2017. augusztus 4., péntek

MERJ SZERETNI: 40 nap a szeretet iskolájában-6.nap

A SZERETET NEM GERJED HARAGRA.

Negyven nap, amely megváltoztatja a világot! Legalábbis a tiédet kedves olvasó! De ha te változol, változik a házasságod, változik a családod is. És változik a körülötted levő világ is. És gondolj csak bele, hogy mi minden történhet, ha ezeket a változásokat a szeretet szítja?

"Jobb a hosszútűrő az erősnél; és aki uralkodik a maga indulatán, annál, aki várost vesz meg." (Példabeszédek 16:32)
• A szeretet nehezen bántódik meg, azonban hamar képes megbocsátani, és nem ingerlékeny.

• Ha szeretetben jársz, akkor öröm leszel, nem pedig csapás. Ha megkérdeznéd magadtól, hogy mennyire vagy "nyugtató szellő", mit mondanál? Vagy inkább viharhoz hasonlít a viselkedésed?

• A tiltott utáni vágy, a keserűség, a sóvárgás, és a büszkeség melyeket fel kell váltania a szeretetnek szívedben. Feszült helyzetekben csökkenti a stresszt, és felkészít a házastársad felé a türelmességre.



"A szívnek túlcsorduló bőségéből szól a száj."
(Máté 12:34)

"Mindig a tőlem telhető legjobbat teszem, hogy tiszta lelkiismeretem legyen
Isten és emberek felé."
(Apostolok Cselekedetei 24:16, angol fordítás)

Köszöntünk Szent Szellem!: AZ ÚJ SZÖVETSÉG EREJÉVEL SZÓL

"Én ővelük ily szövetséget szerzek, szól az Úr: lelkem, amely rajtad nyugszik, és beszédeim, amelyeket szádba adtam, el nem távoznak szádból és magodnak szájából és magod magvának szájából, így szól az Úr, mostantól mindörökké! (Ézsaiás könyve59:21)


Olvasd el újra Ésaiás 59:21. versét, és köszönd meg Istennek, hogy ebbe az ígéretbe te is beletartozol! Ha elfogadtad Jézust Megváltódnak, akkor az új szövetség gyermeke vagy, és ahogy Ésaiás jövendölése szerint a Szentlélek megnyugszik a mennyből küldött szolgáján, a Messiáson (Ézsaiás könyve11:2; 42:1; 61:1), ugyanúgy készen áll arra is, hogy betöltsön téged, és szádba adja az Úr üzenetét, hogy azt hirdethesd.
A karizmatikus szó, amely minden megváltott, Lélekkel betelt személy ajkán megszólal, a prófétaság, a bölcsesség, az ismeret, a valódi nyelveken szólás és a magyarázás szava (lásd: lKor 12. fejezetét). A Léleknek ezek az adományai, amelyek a beszéd ajándékai, ugyanazon alapulnak, amin maga az új szövetség is, nevezetesen az írott Igén, vagyis a Biblián, és a testté lett Igén, aki Jézus Krisztus.
A Szentléleknek az Újtestamentumban található ajándékai által a Biblia már nem csak intellektuális tudást közvetítő írás marad, hanem mindennapi életünkre alkalmazható, élő szó lesz. Most itt az idő számodra is - ha még nem történt volna veled ilyesmi -, hogy Isten szolgájaként Szentlélekkel betelve szólj. Megtörténhet ez egy személyes, négyszemközti beszélgetésben, egy kis csoportban, de akár nagy összejövetelen is. Bármelyiket választaná is számodra az Úr, örülhetsz, hogy az Ő hatalmával a teljes kommunikációra vonatkozó ígérete megvalósul!

Imádság a mai napra
"Uram, ültess elmémbe szavakat mások épülésére, intésére, vigasztalására, hogy úgy szólhassak ma, ahogyan Szentlelked indít, és így megdicsőíthessem Jézust!"

Köszöntünk Szent Szellem!: KÖSZÖNTÜNK, GYŐZELMI ZÁSZLÓ!

"Félik napnyugattól fogva az Úrnak nevét, és napkeltétől az Ő dicsőségét; amikor eljön az ellenség, mint egy sebes folyóvíz az Úrnak Lelke zászlót bont ellene." 
(Ézsaiás könyve59:19; angolból fordítva)

Milyen csodálatos ígéret! Ezt az igeverset több fordításban sokféleképpen fogod megtalálni, mert a héber szavak itt különbözőképpen értelmezhetőek. A jelentése azonban minden fordításban hasonló: mindegy, milyen erővel söpör végig életünkön a gonosz, Isten hatalmas ereje által győztesek lehetünk!
Vajon ma fenyeget téged az ellenség árja? A megáradt folyók vize általában sem nem tiszta és nem is áttetsző. Szennyezettek, és szeméttel vannak tele. Az örvénylő áradat sok álmot söpör el. Az ellenség talán tisztátalan vagy negatív gondolatok, rossz emlékek, depresszió vagy külső üldöztetés árjával akar megsemmisíteni. Úgy érzed, megfulladsz az anyagi gondok vagy a házassági problémák örvényeiben. Ilyenkor jusson eszedbe:"Amikor eljön az ellenség, mint egy sebes folyóvíz az Úrnak Lelke zászlót bont ellene." Halleluja!
Mivel ez az egyik kedvenc Igém a Szentlélek személyével kapcsolatosan, ezért sokat imádkoztam, miközben a "zászló" szón elmélkedtem. Habár az angol Biblia-fordítások közül is csak néhányban jelenik meg, mégis valódi bátorítást kaphatunk, ha megvizsgáljuk többi előfordulási helyét. A kifejezés alapja az a héber szó, amely csatazászlót és jelzőzászlót is jelent. Nagyon szeretem például, ahogyan a 60. zsoltár 6. verse ezt hangsúlyozza: "Adtál a téged félőknek zászlót, melyet felemeljenek az igazságért."
Igényeld ma ezt az ígéretet, és lengesd meg a zászlót a Szentlélektől kapott erővel!
Isten héber nevei közül az egyik, amit imáimban minden nap használok, Jahve Nissi, aminek jelentése: az Úr a győztes zászló. Ő felemeli a győzelmi lobogót, a szeretet zászlaját, mire a gonosz erői visszavonulnak, mivel a Lélek csodálatosan megnyilvánuló hatalma előtt egyszerűen nem állhatnak meg! Emeld a magasba a zászlót, és lengesd meg bátran az előtt, amivel az ellenség el akar árasztani téged! Te Isten gyermeke vagy, és a győztes oldalon állsz!

Imádság a mai napra
"Dicsőítlek téged, Jahve Nissi, dicsőséges zászlódért, és most arra kérlek, hogy emeld fel azt félelmeim és kísértéseim árja ellen!"

Napi Ige, Napi Gondolat.


Napi Ige: 


,,Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.,,
(Jakab 1:17)



Napi Gondolat.

1 Korinthus 3:17 Az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.

A hívő ember nem csupán egy templomba járó emberke.
Nem egy olyan valaki aki egyszer egy héten megjelenik Isten színe előtt.(ha éppen nincs egyéb fontosabb dolga)

A hívő ember ő maga a Templom, akiben hit által Isten lakózást vesz., Pál így fogalmaz: Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és Önmagát adta értem.(Galata 2:20)

Ámen!


Napi Ige, Napi Gondolat



Napi Ige:


,,Isten nem fárad és nem lankad el.
Ő ad erőt a megfáradottnak,s az erőtlen erejét megsokszorozza.,,

(Ésaiás 40:28-29)

Napi Gondolat:



Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült.(Zsidó 12:2)

Aki nem Jézusra néz, azt a bajok tönkreteszik. Aki a hit Fejedelmére és bevégzőjére néz, ott lesz erős, ahol eltört, és ott legyőzhetetlen, ahol sokat vesztett. Kudarcaiból hajtóanyag lesz, vereségeiből diadal.

A Jézus nevében!
Ámen!

Napi Ige, Napi Gondolat


Napi Ige:

,,Boldog és áldott, aki a kísértésben kitart, mert miután kiállta a próbát, megkapja az örök élet koszorúját, amelyet Isten azoknak ígért, akik őt szeretik.,, (Jakab 1,12)



Napi Gondolat: 




Jakab 5:13-15 Szenved-é valaki köztetek?(bántalmazás,ördögi nyomorgattatás) Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dicséretet énekeljen.

Ima=Élet!

Az első lépés, tisztáznunk kell az ima fogalmát. Az ima nem egy állandóan ismételt előre betanult szöveg.
Nem is vaktában való nyílvessző lövöldözgetés. Nem egy monológ és nem is egy állandó Istentől való kunyerálás. Az ima egy életvitel, egy keresztény életmód. Amikor imádkozol közösségben vagy Istennel.
A közösség egy élő kétoldalú kapcsolatot jelent, pontosan úgy amikor párbeszédet folytatsz a legjobb barátoddal.

Életünket általában ez a két véglet határozza meg az öröm vagy a bánat. Érdekes hogy a szükség idején az ember milyen hamar megtalálja a Teremtőjét, de amilyen hamar fordul felé olyan hamar meg is feledkezik róla akkor amikor helyreállnak a dolgai.

A hívő ember egy imádkozó ember. Nem csak a szükség idején járul az élő Istenhez, hanem akkor is amikor a dolgai jól mennek, Isten elé áll és hálákat ad az imái meghallgatásáért.

A Jézus nevében!
Ámen!

Napi Ige, Napi gondolat

Napi Ige:

,,Csak Istenben nyugodjál meg lelkem, mert tőle van reménységem.
Csak ő az én kősziklám és szabadulásom; ő az én oltalmam, azért nem rendülök meg... 

(Zsoltár 62:6-7)

Napi Gondolat:
Ap.Csel 17:30 Mindeddig Isten türelmesen elnézte, hogy az emberek nem ismerik és nem értik őt. Most azonban parancsolja az egész világon mindenkinek, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és térjenek vissza őhozzá.

Isten egy türelmes Isten. Végignézte ahogy az évezredek alatt az emberek NEM ismerték meg Őt, NEM értették Őt, NEM törődtek vele, még a tulajdon választott népe sem.

A ma élő "keresztény" embernek (tisztelet a kivételnek) a legnagyobb problémája az, hogy NEM ismeri Istent. Elmegy időnként a templomába, és elaltassa a lelkiismeretét ezzel a tudattal hogy kizárólag ezért ő jó keresztény.
Megint mások azért járnak közösségben, hogy jó érezzék magukat, ami önmagában NEM egy rossz dolog, de NEM EZ A LEGFŐBB CÉL…….HANEM AZ ISMERET GYŰJTÉS!

Az iskolás gyerek NEM fog átmenni a vizsgán pusztán azért mert eljár a suliban.
Azért sem megy oda mert feltétlenül jó akarja érezni magát, hanem azért hogy ismeretet szerezzen, és ezáltal fel tudja majd építeni az életét, és érvényesülni tudjon az ÉLETBEN!

Az Igerész szerint Isten nem tanácsnak szánja a hozzá való viszonyulásunk megváltoztatását, hanem parancsnak.
Meg kell ismernünk Őt, a teljen valójában, az Igén keresztül, hogy megváltozzon a gondolkodásmódunk, és így az Istennel való jobb esetben futólagos kapcsolatunk egy bensőséges valós baráti kapcsolattá alakuljon át.

A Jézus nevében! 
Ámen!



2017. augusztus 3., csütörtök

MERJ SZERETNI: 40 nap a szeretet iskolájában-5.nap

A SZERETET NEM OTROMBA

Negyven nap, amely megváltoztatja a világot! Legalábbis a tiédet kedves olvasó! De ha te változol, változik a házasságod, változik a családod is. És változik a körülötted levő világ is. És gondolj csak bele, hogy mi minden történhet, ha ezeket a változásokat a szeretet szítja?

"Aki nagy hangon áldja az ő barátját, reggel jó idején felkelvén; átokul tulajdoníttatik néki." (Példabeszédek 27:14)

• Otrombaságnak azt nevezzük, ha olyasmit teszünk vagy mondunk, ami által társaságunk kellemetlenné válik a másik számára. És senki sem szeret egy otromba ember társaságában lenni.

• A szeretet ad a jó modorra. Amikor egy kapcsolatban a szeretet vezérel bennünket, igyekszünk úgy viselkedni, hogy a másik kellemesen érezze magát a társaságunkban. A házasságban ez felfrissülést hoz.

• Érdemes feltenni magunknak a kérdést: ha a társunknak jellemeznie kellene bennünket, akkor vajon milyen képet festene rólunk? Vajon jó érzést váltok ki belőle a viselkedésemmel?


"És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük!"
(Lukács 6:31)

"A bölcs ember szájának beszédei kedvesek." (Prédikátor 10:9)

Napi áhítat: A gyökér hordoz téged

Hét témája: Gyökér
Olvasmány: Róm 11,11–18

Lelked mélye hordozza egész sorsodat. Tápláld, éltesd!
11„Kérdem tehát: azért botlottak meg, hogy elessenek? Szó sincs róla! Viszont az ő elesésük által jutott el az üdvösség a pogányokhoz, hogy Isten féltékennyé tegye őket. 12Ha pedig az ő elesésük a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a pogányok gazdagságává, akkor menynyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek. 13Nektek, pogányoknak pedig azt mondom: ha tehát én pogányok apostola vagyok, dicsőítem szolgálatomat, 14mert ezzel talán féltékennyé tehetem véreimet, és így megmentek közülük némelyeket. 15Hiszen ha elvettetésük a világ megbékélését szolgálta, mi mást jelentene befogadtatásuk, mint életet a halálból? 16Ha pedig a kenyér első zsengéje szent, a tészta is az, és ha a gyökér szent, az ágak is azok. 17Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pedig vad olajfa létedre beoltattál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, 18ne dicsekedj az ágakkal szemben. Ha mégis dicsekszel: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.”

Pogányságból megtért keresztények elbízták magukat Rómában, és többnek, jobbnak gondolták magukat a zsidóknál. Elbizakodottságukban azt is képviselték, hogy Isten végérvényesen elvetette Izraelt. Ez a gondolat – sajnos – máig megtalálható a keresztény világban. 
Pál szavai egyértelműek, „Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott” (Róm 11,2). 
Mi is ugyanabba az olajfába oltattunk bele, mint Ábrahám, Mózes vagy Dávid. A Biblia egyértelmű kijelentése, hogy Isten nem vonja vissza ígéreteit, hűséges marad a szövetségéhez, így Izrael is fontos szerepet kap még az üdvtervben. Alázatra kell intenie ennek az igazságnak. Egyrészt tisztelnünk kell azt a népet, amely évszázadokig egyedül képviselte az Urat a földön, akiken keresztül a Szentírás egy része eljuthatott hozzánk. Ugyanaz a gyökér táplálta Ábrahám fiait, mint bennünket. Ugyanaz az Isten tartotta meg őket, mint bennünket. Tanulnunk kell Izrael példájából, akik hitetlenségük miatt törettek ki. Mi sem maradunk meg, ha nem maradunk meg Jézus szeretetében, ha leszakadunk az éltető tőről. Addig van csupán életünk, amíg szoros kapcsolatban maradunk Teremtőnkkel és Megváltónkkal.

(Merényi Zoltán)

Jelenések könyve: Levél Sárdisba

Vannak olyan városok, amelyek először csak néhány házból állnak, majd egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek. Ilyen pl. Budapest vagy Dunaújváros. Sárdis története érdekes módon fordítva alakult. Fénykorában itt lakott Krőzus, aki a gazdag emberek jelképe. János korában már sokkal egyszerűbb hely volt, ma pedig már csak néhány szegény török földműves lakik az egykor gazdag város helyén.

Jézus egy viszonylag rövid üzenetet küldött az ebben a városban levő gyülekezetnek. Nem sok dicséretet kap ez a közösség. Jézus nem elégedett tevékenységükkel, munkájukkal.

Az első probléma, hogy nem vitték végig azt, amit elkezdtek. Ha gyerek vagy, képzeld el, otthon elkezdesz valamilyen munkát. Tegyük fel, rendet akarsz rakni a játékaid között. Elkezded a rakodást, ám egyszer csak megszólal a csengő és átjött a barátod. Elkezdtek beszélgetni, majd kimentek a játszótérre, és a munkádról egészen el is feledkeztél. Ha édesanyád körülnéz a szobádban, nem lesz megelégedve vele. Ugyanez előfordulhat felnőttekkel is. Félbehagyott autószerelés, mosógépjavítás, ígéretek, hogy majd imádkozom érted, és már el is felejtetted, mit ígértél. A korszak egyik nagy hibája tehát ez volt.

A másik gond az, hogy az a neve a közösségnek, hogy élő, de közben – halott – mondja Jézus. Olyan élettelen, enervált, erőtlen, bár kifelé úgy tesz, mintha minden rendben volna. Képzelj el egy üveg mézet. Fogsz egy kiskanalat, veszel belőle, szádba teszed, elképzeled az ízét és zamatát, aztán rádöbbensz a valóságra – ez valami keserű kotyvalék. Jézus csalódott, mert ezek a keresztények nem voltak tökéletesen keresztények.

Ez a gyülekezet a reformáció korának jelképe is, amely csak részben tért vissza a Biblia tanításaihoz. A 16-18. századi kereszténységet jellemzi.

Mire tanít minket ez a levél?

Folyton növekednünk kell. Nap, mint nap tanuljunk meg valamit Jézusról. Dolgainkat végezzük el becsületesen, ne végezzünk félmunkát.

Aki megfogadja Jézus tanácsát „az fehér ruhába öltözik, és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám és az ő angyalai előtt” – mondta Jézus. (Jelenések 3:5.)


Gyűrűs Panni-

Reggeli gyöngyszemek::A rest ember megbízhatóvá lesz

„A buzgóságban ne lankadjatok, lélekben buzgók legyetek, az Úrnak szolgáljatok.” (Rm 12:11)


Vannak fiatal férfiak és nők, akik nagyon ellenzik a rendet és fegyelmet…Nem tartják be a rendszeres felkelés és lefekvés idejére vonatkozó szabályokat: éjszaka világosságot gyújtanak, és reggel térnek nyugovóra…De vajon nem jól tennék-e, ha szakítanának azzal a szokással, hogy az értékes órákat éjjellé, az éjszaka óráit pedig mesterséges fénnyel nappallá változtatják?...

