2017. szeptember 17., vasárnap

Watchman Nee : Az elragadtatás


Ahhoz, hogy megértsük a Máté 24. és 25. fejezeteit, alapvetően szükséges, hogy világos ismeretünk legyen az elragadtatás témáját illetően. Mert ez az egyik legfontosabb kérdés ebben az utolsó órában. Sajnos, sokan vannak, akik ezt nagyon félreértelmezik. Az „elragadtatás” ugyanaz, mint a János 14:1-3-ban a „kapni, fogadni” szó. Nem azt a gondolatot jelenti, hogy „felkapaszkodni” a mennybe, hanem azt, hogy az Úr fogad be bennünket a mennybe. Tehát az elragadtatás egy sajátos kifejezés, amely azt jelöli, hogy Ő fogad bennünket magához az Ő közeli visszajövetelekor.

A hívők között különböző látások vannak az elragadtatásról. Egyesek azt mondják (1), hogy a megváltottak egész testülete elragadtatik a Nagy Nyomorúság előtt; mások úgy hiszik (2), hogy a megváltottak egész testülete át kell, hogy menjen a Nagy Nyomorúságon, mielőtt elragadtatnak; míg megint mások úgy vélik (3), hogy a megváltottak egy része elragadtatik a Nagy Nyomorúság előtt, egy részük pedig majd a Nagy Nyomorúság után ragadtatik el.


https://www.facebook.com/notes/isten-kincses-l%C3%A1d%C3%A1ja/watchman-nee-az-elragadtat%C3%A1s/882067625293458/


Zsoltárok könyve 85. rész 11 vers


1. Az éneklőmesternek, Kóráh fiainak zsoltára.
2. Jóakarattal voltál Uram a te földedhez. Visszahoztad a Jákób nemzetségéből való foglyokat.
3. Elengedted népednek álnokságát, elfedezted minden bűnüket. Szela.
4. Elhárítottad róluk minden búsulásod, elfordítottad haragod gerjedezését.
5. Hozz vissza bennünket szabadításunk Istene, és szüntesd meg ellenünk való bosszankodásodat!
6. Avagy mindörökké haragszol-é ránk? Nemzedékről nemzedékre tartod-é haragod?
7. Avagy nem elevenítesz-é meg minket ismét, hogy néped örvendezzen benned?
8. Mutasd meg nékünk Uram a te kegyelmedet, és a te szabadításodat adjad mi nékünk!
9. Hadd halljam meg: mit szól az Úr Isten! Kétségnélkül békességet szól az ő népének és kegyeltjeinek, hogy vissza ne térjenek a bolondságra.
10. Bizonyára közel van az ő szabadítása az őt félőkhöz, hogy dicsőség lakozzék a mi földünkön.
11. Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást.
12. Hűség sarjad a földből, és igazság tekint alá az égből.
13. Az Úr is megadja a jót, és földünk is megtermi gyümölcsét.
14. Igazság jár előtte és követi őt az ő lépéseinek útján.

Joel Osteen: A válság kezelés kulcs


A panaszkodás nem viszi előrébb az embert. 

Aki pesszimista és megkeseredett, az megbukik a "vizsgán". Hiába van ott az előrelépés, a növekedés lehetősége mindezt elszalasztja az, aki nem tartja a próbatételt teljes örömnek. Szerencsére Isten ad még egy esélyt. Sosem késő megtanulni, mi a helyes reakció.

Például, ha sérelem ér bennünket, akkor cselekszünk helyesen ha elhatározzuk: nem fogok kiborulni. 
Teljes örömnek tartom az esetet. Tudom, hogy ez csak egy próba, amit ha békességgel kiállok, jobb ember leszek. 

Ha nem megy az üzlet, siránkozás helyett tartsuk teljes örömnek. Mondjuk azt hangosan: ez is el fog múlni. Tudom, hogy az Úr gondot visel rólam. 
Ha úgy alakult, hogy nagyon csalódtunk, megbántott érzelmeink hajlamosak depresszióba és önsajnálatba taszítani minket. Ám a búskomor érzeteknek való behódolás helyett inkább bátorítsuk önmagunkat, valahogy így: Fel a fejjel! Légy erős! Nagyszerű napok előtt állsz. 
Így megy át az ember a vizsgán, így kell a próbákat "teljes örömnek tartani". Ne lepődjünk meg ha a nehezebb időszakokban azt érezzük, hogy a csüggedés szelleme megpróbál uralmat venni rajtunk. Természetes, hogy olyankor olyan gondolatok cikáznak a fejünkben, hogy sosem fog sikerülni, soha nem gyógyulsz meg, mindennek vége, ennyi volt. 
Azonban nem szabad elhinnünk ezeket a hazugságokat! Ne engedjük, hogy átvegyék az érzelmeink az irányítást, mi legyünk a főnökök! 
Ne a pesszimista érzelmek beszéljenek hozzánk, hanem mi beszélünk saját magunkhoz. 

Reggel amikor ébredezés közben már támadd is a negatív gondolat és azt súgja, hogy szörnyű nap lesz a mai, ne higgyünk neki és főleg ne értsünk egyet vele, mondván: "jól beszélsz, pocsék lesz, máris borzasztóan érzem magam." 
Ellenkezőleg! Álljunk ellene és mondjuk ki hangosan, amiben hiszünk. "Csodálatos nap lesz a mai. Javulásnak indul az állapotom. Az én Istenem meggyógyít engem." Ámen!

Krisztusi álom látomás!

Volt nekem egy álmom nem is olyan régen Krisztusomat láttam oda fenn az égen! Fénylett a szép arca, vállaira omolt hullámos hosszú haja! Kezében a kereszt, mosolyogva nézett, elmémben a gondolat felébredt, , én leányom jöttem üdvözölni téged! Fényes csillogó csillagoktól ragyogott az égbolt lelki szemeimnek nagyon csodálatos volt! Hófehér ruhában felhőkön lépdelt, elhívó tekintete a szívemhez érvelt. Biztosan elváltozott orcám, szívemből kérdeztem, Édes Uram miért jöttél el hozzám? A fejemben az járt, talán én lettem az elveszett bárány? Gyönyörű Királyom, én felém mosolyogva nézett, belém nyilallt az Isteni hatalmas Szeretet! Bűneimet azóta is bánom, visszatértem hozzád Édes Nagy Királyom, azóta, Uramat Istenemet szívemből Imádom! Édes Uram én hiszem és tudom hogy létezel, Isteni lényeddel voltál hozzám oly közel, lelki szemem oly gyönyörűt látott elhoztad az égi mennyországot lelkem már egy sugárzó fényözön, Jézusomnak tiszta szívemből köszönöm!
Ámen! Minden Dicsőség Istené!

Erzsébet Jagadics ‎-E-J.- 2017.-09.-16.-

Dr. Joó Sándor: Elfáradnak - megújulnak!




Dr. Joó Sándor: 1910-1970
Cseri Kálmán A Budapest Pasaréti Református Gyülekezet

lelkipásztora 2004. július 4-én így emlékezett elődjére:


*************************************

Alapige: Márk 5,24-34

“Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” -Ézsaiás 40,29-31


Két olyan szó van ebben az Igében, ami fölöttébb aktuálissá teszi ma számunkra az üzenetét az Igének: fáradtság és erő. Így kezdődik: “Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is” Ézs40,30.

Kell-e ezt magyarázni, hogy mit jelent? Orvosok, pszichiáterek, lelkigondozók szinte semmit sem hallanak olyan gyakran panaszképpen a hozzájuk forduló páciensektől, mint ezt: Elfáradtam!
Egyszer telefonon hívott fel valaki. Egy fáradt, öreges hang jelentkezett, azt mondta: “Kérem, egy testileg-lelkileg kifáradt ember szeretne beszélgetni a Nagytiszteletű úrral!” Megállapodtunk az időpontban, hogy mikor jön el hozzám. A megbeszélt órában vártam. Magamban fölkészültem egy öregember fogadására. Kopogtattak, és belépett egy 36 év körüli, erőteljes férfi. Ő volt az a testileg-lelkileg megfáradt ember. A modern ember típusa - szinte mindennapos jelenség. Tegnap beszélgettem valakivel. Semmi baja nem volt. Mosolygott, a terveiről beszélt, kedves volt, mint mindig. Másnap megdöbbenve hallottam, hogy alig pár órával a tegnapi találkozás után, hirtelen rosszul lett, s mire kijött az orvos, már csak a beállott halált tudta megállapítani. Mi történt vele? Kifáradt a szíve. Nem bírta tovább. Agyondolgozta magát - mondták a hozzátartozói. Talán maga sem tudta, hogy halálra fáradt.

De nemcsak a sok munka, hanem maga az élet is elfáraszt. Talán a sok csalódás, amin átment, talán túl sokat várt az élettől valaki és nem kapta meg - lassan elkopik az ember, mint az óraszerkezet, és végül lejár. Soha nem felejtem el, gyermekkoromban beszélte el édesapám, hogy amikor az ő nagyanyja késő vénségében, ereje fogytán ágyban feküdt és haldoklott - körülállták a hozzátartozói és a szokásos módon vigasztalták: Egyék egy kicsit, attól erőre kap, majd meglátja, jobban lesz. Mire az öregasszony így hárította el a kedveskedést: Hagyjatok meghalni, fáradt vagyok! Emlékszem, mint kisgyermek csodálkoztam ezen a mondáson, sehogy sem tudtam megérteni, hogy lehet úgy elfáradni, hogy valaki szeretne már meghalni?

