melyre hivattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.
Ebben a fejezetben a hit ellenségeivel foglalkozunk. Nem is lenne a hit harca, ha nem lennének a hitnek ellenségei. De ezek az ellenségek nem éppen azok, amire sokan gondolnak magukban. A legtöbben úgy gondolják, hogy az ellenségek a természetes világban vannak, és nem azt, ahol a valóságban.
A Biblia azt mondja a Róma 10,17-ben: A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által. A hit legnagyobb ellensége Isten igéje ismeretének a hiánya. Ebből következik, hogy a hit minden ellensége valamilyen úton-módon Isten igéje ismeretének a hiányát akarja elérni. Ha megvan ez az ismeretünk, semmi nem tarthat vissza attól, hogy az működjön. Ha te hallottad az igét, van hited. Emberek imádkoznak azért, hogy legyen hitük, de tudjuk, hogy a hit kizárólag Isten igéjének hallásából származik. Ha meg tudnád szerezni imádság által, akkor a Róma levél 10,17 nem lenne igaz. Az emberek, akik a hitért imádkoznak, megpróbálnak megszerezni valamit, amit egyedül az ige adhat meg.

A hit következő ellensége az értéktelenség érzése. Mindannyiunknak megvan a küzdelmünk ezzel. Az értéktelenség és a hit hiányának az érzése kéz a kézben járnak. Talán ez a kettő a legerősebb, legveszélyesebb fegyvere az ördögnek. A választ azonban erre is megtalálhatjuk Isten igéjében: a te értéked Jézus Krisztus. Isten nem gyógyítja meg a testedet , vagy merít be Szent Szellembe azért, mert értékes vagy. Ha ez alapján cselekedne, senki nem kaphatná meg ezeket az áldásokat Istentől, mert senki nem lehet a saját jogán annyira értékes, hogy Isten ezt megtegye. Az igét nem ismerve sok keresztyén megengedi, hogy az értéktelenség érzése legyőzze őt. Jó néhányan mondták már nekem, biztosak benne, hogy ők nem töltekeztek be Szent Szellemmel, mert nem elég jók hozzá. Ők értéktelenek. Ha imádkozom emberekkel gyógyulásért, nagyon sokszor találkozom ezzel a helyzettel. A probléma az, hogy látják saját hibáikat, hiányosságaikat, és természetes nézőpontból szemlélik magukat., ahelyett hogy bibliai szemszögből tennék, úgy, ahogyan Isten.

Én is komolyan küzdöttem ezzel a problémával, míg tinédzser voltam, 60 évvel ezelőtt. Azt gondoltam, alázatos vagyok, ma már tudom, hogy egyszerűen csak ostoba. Gyenge vagyok és értéktelen - gondoltam, - s ez természetes nézőpontból igaz volt. De nem volt igaz a Biblia szemszögéből. A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad. (Zsoltárok könyve 119,130.) Ha egyszer a világosság a szellemedben van, nem mozdítható el, akkor sem, ha az ördög mindent megpróbál, hogy összezavarjon. Ő azon igyekszik, hogy távol tartson a világosságban járástól, s még addig is elmegy, hogy azt mondja: rendben van, az igaz, hogy a hit imádsága működik, de te nem imádkozhatsz hittel, mert nem vagy hozzá elég jó. Túlságosan értéktelen vagy. Ugyanezt mondta nekem, míg ágyhoz kötött voltam. Mivel nem tudtam jobbat, elfogadtam, és így maradtam néhány hónapig.

Azonban egészen más következtetésre jutottam, mikor elolvastam a 2 Korinthoszi levél 5,17-et: azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme újjá lett minden. Pál így írt az Efézusiakhoz a 2,10.-ben : Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban ... Mi nem tudjuk magunkat új teremtéssé tenni, Ő tett minket új teremtéssé. Az Efézusi levél 4,24. ezt mondja: És felöltözzétek amaz új embert, amely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben. Föltettem magamnak a kérdést: tud Isten egy értéktelen új teremtést létrehozni? Akar Ő egy olyan új teremtést létrehozni, amely nem elég jó ahhoz, hogy megálljon az Ő jelenlétében? S ekkor láttam, hogy ahelyett, hogy abban hittem volna, amit a Biblia mond rólam, a valóságos magamról, a belső emberemről, én a külső emberemre néztem, a pszichikai és egyéb hiányosságaimra. A magam megítélése helyett el kellett volna fogadnom azt, amit Isten állít rólam. Tudtam, Isten nem csinál semmi értéktelen új teremtést. Ha csinál, akkor az ő munkája lenne értéktelen, saját munkáját kicsinyelné le. Ő minket új teremtéssé tett Jézus Krisztusban.

A mi értékünk Jézus Krisztus. Sokkal jobban nézek ki benne, mint bármilyen más módon. És így néz Isten is engem - Őbenne. Valójában nem engem lát, Ő Jézust látja, és lát engem Jézusban - ahogy a 2 Korinthoszi levél 5,17-ben olvassuk. Hatalmas lépés volt számomra, amikor megtanultam ezt az igazságot, hogy valóságos hitem legyen, olyan hitem, amivel el tudom fogadni a fizikai gyógyulásomat is. Az én értékem Jézus Krisztusban az igazság. Ő az igazságban van, és te Isten igazsága vagy Őbenne. 2 Korinthoszi levél 5,21: Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne. Mivel benne vagyunk, Isten igazságává váltunk. Éppen ezért az értéktelenség érzése Jézus Krisztus kereszthalálának a lényegét tagadja, a helyzetünket Jézus Krisztusban, és Jézus Krisztus igazságosságát az Atya Isten előtt, ami nekünk megadatott. Isten igéje segíteni fog, hogy átugorj az értéktelenség érzésén, s ha ezt megteszed, el fog hagyni a hit hiányának az érzése is. Ez a két ellenség mint ikrek azért jönnek, hogy megraboljanak téged Isten, Jézus Krisztus áldásaitól, amik számodra biztosítva vannak.

A másik erős hit ellenség - nagyon sok keresztény életében a vereségnek szintén oka - a hit valami fajta behelyettesítésének az elfogadása. Megpróbálják a hitet reménnyel vagy pszichikai behelyettesítéssel biztosítani. Az emberek azt mondják: igen, reménykedem és imádkozom. Gyakran mondják, amikor egy barát készülődik utazáshoz: remélem, és imádkozom, hogy biztonságos utad legyen. Az ő imádságuk nem érvényes, mivel reménységben történt. Sehol nem olvassuk a Bibliában, hogy Isten meghallgatja a reménység imádságát.

A Biblia a hit imádságáról beszél. A Jakab levél 5,15.-ben ez így szól: A hitből való imádság (angol fordításban: a hit imádsága) megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. Ha Jakab a reménység imádságáról beszélt volna, akkor mi mindannyian automatikusan megkapnánk ennek eredményét, mivel a reménység egy természetes emberi dolog. Jézus azt tanította, hogy „Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meg lészen néktek.” (Márk evangéliuma 11,24.) Hinni, s nem reménykedni, jelenti azt, hogy meg is fogod kapni. Folyamatosan emlékeztetni kell ezekre a keresztyéneket, mivel olyan könnyű visszacsúszni a természetes világba. Péter azt mondta a 2 Péter 3,1-ben: ez immár második levélírásom néktek, szeretteim, amellyel a ti tiszta gondolkozásotokat emlékeztetés által serkentgetem. Ő emlékeztette őket azokat a dolgokra, melyeket már egyszer elmondott, és tudta, hogy az embereknek erre a serkentgetésre szükségük van, mivel egy természetes világban élünk, és a reménykedés természetes emberi reakció. Hívhatod hitnek is, de ez semmivel sem jelent többet, mintha egy Ford autót repülőgépnek gondolnál - attól az még nem lesz repülő.

Azt mondhatod, hiszek Istennek, hogy valamit majd csinálni fog értem. Én hiszem, hogy ő meg fog gyógyítani, meg fog hallgatni, és válaszolni fog rá valamikor. Hát ez a tipikus reménykedés. Ez nem hit. Hívhatod annak, de attól még reménység marad, mivel ennek az eredményét a jövőbe toltad. A hit - jelenidő. A Biblia azt mondja, hogy Isten megcselekedett valamit a számunkra, már mostanra. Az Efézusi levél 1,3 azt mondja : Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekben a Krisztusban. Az áldásokat tehát már kiosztották nekünk Jézus Krisztusban. Istennek nem kell több dolgot elvégeznie, mivel már mindent elkészített.

