Linda Canino: Napi áhítat...

,,Hagyd Jézust cselekedni...-,,Zsoltárok 3:8

Az üdvösség az Úrhoz tartozik. "Isten majd gondoskodik az áldozatnak való bárányról" - mondta Ábrahám Izsáknak. Isten odatette a kost a bokrok közé, majd évekkel később, saját Fia, Jézus Krisztus vált a mi helyettes áldozatunkká a Golgota oltárán. Mindig Isten a kezdeményező. Ábrahám szolgája kérte meg Rebeka kezét Izsák számára. A szolga vitte Izsák házassági ajánlatát, arany és ezüst ékszereket, ruhát, a tevét, amin Rebeka utazhat biztosította a vezetést az útra és örökségként mindent felkínált, amit Ábrahám birtokolt. Rebekának csak annyit kellett mondania: "Elmegyek" (1 Móz. 24: 58). 

Sok generációval később angyal ment Máriához egy csodálatos ajánlattal. Mária mindössze ennyit mondott: "Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a Te beszéded szerint!" (Luk. 1:38). 

A teremtéstől a jelenések könyvéig, Isten az, aki ad és egyetlen kérdéssel megszólítja az ember szabad akaratát: "Elfogadod?"

Krisztus, mint valódi ember, az ajtónál áll és kopogtat (Jel. 3:20). A mi engedélyünkre vár, hogy véghezvigye azt, amit mi nem tudunk. Annyira elszántan próbálunk tetszeni Neki, de ami a leginkább tetszik Neki az az, ha elfogadunk Tőle. A hit elfogadja mindazt, amit Ő már megtett, és az ígéretet arra vonatkozólag, amit meg fog tenni. 

Rebeka elfogadja az áldást. Milliók anyjává vált és utódai birtokba vették ellenségeik városát (1 Móz. 24:60). 

Mária elfogadott egy hatalmas szerepet Isten tervében, Isten megígérte, hogy épít egy gyülekezetet, main a pokol kapui sem diadalmaskodnak. 

Fogadd el az ígéretet. "Álljatok veszteg, és meglátjátok, hogyan szabadít meg az Úr benneteket!" (2 Móz. 14:13).

Forrás: https://www.ahitatok.hu/

Magyar fordítás: Szőtsné Vadász Ildikó

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!

Isten csodálatos kegyelme: Velünk az Isten

„Ímé, a szűz fogan méhében és szül fiat, és annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:23)

Az Úr Jézus Krisztus örök időktől fogva egy az Atyával. „Isten képmása”, az Ö nagyságának, fenségének visszatükrözője; az Ő „dicsőségének világoltatása” (vö. 2Kor 4:4, 6).

Jézus azért jött Földünkre, hogy ezt a dicsőséget kinyilatkoztassa. Eljött a bűn sötétjében bolyongó világunkba, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát; hogy legyen "VELÜNK AZ ISTEN". Ezért jövendölték róla, hogy "nevét Immánuelnek nevezik"... 

Kicsiny világunk az egész mindenség tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe „angyalok vágyakoznak betekinteni” (1Pét 1:12)~ és amelyet végtelen időkön át kutatni fognak. Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz az ismeret es a dicséret forrása. Meglátszik majd, hogy a Jézus arcán ragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet fénye. A Kálváriáról áradó világosságban látható meg, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a Föld és a Menny számára egyaránt; s hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely "nem keresi a maga hasznát"...

Jézus Atyja mellett maradhatott volna, megtarthatta volna mennyei dicsőségét s az angyalok hódolatát. Mégis, elhatározta, hogy leteszi jogarát Atyja kezébe, elhagyja a mindenség trónját, hogy világosságot hozzon a sötétségben tévelygőknek, és életet adjon az elveszendőknek... 

E nagyszerű tervnek volt előzménye, a jelképek és a szimbólumok sora. Az égő csipkebokor, amelyben Krisztus Mózesnek megjelent, Istent nyilatkoztatta ki... Az örök irgalmú Isten a legszerényebb jelképbe burkolta dicsőségét, hogy Mózes meg' ne haljon, amikor rátekint. 

Ugyanígy érintkezett Isten Izráellel nappal felhőoszlopban, éjjel tűzoszlopban; kinyilatkoztatta akaratát az embereknek, és megismertette velük kegyelmét. Isten elrejtette dicsőségét, eltakarta fenséges ragyogását, hogy a véges ember gyönge szemével rátekinthessen. 

Krisztusnak „a mi nyomorúságos testünkben” (Fil 3:21) kellett eljönnie, „emberekhez hasonlóvá lévén”... Dicsőségét eltakarta, nagyságát és fenségét elrejtette, hogy a közelébe juthasson a szomorú, megkísértett embernek.

REINHARD BONNKE: Miért halt meg Jézus a kereszten?

Jézus Krisztus nem azért szenvedett a kereszten, hogy jól fizető állást biztosítson püspököknek, papoknak, lelkészeknek vagy evangélistáknak. Azért halt meg - ahogy mondta -, "hogy megkeresse és megváltsa az elveszetteket". Ha Krisztus ilyen borzalmat és kínszenvedést vállalt az üdvösségünkért, akkor azt nekünk is nagyon értékesnek kell tartanunk. A kereszt az a hiteles mérleg, amelyen lemérheted az üdvösség erejét és értékét. "Élet!" Mindenki él, de vajon milyen életet? Júdás apostol, Jézus testvére, olyan elveszett életekről beszél, akik "gyökerestől kiszakítva kétszer halnak meg" (Júdás 12. vers).
Sőt, egy másik igehely azt mondja, hogy vannak olyanok, akik bár élnek, valójában halottak. Lélegeznek és járkálnak ide-oda, de nincs szikra a szemükben. Az élet Krisztus nélkül mesterséges. Az alkohol, a kábítószerek, az üvegből nyert feldobottság, a bőr alá szúrt tű okozta élvezet, az "élet" egyéb megnyilvánulásai csupán a vágyott boldogság pótszerei. De mankóra csak bénák szorulnak. A Jelenések 3,1 brutálisan őszinte: "Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy”. 
Hány és hány emberre illik e leírás?

Mennyire más, amiről Pál apostol tesz bizonyságot, amikor azt írja a hívőkről, hogy "mint halálra váltak, és íme, élők" (2Kor. 6,9)!
A hívőknek életük van - ami alatt azt értem, hogy életük van! Az élet sokféle lehet: beszélünk jó életről, rossz életről, mozgalmas életről, szomorú életről, üres életről és beteljesedett és boldog életről. A Biblia az életnek egy új kategóriájáról beszél: ez az "örök élet".
"Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta" (János 3,36).

Ennél magasabb rendű élet elképzelhetetlen. Ez minden reménység végcélja. Jézus a válasz! Sok gyülekezet igen aktívan munkálkodik, de valójában miben is aktívak? Ha belevetik magukat világi ügyekbe, azzal látványosan elfoglaltnak és fontosnak tűnhetnek. Azonban akkor válnának igazán fontossá, ha az evangélium üzenetét vinnék a haldokló világnak. Ha minden gondolatunk saját szellemi hogylétünk körül forog, miközben a pokol tűzlángjai szinte kicsapnak a világba, az olyan, mintha a tűzoltóbrigád a tűzriasztás kellős közepén kezdene el borotválkozni.
Éveket elpazarolhatunk azzal, hogy "kiállunk azért, amit hiszünk", pedig valójában nem teszünk mást, mint gyülekezetünk előítéleteit és nézeteltéréseit védelmezzük.
Az evangélizációra felszólító parancs az egyetlen, ami igazán számít - hogy kiragadjunk embereket az örök pokol lángjai közül.
Ezt a parancsot az Úr nem változó kedélyállapotában adta; Isten teljesen átérzi azt a veszélyt, amelyben a Krisztus nélkül élő emberek vannak. 
Erre a veszélyre a Golgota volt Isten felkiáltójeles válasza. Ámen!

Köszöntünk Szent Szellem!: AMI MEGTÖRTÉNHETETT VOLNA

"Többé el nem rejtem orcámat tőlük, mivelhogy kiöntöttem lelkemet Izrael házára, ezt mondja az Ur Isten." (Ez 39:29)

Tragédia, hogy Izrael népe nem teljesítette azokat a feltételeket, amelynek eredményeképpen Istenük életet adó hatalmáról tehettek volna bizonyságot a környező népek előtt. Ezékiel 39:29. verse zárja be a helyreállításról szóló próféciák sorát, ami a 33. fejezet 23. versével kezdődik. Ez a híd a következő fejezetekhez, ahol a Szentlélek életadó folyamok képét festi elénk: azok a hatalmas templomból erednek, gyógyítást hozva minden népnek (47:12). Nagyon fontos, hogy minden keresztény szervezet és felekezet megtanulja az ősi Izrael leckéjét. Nem elég ismerni az igazságot, dolgozni Istenért, hinni abban, hogy szolgálatukban a prófécia teljesedik, vagy elfogadni a Szentlélek ígéretét. Ha a hívők nem rendelik alá magukat folyamatosan a menny akaratának és vezetésének; ha nem hajlandók teljesíteni a hit, a kegyelem, a lelki növekedés feltételeit, és nem engedelmeskednek őszintén az Igének, akkor az Úr bizonyára be fogja tölteni a hűtlenek helyét olyan személyekkel, akik képesek teljesíteni örökérvényű céljait. Az Atya ma a feltételes prófécia elve alapján (Jer 17:7-10) szolgál a világnak a hit népe, a lelki Izrael által. Az új szövetség prófétái, például Pál és János, a Jelenések könyvének írója, elénk tárnak néhány jelenetet, ami a Szentlélek utolsó kitöltetését és a jó és gonosz harcának végső ütközetét ábrázolja. János a jelképrendszert Ezékieltől kölcsönzi (a 38-39. fejezetből), amikor Góg és Magóg képével jeleníti meg azokat, akik végül megpróbálják lerombolni Isten városát (Jelenések könyve 20:8). Mint mindig, most is az történik, hogy a menny hűséges maradék népének a győzelme azután teljesedik ki, hogy a Mindenható a késői esőben kitölti rájuk Szentlelkét (Jóel 2:23, 28-32). Üdvösségedet ne tedd függővé valamely felekezethez való tartozásodtól, esetleg múltbeli vagy jelenlegi szolgálatodtól! Ápolj szemtől szembeni, naponkénti kapcsolatot Isten Lelkével, így növekedj a kegyelemben és a te Urad és Megváltód, Jézus Krisztus ismeretében! Akkor majd a felekezet és a szolgálat kérdése is a helyére kerül. Imádság a mai napra "Atyám, miként kitöltötted rám Lelkedet, úgy tégy képessé engem arra, hogy örökkévaló Igéd világosságában járhassak!"

