2017. október 9., hétfő

Napi áhítat: Jézus és a növények

Hét témája: Teremtés hete – Jézus és teremtményeiOlvasmány: Mt 6,27–34


A növények genetikáját Isten programozta, mint az ember szervezetét is. Bízhatunk a programozóban.
27„Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? 28Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, 29de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. 30Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?” 31„Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? 32Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. 33De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. 34Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”


Magyarázat:

Galileában kevés az eső, forró a nap, ezért a növényzet a réteken hamar kiszárad. De amikor jön a tavaszi eső, akkor egyszerre megjelenik az ezernyi kis mezei virág. Jézust megragadta a színpompás rét látványa, és Istent juttatja eszébe. Milyen művész az Isten! A legkisebb virágot is ízléses ruhába öltözteti. Salamonnál ünnepi öltözeténél is díszesebb az eredmény. Voltak az egyház története során, akik ezt az igét úgy értelmezték, hogy Jézus itt a henyélésre buzdít, mivel a virág semmit sem tesz érte, hogy ilyen legyen. Egyrészt hogyne tenne: egy egész kis vegyi üzem minden egyes növény! Másrészt nem lustálkodásra, hanem sokkal inkább arra bátorít ezzel a gondolatsorral Urunk, hogy az Isten országának megfelelő életmódot részesítsük előnyben a gazdagság és a birtoklás helyett. Sok gyermek le is akarja tépni a szép virá­got, hogy birtokolhassa. Ezzel megsemmisíti azt. A természetet kedvelő és védő ember gyönyörködni tud benne úgy is, hogy ott hagyja, ahová Isten ültette. A növényekre is igaz mindaz, amit ezen a héten már többször hangsúlyoztunk: mire mennénk nélkülük? A felelősségünk pedig ez: azt kell tennünk a növényekkel, amit a lelkünkkel is. A gazokat irtsuk, a hasznos növényeket pedig gondozzuk, tápláljuk, hogy növekedhessenek!

(Sinka Csaba)

KENNETH COPELAND: Szabad az adósságtól!

,,Szolgája a kölcsönvevő a kölcsönadónak.,, - Példabeszédek 22:7


Ha nyakig ülsz az adósságban, jó hírem van számodra. Isten meg akar szabadítani azoktól az adósságoktól, és meg is van ehhez az ereje. Tudom, hogy így van. Értem is megtette.

Soha nem felejtem el. 22 ezer dollárt tettek ki az adósságaim abban az időben. Elköteleztem magam Istennek, hogy visszafizetem őket, és soha nem kérek kölcsön egy centet sem – de úgy tűnt, soha nem leszek képes ezt megtenni.

Nem láttuk, hogyan, de elhittük, hogy Isten képes erre. Napról napra Istenre néztünk az adósságból való szabadításért. Nem úgy, hogy minden nap megkértük Őt, hanem úgy, hogy megköszöntük Neki, mert hittük, hogy megkaptuk azt, amikor imádkoztunk. Tizenegy hónappal később kikerültünk az adósságból. Ahogy visszanézünk, semmilyen látványos dolog nem történt, de Isten folyamatosan dolgozott a pénzügyeinken. Ahogy mi hűségesek voltunk, úgy Ő is az volt.

Isten meg tudja tenni ugyanezt érted, ha el mered hinni az Igéjét. Ha elkötelezed magad Őelőtte, hogy kikerülsz azokból az adósságokból, majd engedelmeskedsz Neki minden lépésedben.

Ha most rátekintesz a helyzetedre, talán nem fogod látni, hogyan leszel valaha is képes kikerülni az adósságból, még kevésbé szabadnak maradni attól. Én is így éreztem először. Egyszerűen nem láttam, hogyan leszek képes bármit is tenni anélkül, hogy kölcsönkérnék.

De Isten megmutatta nekem, hogyan lehet – és ugyanezt megteszi érted is.

Nincsen olyan adósság, ami olyan nagy lenne, és nincsen olyan üzlet, ami olyan bonyolult lenne Isten számára, hogy ne tudna vele megbirkózni. Ha megbízol benne, hogy megoldja a tiédet, akkor kihoz téged belőle… és soha nem kell többet az adósság szolgájának lenned.

Igei olvasmány: Zsoltárok 37:21-40

Kenneth Hagin : A hit bizonysága!

,,És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Istenben.,,— MÁRK 11,22.



Egy jó King James széljegyzetes-Biblia margója így adja vissza a mai szöveget: „Legyen bennetek Isten hite.” A görögül értőktől tudhatjuk, hogy annak a szó szerinti fordítása, amit itt Jézus mondott, így hangzik: „Legyen isteni fajta hitetek.” Néhány modern fordítás is így adja vissza ezt a verset. Ha egyáltalán nem tudsz görögül, akkor is könnyen beláthatod, hogy ennek a versnek ez a helyes fordítása, mivel Jézus épp előzőleg mutatta be a tanítványoknak, hogy Ő rendelkezik ezzel a fajta hittel: az isteni fajta hittel, azzal a hittel, amit Isten használt, amikor kezdetben megteremtette a világot. Ennek a fejezetnek az elején, Jézus szólt a terméketlen fügefához. Nem imádkozott. Egyszerűen azt mondta annak a fának: „Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki…” (14. vers) Másnap reggel, amint Jézus és a tanítványok elhaladtak ugyanott, látták, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradt. Péter, visszaemlékezvén, azt mondta: „Mester nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.” (21. vers) Jézus azt felelte neki: „Legyen isteni fajta hitetek.” Jézus bemutatta nekünk az isteni fajta hitet. Azután azt mondta, hogy ezzel rendelkeznünk kell.

Megvallás: Én látom, ahogy az én Uram, Jézus Krisztus bemutatja az isteni fajta hitet. Jézus elvárja tőlem, hogy ismerjem és rendelkezzem az isteni fajta hittel! És én ezt valóban 
birtokolom!

Csendes percek Istennel: Ha felmerült benned a kérdés, hogy tudja-e Isten

„Az Úr szeme látja az igazakat, füle meghallja kiáltásukat.” Zsolt 35,16



Hónapokon át ugyanarról imádkoztam, és úgy tűnt, nem érkezik válasz.
Ezért valahányszor Istennel beszélgettem, újra meg újra felhívtam a figyelmét kívánságaimra. Úgy éreztem, tudomására kell hoznom, hogy még mindig türelmetlenül várom, hogy lépjen, és hogy az igazat megvallva, kezd nyugtalanítani, hogy nem tesz semmit, talán nem is figyel rám.
Uram, irgalmazz.
Egy újabb kimerítő, elkeserítő nap után lefekvéskor végre megfogalmaztam a kérdéseket, amik mindnyájunkat kísértenek, mikor nem fordulnak jó irányba a dolgok, és sokasodnak gondjaink. „Uram, látsz Te engem? Hallod egyáltalán, amit mondok? Tudod, hogy mi zajlik?” Aztán pár perc múlva álomba zuhantam.
Néhány órával később, az éjszaka sötét csendjében hirtelen felébredtem. Semmi recsegés nem hallatszott a szomszéd szobából, nem csattant dörgés-villámlás odakint, ami megszakíthatta volna álmomat. Teljes csend volt – leszámítva egy ritmikus dallamot, ami folyamatosan hangzott a fejemben.
Ismerős volt, de rég nem hallottam, így beletelt néhány álmos percbe, míg felismertem. Amikor viszont a szöveg is előbukkant, és a dallamra került, könnybe lábadt a szemem. Hogy mi volt a dal? A „He knows” – Ő tudja – Jeremy Camptől.
Ő tudja, ismer minden fájdalmat, minden szúrást, átélte a szenvedést. Tedd le a terhedet, emeld fel szemedet Ahhoz, aki ismeri gondodat. Ő tudja. He knows.
Nagyot dobbant a szívem, amikor rájöttem, hogy Mennyei Apukám ilyen kedves, szelíd módját választotta annak, hogy szóljon hozzám. Miközben az egész világegyetemet igazgatta, Isten úgy vélte, ideje, hogy adjon egy jelt nekem: az, hogy nem tudok róla, nem jelenti azt, hogy nem dolgozik az ügyemen, és hogy nincs pontosan tisztában vele.
Mikor kezdett világosodni, elővettem a Bibliát, hogy arra vonatkozó igéket keressek, hogy Isten figyeli az életünket. Mai alapigénket is ekkor találtam: mikor azt hisszük, nem figyel - Ő lát minket; amikor azt hisszük, nem vesz rólunk tudomást - Ő hallja imáinkat.
„Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte” – olvassuk a Bibliában (Zsid 4,13). Isten minden napunkról, minden könnyünkről tud. Látja, min megyünk keresztül – és tudja is.
Arról is biztosít a Szentírás, hogy Isten meghallgatja népét, amikor segítségért kiált hozzá (Zsolt 34,18). Ismer minden kimondott imát, és hallja szívünk kiáltásait.
Amikor küszködünk a gondolattal, hogy vajon lát-e minket Isten, nem az Ő szívével van probléma, hanem a miénkkel. De a kételkedés nem tesz minket rossz hívőkké, csak sérült emberek vagyunk egy olyan világban, mely összetöri a szívet – Istenét is.
Ám nincs annál nagyobb öröm, mint mikor megtapasztaljuk, a Szentírásban igazolva látjuk, hogy a világ Teremtője mélységes érdeklődéssel fordul felénk, látja azt, amiben vagyunk. Töltsön el a remény és a békesség tudva, hogy a Maga idejében és a Maga módján, válaszolni fog.
Az éjszakai találkozás Istennel segített újra átgondolnom, hogy még ha nem válaszolta is meg kéréseimet, biztos lehetek benne, hogy tud róluk.
Ha valaha is eltöprengtél, hogy vajon egyáltalán tudja-e Isten, min mész keresztül, nyugodj meg, és merd hinni, hogy igen, tudja.

Uram, segíts észben tartanom, hogy nemcsak tudod, mi zajlik bennem, körülöttem, de terved is van az életemről. Adj békességet, és képességet arra, hogy bízni tudjak, amíg várakozom. Ámen.

