2017. szeptember 19., kedd
Örömteli mindennapok: Élj az Ő erejében.
Életed minden területén szükséged van Isten erejére ,ahhoz, hogy ne fáradj bele és ne add fel. Az Ő természetfeletti ereje nélkül nem jutsz meszire,de az Ő ereje által bárhova elérsz.
Ne add fel olyan hamar, ne állj meg félúton, mert így sosem érsz célba.
Csendes percek Istennel: Őrséget szám elé
„Állíts, Uram, őrséget szám elé, és védelmet ajkam kapujához!” Zsolt 141,3
A kollégiumi szobámban ültünk a lányokkal, és beszélgetés közben felmerült valakinek a neve, akit mindnyájan ismertünk a főiskoláról. Egymás után mindenki kifejtette a véleményét erről a személyről.
Mindenki - kivéve a szobatársamat. Ő csak ült az ágyán, és nézett kifelé az ablakon. Még mikor egyik lány odaszólt, hogy ugye ő is így gondolja, akkor sem válaszolt semmit.
Végül valaki megkérdezte tőle, hogy egyáltalán figyel-e. Válaszát sosem felejtem el.
„Persze, hogy figyelek. De nem hiszem, hogy van mit mondanom. Nem kellene így kibeszélnünk őt a háta mögött.”
Süket csend támadt. Jó lecke volt.
Süket csend támadt. Jó lecke volt.
Szobatársam igazat mondott. Senki se szeretné, ha mások így beszélnének róla. Akkor mi miért tesszük olyan lelkesen? Hát igen, nincs hatékonyabb módja annak, hogy kimaradjunk a pletykálásból, mint ha nem nyitjuk ki a szánkat. És ha szeretnél még egy jó módszert, elmondom, én mit gyakorlok már néhány éve.
Ígérd meg, hogy nem szólsz, és ragaszkodj az ígéretedhez.
Évekkel ezelőtt felhívott valaki, megkérdezte, olvastam-e az aznapi újságot. Nem olvastam.De nem is volt már szükség rá, mert az illető részletesen előadta nekem, mi történt kicsiny városunkban. Megkérdezte, ismerem-e azt, akiről szó van, akit épp letartóztattak felszínre került szörnyű tetteiért.
Igen, ismertem. Egyik családtagjával jó barátságban voltam. Belesajdult a szívem, ahogy elgondoltam, hogy szenvedhet most a barátnőm, akinek fogalma sem volt arról, ami a háttérben zajlott. Alig tettem le a kagylót, újra csörgött a mobilom. Hangüzenetek is jöttek, jelezve, hogy emailem érkezett.
Helytelen dolognak tartottam, hogy csámcsogjunk erről az esetről, ezért egyszerűen nem vettem fel a telefont, és nem nyitottam meg az emailjeimet, mert féltem, hogy mind ugyanarról fog szólni.
Isten és a barátnőm iránti tiszteletből el akartam kerülni a pletykát. Ekkor úgy éreztem, mintha Isten megszólítana: „Komolyan így gondolod? Akkor mondd el neki.”
Így hát küldtem egy sms-t, amiben elmondtam a barátnőmnek, mennyire szeretem és együtt érzek vele. El sem tudom képzelni, min megy keresztül. Végül hozzátettem: „Tudd, hogy senkivel nem fogok erről az egészről beszélni, csak Istennel és veled. Mondd meg, hogyan imádkozhatom érted. És ha szeretnél beszélgetni, vagy bármire szükséged van, hívj, vagy írj. Szeretünk téged.”
Így hát küldtem egy sms-t, amiben elmondtam a barátnőmnek, mennyire szeretem és együtt érzek vele. El sem tudom képzelni, min megy keresztül. Végül hozzátettem: „Tudd, hogy senkivel nem fogok erről az egészről beszélni, csak Istennel és veled. Mondd meg, hogyan imádkozhatom érted. És ha szeretnél beszélgetni, vagy bármire szükséged van, hívj, vagy írj. Szeretünk téged.”
Szerettem volna – és nagy szükségem volt rá –, ha az Úr megerősítene, hogy vissza tudjam fogni a nyelvem, és ne járjon a szám arról, ami ebben a családban történt. A 141. zsoltár szerzőjének ugyanerre a segítségre volt szüksége, ahogy a 3. versben olvassuk: „Állíts, Uram, őrséget szám elé, és védelmet ajkam kapujához!”
Azzal, hogy felvettem a kapcsolatot a barátnőmmel, és ígéretet tettem neki, őrséget állítottam a szám elé. Valahányszor ingert éreztem rá, hogy megszólaljak, mindig sikerült visszatartanom magam. Nem tudtam megszegni az ígéretet, amit egy barátnak és Istennek tettem.
Sorsfordítónak bizonyult az az ígéret. Megfogadtam, hogy nem pletykálok, és Istennek hála, meg is tudtam tartani.
Ha valaki felhozta a témát, nyíltan megmondtam, hogy megígértem a barátnőmnek, hogy Istenen és rajta kívül mással nem fogom ezt az ügyet megtárgyalni.
Ha valaki felhozta a témát, nyíltan megmondtam, hogy megígértem a barátnőmnek, hogy Istenen és rajta kívül mással nem fogom ezt az ügyet megtárgyalni.
Az ígéret erőt adott, hogy visszatartsam magam a pletykától, és mások is példát vettek róla.
Pletykaéhes társadalmunkban nem lesz könnyű távol tartanunk magunkat mások kibeszéléstől.
Pletykaéhes társadalmunkban nem lesz könnyű távol tartanunk magunkat mások kibeszéléstől.
De a zsoltárossal együtt kérhetjük Isten segítségét, tudva, hogy ő hűségesen őrt áll ajkunk kapujában.
Uram, add, hogy szavaim mindig méltók legyenek Hozzád. Állj őrt, kérlek a szám előtt, mikor olyasmit készülök mondani, ami sértő lehet Rád vagy valaki másra nézve. Jézus nevében, Ámen.
(Karen Ehman: How to Keep Your Lips Zipped, Encouragement for today, 2015.02.25., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)
Uram, add, hogy szavaim mindig méltók legyenek Hozzád. Állj őrt, kérlek a szám előtt, mikor olyasmit készülök mondani, ami sértő lehet Rád vagy valaki másra nézve. Jézus nevében, Ámen.
(Karen Ehman: How to Keep Your Lips Zipped, Encouragement for today, 2015.02.25., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)
Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak
(Galata 5,1)
Ez a „szabadság” felszabadít minket az Isten igéjében foglalt mennyei üzenet elsajátítására.
Kedves hívő lélek, drága Ige van itt számodra: „Mikor vízen mégy át, én veled vagyok”. Ez szabadon ajándékoztatik neked. Itt van egy másik: „Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad!”
Ez is szabadon adatik neked. Szívesen látott vendég vagy az ígéretek lakomáján.
A Szentírás egy kimeríthetetlen kincstár, mely a kegyelem beláthatatlan gazdagságával van telve. A mennyország váltóbankja az.
Bármennyi nagy értékű váltót hozhatsz ide, de itt minden levonás és ellenkezés nélkül ki lesznek azok fizetve. Csak hittel jöjj!
Szívélyesen meg vagy híva az összes szövetséges kegyelem elfogadására. Nincs olyan ígéret a Szentírásban, melynek beteljesedése megtagadtatna tőled. Ez a szabadság a legmélyebb nyomorban is felsegíthet téged; a szomorúság habjai közt felüdíthet. Ha nyilak rajzanak körülötted, ez legyen a te vigaszod.
A Szentírás egy kimeríthetetlen kincstár, mely a kegyelem beláthatatlan gazdagságával van telve. A mennyország váltóbankja az.
Bármennyi nagy értékű váltót hozhatsz ide, de itt minden levonás és ellenkezés nélkül ki lesznek azok fizetve. Csak hittel jöjj!
Szívélyesen meg vagy híva az összes szövetséges kegyelem elfogadására. Nincs olyan ígéret a Szentírásban, melynek beteljesedése megtagadtatna tőled. Ez a szabadság a legmélyebb nyomorban is felsegíthet téged; a szomorúság habjai közt felüdíthet. Ha nyilak rajzanak körülötted, ez legyen a te vigaszod.
Ez Atyád szeretetének jele: számodra minden időben tárva van minden. A kegyelem trónjához is szabadon mehetsz. Bármilyen kívánságaink és szükségeink is legyenek, mindazt nyíltan Elébe vihetjük. Az mindegy, hogy mennyiszer és mily súlyosan vétkeztünk, mindazáltal mindenkor esedezhetünk bocsánatért és számot is tarthatunk arra, hogy részünk lesz benne. Az nem jön számításba, hogy milyen szegények vagyunk. Bátran hivatkozhatunk ígéretére, hogy minden bajban akar rólunk gondoskodni. Engedélyünk van, bármely időben és órában kegyelmi trónjához lépni, úgy a homályos éjféli órában, mint a dél perzselő hevében. Hívő keresztyén, használd jogodat!
Élj szabadságod magaslatán! Szabadon vehetsz részt, a Krisztusban tömörült kincsekben: bölcsesség, igazságosság, szentség és megváltásban. Hogy mire van szükséged, az nem az nem számít, mert a Krisztusban elégség és teljesség van, s mindez a te számodra. Óh, milyen szabadság ajándékoztatott neked!
A kárhozattól való szabadság, az összes ígéretek elsajátításához való szabadság, szabad menetel a kegyelem trónjához és végtelen szabadság a menny öröklésére!
REINHARD BONNKE- Egy kegyes ember: Jusztusz
Minden emberi közösségben vannak olyanok, akik mindig megragadják az adódó lehetőségeket, magukra vonják a figyelmet, könyöküket használva, másokat félrelökve jutnak előre, és akik mindig az előkelő helyeket foglalják le maguknak. Szeretnék bemutatni nektek az ApCsel első fejezetéből egy embert, aki éppen az ellenkezőjét tette: "Józsefet, más néven Barsabbást, akinek mellékneve Jusztusz volt" (ApCsel 1:23). Jusztusz egyike volt annak a két embernek, akiket a tizenkét apostol közé jelöltek az öngyilkos Júdás helyett. Mindketten egyformán alkalmasak voltak. Sorsot vetettek, hogy eldöntsék, melyikük töltse be ezt a helyet. Ma úgy mondanánk, feldobtak egy pénzérmét. Fej vagy írás. Az érme a fejre esett, így a másik jelölt, Mátyás került a tizenkettő közé. Többet nem hallunk Jusztuszról a Szentírásban.
Képzeljük el, milyen irigység keseríthette volna meg egész hátralevő életét! Azt olvassuk róla, hogy korábban János tanítványa volt, és kezdettől fogva követte Krisztust. Most pedig félre lett tolva. Nem őt választották arra, hogy a valaha volt legillusztrisabb csoport tagja legyen!
Mégis soha egyetlen utalást nem találunk arra nézve, hogy Jusztusz bármilyen neheztelés miatt támadta vagy megzavarta volna a gyülekezet működését. Egyházi legendák szólnak későbbi ténykedéséről, amelyek igen jó fényt vetnek rá. Az egyik ezek közül azt írja, hogy a hetven tanítvány egyike volt, akit Jézus kiküldött, és később ő volt az, aki az evangéliumot Etiópiába elvitte. Hogyan? Jusztusz a hit embere volt, aki tudta, hogy Isten az ő oldalán áll. Ha valaki hisz Istenben, nem számít neki az emberek tisztelete. Az ilyen ügyeket az Úr kezébe teszi, és ott is hagyja. Papiusz lejegyzi, hogy a pogányok megpróbálták megmérgezni Jusztuszt, de csodálatos módon túlélte. Akinek a szívében nem gyülemlik fel méreg, azon nem fog a mérgezett kupa sem!
REINHARD BONNKE
Forrás: https://www.facebook.com/notes/napi-gondolatok-reinhard-bonnk%C3%A9t%C3%B3l/egy-kegyes-ember-jusztusz/660581377441903
Forrás: https://www.facebook.com/notes/napi-gondolatok-reinhard-bonnk%C3%A9t%C3%B3l/egy-kegyes-ember-jusztusz/660581377441903
Reggeli gyöngyszemek: A keresztségkor
„Amint Jézus megkeresztelkedett, azonnal kilépett a vízből, és íme, megnyílt neki a menny, és látta, amint az Isten Lelke leszáll rá, mint egy galamb. És íme, egy mennyei hang ezt mondta: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt 3:16-17)
Jézus minden dologban példaképünk volt, ami az életet és a kegyességet illeti.
Megkeresztelkedett a Jordánban, ahogyan mindazoknak is meg kell keresztelkedniük, akik hozzá jönnek.
A mennyei angyalok feszült érdeklődéssel figyelték a Megváltó keresztségének jelenetét, és ha az ott álló emberek szemei megnyíltak volna, látták volna a mennyei sereget, akik körülvették Isten Fiát, amint lehajolt a Jordán partján.