Amennyire lehetséges, át kell gondolnunk, mi mindent tudunk elvégezni nappal. Készítsünk napirendet különböző, ránk váró feladatainkról, és különítsünk el egy bizonyos időt mindegyiknek az elvégzésére! Alaposan, szépen és megbízhatóan végezzünk el mindent…

Adjunk magunknak néhány percet a munka elvégzésére, és ne álljunk meg közben könyvet, újságot olvasni, hanem mondjuk ezt magunknak: „Nem teszem, mert ennyi és ennyi percem van a munkám elvégzésére, és be kell fejeznem a kijelölt idő alatt.”…Akik természetüknél fogva lassú mozgásúak, törekedjenek rá, hogy fürgék, gyorsak és energikusak legyenek, emlékezvén az apostol szavaira: „ Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok.”

Ha a lassú, halogató munkavégzés rabja vagy, ha szokásoddá vált a restség, akkor a rövid munka is hosszú lesz számodra; márpedig a lassú embereknek kötelessége, hogy változtassanak ezen, és gyorsabb tempójúak legyenek. Ha megteszik ezt, győzelmet arathatnak rendetlen, hosszadalmas időt igénylő szokásaikon…

A buzgó, kitartó erőfeszítés a győzelem biztos talajára állít; mert aki Krisztus kegyelmében és kegyelme által küzd a győzelemért, isteni megvilágosításban részesül, és megérti, hogyan lehet nagy igazságokat a kis dolgokba is belevonni, és hogy a vallás elveit ugyanúgy meg lehet valósítani a kicsiny dolgokban, mint ahogyan az élet nagy feladataiban is.

Reggeli gyöngyszemek:A durva ember jó modorúvá lesz

„A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz,” (Rm 12:9)


A gyakran ismételt szokások alakítják a jellemet. Gyermekek, akik megengedik maguknak, hogy durván beszéljenek egymással, és hogy udvariatlanok legyenek otthon, olyan szokásokat alakítanak ki, melyekhez későbbi életük során is ragaszkodni fognak, és amelyeket nagyon nehéz lesz legyőzni. Nem mutatnak istenfélelmet. Nem tanúsítanak jellembeli kifinomultságot; magatartásuk goromba lesz, minden előzékenységet és minden jó modort nélkülöző, mindez pedig hatással lesz otthoni neveltetésükre. A gyermekek viselkedéséből az idegenek ki tudják olvasni, mint egy nyitott könyvből, az otthoni életük történetét. Kiolvassák belőle az elvégezetlenül hagyott kötelességeket, a gondosság és odaadás hiányát, az erőszakosságot, bosszússágot, türelmetlenséget; azok pedig, akik istenfélelmet tanúsítanak, cselekedeteikben és szavaikban megmutatják, hogy olyan otthonuk van, ahol ápolják a szeretetet, ahol békesség van, ahol türelem uralkodik, ahol az élet legapróbb részletére is odafigyelnek, és ahol mindenki kötelességének tekinti, hogy örömet szerezzen a másiknak…

Szeretnétek-e mindnyájan a mennyei család tagjaivá válni? Törekszetek-e otthoni életetek folyamán arra, hogy alkalmassá váljatok az Úr családjának tagjaivá lenni? Ha igen, akkor tegyétek boldoggá otthoni életeteket a kölcsönös önfeláldozás által. Ha azt akarjuk, hogy Jézus az otthonunkban legyen, akkor csakis kedves szavak hangozzanak el ott! Isten angyalai nem lakoznak olyan otthonban, ahol versengés és viszály van. Ápoljátok a szeretet, békességet, a keresztény udvariasságot, és angyalok lesznek a vendégeitek.

Ha a gyerekek és fiatalok otthon kedvességre és udvariasságra törekszenek, akkor a gondosság bennük élő szokásukká alakul. A mindennapi előzékenység következtében mindig előzékenyek lesznek. Az otthon az a hely, ahol gyakorolni kell az önmegtagadást és a család minden tagja iránti figyelmességet; ahogyan most együtt van a mennyei család, úgy fognak a most elszórt földi családok egyesülni a mennyei otthonban.

2017. augusztus 2., szerda

Derek Prince: Az önátadás kegyelme

Az Úr azt kívánja tőlem, hogy üzenetet adjak át nektek erről a témáról.

Az odaszánás, önátadás kegyelme. 

Hadd mondjam meg legelőször is, hogy vannak bizonyos dolgok, amik számára – nekünk keresztényeknek – soha nem szabad odaszánnunk magunkat. Nem hiszem, hogy valaha is oda kell szánnunk magunkat a Sátánnak, mert az Ige azt mondja: „Álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek.” Azt sem hiszem, hogy valaha a bűnnek oda kell szánni magunkat, mert a Római levél 6. fejezetéből azt olvassuk: ne szánjuk oda a mi tagjainkat a bűnnek. De vannak körülmények, amik az életünkben előfordulnak, és ezek csak akkor oldódnak meg, ha megtanulunk átadni. Úgy érzem, hogy az érettség jele, amelyet még magamnak is keresek, és nagyra becsülök másokban az, hogy tudja valaki, hogyan szánja oda magát, hogyan adja oda magát az Úrnak. Éppen mostanában hallgattam egy fiatal prédikátort, akit Isten nagyon megáldott. Kedves fiatalember, Isten nagy munkát végzett el benne. De az ő egész prédikálásának témája az volt, hogy ő mire képes. Mindez igaz is volt és jó volt, de én ott ültem és azt mondtam magamban: Testvér én nagyon szeretném látni, hogy a végén mire jutsz!

Mert van egy hely ahová eljutunk az Úrban, amikor a végére érünk a magunk képességének. Én nem arról beszélek, amit a mi természetes képességeink alapján tenni tudunk, vagy a mi tanulmányaink folytán, hanem még a szolgálatunkról is, amelyet Isten adott nekünk, eljutunk egy olyan helyre – Isten kijelölése szerint – ahol már többet nem tudunk tenni. Sok emberrel az a baj, hogy ezt soha nem veszi észre!

Amit mondok, az eredménye annak, amit Isten cselekedett velem az évek folyamán, s biztos vagyok benne, hogy Isten nem fejezte be a munkálkodását.

Szeretnék néhány Igét megmutatni, s aztán pedig illusztrálni az odaszánás kegyelmét, annak fontosságát a keresztény életében.

1. A SZELLEMI ERŐ MÉRTÉKE

Az első Ige, amit szeretnék témánkkal kapcsolatban megvizsgálni, az a Róma 15,1-2 verse:

„Mi, akik hatalmat érzünk magunkban, tartozunk a tehetetlenek erőtlenségét hordozni, és nem szabad a magunk tetszését keresnünk. Közülünk mindenki felebarátjának tetszését keresse, hogy azt munkálja, ami az építéshez jó”

Úgy hiszem, ez az igei jele az erőnek, és nem az, hogy mennyit tudsz Te tenni, hanem inkább az, hogy hogyan tudod elhordozni mások gyengeségeit. Nagyon jó érzés a saját képességeinkben, szolgálatainkban, átéléseinkben erősnek lenni. Olyan embernek lenni, akinek minden válasza megvan, de ez önmagában nem követel nagy szellemi erőt. Az viszont igen, hogy valaki mások erőtlenségeit elhordozza. Úgy gondolom, hogy a szellemi erőt Isten és az Ige aszerint méri, hogy mennyire vagyunk képesek elhordozni más emberek gyengeségeit. Nekem ez soha nem volt könnyű. Ez pontosan ellentétes korunk szellemével, amely a következő: Csináld, amit tudsz te magad, a gyengék pedig gondoskodjanak magukról.

Mostanában gondolkodtam az abortuszkérdésen. Szerintem ez egy borzalmas dolog. De ha másokkal beszélsz erről, ők úgy ítélik meg a „ne szülessen meg a sok nemkívánatos gyermek” elv alapján, hogy ez helyes. Ilyenkor hivatkoznak a családi problémákra, törvénytelenségekre, nem megfelelő körülményekre – és így sok gyermek nem születik meg. Megöljük őket, mielőtt a méhből kikerülnének. Láttam és tapasztaltam – most a legfelsőbb bíróság véleménye nem számít –, hogy Isten ezt gyilkosságként kezeli. Ezt láttam megtapasztalásaim során és ez meg van alapozva az Igében is. De a lényeg, amit itt hangsúlyozni akarok: Ha a magunk mértéke szerint döntjük el, hogy mi a jó, akkor nagyon rossz úton járunk, amely lefelé vezet, egy szörnyű zűrzavarba!

Gyakran más, hamis következtetéseket vonnak le: Mi van azzal a gyerekkel, aki reménytelenül nyomorékon született és a vegetálás jut neki osztályrészül? Miért tartsuk ezt a gyermeket életben?

Kalifornia államban a bíróság tárgyalt egy ügyet, ahol a szülők szándékosan nem táplálták gyermeküket, aki erősen csökkent képességekkel született. Hagyták, hogy éhen haljon.

Mikor már így elbántunk ezekkel a védtelenekkel, folytathatjuk ugyanúgy az öregekkel, elmebetegekkel és így tovább… De ez nem a kereszténység válasza! Nemcsak azért, mert ez teljesen keresztényellenes magatartás, hanem mert Isten maga tiltja az abortuszt. Mi nem irthatjuk ki a gyengéket, még csak nem is tehetjük őket félre intézményekbe, ahol nem törődünk többé velük és nem is hallunk róluk.

Az első század keresztényeinek egyik legkiemelkedőbb jellemvonása volt, hogy törődtek a gyengékkel, betegekkel. Azzal, hogy nem tették őket félre, mély benyomást tettek az ókori világra. Nem tudták megérteni, hogy mi tette ezeket a keresztényeket törődővé olyanokkal szemben, akiknek semmijük sem volt, amit felajánlhattak volna, pusztán csak felelősséget jelentettek. Megértettem, ha félre tesszük ezeket a gyengéket, az nem erő, hanem gyengeség. Azok az emberek, akik felelősséget jelentenek, a csökkent képességűek, erőtlenek, a gyenge hívők, azok, akik a mi szellemi erőnk próbái. Ha keresztény vagyok, az elsődleges indítékom az, hogy tetszek Jézus Krisztusnak mindabban, amit teszek.

Ha egyszer elkezdünk úgy élni, hogy azt keressük: Jézusnak mi kedves – akkor életünk egészen más lesz, mint a hitetleneké. Nem lesz szükségünk aprólékos tanításokra, mert az, hogy Jézus tetszését keressük, meg fogja változtatni életünket.

2. ÖNMAGUNK MEGTAGADÁSA

Pál azt mondja: Ne magunknak kedveskedjünk! Tudjátok, mit tanultam én meg? Azt, hogy akárhányszor olyat teszek, ami Isten számára elfogadható – azt úgy kezdem, hogy nem magamnak teszem. Felfedeztem ezt, mint változtathatatlan szabályt. Minden esetben, mikor magamnak tetszem, semmi értékeset nem teszek Istennek.

Az első dolog, amit tennem kell, hogy megtagadom önmagamat. Ez az egoizmus énbennem. Ez mindig erősíti magát. Azt mondja: Én akarom, én kívánom, én érzem, én gondolom, ha engem érdekel, ez az, ami nekem tetszik.. Hát ezt kell megtagadni! Azt kell mondanom – NEM!

Az nem probléma, mit jelent magadat megtagadni, mert a tagadás azt jelenti – NEMet mondani. Mindaz, amit tenned kell – az az, hogy nemet kell mondanod. Ha nem mondasz nemet magadnak, és továbbra sem mondasz nemet magadnak, nem élhetsz keresztény életet. Nem tetszhetsz önmagadnak is, és Jézus Krisztusnak is – ez lehetetlen! Jézus szavai ezek voltak a Lukács 9,23-ban:

„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, naponként vegye fel keresztjét, és úgy kövessen.”

Az első dolog, amit teszel, mikor elhatározod, hogy követed Jézust, az, hogy megtagadod magad! Nem kezdheted el követni Őt addig, míg ezt a lépést meg nem teszed. Ez áll az idézetben: naponként vegye fel keresztjét. Soha nem tetszett ez nekem: naponként. Sokáig elkerültem ezt a verset, mert tudtam, hogy más helyeken nincs benne, hogy minden nap. Ez a Máté 16,24-ben is ugyanezekkel a szavakkal szerepel, de anélkül, hogy naponként.

Abban az időben tanításom arra épült, hogy a kereszttel van egy mindenkorra való átélés, amely teljesen helyes és teológiailag is helytálló. De nem meríti ki a lényeget. És itt, a Lukács 9,23-ban Isten megemlíti a „naponként”-et is. Vegye fel keresztjét naponként! Úgy hiszem, hogy Isten ad naponként lehetőséget minden kereszténynek, hogy hordja a keresztjét. Ha kihasználod a lehetőséget, győzelmes napod van. Ha elveszíted a lehetőséget, vereséget szenvedsz azon a napon. De mi a Te kereszted? Charles Simpson így fejezte ki: „A kereszt az, ahol a Te akaratod és Isten akarata kereszteződik.” A Te kereszted az a dolog, ahol Neked meg kell halnod. Ez az a hely, ahol Te leteheted az életedet. Mikor Jézus a keresztre ment, azt mondta: „Senki nem veszi el az életemet tőlem. Hatalmam van letenni és hatalmam van felvenni.”

Ilyen értelemben senki nem veszi el az életedet Tőled. Ha Te önmagad akaratából nem teszed le, akkor még mindig ura leszel annak.

A Te kereszted nem a férjed vagy a feleséged, nem az a betegség, melyet nem Te választottál és nem gyógyultál meg belőle. A kereszt az a hely, ahol meghozhatod azt a döntést, hogy ne tetszel magadnak. Saját tapasztalatomból mondhatom Nektek, hogy időről időre, mikor nekem ez belső harcom volt, és a megfelelő döntést hoztam, azt áldás követte. Azután – és csakis azután – szolgálhatok. Nem szolgálhatok addig, míg magamnak tetszem. A régi énnek nincsen bennem semmije, amit adhatna. El kell vele bánni, mielőtt Isten szolgálata kiárad az életemből.

És Jézus emlékeztet bennünket: ezt naponként meg kell tennünk!

Te is és én is napközben igen sokszor kerülünk olyan helyzetbe, mikor Isten és a mi akaratunk kereszteződik. Ehhez úgy kell hozzáállnunk, mint Istentől kapott alkalomhoz. Ez nem tragédia, hanem egy lehetőség. Mikor ezt prédikálom Nektek, tudom, hogy az elkövetkező napokban igen sok lehetőségem is lesz ezt gyakorolni. Isten és az ördög is fognak erről gondoskodni. Valójában kétszer is meggondoltam, hogy prédikáljam-e ezt, mert teljesen tudatában vagyok annak, hogy meg leszek próbálva abban, amit tanítok.

3. KRISZTUS SZELLEME

Az az elv, hogy vegyük fel a keresztet naponként és tagadjuk meg magunkat – tökéletesen ellentéte annak, ahogyan a természetes elménk működik. És ellentétben áll azzal, ahogyan a természeti ember gondolkozik. Még néhány Igét szeretnék megmutatni, melyeket találónak tartok. Most még anélkül, hogy mélységeibe mennénk és összefüggéseit vizsgálgatnánk, nézzük meg először az 1 Korintus 1,25-öt:

„Mert Isten ostobasága bölcsebb az embereknél, és Isten erőtlensége erősebb az embereknél.”

Itt ellentét van. Van egy gyengeség, amely Istentől származik és amely erősebb, mint bármilyen erő, amivel csak rendelkezünk.

Van egy bolondság, amely Istentől származik, amely bölcsebb, mint bármilyen bölcsesség. És volt egy dolog, amelyben Isten bolondsága és erőtlensége kifejezésre jutott, – és ez a kereszt.

A kereszt a maga gyengeségében s bolondságában Isten győzedelmessége ennek a világnak minden ereje és bölcsessége fölött.

Hiszem, hogy Isten kért Téged és engem, hogy tanuljuk meg ezt a fajta gyengeséget, ezt a fajta bolondságot.

Soha nem volt számomra nehéz, hogy erős legyek saját személyemben. Isten megáldotta és használja azt az erőt, amim van. De Isten megmutatta nekem, hogy ez csak egy pontig visz el engem. Ha akarom, megállhatok itt. Nem kényszerítenek, hogy továbbjussak. Sok szolgálatot és életet láttam, amelyek megálltak ezen a ponton. Lapozzunk egy másik vershez, amely erről szól. Ez a Róma 8,9:

„Ti azonban nem húsban éltek, hanem szellemben, ha csakugyan Istennek Szelleme lakik bennetek. Ha pedig valakinek Krisztus Szelleme nem birtoka, az nem is övé.”

A King James fordításban ezt a verset külön pontozták. Ez két mondatból áll, melyet egy szakasz választ el egymástól. Ha nekem kellene felosztanom a verseket, akkor ebből a két mondatból két különböző verset formáltam volna. Ahogy itt áll a vers első fele az Isten Szelleméről, a másik fele pedig a Krisztus Szelleméről szól. Egy pillanatig sem akarom azt mondani, hogy van különbség a kettő között, de úgy hiszem, hogy olyan módon van különbség, hogy Isten természetét különböző módon fejezi ki.

Isten Szelleme a Bibliában végig azonos a Szent Szellemmel. Ez Isten harmadik személyének a hivatalos neve.

Isten, mint Szellem az, Aki egyenlő az Atyával és a Fiúval, Aki első személyben beszél, mint Isten. Pl. az Ap.csel 13,2-ben a Szent Szellem szólt az Antiókhiai gyülekezet vezetőinek és ezt mondta:

„Válasszátok most nekem külön Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.”