(Tracie Miles: In Case You Were Wondering – God Knows, Encouragement for today, 2016. szeptember 26
www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest)

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Aki titeket a bűntől megőrizhet.” -(Júdás 24)


A mennybe vezető út bizonyos értelemben nagyon biztos és veszély nélküli, de más tekintetben nincsen fáradalmasabb és veszélyesebb ösvény ennél.
Akadályokkal és botrányokkal van behintve. Egyetlen ballépéssel (ami könnyen megesik, ha nem az isteni kegyelem igazgatja lábainkat) a legborzasztóbb mélységbe zuhanhatunk. Mily gyakran kell mondanunk a zsoltáríróval: „Csaknem meghanyatlottak az én lábaim; és kis híja, hogy az én lábaim el nem iszamodtak”. Ha biztos lépésű és szédüléstől mentes látású erős hegymászók volnánk, akkor sem érnénk vele sokat, mert ha saját erőnkben akarunk bízni, arra a tapasztalatra kell rájönnünk, hogy gyengék vagyunk! A legsimább úton is hamar megbotlunk, a legkellemesebb ösvényen is könnyen elesünk. Reszkető térdeink alig bírják hordozni testünk ingadozó súlyát. Egy szalmaszálba eleshetünk, és egy kavicsszem megsebezhet. Olyanok vagyunk, mint a kis gyermekek, kik a hitéletben remegve kísérlik meg az első lépést.

Mennyei Atyánk kezünknél fogva tart bennünket, mert egyébként mihamar elesnénk. Ah, ha az eséstől meg leszünk óvva, imádnunk kell azt a türelmes hatalmat, mely napról-napra felettünk őrködik! Gondoljátok meg, milyen serények vagyunk a bűnre, milyen gondatlanok a veszély elkerülésére és milyen nagy hajlamunk van valamit elhamarkodni.
Ezek a megfigyelések kedvesebb éneket adnak ajkunkra, mint gondoltuk volna: „Annak pedig, aki titeket megtarthat a bűntől ártatlanul, az egyedül bölcs Istennek, a mi Megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom, most és mindörökké!” 
Sok ellenségünk van, melyek szeretnének minket elejteni. Az út darabos és mi gyengék vagyunk, ehhez még ellenségek leselkednek a háttérben és előjönnek, amikor legkevésbé sem számítunk rájuk és azon vannak, hogy bennünket legyőzzenek, vagy a legközelebbi mélységbe taszítsanak. Csak egy mindenható kar óvhat meg e láthatatlan ellenségektől, melyek arra törekszenek, hogy minket megrontsanak.
Ilyen kar az, mely minket felvett és meg akar védelmezni. Hű Az, aki ezt megígérte. Ő megóvhat a bukástól, úgy hogy nagy gyengeségünk mély érzése mellett is örvendezhetünk szilárd hittel tökéletes biztonságunk felett.

Kenneth Hagin : A Gyülekezet számára!

És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte a Gyülekezetnek fejévé,
mely az Õ Teste… — EFÉZUS 1,22. 23. 


Milyen nagy szüksége lenne a Gyülekezetnek arra,
hogy felébredjen és elkezdje méltányolni hatalmi helyét és kiváltságait, hogy felemelkedjen arra a helyre, amit Isten elvár tõle, és legyen tudatában annak, hogy neki kell
uralkodnia a levegõbeli hatalmasságok felett. Milyen gyakran megesett, hogy a Gyülekezet kudarcot
vallott a hatalom gyakorlásában; valójában elismerte vereségét és átadta magát a félelemnek. „… és Õt fejjé tette mindenek felett A GYÜLEKEZET SZÁMÁRA.” (ang. ford.)


A Gyülekezet számára! Az, hogy Jézus fej mindenek felett— az ördög, a démonok, a betegség, a szegénység és minden más felett, ami gonosz —, a Gyülekezet javát szolgálja!
Itt most álljunk meg tiszteletteljesen és gondolkodjunk el ezeken a hatalmas igazságokon, hogy a szívünk fel tudja fogni ezeknek a jelentõségét. Ha így viszonyulunk ehhez,
az Igazság Szelleme felemel minket arra a helyre, ahol megérthetjük, hogy mi Isten Igéjének teljes jelentése, amikor azt mondja: Isten tette Krisztust fejjé mindenek felett,
a Gyülekezet javára. Ez azért történt, hogy a Gyülekezet, a Gyülekezet fején keresztül hatalmat gyakoroljon mindenekfelett.
Megvallás: Jézus az én fejem. Jézus az Úr mindenekfelett. Jézus hatalmat adott nekem az ellenség minden serege felett. Nagyobb Jézus, aki bennem van, mint az,
aki a világban van. Több, mint gyõztes vagyok Õáltala, aki szeretett engem és Önmagát adta értem.


E.W. Kenyon: Jézus csodálatos neve 3.rész

Mi áll a név mögött


Még sohasem dúlt ilyen éles harc a galileai férfi isteni mivoltával kapcsolatban, mint manapság.

Az egyház hatalmas teste nincs egységes állásponton — ahogy soha nem is volt — ebben a kérdésben;
azzal sincsenek tisztában, hogy hova vezethet ez a harc.
Sajnos beálltunk azok közé a félértelmiségiek közé, akik tagadják Krisztus Istenségét.
Az ország különböző részein zajló viták inkább a modern politikai demagógia egymást legázolni
kívánó taktikai harcaihoz hasonlíthatók, mint józan okfejtéshez, amelynek során érdemben megvizsgálják e kérdést.
A galileai férfi Istensége a kereszténység próbaköve.
Ha sikerül efelől kétséget támasztani, a kereszténység elveszti szívét és hatékonyságát, halott vallássá válik.
Tagadhatatlan, hogy az Ő Istenségének megkérdőjelezése már elkezdte éreztetni ellenhatását a
társadalomra.
Ha Jézus nem isten, akkor Ő nem is Úr.
Ha Ő nem Úr, akkor nem avatkozhat erkölcsi életvitelünkbe.

Ha Ő nem Úr, akkor azok a törvények, amelyek az Ő tanításainak alapját képezték, elvesztették az
erejüket. Akkor a házasságot övező magasztos erkölcsi eszméknek sincs biztos alapja.
Ha a názáreti Jézus nem Istentől való kinyilatkoztatás isteni hatalommal, akkor Ő csak egy közönséges ember.
Ha Ő csak egy közönséges ember, akkor meg kell semmisíteni mindazt, amit felépítettünk köré; mi
azonban ezen Ember köré építettük fel modern civilizációnkat.
Ő ihlette meg a fiatalembereket; akik tisztán és mocsok nélkül meg tudták tartani magukat, mivel az Ő csodálatos életére tekintettek, és arra törekedtek, hogy elnyerjék az Ő tetszését. 

Fiatal nők a szobájuk rejtekében a galileai férfi arcára vetették tekintetüket és ígéretet tettek, hogy
megőrzik női mivoltuk tisztaságát, hogy méltók legyenek annak az embernek a szeretetére és bizalmára, aki kétezer évvel ezelőtt meghalt az emberiségért. 

Gyerekeket ösztönzött engedelmességre és tisztaságra ennek az embernek a példája és tanítása.
Üzletemberek visszariadtak attól, hogy kétes üzletekbe menjenek bele, mert tudatában voltak annak, hogy egy napon találkoznak majd ezzel az Emberrel, és akkor számot kell adniuk a cselekedeteikről. 

A társadalom különböző rétegeihez tartozó emberek érezték úgy, hogy valami különös rokonságban
vannak azzal az Emberrel, aki a tömegben is magányosan járt Galilea partvidékein. 

Sértésnek számít, ha azt mondjuk hogy Ő csupán egy jó ember volt.
Meghazudtoljuk Őt, ha azt mondjuk, hogy Ő volt az emberek között az, akiben legjobban
megnyilvánult az Istenség. 

Jézus vagy az, amit Ő mondott magáról, vagy nem.
A négy evangéliumon kívül nincs más feljegyzésünk az Ő mondásairól, ill. cselekedeteiről; és ha
ezeket visszautasítjuk, akkor csupán egy mítikus képünk marad meg az Emberről.
Ha kétségbe vonunk egyet is ezek közül, akkor jogunk van mindegyiket kétségbe vonni. Ő ezen a négy életrajzi íráson áll, vagy bukik. 

Ha Ő nem az Isten fia, akkor ki Ő? 

Én azt akarom hinni, hogy Ő a megtestesült Isten, hogy Ő megoldotta a bűn problémáját, hogy Ő
meghalt az én bűneimért, és feltámadt az én megigazulásomért.

Én azt akarom hinni, hogy Ő ma ott ül Isten jobbján, mint az emberi faj közbenjárója és szószólója.
Én azt akarom hinni, hogy amit Ő mondott a mennyről, az az igazság: „Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” 

A kételkedés semmilyen garanciát nem ad a jövőmre nézve.
A civilizáció nemcsak hogy köréje épült fel, de Ő maga is beépült a civilizációba.
Ha leromboljuk az Ő személyiségét, az Ő rangját, az Ő helyét, akkor a civilizációnak is szét kell esnie. 
Az a bűnözési hullám és törvénytelenség, ami ma végigsöpör az egész országon, csupán mellékterméke annak a modernista felfogásnak, ami kétségbe vonja az Ő sérthetetlenségét!!

Köszöntünk Szent Szellem!: ELŐSZÖR NE A HAMISSAL PRÓBÁLKOZZ

"Én, Nebukadneccar király, ezt az álmot láttam, te pedig, Baltazár, magyarázd meg, mert országomnak egyetlen bölcse sem tudta megmagyarázni nekem. De neked tudnod kell, mert szent, Isteni Lélek van benned." (Dániel könyve 4:15; új protestáns fordítás)

Te nem bajlódsz esetleg Nabukodonozor-szindrómával? 

A király most vallotta meg harmadjára, hogy azért bízik Dánielben, mert benne Isten Szentlelke van, de bár arról a sok csodáról is bizonyságot tett, amit az Úr érte művelt (Dn 3:32), mégis először saját mágusaihoz és csillagjósaihoz fordult (3:3). 
A régi szokásokat és hagyományokat, amelyekhez ragaszkodunk, nagyon nehéz megtörni.
- "Ha ez a program sikerül - jegyezte meg az egyik egyházi vezető -, akkor legfőbb dolgunk az legyen, hogy szervezzünk néhány bizottságot, és anyagi forrásokat keressünk." - "Nem tanultuk már meg idáig, hogy a pénz és a bizottságok nem tudják elvégezni helyettünk a munkát? - kérdezte erre egy fiatal lelkész. 

- Menjünk az Úrhoz imában! Kérjük buzgón a Szentlélek kitöltetését! Talán eltölthetünk pár napot imában és böjtben, aztán figyeljük meg, milyen csodák történnek, mert Isten megáldja alázatos szolgáit! A fiatalembernek igaza volt. 

A bizottságoknak és a pénzgyűjtésnek is megvan a maguk helye, de azoktól függeni veszélyes szokás, mert Isten az, aki ellát bennünket azokkal az egyszerű eszközökkel, amelyeket a Szentlélek használhat.
- "Amikor fáradt vagyok a túl sok munka miatt, akkor rengeteg kávét kezdek inni - vallotta be egy keresztény hölgy. - De már úgy tűnik, a kávé sem oldja meg a problémáimat."

