2017. november 26., vasárnap

Igazságok Rapszódiája: Egy öngyógyító mechanizmus benned

,,De ha Annak a Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Szelleme által,, (Róma 8:11)


Az Ézsaiás 53:5 így szól:
„És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” 
Ez az egyik olyan igevers, melyet világszerte használnak a keresztyének, hogy
gyógyulást nyerjenek. Valójában, Ézsaiás próféta itt a zsidókhoz beszélt, és nem a keresztyénekhez. Egy betekintést adott nekik az eljövendő Messiás kegyelméről, és ezt mondta nekik: „…az ő sebeivel gyógyulánk meg.”

Majd Pál apostol az ő levelében visszatekintett a keresztre, és ezt mondta: „…akinek sebeivel gyógyultatok meg” (1 Péter 2:24). A zsidókhoz szólt. Nem beszélt minden keresztyénhez. 
A zsidók voltak a szövetség alatt, a gyógyulás szövetsége a zsidó egyházat érintette, az ószövetségi egyházat. Ők voltak azok, akik az Ő sebeivel meggyógyultak.

Jézus Krisztus Egyházának, amely az Ő feltámadását követően született, valójában nincs szüksége gyógyulásra Istentől. Az Egyház rendelkezik egy öngyógyító mechanizmussal. Az Egyház örök életet kapott. Az örök életnek nincs szüksége gyógyulásra. Az örök élet az Isten fajta élet, az Istenség esszenciája. Élet, amely „megfertőzhetetlen”, betegség és gyengeség nélkül való. 
Ha örök életed van, akkor nem számít, hogy milyen problémád van a testedben, ha felgerjeszted Isten ajándékát – Isten életét a szellemedben – az egész tested megelevenül.

Alapigénk így szól: „De ha Annak a Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is…” 
A Szent Szellem benned életet generál. A Biblia azt mondja, hogy az első ember, Ádám lett élő lélekké, a második Ádám pedig megelevenítő (Az angol fordításban életadó) Szellemmé (1 Korinthus 15:45). Mi nem az első Ádámtól születtünk. A második Ádámtól, Jézus Krisztustól születtünk. Jézusnak soha nem volt szüksége gyógyulásra, és amint Ő van, úgy vagyunk mi is ezen a világon.

Életadó Szellem lakozik benned. Olyan életet kaptál, ami több a gyógyulásnál. Amíg csecsemő vagy Krisztusban, szükséged lesz gyógyulásra. A Biblia a gyógyulást a gyermekek kenyerének nevezi. Amikor éretté válsz, elhagyod a gyermekies
dolgokat. Nem keresed majd a gyógyulást. Ehelyett így szólsz: „Soha többé nem leszek beteg, mert Krisztus élete van bennem.” Halleluja!

Megvallás
Isten élete és természete van bennem. Ezért több vagyok
mint győztes. Diadalmas és győzedelmes életet élek
minden nap, a betegség, az ördög és e világ negatív
rendszere felett!


További tanulmányok:

1 János 5:13;
Ezeket írtam néktek, a kik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében.

János 5:26;
Mert a miként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában:

Róma 8:10;
Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért.

Párkapcsolat: A LEGKEMÉNYEBB CSAPDÁK 2/2.

1.rész:
http://mennyeikincseslada.blogspot.de/2017/11/a-legkemenyebb-csapdak-12.html

2.rész:

A legtöbb fiatal sokszor álmodozik házasságról, de a boldog házassághoz vezető úton sokféle csapda szedi az áldozatait. A csapda általában egy jól álcázott verem. Látszólag ártalmatlan, de amikor rálépsz, mély gödörbe esel. Sátán szakértő a csapda felállításában. A gondosan álcázott csapdája ártalmatlannak tűnik, de halálos veszedelmet jelent. Néhány e közül megakadályozza, hogy valamikor is boldog házasságban és örömteljes otthonban élhess.

7. csapda. A házasság előtti szex
A nemi aktus kipróbálása a házasságkötés előtt sokak számára jól megindokolható tett. "Csak nem veszel cipőt anélkül, hogy felpróbálnád? Hát akkor hogyan házasodnátok össze egymás kipróbálása nélkül?" Sokféle oka van, miért nem helyes a "Próbáld ki először!" elmélet. A házasság nem hasonlítható a cipővásárláshoz.

Egy lányra nem szabad úgy gondolni, mint egy kipróbálandó árucikkre, hanem mint életre szóló társra, aki szeretetet és megbecsülést érdemel. Ő Isten előtt drága, mindenféle árat felülmúl. Tekintsd te is ugyanilyen értéknek! Ne feledd, egy élete szóló társat keresel, nem pedig szexpartnert. Továbbá, a házasság előtti nemi kapcsolat nem mutat rá hűen a házasságon belüli kapcsolat értékére.

Hogy kerülheted ki ezt a csapdát?
Utasítsd el az értelmetlen "Próbáljuk ki egymást" ötletet! Ha igazán szeretitek egymást, nem kell aggódnotok a nemi életetek minősége felől, mert sikeres lesz!

8. csapda. Együttélés
Igen elterjedt gyakorlat manapság. Különösen a férfiak kedvelik ezt a megoldást. Miért ne? Van valaki, aki kimossa a ruhájukat, megfőzi az ebédet, és kívánság szerint biztosítja a szexet. Mindez részükről szinte semmiféle felelősségvállalást nem igényel. Akkor hagyják ott a lányt, amikor akarják. Ha véglegesen odébb akarnak állni, semmi sem tartja vissza őket.

Ez a megoldás nem kielégítő a nő számára. A leggyakoribb panasz ez. "Sokszor úgy érzem, kihasznál." Nem csoda. Akkor viszont miért megy bele mégis az ilyen felemás kapcsolatba egy leány? A leggyakoribb válasz ez. "Azt reméltem, hogy hamarosan összeházasodunk!" Ez a remény azonban gyakran szertefoszlik. A férfiak általában így érvelnek. "Miért kötelezzem el magamat, amikor így kényelmes, s felelősséget sem kell vállalnom? Különben is, egy napon talán változtatni akarok, és így sokkal könnyebb lesz." Ezt hívják önzésnek. Ha a nő mégis rá tudná bírni a férfit, hogy összeházasodjanak, azzal sem nyerne sokat.

Azt a hamis beállítást, hogy a házasság akkor virágzik a legjobban, amikor az a kölcsönös szabadság elvén alapul, ismét egy dal fejezi ki nagyon hűen. Ebben a dalban a férfi azt énekli, "nem a házassági okirat tintafoltos aláírása" késztette arra, hogy a szerelméhez költözzön, hanem az a tudat, hogy akkor mehet, amikor akar. Ez a szabadság tartja ott. Micsoda ostobaság, és milyen önzés! Vajon mit érezhet az asszony annak tudatában,

hogy a párja akkor jön és megy, amikor akar?

A dal nem szól arról, hogy ki fizeti a számlákat, sem arról, hogy a kapcsolatból született gyerekek majd mindig azt kérdezik, "Hol van apa? Mikor jön haza?" A sikeres házasság és a boldog otthon a férj és féleség egymás iránti elkötelezettségén alapul. Soha nem lesz ilyen otthonod az "Akkor jövők vagy megyek, amikor tetszik" elv alapján.

Hogy kerülheted ki ezt a csapdát?
Ne fogadj el olcsó, erkölcstelen játékházasságot! Várj az igazira!

9. csapda. A keresztények nem keresztényekkel való házassága
Sok-sok keresztény vergődik keserű, boldogtalan házasságban, mert nem engedelmeskedett az Úr egyik egyszerű parancsának. Isten azt parancsolja a hívőknek, hogy ne házasodjanak nem hívőkkel.

"Ne legyetek a hitellenekkel felemás igában." (2Kor 6:14)

A hitetlennel házasságot fontolgató keresztények általában azt gondolják, hogy az ő esetük egyedi, és ez a parancs nem vonatkozik rájuk. Isten szava azonban egyértelmű. Az iga olyan eszköz, amivel két állatot egymáshoz kötöttek, például ekehúzásra. Így az iga a Biblia-versben a két személyt egybefogó sorsközösségére utal. Vésd jól az eszedbe! Soha nem Isten akarata, hogy egy meg nem tért lánnyal vagy fiúval házasodj össze! Istennek jó oka van erre. Ő arra teremtette a házasságot, hogy két személy eggyé váljon.

"Ezért hagyja el a férfi az apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten egy testté." (Máté 19:5)

Isten azért mondja, hogy "Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában", mert lehetetlen, hogy egy hitetlennel teljesen eggyé válj. A házasság a legintimebb emberi kapcsolat. Egy hívő és egy hitetlen teljes és tökéletes egysége pedig lehetetlen. Ötféle okot találunk az Igében arra, miért ne házasodjon hívő hitetlennel.,, (2Kor 6:14-16)

1. "Mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak?"
A válasz: semmi. A hívőt Isten igaznak tekinti, mert elfogadta Krisztust Megváltójának, és Jézus igazságába öltözött. A hitetlen gonosz Isten szemében, mert visszautasította Krisztust. Ezért köztük nem jöhet létre egység.

2. "Mi köze van a világosságnak a sötétséghez?"
A válasz: egyáltalán semmi. A világosság és a sötétség soha nem válhat eggyé. Egykor a hívő is lelki sötétségben élt, de Isten csodálatos világosságára jutott el (1Pét 2:9). A hitetlen még lelki sötétségben van, és ha nem fordul Krisztushoz, a sorsa örök sötétség.

3. "Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál (Sátán) között?"
A válasz ismét: semmi. Krisztus és Sátán között nem jöhet létre egység. A hívő lelki Atyja Isten, a hitetlené Sátán (Ján 8:44). Így képtelenség, hogy eggyé váljanak.

4. "Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között?"
A válasz: semmi. A keresztényt Isten munkája érdekli, és a Mennyben rá váró dicsőséges jövő. A hitetlent ez a világ érdekli, és a világi kedvtelés.