Bár a gyógyulás a fizikai valóságban áll elő, mégis szellemi áldásnak kell tekintenünk, mivel ez szellemi gyógyulás. Isten nem fogja a testedet meggyógyítani, nem fog nekilátni, hogy csináljon valamit, hogy meggyógyítson. Ő ezt már megtette. Mivel Ő tette a mi betegségeinket Jézusra. Jézus már elhordozta érted, és az Ő sebeiben már meggyógyultál. Kezdj el hinni az alapján, amit Isten igéje mond, és azonnal fejezd be a reménykedést! Kezdj el azonnal hinni abban, hogy te az Ő sebeiben meggyógyultál. Nem azért, mert ezt így érzed, vagy látod, kizárólag azért, mert Isten igéje ezt mondja. Kezd el megvallani, hogy én a te igéd szerint meggyógyultam. Ha valaki megkérdezi tőled, hogyan érzed magad, az ige alapján válaszolj, ne a természetes világ szerint. Hitben járunk és nem látásban! Ez az az út, ahogy én legyőztem az ördögöt, és megkaptam a gyógyulásomat még mint tinédzser. Azt mondtam, én Isten igéje szerint egészséges vagyok. Soha nem beszéltem arról, hogyan érzem magam. Az emberek mondhatták volna: úgy nézel ki, mint aki egy lépést sem tud tenni. Ők ugyan nem tudták, de tényleg így éreztem magam. Azonban a gyógyulás realitásként megjelent a testemben, s ez azért történt meg, mert hittem.

Nagyon szeretem a Zsidó levél 11,1-nek ezt a fordítását: a „most” hit a remélt dolgoknak ad valóságot. A reménynek nincs semmilyen valósága. Csak a hit ad valóságot annak, amiben reménykedsz. Más szóval: a hited az, ami valóságot ad az életedben a gyógyulásnak is. Ez már létezik a szellemi valóságban, de te természetesen azt akarod, hogy ebben a látható világban legyen itt és most érezhető és látható. És a te hited adja meg ennek a valóságát. Csodálatos példája volt ennek az a történet, amikor Isten igéje szerinti hittel gyógyult meg az ellentétes körülmények ellenére egy 9 éves kisfiú. Három orvos - kettő közülük specialista - már föladta a reményt, és elfogadták a halált. Azt mondták: „mindent megtettünk, amit tehettünk. Az orvostudomány nem tud más, jobb módszert. A kisfiú mája megállt, nem funkcionál, már csak rövid idő és el fog menni.” Mikor a gyermek szülei se meg nem szólaltak, és semmilyen érzelmi jelet nem mutattak, az orvos azt gondolva, hogy a hír túl sokkoló volt számukra, újra megismételte, majd így foglalta össze a véleményét: „az Önök gyermeke rövidesen meg fog halni.”

Nem, doktor úr, ő nem fog meghalni! - válaszolták. - A Máté evangéliuma 8,17-ben Isten igéje azt mondja: Ő vette el a mi erőtlenségeinket és Ő hordozta a mi betegségeinket. A gyermekünk élni fog!” A kisfiú az intenzív osztályon feküdt, s az édesanyja reggelenként csak tíz percre tudott bemenni hozzá, az édesapja pedig este láthatta rövid időre. Az apuka azt mondta a fiának: ha nem tudsz aludni, vedd elő a Bibliádban a Máté 8,17-et, és egész éjjel ismételd: Ő vette el a mi erőtlenségeinket, és Ő hordozta a mi betegségeinket, Ő vette el a mi erőtlenségeinket, és Ő hordozta a mi betegségeinket., Ő vette el a mi erőtlenségeinket, és Ő hordozta a mi betegségeinket. Ugyanígy ezt: az Ő sebeiben én meggyógyultam.

Három éjszaka ismételte ezt a fiú, ekkor meggyógyult és hazament. S az ő szülei vallották meg később: „Hagin testvér, ha nem tanítottál volna az igéből a találkozásunkkor, akkor nem tudtuk volna ezt megtenni, és elveszítettük volna a gyermekünket. De hála Istennek, tudtuk, hogyan kell megállni az ő igéjén a legsötétebb órában is.” Amikor a krízis jött, ezek a szülők már fel voltak készülve rá. Nagyon jól fel voltak fegyverkezve Isten igéjével, az ő hitük jó helyen állt. Nem abban hittek, amit fizikai érzékszerveik mondtak, nem is abban, amit a körülmények sugalltak volna, hanem amit Isten igéje jelentett ki.

Egy másik ellensége a hitnek a kételkedés. A Biblia így ír a Jakab levél 1,6-7-ben: De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól. A kételkedő hit nem fog működni, ha már elfoglaltad a helyedet, ne kételkedj! Nagyon korán megtanultam, hogy úgy foglaljam el a helyemet, hogy megvallom: én hiszek és kapok. Soha ne mozdulj el erről a pozícióról! Én szigorúan megtartom ezt a megvallásomat. A legnagyobb csaták, amik csak történnek, nem az égben, a levegőben vagy a csatamezőkön zajlanak a világban - az emberi gondolatokban történnek a nagy csaták. Amikor megkaptam a gyógyulásomat, néhány ijesztő szív-tünet jelentkezett, azok visszajöttek hozzám.

Az ördög folyamatosan bombázta a gondolataimat azokkal, amiket az orvosok mondtak előtte a szívem állapotáról. Pontosan tudtam, hogy ezek a tünetek a halált jelentik, de soha nem engedtem egy centimétert sem. Nem tárgyaltam meg a problémákat senkivel. Az ördög folyamatosan azt mondta nekem: „nem fogod túlélni, meg fogsz halni. Emlékezz, mit mondott az orvos!” Egyszer meguntam, fogtam a Bibliámat, letettem a padlóra, ráálltam és azt mondtam: Uram, én tudom, hogy fizikailag a Bibliára állni nem éppen okos dolog, de illusztrálni akarok valamit: én a te igéden állok, és nem fogok kételkedni, nem fogok elmozdulni innen. Itt állok valóságosan, fizikailag, hogy demonstráljam szellemileg is azt a tényt, hogy belül én a te igéden állok. Az ige azt mondja (Márk 11,24.): amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meg lészen néktek. Én hiszem és így megkapom. Ezt mondtam tegnap, ezt mondom ma és fogom holnap is! Ezt mondom az ördög és a pokol minden lénye előtt, hiszem és megkapom, és ezt mondom az Atya, a Fiú, a Szentlélek és a mennyei angyalok jelenlétében: hiszem és megkapom. Le van írva: te igéd örökkévaló. Isten soha nem téved, Ő nem tud tévedni.

Ezután fogtam a Bibliámat, hónom alá csaptam, és a tünetek, amelyek addig a testemben jelen voltak - eltűntek. Megtagadtam a kételkedést. A kételkedő hit olyan ellenség, ami az élet csatáiban legyőzhet téged. Nagyon gyakran csodálkozunk azon, miért olyan nehéz hinni Istennek? Harcold meg a hit nemes harcát - írta Pál az 1 Timóteus levél 6,12-ben. Ennek oka az, hogy egy antagonisztikus atmoszférában élünk, az vesz körül ebben a világban. A világ sátán, a minden igazság ellensége által irányított. Pál e világ istenének nevezi őt, a levegőég hatalmasságának. Mi sátán nem reális világában élünk, hitetlenséggel körülvéve, ami olyan erős, hogy képes minket meghatározni, mielőtt még megállapíthatnánk hogy mi is történt. Ez a hitetlenség olyan erős, hogy csak néhányan tudnak kiemelkedni belőle.
Például pénzügyekben folyamatos harc a valóságos világ sorozatos ütéseivel szemben. Hinni abban, hogy Jézus Krisztusban győzelmünk van a bűn felett, véget nem érő csatát jelent a sötétség szellemi erőivel szemben. Hinni Istenben, hogy a fizikai test meggyógyul, folyamatos küzdelem az évszázados hagyománnyal szemben, amely csak az orvostudományba helyezte a bizalmát. Éppen ezért ebben az életben nagyon könnyű a hitünknek inkább a fizikai valóságra épülnie, mint Isten igéjére. Ez természetesen a hit ellensége. Ha a hitünk azon alapul amit érzünk és látunk, az a Tamás hite.

A bibliai hit olyan mint Ábrahám hite, ahogy a Galata levél 3,7 kifejezi: értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai. A hit abban hisz, amit nem lát. Hisz azokban, amiket nem lát - még. Jézus azt mondta Tamásnak: mivel láttál engem, ezért hittél. Áldottak azok, akik nem látnak és hisznek. A hit ad valóságot azoknak a dolgoknak amiket nem látunk. A Zsidó levél 11,1. másik fordítása azt mondja: a hit magától értetődő valósága azoknak a dolgoknak, amik még nem láthatók. Egy másik Bibliafordítás azt mondja: a hit valóságos tényként látja azt, amit az érzékszervek még nem tudnak fölfogni. A hit a reménységet valósággá változtatja. A hit az ellentmondásos valóság ellen cselekszik. A fizikai érzékek, a külső ember, a természetes értelem, ha nincs megújulva Isten igéje által, azt fogja kijelenteni, hogy ez nem lehetséges, ez nem így van, és így tovább. De a hit befogja ezeknek a száját, és azt mondja, hogy igenis így van. A hit számít azokra a dolgokra, amiket Isten már előtte elvégzett. Ábrahámmal kapcsolatban a Biblia azt mondja: amint meg van írva, hogy sok nép atyjává tettelek téged azelőtt az Isten előtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket. Ha számítunk azokra a dolgokra, amelyeket Isten már elvégzett, akkor ez teljessé teszi Isten cselekvését. Isten egy hűséges Isten, és ő a hit talaján működik. Mi hit gyermekek vagyunk, mivel Isten nemzett minket és arra nemzett, hogy hitben járjunk. Mi Istentől kaptuk, kapjuk a hitet. Márk 11,24-ben Jézus azt mondta - s ez a hit nagy klasszikus igéje -: amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz néktek.
Ámen.