Az Úr megígérte Jánosnak, hogy jelt ad neki, amiről felismerheti a Messiást, és most, amint Jézus felemelkedett a vízből, az ígért jel megadatott; látta a megnyílt eget, és Isten Lelkét ragyogó galamb alakjában Isten Fiára szállni, és hallotta a mennyei hangot, mely ezt mondta: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.”
Jézus, a világ Megváltója megnyitotta az utat, hogy a legbűnösebb, a legelesettebb és a leglenézettebb ember is eljuthasson az Atyához, és helye lehessen a mennyei lakásokban, melyeket Jézus azoknak készített, akik szeretik őt.
Akik Krisztussal feltámadtak az új életre, azok Isten választottai. Szentek az Úrnak, aki szeretteinek ismeri el őket.A mennyei angyalok feszült érdeklődéssel figyelték a Megváltó keresztségének jelenetét, és ha az ott álló emberek szemei megnyíltak volna, látták volna a mennyei sereget, akik körülvették Isten Fiát, amint lehajolt a Jordán partján.
Az Úr megígérte Jánosnak, hogy jelt ad neki, amiről felismerheti a Messiást, és most, amint Jézus felemelkedett a vízből, az ígért jel megadatott; látta a megnyílt eget, és Isten Lelkét ragyogó galamb alakjában Isten Fiára szállni, és hallotta a mennyei hangot, mely ezt mondta: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.”
Jézus, a világ Megváltója megnyitotta az utat, hogy a legbűnösebb, a legelesettebb és a leglenézettebb ember is eljuthasson az Atyához, és helye lehessen a mennyei lakásokban, melyeket Jézus azoknak készített, akik szeretik őt.
Mint ilyenek, ünnepélyes szövetség alatt különítik el magukat a világtól, megalázkodván egész elméjükben. Az igazság köntösébe kell hogy öltözködjenek. El kell különülniük a világtól, annak szellemétől, gyakorlatától, és meg kell mutatniuk, hogy Krisztustól tanulnak…
Ha valóban meghaltak Krisztussal, ha megtartják keresztségi fogadalmukat, a világnak nem lesz hatalma felettük, hogy rávegye őket Krisztus megtagadására. Ha Krisztus életét élik ezen a világon, akkor isteni természet részesei lesznek.
(Letter 32, 1907.)
Ésaiás próféta könyve 10. rész 24.vers
1. Jaj a hamis határozatok határozóinak, és a jegyzőknek, a kik gonoszt jegyeznek,
2. Hogy elriaszszák a gyöngéket a törvénykezéstől, s elrabolják népem szegényeinek igazságát, hogy legyenek az özvegyek az ő prédájok, és az árvákban zsákmányt vessenek.
3. S vajjon mit míveltek a meglátogatásnak és a messzünnen rátok jövő pusztulásnak napján? Kihez futtok segítségért, és hol hagyjátok dicsőségeteket?
4. Bizony csak: a foglyok alá hanyatlanak és a megölettek alá hullanak; mind ezekkel haragja el nem múlt, és keze még felemelve van.
5. Jaj Assiriának, haragom botjának, mert pálcza az ő kezében az én búsulásom!
6. Istentelen nemzetség ellen küldtem őt, és haragom népe ellen rendelém, hogy prédáljon és zsákmányt vessen, és eltapodja azt, mint az utczák sarát.
7. De ő nem így vélekedik, és szíve nem így gondolkozik, mert ő pusztítani akar, és kigyomlálni sok népeket.
8. Mert így szól: Vajjon vezéreim nem mind királyok-é?
9. Nem úgy megvettem-é Kalnót, mint Kárkemist? És Hamáthot, mint Arphádot? És Samariát, mint Damaskust?
10. Miképen megtalálta volt kezem a bálványok országait, holott pedig több faragott képük volt, mint Jeruzsálemnek és Samariának,
11. Avagy a mint cselekedtem Samariával és az ő bálványaival; nem úgy cselekedhetem-é Jeruzsálemmel és bálványképeivel?
12. Ezért ha majd elvégezi az Úr minden dolgát Sion hegyén és Jeruzsálemben, meglátogatom az Assiriabeli király nagyakaró szíve gyümölcsét és nagyralátó szeme kevélységét.
13. Mert ezt mondá: Kezem erejével míveltem ezt és bölcseségemmel, mivel okos vagyok; elvetettem sok népeknek határit, és kincseikben zsákmányt vetettem, és leszállítám, mint erős, a magasan ülőket;
14. És kezem úgy találta mintegy fészket a népek gazdagságát; és a mily könnyen elszedik az elhagyott tojásokat, azonképen foglaltam én el az egész földet; és nem volt senki, a ki szárnyát mozdította, vagy száját megnyitotta, vagy csak sipogott volna is!
15. Avagy dicsekszik-é a fejsze azzal szemben, a ki vele vág? vagy a fűrész felemeli-é magát az ellen, a ki vonsza azt? Mintha a bot forgatná azt, a ki őt felemelé, és a pálcza felemelné azt, a mi nem fa!
16. Azért az Úr, a seregek Ura kövéreire ösztövérséget bocsát, és az ő dicsősége alatt égés ég, miként a tűz égése;
17. És lészen Izráel világossága tűz gyanánt, és annak Szentje láng gyanánt, és ég és megemészti gazzát és tövisét egy napon;
18. Az ő erdejének és kertjének ékességét pedig lelkétől mind testéig megemészti, és lesorvad, mint a sorvadozó;
19. Erdője fáinak maradéka kicsiny lészen, és azokat egy gyermek is felírhatja!
20. És lészen ama napon, hogy többé nem támaszkodik Izráel maradéka és a ki megmaradt Jákób házából, az őt nyomorgatóhoz, hanem támaszkodik az Úrhoz, Izráel Szentjéhez hűségesen;
21. A maradék megtér, a Jákób maradéka az erős Istenhez.
22. Mert ha néped Izráel számszerint annyi lenne is, mint a tenger fövenye, csak maradéka tér meg; az elvégezett pusztulás elárad igazsággal!
23. Mert elvégezett pusztítást cselekszik az Úr, a seregek Ura, mind az egész földön.
24. Azért így szól az Úr, a seregeknek Ura: Ne félj népem, Sionnak lakosa, az Assiriabeli királytól! bár botjával megver tégedet és pálczáját felemeli rád, miként Égyiptom egykoron;
25. Mert még csak egy kevés idő van: és elfogy búsulásom, és haragom az ő megemésztésökre lészen!
26. És a seregeknek Ura ostort emel ő ellenök, miként a Midián levágatása idején az Oreb kőszikláján, és pálczáját a tenger fölé emeli, mint Égyiptomban egykoron.
27. És lesz ama napon: eltávozik az ő terhe válladról és igája nyakadról, és megromol az iga a kövérségnek miatta.
28. Ajjáthba jő, Migronba átsiet, Mikhmásnál rakja le hadakozó szerszámait;
29. Átmennek a szoroson, Gébában lesz hálóhelyünk; megrémül Ráma, Gibea, Saulnak városa elfut.
30. Kiálts Gallim leánya, és vedd füleidbe Laisa, és szegény Anathóth!
31. Madména megindul, Gébim lakosai mentik övéiket;
32. Még Nóbba megyen ma, hogy ott megálljon, és emeli már kezét Sion leányának hegye és Jeruzsálemnek halma ellen!
33. De ímé az Úr, a seregeknek Ura: levagdalja az ágakat rémítő hatalommal, és a magas termetűek kivágattatnak, és a magasságosak megaláztatnak;
34. Az erdő sűrű ágait levágja vassal, és megdől a Libánon egy hatalmas által.
2017. szeptember 18., hétfő
Isten csodálatos kegyelme: Mennyei királyunk
A három héber ifjúnak az égő kemence lángjainak dacára vallomást kellett tennie az Úr Jézus Krisztusról.
A király megparancsolta nekik, hogy leborulva imádják az általa felállított aranyszobrot. Azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben ezt nem cselekszik meg, az égő kemencébe vetteti őket.
Az ifjak azonban így feleltek: „Nem szükség erre felelnünk néked. Ímé, a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, óh, király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, óh, király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet felállíttattál, nem imádjuk” (Dán 3:16-18).
Az Istenhez szóló imádsághoz a leborulás a megfelelő testhelyzet... Ez a tett egyedül az Istent megillető hódolatot fejezi ki, mert Ő a világ fejedelme és Ura. A három ifjú megtagadta a bálvány előtt való tisztességtevést, még ha az tiszta aranyból készült is. Ha mégis engedtek volna a felszólításnak, akkor tulajdonképpen a babiloni király előtt borultak volna le. .. Büntetést kaptak. .. Azonban Krisztus személyesen jelent meg közöttük, együtt volt velük a tűzben, és így nem esett bántódásuk.
Ez a csoda gyökeres változást hozott az emberek gondolkodásában. Elfeledkeztek a nagy pompával felállított aranyszoborról. A király rendeletben tette közzé, hogy halál vár mindazokra, akik szót mernek emelni ezeknek az ifjaknak az Istene ellen…
Ezek a hűséges zsidók nagyszerű képességekkel rendelkeztek, hatalmas és intellektuális kultúrába nyertek betekintést, és most méltóságteljes pozícióba kerültek; mégsem feledkeztek meg Istenről. Hatalmukat alárendelték az isteni kegyelem megszentelő befolyásának...
Csodálatos szabadulásukkor a hatalmas tömeg megismerkedhetett Isten hatalmával és fenségévei. Jézus melléjük lépett a tüzes kemencében, és jelenlétének csodálatos dicsősége meggyőzte Babilon büszke királyát arról, hogy ez a személy a tűzben csak Isten Fia lehet...
A hűséges szolgák megszabadításával az Úr kijelenti, hogy az elnyomottak oldalára áll, és minden olyan földi hatalmat lerombol, amely megtapossa a Menny Istenének tekintélyét.
Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak
Keresztyénségünkben legfontosabb a hit szerint való élet és a hit szerint való járás.
Aki mindkettőt jól érti, az közel van ahhoz, hogy az isteni dolgok tudásában mester legyen, mert ez a keresztyén életkérdése.
Soha sem akadsz igazi hitre, igazi isteni félelem nélkül. Más oldalról pedig: sohasem találkozhatsz valódi szent élettel, amely ne gyökerezne a Krisztus tökéletes igazságában vetett élű hitben. Jaj, azoknak, kik ezek egyikét a másik nélkül keresik!
Némelyek nevelik a hitet, a megszentelődést pedig elfelejtik.
Az alapos ismeretben lehet, hogy szépen előrehaladtak, de mélyen a kárhozatban hevernek, mert az igazságot hamisan fogva tartják.
Azután vannak olyanok, kik szent életre törekszenek, a hitet pedig megtagadják, mint a régi farizeusok, kikről azt mondta az Úr, hogy „olyanok, mint a megfehérített koporsók”.
Hitünknek lenni kell, mert az az alapkő. Szent életet kell élnünk, mert az a felépítés.
Mit ér az ember a zivatarban, csupán a ház fundamentumával? Elrejtheti magát benne? Szüksége van házra, amely őt befedi, a háznak pedig szüksége van alapra.
Éppen így szükségünk van a szellemi élet kiépítésére, hogy vigaszt és nyugalmat találjunk a kételkedések napjaiban. De ne keressetek szent életet hit nélkül, mert az annyi volna, mint olyan házat építeni, mely nem nyújt állandó oltalmat, mivel nem kősziklára épült.
A hit és élet működjenek össze, így aztán, mint valamely híd két oszlopa, jámborságunknak szilárdságot és tartósságot nyújtanak.
Miképpen a fény és meleg ugyan abból a napból sugárzik ki, azonképpen a hit és élet áldása egyforma. A templom két oszlopához – Joákimhoz és Boázhoz - hasonlóan, a dicsőség ékességei azok.
Két folyó ez, melyek a kegyelem forrásából fakadnak; két lámpa, melyek a szenthely olajával vannak megtöltve; két olajfa, az ég harmatjával megöntözve.
Óh, Urunk, ajándékozz nekünk ma Önmagadból egy belsőleg elrejtett életet, mely kívülről nyilvánuljon a Te dicsőségedre! Adj nekünk kegyelmet, hogy „lélek szerint éljünk”, akkor „lélek szerint” fogunk járni és meghozhatjuk a lélek gyümölcseit, Rajtad, mint a szőlőtőkén lévő vesszők!
Köszöntünk Szent Szellem!: FÖLDET ÉRÉS A CSONTOK KÖZÖTT
"Lőn énrajtam az Úrnak keze, és kivitt engem az Úr Lélek által, és letett engem a völgynek közepette, mely csontokkal rakva volt." (Ezékiel 37:1)
Az Úr néhány egészen szokatlan látomást adott prófétájának abból a célból, hogy azok segítségével ráébressze népét lelki állapotukra és a valódi megújulás egyetlen lehetőségére.. Életem egy pontján megadatott számomra, hogy ellátogassak a Sínai-hegyen lévő Szent Katalin kolostorba. Itt van az a híres könyvtár, ahol több mint 3 000 ősi kéziratot őriznek. Többségük olyan száraz és viharvert, mint azok a csontok, amelyeket Ezékiel szemlélt ebben a különös látomásban. E kéziratokban mégis az örök élet szavai találhatóak.