Azóta már többször találkoztam ezzel a jelenséggel, és ma már tudom, hogy lehet! Lehet így megfáradni. Belefáradni egyszerűen az életbe, mert az élet maga nemcsak nagy ajándék és feladat, hanem sokszor teher is. Hiszen még Pál apostol is érzett ilyet, amikor egy igazán mozgalmas és fárasztó élet estéjén így írt a Filippi-beli gyülekezetnek: Kívánok “elköltözni, és a Krisztussal lenni, mert az sokkal inkább jobb” - bár hozzáteszi: “De e testben megmaradnom szükségesebb tiérettetek” #Fil1,23-24(link is external)
Igen, kifáraszt a becsületes élet is, nemcsak a bűn. Az állandó küzdelem a bűnnel szemben, a magunkban lévő, meg a körülöttünk meglévő rengeteg féle lehúzó, szétziláló erőhatás ellen, kísértés ellen. Az ember azt gondolja, hogy valami régi bűnétől végre megszabadult, nem lesz baja vele többé, és egyszerre a legyőzött bűn újra fölüti a fejét, új erővel kísért, és a harcos már belefáradt a küzdelembe. Igen: a hit harcába is bele lehet fáradni. És talán ez a legveszedelmesebb fáradtság: a hitben való megfáradás.

Ez történt egyszer a hit egyik legkülönb harcosával is, Illés prófétával, a rettenthetetlen erejű “Isten emberével”. Annyira belekeseredett a hiábavalónak látszó küzdelembe, az Úr ügyéért való harcba, hogy az élettől is elment a kedve. Lefeküdt egy fa alá, és imádságban “könyörgött, hogy hadd haljon meg, és monda: Elég! Most, óh Uram, vedd el az én lelkemet!” (1Királyok 19,5(link is external)). 
Tehát még egy ilyen emberrel is előfordult, hogy szinte az idegösszeomlásig kiborult, és olyat mondott, ami bizony nem méltó hozzá: Nem bírom tovább! Ments fel, Uram, a további szolgálat alól! Nekem elég volt! Óh de általános és gyakori jelenség az, amit így mond az Ige: “Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is”. Bizony: Még az ifjak is, még a legkülönbek is! Hát még akik nem is ifjak már, meg nem is a legkülönbek! Azok hogy megfáradnak és megtántorodnak!

Nos hát éppen ezért van olyan nagy szükségünk erőre, a felhasznált életerő utánpótlására, mindig új és új erővel való megtelítődésre. Mert maga az élet rengeteg erőt igényel. Hát még a keresztyén élet, a Krisztusi élet! Az egyenesen emberfeletti erőt igényel. Az élet legfőbb kérdése nem az, hogy milyen terhek nehezednek valakire, milyen feladatokat kell megoldani - mert terhek mindig vannak, feladatok mindig lesznek -, hanem a hozzávaló erő kérdése. Ha erő van, akkor máris megoldódik a teher és a feladat problémája. Ha van erő: van élet - és ha elfogy az erő: elfogy az élet. A mindennapi élet során sokféle erőt kell kifejtenünk, és hogy ezt megtehessük, mindig fel kell tölteni az életet új erővel. Ezért olyan nagy ígéret az, amit Isten Igénkben mond: “Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; de akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”.

Hogy jól megértsük, mi ez az erő, gondoljuk végig előbb, hogy többféle erő működik az életünkben. Elsősorban testi erő, fizikai erő. A test is olyasforma szerkezet, mint egy kazán, amely hőt termel, és a hő által bizonyos fizikai energiát. Fűtőanyag az étel, az ital meg a pihenés. Aki nehéz testi vagy szellemi munkát végez, egyáltalán, aki munkáséletet él, többet kell táplálkoznia, és rendszeresen kell a pihenésben regenerálódnia, mert különben a kazán önmagát emészti fel. Nagy dolog és nagy felelősség a testi erővel gazdálkodni tudás, és a legtöbb modern ember, amikor túlhajszolja önmagát, nem is gondol rá, hogy lassú öngyilkosságot hajt végre. A gyilkosság pedig akkor is rettenetes bűn, ha jóhiszemű túlbuzgóságból önmagán hajtja végre.

Sokszor eszembe jut ezzel kapcsolatban Jézus mondása: “Jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen.” #Mt26,41(link is external)
Minden olyan művelet, ami a test elerőtlenedését fokozza, vétkes visszaélés az Istentől kapott fizikai energiával szemben, az élettel szemben. Ne várjon Istentől testi megerősödést az, aki maga pazarolja el ezt az energiát. A saját testi erejével rablógazdálkodást űző megfáradtnak nem szól az ígéret, hogy: “erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja”. Meg az sem, hogy: “erejük megújul”. Az a testi erő úgyis, természettől fogva is fogyó készlet - vigyázz rá! Ápold, segítsd, védd, felelős vagy érte Annak, Akitől kaptad! Ezzel is el kell számolnunk egyszer! Ez is talentum!

De nemcsak testi erő működik bennünk, hanem szellemi erő is. Az ember olyan különös valaki, hogy nemcsak étel-ital táplálja, hanem szellemi hatások is. Mekkora erőt jelent például egy eszme! Ezt csak akkor tudjuk, amikor hiányzik valakiből, amikor semmiért sem tud lelkesedni, üres a lelke, nincsenek eszményei. - Vagy egy gondolat, például a kötelességtudat! Ismertem olyan özvegyen maradt asszonyt, akit rengeteg gondjával való küzdelmében az a tudat éltetett, hogy fel kell nevelnie félárván maradt gyermekeit! A gyermekei iránt érzett szülői kötelességtudat olyan erőtényezővé lett az életében, hogy annak segítségével kibírt nélkülözést, a testi-lelki magára maradottság sok kísértő szenvedését, gyötrelmét. Hadifogságban járt emberek mondják, hogy akiben az a remény, hogy egyszer üt a szabadulás órája, kihalt: nem is bírta ki a fogságot. Míg a másikat pedig ez éltette! Működhetnek tehát az emberben ilyen szellemi erők, egy eszme, egy gondolat, vágy, reménység, aminek a segítségével az ember sok mindenre képes. Képes általa tűrni, várni, harcolni, terhet elviselni, kísértésnek ellenállni - élni! Életben maradni...

Vannak azután az ember életében ördögi erők is. Sokkal több ilyen erőhatás vesz körül bennünket, mint gondolnánk vagy észrevennénk. Csak néhányat hadd említsek: például a pénz szerelme. Hogy ez milyen motorikus erő, azt láthatta igazán hátborzongató valóságában, aki olyan igazi krimi regényekbe beleolvasott már. Vagy például rettenetes erőt jelent az iszákosság démona - egy iszákos vállal minden fáradságot, képes hazudni, lopni, rettentő szellemi erőt kifejteni, hogy szenvedélyét kielégíthesse. Az, hogy azután hogyan hat mindez vissza, éppen a teljes szellemi és testi elerőtlenedésben, az már más kérdés. Éppen ebben van az erőnek az ördögi mivolta. Vagy például egy halálos gyűlölet, bosszúvágy! Addig nem nyugszik, míg a családján vagy a saját személyén esett sérelmet meg nem torolja, ezért űzi, hajtja, lelkesíti egy gondolat. De ez a gondolat nem tiszta, hanem ördögi, pokoli, démoni! Szörnyű erőt tud kölcsönözni az embernek, de ebben az erőben a pokol hatalma jelenik meg. Ez is erő, de rontó, pusztító, gonosz, ördögi erő! A történelmi közelmúltban ez az erő közel tízmillió ártatlan ember kiirtásához vezetett! Isten őrizzen meg tőle téged is, meg a világot is!

De a testi, szellemi, ördögi erő mellett van még egy másfajta erő is, ami hathat az ember életében. Ez pedig a mennyei erő. Úgy is mondhatnám, hogy lelki erő, de olyan értelemben véve, hogy Isten Lelkéből való erő. A felolvasott Igében erről van szó. De nemcsak a felolvasott Igében. Isten gyakran beszél arról a Bibliában, hogy Ő az Ő Lelkének erejét akarja közölni az emberrel. Érdemes itt egy pillanatra idézni Istennek néhány ígéretét. Az egyik zsoltáríró így fohászkodik Istenhez: “Én oltalmam, váram, Istenem, ő benne bízom!” #Zsolt91,2(link is external)
A másik így tesz bizonyságot, nyilván tapasztalatból: “Boldog ember az, akinek Te vagy erőssége!” (84,6). Majd egy bajban lévő így fohászkodik: “Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erő támadt” #Zsolt138,3(link is external)
- Hallottátok? A lelkemben erő támadt! A kiáltásra. Ha már a lelkemben erő támadt, akkor már nincsen semmi baj! Még ha egyébként nyakig vagyok is a bajban.

Tehát a hívő ember számíthat egy emberfeletti erőre, olyan erőre, amit Isten ad. Mennyei erőre! Isten Lelkének az erejére. Isten az Ő erejét leghatalmasabban - ugye tudjátok - Jézus Krisztusban adta. Már sokszor mondtam, de újra hadd mondjam: Jézus Isten mennyei energiájának a földi centráléja! Ilyet jegyeztek föl Róla többek között: “És az egész sokaság igyekezék őt illetni: mert erő származék belőle, és mindeneket meggyógyíta” #Lk6,19(link is external)
Tehát a szó szoros értelmében: aki Jézust megérintette, az mintha ahhoz a csodálatos gyógyító, vigasztaló, megelevenítő mennyei energiához nyúlt volna hozzá - meggyógyult! Érezte, hogy átcsap belőle valami titokzatos erő. Mennyei erő.