Itt látjuk Istent magát, Istent a Szellemet. Ő használja a személyes névmást, hogy „én”, első személyben beszél, mint Isten. A hangsúly az erőn és a hatalmon van. Másrészt úgy hiszem, hogy Krisztus Szelleme azt az isteni természetet mutatja be, amely különlegesen megnyilvánul Krisztus életében. Ezt nem lehet elválasztani Jézus természetétől és személyiségétől. Erről a Szellemről – ahogy Pál mondja – felismerhető Krisztus igazi gyermeke. Ha valakiben nincs Krisztus Szelleme, az nem az Övé. Úgy gondolom, de közvetlen megfigyelésből tudom is, hogy sokan vannak, akik megkeresztelkedtek Szent Szellemmel, nyelveken szólnak, csodákat tesznek, de nagyon keveset, vagy éppen semmit sem mutatnak Krisztus Szelleméből. És a megkülönböztető jellemvonás, ami isteni természetűvé tesz bennünket, az nem a nyelveken szólás, sem a csodatevés, sem a hat

almas prédikációk elmondása, hanem a Krisztus Szelleme bennünk.

Ha nekem meg kell kérdeznem magamtól, hogy milyen Krisztusnak a Szelleme, meg kell mondjam, hogy ez: szelíd Szellem, alázatos Szellem, gyengéd Szellem. Bizonyára nem arrogáns, nem önigazult, nem önmagának kedveskedő. Isten igazi gyermeke és Krisztus Szellemével betöltött az, aki Isten valódi természetét mutatja.

Sok tanításunk van arról, hogyan nyerjük el az örökséget és szerezzük meg azt, ami a miénk. Magam is sokat prédikáltam erről. Olyan Igéket használtam, mint 3. János 2:

„Szeretett testvérem, azért esdekelek, hogy minden tekintetben jól menjen sorod és egészséges légy, mint ahogy lelkednek is jól megy a sora.”

Hála Istennek, én hiszek ebben. De tudjátok, mit? Isten szemében Te nem bővőlködsz, Neked nincs jó dolgod, ha a jogaidat hangoztatod. Jézus Szelleme nem hangoztatta a jogait. Hiszek a bővölködésben (teljes ellátás), egészségben, belső békességben, a lélek jólétében, az új teremtésnek minden velejárójában. DE az óember ezeket sokszor illegálisan ragadja meg, az ő önző céljaira. Ma, amikor hallom, hogy az emberek azt mondják: „Testvérem, csak lépj fel igénnyel!” akkor bennem valami összerándul. Mikor hallom e szavakat, belül elképzelem az arrogáns egót, mint hangoztatja jogait. Szeretnélek megkérdezni, hány olyan emberrel szeretnél együtt élni, aki mindig követeli a javait?

Bármennyire is lehet jogos minden igényem, mégis, belülről belefáradtam a Krisztusban való örökségem jogos hangoztatásába és hogy állandóan arra oktassam a keresztényeket, hogyan legyenek egészségesek és hogyan bővölködjenek. Biztos, hogy szükségük van rá, de mikor megtanulod, hogyan légy egészséges és hogyan bővölködj, akkor Te még nem jutottál végig az iskolán szellemileg. Az erőd nem abban van, hogy mid van vagy mit tudsz felmutatni. Az erősséged az, hogy képes vagy a gyengék erőtlenségeit elhordozni. Krisztus Szelleme olyan szellem volt, amely ingyen odaszánta magát. Valóban, Ő a legszebb példája az odaszánásnak. Ez jellemzi viselkedését leginkább és ez fejezi ki a különbséget Ő és a Sátán között. Azt mondja a Filippi 2,6 Jézusról:

„Ki Isten alakjában nem tartotta azt rablott zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő.”

Az új amerikai Standard Bible azt mondja: Ő nem tekintette ragadománynak Istennel való egyenlőségét. Értitek, hogy egy különleges ellentéttel állunk szemben? Jézus Istennel való egyenlőségre volt hivatva. Ez az Ő isteni természetéből következett, isteni jog szerint. De Ő nem ragadta azt meg. Lucifer, aki a Sátán lett, nem volt Isten szerinti egyenlőségre hivatva, de ő ezt meg akarta ragadni és elbukott. Tehát a lényeges különbség e kettő között – a megragadás és az átadás között van. Jogaink hangoztatásában és követelőzésünkben vajon mennyi Krisztus Szellemének kifejezése és vajon hányadrésze jön más forrásból? Meggyőződtem, hogy a karizmatikus mozgalom előbb-utóbb szembe fog nézni ezzel a dologgal. Szükségünk lesz arra, hogy különbséget tegyünk igazi és hamis próféták között, igazi és hamis szolgálatok között, olyanok között, akik Istent igazságban és Szellemben szolgálják, és olyanok között, akik nem. A csodák nem lehetnek a megkülönböztetés szempontjai.

Nem szabad, hogy azok legyenek. A megkülönböztető jel – Krisztusnak Szelleme. Ha valakiben nincs Krisztus Szelleme, az nem az Övé.

A karizmatikus mozgalom csak egy szünet két hullám között. Az egyik hullám már-már megszűnt és a másik hullám közeledik. Közötte van egy zűrzavar, fölkavarodás, ahol sok minden poros, sáros és zavaros. Zűrzavar érezhető a két ellentétes irányba mozgó erő között. Ez a karizmatikus mozgalom. Ez nem a legfőbb dolog Istentől.

Már közeledik valami más, ami rendes, fegyelmezett, Krisztust tisztelő dolog lesz, és az magával fogja hozni az alázatosságot, a testvéri szeretetet és azt, hogy a másikat mindenki különbnek tartsa magánál.

Az az időszak, hogy Istennek egyéni hit- és erőemberei vannak, már múlóban van. Ezt mindenféle kritikai célzás nélkül mondom azok felé, akik ezt a címet valaha is elnyerték. Rá kell jöjjünk: a különböző időszakokban Isten különböző módon működik. Ő nem csinálja mindig ugyanúgy a dolgokat. Néhány keresztény nincs arra felkészülve, hogy ezt elfogadja. Ők egy sikerformulát találnak, ami beválik és azt addig használják, míg el nem jutnak a végkimerülésig.

Pál az Ap.csel 17,30-ban a sok évszázados bálványimádásukról szól az athéni férfiaknak:

„Az értelmetlenségben eltöltött időket tehát elnézve most azt parancsolja Isten …”

Az elnézés azt jelenti, hogy rövid időre becsukjuk a szemünket. Egy rövid időre Isten szándékosan túlnézett ezen a tudatlanságon. Sokan vitatkoznak: „Ha Isten hagyta, hogy én ezzel így legyek tíz évig, akkor továbbra is folytathatom így.” Nem, nem folytathatod! Isten elnézte egy ideig, átnézett rajta. De most kinyitotta mindkét szemét, egyenesen Rád néz, és azt mondja: „Meg kell változnod! Ez az Én tanácsom: Változz meg!” Mert ha nem teszed, Istennek megvan a módja rá, hogy megtedd.

4. ÖNÁTADÁS SAJÁT AKARATBÓL

Nézzünk meg néhány példát az odaszánásról, kezdve az 1 Királyok 3-mal. E fejezet első részében Isten megjelent Salamonnak és mondta: „Kérj, amit akarsz!” Nehéz helyzet. De Salamon nem kért gazdagságot, nem kért tisztességet, nem kérte ellenségeinek életét, hanem bölcsességet. Azt mondta:

„Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet …” Istennek tetszett a választása és azt mondta: „Mivelhogy ezt kérted tőlem, … még amit nem kértél, azt is megadom neked …” Röviddel ezután történt, hogy két parázna asszony jött hozzá, akik együtt laktak egy házban. Mindketten gyermeket szültek. De az éjszaka folyamán az egyik nő ráfeküdt a gyermekére és az meghalt. Reggel ott volt a két anya és mindkettő magáénak akarta az élőt. Az esetet Salamon elé vitték. Ott álltak előtte: a két anya és a gyermek. Salamon kihallgatta őket. Az igazi azt mondta: „Ez az én gyermekem” De ezt hangoztatta a másik asszony is. Akkor Salamon így szólt: „Nos, egy dolgot tehetünk. Hozzatok egy kardot!” Mikor odahozták a kardot: „Jól van, én most kettévágom a gyermeket és mind a ketten kaptok egy felet.” Az asszony, aki nem volt a gyermek anyja, így szólt: „Rendben van, vágjátok ketté és adjátok ide a felét.” Az igazi, aki nem akarta gyermeke halálát, így kiáltott: „Ne! Adjátok inkább neki a gyermeket, csak éljen!” Salamon így szólt: „Ő az anyja!” így lett híres a bölcsessége Izraelben.

A tanulság nagyon egyszerű. Ha ez valóban a Te gyermeked, akkor inkább hagyni fogod, hogy más asszonyé legyen, mint hogy meghaljon. Ez az igazi próba.

Sok keresztény szolgálatban egy ember létrehoz valamit, ami az övé. De valaki belép és igényli azt. És akkor vita van és küzdelem. Végigmehetnénk az utolsó 30 év történetén és egyik embert említhetnénk a másik után. Ez az, amikor az igazi próba jön. Ha ez a Te gyermeked, akkor inkább látod a másiknál, minthogy megölve lássad öt. Vannak idők, mikor ezt a próbát éljük át.

Vajon igénylem-e a saját szolgálatomat, a saját sikeremet, meg akarom-e alapozni a saját hírnevem? Vagy elkészültem-e arra, hogy másé legyen mindaz, amiért dolgoztam, amiért küzdöttem? Vagy hagyom, hogy másé legyen minden, amit elértem, amit átimádkoztam?

Attól függ, hogy jobban szereted-e magadat, mint a kisgyermeket – vagy a kisgyermeket jobban szereted-e, mint magadat?

Legközelebb, mikor szemben állsz ezzel a helyzettel, le tudod mérni, mennyire valóságos a szereteted. Ha hajlandó vagy átadni, akkor szereted. Ha a felét magadnak követeled, akkor nem szereted.

Szeretnék továbbmenni Ábrahám történetére. Az 1 Mózes 13-ban Ábrahám elindult Úrból (Káldeából) – Isten Igéjének való engedelmességből. Ezt látjuk az 1 Mózes 12-ben, ahol Isten azt mondja:

„Eredj ki a te földedből és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok neked.”

De Ábrahám nem teljesen engedelmeskedett Istennek, mert két plusz személyt vitt magával: az apját és az unokaöccsét. Nem volt arra felhatalmazva, hogy egyiket is magával vigye. Amíg az apja ott volt vele, csak az út feléig jutott el; Háránig, amely pontosan félúton van Ur-Kaszdim és Kánaán között. Nem jutott addig tovább, amíg az apja meg nem halt…

Sokan vagyunk hasonlóak. Isten azt mondja: „Jöjj ki, hagyj ott mindent magad mögött, megmutatom neked az örökségedet.” De mi akarjuk apukát magunkkal vinni. Ez lehet egy Ígéretes karrier, egy jól fizetett állás, egy felekezeti befogadás vagy egy nyugdíjbiztosítás – de sok más is. De Isten azt mondja – addig, amíg magaddal viszed apukát is, csak félútra juthatsz.

Így volt Ábrahámmal is. Nem juthatott addig Kánaánba, míg vele volt az apja. István is említi ezt a zsidó tanács előtt mondott beszédében: „Miután meghalt az ő atyja, kihozta öt a földre.”

De még ezek után is problémája volt Ábrahámnak Lóttal, az unokaöccsével. Lótnak nem lett volna szabad ott lennie. Nem telt el sok idő és ő is, és Lót is bővölködtek. Mindketten olyan sok jószágot szereztek és olyan nagy javaik voltak, hogy már nem élhettek egymás mellet úgy, mint azelőtt. Állandó volt a veszekedés pásztoraik között.

„Monda azért Ábrám Lótnak: Ne legyen versengés közöttem és közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között: hiszen testvérek vagyunk. Avagy nincsen-e előtted mind az egész föld? Válj el kérlek tőlem: ha te balra tartasz, én jobbra megyek; ha te jobbra mész, én balra térek.”

Ábrahám volt az idősebb. Ábrahám volt az az ember, akit Isten elhívott. Övé volt az örökség. De ő visszalépett és azt mondta: „Lót, te válassz! Amit választasz, az a tiéd.”

„Felemelte azért Lót az ő szemeit, és látta, hogy a Jordán egész melléke bővizű föld: mert mielőtt elpusztította volna az Úr Szodomát és Gomorát, mind Czoárig olyan volt az, mint az Úr kertje, mint Egyiptom földje. És választotta Lót magának a Jordán egész mellékét és elköltözött Lót kelet felé: és elváltak egymástól. Ábrám Kánaán földén lakott, Lót pedig a Jordán-melléki városokban lakott, és Szodomáig sátorozott. Szodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösek voltak az Úr előtt. Az Úr pedig mondta Ábrámnak, miután elvált tőle Lót: Emeld fel szemeidet és tekints arról a helyről, ahol vagy, északra, délre, keletre és nyugatra. Mert az egész földet, amelyet látsz, neked adom, és a te magodnak örökre.”

Ez volt az ő öröksége. De amíg ő nem volt hajlandó átadni mindent, Isten nem mutatta meg neki. Isten így bánik velünk is. Addig, míg valamihez ragaszkodsz és azt mondod: „Ez az enyém, nem hagyom”, addig nem fogod látni, hogy Isten mit tartogat számodra. Az ÁTADÓ SZELLEM az, amely megkapja az örökségét, nem a megragadós szellem. Addig, míg mondogatod: „Ez az enyém, nem a tied, Isten nekem adta ezt” – addig nem lesz a Tied, amit Isten tartogat számodra. Neked kell átadni!

A feleségem, Lídia, többször eszembe juttat egy esetet, amely Palesztinában történt a második világháború alatt. Ő abban az időben egy Ramalah nevű városban élt. Ez a város kb. tíz mérföldnyire fekszik északra Jeruzsálemtől. Bár az ő munkája főleg a gyermekek között volt, ébredés kezdődött az arab asszonyok között a városban. Ez a munka Istentől volt, de a feleségem volt az eszköz, akit Isten használt. Ezek az arab asszonyok bejöttek az utcáról – még meg nem térve – hogy megtérjenek és megszabaduljanak a gonosz szellemektől és megkeresztelkedjenek Szent Szellemmel. Mindezt egyetlen találkozás során. Az Úr kegyelmének a bizonyítéka volt, hogy a munka virágzott és növekedett. De aztán egy misszionárius, aki Jeruzsálemben élt, magának követelte a munkát. Elküldött egy arab munkást és azt mondta: „Ez a mi munkánk. Nekünk is munkálkodott egy emberünk a városban, mielőtt te jöttél.” Valójában az az ember semmi maradandót nem épített, míg a feleségem szerette és megértette ezeket az embereket és azok is szerették őt. Bizonyságot tudok erről tenni, mert amikor 25 évvel később visszamentünk a faluba a feleségemmel, és a nők meghallották, hogy ott vagyunk, kiszaladtak az utcára és megcsókolták őt. Nem felejtették el, még 25 évvel később sem.

Akárhogy is legyen, a feleségem szembekerült ezzel a követeléssel és egy férfi erejével, így ő azt mondta, amit Ábrahám mondott: „Rendben van, te válassz! Ha te balra mész, én jobbra megyek.” A második misszionárius azt mondta: „Nos, ez a mi munkánk, mi ezt elvesszük.” A feleségem elbúcsúzott az arab asszonyoktól: „Mostantól kezdve nem lesz többé találkozónk. A találkozókat most már ezen és ezen a helyen tartják, oda menjetek, legyetek hűségesek, támogassátok a munkát.”

Egy vagy két év múlva a munka teljesen elmaradt. Mert a munkás, akit odaküldtek, hogy átvegye, nem volt igazán Istentől elhívva.

De a feleségem győzelmet aratott a személyes átadás következtében. Ezek után a következő történt: Néhány hónap múlva brit és amerikai katonák, akik a közel-keleti országokban szolgáltak, rátaláltak a kis ramalah-i otthonra. Úgy jöttek oda, hogy az Istent keresték és Szent Szellem keresztséget akartak. A következő három-négy évben amerikai és brit szolgálatosok sokasága találta meg Istent és keresztelkedett meg Szent Szellemmel abban a kis gyermekotthonban. Én is a brit hadseregben voltam abban az időben a Közel-Keleten. Szudánban állomásoztam. Tudjátok, hol van Szudán? Majdnem Afrika közepén. Egy napon találkoztam egy másik keresztény katonával, aki ezt mondta: „Ha igazi áldást akarsz, van egy kis gyermekotthon, tíz mérföldnyire Jeruzsálemtől. El kell menned oda.” így, mikor rám került a sor, két hét szabadságot vettem ki és elutaztam a Níluson Kairóba és onnan Jeruzsálembe. Végülis eljutottam a kis gyermekotthonba. És az áldás nagyobb volt, mint amit vártam: a feleségem volt.

De a történet lényege a következő: Ha a feleségem ragaszkodott volna az asszonyokhoz, a katonák nem jöhettek volna. Mikor mi átadunk, akkor bővölködően kapunk. Ezek közül az emberek közül sok – beleértve magamat is – ma szolgálatban áll a világ minden részén. A tanulság a következő: Hajlandónak kell lenned, hogy hagyj! Ez méltánytalan, ok nélküli, igazságtalan. Tehát akkor mi ez? Isten tervezte így. Ő az, Aki ellenőrzi a dolgokat. Ez a hit kérdése.

5. VEDD A TE FIADAT

Menjünk most vissza Ábrahámhoz. A Római levél 4. fejezete beszél a mi atyánknak, Ábrahámnak hitbeli lépéséről. Egy dolog, ami nagyon világossá lett számomra, az az, hogy a hit nem egy statikus állapot. Ez nem olyan, hogy valaki ül egy gyülekezetben és azt mondja: „Megvan” A hit egy járás, amelyben az egyik lépés követi a másikat. Ábrahámot nevezik mindannyiunk atyjának – akik hiszünk – ha mi az ő hitének lépéseiben járunk. Ábrahám hitének előrehaladását látod, ha végigolvasod az 1 Mózes 12-től a 22-ig. Ábrahám hite növekvő volt. A 22. fejezetben hite a tetőpontra ért. De amit ő tett a 22. fejezetben, nem tudta volna még megtenni a 12-ben. A hite a tetőpontra ért, mert mindig, mikor azt mondta Isten, hogy „Lépj!”, ő lépett. Mindannyiszor, ahányszor Isten kihívással lépett felé, ő elfogadta. így aztán az ő hite növekedett. Jakab levele azt mondja: „Cselekedetekből lesz teljessé a hit.” A hitet úgy fogadta, mint ajándékot, de ez úgy érett meg, hogy ő az engedelmesség lépéseivel járt.