Maria teljesen megdöbbent, milyen hatalmas változások történtek életében, miután részt vett egy - a Szentlélekről szóló - szemináriumon, és megtanulta, hogyan töltsön időt az Istennel való beszélgetéssel, imádsággal és az Ige tanulmányozásával: "Évekkel ezelőtt már hallottam erről, de az utóbbi időben már elhanyagoltam Istent."
Sajnos töménytelen példát látunk a Nabukodonozor-szindrómára. Arra kérlek tehát, a mai nap során vizsgáld meg viselkedési mintáidat, tetteidet, majd fordulj a Szentlélekhez!
Ne felejtsd el: először mindig a valódi bölcsesség és értelem forrásához menj!

Imádság a mai napra
"Atyám, Te meg tudod jelenteni az élet legnagyobb rejtélyeinek értelmét is, ezért hozzád fordulok tanácsért, amire most szükségem van!"


Zsoltárok könyve 116. rész 1-2.vers


1. Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát.
2. Mert az ő fülét felém fordítja, azért segítségül hívom őt egész életemben.

3. Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és ínségbe jutottam.
4. És az Úrnak nevét segítségül hívám: Kérlek Uram, szabadítsd meg az én lelkemet!
5. Az Úr kegyelmes és igaz, és a mi Istenünk irgalmas.
6. Az Úr megőrzi az alázatosokat; én ügyefogyott voltam és megszabadított engem.
7. Térj meg én lelkem a te nyugodalmadba, mert az Úr jól tett teveled.
8. Minthogy megszabadítottad lelkemet a haláltól, szemeimet a könyhullatástól és lábamat az eséstől:
9. Az Úr orczája előtt fogok járni az élőknek földén.
10. Hittem, azért szóltam; noha igen megaláztatott valék.
11. Csüggedezésemben ezt mondtam én: Minden ember hazug.
12. Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért?
13. A szabadulásért való poharat felemelem, és az Úrnak nevét hívom segítségül.
14. Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt.
15. Az Úr szemei előtt drága az ő kegyeseinek halála.
16. Uram! én bizonyára a te szolgád vagyok; szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet.
17. Néked áldozom hálaadásnak áldozatával, és az Úr nevét hívom segítségül.
18. Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt,
19. Az Úr házának tornáczaiban, te benned, oh Jeruzsálem! Dicsérjétek az Urat!

David Wilkerson:Voltál valaha is depresszióban, levertségben?

Voltál valaha is olyan aggódásban, olyan levert hangulatban, hogy alvás nélkül szenvedtél egész éjjel? Voltál olyan helyzetben amikor úgy érezted, hogy képtelen vagy nyugalmat találni mélységes gyötrődésedben, és ebben az állapotban mindent fel akartál adni, mert úgy érezted, hogy az életed teljes kudarcot vallott?

Nem fizikai állapotról beszélek. Nem azokról beszélek akiknek talán kémiailag nincs egyensúlyban a szervezetük, vagy esetleg elme betegek. Keresztény hívőkről beszélek, akik időnként egy hirtelen előbukkanó levertséggel harcolnak, és az ilyen állapotnak nem csak egy, hanem számos forrása is lehet; egyszerre több oldalról kapják a támadást, és teljes reménytelenség árasztja el életüket.

Ha mindez illik rád, akkor a 77-ik zsoltár rólad szól, mert kiutat mutat lesújtott állapotodból és félelmedből. A zsoltárt Aszáf írta aki az Izraeli papság lévita osztályából származott, és szintén a Dávid által szervezett kórus énekese volt. Tizenegy zsoltárt írt, melyek mindegyikében igazságosságra intette Isten népét, oly annyira, hogy prédikátornak is lehetne nevezni.

Aszáf akkor írta a 77-ik zsoltárt, amikor szörnyen levert hangulatba került, annyira, hogy képtelen volt nyugalmat találni. “Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szüntelenül; lelkem nem akar vígasztalást bevenni” (77: 3) Ez az Istenfélő ember olyan mélységesen lehangolt volt, hogy senki sem volt képes kimenteni levertségéből, “hánykolódom, de nem szólhatok.” (77: 5) írta saját magáról.

Aszáf egy imádkozó ember volt, és szintén ebben a zsoltárban írja, “Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; hogy figyelmezzen reám”. (77: 2)

Biztos, hogy Aszáf hallott Dávid hasonló siralmairól a 34-ik zsoltárban. “Az Úr szemei az igazakon vannak, és az ô fülei azoknak kiáltásán.” (Zsolt. 34: 16) Ugyanebben a zsoltárban Dávid azt írja, “Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem"… ez a szegény ember kiáltott, az Úr pedig meghallgatta és minden bajából kimentette őt. (34: 5, 7)

Kétség kívül hallhatta Dávidtól, hogy miként menekült el Gátba Saúltól. Dávid ôrültséget színlelt, hogy megmentse saját életét. Ez az Istennek elűzött szolgája olyan mélységesen levert volt, hogy Istenhez kiáltott segítségért. Dávid bizonyságtétele szerint Isten kimentette ôt rémes helyzetéből, és ezáltal született meg Dávid szívében az öröm éneke, amely az Úrnak szólt.

A 40-ik zsoltár Dávid hitének új éneke, és biztos, hogy ez az ének eljutott Aszáf kórus vezetô kezébe. A zsoltár azt írja, “meghallgatta kiáltásomat és kivont a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet.” (40: 2-3)

Aszáf Mint a nemzet ének-mestere, énekelt a felszabadulásról, és az imádságról amely választ talált. Saját imádó énekében - a 78-ik Zsoltárban - Aszáf meginti az izraelieket hitetlenségük miatt. Eligazítja ôket és azt mondja, hogy Isten azért nem válaszolt imáikra, mert bûnben éltek.

“És szólának Isten ellen, mondván; avagy tudna Isten asztalt teríteni a pusztában?... vajon tud-e kenyeret is adni? …avagy készíthet húst az ô népének? És újra kísértették az Istent és ingerelték Izráel szentjét… megkísérték és megharagíták a magasságos Istent és nem őrizék meg bizonyságait.” (Lásd 78-ik Zsoltárt)

Aszáf azonban most saját harcával állt szemben. Nem tudjuk meg a Bibliából, hogy mi okozta ezt a levertséget, csak azt tudjuk, hogy szörnyű bajában még aludni sem tudott: “Szemeimet ébren tartod; hánykolódom és nem szólhatok.” (77: 5)

Ekkor csalódottan írt Isten hallgatásáról, “Nyomorúságom idején az Urat keresem …avagy mindörökké elvet az Úr? És nem lesz többé jóakaró? Avagy végképpen elfogyott az ô kegyelme? Vagy megszűnik ígérete?... elfelejtkezett könyörülni Isten?” (77: 3-10) Izrael kórus-vezetője úgy látta, hogy “Isten nem válaszol imáimra!”

Ez a történet csak egy lesújtott ember története
az Ó Testamentumban, vagy esetleg a mostani napok
sok imádkozó hívőjének története is?

Lehetséges, hogy Aszáf története a te lelki csatádról beszél? Aszáf nem egy érzéki gonosz ember volt. Ellenkezôleg, ô egy Istenfélő, imádkozó hívő volt. Szerette Isten szavát és tanította a gyülekezetet, de most rémes depresszióban szenvedett.

Mostani újságok adatai szerint Aszáfnak a 77-ik zsoltárban leírt magatartása a legtöbb amerikai hitét tükrözi. A szavazatok szerint a legtöbben hiszik, hogy Isten hallja imáikat, mégis kevesen hiszik, hogy Isten válaszol.

Az igazság az, hogy a mostani hívők életében Aszáf története egyáltalán nem szokatlan, sőt, inkább egy tüzes-forró megpróbáltatásra mutat. Péter Apostol szerint minden keresztény számára szokásos az ilyen megpróbáltatás: “Szeretteim ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történne veletek” (1Péter 4: 12) Péter azt mondja , hogy “Megpróbáltatásod nem egy új dolog. Isten népe a századok folyamán átment ilyeneken.”

Úgy találtam, hogy az elmúlt 200 évben sok, híres prédikátor szenvedett ennyire mély és sötét letargiában. Például Charles Haddon Spurgeon akit az egyik leg- Istenfélőbb prédikátornak ismertek el, aki egy imádkozó ember volt és állandóan az Urat kereste, mégis egy mély levertségben szenvedett, (ezt azokban az időkben “melankóliának” hívták)

John Fletcher, Istennek egy másik szolgája is rémes depressziótól szenvedett. John Wesley alatt szolgált, aki Fletchert a leg-Isten-félőbb embernek nevezte a földön. Krisztus jelenléte olyan erős volt Fletcher életében, hogy gyakran nagy csend borította el a termet ahová belépett. Krisztus Szelleme sugárzott ebből az emberből.

Mégis Fletcher mint Aszáf, úgy szenvedett a borzasztó és mélységes levertségtôl. Borzasztó melankólia jött rá váratlanul, amitôl hosszú napokig képtelen volt megszabadúlni. Fletcher minden magyarázat nélkül szenvedett a lehangoltság megpróbáltatásától. Andrew Bonar, egy Istenfélô, imádkozó Pásztor a 19-ik században hasonlókról számolt be. Azt írta, “Vissza estem a mennyei versengésben …Isten nem használ engem mások megtérésében úgy mint régen, …Kell hogy megszabadúljak a félelem és bizonytalanság árnyékától …némely közeli barátom nem érti bajomat és szükségemet, …szégyen és szomorúság tölt el szentségtelenségem miatt.

Ó, amit elvesztettem! Szívem süllyed bennem. Szégyenkezve látom másokban a szentséget, …Úgy néz ki mintha egy felhô lenne az Igazságosság Fia és köztem. Úgy gondolom, hogy az Úr azt mondja, “Nincs most szükségem rád”."

Úgy látszik, hogy ezek a legszentebb, legodaadóbb és imádkozó szolgálók is szemben álttak ilyen helyzettel. Úgy beszélnek róla mintha kétségbeesés és elriasztó érzés árasztotta volna el ôket; és nem tudták elmagyarázni az érzések okát, hogy honnan eredt a sötét felleg, mely látszólag mint egy felhô borította el ôket. Bajuk legtöbbször nem egy okból eredt, inkább egyik baj a másikra halmozódott.

Még Pál apostol sem menekült el az ilyen levertségtôl. A Korinthusbelieknek írta, “…nyomorúságunk, mely Ázsiában esett rajtunk, hogy felette igen, erônk felett megterheltettünk, úgy hogy életünk felôl is kétségben voltunk.” (2Korinthus. 1: 8)

A görög szó “ kétségben” ebben a versben úgy is fordítható, hogy “Nem tudtuk megérteni: Kétségbe estünk annyira, hogy még a halálra is gondoltunk.” Röviden szólva, “ Vágytunk a halálra, mert képtelenek voltunk megérteni azt amin keresztül mentünk. Ez több volt mint amit el tudtunk bírni.”