Például itt történt az is az 1844-es évben, hogy Tischendorf gróf megtalálta a Kr. u. 340-ből származó kéziratot, ami később Codex Sinaiticus néven vált ismertté. Ez a dokumentum nem csak az Ószövetségből tartalmaz részleteket, de benne található a teljes Újszövetség az élet evangéliumának csodálatos beszámolójával, Jézus feláldoztatásán keresztül a Szentlélek hatalmáig, amely a feltámadásban is nyilvánvalóvá vált. Igen, a csontok új életre kelhetnek!
A Szent Katalin kolostorban van a megdicsőülés emlékére emelt, gazdagon ékesített bizánci templom is, amelyet állítólag Constantinus császár édesanyja építtetett Kr. u. 342-ben. Néhány gyönyörű ikon itt is azt mutatja, hogy a halott csontok újra életre kelhetnek. Egyiken Jézust látjuk, amint alámerítéssel megkeresztelkedik a Jordán folyóban. Majd egy következőn, ahogy a kereszten haldoklik, és feltámad a sírból. Nekünk pedig az örök élet ingyen ajándékát biztosítja. Ma körülbelül tizenkét szerzetes él a Szent Katalin kolostorban. Amikor közülük meghal valaki, egy egyéves időtartamra eltemetik a 4,5 m2-es temetkezési helyre, majd az annak letelte után csontvázát átviszik a csontkamrába, és a már ott lévő csonthalom tetejére dobják. Amint a szétesett csontvázak óriási tömegét és az Istvánnak nevezett szentet néztem, aki ruhástul ül ott már Kr. u. 580 óta, újra eszembe jutott Ezékiel látomása. Igen, a Szentlélek újjáteremtő hatalma által lehetséges, hogy ezek a csontok is életre keljenek!
Imádság a mai napra
"Atyám, amikor az élet száraznak tűnik, és úgy érzem, minden széthullik körülöttem, segíts emlékeznem arra, hogy élet van tebenned!" |
Reggeli dicséret: Napi teendők
Prédikátor könyve 5:5 (a RÚF-ban 5:4)
Holnapra be kell küldenem a szükséges adminisztrációt. Ezt csinálhatom éjjel is, most telefonálnom kell, meg kell szerveznem a két hét múlva megrendezésre kerülőReformációs séta 2017-et! Még nincsen meg az összes szereplő, találkoznom kell a tévéssel, és beszélnem kell a művházzal is a reklám ügyében. Mindezt délig meg kell csinálnom, mert délután három hittan órám lesz, utána pedig meg kell látogatnom egy idős házaspárt – akkor már nem szervezkedhetek. Visszafele jövet beugrom majd a zárboltba, eltörött a postaláda kulcsa. Jó hogy eszembe jut, a posta, csekkek, levelek – ki ne hagyjam. Csörög a telefon – már megint ki zavar? Várjunk csak, most látom a teendőim listájában, hogy bevállaltam egy Luther-cikk megírását egy gyerekújságba. Akkor ezzel kezdem, mert ezt élvezem. De este Biblia-kör, arra is föl kellene készülni. Már mióta ígérgetem a honlap-készítőnek, hogy küldöm az anyagot. Csak el ne felejtsek elmenni az óvodába a gyerekekért! A kocsit ki kellene már takarítani, mert a gyerekülések környékén – fogalmam sincs miért – mindig tele van morzsával. Jövő héten előadást tartok a könyvtárban – még egy percet sem dolgoztam rajta. Hoppá, a csütörtök vészesen közeledik, de még nem írtam meg a reggeli Bibliaszöveghez a gondolataimat. Akkor ennek állok neki, nehogy elfelejtődjön, mint a múltkor. Nézzük csak, mi is a szeptember 14-i reggeli dicséret?
Prédikátor könyve 5. fejezet 5. verse: „Jobb, ha nem teszel fogadalmat, mint ha fogadalmat teszel, és nem teljesíted.” Nos, a Prédikátor könyvének szerzője ma ezt így fogalmazná meg: „Jobb, ha nem vállalsz túl sokat, mint hogy túl sokat vállalsz, és nem teljesíted.” Ez pedig csak úgy valósítható meg – ezt most magamnak írom –, ha gyakrabban kimondom azt a szót, hogy „nem”. Ehhez pedig ismernem kell a határaimat. Tudnom kell, hogy mire vagyok képes, és hogy mennyi idő áll rendelkezésemre. A legfontosabb pedig, hogy minden nap föl tudjam állítani a fontossági sorrendet:
· első helyen állnak a fontos és sürgős dolgok;
· második helyen állnak a sürgős, de nem fontos elintézendők;
· harmadikon a fontos, de nem sürgős dolgok;
· a negyediken pedig a nem fontos, és nem sürgős teendők.
Saját tapasztalatból elmondhatom, hogy a legtöbb időmet a második kategória foglalja le, a legkevesebb pedig a harmadikra jut. Ez így azonban nincs rendjén. Ezért olykor – ha sikerül – félresöpröm a sürgős teendőket, hogy elcsendesedjek Istennel, és minőségi időt töltsek a családommal. Bár ezek nem sürgősek, de ha ezek nincsenek jelen életemben, "minden hiábavalóság, és hasztalan erőlködés". Valami ilyesmire gondolhat a 21. századi Prédikátor.
Bejegyezte: Árvai Tamás
Zsoltárok könyve 119. rész 169.vers
145. Teljes szívből kiáltok hozzád, hallgass meg, Uram! megtartom a te rendeléseidet.
146. Segítségül hívlak: tarts meg engem, és megőrzöm a te bizonyságaidat.
147. Hajnal előtt felkelek, kiáltok hozzád; a te beszédedben van reménységem.
148. Szemeim megelőzik az éjjeli őrséget, hogy a te beszédedről gondolkodjam.
149. Hallgasd meg az én szómat a te kegyelmességed szerint, Uram! Eleveníts meg a te jóvoltod szerint!
150. Közelgetnek hozzám az én gonosz háborgatóim, a kik a te törvényedtől messze távoztak.
151. Közel vagy te, Uram! és minden te parancsolatod igazság.
152. Régtől fogva tudom a te bizonyságaid felől, hogy azokat örökké állandókká tetted.
153. Lásd meg az én nyomorúságomat és szabadíts meg engem; mert a te törvényedről nem felejtkezem el!
154. Te perelj peremben és ments meg; a te beszéded szerint eleveníts meg engem!
155. Távol van a gonoszoktól a szabadítás, mert nem törődnek a te rendeléseiddel.
156. Nagy a te irgalmasságod, Uram! A te ítéletid szerint eleveníts meg engem.
157. Sokan vannak az én háborgatóim és üldözőim, de nem térek el a te bizonyságaidtól.
158. Láttam a hűteleneket és megundorodtam, hogy a te mondásodat meg nem tartják.
159. Lásd meg Uram, hogy a te határozataidat szeretem; a te kegyelmességed szerint eleveníts meg engem!
160. A te igédnek summája igazság, és a te igazságod ítélete mind örökkévaló.
161. A fejedelmek ok nélkül üldöztek engem; de a te igédtől félt az én szívem.
162. Gyönyörködöm a te beszédedben, mint a ki nagy nyereséget talált.
163. A hamisságot gyűlölöm és útálom; a te törvényedet szeretem.
164. Naponként hétszer dicsérlek téged, a te igazságodnak ítéleteiért.
165. A te törvényed kedvelőinek nagy békességök van, és nincs bántódásuk.
166. Várom a te szabadításodat, oh Uram! és a te parancsolataidat cselekszem.
167. Az én lelkem megtartja a te bizonyságaidat, és azokat igen szeretem.
168. Megtartom a te határozataidat és bizonyságaidat, mert minden útam nyilván van előtted.
169. Oh Uram! hadd szálljon az én könyörgésem a te színed elé; tégy bölcscsé engem a te igéd szerint.
170. Jusson elődbe az én imádságom; a te beszéded szerint szabadíts meg engem!
171. Ajkaim dicséretet zengjenek, mert megtanítasz a te rendeléseidre.
172. Nyelvem a te beszédedről énekel, mert minden parancsolatod igaz.
173. Legyen segítségemre a te kezed, mert a te határozataidat választottam!
174. Uram! vágyódom a te szabadításod után, és a te törvényed nékem gyönyörűségem.
175. Éljen az én lelkem, hogy dicsérjen téged, és a te ítéleteid segítsenek rajtam!
176. Tévelygek, mint valami elveszett juh: keresd meg a te szolgádat; mert a te parancsolataidat nem felejtettem el!
Cseri Kálmán Igehirdetései: HALÁL ÉS MEGHALÁS
Alapige
„Én immár megáldoztam, és az én elköltözésem ideje beállott. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetre eltétetett nekem az igazság koronája.”2Tim 4,6
Az elmúlt héten talán mindannyian megfordultunk valamelyik temetőben, és elhelyeztünk néhány szál virágot egy-egy sírra. Vagy ha nem is tudtunk halottak napja alkalmából elhunyt szeretteink sírjához elmenni, egészen bizonyos, hogy eszünkbe jutottak ezen a héten; és talán nemcsak az ő kedves személyük, velük kapcsolatos emlékek, hanem eszünkbe jutott sok minden a halál és az élet kérdéskörével kapcsolatosan. Ezért tegyük fel, most az Isten házában is elcsendesedve, azt a kérdést: hogyan gondolkodunk a halálról? - Ha valamikor, akkor éppen most, így halottak napja táján, ki kell ennek derülnie. Úgy próbáljunk választ keresni erre a kérdésre, hogy tükörként magunk elé tartjuk a felolvasott igét, s összehasonlítjuk Pál apostol gondolatait a magunkéival. - Vajon eléggé áthatotta-e a keresztyén hitünk a halálról és az örök életről való elképzeléseinket?Aki ezt a vallomást leírta, az a halál előszobájában ült. Időrendben ez Pál apostol utolsó levele. Az öreg harcos pihenni készül. Nem jószántából, hanem vértanúhalál vár reá. Ezt ő maga is tudta, erre utal alapigénkben ez a különös kifejezés: „immár megáldoztatom.”
Börtönben ült. Tudta, hogy órák vagy napok kérdése a halálos ítélet kihirdetése, s mielőtt kivégzik, még egy levelet szeretett volna írni szíve szeretett fiának, Timótheusnak, akinek a stafétabotot átadta az evangélium szolgálatában. És mint aki hosszú út után dombra ért, megáll és körülnéz, visszapillant és előre tekint. A múltját így összegezi: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” A jövőt így foglalja össze: „Végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, melyet megád nekem az Úr ama napon, az igaz Bíró, nemcsak nekem pedig, hanem mindazoknak, akik vágyva-várják az Ő megjelenését.” És hamarosan bekövetkező halálára gondolva ezt írja. „Én immár megáldoztatom és az én elköltözésem ideje beállott.”
Ezt a szót: elköltözés, 13 levelében ezen az egyetlen helyen használja az apostol. Ennek a szónak igei alakját használja még egy helyen, amikor a filippibelieknek ezt írja: „Kívánok elköltözni és a Krisztussal lenni.” Vajon miért használja éppen itt és éppen ilyen összefüggésben ezt a kifejezést?
Ez a kifejezés jellegzetesen profán szó volt, nem a vallás szótárából való. Nyilván oka van annak, hogy Pál egy ilyen szót ír itt ahelyett, hogy egyszerűen közölné Timótheussal, hogy hamarosan meghalok, vagy hamarosan kivégeznek. Ehelyett most választékos az apostol, egy kicsit keresgél, és amikor tollbamondja a levelet, ezt a szót használja: „az én elköltözésem.” Mivel profán szó volt, ezért a profán jelentései felől közelítsük meg, mert csak akkor fogjuk helyesen érteni, és csakígy válik evangéliummá számunkra az, amit az apostol ezzel kifejez.
a) Ez, hogy elköltözni, leggyakrabban a sátor felszedését jelentette. Aki elköltözik, az szedi a sátorfáját. A pásztorok akkor szedték a sátorfájukat, ha ott, ahova költözni készültek, jobb legelőt reméltek. Egy-egy törzs, kisebb nép akkor kerekedett fel és szedte a sátorfáját, ha nem volt elég biztonságban ott, ahol eddig élt és annál jobb, megfelelőbb helyet talált.
A munkások is, - jó esetben - akkor szedik a sátorfájukat és bontják le a felvonulási épületeket, ha elvégezték a kijelölt munkát, ha nincs miért tovább maradniuk, viszont máshol új feladatok várják őket és új keresetre van lehetőség.