5. "Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal?"
A válasz: sehogy. A keresztény ember teste "Isten temploma", mert Isten benne lakik, és a keresztény ember Istent imádja. Ahogy nem lehet egység Isten és a bálványok között, nem lehet egység hívő és hitetlen közt sem.

Ha végiggondolod, nincs sok közös két emberben, ha közülük az egyik szereti Jézust, a másik nem. Talán jól érzitek magatokat együtt, találtok közös időtöltést is, de az igazán fontos témákban nem értetek egyet. Előfordul, hogy a lány kedvéért a fiú elkezd gyülekezetbe járni, talán be is merítkezik, és csatlakozik a gyülekezethez, de ha nem születik újjá őszintén, "az elkötelezettsége" majd nem tart sokáig.

Jézus azt mondta, úgy különböztethetjük meg az igazi keresztényeket a hamis keresztényektől, hogy megfigyeljük, milyen gyümölcsöt terem az életük. "A gyümölcséről ismeritek meg a fát" – mondta. Ez azt jelenti, hogy amennyiben valaki igazán újjászületik, annak a jelei láthatók abban, amit mond és tesz.

Hogy kerülheted ki ezt a csapdát?
Határozd el, hogy soha, semmilyen körülményben nem házasodsz össze egy nem kereszténnyel.



10. csapda. Kereszténynek nem kereszténnyel való együtt járása
Sok keresztény fiatal nem érti, miért nem randizhat nem kereszténnyel. Az ok az, hogy az együtt járás gyakran eljegyzéshez és házassághoz vezet. Talán nem vetted észre még, de Sátán nagy cselszövő. Szereti elrontani a fiatalok életét azzal, hogy a nem megfelelő személlyel házasítja össze őket.

Hogy kerülheted ki ezt a csapdát?

Ne járj nem keresztényekkel. Ha nem randizol velük, nem is házasodsz össze velük. Szakítsd meg most a rossz kapcsolatot! Ha Isten most megmutatta, hogy rossz kapcsolatban vagy, ne kérdezd körbe a barátaidat, mit kellene tenned. Nem kell elmenned a lelkészhez sem, hogy megkérdezd, mit tegyél. Még imádkoznod sem kell, hogy bölcsességet kérj Istentől. 
Csak engedelmeskedj Istennek, és szakítsd meg azt a kapcsolatot most.

Párkapcsolat: A LEGKEMÉNYEBB CSAPDÁK 1/2.

A legtöbb fiatal sokszor álmodozik házasságról, de a boldog házassághoz vezető úton sokféle csapda szedi az áldozatait. A csapda általában egy jól álcázott verem. Látszólag ártalmatlan, de amikor rálépsz, mély gödörbe esel. Sátán szakértő a csapda felállításában. A gondosan álcázott csapdája ártalmatlannak tűnik, de halálos veszedelmet jelent. Néhány e közül megakadályozza, hogy valamikor is boldog házasságban és örömteljes otthonban élhess.

1. csapda. Élj a mának!

Ezzel a bölcselettel lépten-nyomon találkozhatunk. Ezzel bombáznak minket.

"Csak egyszer élsz, ragadj meg hát mindenféle élvezetet!"

Ez a gondolkodásmód az emberiséggel egyidős. Régebben ezt mondogatták. "Együnk, igyunk, vigadjunk, holnap úgyis meghalunk." Ebben az a téves, hogy a legtöbben nem halnak meg holnap. Ehelyett viselnünk kell a mai hibánk következményét. Egyik-másik vétkünk következménye életre szóló, és szembe kell néznünk a halál utáni ítélettel is.

Sátán mindig az emberek elé tárta a mának élés gondolatát, mert így olyan dolgokra is készek, amiktől óvakodnának, ha gondolnának a jövőre. Egy tizenkilenc éves, két gyermekes leányanya így vélekedett. "Amíg fiatal vagy, csak a következő hétvégére gondolsz, de az élet több a hétvégénél. Ehhez tartozik az egész földi léted, és folytatódik az örökkévalóságban. Ha visszautasítod Krisztust, és nem nyersz örök életet, az nem egy hétvégére szól. Örök kihatású!"

Hogy kerülheted ki ezt a csapdát?
Vedd észre, hogy az élet komoly és szent. Amit most teszel, kihatással van mind a földi életedre, mind pedig az örök életedre.

2. csapda. Élj az örömnek!

"Ha örömet szerez, tedd meg!" Ez másikfajta filozófia jelszava, amely befolyásolja a mai társadalmat. A kábítószer élvezői e jelszót követik. "Érezd jól magadat most, nem számít, hogy mi történik később." Sokan helytelenül gondolják, hogy mindent szabad nekik, ami jó érzést kelt bennük. Még egy dal szövege is ezt hangsúlyozza. "Nem lehet rossz, ami ilyen jó érzés." Ne legyél olyan naiv, hogy elhidd ezt! Attól, hogy valami jó érzést kelt benned, nem biztos, hogy helyes is. Talán örömet szerez elkötni egy új autót, és száguldozni azzal, ennek ellenére ez nagyon helytelen.

Hogy kerülhetett ki ezt a csapdát?
Ne engedd, hogy az érzelmed irányítson.


3. csapda. Nemi erkölcstelenség

A fiatalok könnyen esnek a nemi erkölcstelenség csapdájába. Sokan követnek el nemi bűntettet, és

úgy tűnik, hogy negatív következmény nélkül.

Azonban senki sem lépheti át Isten erkölcsi korlátját anélkül, hogy előbb vagy utóbb ne fizetne azért nagy árat. Egyetlen erkölcstelen tettnek is lehet szörnyű következménye.

Hogy kerülheted ki ezt a csapdát?
Tartsd magadat tisztán. Az erkölcstelenség ára túl magas, nem éri meg azt, amit kapsz azért.

4. csapda. Házasság tizenéves korban

A tinédzser házasságból sokféle baj származik. Kétszer olyan valószínű a válás, mint a huszonévesek esetében. Legalább kétféle jelentős hátránya van a tizenévesek házasságkötésének. Először is, könnyen rossz döntést hoznak a párválasztásnál. Másodszor, a tizenévesek nem elég érettek a házasságra. Jó adag önzetlen és gondoskodó szeretetre van szükség ahhoz, hogy a házasság megfelelően működjön. Ahhoz pedig fel kell nőniük, hogy így tudjanak szeretni.

Hogy kerülheted ki ezt a csapdát?
Ne siesd el a házasságot!

5. csapda. Házasság az egyedüllét elkerülésére

A lányoknak el kell felejteniük azt, hogy az élet végső célja a házasság. Sok lány attól fél, hogy elszalasztja "a házasság örömét". Emiatt elveszíti a józan ítélőképességét, ezért végzetes házasságba ugrik. Talán sok figyelmeztető jelet lát, de azt gondolja,

"Lehet, hogy nem lesz a legjobb házasság,
de még mindig jobb, mint egyedül maradni."

Az igazság az, sokkal kínosabb a rossz házasság, mint az egyedüllét. Nők ezrei mondhatnák el neked, hogy a rossz házasság a földi lét legkeserűbb tapasztalatai közé sorolható. Tele van gyűlölettel, visszautasítással, nehezteléssel, sértett érzéssel, és gyakran a gyerekek az ártatlan áldozatok.

Hogy kerülheted ki ezt a csapdát?
Tanulj meg boldogan és megelégedetten élni, amíg egyedül vagy. Így nem nehezedik rád a nyomás, amely elhamarkodott házasságba ugrasztana.

6. csapda. Majd én meg változtatom a másikat!

Ennek körülbelül ugyanannyi az esélye, mint annak, ha ejtőernyő nélkül ugranál ki egy repülőről. A biztonságos földet érésre mindkettőnél csekély az esély. Mégis, sok lány megkockáztatja, hogy eljátssza a későbbi boldog házasságát. A lány így gondolkozik. "Tudom, hogy Patrick sokat iszik, és más lányok után jár, de biztosan megváltozik, ha összeházasodtunk." Ez a vágyálom teljesen alaptalan. Nem változtathatod meg valakinek az alapvető természetét azzal, hogy hozzá mész. Ha nehézség mutatkozik a házasságkötés előtt, az valószínűleg csak fokozódik a házasságban.

Hogy kerülheted ki ezt a csapdát? 

Ne reménykedj a társad megváltoztatásában a házasságkötés után! Amit most látsz, azzal kell beérned.

ALAPVETŐ BIBLIAISMERET: A VILÁGMINDENSÉG ISTENE-2.rész

I. Hit vagy hiszékenység

1. Mivel Istennel kapcsolatban legelőször a hit kerül megemlítésre, ezért az első kérdés is az, hogy mit nevezünk hitnek, azonos-e a hiszékenységgel?



  • A Biblia szerinti “hit” jelentése “bizalom”, vagyis az Isten megismeréséből támadt bizalmat jelenti.
    • Az Istenből megtapasztalható és megismerhető dolgok adják ezt bizalmat arra az esetre, ha már nincs lehetőségünk ellenőrizni a kijelentett dolgokat. Róm. 1,20.
  • A hit tulajdonképpen a megismerésből kialakult bizalomnak egy olyan magas szintű megnyilatkozása, amit a Biblia meggyőződésnek is mond. Zsid. 11,1.
    • Ha egy férj ismeri a felesége ragaszkodó szeretetét és hűségét, akkor bizalommal van iránta akkor is, ha nem látja őt.
    • A hívő ember így fogadja el Isten létezését is, annak ellenére, hogy most nem láthatja Őt.
  • A megtapasztalt tényeken alapuló hit számára hiába hangoznak el a tagadó kijelentések.
    • Mert a Biblia szerinti hit nem hiszékenységet jelent, hanem ismereten alapuló bizalmat és meggyőződést.

