2017. november 4., szombat

KENNETH COPELAND: A helyes út!

,,Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod.,, – 5 Mózes 30: 19

„Isten el fog kapni azért a dologért!” Az emberek folyvást ilyesmivel viccelődnek. Valamiért azt hiszik, hogy Isten fájdalommal és büntetéssel sújt minket, valahányszor bűnt követünk el.

De ez egyszerűen nem igaz. A bűnnek van halálos zsoldja, de azt nem Isten osztja.

A Biblia azt mondja, hogy évezredek óta működésben van egy átok. És ennek az oka az ördög, nem pedig Isten. Isten figyelmeztetett az embert az 5 Mózes 30: 19-ben. Miután részletesen elmondta, milyen áldások szállnak azokra, akik követik Őt, és milyen szenvedés jut azoknak, akik elkülönülnek Tőle, azt mondta: „az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod.”

Valahogy úgy képzeld el, hogy létezik egy Átokfalva nevű hely, és Isten figyelmeztetett minket, hogy ne járjunk az odavezető úton. 
De szabadságot ígért nekünk, és megengedte, hogy eldöntsük, melyik úton akarunk járni
Ha Átokfalva felé megyünk, és nem térünk le arról az útról, akkor ott fogunk kilyukadni. Azért van ez, mert Isten odaküldött? Nem! Megmondta nekünk, hogy ne menjünk oda.

Amit fontos megértenünk: legyünk az út bármelyik pontján, vagy éppen Átokfalva közepén – Isten kiszabadít onnan. Kivisz onnan. Megszabadít a betegségekből, a szenvedélyekből, vagy bármiből, ami fogva tart minket.

Ha rájössz, hogy a rossz úton vagy, és pusztulást látsz magad előtt, csak térj meg, és lépj rá a jó útra. Csak kötelezd el magad Jézusnak, és Ő megszabadít téged, bármi is tartson fogva. Kezdheted ezzel az imával: „Úr Jézus, a rossz utat választottam, kérlek, bocsáss meg. Ma az életet választom azzal, hogy a Te utad mellett döntök. Kérlek, szabadíts meg ebből a kötelékből, és tölts be a Szent Szellemeddel. Köszönöm, Uram!”

Ne felejtsd el: nem számít, mit tettél, Isten nem megbüntetni akar érte, hanem meg akar bocsátani. Nem arcul csapni akar, hanem meg akar menteni és felemelni. 
Bízz meg Benne, és hagyd, hogy mától az élet útján vezessen!

Igei olvasmány: 5 Mózes 30.

A helyes irány megtalálása:


Az amire figyelsz és hallgatsz életedben, az fogja meghatározni, melyik irányba fogsz haladni! Lefelé vagy felfelé, győztes vagy a vesztes oldalon fogsz állni?
Tekints a helyes irányba és haladj arra! Jézussal a győztes oldalán állsz!
Nyissuk meg a szívünket engedjük be TELJESEN az Urat és a szellemi szemeinkkel tekintsünk Jézusra! Jézus a világ világossága. Hagyd hogy a világosság elárasszon teljesen. Figyelj rá és az Ő igéjére! Az Ő Igéje két élű kard! Hagyd, hogy a szíved teljességgel megteljen az Igével addig amíg a te egész tested, lelked, szellemed megtisztul általa! Eláraszt téged a mennyei áradat.Ő legyen az első az életedben! Mindent Ővele-Őérte-Ő általa tegyél!
,, Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.
A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz.,, (Maté 6;21-22)

Egyszer még friss keresztényként, megkérdeztem az Urat, hogy jó úton vagyok e? Erre vissza kérdezett az Úr:
Átadtad az életedet nekem? -Igen Uram, átadtam!
Átadtad a mai napodat, a döntéseidet is Nekem? -Igen Uram átadtam!
Akkor fogadd el, hogy ,,Én vagyok az Út, az Igazság és az élet! Ha más utat szánnék neked, akkor egy másik úton vezetnélek... és éreztem a szeretetteljes mosolyát..

Minden döntést vigyél az Úr elé, várakozz a válaszra, MINDIG megérkezik!
Mindig az Igével megegyező és erővel, békességgel tölt el! A békesség pedig mindig KIINDULÓ pont és NEM következmény!
Ámen!

Szeretettel: Mónika

Gyengeségünk

„Mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” -(2 Korintus 12,9)


Ahhoz, hogy Istennek szolgálhassunk és Előtte kedvesek legyünk - hogy Istennek munkáját jól végezhessük és diadalmasan vihessük véghez - az kívántatik meg elsősorban, hogy a magunk gyengeségét és tehetetlenségét érezzük
Ha az Isten harcosa önerejében bízva vonul ki a harcba - ha azzal dicsekszik: „Tudom, hogy győzni fogok; erős karom és jó fegyverem kivívják részemre a győzelmet” - akkor közel áll a csúfos vereséghez. Isten nem támogatja azt, aki a maga erejében bízik. 
Aki olyan biztosra veszi a diadalt, rosszul számít, mert: „nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkem által, azt mondja a Seregeknek Ura”. Aki kivonul a harcba és ügyességgel dicsekszik, annak vígan lobogó zászlója széttépve és porlepetten kerül vissza és címerét gyalázat fogja borítani. Aki Istennek akar szolgálni, az Ő szokása szerint és az Ő erejében tegye azt, mert máskülönben nem fogadja, és nem ismeri el a szolgálatot. Amit az ember az isteni kegyelem támogatása nélkül cselekszik, azt Isten sohase ismerheti el. A föld szülte gyümölcsöket elveti az Úr. 

Csak azokat a terményeket gyűjti össze, melyek a mennyekből vettettek idelenn, amelyeket a kegyelem harmata öntözött és az isteni szeretet napja érlelt meg. Isten először mindent kitakarít belőled, csak azután bízza rád tulajdonát. Előbb kisepri raktárad, csak azután tölti azt meg a legjobb búzával. Az Istennek folyóvize teljes vizekkel, de egy csepp sem fakad földi forrásból. 
Isten akarata, hogy a szent háborúban ne vívjon más erő, csak az, amelyet Ő maga ad. Szomorkodsz gyengeségeden? Bátorodj neki, mert előbb gyengeséged tudatában kell lenned, csak azután ad neked győzelmet az Úr. 
Belső ürességed csak előkészület ahhoz, hogy megtölthessen téged bőségével, s ha lever téged, csak azért teszi, hogy felemeljen.

„Én szegény és gyenge vagyok;
Istennél van az erő!
Csodatettei mily nagyok!
Kicsoda olyan, mint Ő?
Igen, az Úr meggyógyít
És gyengéket erősít.”

MAI IGE: Amíg"..tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig" (1Mózes 32:25)

A Biblia azt mondja: Jákób pedig ott maradt egyedül. 
Ekkor Valaki [az Úr angyala] tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig." 

Amikor Isten úgy határoz, hogy valamit kezelni fog az életedben, úgy intézi, hogy egyedül maradj. Figyeld meg, Jákób ott marad egyedül. Amikor műtétre van szükség, senki mást nem engednek be a mûtõbe. Ilyenkor kezelni kell valamit, különben nem maradsz életben. Figyeld meg ezt is: küzdött vele valaki, amíg..." (1Mózes 32:24 KJV). 
Lehet, hogy mások lemondanak rólad, de Isten nem. ,,...aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára" (Filippi 1:6). 
Amíg" Jákóbból Izráel nem lesz, amíg" a csalóból Isten harcosa nem lesz, amíg meg nem tanulsz úgy járni, úgy beszélni, úgy élni, hogy körülötted mindenki meglássa, hogy Isten megérintett. 

Isten nem fogja sokáig hagyni, hogy eléldegélj olyan dolgokkal, amiket korábban elnézett neked. Amikor kezdesz kifogyni az időből, meg fog küzdeni veled, és megmutatja, hogy így csak elpazarolod az életed. Küzdeni fog veled a meggondolatlan tetteid, szavaid, a könnyelmű viselkedésed miatt. Küzdeni fog veled hálátlanságod miatt, és segít, hogy meglásd, mennyi mindennel áldott meg. Küzdeni fog veled a kétségeid miatt, és azért, mert nem vagy hajlandó elkötelezni magad. 

Két amíg" van ebben a történetben:
Először: Isten küzdött Jákóbbal, amíg igent nem mondott. 
Másodszor: Jákób küzdött Istennel, amíg meg nem áldotta őt. Ekkor változott meg Jákób neve, ekkor ért véget múltja, és ekkor kezdődött el jövője, melyet Isten oly rég eltervezett számára.

Neked is küzdeni kell az áldásért, míg meg nem kapod! NE ADD FEL!!

Az áldozathozás



Az áldozat két lényege az ön-alárendelés és az önzés legyőzése.

Ézsaiás már azt mondja az Úr nevében:
„..a tulkoknak,bárányoknak és bakoknak vérében nem gyönyörködöm”...
” ne áldozzatok hiábavaló áldozattal; a jóillattétel utálatos Énelőttem”...
"Tanuljatok meg jót cselekedni, igyekezzetek az igazságra,
szabaditsátok meg a nyomorultat, oltalmazzátok az árvát és az özvegynek ügyét karoljátok fel!”
/ Èzsa 1, 11-17/

Azok a szellemi és lelki princípiumok, amelyek az áldozat igazi lényegét teszik, lassanként meghomályosodtak, és formasággá alacsonyultak; és amikor az áldozat fogalma már teljesen elhomályosult, akkor jött a mi Urunk, Jézus Krisztus, az ember fia, a hibátlan elsőszülött, a hibátlan tökéletes Bárány, aki az ő testét áldozta fel. Ô volt az utolsó véres áldozat. Vele a véres áldozatok kora lezárult.