Erről vall Pál apostol is, amikor azt mondja: “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” #Fil4,13(link is external)
Mintha azt mondaná: Tudom, hogy az Isten bölcsessége bennem megold minden problémát. Isten hatalma bennem nagyobb, mint minden nehézség. Isten szeretete körülöttem hatalmasabb, mint minden emberi gonoszság. Az Ő Lelke fölülemel minden kellemetlen szituáción. Erős vagyok az Úrban és az Ő hatalmas erejében #Ef6,10(link is external).

Nos hát, ha igazán emberséges életet akarunk élni, ha igazán keresztyén, azaz Krisztusi életet akarunk élni, akkor erre az erőre van szükségünk! Hiába nyaraltál a Balatonon, hiába tettél szép körutat a Földközi-tengeren vagy Svájc hegyei között, e nélkül az erő nélkül továbbra is csak “megfáradt” és “megterhelt” ember vagy! - Viszont: “De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”.

Hogyan lehet hát részesülni benne? Megmondja az Ige: “Erőt ad a megfáradottnak.” Tehát Isten adja. Nem én magam termelem ki magamból valamiféle lelki gyakorlat által. Ennek az erőnek Isten a forrása, és azzal közli, aki Vele személyes kapcsolatban van. Így hadd mondjam: aki Vele jóban van, rendezett viszonyban van. Tehát aki állandóan Isten közelében, Vele életközösségben jár, aki nem rejtegeti Isten előtt a nyomorúságát. Például azt, hogy megfáradt testben vagy lélekben vagy hitben. Megmondja Neki őszintén: Uram, elfáradtam! Tehát őszintén, becsületesen bevallja: Uram, elestem megint, megüresedtem, látod! Kimerültem lelkileg is, testileg is - annak ad erőt!

És a másik ígéret így szól: “Akik az Úrban bíznak, erejük megújul”. Tehát nem elég hinni, hogy Isten képes adni erőt, hanem bízni is kell abban, hogy most és nekem is adja az erőt. Mert Ő mindig szívesen ad erőt annak, aki azt Tőle bizalommal kéri. Fogd szaván Istent, és egyszerre igazzá, élővé válik az ígérete: kapod! Lehet, hogy egy Igén át, ami éppen neked szól, lehet, hogy imádság közben, ami éppen azt jelenti, hogy megérintetted lélekben Jézust, és erő származik Belőle, beléd! Hiszen Ő maga ez az erő!

Bizony atyámfiai, ha emberségesen akarunk élni, ha élni akarunk: erre az emberfeletti erőre van szükségünk. Közeledj hát azzal az alázattal az Úrhoz, hogy te igen megfáradtál, és megtapasztalod alapigénk igazságát: “erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.” És hogy: “akik az Úrban bíznak, erejük megújul.”

Ámen

Dátum: 1966. szeptember 11.

MP3 felvétel:


Sok baja van az igaznak – Abonyi Sándor

„Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr.” (Zsoltár 34:20)



A magyar közmondás úgy tartja, hogy „mondj igazat és betörik a fejed”. Ez elég negatív üzenet, ezért a világi bölcsesség úgy alkalmazza ezt a mondást, hogy jobb nem kimondani az igazságot, mert csak bajod származik belőle. Ez a kompromisszum, a megalkuvás a kulcs a sikeres világi élethez, az érvényesüléshez.

Ezt a gondolkodást a világtól sajnos a hívők is átvették. Olyan „evangelizációs” üzenetek terjedtek el, amik arról szólnak, hogy Isten szeret téged (ami önmagában igaz, de nem ez az evangélium)
Gyere Jézushoz és minden problémád megoldódik
.

Ezek az üzenetek azt hangsúlyozzák az Istent kereső emberek számára, hogy mindegy milyen bűnökben vagy nem számít, gyere Jézushoz! – úgy ahogy vagy, mert Ő a bűnös embereket is szereti (mintha nem is kellene megtérni), ha bármi problémád van ebben a gonosz világban, gyere Jézushoz és Ő megoldja minden problémádat (mintha később már semmi problémája nem is lenne),vannak, akik az üzenetükben már nem is beszélnek bűnről, amiből meg kellene térni, hanem csak problémákról, amiket Jézus meg fog oldani.

Az ilyen emberek számára a gyülekezet a „béke szigetének” tűnik, ahol semmi probléma nincs, csak öröm és békesség.
Az ilyen üzeneteket hirdető szolgálóknak van ma a világon a legnagyobb létszámú gyülekezete, mert beengedték a világot a gyülekezetbe. Egy idő után azonban vannak, akiknél bekövetkezik a csalódás és a kijózanodás. Ez nem véletlen, mert ez az egész egy hazugság, az ördög ravasz munkája.

Egy tanító szolgálatú ember mondta, hogy amikor ő hirdette az evangéliumot, akkor mindig csak egy-két ember tért meg, az is igaz azonban, hogy ő felhívta mindenki figyelmét arra is, hogy mivel jár Krisztus követése.

Egy Európában szolgáló evangélista arról számolt be, hogy „amíg nem a Krisztust hirdettük, addig semmi bajunk sem volt, azóta viszont megtapasztaltuk, hogy mi az üldözés”. A világ nyugati felén ma az a nézet terjedt el, hogy vannak egyes országok a földön, ahol ma is üldözik a keresztyéneket (Kína, arab országok stb), de a nyugati országokban most nincs üldözés. Tényleg nincs! A kérdés azonban az, hogy miért nincs? A válasz az, hogy nem a tiszta evangéliumot – nem a Krisztust – hirdetik!

A „mennyei ember”-nek nevezett szolgáló, akiről könyv is jelent meg magyarul, a halálos ítélet elől menekült el Kínából. Meglátogatott sok nyugati gyülekezetet és bizonyságot tett és szolgált azokban. Ezzel együtt azt is megállapította, hogy ez a nyugati keresztyénség egyáltalán nem olyan, mint a kínai: „ami itt nyugaton van az nem is igazán keresztyénség” – mondta.

Most szeretnék rátérni az idézett ige első részére és azt hangsúlyozni, hogy „Sok baja van az igaznak!”

Korábbi időkben számomra is inkább az ige második fele volt a hangsúlyosabb, de amikor elhatároztam, hogy a továbbiakban semmiben sem akarok megalkudni, attól fogva kezdtek megváltozni a dolgok: egyre több bajom lett!

Korábban én is hajlamos voltam úgy gondolkozni, hogy az Úr mindenből kiment bennünket, tehát az áldott hívő élet jellemzője az, ha semmi baj nem ér bennünket. Ha mégis adódik valami, akkor az a bűn miatt van vagy az ördög munkája. Rá kellett jönni, hogy ez egyáltalán nem így van. A hívő élettel egyszerűen vele jár a sok baj.

Az idézett ige első fele azt mondja – és most ezt szeretném hangsúlyozni -, hogy „sok baja van az igaznak” – az igazságban (Krisztusban) járó embernek.
Ez egy állítás, egy szellemi igazság kijelentése. Tudjuk, hogy Jézus magára mondta, hogy Ő az IGAZSÁG. Ebből közvetlenül adódik az is, hogy akik Jézussal járnak, azoknak bizony fel kell készülniük rá, hogy sok bajuk lesz!!! 
Ez tény, ez is Jézus ígéretei között van!

Jézus mondja:

„Emlékezzetek meg ama beszédekről, amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem.” (János 15:20-21)

Ez egy realitás és erre kell felkészülni a keresztyén élet útján elindulóknak. Aki mást hirdet, az hazudik. Jézus azt is mondta, hogy aki követni akarja Őt, az előbb üljön le és gondolja végig, hogy mibe fog ez kerülni neki, nehogy később szégyenszemre – a világnak okot adva a gúnyolódásra – kénytelen legyen félúton feladnia azt:

„Ha valaki én hozzám jön, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom. És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom. Mert ha közületek valaki tornyot akar építeni, nemde először leülvén felszámítja a költséget, ha van-e mivel elvégezze? Nehogy minekutána fundamentumot vetett, és elvégezni nem bírja, csúfolni kezdje őt mindenki, aki látja, Ezt mondván: Ez az ember elkezdette az építést, és nem bírta véghezvinni!” (Lukács 14:26-30)

Ne felejtsük el, hogy a világ fejedelme a Sátán, a világ fiai pedig a Sátán fiai.
Lehetetlen olyan evangéliumot hirdetni, amit a világ be tud fogadni, ami neki is tetszik.
Bárhogyan is próbálják sokan elfogadhatóvá tenni azt, ez képtelenség. Az igazi evangéliumra a világ ellenségesen fog reagálni! Kivéve azokat, akiknek a szívét az Úr már előre felkészítette és elég alázatosak ahhoz, hogy befogadják azt. Valóban ezzel a realitással – a várható nehézségekre is figyelmeztetve – kerül ma kihirdetésre az evangélium vagy csak valami kellemes zenei aláfestéssel egy romantikus álomként vázolva azt a leendő hívőknek?

Tudjuk, hogy Jézus sokaknak nyíltan megmondta, akik követni akarták Őt, hogy nem alkalmasak Isten országára. Jézus ezt meg tudta állapítani és az ige részletesen be is számol róla, hogy kik és miért nem alkalmasak Isten Országára. 
A fenti igében is azt olvassuk, hogy aki jobban szereti saját családját, mint Jézust és nem képes hordozni a keresztet (halálra adva minden testi vágyát és világi kívánságokat) az nem lehet Jézus tanítványa.
Mondhatjuk ezt úgy is, hogy aki nem vállalja fel a Jézus miatt várható konfliktusokat a saját családjában az nem lehet az Ő tanítványa. Más helyen más feltételeket is szab Jézus……A keresztyénség nem egy szabadidős, alternatív szórakozás, hanem egy egész életre szóló, komoly és veszélyes vállalkozás: egy életforma.
Nagy kihívás keresztyénnek lenni, és saját erőből ez nem megy, csak egy folyamatos és szoros közösségben Jézussal.