Ábrahám is ember volt, úgy mint mindannyian. Ő is követett el hibákat. Isten megígért neki egy saját gyermeket, egy örököst, aki örökébe léphet. De mint tudjátok, az ígéret késett. Tizenkét év múlva az örökös még nem volt a láthatáron. Sára hetvennyolc éves volt és a helyzetet reménytelennek látta. Végül is azt mondta: „Ha valaha is lesz gyermekünk, jó lenne már valamit tenni érte.” Ha Istennel van dolgunk, akkor a legkatasztrofálisabb szó, amit kiejthetünk, ez: „Tenni kell valamit érte” Ábrahám sajnos mégis elfogadta felesége tanácsát.

És gyermeke lett Sára szolgálójától, Hágártól. Ebben semmi erkölcstelen nem volt. A kor mércéje szerint helyes volt: öröklődés. De nem ez volt Isten terve. A gyermek neve Ismael lett és az ő leszármazottait a Közel-Kelet arabjai közé sorolják ma.

Később Sára megszülte Izsákot, a gyermeket, akit Isten valóban neki szándékozott adni. Az elkövetkező négy évezreden át feszültség volt a két gyermek leszármazottai között. Olyan feszültség, amely láthatóan napjainkban éri el tetőpontját. A történelem iróniája, hogy Ismael leszármazottai állnak akadályként Izsák leszármazottai elé, hogy vissza ne térhessenek az ő megígért örökségükbe. A történelem nem tudna ennél világosabb leckét adni. Katasztrofális az Istentől kapott örökséget testi eszközökkel megragadni. Barátom, Charles Simpson mondja:

„Az emberi célszerűség gyermeke – egy Ismael. Mikor elhatározod, hogy kellene valamit tenned, hogy segíts Istennek, akkor Isten segítsen rajtad!”

Terveztem valamit a múlt évben és elég messzire mentem a tervezgetésben. Mikor összetalálkoztam Bob Mumforddal, megbeszéltük a terveimet. Azt mondtam: „Hogy az igazat bevalljam, nem hiszem, hogy végig fogom csinálni.” „Miért nem?” kérdezte. „Nos, attól tartok, – feleltem – hogy ez egy Ismael lesz.” Láttam, hogy Bobra benyomást tett ez a megjegyzés. Később újra együtt voltunk. Azt mondta: „Megmondanád, miért változtattad meg a döntésedet arról a dologról?” „Ez az Úr félelme volt.” feleltem. Úgy láttam, a válasz kielégítette őt. Őszintén mondhatom, hogy megpróbálok az Úr félelmében élni. Nem akarok semmi olyat tenni, ami Istennek bánatot okoz és Istennek útjában áll. Az Úrral finoman együtt akarok haladni. Tehát szögre akasztottam az Ismaelemet és ott van még ma is.

Az alapvető tanítás számomra ez: azok a dolgok, amiket mi jónak gondolunk, amelyek nekünk helyesnek látszanak és amelyek emberi kísérletek eredményei, hogy jót tegyünk, azok a legnagyobb katasztrófák. Isten őrizzen tőlük és tartson engem is távol ezektől! Isten tartson mindannyiunkat távol attól, hogy Ismaelt hozzunk a világra! Testvéreim, bánni fogjátok egész életetekben! Mi a legnagyobb próba, amin Isten valaha is átvezetett bennünket? Egy szó, ami „v” betűvel kezdődik: a várakozás. Mikor Isten azt mondja neked, hogy mássz fel a hegyre, akkor rögtön mászni kezdesz. De mikor azt kéri, hogy ülj le a hegy tövében és várj, akkor nem tudod megtenni.

Valószínűleg Mózes a legérettebb személy a Bibliában. Hogyan ért ő meg? 40 év alatt a pusztában! És milyenné tette ez őt? A legszelídebb emberré a Földön. Mózes nem hangoztatta a jogait. Visszalépett és azt mondta: „Csinálja más.” Biztonságban érzem magam, mikor teljes őszinteséggel mondhatom: „Legyen a gyermek másé” De mikor ideges vagyok, feszült és meg akarom ragadni, akkor már a katasztrófa felé tartok.

Nézzük meg az 1 Mózes 22-t! Isten ezt mondja Ábrahámnak:

„Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!”

Ábrahám válasza:

„Ábrahám fölkelt reggel, fölnyergelte a szamarát, …”

Egy dolog, amely szembetűnő Ábrahámnál: ő nemcsak engedelmeskedett Istennek, hanem azonnal engedelmeskedett. Mikor azt mondták neki, hogy tegyen meg valamit, akkor másnap korán felkelt és megtette – és nem várt délig, abban reménykedve, hogy Isten talán majd megváltoztatja az elképzelését. Másnap reggel Ábrahám felkelt és úton volt Izsákkal Mórija hegye felé. Ismeritek a történetet. Felmentek a hegyre és Izsák így szólt:

„Itt van a tűz meg a fa, de hol van az áldozatra való bárány? Ábrahám azt mondta: Isten majd gondoskodik az égőáldozati bárányról, fiam.”

A Zsidó levél 11. fejezete írja, hogy hit által volt képes Ábrahám Istennek feláldozni fiát.

Ha olvassátok az 1 Mózes 22. fejezetet, megértitek, hogy a Zsidó levél írója miért mondta ezt. Azért, mert Ábrahám azt mondta az embereknek, akiket a hegy lábánál hagyott:

„Maradjatok itt a szamárral, én pedig a fiammal elmegyek oda, imádkozunk, és utána visszatérünk hozzátok.” Hála az Úrnak, ő valóban hitte, ha bele is szúrja a kést fiába, mind a ketten újra lejönnek. Odáig jutott, ahol már – szó szerint – kész volt megölni a csodagyereket, aki egyedüli reménysége volt Istentől és ígéretének öröksége. Bízott Istenben, hogy őt újra életre fogja hívni. Ahogy felemelte a kést, hogy megölje fiát, Isten angyala megállította őt: „Ábrahám, Ábrahám!” Akkor Ábrahám felfedezte, hogy Isten valóban gondoskodott helyettesítő áldozatról. Egy kosról, amely a sűrűben fennakadt szarvánál fogva. Fia helyett ezt áldozta meg. Aztán Isten szólt hozzá másodszor:

„Az ÚR angyala másodszor is kiáltott Ábrahámnak a mennyből, és ezt mondta: Magamra esküszöm, így szól az ÚR, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint az ég csillagai, vagy mint a homokszemek a tenger partján. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját,” (1 Mózes 22,15-17)

Ez egy furcsa dolog, nem? Izsák Isten ajándéka volt Ábrahám és Sára számára. Soha nem született volna meg, ha Isten csodálatosan be nem avatkozik. Természetfölötti módon született – és mégis – ugyanazt a gyermeket, akit Isten adott nekik, Isten kérte, hogy adják vissza neki, mint égőáldozatot. Egy könyv, amiben már foglalkoztam Ábrahámmal, pontosan ezt a háromnapos utat elemzi, mikor Ábrahám Mórija felé ment. Megpróbáltam belehelyezkedni Ábrahám szerepébe és elképzelni, miről gondolkozott ez alatt a három nap alatt.

Miért akarta Isten Izsákot? Nem Isten adta nekünk? Nem ő a megígért fiú? Nem ez az egyetlen módja, hogy megkapjuk Istentől örökségünket?

Nem hagytunk-e el mindent? Nem követtük Őt mindenben? Nem engedelmeskedtünk-e mindenben? Miért követeli most Izsákot?

Nem tudom, hogy ő gondolta, vagy mondta-e ezeket, de mikor odajutott, arra a helyre, ahol hajlandó volt megtenni, amit Isten parancsolt, Isten szólt: „Rendben, most már ismerem a szívedet. Mostantól fogva megáldalak téged, Ábrahám, úgy, ahogy még sosem voltál megáldva. Megsokasítom a te magodat.” És ki volt az ő magja? Izsák!

Értitek a tanulságot? Hogyha ő ragaszkodott volna Izsákhoz, mindaz, amije lett volna, az csak Izsák lett volna. Mikor pedig feladta Izsákot, akkor visszakapta őt, megszámlálhatatlanul megsokasítva. Megértettem, hogy ez történik, mikor Isten ad nekünk valami különlegeset. Ez Istentől van, ez drága, egyedülálló, csoda. De egy nap Isten azt mondja: „Akarom azt, add vissza, öld meg, fektesd az oltárra!” Azon a ponton vagy, hogy vagy Ábrahám útján mész, vagy el fogod mulasztani Isten áldását. Sajnos sok szolgáját láttam az Úrnak, akik azt a keserű tévedést követték el, hogy ragaszkodtak Izsákjukhoz, és minden, amijük maradt, az Izsák volt. Ez a legnagyobb próba, ami az Úr szolgái elé jön. Hajlandó-e szolgálatát az oltárra tenni? Visszatekintve látom, hogy hogyan kerültem szembe ezzel a saját életemben. Sokan tudják, hogy én szorosan összekapcsolódtam a szabadítás szolgálatával és nyilvánosan azonosultam vele az egész országban. Pállal együtt mondhatom: vadakkal viaskodtam a szabadítás szolgálatáért. Viaskodtam fizikailag, szellemileg, imáimban és böjtöléseimben. De eljött az idő, mikor Isten összekapcsolt másik három emberrel, akiknek nemzetközileg is ismert tanító-szolgálatuk van. Isten saját akaratából hozott össze bennünket egy kölcsönös elkötelezettség és alávetettség kapcsolatába. Ezt Isten saját akaratából cselekedte mindnyájunkkal és semmi olyan nem volt benne, amit mi terveztünk volna, vagy vártunk volna, vagy akár valójában értettünk volna. Ebben az értelemben azt kell mondanom, hogy Izsák jegyeit hordozta magán és nem Ismaelét. Nemsok idő telt el és rájöttem, hogy az én szabadítószolgálatom is beletartozik az én elkötelezettségeimbe, amit az én testvéreim felé teszek. Nekem alá kell vetnem magam nekik. Hosszas belső kutatás után végül is azt mondtam: „Testvéreim, ha úgy találjátok, hogy az én szabadítószolgálatom nem igei és téves, és Ti nem értetek ezzel egyet, akkor nem fogom gyakorolni azt.” Gondoljátok, hogy ez nekem olyan könnyű volt? Dehogyis! De ma dicsérem az Istent azokért az eredményekért, amelyek ebből jöttek. Először is – Testvéreim soha nem kérték, hogy adjam fel szolgálatomat, ellenkezőleg, ők támogattak és erősítettek engem. Mikor nyilvánosan támadtak engem, akkor ők mellém álltak, gyakran saját hírnevüket is kockáztatva.

De mindezek fölött történt valami a szabadítás szolgálatában, az egész országra vonatkozóan. Ezt én saját erőfeszítésemből soha nem érhettem volna el. Ami kor Istennek adtam saját Izsákomat, Isten megsokszorozta azt. Ma a szabadítás szolgálata szinte az egész ország területén meg van alapozva. Majdnem mindenhová elmehetek az Egyesült Államokban és prédikálhatok a szabadulásról. És vannak megfelelő, odaszánt emberei Istennek, akik elvégzik a munkát. Igazából nekem nagyon ritkán kell szolgálnom szabadításban. Isten felnevelte emberek seregét, akik hajlandók és képesek ennek gyakorlására. De higgyétek el nekem, nem így volt ez tíz évvel ezelőtt. Ahogy most visszatekintek, köszönöm Istennek, hogy hajlandó voltam feladni Izsákomat és hagyni, hogy ő megsokszorozza. Hiszem, ha ragaszkodtam volna hozzá, magamra maradtam volna a szolgálatommal, elvágva Krisztus testétől és Isten céljainak áramlásától. Nézzük most meg a János 12,24-ben Jézus szavait: „Bizony, bizony azt mondom nektek, ha a földbe hullatott gabonamag el nem hal, egyedül marad. Ha azonban meghal, sok gyümölcsöt terem.”

Ezt sokáig Krisztus halálára alkalmaztam és nem is kétséges, hogy arra is vonatkozik. Jézus volt a gabonamag. Ő hajlandó volt az életét letenni. Beesett a földbe és eltemették. És az ő halálából, eltemetéséből és feltámadásából sok gyümölcs támadt. De éppen mostanában, ahogy gondolkodtam ezeken a sorokon, elkezdtem látni magam és hívőtársaimat, ahogyan kezünkben kis gabonamagot tartunk, amelyet Isten odahelyezett. Ez a te ajándékod, a szolgálatod, a talentumod. Valami drága, valami értékes, mert Isten adta azt. Azt mondod: „Ez az enyém, én ezt meg tudom tenni. Tudom, hogyan kell démonokat űzni, tudok imádkozni a betegekért és ők a földre esnek. Nekem megvan a tudomány beszéde.” Olyan szép ezt a kezedben tartani és érezni: „Az enyém!” De Isten azt mondja: „Ha te megtartod azt, annyi lesz mindened.” Csak egy kis gabonamag. Ráteheted a nevedet, a címkédet és folytathatod annak hangoztatását, hogy a tiéd, de soha nem kapsz többet! Mi a másik lehetőség? Hagyd leesni, ejtsd el! Úgy gondolod, hogy hagyjam a szolgálatomat?! Igen, hagyd! Hagyd, hogy egyenesen a földbe kerüljön, eltemessék és szem elől vesszen. Ez után már nem birtokolod tovább. De azt mondom Neked, Isten lesz a felelős érte. S Isten garantálta a gyümölcsöt. Úgy hiszem, hogy ez az a hely, ahova megérkezünk.

Sokan kerülnek szembe ezzel a választással. Akarom-e propagálni magamat? Megakarom-e alapozni az ÉN hírnevemet? Ki akarom-e építeni az ÉN szolgálatomat? Az ÉN hatáskörömet? Az ÉN táboromat? Az ÉN ifjúsági központomat? Az ÉN szabadítási központomat? Érdekelve vagyok-e ebben, hogy ez az enyém? Vagy ha kihívnak és tulajdonjogomat vitatják, tudom-e azt mondani annak, aki nem is az igazi anya, hogy vedd? Szeretem-e magamat? Ez nagyon mélyreható kérdés. Amit Isten adott Neked, arról azt mondom, hogy egyszer el fog jönni az idő, mikor Isten azt mondja: „Hagyd, ejtsd el! Hagyd, hogy leessen a földre!”

Tudom, hogy ez az üzenet sokaknál visszhangra talál. Érzek egy belső választ a Szent Szellemben: Dicsőség Istennek, hogy el fogjátok tudni engedni a dolgokat! Boldog vagyok, hogy hagytam néhány dolgot menni. Ha továbbvittem volna azokat, akkor azok a földbe nyomtak volna.

6. HA A FÖLDBEESETT GABONAMAG EL NEM HAL

A legtöbb prédikátor túlságosan elfoglalt. Én is elfoglalt vagyok, de nem vagyok túl elfoglalt. Tudtátok, hogy nem szellemi, túlságosan elfoglaltnak lenni? Ez nagy benyomást tesz az emberekre, de ez nem szellemi. Isten egy személlyé tett Téged és soha nem fogod tudni két személy munkáját kielégítően elvégezni, bármilyen keményen is dolgozol érte.

Olvastam egy rövid cikket J. Buckingamtől, arról az elhatározásáról, hogy fel fogja adni a sürgős dolgokat azért, hogy meg tudja tenni a fontos dolgokat. A legtöbb prédikátor annyira belemerül a sürgős dolgok intézésébe, hogy soha nem jutnak el a fontoshoz. Egyik leghasznosabb ima a Bibliában a 90.Zsoltárban van:

„Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.”

Taníts engem, hogy hogyan használjam az időmet! Ez egyike azoknak a dolgoknak, amelyeket mindig csodáltam Jézusban. Ő soha nem volt nyugtalanságban. Ő soha nem sietett. Soha nem volt túl elfoglalt. Valójában az énem kiterjedése az, hogyha én nélkülözhetetlenné teszem magamat. A legtöbb ember valójában nem akar nélkülözhető lenni. Ami engem illet, a legnagyobb győzelmem az, ha nélkülözni tudnak engem. Akkor sikert értem el.

Elmondok egy kis történetet, aztán befejezzük. Annyira személyes, hogy óvatosnak kell lennem, de az eredménye még most is munkálkodik az életemben. 1971 júniusában Seattle-be mentem, Washington államba, hogy részt vegyek egy közösségi csendességen, amelyet szolgáló testvérek számára tartottunk. Ott voltak Bob Mumford, Charles Simpson, Larry Cristenson, David Wilkerson, David du Plessis, Denis Bennet, Bexter és sok más ismert tanító is. Kb. öt napig tartott. Minden reggel és délután közösségben voltunk egymással és ez sok tapasztalatot jelentett mindegyikőnk számára. Másfél napot azzal töltöttünk, hogy démonokról beszélgettünk, két napot a vízkeresztségről. Mikor az ember ezt a két akadályt sikeresen vette, akkor már előbbre jutott.

De ilyen sok tanítót az Egyesült Államoknak eme távoli sarkába eljuttatni drága volt. Nem volt alap, amiből ezt ki tudták volna fizetni. így a konferencia szervezői azt mondták: „Testvérek, mi nem ígérünk nektek semmit. De megpróbálunk pénzt gyűjteni a költségekre.” E célból szolgálatokat szerveztek a hét minden estéjén, öt prédikáló-központban, Seattle-ben és körülötte. Két-három prédikátor volt egy-egy helyen minden este. A helyek zsúfolásig megteltek. Mielőtt a találkozó elkezdődött volna, az emberek reagálása hatalmas volt. Mikor a csendesség befejeződött, én tovább maradtam Seattle-ben, hogy a hétvégén még szolgáljak Isten gyülekezetében. Így volt még lehetőségem a helyi testvérektől hallani ezekről a szolgálatokról. Minthogy korábban egy seattlei gyülekezet pásztora voltam, sokakat ismertem közülük és tudtam, hogy az igazi véleményüket mondják. A lényege ez volt: emlékezetük szerint, eddig még egyetlen egy találkozónak sem volt ilyen óriási hatása Seattle városára, mint ezeknek. De a komikus ezekben a találkozókban az volt, – emberi oldalát nézve – hogy nem azért szervezték őket, hogy nagy hatással legyenek Seattle városára, hanem hogy a prédikátorok útiköltségét összegyűjtsék.