Szellemi és lelki áldozatával rámutatott az egyetlen igazi áldozati oltárra, amelyen áldozni lehet az Istennek: az emberi szívre.
Az áldozati oltár a te szíved! Mindent, ami téged a földhöz köt, ami a te érzékeidnek kedves, ami a te külső emberedet elvonja Istentöl, tedd arra az áldozati oltárra és égesd el azt örökké
égö áldozattal és gerjessz azzal jó illatot a te Uradnak, Istenednek. Hogy pedig azon az áldozati oltáron, a te szívedben, a tűz soha ki ne aludjék, kapcsold azt össze az Atyával, hogy az
Ô örök tüzébôl állandóan sugározzon alá egyetlen sugár arra a te áldozati oltárodra, a szívedre.
Az egyetlen gondolat, amely a szellembôl ered,az az, aki oda vágyakozik , akihez tartozik: Istenhez! Ez a gondolat az a láthatatlan vezeték, amely a tüzet a mennybôl aláhozza a mi szivünk oltárára.
Mert amikor azokat a haszontalan dudvákat a lélekből kitépjük és arra az örökké égô áldozati oltárra dobjuk, hogy ott elégjenek, akkor mi a saját lelkünk kertjét tisztítjuk ki, és tesszük illatossá,
virágokkal teljessé, kívánatossá, kellemessé mások elött és boldogítóvá önmagunk elött.

Mióta az Úr Jézus Krisztus az áldozatnak ezt a szellemi és lelki formáját megismertette az emberekkel, azóta az áldozat a jóakaratú,jóratörekvô emberek lelkében napról napra folyik, lobognak az áldozati oltárok, pusztul a giz-gaz, amit az “ellenség” vetett.

Miután az áldozásnak az alapja a lemondás, az alázatosság, az önalárendelés és az önzés legyôzése szellemi principiumok, ennek következtében az áldozásnak eredményei is szellemiek.
Az áldozás erôk elvonása a sátántól!!! /Ha pl. böjtölünk, akkor is áldozunk, és a sátánikus erôk megtörnek./
Minden egyes ember, aki megtanul szívbôl áldozni, hatalmas ellenségévé válik a sátánnak és meggyengiti az ô munkáját a földön!! Ezt ne felejtsük soha!
Minden ember, aki igazán áldoz, egy-egy munkása Istennek.
Minden egyes ember — ha még olyan kicsiny is, és ha az ô tevékenységi köre még olyan szük is — óriási munkát végezhet szellemben az áldozás révén, amely munka itt ebben a világban, a szellemi világban viszont olyan boldogitó eredményeket tár eléje,hogy megnémul a gyönyörûségtôl, és az egész lényét átjáró üdvösség elôízétöl, amikor majd ott az áldozásainak következményeit szemléli.
Az áldozás a bûn oldószere.
Még valamit, kedves embertestvéreim. Áldozni meg kell tanulni, mert aki még csak ott tart, hogy a maga elônyeit igyekszik érvényesiteni, aki még csak ott tart, hogy lelki vágyainak kielégülését keresi /és legyenek azok emberileg talán egészen kifogástalanok / az még messze van attól, hogy áldozni tudjon. Pedig áldozni meg kell tanulni egészen addig a határig, hogy amit a földön áldoznia lehet egy jelentéktelen szellemnek, mint amilyenek mi vagyunk, azt úgyszólván fájdalom nélkül tudjuk áldozatul hozni.
Mert Isten céljainak áldozatokra van szüksége.
Akik nem tanulnak meg áldozni, vagyis önmagukat megtagadni a végsôkig, és a szeretetért, az Istenért, Krisztusért, másokért, akiket szeretnek, nem tudják magukat feláldozni, azok nem használhatók Isten kezében, mert azok még puhák, azok még lágyak a kemény munkára, ellenben nehézkesek és érdesek a finom munkára. Csak aki megtanult áldozni, azaz megtanulta önmagát legyôzni anélkül, hogy azt gyôzelemnek tekintené, aki megtanulta, hogy az áldozati oltárt folyton-folyvást táplálja.
Csak az ilyen az, aki ebben a mi világunkban egy magasabb életszintre, egy magasabb tisztább szellemi szférába emelkedhet.
Adja az Úr, hogy ezt szívünkbe fogadjuk és hogy erőnk, bátorságunk és alázatosságunk legyen az áldozás tökéletes megtanulására!

2017. november 3., péntek

Jelenések könyve: Napba öltözött asszony

Jelenések 12. fejezet
A fejezet azzal kezdődik, hogy egy csodálatos asszonyt láthatunk magunk előtt. Szép, ragyogó ruhába van öltözve. Lába alatt van a Hold és a fején 12 csillagból álló korona van. Ez az asszony kisbabát vár. Megszületik a kisbaba, és egy sárkány meg akarja enni.

Amit eddig hallottál, az jelképes nyelven van leírva. A 12. fejezet jelentése ez: Van egy egyház, ami minden időben Isten igazi gyermekeiből áll. Ennek az egyháznak a tagja Mária és József. A kisbaba Jézus. Tehát Isten egyházába születik Jézus, de Sátán ösztökélésére Heródes meg akarja őt ölni. Egyiptomba kell menekülniük. Végül – földi élete végén – felmegy a mennybe, ahol Sátán támadásaitól védve van. Már korábban, még a mennyben kezdődött a küzdelem Jézus (más néven Mihály) és Sátán (vagyis a sárkány) között. Sátán és az angyalok egyharmada, akiket elhitetett, kikerültek a mennyből.
Miután Sátán Jézust már nem üldözhette, népét, gyermekeit igyekezett bántani. Már az apostolokat börtönbe zárták, majd kivégezték őket. Az őszinte keresztények a középkor sötét évei alatt a hegyekbe, elhagyatott helyekre menekültek. Ez volt a puszta, ahova az asszony menekült. Itt is felkeresték a keresztényeket, akik tovább menekültek. A végén Amerika lett az otthonuk. Az első amerikai telepesek a kalandorok mellett az üldözött keresztények voltak. Sok nélkülözést, nehézséget és bajt elviseltek, csak azért, hogy olvashassák a Bibliát, és úgy éljenek, ahogy a Biblia tanítja. Semmi sem volt drága, hogy ne tették volna meg Istenért.

Minden időben a népszerűtlen utat választja az, aki Jézust szeretné követni. A körülötte levő emberek néha a rokonok és barátok is csúfolják, kigúnyolják azt aki szeretne a Biblia elvei szerint élni.
Ez ne bátortalanítson el, kövesd Jézust lelkiismereted szerint.

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Mert íme, imádkozik.” -(Apostolok cselekedetei 9,11)

Az imák a mennyben a leggondosabb és legállandóbb figyelemben részesülnek. 

Mihelyt imádkozni kezdett a tárzusbeli Saulus, azonnal meghallgatta az Úr. Ez vigasz a megkeseredett, de imádkozó léleknek. Gyakran megtört szívvel hajtja meg térdeit az ember, azonban szomorúságát csak sóhajjal és könnyel tudja kifejezni. Mindazáltal ezek a sóhajok az öröm hangjaival töltik meg a menny összes hárfáit. Azokat a könnyeket Isten összegyűjti és az égi kincstár könnytartójában őrzi. „Gyűjtsd össze az én könnyeimet a te tömlődbe”, azt erősíti, hogy egy könny sem veszik el, hanem az Isten szerint való bánat könnyei mind összegyűjtésre kerülnek. Azt a fohászkodót, kinek gyötrelme visszafojtja szavait, a Magasságos nem fogja félreérteni. Csak irányítsa szomorú tekintetét a magasba. Már egy könnyhullajtás is ima. A könnyek mennyei gyémántok. A fohászok énekek, melyek körülveszik Jehova trónját és a Felséges magasztos székéhez emelkedő dallamok közt a legkedvesebbek közé tartoznak. Nem szabad úgy vélekedned, hogy könnyeid és imáid figyelmen kívül maradnak. Bármilyen gyengék és félelmesek is azok, mégis feléd lehajtott fülre találnak. Jákób ősatya létrája magasra felér. Imádat a szövetség angyala viszi fel és így vidáman száguld fel a szédületes lépcsőkön. A mi Istenünk nemcsak meghallgatja az imát, hanem örömmel hallgatja meg. Ő nem felejti el a szegénynek kiáltását. Tényleg, Ő nem figyel a kevély szemekre és a nyájas szavakra. Nem törődik a királyok pompájával és dicsőségével. Nem figyel a katonazene zajára. Nem néz az emberek büszkeségére és diadalára, de ha valahol keserűség nehezedik a szívre, vagy pedig gyötrelem és fájdalom miatt rebeg az ajak, ahol mély sóhaj száll fel vagy a megtérés könnye hull, ott tárva van a Jehova szíve. 
Emlékezetének pergament tekercsére jegyzi fel azokat. Imáinkat, mint rózsaleveleket emlékkönyvének lapjai közé teszi, s ha ez a könyv egyszer megnyílik, kedves illattár tör elő belőle.

„Áradjon, mindenkor,
Ajkad az imától,
Könyörgés szavától!”