Fordította: Orbán Tibor
http://mindenlehetseges.shp.hu


Kenneth E. Hagin: Hogyan szerezhető meg a valóságos HIT- 4/3

Kétfajta hitetlenség


Kétfajta hitetlenség létezik. Az első oka a tudatlanság, az ismeret hiánya. A Róma levél 10,17 azt mondja: a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. Ebből következik, hogy mindazoknak, akik nem hallanak igét, nem lehet ismeretük, éppen ezért nem is hihetnek. Nagyon sok ember nem hisz szellemi dolgokban, mivel nem ismerik, mit tanít Isten igéje erről a témáról. Például nagyon sokan tudatlanok azzal kapcsolatban, hogyan lehet Szent Szellemmel betöltekezni, egész egyszerűen azért, mert nem ismerik az igét. Az orvosság erre a fajta hitetlenségre természetesen Isten igéjének ismerete.

A másik fajta hitetlenségről a Zsidó levél 4,6-ban olvashatunk: Mivelhogy annak okáért áll az, hogy némelyek bemennek abba, és akiknek először hirdettetett az evangélium, nem mentek be engedetlenség miatt. Ez a szövegrész Izrael népére vonatkozik. Ők nem mentegetőzhetnek azzal, hogy tudatlanok voltak, mivel Isten pontosan megmondta, hová menjenek - Kánaán földjére, - és azt is, hogy el kell foglalniuk ezt a földet. Ráadásul kémeket küldtek Kánaánba, és a kémek azzal a hírrel jöttek vissza, hogy a földön tej és méz folyik, éppen úgy, ahogy Isten megmondta.

Egy másik fordítás szerint: nem léptek be az engedetlenség miatt. Egy újabb fordítás szerint pedig azt olvashatjuk: nem léptek be, mivel nem volt hajlandóságuk. A Zsidó levél 4,11 figyelmeztet: Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék. Izrael gyermekei tudták, mit mond nekik Isten, de nem akaródzott nekik ez alapján cselekedni. Bűnösök voltak a hajlandóság hiánya miatt, amit a Biblia egyébként hitetlenségnek is nevez. Nekik megvolt az ismeretük Isten igéjéről, de nem voltak hajlandók ez alapján cselekedni. Nem akarták megengedni, hogy Isten igéje irányítsa őket. Ez a fajta hitetlenség nagyon gyakori a keresztyének között. Nem engedik meg, hogy Isten igéje vezesse az életüket. Megtagadják a cselekedetet, amit pedig ismeretük alapján meg kellene tenniük. Nagyon sokan tudják, mit tanít az ige, de megtagadják az ez alapján való cselekvést.

A hit - egy akarati cselekvés. Mi tudunk Isten igéje alapján cselekedni - ha akarunk. Az engedetlenség a hajlandóság hiánya Isten igéjével szemben. Éppen ezért kétfajta hitetlenség létezik: az első az igével szembeni tudatlanság. A második viszont a hajlandóság hiánya, hogy Isten igéje alapján éljünk. Az elsőre - ahogy már említettük - a gyógyszer az ismeret, a másodikra az engedelmesség.

Ha a hitetlenséggel foglalkozunk, foglalkoznunk kell egy nagyon hasonló dologgal is. Ez az ún. pszichikai beleegyezés, megegyezés, ami egyébként nagyon vallásosan hangzik. A pszichikai megegyező csak annak hisz, amit lát és érez. Véleményem szerint ez az egyik legerősebb ellensége a hitnek. A lelki, vagy pszichikai megegyező minden további nélkül mondja: hiszek Isten igéjének, hiszem, hogy a Biblia Isten inspirációja által keletkezett. Még azt is mondja: folyamatosan küzdök azért a hitért, amit az első szentek kaptak. Ám azt már megtagadja, hogy Isten igéje alapján cselekedjen. Hogyan tudjuk megállapítani, hogy egy személy valóságosan hisz-e, szívéből, vagy csak egy pszichikai beleegyező? Az utóbbi azt fogja mondani, hogy a Biblia igaz, de nem ennek megfelelően él. A hit Isten igéje alapján való cselekvés.

Annak deklarálása, hogy Isten igéje igazság, azaz azt mondani, hogy Isten nem tudná és nem is fogja elmulasztani, hogy segítsen nekünk a krízis idején, majd visszafordulni a világhoz segítségért - bizony nagyon súlyos eset. Megnyitja az ajtót a hűtlenségnek, és az ellenség győzelmének, mivel azt mondja a Biblia, hogy Sátán e világ istene. A pszichikai megegyező nagyon súlyos helyzetben van: ott, ahol Isten nem tudja elérni őt, mivel Sátán beléphetett a belsejébe, a gondolataiba, ezért meg tudja akadályozni, hogy élvezze azokat az előnyöket, jogokat, privilégiumokat, amelyeket Krisztusban kapott. Nagyon könnyű deklarálni hogy Isten igéje igaz, amikor minden olajozottan megy, világos van, süt a nap. De mi történik, amikor jön a krízis, amikor az élet viharai tornyosulnak?

A pszichikai beleegyező mondhatja, hogy Isten soha nem téved, az Ő igéje igaz, amikor a dolgok jól mennek. Ám ő ezt éppen csak elfogadja, igazából nem hisz benne. Úgy gondolja, hogy hisz, de mégsem így van.

Ha valóságosan hiszünk Isten igéjének, épp annyira leszünk szilárdak, amikor jönnek a felhők, és eltakarják a napot az életünkben, mint amikor az ránk süt. Valójában ekkor is tudunk nevetni ezen. Ha felborul egy csésze? Ha a pénztárcánk üres? Nevetünk mindezen. Nem zavar meg, mert ismerjük az igét. Ha van 100 dollárod a pénztárcádban és van pénzed a bankszámládon is, könnyű mondani: "dicsőség az Úrnak, Ő betölti minden szükségemet. Úgy érzem, én tudnék hinni neki, bármilyen helyzetben." De amikor a bankszámlád és a pénztárcád hirtelen kiürül, és a számlák farkasszemet néznek veled, na, az egy külön eset. Ekkor a pszichikai beleegyező visszaesik a Tamás -féle hitbe, és csak az alapján hajlandó járni, amit lát. S mivel azt látja, hogy fizikai szükségek nőnek, annak megfelelően kezd járni.

Hosszú ideje megtanultam azonnal megvallani, amikor szükségek vagy nehézségek jönnek, hogy nem látásban járok. A 2 Korinthoszi levél 5,7 azt mondja, hogy mi hitben járunk, nem látásban. Azt mondom, amit Smith Wigglesworth is mondott: nem az alapján élek amit látok, és amit érzek, kizárólag úgy élek, ahogy hiszek. Én hiszek Isten igéjének. Ő azt mondja.: az én Istenem betölti minden szükségemet. (Filippi levél 4,19.) Isten Igéje azt mondja: az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. (23 Zsoltár 1.) Szeretem azt mondani: nem szűkölködöm. Hiszek Istennek!

Ugyanez igaz egyébként a gyógyulásra is. Míg csak néhány tünet jelentkezik, könnyű a helyzet. De nem olyan könnyű, mikor fájdalomban vagy. Ám Isten igéje nem éppen olyan igaz egyszer, mint máskor? Nem éppen olyan igaz, mikor fájdalmak vannak a testedben, mint amikor nincsenek? Mikor nem vagy jól a testedben, mint mikor jól vagy? Ha látásban járok, azaz annak alapján, amit a fizikai érzékszerveim mondanak nekem, azt kellene mondanom: nem vagyok jól, nem gyógyultam meg. De hitben járva tudom, hogy meggyógyultam Jézus nevében.

Láthatjuk, a Tamás -féle hit, és a pszichikai megegyező - ikrek. Nagyon szeretem használni azt a megvallást, amit Pál mondott. Folyamatosan használom ezt a saját életemben, minden időben, s szeretem megvallani az Úrnak, magamnak és az ördögnek. Mikor Pál hajótörést szenvedett Róma felé, és minden remény elszállt, hogy azok, akik a hajón utaztak, megmeneküljenek, a reménytelen helyzet kellős közepén Pál azt mondta (Apostolok Cselekedete 27,23): Mert ez éjjel mellém állt egy angyala Istennek, akié vagyok, akinek szolgálok is, s részletesen elmondta, mit mondott az angyal neki, azaz hogy minden ember meg fog menekülni, ha hallgatnak Pálra. Végül így foglalta össze a 25. versszakban: Annakokáért jó reménységben legyetek, férfiak! Mert hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, amint nékem megmondatott.