Aki tehát elköltözik, az nem eltűnik, nem megsemmisül, nem a semmibe megy, hanem innen - oda telepedik át, mégpedig azért, mert annak valami értelme van, sőt az egyenesen szükségessé vált. Megéri, hogy elköltözzék; jó cserét csinál. Ezért sokszor kíván is elköltözni. Ezért írhatta a filippibelieknek Pál: "Kívánok elköltözni és a Krisztussal lenni, mert ez sokkal inkább jobb." Mikor tehát arra gondol, hogy meghal, és ezt írja Timótheusnak: "az én elköltözésem ideje beállott," akkor erre gondol az apostol. És azt hiszem, hogy minden különösebb magyarázat nélkül máris értjük, hogy mennyivel más, mennyivel több ez annál, mint amit mi értünk meghaláson.
b) Ugyancsak ezt a kifejezést használta az egyszerű dolgozó ember mindig, amikor arról volt szó, hogy este kifogta az állatait. Amikor a jószágot eloldozták a kocsitól, vagy az ekétől, vagy az igától, amihez egész nap hozzá volt kötve, - mert azt húzta, azzal dolgozott - és akkor megkönnyebbülve ment az istállóba vagy ki a mezőre, de mindenképpen pihenni. Amikor Pál azt mondja: én elköltözöm, akkor nyilvánvalóan erre is gondol. Ő nem félt a munkától soha.
Nemrég fejeztük be bibliaolvasó vezérfonalunk szerint a Thessalonikai levél olvasását, és ott a levél végén ezt írja Pál: "Magatok is tudjátok, mi módon viselkedtünk közöttetek, hogy soha ingyenkenyeret nem ettünk senkinél, hanem mindig munkával és fáradsággal, éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek senkinek se legyünk terhére." Ez volt a jellemző reá, meg az az elszánt aktivitás, amiről az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvben olvasunk: "Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nekem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat ... és betöltsem azt a küldetést, amit az én Uram Jézus szánt nekem."
Ő tehát nem félt a munkától. Egész életében mindent beleadva, jókedvűen dolgozott. Most azonban, amikor a hazamenetelére gondol, ez is eszébe jut, hogy jó lesz egy kicsit megpihenni. "Az én elköltözésem ideje", ezt is jelenti.
c) Azután hajózási kifejezés is volt ez. Akkor használták, amikor induláskor eloldozták a hajót a parttól, amikor szabaddá tették az utazásra, az indulásra. Pál apostol az egész Földközi tengert beutazta missziói útjai során, és most egy olyan útra indul, amelyik minden eddigieknél nagyobb. És íme a fülébe cseng az a soksok kikötőben hallott vezényszó, amit induláskor hallott, és Timótheusnak nem egyszerűen azt írja, hogy meghalok, hanem hogy kifutok. Ebből a kikötőből most kifutok, és nekem van erőm itt hagyni a partot, és bizonyos vagyok afelől, hogy egy másik partra megérkezünk, ahol maga a király, az Úr Jézus Krisztus vár bennünket. "Az én elköltözésem ideje beállt."
d) És végül, ezt a szót használták a görögök akkor is, amikor a rabokat szabadon bocsátották és a bilincseket kezükről, lábukról levették. Pál ezt itt a szó szoros értelmében is érthette, hiszen bilincsekben, láncok között írta ezt a levelet.
Mindezt együtt jelenti tehát az, hogy "Az én elköltözésem ideje beállt." És ezért nem véletlen, hogy Pál, aki nagyon igényes volt a levelei stílusát illetően is, nem egyszerűen az elhalálozásról, hanem az elköltözésről beszél. És aki hallja ennek a görög szónak az említett felhangjait is, az mindezt kiérti belőle. És az szinte maga előtt látja ezt a meggyötört, öreg kis embert, amint így fáradtan, betegen is, megjelenik talán a szeme sarkában egy huncut kismosoly és arra gondol: Timótheus fiam, neked az anyanyelved görög, bizonyára érted ezt. Én nem egyszerűen csak meghalok, nem egyszerűen csak itt hagylak magadra, hanem "elköltözöm". Nem búcsúzkodik itt az apostol, nem azt részletezi, hogy mi minden fejeződik most be, és mi mindennek van vége. Végképpen nem szól arról, hogy soha többé nem találkozunk Timótheus, sírassuk el egymást, hanem: szedem a sátorfámat és átköltözöm a mennyei Jeruzsálembe; így, ilyen egyszerűen. - Meg arra gondolhatott, hogy a gazda kifogja a fáradt, öreg gebét, s az elmehet pihenni. Meg arra, diadalmasan, hogy kifut a hajó ebből a kikötőből és megállás nélkül egészen az aranypartig halad, ott egy más világba lép majd ki. És arra - talán éppen a bilincseire és a feltört kezeire pillantva -, hogy ezeket a bilincseket hamarosan leoldozzák rólam, mert a kivégzés előtt le fogják venni; de engem többé már soha senki semmilyen formában bilincsbe nem verhet. Én az én Uram szabadságát kapom meg!
Mindezt együtt jelentette tehát az: "Az én elköltözésem ideje beállott."
Éppen ezért nem a búcsúzkodás, a bánat, a keserűség hangja csendül ki az egyébként búcsúzkodó apostol szavaiból. Nem valami gyászos hangulat uralkodik abban a börtöncellában, ahol ezt a levelet diktálja. Nem a végét járja, hanem indulni készül. Egy nagy kezdet előtt áll! Mindenestől a jövő foglalkoztatja. Valami nagy várakozás tölti be. Tele van reménységgel, örömmel, kíváncsisággal és kívánsággal ez után a másik világ után, ahova elindul.
Ezt jelentette Pál apostolnak a meghalás. "Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség" - írja a Filippi levélben. Erről van szól Nem retteg tehát a haláltól ott a halál előszobájában, de nem is valami cinikus könnyelműséggel emlegeti azt. Nem a tudatlan ember magabiztosságával indul el erre az útra, hanem a titkos tudó nyugodt bizonyosságával. Valami nagy titkot tud az apostol az indulás előtt; ezért viselkedik úgy, hogy a kívül valók számára az egy kicsit furcsa, érthetetlen. Hogy lehet így viselkedni ilyen pillanatokban?! Nos, ha valaki többet tud, mint a többiek, az tud így viselkedni, az tud így nézni a saját meghalására is meg a másokéra is, és az tud így emlékezni elhunyt kedveseire.
Mi volt az a titok, amit az apostol tudott? Leveleit ismerve legalább három fontos titkot említsünk meg, amelyeknek ismeretében könnyű így viselkedni, és amelyek ismeretében természetes, hogy valaki nem a meghalásról, hanem az elköltözésről beszél.
*
1) Az első titok, amit Pál tudott, hogy csak a meghalás van előttünk, de a halál már mögöttünk van. A Biblia következetesen megkülönbözteti a meghalást és a halált. És nem azt érti halálon, amit mi. A Biblia szemlélete szerint nem az a halál, amikor valakinek utolsót dobban a szíve és megszűnt lélegezni, lefogják a szemét és azt mondják: meghalt. Nem ez a halál. Ez a meghalás. A meghalás egy pillanat műve, egy rövid állomás az életünk utján. A halál viszont egy állapot. Az a tartós állapot, amikor valaki Isten nélkül létezik. És az ilyen ember a meghalás előtt is meg utána is Isten nélkül létezik, tehát halott.
A Biblia azt tanítja: Isten az élet forrása. Nekünk nincs életünk önmagunkban, csak Istentől kaphatunk életet. Ezt az életet számunkra Jézus Krisztus képviseli. Aki Krisztussal kapcsolatban van, aki őbenne hisz, az kap életet, az él. Az viszont, ha meghal is él! Ezt az életet nem zavarja, nem befolyásolja, nem töri össze a meghalás. Aki hisz Krisztusban, annak élete van! És az ilyen ember számára a meghalás nem a halált jelenti, hanem ennek az életnek a kiteljesedését. Mint ahogyan a Krisztus nélkül létező embernek a meghalás a halál kiteljesedését jelenti. Annak a véglegesítését és elhatalmasodását, ami már korábban is az állapota volt. Csak így érthetünk meg egy csomó ide vonatkozó igét a Bibliából.
Nem tudom, nem tűnt-e fel még a tékozló fiú történetében, hogy amikor ez az elveszett fiú hazatér és otthon az apja már kiadja a parancsot a lakoma készítésére, és némelyek - legfőképpen az idősebbik fiú -, csodálkozik, akkor így magyarázza az édesapa a maga örömét: "Ez az én fiam, aki halott volt feltámadott; elvesztett és megtaláltatott." Hát hogy lehetett volna halott az a fiú, amikor eltáncolta, eldorbézolta az örökségét? Nem halottra jellemző az, amit ő művelt. Nos a Biblia szóhasználata szerint halott volt, mert aki az atyai háztól messze, az atyától elszakadva, a mennyei Édesatya hatókörén kívül akar létezni, az halott! Az leveszett! Aki hazatér, az föltámad, az visszanyeri az életet. Mert nekünk életünk csak az Istennel való közösségen belül lehetséges. Vagy így érthetjük Pál apostolnak azt a keményen odavetett megállapítását is: „a bujálkodó pedig élvén halott." Dehogyis halott az, aki bujálkodik - mondhatná valaki. De a Biblia minősítése szerint, noha olyan tüneteket mutat, mintha élne, - gondoljunk a reformáció-esti igénkre, hogy vannak tetszélők is, nemcsak tetszhalottak - élvén is halott. És ezzel szemben gondoljunk arra a szép Jánosi igére, ahol múlt időben beszél az apostol arról: "Mi pedig átmentünk a halálból az életre, mivel hittünk az Isten Fiának nevében."
Számunkra tehát nem a meghalás a veszedelmes, hanem a halál. Nekünk nem a meghalástól kell félnünk, hanem attól, hogy esetleg halálban maradunk és úgy ér bennünket a meghalás. Mert a halálból az életre, csak a meghalás előtt lehet átmenni! És itt van az óriási felelősségünk, vajon megtörténik-e ez meghalásunk előtt? Ismét mondom: az Újszövetség élesen megkülönbözteti ezt a két dolgot. A halál a Biblia szerint, ellenség; nem természetes módon tartozik hozzá a teremtett világhoz. A halál a bűn következménye; a bűn zsoldja halál. Nekünk a halálba soha nem szabad beletörődnünk! De a meghalás valami egészen más. A halál elsüllyedés; a meghalás kihajózás. (Gondoljunk az előbb említett képre). A halál a hit előtti állapot; a meghalásunkkal pedig a hit utáni állapotunk kezdődik, amikor már nem is hitben járunk, hanem látásban. A halál a Krisztus nélküli létezés; a meghalással pedig Krisztussal való szorosabb életünk kezdődhet meg. Ezért mondotta az apostol: "az én elköltözésem ideje beállott," és ezért nem rettegett a meghalástól. Mert ő már itt, a meghalás előtt, általment a halálból az életre. Ezért kellene most nagyon megszívlelni az Ő felszólítását: "Serkenj fel aki alszol és támadj fel a halálból" Amíg a meghalásod be nem következik!
2) És még, amit tudott az apostol - és ezért mert derűs nyugalommal készül az elköltözésére -, hogy az életét arra használta, amire kapta. Tartalmas, értelmes életet élt, mert engedelmes életet élt. Így összegezi ezt: "ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam." Ezt azért nagyon fontos megemlítenünk, mert gyakran ér bennünket, hívő keresztyéneket az a vád, hogy el vagyunk foglalva az odafennvalókkal, túl sokat törődünk a halál utáni dolgokkal, valamiféle öröklétről és annak összetevőiről beszélünk, és közben elmulasztjuk evilági feladatainkat. Aki csak az odafennvalókkal törődik, az nem erre a világra való ember - mondják -, az használhatatlan és haszontalan ember. Nos, elég csak egy pillantást is vetni Pál apostol életére, - de sokakat másokat is megnézhetnénk így -, hogy kiderüljön: ez nem igaz. Nagyon hamis vádaskodás ez. Hiszen az apostol egyenesen hálával, örömmel összegzi életét így: "Futásomat elvégeztem." Azt mondja: nem hagytam abba a nehézségeket látva sem. Sőt, Pált éppen a nehézségek tették még aktívabbá, még leleményesebbé és bátrabbá. És ez általában jellemző a hívő emberre. "A hitet megtartottam." Nem lehetett elvenni tőlem azt, ami számomra fontos volt, sőt még én gazdagítottam azzal másokat is.
A hívő keresztyén embert a feltámadás hite nem bénítja földi feladatainak végzésében, hanem serkenti! Bennünket nem tesz közönyössé a túlvilági (ahogy szokták mondani) örök életre vonatkozó reménységünk, hanem még érédeklődöbbé tesz minden e földön zajló munka, alkotás, probléma, gond, feladat iránt, és azokban még aktívabban tudunk és akarunk résztvenni. Pál egyenesen arról beszél itt, hogy érdemes volt így eltöltenem az életet. Éppen mivel tudjuk, hogy mi az a cél, amire igyekszünk, ahova majd elköltözünk, ezért látjuk érdemesnek, hogy áldozatot hozzunk mindazért, amivel itt bízott meg minket a mi Urunk.