Örömteli mindennapok: Növeld a hited

Jézus így válaszolt: „Legyen bennetek Isten hite! Igazán mondom nektek: Ha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Menj, és zuhanj a tengerbe!«, és nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik — akkor úgy is lesz.Márk 11,22-23



Legyen isteni fajta hitetek. Isten minden keresztény hívőnek - amikor újjászületik - odaadja az isteni fajta hit mértékét.(Efézus 2:8).
Isten igazságos, nem kér tőlünk olyat, amit nem tudunk megtenni. Ezért ezt az isteni fajta hitet meg tudjuk szerezni az Igéből.
Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje (Rhema) által. Róma 10,17.

Mivel pedig a HITnek bennünk is ugyanaz a szelleme van, amint meg van írva: Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk,2 Kor.4,13
A HITnek bennünk is ugyanaz a szelleme van, mint Istenben. Ez a HIT megszólal, hiszen így olvassuk az Igében: Hittem és ezért szóltam; hiszünk mi is, és ezért szólunk. Ugyanennek a HITnek a működéséről szól Jézus a Márk 11:23-24-es versekben.

Ha te már Jézusban újjászülettél, akkor benned is megvan az isteni fajta hit mértéke. Isten mindenkit ugyanazon a szinten indít el, Isten nem igazságtalan, nem ad egyik számára több, a másik számára kevesebb hitet. Hogy mégis vannak olyan hívők, akiknek nagyobb és erősebb a hitük mint másoknak, azt mutatja, hogy a kapott hittel tennünk kell valamit.
Fontos megérteni, hogy az a HIT, amit Istentől kaptál, növelhető. Nem Isten az, aki növeli a hitet benned. Ő csak a lehetőségét adja meg a számodra, hiszen odaadta az Igéjét, aminek hallásából fejlődik a hited. Magadnak kell növelni, táplálni és erősíteni a hitedet. Két alapvető útja van, hogy a hitedet növelhesd.
Amikor Isten Igéjével táplálod a szívedet.
amikor a gyakorlatban próbálod meg a hitedet.
Ha rendszeresen táplálkozol, de nem gyakorlatoztatod az izmaidat, akkor elhízhatsz. Ugyanígy, ha táplálod a szellemedet Isten Igéjével, a felserkenő hitet gyakorolnod kell, hogy a "hitizmaid" is erősek legyenek. Isten kiválasztotta azokat, akiket a világ szegényeknek tart, hogy a hitük által gazdagok legyenek. Jakab 2,5-
Légy gazdag a hitben !

2017. november 2., csütörtök

Isten csodálatos kegyelme: A dicsőség királya

„Ti, kapuk, emeljétek fel fejeteket, és emelkedjetek fel, ti, örökkévaló ajtók; hadd menjen be a dicsőség királya. Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, az erős hadakozó Úr.” (Zsolt 24:7-8)

Krisztus emberi formát öltött Istenként jött el Földünkre. A szentek királyaként vitetett fel a Mennybe. Ez méltó volt nemes jelleméhez. Győztesként és fenséges harcosként távozott, s közben foglyokat vitt magával. A mennyei sereg kísérete vette körül, dicséret és örömkiáltások közepette.

Azon túl, hogy a tanítványok látták Uruk felemelkedését, az angyaloktól bizonyságot kaptak arról, miszerint Jézus azért ment el, hogy elfoglalja Atyja trónját a Mennyben... Halandó szemek nem láthatták a mennyei kíséret fényességét és Isten dicsőséges kapuinak megnyílását Jézus fogadásakor. A tanítványok nem tudták volna elviselni a látványt, ha Krisztus Mennybe menetelének útja minden dicsőséges részletében eléjük tárulhatott volna...

Érzékeiket nem volt szabad annyira elbűvölni a Menny dicsőségével, hogy szem elől tévesszék Krisztus Földünkön tanúsított jellemét, amelyet nekik is követniük kellett. Világosan maguk előtt kellett tartaniuk Jézus életének szépségét és fenségét, jellemvonásainak tökéletes összhangját, isteni és emberi természetének titokzatos egységét... A földről való felemeltetésének látványa összhangban állt életének szelídségével és csöndességével.

Nagy öröm volt a tanítványok számára annak tudata, hogy ily csodálatos barátjuk van a Mennyben, aki közbenjár értük. Krisztus felemeltetésének látványa után minden, a Mennyről alkotott nézetük és gondolatuk megváltozott. .. Immár jövőbeni otthonukként tekintettek a Mennyre, ahol Jézus helyet készít a számukra. Imájukat új lelkület hatotta át, hiszen az imádságon keresztül Megváltójukkal léphettek kapcsolatba...

Hirdetniük kellett az evangéliumot, beszélniük kellett az emberként köztük járt Krisztusról, a fájdalmak férfijáról, a gonosz kezek által megragadott, megalázott és felfeszített Krisztusról, majd a feltámadottról, aki a Mennybe emelkedett, hogy az Atya jelenlétében az ember közbenjárója legyen. Krisztusról, aki újra el fog jönni hatalommal és dicsőséggel az ég felhőiben.

Napi remény: Ne engedd, hogy a siker tönkretegyen

„Tűzpróbában méretik meg az ezüst és arany tisztasága, ám az embert a dicsérő szó teszi próbára”
(Példabeszédek 27:21, NLT fordítás).

Isten a sikerrel tesz minket próbára. Furcsán hangzik? Talán könnyebben hihető, hogy Isten megpróbáltatással illetve szenvedéssel mér meg. De gondolkozzunk csak el rajta!
Láthattad már, hogy a siker hogyan tesz tönkre embereket. Az ifjú rock sztár elér mindent, amit csak akart, aztán összeroppan és kiég. Az atléta aláír egy ígéretes szerződést, majd elpuskázza a jövőjét. Egy üzlet minden várakozást felülmúlva bejön, aztán a tulajdonost meggondolatlan bővítési tervekbe hajszolja.
Olvastuk ezeket a történeteket.
Több mint 40 évnyi lelkipásztori ténykedésem alapján kijelenthetem, hogy több embert tett tönkre a siker, mint a szenvedés. A szenvedés hajlamos az embereket Isten felé terelni. Ám amikor az emberek sikeresek, akkor gyakran megfeledkeznek Istenről. Minden, fájdalmát kezelni képes emberre csak elenyészően kevés olyan jut, aki képes a hírnevet kezelni. Fejükbe száll a dicsőség, és szétrombolja őket.
A Biblia így emlékeztet minket a Példabeszédek 27:21-es igeversében: „Tűzpróbában méretik meg az ezüst és arany tisztasága, ám az embert a dicsérő szó teszi próbára” (NLT fordítás).
Valójában minden bók egy próbatétel. Az elismerések és kritikák kicsit olyanok, mint a rágógumi. Rágódhatsz rajtuk egy darabig, de nem nyeled le őket. Így csakugyan mindkettő összezavarhat.
Oly könnyű megfeledkezned Istenről, ha siker övezi az utad. Ám ha szem előtt tartod, hogy a sikered Istentől fakad, akkor minden alkalommal ki fogod állni a siker próbáját.

*Daily Hope by Rick Warren (2017.10.22)

E.W. Kenyon: Szellemi kezdeményezőkészségünk az imában 17.rész

Az imában való szellemi kezdeményezőkészségünket akadályozza, ha elhanyagoljuk az Ige olvasását és az Igével való táplálkozást.

Nyilvánvaló, hogy ez egy alacsony szintű szellemi közösséget jelent. 
Amikor elveszítjük szellemi kezdeményezőkészségünket, azt veszítjük el, ami nehéz helyzetekben
győzelemre tudna vezetni bennünket. Ideje lenne már, hogy átadjuk magunkat az Ige tanulmányozásának. Az számít, hogy saját magunk mennyit tanulmányozzuk az Igét.
Amikor a hit elveszíti bátor kezdeményezőkészségét, az érzékek veszik át az irányítást.
Amikor a szellemi dolgok második helyre szorulnak, nyilvánvaló, hogy az isteni dolgok valósága
elhalványul; az érzéki tudás lassan, de biztosan a helyére lép, és átveszi a vezető szerepet. 
Ez lesz a meghatározó erő a „ keresztutakon” , amikor szükségünk lenne a megfelelő szellemi ítélőképességre, hogy jó döntéseket hozzunk.
Nem engedhetjük meg, hogy negatív módon viszonyuljunk az Igéhez.
Ahelyett, hogy az Igét cselekednénk, csupán értelmi egyetértésben vagyunk az Igével.

Ilyenkor a szív már nem mondja: „Mindenre van erőm a Krisztusban ma.”
Amikor a szellemi kezdeményezőkészség leapad, az ember már nem mondja azt:
„Nagyobb Ő, Aki bennem van, mint azok az erők, amik körülvesznek engem.”

Ekkor az Írás hatalmas dolgai csupán tantételekké válnak, és nem élő valóságot jelentenek. 
Ekkor többet adunk az emberek véleményére, mint Isten Igéjére. 
Ebből származik a kisebbségi érzésünk a szellemi birodalomban.
Amikor az ember szíve elveszti a bátorságot az Úr felé, azt a bátorságot, hogy félelmet nem ismerve képes az Ige szerint cselekedni, akkor veszélyben van. 
Az imaélet elveszti valóságosságát, és az érzékek dolgai foglalják el a helyét.
Tudnunk kell, hogy ez már valóságos szellemi betegség. A test most már támogatás nélkül marad. 
Egy külső erő irányítja az elmét, amiben betegség és félelem fejlődött ki, és az ember veszélyes helyzetbe került.