A szolgálók és az érett hívők felelőssége, hogy figyelmeztessék a hívő életben elindulni akaró, Istent kereső embereket, hogy megóvják őket a későbbi csalódásoktól és a teljes odaszánásuk hiányában várható sorozatos kudarcoktól.

A valóság tehát az, hogy számítani kell rá, hogy ha valaki hívővé válik és az igazság útján, a keskeny úton jár, azaz Jézusban éli az életét, annak számítania kell rá, hogy annak bizony sok baja lesz.
Ez azonban nem egy negatív üzenet, és nem ez az üzenet vége, mert a folytatás úgy kezdődik, hogy „de” és úgy folytatódik, hogy „valamennyiből kimenti az Úr”. Ez az ígéret teszi igazán reményteljessé az üzenetet.
Akármilyen nagy nehézségeken, megpróbáltatásokon kell is átmenni a hívőknek, az Úr ki fogja ezekből hozni őket. Gondoljunk a következő hithősökre, akiket szintén nagy nehézségekből (a halálból) mentett ki az Úr: kihozta Józsefet a börtönből, Sidrákot, Misákot és Abednégót a tüzes kemencéből és Dánielt az oroszlánok verméből.

Isten természetfeletti beavatkozása által, Isten nevét megdicsőítve történtek meg mindezek.

Fegyverkezzetek fel tehát azzal a gondolattal, hogy „néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Ő benne, hanem hogy szenvedjetek is Ő érette:” (Fil 1:29)

„Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon megpróbáltatásokban lesz részetek; de bízzatok: én legyőztem a világot.”(János 16:33)

MP3-meghallgatásra, letöltésre:
https://drive.google.com/file/d/0B8E_7y7z2onxX3BIYkE5ZXdLM2M/view

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com


Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Hozzátok őt hozzám.” - (Márk 9,19)-

Gyermekeinkért ne szűnjünk meg imádkozni!-


Kétségbeesetten fordul el a megcsalódott szerencsétlen apa a tanítványoktól az isteni Mesterhez.
Fia nagyon nyomorult állapotban volt és minden eszköz és kísérlet balul ütött ki.
De tüstént megszabadult a gonosztól ez a boldogtalan gyermek, mihelyt az apa hívő engedelmességgel hitt az Úr szavának: „Hozzátok őt hozzám!” 

A gyermekek Isten drága ajándékai, de sok aggodalmat és gondot okoznak. Szüleiknek vagy nagy örömöt szereznek vagy pedig súlyos fájdalommá válnak részükre. Betelhetnek az Isten Szellemével vagy pedig a gonosz szellem szállja meg őket.

Az Isten igéje minden esetben mutat nekünk valami eszközt, mellyel minden rosszaságukból meggyógyulhatnak. „Hozzátok őt hozzám!”

Ah, sokkal buzgóbban és hatásosabban kellene értük imádkoznunk, még kicsiny korukban! Már akkor bennük van a bűn, amely ellen imáinkkal kell küzdeni.
Gyermekeinkért való fohászkodásunknak meg kell kezdődni, még mielőtt megszülettek volna e bűnös világra. Már gyermekségük idején elég szomorú jeleit fogjuk észrevenni annak a süketnéma szellemnek, mely az imának ellenáll és nem akar hallgatni Isten szavára az ő lelkükben, de az Úr Jézus mondja: „Hozzátok őt hozzám!”

Azután ha naggyá lettek, talán bűnben úsznak, tajtékzanak és lihegnek az Isten iránti ellenségeskedésben; s ha majd szívünk megtörik a fájdalom és bánat miatt, emlékezzünk meg a nagy Mester szavairól: „Hozzátok őt hozzám!”

Nem szabad megszűnni az imától, amíg ők még nem szűnnek lélegezni. Nincs reménytelen betegség, nincs reménytelen bűn, míg Jézus él.

Az Úr némelykor megengedi, hogy az övéi sarokba szoríttassanak, hadd tanulják meg tapasztalatból, mily nagy szükségük van Reá. 
Az istentelen gyermekek, kik elfajult szívükkel szembe való tehetetlenségünk tudatára ébresztenek, odaűznek minket az Erőshöz segítségért, ez pedig nagy áldással jár részünkre. De bármi legyen is mai kérelmünk, mint hatalmas folyó, vigyen az ki minket az isteni szeretet végtelen tengerére.
Jézus hamar elveheti gondunkat. Az az Ő gyönyöre, ha bennünket vigasztal. Lássunk Hozzá, mert vár reánk és óhajtja, hogy Hozzá menjünk.


-Legszívesebben az egészet kivastagítanám, hisz az egész tanítás legfontosabb egyike, minden egyes mondata lényeges!!! -

Csendes percek: ISTEN NYÍLT NAPJA

,,Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és aki szereti azt, aki szülte, azt is szereti, aki attól született. Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?
Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; a Lélek pedig bizonyságot tesz róla, mert a Lélek az Igazság. Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek: a Lélek, a víz, a vér; és ez a három egy. Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de Isten bizonyságtétele nagyobb; mert Isten bizonyságtétele az, amellyel Fiáról tesz bizonyságot. És aki hisz Isten Fiában, abban megvan ez a bizonyságtétel. Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz Fiáról. Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.,,
-1Jn 5,1-12.

,,Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.,, (1Jn 5,11-12)

Nemrégiben a helyi középiskola nyílt napján vettem részt, remélve, hogy a következő évben a fiamat felveszik oda. Minden új, izgalmas és más volt, és vágytam arra, hogy fiam ebbe az iskolába járhasson. Habár 600 szülő volt jelen, az iskola csak 150 diákot tudott felvenni. Azon gondolkoztam, hogy vajon az én fiam bekerülhet-e. Aztán a jelentkezési lapok között találtam egy lapot, amin az állt, hogy "Ha ön az iskola körzetében él, vagy a környék állandó lakosa, akkor nem utasítjuk el a jelentkezést." Micsoda megkönnyebbülés!
Viszonylag frissen megtért keresztyén vagyok, és gyakran vannak kétségeim afelől, hogy a mennybe jutok-e. Ez a tapasztalat segített, hogy úgy tekintsek a húsvétra, mint Isten nyílt napjára, hogy beléphessünk Isten országába. A mennyország hírei mindenki számára jó hírek. Mindenki jelentkezhet. Ha Jézus a mi Urunk és Megváltónk, és hűségesen élünk, garantált a bejutásunk. Lehet, hogy bukunk egy-két osztályt, vagy rossz jegyeket kapunk, de ha Jézus él a szívünkben, be fogunk jutni.

Imádság: Mindenség Ura, növeld hitünket igédben, és add, hogy mindig igyekezzünk a kereszt közelében élni. Ámen.

Mivel Isten hűséges, biztosak lehetünk az örök élet felől.

Sue Peters (Keleti-fok, Dél-Afrika)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK KÉTSÉGEKKEL KÜZDENEK!

Joel Osteen: Kegyelem a mai napra

Isten kegyelmet adott neked a mai napra. 

Nem kaptad meg a holnapi napra szóló kegyelmet. Sok ember éli úgy az életét, hogy azon tűnődik, mi lesz öt év múlva. Minden "mi lesz ha" lepörög az agyukban. Óvatosnak kell lennünk, mert a „mi lesz ha” mindig lehangol. Ha pedig el is jön a "mi lesz ha", akkor Isten meg fogja adni a kegyelmet, hogy megbirkózzunk vele. Mi lesz, ha semmi jóval nem kecsegtet az orvos? Mi lesz, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy terveztem? Mi lesz, ha elveszítem az állásomat? Akkor ott lesz számodra az a békesség, ami minden értelmet meghalad. Isten megígérte, hogy erővel fog felruházni téged minden csatádra. Lehet, hogy nem tudjuk, mit tartogat számunkra a jövő, de azt tudjuk, hogy ki tartja kezében a jövőt. Az a fontos, hogy ne mulasszuk el a mát, a holnap fölötti aggódás miatt. A mai nap ajándék. Ez a nap soha nem fog visszatérni. 
Hiszem, hogy azok a dolgok, amik miatt aggódunk, nagyrészt meg sem fognak történni. Ha mégis, akkor nem lesz olyan nehéz, mint amilyennek gondoltuk. Lehet, hogy ma még nincs meg hozzá az erőnk, de Isten a megfelelő pillanatban meg fogja adni mindazt, amire szükségünk lesz. Természetesen szükséges, hogy legyenek terveink és használjuk a józan eszünket. 

De egy ponton át kell adnunk Istennek a dolgokat: 
 "Istenem, Te tudod, hogy mi a legjobb számomra. Azt mondtad, hogy minden időben megadod nekem a szükséges kegyelmet. És ahogy a mezők liliomait öltözteted, és az ég madarait eteted, tudhatom, hogy rólam is gondoskodni fogsz." 

Nagyon felszabadító, amikor megtanuljuk átadni Istennek a dolgokat és elfogadjuk a mai napra szóló kegyelmét. 
"Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!" (Zsoltárok 118,24) "Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma." (Máté 6,11) Ámen!