A Korinthusi levélben olyan határozottan ír erről: "Úgy futok, mint nem bizonytalanra, és úgy harcolok, mint aki nem levegőt vagdos." Mi biztosra megyünk, ha mi Urunk ígéreteit bizonyosoknak fogadjuk el; és ezért könnyebb helytállnunk. És ezért tudja Pál még búcsúzkodva is leírni ezt a verset: "Hirdesd az igét; állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben. Ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással." Ez volt az életének a tartalma is; ez jellemezte őt, hogy nem volt alkalmas és alkalmatlan idő, ti. a maga szempontjából, mert ez azt jelenti.
Ha neki alkalmatlan, kényelmetlen volt is egy feladat, akkor is elvégezte, mert tudta, hogy ezzel bízatott meg, és erre vállalkozott. Szinte azt mondja itt az apostol - ha nagyon hétköznapisan fejezem ki magam -: Timótheus, mindent bele! Éppen ezért, mivel nem bizonytalanra futsz, és mi tudjuk, hogy mi van az elköltözésünk után. A legjellemzőbb Pál gondolkodására ebben az összefüggésben, hogy amikor az első Korinthusi levél végén egy hosszú-hosszú fejezeten át a feltámadással kapcsolatos reménységét fejti ki, akkor az utolsó vers (58.) így hangzik: "Ezért, - mivel mindez így van, - ezért atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván azt, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban!
Nem bénaságra, nem közönyösségre indítja az embert a feltámadás reménysége, hanem mindennél jobban való helytállásra a hétköznapi, a mindennapi feladatok között. Ha néha vágyakozik is haza Isten megfáradt szolgája, ez a vágyakozás soha nem jelenti azt, hogy nem szeret élni, vagy nem akarja folytatni azt, amit rábízott az ő Ura. Éppen ezért a túlnani hazába való vágyakozás soha nem lehet ok az öngyilkosságra. Pál itt a halál előszobájában ül, de nem öngyilkosságra készülődik, hanem vértanúhalálra. És ez óriási különbség! Amíg ő dönthette el, hogy egy-egy megfáradása után tovább folytatja-e a harcot, mindig úgy döntött: igen! Amikor a Filippi levelet írja, akkor is börtönben van, akkor is meggyötört állapotban, és akkor szakad fel belőle ez: "... kívánok elköltözni, és a Krisztussal lenni, mert az sokkal inkább jobb", - de itt vessző van és az apostol így folytatja: "... de a testben maradnom szükségesebb tiértetek."
Ezért más ez a gondolkozás, mint a plátói idealizmus elképzelése a halálról. Ez a görög filozófia úgy vélekedett, hogy a halál azért szabadulás az ember számára, mert a lélek végre kiröppenhet a test börtönéből és szabadon megtérhet az ő hazájába, itt hagyva a test börtönét. Szó sincs ilyesmiről a Bibliában és Pál gondolataiban. Ő ezt az elköltözést sokkal inkább úgy tekinti, mint amikor a fecskék és a gólyák ősszel elköltöznek, melegebb vidékre repülnek. Azzal nincs vége mindennek ajz ő számukra. Letelt egy bizonyos idő, innen már jobb elmenni oda, azután majd visszajönnek. Így akar hazaköltözni az apostol. És nem azt mondja, hogy elköltözik az én lelkem, nem belőlem valami, - én költözöm el az én Uramhoz.
3) Végül az volt az apostol titka, amit így ír: "Közülünk senki sem él önmagának és senki sem hal önmagának. Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk az Úrnak halunk meg. Ezért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert azért halt meg és támadott fel a Krisztus, hogy mind élőkön, mind holtakon uralkodjék." (Róm 14,7-9). Ez az ige ihlette a Heidelbergi Káté szerzőit, amikor mindjárt az első kérdés és feleletben így tesznek bizonyságot az ő hitükről: "Az az én egyetlen egy vigasztalásom, hogy mind testestől, mind lelkestől, mind életemben, mind halálomban nem a magamé, hanem az én Uramnak, a Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok ..." Ami azt jelenti - a mai kérdésünkhöz visszatérve -, hogy aki meghalt, az nem a halál martalékává válik (ahogyan mondani szokták), hanem a Jézus Krisztusé marad! Ha itt az Ő tulajdona volt, azontúl is az övé. Ha itt Őhozzá tartozott, akkor a meghalás ezen semmit sem változtathat. Akinek az élet Krisztus volt, annak a meghalás csakugyan nyereség.
Valahogy úgy van ez, mint ahogyan kedves Joó Sándor szerette mondani, hogy kik hitben haltak meg, azok azért nem kerülnek messze és nem szakadnak el itt maradt szeretteiktől, mert éppen úgy Jézus mellett maradnak, mint mi, akik még itt vagyunk, csak ők a másik oldalon. És minél közelebb van valaki itt Jézus Krisztushoz, annál közelebb maradhat elhunyt szeretteihez is. Mert Ő mind életünkben, mind halálunkban a maga tulajdonainak tart bennünket!
Így válhat a hívő ember számára a halál előszobája a mennyország előszobájává. S így válhat ez az egész földi élet, mint a halál előszobája, a mennyország előszobájává. Mert számunkra a veszedelmes ellenség a halál, ahonnan Jézus Krisztus már itt életre visz. A meghalás nem veszedelmes ellenség! Ez csak azt jelenti, hogy sátort bontunk, hogy pihenni térünk, azt jelenti, hogy kihajózunk, és azt, hogy szabaddá válunk minden megkötözöttségtől.
És még valamint jelent. Azért említem ezt a végén, mert nem hiszem, hogy Pál idejében ilyen jelentése is lett volna ennek a szónak. Most már megmondom ezt a görög szót: Analüzis. Az analízis szót használja itt az apostol. És amikor ezt olvastam: "Az én analízisem ideje beállott ..." óhatatlanul azt gondoltam, csakugyan: úgy kell készülnünk erre a kihajózásra, hogy ott azután majd hitelesen analizálnak bennünket, ott kiderül, mi van bennem. - És jaj, mi fog kiderülni?!
Ez növelje meg a felelősségünket és a buzgóságunkat arra, hogy lehessünk bizonyosak már itt afelől, hogy általmentünk a halálból az életre. Hadd fejezzem be egy költeménnyel, amelynek a végén megszólal egy olyan gondolat, ami most idetartozik a kérdésünkhöz; de a vége kedvéért az egészet idézem. Áprily Lajos verse ez:
Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
taníts meg, hogy csendbe csendben érjek.
Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
hangoskodásból halkíts hallgatagra.
Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
ritkán hallassam hangom, mint a holló.
A közlékenység kutját tömd be bennem;
kartauzi legyek a cella-csendben.
Csak bukdácsoló patakok csevegnek,
folyók a torkolatnál csendesednek.
Ments meg zuhatag-szájú emberektől,
könyvekbe plántált szórengetegektől.
Csak gyökeres szót adj, s közel a véghez
egy pátosztalan, kurta szó elég lesz:
A túlsó partot látó révülésben:
a "Készen vagy?"-ra ezt felelni: Készen.
És mivel a folyók hossza nem egyenlő, s egyikünk sem tudhatja, mikor járunk közel a véghez, és hogy vajon nem a torkolatnál tartunk-e már, ezért nem majd, hanem most kell mindent megtennünk, hogy általmenjünk a halálból az életre, és a "Készen vagy?"-ra valóban azt felelhessük: Készen.
taníts meg, hogy csendbe csendben érjek.
Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
hangoskodásból halkíts hallgatagra.
Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
ritkán hallassam hangom, mint a holló.
A közlékenység kutját tömd be bennem;
kartauzi legyek a cella-csendben.
Csak bukdácsoló patakok csevegnek,
folyók a torkolatnál csendesednek.
Ments meg zuhatag-szájú emberektől,
könyvekbe plántált szórengetegektől.
Csak gyökeres szót adj, s közel a véghez
egy pátosztalan, kurta szó elég lesz:
A túlsó partot látó révülésben:
a "Készen vagy?"-ra ezt felelni: Készen.
És mivel a folyók hossza nem egyenlő, s egyikünk sem tudhatja, mikor járunk közel a véghez, és hogy vajon nem a torkolatnál tartunk-e már, ezért nem majd, hanem most kell mindent megtennünk, hogy általmenjünk a halálból az életre, és a "Készen vagy?"-ra valóban azt felelhessük: Készen.
Imádkozzunk!
Urunk, sokszor csak sírokat látunk és ezért magunk is sírunk. Bocsásd meg, ha nem látjuk a te vigasztalásaidat, amik megvidámíthatnák a lelkünket. És sokszor csak fejfákat látunk, és nem látjuk a keresztfádat, amelyről az örök élet fényessége árad, ami eloszlathatná tudatlan elménk és hitetlen szívünk rettegését.
Könyörülj rajtunk, hogy ne csak a láthatókra, hanem a láthatatlanokra is nézzünk, hiszen a láthatók ideigvalók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.
Szabadíts ki minket a halálból, hogy ne rettegjünk a meghalástól. Őrizz meg minket attól, hogy azt gondoljuk, nélküled is élet a létünk. És ha elképzelhetetlen számunkra, hogy valakinek a meghalás nyereség, akkor add, hogy az élet számunkra igazán Krisztus legyen! És segíts erre törekednünk, amíg időnk van.
Könyörgünk hozzád azokért, akik gyászban vannak, azokért, akik nagyon egyedül érzik magukat, mióta itt hagyta őket a szerettük, azokért, akik félnek a meghalástól, azokért, akik maguk sem tudják, hogy mitől félnek, de valami módon a halál rettenti őket.
Könyörülj rajtunk, hogy arra tudjuk használni az életünket, amire adtad: szolgálatra. Hogy áldás lehessünk mások számára. Hogy dolgozzunk jókedvűen, magunkat nem kímélve, tudván, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban.
És taníts meg minket mindennap úgy élni, hogy majd ha jössz, készen legyünk.
Ámen.
Urunk, sokszor csak sírokat látunk és ezért magunk is sírunk. Bocsásd meg, ha nem látjuk a te vigasztalásaidat, amik megvidámíthatnák a lelkünket. És sokszor csak fejfákat látunk, és nem látjuk a keresztfádat, amelyről az örök élet fényessége árad, ami eloszlathatná tudatlan elménk és hitetlen szívünk rettegését.
Könyörülj rajtunk, hogy ne csak a láthatókra, hanem a láthatatlanokra is nézzünk, hiszen a láthatók ideigvalók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.
Szabadíts ki minket a halálból, hogy ne rettegjünk a meghalástól. Őrizz meg minket attól, hogy azt gondoljuk, nélküled is élet a létünk. És ha elképzelhetetlen számunkra, hogy valakinek a meghalás nyereség, akkor add, hogy az élet számunkra igazán Krisztus legyen! És segíts erre törekednünk, amíg időnk van.
Könyörgünk hozzád azokért, akik gyászban vannak, azokért, akik nagyon egyedül érzik magukat, mióta itt hagyta őket a szerettük, azokért, akik félnek a meghalástól, azokért, akik maguk sem tudják, hogy mitől félnek, de valami módon a halál rettenti őket.
Könyörülj rajtunk, hogy arra tudjuk használni az életünket, amire adtad: szolgálatra. Hogy áldás lehessünk mások számára. Hogy dolgozzunk jókedvűen, magunkat nem kímélve, tudván, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban.
És taníts meg minket mindennap úgy élni, hogy majd ha jössz, készen legyünk.
Ámen.
1973. november 04, vasárnap
2017. szeptember 17., vasárnap
Watchman Nee : Az elragadtatás
Ahhoz, hogy megértsük a Máté 24. és 25. fejezeteit, alapvetően szükséges, hogy világos ismeretünk legyen az elragadtatás témáját illetően. Mert ez az egyik legfontosabb kérdés ebben az utolsó órában. Sajnos, sokan vannak, akik ezt nagyon félreértelmezik. Az „elragadtatás” ugyanaz, mint a János 14:1-3-ban a „kapni, fogadni” szó. Nem azt a gondolatot jelenti, hogy „felkapaszkodni” a mennybe, hanem azt, hogy az Úr fogad be bennünket a mennybe. Tehát az elragadtatás egy sajátos kifejezés, amely azt jelöli, hogy Ő fogad bennünket magához az Ő közeli visszajövetelekor.