Az egyedüli gyógymód az, hogy visszatérünk az Igéhez, és bátran elfoglaljuk a helyünket. 
Kitartóan ragaszkodunk az Ige megvallásához. Most már te vagy a felelős
Láttuk, milyen csodálatos lehetőségei vannak annak a hívőnek, aki tudja, hogy mekkora hatalom és erő van Jézus nevében. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy ez a tudás felelősséggel jár. Most már sohasem lehetsz ugyanaz a keresztény, aki a múltban voltál.
Már van fogalmad arról, hogy mit tehetsz meg, ha mered használni azt a hatalmat, ami most már a
sajátod, mivel abban a pillanatban, hogy újjászületsz, a név a tiéd lesz. 
Ez ad neked lehetőséget arra, hogy segíts a körülötted levő embereknek.

Legtöbbünket úgy neveltek, hogy állandóan panaszkodjunk gyengeségeink és kudarcaink miatt, és úgy lássuk magunkat, mint akik képtelenek vagyunk bizonyos dolgok megtételére.
Ezzel a névvel azonban tudnánk segíteni a betegeken és szükségben lévőkön. 
Vannak emberek, akiket bizonyos szokások tartanak megkötözöttségben, a sátán uralkodik felettük irgalmatlan kézzel; ők szabaddá válhatnának, ha elfoglalnánk a helyünket.

Kérlek figyeld meg a különbséget a János 14:13–14, és a János 16:23–24 között.
„És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőítessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.”
Ehhez jön még a Márk 16:17–18,20.
 
„Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek, új nyelveken szólanak. Kígyókat vesznek föl, és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velük, és megerősítvén az Igét a jelek által, amelyek követik vala.”

Jól figyeljük meg, hogy ezek az igeversek különböznek a János 16:23–24-től, ahol Jézus azt mondja
: „És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről [azaz nem hozzám fogtok majd imádkozni]. Bizony,bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. 
Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.”

Ebben az igeversben, te az Atyához imádkozol Jézus nevében. 
Dicséreteiddel és kéréseiddel Jézus nevében járulsz az Atyához.
Abban a másik igeversben nem imádkozol, hanem használod a név hatalmát a betegek gyógyítására,ördögök kiűzésére, férfiak és nők megszabadítására.

Ezt mutatja be az ApCsel. 3:1–10 igerész. Péter nem imádkozott, amikor azt mondta a sánta embernek: „a názáreti Jézus Krisztus nevében, járj!”
Az Apostolok cselekedeteiben nem találunk feljegyzést arról, hogy imádkoztak volna a betegekért.
Egyszerűen a betegekre tették a kezüket, és megparancsolták az ellenségnek, hogy távozzon, a betegeknek pedig, hogy keljenek fel és járjanak.
A Márk 16-ból láthatjuk, hogy az újjászületés pillanatától kezdődően az embertől elvárják, hogy
kezdje el használni a nevet. 

Tedd a kezedet a betegekre és mondd: „Betegség, hagyd el ezt a testet!”
Egy másik döbbenetes dolog, hogy a nevet főként olyan emberek gyógyítására használták, akik nem voltak keresztények. Nyilvánvalóan Isten ilyen módon hirdette ezt a szolgálatot. 
Így te is ráteheted a kezedet azokra, akik még nem üdvözültek.

Amikor rájövünk arra, hogy ezt a hatalmat Krisztus testének minden tagja személyre szólóan
megkapta, nemcsak azok, akik szolgálatban állnak, ez teljes mértékű felelősséget jelent valamennyi hívő számára. Nem csak tagja vagy a testnek, hanem felelősségteljes tagjává lettél e testnek.

Egy másik fontos tény az, hogy a János evangéliumtól kezdve a hit vagy a hinni szavak nem kerülnek említésre a hatalomról szóló igeversekben. 
Nyilvánvaló, hogy a hívőnek joga volt használni a nevet, és nem a hit kérdése merült fel, hanem az, hogy engedelmesen használja-e azt a képességet, amit Isten adott neki.

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

Mert én, az Úr, meg nem változom.” -(Malakiás 3,6)

Milyen jó részünkre, hogy az élet változásai és csalogatásai között van Egy, kit nem érint a változás, és akinek beszéde megáll. Egy, akinek szíve nem lágyul meg és akinek homlokán nem von barázdákat az ingatagság. Minden megváltozott és még mindig változik, mi pedig folyton csalódunk. Maga a nap is sötétséggé változik majd, a világ elmúlik, viselt ruhája foszlányokká válik. Az ég és a föld nemsokára elmúlnak; elenyésznek és megavulnak, mint az öltözet. De van Egy, kinek egyedül van halhatatlansága, kinek évei nem érnek véget és lényében nincs változás, sem átalakulás. Az az öröm, melyet a tengerész érez akkor, miután hosszú, zajos utazás után ismét szilárd talajra léphet, nem nagyobb a keresztyén öröménél, ki e csalóka élet változatosságai között hitének lábát ebben az igazságban veti meg: „Mert én, az Úr, meg nem változom”.
Az a bizodalom, melyet a keresztyén reménysége folytán érez, ha tekintetét e felséges igazságra függeszti, hasonló ahhoz az erősséghez, melyet a horgony nyújt a hajónak, ha az végre szilárd talajba akadt. „Istennél nincs változás vagy változásnak árnyéka.” Ő az még most is, ami Ő az örökkévalóság előtt volt. Hatalma, bölcsessége, igazsága változhatatlan. Ő népének menedéke, bizodalma és vára volt a szorongattatás hevében és még most is Segítője és Megmentője. Változhatatlan szeretetében. Örökkévaló szeretettel szerette az övéit, s még most is úgy szereti őket, mint valaha. Ha minden földi elmúlik, mint a por szétszóródik az utolsó napon, szeretete mindazáltal ifjúi gyöngédségében fog ragyogni. Felséges ez a bizonyság, hogy Ő meg nem változik! S mivel nem változik, soha sem csalódhatunk Benne. 
Igaz, hogy a mindenséget igazgató gondviselés kerekei fordulnak, de tengelye mozdulatlan, mely az örök szeretet.

„Ámen, ámen, mind valóság,
Amit mond Isten szája;
Az Ő neve Igazság.
S azt meg nem változtatja.
Amint szól, Ő úgy is tesz,
Szava „igen”, „ámen” lesz!”

GLORIA COPELAND: Légy hűséges!


















… akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, akik azonban engem megutálnak, megutáltatnak.– 1Sámuel 2: 30

Isten megtiszteli azokat, akik tisztelik Őt.

Soha nem felejti el a hűségnek azokat a magjait, amiket elvetettél, megsokszorozza, és az áldás aratásával viszonozza őket. És a Malakiás 3:17 szerint: És az enyémek lesznek, mondja a seregek Ura, azon a napon, amikor felékesítem magamat, és kímélni fogom őket, ahogy az ember kényezteti a saját fiát, aki szolgálja őt.

Örökké. Gondolkodj el ezen egy pillanatra. Azáltal, hogy megtiszteled Istent az életeddel és a szavaiddal, belépsz az áldás birodalmába, aminek a felfedezéséhez szó szerint az örökkévalóság szükséges.

Az örökkévalóság szemszögéből tekintve, nagyon éretlen hozzáállásra vall, mérgelődni Istenre, amiért az átmeneti, látható dolgok nem pontosan az általad elképzelt módon és időzítés szerint alakulnak. Az Isten iránt való hűséged ugyanis mindenek előtt való, és hogy az Ő királyságát kell először keresned – akkor is, amikor úgy tűnik, hogy a dolgok nem jó irányba haladnak. A Biblia szerint, ha ezt teszed, akkor minden más megadatik neked.

Isten soha nem felejt. Nem felejti el, hogy a harc hevében, amikor mások feladták, mert úgy gondolták, ez a „hit-dolog” nem működik, te megtisztelted Őt azzal, hogy szilárdan álltál, és az Ő ígéreteit szóltad.

Ezért ma tökéld el a szívedben, hogy hűséges leszel Istenhez minden szavaddal. Határozd el egyszer és mindenkorra, hogy semmi nem lehet olyan fontos az életedben, mint az iránta való tiszteleted. Mindig tiszteld Istent, és szóld a hit szavait.

Ez ebben az életedben is szabadulást hoz, és biztos lehetsz benne, hogy az örökkévalóságban is örömödre szolgál majd, hogy megtetted.

Igei olvasmány: Zsoltárok 61

Rómabeliekhez írt levél 12. rész .vers


1. Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.
2. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.
3. Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, mint a hogy kell bölcselkedni; hanem józanon bölcselkedjék, a mint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét.
4. Mert miképen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van:
5. Azonképen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk.
6. Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabálya szerint teljesítsük;
7. Akár szolgálat, a szolgálatban; akár tanító, a tanításban;
8. Akár intő, az intésben; az adakozó szelídségben; az előljáró szorgalmatossággal; a könyörülő vídámsággal mívelje.
9. A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz.
10. Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.
11. Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok.
12. A reménységben örvendezők; a háborúságban tűrők; a könyörgésben állhatatosak;
13. A szentek szükségeire adakozók legyetek; a vendégszeretetet gyakoroljátok.
14. Áldjátok azokat, a kik titeket kergetnek; áldjátok és ne átkozzátok.
15. Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.
16. Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek; ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat. Ne legyetek bölcsek timagatokban.
17. Senkinek gonoszért gonoszszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt.
18. Ha lehetséges, a mennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.
19. Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.
20. Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjuhozik, adj innia; mert ha ezt míveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére.
21. Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.