Nehéz elképzelni, hogy Pál mondott volna ilyesmit. Ki bízott az Úrban jobban mint ez a félelem nélküli apostol? Ki böjtölt és imádkozott többet mint Pál? Ki kapott több választ az imádságra? Mégis eljött az óra, amikor Pál annyira kétségbe esett, mint soha azelőtt. Vajon mi volt ennek az oka?

Némely biblia kommentátor azt mondja, hogy a különböző megpróbáltatások kombinációja volt az ok. Például Pál egyeseket nagyon szeretett, de később ugyanezek fordultak ellene és ez mély gyötrelmet okozott neki. Közeli barátai nemcsak elhagyták őt, hanem hazugságokat is terjesztettek róla, nevét is becsmérelték. Pál emellett rémes betegségeken is átment. Többször részesült hajótörésben, és gonosz dolgokat is terveztek élete ellen. Pál a gyülekezetek egészsége miatt is szintén aggódott.

Mindez túl sok volt egy ember számára, és még ha mindezt összegezzük is, akkor sem kapunk magyarázatot szörnyű kétségbeesésére. Azt írta, “Olyan gyötrődésben voltam, hogy azt hittem, meg fog gyilkolni.”

Természetesen Pál felszabadult és győzedelmesen a bajok fölé kerekedett, de soha nem felejtette el levertségét.

Istenfélô emberek - szent életű, odaadóan imádkozók és Jézust szolgálók - jól megértik, hogy miért sírt Aszáf. Mint ahogyan Pál apostol, ezek az Istent szeretô emberek is, akiket az ördög özönvíz szerűen árasztott el, kibírhatatlanul lesúlytottnak érezték magukat.

Krisztus a példánk életünk minden részében.

Krisztus megindúltan nézett gyarlóságunkra szívében, de ô is szemben állt, “megkisértetett hozzánk hasonlóan” a megpróbáltatás órájában. Azt mondta Andrásnak és Fileppnek, “Most az én lelkem háborog; és mit mondjak?” (János 12: 27) Amikor ezt mondta a kereszttel állt szemben és jól tudta, hogy halála közel van. A görög szó ”háborog” itt zaklatottat, vagy felzavartat jelent.

Jézus, életének legintenzívebb, legfeszültebb idejével és megpróbáltatásával állt szemben. Igazából ezt olyan mélységesen sötétnek érezte, hogy késôbb fel is kiáltott, “Istenem miért hagytál el engem?” Azoknak pedig akik keresztre feszítették, ezt mondta, “ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma.” (Lukács 22: 53)

Micsoda szavak Jézustól! Lényegében azt mondta, “Ez Sátán órája.” Az ördög arra használta halála elôtti óráit, hogy zaklassa és molesztálja ôt. Az ördög minden erejével bántalmazta és zaklatta ennek a Szent Embernek imádkozó szívét.

Biztos lehetsz benne, hogy neked is ugyanígy Sátán okozza sötét, bántalmazó óráidat. Az Úr nem helyez ilyen rettenetes levertséget szeretteire. Honnan tudjuk ezt? Mint Aszáf, imádkozunk, imádjuk Istent, keressük akaratát, teljes felszabadúlásra vágyunk a bűn hatalmából, és pontosan ez az az ok amiért az ördög zavart okoz.

Ugyanakkor abban is biztosak lehetünk, hogy Isten megengedi az ilyen idôszakokat egy nagyon jó okból. Jézus azt mondta követőinek, “…és mit mondjak? Atyám, ments meg ettôl az órától.” (János 12: 27) Lényegében azt mondta, hogy “Nem tudom teljes mértékben elmagyarázni, csak azt tudom mondani, hogy Isten megengedte a sötétségnek ezt az óráját.”

“Mit tudnék mondani? Nincsenek szavak amelyekkel eltudnám magyarázni, hogy min megyek át. Aggódok, zavart vagyok, de nem tudom megokolni. Ne kérdezzetek, mert nincs magyarázatom.”

Egy ilyen rémes órában mi lehet Isten célja?

Pál rámutat Isten speciális céljára ezekben a szörnyen megpróbáló, sötét idôkben:

“Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vígasztalásnak Istene; Aki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esetteket azzal a vígasztalással, amellyel Isten vígasztal minket. Mert amint bôséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseibôl, úgy bôséges a mi vígasztalásunk a Krisztus által. De akár nyomorgattatunk, a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért van az, mely hathatós ugyanazon szenvedések elviselésére amelyeket mi is szenvedünk; akár megvígasztaltatunk a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért van az. És reménységünk erős felôletek. Tudván, hogy a miképen társaink vagytok a szenvedésben, azonképen a vígasztalásban is.” (2Korinthus. 1: 3-7)

Érted Isten célját? Nyomorúságunkban a Szentlélek megvígasztal, és hasonlóan mi is képesek leszünk vígasztalást adni azoknak, akik mély szenvedésben élnek. Ez a Szellem munkája: Vígaszt hozni népéhez azok által, akik átmentek a megpróbáltatásokon. Ezért felismerhetjük azt a tényt, hogy amint saját szenvedésünk szigorúbb lesz, úgy lesz az Úr vígasza és oltalma is egyre nagyobb bennünk.

Két szeretett testvérünkkel levelezünk, Israellel és Jesse Martinnal. Israel 100 éves, Jesse pedig 102 éves. Az egyik 92 éves koráig, a másik 97 éves koráig dolgozott. Mind a ketten imádják az Urat, és évek óta olvassák ezeket a prédikációkat.

Természet szerint testvérek, de “az Úrban is igazi testvérek”. Mindkettô arról tanúskodik, hogy életükben szenvedtek, de a nagy és erôs megpróbáltatások megnövelték, mélyítették szívükben a Szellem örömét és drága jelenlétét. Rémséges dolgokon mentek át; a Nagy recesszión, két Világháborún, szörnyû szárazságokon, valamint egyénileg is szenvedtek hosszú életükben. Mégis magas koruk ellenére is mosollyal ajkukon hirdetik, “Mindezekben az Úr nem hagyta el őket”. Bizonyságuk mindannyiunk számára nyugalmat ígér a Szentlélek vígasztalásában és nyugtatásában.

Milyen baj okozta Aszáf álmatlanságát?

Aszáf bizonysága az volt, hogy “Kiáltok az Úrhoz, imádkozom az éjszakán át és tudom, hogy meghallja siralmamat, de nem látok választ imáimra.”

Emlékszel, hogy ez az Izrael kórus-vezetôje tanúskodott Isten jellemérôl a zsoltárokban? (50: 15) “És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsôítesz engem.” Aszáf biztosan látott példát életében az ilyen megszabadításra amikor választ kapott másokért szóló imáira. Hûségesen szolgált és emlékeztetett mindenkit az Istenben való bizalomra, hogy ne csüggesszék Ôt hitetlenséggel.

Most azonban, hogy az elkeseredés szelleme rászált, Aszáf képtelen volt ettôl megszabadúlni. Azt írja, “Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem.” (Zsolt. 77: 4)

Aszáf ezután vissza emlékezett múltbéli megpróbáltatásaira, a nehéz idôkre, amelyekbôl az Úr kivezette. Azt mondja, “Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirôl. Megemlékezem éjjel az én énekeimről…”. (77: 6-7) Ez a hûséges ember próbált vissza emlékezni, hogy miképpen válaszolt Isten imáira, utána pedig örömmel énekelt a hit gyôzelméről.

Most azonban életének legnagyobb megpróbáltatásával állt szemben! Fizikailag, szellemileg és értelmileg is letört volt. Azt mondja, “Panaszkodtam, mert mindezt túl sok elviselni.”

Mi volt Aszáf panasza? “Avagy mindörökké elvet-é az Úr? És nem lesz többé jó akaró? Avagy végképen elfogyott -é az Ô kegyelme? Vagy megszűnik-é ígérete nemzedékről nemzedékre? Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? Avagy elzárta-é haragjában az Ô irgalmát?” (77: 8-10)

Aszáf tele volt ilyen kérdésekkel, és azt írja, “Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.” (77: 11) Lényegében azt jelentette ki, hogy “ az bánt, hogy Isten megváltozott. Egy változás áltt be az Úrban, nem olyan mint amilyennek megismertem Őt. Valamilyen oknál fogva megváltozott felém. Vissza tekintve életemre emlékszem a felszabadításokra, de azok az idők elmúltak, és most minden más.

Isten nem kedvel többé, hanem félre tett. Ez nagyon fáj és zavar; úgy érzem magam, mintha az Úr eltávolodott volna tŐlem megpróbáltatásom idején. Tudom, hogy hallja imáimat, de nem válaszol, megfeledkezett rólam. Úgy látszik, hogy megváltozott, és nem szabadítja ki népét a bajokból, úgy mint régen.”

Szeretteim, talán nem vagytok ilyen mély levertségben. Talán nem érzitek magatokat olyan elpusztítottnak mint Aszáf megpróbáltatásában. Nem kételkedtek abban, hogy Isten válaszol imáitokra, és abban is biztosak vagytok, hogy Isten nem haragszik rátok,de a szívetekben mégis csalódás van. Érthetetlennek tűnik, hogy az életben nem úgy történnek a dolgok, mint ahogy elképzeltétek.

A csalódás különböző helyen érintheti az életet; pénzügyekben, munkában, házasságban, gyermekekben, szolgálatban. Mások életében látszólag minden jól megy. Testvéreitek Krisztusban jól haladnak, de részetekre az élet mintha megállt volna vagy még ennél is rosszabb, és csodálkozva kérditek, “Hogyan kerülök ki ebbôl a spirális zuhanásból? Nincs semmi remény.”

Hogyan kerülünk ki az ilyen rémes
depresszióból és elkeseredésből?

Dávid dicsôítô éneklésével menekült ki hasonló depressziójából, Aszáf úgy szintén. A történelemben is Hasonlóképpen menekült ki a hívők sokasága az ilyen mélységekből.