Ez volt az az ige, amit az angyal hozott Istentől. A Biblia éppen annyira valóságos, mint az az ige. Én is használhatom tehát ugyanazt a megvallást, ezt nekem is mondta a Biblia. Éppen ezért azt mondom: annakokáért uraim, én hiszek Istennek, hogy minden úgy lesz, ahogy megmondatott nékem. Ez pontosan ugyanaz, amit Ábrahám tett: ő hitt annak, amit neki Isten mondott. Pál ezt visszhangozta, mondván: annakokáért uraim, én hiszek Istennek, hogy mindennek úgy kell lennie, amint megmondatott.

Tamás viszont nem hitt annak, amit mondtak neki. A tanítványok bejelentették: láttuk az Urat. Erre Tamás azt válaszolta: nem hiszek nektek, sőt (János 20,25.): ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem.

A mi hitünk viszont olyan mint Ábrahámé, mivel Ábrahám leszármazottai vagyunk (Galata levél 3,14.): Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által. Sőt a Galata levél 3,7-ben a biblia leszögezi: értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai. A mi hitünk azon alapul, amit Isten mond.

Életünk nagyon gyakran hasonlít ahhoz a szituációhoz, amibe Pál került, amikor hajótörést szenvedtek. Az élet viharainak a kellős közepén , ha az érzéseink szerint járunk, úgy tűnhet, hogy az Úr faképnél hagyott bennünket, és minden remény elszállt. De tudjuk, hogy nem így van, mivel a mi Urunk azt mondja: nem hagylak el, sem el nem távozom tőled. (Zsidó levél 13,5.) Tehát az élet viharaiban is nyugodtan mondhatjuk: Annakokáért uraim, én hiszek Istennek.

Kenneth E. Hagin: Hogyan szerezhető meg a valóságos HIT- 4/2

Kétfajta hit

A biblia kétfajta hitet állít szembe egymással: a Tamás -féle hitet az Ábrahám hitével. Ábrahámnak szellemi hite volt, szív-hite, amely Isten igéjén alapult - azon, amit Isten mondott. Tamásnak természetes, emberi hite volt. Mindenkinek, a megmentetteknek, és a nem megmentetteknek egyaránt megvan ez a természetes emberi hitük. Tamás hite egyedül a fizikai érzékszervein alapult. Ő csak abban hitt, amit látott, s nem abban amit Isten mondott. A János levél 20,24-29-ben a következőt olvashatjuk: Tamás pedig egy a tizenkettő közül , akit Kettősnek hívtak, nem vala ő velük, amikor eljött vala Jézus. Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem. És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velük. Noha az ajtó zárva vala, bement Jézus, és megállt a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet, és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felelt Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem! Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek.

Ha Ábrahám az alapján járt volna, amit látott, s amit a fizikai érzékszervei mondtak neki, sohasem kapta volna meg Isten ígéretét. Egy általánosan elfogadott tény azt mondja nekünk, hogy egy 99 éves öregembernek és egy 90 éves idős asszonynak nem lehet többé gyermeke. Azonban Ábrahámnak Istentől volt ígérete, miszerint ő lesz nagyon sok népnek atyja, és hitt Isten ígéretének. A Róma levél 4,18-21 ezt mondja: Aki reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, aszerint, amint megmondatott: Így lészen a te magod. És hitében erős lévén, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére, az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek, és teljesen elhitte, hogy amit ő ígért, meg is cselekedheti.

Ábrahám hitt annak, amit Isten mondott, és nem hitt annak, amit érzett. Nem hitt az érzéseinek, sem annak, amit látott, és nem hitt a fizikai érzékszerveinek sem. Az ő hite Isten ígéretén alapult. Köznapi szóhasználattal így foglalhatnánk össze: amikor Isten elmondta Ábrahámnak, hogy ő lesz sok nemzet atyja - annak ellenére, hogy Ábrahám és felesége jóval túl volt azon a koron, amikor gyermekáldást kaphattak -, Ábrahámnak a szeme sem rezdült, mert tudta, Istennek semmi sem lehetetlen. Ő mindent meg tud tenni. Éppen ezért Ábrahám biztos volt abban, hogy Isten az ígéretét betartja, s abban is, hogy Ő meg tudja cselekedni, amit mondott.
Ábrahám áldása a miénk, mivel mi Krisztus követői vagyunk, hiszen a Galata 3,14-ben ezt olvashatjuk: Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által. Ábrahám áldása hármas természetű volt: szellemi, fizikai és anyagi. Isten azt mondta Ábrahám leszármazottainak - ez volt abban a szövetségben, amit Ábrahámmal megkötött -, hogy az számukra lehet áldás vagy átok. Az áldás tartalmaz szellemi áldást, fizikait - például egészséget, vagy gyógyulást - és anyagit, mint pénzügyi bővölködést. Átok a szegénység, betegség, stb. A hívők nincsenek átok alatt, mivel a Galata levél 3,13 azt mondja: Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk, mert meg van írva: átkozott minden, aki a fán függ. A 29 vsz.: ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.

Mivel mi Ábrahám magva vagyunk, Ábrahám áldásai a miénk kell hogy legyenek. S mivel Krisztushoz tartozunk, Ábrahám magva vagyunk, tehát az ígéret szerint örökösök. Ez azt jelenti, hogy az áldás, az ígéret örökösei vagyunk.
Itt van megint az a szó, hogy ígéret. Ez az, amiben Ábrahám hitt - az ígéret. Éppen ezért, ha Krisztuséi vagyunk, Ábrahám magva is vagyunk, ha pedig Ábrahám magva vagyunk, akkor örökösök is vagyunk, az ígéret szerinti örökösök. Az áldásokat pedig ugyanúgy tudjuk elvenni, mint ahogy Ábrahám vette el az áldásainak döntő részét - hit által. De ezt nem tudod Tamás hite szerint elvenni, neked az Ábrahám hitével kell rendelkezned. Túl sokan próbálják Ábrahám áldásait elvenni Tamás érzékszervek által irányított hitével. Ha nem látják a hitük tárgyát, nem hisznek. Ők csak abban hisznek, amit hallhatnak, érezhetnek a természetes világból. Hitük a természetes érzékeiken alapul. Ha azt érzik, hogy van valamijük, hiszik, hogy nekik ez megvan. De ha nem érzékelik, hogy van valamijük, nem hisznek abban, hogy az az övék. Néhány ember érzi, hogy meg van mentve, s hisznek abban, hogy ők megmentettek.

Ugyanez a helyzet az imádságra adott válaszokkal is. Az emberek nagyon gyakran ott hibázzák el, hogy megszerezzék a választ az imádságaikra, vagy elvegyék a gyógyulásukat, hogy hitük a fizikai valóságon, az érzékszerveik által közölt ismereteken nyugszik. Néhányan azt mondják: úgy érzem, Isten meghallgatott. Azért gondolják ezt, mert jobban érzik magukat, vagy szellemükben felemelkedtek és számukra ez jelenti azt, hogy Isten meghallgatta őket. Ő azonban nem hallgat meg minket csak azért, mert úgy érezzük, hogy Ő meghallgatott. Isten meghallgat minket, mert hisszük, hogy igaz, amit Ő mondott az Igéjében erről: akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek. (János evangélium 15,16) Természetesen nem tudunk úgy imádkozni, kommunikálni Istennel, hogy ne éreznénk magunkat jobban. De csak azért, mert így érzünk, vagy kaptunk egy szellemi áldást, nem jele annak, hogy egy bizonyos imádság választ kapott.

Én nagyon sokszor éreztem magam jobban imádság után, és úgy gondoltam, hogy Isten meghallgatott engem. De Ő nem tette ezt. Amikor azonban arra helyeztem a hitemet, amit Ő mondott az Igéjében - s ez ellentétes volt azzal, amit én éreztem abban az időben -, és szigorúan ragaszkodtam az ígéretéhez, a válasz megérkezett. Az emberi természet kettős: van egy belső és egy külső ember. A belső ember a szellem. A külső ember a test. Hinni szívvel azt jelenti, hogy hinni belül, hinni a belső emberrel. Ha valakinek a hite a fizikai valóságon nyugszik, akkor csak annak hisz, amit az természetes emberi érzékeivel érzékel, tehát a külső emberével hisz. A valóságos, a szívvel való hit Istenben: hiszi hogy Isten igéje igaz, hisz Isten igéjében függetlenül attól, hogy a fizikai valóság milyen. Ez hit a belső emberrel, ami természetesen azt okozza, hogy a hit manifesztálódik, azaz megjelenik a külső emberben is.