Hétfőn reggel már repülőgépen ültem. Seattle-ből Atlantába repültem, ahol a következő találkozóimat kellett tartanom. A repülőgép egyike a legjobb elmélkedő helyeknek. Telefonon nem tudnak elérni, senki nem tud zavarni. Csak ülsz a helyeden és elmerülhetsz gondolataidban. Ahogy így ültem, elkezdem magamnak mondani: Nem furcsa ez? Azok a találkozók, amelyek nem arra voltak rendezve, hogy a városra benyomást tegyenek, nagyobb hatást tettek rá, mint azok, amelyeket ezért terveztek.” Abban a pillanatban az Úr elkezdett szólni hozzám – nem hallhatóan, csendesen és nagyon világosan, határozottan, és ezt mondta: „Most mond meg nekem, kivel volt több probléma, Jónással vagy Ninivével? „Egy pillanatig gondolkodtam és válaszoltam: „Uram, mivel Te Jónást egyenesbe hoztad, már nem volt több problémád Ninivével.” S akkor Ő azt mondta: „Amikor Én a prédikátorokat rendbe hozom, már nincs problémám az emberekkel.”

Azért mondtam el ezt a történetet, mert én is prédikátor vagyok. Az Úr nem azt mondta, hogy amikor a többi prédikátort egyenesbe hozom, hanem azt mondta: „amikor a prédikátorokat egyenesbe hozom” Akkor én is benne voltam a többiekkel együtt. Miután Atlantába értem, az Úr továbbfolytatta ezt velem. Találkozóimat egy szállodában tartottam. Két találkozó között pihentem a szobámban az ágyamon és az agyam többé-kevésbé passzív volt. Úgy gondolom, hogy mikor az agyunk nem túl aktív, akkor Isten könnyebben tudja felkelteni a figyelmünket.

Ahogy ott feküdtem az ágyon, szavak sora jött elém, legtöbbjük helységnév. Olyan világosak és olyan élénkek voltak, mintha egy papírra nyomtatták volna a szemem előtt. A következő szavak voltak: Kérith-ből Sareptába, Sareptából Kármelre, Kármelről Hórebre és a Hórebről sok életre. Eléggé ismerem a Bibliát ahhoz, hogy rájöjjek: e szavak Illés pályafutásának vázlatai voltak. A helységnevek pedig az állomáshelyek, ahol az ő szolgálatai voltak. Kérith-ből Sareptába, Sareptából Kármelre, Kármelről a Hórebre – kezdtem betölteni ezeket a részleteket az elmémben. És nagyon világosan láttam, hogy Illés szolgálatának tetőpontja a Kármel hegyen volt.

Ezen a helyen gyűjtötte össze az egész Izraelt. Itt hívott ki 850 hamis prófétát. Itt hívott le tüzet az égből. És itt látta az egész Izrael, amint azok az arcukra esnek és így kiáltanak: „Az ÚR az Isten!” Ha volt valaki ember, – akinek egyéni, személyes diadala volt, akkor az Illés volt a Kármel hegyén. Aztán az Úr mutatta, hogy néhány napon belül Illés menekült Jézabel elől, a varázslónő elől, és kérte Istent, vegye el az életét. Ilyen rövid a Kármel-hegyi diadal.

A következő gondolatom ez volt: Ha Isten meghallgatta volna Illés kérését és elvette volna az életét, Illés úgy halt volna meg, hogy a hivatását nem töltötte volna be és nem lett volna szellemi örököse. Nem lett volna senki, aki befejezze és továbbvigye az ő munkáját. De mikor végül a Hórebhez jutott és Istennel szemtől szembe került, akkor meghallotta Isten tervét. És az nagyon más volt, mint az Illés terve. Isten megkérdezte: „Mit csinálsz itt, Illés?” Azt válaszolta: „Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért!” Aztán elsorolta mindezeket a cselekedeteket és eredményeket. Az Úr azt mondta: „Ezt tudom Illés, de mit csinálsz te itt?” S mikor Illés elmondta az úrnak mindazt, amit tett, az Úr megmondta neki, hogy mit akar, hogy tegyen legközelebb.

„… kend királlyá Hazáélt Szíriában, és Jéhut, a Nimsi fiát kend fel királlyá Izraelben, és Elizeust, az Ábelméhollabeli Sáfát fiát pedig kenjed prófétává magad helyébe.”

Ha elolvassátok még a következő fejezeteket a Királyok könyvében, akkor azt fogjátok látni, hogy ez a három ember, aki Isten és Illés Hóreb-hegyi beszélgetésének a gyümölcse, fejezett be minden munkát, amelyet Isten Illésnek jelölt ki. Nem maradt semmi befejezetlenül. Illés nem fejezhette be saját maga a munkát, de megtalálhatta az ő örököseit és átadhatta azt nekik.

Ahogy ez átvillant az agyamon, rájöttem, hogy Isten nagyon közvetlenül szól hozzám. Megmutatta nekem, hogy két választás van előttem. Egyrészt, hogy továbbmehetek és csinálhatom a saját dolgaimat, továbbfolytatva saját szolgálatomat, használva a hitet és a hatalmat, amelyet Isten adott nekem, addig a mértékig, ameddig én képes vagyok eljutni – és elérhetek valami személyes diadalt. De örökös nélkül fejezem be és nem lesz tartós gyümölcse a szolgálatomnak. De Isten megmutatta a másik lehetőséget is. Ne légy törekvő a magad számára! Ne munkáld a saját szolgálatodat! Ne csináld a saját dolgodat! Fektess be mások életébe! Hagyd, hogy az övék legyen a hitel!

Hagyd, hogy átvegyék, amit Te otthagysz! Engedd, hogy ők sikeresebbek legyenek, mint Te! Bizonyos értelemben mindig sikeres ember voltam. Nem dicsekvésből mondom, de visszatekintve, mikor pl. 12 éves voltam, akkor iskolakapitány, diákvezető, aztán legfiatalabb professzor voltam és így tovább. És ez belevésődött a gondolkodásmódomba, hogy azt várjam, hogy sikeres leszek. De Isten megmutatta nekem, hogy van egy magasabb szintű siker. Hagyd, hogy az a kis gabonamag, amit a kezedben tartasz, beleessen a földbe és elhaljon. Isten majd gondoskodik a következményekről.

És mondom ma nektek, hogy valószínűleg a legszabadabb személy vagyok, mert én hagytam, hogy Isten munkálkodjon és nem érdekel a többi. Nem űzök ki egyetlen démont sem. Ha Isten nem akarja, hogy tegyem, akkor a legkevésbé sem érdekel. Nem érdekel, ha többé nem vezetek egyetlen szemináriumot sem, ha nem írok egy könyvet sem. Ha Isten úgy vezet, hogy eltűnjek a nyilvánosság elől, akkor ez számomra teljesen rendben van, mivel ez az én befektetésem. Ahol befektettem, tudom, hogy jól fog gyümölcsözni. Azt sem tudom, hogy mennyim van, de nem is kell tudnom. De amim van, azt át kell adnom, hogy beessen a földbe. Akarom, hogy beessen. Ennek eredményeként boldog vagyok, valóban szabad vagyok. Tudom, mit jelent szabadon cselekedni; tudom, mit jelent szabadságot prédikálni, de a legjobb dolog szabadnak lenni. Ma elmondhatom teljes őszinteséggel Isten előtt: Szabad vagyok!

7. HAGYNI

Mostanában nagyon megragadott az a szó, hogy „titok”. A Biblia különböző helyeken használja. Pld. Pál az 1 Korintus 2,7-ben:

„…bölcsességet is szólunk … titokként Isten bölcsességét.”

Az új fordításban ezt találom: „Megosztjuk Istennek titkos és elrejtett bölcsességét.” Tehát van Istennek egy titkos bölcsessége, valami, ami a legtöbb ember értelme elől el van rejtve. Erős vágy van bennem, hogy megszerezzem ezt a titkos, mély bölcsességet. Dávid az 51. Zsoltár 8. versében azt mondja:

„íme, Te az igazságban gyönyörködöl, amely a vesékben van, és bensőmben bölcsességre tanítasz engem.”

Angol fordítás szerint: „az elrejtett részben bölcsességre tanítasz engem”. Figyeljétek meg ezt a mondatot: „az elrejtett részben bölcsességre …”

Valószínűleg Pál is erre az elrejtett bölcsességre utal az 1 Korintus 2,7-ben. Bölcsesség, amely el van rejtve titkos helyen. Számomra van valami különleges, vonzó mindebben. A titkos hely, a titkos bölcsesség, a titkos tudomány. De van egy feltétel, amit nekünk teljesítenünk kell. Ha ez a dolog titkos, elrejtett, akkor az nincs szem előtt. Ha tehát mi ezen a titkos helyen akarunk lakozni, ha ezt a titkos bölcsességet akarjuk megtalálni, akkor nekünk magunknak is hajlandónak kell lennünk elrejtettnek lenni! A mi saját személyiségünk, a mi saját hírnevünk, saját égőnk útban van! Nekünk kell ezeket hagyni a földbe esni, hogy meghaljanak! Gondoljatok Jézus életére. Mikor Ő megtestesült, mint ember, akkor 5 kb. 30 évet töltött tökéletes családi körben, három és fél évet nyilvánosan, szolgálatban és majdnem kétezer évet közbenjárásban.

El vagytok készülve ezekre az arányokra? Akartok igazi hathatósságot?

Azok az emberek, akik Isten számára irányítják a világot, azok a közbenjárók. S közülük a legtöbbet egyáltalán nem ismertek nyilvánosan. Hajlandók vagytok az ismertségtől elbúcsúzni? Hol volt Jézusnak a világ számára az utolsó nyilvános megjelenése? A kereszten! S azután, mikor újra megjelent a Földön, hogyan jelent meg? Tanítványainak a szolgálatában! Beesett a földbe, eltemették, feltámadott és kijött a gyümölcs. Hajlandók vagytok ezt megtenni? Én hajlandó vagyok ezt megtenni? Vagy ragaszkodtok, az Izsákotokhoz?

Istenem, Te adtad nekem, Te azt mondod, az enyém.

Isten azt mondja: „Add vissza! Tedd az oltárra! Vedd a kést! Ha ideadod nekem – az én utamon és az én időmben megáldom azt, mikor megfelel az nekem. Megsokasítom sokkal inkább, mint ahogy azt képes vagy érteni.”

Évekkel ezelőtt azt mondtam az Úrnak, hogy többé nem akarok vallásos tanulmányokat prédikálni – ha lehetne – hanem mikor prédikálok valamiről, az embereknek alkalmat adnék azt megtenni, annak az igazságnak alapján, amelyet prédikáltam. Ma úgy érzem, tartozok Nektek azzal, hogy így tegyek. Nem akarok nyomást gyakorolni senkire, de úgy hiszem, hogy ebben a gyülekezetben nem kevesen lehetnek azok, akik ragaszkodnak az Izsákjukhoz. Ez az enyém, Istenem! Én építettem, én alapoztam. A Te Izsákod talán szó szerint egy gyermek, akihez Te ragaszkodsz. Isten azt mondja: „Elengednéd? Ideadnád nekem?” Vagy lehet, hogy amiről beszélek, az a Te életedben egy ajándék, egy szolgálat, egy különleges helyzet. Ha ma Isten valóban szólt a szívedhez – e csak ebben az esetben – alkalmat szeretnék adni Neked, hogy elhozd az Izsákodat és az oltárra tedd.

Mikor minden kényszer nélkül meghajlunk imában – ha Isten szól a szívedhez – felállnál-e és előrejönnél-e, letérdelnél-e és Istennek adnád-e az Izsákodat? Istenem! Biztosan vannak olyanok, akik boldogtalanok, idegesek, feszültek, mert ők hangoztatják saját akaratukat és igényüket, amelyet Te adtál nekik. Ez lehet egy szolgálat, egy ajándék vagy egy helyzet. Lehet egy személy is.

Uram!

A Te Szent Szellemed által adj kegyelmet ezeknek az embereknek, hogy elengedjék ezt és hogy ezt az Izsákot elhozzák és átadják neked, és hogy bízzanak Benned a következményeket illetően!

A Jézus nevében!

Ámen

Derek Prince: A varázslás

Az angol nyelv általában három szót használ a sátáni erők különböző megnyilvánulásainak leírására: varázslás, jövendőmondás és boszorkányság.

A varázslás alapvetően az uralkodás ereje.

Az az erő, amely rabul ejt, amely ellenőrzés alatt tart, s személyes uralkodáson keresztül valósul meg.

S hadd mondjam meg rögtön az elején, hogy soha nem Isten akarata, hogy egy személy elnyomja a másikat. Minden ilyen esetben a mögötte lévő erő gonosz! Soha nem Isten akarata, hogy a férj uralkodjék a feleségén, a feleség a férjén, a szülők a gyermekeken vagy a szolgáló testvérek a gyülekezeten. Ahányszor ez megtörténik, a mögötte lévő erő mindig gonosz! Nagyon gyakran valóságos varázslás. Nincs mód ezúttal különösebb részletezésre, de a szellemi egészen más, mint a lelki.

A (hús)testi vagy lelki ember nem tudja felfogni Isten Szellemének dolgait.

„Ha pedig keserű irigység és viszály van szívetekben, nehogy dicsekedjetek és hazudjatok az igazság ellen, ez nem fölülről jövő bölcsesség, hanem földi, lélekből fakadó démoni”. Jakab 3,14-15.

Tehát ez „lecsúszás” a földi szintre, majd onnan a lelki szintre, végül az utolsó fokozat: a démoni. S amikor valaki elhatározza, hogy a saját akaraterejével rávesz egy másik embert valamire, akkor lelki erőt használ, s ezzel könnyen megnyitja magát a démoni erőknek. Azt kell mondanom, hogy sok ima lelki. Az ima nem eszköze annak, hogy rávegyük Istent arra, amit akarunk. Amely ima ilyen alapra épül, az lelki. Annak sem eszköze az ima, hogy másokkal végeztessük el azt, amire vágyunk. A motiváció ebben az esetben is lelki, vagyis ezek olyan imák, amelyekben nincs Isten Szellemének a vezetése. Ellenkezőleg, lenyomó erő van bennük: lelki, földi, ördögi. Amikor egy személy (rendszerint nő) szellemi helyett csak lelki, és elhatározza, hogy másokat a maga uralkodása alá von, akkor varázsol. Kétféle varázsló van: az egyik tudja, hogy az, és az is akar lenni; ő a Sátán erejét használja. Sok ilyet láttam Új-Zélandon (néhányan meg is szabadultak). A másik bizonyos szempontból veszélyesebb, mert ő maga sem tudja, hogy varázsló, s nem tudják róla mások sem. A múltkoriban valaki megkérdezte tőlem: „Vannak-e pünkösdi varázslónők?” „Igen – válaszoltam neki –, sőt vannak karizmatikus varázslónők is. Mi a különbség? Az, hogy a pünkösdi varázslónők a pünkösdi gyülekezetekben próbálják irányítani a pásztort és a gyülekezetet, a karizmatikus varázslónők, pedig otthoni imakörökben uralkodnak, és általában a férjük is ott van.” Néhány pillanatig hallgatott, majd azt mondta: „Akkor most már tudom, hogy az a személy, aki nálunk van, karizmatikus varázslónő.”

Ez talán furcsának tűnik, de én a legalapvetőbb élményről beszélek, amit megtapasztaltam. Néhány példát is elmondok. Egyszer egy összejövetelen tartottam előadást, és Isten megnyitotta a szememet egy olyan dologban, amiről nem prédikáltam még. Arról kezdtem el beszélni, hogy mennyi asszony uralkodik a férjén, a családján – tulajdonképpen akaratán kívül. Megpróbál mindenkit az uralma alá

hajtani. Rámutattam, hogy az ilyen otthonokban a férfi nem tudja elfoglalni azt a helyét, amit Istentől kapott. Lehet sikeres az üzleti életben, a munkahelyén, de soha nem lesz teljesen kifejlett szellemi ember, mégpedig azért nem, mert állandó nyomás alatt él otthon, s ez a feleségétől jön. A benne lévő varázslástól. Rámutattam, hogy ez általában lázadást okoz a gyermekekben, s széttöri az otthont.

A varázslás a világon az első számú romboló erő

Az Egyesült Államokban több ilyen varázslás történik, mint bárhol a világon. Itt a válások és a szétesett családok száma egyenes arányban van a varázslás erejével. Ennek a tanításnak a végén egy nő, akit ismertem, akinek férje és gyermekei vannak, és mindnyájan Szent Szellemmel betöltekezett keresztények, odajött hozzám, és azt mondta: „Most láttam meg először, mi van bennem! Prince testvér, engem írtál le! Én pünkösdi varázslónő vagyok. Imádkoznál értem? Az egész családom meg van keresztelkedve Szent Szellemmel, de nincs békesség az otthonunkban.” Elkezdtem imádkozni érte, s elcsodálkoztam a sátáni erők megnyilvánulásán ebben az asszonyban. A kezét a hátgerincére tette, valami fájdalom volt ott, ami nem akarta elhagyni a testét. Dicsőség az Úrnak, hogy a végén mégis megszabadult! Ekkor Isten megnyitotta a szememet. Említhetek egy másik példát is. Körülbelül öt évvel ezelőtt egy barátom, aki evangélista, segítségért fordult hozzám, s beszélgetésre kért. Először ebédeltünk, aztán felmentünk a szállodai szobájába, ahol elmesélte családja és saját szellemi problémáit. Majd kérte a véleményemet. „Testvérem – mondtam –, csak egy információ–forrásom van, a Biblia, s ha ez nem megbízható, akkor az egész diagnózisom sem az. De amit elmondtál, abból azt látom, hogy édesanyád varázslónő.” „Ezt mondja a feleségem is! Az anyja jó pünkösdi hívő, egy gyülekezet tagja, szólt nyelveken. Imádkoznál értem?” „Igen” – feleltem. Rátettem a kezemet, és imádkoztam. Körülbelül húsz percen keresztül valami nyúlós anyagot öklendezett ki magából. Mikor befejeződött, megjegyezte: „Ez nagyon furcsa és figyelemre méltó. Ebédre csirkét ettem, de ami eltávozott belőlem, az egészen más dolog. És nem a gyomromból jött.” Majd arról kérdezett: mit tegyenek a lányukkal, aki teljesen ellenőrizhetetlen és nevelhetetlen. Esténként eljár otthonról, csavarog, férfiakkal ismerkedik, és így tovább. „Azt tanácsolom, hogy böjtölj és imádkozz! S amikor igazán érzed Isten erejét, akkor fogj egy ruhadarabot, amit a lányod a leggyakrabban hord, tedd rá a kezedet és dorgáld meg a Sátáni erőt.” Egy évvel később találkoztunk.