Az Írások szerint Dávid, Aszáf, Jób és a többi Ó Testamentumi szent ember, vissza emlékezve az elmúlt nemzedékek életében lévô isteni hûségre, képesek voltak kimenekülni a sötét idôszakokból. Dávid azt írta, hogy akármikor elhagyatottnak érezte magát szívében, “Megemlékezem a régi idôkrôl, elgondolom minden dolgodat; kezed munkáiról elmélkedem.” (Zsolt 143: 5) Aszáf ugyanezt tette “Megemlékezem az Úrnak cselekedeteirôl, sôt megemlékezem hajdani csodáiról." (77: 12) Igazából Aszáf azt mondta, hogy Izraelben mindenki “És eszökbe vevék, hogy Isten az ô sziklájuk és a felséges Isten az ô megváltójuk.” (78: 35)

Valóban áldás, hogy a múlt megváltásaira emlékezhetünk. Mózes V-ik könyvében olvassuk, “Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr a te Istened…vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról a te Istenedrôl.” (V Mózes 8: 2, 11)

Azonban Isten megváltása többet jelentett az Ó Testamentum szentjeinek, mint csupán az áldásokra emlékezni. Szükséges volt fegyelmezésre is. Sok féle szertartás és ünnep emlékeztette az Izraelitákat életük megváltására, amely az Úr által történt.

Manapság ugyanúgy van; Jézus Krisztus temploma arra van hivatva, hogy emlékeztessen az isteni megváltásra, de sokkal jobb mód adatott nekünk erre az emlékezésre, mint amilyet az Ó Testamentumi idôkben Dávid és Aszáf kapott, mert Isten kiöntötte Szellemét, és Szent Szelleme bennünk lakozik.

A Szent Szellem nemcsak lecsendesít minket a sötét viharos idôkben, nemcsak vissza emlékeztet minket Isten hûségére, hanem megértést is ad arra, hogy miért megyünk át tüzes megpróbáltatásokon, és ezt azért teszi, hogy hitünket ne veszítsük el.

Aszáf életében láthatjuk a különbséget a régi és a mai idôk között. Ez az áhitatos, Istenfélô ember nem beszél arról az okról, nem osztja meg velünk a 77-ik zsoltárban azt amit megértett szenvedéséből. Egyszerûen nem tudjuk mit eredményezett életének sötét órája. Csak azt olvassuk, „Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg”. (Zsolt. 77: 20) Aszáf így összegezte mindazt, amin átment, „Isten útjait nem lehet tudni. Nem tudom, miért engedte meg, hogy melankóliában és levertségben szenvedjek. Csak abban van örömöm, hogy felszabadított.”

Pál magyarázata az Új Testamentumban másképpen hangzik, „Nekünk azonban az Isten kijelentette az Ô Szelleme által: mert a Szellem mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.” (1 Korinthus. 2: 10) Aztán ezt a fontos állítást fûzi hozzá, „Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanem ha az embernek szelleme, amely ô benne van? (2: 11) Vagyis, „a Szent Szellem nélkül, Isten léptei az életünkben, érthetetlenek.”

Képtelenek leszünk teljesen visszanyerni örömünket,
békénket, és nyugalmunkat, míg tisztán meg nem értjük,
miért engedte meg Isten a Jóbéhoz hasonló megpróbáltatásunkat.
Hogyan kerülünk ki az ilyen rémes depresszióból és elkeseredésbôl?

Egyszerûen nem nyerjük vissza Isten békéjét szenvedésünk idején, amíg célját fel nem fedezzük, és az lelkünkben megrögzött igazsággá nem válik. Meg kell értenünk, hogy sötét óránkat és fájdalmas próbánkat, az Ô dicsôséges céljából engedte meg az Úr. Mi ez a cél? Egyszerűen, hogy a Szentlélek hihetetlen békéjének tanúi lehessünk.

Megtisztítva és erôsebben fogunk kiemelkedni a tüzes próbából, és olyan szolgálatot fogunk kapni, amely nagyobb még a világ leghíresebb igehirdetôjénél is. Mi lesz ez a szolgálat? Egy bizonyságtétel a Szentlélek által kapott nyugalomról és gyôzelemrôl, hogy a szenvedők merítsenek belőle. Dániel írja le, hogy mi lesz a végeredménye az ilyen szolgálatnak, „Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekszenek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik.” (Dániel 12: 10)

Milyen hihetetlen hivatásunk van! Megpróbáltatásokon megyünk át, hogy Isten nyugalmat adó keze lehessünk mások szolgálatában.

Két évvel ezelôtt lányom Debbie és férje Roger eltemették 12 éves leányukat, Tiffanyt, ki agy-rákban halt meg. Tudom a szenvedést, amin átmentek; éjszakákon keresztül azt kérdezve, „Mi lehet Isten célja ezzel?”

Nemrég, Debbie vásárlás közben észrevett egy asszonyt akinek szemébôl hullottak a könnyek, miközben egyedül ült egy padon. Debbi megkérdezte, „Tudnék segíteni valamiben?” A nô így válaszolt, „Soha nem fogja megérteni, amin most keresztül megyek.” Debbie addig beszélt vele, míg végül a nô megosztotta fájdalmát és azt mondta, „Gyermekem meghalt rákban.”

Ekkor a mennyek nyugalma szált le rájuk. Debbie átkarolta az asszonyt, és elmondta neki a saját történetét. Mindketten megnyugodtak Isten gyógyító szeretetében.

Kedves szentjeim, Isten nem felejtett el titeket mély és sötét megpróbáltatásotokban. A zsoltár-író buzdító szavaival hagylak, „Mert megpróbáltál minket, oh Isten, megtisztítottál, amint tisztítják az ezüstöt. Hálóba vittél be minket, megszorítottad derekainkat. Embert ültettél fejünkre, tűzbe-vízbe jutottunk: de kihoztál bennünket bőségre,…ámde meghallgatott Isten, figyelmezett könyörgésem szavára. Áldott az Isten, aki nem vetette meg könyörgésemet, és kegyelmét nem vonta meg tôlem.” (Zsolt. 66: 10-12, 19-20)

Dicsőség az Ő Szent Nevének!

Közzétéve a World Challenge engedélyével. P. O. Box 260, Lindale, Texas 75771, USA.

2017. október 8., vasárnap

Zsoltárok könyve 91. rész


1. Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az.
2. Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!
3. Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.
4. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és pánczél az ő hűsége.
5. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal;
6. A dögvésztől, a mely a homályban jár; a döghaláltól, a mely délben pusztít.
7. Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít.
8. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!
9. Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá:
10. Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz;
11. Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban.
12. Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.
13. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.
14. Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!
15. Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt.
16. Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.

Kenneth E. Hagin: A név!

,,És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért…,, — MÁTÉ 28,18–19.

,,Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben…,, — MÁRK 16,17.

Milyen hatással lenne az életedre, ha egy dúsgazdag ember felhatalmazna, hogy a saját vagyonát használd minden szükségleted kielégítésére? 
És mi még ennél is többet kaptunk! Isten képessé tett minket, és felhatalmazást adott nekünk, hogy használjuk Jézus nevét! Ennek a névnek pedig hatalma van itt a földön. E név használata igazában nem hit kérdése, hanem arról van szó, hogy élsz-e a törvényes jogaiddal Krisztusban? 
Elfoglalod-e Isten fiaként a helyedet, és élsz-e mindazzal, ami megillet. Az Ő neve megillet téged! Jogunk van használni ezt a nevet az ellenségünkkel szemben. 
Jogunk van használni a nevet imakéréseinkben. Dicsőség Istennek, ez a név megillet minket! Ez a név adatott nekünk, hogy véghezvigyük az Atya Isten akaratát ebben az időkorszakban, amelyben élünk. 
A korai egyház élt ezzel a hatalommal. Jézus képviseletében cselekedtek, az Ő helyére állva. Ma pedig nekünk kell használnunk az Ő nevét, és cselekednünk Őhelyette!

Megvallás: Minden hatalom mennyen és földön Jézus nevében van. Nekem megadatott ennek a névnek a használata és a benne lévő hatalom. Nekem jogom van használni Jézus nevét!

E.W. Kenyon: Jézus csodálatos neve 2.rész

Hogyan kapta Jézus a nevét


Mielőtt folytatnánk Jézus nevének tanulmányozását, jó lenne, ha megtudnánk valamit az Emberfiáról, megértenénk a mennyben elfoglalt helyét, hogy mit vitt véghez a megváltás terve során, és milyen dicsőség 
és méltóság illeti meg Őt ma, amint ott ül a Felséges jobbján a magasságban. 

Menjünk a Zsidó levél 1:1–4-hez:
„Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az Atyáknak a próféták által [itt-ott egy-egy üzenet], ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot
is teremtette, aki az Ő dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinkből megtisztítván üle a Felségesnek jobbjára a magasságban, annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál.” 

Isten hajdan embereken keresztül szólt értelmük megvilágosítása által, míg ezekben az utolsó
napokban az Ő Fia személyében szól hozzánk.
Ez több, mint hogy őrajta keresztül, ez több, mint hogy őáltala; ez azt jelenti, Isten megjelenik testben, hogy véghezvigye az akaratát, hogy kimondja saját rejtett gondolatait a Fiú életén és cselekedetein keresztül.
Nemcsak szólt Jézuson keresztül, hanem ami sokkal több, Isten kinyilatkoztatta magát a Fiúban —
Isten volt jelen Krisztusban, és erről az új trónról, ami az Ő Fiának a teste, szól az emberhez — önmaga egy új kinyilatkoztatásában.
Ez a Fiú pedig, akit Ő tett mindennek örökösévé, és aki az Ő dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának a képmása, és aki hatalma szavával tartja fenn a mindenséget, miután Ő lett a helyettesítő áldozat a bűnökért, miután az igazságosság minden követelményének eleget tett és betöltötte az ember minden szükségletét, leült a Felségesnek jobbjára a magasságban, az univerzum legmagasabb hatalmi helyére.
Amikor Isten az emberen keresztül szól, teljesen birtokába kell vennie az embert, hogy az ember ne a saját értelmi képességeit használja.
Jézus esetében azonban nem volt szó birtokbavételről — mert Ő maga volt az örök Fiú.
Ő mondhatta: „Te dicsőíts meg engem Atyám, temagadnál azzal a dicsőséggel, mellyel bírtam tenálad a világ létele előtt.” 

Emlékezett a helyére az Atya kebelében.
Ő mondhatta: „Kijöttem az Atyától, és jöttem e világra.”
Majd: „Ismét elhagyom a világot, és elmegyek az Atyához.”
„Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem? Aki engem látott, látta az Atyát.” Ő volt az Atya kinyilatkoztatása. 

Neki nem kellett utánoznia Istent — Ő Isten volt!
Az Ő háromszoros nagysága
Vannak, akik beleszületnek egy nagy névbe, mint például egy cár vagy egy király; mások a nagy nevet elért eredményeikkel szerzik maguknak, vagy adományozzák nekik.
Jézus hatalmas, mert egy hatalmas nevet örökölt; az Ő neve hatalmas elért eredményei miatt; Ő hatalmas, mert egy hatalmas nevet adományoztak neki.
Ő nagyobb nevet örökölt bármely angyali lénynél, és mint Fiú, Ő az örököse mindennek, és Őáltala jöttek létre a világkorszakok.
Ő a ragyogás — az Atya dicsőségének kisugárzása.
Neve örökségként jár neki; és mi hatalmasabbat örökölhetett volna az Ő fennséges Atya Istenétől, mint ezt a nevet! 

A Filippi 2:9–10-ben azt találjuk: „Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való; hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” 

A Zsidókhoz írt levél elmondja nekünk, hogy Ő nagyobb nevet örökölt az angyaloknál, itt pedig
kijelenti, hogy Isten olyan nevet adott neki, amely minden név fölött való.
Ebből arra következtethetünk, hogy volt egy név a mennyben, amit ott ismertek, de mindenütt máshol ismeretlen volt. Ezt a nevet annak tartották fenn, aki kiérdemli: és Jézus, ahogy mi ismerjük Őt; és az Örök Fiú, ahogy Őt az Atya kebelében ismerték, megkapta ezt a nevet. 
Erre a névre minden térdnek meg kell hajolnia a három világban — a mennyben, a földön és a pokolban —, és minden nyelvnek meg kell vallania, hogy Ő az ura ennek a három világnak, az Atya Isten dicsőségére. 

Ímé, az Ember! 

Ő az, aki megadta nekünk a jogot, hogy használjuk az Ő nevét.

Az Efézus 1:17-ben találjuk Pál egyik imáját — egy igen különleges imát.
Imádkozik, hogy az Atya nyissa meg értelmünk szemeit, hogy megismerhessünk valamit az Atya
bennünk levő örökségének a gazdagságából, hogy nyíljanak meg szemeink és lássuk meg, hogy mi az Őerejének felséges nagysága irántunk, akik hiszünk. 

Kijelenti, hogy ez az Ő hatalma erejének ama munkája szerint való, amit Isten megmutatott Jézus
halott testében, mikor feltámasztotta Őt a halálból és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben, magasan felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világkorszakban, hanem a következőkben is; és tette Őt mindennek felette az
Anyaszentegyháznak a fejévé, mely az Ő teste, teljessége Őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel.
Nemcsak hogy kiválóbb nevet örökölt, mint bármely más lény az univerzumban — Isten nem csak egy olyan nevet adott neki, ami előtt minden lénynek a három világban meg kell hajolnia és meg kell vallania, hogy Ő az Úr — hanem Isten egy olyan nevet adott neki, ami minden név felett áll, és az univerzum legmagasabb helyére ültette Jézust, és tette Őt mindennek a fejévé. 

Miért tette Isten? 

Isten ezt a befektetést az egyház javára tette; Isten ezt a betétet az egyház számára helyezte el,
amiből az egyháznak joga van meríteni minden szüksége betöltésére. 

Isten adta Jézusnak ezt a nevet, ami magában foglalja az Istenség teljességét, az örökkévalóság gazdagságát, és az Atya Isten szívének szeretetét, és ez a név nekünk adatott.
Jogunk van használni ezt a nevet ellenségeinkkel szemben.
Jogunk van használni ezt a nevet kéréseinkben.
Jogunk van használni ezt a nevet dicséreteinkben és imádásunkban.
Ez a név nekünk adatott. 

De ez csak a kezdete a csodáknak és e név nagyságában rejlő valódi értékeknek.
A Kolosse 2:15-ben mélyebb betekintést kaphatunk arról a győzelemről, amit Ő a sátáni erők felett
aratott közvetlenül a halálból való feltámadása előtt: „Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a
hatalmasságokat, őket bátran mutogatta [nevetségessé tette őket — ang. ford.], diadalt vévén rajtuk abban.” 
Itt Krisztusról az elkárhozottak sötét birodalmában ad képet az Ige, amint szörnyű harcot vív a sötétség erőivel. Bepillantást enged abba a félelmetes csatába és a győzelembe, amit Jézus aratott, mielőtt feltámadt a halálból.
A lábjegyzet szerint „lerázta” magáról a fejedelemségeket és a hatalmasságokat. 

Nyilvánvaló, hogy a pokol démoni seregei, amikor látták, hogy Jézus a hatalmukba került, egyszerűen be akarták kebelezni, le akarták igázni Őt; félelmetes kötelékben tartották, míg a kiáltás ki nem jött Isten trónjától, miszerint Jézus már betöltötte az igazságosság követelményeit, a bűnprobléma orvoslást nyert, és így az ember megváltása befejezett ténnyé lett. 
ELVÉGEZTETETT!

A hatalmas győztes 

Amikor ez a kiáltás elért a sötétség birodalmába, Jézus feltámadt, lerázta magáról a sötétség
seregeit, miután szörnyűséges csatában megmérkőzött a sátánnal, ahogy azt a Zsidó 2:14-ben olvashatjuk:
„Hogy a halál által megbénítsa őt, akinek hatalma volt a halálon, vagyis, az ördögöt.” (Rotherham-féle fordítás)
Más szavakkal, miután Jézus lerázta magáról a démoni erőket és megszabadult a bűntudat, a bűn és a betegség szörnyű terhétől, amiket Ő vitt le oda magával; megküzdött a sátánnal, győzelmet aratott felette, és otthagyta megbénítva, megverve és legyőzve. 

Beteljesedtek azok a szavak, amiket Jézus a Lukács 11:21–22-ben mondott:
„Mikor az erős fegyveres őrzi a palotáját, amije van, békességben van; de amikor a nálánál erősebb reá jövén legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyben bízott, és amit tőle zsákmányol, elosztja.”
Amikor tehát Krisztus feltámadt a halálból, nemcsak a halál és a pokol kulcsai voltak nála, hanem az a fegyverzet is, amiben a sátán bízott.
Legyőzte az ördögöt, legyőzte az egész poklot, és úgy áll most a három világ — a menny, a föld és a pokol — előtt, mint a minden kétséget kizáró győztes az ember ősi pusztítója felett.
Legyőzte a sátánt a saját seregei előtt — saját szolgái előtt — az elkárhozottak sötét birodalmában, és ott állt győztesen azon a szörnyűséges helyen, mint abszolút győztes és Mester. 

Nem csoda, hogy egy ilyen óriási győzelem után még frissiben azt mondja a tanítványoknak: „minden hatalom nékem adatott mennyen és földön.”
Ő áll az univerzum élén, Ő a világmindenség Ura és kormányzója.
Az Ő neve most minden név felett való, és megérthetjük, hogy az Ő nevére miként kell minden
térdnek meghajolnia; hogy mindaz a hatalom és erő, amit Jézus hatalmas győzelmével szerzett, benne van a névben — és Ő nekünk adta ezt a nevet.
Jézus ránk ruházta — nevének használata által — azt a hatalmat, amit megszerzett.
Mindaz ami Ő volt, benne van ebben a névben.
Mindaz ami Ő ma, benne van ebben a névben — és ez a név a miénk.

Jézus azért kapta ezt a nevet, hogy nekünk adhassa.
Odaadta nekünk a nevét, hogy mi véghez tudjuk vinni az Atya akaratát ebben az időkorszakban, amiben élünk. 

Tudjuk, hogy a korai egyház használta is ezt a hatalmat. A korai egyház Jézusért cselekedett, Jézus
távollétében Jézus helyett cselekedett.
Csodákat tettek, a csodák pedig ajtót nyitottak a szolgálat és az istentisztelet számára. 

A hatalom 

Ez adott tekintélyt a küldetésüknek, és rangot a közösségekben, ahol prédikáltak.
Megvolt a belépőjük a láthatatlan királyságba.
Isten mindenhatósága volt befektetve abba a névbe a korai egyház számára, a tanítványok pedig
elképesztő bátorsággal, felszabadultan használták a nevet.
Ők hittek Istenben!
A természetfeletti birodalmában éltek és jártak.
Azokban a napokban amerre csak szolgáltak, Isten nyilvánult meg rajtuk keresztül az emberek felé. 

A név használata 

Hasznos lenne, ha most megvizsgálnánk azokat az ígéreteket, amelyeket Jézus a figyelmünkbe ajánl
nevének használatával kapcsolatban.
„És akármit kértek majd az én nevemben, én megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.” (Ján. 14:13) 

Döbbenetes ez az ígéret, tudva, hogy Jézus az Atya jobbján ül — hogy az egyház fejeként Jézusé a
legmagasabb rang az egész univerzumban.
Íme az ígéret, ami törvényes meghatalmazást ad nekünk: „Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.” (Ján. 16:24) 

Jézus azt mondja: Mostanáig — vagyis egészen idáig — ti még sohasem imádkoztatok az én
nevemben, mostantól fogva azonban amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, meg fogja adni nektek. 

Ez az ígéret a létező legdöbbenetesebb kijelentés, ami valaha is elhagyta a galileai Ember ajkát — mi használhatjuk az Ő nevét, ezt a mindenható nevet.
Nem azt mondja: „akkor, ha hisztek” , vagy „majd, ha lesz erre hitetek” .
Ezt a nevet már nekünk adta. Ez már a miénk!
Mivel az enyém, nincs szükségem hitre ahhoz, hogy használjam.
Amikor beleszületünk Isten családjába, a jog és kiváltság, hogy használhatjuk a nevet, együtt jár
újjászületésünkkel.
Mindaz a hatalom, ami be van fektetve a névbe, nekünk adatik, hogy dicsőséget szerezzünk az Atya nevének — hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban.
Ennek a Fiúnak — aki kivetett volt a földön és megfeszíttetett, meztelenül függött a világ előtt — a
nevét visszhangozzák majd az időkorszakok örökkön örökké.
Ahova csak eljutott a keresztre feszítés szégyene, oda e név méltósága, ereje, hatalma és dicsősége is eljutott.
Ahol az emberek kigúnyolták Jézust, ez a név oda is eljutott.
Ahol az emberek átkozták az Embert, ez a név eljut oda is mindenhatóságával, hatalmával és erejével, kiáradó áldásaival, gyógyulást és vigaszt nyújt az emberi fajnak, és tisztességet és dicsőséget ad Istennek, az Atyának. 

Ő most is velünk van e névnek az erejében — ez a név vette át az Ő helyét.
Mindazt, amit Ő akkor ott meg tudott tenni, ma is megteheti minden hívő.
Más szavakkal, éppolyan gyorsan, ahogy megsokasítja az egyházat, megsokasítja önmagát is, mert a leggyengébb fiúnak is megvan már a törvényes joga mindarra a kegyelemre, hatalomra, erőre, áldásra, egészségre, gyógyulásra és életre, amit birtokol az a személy, aki ezt a nevet viselte.
Mindaz, ami Jézus volt, benne van az Ő nevében.
Mindaz, ami Jézus volt, benne lesz ebben a névben ezen időkorszak alatt.
Ez a név semmit sem veszített annak az embernek az erejéből, aki viselte e nevet.
Láttuk ezekben az igeversekben, hogy az Atya az univerzum legmagasabb helyére emelte Őt.
Ő adományozta neki a világegyetem legmagasságosabb nevét.
Tisztességet, dicsőséget és erőt adományozott neki, és saját jobbjára ültette Őt a mennyekben,
magasan minden létező hatalmasság fölé; és most mindez a tisztesség, mindez a dicsőség, mindez a hatalom, mindez az erő benne foglaltatik Jézus nevében — ez a név pedig nekünk adatott. 

Új föld előttünk 

Bárcsak megnyílnának a szemeink; bárcsak fel merne szállni a lelkünk a Mindenható birodalmába,
bárcsak ez a név mindazt jelentené nekünk, amit az Atya belefektetett; bárcsak elkezdenénk cselekedni is a Krisztus Jézusban levő magas kiváltságaink alapján.
Ez a terület gyakorlatilag még felfedezetlen a keresztény megtapasztalás számára. 

Itt és ott néhányunk már megtapasztalta azt a hatalmat, ami Jézus nevében megadatott.
Láttuk már, hogy a bénák járnak, a süketek hallanak, a vakok szemei megnyílnak, hogy a halálos
betegek azonnal meggyógyulnak és erőre kapnak, de ezideig még egyikünknek sem sikerült tartósan
elfoglalnia a helyét kiváltságainkban és megmaradni azokban, hogy élvezni tudnánk ennek a hatalmas erőnek a teljességét.
Meg vagyunk azonban győződve arról, hogy mielőtt az Úr Jézus visszatér, a hívőknek lesz egy
hatalmas serege, akik megtanulják a névben való élet titkát, az uralkodást az életben, és Isten Fiának győzedelmes, természetfeletti, feltámadott életét fogják élni az emberek között.
Ha elménk fel tudná fogni azt a tényt, hogy a sátán meg van bénítva, hogy teljes fegyverzetétől
megfosztotta őt az Úr Jézus, hogy a betegség és a gyengeség az Ember szolgái; hogy az Ő szavára ezeknek távozniuk kell, akkor könnyű lenne a feltámadás birodalmában élni.
Emlékszünk, hogy a Máté 8-ban, amikor a százados Jézussal beszélt azt mondta:
 „...hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám. Mert én is hatalmasság alá vetett ember vagyok, és vannak alattam vitézek; és mondom egyiknek: Eredj el, és elmegy; és a másiknak: Jöszte, és eljő; ...” 

A százados más szavakkal ezt mondta: Neked hatalmad van a betegségek felett, ahogy nekem
hatalmam van száz ember felett, engem századosnak hívnak, Te viszont Úr vagy a betegségek, a démonok és a természet törvényei felett.
Neked csak szólnod kell, és a Te szolgáid engedelmeskednek Neked, miként amikor én szólok, az én szolgáim is engedelmeskednek nekem.
Láthatjuk ebből a csodálatos példából, hogy az a százados a Jézusban való szellemi gyönyörűségnek magasabb síkjára jutott, mint amit ma a legtöbb hívő élvez.

Heti imagondolatok: JELT KÉRNI

"Jézus ezt mondta neki. Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél; boldogok, akik nem látnak, és hisznek."- (János evangéliuma 20. fejezetének 29. verse)


BIZTONSÁGOS DOLOG-E JELEKÉRT IMÁDKOZNI?


Kerüld a bizonytalan jeleket! "Isten nem munkálkodik ötletszerűen. Keresd Őt komoly imában. Befolyásolja az értelmedet, és kifejezi a jóváhagyását. Isten népét meg kell tanítani arra, hogy ne bízzon az emberi sejtésben és bizonytalan jelekben, mint olyan eszközökben, amelyeken keresztül Isten kinyilatkoztatja az övéire vonatkozó akaratát."

Meg van írva: "Jézus az Írás szavaival válaszolt Sátánnak. 'Meg van írva!' (Máté evangéliuma 4. fejezetének 4. verse) Ezt mondta. A küzdelemben Isten szava volt a fegyvere. Sátán csodát követelt Krisztustól az istenségének jeleként. Ám a csodánál nagyobb szilárd bizalom, az 'így szól az Úr' volt az a jel, amelyet nem lehetett vitatni. Amíg Krisztus ezt az álláspontot fenntartotta, a kísértő nem győzhette le."

Isten szava a vezetőnk. "Az örökkévaló Isten szava a mi vezetőnk. E szó által leszünk bölcsek az üdvösségre, ezért e szó legyen szüntelenül a szívünkön és az ajkunkon. A 'Meg van írva' legyen a horgonyunk. Azok, akik Isten szavát teszik a vezetőjükké, megismerhetik az emberi szív gyengeségét. Mivel a szívük szüntelenül imádkozó szív, rendelkeznek a szent angyalok vezetésével."

Bizonytalan vezetők. "Az érzés és a benyomás nem biztos jele annak, hogy valakit az Úr vezet. Sátán is adhat a gyanútlan embernek érzést és benyomást. Ez nem biztos vezető. Mindenkinek alaposan meg kell ismernie a hitünk bizonyságát, és komolyan kell tanulmányozni azt, hogyan ékesítheti fel a hitvallását, és hogyan teremhet gyümölcsöt Isten dicsőségére.

Ne kövessünk emberi tervet!
"Nem hagyatkozhatunk a véletlenre Isten művében és az Ő népének vezetésében. Ne feledjük, hogy a gondviselése az élet minden helyzetét irányítja, és az Ő művének és népének fontos és sorsdöntő kérdésében nincs helye bizonytalanságnak. A Krisztusba vetett hitünket nem cserélhetjük fel emberi tervvel és elgondolással. Akik hisznek benne, nem bízzák a véletlenre a kötelességük megértésének ügyét. Istennek nem válik dicsőségére az ilyen kísérlet."

Krisztust Isten akarata vezette. "Mielőtt a Földre jött, a tervet és minden részletét tökéletesen elrendezte. Mégis, az emberek között jártában lépésről lépésre az Atyja akarata igazgatta. Nem habozott, hogy cselekedjen-e a megjelölt időben. Ugyanilyen engedelmesen várt, amíg az idő eljött."

Figyelmeztetés. "Egyesek által, a gonosz emberek alkotta jelek által nyilatkoztatta ki magát, hogy bizonytalanná tegye Isten akaratának felismerését. Megmutatták nekem, hogy ez olyan káprázat, amely ellentétben van az Úr akaratával."


ÖSSZEFOGLALÁS ÉS IMAGONDOLAT


Ha Isten akaratára hagyatkozunk, ahogy azt az Ő szavában kinyilatkoztatta, soha nem ingunk meg. A bennünk lakozó Szentlélek erőt, vezetést és bizonyságot ad, s így meggyőződünk Isten akaratáról az életünkben. Isten kedvét leli abban, ha bízunk a vezetésében. Ő sokkal készségesebb erre, mint ahogy mi adunk jó ajándékot a gyermekeinknek. Nem az a kérdés, hogy Ő vezet-e, hanem az, hogy mi figyelünk-e rá.

Atyánk! Segíts, hogy hinni tudjunk abban, te meghallgatod a szívből jövő és hitből fakadó imánkat.

A forráskönyv: "Közösség Istennel"

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Miért nyomorítod meg a te szolgádat?” -(4 Mózes 11,11)

Mennyei Atyánk gyakran küld ránk nyomorúságot, hogy hitünket megpróbálja. Ha valamire való hitünk van, akkor kiállja a próbát. 
A salak fél a tűztől, az arany nem. A hamis drágakő akármilyen szépen van csiszolva, iszonyodik a próbát megejtő gyémánt érintésétől, de a nemes rubin nem.

Szegényes hit az, mely csak akkor bízik Istenben, mikor a barátok hűek, ha a test majd kicsattan az egészségtől, az üzlet virágzik és gazdag nyereséget hoz.
Az a valódi hit, mely az Úr iránt való hűségben akkor is kitart, ha barátai elhagyják, ha a test gyenge és sorvad, ha a kedély nyomott, és ha Atyánk arcának világossága elrejtőzik előle.

Az a hit, mely a legnagyobb veszélyből is azt kiálthatja: „Íme, meg fog engem ölni, azt én nem várhatom meg. Mégis megvallom Előtte az én útjaimat; Ő lesz az én üdvöm”.
Ez egy mennyben született hit. Az Úr megnyomorítja az Ő szolgáit, az Ő megdicsőítése végett, mert az övéinek erényei által igen meg fog dicsőülni, mert azok az Ő kezének munkái. Mivelhogy a háborúság békességes tűrést nemz, a békességes tűrés pedig megkísértést, a megkísértés pedig reménységet, így az Úr tiszteltetik a felvirágzó erények által. Soha sem hallanánk a hárfa fenséges hangját, ha húrjai érintetlen maradnának.
Soha sem kóstolnánk meg a szőlőfürt szívet vidámító nedvét, ha nem lenne kinyomkodva a présben. Sohasem éreznénk a fahéj pompás zamatát, ha nem lenne összezúzva és porrá törve. A tűz melegét sem éreznénk, ha nem égne hamuvá a fa.

A nagy Művezető bölcsessége és hatalma meg fog nyilvánulni azokban a háborúságokban, amelyeken engedi átmenni kegyelmének edényeit. A jelenlegi szomorúságnak is megvan az a célja, hogy a jövendő örömöt emelje. Tudnánk-e a mennyben oly rendkívül boldogok lenni, ha nem tapasztalnánk magunkon a bűn átkát és e föld szenvedéseit? Nem kedvesebb-e a harc után a béke? Nem édesebb-e a nyugalom a nehéz és fáradtságos munka után? Nem emeli-e a dicsőültek boldogságát a lefolyt nyomorúságra való emlékezet?
 Még nagyon sok értékes felelet van e mai kérdésre. Forgassuk azt szívünkben.

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.” - (Lukács 5,4)


Ez az elbeszélés az ember részéről való közreműködés szükségességét tanítja. 

A halfogás csodálatos volt. De sem a halász, sem annak hajója és hálója nem maradt amellett tétlen, hanem mindannak közre kellett működni, hogy halhoz jussanak. Így van ez a lelkek megmentésénél is. 
Isten sokféle eszköz által működik, s míg a kegyelem újszövetsége érvényben marad, Istennek tetszeni fog, hogy az evangélium bolond prédikálása (1 Korintus 1, 21) által tartsa meg a hívőket. 
Ha Isten a teremtmény közreműködéséről korlátlanul és függetlenül végzi csodáit, kétségtelen, hogy megdicsőültek azok által, de Ő maga bevette az üdvintézkedés tervébe az emberi együttműködést, mint azon eszközt, mely által a legtöbbször megdicsőíttetik ezen a földön. Az eszközöknek magukban véve nincs semmi érdemük és jelentőségük. „Mester, ez egész éjjel fárasztottuk magunkat és semmit sem fogtunk.” 
Mi okozta a fáradozás sikertelenségét? Talán olyan halászok voltak, kik nem teljesítették hűen hivatásukat? De igen, gyakorlott kezeik voltak. Értették foglalkozásukat. A szorgalom hiányzott belőlük? Nem, dolgoztak. Nem voltak elég kitartóak? De igen, hisz egész éjjel dolgoztak. Vagy nem volt hal a tengerben? Dehogy nem, mert mihelyt ott volt a Mester, seregenként tódultak a hálóba. Mi volt hát a baj? Az, hogy az eszközökben magukban véve nincs erő, ha Jézus nincs jelen. „Nélküle semmit sem cselekedhetünk.” De Krisztussal mindent tehetünk. Krisztus jelenléte biztosítja az eredményt. 
Jézus Péter hajóján volt és akarata csodálatos befolyása folytán a hálóba vonta a halakat. 

Ha az Úr Jézus az Ő gyülekezetében felmagasztaltatik, akkor annak ereje és hatalma az Ő jelenlétében van. Királyi dicsének hangzik körükből és mindenfelé jelt adnak magukról.
  „Ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok.” 
Ha napi munkánkra megyünk, halásszon mindegyikünk emberi lelkeket a maga helyén. Nézzünk felfelé hitben és tekintsünk magunk köré komoly kívánsággal. Dolgozzunk, míg eljön az éj. 
Az, ki a háló kivetését parancsolja, Ő meg is tölti azt halakkal.

Zsoltárok könyve 106. rész 1.vers


1. Dicsérjétek az Urat. Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme.
2. Ki beszélhetné el az Úr nagy tetteit? és jelenthetné ki minden dicsőségét?
3. Boldog, a ki megtartja a törvényt, és igazán cselekszik minden időben.
4. Emlékezzél reám, Uram, népedhez való jóságodért; jőjj el hozzám szabadításoddal,
5. Hogy láthassam választottaidhoz való jóvoltodat, és örvendezhessek néped örömében; hogy dicsekedjem a te örökségeddel!
6. Vétkeztünk atyáinkkal együtt; bűnösök, gonoszok valánk.
7. Atyáink nem értették meg Égyiptomban csodáidat, nem emlegették meg kegyelmed nagyságát, hanem daczoskodtak a tengernél, a veres tengernél.
8. De ő megsegíté őket az ő nevéért, hogy megismertesse a maga erejét.
9. Rákiálta a veres tengerre és kiszáradt, s úgy vivé őket a mélységeken, mint egy síkon.
10. És kisegíté őket a gyűlölő kezéből; kimentette őket ellenség kezéből.
11. Szorongatóikat víz borította el, egy sem maradt meg belőlük.
12. És hittek az ő beszédeinek, és énekelték az ő dicséretét.
13. Hirtelen elfeledék cselekedeteit; nem várák az ő tanácsát!
14. Epekedés epeszté őket a pusztában, és próbára tevék Istent a sivatagon.
15. És megadá nékik, a mit kivántak; és ösztövérséget bocsáta lelkökbe.
16. És irigységre indulának Mózes ellen a táborban, az Úr szentje, Áron ellen.
17. Megnyilt a föld és elnyelé Dátánt, és beborítá Abirám seregét.
18. És tűz gyulladt fel azok seregében, láng égeté el a gonoszokat.
19. Borjút csináltak a Hóreb alatt, és hajlongtak az öntött bálvány előtt.
20. Felcserélték az ő dicsőségöket: ökörnek képével, a mely füvet eszik.
21. Elfeledkezének Istenről, szabadítójokról, a ki nagy dolgokat művelt Égyiptomban,
22. Csodákat a Khám országában, félelmetes dolgokat a veres tenger mellett.
23. Gondolta, hogy kipusztítja őket; de Mózes, az ő választottja, elébe állott a résre, hogy elfordítsa haragját, hogy el ne veszítse őket.
24. És becsmérelték a kivánatos földet, nem hittek az ő igéretének.
25. És morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára.
26. De ő felemelé kezét reájok, hogy lesújtsa őket a pusztában;
27. S hogy a pogányok közé dobja magvaikat, és szétszórja őket a tartományokban.
28. Majd hozzácsapódtak a Baál-Peorhoz, és ették a holtak áldozatait.
29. És felingerelték cselekedeteikkel, és zúdult reájok a csapás.
30. Ekkor felállott Fineás és ítélt; és a csapásnak vége lőn.
31. És igazságul tulajdoníttaték néki firól-fira mindörökké.
32. Megharagíták a Meribáh vizeinél is, és baja támadt Mózesnek miattok,
33. Mert megkeseríték az ő szívét, és gondatlanul szólt ajkaival.
34. Nem irtották ki a népeket sem, a mint utasította őket az Úr.
35. Sőt összeelegyedtek a pogányokkal, és eltanulták cselekedeteiket.
36. És tisztelték azoknak bálványait, és tőrré levének azok reájok.
37. És feláldozák fiaikat és leányaikat az ördögöknek,
38. És ártatlan vért ontának: fiaik és leányaik vérét, a kiket Kanaán bálványainak áldoztak, és megfertőzteték a föld öldökléssel.
39. És tisztátalanokká lőnek cselekedeteikben, és paráznákká tetteikben.
40. De felgyúlt az Úr haragja népe ellen, és megútálta az ő örökségét.
41. És odaadá őket pogányok kezébe, és gyűlölőik uralkodtak rajtok.
42. És sanyargatták őket ellenségeik, és görnyedtek azoknak hatalma alatt!
43. Számtalanszor megmentette őket, de ők felháboríták szándékaikkal, és mélyebben merültek bűneikbe.
44. De reájok tekintett a nyomorúság napján, mikor meghallgatá rimánkodásukat;
45. És megemlékezett velök kötött szövetségéről, és nagy kegyelmessége szerint megengesztelődék.
46. És könyörületességre indítá irántok mindazokat, a kik őket fogva elvivék.
47. Segíts meg minket, Urunk Istenünk, és gyűjts össze minket a pogányok közül, hogy dicsőítsük a te szent nevedet, és dicsekedjünk a te dicséreteddel.
48. Áldott legyen az Úr, Izráel Istene örökkön örökké, és minden nép mondja: Ámen. Dicsérjétek az Urat.

Napi áhítat: Jézus és az egek

Heti téma:

Olvasmány: Mt 24,29–31

Isten monumentális drámájának színpadtechnikája az égbolt, és még nem gördült le a függöny.
29„Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek. 30És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. 31És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig.”
Magyarázat:

„A csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.” (29. v.)
Hogyan fog ez végbemenni? Azt csak maga Isten tudja. Az összes ószövetségi próféta, aki az Úr nagy napjáról jövendölt, mind hasonlóan írják le ezt az eseményt. Mindegyik azt jelzi, hogy a föld sötétségbe borul majd.
Egy ősi adventi imádság így szól: „Add kegyelmedet, hogy levetkőzhessük a sötétség cselekedeteit, és felvehessük a világosság fegyvereit!” Most is lelki sötétségben él a világ, még ha ezt tagadja is. Azon a napon nyilvánvaló lesz ez mindenki számára, aki Isten nélkül élte az életét. El fog jönni, közel van, jelek lesznek, ha olyan komolyan vesszük Jézus szavait, mint amilyen komolyan ő szánta őket, akkor a leghitelesebb, legvalóságosabb, legigazibb dolog, amit keresztényként tehetünk, hogy hittel várjuk ezeknek a titokzatos szavaknak a beteljesedését. Ha azt hisszük, hogy amit Istenből ma megtapasztaltunk, annál nincs is jobb, akkor elvesztettük a kapcsolatot saját élő hitünkkel. Isten több annál, mint amit fel tudunk fogni belőle itt a földön. Jön az egek ura vissza.
Az övéinek ettől nem kell félniük. Mivel a világosság fiai, nem fogja megvakítani őket a sötétségbe betörő fényáradat.

(Sinka Csaba)

Isten csodálatos kegyelme: Jeruzsálem királya

„Szépen emelkedik az egész Föld öröme, a Sion hegye, a szélső észak felé, a nagy királynak városa” (Zsolt 48:2)

Jézus az Olajfák hegyének ormáról letekintett Jeruzsálemre. Csodaszép, békés kép tárult a szeme elé... A lenyugvó nap sugarai megvilágították a város hófehér márványfalait, és megcsillant a fény a kapu, a torony és az oromzat aranyán. Ott állta zsidó nemzet büszkesége, amelynek "szépsége tökéletes". Vajon Izráel melyik gyermeke tudott e képre az öröm és csodálat borzongása nélkül tekinteni?!
Jézust azonban egészen más gondolatok foglalkoztatták. „Amikor közeledett, látván a várost, sírt azon” (Lk 19:41). A diadalmas bevonulást kísérő határtalan ujjongás közepette, amikor lengtek a pálmaágak, amikor a boldog hozsánna felkeltette álmából a dombok visszhangját, és ezrek hangja kiáltotta ki Jézust királynak, a világ Megváltóját hirtelen elfogta valami titkos fájdalom. 
Ö, az Isten Fia, Izráel ígérete, akinek a hatalma legyőzte a halált, és előhívta a sír foglyait, könnyezett; nem közönséges fájdalomtól, hanem mardosó, elfojthatatlan lelki gyötrelemtől. 

Nem önmagát siratta... Jeruzsálem pusztulásra szánt ezreiért sírt, azokért, akik vakságuk és megátalkodottságuk miatt nem részesülhetnek áldásában és megmentő kegyelmében, amely jövetelének célja…

Bár jóért rosszal és szeretetéért gyűlölettel fizettek neki (Zsolt 109:5), rendületlenül végezte irgalmas munkáját. Soha nem küldte el azt, aki áldásért fordult hozzá... Izráel mégis elfordult legjobb barátjától és egyetlen segítőjétől. A Megváltó szeretetét és kérlelését semmibe vették, tanácsait elutasították, intéseit kinevették...

Amikor Krisztus a Golgota keresztjén függött, Izráel Napja, az Istentől megáldott, kedvelt nép Napja leáldozott... De amikor Krisztus letekintett Jeruzsálemre, az egész város, az egész nemzet pusztulását látta maga előtt... a városét, a nemzetét, amely egykor Isten választottja, féltve őrzött kincse volt.

Az a türelem, amelyet Isten Jeruzsálem iránt tanúsított, még konokabbá, még megátalkodottabbá tette a zsidókat... Fiaik eldobták maguktól Krisztus kegyelmét.