Nagyon sok emberrel az a probléma, hogy azt akarják, kívül is megjelenjen kérésük, mielőtt belül hinnének. De ez nem működik ilyen módon. Ezek az emberek megengedik a testüknek, fizikai érzékszerveiknek, hogy uralkodjanak rajtuk. Ők abban hisznek, amit a külső ember, a fizikai testük mond, s inkább ennek hisznek, mint annak, amit Isten igéje jelent ki. Az a személy, aki a gyógyulást keresi, Isten igéjére kell hogy nézzen, nem a tüneteire. Neki ezt kellene mondania: tudom, hogy meg vagyok gyógyulva, mivel Isten igéje azt mondja, hogy én meggyógyultam az Ő sebeiben. Azonban hiába mondod, ez sem fog semmi jót eredményezni addig, amíg belül nem hiszel. Ha belül, a szívedben hiszel, és kimondod a száddal, akkor bizonyosan működni fog. A Márk evangélium 11,23 azt mondja: ha valaki azt mondja ennek a hegynek: kelj fel és ugorj a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, meglesz néki, amit mondott.

Smith Wigglesworth jelentette ki egyszer: „én nem aszerint élek, amit látok, vagy amit érzek, aszerint élek, amit hiszek.” Ez az az út, amely szerint Ábrahám is élt. Tamás ezzel szemben azt mondta: hacsak nem látom, és nem érzem, nem fogok hinni. Túl sok ember teszi Isten igéjét a második, és testét, a fizikai érzéseit az első helyre. Nem lehet egyszerre így cselekedni, és hitben járni. Pál azt mondta : mivel mi hitben járunk, nem látásban. (2 Korinthoszi levél 5,7) A látás egyfajta fizikai érzékelés. Pál azt szintén mondta, megsanyargatom a testem... (1 Korinthoszi levél 9,27)

Figyeljük meg, hogy Pál azt mondta: megsanyargatom a testemet... Az angol ezt úgy mondja: én alul tartom a testemet, - én, vagyis az az ember, aki belül van, a valóságos Pál, a belső ember, aki Istenben született. Pál azt mondta, én a testemet alul tartom. A testéről nem úgy beszélt, mint egy valóságos személyről. A tested nem te vagy, csak a házad, amiben élsz. Ha a tested lenne, aki te valójában vagy, akkor Pál azt mondta volna, szolgaságban tartom magamat. Ő ellenben azt mondta: megsanyargatom testemet és szolgává teszem. Más szavakkal: nem engedte, hogy a teste, a fizikai érzékei irányítsák őt, hogy uralkodjanak rajta. Ugyanazt mondta Pál, amit Smith Wigglesworth. mondott néhány évszázaddal később, másfajta kifejezést használva.
A testünk jóval többféleképpen uralkodhat rajtunk, mint ahogy gondolnánk. Sok ember úgy gondolja, hogy szent, és Isten számára el van választva, mivel szigorú szabályokat és előírásokat követ, azonban nagyon sokszor ennek épp az ellenkezője igaz. A testük uralkodik felettük, és rendszerint a legkisebb hitük ezeknek az embereknek van. Inkább az érzékek birodalmában élnek, mint a szellem és a hit birodalmában. Ahogyan a külsejük találkozik az előírásokkal, annak megfelelően érzik magukat. Ezeknek az embereknek rendkívül undok szellemük van, és nagyon hosszú, pletykás nyelvük. Találkoztam olyan emberekkel, akik nem sok szabály állítottak fel maguknak, mégis csodálatos szellemük van. Külön áldás közösségben lenni velük.

Ha az első helyre az érzéseidet teszed, akkor a testedet teszed az első helyre, mert az érzések a test hangja. Ha ebben kételkedsz, várd meg, amíg valaki hajnali két órakor telefonon felhív, és te kipattansz az ágyból, hogy felkapd a telefont... Akkor meg fogod tudni, hogy a tested hangja a te érzésed. Nagyon sok ember az érzéseit teszi az első helyre, a hitét az érzéseivel a másodikra, és Isten szavát, ha egyáltalán marad még hely, utoljára. Fordítsd meg a sorrendet! Tedd Isten szavát az első helyre, a hitedet Isten szavával a másodikra, és az érzéseidet utoljára. Emlékezz: az érzés a test hangja, az ésszerűség az értelmedé, a belső meggyőződés pedig a szellemed hangja. Az ésszerűség alapján cselekedni Isten igéje helyett azt jelenti, hogy emberbe veted a bizalmadat Isten igéje helyett. Természetesen nagyon sok esetben az ésszerűség alapján kell cselekednünk. De én olyan eseményekről beszélek, amikor a körülmények nem arra késztetnének, hogy Isten Igéje alapján cselekedj. Ugyanezt láthatjuk Ábrahámnál - az ésszerűség azt mondta volna, hogy egy 99 éves férfinak és egy 90 éves idős nőnek semmi esélye sincs arra, hogy gyermeke legyen, Isten azonban azt mondta, hogy megváltoztatom a nevedet Ábrámról Ábrahámra, vagyis sok nemzet atyja leszel.

Rendben van, ha az ésszerűség alapján cselekszel, amíg az nincs ellentétben Isten igéjével. De ha ellenkezik vele, akkor inkább Isten igéje alapján cselekedj az ésszerűség helyett. Ha viszont az ésszerűség alapján cselekszel Isten igéje helyett, akkor emberben bízol Isten helyett. A Biblia pedig azt mondja, átkozott az a férfi, az az ember, aki emberben bízik, (Jeremiás könyve 17,5) Nekünk Isten szavában kell bíznunk.
Ugyanez igaz az üdvösség kérdésében is. Egy hölgy az egyik találkozónkon ezt vallotta meg: „tudom, hogy meg vagyok mentve, mert ellene álltam és elhagytam a bűneimet, és feladtam az összes rossz szokásomat.” Egyáltalán nem biztos, hogy ez a hölgy meg van mentve. Miért? Mert ez a hölgy az ő üdvösségét arra alapozza, amit ő tett, s nem arra, amit Jézus. Egy szót sem mondott Jézusról. A kérdés tehát feltehető: ellene állhat-e, illetve elhagyhatja-e egy személy az ő bűneit, és nincs megmentve? Természetesen. A legnagyobb meglepetés számomra az volt, amikor az első gyülekezetben, amelyet pásztoroltam, a legnagyszerűbb ember a gyülekezetben kijött a megtérés imájára, és elfogadta Krisztust, mint megmentőjét. Ennek az embernek az otthonában nagyon sokszor voltam már, és tudtam hogy rendszeresen imádkozik, és olvassa a Bibliát. Tinédzser fiai, akik csak néhány évvel voltak fiatalabbak, mint én akkor, elmondták nekem, hogy soha nem hallottak apjuktól egy rossz szót, vagy egy undok viccet, s azt sem hallották, hogy ő és édesanyjuk valaha is veszekedett volna. Ennek ellenére ez az ember nem volt keresztyén! A beszélgetésünk után azt mondtam neki, hogy ő már meg volt mentve. - Nem - mondta, - sohasem voltam megmentve. Édesanyám egy régi vágású szent volt, és mindig az ő tanítása szerint éltem. Nagyon keményen nevelt, életemben soha nem játszottam labdajátékot, vagy mentem moziba. Ha bármilyen, a mama általi tanítás ellen vétettem, rögtön megálltam, és azt mondtam: Isten, bocsásd ezt meg nekem. De soha nem hívtam Jézust a szívembe. Sohasem fogadtam be őt hittel. - Vagyis ezt az embert a rossz cselekedeteknek való ellenállás nem mentette meg.

Ez épp olyan, mintha a szomszédodnak, barátodnak azt mondanád, sajnálom, bocsáss meg. Ez nem jelenti azt, hogy meg vagy mentve. Annak a hölgynek a hite, aki megvallotta, hogy üdvössége van, mivel ő ellene áll a bűnnek, és feladta az összes rossz szokását, nem bibliai. Ő a fizikai valóságra helyezi a bizalmát, ahelyett hogy Isten igéjére tenné. A mi szövetségünk inkább a Róma levél 10,9: ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol. Az üdvösség az Ábrahám szerinti hit eredménye - szív-hit, szellemi hit. Hit, amely nem érzéseken alapul, hanem Isten igéjén.

Kenneth E. Hagin: Hogyan szerezhető meg a valóságos HIT- 4/1

A könyv 1983-ban jelent meg a Rhéma Bibliaiskolában. Témája: hogyan szerezhető meg a valóságos hit? Emberek ezrei imádkoznak azért, hogy valóságos hitük legyen, miközben a hit Isten igéjének hallása által keletkezik. Kenneth E. Hagin rámutat arra, hogy mivel a természetes világban élünk, ezért arra vagyunk hajlamosak, hogy inkább érzékeinkre támaszkodjunk, mint Isten igéjének igazságaira. K. E. Hagin hozzáteszi még, hogy a valóságos hit - az Ábrahám típusú hit - nem a fizikai valóságon alapul, hanem Isten igéjén.

