2018. április 29., vasárnap

ÚT A MENNYORSZÁGBA – AZ ÚJJÁSZÜLETÉS IMÁJA

Életednek legfontosabb kérdése: Tudod-e, mi történik veled a halálod után?


Egy napon mindannyiunknak szembesülnünk kell a fizikai halállal. Az élet azonban a fizikai halál után is folytatódik: az ember szelleme és lelke továbbra is létezik. 
Tudod-e, hova kerül a szellemed és a lelked a fizikai halál után? 
Két hely létezik a Biblia szerint: az egyik a mennyország, a másik a pokol. 

Vajon mi dönti el, hová jutunk? Ha úgy gondolod, hogy a jó cselekedeteid alapján jutsz el a mennyországba, akkor tévedsz Kedves Olvasó! Ha viszont úgy gondolod, hogy te már annyi rosszat tettél az életben, és oly sok bűnt követtél el, hogy számodra nincs esély, hogy a mennybe kerülj, akkor is tévedsz.

Nincs olyan bűn, ami meg tudna akadályozni, hogy a mennybe kerülj. Másrészt nem kerülhetsz a mennyországba csupán azért, mert annyi jót tettél az életedben.

Mi határozza meg akkor, hogy hova kerülünk?
Jézus egyetlen feltételt említ:


,,Szükség néktek újonnan születnetek.,,  
(Ján. 3,7.)

Kérdezheted: Hogyan kell újjászületnem? Nikodémus sem értette Jézus szavait az újjászületésről, hiszen megkérdezte:
„Mi módon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?” (Ján. 3,4.)
Jézus így válaszolt: „Ami testtől született, test az; és ami Szellemtől született, szellem az.”
(Ján. 3,6.)
A szellemi újjászületésedért Isten hatalmas árat fizetett, az egyszülött Fiát adta érted, mert annyira szeretett, és olyan nagyon vágyott arra, hogy újra közösségben lehessen veled.

„Mert úgy szerette Isten e világot (téged), hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki (te) hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján. 3,16.)

Ez csodálatos. Isten kidolgozta számodra az utat, hogy üdvözülhess. Tudnod kell, hogy nincs más út az Atyához, csak Jézus Krisztus által. „Senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam” — mondja Jézus. (Ján. 14,6.)
Sem gyülekezethez való tartozás, sem vallási hagyományok követése, sem jócselekedetek, sem tökéletes életvitel nem vezet az Atyához. Egyetlen út vezet az Atyához: Jézus Krisztus. Az ember nem képes arra, hogy önmagát megváltsa.
Szüksége van egy Üdvözítőre, egy Megváltóra. Ezért jött Jézus.

Az üdvösségedhez — újjászületésedhez — nem kell mást tenned, mint szívedben elfogadni Jézus Krisztust, Isten Fiát, mint Megváltót. Ha szeretnéd Jézust megkérni, legyen az életed Megváltója, mondd el a következő imádságot.

A Biblia tanítja: a hitünkről megvallást kell tennünk. Ezért az imát ne csak magadban mondd el, hanem mondd ki hangosan egy közösségben!

Drága Mennyei Atyám, Jézus nevében jövök Eléd.
Azt mondod az Igében: „Ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, üdvözülsz.” (Róm. 10,9.)

Hiszem a szívemben, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.
Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bűneimért.
Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból,
az én megigazulásomért.

Kérlek Jézus, legyél az én Uram!
Kérlek Jézus, legyél az én Megváltóm!
Kérlek Jézus, legyél az én Gyógyítóm!

A Te Igéd szerint: „Szívvel hiszünk a megigazulásra,
szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.” (Róm. 10,10.)

Én hiszem a szívemben, és most a számmal vallást teszek a hitemről:

Jézus az én Uram!
Jézus az én Megváltóm!
Jézus az én Gyógyítóm!
Meg vagyok váltva!
Köszönöm, Úr Jézus, az örök életemet! Ámen.


IMA A SZENT SZELLEM KERESZTSÉGÉRT

Mennyei Atyám, azt tanítod az Igédben, hogy ha Jézus nevében kérem Tőled a Szent Szellemet, Te örömmel odaadod Őt. (Luk. 11,13.)
Ezért, drága mennyei Atyám, a Te Igéd alapján, Jézus nevében kérem Tőled a Szent Szellemet.
Töltsd be a szívemet a Szent Szellemmel. Keresztelj meg a Szent Szellemmel.
Köszönöm, mennyei Atyám, hogy minden imámat meghallgatod és megválaszolod.
Ezért hitben vallást teszek: megkeresztelkedtem a Szent Szellemmel.
Betöltekeztem, beteljesedtem, teljes lett a szívem a Szent Szellemmel.
Ennek jeleként nyelveken fogok imádkozni, ahogy a Biblia tanítja, ahogy a Szent Szellem adja a kiejtést.
Köszönöm, drága mennyei Atyám.
Köszönöm, Jézusom.
A Szent Szellem örökké bennem és velem marad, és elvezet minden igazságra. (Csel. 2,1–4.) Ámen.


Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik Tőle kérik. (Luk. 11,13.)

És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala.
És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül.
És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniuk. (Csel. 2,1–4.)

Mikor még szólá Péter ez Igéket, leszálla a Szent Szellem mindazokra, akik hallgatták e beszédet.
És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Szellem ajándéka. 
Mert hallják vala, hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. (Csel. 10,44–46.)

Rómabeliekhez írt levél 12. rész 2.vers


1. Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.
2. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.
3. Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, mint a hogy kell bölcselkedni; hanem józanon bölcselkedjék, a mint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét.
4. Mert miképen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van:
5. Azonképen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk.
6. Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabálya szerint teljesítsük;
7. Akár szolgálat, a szolgálatban; akár tanító, a tanításban;
8. Akár intő, az intésben; az adakozó szelídségben; az előljáró szorgalmatossággal; a könyörülő vídámsággal mívelje.
9. A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz.
10. Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.
11. Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok.
12. A reménységben örvendezők; a háborúságban tűrők; a könyörgésben állhatatosak;
13. A szentek szükségeire adakozók legyetek; a vendégszeretetet gyakoroljátok.
14. Áldjátok azokat, a kik titeket kergetnek; áldjátok és ne átkozzátok.
15. Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.
16. Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek; ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat. Ne legyetek bölcsek timagatokban.
17. Senkinek gonoszért gonoszszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt.
18. Ha lehetséges, a mennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.
19. Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.
20. Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjuhozik, adj innia; mert ha ezt míveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére.
21. Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.

2018. április 28., szombat

Zsoltárok könyve 99. rész


1. Az Úr uralkodik, reszkessenek a népek; Kérubokon ül, remegjen a föld!
2. Nagy az Úr a Sionon, és magasságos ő minden nép felett.
3. Tiszteljék a te nagy és rettenetes nevedet, - szent az!
4. És tisztesség a királynak, a ki szereti a jogosságot! Te megerősítetted az egyenességet; jogosságot és igazságot szereztél Jákóbban.
5. Magasztaljátok az Urat, a mi Istenünket, és boruljatok le az ő lábainak zsámolya elé; szent ő!
6. Mózes és Áron az ő papjaival, és Sámuel az ő nevét segítségül hívókkal egybe, segítségül hívják vala az Urat, és meghallgatá őket.
7. Felhő-oszlopban szólt vala hozzájok; megőrizték az ő bizonyságtételét és rendeletét, a melyet adott vala nékik.
8. Uram, mi Istenünk! Te meghallgattad őket, kegyelmes Isten voltál hozzájok; de bosszúálló az ő hiábavalóságaik miatt.
9. Magasztaljátok az Urat, a mi Istenünket, és boruljatok le az ő szent hegyén; mert szent az Úr, a mi Istenünk!


2018. április 27., péntek

Örömteli mindennapok-


Mai örömteli bátorító :)

,,Ezért teljes bizalommal fordulhatunk Istenhez: ha az ő akarata szerint kérünk valamit, biztos, hogy meghallgat bennünket! Ha pedig biztosak vagyunk benne, hogy meghallgat — bármit is kérünk tőle —, akkor azt is tudjuk, hogy amit kértünk, azt meg is adta.,,-1Jn.5,14

Már meg is adta!
Ha ismered az Atya szívét,olyat fogsz kérni Tőle ami az Ő akarata ,ezér az imáid megválaszolásra kerülnek.
Olyan dolgokért imádkozunk, amelyek Istennek adnak tisztességet és dicsőséget ,amelyekről a Biblia világosan kijelenti, hogy Isten akarata számunkra. Minél jobban megértjük Isten Igéjét, annál jobban fogjuk tudni, hogy miért imádkozzunk (János 15:7). Minél jobban tudjuk, hogy miért imádkozzunk, annál gyakrabban fog Isten “igennel” válaszolni a kéréseinkre.
Ő ad bölcsességet ajaratának megismeréséhez.(Jak.1,5)
A hit csakis Isten akaratának körzetén belül működhet szabadon.
Erejét csak akaratának megfelelő tevékenységhez adja. Ha viszont ezzel az akarattal teljesen eggyé válunk, akkor a legsúlyosabb próbatételek idején is bizodalmunk lehet, mert Ő "meghallgat minket".
Legyen örömteli napod :)