A hívők között különböző látások vannak az elragadtatásról. Egyesek azt mondják (1), hogy a megváltottak egész testülete elragadtatik a Nagy Nyomorúság előtt; mások úgy hiszik (2), hogy a megváltottak egész testülete át kell, hogy menjen a Nagy Nyomorúságon, mielőtt elragadtatnak; míg megint mások úgy vélik (3), hogy a megváltottak egy része elragadtatik a Nagy Nyomorúság előtt, egy részük pedig majd a Nagy Nyomorúság után ragadtatik el.
https://www.facebook.com/notes/isten-kincses-l%C3%A1d%C3%A1ja/watchman-nee-az-elragadtat%C3%A1s/882067625293458/
Zsoltárok könyve 85. rész 11 vers
1. Az éneklőmesternek, Kóráh fiainak zsoltára.
2. Jóakarattal voltál Uram a te földedhez. Visszahoztad a Jákób nemzetségéből való foglyokat.
3. Elengedted népednek álnokságát, elfedezted minden bűnüket. Szela.
4. Elhárítottad róluk minden búsulásod, elfordítottad haragod gerjedezését.
5. Hozz vissza bennünket szabadításunk Istene, és szüntesd meg ellenünk való bosszankodásodat!
6. Avagy mindörökké haragszol-é ránk? Nemzedékről nemzedékre tartod-é haragod?
7. Avagy nem elevenítesz-é meg minket ismét, hogy néped örvendezzen benned?
8. Mutasd meg nékünk Uram a te kegyelmedet, és a te szabadításodat adjad mi nékünk!
9. Hadd halljam meg: mit szól az Úr Isten! Kétségnélkül békességet szól az ő népének és kegyeltjeinek, hogy vissza ne térjenek a bolondságra.
10. Bizonyára közel van az ő szabadítása az őt félőkhöz, hogy dicsőség lakozzék a mi földünkön.
11. Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást.
12. Hűség sarjad a földből, és igazság tekint alá az égből.
13. Az Úr is megadja a jót, és földünk is megtermi gyümölcsét.
14. Igazság jár előtte és követi őt az ő lépéseinek útján.
Joel Osteen: A válság kezelés kulcs
A panaszkodás nem viszi előrébb az embert.
Aki pesszimista és megkeseredett, az megbukik a "vizsgán". Hiába van ott az előrelépés, a növekedés lehetősége mindezt elszalasztja az, aki nem tartja a próbatételt teljes örömnek. Szerencsére Isten ad még egy esélyt. Sosem késő megtanulni, mi a helyes reakció.
Például, ha sérelem ér bennünket, akkor cselekszünk helyesen ha elhatározzuk: nem fogok kiborulni.
Teljes örömnek tartom az esetet. Tudom, hogy ez csak egy próba, amit ha békességgel kiállok, jobb ember leszek.
Ha nem megy az üzlet, siránkozás helyett tartsuk teljes örömnek. Mondjuk azt hangosan: ez is el fog múlni. Tudom, hogy az Úr gondot visel rólam.
Ha úgy alakult, hogy nagyon csalódtunk, megbántott érzelmeink hajlamosak depresszióba és önsajnálatba taszítani minket. Ám a búskomor érzeteknek való behódolás helyett inkább bátorítsuk önmagunkat, valahogy így: Fel a fejjel! Légy erős! Nagyszerű napok előtt állsz.
Így megy át az ember a vizsgán, így kell a próbákat "teljes örömnek tartani". Ne lepődjünk meg ha a nehezebb időszakokban azt érezzük, hogy a csüggedés szelleme megpróbál uralmat venni rajtunk. Természetes, hogy olyankor olyan gondolatok cikáznak a fejünkben, hogy sosem fog sikerülni, soha nem gyógyulsz meg, mindennek vége, ennyi volt.
Azonban nem szabad elhinnünk ezeket a hazugságokat! Ne engedjük, hogy átvegyék az érzelmeink az irányítást, mi legyünk a főnökök!
Ne a pesszimista érzelmek beszéljenek hozzánk, hanem mi beszélünk saját magunkhoz.
Reggel amikor ébredezés közben már támadd is a negatív gondolat és azt súgja, hogy szörnyű nap lesz a mai, ne higgyünk neki és főleg ne értsünk egyet vele, mondván: "jól beszélsz, pocsék lesz, máris borzasztóan érzem magam."
Ellenkezőleg! Álljunk ellene és mondjuk ki hangosan, amiben hiszünk. "Csodálatos nap lesz a mai. Javulásnak indul az állapotom. Az én Istenem meggyógyít engem." Ámen!
Krisztusi álom látomás!
Ámen! Minden Dicsőség Istené!
Erzsébet Jagadics -E-J.- 2017.-09.-16.-
Dr. Joó Sándor: Elfáradnak - megújulnak!
Dr. Joó Sándor: 1910-1970
Cseri Kálmán A Budapest Pasaréti Református Gyülekezet
lelkipásztora 2004. július 4-én így emlékezett elődjére:
*************************************
Két olyan szó van ebben az Igében, ami fölöttébb aktuálissá teszi ma számunkra az üzenetét az Igének: fáradtság és erő. Így kezdődik: “Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is” Ézs40,30.
Kell-e ezt magyarázni, hogy mit jelent? Orvosok, pszichiáterek, lelkigondozók szinte semmit sem hallanak olyan gyakran panaszképpen a hozzájuk forduló páciensektől, mint ezt: Elfáradtam!
Egyszer telefonon hívott fel valaki. Egy fáradt, öreges hang jelentkezett, azt mondta: “Kérem, egy testileg-lelkileg kifáradt ember szeretne beszélgetni a Nagytiszteletű úrral!” Megállapodtunk az időpontban, hogy mikor jön el hozzám. A megbeszélt órában vártam. Magamban fölkészültem egy öregember fogadására. Kopogtattak, és belépett egy 36 év körüli, erőteljes férfi. Ő volt az a testileg-lelkileg megfáradt ember. A modern ember típusa - szinte mindennapos jelenség. Tegnap beszélgettem valakivel. Semmi baja nem volt. Mosolygott, a terveiről beszélt, kedves volt, mint mindig. Másnap megdöbbenve hallottam, hogy alig pár órával a tegnapi találkozás után, hirtelen rosszul lett, s mire kijött az orvos, már csak a beállott halált tudta megállapítani. Mi történt vele? Kifáradt a szíve. Nem bírta tovább. Agyondolgozta magát - mondták a hozzátartozói. Talán maga sem tudta, hogy halálra fáradt.
De nemcsak a sok munka, hanem maga az élet is elfáraszt. Talán a sok csalódás, amin átment, talán túl sokat várt az élettől valaki és nem kapta meg - lassan elkopik az ember, mint az óraszerkezet, és végül lejár. Soha nem felejtem el, gyermekkoromban beszélte el édesapám, hogy amikor az ő nagyanyja késő vénségében, ereje fogytán ágyban feküdt és haldoklott - körülállták a hozzátartozói és a szokásos módon vigasztalták: Egyék egy kicsit, attól erőre kap, majd meglátja, jobban lesz. Mire az öregasszony így hárította el a kedveskedést: Hagyjatok meghalni, fáradt vagyok! Emlékszem, mint kisgyermek csodálkoztam ezen a mondáson, sehogy sem tudtam megérteni, hogy lehet úgy elfáradni, hogy valaki szeretne már meghalni?
Azóta már többször találkoztam ezzel a jelenséggel, és ma már tudom, hogy lehet! Lehet így megfáradni. Belefáradni egyszerűen az életbe, mert az élet maga nemcsak nagy ajándék és feladat, hanem sokszor teher is. Hiszen még Pál apostol is érzett ilyet, amikor egy igazán mozgalmas és fárasztó élet estéjén így írt a Filippi-beli gyülekezetnek: Kívánok “elköltözni, és a Krisztussal lenni, mert az sokkal inkább jobb” - bár hozzáteszi: “De e testben megmaradnom szükségesebb tiérettetek” #Fil1,23-24(link is external).
Egyszer telefonon hívott fel valaki. Egy fáradt, öreges hang jelentkezett, azt mondta: “Kérem, egy testileg-lelkileg kifáradt ember szeretne beszélgetni a Nagytiszteletű úrral!” Megállapodtunk az időpontban, hogy mikor jön el hozzám. A megbeszélt órában vártam. Magamban fölkészültem egy öregember fogadására. Kopogtattak, és belépett egy 36 év körüli, erőteljes férfi. Ő volt az a testileg-lelkileg megfáradt ember. A modern ember típusa - szinte mindennapos jelenség. Tegnap beszélgettem valakivel. Semmi baja nem volt. Mosolygott, a terveiről beszélt, kedves volt, mint mindig. Másnap megdöbbenve hallottam, hogy alig pár órával a tegnapi találkozás után, hirtelen rosszul lett, s mire kijött az orvos, már csak a beállott halált tudta megállapítani. Mi történt vele? Kifáradt a szíve. Nem bírta tovább. Agyondolgozta magát - mondták a hozzátartozói. Talán maga sem tudta, hogy halálra fáradt.
De nemcsak a sok munka, hanem maga az élet is elfáraszt. Talán a sok csalódás, amin átment, talán túl sokat várt az élettől valaki és nem kapta meg - lassan elkopik az ember, mint az óraszerkezet, és végül lejár. Soha nem felejtem el, gyermekkoromban beszélte el édesapám, hogy amikor az ő nagyanyja késő vénségében, ereje fogytán ágyban feküdt és haldoklott - körülállták a hozzátartozói és a szokásos módon vigasztalták: Egyék egy kicsit, attól erőre kap, majd meglátja, jobban lesz. Mire az öregasszony így hárította el a kedveskedést: Hagyjatok meghalni, fáradt vagyok! Emlékszem, mint kisgyermek csodálkoztam ezen a mondáson, sehogy sem tudtam megérteni, hogy lehet úgy elfáradni, hogy valaki szeretne már meghalni?
Azóta már többször találkoztam ezzel a jelenséggel, és ma már tudom, hogy lehet! Lehet így megfáradni. Belefáradni egyszerűen az életbe, mert az élet maga nemcsak nagy ajándék és feladat, hanem sokszor teher is. Hiszen még Pál apostol is érzett ilyet, amikor egy igazán mozgalmas és fárasztó élet estéjén így írt a Filippi-beli gyülekezetnek: Kívánok “elköltözni, és a Krisztussal lenni, mert az sokkal inkább jobb” - bár hozzáteszi: “De e testben megmaradnom szükségesebb tiérettetek” #Fil1,23-24(link is external).
Igen, kifáraszt a becsületes élet is, nemcsak a bűn. Az állandó küzdelem a bűnnel szemben, a magunkban lévő, meg a körülöttünk meglévő rengeteg féle lehúzó, szétziláló erőhatás ellen, kísértés ellen. Az ember azt gondolja, hogy valami régi bűnétől végre megszabadult, nem lesz baja vele többé, és egyszerre a legyőzött bűn újra fölüti a fejét, új erővel kísért, és a harcos már belefáradt a küzdelembe. Igen: a hit harcába is bele lehet fáradni. És talán ez a legveszedelmesebb fáradtság: a hitben való megfáradás.
Ez történt egyszer a hit egyik legkülönb harcosával is, Illés prófétával, a rettenthetetlen erejű “Isten emberével”. Annyira belekeseredett a hiábavalónak látszó küzdelembe, az Úr ügyéért való harcba, hogy az élettől is elment a kedve. Lefeküdt egy fa alá, és imádságban “könyörgött, hogy hadd haljon meg, és monda: Elég! Most, óh Uram, vedd el az én lelkemet!” (1Királyok 19,5(link is external)).
Ez történt egyszer a hit egyik legkülönb harcosával is, Illés prófétával, a rettenthetetlen erejű “Isten emberével”. Annyira belekeseredett a hiábavalónak látszó küzdelembe, az Úr ügyéért való harcba, hogy az élettől is elment a kedve. Lefeküdt egy fa alá, és imádságban “könyörgött, hogy hadd haljon meg, és monda: Elég! Most, óh Uram, vedd el az én lelkemet!” (1Királyok 19,5(link is external)).
Tehát még egy ilyen emberrel is előfordult, hogy szinte az idegösszeomlásig kiborult, és olyat mondott, ami bizony nem méltó hozzá: Nem bírom tovább! Ments fel, Uram, a további szolgálat alól! Nekem elég volt! Óh de általános és gyakori jelenség az, amit így mond az Ige: “Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is”. Bizony: Még az ifjak is, még a legkülönbek is! Hát még akik nem is ifjak már, meg nem is a legkülönbek! Azok hogy megfáradnak és megtántorodnak!
Nos hát éppen ezért van olyan nagy szükségünk erőre, a felhasznált életerő utánpótlására, mindig új és új erővel való megtelítődésre. Mert maga az élet rengeteg erőt igényel. Hát még a keresztyén élet, a Krisztusi élet! Az egyenesen emberfeletti erőt igényel. Az élet legfőbb kérdése nem az, hogy milyen terhek nehezednek valakire, milyen feladatokat kell megoldani - mert terhek mindig vannak, feladatok mindig lesznek -, hanem a hozzávaló erő kérdése. Ha erő van, akkor máris megoldódik a teher és a feladat problémája. Ha van erő: van élet - és ha elfogy az erő: elfogy az élet. A mindennapi élet során sokféle erőt kell kifejtenünk, és hogy ezt megtehessük, mindig fel kell tölteni az életet új erővel. Ezért olyan nagy ígéret az, amit Isten Igénkben mond: “Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; de akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”.