„A tömegméretű gyógyító összejöveteleknek mindig voltak kritikusai, mivel sok esetben a gyógyulások nem véglegesek - mondja K. E. Hagin. - Ez igaz, mert ahol a tömeghit megjelenik, időlegesen az emberek meggyógyulhatnak, de az egészséget megtartani csak akkor képesek, ha Isten igéjével folyamatosan táplálkoznak e területen is.
------------------------

Kétfajta igazság

János evangélium 17,17: A te igéd igazság.
Amikor Jézus az Atyához imádkozott, azt mondta: a te igéd igazság. Kétfajta igazság létezik: az egyik, amelyik Isten igéjén alapul, vagyis mit mond Isten igéje, a másik az érzékszerveink által ismert igazság, amelyik arra épül, hogy fizikai érzékszerveink mit mondanak nekünk. Amíg az érzékszerveink által tudósított valóság és a bibliai igazság nem ütköznek össze, addig nincs probléma. De mivel a természetes világban élünk, ezért egyszerűbb elhinni, amit a külső emberünk mond, és nagyon is nehéz átváltanunk a bibliai, Isten igéje által adott igazságokra, és hitben járni.

Évekkel ezelőtt imádkoztam egy idősebb emberért, aki reumás fájdalmaktól szenvedett már hosszú ideje. Ahogy kezeimet rátettem, és imádkoztam, az Úr meggyógyította őt. Nyolc hónappal később sétáltam a városban, és megláttam, ahogy a tehénkéjével kínlódik. Látszott, hogy alig tud mozogni. Azt mondtam neki: - Testvérem, én úgy gondoltam, Isten téged meggyógyított. - Nos, én is úgy gondoltam - válaszolta -, de most már tudom, Ő ezt nem tette meg. Tegnapelőtt, amikor fejtem a tehenet, beleállt a kezembe egy fájdalom, amely aztán átment a karomra, a vállamra, aztán le a hátamra. Azóta a karom teljesen használhatatlan, annyira fáj, a hátam szintén, ha lefekszem, alig tudok felkelni. Pedig addig a napig nem volt semmiféle tünetem attól kezdve, hogy imádkoztál értem az elmúlt év januárjában.

Megkérdeztem tőle, a gyógyulása előtt mennyi ideig szenvedett a reumájától? - Közel 30 évig - felelte. - Ezek szerint a 30 év alatt volt egy nyolc hónapos periódus, amíg nem éreztél semmiféle tünetet, fájdalmat? - firtattam tovább. - Így van - mondta. - S a három évtized során hiába jártam orvostól orvoshoz, senki sem tudott meggyógyítani. Mindennap szednem kellett valamilyen gyógyszert, de azok csak egy kicsit enyhítették a fájdalmat.
Nem furcsa - kérdeztem,- hogy ezek a tünetek teljesen eltűntek, amikor a kezeimet rád helyeztem Jézus Krisztus nevében, és nyolc hónapig nem volt semmiféle fájdalmad?

Láthatod, az Úr valósággal meggyógyított téged. Én pontosan megmondom neked, hogy mi történt. Abban a percben, amikor az első fájdalmak elkezdtek zavarni téged, s a testedet megtámadták, így szóltál magadban: azt gondoltam, hogy Isten meggyógyított, de úgy látszik, tévedtem - és ezzel utat nyitottál az ördögnek, hogy újra vissza tudjon jönni.
Kicsit beszélgettünk és tanítottam őt arra, ha a fájdalom visszajön, ellene kell állnia , mert ezek a fájdalmak az ördögtől vannak. A biblia azt mondja, álljatok ellene az ördögnek, s ő elfut tőletek (Jakab levél 4,7.) Újra imádkoztam érte, s az összes tünet újra eltűnt.

A négy év alatt, míg abban a városban szolgáltam és pásztoroltam a gyülekezetet, annak a testvérnek soha többé nem volt reumatikus problémája. Abban, hogy meg tudja tartani egészségét, és ellene tudjon állni a visszajövő fájdalmaknak, az ige tanítása segített. Imádkoztam érte, és újra bevittem abba az állapotba, hogy vissza tudta szerezni az elvesztett egészségét. Az ige tanítása által tele lett hittel, és meglátta a különbséget Tamás hite és Ábrahám hite között. A különbséget a hit között, amely a fizikai valóságon alapul, és a hit között, ami arra épül, hogy mit mondott Isten.
A legtöbb ember, akinek nincs megfelelő tanítása az igéből, hajlamos arra, hogy keressen valakit, aki a hit imádságát mondja el érte. Ez átmenetileg elviheti abba az állapotba, ami a gyógyulást jelenti számára, de a hitetlenség rövidebb-hosszabb idő múlva megszüntetheti az imádság hatásait. Ez történt ezzel a reumás testvérrel is. A hit imádsága időlegesen átvitte a reumás fájdalmak állapotából a gyógyulás állapotába, de a hitetlenséggel egy idő után megszüntette az imádság hatásait.

Figyelemre méltó, hogy nem ugyanazon ok miatt gyógyult meg második alkalommal ez a testvér, mint első alkalommal. Első alkalommal úgy kapta vissza egészségét, hogy semmiféle tanítást nem adtam át neki. Rátettem kezeimet, és imádkoztam. A második alkalommal, mikor imádkoztam, tanítanom kellett őt, mielőtt a gyógyulását el tudta venni. Akkor az ő hite kezdett el működni, s így már meg tudta tartani az egészségét. Ez elegendő volt arra, hogy mindig gyógyult maradjon - gyógyulása véglegessé vált.

A gyógyító összejöveteleknek mindig voltak kritikusai, mivel sok esetben a gyógyulás nem végleges. Ez azért igaz, mert a nagy gyógyító összejöveteleken a közös hit van jelen, és az embereken ez időlegesen segíthet. Azonban ahhoz, hogy megtartsák gyógyulásukat, ezeknek az embereknek folyamatosan Isten igéjével kellene táplálkozniuk. Egyszer egy teljes evangéliumi női prédikátor Texasban olyan szerencsétlenül járt, hogy a fejét természetellenes módon kellett eltartania a testétől. A specialisták azt mondták neki, hogy az idegrendszer súlyos sérülése miatt alakult ki a betegség, és ezen nem lehet segíteni. Figyelmeztették, hogy az állapota rosszabbodni fog, és el kell készülnie arra, hogy mozgásképtelen lesz hat hónap múlva.

Ő és a férje felültek egy vonatra, és egy isteni gyógyító összejövetelre mentek el. Imádkoztak érte, és ő rendbe is jött - úgy 8-10 hónapig. Az állapotában ezután visszaesés következett be. Éppen akkor abban a körzetben tartottam egy összejövetelt, és ő is ott volt a szolgálatom alatt. Ahogy ült, és hallgatott, megértette, hogy miért veszítette el a gyógyulását. Helyreállította a hitét és kijött az imádságért. Ráhelyeztük a kezeinket és véglegesen megszabadult - közel 20 éve, hogy meggyógyult.

Annyira fontos, hogy az emberek helyesen értsék meg a dolgokat, és megfelelőképpen legyenek tanítva! Egyszer valaki azt mondta nekem: Hagin testvér, olyan hálás vagyok neked a magnókazettáidért, mert gyógyulást nyertem a múlt évben egy evangélista szolgálata által, de utána elveszítettem azt. Ahogy hallgattam a kazettáidat, ahogy tanítottad Isten igéjét, újra megkaptam a gyógyulást, és már meg is tudom őrizni.

Nagyon sokan hasonlók ahhoz az emberhez , aki azt mondta nekem: „úgy gondoltam, az Úr meggyógyított, de már kétlem.” Hiszem, hogy ha Isten valamit megcsinál, akkor azt véglegesen megcsinálja! Ha Isten meggyógyít téged, utána már mindig egészséges leszel, s azt nem veszítheted.
A Jelenések könyvében azonban olvashatjuk, hogy Jézus megjelent egy látomásban Jánosnak Pátmos szigetén, s minden egyes gyülekezetnek adott üzeneteket. A 3,11 -ben azt mondja, tartsd meg (erősen - teszi hozzá az angol fordítás), ami nálad van.

A mi esetünkben azt mondhatnánk: tartsd meg erősen a gyógyulásodat - s ebben neked is van szereped, mivel minden egyes győzelemben van egy ember által, és egy Isten által megvívandó harc. Isten megígérte Izrael gyermekeinek Kánaán földjét, de azt is mondta, hogy minden talpalatnyi hely, ahová lábukat teszik, az az övék. Röviden - Isten azt mondta: én ezt a földet nektek adom, de nektek kell megőriznetek.

A szó: hinni, egy ige - olyan ige, amely cselekvést fejez ki. Hinni egy bibliai igazságban azt jelenti, hogy azt el kell venni, meg kell ragadni. Hinni Jézusban azt jelenti, hogy mindent el kell fogadni, amit az írás kijelent róla. Hinni abban, hogy Jézus a megmentő, azt jelenti, hogy el kell fogadnod Őt, mint a te megmentődet. Hinni abban, hogy Jézus a gyógyító, azt jelenti, hogy el kell fogadnod Őt, mint a te személyes gyógyítódat.