„Hogy van a lányod?” – kérdeztem tőle. „Megtettem, amit tanácsoltál, mondta boldogan. Imádkoztam és böjtöltem, s aztán volt egy ruhadarab, amit a lányom nagyon szeretett hordani, rátettem a kezemet, és megdorgáltam az ellenséget. Később felvette, és – hogy most egy kicsit rövidebbre fogjam – nagyon rendes, jóravaló lány lett, minden tantárgyból jeles az eredménye.” „De nem ez az egésznek a vége – folytatta –, mert egy nap eljött hozzánk anyám, és olyasmit tett, amit aligha lehetett elvárni tőle: a feleségemnek akart segíteni mosni. S akár hiszed, akár nem, amióta anyám kimosta a többi között ezt a ruhadarabot is, már ő sem volt ugyanaz a személy.” Néhány részlettel egészíteném ki ezt a történetet, hogy érthetőbb legyen. Ismerősöm anyja pünkösdi varázslónő volt, s az ő hatása alatt csaknem tönkrement az egész család. Nagyon gyakori, hogy az ilyen nőnek van egy kedvenc unokája, aki varázslásának tárgya lesz. S ez sajnos szörnyű a gyermek számára. A teljes evangéliumi üzletemberek egyik találkozóján St. Luisban volt egy dél-kaliforniai család: apa, anya, vő, leány és a kisfiuk. Valójában az volt a céljuk, hogy összehozzanak a vővel, mert sok problémája volt a feleségével is. Ahogy ott ültem, és hallgattam őt, megláttam: az anyós (annak látszatával, hogy ő szellemi) az egész családot uralta. S azok a családtagok, akik nem tudtak kikerülni a befolyása alól, tönkrementek. A lányának sajnos a legkisebb képessége sem volt meg arra, hogy kiszabadítsa magát az anyja uralma alól, az unokát pedig nehezen nevelhetőnek minősítették. Mindezek mögött tehát az anya, illetve a nagyanya konok, uralkodó befolyása volt. Ezt az asszonynak nagyon őszintén meg is mondtam: „Varázslónő vagy. Nem vetted észre, s tönkretetted a családodat, az otthonodat.” A férje nagyon sikeres üzletember volt, de két helyen kudarcot vallott: otthon és a gyülekezetben. Mert a felesége befolyása nem engedte ezt az embert, hogy kibontakozzon szellemileg.

A fiatal pár elfogadta, amit mondtam, a férj is. Az egyedüli, aki – amikor közöltem vele is ezt a tényt – fel volt háborodva, a nagymama volt. Végül a fiatalok megkérdezték tőlem: „Úgy gondolod, jó lenne, ha külön élnénk tőle, és kikerülnénk a befolyása alól?” „Meggyőződésem, hogy ezt kell tennetek! Az Ige azt mondja, hogy az ember elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez. Ha két fiatal összeházasodik, a szülőnek semmiféle beleszólása nincs már azok életébe.” Így aztán a szülők egyedül tértek haza, a fiatal pár is külön utazott el. Nagyon figyelemre méltó, amit ez a fiatalember egy évvel később nekem levélben írt (én addigra már el is felejtettem az egészet). Vázlatosan ismertette, mi történt velük az óta, amióta egyedül élnek. Minden dologban jobbra fordult a család sorsa. A kisfiút nem sorolják már a problémás gyerekek közé, a fiatal anya érett, erős bizonyságtevő, szellemi keresztény lett, ő – a férj – pedig szolgálatot kezdett el az Úrban, és megalapozta magát abban. S mindez kilenc hónap alatt történt, miután megszabadultak a rossz befolyástól. Nagyon sok hasonló eset van az Egyesül Államokban. Egyiket a másik után hallom, s tudom, hogy az ilyen családban élő férfi sosem lehet azzá, amire Isten kirendelte: sem az otthonában, sem Isten gyülekezetében. Lehet sikeres bármilyen területen, de otthon nem tudja magát megértetni, sem azt megérteni, hogy miért van elnyomva, és miért képtelen fejlődni. Személyes meggyőződésem, hogy ez ma a legfenyegetőbb probléma az Egyesült Államokban. S azt hiszem, hogy ennek a problémának a megoldása lenne a legnagyobb forradalom is.

Az USA alapvetően nők által irányított nemzet (Magyarország is! – megj.)

Sokfelé utaztam, de sehol máshol nem tapasztaltam a nők ilyen nagymértékű uralkodását. A nemzeti tőke 80%–a a nők kezében van, és a gyülekezetekben 10:1 az aktívan tevékenykedő nők–férfiak aránya. A gyülekezet és az otthon, a két fő szellemi terület, legnagyobb részt a nők kezében van. Nem mondom, hogy ezek az asszonyok valamennyien varázslónők, de állítom, hogy ebben a nemzetben a varázslás ereje a férfiakat lent tartja, a nőket pedig olyan helyzetbe emeli, amelyhez nincs meg a képességük, és amelyre Isten nem rendelte őket. Ezen felül azt is hiszem, hogy a varázslás a legelső politikai, nemzeti veszély. Én csak látogatóként költöztem az USA–ba – és megköszönöm az állampolgárságot! – nincs személyes közöm az amerikai történelemhez, de a legutóbbi időben megismertem annak néhány részletét, s úgy látom, hogy két nagy áramlat alakítja. Az egyik Isten igazsága, olyan mértékben, ahogyan Izráelen kívül egyetlen nemzetet sem befolyásolt. A másik a Sátán ellentámadása. Ez a kettő egymással harcban áll. S a nemzet sorsát az határozza meg, hogy e két ellentmondásos erő harcának mi lesz a kimenetele. Minden amerikai tudja, hogy 1850. óta az elnökök közül sokan nagyon furcsa és tragikus körülmények között haltak meg. Az első Abraham Lincoln volt. Nagyon csodálom őt, és tudom, hogy keresztény volt. Egyik könyvemben – melynek címe „Történelemformálás ima és böjt által” – írtam Abraham Lincolnról, aki az egész nemzetet imára és böjtre hívta fel, s kiáltványában csodálatraméltóan írt például arról, hogy egyedül az a nemzet sikeres, amelynek Isten az Ura. Ugyanebben a könyvben több olyan vezető, orvos, ügyvéd példáját is említettem, akik a „megalázkodás napjaiban” imádkoztak és böjtöltek a nemzetért. (Washington is olyan személy volt, aki hitt az ima és a böjt erejében. Voltak időszakok, például 1773–ban is, amikor napokat töltött imában és böjtben.) De Abraham Lincoln felesége mélyen belemerült az okkultizmusba, rávette férjét, hogy engedélyezze szeánszok rendezését a Fehér Házban. Lincoln ugyan nem vett részt aktívan ezekben, de jelen volt. Mélységes meggyőződésem, hogy ennek rendkívüli kihatásai voltak az akkori amerikai történelemre, és annak további alakulására. Ezzel átok alá került a Fehér Ház, s a mai napig átok alatt van. Valószínűleg a keresztények rendkívüli imájára van szükség ahhoz, hogy ez az átok megtörjön. Ami keveset tudok az USA történelméről, annak alapján úgy látom, hogy hatalmas konfliktus van a két erő között: a világosság és a sötétség erői között. Lezárva ezt a részt, szeretnék nektek röviden képet adni a varázslásról magából az Igéből.

Az Újszövetségből

„Fülöp Szamária városába ment alá, és azoknak hirdette a Krisztust. A tömeg egy indulattal figyelt azokra a dolgokra, melyeket Fülöp mondott, hallgatták szavát, és szemlélték a jeleket, melyeket tett. Sokakból, akikben tisztátalan szellemek voltak, azok hangos kiáltással mentek ki, sok szélütött és sánta meggyógyult.” Ap. csel. 8,5-7

Álljunk meg itt egy pillanatra! Egy kis kommentárt fűzök hozzá azok számára, akik kételkednek. Don Basham pünkösdi prédikátor barátom és én elmentünk valahová (nem az USA-ban), ahol egyik este Don Basham vezette a szabadító szolgálatot. Nos, egy pünkösdi barátunk nagyon felháborodott, és megkérdezte, hol szerepel az Újszövetségben ilyen fajta szolgálat? Don Basham – nagyon finom és szelíd ember – azt mondta neki: „Hát mi van leírva az Apostolok Cselekedetei 8–ban? A tisztátalan szellemek nagy hangon kiáltva kimentek, a sánták és a bénák meggyógyultak… Itt is pontosan ez történt.” Kedves pünkösdi testvérünket nem elégítette ki a válasz, és tovább háborgott. A terem végében azonban ült egy anglikán teológiai rektor, aki az összejövetel után odajött hozzánk, s azt mondta a pünkösdi prédikátorról: „Hát nem furcsa, hogy itt a szeme előtt történik, és mégsem hiszi?!” Elcsodálkoztam, hogy ez a rektor jobban megértette a történteket, mint a pünkösdi prédikátor, aki bizonyára csak az olyan típusú istentiszteletet tartja igeinek, amilyet ő ismer. Himnusz, bevezetés, bizonyságtevés, üzenet stb. és befejezésül egy áldásmondás. Jól elfogadott menetrend. Azt gondoltam magamban: „Vajon hol van az Újszövetségben ilyenféle istentisztelet?” Válaszom az, hogy sehol! Ezzel nem azt mondom, hogy ez rossz, mindössze azt, hogy nevetséges erőltetni, mint az istentisztelet egyetlen lehetséges módját. De sajnos így van ez sok helyen. Ne ragaszkodjunk ahhoz, hogy ez az egyedüli, elfogadható istentiszteleti forma. De térjünk vissza Filephez.

„Úgyhogy nagy öröm támadt abban a városban. Egy Simon nevű férfi már korábban ott tartózkodott a városban, s mint mágus, varázslást folytatott, annyira, hogy a samáriai nemzet magán kívül volt a csodálattól. Simon magát valami nagynak mondotta” ApCsel 8,8-9

Biztos jele a Sátán szolgájának az, hogy magát nagy személynek állítja. Az egész város az uralma alá került a varázslás ereje által, s mindaddig a kötelékében volt, amíg nem jött Filep, és nem prédikálta Krisztust, s nem vezette a szabadítás szolgálatát. S miért volt ilyen hatalmas megnyilvánulása a jeleknek? Mert a varázslás ereje is olyan nagy volt. Minden esetben, amikor a varázslás ereje nagy, a szabadító szolgálat alatt hatalmas megnyilvánulások kísérik az Isten királysága s a Sátán királysága közötti erők ütközetét.

Nyolc évig voltam Afrikában, Indiában születtem, s jártam Új-Zélandon és Ausztráliában is. Sokfelé utaztam, s nem ismerek egyetlen helyet sem a világon, ahol nagyobb lenne a varázslás ereje, mint az Egyesült Államokban. Afrikában sokkal kisebb mértékű. Ezért nagyon fontos a szabadítás szolgálata, de emiatt van nagy konfliktus is, amikor a szabadulás megtörténik, úgy, mint Samáriában. S olvashatjuk Simonról, hogy amikor látta Isten erejét így megnyilatkozni, akkor azt mondta, hogy ő is akar abból, és azt fogja követni. Hitt és megkeresztelkedett. Majd jött Péter és János, az emberek megkapták a Szent Szellemet. S amikor Simon látta, hogy az apostolok kézrátétele által adatik a Szent Szellem, pénzt ajánlott fel az apostoloknak, mondván: adjátok nekem az erőt. Látnunk kell, ha Simon a mai modern gyülekezetekben lenne, akkor 10 centet sem ajánlana föl. Természetesen rosszul számított, de volt ott valami, ami pénzt ért volna a számára az ő gondolkodásmódja szerint. S vegyük észre, amit Péter mondott neki:

„Péter azonban ezt mondta neki: “Vesszen el ezüstöd veled együtt azért, hogy azt gondoltad, hogy az Isten ajándékát pénzen meg lehet szerezni. Nincs neked részed, sem örök juttatásod ebben a dologban, hiszen szíved nem egyenes az Istennel szemben.” Ap.Csel.8,20-24.

Ez az ember megkeresztelkedett, hitt, s mégsem volt igaz a szíve Isten előtt! Péter így folytatta:

„Térj hát más felismerésre, fordulj el ettől a gonoszságtól, és könyörögj az Úrhoz, hátha elengedi majd neked szíved gonosz szándékát. Mert úgy látom, hogy keserű epébe és a hamisság bilincsébe jutottál bele.” “Könyörögjetek értem az Úrhoz – szólt erre Simon –, hogy abból, amit mondottatok, semmi rám ne szálljon.”

Tudjátok miért tipikus? Mert aki mélyen benne van az okkultizmusban, annak nagyon nehéz az igazi, teljes megfordulás, megtérés. Továbbra is a romlott, régi úton akar haladni, s nem érzi a bűnbánat igazi jelentőségét. Ezért mondta Simon mágus: ti imádkozzatok! Sokszor mondják nekem az emberek: Prince testvér, imádkozz a szabadulásomért! Nem azt mondom, hogy akik okkultizmussal foglalkoztak, azok nem szabadulhatnak meg, de sokszor nagyon nehéz mindazoknak a dolgoknak a teljes megtagadása, amiben benne voltak. Ezek után olvassuk el az ApCsel 13–at. Pál és Barnabás első missziós útjukon vannak.

„Mikor az egész sziget bejárása után Páfuszba érkeztek, egy emberre bukkantak ott, aki mágus, hamis próféta volt, s neve Bárjézu volt. Ez a férfi egy mély belátású férfiúnak, Szergiusz Paulusz helytartónak udvarában tartózkodott, ki Barnabást és Sault magához hívatta, és azon volt, hogy Isten igéjét hallgathassa.” Ap.Csel.13,6-12

Az okkultizmus híveinek jellemzője az is, hogy igyekeznek közelebb jutni a politikai hatalomhoz és tekintélyhez, így gyakorolva saját hatalmukat. Nos:

„Elimász, a mágus azonban ellenállt nekik – így értelmezik tudniillik a nevét –, és igyekezett a helytartót a hittől elfordítani.”

Figyeljétek meg! Az okkultizmus mindig azt igyekszik megakadályozni, hogy az igazság prédikáltassék. Igyekszik hátráltatni azt, és elfordítani az embereket az igazságtól. Nagyon sokan jönnek, és azt mondják: „Prince testvér, nem tudom mi az oka, de nem vagyok képes olvasni a Bibliát. Valahányszor leülök, mintha jönne valami, és attól kezdve nem értem meg az Igét.” Ilyenkor a háttér majdnem kivétel nélkül az okkultizmussal kapcsolatos. Don Basham könyvében, amelynek a címe: „Szabadíts meg a gonosztól”, van egy történet egy személyről. Mind a ketten szolgáltunk feléje, mert fokozatos volt a szabadulása. Vasárnapi iskolákban is prédikált, de igazán mégsem tudta olvasni a Bibliát; évekig nem tudta élvezni. Egy nap Don Basham egy szállodában prédikált, s a szolgálat közepén valami olyan történt ennek az asszonynak az elméjében, mint egy villanás, s azt mondta: „Asztaltáncoltatás, asztaltáncoltatás…” Nem tudott a helyén maradni. Felkelt, kirohant a mosdóba, és kihányt valamit, ami már majdnem megfojtotta. Abban a pillanatban szabadult meg az asztaltáncoltatás kötelékéből, amelybe még az édesapja (!!!!) vitte bele. Attól kezdve már könnyen tudta szeretni a férjét, gyermekeit, tudott örvendezni a megváltásban, s tudta élvezni a Bibliát is. Az akadályt elmozdították. Az okkultizmus mindig akadályt állít a keresztény élet élvezésébe. Például az emberek együtt vannak, imádják Istent, s mikor már majdnem megérintik őt, hirtelen valami korlát keletkezik. Sokan mások is úgy vélekednek, hogy ez az okkultizmussal van összefüggésben. Emlékszem egy katolikus hátterű emberre. Egyszer odajött hozzám (tanult, művelt személy), beszélgettem vele, s megkérdeztem: „Meg vagy keresztelve Szent Szellemmel” „Igen, de…” Már tudom, mit jelent ez. Az „igen, de…” azt jelenti, hogy nem szól nyelveken. „Szeretnéd, hogy szólj nyelveken?” – kérdeztem. „Igen – válaszolta –, de valahogyan nem tudom megtenni.” „Nem voltál jósnőnél?” – faggattam tovább. „De voltam, 15 éves koromban, de az csak tréfa volt! Nem gondoltam komolyan.” „De mégis elmentél – mondtam. S megtagadtad már?” „Nyíltan nem.” Akkor elmondattam vele a megtagadás imáját, s a végén, ahogy elválasztotta magát ettől a bűntől, rátettem a kezemet és ő folyékonyan beszélni kezdett egy ismeretlen nyelven. Az akadályt elmozdítottuk. Ilyen sötét, láthatatlan erők hátráltatják sok ember életében a Biblia tanulmányozását, az imaéletet és még sok mindent. Elimás az evangélium prédikátorai és a hatalmat gyakorló tiszttartó közé állt. Dicsőség Istennek azért, ami történt:

„Saul erre, aki Pál is, Szent Szellemmel megtelve, rászögezte szemét” – vegyétek észre a Szent Szellem hűségét, ahogy a konfliktus pillanatában feltöltötte Pált erővel a helyzet megoldásához! – azt mondta a mágusnak, annak az okkultista hamis prófétának (s most figyeljétek meg Isten Igéjének nyelvezetét, mennyire erős!):

„és így szólt: Óh, te mindenfajta ármánnyal és minden könnyelműséggel megtöltött ember, a vádlónak fia, mindenféle igazságosságnak ellensége…”

Nagyon erőteljes nyelv, de igaz minden ilyen személyre. Tele vannak álnoksággal és minden gonoszsággal, az ördög gyermekei, és minden igazságnak ellenségei. Én nem szeretnék ebbe a kategóriába tartozni! Ezután azt mondja Pál:

„nem hagyod abba, hogy az Úr egyenes útjait elforgasd? Lásd, most rád súlyosodik az Úr keze: Vak leszel, és egy ideig nem látod a napot.” Azonnal köd és sötétség borult reá, és keringve vezetőket keresett. Ekkor a helytartó, mert látta, hogy mi történt, hitt, megdöbbentette őt az Úrnak tanítása.”