2. Miért alakult ki az Istenben való hitetlenség az emberek között?

  • Esetenként az Istenről való ismerethiány, és az ebből adódó meseszerű elképzelések tartanak vissza embereket attól, hogy higgyenek Istenben.
  • Másokat az tart vissza, hogy a kereszténység nem tud minden kérdést megválaszolni, de azt figyelmen kívül hagyják, hogy a világi tudomány még több kérdésre nem tud válaszolni
    • A feltevéseket és következtetéseket ugyanis nem lehet tudományos tényként elfogadni, különösen akkor, ha ezek a feltevések egymásnak ellentmondóak.
  • Vannak, akik csupán a kényelem és a közömbösség oldaláról közelítik a hit kérdését.
    • Úgy vélekednek, hogy mindez a tudósok és a papok dolga, ők egyezzenek meg egymással, ők döntsék el ezt a kérdést.

3. Milyen tényeket lehet felsorolni, amik egyértelműen bizonyítják az egész világmindenséget irányító és fenntartó Isten létezését?

  • A beteljesedett próféciák a történelmi tények alapján a legjobb bizonyítékok.
    • A világbirodalmak feltámadása és bukása
    • A Messiásra vonatkozó próféciák pontos beteljesedése.
  • A bennünket körülvevő természeti világ egy hatalmas tervező és teremtő Isten létezéséről tesz bizonyságot.
    • Az univerzumban létező bolygók és csillagok mozgásának szigorú rendje. Zsolt. 19,1-7.
    • A Föld életet biztosító jellege és körülményei:
      • A gravitáció, a légréteg összetétele és vastagsága, a Föld Naptól való távolsága, stb.
    • A természetben előforduló dolgok és jelenségek körforgása.
      • A víz, az évszakok, stb.
    • Az állatok és a növények szaporodási, fejlődési és cselekvési folyamatának genetikus rendje.
      • Isten egyedeket teremtett, amik a maguk nemében csodálatos dolgok cselekvésére képesek.
    • A természetben található élővilág egyedi szépsége is egy tervező Teremtőről tesz bizonyságot.
  • Az emberi test belső felépítése és csodálatosan működő szervezete, amely képes a különböző betegségekkel és külső sérüléssel szemben az öngyógyítás reakcióját és folyamatát elindítani és véghez vinni.
  • Tapasztalati tények alapján is meggyőződhetünk Isten létezéséről.
    • Az Istenre talált ember életében végbemenő változás
    • Az ima meghallgatások tapasztalata
    • A körülöttünk tapasztalható okkult jelenségek pedig közvetve tesznek bizonyságot.

4. Hogyan kerülhetünk kapcsolatba a világmindenséget teremtő Istennel?

  • Kezdetben, a bűneset előtt még közvetlen kapcsolat volt Isten és az ember között.
    • A bűn miatt ez a kapcsolat megszűnt, de Isten mégsem szakította meg kapcsolatát az emberrel, hiszen Istennek korlátlan a lehetősége. Zsid. 1,1.
  • A természet, mint Isten alkotása egy hatalmas könyv lehet számunkra, amiből nagyon sok ismeretet nyerhetünk Istenről. Róm. 1,20. Zsolt. 19,2-5.
  • A lelkiismeretünk által is Isten jelentkezik és szólal meg bennünk. Péld. 20,27. Róm. 2,14-15.
  • A legközvetlenebb és legérthetőbb kinyilatkoztatás Istenről a Biblia, ebből ismerhetjük meg Isten lényét és személyiségét a legbiztosabban.

5. Fontos-e az ember számára megismerni Istent, illetve milyen mértékben nyerhetünk ismeretet Róla?

  • Az örök életünk feltétele az Isten megismerése. Ján. 17,3.
  • Van egy határ, ahol Isten nem enged tovább bennünket. V. Móz. 29,29.
  • Az Isten által megszabott határon túl lévő dolgok meghaladják az értelmi képességünket. Róm. 11,33-35. Ésa. 55,8-9.

II. A Biblia Istene

1. Mit jelent a Bibliában az a meghatározás és kifejezés, hogy “egy Isten”?

  • Az “Isten” szó mint fogalom, egy több személyből álló egységnek, egy magas szintű hatalmi körnek a létezését ismerteti meg velünk. I. Móz. 1,26/a. Ésa. 6,8.
  • Bár a “Szentháromság” kifejezés csupán egy teológiai fogalom, de a három személyű Istenről úgy az Ó mint az Újszövetség is megemlékezik és bemutatja.
    • Míg az Ószövetség visszafogottan beszél az Istenség három személyéről, addig az Újszövetség nagyon határozottan megnevezi és külön választottan beszél Róluk. II. Sám 23,2-3. Ésa. 63,8-11. - I. Ján. 5,7. Mát. 3,16-17. 28,19.
  • Az “egy Isten” fogalom hangsúlyozása azért kerül előtérbe a Bibliában, mivel úgy az Ó, mint az Újtestamentum iratai olyan időben keletkeztek, amikor az Isten népével érintkező népek sok-istenben hívő emberek voltak.
    • Az emberek úgy hitték, hogy ezek az istenek egymással szembeállnak, hadakoznak és rivalizálnak, vagyis hatalmi küzdelem van közöttük.
    • Ezzel az általános felfogással szemben tett bizonyságot a zsidó nép és a kereszténység, hogy az egész világmindenségben csak “egy Isten” létezik. V. Móz. 6,4-5. Eféz. 4,5-6.
  • Bár ez az “egy Isten” három személyből áll, mégis elmondható róluk, hogy egy, mivel tökéletes összhang és egység van közöttük az egymás iránti szeretet jegyében.
    • A Bibliában az “egy” szónak speciális jelentése is van.
    • Ahogy a házasságban a férfi és a nő “lesznek ketten egy testté”, ahogy Krisztus tanítványainak is “egyeknek” kell lennie, akként tekinthető egynek a három személyű Istenség is. I. Móz. 2,24. Ján. 17,21.

2. A szeretet egységén kívül még milyen vonatkozásban állít nagyon határozott különbséget a “sok-isten” és az “egy Isten” között?

  • A “sok-isten”-ről azt mondja, hogy nem léteznek, csupán az emberi képzelet szüleményei, a hozzájuk kapcsolódó fizikai tapasztalatok és jelenségek mögött minden esetben Sátán, az őscsaló húzódik meg. Zsolt. 115,4-7. II. Kor. 11,14-15.
  • Az “egy Isten”-ről viszont azt állítja, hogy öröktől fogva egyedül létező Isten, Aki a hatalma szavával teremtett mindent és tart fenn mindeneket. Zsolt. 83,19. 33,6. 9. Zsid. 1,3.

III. A láthatatlan Isten

1. Mit tudhatunk arról a személyről, akit Atyaként ismerhetünk meg a Biblia kinyilatkoztatásaiból?

  • Az emberi család megváltásának megvalósítása közben mindenben Ő a fő, a vezető. I. Kor. 11,3.
  • Az emberek számára azonban láthatatlan marad, kegyelemből elrejti magát előlük. Ján. 1,18. Ésa. 45,15. I. Tim. 6,16.
  • Mindezt azért, mert a bűnös állapotunk miatt a megjelenése megemésztő tűz lenne. Ésa. 59,2. V. Móz. 4,24. Zsid. 12,29. II. Móz. 33,20.

2. Az a tény, hogy az Atya most láthatatlan számunkra, egyúttal azt is jelenti, hogy nincs alakja, a teremtett lények által is érzékelhető megnyilatkozási formája?

  • A teremtéskor az ember is Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve. I. Móz. 1,26.
  • Az el nem bukott mennyei lények számára ma is látható, és naponta érintkeznek is Vele. Mát. 18,10.
  • A bűntől megtisztított újföldön mi a megváltott emberek is újra láthatjuk Őt. Jel.22,3-4. I. Ján. 3,2. Mát. 5,8.

3. A Szentháromság Isten személyei között mindig létezett ez az alá és fölé rendeltségi viszony?

  • Csak a megváltás tervében végzendő feladatok érdekében jött létre ez a viszony, eredetileg teljes egyenlőség volt az Istenség személyei között. Fil. 2,5-7. I. Kor. 15,24-28.

4. Melyik isteni személy az, Aki az Atyához hasonlóan szintén láthatatlan, és miért?

  • A Szentlélek is láthatatlan módon tevékenykedik itt a Földön az emberek között, ezért is hasonlította Jézus a szélhez a tevékenységét. Ján. 3,8.
  • Az emberi család érdekében történő munkája miatt kell láthatatlanságban maradnia.

5. Miért alakulhatott ki az a keresztények körében eléggé elterjedt szemlélet, hogy a Szentlélek nem az Istenség egyik személye, hanem csak az Istennek megnyilatkozó ereje?

  • Mivel a Szentírás esetenként egyszerűen csak isteni erőként beszél Róla. Csel. 1,8.
  • Ilyen kijelentések viszont csak azért vannak, mivel az Istenség személyei között a Szentlélek az, Aki az isteni erőt közvetíti és adja az emberek között, miként a lelki ajándékokat is. I. Kor. 12,11.
  • Azok a személyes tulajdonságok, amik megnyilatkoznak a Szentlélek tevékenysége közben egyértelművé teszik, hogy Ő egy önálló személyiség az Istenségen belül.
    • Ismer, tud, I. Kor. 2,11. - akarata van, I. Kor. 12,11. - Megszomorítható, Eféz. 4,30. - Közösséget hoz létre és tart fenn, I. Kor. 2,10. stb.

6. Mi a Szentlélek elleni bűn, és miért nem bocsátható meg? Mát. 12,31-32.

  • “A Szentlélek elleni bűn leggyakoribb formája az, amikor valaki kitartóan semmibe veszi a Menny bűnbánatra hívó szavát. Minden lépés, amellyel elutasítjuk Krisztust, egy lépés a megváltás elutasítására is, és a Szentlélek elleni bűn felé is.” (JÉ. 267,2.)
    • “...ha valaki elutasítja a Szentlélek munkáját, akkor oda kerül, ahol nincs számára megtérés... akkor azt a csatornát vágja el, amelyen át Isten kapcsolatba léphet vele... Ha egy lélek végleg visszautasítja a Szentlelket, akkor Isten már semmit sem tehet érte.” (JÉ 264-265.)
  • A Szentlélek elleni bűn állapotából pedig a Szentlélek elleni káromlás következhet, ahogyan a Jézus korabeli zsidó vezetők esetében is történt.
    • “Meggyőződtek a krisztust kísérő erő felől, de hogy ellenállhassanak az igazságnak, a Szentlélek munkáját Sátánnak tulajdonították. Ezzel tudatosan választották a csalást, alávetették magukat Sátánnak, és ettől fogva már az ő ereje befolyásolta őket.” (JÉ 265,2.)