2017. szeptember 16., szombat

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek.” -(2 Péter 1,4)

Az isteni természet részesévé lenni, nem azt jelenti: Istenné lenni. Ez lehetetlen. Isten lénye a teremtmény által el nem érhető. A teremtő és teremtmény között mindig kell maradni űrnek saját lényükre vonatkozólag. De miképpen az első Ádám Isten képére teremtetett, azonképpen mi a Szentlélek megújítása által, sokkal magasabb értelemben, újjászülettünk a Magasságos képére és részeseivé leszünk az isteni természetnek. Isten kegyelme folytán Istenhez hasonlítunk. „Isten a szeretet”, mi is szeretet leszünk.
„Aki szeret, Istentől született az”. Isten az igazság. Mi szintén igazságossá leszünk és szeretjük, ami igaz.

Isten jó, s minket is azzá tesz kegyelme által, úgy, hogy mi leszünk azok a boldogok, kiknek szívük tiszta és az Istent meglátják. 

De még több: az isteni természetnek még sokkal magasabb értelemben leszünk részeseivé. Igen, oly magasztos értelemben, amint csak felfoghatjuk azt, úgy, hogy majdnem magához az isteni tökéletességhez hasonlítunk. Avagy nem leszünk-e tagok Krisztus isteni Személyének testén? Igen, az a vér, mely a fejben kering, átjárja a tagokat is; és az az élet, mely Krisztust áthatja, áthatja népét is, mert „meghaltatok és a ti életetek elrejtetett Krisztussal az Istennél”. Igen, mintha ez még nem volna elég: el fogunk jegyeztetni Krisztussal. Isten eljegyzett minket Neki igazságban és ítéletben, kegyelemmel és irgalmassággal, és aki az Úrhoz köttetett, az egy lélek Ővele. Óh, titokteljes csoda! Óh, csodálatos titok! Szemünk látja ezt, de ki értheti meg? Egy Jézussal, annyira egy, hogy a vessző nincs szorosabban a szőlőtőkéhez kötve, mint mi a mi Urunkhoz, Megváltónkhoz és Megmentőnkhöz. Ha ennek szívből örvendhetünk, akkor gondoljuk meg, hogy az isteni természetben részesültek nagyságának és szent származásának meg kell nyilvánulni a másokkal való társalgásban s meg kell mutatniuk naponként szóban és tettben, hogy ők megmenekültek attól a romlástól, mely a világon uralkodik a mulandó kedvtelések által.

„Lássátok, milyen szeretetet adott nékünk az Atya, tudniillik, hogy Isten fiainak hívattassunk!” 
Valakinek ilyen bizodalma van Őbenne, megtisztítja magát, miképpen az is tiszta. Óh, Urunk adj nekünk kegyelmet szentebb és istenibb életre!


REINHARD BONNKE: Jézus lesz a király az egész Földön..

A hívők hatalmas bizonyossága és reménysége, hogy Isten a maga titokzatos módján beleavatkozik a földi történésekbe, és az életünk tragikus eseményeit is úgy alakítja, hogy azok a javunkra váljanak, az egész Bibliában nyomon követhető. 


Ennek az isteni beavatkozásnak legerőteljesebb példája volt, amikor Jézusban maga jött el testben a Földünkre. „Az övéi közé jött”, de csak kevesen ismerték fel. Az a gyermek a jászolban beavatkozott a emberi szenvedések végtelen láncolatába. Nem győzhetetlen fegyveres erővel robbant be a világunkba, mint aki egy villámháborúval, egy 'blitzkrieg'-gel elsöpör minden ellenállást.

A sátáni világrend állandó támadásai közepette hozta létre Királyságát, olyan ádáz küzdelemben, melyben a vére folyt, de végül győzött.

Még egyszer el fog jönni, a világ számára meglepetésszerűen. Akkor a Föld nevű bolygó történelme egy új irányt vesz: Jézus lesz a király az egész Földön.
Hamar eljön! Isten áldjon benneteket!

REINHARD BONNKE 

Reggeli gyöngyszemek: Krisztus engedelmes és tisztelettudó volt

„Jóllehet Fiú, szenvedéséből tanulta meg az engedelmességet.” (Zsid 5:8)



Ha szeretnéd visszatükrözni Krisztus életét és jellemét, akkor hű és engedelmes leszel szüleid iránt. Készséges engedelmességeddel mutatod ki irántuk való szeretetedet.

Senki sem lehet igazán jó és eredményes, aki nem tanulta meg alávetni akaratát először szüleinek, aztán Istennek való örömteli engedelmességben. Csak azok lesznek alkalmasak, hogy irányítsanak, akik megtanulnak engedelmeskedni.

Azzal, hogy megtanulják az engedelmesség leckéjét, a gyermekek nem csak hogy becsülik szüleiket és megkönnyítik terheiket, de Annak is örömet szereznek, aki sokkal nagyobb tekintéllyel rendelkezik. A „Tiszteld atyádat és anyádat” egy pozitív értelmű parancsolat. Azok a gyermekek, aki nem tisztelik szüleiket és figyelmen kívül hagyják kívánságaikat, nem csak hogy lebecsülik őket, de Isten törvényét is áthágják. Minél korábban vetik alá akaratukat Isten akaratának, és minél tökéletesebben teszik ezt, annál könnyebbnek fogják majd találni az Isten kívánalmainak való engedelmeskedést. Senki sem remélheti Isten áldását, aki nem tanul meg engedelmeskedni parancsolatainak és határozottan ellenállni a kísértésnek. 

Krisztus életét határozottság jellemezte, mégis mindig tisztelettudó és engedelmes volt.

Tökéletes példakép volt minden fiatal számára. Mindig tiszteletet és megbecsülést tanúsított az életkor iránt. Krisztus vallása egyetlen gyermeket sem vezethet oda, hogy durva és udvariatlan legyen.
A végtelen Isten szemei megvizsgálják a szívet és látják a jellem minden hibáját. Nem külső megjelenésük alapján ítéli meg a fiatalokat, hanem a szívbéli jóság megléte alapján, melyet csak éberséggel és imádsággal lehet megszerezni…Figyelemmel kíséri szüleik és a családi kör iránti magatartásukat. Ha tisztelettudóak, kedvesek, szeretetteljesek és igazán udvariasak,…akkor jellemük értékesként jegyeztetik fel a mennyei könyvekben.

Krisztus szorgos munkás volt


„Amíg nappal van, annak dolgait kell tennünk, aki elküldött engem, mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.” (Jn 9:4)



Krisztus élete minden fiatal számára bemutatja, hogy a szorgos és engedelmes élet elősegíti a jó erkölcsi jellem, a szilárd elvek, az eltökéltség, a józan gondolkodás és a magas rendű szellemi tevékenység kialakítását. Manapság a legtöbb fiatal az izgalmas szórakozásokban leli örömét, melyek hátráltatják a magas rendű szellemi tevékenységet és gyengítik a fizikai képességeket is. Ahelyett, hogy elméjüket nyugodt, egészséges, gondolkodásra kész állapotban őriznék meg, az idő nagy részében izgalomnak teszik ki; egyszóval, megmérgezik azokkal a szórakozásokkal, melyek után vágyakoznak, és ezzel alkalmatlanná teszik a hatékony gondolkodásra és tanulásra.

Azok a fiatalok, akik nem tisztelik szüleiket és nem teszik magukat hasznossá, nem érezhetnek valódi örömet…A hiábavaló szórakozások fellazítják a gondolkodás minőségét és meggyengítik az erkölcsöket, hogy sok fiatal alig rendelkezzen önuralommal és szilárd elvekkel.

Szorgalmas életében nem voltak tétlen pillanatok, amelyek kihívják a kísértést. Nem voltak céltalan órák sem, amelyek alatt rossz társaságba keveredhetett volna. Amennyire csak lehetséges volt, bezárta az ajtót a kísértő előtt. Sem nyereség, sem élvezet, dicséret vagy bírálat sem vehette rá, hogy helytelenül cselekedjen…

Nem volt hajlandó tökéletlen munkát végezni, sőt szerszámait is ennek megfelelően kezelte. Tökéletes volt munkásként is, mint ahogy mindenben tökéletes volt a jelleme. Saját példájával tanította, hogy a szorgalom kötelességünk, munkánkat pontosan és alaposan kell végeznünk, és az ilyen munkát meg is becsülik. A munka hasznossá teszi a kezeket, megtanítja a fiatalokat, hogy hordozzák az élet terheinek rájuk eső részét, fizikai erőt ad, és fejleszti a képességeket... Isten áldásul szánta a munkát, és csak a szorgalmas munkás találja meg az élet valódi dicsőségét és örömét. 


Reggeli dicséret: A legtitkosabb ajándék

"Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el"
-János 6,37

Legtöbbször, amikor ezeket a szavakat hallom idézni, általában egy szép beszéd következik Jézus Krisztusról, az Ő elfogadó szeretetéről- és ez így van rendjén. A legtöbben megemlítik a tékozló fiú történetét, ami tökéletesen példázza, hogy az Úr még bűnös állapotunkban, minden feltétel nélkül elfogad minket. Sőt,kezdetektől fogva visszavár, azóta, hogy az ember letévedt a helyes útról. Ő nem küld el senkit, aki Hozzá megy. Nem mond nemet annak, aki Hozzá kiált. Most azonban azt szeretném, ha egy kicsit valami másra is figyelnénk. Arra, hogy mi vagyunk az Atya ajándékai Jézus Krisztus számára és arra, hogy Ő minket, mint ajándékokat, nem utasít el.