Tehát a tiszttartó elcsodálkozva hitt a páli tanításoknak. Ilyen körülmények között más is hitt volna! Szükség van sok ilyen tanításra! Pál és Silás Filippiben csatlakozott a nők imacsoportjához, s a Sátán itt is tett valamit.

„De történt, hogy amikor éppen az imádkozásra mentünk, egy fiatal rabszolgálóval találkoztunk, akiben jós szellem volt, ki jósolgatásával nagy nyereséget szerzett gazdáinak.” Ap.Csel.16,16

Don Bashamnak nagyon jó üzenete van erről, ezt szeretném elmondani. Az Újszövetség görög szövege szerint a python szelleme volt benne. A python óriáskígyót jelent, ami nem méreggel öli meg áldozatát, hanem köréje csavarodik, és összeroppantja a testét. A rabszolgalányban ez a pythonszellem volt, azaz a jövendőmondás szelleme. S ha abban a városban az emberek elvesztettek valamit, az a lány megmondta, hogy hol van. A Sátánnak van természetfölötti ismerete, s azt ő elérhetővé teszi szolgáinak. Néha ezek a jövendőmondások be is következnek. Egy történetet el is mondok erről, amiből az a tanulság, hogy amikor elmész egy jövendőmondóhoz, akkor – akár tudod ezt, akár nem –, a Sátán szolgájához mész segítségért (holott segítséget csak Istentől szabad kérni!). S mihelyt ezt megteszed, valójában a Sátánt teszed isteneddé a jövendőmondó személyében, s ha elhiszed, amit mond, akkor aláveted magad a Sátán végzésének az életedre vonatkozóan. S ilyenkor a Sátánnak hatalma lesz fölötted.

Egyszer magánúton voltam Chicagóban, s egy nő jött oda hozzám. Azt kérdezte, hogy imádkoznék-e érte szabadulásért. Ránéztem, s azt feleltem: „Nem imádkozom érted, mert médium vagy.” Elment, de később visszajött, s azt mondta, hogy megbánta, s kérte, hogy imádkozzam érte. Láttam, hogy valóban megtért, nem akartam hát visszautasítani, s elkezdtem imádkozni érte. Néhány szellem látszólag elhagyta. Egy kicsit elfáradtam, s az oltárra támaszkodtam. A nő ott állt mellettem, s amikor lehajoltam, ő rám nézett, és azt mondta: „Látlak egy kocsiban, ami nekiment egy fának.” Dicsőség Istennek, hogy éber voltam. Ez a Sátán terve volt számomra. Gyorsan kimondtam: „Te jövendőmondó szellem, ezt elutasítom, nem fogadom el, és nem leszek egyetlen kocsiban sem, amely nekimegy a fának. Jézus Nevében!” De ha azt mondtam volna „Jaj…”, akkor azonnal alárendeltem volna magamat a Sátán végzésének, amit az életemben el akart érni. Tudok egy másik esetről is, egy orvos feleségéről. Szabadulásért jött. Akkor is Chicagóban voltam. A hölgy az a típus volt, akire ha az ember ránéz, azonnal azt kérdezi: „Teljesen megszabadultam?” Ezt nem nekem kell tudni – volt a válaszom. „Teljesen megszabadultam?” – kérdezte ő újból. „Hát egyébként nem vagyok egészen biztos, hogy megszabadultál.” Aztán visszajött harmadszor is. Akkor azt mondtam: „ha azt akarod, hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy szabad vagy.” „Miért nem?” – érdeklődött. „Érzem, hogy valahol tilos területre léptél. Kapcsolatod volt a Sátán valamiféle képviselőjével.” Nagyon fölháborodott. Elment a barátaihoz, azokhoz, akik elhozták az összejövetelre, s panaszkodott nekik: „Prince testvér nem akart nekem segíteni”. A házaspár azonban azt tanácsolta neki: „Hát miért nem imádkozol, és kéred Istent, hogy mutassa meg, vajon igazat mondott-e?” Másnap reggel letérdelt egyedül a lakásban, és fohászkodott: „Istenem, ha valóban igaz, hogy én átléptem tilos területre, akkor kérlek, mutasd meg!” Abban a pillanatban eszébe jutott, hogy mielőtt megtért volna, egy bizonyos hagyományos metodista gyülekezet tagja volt. S egyszer egy úgynevezett „szellemi” beállítottságú nő odament hozzá: „Hadd nézzem meg a tenyeredet! Jövendölök neked.” S ő alárendelte magát az illetőnek, s meghallgatta: „Te halott gyermeket fogsz szülni.” Ő el is hitte, és később valóban halva született a gyermeke; a nyaka köré csavarodott a köldökzsinór, de úgy, hogy az orvos, aki segédkezett a szülésnél, azt mondta, hogy ő még nem látott ilyen furcsa esetet. Amikor imádkozott a lakásban, ez mind újra eszébe jutott, s rájött, hogy valóban átlépett tiltott területre, amikor hagyta, hogy az a valaki jövendőt mondjon neki, s hogy a Sátán terve megvalósuljon az életében. Igen, alárendelte magát a Sátánnak. S amikor megtagadta ezt, és elutasította magától, akkor rendkívül erős fizikai jelenség kíséretében hirtelen megszabadult. A jövendőmondás természetfölötti (de nem isteni!) kijelentésen alapszik. Konkrét formái: az álomfejtés, a tenyérjóslás, az asztaltáncoltatás és még sok más is. A boszorkányság tárgyakon – fétisek, amulettek, karkötők stb. – keresztül működik, amelyek fizikai hatásokat és egyéb rossz dolgokat eredményeznek az érintett személyekben. Az emberek nagyon sokszor – anélkül, hogy arról tudnának – sátáni eredetű tárgyat birtokolnak, és azok hatása alá kerülnek. Hadd illusztráljam ezt egy példával: néhány éve egy barátom egy szállodában tartott összejövetelen szolgált embereknek. Isten erejével űzte ki a gonosz szellemeket. Volt ott egy fiatalember is a sorban. Amikor a szolgáló testvér eléje ért, észrevette, hogy az egyik lábát nem tudja behajlítani, ugyanakkor azt is észrevette, hogy a fiatalembernek van egy karkötője. Megkérdezte, honnan kapta, ő azt válaszolta, hogy egy barátjától. „Van valami különleges jelentősége ennek a karkötőnek?” „Nincs, egyáltalán nincs.” „S a barátod számára?” „Nem tudom.” „Nem jelképezett ez valamiféle lázadást a barátod részéről?” „De igen.” „Levennéd ezt a karkötőt?” A fiatalember levette, s abban a pillanatban, minden ima nélkül rendbejött a lába. A Sátán megkötözte őt azon a tárgyon keresztül. A gonosz erők zenén, sőt táncokon keresztül is működhetnek. Nagyon sok zenét sátáni, természetfölötti erők irányítanak, gonosz szellemek energizálnak. Láttam szabadulásokat ilyenekből.

De térjünk vissza az Igéhez. Itt van ez a lány a jövendőmondás szellemével. Jövendőmondó démon volt benne – s ő Pált és Silást követte, és azt kiáltozta, hogy ezek az emberek a Magasságos Istennek a szolgái, kik néktek az üdvösség útját hirdetik. Két dolgot jegyezzetek meg. Az első: minden szó, amit mondott, igaz volt. A második: ő volt a legelső személy Filippiben, aki ezt felismerte. S ezt egy gonosz szellem hatása alatt mondta. Megkérdezheti valaki naivan: „De hiszen igazat mondott!?” Sosem szabad elfelejtenünk, hogy a Sátán keveri az igazságot a hazugsággal. Ha csak hazugságot mondana, senki nem hinne neki. De mond mindig egy morzsányit az igazságból, és azt körülkeríti hazugsággal. Pált és Silást pedig sok napon át zaklatta ez a lány, mert követte őket. Egyesek azt mondják, hogy hívő volt, mások szerint nem volt az. Aztán a Szent Szellem megmutatta Pálnak, hogy mit tegyen: Pál megfordult, és nem a lányhoz beszélt, hanem a jövendőmondás szelleméhez a lányban, és azt mondta: „A Jézus Krisztus nevében parancsolom neked, hogy menj ki belőle! S kiment belőle abban az órában”, s ezzel elvesztette azt a képességét, hogy jövendőt mondjon. A gazdái pedig megharagudtak, mert ez nekik sok pénzt hozott, s Pált és Silást megverették, s börtönbe csukatták.

Don Basham üzenete erről így folytatódik: Ott ülnek a börtönben, és Silás körülbelül azt mondhatta volna Pálnak: „Látod, Pál, ha nem csináltál volna szabadító szolgálatot, most minden rendben lenne.” Gondoljátok meg, hogy van ebben igazság. Ha arra gondolok, hogy egy rabszolgalány elvesztette a jövendőmondás képességét, s emiatt egy egész város felzendült – fantasztikus! Ebben több volt, mint természetes lázadás. E mögött a lány mögött ott volt a sötétség egész birodalma. S Pál ezt kihívta, s erre a sötétség egész birodalma ellene mozdult. Nagyon mély igazság van ebben!

„Az Isten Pál kezén át hatalmának nem mindennapi jeleit is adta… (hála az Úrnak a közönséges csodákért is! Hiszem ugyanakkor, hogy ma is vannak nem közönséges csodák!)…úgyhogy az elerőtlenültek Pál testéről a keszkenőket és a kötényeket is elvitték, mire elhagyták őket a betegségek, a rossz szellemek is kimentek belőlük.” Ap.Csel.19,11-12

Látnunk kell, hogy a gonosz szellemek és a betegségek nagyon közel állnak egymáshoz! Sokszor a gyógyulás csak akkor következhet be, ha szabadulás is van a betegség szellemétől. Vannak ördögűzők – magukat így nevezik –, akik azt mondják, hogy képesek megszabadítani másokat a gonosz szellemektől. Sok efféle van az egész világon. A zsidók is űzték a gonosz szellemeket, a muzulmánok is. Például a muzulmánoknál ennek egyik módja az, hogy forró vasat tesznek a beteg testrészre, azt gondolva, hogy ezzel a gonosz szellemek eltávoznak. Láttam embereken súlyos sebeket, mert az ördögűzők össze–vissza égették, de ez nem hozott szabadulást számukra. Azt mégis jelzi, hogy minden pogány nép tudja, hogy igenis léteznek gonosz szellemek. Csak azt nem tudják, hogyan kell tőlük megszabadulni.

„Még a szerte csatangoló zsidó ördögűzők közül is némelyek elkezdték az Úrnak, Jézusnak a nevét megnevezni azok fölött, akikben rossz szellemek voltak.” – Arra a Jézusra kényszerítlek titeket – mondták –, akit Pál hirdet.” Skéva zsidó főpapnak hét fia cselekedett így. A rossz szellem azonban ezt felelte nekik: „Jézust ismerem, Pálról is tudok, de hát ti kik vagytok?” Erre az az ember, akiben a rossz szellem volt, nekiugrott, s miután mindkettőn úrrá lett, erőszakoskodni kezdett rajtuk, úgyhogy meztelenül és megsebesítve menekültek ki abból a házból.” Ap.Csel.19,13-16

Egy ember, akiben gonosz szellemek vannak, nagy természetfölötti erővel rendelkezhet. Ő is képes volt egyedül megverni hét embert. Hallottam egy nőről, aki antikrisztus szellemétől szabadult. Egy gyülekezetben történt. A hölgy előrement, hogy imádkozzanak érte. Amikor elkezdtek imádkozni érte – a pásztor a padnak az egyik szélén ült, a felesége pedig a másik szélén –, olyan erővel nyilvánult meg a gonosz szellem, hogy ez a nő padostul felemelte a pásztort és a feleségét. Pedig egy törékeny asszony volt. Tehát amit a Biblia mond, az időszerű most is!

„Ezt azután megtudta minden zsidó és hellén, aki Efézusban lakott, és félelem szállta meg mindnyájukat, és magasztalták az Úrnak, Jézusnak nevét.… (ezek tehát hívők voltak, és nem hitetlenek!) … Azok közül, akik hívőkké lettek, sokan eljöttek, vallomást tettek, és számot adtak cselekedeteikről. Azok közül, akik varázslásokkal foglalkoztak, tekintélyes számú ember összehordta a könyveket, és mindenkinek szeme láttára elégette. Megszámolták értéküket, s azt ötvenezer ezüstpénznek találták.” Ap.Csel.19,17-18

Az okkult könyveket elégették. Mert az említett emberek hirtelen meglátták annak a konfliktusnak az igazi megvalósulását, amely Isten királysága és a Sátán királysága között volt. S ezek után már nem találták érdemesnek, hogy megtartsák az ördögi irományokat. Állítom, hogy Jézus Krisztus gyülekezeteinek szüksége van egy szó szerinti háztisztításra! Keresztények ezreinek lenne szüksége arra, hogy átfésüljék könyvtárukat, és kidobják, elégessék a Sátántól ihletett, okkult könyvek tömegeit.

Az 5.Mózes 7,26–ban Isten figyelmeztette Izráelt, hogy ha te utálatosságot viszel be a házadba, magad is utálatossá, átkozottá leszel. Erre is nagyon sok példát idézhetnék. De amire az Efezusban történtek alapján fel szeretném hívni a figyelmeteket: azok az emberek hívők voltak, azonban csak egyik lábuk volt az Úr táborában, a másik lábuk még az ördög táborában vesztegelt. S úgy gondolták, hogy így is meglehet élni. Felemás módon! De amikor látták a Sátán erejét igazán megnyilvánulni, akkor komolyan leszámoltak életük ördögi vonatkozásaival.

Jött hozzám egy nő New Englandből, amely a varázslás központja. Előtte írt egy nagyon komoly levelet, s mint elmondta, amikor a levelet vitte a postára, úgy érezte, hogy nem ér oda élve. „Én a teozófia doktora vagyok – mesélte –, s éveket töltöttem az okkultizmus tanulmányozásával. Szükségem van a segítségedre.” „Rendben van” – megállapodtunk, találkozzunk itt és itt, egy imatáborban. A feleségemmel órákig szolgáltunk feléje. Volt egy bizonyos szabadulása, de végül azt mondtam neki: „Isten nem fogja befejezni a szabadítást, amíg a könyveidet el nem dobod! Mert ez egy horgony, amely fogva tart téged.” „A könyveim 8-9 ezer dollárt érnek!” – érvelt az illető. Tudtommal sohasem vált meg az okkult könyveitől, és valószínűleg mint elveszett lélek fogja befejezni a 8-9 ezer dollár értékű könyvek miatt. Mindazok, amiket a Bibliában olvasunk, ma is ugyanúgy igazak! De haladjunk tovább!

A Galata 1,6 (Pál valóban felindult a Galatákon!) azt mondja:

„Csodálkozom, hogy attól, aki a Krisztus kegyelmével elhívott titeket, ilyen hamar másféle örömüzenethez pártoltatok.”

Tehát egy hamis evangélium volt a baj, amit a galaták – miután megtértek és megkeresztelkedtek Szent Szellemben –, elkezdtek befogadni. Pált rendkívül zavarta az állapotuk, s ezeket írta nekik a Galata 3,1–ben:

„Óh, értelmetlen galaták, ki igézett meg éppen titeket?”

Figyeljük meg, hogy ott egy hamis evangéliumot hirdettek – márpedig ha egy hamis evangéliumnak hiszünk, varázslás alá kerülünk. Pedig ők Szent Szellemben keresztelt hívők voltak, mert azt mondja Pál a 2. versben, hogy befogadták a Szent Szellemet. S mégis elfordultak az igazságtól, mert elfogadtak egy hamis evangéliumot. Így igézet alá kerültek. A Galata 4,9-ben ez áll:

„De most, hogy Istent megismertétek, helyesebben, hogy Isten megismert titeket, hogy fordulhattok ismét az erőtlen és szegényes elemekhez? Hogy akarhatjátok ugyanazt újra kezdeni? Ismét az elemek rabszolgái akartok lenni?”

A modern fordítás azt mondja: gyarló és erőtlen szellemekhez, elemi szellemekhez. S az elemi szellemeket kezdték el imádni. Elkezdték figyelni a napokat, a hónapokat és az esztendőket. Ez megnyílást jelentett a horoszkópok felé. Hány keresztény tartozik ma ebbe a kategóriába?

„Közülük valók tudniillik azok, akik beférkőznek a házakba, s foglyul ejtik a vétkektől elhalmozott, sokféle kívánságtól űzött asszonykákat, kik mindig tanulnak, de soha az igazság megismerésére eljutni nem képesek.” 2 Timótheus 3,6-9, 13

Pál aztán továbbmegy, és visszatekint Izráel történetére, az Egyiptomból való szabadulás idejére, és azt a konfliktust említi, amikor a szabadulás előtt Jánnes és Jámbres, az egyiptomi varázslók ellene álltak Mózesnek.

„Amilyen módon Jannész és Jambrész állottak ellene Mózesnek, úgy állnak ellene ezek is az igazságnak, értelmükben megromlott, a hit dolgában próbát nem álló emberek.”