IV. Az emberek által is látható Isten

1. Mit tudhatunk arról az isteni személyről, aki a történelem folyamán többször is megjelent a bűnös emberek által is látható formában.

  • Az emberi család megváltása érdekében az istenség egyik személye levetette az isteni létformáját és dicsőségét, és szolgai létformát vett fel, hogy a bűn világában élő ember is el tudja viselni a megjelenését. Fil. 2,5-8.
    • Ez az esemény sorozat az Édenben elkövetett bűn miatt lépett életbe, vagyis megkezdődött Isten megváltási tervének a végrehajtása.
  • Az emberiség érdekében történő megalázkodásának négy dimenzióját vagy állapotát ismerhetjük meg a Biblia alapján.
    • Az Úr Angyala, akin keresztül érintkezni tudott Isten a bűnös emberrel, a választott népével, és közvetlen szolgáival a prófétákkal. II. Móz. 23,20-21.
      • Ez az Angyal az Istenség minden nevét igényli magának. II. Móz. 6,3.
    • Az Isten Fia, aki “testté lett”, vagyis isteni természetére felvette az emberi család természetét és létformáját. Zsid. 10,5. Ján. 1,14.
      • Ezt az Isten-ember létformát megdicsőült állapotában az egész örökkévalóságon keresztül meg fog tartani, örökké az emberi család tagja marad. Dán. 7,13. Jel. 1,12-13.
    • Örökkévaló Főpap, aki mennybe-menetele óta a közbenjárás és az engesztelés munkáját végzi értünk. Zsid. 8,1-2. 4,14-16.
    • Királyok Királya és uraknak Ura-ként fog egyszer dicsőségben és hatalommal visszajönni ide a földre, hogy véget vessen a bűn uralmának. Jel 19,16. Mát. 25,31.

2. A Biblia tanítása alapján hogyan lehet összegezni legtömörebben azt a munkát, amit a Fiú Isten végzett az emberi család érdekében a történelmünk folyamán?

  • Ő a mi Teremtőnk - Törvényadónk - Megváltónk - Főpapunk - és Királyunk.

3. Jézus mint Isten, öröktől fogva létezik vagy az Ő létezésének is van kezdete?

  • Vannak olyan igei kijelentések, amik alapján arra lehetne következtetni, hogy Isten Fia úgy született valamikor az örökkévalóságban. Kol. 1,15. Zsid. 1,5/a. Ján. 5,26.
  • Más igeversek viszont látszólag teljesen az ellenkezőjét állítják az előbbieknek. Mik. 5,2/b. Éa. 9,6/b.
    • Amikor Isten Fia a Jehova nevet használja, akkor ezzel is azt akarja bizonyítani, hogy Ő örökké létező Isten. II. Móz. 6,3. Ésa. 48,17. I. Kor. 12,3/b.
  • Az egymásnak látszólag ellentmondó igeversek közötti feszültséget az a rejtett, de mégis alapvető bibliai tanítás oldja fel, hogy Jézus nem volt mindig Isten Fia. (vesd össze: II. Sám. 7,12-14. - Csel. 2,20. - Zsid. 1,5/b. - Mát. 3,17.)
    • Csak a Betlehemben való megszületés által vált Isten Fiává, mivel közvetlenül Istentől született. Luk. 1,35. Zsid. 10,5. - Luk. 3,23-38.

4. Az emberekhez való viszonyulásában különbséget találhatunk-e az Ószövetség Istene és az Újszövetség Krisztusa között?

  • A keresztény köztudat tévesen tulajdonítja az ószövetségi eseményeket, a szigorú ítéleteket az Atyának, miközben Jézust pedig csak az alázatos és szelíd Istenként tartják számon.
    • Az Ószövetségben is találunk olyan kijelentéseket, amik az Istenről olyan bemutatást adnak, hogy Ő kegyelmes és végtelen irgalmú. II. Móz. 34,6-7/a. Mik. 7,18. Jón. 4,2.
    • Másrészt viszont azt mondja el a Biblia, hogy Istenben csodálatos módon egyesül a kegyelem az igazságossággal, ez képezi a trónjának alapját. Zsolt. 89,15.
      • Ezért a bűn büntetésétől nem tekinthet el, legfeljebb átvállalja tőlünk, ha elfogadjuk Őt személyes Megváltóként. Róm. 6,23. II. Kor. 5,21.
  • Az ember megváltásában tökéletes egységben munkálkodik együtt mindhárom isteni személy, éppen ezért nem lehet az ítéletet és a szigort az Atyának tulajdonítani, a kegyelmet pedig a Fiúnak. Ján. 3,16.
    • Talán éppen azért, hogy az ilyen téves következtetések ne alakulhassanak ki, az “az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta”Ján. 5,22.
    • Ezért nevezi a Biblia Jézust az “örökkévalóság Atyjának”, mivel örök életet csak Ő adhat nekünk, mert az Ő ítélőszéke előtt kell mindannyiónknak megállni. Ésa. 9,6. II. Kor. 5,10.
  • A Szentháromság Istennek az emberi családhoz való viszonyulása mindig ugyanaz marad, mivel Istennél “nincs változás, vagy változásnak árnyéka” sem. Jak. 1,17.
    • “Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz”. Zsid. 13,8.

Napi Ige, Napi Gondolat

Napi Ige: Ő mondotta: 


"Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged."
Ezért bizakodva mondjuk: "Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?"

(Zsidó 13:5-6)





Napi Gondolat:

A Biblia az élet könyve, egy könyv amely magában foglalja a jelenvaló és az eljövendő élet ígéreteit.
Egy könyv amely tűzként égeti ki a hamis istenképünket, kiégeti elpusztítja bűntudatunkat, megoldást ad életünk gondjaira, utat nyit Isten kegyelmében nyugodalmában.

Ez az út Jézus Krisztusban van elrejtve, mert Ő az út, igazság, élet. Őbenne és Őáltala nyilvánult meg Isten szeretete az elbukott teremtett ember számára.

A Biblia az egyedüli könyv amely megváltoztathatja az életed.
Keress, kutass, találj! Ragadd meg hittel Isten ígéreteit, légy kitartó és következetes, abszolút minden élethelyzetben ragaszkodj Istenedhez és megváltozik minden.

A Jézus nevében!
Ámen!                       

Rómabeliekhez írt levél 15. rész 13.vers


1. Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk.
2. Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére.
3. Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem a mint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám.
4. Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.
5. A békességes tűrésnek és vígasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint:
6. Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.
7. Azért fogadjátok be egymást, miképen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.
8. Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyák ígéreteit;
9. A pogányok pedig irgalmasságáért dicsőítik Istent, a mint meg van írva: Annakokáért vallást teszek rólad a pogányok között, és dícséretet éneklek a te nevednek.
10. És ismét azt mondja: Örüljetek pogányok az ő népével együtt.
11. És ismét: Dícsérjétek az Urat minden pogányok, és magasztaljátok őt minden népek.
12. És viszont Ésaiás így szól: Lészen a Jessének gyökere, és a ki felkel, hogy uralkodjék a pogányokon; ő benne reménykednek a pogányok.
13. A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által.
14. Meg vagyok pedig győződve atyámfiai én magam is ti felőletek, hogy teljesek vagytok minden jósággal, betöltve minden ismerettel, képesek lévén egymást is inteni.
15. Bátorságosabban írtam pedig néktek atyámfiai, részben, mintegy emlékeztetvén titeket az Istentől nékem adott kegyelem által,
16. Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a pogányok között, munkálkodván az Isten evangyéliomában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves és a Szent Lélek által megszentelt.
17. Van azért mivel dicsekedjem a Jézus Krisztusban, az Istenre tartozó dolgokban.
18. Mert nem merek szólni semmiről, a mit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak engedelmességére, szóval és tettel.
19. Jelek és csodák ereje által, az Isten Lelkének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől és környékétől fogva Illyriáig betöltöttem a Krisztus evangyéliomát.
20. Ekképen pedig tisztességbeli dolog, hogy ne ott hirdessem az evangyéliomot, ahol neveztetett Krisztus, hogy ne más alapra építsek:
21. Hanem a mint meg van írva: A kiknek nem hirdettetett ő felőle, azok meglátják; és a kik nem hallották, megértik.
22. Annakokáért meg is akadályoztattam gyakran a hozzátok való menetelben.
23. Most pedig, mivelhogy nincs már helyem e tartományokban, vágyódván pedig sok esztendő óta, hogy elmenjek hozzátok:
24. Ha Hispániába megyek, elmegyek ti hozzátok. Mert remélem, hogy átutazóban meglátlak titeket, és ti elkísértek oda, ha előbb részben beteljesedem veletek.
25. Most pedig megyek Jeruzsálembe, szolgálván a szenteknek.
26. Mert tetszett Macedóniának és Akhájának, hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei részére némileg adakozzanak.
27. Mert tetszett nékik, és tartoznak is vele. Mert ha a pogányok azoknak a lelki javaiban részesültek, tartoznak nékik viszont szolgálni a testiekben.
28. Ezt azért ha majd elvégezem, és nékik e gyümölcsöt átadom, elmegyek közöttetek által Hispániába.
29. Tudom pedig, hogy mikor hozzátok megyek, a Krisztus evangyélioma áldásának teljességével megyek.
30. Kérlek pedig titeket atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szerelmére, tusakodjatok velem együtt az imádkozásokban, én érettem Isten előtt,
31. Hogy szabaduljak meg azoktól, a kik engedetlenek Júdeában, és hogy az én Jeruzsálemben való szolgálatom legyen kedves a szentek előtt;
32. Hogy örömmel menjek hozzátok az Isten akaratából, és veletek együtt megújuljak.
33. A békességnek Istene pedig legyen mindnyájan ti veletek! Ámen.