Hogy jól megértsük, mi ez az erő, gondoljuk végig előbb, hogy többféle erő működik az életünkben. Elsősorban testi erő, fizikai erő. A test is olyasforma szerkezet, mint egy kazán, amely hőt termel, és a hő által bizonyos fizikai energiát. Fűtőanyag az étel, az ital meg a pihenés. Aki nehéz testi vagy szellemi munkát végez, egyáltalán, aki munkáséletet él, többet kell táplálkoznia, és rendszeresen kell a pihenésben regenerálódnia, mert különben a kazán önmagát emészti fel. Nagy dolog és nagy felelősség a testi erővel gazdálkodni tudás, és a legtöbb modern ember, amikor túlhajszolja önmagát, nem is gondol rá, hogy lassú öngyilkosságot hajt végre. A gyilkosság pedig akkor is rettenetes bűn, ha jóhiszemű túlbuzgóságból önmagán hajtja végre.
Sokszor eszembe jut ezzel kapcsolatban Jézus mondása: “Jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen.” #Mt26,41(link is external).
Nos hát éppen ezért van olyan nagy szükségünk erőre, a felhasznált életerő utánpótlására, mindig új és új erővel való megtelítődésre. Mert maga az élet rengeteg erőt igényel. Hát még a keresztyén élet, a Krisztusi élet! Az egyenesen emberfeletti erőt igényel. Az élet legfőbb kérdése nem az, hogy milyen terhek nehezednek valakire, milyen feladatokat kell megoldani - mert terhek mindig vannak, feladatok mindig lesznek -, hanem a hozzávaló erő kérdése. Ha erő van, akkor máris megoldódik a teher és a feladat problémája. Ha van erő: van élet - és ha elfogy az erő: elfogy az élet. A mindennapi élet során sokféle erőt kell kifejtenünk, és hogy ezt megtehessük, mindig fel kell tölteni az életet új erővel. Ezért olyan nagy ígéret az, amit Isten Igénkben mond: “Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; de akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”.
Hogy jól megértsük, mi ez az erő, gondoljuk végig előbb, hogy többféle erő működik az életünkben. Elsősorban testi erő, fizikai erő. A test is olyasforma szerkezet, mint egy kazán, amely hőt termel, és a hő által bizonyos fizikai energiát. Fűtőanyag az étel, az ital meg a pihenés. Aki nehéz testi vagy szellemi munkát végez, egyáltalán, aki munkáséletet él, többet kell táplálkoznia, és rendszeresen kell a pihenésben regenerálódnia, mert különben a kazán önmagát emészti fel. Nagy dolog és nagy felelősség a testi erővel gazdálkodni tudás, és a legtöbb modern ember, amikor túlhajszolja önmagát, nem is gondol rá, hogy lassú öngyilkosságot hajt végre. A gyilkosság pedig akkor is rettenetes bűn, ha jóhiszemű túlbuzgóságból önmagán hajtja végre.
Sokszor eszembe jut ezzel kapcsolatban Jézus mondása: “Jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen.” #Mt26,41(link is external).
Minden olyan művelet, ami a test elerőtlenedését fokozza, vétkes visszaélés az Istentől kapott fizikai energiával szemben, az élettel szemben. Ne várjon Istentől testi megerősödést az, aki maga pazarolja el ezt az energiát. A saját testi erejével rablógazdálkodást űző megfáradtnak nem szól az ígéret, hogy: “erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja”. Meg az sem, hogy: “erejük megújul”. Az a testi erő úgyis, természettől fogva is fogyó készlet - vigyázz rá! Ápold, segítsd, védd, felelős vagy érte Annak, Akitől kaptad! Ezzel is el kell számolnunk egyszer! Ez is talentum!
De nemcsak testi erő működik bennünk, hanem szellemi erő is. Az ember olyan különös valaki, hogy nemcsak étel-ital táplálja, hanem szellemi hatások is. Mekkora erőt jelent például egy eszme! Ezt csak akkor tudjuk, amikor hiányzik valakiből, amikor semmiért sem tud lelkesedni, üres a lelke, nincsenek eszményei. - Vagy egy gondolat, például a kötelességtudat! Ismertem olyan özvegyen maradt asszonyt, akit rengeteg gondjával való küzdelmében az a tudat éltetett, hogy fel kell nevelnie félárván maradt gyermekeit! A gyermekei iránt érzett szülői kötelességtudat olyan erőtényezővé lett az életében, hogy annak segítségével kibírt nélkülözést, a testi-lelki magára maradottság sok kísértő szenvedését, gyötrelmét. Hadifogságban járt emberek mondják, hogy akiben az a remény, hogy egyszer üt a szabadulás órája, kihalt: nem is bírta ki a fogságot. Míg a másikat pedig ez éltette! Működhetnek tehát az emberben ilyen szellemi erők, egy eszme, egy gondolat, vágy, reménység, aminek a segítségével az ember sok mindenre képes. Képes általa tűrni, várni, harcolni, terhet elviselni, kísértésnek ellenállni - élni! Életben maradni...
Vannak azután az ember életében ördögi erők is. Sokkal több ilyen erőhatás vesz körül bennünket, mint gondolnánk vagy észrevennénk. Csak néhányat hadd említsek: például a pénz szerelme. Hogy ez milyen motorikus erő, azt láthatta igazán hátborzongató valóságában, aki olyan igazi krimi regényekbe beleolvasott már. Vagy például rettenetes erőt jelent az iszákosság démona - egy iszákos vállal minden fáradságot, képes hazudni, lopni, rettentő szellemi erőt kifejteni, hogy szenvedélyét kielégíthesse. Az, hogy azután hogyan hat mindez vissza, éppen a teljes szellemi és testi elerőtlenedésben, az már más kérdés. Éppen ebben van az erőnek az ördögi mivolta. Vagy például egy halálos gyűlölet, bosszúvágy! Addig nem nyugszik, míg a családján vagy a saját személyén esett sérelmet meg nem torolja, ezért űzi, hajtja, lelkesíti egy gondolat. De ez a gondolat nem tiszta, hanem ördögi, pokoli, démoni! Szörnyű erőt tud kölcsönözni az embernek, de ebben az erőben a pokol hatalma jelenik meg. Ez is erő, de rontó, pusztító, gonosz, ördögi erő! A történelmi közelmúltban ez az erő közel tízmillió ártatlan ember kiirtásához vezetett! Isten őrizzen meg tőle téged is, meg a világot is!
De a testi, szellemi, ördögi erő mellett van még egy másfajta erő is, ami hathat az ember életében. Ez pedig a mennyei erő. Úgy is mondhatnám, hogy lelki erő, de olyan értelemben véve, hogy Isten Lelkéből való erő. A felolvasott Igében erről van szó. De nemcsak a felolvasott Igében. Isten gyakran beszél arról a Bibliában, hogy Ő az Ő Lelkének erejét akarja közölni az emberrel. Érdemes itt egy pillanatra idézni Istennek néhány ígéretét. Az egyik zsoltáríró így fohászkodik Istenhez: “Én oltalmam, váram, Istenem, ő benne bízom!” #Zsolt91,2(link is external).
De nemcsak testi erő működik bennünk, hanem szellemi erő is. Az ember olyan különös valaki, hogy nemcsak étel-ital táplálja, hanem szellemi hatások is. Mekkora erőt jelent például egy eszme! Ezt csak akkor tudjuk, amikor hiányzik valakiből, amikor semmiért sem tud lelkesedni, üres a lelke, nincsenek eszményei. - Vagy egy gondolat, például a kötelességtudat! Ismertem olyan özvegyen maradt asszonyt, akit rengeteg gondjával való küzdelmében az a tudat éltetett, hogy fel kell nevelnie félárván maradt gyermekeit! A gyermekei iránt érzett szülői kötelességtudat olyan erőtényezővé lett az életében, hogy annak segítségével kibírt nélkülözést, a testi-lelki magára maradottság sok kísértő szenvedését, gyötrelmét. Hadifogságban járt emberek mondják, hogy akiben az a remény, hogy egyszer üt a szabadulás órája, kihalt: nem is bírta ki a fogságot. Míg a másikat pedig ez éltette! Működhetnek tehát az emberben ilyen szellemi erők, egy eszme, egy gondolat, vágy, reménység, aminek a segítségével az ember sok mindenre képes. Képes általa tűrni, várni, harcolni, terhet elviselni, kísértésnek ellenállni - élni! Életben maradni...
Vannak azután az ember életében ördögi erők is. Sokkal több ilyen erőhatás vesz körül bennünket, mint gondolnánk vagy észrevennénk. Csak néhányat hadd említsek: például a pénz szerelme. Hogy ez milyen motorikus erő, azt láthatta igazán hátborzongató valóságában, aki olyan igazi krimi regényekbe beleolvasott már. Vagy például rettenetes erőt jelent az iszákosság démona - egy iszákos vállal minden fáradságot, képes hazudni, lopni, rettentő szellemi erőt kifejteni, hogy szenvedélyét kielégíthesse. Az, hogy azután hogyan hat mindez vissza, éppen a teljes szellemi és testi elerőtlenedésben, az már más kérdés. Éppen ebben van az erőnek az ördögi mivolta. Vagy például egy halálos gyűlölet, bosszúvágy! Addig nem nyugszik, míg a családján vagy a saját személyén esett sérelmet meg nem torolja, ezért űzi, hajtja, lelkesíti egy gondolat. De ez a gondolat nem tiszta, hanem ördögi, pokoli, démoni! Szörnyű erőt tud kölcsönözni az embernek, de ebben az erőben a pokol hatalma jelenik meg. Ez is erő, de rontó, pusztító, gonosz, ördögi erő! A történelmi közelmúltban ez az erő közel tízmillió ártatlan ember kiirtásához vezetett! Isten őrizzen meg tőle téged is, meg a világot is!
De a testi, szellemi, ördögi erő mellett van még egy másfajta erő is, ami hathat az ember életében. Ez pedig a mennyei erő. Úgy is mondhatnám, hogy lelki erő, de olyan értelemben véve, hogy Isten Lelkéből való erő. A felolvasott Igében erről van szó. De nemcsak a felolvasott Igében. Isten gyakran beszél arról a Bibliában, hogy Ő az Ő Lelkének erejét akarja közölni az emberrel. Érdemes itt egy pillanatra idézni Istennek néhány ígéretét. Az egyik zsoltáríró így fohászkodik Istenhez: “Én oltalmam, váram, Istenem, ő benne bízom!” #Zsolt91,2(link is external).
A másik így tesz bizonyságot, nyilván tapasztalatból: “Boldog ember az, akinek Te vagy erőssége!” (84,6). Majd egy bajban lévő így fohászkodik: “Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erő támadt” #Zsolt138,3(link is external).
- Hallottátok? A lelkemben erő támadt! A kiáltásra. Ha már a lelkemben erő támadt, akkor már nincsen semmi baj! Még ha egyébként nyakig vagyok is a bajban.
Tehát a hívő ember számíthat egy emberfeletti erőre, olyan erőre, amit Isten ad. Mennyei erőre! Isten Lelkének az erejére. Isten az Ő erejét leghatalmasabban - ugye tudjátok - Jézus Krisztusban adta. Már sokszor mondtam, de újra hadd mondjam: Jézus Isten mennyei energiájának a földi centráléja! Ilyet jegyeztek föl Róla többek között: “És az egész sokaság igyekezék őt illetni: mert erő származék belőle, és mindeneket meggyógyíta” #Lk6,19(link is external).
Tehát a hívő ember számíthat egy emberfeletti erőre, olyan erőre, amit Isten ad. Mennyei erőre! Isten Lelkének az erejére. Isten az Ő erejét leghatalmasabban - ugye tudjátok - Jézus Krisztusban adta. Már sokszor mondtam, de újra hadd mondjam: Jézus Isten mennyei energiájának a földi centráléja! Ilyet jegyeztek föl Róla többek között: “És az egész sokaság igyekezék őt illetni: mert erő származék belőle, és mindeneket meggyógyíta” #Lk6,19(link is external).
Tehát a szó szoros értelmében: aki Jézust megérintette, az mintha ahhoz a csodálatos gyógyító, vigasztaló, megelevenítő mennyei energiához nyúlt volna hozzá - meggyógyult! Érezte, hogy átcsap belőle valami titokzatos erő. Mennyei erő.
Erről vall Pál apostol is, amikor azt mondja: “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” #Fil4,13(link is external).
Erről vall Pál apostol is, amikor azt mondja: “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” #Fil4,13(link is external).
Mintha azt mondaná: Tudom, hogy az Isten bölcsessége bennem megold minden problémát. Isten hatalma bennem nagyobb, mint minden nehézség. Isten szeretete körülöttem hatalmasabb, mint minden emberi gonoszság. Az Ő Lelke fölülemel minden kellemetlen szituáción. Erős vagyok az Úrban és az Ő hatalmas erejében #Ef6,10(link is external).