Ahogy az egyiptomi varázslók ellene álltak Mózesnek, ugyanúgy az okkultizmus gyakorlói is ellene állnak az Evangéliumnak. S nagyon szeretem a következő verset:

„Szemfényvesztő, rossz emberek előre törik magukat, hogy még rosszabbra jussanak. Tévelyítenek és eltévelyednek.”

Már eljutottunk oda, hogy Krisztus és a Sátán erői között nyílt konfliktus van, s ez természetfölötti síkon zajlik. Dicsőség Istennek, a Biblia kimondja, hogy az ő esztelenségük, vagyis a Sátán embereinek esztelensége, nyilvánvalóvá lesz mindenki szeme előtt. Hiszem, hogy ez meg fog történni a következő időkben. Ez a Szent Szellem és az okkult erők összecsapásának nyilvános bemutatása lesz. Hála Istennek, hogy mi a győztes oldalon vagyunk. A gonosz emberek pedig és az ámítók növekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén. Ez a korunk végéről szóló kép – s a görögben mágusokról, varázslókról van itt szó. Tehát amikor az idők végére érünk, egyre több gonosz ember lesz, egyre többen lesznek az okkultizmus képviselői, akik becsapnak másokat, de magukat is megcsalják. S nincs olyan hely a világon, ahol ez ma jobban megnyilvánulna, mint Dél-Kaliforniában. Ezek a szavak pontosan, szóról–szóra beteljesednek. A gonosz emberek és a varázslók, akik az okkultizmust űzik, egyre rosszabb állapotba kerülnek. Az Ószövetségben Isten megmutatta nekem, hogy minden alkalommal, amikor Ő valami hatalmasat készül cselekedni a népéért, akkor a Sátán ellenállása Istennel szemben természetfölötti okkult erőn keresztül nyilvánul meg. Ez a Sátán utolsó kísérlete, hogy Isten tervét keresztülhúzza.

2 Mózes 7,5-8 Mózest Isten elküldte, hogy szabadítsa meg Izráelt az ellenség kezéből, és jeleket adott: az egyik volt a bot, amely kígyóvá változott a földön egy bizonyos ideig. Isten azt mondta: ’Menj el a Fáraóhoz, s cselekedj így, s mondd, hogy Én küldtelek téged.’ Mózes bement a Fáraóhoz, ledobta a botját a földre, és a bot kígyóvá változott. Nagyon figyelemreméltó, ami történt, érdemes ezen elgondolkozni. Mert mit tett a Fáraó? Elküldött a varázslóiért, s elmondta nekik, hogy mit csinált Mózes. Erre a varázslók is ledobták az ő botjukat, és az is kígyóvá lett. De van ebben az igerészben egy szerencsés részlet: Mózes kígyója megette a varázslók kígyóit. Sokszor gondolok erre, amikor szellemi konfliktusban vagyok, s azt látom, hogy az ellenség ereje megnyilvánul. De Isten ereje sokkal nagyobb, s Isten kígyója megeszi az ellenség kígyóit. Vegyétek észre a lényeget: A varázslók meg tudták csinálni a természetfölötti jeleket a Sátán ereje által. S aztán azt mondta Isten Mózesnek: ’Tedd a következő jelet: változtasd vérré a vizeket. Nyújtsd ki a

botodat a vizek fölé, s azok vérré válnak.’ S mit tett a Fáraó? Azt mondta: ’Küldjetek a varázslókért. Ezt cselekedte Mózes, ti mit tudnátok tenni?’ S ugyanazt tették, mint Mózes. A harmadik jelként Isten mondta Mózesnek, hívja fel a kígyókat, békákat Egyiptom minden folyójából. S feljöttek a kígyók, békák, és elárasztották a fáraónak még az ágyát is, mindenét, s mindenfelé csak békák voltak. S a fáraó nem volt különösebben megdöbbenve, elküldött a varázslókért, s azt mondta: ’Ezt tette Mózes, ti mit tudtok tenni?’ S mondták: ’Ugyanezt.’ S felhívták a békákat. A lényeg: a Sátán emberei sokszor utánozzák Isten természetfölötti jeleit. Azután Isten azt mondta Mózesnek: ’Nyújtsd ki a kezedet Egyiptom fölé, és tetvekké változik a por.’ Ezt is megtette Mózes. A fáraó is hívatta a varázslókat, megpróbálták azok is megcsinálni, de ez már nem ment. Mózes tehát az ellenség fölé kerekedett. S akkor azt mondták a varázslók a fáraónak: ’Ez Isten ujja! Ez olyan, amit mi nem tudunk megcsinálni.’ Fontos látnunk, hogy a Sátán utolsó kísérlete, amivel megpróbálta megakadályozni Izráel népének a kiszabadulását, a saját okkult, természetfölötti erejének a bevetése volt. Valamivel később, amikor Izráel úton volt, hogy bemenjen az Ígéret Földjére, Bálák, Moáb királya meg akarta ezt akadályozni, s mivel csatában nem tudta ezt elérni, egy mágushoz fordult. Bálám, aki ismert volt, elment Bálákhoz, annak ellenére, hogy az Úr mondta neki, hogy ne menjen! (Neki volt kapcsolata Istennel, s ez egy nagyon érdekes momentum, ám most erre nem tudok kitérni.) Bálám megkérdezte: ’Menjek, Uram?’ Az Úr azt mondta: ’Ne!’ Megüzente hát Báláknak, hogy nem mehet. Erre Bálák visszaüzent, hogy felemeli a honoráriumot, kétszer annyit fizet! Bálám azt mondta: Nem mehetek, de mégis érdekelni kezdte a pénz, s akkor megkérdezte Istent másodszor (ez a történet a 4 Mózes 22-24. fejezetében található). Isten azt mondta: ’Ha küldenek érted, menj el velük.’ Nem jöttek, hogy hívják, de ő mégis elment. Aztán egy nagyon kedves jelenet jön. Egy angyal keresztbe áll az úton, a szamár megszólal, s azt mondja Bálámnak, hogy engedetlen és lázadó. Aztán elér Bálám a királyhoz, és ő azt kéri Bálámtól: ’Átkozd meg Izráelt!’ Erre Bálám azt felelte: ’Előre figyelmeztetlek, Bálák, hogy semmit sem mondhatok, csak amit Isten mond nekem.’ S akkor a király kérte újra, hogy átkozza meg Izráelt, de amikor Bálám kinyitotta a száját, abból áldás jött ki. Bálák céljai tehát meghiúsultak Izráellel szemben. De látnunk kell, hogy az utolsó ’fegyveres’ nem földi volt, hanem okkult.

Most nézzük meg az 1 Királyok 18-at, ahol egy konfliktus, az Illés és a Baál prófétái közötti konfliktus van leírva. Négyszáz hamis próféta volt az egyik csoportban, a másikban pedig négyszázötven. Összesen 850 gonosz próféta. A Sátántól kapott gonosz hatalommal rendelkező próféták. Illés pedig azt mondta: ’Gyertek, majd meglátjuk, melyik Isten fog tűz által felelni! Vegyetek egy tulkot, én is veszek egy tulkot. Ti sokan vagytok, hát ti kezdtek.’ Ami ebben a történetben megragadott, az az, hogy a hamis próféták valóban hitték, hogy tudnak tüzet lehozni az égből, mert különben nem egyeztek volna bele. Ugráltak az oltár körül, s vagdosták magukat, amíg a vérük ki nem csordult; pontosan úgy viselkedtek, mint a dervisek Közel–Keleten, s nagyon akarták, hogy kapjanak természetfölötti sátáni erőt. De nem ment! Miért nem ment? Illés jelenléte miatt! Az ő ereje visszatartotta a Sátán természetfölötti erejét.

A Jelenések könyve 13,13-ban azt írja az Ige, hogy a hamis próféta tüzet fog lehozni az égből. És nagyon sok más csodát is fog művelni. A csodatevés képessége tehát még nem jelenti azt, hogy az ember Isten embere! Azután Illés lehívta a tüzet, és a tűz lejött. Az emberek pedig az arcukra borultak, és azt mondták, hogy az Úr az Isten! Tehát mind az Ószövetség, mind az Újszövetség megmutatja, hogy minden kritikus helyzetben a természetfölötti beavatkozás a sátáni ellenállás legbiztosabb jele.

Két várost említ az Újszövetség, amelyek kifejezik a varázslás erejét: az egyik Ninive, a másik Babilon. Nézzük meg röviden azokat az Igéket, amelyeket Náhum próféta írt: A Náhum 3:4 Ninivéről szól:

„Mert rengeteget paráználkodott ez a parázna, szépséges és bűbájos asszony (a hitetés mesternője), aki népeket ejtett rabul paráznaságával, és nemzetségeket bűbájával.”

Ezt teszi a varázslás! Nemzeteket ejt meg, és családokat. Ninive a varázslás, a sátáni hatalom tudatos gyakorlásának a központja volt. Az Ésaiás 47,1 Babilonról szól:

„Szállj le, és ülj a porba, Babilon szűz leánya.”

Isten előre kijelentette Babilon ítéletét az Ésaiás 47,9-ben:

„Pedig megéred mindkettőt hirtelen, egyetlen napon: rád nehezedik teljes súllyal a gyermektelenség és az özvegység, hiába a sok varázslás, a nagy hatású varázsige!”

Babilon híres volt a Sátán tiszteletéről, hatalmának gyakorlásáról.

„Állj elő varázsigéiddel és sok varázslásoddal, amellyel ifjúságod óta vesződtél, hátha segíthetsz magadon, hátha elriasztod a bajt! Agyonfárasztod magad tervezgetésekkel. Álljanak elő, és segítsenek meg, akik az eget vizsgálják, a csillagokat nézik, és újhold napján előre megmondják, mi történik veled.” Ézsaiás 47,12-13

Ez teljesen az asztrológia, a horoszkóp leírása. Babilon mindezeknek a központja volt.

Az Újszövetségben Babilon a neve az utolsó utálatos, vallásos csoportnak, amely paráznává lesz. A Jelenések könyvének a végén a hamis egyháznak ez lesz a neve.

Szeretnék rámutatni a Jelenések 18-ból arra, hogy az igazi Egyháznak mindig a hamis egyház a legnagyobb ellensége. A legnagyobb, legkegyetlenebb ellensége! Ez így volt az emberi történelem kezdetétől fogva, s ez így lesz a történelem végéig. Ez nem változik meg. Az első jelenet, a hamis és az igaz egyház első képe, a két áldozat: Káiné és Ábelé. Ábel az istenhitet jelképezi, a vérontással való áldozatot, Káin pedig a jó cselekedetek emberi vallását. A ’helyettesítő’ áldozatok bemutatását olyan gyümölcsökből, amelyeket Isten megátkozott a földön. Ábel vallása a mártírt adta, Káin vallása pedig a gyilkost. S ez így volt végig az emberi történelemben, hogy Isten szentjeinek nagy üldözői a hamis vallás képviselői voltak. A Jelenések 18-ban azt látjuk, hogy Isten ítélete van a gonosz valláson, amelyet Babilonnak hívnak.

„Erős hangon kiáltotta: „Leomlott, leomlott a nagy Babilon, ördögi szellemnek lakóhelyévé vált, mindenféle tisztátalan szellemnek tömlöcévé, mindenféle tisztátalan és gyűlöletes madárnak tömlöcévé,” Jelenések 18,2

Babilon lett a központja minden démonnak, tisztátalan szellemnek.

„Nagy távol állva az ő kínjától való félelem miatt, mondván: Jaj, jaj! Te nagy város, Babilon, te hatalmas város, hogy egy órában jött el az ítéleted! A föld kalmárai is siratják és jajgatják őt, mert az ő áruikat immár senki nem veszi.” Jelenések 18,10-11

Babilon az idők végén a Sátán csalásainak a középpontja.

„…mécsnek fénye nem fénylik többé benned, vőlegénynek és menyasszonynak a szavát nem hallják többé benned. Mert kalmáraid voltak a föld nagyjai, varázslásod tévelyítette el mind a nemzeteket, prófétáknak és szenteknek vérét találták benned, mindazokét, akiket megöltek a földön.” Jelenések 18,23-24

Az nem fejeződött még be. Egy hatalmas konfliktusnak még be kell következnie. Tisztában kell lennünk, mint már említettem, hogy az igei Egyháznak ki az igazi ellensége. Nem a kommunisták, hanem a hamis egyház. A hamis egyház egyre inkább tele lesz okkult erőkkel. Ez a konfliktus és kontraszt nyílt lesz, hogy lássa mindenki. Isten nyilvánosan fogja ezt bemutatni! Van egy személy, aki a Bibliában mintegy megtestesítője a varázslásnak: Jézabel. Hétszer említi őt az Ószövetség, és egyszer az Újszövetség. Az 1.Királyok 16,30-31-ben olvassuk, hogy Omri fia, Akháb, gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt. Akháb Isten népének volt a királya, s az történt, hogy ő Jeroboám bűneiben járt. De nemcsak ezt tette, hanem elment, és elvette Ethbaálnak, a sidonbeli királynak a lányát, Jézabelt. S elment, és Baálnak szolgált felesége, Jézabel hatására. A Sátán mestermunkát végzett Jézabelben, mert őt Izráel politikai feje mellé helyezte. Akháb viszont gyenge ember volt, s teljesen a felesége uralkodása alá került. Ez nagyon jellemző kép, s a jelenkori politikusok némelyikénél ugyanígy van. A Sátán megpróbál egy egész nemzetet magával ragadni a varázslás által, amely a politikai vezetőkben is munkálkodik. Jézabel mindenre elszánt, könyörtelen kényura volt Isten szolgáinak.

Az 1 Királyok 19,2-3-ban pedig ezt olvassuk:

„Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! Illés megijedt, elindult és elment, hogy mentse az életét,…”

Isten ezen a történeten keresztül megmutatta nekem a varázslás erejét egy nőben, Jézabelben. Ha rágondolok, hogy még Illés is elfutott előle! Ennek a gonosz erőnek a hatalmára igazán akkor jöttem rá, amikor ezt olvastam. Mert ha volt valaha Istennek nagy embere (az erő, a bátorság embere), akkor az Illés volt, de még ő is elfutott Jézabeltől, a varázslónőtől. Addig, amíg az emberek, a férfiak szeme nem nyílik fel arra, hogy meglássák, miben vannak, addig nem tudnak szembeszállni a varázslónőkkel. Nem tudják megharcolni ezt a csatát. S azt látjuk, hogy ahol a varázslás működik, ott a férfi szellemileg tönkremegy!

Az 1 Királyok 21,5-16-ban olvassuk, hogyan idézte elő Jézabel hamis tanúkkal Nábótnak, Isten igaz szolgájának a halálát. Az 1 Királyok 21,25-26 pedig az összefoglalása Jézabel Akhábra gyakorolt hatásának.

„Nem volt senki más olyan, aki annyira ráadta volna magát annak a cselekvésére, amit rossznak lát az ÚR, mint Aháb, mert félrevezette (elcsábította, felbujtotta) a felesége, Jezábel. Igen utálatos dolgokat művelt, követte a bálványokat egészen úgy, ahogyan az emóriak tették, akiket kiűzött az ÚR Izráel fiai elől.”

Akháb azt tette, amit Jézabel mondott neki. S az mindig rossz, amikor egy férjet a feleség irányít. Különösen egy olyan feleség, aki mindig gonosz. (Talán hallottatok már arról az emberről, aki elmondta a barátainak, hogy milyen jól él a feleségével, nincs semmi bajuk egymással. Mert amikor összeházasodtak, megállapodtak, hogy ő hozza a nagy döntéseket, a felesége pedig a kicsiket. S nem volt soha problémájuk, mert nem volt soha nagy döntésük!)

2 Királyok 9,22 Ez Jéhu beszéde (ezúttal nem vizsgáljuk meg a hátteret), azt mondta:

„Hogy lehetne békés, amíg anyádnak, Jezábelnek paráznasága és sok varázsolgatása (boszorkánysága) tart?!”

Jézabel parázna és varázslónő volt. A kettő általában együtt van. S Jéhu, Isten bosszúálló eszköze, azt mondta, hogy ennek a királyságnak soha nem lesz békessége addig, amíg Jézabel folytatja a paráznaságát, erkölcstelenségét, züllött életét és varázslását. Nagyon jellemző az utolsó jelenet is: Jéhu bejön a városba, s Jézabel ráébred, hogy eljött az ítélete, s még egy utolsó kísérletet tesz. (Milyen igaz ez az emberi életben!)

„Azután Jéhú megérkezett Jezréelbe. Amikor Jezábel ezt meghallotta, kifestette a szemét, feldíszítette a fejét, és kinézett az ablakon.” 2 Királyok 9,30

Mit tett ő valójában? Megpróbált szexuális vonzást gyakorolni Jéhura, hogy őt is uralma alá hajtsa. Nem vagyok vaskalapos a nők arcfestését illetően, nem is veszem észre, hogy tetszik-e vagy sem; nem így nézek az asszonyainkra. De amikor az Ige azt mondja, hogy Jézabel megékesítette magát, merem állítani, tudom mit jelent ez. Azt jelenti szó szerint, hogy a szemhéján keresztül húzott egy csíkot a szeme sarkába. Ha keleti országokba utazom, ott ez általános gyakorlat, szinte minden hindu lányon látni már három–négy éves kortól. Azt hiszik, hogy ez távol tartja a gonosz szellemeket! Engem nem zavar, ha a nők szemfestéket, rúzst vagy ilyesmit használnak, de óvatosnak kell lenni, mert van, amikor a nők azért festik ki magukat, hogy ezzel varázsoljanak. S egy keresztény nő ezt nem teheti meg! Összefoglalásként tehát azt emelhetjük ki, amit a bevezetőben is hangsúlyoztunk:

– Soha nem Isten akarata, hogy egy személy uralkodjon a másikon,

– vagy a szolgálótestvérek a gyülekezeten,

– vagy a férj uralkodjon a feleségén, vagy a feleség a férjén, a szülők a gyermekeken, esetleg fordítva.

Ahányszor ez megtörténik, a mögötte levő erő: gonosz!

Forrás: http://www.radiosansz.hu