2017. november 1., szerda

Csendes percek: A HIT ŐRZŐJE

,,Ászáf tanítókölteménye. Figyelj, népem, tanításomra, fordítsátok felém fületeket, amikor beszélek!
Mert példázatra nyitom számat, ősrégi titkokat akarok hirdetni.
Amiket hallottunk és tudunk, mert őseink elbeszélték nekünk,
nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek: az ÚR dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt.
Intelmeket írt Jákób elé, tanítást adott Izráelnek, és megparancsolta őseinknek, hogy adják azokat tovább utódaiknak.
Tudja meg ezt a jövő nemzedék, a születendő fiak, és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak,
hogy Istenbe vessék bizalmukat; ne felejtsék el Isten nagy tetteit, és tartsák meg parancsolatait.,,
Zsolt 78,1-7.

,,Tanítást adott Izráelnek, és megparancsolta őseinknek, hogy adják azokat tovább utódaiknak. Tudja meg ezt a jövő nemzedék... és ha felnőnek, beszéljék el fiaiknak.,, (Zsolt 78,5-6)

Az édesapám családjának nagyon sok bútora, ékszerei és értéktárgyai vannak, némelyek az 1700-as évekből valók. A család történetét és származását mindig nagy becsben tartotta mindkét nagyszülőm családja, és eziránti megbecsülésüket tovább örökítették édesapámra és rám is. Gyakran mondogatták nekem, hogy egy nap majd én leszek ezeknek a családi kincseknek az őrzője és gondviselője, míg csak át nem adom egykor az utánam jövő generációnak.
Elgondolkodva ezen az örökségen, összehasonlítottam a kötelességemet, mely e kincsek gondviselőjeként rám hárul, azzal a feladattal, amely szintén rám vár, vagyis hogy az Isten iránti szeretetet belecsepegtessem jövendő gyermekeim lelkébe. Amiképpen nagyszüleim nagy örömet találtak abban, hogy tanítgassák és oktatgassák családunkat a nagyra becsült hagyományaikról, úgy nekünk, hívő embereknek is szeretettel és örömmel kell ápolni Istennel való közösségünket, és továbbadni hitünket az utánunk következő generációnak.

Imádság: Atyánk, tégy alkalmassá a szeretetedről szóló ismeret átadására az utánunk jövő generációnak, hogy megismerhessenek téged. Ámen.

Hogyan hagyhatom hátra a hit örökségét másoknak?
Kristen DiStasio (Észak-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK A CSALÁDUNK ÚJ GENERÁCIÓÉRT!

Köszöntünk Szent Szellem!: SEMMI KÉTSÉGÜNK NE LEGYEN EFELŐL!

"Én ellenben megteljesedem az Úr Lelkének erejével és ítélettel és hatalommal, hogy hirdessem Jákobnak az ő vétkét és Izraelnek az ő bűnét." (Mik 3:8)


Sok keresztény érzi úgy, hogy a büszkeség szólna belőle, ha elismerné, hogy Jézus vére által üdvössége van, vagy hogy a Szentlélek tölti be őt. Ha erre a kijelentésre csak a fejedet csóválod, próbáld ki, hogy felállsz szombat délelőtt a gyülekezetben, és felteszed a kérdést: "Hányan vannak itt, akik újjászületett keresztények?" vagy "Közületek hányan Szentlélekkel telt hívők?" De álljunk csak meg! Bevallani egy tényt arról, aki vagyok, az nem büszkeség, hanem egyszerűen: realitás.
Egyik Istentisztelet végén megkértem azokat, akik szeretnének bizonyosságot szerezni arról, hogy betölti őket a Szentlélek, maradjanak még ott a teremben. A jelenlévők nagy többsége előre jött, és én kifejtettem nekik, milyen lépések vezethetnek a teljes bizonyossághoz. - "Először kérjétek, hogy a Szentlélek teremtsen bennetek mélységes vágyakozást e tapasztalat után. Azért maradtatok most itt imádkozni, mert ez a szomjúság már ott van bennetek; tehát tekintsétek ezt az első lépésnek. Teljes átadással jöttök hozzá. Ezzel az őszinte vággyal a szívetekben tegyétek meg a második lépést, a hit lépését! Higgyétek, hogy meghallgatta imátokat a betöltésért, kezdjetek hálát adni érte és dicsőíteni Őt, hogy átvette az uralmat teljes lényetek felett! Ezt követően megkapjátok a teljes bizonyosságot, hogy Isten gyermekei vagytok (Róm 8:16)."
Miután énekeltünk és együtt dicsőítettük az Urat, néhányan könnyes szemmel felálltak, és bizonyságot tettek arról, milyen csodálatos ilyen biztosan érezni, ahogyan még sosem tapasztalták meg. Néhány héttel később találkoztam az egyik akkor jelen lévő testvérrel. - "Minden nap megújítom tapasztalatomat a Szentlélekkel! - mondta . - Jézus nagyon közel jött hozzám! Most már tudom, hogy Lélekkel telt keresztény vagyok! Ez egyáltalán nem bűnös önteltség! Sokkal inkább realitás, ami minden nap a miénk lehet!

Imádság a mai napra
"Köszönöm, Uram, hogy ma is teljesíted életemben Lukács 11:13 ígéretét! Bizonyosan tudom, hogy nekem adtad a Szentlélek ajándékát!"

Zsoltárok könyve 138. rész 7.vers


1. Dávidé. Magasztallak téged teljes szívemből; énekkel áldlak az istenek előtt.
2. Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért; mert minden neveden felül felmagasztalád a te beszédedet.
3. Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erő támadt.
4. Magasztal téged, Uram, e földnek minden királya, mikor meghallják szádnak beszédeit,
5. És énekelnek az Úrnak útairól, mert nagy az Úr dicsősége!
6. Noha felséges az Úr, mégis meglátja az alázatost, a kevélyt pedig távolról ismeri.
7. Ha nyomorúságban vergődöm, megelevenítesz; ellenségeim haragja ellen kinyújtod kezedet, és a te jobbkezed megment engemet.
8. Elvégzi értem az Úr. Uram, a te kegyelmed örökkévaló: ne hagyd el a te kezeidnek alkotásait!

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„És a te házadnál való gyülekezetnek.” - (Filemon 2)

Van ebben a házban gyülekezet? Hozzá tartoznak mindnyájan a szülők, gyermekek, barátok és a háznál levő alkalmazottak, vagy még megtéretlen a család némely tagja? Időzzünk itt egy szempillantásig és fontolja meg mindenki magában ezt a kérdést: „Tagja vagyok én is annak a gyülekezetnek, mely ebben a házban van?” 
Mennyire ugrándozna az apa szíve a gyönyörűségtől és mennyire megtelnének az anya szemei szentséges örömkönnyekkel, ha a legidősebbtől a legifjabbig mindannyian az Úréi lennének, mindnyájan boldogok és megmentettek volnának! 
Mindaddig esedezzünk e nagy kegyelemért, míg az Úr meg nem adja azt nekünk. Valószínűleg az volt Filemon szívének legnagyobb gondja, hogy bár az ő házához tartozók mindnyájan üdvözülnének, de ez a kívánsága nem teljesült először a maga teljességében. Volt egy haszontalan szolgája Onézimus, ki miután neki kárt is okozott, elszökött a szolgálatból. Mesterének imái mindenütt követték őt, végre, mikor Istennek tetszett, úgy vezette, hogy ő Pál apostol prédikálását hallotta. Szíve megilletődött, majd visszatért Filemonhoz, de többé nem mint szolga, ki hű szolgálatában, hanem mint szeretett testvér és mint a Filemon házában levő gyülekezetnek új tagja. Hiányzik-e ma egy megtéretlen szolga vagy gyermek a te házi istentiszteletednél? Kérd komolyan az Urat, hogy az hazatérése alkalmával jó hírrel lepjen meg minden szívet azzal, amit a kegyelem végezett rajta! Ha a jelenlevők valamelyike megtéretlen, óh, hasonló szeretettel foglald azt is esedezésedbe. 

Ha van ilyen gyülekezet házadban, őrködj fölötte és úgy járj el abban, mint Isten színe előtt. Végezzük napi munkáinkat a szentség minden komolyságával, hűséges szorgalommal, szeretettel és őszinteséggel. A házi áhítatosság bensővé és kedvessé teszi a családi életet. A szeretet melegebben és akadálytalanabbul lép fel és az eljárás szentebb és Krisztushoz hasonlóbbá lesz. Ne tartsunk attól, hogy a kicsiny szám kizár a gyülekezetek sorából, mert a Szentlélek itt egy házi kápolnát jegyzett fel az Istentől adatott Szentírásba. 
Fohászkodjunk Őhozzá, hogy adjon nekünk kegyelmet arra, hogy világosságunk ragyogjon az Ő nevének dicsőségére.

2017. október 31., kedd

Napi Gondolatok: Az Úr megtísztít

Ma mint gondolom már mindenki mosogattam...ami alatt szintén tanultam :)

Van egy régi  öntött vas sütőedényem amit nagyon szeretek, de kívülről- bent felül eléggé elhanyagolt állapotban van, mert fáj a kezem és nem nagyon tudom súrolni.
Gondoltam egyet, hogy én ezt rendbe hozom, most egy kicsit és megint és megint egy kicsit és lassan talán tűrhető lesz....