Amikor meg akarod ajándékozni azt, akit a legjobban szeretsz a világon, nincs egyszerű dolgod. Valami különlegeset, valami nagyszerűt, valami igazán értékeset szeretnél adni neki. Semmiképpen sem adnál törött, értéktelen vackot, ugye? Nem adnál valami olyat sem, ami nem működik, ami használt, ami kopott. El tudod képzelni magadról azt, hogy te vagy a legértékesebb ajándék, akit a világmindenség Ura szánt a Fia számára? Ma nagyon sokan szenvednek az alacsony önértékeléstől. Sokan gondolják, hogy csak porszemek ebben a világban, hogy egyáltalán nem számítanak. Amikor azt nézik, hogy mit értek el mások és mit értek el ők maguk, saját teljesítményüket elégtelennek tartják. Vannak fiatalok, akik úgy érzik, hogy az, akibe titkon szerelmesek, sohasem gondolna rájuk mint lehetséges társra. Munkahelyen robotolók ezrei gondolják, hogy sohasem jutnak el odáig, hogy igazán megbecsüljék őket. Az emberiség legnagyobb része azt gondolja magáról, hogy bármikor pótolható, bármiben helyettesíthető. Nem vagyunk jó gyerekek, nem vagyunk kiváló munkaerő, nem vagyunk sikeres celebek, nem vagyunk tehetséges utódok, sem jó szülők! Ha ilyen gondolataid vannak, tudd, hogy ez NEM IGAZ!

TE EGY CSODÁLATOS AJÁNDÉK VAGY KRISZTUS SZÁMÁRA! Te vagy az, akire Ő leginkább vágyik! Számára az jelenti a legnagyobb örömet, ha veled találkozhat! Alig várja az alkalmakat, amikor beszélhet veled! Folyamatosan tervezi a közös jövőtöket! Minden pillanatot előre megálmodott, hogy milyen lesz, amikor majd a szemedbe nézhet! Saját országában, saját házában készíti a helyet, hogy mindent megadhasson neked! Meg akarja osztani veled az idejét, a javait, a tudását, a tapasztalatait, a szeretetét! Még a saját trónját is, mert azt akarja, hogy ott ülj Vele együtt az Atya mellett! Annyira vágyott minderre, hogy kész volt feláldozni önmagát is érte!

Te egy csodálatos, titkos ajándék vagy Jézus számára! Olyan ajándék, mint az a kiskutya, aki utoljára talál gazdára. Sokan elkerülik, rá se néznek. Mások megvetik, sőt, haraggal szólnak hozzá, vagy csak rendre utasítják. Az emberi bánásmódból Isten gyermekeinek sokszor csak a legrosszabb jut. De ők nem látják a szívedet. Nem látják, hogy az Atya már elkezdte a munkát benned. Nem tudják, hogy a Szentlélek elültette Isten Igéjét a szívedben és az kihajtott. Nem ismerik a gondolataidat, a vágyaidat, amik Jézus felé terelnek. De a mi drága Megváltónk igen. Ő tudja, Ő látja, Ő ismeri és azt mondja: Gyere bátran! Én semmiképpen nem küldlek el.

Bejegyezte: Restás László

Joyce Meyer-Isten áramlatával sodródj

Nem számít, hányszor buktál el, vagy hogy milyen gyenge vagy, Isten egy csodálatos bizonyosságot ad neked Pál apostol szavain keresztül:

,,Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak,sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.,,
 Róma 8,38-39-

A választás a tiéd.

Sodródhatsz lefelé a folyón, a kisebb ellenállást választva, hagyva, hogy az áramlatok arra vigyenek, amerre akarnak. Vagy dönthetsz úgy, hogy Isten áramlatával sodródsz. Erre mondjuk, hogy Szellemben járunk, vagy más szóval Krisztus elméje szerint élünk
Néha mondanunk is kell magunknak, hogy „Isten szeret engem. Isten szeret engem, mert Ő teremtett.” Isten nem teremt szemetet, ez pedig azt jelenti, hogy minden, amit teremtett – téged is beleértve – jó. 
Ha Isten szeretetére összpontosítasz, akkor nem fogsz tévútra vetődni.

Ez az üzenet tehát: 
Semmi sem választhat el téged Isten szeretetétől. Minél többet elmélkedsz Isten irántad való szeretetéről, annál könnyebben fogsz sodródni az Ő szeretetében.
Istenem, olyan közel akarok lenni Hozzád, amennyire csak lehetséges. Segíts, hogy egészséges, pozitív gondolataim legyenek.
Emlékeztess, hogy szeretsz – teljes és tökéletes szeretettel – és segíts, hogy a Te áramlatoddal sodródjak. 

Jézus nevében. Ámen


"Soha ne hagyd, hogy a félelem meggátoljon téged! Isten nem a félelem szellemét adta nekünk! 

Te a Kiraly gyermeke vagy, ismerd meg a Bibliából, hogy milyen tekintélyt és szabadságot adott neked az Úr, és járj ebben a szabadságban!"

"Hiszed e, hogy akármilyenek is jelenlegi körülményeid, van remény a változásra? 

Azt tapasztaltam, hogy a reménykedő emberek a világon a legboldogabbak közé tartoznak. 

A remény hatalmas erő!"


"Isten A szeretet. Semmit nem tudsz tenni azért, hogy jobban szeressen téged mint most ebben a pillanatban, mert már most tökéletesen szeretve vagy, és semmit nem tudsz tenni azért, hogy kevésbé szeressen. 

Az Ő szeretete nem tőlünk függ, hanem Önmagától, és Ő Maga A szeretet!"


Zsoltárok könyve 5. rész 12-13.vers


1. Az éneklőmesternek a nehilótra, Dávid zsoltára. 
2. Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat! 
3. Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! 
4. Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok. 
5. Mert nem olyan Isten vagy te, a ki hamisságban gyönyörködnél; nem lakhatik tenálad gonosz. 
6. Nem állhatnak meg szemeid előtt a kevélyek, gyűlölsz te minden bűnt cselekedőt. 
7. Elveszted, a kik hazugságot szólnak; a vérszopó és álnok embert útálja az Úr. 
8. Én pedig a te kegyelmed sokaságából házadba mehetek; leborulok szent templomodban a te félelmedben. 
9. Uram, vezess engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt; egyengesd előttem a te utadat! 
10. Mert nincsen az ő szájokban egyenesség, belsejök csupa romlottság; nyitott sír az ő torkuk, nyelvökkel hizelkednek. 
11. Kárhoztasd őket, oh Isten; essenek el saját tanácsaik által; taszítsd el őket vétkeik sokasága miatt, mert fellázadtak ellened. 
12. És majd örülnek mindnyájan, a kik bíznak benned; mindörökké vigadjanak, és te megoltalmazod őket, és örvendeznek te benned, a kik szeretik a te nevedet. 
13. Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a te jóvoltoddal, mint egy paizszsal

2017. szeptember 15., péntek

Örömteli mindennapok: Élvezd a békességet

„Ezt azért mondom nektek, hogy teljes békességetek és bizalmatok legyen bennem. Ezen a világon próbatételek, nehéz időszakok és szenvedések várnak rátok, de legyetek bátrak: én már legyőztem a világot.” János 16:33


A békesség az egyik legnagyobb áldás, amit Isten nekünk adott. Naponta hálásak lehetünk érte. Csak áhítozni egy békességgel teli életre nem elegendő. Törekednünk kell a békességre Istennel, magunkkal és a körülöttünk élőkkel.
Ő már megadta a békességet, de nekem kell azt választanom. Jézus azt mondta:
„Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek” (János 14:27).
Jézus már gondoskodott a békességedről.
Dönts úgy, hogy ebben a békességben fogsz járni.

Hálaadó ima:
Atyám, köszönöm, hogy mindent biztosítottál számomra, hogy békességben élhessek. Úgy döntök, hogy ezt a békességet fogom keresni és nyugton maradok, mert tudom, hogy Te nagyobb vagy minden nehézségnél, nyomorúságnál, amin keresztülmegyek. Te vagy minden, amire szükségem van. Te vagy a békességem.


Derek Prince: Gyönyörködjél az Úrban és megadja szíved kérését!



Figyeljük meg az első szót: „gyönyörködjél”. Egyszer hallottam valakit, aki ezt kérdezte: „Örömödet leled a vallásodban, vagy csak elviseled?”

Az emberek többségének a vallás valami elviselendő, egyfajta fájdalmas kötelesség. Azonban Isten nem akarja, hogy ilyen tapasztalatunk legyen vele kapcsolatban. A Westminster Hitvallás, a Presbiteriánus Egyház alapvető tantételeinek nyilatkozata kimondja: „Az ember legfőbb kötelessége Istent dicsőíteni, és örökké örvendezni neki.”

Gondoltál már valaha arra, hogy örvendezz Istennek?

"Gyönyörködjél az Úrban, és megadja Néked szíved kéréseit." (Zsolt 37:4)

Isten azt mondja: „Gyönyörködjél bennem, és én megadom neked a szíved vágyait.” Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy Isten mindent megtesz nekünk, amit csak kívánunk vagy gondolunk. A mi saját testi, romlott természetünk vágyai gyakran ferdék, eltorzultak.

Ha Isten azon lenne, hogy kielégítse a vágyakat, a végeredmény több kárt okozna nekünk, mint hasznot. Régi vágyaink helyébe azonban Isten új vágyakat ígér, Isteni vágyakat, hasznos vágyakat – az Ő saját vágyait. Ki is elégíti ezeket, hiszen Ő maga adta nekünk őket.

De először – mondja Dávid – meg kell tanulnunk gyönyörködni az Úrban. Ez azt jelenti, hogy az Úrral való személyes kapcsolat lesz a legfontosabb az életünkben. Elsőbbséget kap minden más kapcsolattal és a megelégedés minden más formájával szemben. Nem lehetnek hátsó gondolataink. Istenhez önmagáért kötődünk, nem azért, amit remélünk, hogy megkapunk Tőle.