**************************************************


,,Nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével..,,2Kor.1,12

Isten kegyelme teljes!
Ha ezt az egy bibliai igazságot elfogadod a mai napon az életed minden napjára ,minden területére ,elég számodra.
Isten azt mondja ,,Elég neked az én kegyelmem,,-2Kor,12,9
Mindenre elegendő kegyelem van Nála számodra ,akkor is ha nem érzed.Az Ő kegyelme mindig itt van számodra ,a teljes kegyelme .Sőt minden reggel megújul,túlcsorduló kegyelme.
És milyen jó ,hogy nem érdem szerint osztogatja.
A körülményeid és a cselekedeteid nem képesek megváltoztatni Isten jellemét.Menj Hozzá a szükség idején,vedd át,fogadd el ,lépj bele túláradó kegyelmébe.
Emlékeztesd magad azokra az örökérvényű dolgokra, amiket Istenről tudsz: Ő jó, Ő veled van, Ő tudja min mész keresztül, Ő törődik veled, Ő szeret és Neki egy fantasztikus terve van az életedre.Ő az, akinek a teljességéből kaptunk mindannyian sokféle kegyelmet, áldást és ajándékot az isteni kegyelem alapján.- Jn.1,16
Legyen örömteli napod :)

Zsoltárok könyve 50. rész


1. Asáf zsoltára. Az Istenek Istene, az Úr szól, és hívja a földet a nap keltétől lenyugtáig.
2. A Sionról, a melynek szépsége tökéletes, fényeskedik Isten.
3. Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél.
4. Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy megítélje népét:
5. Gyűjtsétek elém kegyeseimet, a kik áldozattal erősítik szövetségemet!
6. És az egek kijelentik az ő igazságát, mert az Isten biró. Szela.
7. Hallgass én népem, hadd szóljak! Te Izráel, hadd tegyek bizonyságot rólad; Isten vagyok én, a te Istened.
8. Nem feddlek én téged áldozataidért, és hogy égőáldozataid szüntelen előttem vannak.
9. De nem fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból;
10. Mert enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken.
11. Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát, és a mező állatai tudva vannak nálam.
12. Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene.
13. Avagy eszem-é én a bikák húsát, és a bakoknak vérét iszom-é?
14. Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat!
15. És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.
16. A gonosznak pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet?
17. Hiszen te gyűlölöd a fenyítést, és hátad mögé veted rendelésimet!
18. Ha lopót látsz, mellé adod magad, és ha paráznákat, társalkodol velök.
19. A szádat gonoszságra tátod, és a nyelved csalárdságot sző.
20. Leülsz és felebarátodra beszélsz, anyád fiát is megszidalmazod.
21. Ezeket teszed és én hallgassak? Azt gondolod, olyan vagyok, mint te? Megfeddelek téged, és elédbe sorozom azokat.
22. Értsétek meg ezt, ti Istent felejtők, hogy el ne ragadjalak menthetetlenül:
23. A ki hálával áldozik, az dicsőít engem, és a ki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását.



2018. április 26., csütörtök

Amanda Buys : Okkultizmust megtagadó Ima


Atyám, Jeshua (Jézus) nevében jövök Hozzád és kérlek, segíts elbánni a rajtam lévő családi átkokkal és démoni szövetségekkel!
Azt is kérem, hogy jöjjön a Szent Szellem, mint Tökéletes Tanácsos! 
Köszönöm Jeshua (Jézus) vérét, amely kimondja a végső szót az életemben, és köszönöm, hogy erőt és hatalmat adsz nekem a sötétség minden munkája fölött! 