2017. november 25., szombat

A szabadságot drágán vette meg, mégis ingyen adja azt

„Hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak” (Lukács 4, 18)

Senki más, egyedül az Úr Jézus hozhat a foglyoknak szabadulást.
Az igazi szabadságot egyedül Ő adja. Ez egy jogosan adott szabadság, mert a Fiúnak, ki mindenekkel bír, joga van az embereket megszabadítani. 
A szentek tisztelik és becsülik Isten igazságát, mely szabadulásukat állandóvá és bizonyossá teszi. 
Ez egy drágán szerzett szabadság. Krisztus tejhatalmának erejében mondja azt ki nekünk, de Ő azt vérével szerezte, megszabadít téged, de azért önmagát engedte megkötöztetni. 
Te szabaddá lettél, mivel terhedet Ő hordozta érted, te fel vagy mentve és szabad vagy, mivel Ő helyetted szenvedett. 
De habár ezt a szabadságot drágán vette meg, mégis ingyen adja azt. 

Jézus nem kíván tőlünk semmiféle előkészületet e szabadsághoz. Zsákban és hamuban talált minket és felszólít, hogy öltsük magunkra a szabadság dicső ruháját; amint vagyunk, éppen úgy tesz minket szabaddá és boldoggá és pedig egészen a mi segítségünk és érdemünk nélkül. Akit Jézus megszabadít, annak szabadsága örökre biztosítva van; azt nem lehet soha többé újra megbéklyózni. Ha a Mester azt mondja nekem: „Fogoly, én megszabadítottalak”, az érvényes mindörökre. 

A sátán előveheti minden cselét és hatalmát, hogy minket újból rabszolgává tegyen, de nem sikerül neki, mert velünk az Úr, s kitől féljünk? A világ kísértéseivel azon lehet, hogy minket félrevezessen, de hatalmasabb az, aki mi mellettünk van mindazoknál, akik mi ellenünk vannak. 

A mi csalárd szívünk cselszövése zavarba hozhat és veszélybe sodorhat bennünket, de aki a jó munkát elkezdte bennünk, véghez is viszi és befejezi azt. Istennek és az embereknek ellenségei összeszedhetik hadierejüket és tajtékzó dühvel törhetnek ránk, de ha Isten minket megigazít, kicsoda kárhoztatna? 
A sas, mely sziklán rakott fészkébe száll és majd ezután a felhőkön felül szárnyal, nem szabadabb annál a léleknél, kit Krisztus megszabadít. 
Ha nem vagyunk többé a törvény alatt, hanem mentesek vagyunk annak átkától, szabadságunk abban nyilvánul, hogy hálával és örömmel szolgálunk Istennek.
„Én kétség nélkül a Te szolgád vagyok, a Te szolgálóleányodnak fia, ki az én kötelemet elszaggattad. Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem?”

Csendes percek Istennel: Isten többre szánt

„Ekkor így szólt hozzá az ördög: ’Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!’” - Lk 4,3

„Szerintem nem bánja Isten” – mondta a barátnőm.
A sírás kerülgetett.
Meg akartam értetni vele, hogy Istennek bizonyára nem tetszik, ami potenciálisan bánatot okoz azoknak, akiket szeret.

Nem tudtam meggyőzni, összetört a szívem. Később aztán az ő szíve következett.
Barátnőm küzdelme egy kísértéssel kezdődött.
Eleinte csak eljátszadozott a gondolattal. Aztán összeszedte a mellette szóló érveket, de ami ellene szólt, azt nem vette számításba. Később a tettek mezejére lépett. Végül pedig összeomlott, mert nem úgy történtek a dolgok, ahogy gondolta.

Mind szembesülünk kísértésekkel. Talán nem azzal, amivel a barátnőm.
Fel akarjuk adni, amikor nehézségekbe ütközünk. Nem fogadunk el valami jó dolgot, mert úgy érezzük, méltatlanok vagyunk rá.
Küzdelmeinkben nem vagyunk egyedül. Jézus is megtapasztalta a kísértést.
A Lukács evangélium negyedik fejezetében Jézus szemtől szemben találja magát a Sátánnal a pusztaságban. Minden szinten kísértés éri, ugyanúgy, mint minket.

Az ellenség egy egyszerű csábítással indít.
„Ekkor így szólt hozzá az ördög: ’Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!’” (Lk 4,3).
Képzeld el magad a sivatagban minden élelem nélkül. Jézus gyomra már-már kilyukadhatott az éhségtől. Egyetlen szavától kenyérré válnának a kövek a lábai előtt. Jézus rendíthetetlen.
Tudja, mi  az ellenség terve. A Mennyei Atya azért küldte Jézust, hogy ezt a sebzett világot magához vonja. Ez nem a kenyérről szól.
Az ellenség nemcsak Jézust akarta tönkretenni, hanem Isten tervét Vele.

Jézus nem bonyolódik vitába. Nem időzik a kísértésnél, Isten igéjét szegezi neki.
Példája megmutatja nekünk, hogy a Mennyei Atyához való hűség fontosabb, mint a pillanatnyi éhség csillapítása. Jézus nem hagyja magát félrevezetni az által, aki bár úgy tesz, vele törődik, igazából a lelkét akarja elpusztítani.
Mind hallottuk már a csábítás hangját. Nem is egyszer.
A kísértés kompromisszumra hív, vagy arra, hogy elégítsük ki pillanatnyi vágyunkat, mely eltávolít Istentől. Hogy vegyük saját kezünkbe a dolgainkat, ragadjuk ki őket Isten kezéből. Amennyire lehetséges, el akar távolítani Istentől és az Ő rólunk szóló tökéletes tervétől.
Kísértéssel küzdő barátnőm a pillanatnyi éhségre fordította figyelmét, és így nem vette észre a valódi harcot, ami benne zajlott.
Ha kísértést érzel, tudd, Megváltód ismeri a mostani pillanaton túli szükségleteidet is. Tudja, milyen kísértést szenvedni. Ígéri, hogy segít küzdeni a kísértés ellen mindaddig, míg az ellenség fel nem adja.
Évek múltán a barátnőm megtalálta a visszautat. Hosszú szenvedéseken át Isten végül meggyógyította a szívét, és ő nem tágított Mellőle, mialatt igyekezett rendbehozni a tettével szétzilált kapcsolatait.
Amikor felkérik, hogy mondja el történetét, így foglalja össze a tanulságot:
 „Ha nem illeszthető be Isten legjobb tervébe rólad, fuss az ellenkező irányba”.
Bármi legyen a kísértés, pillanatnyi igényeink kielégítése sosem múlja fölül az igazság melletti döntésből fakadó tartós átalakulást.

Drága Jézus, segíts túllátnom az érzéseimen, hogy Rád találjak. Segíts legyőznöm a kísértést
igéddel, és kizárnom azt szívemből és gondolataimból. Jézus nevében, Ámen.

Jelenések könyve: Egy különleges hatalom

Jelenések 13:11-18.

János apostol most egy nagyon érdekes állatot látott. A földből jött fel, két szarva volt, olyan, mint a bárányé. Amikor megszólalt, úgy szólt, mint a sárkány. Vajon melyik országot, hatalmat jelképezi ez a furcsa, különleges állat?

Egy viszonylag új hatalomnak kell lennie. Ezt két dologból tudjuk:

- Akkortájt jön létre, amikor a pápaság halálos sebet kapott

- Fiatalságát a „bárány” kifejezés is alátámasztja. A bárány a fiatal juh.

Jellemzője ennek az országnak, hogy két oszlopon (két szarv) áll a hatalma, ami szelíddé teszi.

De amikor megszólal, a Sátán eszközévé válik. Segíti az előző hatalmat megerősödni, és akik nem imádják, azok ellen erőszakot alkalmaz. Az egész földön kiterjed a befolyása. Ezek a jellemzők egy országra mutatnak – az Amerikai Egyesült Államokra.

Ez az ország Amerika ritkán lakott földjén nőtt fel. Nem sokkal a pápaság hatalmának csökkenése után lett független ország. Alkotmányában az állam és az egyház szétválasztását szavatolta. A két szarv a lelkiismereti és vallásszabadság is fontos része volt. Időközben ez az ország sokat változott. Egyre kevésbé tiszteli a vallásszabadságot. Befolyását az egész világra kiterjesztette. Eljön az idő, amikor a még be nem teljesedett próféciák is teljesülnek. A középkori egyház az akaratát állami fegyverekkel erőszakolta ki. Amerika segíteni fogja az erősödő egyházat tervei megvalósításában. Ki fogják erőszakolni, hogy olyan ünnepet tartsanak meg, amit nem Isten, hanem az egyház hozott létre.

A vallás dolgába senkinek sincs joga beleszólni. Az imádatot nem lehet erőszakkal elérni. A jó dolgokat sem erőszakolhatjuk másokra, tisztelnünk kell minden ember saját választását.

Akkor várhatod el, hogy mások tiszteljék a te saját szabad akaratú döntésedet, ha te is tiszteletben tartod mások saját választását.

Heti imagondolatok: AZ IMA LEGYŐZI SÁTÁNT

"Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus között." (Efézus 6:11)


Mi AZ EGYETLEN MÓDJA ANNAK, HOGY LEGYŐZZÜK SÁTÁNT A KERESZTÉNY ÉLETKÜZDELEMBEN?