Nos hát, ha igazán emberséges életet akarunk élni, ha igazán keresztyén, azaz Krisztusi életet akarunk élni, akkor erre az erőre van szükségünk! Hiába nyaraltál a Balatonon, hiába tettél szép körutat a Földközi-tengeren vagy Svájc hegyei között, e nélkül az erő nélkül továbbra is csak “megfáradt” és “megterhelt” ember vagy! - Viszont: “De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”.
Hogyan lehet hát részesülni benne? Megmondja az Ige: “Erőt ad a megfáradottnak.” Tehát Isten adja. Nem én magam termelem ki magamból valamiféle lelki gyakorlat által. Ennek az erőnek Isten a forrása, és azzal közli, aki Vele személyes kapcsolatban van. Így hadd mondjam: aki Vele jóban van, rendezett viszonyban van. Tehát aki állandóan Isten közelében, Vele életközösségben jár, aki nem rejtegeti Isten előtt a nyomorúságát. Például azt, hogy megfáradt testben vagy lélekben vagy hitben. Megmondja Neki őszintén: Uram, elfáradtam! Tehát őszintén, becsületesen bevallja: Uram, elestem megint, megüresedtem, látod! Kimerültem lelkileg is, testileg is - annak ad erőt!
És a másik ígéret így szól: “Akik az Úrban bíznak, erejük megújul”. Tehát nem elég hinni, hogy Isten képes adni erőt, hanem bízni is kell abban, hogy most és nekem is adja az erőt. Mert Ő mindig szívesen ad erőt annak, aki azt Tőle bizalommal kéri. Fogd szaván Istent, és egyszerre igazzá, élővé válik az ígérete: kapod! Lehet, hogy egy Igén át, ami éppen neked szól, lehet, hogy imádság közben, ami éppen azt jelenti, hogy megérintetted lélekben Jézust, és erő származik Belőle, beléd! Hiszen Ő maga ez az erő!
Bizony atyámfiai, ha emberségesen akarunk élni, ha élni akarunk: erre az emberfeletti erőre van szükségünk. Közeledj hát azzal az alázattal az Úrhoz, hogy te igen megfáradtál, és megtapasztalod alapigénk igazságát: “erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.” És hogy: “akik az Úrban bíznak, erejük megújul.”
Ámen
Dátum: 1966. szeptember 11.
Nos hát, ha igazán emberséges életet akarunk élni, ha igazán keresztyén, azaz Krisztusi életet akarunk élni, akkor erre az erőre van szükségünk! Hiába nyaraltál a Balatonon, hiába tettél szép körutat a Földközi-tengeren vagy Svájc hegyei között, e nélkül az erő nélkül továbbra is csak “megfáradt” és “megterhelt” ember vagy! - Viszont: “De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”.
Hogyan lehet hát részesülni benne? Megmondja az Ige: “Erőt ad a megfáradottnak.” Tehát Isten adja. Nem én magam termelem ki magamból valamiféle lelki gyakorlat által. Ennek az erőnek Isten a forrása, és azzal közli, aki Vele személyes kapcsolatban van. Így hadd mondjam: aki Vele jóban van, rendezett viszonyban van. Tehát aki állandóan Isten közelében, Vele életközösségben jár, aki nem rejtegeti Isten előtt a nyomorúságát. Például azt, hogy megfáradt testben vagy lélekben vagy hitben. Megmondja Neki őszintén: Uram, elfáradtam! Tehát őszintén, becsületesen bevallja: Uram, elestem megint, megüresedtem, látod! Kimerültem lelkileg is, testileg is - annak ad erőt!
És a másik ígéret így szól: “Akik az Úrban bíznak, erejük megújul”. Tehát nem elég hinni, hogy Isten képes adni erőt, hanem bízni is kell abban, hogy most és nekem is adja az erőt. Mert Ő mindig szívesen ad erőt annak, aki azt Tőle bizalommal kéri. Fogd szaván Istent, és egyszerre igazzá, élővé válik az ígérete: kapod! Lehet, hogy egy Igén át, ami éppen neked szól, lehet, hogy imádság közben, ami éppen azt jelenti, hogy megérintetted lélekben Jézust, és erő származik Belőle, beléd! Hiszen Ő maga ez az erő!
Bizony atyámfiai, ha emberségesen akarunk élni, ha élni akarunk: erre az emberfeletti erőre van szükségünk. Közeledj hát azzal az alázattal az Úrhoz, hogy te igen megfáradtál, és megtapasztalod alapigénk igazságát: “erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.” És hogy: “akik az Úrban bíznak, erejük megújul.”
Ámen
Dátum: 1966. szeptember 11.
MP3 felvétel:
Sok baja van az igaznak – Abonyi Sándor
„Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr.” (Zsoltár 34:20)
Ezt a gondolkodást a világtól sajnos a hívők is átvették. Olyan „evangelizációs” üzenetek terjedtek el, amik arról szólnak, hogy Isten szeret téged (ami önmagában igaz, de nem ez az evangélium)
Gyere Jézushoz és minden problémád megoldódik.
Ezek az üzenetek azt hangsúlyozzák az Istent kereső emberek számára, hogy mindegy milyen bűnökben vagy nem számít, gyere Jézushoz! – úgy ahogy vagy, mert Ő a bűnös embereket is szereti (mintha nem is kellene megtérni), ha bármi problémád van ebben a gonosz világban, gyere Jézushoz és Ő megoldja minden problémádat (mintha később már semmi problémája nem is lenne),vannak, akik az üzenetükben már nem is beszélnek bűnről, amiből meg kellene térni, hanem csak problémákról, amiket Jézus meg fog oldani.
Az ilyen emberek számára a gyülekezet a „béke szigetének” tűnik, ahol semmi probléma nincs, csak öröm és békesség.
Az ilyen üzeneteket hirdető szolgálóknak van ma a világon a legnagyobb létszámú gyülekezete, mert beengedték a világot a gyülekezetbe. Egy idő után azonban vannak, akiknél bekövetkezik a csalódás és a kijózanodás. Ez nem véletlen, mert ez az egész egy hazugság, az ördög ravasz munkája.
Egy tanító szolgálatú ember mondta, hogy amikor ő hirdette az evangéliumot, akkor mindig csak egy-két ember tért meg, az is igaz azonban, hogy ő felhívta mindenki figyelmét arra is, hogy mivel jár Krisztus követése.
Egy Európában szolgáló evangélista arról számolt be, hogy „amíg nem a Krisztust hirdettük, addig semmi bajunk sem volt, azóta viszont megtapasztaltuk, hogy mi az üldözés”. A világ nyugati felén ma az a nézet terjedt el, hogy vannak egyes országok a földön, ahol ma is üldözik a keresztyéneket (Kína, arab országok stb), de a nyugati országokban most nincs üldözés. Tényleg nincs! A kérdés azonban az, hogy miért nincs? A válasz az, hogy nem a tiszta evangéliumot – nem a Krisztust – hirdetik!
A „mennyei ember”-nek nevezett szolgáló, akiről könyv is jelent meg magyarul, a halálos ítélet elől menekült el Kínából. Meglátogatott sok nyugati gyülekezetet és bizonyságot tett és szolgált azokban. Ezzel együtt azt is megállapította, hogy ez a nyugati keresztyénség egyáltalán nem olyan, mint a kínai: „ami itt nyugaton van az nem is igazán keresztyénség” – mondta.
Most szeretnék rátérni az idézett ige első részére és azt hangsúlyozni, hogy „Sok baja van az igaznak!”
Korábbi időkben számomra is inkább az ige második fele volt a hangsúlyosabb, de amikor elhatároztam, hogy a továbbiakban semmiben sem akarok megalkudni, attól fogva kezdtek megváltozni a dolgok: egyre több bajom lett!
Korábban én is hajlamos voltam úgy gondolkozni, hogy az Úr mindenből kiment bennünket, tehát az áldott hívő élet jellemzője az, ha semmi baj nem ér bennünket. Ha mégis adódik valami, akkor az a bűn miatt van vagy az ördög munkája. Rá kellett jönni, hogy ez egyáltalán nem így van. A hívő élettel egyszerűen vele jár a sok baj.
Az idézett ige első fele azt mondja – és most ezt szeretném hangsúlyozni -, hogy „sok baja van az igaznak” – az igazságban (Krisztusban) járó embernek.
Ez egy állítás, egy szellemi igazság kijelentése. Tudjuk, hogy Jézus magára mondta, hogy Ő az IGAZSÁG. Ebből közvetlenül adódik az is, hogy akik Jézussal járnak, azoknak bizony fel kell készülniük rá, hogy sok bajuk lesz!!!
Ez tény, ez is Jézus ígéretei között van!
Jézus mondja:
„Emlékezzetek meg ama beszédekről, amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem.” (János 15:20-21)
Ez egy realitás és erre kell felkészülni a keresztyén élet útján elindulóknak. Aki mást hirdet, az hazudik. Jézus azt is mondta, hogy aki követni akarja Őt, az előbb üljön le és gondolja végig, hogy mibe fog ez kerülni neki, nehogy később szégyenszemre – a világnak okot adva a gúnyolódásra – kénytelen legyen félúton feladnia azt:
„Ha valaki én hozzám jön, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom. És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom. Mert ha közületek valaki tornyot akar építeni, nemde először leülvén felszámítja a költséget, ha van-e mivel elvégezze? Nehogy minekutána fundamentumot vetett, és elvégezni nem bírja, csúfolni kezdje őt mindenki, aki látja, Ezt mondván: Ez az ember elkezdette az építést, és nem bírta véghezvinni!” (Lukács 14:26-30)
Ne felejtsük el, hogy a világ fejedelme a Sátán, a világ fiai pedig a Sátán fiai.
Lehetetlen olyan evangéliumot hirdetni, amit a világ be tud fogadni, ami neki is tetszik.
Bárhogyan is próbálják sokan elfogadhatóvá tenni azt, ez képtelenség. Az igazi evangéliumra a világ ellenségesen fog reagálni! Kivéve azokat, akiknek a szívét az Úr már előre felkészítette és elég alázatosak ahhoz, hogy befogadják azt. Valóban ezzel a realitással – a várható nehézségekre is figyelmeztetve – kerül ma kihirdetésre az evangélium vagy csak valami kellemes zenei aláfestéssel egy romantikus álomként vázolva azt a leendő hívőknek?
Tudjuk, hogy Jézus sokaknak nyíltan megmondta, akik követni akarták Őt, hogy nem alkalmasak Isten országára. Jézus ezt meg tudta állapítani és az ige részletesen be is számol róla, hogy kik és miért nem alkalmasak Isten Országára.
A fenti igében is azt olvassuk, hogy aki jobban szereti saját családját, mint Jézust és nem képes hordozni a keresztet (halálra adva minden testi vágyát és világi kívánságokat) az nem lehet Jézus tanítványa.
Mondhatjuk ezt úgy is, hogy aki nem vállalja fel a Jézus miatt várható konfliktusokat a saját családjában az nem lehet az Ő tanítványa. Más helyen más feltételeket is szab Jézus……A keresztyénség nem egy szabadidős, alternatív szórakozás, hanem egy egész életre szóló, komoly és veszélyes vállalkozás: egy életforma.
Nagy kihívás keresztyénnek lenni, és saját erőből ez nem megy, csak egy folyamatos és szoros közösségben Jézussal.
A szolgálók és az érett hívők felelőssége, hogy figyelmeztessék a hívő életben elindulni akaró, Istent kereső embereket, hogy megóvják őket a későbbi csalódásoktól és a teljes odaszánásuk hiányában várható sorozatos kudarcoktól.
A valóság tehát az, hogy számítani kell rá, hogy ha valaki hívővé válik és az igazság útján, a keskeny úton jár, azaz Jézusban éli az életét, annak számítania kell rá, hogy annak bizony sok baja lesz.
Ez azonban nem egy negatív üzenet, és nem ez az üzenet vége, mert a folytatás úgy kezdődik, hogy „de” és úgy folytatódik, hogy „valamennyiből kimenti az Úr”. Ez az ígéret teszi igazán reményteljessé az üzenetet.
Akármilyen nagy nehézségeken, megpróbáltatásokon kell is átmenni a hívőknek, az Úr ki fogja ezekből hozni őket. Gondoljunk a következő hithősökre, akiket szintén nagy nehézségekből (a halálból) mentett ki az Úr: kihozta Józsefet a börtönből, Sidrákot, Misákot és Abednégót a tüzes kemencéből és Dánielt az oroszlánok verméből.
Isten természetfeletti beavatkozása által, Isten nevét megdicsőítve történtek meg mindezek.
Fegyverkezzetek fel tehát azzal a gondolattal, hogy „néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Ő benne, hanem hogy szenvedjetek is Ő érette:” (Fil 1:29)
„Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon megpróbáltatásokban lesz részetek; de bízzatok: én legyőztem a világot.”(János 16:33)
MP3-meghallgatásra, letöltésre:
https://drive.google.com/file/d/0B8E_7y7z2onxX3BIYkE5ZXdLM2M/view
Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlap címének megadásával: https://keskenyut.wordpress.com
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)