Míg vártam a pizzára, beáztattam, ráfújtam egy speciális oldószerrel, aztán vártam vele egy kicsit, hogy hasson....
Elkezdtem  fémszálas súrolóval dörzsölni, először rosszabb állapotban volt mint előtte....
Aztán folyékony tisztítóval folytattam..
lemostam tiszta vízzel és kezdtem elölről, újra és újra..

Közben megszólalt bennem a gondolat, hogy: ,,Látod én is így tisztítlak meg bennetek.....
Vannak olyan régi,régi rétegek amiket bizony be kell áztatnom Szent véremmel, ami mindentől megtisztít -Sokszor ezért rosszabbul néz ki a dolgaink mint volt valaha, jön a reménytelen érzés, nekem semmi nem sikerül..., ne add fel, ne ijedj meg,- elindult a folyamat!-  
Van bennünk egy megszokás is és így egy belső ellenállás is, amit lehet észre sem veszünk.
Minden uj kezdetkor észre lehet venni a támadást is, az ellenlábas ellenállását is!
Minél nagyobb dolog vár rád,annál erősebb is az ellenállás!,,Álljatok ellen és elfut tőletek,,-

Mond ezt: Könnyen változom, elengedek minden rosszat ami nem szolgál engem, ami nem az Úr akarata az életem területén takarodjon a Jézus Krisztus nevében, ámen!

...és utána jön a Szent kenet ( mert vérre száll a kenet) amely megtör minden igát, ( megkötözi az Erős embert, ha van valami erősség az életedben) megszabadít minden szennytől, megkötözöttségétől, betegségtől.
Mert akit az Úr megszabadít azt teljesen szabad lesz!
Nem végez félmunkát, mert Ő a TELJESSÉG Istene.

Mindehhez viszont idő kell. 
Nem lehetünk türelmetlenek, mert ugye tudjuk, hogy idő kellett ahhoz is, hogy kialakuljanak a rossz beidegződések, betegségek, így idő kell annak az eltüntetésékez, ledolgozásához is.
Mint például valaki a súlyától akar megszabadulni, az pedig sok idő plusz evés eredményezte, azt nem lehet és nem szabad egyik napról a másikra elvonni, hanem fokozatosan lehet napról, napra kevesebbet enni és szépen átállni egészséges táplálékra, mozgásra.
Közben a gondoltaid folyamatosan arra fókuszálnak, hogy ,,egészséges ételt eszem, kívánok,, egészségesen éljél....!

Így van ez a többi szokásunkkal is, legyen az páldául veszekedős természet, cigaretta, több ivás, paráznaság vagy bármi más amitől megszeretnénk szabadulni..

Engem egyik napi imám alkalmával megszabadított a cigarettától, pedig csak kocadohányos voltam, de mikor megtértem szégyelltem keresztényként cigizni-és sírva kértem az Urat, hogy segítsen ebben. Elszívtam az utolsó szál cigimet, elpöcköltem és többé nem tudtam rágyújtani még társaságban sem, amikor a Malboróval kínáltak meg (akkor még nem átlag ciginek számított). Próbáltam elszívni de már NEM ment!!! Tényleg teljesen megszabadított tőle :)

De itt is egy folyamat volt bennem, először kell egy egy visszatérő gondolat, ami kialakít egy, egy erős vágyat ehhez benned, aztán a hit a szívedben és utána kérni kell!
A Biblia azt mondja, hogy azért nincs valamink, mert nem kérjük. 
Sokszor azért marad el Isten áldása az életünkben, mert nem kérjük tőle. Ne feledd szabad akaratot adott nekünk...csak, ha kéred (sokan ugy gondolják, ooo Ő a Mindenható ISTEN, mindent tud és mindent megtud tenni.EZ IGAZ de mindazonáltal VELED MINDENT, nélküled SEMMIT sem!
Át kell adnod az Ő Szent kezébe mindent, akkor fog CSAK cselekedni!



Nagyon sokat segítenek, sőt nagyon -nagyon SZÜKSÉGESEK ebben a megerősítések! 
Mert a gondolatod a MAG amit ültetsz és amit locsolnod kell, táplálnod kell naponta!

A hitedet erősíteni vele! Ha nem teszel naponta megerősítéseket, magvallásokat, akkor azt veszed észre, hogy a kísértések jönnek és hited is szárnyra kell, elröppen és nem tudsz ellenállni sem és újra és újra vissza esel!!!!

Míg, ha naponta megvallod az Igét, ami által a Szent Szellem tud munkálkodni az megtermi azt a gyümölcsöt amit szeretnél elérni a szívedben! A világunkat is így teremtette az Isten!!!!!!!  SZÓLT, hogy legyen és lett!! 
Nem elég egyszer elolvasni, hanem naponta hangosan ki is kell mondani azt, ki kell hirdetni, hogy hallja a Menny, a Föld és a pokol képviselői is és a Te belsőd is hallja ezt!!
Mert van szellemi fülünk is, ami nagyon hamar, hamarabb meghallja a kísértőt is sajnos,mint a Szent Szellemet!! Ezért kell nap, mint nap megerősíteni magad az Ige által!
Ami még fontos, hogy azért ne mentsd fel magad, harcolj ellen...

Van amitől rögtön megszabadít, meggyógyít az Úr, de van amihez idő kell.
Hallottam olyan bizonyságot, hogy egy Pásztor feleség aki az orvosok szerint halálos beteg volt, két éven keresztül hallgatta folyamatosan a gyógyító Igéket az ágyában, mert már felállni sem tudott és úgy gyógyult meg!
Van akiről lemondtak az orvosok, egy éven keresztül folymatosan mondta a megerősítő Igéket, miközben a betegség tünetei ott voltak, semmi nem változott fizikálisan, mindenki kimosolyogta, maikor megvallotta, h Ő már megygógyult Krisztus sebei álta. Egy év után amikor jött kontrol ideje arra ébredt, h nincs sehol a betegsége, se a tönetei, a vizsgálaton minden lelete negatív lett! Természetes az orvosok nem értettek belőle semmit sem!
Valakinek pl. Bob Gassnak a Mai Ige írójánák a Szent Szellem biztatására el kellet mennie szívével orvosi vizsgálatra, az általáso orvos azt állapította meg, nincs szüksége rá, jól van.
....de Ő magában csak érezte a késztetést, hogy csinálatosson speciális vizsgálatot. Addig keresett orvost aki levégzi, amíg talált! Amikor elvégezték a vizsgálatot, megtalálták az elzáródást, ami bármikor szívunfarktushoz vezetethett volna.
Isten biztos, h egy érintéssel megtudta volna gyógyítani! Miért kellet neki akkor orvos?
Lehet ez bizony HIT próba és HIT erősítés, tanítás általa, hogy orvos által gyógyít meg!
Könnyü hinni Istenben amikor minden jól megy!

1. Megtanulta meghallani Szent Szellem vezetését és megcselekedni azt! Ugye a hit cselkedet nélkül halott!
2. Keress, kutass, zörgess, ne add fel rögtön az első ajtónál. ,,Ha becsukodik egy ajtó, nyilik egy ablak,,
3. Sosem tudta volna meg sem Ő, hogy jól hallotta, tényleg Isten szólt a sízvében, ha nem jár utána. Az orvosok naponta találkoznak csodákkal, ami ráébrezsti őket is bizony, hogy több az éelt mint amit tanÍtanak nekik és alázatra tanítja őket is sok esetben megtérésre. egyre több a keresztény orvos is, hála az Úrnak!
4. Bizonysággal bír az egész emberiségre akiket elér az Ő bizoynsága. Hisz ma híres író! Beépül a hitrendszerébe és így általa még hitelsebb írásai!
Isten útjai csodálatosak még, ha az utjai sokszor rejtve is vannak és nem ismerjük fel a mit, miérteket!
Legyünk ezért mi is alázatosak, amikor nem tudjuk a miért van az életünkben bizonyos dolgok.
Vagy késöbb kiderül vagy ha nem is, tudjuk hogy az ÚR mindig JÓ és Igaz!
ÁMEN!


Vagyis NE ADD fel sosem, harcolj érte és várd ki türelmesen, hittel! 
Megvallani létezőnek, mert 
"A hit bizalom Istenben, mely által gyermeki kapcsolatot teremtünk vele. A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés." (Zsid 11,1)

Ámen💖 Úgy legyen Testvérem 

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Az erős lelket újítsd meg bennem.” -(Zsoltárok 51,12)

Az a hűtlen, kiben még maradt csak egyetlen életszikra is, sóvárog és eped az újbóli megújulás után.
E megújuláshoz a kegyelemnek ugyanazon működése és ereje szükséges megtérésünk alkalmával
Bűneinket szívből meg kellett bánni. Itt is arra van szükség. Hitre volt szükségünk, hogy azzal Krisztushoz juthattunk: s most is éppen ez a kegyelem vezethet vissza Ő hozzá.
A magasságos biztosítására volt szükségünk, a szerető Isten szájából származó igére, hogy akkor félelmünknek vége szakadjon. 

