Olvasmány: Mt 21,33–46

Sose vágyj többre, mint amit az élet rád bízott, mert nem fogod elbírni a feladatot!
„Hallgassatok meg egy másik példázatot. Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót készített, és őrtornyot épített benne, azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott. 34Amikor elérkezett a szüret ideje, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át a neki járó termést. 35A munkások megfogták szolgáit, és kit megvertek, kit megöltek, kit pedig megköveztek közülük. 36Aztán ismét küldött szolgákat, többet, mint először, de ugyanígy bántak azokkal is. 37Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. 38De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak maguk között: Ez az örökös: gyertek, öljük meg, és azután mienk lesz az öröksége. 39Majd megfogták, kidobták a szőlőn kívülre, és megölték. 40Vajon majd ha megjön a szőlő ura, mit tesz ezekkel a munkásokkal?” 41Ezt felelték neki: „Mivel gonoszak, ő is gonoszul veszti el őket, a szőlőt pedig más munkásoknak adja ki, akik megadják a termést a maga idejében.” 42Erre megkérdezte tőlük Jézus: „Sohasem olvastátok az Írásokban: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő, az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben. 43Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét. 44És aki erre a kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja.” 45Amikor a főpapok hallották példázatait, megértették, hogy róluk beszél. 46Szerették volna elfogni, de féltek a sokaságtól, mert az prófétának tartotta.”
Magyarázat:

A ma olvasott hatalmas példázat magában foglalja saját közösségünk régebbi sorsának néhány részletét is. – A múlt század elejétől szinte a végéig átélhettünk hasonlókat. – Édesapám például lelkipásztorként olyan helyzetbe sodródott egyszer, hogy egy elhunyt gyülekezeti vezetőt háromszor kellett eltemetnie – felekezeti féltékenység, hatósági tudatlan tehetetlenség miatt (egyházi temető, dögtemető, újonnan adományozott temetőrész). De a fő üzenet Istennek e világot megmenteni akaró kegyelmi tervéről hangzik e megrázó példázatban. A sor elején az ótestamentumi kor felelős papjait, prófétáit, lelki munkásait találjuk. A dráma záró felvonásában pedig Jézus Krisztus szenvedéstörténetét vetíti elénk a prófétai kép. Félelmetes mondattal zárul a kinyilatkoztatás: „Mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét.” – Beleremeg a szívünk e szavak hallásába, amikor itt állunk a legújabb népvándorlás küszöbén és az úgynevezett migránskérdés sötét árnyékában. A történet záradékában szereplő főpapok kizárólag csak abban lehetnek példák számunkra, hogy ők „megértették, hogy róluk beszél”. – A nép pedig abban, hogy Jézust „prófétának tartották”.

(Gerzsenyi Sándor)