A biztonság ára: "A sátáni erőkkel vívott harcban vannak olyan döntő pillanatok, melyek eldöntik a küzdelmet, hogy Isten oldalára, vagy e világ fejedelmének oldalára kerülünk. Ha a küzdelem részesei nem éberek, komolyak és nem imádkoznak bölcsességért, és nem vigyáznak imában, akkor Sátán lesz a győztes, miközben legyőzték volna őt az Úr seregei. Személyes lelki éberségünk a biztonságunk ára. Ne csússzatok át Sátán oldalára egyetlen centit sem, különben legyőz benneteket." | "Az ima Jézust társunkká teszi. Új erőt ad a lankadó, tépelődő léleknek, hogy legyőzze a világot, a test kívánságait és az ördögöt. Az ima elhárítja Sátán támadásait."

A Sátán elleni küzdelem élethosszúságú: "Előttünk a harc - életfogytiglani küzdelem Sátánnal, és csábító kísértéseivel. Az ellenség minden érvet, minden csalást felhasznál, hogy a lélekben zavart keltsen, tehát hogy elnyerhessük az élet koronáját, komolyan, kitartóan kell küzdenünk." | "Fel kell öltenünk Istenünk minden fegyverét, s minden pillanatban felkészülten kell állnunk a harcra a sötétség hatalmasságaival. Ha kísértések és megpróbáltatások jönnek ránk,járuljunk Istenhez és küzdjünk Ővele imában. Isten nem enged minket üresen távozni, hanem kegyelmet és erőt ad, hogy győzhessünk és az ellenség hatalmát megtörjük."

Az ima elhanyagolásának következménye: "Ha elhanyagolod az imát, vagy csak alkalmanként imádkozol, amikor kellemesnek tűnik előtted, elveszted Isten erősségeit. Lelki képességeid elveszik életerejüket, vallásos tapasztalatodból hiányozni fog az egészség és az életerő."

Vigyázz: "Ha az imát és a bibliatanulmányozást egy ízben elhanyagolod, akkor előkészíted az utat a további hanyatláshoz. A Szentlélek ellen tanúsított első ellenállás utat nyit a további ellenállásnak. Így keményedik a szív és a lelkiismeret."

Sátán hízelgése: "A hitből való ima a keresztény nagy erőssége, ami bizonyosan ellenáll Sátánnak. Ezért hiteti el velünk, hogy nincs szükségünk az imára. Fél Jézusnak, a mi ügyvédünknek nevétől, ezért amikor Jézushoz jövünk segítségért, Sátán seregei megriadnak. Jó szolgálatot teszünk neki, ha elhanyagoljuk az imát, mert akkor hazug csodáit készségesebben elfogadjuk. A legegyszerűbb szentnek mennybe irányuló kérése félelmetesebb Sátán számára, mint a kormányok határozatai és a királyok rendeletei."

ÖSSZEFOGLALÁS ÉS IMAGONDOLATOK


Sajnos, míg élünk, Sátán mindig bűnre csábít bennünket. Így leszünk megpróbálva, hogy valójában kire hagyatkozunk és kit szolgálunk. Hála Istennek, minden gyermeke, aki hit által kitartóan imádkozik a kísértések ellen, és akaratát Isten akarata alá veti, azt a Szentlélek győző kereszténnyé teszi Ha mi Jézust választjuk, mint Urunkat és mesterünket, a bűn nem uralkodhat rajtunk.

Köszönjük szerető jó Atyánk, hogy felruházol bennünket fegyvereiddel, a hit szép és nemes harcára. Nincs hatalom mennyen és földön, mely legyőzhetné Isten gyermekét, ha az teljesen és maradéktalanul bízik Istenben és engedelmeskedik neki. Hála Istennek az O szeretetéért és kegyelméért és nagy megmentő erejéért.

Köszöntünk Szent Szellem!: KÖSZÖNTÜNK, NAGYSZERŰ VÉDELMÜNK!

"Annakokáért amint a Szentlélek mondja: Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket." (Zsidókhoz írt levél 3:7)

Hol keresed az igazságot vagy a követésre méltó eszméket?
Sokan a modern filozófiák, a pszichológiai elméletek, a politikai szólamok, a pszicho-spirituális misztika vagy a szemlélődés fényében kutatják azt. Joan Borysenko beszéli el egy férfi történetét, aki egy utcai lámpás tövében kereste a kulcscsomóját. "Amikor egy segítőkész járókelő segíteni akart neki, és megkérdezte tőle, hogy pontosan hol veszítette el a kulcsát, a férfi az utca túloldalán lévő üres telekre mutatott. A magától értetődő kérdésre, hogy akkor miért emitt keresi a kulcsokat, a férfi így válaszolt: 'Mert itt van világos.'"
Jézus Krisztus minden más vallási rendszer és emberi érdem fölött áll, s ezt kiválóan kifejezi az evangélium egyszerűsége. A lelkünk sötétben vesztegel, olyan, mint egy üres telek, amíg újjá nem születünk, s a Szentlélek ránk nem talál. Akkor készségesen vállaljuk, hogy elvisszük a fényt az elveszettekhez, és bemutatjuk nekik az Üdvözítő életének és halálának jelentőségét a lehető legkönnyebben befogadható módon. A kereszténységet Isten kegyelmének egyszerű üzenete és az a lehetőség teszi egyedivé, hogy a Jézusba vetett hit által elfogadhatjuk az örök életet. A kereszténységet a Szentlélek által átalakított élet bizonyossága teszi hatalmassá.
Az egykori Trans World Airlines légitársaság vezető légiutas-kísérője, Margaret a hedonizmusban és a keleti vallásokban kereste az igazságot, de nem talált megelégedettséget, békét vagy tartós örömöt. Egy napon a Portland és Los Angeles között közlekedő járaton egyik utasa bemutatta neki Jézust, és felvázolta előtte az üdvösség egyszerű evangéliumi lépéseit. Margaret figyelt a Szentlélek szavára, aki ezen a lelkes keresztényen keresztül szólt hozzá, és néhány perces imádságban elfogadta Őt személyes Megváltójának. A Margaret életében ezután bekövetkezett változás ismét nyilvánvalóvá tette Isten csodatévő hatalmát. Figyelj Krisztus hangjára, amint ma hozzád szól! Hallani fogod, miközben a Bibliát olvasod, vagy keresztény testvéreiddel imádkozol.
A Szentlélek folyamatosan arra törekszik, hogy egyre nagyobb és nagyobb világosság felé vezessen az igazság megismerésében és abban a tudatban, hogy te Isten gyermeke vagy.

Imádság a mai napra
"Atyám, segíts odafigyelnem hangodra, hogy ne zavarjanak össze az egymásnak ellentmondó eszmerendszerek, hiedelmek vagy emberi cselekedetek!"


Garrie F. Williams írása alapján-

Napi áhítat: A TOVÁBBADÁS ÖRÖME

''Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája? Avagy nem azok lesztek-e ti is a mi Urunk, Jézus Krisztus előtt az Ő eljövetelekor? Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk." (1Thesszalonikabeliekhez 2:19-20)

Isten a mi segítségünk nélkül is elérhette volna célját, a bűnösök megmentését, de azért, hogy mi Krisztuséhoz hasonló jellemet fejleszthessünk ki, osztoznunk kell a munkájában. Azért, hogy beléphessünk az általa elkészített otthonba, hogy áldozata árán üdvözült embereket láthassunk, részt kell vennünk a megmentésükért folyó munkában. Jézus minden emberben olyasvalakit látott, akit hívni kell az Ő országába. Az emberek szívéig hatolt, mert úgy járt közöttük, mint aki a javukat keresi. Megkereste őket a nyílt utcán, magánházakban, bárkákon, a zsinagógában, tópartokon és a menyegzői ünnepségen. Találkozott velük napi foglalatosságuk közben, érdeklődést tanúsított világi ügyeik iránt. Eljutott a háztartásokba, a családok a saját otthonukban kerültek Isteni jelenlétének hatása alá. Erős, személyes együttérzése segítette a szívek megnyerésében.

Jézus személyes kapcsolat és érintkezés útján képezte tanítványait. Olykor köztük ült a hegyoldalban, olykor a tengerparton, vagy együtt ment velük az úton. Így fedte fel Isten országának titkait. Nem prédikált nekik, ahogyan ma teszik. Ahol csak megnyílt szívek fogadták az Isteni üzenetet, Ő feltárta az üdvösség útjának igazságát. Nem parancsolta meg a tanítványainak, hogy ezt vagy azt tegyék, hanem így szólt: ''Kövess engem!''(János evangéliuma 1:44) Magával vitte őket az utazásaira, a városokba és falvakba, hogy lássák, miként tanítja az embereket. Krisztus példáját - hogy összekapcsolta a saját és az emberiség érdekeit - követniük kell mindazoknak, akik Igéjét hirdetik, és elfogadták kegyelmének evangéliumát. Az Isteni igazság nemcsak a szószékről érintheti az emberi szíveket. Van egy másik munkaterület is, lehet, hogy szerényebb, de ugyanolyan ígéretes. Ez az alacsony sorsúak otthona, a gazdagok palotája, a vendégszeretők asztala és az ártatlan társas örömet nyújtó összejövetelek helye.
Bárhová megyünk, vigyük magunkkal Jézust, és hozzuk mások tudomására, hogy mennyire értékeljük Megváltónkat!

Zsoltárok könyve 68. rész 20.vers


1. Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára, éneke.
2. Felkél az Isten, elszélednek ellenségei; és elfutnak előle az ő gyűlölői.
3. A mint a füst elszéled, úgy széleszted el őket; a mint elolvad a viasz a tűz előtt, úgy vesznek el a gonoszok Isten elől;
4. Az igazak pedig örvendeznek és vígadnak az Isten előtt, és ujjongnak örömmel.
5. Énekeljetek Istennek, zengedezzetek az ő nevének; csináljatok útat annak, a ki jön a pusztákon át, a kinek Jah a neve, és örüljetek előtte.
6. Árváknak atyja, özvegyeknek bírája az Isten az ő szentséges hajlékában.
7. Isten hozza vissza a száműzötteket, kihozza boldogságra a foglyokat; csak az engedetlenek lakoznak sivatag helyen.
8. Oh Isten, mikor kivonultál a te néped előtt, mikor a pusztába beléptél: Szela.
9. A föld reng vala, az egek is csepegnek vala Isten előtt, ez a Sinai hegy is az Isten előtt, az Izráel Istene előtt.
10. Bő záport hintesz vala, oh Isten, a te örökségedre, s a lankadót megújítod vala.
11. Benne tanyázott a te gyülekezeted: te szerzéd jóvoltodból a szegénynek, oh Isten!
12. Az Úr ad vala szólniok az örömhírt vivő asszonyok nagy csapatának.
13. A seregek királyai futnak, futnak: s a házi asszony zsákmányt osztogat.
14. Ha cserények között hevertek is: olyanok lesztek, mint a galambnak szárnyai, a melyeket ezüst borít, vagy mint vitorla-tollai, a melyek színarany fényűek.
15. Mikor a Mindenható szétszórta benne a királyokat, mintha hó esett volna a Salmonon.
16. Isten hegye a Básán hegye; sok halmú hegy a Básán hegye;
17. Mit kevélykedtek ti sok halmú hegyek? Ezt a hegyet választotta Isten lakóhelyéül; bizony ezen lakozik az Úr mindörökké!
18. Az Isten szekere húszezer, ezer meg ezer; az Úr közöttük van, mint a Sinai hegyen az ő szent hajlékában.
19. Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is ide jönnek lakni, oh Uram Isten!
20. Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene! Szela.
21. Ez a mi Istenünk a szabadításnak Istene, és az Úr Isten az, a ki megszabadít a haláltól.
22. Csak Isten ronthatja meg az ő ellenségeinek fejét, a bűneiben járónak üstökös koponyáját.
23. Azt mondta vala az Úr: Básánból visszahozlak, a tenger mélységéből is kihozlak,
24. Hogy lábadat veresre fessed a vérben, ebeidnek nyelve az ellenségből lakomázzék.
25. Látták a te bevonulásodat, oh Isten! Az én Istenem, királyom bevonulását a szentélybe.
26. Elől mennek vala az éneklők, utánok a húrpengetők, középen a doboló leányok.
27. A gyülekezetekben áldjátok az Istent, az Urat áldjátok, ti Izráel magvából valók!
28. Ott a kis Benjámin, a ki uralkodik rajtok, a Júda fejedelmei és az ő gyülekezetök; a Zebulon fejedelmei és a Nafthali fejedelmei.
29. Istened rendelte el a te hatalmadat: erősítsd meg, oh Isten, azt, a mit számunkra készítettél!
30. A te Jeruzsálem felett álló hajlékodból királyok hoznak majd néked ajándékokat.
31. Fenyítsd meg a nádasnak vadját, a bikák csordáját a népek tulkaival egybe, a kik ezüst-rudakkal terpeszkednek; szórd szét a népeket, a kik a háborúban gyönyörködnek.
32. Eljőnek majd a főemberek Égyiptomból; Szerecsenország hamar kinyujtja kezeit Istenhez.
33. E földnek országai mind énekeljetek Istennek: zengjetek dicséretet az Úrnak! Szela.
34. A ki kezdettől fogva az egek egein ül; ímé, onnét szól nagy kemény szóval.
35. Tegyetek tisztességet Istennek, a kinek dicsősége az Izráelen és az ő hatalma a felhőkben van.
36. Rettenetes vagy, oh Isten, a te szent hajlékodból; az Izráelnek Istene ád erőt és hatalmat a népnek. Áldott legyen az Isten!


Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Uram, emlékezzél meg rólam

"Uram, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz a te királyságodba. " 
(Luk 23, 42)


Csodálatos ennek a gonosztevőnek a megfordulása is és a hite is. Szilárdan hiszi, hogy az a Jézus, aki most ott haldoklik a kereszten, visszajő majd királyi dicsőségben. "Akkor gondolj majd rám - kéri őt - és engedd meg, hogy részt vegyek az igazak feltámadásában."

"Jézus, a zsidók királya" - ezt íratta Pilátus gúnyból Jézus keresztjére. És ez vezette el a gonosztevőt a helyes ösvényre. Azoknak a lelkeknek, akiket Isten meg akar menteni, minden javukra szolgál, még maga a gúny is. De ezért a gonosztevő hite még mindig nagy csoda marad. Jézusban csak a tehetetlenséget látja, egy hasonlóképpen halálra ítélt gonosztevőnek gondolja, és mégis elhiszi, hogy népének ő a megígért királya, aki visszatér majd a halálból. Ezzel a hitével még az apostolokat is túlszárnyalja, akiket ezekben az órákban a Jézus Messiás voltáról való elképzelésük tévútra vezetett. Ez a mélyre süllyedt gonosztevő oly szilárd volt a maga hitében, hogy még népe szellemi vezetőinek, a főpapoknak és írástudóknak ítéletével sem törődött. Az igazi hit nem igazodik mások ítéletéhez, még ha azok tanultak is. Maga az igazság vonzza őket (Ján 4, 42). Így volt ez a vakon születettel is. Az előzőleg teljesen tudatlan embert a tanultak ellenvetései sem tudták megingatni (Ján 9, 30-34). Az egyre növekedő istentelenség korszakában nekünk is ilyen hitre van szükségünk.

A gonosztevő kérése igen szerényen hangzik: "emlékezzél meg rólam". Az ilyen alázatos lelkek mindig többet kapnak, mint amennyit várnak. "Ma!" - így válaszol a Megváltó. Tehát nem majd egyszer, a távoli jövőben, hanem már most magához veszi azt az embert. Általában a Megváltó nem ismer halogatást. Most akar megmenteni, csak te légy készen arra, hogy elfogadd az üdvösséget. "Velem" - Jézus tehát a legelesettebb bűnössel is közösséget vállal. Nem szégyenli őt, sőt úgy tekinti, mint valami nagy értéket. Mindent megoszt velünk: igazságát, békéjét, királyi székét. - "A Paradicsomban" leszel majd velem. Az átoknak tekintett bitófáról egyenesen a Paradicsomba. Micsoda óriási lépés ez! A golgotai gonosztevő helyet kap Isten bűntelen Fia mellett. Odakerülése nem fokozatosan történik, hanem egyszerre. Amint a bűnös hitben megragadja a kegyelmet, máris Isten gyermeke.

2017. november 24., péntek

Igazságok Rapszódiája: Válasz az Igére

,,...Mert ő mondotta:...Így hogy bízvást mondjuk... ,, (Zsid 13:5-6).


Isten Igéjét szólni, valamint Isten Igéjére válaszolni két különböző dolog. Sokan azt gondolják, hogy ugyanaz, de ez nem így van. A legtöbb ember soha nem is gondolt arra, hogyan
válaszoljon Isten Igéjére, és sokan nem tudják, gyakorlatilag mit is jelent Isten Igéjét szólni.

A Máté 4:1-4-ben feljegyzett szembesülése Jézusnak és sátánnak jó példa az Ige szólására válaszként egy helyzetre (olvasd el a teljes történetet).
A Mester a Szentírást idézve válaszolt sátánnak: „Meg van írva...” (Máté 4:4).
Ő az Igét szólta; pontosan elmondta, amit Isten már elmondott, Mózesen, a prófétán keresztül.

Tehát mikor szólod az Igét? Főképp, amikor sátán gondolatokkal bombáz téged, és a körülmények ellened emelik a hangjukat. Mondd: „Meg van írva”, azután kezdd el kimondani azt, ami meg van írva; ne próbáld a saját szavaiddal elmondani! Mondd pontosan úgy, amint az a Szentírásban van! Ezt Jézustól tanultuk. Ő nem próbálta körülírni vagy saját szavaival elmondani; azt mondta: „Meg van írva”, azután idézte, ami meg volt írva. Nem próbált magyarázatot adni; Ő az Igét adta.
Ez az egyik ok, amiért az Igének gazdagon kell lakoznia benned.

Azután hogyan válaszolsz az Igére? Alapigénk egészen pontosan megmutatja nekünk, hogyan: azáltal, hogy hangoztatod hitedet az alapján, amit Isten már kimondott. Isten egy adott szavának vagy kijelentésének hitedből származó megvallása a te válaszod arra az Igére. Ez az, ami megváltoztatja az életedet és a körülményeidet.

Például, az Ige azt mondja az 1 János 4:4-ben: „Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, a ki bennetek van, mint az, a ki e világban van.” A válaszodnak erre ennek kell lennie: „Igen, én Istentől származom, legyőztem sátánt és az élet viszontagságait, mert nagyobb Az, Aki bennem van, mint aki a világban van.” Dicsőség Istennek! Ez a módja annak, hogy aktiváld az Ige erejét, hogy létrehozza életedben azt, amiről beszél.

Ima
Drága Atyám, köszönöm, hogy megmutattad nekem az utat
a folyamatosan győzedelmes élethez! A csalódottság,
valamint a világ bénító elvei felett élek. Az Igét szólva és
hitben válaszolva az Igére, fenntartom a győzelmemet és
hatalmamat Krisztusban ma és mindenkor. Jézus nevében,
Ámen. 


Chris Oyakhilome pásztor-

Közösségünk van magával a Végtelennel és Örökkévalóval.

„Mert dicsőséges lesz ott az Úr, folyók lesznek azon a helyen, messze elágazó folyamok” (Ézsaiás 33,21)


A széles vízi utak és folyamok megtermékenyítik a földet s gazdagsággal és bőséggel árasztják el a vidéket. A nagy folyamok melletti mezőségek és szántóföldek kitűnnek növényzetük sokféleségével és a dús aratás által. 

Isten mindezt megadja az Ő gyülekezetének. Ha Istenben bízik, úgy bőségben úszik. Mit kívánhatna, amit Isten meg nem adhatna neki? 
Mit tudna megnevezni, amivel meg nem ajándékozhatná? „A seregeknek Ura szerez minden népnek e hegyen lakodalmat, kövér állatokból, megtisztult borból.” 

Kívánjátok az életnek kenyerét? Mannaként csepeg az alá az égből. Óhajtjátok az üdülés patakjait? A kőszikla, mely a Jézus Krisztus, követ benneteket. 

Ha valamiben hiányt szenvedtek az a magatok hibája; ha megszorultok, annak oka nem Őbenne keresendő, hanem a ti saját bensőtökben
A bővizű folyamok kedveznek a kereskedelemnek is. A dicsőségnek Ura, a mennyei kereskedelemnek helye a mi részünkre. Megváltónk által kereskedelmi összeköttetésben állunk a múlttal: a Golgota drágaságai, a szövetség kincsei, a kegyelmi választás ősrégi napjainak gazdagságai, az örökkévalóság készlete, mind a mi kegyelmes Urunk széles folyóvizén jut el hozzánk. 

Hasonló képen kereskedelmi összeköttetésben állunk a jövővel is. Azok a vízi járművek, melyek annyira meg vannak terhelve, hogy még a fedélzetük is alig emelkedik ki a vízből, jönnek át hozzánk az ezeréves országból! Milyen fenséges jelenségekben részesülünk, melyek a földön levő menny korszakára vonatkoznak! 

A mi kegyelemdús Urunk és Megváltónk által érintkezésben állunk az angyalokkal; közösségünkben van a megdicsőült, vérrel megmosott szellemekkel, kik Isten trónjánál állnak; igen, sőt mi több, közösségünk van magával a Végtelennel és Örökkévalóval. 

Ó, milyen csodás oltalma Isten az Ő gyülekezetének! Az ördög nem lépheti át Istennek ezt a széles folyamát. Mennyire szeretné e folyamot levezetni: de ne félj, mert Isten változatlanul ugyanaz marad. A sátán dühönghet, de nekünk semmit sem árthat; idegen evező nem érinti folyónkat, ellenséges vitorlás nem járhat azon.


Ésaiás próféta könyve 40. rész 31.vers


1. Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet, így szól Istenetek!
2. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sujtotta őt az Úr keze minden bűneiért.
3. Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!
4. Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bérczek rónává.
5. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt.
6. Szózat szól: Kiálts! és monda: Mit kiáltsak? Minden test fű, és minden szépsége, mint a mező virága!
7. Megszáradt a fű, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony fű a nép.
8. Megszáradt a fű, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!
9. Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek!
10. Ímé, az Úr Isten jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jő, és megfizetése Ő előtte.
11. Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti.
12. Ki mérte meg markával a vizeket, és ki mértéklé az egeket arasszal, a föld porát ki foglalá mérczébe, és a hegyeket ki tette körtefontra, és a halmokat a mérlegserpenyőbe?
13. Kicsoda igazgatta az Úr lelkét, és ki oktatta Őt, mint tanácsosa?
14. Kivel tanácskozott, hogy felvilágosítsa Őt, és tanítsa Őt igazság ösvényére, és tanítsa ismeretre, és oktassa Őt az értelem útára?
15. Ím a népek, mint egy csöpp a vederben, és mint egy porszem a mérlegserpenyőben, olyanoknak tekintetnek; ímé a szigeteket mint kis port emeli föl!
16. És a Libánon nem elég a tűzre, és vada sem elég az áldozatra.
17. Minden népek semmik Ő előtte, a semmiségnél és ürességnél alábbvalóknak tartja.
18. És kihez hasonlítjátok az Istent, és minő képet készítetek Ő róla?
19. A bálványt a mester megönti, és az ötvös megaranyozza azt, és olvaszt ezüst lánczot reá;
20. A ki szegény ily áldozatra, oly fát választ, a mely meg nem rothad; okos mestert keres, hogy oly bálványt állítson, a mely nem ingadoz.
21. Hát nem tudjátok és nem hallottátok-é, hát nem hirdettetett néktek eleitől fogva, hát nem értettétek-é meg a föld fundamentomait?
22. Ki ül a föld kereksége fölött, a melynek lakói mint sáskák előtte, ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort, lakásra;
23. Ki a fejedelmeket semmivé teszi, és a föld biráit hiábavalókká változtatja;
24. Még alig plántáltattak, még alig vettetének el, alig vert gyökeret a földben törzsük, és Ő csak rájok fuvall, és kiszáradnak és őket, mint polyvát, forgószél ragadja el:
25. Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék? szól a Szent.
26. Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Ő, a ki kihozza seregöket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjok sincsen.
27. Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?!
28. Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, a ki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsesége!
29. Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.
30. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is;
31. De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

2017. november 23., csütörtök

Nem nagyobb a tanítvány az Ő Mesterénél.

„…közösségünk van vele,…” (1 János 1,6)

Jákob Lábánnál való társalgásában, ezekben a szavakban ecseteli fáradtságát és munkálkodását: „Immár húsz esztendeje, hogy nálad vagyok, a te juhaid és a te kecskéid nem vetéltek el, és nyájad kosait nem ettem meg. Amelyet a vadak megszaggattak, azt haza nem vittem, hanem én fizettem meg, mert az én kezemből kívántad azt meg, azonképpen, amit vagy nappal, vagy éjszaka elloptak. Noha nappal a nagy hévség emésztett meg, éjszaka a hideg; és az álom az én szemeimtől távol volt”. Ennél még fárasztóbb volt a mi Megváltónk élete ezen a földön. Ő valamennyi juha fölött őrködött úgy, hogy végül elmondhatta: „Akiket nékem adtál, megőriztem és egy is azok közül el nem veszett”. Fejét permetezte a harmat és a hajfürtjeit az éjjeli nedvesség. Az álom elszállt szemeiről, mert éjjelenként imában küzdött térdein az övéiért. Péterért esedezett, majd meg egy másik tanítvány késztette Őt esedezésre. A hideg éjjeli égbolt alatta üldögélő és a csillagokat szemlélgető pásztorok egyikének szívéből sem szállhatott el olya sóhaj hivatásának terhes volta miatt, mint amilyenre az Úr Jézusnak lett volna oka kemény szolgálata miatt, mellyel jegyeséül választott gyülekezetét szerezte, ha Ő panaszkodni szándékozott volna:

"Szíved szeretete
Szívünk arról meggyőzte:
Mily hévvel szerettél,
Mikor értünk szenvedtél!”

Mikor hit által Krisztussal egyesültünk, oly teljes közösségbe jutottunk Ő vele, hogy eggyé lettünk Vele, minélfogva az Ő és a mi hajlamaink kölcsönösen és egybehangzóan alakultak. 
Közösségében vagyunk Krisztussal az Ő szeretetében, mindazt, amit Ő szeret, szeretjük mi is. 

Ő szereti a szenteket, mi is. Ő szerei a bűnösöket, mi is. Szereti a szegény eltévedt emberi nemzetet és esdve esd azért, hogy e föld pusztasága az Úr paradicsomává változzék át, mi szintén. Közösségünk van Ővele vágyaiban. Ő óhajtja Istennek dicsőítését, arra törekszünk mi is. Óhajtja, hogy a szentek Nála legyenek, ahol Ő van, s mi is Nála óhajtunk lenni. Óhajtja, hogy a bűn megsemmisüljön; íme, mi az Ő zászlaja alatt harcolunk. Szeretné, hogy Atyjának neve szeretve és dicsérve lenne minden teremtmény által; mi is azért imádkozunk naponként: „Jöjjön el a Te országod; legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt e földön is”. 

Közösségünk van Krisztussal az Ő szenvedéseiben. Jól lehet, nem leszünk keresztre függesztve, s nem kegyetlen halállal halunk meg, de ha Ő gyaláztatik, mi is gyaláztatunk Ővele; s tényleg, Ő érte gyalázatot szenvedni üdvös; megvettetni, mivel az Ő követségében járunk, s emiatt a világ ellenségünk lesz. Nem nagyobb a tanítvány az Ő Mesterénél. 

Nekünk közösségünk van iránta az Ő fáradozásaiban és munkáiban is, amennyiben szolgálunk az embereknek az igazság beszéde és a szeretet munkája által. A mi életünk és üdvünk, mint az Övé; ami abban áll, hogy Annak akaratát cselekedjük, Aki minket küldött és elvégezzük az Ő dolgát. Ekként közösségünk van Krisztussal az Ő örömeiben is. Boldogsága boldogít minket és örülünk az Ő felmagasztalásának. Megkóstoltad-e ezt az örömet kedves hívő lélek? Nincs tisztább és elragadóbb gyönyör, s nem ismerünk az ég alatt annál nagyobbat, hogy Krisztus öröme tökéletességgel bennünk van. 
Hogy örömünk szerfelett legyen, dicsősége várakozik ránk, hogy közösségünket teljessé tegye, mert gyülekezete együtt ül Vele királyi székében, mint az Ő bensőleg szeretett menyasszonya és királyi hitvese.

Győztes élet: Az áldásod úton van feléd


Ragadd meg hit által és ne engedd, hogy az ellenség az ellenkezőjét elhitesse veled. Imádkoztál valamiért és még nem érkezett meg?
Ne kételkedj! Isten meghallgatta kérésed és meg is adja rá a választ.
Lehet, hogy nem olyan formában érkezik ahogy te elgondoltad és nem akkor, amikor várod, de az biztos, ha az Ő akaratában vagy, akkor megkapod.
Isten soha nem késik, de nem is siet. Ő nem úgy gondolkodik, ahogy mi tesszük.

Ézsaiás 55:8-9- Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)
Az én gondolataim nem a ti gondolataitok!

8 „Mert az én gondolataim,
nem a ti gondolataitok.
Útjaitok sem az én útjaim!
— mondja az Örökkévaló. —
9 Amennyivel az ég magasabb a földnél,
annyival magasabbak útjaim útjaitoknál,
és gondolataim gondolataitoknál.

KERESD ezért mindig az Ő akaratát! Ami tőle van az megáll, megmarad, idővel megerősödik a szívedben a vágy! Ezért van az, hogy várni kell!
Bátorítalak, hogy ne add fel!! A győzelem nem marad el!

„Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat.” 
(Zsoltárok 40,2)

Legyen szép napod Ámen💖