Hamarosan tapasztaljuk, ha a jelenvaló bűnök nyomása alatt állunk, hogy olyan biztosításra van most is újból szükségünk. Senki sem újulhat meg a Szentlélek hatalmának ugyanolyan igaz és valódi tanúbizonysága nélkül, mint amit először érzett, mert a munka éppen olyan nagy, és a test és vér épp oly nagyon útban van most is, mint valaha

Személyes gyengeséged, oh, keresztyén, arra utal téged, hogy teljes komolysággal kiálts a te Istenedhez segítségért. Gondolj arra, hogy Dávid nem tette össze kezeit és nem csukta be száját, mikor magát tehetetlennek érezte, hanem a kegyelem trónjához sietett ezzel a kérelemmel:
„Az erős lelket újítsd meg én bennem”. 
Ne ringasson álomba az a képzelődés, hogy semmit se tehetsz, mert el vagy hagyatva, hanem tövis gyanánt legyen az a te oldaladban, mely félelmetes komolysággal űzzön Izráel hatalmas segítőjéhez. Bár kegyelmet nyernél, s tudnál úgy küzdeni, mintha életedért kellene fohászkodni: „Uram, az erős lelket újítsd meg én bennem”. 
Aki komolyan és őszintén imádkozik Istenéhez, komolyságát azzal bizonyítja be, hogy az Istentől rendelt kegyelmi eszközöket igénybe veszi. Imádkozz sokat! Keresd buzgón Isten igéjében a táplálékot! Öldököld meg a testiséget és kívánságokat, melyek elűzték tőled az Urat! Őrködj gondosan a következő bűnök csírája felett. Az Úr a maga útján jár. 
Ülj le az útfélen, úgy készen vagy, ha az Úr arra megy. Maradj meg az üdvös parancsolatok mellett, melyek elhaló lelki erődet felfrissíthetik és táplálhatják. S mivel tudod, hogy minden erőnek Tőle kell származni, ne szűnj meg kiáltani: „Az erős lelket újítsd meg én bennem. Ne vess el engem a Te arcod elől és a te lelkedet ne vedd el én tőlem”.

Örömteli mindennapok: Szíved Krisztus otthona!

,,Ez a titok pedig az, hogy Krisztus bennetek lakozik! Ő a mi dicsőséges reménységünk!,,Kolosse 1,27


Krisztus nem csupán egy látogató, aki vasárnaponként felbukkan. Állandó rezidenciája a szíved.
A kérdés az, hogy mi átadtuk-e Neki életünk minden területét, hogy kényelmes otthonná tegyük azt számára?
Aki engedelmeskedik Isten parancsainak, az Istenben él, és az Isten is él őbenne. Honnan tudjuk, hogy Isten bennünk él? Onnan, hogy a saját Szellemét adta nekünk! 1Jn.3,24
Isten egy állandó, szoros és bensőséges kapcsolatot szeretne veled.
Krisztus azért jött el, hogy bennünk éljen, mert máskülönben teljesen reménytelen lenne, hogy azt az életet éljük, amit nekünk szánt. Ha nem lenne velünk mindig, nem bátorítana, nem látna el a bölcsességgel, nem tudnánk az isteni élet részesei lenni.
Ha tényleg megérted, hogy az Atya, a Fia, Jézus, és a drága Szent Szellem mindig veled vannak, többé nem leszel ugyanaz!
Bármikor segítségre van szükséged, Isten Szelleme ott van benned, hogy segítsen,nem kell várakoznod Rá.
Ha legközelebb békességre, örömre, erőre lesz szükséged, gondolj arra, hogy mindezeknek a Forrása, a te szívedet választotta lakhelyéül!
Legyen örömteli napod:)

Galátziabeliekhez írt levél 2. rész 20.vers


1. Azután tizennégy esztendő mulva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvivén Titust is.
2. Fölmentem pedig kijelentés következtében és eléjök adtam az evangyéliomot, melyet hirdetek a pogányok között, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne fussak, avagy ne futottam légyen.
3. De még a velem levő Titus sem kényszeríttetett a körülmetélkedésre, noha görög vala,
4. Tudniillik a belopózkodott hamis atyafiakért, a kik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, melylyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká tegyenek:
5. Kiknek egy pillanatra sem adtuk meg magunkat, hogy az evangyéliom igazsága megmaradjon számotokra.
6. A tekintélyesektől pedig, (bárminők valának régen, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az embernek személyét: mert velem a tekintélyesek semmit sem közöltek;
7. Sőt ellenkezőleg, mikor látták, hogy én reám van bízva a körülmetéletlenség evangyélioma, mint Péterre a körülmetélésé;
8. (Mert a ki erős volt Péterben a körülmetélkedés apostolságára, bennem is erős volt a pogányok között).
9. És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyujták nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között prédikáljunk:
10. Csakhogy a szegényekről megemlékezzünk; a mit is én igyekeztem megcselekedni.
11. Mikor pedig Péter Antiókhiába jött, szemtől szembe ellene állottam, mivel panasz volt rá.
12. Mert mielőtt némelyek oda jöttek Jakabtól, a pogányokkal együtt evett; mikor pedig oda jöttek, félrevonult és elkülönítette magát, félvén a körülmetélkedésből valóktól.
13. És vele képmutatóskodtak a többi zsidók is, úgy hogy Barnabás szintén elcsábíttatott az ő tettetésök által.
14. De mikor láttam, hogy nem egyenesen járnak az evangyéliom igazságához képest, mondék Péternek mindnyájok előtt: Ha te zsidó létedre pogány módra élsz és nem zsidó módra, miként kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek?
15. Mi, természet szerint zsidók és nem pogányok közül való bűnösök,
16. Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.
17. Ha pedig Krisztusban keresvén a megigazulást, mimagunk is bűnösöknek találtatunk, avagy Krisztus bűnnek szolgája-é? Távol legyen.
18. Mert, ha a miket elrontottam, azokat ismét fölépítem, önmagamat teszem bűnössé.
19. Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek.
20. Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.
21. Nem törlöm el az Isten kegyelmét; mert ha a törvény által van az igazság, tehát Krisztus ok nélkül halt meg.

2017. október 30., hétfő

Csendes percek: AKARSZ-E MEGGYÓGYULNI?


,,Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben (és várták a víz megmozdulását. Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett). Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: "Akarsz-e meggyógyulni?" A beteg így válaszolt neki: "Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem." Jézus azt mondta neki: "Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!" És azonnal egészséges lett ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt. A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: "Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat." Ő így válaszolt nekik: "Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj!" Megkérdezték tőle: "Ki az az ember, aki azt mondta neked: Vedd fel és járj!?" De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt. Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: "Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled." Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította.,, -Jn 5,1-15.

,,Jézus megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni?,, (Jn 5,6)

Néhány évvel ezelőtt a lezuhanó távvezetékek szikrái futótüzet okoztak, amely egy több mint 2000 hektáros ősi bozótos szavannán pusztított. A tűz után úgy nézett ki a terület, akár egy holdbéli táj. A hatalmas kiterjedésű föld fekete és szürke hamuvá vált rengeteg megégett, földből kiálló fatuskóval.
Nemrégiben tett látogatásomkor még látszottak a tűz nyomai, de a közelebbi vizsgálat során már a gyógyulás nyomai is felfedezhetők voltak. Szinte minden megégett fatuskó alján egy-egy kis, új fa hajlékony, zöld hajtásait vettem észre. A szavannán határozottan egy lassú gyógyulási folyamat kezdődött. Az új fák nyomai optimizmusra és megújult reményre adtak okot.
Életünk hasonlíthat erre a leégett tájra, különösen, ha váratlan pusztító események következnek be. Idővel azonban, ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy a gyógyulás lehetséges. Körülvehet tragédia és szerencsétlenség, de mi, mint a reménység emberei Istenhez kiálthatunk új hajtásokat és új életet keresve. Amikor életünk bizonytalan és megújulásra van szüksége, Jézus megkérdi tőlünk: "Akarsz-e meggyógyulni?" Hajlandóak vagyunk megkockáztatni, hogy azt válaszoljuk: "Igen!"?

Imádság: Drága Urunk, segíts hozzád fordulni, amikor letörtnek érezzük magunkat a körülményeink miatt! Ámen.

Milyen új utat mutat ma nekem Isten?
Roland Rink (Dél-Afrika)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT akiknek újra kell kezdeniük!

Kenneth E. Hagin: A megbocsátás!

,,Ha pedig ti meg nem bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.,, — MÁRK 11,26.

— Hagin testvér — szólított meg egy hölgy —, űzd ki ezt a meg nem bocsátó szellemet belőlem. Van egy asszony itt a gyülekezetben, akinek nem tudok megbocsátani. Úgy látszik, nem vagyok képes a megbocsátásra.

Mire én:

— Előfordul, hogy meg kell bocsátanod a férjednek?

— Hogyne, van úgy, hogy meg kell bocsátanom neki, és olykor ő bocsát meg nekem.

— Ha jól értettem, azt mondtad, nem vagy képes a megbocsátásra.

Nevetett:

— Szóval meg tudok bocsátani, igaz?

—Hát persze —mondtam —, ha meg tudsz bocsátani az egyiknek, meg tudsz bocsátani a másiknak is. Megértette, és azt felelte rá:

— Én képes vagyok megbocsátani, és meg is teszem. Ennyi az egész! Ez éppen ilyen egyszerű. Ne tedd bonyolulttá a megbocsátást. Jézus azt mondta: „Mikor imádkozva megállotok, bocsássatok meg.” Ez azt jelenti, hogy meg tudunk bocsátani. Jézus nem kért tőlünk olyasmit, amit ne lennénk képesek megtenni.

Megvallás: Én meg tudok bocsátani. Gyors vagyok a megbocsátásra. És az én Atyám is megbocsát nekem a Mennyben.