És akkor következik a paradoxon: ez a kizárólag Istenre irányuló kapcsolat megnyitja a megelégedés birodalmába vezető utat, amit másképp sohasem látnánk meg, és még kevésbé élvezhetnénk.

A hit megvallása:
Gyönyörűségemet lelem az Úrban, és nem keresem rajta kívül a megelégedésnek más forrását.

Forrás: Derek Prince (Dallamok Dávid hárfáján)

KENNETH COPELAND- Győzd le az óriásodat!

,,Kicsoda ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázattal illeti az élő Istennek seregét?,, – 1Sámuel 17: 26.

Talán éppen egy óriással nézel szembe. Lehet ez az óriás egy betegség, kudarc, anyagi szükség, vagy valamilyen más probléma. De ne ijedj meg tőle!

Van egy titkos fegyvered. Ez a fegyver annak idején egy pásztorfiút győztessé tett medve, oroszlán és egy óriás felett. Ez a fegyver a Mindenható Istennel kötött vérszövetség.

Dávid idejében a körülmetélkedés volt ennek a szövetségnek a jele. Ezért amikor Dávid körülmetéletlennek nevezte Góliátot, voltaképpen azt mondta: Lehet, hogy ez egy óriás, lehet, hogy erős, de nincs szövetsége Istennel, és ezért meg tudom ölni. Neked is van szövetséged. De a tiéd jobb! Az a szövetség, ami Dávidnak volt, bőséges áldást ígért azoknak, akik megtartották, de átkot ígért azoknak, akik megtörték. A tiéd nem ilyen.

Neked egy új szövetséged van, amit Jézus szerzett a saját vérével. Nem a te képességeidtől függ, hanem Jézustól és attól, amit megtett. És Ő már mindent megtett! A te dolgod annyi, hogy elhiszed, és elfogadod ezt. 

Most olvasd el az 5Mózes 28: 16-68-ot. Ezektől az átkoktól Jézus megszabadított. Mondjuk, ez egy lista az óriásokról, akiket Jézus megölt érted. Minden ördögi dolog benne van, amit a sátán bármikor is bevethetne ellened.

Olvasd el, és örvendezz. Isten meggyógyított, és megszabadított ezektől!


Ne ijesszen meg egy óriás sem. A Mindenható Istennel vagy vérszövetségben. Nincs olyan körülmetéletlen körülmény a föld színén, ami elvehetné tőled a győzelmedet.

Igei olvasmány: Galata 3: 13 - 29

Jelenések könyve: A három utolsó pecsét

Jelenések 6:9-17.

Biztosan izgulsz már, hogy mit jelenthetnek a következő pecsétek. Az látszik, hogy időben egyre közelebb jutnak hozzánk.

Az ötödik pecsét felnyitásakor nem ló és lovas jött elő, hanem a mártírok vére kiáltott Istenhez, hogy tegyen igazságot. Ez a jelenet azt a kort hozza elénk, amikor a reformáció kezdetén nagyon sok kereszténynek mártírként kellett meghalnia hitéért.

A hatodik pecsét az égi jelenségekre irányítja a figyelmünket. Beszél egy nagy földrengésről, majd arról, hogy a nap és a hold is elsötétedik, utána a csillaghullásról, végül az ég felgöngyölítéséről szól a prófécia.

A négy esemény közül három már bekövetkezett. A lisszaboni földrengés 1755. november 1-én. Ez volt az addigi idők legnagyobb földrengése, amilyent azelőtt még sehol nem észleltek. Az észak-amerikai sötét nap 1780. május 19-én volt. A rendkívüli esemény mindenkit megdöbbentett. Reggel felkelt a Nap, de 9 óra körül szinte tapintható sötétség ereszkedett le, ami egészen estig tartott. A Nap réz-színű volt. Félelmetes látvány! A csillaghullás 1832. november 12-ről 13-ra virradó éjszaka volt. Olyan sűrűn hullottak a meteorok, mint a záporeső. Ezek a jelenségek az istenfélő emberek figyelmét a Bibliára irányították. Ők Isten segítségével felismerték, hogy Jézus eljövetelének jelei ezek a jelenségek. Sok-sok ezer ember kezdte várni Jézus eljövetelét, és minden nap ezrek csatlakoznak ma is hozzájuk.

Nemsokára eljön Jézus, amit a hetedik pecsét mutatott be. Csend lesz a mennyben, amíg Jézus és angyalai eljönnek Isten gyermekeiért a földre. 
Lehet, hogy most egy kis félelmet érzel, vajon mi következik ezután? Azonban nem kell félned, mert Jézus szeret.

Ezzel kapcsolatban eszembe jutott egy kis történet. Kísérleti laborban dolgoztam vegyésztechnikusként. Volt egy nagyon precíz, mondhatni, kemény főnököm, aki megkövetelte a rendet, fegyelmet tartott. Egy hétig szabadságon volt. Ezalatt munkatársaimmal végigvittünk egy kísérletet, olyant, amit még eddig nem végeztünk el főnökünk jelenléte nélkül. Mindannyian izgatottan vártuk a hétfőt, amikor megérkezett. Mondanom sem kell, milyen jó érzés volt elismerő szavait hallgatni.

Ez egy gyenge példa ahhoz, amit Isten tartogat övéinek, amikor azt mondja:
Gyertek Atyám áldott gyermekei, örököljétek azt az országot, amit számotokra készítettem a világ megalapítása előtt!

Légy bátor, nem kell félned, Isten szeret téged!

Gyűrűs Panni-

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Semmi rossz hírtől nem fél.” -(Zsoltárok 112,7)


Keresztyén ne félj, és ne rettenj meg annyira a homályos kilátástól, a fenyegető veszedelemtől és a gyászos hírtől, mert ha annyira elrémítetted magad, mi előnyöd van mások felett? 

Neked van Istened. Más népnek nincs Istene, kihez menekülhetne. Soha sem tapasztalták magukon az Ő hűséget, mint te. Tehát ne csodálkozz, ha leveri Őket búbánat és meggörnyednek a fájdalom miatt. De te más Lélek gyermekének vallod magad, újjászülettél az élő reménységre, szíved a mennyben él és a földiekhez semmi köze. Ha most téged mások szomorúnak látnak, mint a hozzájuk hasonlókat, mi haszna van ama kegyelemnek, amelyet bírsz? Hol marad új természeted magasztalt nagysága? 

Továbbá, ha nyugtalansággal vagy telve, mint mások, kétség nélkül ugyanabba a bűnbe fogsz jutni, mint amelybe mások szoktak esni a próbáltatások és szenvedések idején. Ha rossz napok lepik meg az istenteleneket, zúgolódnak Isten ellen. Fellázadnak ellene és azt gondolják, hogy Isten keményen bánik velük. Te is hosszúra akarod ingerelni az Urat, mint ők? 

A meg nem tért emberek igen gyakran helytelen eszközökhöz folyamodnak, hogy a megpróbáltatást elkerüljék. Te is úgy teszel egész biztosan, ha a rád nehezedett nyomor uralja szellemedet. Bízz az Úrban és várd Őt türelemmel! Legbölcsebb kisegítő eszközöd az, ha úgy teszel, mint Mózes a Vörös tengernél: „Ne félj, légy veszteg és nézd az Úrnak szabadítását, melyet ma cselekszik veled”. 

Mert ha neki adod magad a félelemnek, mihelyt rossz híreket hallasz, mindjárt nem vagy képes a szerencsétlenséget azzal a nyugodt megadással fogadni, mely megedz a kötelesség teljesítésére és a kellemetlenségek között is fenntart. Miként dicsőíted meg Istent, ha elragad a félelem? A szentek gyakran énekkel dicsérték Istent a lángok közül. Azonban a te kételkedésed és gyötrődésed, jajgatásod és panaszod, mintha nem nyernél segítséget, megdicsőítheti-e a Magasságost? 

Légy hát bátor, bízd magad erős bizalommal szövetséges Istenedre: „Legyen bátor a te szíved és ne féljen”.

REINHARD BONNKE

Az összes világvallás azt vallja, hogy az embereknek valamilyen módon fizetniük kell a bűneikért. 

Vannak, akik vezekléssel próbálkoznak, mások, tíz- és százmilliók, úgy gondolják, hogy a reinkarnáción keresztül valamelyik jövőbeni életükben fognak szenvedni a bűneikért. 

A legtöbben úgy gondolják, hogy az életük cselekedeteiről az ítélet napján egy könyörtelen Bíró fog ítéletet mondani, míg mások a megtisztító szenvedést egy köztes helyen, a purgatórium tüzében képzelik el. 

A keresztény evangélium egészen mást mond! 

Azt hirdeti: JÉZUS KIFIZETTE A BÜNTETÉST MINDENKIÉRT. 

Ez az evangélium semmivel össze nem hasonlítható dicsősége, azé az evangéliumé, amelyet Péter és Pál hirdetett. 

Ezt az üzenetet vitték el a bűnnel megterhelt világba (ApCsel 13,38). 

Ha Jézus vére megtisztít minket minden bűntől, ha ő kifizette az árat, amint a Szentírás félreérthetetlenül kijelenti, akkor mi szükségünk lenne nekünk azt újra kifizetni, vagy azokért a bűnökért újra szenvedni, amikért Krisztus már szenvedett? Talán nem elégséges, amit Ő tett? Ó, dicsőség legyen Istennek, bőségesen elegendő!

Legyetek áldottak!