Máté Evangyélioma 25. rész 34.vers

1. Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, a kik elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé.
2. Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond.
3. A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat;
4. Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben.
5. Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának.
6. Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!
7. Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat.
8. A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak.
9. Az eszesek pedig felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendő nékünk és néktek; menjetek inkább az árúsokhoz, és vegyetek magatoknak.
10. Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a vőlegény; és a kik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.
11. Később pedig a többi szűzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk.
12. Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.
13. Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljő.
14. Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik.
15. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele.
16. Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot.
17. Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere.
18. A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét.
19. Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.
20. És előjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon.
21. Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.
22. Előjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon.
23. Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.
24. Előjövén pedig az is, a ki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél;
25. Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan a mi a tied.
26. Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem vetettem;
27. El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.
28. Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van.
29. Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van.
30. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.
31. Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe.
32. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.
33. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.
34. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.
35. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;
36. Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.
37. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?
38. És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?
39. Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?
40. És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.
41. Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.
42. Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom;
43. Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.
44. Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked?
45. Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.
46. És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való.” -(Róma 3,26)

Megigazulván a hit által, békességünk van Istennel.
Lelkiismeretünk nem vádol tovább bennünket. Az igazság immár a bűnös javára dönt, nem ellene. Az emlékezet mély bánattal tekint vissza a múltak bűneire, de a jövendő büntetéstől való félelem nélkül, mert Krisztus az Ő népének adósságát az utolsó fillérig kifizette és megkapta érte az isteni átadási elismervényt.
S ha Isten olyan igazságtalan tudna lenni, hogy egy azon bűnért kétszeres fizetést kívánna, még akkor sem vettethetik soha a pokolra az a lélek, akiért az Úr Jézus, mint kezes meghalt. Értelmünk előtt, mint világos alapigazság az, mit elhihetünk, hogy Isten igaz. Érezzük, hogy annak úgy kell lenni.

Ez először nagy rémületbe hoz minket. Nem csodálatos hát, hogy az Isten igazságában való ugyanaz a hitünk azután bizodalmunknak és békességünknek támpontjává lesz? Ha Isten igaz, akkor nekem, mint bűnösnek, ki védelem és kezes nélkül állok, büntetést kellene szenvednem. De Jézus helyettesít engem és elszenvedi értem a bűn büntetését. S most, mint olyan bűnös, aki Krisztusban van, soha sem lehetek megbüntetve, mert másként Isten nem volna igaz. Természetét kellene megváltoztatnia Istennek előbb, hogy csak egyetlen lélek is - akiért az Úr Jézus kezeskedett - tapasztalhatná magán a törvény ostorát.

Minthogy tehát a hívő helyére lépett és a teljes engesztelési díjat kifizette az isteni büntető ítélet elhárítására mindazért, ami népét terhelte, így a hívő e diadalujjongásban törhet ki: „Kicsoda vádolja az Istennek választottait?”
Isten nem, mert megigazította őket. Krisztus sem, mert Ő meghalt „sőt fel is támadt”. Reményem nem azért virul, hogy talán nem volnék bűnös, hanem mivel olyan bűnös vagyok, akiért meghalt a Krisztus. Bizodalmam nem abban áll, hogy szent vagyok, hanem abban, hogy - habár szentségtelen vagyok - Ő az én igazságom.

Hitem nem azon nyugszik, ami vagyok, amit érzek vagy tudok, hanem azon, ami Krisztus, amit Ő tett, és amit még most is tesz értem.

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Mert szégyelltem a királytól kérni sereget és lovagokat oltalmunkra a mi ellenségeink ellen ez útban, mert ezt mondtuk volt a királynak, mondván: A mi Istenünk kegyelme van mindazokon, akik őt keresik, az ő javukra, és az ő hatalma és haragja mindazokon, akik elhagyják őt.” 
(Ezsdrás 8,22)

Sok tekintetben nagyon kívánatos lett volna a kíséret e zarándokló társaság részére, de bizonyos szent szégyenérzet nem engedte meg Ezsdrásnak, hogy azt kérje a királytól. Attól tartott, hogy a pogány király előtt az ő jó Istenében való hitének megvallása és bizonyságtétele ekként merő képmutatást jelentene, vagy arra a gondolatra juthatna, hogy az Izráel Istene nem képes megvédeni az Ő imádóit. Nem tudott azzal megbarátkozni, hogy emberi kézre támaszkodjon olyan ügyben, mely szemmel láthatóan Istentől indul ki. Így tehát látható védelem nélkül indult el az utazó társaság, nem volt más oltalma, mint az, ki népének fegyvere és pajzsa. Nagyon félő dolog, hogy Isten dicsőségét illetőleg, csak kevés hívő érez magában hasonló szent buzgalmat. Még olyanok is, kik többé-kevésbé a hitéletben járnak, beszennyezik keresztyéni életük fényét alkalomadtán azzal, hogy emberi segítséget óhajtanak. Üdvös dolog az, hogy az embernek nincs szüksége semmiféle támogatásra és törekvésre, hanem szabadon áll az idők szikláján egyedül az Úrtól tartva. Kérhetnék és kívánhatnák-e még a keresztyének a világ segítségét arra nézve, amit az Úrért tesznek, ha meggondolnák azt, hogy az Urat kisebbítik, ha az Ő ügyében igénybe veszik a világi hatalom segítségét? Mintha az Úr nem tudná saját művének szükségeit kielégíteni! Kereshetnénk-e olyan készséggel barátaink és rokonaink támogatását, ha meggondolnánk, hogy az Úr megdicsőíttetik egyedül az Ő karjába helyezett szilárd bizalmunk által? Lelkem, egyedül Istenre várj! De valaki ezt mondja: „Hát semmiféle eszközt sem szabad használni?” Dehogy nem! Hiszen ezen a téren ritkábban hibázunk. Hanem inkább az a baj, hogy balgatagul azokban bízunk, az élő Isten helyett. Túlzásba esünk, ha minden emberi segítséget visszautasítunk, de sokan vétkeznek azzal, hogy azt túl sokra becsülik. Kedvesem, tanuld az Urat megdicsőíteni a teremtménytől eredő segítség mellőzésével, mert azzal megkisebbítenéd az Úrnak nevét.

Joel Osteen pásztor bátorító üzenete

Ez az én megvallásom:

Kihirdetem, hogy életemben áttörések közelednek - Isten jóságának váratlan robbanásai. Nem csak egy erecske… Nem csak egy patakocska... hanem Isten hatalmának áradata közeledik. A gyógyulás áradata. Az áttörés embere vagyok, és úgy döntök, hogy gondolkodásom az áttörést fogja tükrözni. Arra számítok, hogy Isten eláraszt jóságával, és lenyűgöz jóindulatával.

A Bibliában Dávid királynak áttörésre volt szüksége, amikor lehetetlen helyzetbe került. Az embereivel együtt félelmetes sereggel találta szembe magát- a filiszteusokkal, akik hatalmas túlerővel jöttek ellenük. Nem sok esélyük volt a győzelemre. Dávid Istentől kért segítséget, Isten pedig megígérte, hogy velük lesz, és győzelmet fognak aratni a filiszteusok felett.

Mikor Dávid és emberei elindultak, pontosan ez történt. Isten nagyszerű győzelmet adott nekik. Dávid le volt nyűgözve, az 1. Krónika 14:11-ben ezt mondja: „Isten úgy tört át az ellenségeimen, mint ahogy a vizek áttörik a gátat.” El is nevezte a helyet Baál- Perásimnak, aminek jelentése „ az áttörés Istene”. Vegyük észre, hogy Dávid a vizek előtöréséhez hasonlította Isten erejét. Áradásként írta le azt. Azt mondta, mint jóságának, jóindulatának, a gyógyulásnak, az új lehetőségnek az áradata.

Gondolj csak bele, milyen ereje van a víznek: egyméternyi mélységű víz fel tud emelni egy hatalmas, több tonnás autót, és képes azt megforgatni. A híradóban a nagy áradásokról szóló tudósításokban egész házakat láttam a folyón lefelé sodródni. A víz erejét semmi sem állíthatja meg. Ami az útjába akad, azt már viszi is.

Lehet, hogy a nehézségei igen hatalmasnak tűnnek: az akadályok áthághatatlannak, az álmaid elérhetetlennek. De tudjad: amikor az áttörés Istene felszabadítja ereje áradatát, semmi sem állhatja útját. A betegséged talán nagynak tűnik, az áttörés Istenének azonban semmiség. Esélye sincs, amikor Isten útjára engedi a gyógyulás áradatát.

Meglehet, az ellenfeleid hatalmasnak látszanak. Nagyobbnak, erősebbnek, jobban felfegyverzettnek és anyagilag is bővelkednek. De amikor Isten az Ő jóindulata előtt felhúzza a zsilipet, esélyük sincs! Készülj fel, de ne egy kis erecskére, sem egy patakra vagy egy folyóra. nem, Isten jóindulatának áradatára kell felkészülnöd, Isten jóságának árhullámára, bőségének szökőárjára.

Előfordulhat, hogy miközben Istennek egy egész óceán áll rendelkezésére, te csupán egy „erecskére” gondolsz; vagy „patakra” gondolsz, amikkor Neki árhulláma van.

Ki kell tágítanod a látásodat! 

Légy merész: nyújtózkodjon a hited! Isten áradatként akarja kiönteni az Ő jóindulatát. El akar árasztani a jóságával.

Forrás: Lisa E. Sz

Abonyi Sándor: Csak jó fa teremhet jó gyümölcsöt

A világban sok ember a különböző gyümölcstermő fák esetében sokszor csak a nyári gyümölcstermés idején – a fa gyümölcse alapján – képes megmondani, hogy milyen fát lát: almát, körtét, szilvát stb. Sokszor még így is tévesen ítélik meg a gyümölcs fogyaszthatóságát, mert amelyik külsőleg egészségesnek látszik, az belül teljesen férges, hasznavehetetlen és kárt okoz. A gyakorlottabb, szakavatott emberek azonban – a fa alakjáról, nagyságáról, kérgéről, leveléről stb. – gyümölcs nélkül is – meg tudják mondani egy fáról, hogy milyen gyümölcsfáról van szó, milyen állapotban van, és ezért milyen gyümölcs várható róla. A szakértő kertésznek a gyümölcsérésen kívüli időszakban kell egy fán sok olyan műveletet (ültetés, metszés, permetezés) elvégeznie, ami a nyári időszakban meghatározza annak gyümölcstermését. Az őszi és a tavaszi hónapokban kell azt is eldöntenie, hogy ha a fa állapota nem egészséges (fertőzött, korhadt stb.), akkor azt ki kell vágni, mert nem várható róla jó és sok termés, csak másokat megfertőzne, és nagy kárt okozna, mind a többi fában, és mindazokban, akik jóhiszeműen – a látszat alapján ítélve – esznek annak a gyümölcséből.

Mondhatnánk ezt úgy is, hogy egy szakember meg tudja ítélni (és meg is kell ítélnie) a fa alapján, hogy milyen lesz annak a gyümölcse: egy almafa almát, egy körtefa pedig körtét fog teremni, de azt is megmondja, hogy egy jó (egészséges, életerős) fáról van-e szó, aminek jó és egészséges gyümölcse lesz, vagy egy gyenge (beteges, erőtlen) fáról, aminek rossz (férges, romlott) gyümölcse lesz.

Jézus jól ismerte ezeket a törvényszerűségeket és a körülötte élő emberek is tudták értelmezni a természetből vett példázat alapján azt, hogy mi annak a szellemi üzenete. Ma már csak a természet közeli életet élő emberek ismerik ezeket a törvényszerűségeket, de fontos, hogy megismerjük ezeket, hogy mi is megértsük azt a példázatot, ami alapján Jézus a szellemi megkülönböztetésre tanította tanítványait, természetesen bennünket is tanít ma. A Máté 7. fejezetében beszél ezekről Jézus:

„Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnekhozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajon a tövisről szednek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Máté 7.15-20)


A természetből vett példa alapján Jézus azt a következtetést vonja le (és szeretné, ha mi is megértenénk), hogy „csak a jó fa teremhet jó gyümölcsöt, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt fog teremni”. A példázat lényege szellemi értelemben véve az, hogy ne a látható, a szemnek és a fülnek tetszetős dolgokra koncentráljunk, és az alapján ítéljünk, hanem „jó kertész módjára” – szakértőként, érett hívőként, „akiknek gyakorlottak az érzékeik a jó és a rossz közötti különbségtételben” (Zsidó 5.14) – mi is meg tudjuk különböztetni a fákat gyümölcseik nélkül is, hogy melyik a jó és melyik a rossz fa. Csak akkor „együnk annak a gyümölcséből” (hallgassuk meg az ő tanítását), ha megbizonyosodtunk róla, hogy egy jó fa. A Biblia ugyanis a fát az emberekkel azonosítja. Emberre mondja a zsoltáros: „a boldog ember … olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amelyik idejekorán megadja gyümölcsét.” (Zsolt 1.1-3 A természetből vett példát Jézus is a szellemi életre alkalmazza, ahol a fák embereket – szolgálókat: apostolokat, prófétákat, tanítókat stb. – jelentenek.


A fa példázatával már a Biblia elején az első emberpár bukásánál is találkozunk. Már Ádám és Éva is azért buktak el, mert a tiltott – rossz – fa gyümölcséből ettek, ami nagyon kívánatos és tetszetős volt a szemnek, de mégis halálos.


Az 1 Mózes 3.1-11-ben arról olvashatunk, hogy az Édenben a sok fa között a kert közepén volt egy rossz fa – a jó és a gonosz tudásának fája – és Isten megtiltotta Ádámnak és Évának azt, hogy arról egyenek. Isten tudta, hogy ha esznek abból, akkor az az ő halálukat fogja okozni. Megdöbbentő, hogy mindketten hallották Isten parancsát. Tudták azt is, hogy melyik a tiltott (rossz) fa, aminek gyümölcséből nem szabad enniük, de a fa gyümölcse olyan kívánatos volt a szemnek, hogy Éva nem tudott ellenállni, sőt rávette Ádámot is, hogy ő is egyen belőle. Ezért mindketten elbuktak és szellemileg halottá váltak: megszakadt a közösségük Istennel. Ezt örökölte a bukott emberiség Ádám és Éva bűne miatt és ebben vétkeznek a világ – és sajnos sokszor Isten fiai is, ami számukra is a halált jelenti.


Pál apostol így oktatja hűséges tanítványát, Timóteust erre az esetre hivatkozva:


„Az asszony csendességben tanuljon teljes engedelmességgel. A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva. És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett: ”1 Timóteus 2.11-14.

Hasonlókat ír Pál a korinthusi gyülekezetnek is:

„Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vigasztalást vegyen; És a prófétalelkek engednek a prófétáknak; Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében. A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, amint a törvény is mondja. Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben. Avagy ti tőletek származott-e az Isten beszéde, avagy csak hozzátok jutott el? Ha valaki azt hiszi, hogy ő próféta, vagy lelki ajándék részese, vegye eszébe, hogy amiket néktek írok, az Úr rendeletei azok.” (1Kor 14.31-37)

Pál ezeket az erős szavakat a végén azzal hitelesíti, hogy hozzáteszi: „amiket írok, azok az Úr rendelései!” Ebben a fejezetben Pál a gyülekezeti rendről ír és ennek kapcsán beszél ezekről. Észre kell azonban vennünk, hogy nem arról van szó, hogy az asszonyok meg sem mukkanhatnak a gyülekezetben, hiszen a gyülekezetben „mindnyájan prófétálhatnak”. Az asszonyok is prófétálhatnak, ugyanúgy, mint bárki más, ami egy nagyon fontos és erőteljes szolgálat, a legfontosabb ajándék, amire törekedni kell! (1 Kor. 14.1) A korábbi igeszakasz törvénykező és kizárólagos értelmezése sok zavart okozott és okoz Isten népe között, ezért néhány kulcsfontosságú szó eredeti görög jelentése szerint nézzük meg pontosabban mit is jelent ez:
az asszony (güné) jelentése: nő, asszony, feleség, menyasszony,
hallgatni (szigaó) jelentése: hallgatni, csöndben lenni,
szólni (laleó) jelentése: beszélni, szólni, locsogni, fecsegni.

Ez alapvetően úgy értelmezhető, hogy az asszonyok ne legyenek hangadók, fecsegők a gyülekezetben, hagyják meg a férjüknek a szólás jogát és ne ragadják magukhoz a szót és ne kérdezgessenek nyilvánosan olyan dolgokat, amire otthon a férjük is válaszolni tud.

Tudjuk, hogy az asszonyok a genetikai adottságukból adódóan szeretnek beszélni, gyorsan képesek és szeretnek dönteni, a döntéseiket azonban a külső benyomásaik, a látszat, az érzéseik alapján hozzák meg, amiről Évához hasonlóan igyekeznek meggyőzni a férjüket is. Ádámhoz hasonlóan sok férj elbukik ebben ma is, mert ráhagyatkoznak a feleség, az asszony döntésére. Sok család ma is ennek a következményét szenvedi el a mindennapokban. Az asszonyoknak ez a mentalitása nagyon hasznos, mert Isten rendelése szerint a férjeik segítőtársai az élet mindennapos, gyakorlati dolgaiban, de az egész életüket meghatározó döntésekben Isten a férjnek, mint a feleség fejének szánt elsődlegesszerepet. Pál a Szent Szellem által ezt a következőképpen magyarázza: „mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva. És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett”. A ravasz kígyó becsapta Évát. A feleségek sokszor tapasztalják és bosszantja őket, hogy a férjük miért rágódik, elemezget olyan sokat és vizsgál sok alternatívát egy-egy fontos döntésnél: ház -, autó vásárlása stb. Egy alapos és hosszútávra kiható fontos döntés meghozatala azonban mélyebb vizsgálódást és sok tényező elemzését igényli, és nem lehet csupán a külső, felületes benyomások alapján, érzelmi alapon dönteni. A férjek részéről ez a hozzáállás és mentalitás nem a tehetetlenség, a bizonytalanság vagy a döntésképtelenség jele, mint azt sok feleség gondolja, hanem Isten teremtette ilyennek a férfiakat, mert az élet nagy kérdéseiben elsődleges döntési szerepet szánt nekik, amihez olyan adottság és mentalitás szükséges, amivel alapvetően a férfiakat ruházta fel és nem a nőket. A feleségek sokszor a szín, a forma, a divatosság és más külsőségek alapján hajlamosak eldönteni azt is, hogy milyen lakást, vagy autót vegyenek, aminek később a felmerülő magas lakbér és rezsi, benzinfogyasztás és javítás magas költségeiben fizetik meg az árát. Az asszonyok pillanat alatt el tudják dönteni, hogy szerintük mi lenne a helyes döntés; és sajnos sokszor el is döntik a férj helyett és Évához hasonlóan meggyőzik arról a férjüket is. Így születik sok rossz döntés a családokban az élet nagy kérdéseiben. A feleségek sokszor ma is azt a nagy hibát követik el, amit Éva is elkövetett. Kilépnek az Isten által nekik szánt segítőtárs szerepéből és a fő, a férj szerepébe lépnek. Meg kellene tanulni az asszonyoknak, feleségeknek, ahogyan Pál is írja, hogy „csendességben tanuljanak engedelmességet” és főleg ne ők akarjanak tanítani másokat (más érett asszonyokat és férfiakat), mert Isten ezt nem engedte meg nekik. Lehet erről sokat vitatkozni, de Isten tudja, miért látta ezt így jónak! Sok hamis szolgáló van, akik igyekeznek ennek az ellenkezőjét bizonygatni, de a nagy kérdés az, hogy kinek higgyünk és kinek engedelmeskedjünk: Istennek és az Ő igéjének vagy a kígyónak, aki az érzelmeikre hatva sokszor ma is az asszonyokat környékezi meg és rajtuk keresztül igyekszik bűnbe vinni a férfiakat, férjeket. Isten és az Ő igéje nem változott. Pál, aki a Szent Szellem által írta le ezeket a szavakat – a jó bizonysága által – jelentős helyet kapott a Szentírásban. Sok hamis szolgáló mondhatja ma is, hogy „Uram, Uram”. Tehetnek sok csodát, ha azonban a mindennapi életük minden területén nem az Atya akaratát cselekszik, akkor később – az utolsó ítéletkor – ki fog derülni róluk, hogy Jézus nem ismeri, sőt „gonosztevőknek” nevezi őket (Máté 7.22-23). Az ilyen gonosztevők sok jóhiszemű hívőt a pokolra juttatnak, ezért tanít bennünket Jézus arra, hogy a fára (a szolgáló életére) koncentráljunk és meg tudjuk állapítani, hogy kik a jó és kik a rossz fák.

A fa lehet férfi és nő egyaránt!

Jól jegyezzük meg, amire Jézus figyelmeztet bennünket: csak a jó fa teremhet jó gyümölcsöt, a rossz fa pedig csak rossz gyümölcsöt teremhet; bármennyire is tetszetős annak gyümölcse. A fák az emberek, akiket az élete és nem a szolgálatának látható jelei minősítenek. Ne a jelekre és csodákra, a fülnek kellemes igehirdetésekre, a sok követőre figyeljünk tehát, mert azok félrevezetnek, hanem igyekezzünk megismerni a fát (a szolgáló személy életét) és az alapján ítéljük meg, hogy ő jó vagy rossz fa. Meg kell próbálni (vizsgálni) őket. Ezt tették az efézusi hívők is, akik megvizsgálták a hozzájuk érkező apostolokat és megállapították róluk, hogy hazudnak, azaz rossz fák (Jel. 2.2) Ez a megvizsgálás és megítélés az érett hívők, a gyülekezet kötelessége. Ha nem teszik, nagy veszélybe kerülnek, mert a hamis szolgálók sokakat félrevezetnek.

Fel lehet tenni a kérdést, hogy milyen fák azok, akiknek életére a következők jellemzők:

– rendezetlen, zavaros a házas – és a családi életük,
– akár többször is elváltak és újraházasodtak,
– kusza és rendezetlen a házuk tája,
– engedetlenek és a világban vannak a gyerekeik,
– jómódban élnek, amit „áldásnak” tekintenek és dicsekednek is vele,
– ugyanakkor esetleg zavaros pénzügyeik vannak.

Ezek elég kirívó esetek, de ha nyitott szemmel és füllel járunk ebben a hívő „világban”, akkor láthatjuk, hogy ezek valamelyike elég gyakran előfordul híres szolgálóknál is. Lehet mondani, hogy „de hát nem ismerem egy híres, tőlem távol élő szolgáló magánéletét!” Hogy tudnám megítélni azt? Ma az internet (a honlapok, a facebookok, a DVD-k) és a média (TV, újságok) világában sok olyan valós információ ismert egy tőlünk távol élő neves szolgálóról is, ami elegendő annak megítéléséhez, hogy milyen fák. A számunkra fontos információkat sokszor ők maguk mondják el, nem titkolják, sőt néha még dicsekednek is vele. Sokszor a nem biblikus és nem hiteles életük (rossz fa) termése a hirdetett hamis tanításaik, amivel saját bibliaellenes cselekedeteiket igyekeznek igazolni.

Érdemes többször hangsúlyozni, hogy Jézus a példázatában arra hívja fel a figyelmet, hogy a hamis szolgálók leleplezésekor a fára koncentráljunk. A látszat, a külsődleges dolgok – a „tetszetős ruházat” (alázatosnak látszó „báránybőr”), kegyes szavak sokakat megtévesztenek, amit az ördög arra használ fel, hogy a hamis szolgálókon keresztül sokakat félrevezessen. A lelki (érzéki) emberek szemének, fülének és az emberi vágyaknak az ilyen szolgálók a kívánatosak, akik báránynak látszanak, de a szívük mélyén valójában „ragadozó farkasok” („rossz fák”), akik a rossz gyümölcseikkel sokakat megfertőznek. Tejjel táplálják és csecsemőkorban tartják a hívőket és ezért nem tudnak érett, szakértőhívőkké válni, akik meg tudnák különböztetni, hogy melyik a rossz fa (hamis szolgáló). Ezért sok jóhiszemű hívőt félrevezetnek, és a pokolra juttatnak. A csecsemőkorban tartáson túl a „ne ítélj, hogy ne ítéltess” hamis teológiájukkal még a megítélést is megtiltják nekik, hogy a hívők le ne leplezzék őket. Jézus azt mondja róluk, hogy „gonosztevők”, ezért ne higgyünk az ilyen embereknek.

A hívők ma sem a fára – az emberre – hanem az üzenetre és a láthatókra néznek, ezért könnyen félrevezethetők. Egy jó fa tudja, hogy hol a helye Isten tervében, mire hívta el őt és engedelmes a haláláig. A jó fa jellemzője az alázatosság (saját maga megalázása és mások felemelése), a szerénység, a hűség, a becsületesség, a szavahihetőség, a jószívű adakozás stb.

Függetlenül attól, hogy férfi vagy női szolgálóról van-e szó és milyen üzeneteket hirdetnek, önmagában már az igeellenes és rossz fákról van szó, ha egyesek
azzal dicsekednek, mekkora létszámú gyülekezetük van, hány könyvet írtak és hány DVD-t adtak ki, vagy milyen nemzetközi szolgálatuk van,
különböző – a hívőktől magukat megkülönböztető címeket viselnek – és ezzel mások fölé emelve magukat alávetettséget és tiszteletet várnak el másoktól,
hivalkodó, drága, divatos ruhákban járnak,
drága lakásban és hivalkodó módon élnek,
a házasságuk romokban van vagy teljesen tönkrement,
a gyerekeik engedetlenek és a világban vannak,
kifogásolható, zavaros pénzügyeik vannak,
szeretik a pénzt és ezért elsősorban a maguk meggazdagodására törekednek, amit a „bővölködés az áldás jele” hamis teóriájukkal igazolnak,
a szegények, elesettek megsegítésével, az azok számára való gyűjtéssel nem sokat törődnek,
a szent életet, a keskeny úton járást, a kereszthordozást, az érettségre jutást, az ítélettétel fontosságát nem hangsúlyozzák. Általában tartózkodnak a kemény beszédtől, nem harcolnak elkötelezett módon a bűn ellen, hanem megalkuvók(toleránsak), mert nem akarják, hogy a sokaság és ezzel az adakozás is megfogyatkozzon, ami fontos a hírnevük és a megélhetésük szempontjából,
nem hallottam róla, hogy vállalva az életük megvizsgálását is, valaki valaha is a jó és a rossz fa példázatáról tanított volna.

Mondhatjuk azt, hogy de hát senki sem tökéletes! Az ige azonban elvárja, hogy egy szolgáló feddhetetlen és az élete példaértékű legyen, ahogyan Pál is a saját élete példáját állította követendő mintának a hívők elé (2 Thessz. 3.9; 2 Tim. 3.10). Talán nem kell, hogy mindazok és olyan formában minden szolgálóra érvényesek legyenek, mint amit Pál magáról mond, mindenesetre jól érzékelteti azt, hogy mennyire más egy jó fa ahhoz képest, ami ma sok – nemzetközileg is ismert – szolgálóra jellemző. Felfedezhetünk az alábbiak közül néhányat a mai szolgálóknál?

„Krisztus szolgái-e? (balgatagul szólok) én méginkább; több fáradság, több vereség, több börtön, gyakorta való halálos veszedelem által. A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján. Háromszor megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem; Gyakorta való utazásban, veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak közt; Fáradságban és nyomorúságban, gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Mindezeken kívül van az én naponkénti zaklattatásom, az összes gyülekezetek gondja. Ki beteg, hogy én is beteg ne volnék? Ki botránkozik meg, hogy én is ne égnék? Ha dicsekednem kell, az én gyengeségemmel dicsekszem. Az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki mindörökké áldott, tudja, hogy nem hazudom.” (2 Kor. 11.23-31)
-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és honlapcímének (https://keskenyut.wordpress.com) megadásával.

David Wilkersonra emlékezni

Wilkersonnal együtt sírok
avagy ezek a furcsa megnyilvánulások nem a Szent Szellemtől vannak

Az emberek sok különböző dolog miatt fognak David Wilkersonra emlékezni, aki egy frontális ütközés során szerdán Tylberben, Texas államban életét vesztette.

Egyesek a könyvei miatt fognak rá emlékezni, mint pl. Kés és Kereszt, amely eladási rekordot állított fel – 30 nyelven több mint 15 millió példányt adtak el belőle. Mások a Teen Challenge elindításáért fognak rá emlékezni, amely országos szolgálatként a függőségben lévők elérését célozta meg. Megint mások az időnként ellentmondásos prófétai szavaiért fognak emlékezni Wilkersonra.

Én mindezek és még több dolog miatt fogok emlékezni Wilkersonra. Van azonban egy bizonyos üzenet, amit a hitnek ez a tábornoka már több mint egy évtizeddel ezelőtt prédikált, amit úgy hiszem, a háztetőkről kellene szétkiabálni ezekben az utolsó napokban. (Valójában Wilkerson sok, megalkuvást nem tűrő üzenetét kellene szétkürtölni ebben az órában. Egy bizonyos, Moszkvában 2000-ben elmondott prédikációja nehezedett a szívemre, amit néhány évvel azt megelőzően hallottam először). Ahogy az Wilkerson prédikációival gyakran megtörtént, aktuális volt, amikor először prédikálta, még aktuálisabb lett, azonban ahogy telt az idő.

Wilkerson prédikációjának témája a furcsa megnyilvánulások voltak, amelyeket az emberek tévesen a Szent Szellemnek tulajdonítottak. Nos, Wilkerson az Assemblies of God-hoz tartozott, aki jól ismerte a Szent Szellemet. Kétségtelenül együtt szárnyalt a Szent Szellemmel. Hallotta Isten hangját, és elszorult a szíve, amikor a Szent Szellem nevében furcsa megnyilvánulások sokasodásának volt tanúja, olyan megnyilvánulásoknak, amelyek biztos, hogy nem Istentől voltak.

Prédikációjában Wilkerson elmond egy történetet egy nőről, akit összezavart, ami a gyülekezetében folyt. Így magyarázta: „Sokan a gyülekezetből nem tudják, mit tegyenek. Csodálatos istentiszteleteink vannak. Az Úr szelleme velünk volt. Pásztorunk azonban úgy gondolta, több is van. A gyülekezet nem növekedett elég gyorsan. Hallott valamilyen ébredésről, elment oda. Három hónappal ezelőtt hazajött. Felállt, hogy prédikáljon, és elkezdett nevetni., Fél órán át nevetett. Nem volt ura önmagának. Csak nevetett és nevetett. Nem prédikált, és azt mondta nekünk: „Ez a Szent Szellem új mozdulása.”

Szeretném hangsúlyozni, magyarázza tovább Wilkerson, hogy az nem egy egyszeri eset volt abban a gyülekezetben. Nem a szent nevetés valamilyen spontán kitöréséről volt szó. Ez három szolid hónapon át ment így. Három hónapig nem volt vasárnap igehirdetés. Csak féktelen nevetés. Wilkerson az alábbi kérdést tette fel: „ A Szent Szellem, aki a Bibliát írta, és aki azt mondta: ”Az igazság megszabadít”, nevetésre készteti az igehirdetőt úgy, hogy az nem tudja hirdetni az igét? Nem vagyok a nevetés ellen, de három hónapig csak nevetés van annak kárára, hogy a szenteket elkészítsük Isten Igéje által?

Nevek említése nélkül Wilkerson olyan szolgálatokról beszélt, ahol mint a kutyák ugattak és más bizarr állati hangokat hallattak. Név nélkül hivatkozott olyan gyülekezetekre, ahol az emberek a padlón sziszegtek és tekeredtek, mint a kígyók. Sok furcsa megnyilvánulásról beszélt, és magyarázta, hogy ezt a Szent Szellemnek tulajdonítják az emberek. A könnyeivel küszködve, Wilkerson azt mondta, megcsúfoljuk a Szent szellemet, ha az ilyen megnyilvánulásokat neki tulajdonítjuk. Mielőtt befejezte volna a prédikációt, Wilkersont olyan szomorúság fogta el, hogy kezeibe temette az arcát és zokogásban tört ki.

Megszívlelte a Krisztus Teste ennek a prófétának az intelmeit? Talán egyesek igen. Azonban én tanúja voltam azoknak a dolgoknak, amikért Wilkerson kiáltott, az elmúlt évben talán még rosszabbaknak is.

Kérem, ne értsenek félre! Maximálisan Isten valódi erejének megtapasztalása mellet vagyok. Maximálisan a Szent Szellem valódi megnyilvánulásai mellett vagyok. Hiszek a Szellem ajándékaiban. Szeretek jelekről és csodákról tanúskodni. Vágyakozom, hogy többet lássak ezekből az elkövetkezendő napokban. Aggodalommal tölt el azonban, hogy egyesek nem tudnak különbséget tenni Isten Szelleme és egyfajta furcsa tűz között.

Voltam olyan imaösszejövetelen, ahol az asszony szemgolyói úgy kiakadtak és szempillái olyan sebesen repdestek, mintha démoni befolyás alatt lenne. (Azt akarod nekem mondani, hogy a Szent Szellem kiakasztja a szemgolyódat, amikor Szellemben imádkozol?) Láttam az istentiszteleten, hogy ugyanez az asszony énekelt az emelvényen, majd hirtelen abbahagyta a dicsőítést és tíz percen át, prófétálás gyanánt, mindenfélét összezagyvált. A pásztor semmit nem tett.

Láttam, ahogy az emberek képzeletbeli marihuánás cigarettából szippantottak és adták tovább, mintha a Szent Szellem valamilyen kábítószer lenne. A pásztor megint csak nem tett semmit. Az emberek nyávogtak, mint a macskák, felnőtt emberek órákig fekszenek izzadságszagú kupacokban a padlón – öntudatlanul, vagy homályos révületben, tinédzserek pedig kontroll nélkül remegnek és rángatóznak, mintha rohamuk lenne.

Megint mondom, hogy a Szent Szellem valódi megnyilvánulásai mellett vagyok, és rengeteg ilyenben volt részem. Soha nem olvastam azonban arról, hogy Ábelnek felakadtak a szemei, amikor áldozatát Isten elé vitte. Semmit nem találtunk a Bibliában arról, hogy Énok szempillái sebesen és kontroll nélkül repdestek volna, miközben elragadtatott. Noé nem adta tovább képzeletbeli jointját családjának a bárkában. Ábrahám nem feküdt halomban a 318 férfivel a házában, akiket képzett.

A Biblia nem ír arról, hogy Izsák, Jákob vagy József macskák módjára nyávogtak volna (vagy kutyák mórjára ugattak, vagy kígyók módjára sziszegtek volna). Mózes nem remegett és rángatódzott kontroll nélkül egy órán át, mintha epilepsziás rohama lett volna, amikor meglátta Isten dicsőségét.

Ha ezeknél a hithősöknél nem olvasunk Isten Szellemének ilyen furcsa megnyilvánulásairól, miért mondjuk ki olyan gyorsan, hogy ez Isten Szelleme? Automatikusan elfogadhatjuk a sziszegést, a vonaglást vagy az ugatást, csak azért mert János szerint sok dologról nem ír a Biblia, amit Jézus tett? Nem kéne megvizsgálnunk a szellemeket, ahogy a Biblia tanítja?

Néhányan közületek valószínűleg haragszotok rám, amiért ezeket mondom. Hadd legyek kristálytisztán világos! Nem megyek a Bibliában feljegyzett jelek ellenében. Egy beszélő öszvér. Rendben van. De egy ember, aki morog és makacskodik, mint egy öszvér? Imádkozunk zsebkendőkért és odaadjuk azokat a betegeknek. Én is csináltam. Táncoltunk Szellemben. Csináld! De maradjunk a témánál! Ez a cikk nem ezekről a dolgokról szól. Ez a cikk nem a biblikus megnyilvánulásokról szól, hanem a Bibliát meghaladó megnyilvánulásokról, amelyek Isten dicsőítése és a jó gyümölcs termése helyett inkább vursltinak tűnnek. Ahelyett, hogy követ ragadnál, velem együtt kellene sírnod. A Szent Szellem nem azért jön, hogy belőlünk szellemi gyümölcsöt, pelyhet vagy őrülteket csináljon. A Szent Szellem azért jön, hogy megítéljen bennünket bűneinkben, Isten igazsága és ítélete szerint. Azért jön, hogy megvigasztaljon, tanácsoljon bennünket és segítsen nekünk. A Szent Szellem stabilakká, nem instabilakká tesz bennünket.

Pál apostol mondta: „Azért ha az egész gyülekezet egybegyűl, és mindnyájan nyelveken szólnak, bemenvén az idegenek vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy őrjöngtök?”)1Kor 14,23 Károly rev.) Az Amplified fordítás szerint „tébolyult”. A New Living fordítás szerint „bolond”. A King James változat szerint „őrült”. A Message fordítás így írja: „Ha összejöttök a gyülekezetben és oda bejönnek nemhívő kívülállók, amint éppen nyelveken imádkoztok, ami mind a ti, mind az ő számukra érthetetlen, nem azt fogják-e gondolni, hogy elment az eszetek, és lelépnek onnan olyan gyorsan, ahogy csak lehet?”

Lelépek, amilyen gyorsan csak lehet. Ezt teszem, amikor ilyen furcsa bibliaellenes megnyilvánulásokat látok, és neked is ajánlom, hogy ezt tedd, amikor sziszegő, habzószájú embereket látsz a padlón vonaglani a gyülekezet közepén.

Ha Pál így figyelmeztetett bennünket a nyelveken való imádkozást illetően, mi a csudát mondana a kutyaugatás, a macskanyávogás és hasonlók felől? Selah.

Végeredményben Jézusra tekintek. Nem töltekezhetsz be jobban a szent Szellemmel, mint Jézus. Soha nem láttam az én Jézusomat a földön hemperegni, képzeletbeli kábítószeres cigarettát szívni, kiakasztani a szemét vagy állati hangokat adni. Egyetlen feljegyzést sem találtam a Bibliában arról, hogy Szellem által betöltött szentek így cselekedtek volna. Nem gondolod, hogy ha az ilyen őrült megnyilvánulások igazán a Szent Szellemtől lennének, és rászállnának azokra, akik elszántan keresik Isten arcát, lejegyezték volna azokat az Apostolok Cselekedeteiben? Igen, látunk ott furcsa csodákat, de azok között nem volt sziszegés, ugatás, vonaglás, stb.

Persze olvastam, hogy Jézus találkozott valakivel, akinek furcsa megnyilvánulásai voltak. Tényleg, egy fiúnak furcsa megnyilvánulásai voltak, amelyek Isten jelenlétében még erőteljesebbé váltak. Ez áll a Szentírásban: „És hozzávitték azt; és mihelyt a szellem meglátta Őt, azonnal szaggatni kezdte a fiút; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala.”(Márk 9,20)

Mit tett Jézus szembesülvén ezekkel a furcsa megnyilvánulásokkal? Megdorgálta a gonosz szellemet és kiűzte. Tehát, amikor látom, hogy állati hangokat, sziszegést és más furcsa megnyilvánulásokat a Szent Szellemnek tulajdonítanak, Wilkersonnal együtt sírok. Te nem? Kérlek, imádkozz velem együtt, hogy az egyház tisztábban lásson ezekben az időkben.

Ámen

Forrás: http://havannacsoport.hu- bacsipista, 2011. június 18.

Alfa-Omega tanítások: Elragadtatás

Áldott Testvérek. Az elragadtatás témája körül kering több teória is, viszont tudjuk, hogy Isten igéje nem teória, hanem a kétségen kívüli igazság. Éppen ezért egyetlen igazság létezik és ezért az Úr igéjét kell segítségünkre hívnunk. Először is a tisztázandó kérdés egyike, hogy az elragadtatásunk mikor fog megtörténni? A nagy nyomorúság előtt vagy után? Hogy a kérdésre választ kapjunk, először tisztáznunk kell, hogy mit jelent a nagy nyomorúság. Elsőként kezdjük ezzel az igével:

2Péter levele 2,4-8:
„Mert az Isten nem kímélte meg a bűnbe esett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét mélységébe taszította őket, hogy őrizetben maradjanak az ítéletig. Nem kímélte meg az őskor világát sem, hanem csak Nóét, az igazság hirdetőjét őrizte meg nyolcadmagával, amikor özönvízzel borította el az istentelenek világát. Elhamvasztotta és pusztulásra ítélte Sodoma és Gomora városát, intő példaként azoknak, akik istentelenül élnek. Viszont az igaz Lótot megszabadította, aki szenvedett az elvetemültek kicsapongó viselkedésétől. Mert ennek az embernek az igaz lelke napról napra gyötrődött közöttük gonosz cselekedeteiket látva és hallva.”

Lót napról-napra gyötrődött közöttük, vagyis nyomorúsága volt. Tehát azt látjuk, hogy Isten nem kímélte meg a nyomorúságtól, de a folytatást ismerve tudjuk, hogy Lót-ot és a családját kiragadta az Úr! De miből is ragadta ki őket az Úr? A nyomorúságból? Nem, hiszen azt nap mint nap megélte. Az Isten haragjából ragadtatott ki!

1Thesszalonikai levél 5,1-11
„Az időkről és időszakokról pedig, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek; Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel. Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekednek. De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok. Mert akik alusznak, éjjel alusznak; és akik részegek, éjjel részegednek meg. Mi azonban, akik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe. Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által, Aki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk ő vele. Vígasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, amiképpen cselekeszitek is.”

Figyeltünk az igerész elejére? Nyilvánvalóan az elragadtatásról írt Pál és amit ki akarok emelni ebben az igerészben az a következő:

„Mert nem haragra rendelt minket az Isten...”

Mint ahogy már említettem, Lót-ot és családját is az Úr haragjából ragadta ki Isten. A haragnak azok lesznek a részesei, akik istentelenül élnek. Isten pedig azokat menti ki, akik igazak Őelőtte. Isten ugyanis azokra nem árassza ki haragját, akik az Ő akarata szerint járnak. Mert igazságtalanság lenne Istentől, Isten pedig mindenek felett a legigazabb!

Vegyük következőként Noé történetét. Nagy istentelenség volt az ő idejében, gonoszsággal telt meg a föld és Noé minden bizonnyal gyötrődött a gonoszságukat látva. De mi is történt később vele? Isten kiragadta őt, megkímélve az Isten haragjától ami özönvíz formájában érte az egész földet. De történt még ott valami, de erre később visszatérünk.

Az igék által láthatjuk, hogy a nyomorúság és az Isten haragja között nagy különbség van. Vegyük akár Lót vagy Noé esetét, láthatjuk, hogy az istentelenül élő emberek miatt élték át a nyomorúságot, majd az Isten haragjától ezek az igazak megmenekültek, míg az istentelenek elvesztek. Isten az igazakat addig megtartotta az istentelenek között, amíg a pusztulás el nem érkezett a gonoszokra. De miért is halasztja ezt a végsőkig Isten?

Ezékiel könyve 18,23
„Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen.”

Az igazak fénylenek a sötétségben, ezért nem vesz ki minket e világból, hanem a végsőkig megtart minket. Jézus szavai ide kívánkoznak:

János evangéliuma 16,33
„Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.”

Az Úr nem ígéri, hogy nyomorúságoktól mentes életünk lesz, sőt, éppen azt erősíti meg, hogy részesei leszünk. De ez természetes is, hiszen több az istentelen, mint az igaz, és aki igaz, az gyötrődni fog az istentelenségek láttán.

A kérdés tehát az volt, hogy a nagy nyomorúság előtt fog elragadni minket az Úr? A válasz az, hogy nem a nagy nyomorúság előtt, hanem az Isten haragja előtt fog elragadni minket!

A Jelenések könyvében olvashatunk 7 pecsét feltöréséről, 7 angyalról akik trombitálnak, három „jaj”-ról ami az utolsó három trombitálás része, ezek után pedig az Isten haragjának a poharai következnek. Ami a trombitákat illeti, Pál így fogalmaz:

1Korintusi levél 15,51-53
„Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.”

Az utolsó trombitaszóra! Pál valóban egy titkot mondott el nekünk, ez a kulcs pedig nyitni fogja amit a Jelenések könyvében olvashatunk:

Jelenések könyve 10,7
„Hanem a hetedik angyal szavának napjaiban, mikor trombitálni kezd, akkor elvégeztetik az Istennek titka, amint megmondotta az ő szolgáinak a prófétáknak.”

Még a hetedig trombita hangja előtt bevezeti az ige, hogy az Istennek titka elvégeztetik. És mi ez a titok?

Márk evangéliuma 13,24-33
„De azokban a napokban, azután a nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, És az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok megrendülnek. És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. És akkor elküldi az ő angyalait, és egybegyűjti az ő választottait a négy szelek felől, a föld végső határától az ég végső határáig. A fügefáról vegyétek pedig a példát. Amikor ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Azonképpen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt. Bizony mondom néktek, hogy el nem múlik ez a nemzetség, amíg meg nem lesznek mindezek. Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak. Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya. Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő.”

Erről se az angyalok, sem pedig a Fiú nem tudnak! Ez a titok pedig az elragadtatás időpontja. Olvassuk el a Jelenések könyvében is az Isten titkát:

Jelenések könyve 11, 15-19
„A hetedik angyal is trombitála, és nagy szózatok lőnek a mennyben, amelyek ezt mondják vala: E világnak országai a mi Urunkéi és az ő Krisztusáéi lettek, aki örökkön örökké uralkodik. És a huszonnégy Vén, aki az Isten előtt ül az ő királyiszékeiben, esék az ő orcájára és imádá az Istent, Ezt mondván: Hálát adunk néked Uram, mindenható Isten, aki vagy és aki valál és aki eljövendő vagy; mert a te nagy hatalmadat kezedhez vetted, és a te országlásodat elkezdetted. És megharagudtak a pogányok, és eljött a te haragod, és a halottak ideje, hogy megítéltessenek, és jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és akik a te nevedet félik, kicsinyeknek és nagyoknak; és elpusztítsd azokat, akik a földet pusztítják. És megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben, és megláttaték az ő szövetségének ládája az ő templomában; és lőnek villámlások és szózatok és mennydörgések, és földindulás és nagy jégeső.”

A frigyláda! A szövetségünk bizonysága Istennel! Megjött a Menyasszony (Isten egyháza) tiszta fehér ruhában az ő Férjéhez!

Páltól tehát megtudtuk, hogy az utolsó trombitaszóra fogunk elragadtatni, a Jelenések könyvében pedig beazonosítva láthatjuk, hogy ez a 7. trombitálás lesz, amikor is Isten titka amelynek idejét még a Fiú sem tudta, bekövetkezik: elragadtatik Isten egyháza. A 7. trombitálás után megkezdődik a harag 7 pohara, amikor Isten haragja öntetik ki a földre. Ez elől fog elragadni minket az Úr, mert ahogyan már olvastuk előzőleg: „Mert nem haragra rendelt minket az Isten...”

Elengedhetetlen, hogy ejtsünk legalább néhány gondolatot a harag 7 poharának kiöntetésének idejéről. Ugyanis lesznek ez idő alatt is megtértek, a 144 ezer megpecsételt szent is jelen lesz és angyalok is fogják hirdetni az evangéliumot. A 7 pohár általi csapás csak azokat fogja érni, akik imádják és felvették a fenevad bélyegét, mert Isten nem sújtja azokat a haragjával, akik igazak Őelőtte. Továbbá Isten utasítja is a gyermekeit, a következőkre:

Jelenések könyve 18,4
„És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból:”

Most térjünk vissza Noé történetére, mert ígértem folytatást. Az ige bizonyságot tesz Jáshár könyvéről, két helyen konkrétan nevén nevezi a könyvet és az egész Szentírásban elszórtan sok helyen utalást találhatunk rá. Jáshár könyvében részletesebb betekintést kaphatunk Noé történetébe, hogy az özönvíz előtti időkben az Úr elragadta (halál által) azokat, akik az útján jártak:

Jáshár könyve 4,19-21
„Az Úr mondta: „Eltörlöm a föld színéről az embert amit teremtettem, igen, embertől az ég madarain át, egyetemben a jószággal és az állatokkal amik a mezőn vannak, mert megbántam hogy teremtettem őket.” Minden ember aki az Úr útjain járt meghalt azokban a napokban, mielőtt az Úr gonoszt hozott az emberre, amelyet kijelentett, mert ez az Úrtól volt, hogy ők ne lássák a gonoszt amelyet az Úr az emberek fiairól beszélt. Noé kegyelmet talált az Úr szemében, és az Úr választotta őt és a gyermekeit, hogy magot támasszon belőlük az egész föld színén.”

Az Úr nem változik, így ahogyan kezdetekben is megóvta a gyermekeit a haragjától, úgy az eljövendő korban is meg fogja óvni az Övéit, mert mi nem a harag fiai vagyunk. Végezetül pedig jöjjön ez az ige:

Ézsaiás könyve 57,1-2
„Az igaz elvész és nem veszi eszébe senki, és az irgalmasságtevők elragadtatnak és senki nem gondolja fel, hogy a veszedelem elől ragadtatik el az igaz; Bemegy békességbe, nyugosznak ágyaikon, akik egyenes útaikon járának.”

https://www.youtube.com/watch?v=n9VMq9Mr0dg

TANÍTÁSOK-A hívők szellemi fegyverzete

A hívők szellemi fegyverzete

Pál apostol az Efézusi levélben felsorolja mindazokat a „fegyvereket”, amelyeket Isten a hívők rendelkezésére bocsátott ahhoz, hogy képesek legyenek sikeresen „harcolni” az elhívásukkal járó szellemi küzdelemben. Az adott analógia szerint a hívők élete sokban hasonlatos a fizikai világ harcaiban szolgáló katonákéhoz. Az párhuzam még tovább folytatódik azáltal, hogy a nekünk adatott szellemi „fegyverzet” egy korabeli római katona, vagyis egy e világi harcos felszereléséhez van hasonlítva. Ebből aztán további hasonlóságokat kreálhatunk magunk is: Egy katonának pl. jól kell ismernie és meg kell tanulnia hatékonyan használni a fegyverzetét ahhoz, hogy sikeres legyen a harcban. Pontosan így van ez a keresztények esetében is: ismernünk kell a rendelkezésünkre álló felszerelést, és meg kell tanulnunk azt megfelelő módon és hatékonyan alkalmazni ahhoz, hogy sikeresen ellenállhassunk a minket érő állandó szellemi támadásoknak. Ebben az írásban a hívők fegyverzetét és azok hatékony használatát kívánjuk kissé alaposabban elemezni.

---

---

A hívők szellemi fegyverzete

Isten a Seregek Ura (Zak. 1:3), aki az engedelmes angyali rend seregeit vezérli. Az élő Isten fizikai serege pedig Izrael népe volt (1Sám. 17:26,36). Amíg azonban Isten ószövetségi népének, a testi izraelitáknak gyakran kellett fizikai harcokat megvívni, addig az újszövetségi, vagy szellemi Izrael (Gal. 6:6) már egy magasabb szintű, szellemi síkon folyó harcra van elhívva. Éppen emiatt a keresztény élet gyakran és találóan egy folyamatosan tartó harchoz van hasonlítva, ahol naponta meg kell vívnunk „a hit jó harcát” (1Tim. 6:12). Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ez a harc nem a testi, illetve fizikai síkon folyik:

2 Korintus 10:3-5 Mert bár (hús)testben járunk, nem a (hús)test szerint harcolunk, mert a mi hadakozásunk fegyverei nem (hús)testiek, hanem hatalommal bírók Istenben erődítmények lerontására, lerontjuk velük az okoskodásokat és minden magaslatot, amely az Isten ismerete ellen emelkedik és foglyul ejtünk minden értelmet, hogy engedelmeskedjék a Felkentnek (rev. Vida fordítás)

Noha úgy a küzdelmünk, mint az ehhez biztosított fegyverzetünk is elsősorban szellemi, Pál apostol a felszerelésünket képletesen az akkori kor római katonájának a fizikai felszereléséhez hasonlítja. Az alábbiakban láthatjuk ennek a teljes fegyverzetnek a bemutatását (pirossal kiemelve), valamint az adott felszerelésnek a szellemi funkcióját (kékkel kiemelve), illetve használati módját:

Efézus 6:10-18 Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. 11 Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. 12 Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság szellemei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. 13 Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. 14 Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, 15 felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. 16 Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. 17 Vegyétek fel az üdvösség (szabadítás) sisakját is, és a Szellem kardját, amely az Isten beszéde. 18 Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Szellem által.

Ezek tehát az Isten által adott fegyverek, amelyek képessé tesznek bennünket az ellenállásra és a gonosz leküzdésére. Vizsgáljuk meg sorjában és alaposabban az itt felsorolt eszközöket és azok céljait. Már eleve a ruházat és a fegyverzet felvételének az adott sorrendje is fontos.

1. A felövezés: Ez az igazságszeretet, illetve a felkészülést és az igazságban való kitartás szándékát jelképezi. A sorrend a felövezéssel kezdődik, aminek a szellemi megfelelője az igazság ismerete, annak szeretete és felkészülés az igazságban való, amellett végsőkig kitartó életre. Enélkül bele sem kezdhetünk a szellemi harcba, mert ha nem ismerjük az igazságot, akkor a rossz oldalon harcolunk. Így talán először is tisztázzuk azt, hogy miféle igazságról van szó. Manapság ugyanis számos alternatív „igazság” létezik és emiatt sokan támadják, mások pedig kétségbe vonják a Bibliában kinyilvánított abszolút igazság puszta létjogosultságát is. Mivel „az Isten Szellem, és akik imádják őt, azoknak szellemben és igazságban kell imádniuk” (Jn. 4:24), így alapvetően fontos követelmény az, hogy tudjuk, mi is valójában az igazság.

Az egy igaz Isten követői számára az igazság az Isten kinyilatkozott igazságait jelenti, ami a következőket foglalja magában: Megismerni Istent (Ézs. 65:16), az általa elküldött Jézus Krisztust (Jn. 14:6), az Isten általi megszentelődést (Jn. 17:17) Isten Szent Szellemét - ami az igazság szelleme - (Jn. 16-17; 1Jn. 5:6), az Isten szavát (Jn. 17:17), az Isten törvényét és parancsolatait (Zsolt. 119:151 ; Róm. 7:12) és Isten üdvözítő evangéliumát (Gal. 2:5). Jelenti még a Szent Szellem, vagy az igazság szelleme által megszentelt és elpecsételt igazakat (Jn. 14:17; 17:17; Ef. 1:13; 2Kor. 1:22), vagyis a hívők közösségét, az Isten egyházát, mivel ez a testület a „Krisztusban való, igazság szerinti ismeretek birtokosa” (Ef. 4:21), egyben „az igazság erős oszlopa és szilárd alapja” e földi világban (1Tim. 3:15).

Az igazság intellektuális felfogása, annak passzív ismerete azonban nem elégséges. A „felövezésnek” ugyanis van egy további, képletes jelentése, jelentősége is. A bibliai idők viselete megkövetelte egy jó és megfelelően szoros öv viseletét, s ez a tény gyakran egy hasznos analógiaként szolgált. Amikor a kor embere pl. futásba kezdett, először is az övébe kellett gyűrnie a tunikaszerű, csaknem bokáig érő ruházatának az alsó szárát ahhoz, hogy szabadabb legyen a mozgása, vagyis, hogy készen álljon az aktivitásra. A felövezettség tehát késszé, nekigyürkőzötté tette az embert a cselekvésre és pontosan emiatt használja az Írás is ezt az párhuzamot. Jelentésében, illetve a bibliai használati módjában így szinonimája a „fel kell kötni a gatyaszárat”, illetve a „nekigyürkőzni” magyar kifejezéseknek, amiket ugyancsak akkor használunk, amikor valami igen nehéz kihívásra kell az egyénnek nekifeszülni, illetve aktívan reagálni. Ezek fényében talán több értelmet nyer számunkra Isten azon utasítása is, miszerint az izraelitáknak “felövezve”, kellett elfogyasztani a pászkavacsorát, vagyis készen állva a kora reggel megkezdődő kivonulásra és a velejáró nehézségekre.

1Mózes 12:11 Így egyétek: derekatokat övezzétek fel, sarutok legyen a lábatokon, bototokat tartsátok a kezetekben, és sietve egyétek, mert az JHVH Pászkája (vagyis: Átvonulása) ez.

Az hasonlatot még teljesebbé teszi a pászka és a kivonulás történetének keresztény értelmezése. Eszerint miután teljes szívünkből megtértünk, a bűn zsoldja, a halál áthalad fölöttünk, és kiszabadulunk a Fáraónak (Sátánnak) és a Szellemi Egyiptomnak (e bűnös világnak) a fogságából. Nekünk pedig kötelességünk (erre készen állva, vagyis felövezve) azonnal megkezdeni a megszentelődésünk folyamatát azáltal, hogy a fentebb már vázolt igazság szeretetében aktív módon kivetjük a bűn kovászát az életünkből. Péter apostol lényegében ugyanezeket a gondolatokat ismétli el némileg más szóhasználattal, amikor a szellemi észjárás felövezésének lényegét taglalja:

1Péter 1:13-16 Ezért övezzétek fel gondolkodástokat [gyürkőzzetek neki az elmétekben], legyetek józanok, mindenestül reméljetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenése hoz nektek. 14 Mivel engedelmes gyermekek vagytok, életeteket ne szabjátok múltbeli vágyaitokhoz, amikor még tudatlanságban éltetek, 15 hanem mint ahogy szent, aki meghívott benneteket, legyetek ti is szentek bármilyen körülmények között; 16mert meg van írva: „Szentek legyetek, amint én is szent vagyok.”

Az ókeresztények által írt Didakhé (A 12 apsotol tanítása) ugyancsak ilyen módon használja a felövezés koncepcióját:

Didakhé XVI. 1. Őrködjetek életetek fölött! Ki ne aludjanak mécseseitek és ki ne oldódjon övetek! Legyetek készen!

Itt a “ki ne oldódjon az övetek” egyszerűen azt jelenti, nehogy felkészületlenek legyetek, amit az előző és a következő mondatok is nyomatékosítanak! Az igazság elvetése, vagy annak be nem fogadása a hamis tanok foglyává teszi az egyént.

Ha tehát ezeknek megfelelünk, akkor fel vagyunk övezve az igazság szeretetével, erős és rendíthetetlen szándékkal kezdtük meg a Krisztus tökéletes képmására való formálódásunkat (Róm. 13f:14; Ef. 4:24), vagyis a teljes szentségre való tökéletesedés folyamatát. Csakhogy az ellenfél, Sátán nem nyugszik ebbe bele, nem fog rólunk lemondani, vagy békén hagyni bennünket. Hanem, ahogyan azt a Fáraó is tette, amikor azon nyomban a kivonuló izraeliták után eredt a teljes hadseregével, hogy elpusztítsa őket, úgy Sátán is „utánunk ered” és alkalmat keres az elpusztításunkra, mint egy dühöngő oroszlán (1Pét. 5:8). Szükségünk van tehát valami oltalomra, ami a megigazulásunk folyamata alatt védelmet nyújt számunkra Sátán támadásai és „döfései” ellen. Ez pedig a mellvért, illetve annak szellemi megfelelője lesz.

2. A mellvért/ megigazulás, vagyis a kegyelem által megadatott, Isten erejében és kegyelmében való „új lét”. Sátán mesterien használja a saját fegyverzetét. Az ő csodafegyvere, ereje a halál, amit a bűn által hoz ránk (Héb. 2:14). Ha felvállaltuk a megigazulás folyamatában való részvételt, Sátánnak gondja lesz arra, hogy „igaztalanná”, vagyis érdemtelenné tegyen bennünket. Teszi ezt a kísértés és bűn által, hogy azzal a halálunkat okozza. Mert „a halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény” (1Kor. 15:56). Sátán emiatt részben a testi ember vágyaira hatva, bűnök elkövetésére [Isten parancsolatainak megszegésére (1Jn. 3:4)] kísért bennünket, hogy azáltal elbizonytalanodva kiessünk a kegyelemből és visszakerüljünk a halál hatalmába. A megigazulás azonban nem csak egy folyamat, hanem egy állapot is:

Róma 8:1-2 Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek. 2 Hiszen a Szellem törvénye, ami a Krisztus Jézusban való [megigazuló] élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől.

1János 1:9 Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít minket.

„Az igaz bár hétszer elesik, mégis feláll” (Péld. 24:16), s bátran folytatja útját. A megtérés, a kegyelem általi bűnbocsánat a Szent Szellemben való elpecsételés által a benső (újjászületett lényünkben) élő Szellem törvénye vértként óv meg bennünket Sátánnak e halálos fullánkjától.

1Korintus 15:57 De hála Istennek, aki megadta nekünk a győzelmet a mi Urunk Jézus Krisztus által.

Róma 6:22-23Most azonban, miután felszabadultatok a bűn alól, s Isten szolgái lettetek, megvan a gyümölcsötök a megszentelődésre [megigazulásra], aminek a vége az örök élet. 23Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

Róma 7:24-25 Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? 25Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én magam tehát értelmemmel [az újjászületett ember szerint] az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.

Tisztázni kell tehát azt, hogy nem a törvénytartás ment meg bennünket, hanem az újjászületett, benső emberünkben élő Krisztus tökéletes természete, amely felszabadít a bűn hatalma és annak fullánkja, a halál alól. Az Újszövetség megkötésével kegyelem alatt élünk, az Isten Szelleme a szívünkbe, elménkbe, akaratunkba helyezte a parancsolataihoz való igazodást (Héb. 10:16), s ez a benső meggyőződés, Istenhez való igazodás az, ami megment bennünket az esendőségből fakadó bűn következményétől. A helyesen értelmezett kegyelem tehát valóban egy erős páncélként vértez fel bennünket.
 

3. A felsaruzás / a békesség evangéliuma hirdetésének a készségét fejezik ki. A keresztény hívők nem csak önmagukért, a saját üdvösségükért lettek elhívva, hanem készen kell állniuk arra, hogy másokat is Istenhez és az igazsághoz vezessenek. Az egyház készséggel betölti a békesség evangéliumának hirdetését (Ef. 6:15). Emiatt „készeknek kell lennünk mindenkor számot adni a bennünk élő hitről” (1Pét. 3:15), és ebből következően arra is, hogy hirdessük és megosszuk az üdvösséget hozó evangéliumot azokkal, akiknek nyitott fület adott erre az Isten, mert így sokakat „megmentünk, kiragadva őket a tűzből” (Jud. 1:23).

De mi tulajdonképpen az igaz evangélium? Röviden: Istennek az a megváltó terve, amelyről a próféták tanúságot tettek (Róm. 1:2), amit az ígért Megváltó által visz véghez (Ézs. 40:9; Lk. 2:10), s ami megmenekülést hoz mindazoknak, akik hisznek a Krisztus megváltásában és az Atya kegyelmében ((Róm. 1:16, 3:23-24; Ef. 2:8) lásd még az Evangélium című írást).

Róma 10:13-15 ... „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” 14 De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? 15 És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Így van megírva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!”

Sátán ennek a világnak az istene, „aki elvakította a hitetlen értelmet, hogy az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium fénye ne ragyogjon fel számukra.” (2Kor. 4:4) Az evangélium hirdetésével Sátán operációs területét gyengítjük azáltal, hogy felszabadítjuk az uralma alól mindazokat, akiket Isten elhívott a maga országlása alá.


4. A hit / a pajzs, mellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. A hit elengedhetetlen eszköze a krisztusi életnek: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Héb. 11:6). Jézus így utasította tanítványait: „Higgyetek Istenben!” (Mk. 11:22). A hitnek ugyanis megmentő és megtartó ereje van: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Eféz. 2:8, 2Kor. 1:24). A hit azonban nem egy magunkból fakadó erő, hanem egy Istentől eredő ajándék, ami által „munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” (Fil. 2:3). Ha pedig a hitnek megfelelően az Isten akarata szerint élünk és teszünk, akkor az ellenünk harcolók Isten ellen harcolnak (Ap.Csel. 5:39), és ki képes ellenállni az Isten akaratának? Igaz ez még akkor is, ha esetleg szenvednünk kell a hitünk miatt, tudva, „hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál ...” (Róm. 8:28). Hit által tudjuk, hogy Isten igaz minden szavához, s így a hit „a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Héb. 11:1) A 91. Zsoltár a hit ajándékát élvező emberek zsoltára, mindazoké, akiket Isten „a szárnyai alatt oltalmaz, s akiknek pajzsként, páncélként szolgál a hűsége”. (Zsolt. 91:4) A hit pajzsára leginkább akkor van szükségünk, amikor a kétség, a negativitás, a félelem, a bűntudat és a rossz vágyak kísértő szelleme gyötör bennünket. A hit által megkapjuk mindazt, amiért imádkozunk:

Máté 21:21-22 „Bizony, mondom néktek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nem csak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! - az is meglesz. 22 És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.”

Jakab 5:15  És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.

Máté 17:20 Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.

Márk 17:22-23 Jézus így válaszolt nekik: „Higgyetek Istenben! 23 Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! - és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az.

A hit lehetővé teszi számunkra a lehetetlent, az Isten akaratának megfelelően.
 

5. Az üdvösség / a sisak .

1Tesszalonikai 5:8-11 Mi azonban, akik a nappaléi vagyunk, legyünk józanok s öltsük fel a hitnek és a szeretetnek páncélját, sisak gyanánt meg az üdvösség reményét. 9 Hiszen Isten nem a haragra szánt minket, hanem az üdvösség elnyerésére Urunk, Jézus Krisztus által, 10 aki meghalt értünk, hogy akár élünk, akár meghalunk, vele együtt elnyerjük az életet. 11 Ezért vigasztaljátok és bátorítsátok egymást, mint ahogy meg is teszitek.

Amikor Keresztelő János meglátta Krisztust, így kiáltott fel: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!” Krisztus saját vérével váltott meg bennünket, hogy örökké élhessünk, s ez a megváltó cselekedet hozta el számunkra az üdvösséget:

Lukács 1:68-75 „Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki. 69 Erős üdvözítőt támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából, 70 ahogyan kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva: 71 hogy megszabadít ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket; 72 hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről, 73 arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk, 74 hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, 75 szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.

Krisztus megváltást és üdvösséget hozott nekünk. Péter apostol kijelentette, hogy senki másban nincs megmenekülés az ember számára, csak egyedül Krisztusban: „és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” (Ap.Csel. 4:12) Pál apostol pedig azt írja, hogy „az evangélium az Isten üdvösséget hozó ereje minden hívő számára” (Róm. 1:16). Krisztus, „a munkája befejeztével örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki” (Héb. 5:9). Még maga a Messiás is úgy viseli az üdvösséget a fején, mint egy sisakot (Ézs. 59:17). Az üdvösség pedig nem más, mint a tökéletlenségből fakadó halálból átmenni az életbe (Jn. 5:24; 1Jn. 3:14).

Más szóval, az üdvösség az az állapot, ami megszabadított bennünket a halált hozó bűn hatalma, terhe alól és képessé tesz bennünket arra, hogy hit által legyőzzük a bűn erejét és ezáltal az örök élet gyermekeivé legyünk. A sisak a test legkritikusabb részét, a fejet óvja, s így nem véletlenül van az üdvösséggel asszociálva. Sátán leghevesebb támadásai ugyanis az üdvösségbe vetett meggyőződésünket, az abban való biztonságunkat célozzák. Sátán minden módon azt érzékelteti velünk, hogy érdemtelenek, méltatlanok vagyunk az üdvösségre bűneink, hibáink, problémáink és gyengeségeink miatt. Az üdvösséget egy távoli, megfoghatatlan délibábként akarja tudatosítani bennünk. Holott az üdvösségünk része az, hogy Isten kihozott bennünket Sátán szellemi uralma alól, s így nincs többé hatalma felettünk. Bízunk és remélünk, sóhajtozva, várva a fiúság teljességét, testünk megváltását, mert e testben a megváltásunk még csak reménybeli (Róm. 8:23-24). Ha Sátán képes bennünk kikezdeni ezt a meggyőződést, azzal levetetheti rólunk az üdvösség sisakját és halálos csapást (hitehagyást) mérhet ránk.

 
6. A Szellem kardja / az Isten beszéde, az Isten kinyilatkoztatott igéi.
Ha megfigyeljük, az eddig már felsorolt felszerelések kivétel nélkül a katona biztonságát, védelmét szolgálják. A lista egyetlen támadó eszközt nevez meg, mégpedig a „Szellem kardját”. Tény, hogy egy katona fel lehet teljesen saruzva, vértezve és sisakozva, el lehet látva egy jó pajzzsal, ám ezek az eszközök csak egy bizonyos ideig és fokig képesek védelmet nyújtani számára a heves harc közben, hacsak nincs a kezében egy olyan hatékony fegyver, amellyel maga is képes az ellenfelét ártalmatlanná tenni. Ha egy katona fegyvertelenül megy ki a csatatérre, vagy ott elveszti a fegyverét, lehet akár milyen jól képzett harcos, még a legjobb védelmi felszerelés sem fogja megmenteni, hiszen az ellenfelei csapásai előbb vagy utóbb „rést fognak találni” a vértezeten és végeznek vele. A harc - és így van ez a szellemi harcban is - nem csak védelemből áll, hanem bizony támadásból is. Egy jó karddal nem csak elháríthatjuk az ellenünk mért csapásokat, de támadhatunk, vághatunk és döfhetünk is vele. A bibliai analógia tökéletesen megfelel ennek: „Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Héb. 4:12). Mindannyian úgy tértünk meg és születtünk újjá, hogy egyszer csak szíven szúrt bennünket az a bizonyos kard, vagyis az Isten szava által kinyilatkozott igazság: „mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által.” (1Pét. 1:23) De mi az Isten szava/kardja? Minden olyan szellemi kinyilatkoztatás, ami Istentől jön, akár a Szentírás, akár prófétai kijelentés által. Jézus Krisztus az Isten élő igéje volt, a megdicsőült Krisztusról pedig ezt olvashatjuk:

Jelenések 19:13-15 Vértől ázott ruha van rajta, a nevét Isten Igéjének hívják. 14 Az égi seregek fehér lovon kísérik, tiszta fehér patyolatba öltözve. 15 Szájából éles kard tör elő, hogy lesújtson a nemzetekre.

Ez ugyan az a kard, amiről a Héberek 4:12 is írt. Jézus tökéletesen használta ezt a kardot, amikor Sátán megkísértette őt, s ezzel egyben példát is mutatott számunkra ahhoz, hogy miként kell forgatnunk ezt a fegyvert. Jézus ugyanis az ördög minden egyes kísértésére az Isten igéjével vágott vissza, mígnem az ördög kénytelen volt megfutamodni (Mt. 4:1-11; Jak. 4:7). Érdekes, hogy e párviadalban Sátán ugyancsak az Isten igéjére hivatkozott, ám ő csupán vaktában vagdalkozott ezzel a karddal és képtelen volt elhárítani Krisztus csapásait, aki az igét annak valós igazsága szerint használta. Az Isten szavának ismeretéhez és megfelelő alkalmazásához bizony szorgalmasan tréningeznünk kell, ami azt jelenti, hogy időt, energiát kell fordítanunk a Szentírás alapos, átfogó tanulmányozására.

Vajon miért van az, hogy a sötét szellemi erők, valamint az ő emberi eszközeik – akár megtévesztve, akár tudatosan – de rendkívül kreatív és kalkulált módon támadják a Bibliát, illetve annak hitelességét, Isten általi ihletettségét? A válasz nyilvánvaló: azért, mert ha ezek az Isten ellenes démoni erők sikeresen kiverik a kezünkből az egyetlen rendelkezésünkre álló támadó fegyvert, akkor minden páncélzat ellenére védtelenek maradunk az olyan kósza tanaikkal és vallási nézeteikkel szemben, mint amiket pl. a New Age produkál, és előbb vagy utóbb felmorzsolódunk a harctéren.

  Az imádság ereje.

 Pál apostol közvetlenül a szellemi fegyvereink listázása után, a következő kijelentéssel folytatja: „Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Szellem által.” (Ef. 6:18) Habár az imát nem hasonlítja közvetlenül egyetlen evilági fegyverhez sem, de határozottan a fegyverzetünk részeként említi meg, mintegy kiegészítő eszközt. A szellemi fegyverzetet Isten biztosítja számunkra és az ima által olyan fokú közeli kapcsolatban állhatunk Istennel, hogy ő az adott helyzetben biztosítsa a szellemi, de akár fizikai szükségleteinket is. Az igaz bibliai ima az Atyához szól, Krisztus nevében, hatalmában, amit a Szent Szellem vezet bennünk.
Az igazi ima tehát a Szellem által jön, az Isten akarata szerint kér, s aszerint jön rá válasz is. „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének”. (Jak. 5:16) Isten akarata az, hogy „szüntelenül imádkozzunk hozzá” (1Tessz. 5:17), mert így a Vele való kapcsolatunk szorossá és folyamatossá válik:

Zsoltárok 141:2 Imám szálljon feléd, mint a tömjén füstje, kitárt kezem legyen esti áldozat!

Jelenések 8:3-4 És jött egy másik angyal, megállt az oltárnál aranytömjénezőt tartva, és adatott annak sok tömjén, hogy minden szent imádságához tegye az aranyoltárra, amely a trón előtt volt. És felment a tömjén füstje a szentek imádságaival az angyal kezéből Isten elé.

Isten mindent a rendelkezésünkre bocsátott ahhoz, hogy megnyerjük a szellem harcát!

Forrás:  http://www.churchofgod.hu