Egy ember mondhatja, hogy hiszek az üdvösségben, ennek ellenére soha nem lesz üdvössége. Mondhatja: hiszek Jézusban, hogy Ő Isten Fia. Ennek ellenére amikor meghal, a pokolba megy. Mondhatja: hiszem, az újjászületés igei. Ennek ellenére soha nem birtokolja azt. Hasonlóan ehhez, mondhatod azt, hiszek az isteni gyógyításban, mivel láttál valakit meggyógyulni, vagy olvastál erről a témáról a bibliában. Ez nem jelenti azt, hogy el tudod fogadni, vagy már megvan az isteni gyógyulásod. El kell fogadnod Jézust, mint a te gyógyítódat. A hit egy akarati cselekvés. Józsué azt mondta a 24,15-ben: ha pedig rossznak látjátok hogy szolgáljatok az Úrnak, válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok, akár azokat az isteneket akiknek atyáitok szolgáltak, amíg túl valának a folyóvízen, akár az Emoreusok isteneit, akiknek földjén lakoztok: én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.

Jelenések könyve 22,17: És aki szomjúhozik, jöjjön el, és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.
A hit cselekvés Isten igéje alapján. A kételkedés pedig nem más, mint megtagadni az Isten igéje alapján való cselekvést.
Ahogy korábban beszéltük, kétfajta igazság van, amelyben hihetünk. A természetes, emberi igazság, és az az igazság, amely Isten igéjéből származik. A másodikat úgy is nevezhetjük, hogy bibliai igazság, vagy szellemi igazság. A szellemi dolgok épp olyan valóságosak mint a fizikai dolgok, mivel Isten, aki szellem, alkotott minden fizikai dolgot, valóságot. Ha a fizikai test meghal, és bekerül a temetőbe, porrá válik, de a szellemi ember tovább él. Az érzékeken keresztül, a természeten keresztül, az emberi igazságon keresztül egy személy észlelheti hogy beteg, hogy fájdalmai vannak, de Isten igéje azt mondja a Máté evangélium 8,17-ben: Ő vette el erőtlenségünket, és Ő hordozta betegségeinket. Vagy a Péter első levél 2,24-ben: az Ő sebeiben meggyógyultunk. Az Ő Igéje ugyanúgy igaz egyszer, mint egy másik alkalommal. Éppúgy igaz akkor, amikor beteg vagy, és szenvedsz valamitől, mint akkor, amikor éppen jól érzed magad. Ha abban hinnél, amit a fizikai érzékeid mondanak, azt mondhatnád: nekem nincs gyógyulásom, én beteg vagyok. De ha Isten igéjébe vetett, Isten igéje szerinti igazsággal hiszel, akkor ezt mondhatod: meggyógyultam az Ő sebeiben.

IMA, Igei megvallások a Szabadulásért

Zsolt 4,2 ,,Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak [(dikaioszüné): megigazulásomnak] Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam [a nyomorúságban vidámíts meg engemet; Szorult helyzetemből adj nekem kiutat; a szorongásban tágíts rajtam] és halld meg az én imádságomat! ,,

Más fordításban: [Ha hozzád kiáltok, meghallgatsz, Istenem, te, aki igazságot szolgáltatsz nekem. Megsegítettél szorongattatásomban [(thlipszisz): nyomás, szorítás; szorongattatás; szorult helyzet; /lelki-szellemi értelemben is/; szorongatott helyzet, gyötrődés (testileg); nyomorgatás, nyomorúság, elnyomás, gyötrés, megpróbáltatás], könyörülj rajtam és hallgasd [halld] meg imám! [könyörgésem] 

Az Úr Jézus azt tanácsolja, hogy: „Kérjetek és adatik néktek… zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap… és a zörgetőnek megnyittatik.” (Mát. 7,7-8)

Dávid nem szűnik meg kérni és zörgetni, mintegy példát adva nékünk: „Uram, figyelmezz szavaimra (figyelj beszédemre); értsd meg (vedd észre) az én sóhajt/oz/ásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára (figyelj hangos kiáltozásomra), én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok (Uram, reggel eléd készülök, és várlak)” (Zsolt. 5,2-4)

,,Hallgasd meg, Uram, az igazságot (hallgasd meg igaz ügyemet), vedd észre könyörgésemet (figyelj esedezésemre), figyelmezzél (ügyelj) imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról. A te orcádtól (a Te színed elől) jöjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat (Tőled jön felmentő ítéletem, hiszen látja szemed az igazságot)” (Zsolt. 17,1-2)

„Serkenj föl, ébredj ítéletemre (kelj védelmemre, tégy igazságot peremben), oh Uram, Istenem, az én ügyemért (intézd te az ügyem). Ítélj meg engem, oh Uram, Istenem (igazságod szerint, ne engedd, hogy kinevessenek), hogy ne örüljenek rajtam! (Tégy igazságot, igaz voltod szerint! Uram, Istenem, ne diadalmaskodjanak rajtam)” (Zsolt. 35,23-24)

A próféta pedig már örvendezve énekel az Úrnak: „Az Úr Isten az én erősségem (Az ÚR, az én Uram ad nekem erőt), hasonlókká teszi lábaimat a nőstény szarvasokéihoz, és az én magas helyeimen jártat engemet! Az éneklőmesternek, az én hangszereimmel (a karmesternek: húros hangszerre)” (Hab. 3,19)

„Emberek fiai [ti emberek, meddig marad kemény a szívetek]! Meddig lesz gyalázatban [meddig gyalázzátok] az én dicsőségem? Meddig szerettek hiábavalóságot [tartjátok többre az üres (tartalom nélküli) beszédet, ami haszontalan, miért elégedtek meg az ostobasággal], és kerestek hazugságot [meddig törekedtek még hazugságra, álnokságra]? Szela ,, Zsolt. 4,3

Álnokságot /hazugságot/ Valótlanság szándékos állítása, a valóság elferdítése, kitalálás, az IGAZSÁG (az Ige) ellentéte.

 „Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé [magának] választott [engem,] az Úr [kinek kedves vagyok, csodálatossá tette az ő szentjét]; meghallja az Úr, ha hozzá kiáltok [és csodákat tesz hívével, a hűségessel, szentjével]!,,  Zsolt. 4,4

Mert: „Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy megerősített városon (aki csodálatos hűséggel bánt velem az ostromlott városban, és csodálatosan megmutatta nekem irgalmát)! Én ugyan azt gondoltam ijedtemben: Elvettettem szemeid elől (hogy eltaszítottál magadtól); de mégis, meghallgattad esedezéseimnek (könyörgésemnek) szavát, mikor kiáltottam (segítségért) hozzád” (Zsolt. 31,22-23)


,, Haragudjatok [ha felindultok is], de ne vétkezzetek [Rettegjetek* hát és kerüljétek a bűnt (a céltévesztést)]. Beszéljetek szívetekkel (bensőtökkel) a ti ágyasházatokban. [gondolkozzatok el fekvőhelyeteken, vegyétek ezt jól fontolóra (és rejtsétek azt) szívetekben (bensőtökben), és amit szívetekben (bensőtökben) mondotok, nyughelyeiteken bánjátok meg] és csillapodjatok (le, és békéljetek meg) [Nyugovóra térvén teremtsetek csendet és elmélkedjetek]! Szela ,,  Zsolt. 4.5

*Rettegjetek: más lehetséges fordítás: haragudjatok a bűnre, és kerüljétek.

Az Úr Jézus kijelentése: „Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette…” (Mt. 5,22)

„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát” (Jak. 1,19-20)

 „Ha haragusztok is, ne vétkezzetek”: a nap ne menjen le a ti haragotokkal, És: … az ördögnek ne adjatok helyet (teret).,”(Ef. 4,26-27)

Mert a hazugság ördögi tulajdonság: „…az ördög… nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn. 8,44)

,, Igazságnak áldozatával áldozzatok [hozzatok méltó (igaz) áldozatot], és bízzatok [bizalmatokat vessétek] az Úrban [(elpidzó): reménységgel várjatok az Úrra],,  Zsolt. 4.6

Dávid imája, és próféciája: „Tégy jól a te kegyelmedből a Sionnal (jelentése: a messze sugárzó; felállított emlékmű; jel = a gyülekezet); és építsd meg Jeruzsálem (jelentése: béke alapja) kőfalait. Akkor kedvesek lesznek előtted (tetszenek majd neked) az igazságnak (dikaiosz: igazságosság, a megigazultak) áldozatai; az égő és egész (a teljes) áldozat: akkor a te oltárodon áldoznak néked tulkokkal” (Zsolt. 51,20-21) 

Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy milyen áldozatokról prófétál Dávid: „… amikor az örömüzenet papi szolgálatát végzem, én a Krisztus Jézusnak a nemzetek közé kirendelt áldozó papja vagyok; hogy a pogány népek a Szent Szellemtől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek]” (Róm. 15,16)

 Sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót? [ki fordul még jóval felénk? Bár jó napokat látnánk] Hozd fel [ragyogtasd] reánk [fordítsd felénk] arcodnak világosságát, oh Uram! [Ránk van jegyezve, Uram, orcád világossága; Ragyogtasd ránk jelként arcod fényességét],,  Zsolt. 4,7

Az Úr orcájának világossága: „Fordítsd (tulajdonképpen: emeld) felénk orcád világosságát!” (Más magánhangzókkal: eltávozott tőlünk orcád világossága.) Az Úr orcájának világossága áldást, bőséget, segítséget jelent. Dávid folyamatosan imádkozik ezért, hogy:
„Világosítsd meg orcádat a te szolgádon, tarts meg engem jóvoltodból (Ragyogjon rá orcád szolgádra, segíts rajtam hűségesen)” (Zsolt. 31,17)

„A te orcádat világosítsd meg a te szolgádon (ragyogó arccal nézz szolgádra), és taníts meg a te rendeléseidre!” (Zsolt. 119,135)

És mert az Úr meghallgatta, így énekel az Úrnak. „Mert én a te kegyelmedben (és hűségedben) bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek (és szívből ujjongok); hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem!” (Zsolt. 13,6)

Bizony: „Világosság támad fel (fényözön árad) az igazra, és az egyenes (a tiszta) szívűekre öröm” (Zsolt. 97,11)

És hogy miért kéri ezt Dávid: „Az Isten könyörüljön rajtunk és áldjon meg minket; világosítsa meg az ő orcáját rajtunk. Szela. Hogy megismerjék e földön a te útadat, minden nép közt a te szabadításodat.” (Zsolt. 67,2-3)

„Oh Isten, állíts helyre minket, és világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk. Perpatvarrá tevél minket szomszédaink között, és a mi ellenségeink csúfkodnak rajtunk. Seregek Istene, állíts helyre minket; világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk! Hogy el ne térjünk tőled. Eleveníts meg minket és imádjuk a te nevedet. Seregek Ura, Istene! állíts helyre minket; világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk!” (Zsolt. 80,4.7-8.19-20)

„Isten, saját fülünkkel hallottuk, elbeszélték nekünk apáink, mit vittél véghez napjaikban, a régi időkben. Kezeddel népeket űztél el, őket pedig a helyükre plántáltad. Nemzeteket zúztál össze, őket pedig a helyükre küldted. Mert nem a maguk fegyverével vették birtokba az országot, és nem a saját karjuk segítette meg őket, hanem a te jobbod és a te karod, a te orcád világossága, mert kedvelted őket. Te vagy királyom, ó Isten! Parancsodra megszabadul Jákób.” (Zsolt. 44,2-5)

„Igazság és jog trónodnak támasza, szeretet és hűség jár előtted. Boldog nép az, amely tud neked ujjongani, amely orcád világosságában járhat, Uram! Nevednek örvendeznek mindennap, és igazságod fölmagasztalja őket, mert te vagy díszük és erejük. Kegyelmed által emelkedik hatalmunk, mert az Úrtól van a pajzsunk, Izráel Szentjétől a királyunk.” (Zsolt. 89,15-19)

Pál apostolon keresztül mutatja meg a Szent Szellem, hogy mit kért valójában Dávid Istentől: „Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon (fel), ő gyújtott világosságot a mi szívünkben (a bensőnkben) az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett (hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán)” (2 Kor. 4,6)

Mert: „… Krisztus, … az Isten képe” (2 Kor. 4,4) Mert: „Ő a láthatatlan Isten képe … ” (Kol. 1,15)
„Aki az ő dicsőségének visszatükröződése (Ő Isten dicsőségének a kisugárzása), és az ő valóságának (és lényének) képmása, aki hatalma szavával fenntartja (és hordozza) a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3)

,,Nagyobb örömöt adsz így szívembe, mint amikor sok az ő búzájuk és boruk. [te örömmel töltöd el szívemet, sokkal inkább mintha, bőségben volna (bőven teremne) bor és búza (olajuk gyümölcsével lettek ők gazdagok)],, Zsolt. 4,8

És hogy mi adja ezt a nagy örömöt, arról így tesz megvallást Dávid az Úr előtt: „Úgy örülök beszédednek (logion: kijelentés, kinyilatkoztatás), mint aki nagy zsákmányra talál” (Zsolt. 119,162)

A kijelentés pedig így hangzik: „Te megsokasítod (megszaporítod) e népet, nagy örömöt szerzesz néki, és örvendeznek előtted (színed előtt) az aratók örömével, és (ahogyan) vigadoznak, mint mikoron zsákmányt osztanak” (Ésa. 9,3)

 „Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással (és örömkiáltás volt nyelvünkön). Akkor így szóltak a pogányok (a népek): Hatalmasan cselekedett (hatalmas dolgot tett) ezekkel az Úr! Hatalmasan cselekedett (hatalmas dolgot tett) velünk az Úr, azért örvendezünk” (Zsolt. 126,2-3)

,, Békességben fekszem le és legott [békében] elaluszom; [és megnyugszom] mert te, Uram, egyedül adsz nékem bátorságos lakozást. [mert csak te adod meg, hogy biztonságban élhessek; mert te, Uram, különösen megerősítettél a reménységben engem],, Zsolt. 4,9

Dávid megvallása a nyugodt, békés alvás titkáról: „Én lefekszem és elalszom; felébredek, mert az Úr támogat engem.” (Zsolt. 3,6)

 „Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis ő benne bízom én.” (Zsolt. 27,3) „Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?” (Zsolt. 118,6)

Minket is így bátorít Isten igéje: „Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol. Nem kell félned a hirtelen fölrettenéstől, sem attól, hogy viharként rád törnek a bűnösök. Mert az Úrban bizakodhatsz, és ő megőrzi lábad a csapdától. ,,(Péld. 3,24-26)

 „Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet, Akkor majd bízol, mert lesz reménységed, körülnézel, és nyugodtan lefekszel. Ha heversz, senki sem riaszt föl…” (Jób. 11,13.18-19)

Mert az Úr: „Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és páncél az ő hűsége. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal” (Zsolt. 91,4-5)

ÁMEN!!

Isten műhelyében: Újesztendõre

,,Sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót! Hozd fel reánk arcodnak világosságát, ó Uram! ,, (Zsoltár 4, 7)



Komor idõkben hangzottak el ezek a szavak. Dávidnak már az is nehéz volt, mikor Saul üldözte õt. De még fájdalmasabbak voltak azok a napok, mikor saját fia lázadt fel ellene. Népe is hûtlenül elfordult tõle. Jeruzsálemben érték a legkeserûbb tapasztalatok a hûtlenség terén. Barátia és tanácsadója, Akhitófel is áruló lett. Csupán egy maroknyi hûséges ember veszi körül, mikor elhagyja palotáját és a pusztába menekül. De még ott is minden pillanatban
rajtuk üthetnek Absolon seregei.

„Kicsoda láttat velünk jót?" - tették fel a kérdést Dávid kísérõi. Úgy érezték, minden elveszett. Csak Dávid nem csüggedt el. Külsõ helyzete nem volt még soha ilyen nyomorúságos és mégis teljes volt a békessége, mert az Úr vigasztalta. „Örömet adsz szívembe" - mondta boldogan. Igaz, hogy ellenségeinek „búzájuk és boruk" van, õ pedig kénytelen volt mindent ott hagyni, de még így is sokkal gazdagabbnak érezte magát, mint azok. Még e súlyos helyzete sem hozott álmatlan órákat. Békességben feküdt le és mindjárt elaludt, mert az Úr védelme vette körül. - A mi utunk is sokszor vezet sötét szakaszokon át. Ugyan mit hoz ez az új esztendõ is? Aki csak a körülményekre tekint, az bizony csüggedten vághat neki az útnak. De mi kérhetjük, hogy „hozd fel reánk arcodnak világosságát, ó Uram!" Mikor ez a világosság hatol szívünkbe, napfényként ragyogja be azt, még ha egyéb földi örömsugarak ki is aludtak már. - Nem sokkal e súlyos helyzet elõtt Dávid lelkében is csak sötétség volt. Házasságtörésének, sõt vérontásának bûne. Isten arca elhomályosult elõtte. Külsõleg ugyan hatalma tetõpontján állott, de belül boldogtalan ember volt. Csak akkor változott meg minden, mikor bûne napfényre került. „Elvetted rólam bûneimnek terhét." Szívét ismét béke és öröm töltötte el.

Ne nyugodjunk bele mi sem helyzetünk vigasztalanságába. Szabad ezzel a kéréssel átlépnünk az új esztendõbe: „Hozd fel reánk arcod világosságát, Urunk!" 
Mikor Isten kegyelmes arca felragyog elõttünk s nem homályosítják azt el bûneink, mi is diadalmasan kiálthatjuk: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy."