MERRE TART A HIT GYÜLEKEZETE?
Ez az írást elsősorban azokhoz szól, akik a Hit Gyülekezetébe járnak, vagy jártak.
Milyen volt a gyülekezet 30 éve:
1987 tavaszán tértem meg az akkor még budaörsi gyülekezetben, ahová egy barátom hívott el. Az evangéliumi igazságok és Isten valóságos jelenléte mélyen megérintett, így az első adandó alkalommal elfogadtam Jézust megváltómnak és csatlakoztam a balatonfüredi közösséghez. Az az őszinte szeretet és elfogadás, ami a közösség tagjai között egymás felé megnyilvánult, igazi kuriózum volt a szocializmus alkonyán. Mivel az illegalitás miatt egymásra voltunk utalva, a közösség tagjai közötti kapcsolatok szorosak voltak. Elhagyva a világi barátainkat, személyes életünket a közösség tagjainak a szolgálatába állítottuk. Ha kellett otthagytuk az iskolát, elköltöztünk otthonról és egymás rendelkezésére bocsátottuk akár a lakásunkat akár az autónkat. Az időnk nagy részét (hiszen még munkahelyeket is így választottunk) a közösség építés és az embereknek való bizonyságtevés kötötte le. A gyülekezeti szolgálatokban nem volt tekintélyelvűség, vagy hierarchia (legalábbis vidéken nem), mindenki a gyülekezetért dolgozott, azt csinálta, amire éppen szükség volt. Mivel fiatal közösség voltunk és nem voltak közöttünk titulusok, nem volt pásztor, lelkész, presbiter, diakónus, evangélista stb. Petrőcz Leventét nem pásztorként tiszteltük, hanem testvérként szerettük, a feltétel nélküli teljes bizalmunkat élvezte. A közösség a rendőrség kisebb nagyobb zaklatásai ellenére folyamatosan növekedett, az emberek megtértek, meggyógyultak, sokan komoly függőségekből szabadultak meg, ima meghallgatások és mindennapi bizonyságok között éltünk.
A fordulat:
Miután az 1989-es évben a közösséget Hit Gyülekezete néven elismerték, mint bejegyzett vallási felekezetet, a gyülekezet vezetősége úgy döntött, hogy a közösség intézményesül. Ekkor kezdődött a Hit Gyülekezete, mint egyház felépítése.
A Hit Gyülekezete és a politika:
A rendszerváltással egy időben a Hit Gyülekezet részt vett az SZDSZ (politikai párt) meg-alapításában és az első választott parlamentbe több liberális képviselőt is delegált. Mivel a gyülekezet vezetése a tagok szeretetteljes bizalmát élvezte, hívők tömegeit vezette bele politikai csatározásba. A hívők közül százak léptek be különböző politikai pártokba és közülük sokan aktívan politizáltak, ez elsősorban azt jelentette, hogy a Hit Gyülekezete érdekeit kép-viselték a párton belül (Én veszprémi SZDSZ ügyvivő testületének a tagja voltam 1989-1990). A gyülekezet tagjai különböző pártok kampánycsapataival együtt plakátoztak, kampányoltak, tüntettek és szervezkedtek.
Az elmúlt 25 év országgyűlési választásaiban jó indulatú, őszinte hívők százai vesztek oda. A kampánycsapatokban kifáradt, megterhelt gyülekezeti tagok közül sokan a gyülekezettől elfordulva és megbotránkozva hagyták el a közösséget. A gyülekezet a 90-es évek első felétől folyamatosan és aktívan több párt oldalán politizált, mikor éppen kit tartott megfelelő partnernek a politikai palettán. Az hogy a „Hit Gyülekezete politikai nézetei és politikai értékrendje nem változott az elmúlt évtizedekben” egyszerűen nem igaz. Elég megnézni a valamikori SZDSZ (alapítói voltunk) programját és ma a Fideszét.
A Hit Gyülekezetét tömegek előtt tette hiteltelenné és szalonképtelenné a több évtizedes, nyílt politikai szerepvállalása. Beszélj ma egy ellenzéki beállítottságú embernek az evangéliumról, majd miután meghallgatott, térj rá a Hit Gyülekezetére és nézd meg, hogy mit szól hozzá. Az igazság az, hogy az egyház ilyen jellegű politikai szerepvállalása az Újszövetségből igazolhatatlan! A magyarázkodáshoz ki lehet kapkodni egy-egy igét a Bibliából (ahogy a gyülekezet vezetői teszik is), de az Evangélium szellemiségével és irányultságával ez a gyakorlat teljesen ellentétes. Az újszövetségi gyülekezeteknek nem küldetése és nem feladata az aktív pártpolitikai szerepvállalás.
A vidéki gyülekezetek vezetése:
A növekvő vidéki gyülekezetekben a 90-es évek elejétől Németh Sándor vezető lelkész pásztorokat nevezett ki (kent fel), így a vidéki gyülekezetben is megjelentek az egy személyi vezetők és ezzel párhuzamosan a szolgálati ajándékról-tekintélyről szóló tanítás. A hites tanítás szerint „szolgálati ajándék (tekintély) az a személy, akit Isten helyezett a gyülekezetekbe, hogy rajta keresztül szolgáljon a hívők felé”. Ennek a tekintélyelvű kiforgatott tanításnak az lett az eredménye, hogy a gyülekeztek élére állított egyszemélyi vezetők nem „egyenlők között az elsőként” tekintettek magukra, hanem mint „Istentől rendelt tekintélyek” teljes engedelmességet követeltek a presbiterektől és hívőktől. Így aztán előbb-utóbb teljesen leuralták a rájuk bízott közösségeket.
Itt szeretném megjegyezni, hogy az Újszövetségben sehol nem látni ezt a vezetési gyakorlatot. Az apostolok sehol nem állítottak a gyülekezetek élére egyszemélyi vezetőket, mindenhol presbiterek vezették az újszövetségi közösségeket. Ezek a hirtelen lett „szolgálati tekintélyek” idővel egyre kevésbé tűrték az ellentmondást, ezért, ha valakinek más véleménye volt a vezetésről előbb utóbb mennie kellett. Ezeknek a megbízott gyülekezetvezetőknek köszönhető, hogy a kilencvenes évek közepétől fogva előbb utóbb mindenhol meg-rekedt a vidéki gyülekezetek növekedése, gyakorlatilag a dunántúli Hit Gyülekezetek létszáma az elmúlt 20 évben stagnált. Ez persze nem azt jelenti, hogy az elmúlt 20 évben ne lettek volna megtérők, de akkora volt a lemorzsolódás, hogy a dunántúli gyülekezetek létszáma lényegesen nem változott.
A megbízott helyi gyülekezetvezetők maguk körül kialakítottak egy „megbízható” szolgálói csoportot, akik mind a véleményükben, mind a döntéseikben támogatták ezeket az egyszemélyi vezetőket. A gyülekezeten belüli kapcsolatokban kialakították az alá-fölérendeltséget és ebből fakadóan megjelent a törvénykező, szeretetlen kirekesztő viselkedés. A pásztorok és az őket körülvevő „megbízható” szolgáló testvérek kapcsolatában gyakorlattá vált a részrehajlás és a szolgalelkűségből fakadó képmutatás. Az igazsággal szemben sokszor elsőbbséget élvezett a „szolgálati tekintélyhez” való hűség és a személyes érdekek. A másként gondolkodó hívőket, pláne ha felemlítették, hogy bizonyos dolgokkal nem értenek egyet a „szolgálati tekintélyek” lázadónak, engedetlennek, destruktívnak minősítették.
Az ezt követő személyeskedő, lejárató, kirekesztő viselkedés általában elég volt ahhoz, hogy az „el-lenszegülők”elhagyják a közösséget. Az igazi tragédia az volt, hogy a gyülekezetvezető környezetében lévő szervilis támogatók egymással versenyezve segítettek neheztelni a „bajkeverőkre”, nemegyszer kémkedve utánuk és szállítva a kétes eredetű információkat (ez ma pontosan így működik). A gyülekezeteket elhagyó családok általában a környező Hit Gyülekezetekben kerestek menedéket, ami miatt sokszor súlyos ellentétek alakultak ki az egymástól gyakran csak húsz kilométerre fekvő gyülekezetek között.
Az elüldözöttek általában elmondták a sérelmeiket, amiért az otthagyott „szolgálati tekintélyek” többször azzal fizettek, hogy nyilvánosságra hozták a menekülők személyes bűnvallását (ez a fülbegyónás hites gyakorlata) és viselt dolgait, így próbálva hiteltelenné tenni az őket ért kritikákat. A befogadó gyülekezetnek nem volt érdeke a kapcsolat rendezése, mivel az átpártolt hívők létszám növekedést és anyagi bevételt jelentettek. Ezért fordul elő a mai napig, hogy egyes városokból csoportosan járnak hívők más városban található gyülekezetbe.
Senkit nem érdekel az a szomorú tény, hogy az átpártolt hívő a saját lakóhelyén inaktívvá és hiteltelenné válik, hiszen lehetetlen megmagyarázni egy Krisztus után érdeklődő személynek azt, hogy ugyan X városban lakom, de Y városba járok Istentiszteletre. Természetesen sok vidéki „szolgálati tekintély” belebukott a viselkedésébe és a dunántúli Hit Gyülekezetek megbízott vezetői, néhány kivételtől eltekintve mára lecserélődtek. Ez sajnos nem jelenti azt, hogy a helyzet javult volna. A személyek ugyan változtak, de a gyülekezetvezetési gyakorlat többnyire megmaradt.
A következmény:
A Hit Gyülekezetében megbotránkozott, megfáradt hívők, ha végleg otthagyják a közösséget, legtöbbször képtelenek tartósan beépülni más keresztény gyülekezetbe. Az elkóborolt hívők vágyakoznak ugyan Isten és a testvéri közösség után, de mindenhol a hites vallásgyakorlatot és tanításokat keresik. Sokat beszélgettem más gyülekezetek vezetőivel, akik elmondták mennyire nehezen integrálódnak volt hites keresztények a csoportjaikba, sokszor nem tudják elfogadni, ha máshogy épül fel egy istentisztelet. Idegen, ha más a dicsőítés, ha más-hogy imádkoznak és kemény elmebeli ellenvetések vannak a prédikált igével kapcsolatban is. Nem csodálkozom, hiszen évekig azt hallották, hogy mindez csak a Hit Gyülekezetben tökéletes, ők a legjobbak, ők az etalon.
Én személyesen a harminc év alatt egyetlen egy alkalomra sem emlékszem, amikor más vallási közösségről a gyülekezet vezetői kritika nélkül, elismerően nyilatkoztak volna. Mindez odáig vezetett, hogy ma egy hitesben félelmet kelt még a gondolat is, hogy elhagyja a közösséget. A Hit Gyülekezete tagjai úgy gondolják, hogy a Hit Gyülekezet elhagyása üdvösségi kérdés. (Én ilyen félelmekkel a Hit Gyülekezetén kívül csak a Római Katolikus egyházban találkoztam.) Sokan ezért inkább elnyomják magukban az el-lenvetéseket, megpróbálnak kiegyezni azzal, amit tapasztalnak, mondván, jó ez így, nem az én dolgom, nem az én felelősségem.
A gyülekezet és az anyagiak:
A nyolcvanas években emlékszem olyan összejövetelre ahol a Budaörsi gyülekezet vezetése éves pénzügyi beszámolót tartott, de az intézményesülést követően ez a gyakorlat megszűnt. A gyülekezetben a pénzmozgás és felhasználás kérdése tabutéma lett, amiről ma már kérdezni sem illik (de az igazság az, nem is ajánlott). A nyolcvanas években a gyűjtés meghatározott céllal, alkalmanként történt.
A kilencvenes években megjelent a „tizedről szóló tanítás”, ami egy amerikai mintára kiforgatott bibliaértelmezés, gyakorlatilag arról szól, hogy az újszövetségben nem elégséges Jézus Krisztus kereszten elvégzett megváltói munkája, ezért, ha a hívő igazán kedves akar lenni Isten előtt és szeretne anyagi áldást, tizedet kell fizetnie. Természetesen a gyülekezet vezetése kifelé azt kommunikálja, hogy ez nem kötelező, de ennek ellent mond az az igehirdetési gyakorlat, ami a témával kapcsolatban időről-időre a pulpitus mögül, tekintélyből elhangzik.
A hívők anyagi helyzetén az évtizedek óta engedelmes tizedfizetést követő anyagi áldás nem látható, más keresztény közösségekben, ahol nem fizetnek tizedet a tagok, nem állnak rosszabbul anyagilag. Azok a hívők, akik évek óta tizedet fizetnek, annyira magukévá tették ezt a tanítást, hogy akkor sem merik visszatartani a tizedet, ha a közüzemi számlák emiatt a fiókban maradnak. A tizeddel kapcsolatban, sok hitesben él az a félelem, hogyha visszatartanák, meglopnák Istent és elvesztenék anyagi támogatását. Vajon mi építette ki a hívőkben ezt a félelmet? A szisztematikus, rendszeres tanítások a tizeddel és az anyagi áldással kapcsolatban!
Csak egy példa az elmúlt 20 év szolgálati tapasztalatából, középkorú, értelmiségi hívő keresztény hölgy keresett meg, hogy beszélni szeretne velem. Elmondta, hogy évek óta fizette a tizedet és adakozott, de ennek ellenére anyagi területen folyamatos gondokkal küzdött. Egyre erősödött benne a gondolat, hogy ezért biztos ő a felelős, hiszen Isten megáldja a tizedfizetőt. Úgy érezte az lehet a probléma, hogy nem hitből és nem elég odaadóan adakozik, ezért amikor megkapta a következő havi fizetését, a teljes összeget bedobta a kosárba. Az öröm helyett azonban még mélyebb depresszióba esett.
A Hit Gyülekezete „bőségről és gazdagságról” szóló tanításai rengeteg hívőben okoznak elvetettséget, alkalmatlanságot és frusztrációt, mivel az adakozás és a tizedfizetés pulpitusról ígért gyümölcseit hosszú évek után sem tapasztalják személyes életükben.
A Hit Gyülekezete tizeddel kapcsolatos álláspontját a Hit Gyülekezete honlapján a „hit Lexikonban”találjuk, innen származik az alábbi idézet: „Az Újszövetségben – mindezek jegyében – a tized a lelkészek fizetésére, Istent szolgáló személyek szükségeinek betöltésére szolgál. Az egyház, azon belül a gyülekezetek egyéb kiadásait (istentiszteletek, rendezvények sikeres lebonyolítása, mindehhez szükséges technikai háttér, evangélium hirdetéséből és egyéb missziókból, karitatív tevékenységekből származó költségek stb.) nem a tizedből biztosítják.” Az idézet tükrözi a gyakorlatot, ezért felesleges bármit hozzáfűzni.
A tizedfizetés tanítása mellett, a gyűjtések is heti bevett gyakorlattá váltak az istentiszteleteken. A gyűjtések alkalmával felolvasott igerészek azt hivatottak alátámasztani, hogy Isten a „bőkezű adakozót szereti” és mindig „a nagyobb összeg van az úrtól”. A vidéki közösségek a bevételükből természetesen a központi gyülekezetet is támogatják, így a Hit Gyülekezete mind vidéken, mind a fővárosban akkora bevételre tett szert, hogy nem okozott gondot az intézményesülés, ingatlanok-iskolák építése, technikai fejlesztések, az ATV fenntartása, és sorolhatnám tovább. Természetesen ez a bevétel tisztes megélhetést biztosít az egyházat vezető lelkészeknek és alkalmazottaknak is.
A fent említett folyamatok belső feszültségeket és érdek ellentéteket hoztak létre a Hit Gyülekezeten belül, ami 1998-ban fájdalmas szakadáshoz vezetett. A budapesti gyülekezet vezetői közül többen felálltak és elmentek a közösségből. Több vidéki gyülekezet is csatlakozott a távozókhoz, így összesen több mint 3600 főt vesztett a közösség. Sajnos a Hit Gyülekezete vezetésének a mai napig nem sikerült rendezni a kapcsolatot és nem tudtak megbocsátani a távozóknak. Ennek a mai napig tartó feszültségnek a következménye, annak a téves hites vallásgyakorlatnak a felerősödése, hogy az un. harcos imákkal (szellemi harc) próbálnak befolyást szerezni események és emberek felett.
Ma a Hit Gyülekezetben ezért nem illik a távozókkal kapcsolatot tartani és kifejezetten rosszallják, ha valaki ellátogat a „kiszakadtak” istentiszteletére. Szomorú az a tény is, hogy ha szükséges, ma egy rövid harminc perces buzdítással simán mozgósítani lehet a hiteseket egy kis „utcai harcra”, de arra, hogy szeressék az ellenségeiket, szinte lehetetlen.
A Hit Gyülekezet ma:
A gyülekezet anyagi felemelkedésével, a létszám növekedéssel, az ATV megvásárlásával és a folyamatos aktív politikai szerepvállalással párhuzamosan megnőtt a vezető lelkésznek és a Hit Gyülekezetének társadalmi és politikai befolyása. A vezető lelkész ma már egy átlagos hívő számára elérhetetlen. Sok pásztor ma már csak hétvégenként látogatja a rábízott gyülekezetet, akkor is csak néhány órára. Ma már létezik gyülekezeti protokoll és szolgálati út. A lelkészek többsége elkülönül a hívőktől. Megvan számukra a külön vezetői protokoll szoba, amit biztonsági emberek őriznek, nehogy egy közönséges hívő megzavarja a „szolgálati ajándék” nyugalmát.
Megvan az ülésrend, a gyülekezeti termekben a tekintélyesek, gazdagok elöl és a közönségesek, szegények hátul. Létrejött a gyülekezetekben a szolgáló „gyülekezeti elit”, akik támogatói vacsorákra járnak és nem szeretet vendégségre. Amikor a HISZ ételt ad a szegényeknek, a segítők hites formaruhában osztják a bablevest. Az eseményt a gyülekezeti stáb szigorúan dokumentálja és felhasználja a gyülekezeti imázs építéséhez. Ezzel párhuzamosan a pulpitusról számtalanszor felhívják arra a figyelmet, hogy polgári réteget kívánunk megszólítani az evangéliummal. Ha betéved egy hajléktalan szegény ember, nem sok támogatásra számíthat. Ha sikerült előre cibálni és elmondatni vele a megtérő imát, ott nagyjából vége is a törődésnek.
Az egyház működtetése és fenntartása akár szervezetileg, akár anyagilag óriási terhet jelent a Hit Gyülekezetének és tagságának. Megjelentek a személyes érdekek mind a szolgálatokban, mind az egyházi alkalmazottak között. A Hit Gyülekezetben létrejött egy olyan vállalkozói réteg, akinek a megélhetése, anyagi boldogulása a gyülekezetre, annak intézményeire és tagságára épül.
Az elmúlt 25 évben sok szolgálót és átlagos hívők ezreit vesztettük el, akiket felőrölt a megfelelési kényszer. Ők azok, akik a terhek alatt megfáradtak, megütköztek, a hitben hajótörést szenvedtek és elmentek a gyülekezetből. Sok helyen a heti egy istentisztelet nem ad lehetősséget arra, hogy valóságos testvéri kapcsolatok kialakuljanak, a hívők csak felületesen ismerik egymást. Egyre több a gyülekezetekben a formális hívő és egyre kisebb a megmaradás. Megtérnek, járnak, majd eltűnnek a közösségből.
Mára a hívők egyre inkább eszközeivé váltak a felépült vallási rendszernek. Társadalmi munkában építik a gyülekezeti ingatlanokat, pakolnak, takarítanak, berendeznek, adakoznak, tizedet fizetnek, politikai kampányokon vesznek részt, ha kell, tüntetnek és felvonulnak. Ha ott vannak istentiszteleten nem zavarnak senkit, ha nincsenek ott, nem hiányoznak senkinek. A hétvégenként megjelenő „szolgálati ajándékok” sokszor a rájuk bízott gyülekezetben a hívők többségének a nevét sem ismerik.
Mivé lett a gyülekezet 30 év alatt? Vajon tényleg ez lenne Isten akarata? Látunk újszövetségi gyakorlatot arra, amivé lettünk, és amit csinálunk? Vajon nem hasonlítunk jobban a történelmi egyházakra, és azok szervezeteire, mint a bibliai mintára? Vajon csak a magánembereknek szól az intelem, miszerint: „ne gyűjtsetek kincseket a földön”, gyülekezeteknek nem? Vajon kinek szereznek dicsőséget a pazar ingatlanok, a legmodernebb technika, az ATV vagy a politikai háttér alkuk? Ha ma személyesen itt lenne Jézus, Pál apostol vagy Péter apostol, hol lenne a helyük ebben a rendszerben?
Vajon megreformálható a Hit Gyülekezete?
Szerintem nem. Az elmúlt 30 évben felhalmozott több tízmilliárdos ingatlan és egyéb vagyon, a kialakult intézményrendszer, az iskolák, az akadémia, az ATV, a kialakult fizetett szolgálói és alkalmazotti állomány a hívők kihasználása nélkül (tizedfizetés és ingyen munka) fenntarthatatlan! És ezen még az sem segít, hogy a közösség 2017-ben több mint 1 000 000 000 Ft, igen, több mint egymilliárd Forint állami támogatáshoz jutott.
Nem az volt a célom ezzel az írással, hogy lejárassam a közösséget, vagy annak szolgálóit. Igyekeztem a tényekre szorítkozni személyeskedés nélkül. Ezzel az írással csupán tükröt akartam mutatni a közösség tagjainak, hol tartunk most. Nem sok ember van a gyülekezetben, aki több mint 30 éve a közösség tagja. Annak a folyamatnak, amit leírtam és eseményeknek, amikre hivatkozom, szemtanúja voltam és vagyok. Az itt leírt dolgokat láttam, hallottam, megéltem és természetesen, ha kell, tényekkel tudom megerősíteni.
Nem csak a Hit Gyülekezete van kényszerpályán, hanem az ott szolgáló lelkészek is. Az ő megélhetésük és egzisztenciájuk erre a rendszerre épül. Kénytelenek minden körülmények között felzárni a vezető lelkész és a felekezeti tanítások mögé. Őszintén sajnálom őket, mert áldozatai a felépült rendszernek és sokak nem is tudnak kiszállni belőle. Tagadhatatlan a lel-készek személyes felelőssége abban, amiért nem emelnek szót a visszásságokkal szemben és leplezik az igazságtalanságokat. Egyszer számot fognak adni minden megbotránkoztatott és kiábrándult hívőért annak, aki „az elveszettet megkeresi, és az elűzöttet visszahozza”.
Szeretném mindenki figyelmét felhívni arra, hogy Jézus Krisztussal való személyes kap-csolatunk és a családunk üdvössége fontosabb egy vallási közösség céljainál és kiszolgálásánál. Jézus Krisztus arra hívott el bennünket, hogy őt kövessük, neki engedelmeskedjünk, ezért nem ragaszkodhatunk jobban emberekhez és felekezetekhez, mi
nt ő hozzá. Nem szeretheted jobban a felekezetedet és a lelkészedet, mint a saját családodat. Nem vagyok gyülekezet ellenes, az evangéliumi mintára felépülő közösségeket igeinek és fontosnak tartom. Nem arra akarlak buzdítani, hogy hagyd ott a Hit Gyülekezetet, de arra mindenképpen, hogy vizsgáld meg az életedben a fontossági sorrendet.
2018.03.23.
Horváth Péter
Bármilyen sok tennivalónk van is, igyekszünk naponta néhány
alkalommal valamit enni és inni, mert csak így tudunk dolgozni, és csak
így maradunk életben. Persze az igazi az (lenne), ha mindig ugyanabban
az időben, nyugodtan tudunk (tudnánk) táplálkozni. Könnyen elfelejtjük
azonban, hogy az embernek lelke is van, s mivel a lélek nem követelőzik,
nem adunk neki táplálékot. Ezért lesz az emberi együttélés gyakran
olyan lelketlen, lélek nélküli.