Isten csodálatos kegyelme:Isten-fiúság

„...akik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek.” (Jn 1:12) 


Amikor Ádám bűne reménytelen csüggedésbe hajtotta az emberi fajt, Isten elfordulhatott volna a bukott lényektől. Bánhatott volna velük úgy, mint ahogyan azt, mint bűnösök, megérdemelték. Megparancsolhatta volna a mennyei angyaloknak, hogy öntsék ki a világra haragjának tüzét. Megtehette volna, hogy ezt a sötét foltot eltörli a világ színéről. De nem ezt tette. 

Ahelyett, hogy eltaszított volna bennünket magától, Isten még közelebb jött a bukott emberiséghez. Odaadta Fiát, aki a mi csontunkat és a mi testünket öltötte magára. „Az Ige testté lett, és lakozott közöttünk... igazsággal és kegyelemmel teljesen” (Jn 1:14). 
Az emberekhez való kapcsolódása révén Krisztus közelebb vonta őket Istenhez. Isteni természetére öltötte az emberi természet ruháját, és bemutatta a mennyei világegyetem és az el nem bukott lények előtt, hogy mennyire szereti Isten az emberek fiait.

Isten ajándékának nagysága semmiképpen nem mérhető fel. Isten semmit nem tartott vissza tőlünk. Nem adott arra alkalmat, hogy bárki is azt mondhassa, nagyobb szeretetet is tanúsíthatott volna irántunk. Krisztus ajándékával Isten az egész Mennyet nekünk ajándékozta.

Az Isten-fiúságot nem mi szerezzük meg önmagunknak. Csak azok kapnak hatalmat arra, hogy Isten fiaivá és leányaivá váljanak, akik elfogadják Krisztust Megváltójukként. A bűnösnek önmagában nincs ereje arra, hogy megszabaduljon a bűntől... 
Viszont az Isten-fiúság ígéretét kapják mindazok, akik "hisznek az Ö nevében". 
Mindenki bűnbocsánatot nyerhet, ha hit által Jézushoz jön. 

KENNETH COPELAND: Csoda van benned!

,,Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Szellememmel! azt mondja a Seregeknek Ura.,, – Zakariás 4:6

Visszaemlékszem, amikor először vettem részt gyógyító alkalmon az Oral Roberts csodahadjáratain szolgáló csapattal. Egyetemi hallgató voltam és a repülőgép legénységének a tagja. Valamivel több, mint négy éve születtem újjá, és nagyon keveset tudtam Isten dolgairól, különösen az ilyen összejövetelekről. Mégis tagja voltam a csapatnak, és vágytam a kijelentésekre.

Követtem a csapatot a hatalmas csarnokba, ami tele volt beteg emberekkel. Büdös volt, annyira tele volt a levegő betegséggel. Már attól, hogy oda bementem, megborzongtam a félelemtől.

Megfordultam, és amilyen gyorsan csak tudtam az oldalajtó felé indultam. Közben félhangosan Istenhez beszéltem. „Figyelj, Uram, nekem itt semmi keresnivalóm,” mondtam. „Felszállok a greyhoundi buszra és most rögtön hazamegyek. A repülőt nélkülem is haza tudják vezetni.”

Amikor már kint voltam, elkezdtem hangosabban beszélni. Aztán hirtelen földbe gyökerezett a lábam. Nem tudtam mozdítani. Tudtam, hogy Isten állított meg, mert belül még mindig a buszpályaudvar felé tartottam. De kívül beleragadtam a járdába.

Felnéztem, és azt üvöltöttem, „Engedj el!” De mozdulni sem bírtam.

Kétségbeesetten imádkoztam, „Kérlek, hadd menjek! Nem tudok semmit adni ezeknek az embereknek.”

Ekkor válaszolt nekem Isten. Minden sejtem hallotta. Azt mondta: „TUDOM, hogy semmit sem tudsz nekik adni. De ÉN IGEN, és ezért kereszteltelek meg a Szellememben.”

A lábam hirtelen megmozdult, és tudtam, hogy választanom kell. Vagy az életet, vagy a halált választom. Ezért megfordultam, és visszamentem.

Én el akartam szaladni, de Isten megállított. Tudta, hogy Ő bennem van, és ha ott maradok, és felgerjesztem, ami bennem van, akkor csodák történnek – és így is lett.

Benned is ugyanez a csodatévő Isten él. Körülötted pedig vannak emberek, akiknek szükségük van Őrá. Ezért ne várj többé arra, hogy azt érezd, van erőd megtenni, amire Isten hív, hanem lépj ki! Ha megteszed, fel fogod fedezni, hogy az erő, amire vártál, egész idő alatt benned volt és rád várt!

Igei olvasmány: 2 Mózes 3:1-14

ISTENNÉL ÚJ ÍGÉRETEK VANNAK! (3)

Szükségünk van ígéretekre életünkben, különben sokszor nem tudnánk tovább haladni azon az úton, amiről meg vagyunk győződve, hogy a mi utunk. Szükségünk van ígéretekre egymástól is, hogy biztosak legyünk a másik cselekedeteiben, gondolkodásában, érzelmeiben.

Ígéretek nélkül nehezebb lenne életünk.
Ígéretek nélkül hamarabb feladnánk, amibe belevágtunk.
Ígéretek nélkül aligha reménykednénk valamiben, ami után annyira vágyakozunk.
Ígéretek nélkül talán el se indulnánk.


Tényleg szükségünk van ígéretekre életünkben! De vajon minden ígéretet komolyan vehetünk, és biztosak lehetünk bennük? Mi a helyzet akkor, amikor valaki ígér valamit, amit nem tart be? Lehet, hogy saját hibájából adódóan, lehet, hogy nem, a végeredmény viszont mindenképp ugyanaz: összetört szív, összetört álom, csalódás, feladás, kétségbeesés, visszafordulás, egy kapcsolat véget érése … Van egyáltalán bármilyen biztos ígéret életünkben? Van-e olyan személy, aki, ha ígéretet tesz, arra érdemes odafigyelni és megbízni benne?

Van! De nem emberi ígéretek ezek,
és nem embertől származóak.


Ugyanis kétféle ígéret létezik az életben. Az egyikről már írtam: az emberektől származó ígéretek, melyeknek egy része törékeny, bizonytalan, hamis, nem a megfelelő úton vezet, a megfelelő irányba vezet. Egyre nehezebb kiszűrni napjainkban, kiben bízhatunk meg igazán, s kiben nem.

De más ígéretekről is írnék. Olyan ígéretekről, melyek Istentől származnak, és személyesen nekünk szólhatnak, HA hittel vesszük őket! Igen, ez a legnagyobb különbség az emberi és Isteni ígéretek között! HA hisszük és vesszük. Mert amíg az emberi ígéreteket az emberek mértéktelenül adják és mértéktelenül veszik, addig az Isteni ígéreteket Isten már földre születésünk előtt adta, de nagyon sok ember nem – még keresztények sem – veszi azokat HITTEL magához, s tartja meg HITTEL – bármi is próbálna meggyőzni az ígéret ellenkezőjéről időközben!
Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell
Miért nincs szükségünk Isten ígéretei életünkben?
Meddig akarunk még csak emberek ígéreteiben bizakodni?
Meddig akarunk reménytelenek maradni egy számunkra
valóban nagyon fontos és hasznos dologgal kapcsolatban?
Meddig akarunk saját erőnkből állandóan küzdeni mindig mindenért?
Miért nem fordulunk egyenesen a Legbiztosabbhoz a legbiztosabb ígéretekért életünkbe?

Bármiben vesztetted el a reményed, bárhol is kavarodtál el, bármennyi emberben csalódtál már, bárhová is fordultál vissza egy újabb megoldásért, TALÁLSZ REMÉNY, TALÁLSZ UTAT, TALÁLSZ BIZTONSÁGOT, TALÁLSZ ÚJAT: ISTEN IGÉJÉBEN! NE ADD FEL!



Fordulj Istenhez!


"… az ígéret a Jézus Krisztusba vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek … Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. … Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök."
(Gal 3,22b, 26, 29.)Íme, néhány újszövetségi ígéret Istentől azok számára, akik hisznek Benne:

"Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak!" (Mt 5,3)

"Ne félj, csak higgy!" (Mk 5,36b)

"Kérjetek és adatik, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek!" (Lk 11,9)

"… az igazság megszabadít titeket…" (Jn 8,32b)

"Az utolsó napokban kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak!" (Apcsel 2,17)

"…segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal." (Róm 8,26)

"Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk." (1Kor 2,12)

"Isten… megvigasztal minket…" (2Kor 7,6)

"[Isten] mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint." (Ef 3,20)

"Ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek." (Fil 2,15b)

"… az Úr fog alászállni a mennyből, és … feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután … akik élnek …"
(1Thessz 4,16-17)

"Nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon [Isten]…" (2Thessz 1,7)

"… talán azért szakadt el tőled egy időre, hogy örökre visszanyerd …" (Filem 15)

"Minden, ami Istentől született, legyőzi a világot … [és ez] a mi hitünk." (1Jn 5,4)

"Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be ..." (Jel 3,8)Bármilyen ígéretet is tartogat számodra Isten, ne feledd: hittel és bizalommal fogadd be azt!

"Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik." (Zsid 11,6)

"Legyen a ti hitetek szerint!" (Mt 9,29)


Istennek milyen személyes ígéretei vannak számodra? Ahhoz, hogy ezt kiderítsd, időt kell szánnod a Biblia olvasására (Isten Igéjének tanulmányozására), imádkozásra (Istennel való kapcsolatos ápolására), mert csak így fog növekedni az Istenben való hited és bizalmad, melyek elengedhetetlenek az ígéretek beteljesüléséhez életedben!