REINHARD BONNKE

Péter Apostol I. levele 3. rész 12.vers


1. Hasonlóképen az asszonyok engedelmeskedjenek az ő férjöknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az ígének, feleségük magaviselete által íge nélkül is megnyeressenek;
2. Szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen életeteket.
3. A kiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való;
4. Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, a mi igen becses az Isten előtt.
5. Mert így ékesítették magokat hajdan ama szent asszonyok is, a kik Istenben reménykedtek, engedelmeskedvén az ő férjöknek.
6. Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt, a kinek gyermekei lettetek, ha jót cselekesztek, és semmi félelemtől nem rettegtek.
7. A férfiak hasonlóképen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel,az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek, tisztességet tévén, mint a kik örökös társaik az élet kegyelmében; hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.
8. Végezetre mindnyájan legyetek egyértelműek, rokonérzelműek, atyafiszeretők, irgalmasak, kegyesek:
9. Nem fizetvén gonoszszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek,
10. Mert a ki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot:
11. Forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót; keresse a békességet, és kövesse azt.
12. Mert az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak könyörgésein; az Úr orczája pedig a gonoszt cselekvőkön.
13. És kicsoda az, a ki bántalmaz titeket, ha a jónak követői lesztek?
14. De ha szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok, azoktól való félelemből pedig ne féljetek, se zavarba ne essetek;
15. Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, a ki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel:
16. Jó lelkiismeretetek lévén; hogy a miben rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, megszégyenüljenek a kik gyalázzák a ti Krisztusban való jó élteteket.
17. Mert jobb ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogynem gonoszt cselekedve.
18. Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint;
19. A melyben elmenvén, a tömlöczben lévő lelkeknek is prédikált,
20. A melyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka készítésekor, a melyben kevés, azaz nyolcz lélek tartatott meg víz által;
21. A mi minket is megtart most képmás gyanánt, mint keresztség, a mi nem a test szenyjének lemosása, hanem jó lelkiismeret keresése Isten iránt, a Jézus Krisztus feltámadása által;
22. A ki Istennek jobbján van, felmenvén a mennybe; a kinek alávettettek az angyalok, hatalmasságok és erők.

2017. szeptember 14., csütörtök

Csendes percek Istennel: A legjobb haditerv

„Amikor Józsué Jerikó közelében tartózkodott, fölemelte szemét és látott egy embert: előtte állt, s kivont kard volt a kezében. Józsué odament hozzá és megkérdezte tőle: ’Hozzánk tartozol vagy ellenségeinkhez?’” Józs 5,13

Mind voltunk már ilyen helyzetben. Ott állunk az elénk tornyosuló nehézségek mozdulatlan fala előtt, s elkerülhetetlen vereségről suttog a fülünkbe a félelem.
Ezért is vagyok annyira hálás Isten igéjének. A Biblia lapjain újra meg újra elénk kerülnek történetek emberekről, akiknek példája segíthet küzdelmeinkben. Akik tudják, mit jelent Az Úrra tekinteni, és Rá bízni magunkat.

Például Józsué. Ha volt valaha kétségbeejtő helyzet, az övé az volt Jerikó falai előtt.
Egyrészt bevehetetlennek látszottak a falak, másrészt Izrael seregének nem voltak megfelelő fegyverei egy ilyen erődítménnyel védett város bevételéhez. Nyilakkal és lándzsákkal nem lehet bezúzni a falakat. Az ehhez szükséges faltörő kosok, katapultok nem szerepeltek arzenáljukban.
De már nem fordulhattak vissza, túl messzire mentek. A nép pedig arra számított, hogy Józsué bevezeti őket az Isten ígérte földre.

E hatalmas nyomás alatt állt Józsué, mikor megjelent előtte egy férfi kivont karddal. A szövegből kiderül, hogy nem egyszerű emberről van szó, ő az Úr seregének parancsnoka. Isten jelenléte emberi formában. Nem mindennapi jelenet. Hihetetlen találkozás.
Látva, hogy a férfi harcra készen áll, Józsué megkérdezi: „Hozzánk tartozol, vagy ellenségeinkhez?” (Józs 5,13b).

A nyílt kérdésben, mely bepillantást enged Józsué gondolatvilágába, tétovázást érzünk, mintha megerősítést szeretne. Nagyon őszinte a kérdés, és kiérzem belőle, hogy Józsuéból hiányzik a teljes önbizalom és bizonyosság. Különben nem tette volna fel ezt a kérdést.

Azt várnánk, hogy Isten jelenléte megnyugtatja Józsuét, és valami ilyesmit válaszol: „Veletek vagyok, Józsué, a ti oldalatokon állok!”

De nem ez történik.

A kérdésre, hogy „Hozzánk tartozol, vagy ellenségeinkhez?”, Isten jelenlétének válasza: „Egyikhez sem, én az Úr seregének vagyok a vezére, most érkeztem…” (Józs 5,14a). Józsué hódolattal és alázattal földre borult előtte, majd megkérdezte, milyen üzenetet küldött az Úr az ő szolgájának (Józs 5,14b).

Vajon milyen üzenetre számít? Talán stratégiai és taktikai tanácsokra. De részletes haditerv helyett az üzenet imádásra szólítja fel Józsuét: vesse le saruit, mert a föld, ahol áll, szent hely (Józs 5,15).
Felhívja ez a mondat Józsuét, hogy dicsőítse Azt, aki elég hatalmas ahhoz, hogy eldöntse a közelgő csata kimenetelét, és szereti annyira, hogy elcsitítsa a Józsué lelkében kavargó kételyt, félelmet, bizonytalanságot.

Míg nézem, ahogy Józsué leveszi saruját, rájövök, nekem mi a feladatom az elém tornyosuló nehézségek fala előtt: kevesebb aggódás, több dicsőítés…

Mikor kétségbeesetten lesem, hogy Isten közölje a részleteket…
Mikor arra vágyok, hogy bár egy aprócska bepillantást engedne a terveibe…
Mikor elbizonytalanodom, hogy vajon velem van-e, vagy ellenem…

Álljak meg, emeljem fel a tekintetemet Rá, aki félelmeimben is találkozni akar velem, és dicsőítsem Őt. Az imádás nemcsak arra való, hogy Őt dicsőítse, hanem hogy engem megváltoztasson.

Talán nem a dicsőítés az első dolog, ami eszünkbe jut, mikor valami ránk nehezedik, pedig valóban nagy ereje van: reszkető szívünket, remegő térdünket emlékezteti Isten hatalmára, szeretetére, mindenhatóságára. Egyszerre megnyugtat és megerősít – tökéletesen felkészíti elménket és lelkünket az előttünk álló küzdelemre, bármi legyen az.

Nem tudom, milyen „falak” előtt állsz életednek ebben a szakaszában, barátnőm. Nem tudom, mennyire látszanak bevehetetlennek. De tudom, mi a tökéletes haditerv mindnyájunk számára.
Kevesebb aggódás. Több imádás. És bízzunk benne, hogy Isten győzelemre vezet.

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy emlékeztetsz, hogy legjobban úgy tudom felkészíteni szívemet és elmémet a harcra, ha egyszerűen, alázatosan eléd borulok, és imádlak Téged. Ezért most leteszem lábaidhoz félelmeimet, és dicsőítve tárom ki kezemet Feléd. Te méltó vagy a bizalmamra. Méltó vagy imádásomra. Ma is és minden áldott nap. Jézus nevében, Ámen.

Forrás: Lysa TerKeurst: The Best Battle Plan, Encouragement for today, 2017. 09. 07.,
www.proverbs31.org, kép: pinterest, fordítás:eszmelkedesek.blogspot

Joyce Meyer-Különleges, egyedi és jó értelemben más

Különleges, egyedi és jó értelemben más – a Biblia ezekkel a szavakkal jellemez téged.



Ebből is láthatod, hogy Isten nem úgy teremtett, hogy úgy nézz ki, vagy azt tedd, amit mások. Nem kell a világhoz igazodnod azáltal, hogy azt teszed, amit mindenki más. Tulajdonképpen, pont az ellenkezője az igaz. Hogy azzá lehess, akinek Isten elhívott, sokszor bátorság szükségeltetik. De Maga Isten akar neked bátorságot adni.  Nem arra hívott el, hogy emberek tetszését keresd. Nem arra teremtett, hogy elvegyülj a tömegben.
Nem, Isten valami nagyobbra hívott el! Sok hívő számára a "más" egy ijesztő szónak tűnik. Amikor meghallják, azt hiszik, hogy lemaradnak valamiről, amit mindenki más megtapasztal. Azonban, ha arról van szó, hogy keresztényként éljünk egy bukott világban, akkor a "másság" igenis jó dolog. A világ romlott és diszfunkcionális, - de te más vagy! A világ sötét és depresszió, - de te más vagy! A világ tele van félelemmel és frusztrációval, - de te más vagy!
Mivel Isten veled van és érted van, a világosságod ragyog a világban. Reményt tudsz adni a reménytelennek. 

Isten Krisztusban arra teremtett, arra hívott el és mindennel felruházott ahhoz, hogy Isten szerinti életet tudj élni egy istentelen világban. János apostol írta, hogy mivel Istentől vagy, már legyőzted a világ dolgait, amiket az ördög ellened akar fordítani.
És íme, itt a magyarázat, hogy miért:
 "Mert nagyobb az, Aki bennetek van, mint az, aki a világban van." (János 4,4)

 Nem kell a világ szerint élned, és nem kell félned azoktól a dolgoktól, amik körülötted történnek a világban, mert Isten nagyobb!
Az Ő gyógyítása nagyobb, mint a betegség. Az Ő békessége nagyobb, mint a félelem. Az Ő gondoskodása nagyobb, mint a te szükséged. Az Ő kegyelme nagyobb, mint a bűn. 

Különleges, egyedi és jó értelemben más – ez vagy Krisztusban! Ámen!

Forrás: áhitatok.hu