Jeshua (Jézus) nevében feltörjük az életemen lévő démoni pecséteket, továbbá megkötözzük és megdorgáljuk az életemre pecsétet nyomó démonokat, akik érvényben tartják az összes démoni szövetséget az életemben és szeretteim életében!
Atyám, kérünk, hogy bízd meg harcos angyalaidat azzal, hogy távolítsanak el minden gonosz szellemet és vessék őket Jeshua (Jézus) lába alá a Zsoltárok 110:1 értelmében!
Jeshua (Jézus) nevében megtagadunk, elutasítunk és megtörünk minden gonosz szövetséget az életemben.
Jeshua (Jézus) nevében elutasítok minden gonosz átkot, és felszabadítom magam ezek alól.
Jeshua (Jézus) mindenható nevében megtörünk minden szövetséget, amely köztem és bármely gonosz szellem között létrejött.
Jeshua (Jézus) mindenható nevében ezennel semmissé teszünk és megszüntetünk minden szerződést, amit a szüleim rám nézve bármely gonosz közvetítővel kötöttek.
Már Isten gyermeke vagyok. Jeshua (Jézus) nevében elhatárolódok az ilyen szerződésektől és szövetségektől.
Jeshua (Jézus) vérét helyezzük az életemen lévő minden gonosz szövetségre és átokra.
Az Örökkévaló Szövetségnek ez a vére pusztítson el és oldjon fel minden holtakkal és élőkkel kötött vérszövetséget Jeshua (Jézus) mindenható nevében!
Jeshua (Jézus) nevében semmissé teszünk minden megvallást, megállapodást, ígéretet és fogadalmat, amit a múltban, szóban vagy írásban a Sátánnak vagy bármely gonosz szellemnek tettem.
Jeshua (Jézus) nevében érvénytelenítünk minden átkot, amit rossz emberek mondtak ki rám.
Jeshua (Jézus) mindenható nevében megtörünk és eltörlünk minden gonosz jelet és bemetszést, ami egy gonosz szellemmel kötött szövetség eredményeként került a testemre.
Jeshua (Jézus) nevében azonnali távozást parancsolunk minden gonosz szellemnek, amely valamely átok vagy szövetség kapcsán működik az életemben.
A Messiás Jeshua (Jézus), az én Uram hatalmával, Jeshua (Jézus) mindenható nevében megsemmisítünk minden átkot, ami az alábbi forrásokból származik.
Jeshua (Jézus) nevében lerombolunk minden oltárt, amit bárhol is felállítottak az alábbiakra visszavezethető szövetségek és átkok szolgálatára:
Gonosz odaszánás fogantatás előtt, az anyaméhben, vagy névadáskor;
 □ Átkozott tárgyak megfogása;
□ A Sátán ügynökeivel való kapcsolat;
□ Amikor átkozott házban vagy földterületen lakunk;
□ Sátáni oltáron, vagy szentélyben születés;
□ Vér vagy szentségtelen víz ivása;
□ Bizonytalan eredetű pénz vagy átkozott ajándékok elfogadása;
□ Részvétel démoni szertartásban;
□ Részvétel boszorkányságban és az ősök más bűneiben;
□ Részvétel falusi, szomszédsági és városi sátáni fesztiválokon.

Most Jeshua (Jézus) nevében távozást parancsolunk minden gonosz szellemnek, amelyek átkokhoz kötődnek!
Hatalmat veszünk az alábbiakból fakadó átkok fölött:
□ Gonosz odaszánás;
□ Átkozott tárgyak megfogása;
□ A Sátán ügynökeivel való kapcsolat;
□ Amikor átkozott házban vagy földterületen lakunk;
□ Sátáni oltáron születés;
□ Vér vagy szentségtelen víz ivása
□ Bizonytalan eredetű pénz vagy átkozott ajándékok;
□ Részvétel bálványoknak bemutatott étel- és véráldozatban, valamint démoni szertartások végzése; □ Ősök bűnei; Ű
□ Boszorkányság, átkok és
 Szellemi tudatlanság.
Jeshua (Jézus) nevében parancsoljuk mindegyikteknek, hogy most törjetek meg!
Jeshua (Jézus) nevében megosztást szólunk minden pap közé, akik ezeknél a bajt hozó oltároknál szolgálnak.

Az életem ellen bezárt minden ősi kapu és örökkévaló ajtó: most emeljétek fel fejeteket, hogy Jeshua (Jézus) mindenható nevében beléphessek Istentől kapott örökségembe! 
Uram, a Te nevedben és a Szavadba vetett hittel belépek örökségembe és birtokba veszem a tulajdonomat.
Jeshua (Jézus) nevében megsemmisítünk minden gonosz szövetséget és beavatást, amibe álmomban vittek bele.
Jeshua (Jézus) nevében semmissé teszünk minden egyezséget, amit álmomban kötöttek köztem és úgynevezett szellemi férjem / feleségem között.
Jeshua (Jézus) nevében elvágom magam minden egyéni és csoportos átoktól és szövetségtől.
Jeshua (Jézus) vére által és nevében visszavonunk és elvágunk minden vér-, szellemi- és lelki kötést, amely egy köztem és Sátán valamelyik ügynöke között lévő szövetséghez kötődik.
Jeshua (Jézus Krisztus) mindenható nevében eltörlünk minden az életemre ható alapszövetséget, illetve minden újabb szövetséget, fogadalmat, hűségesküt és kötelezettséget, amit a nevemben mások vállaltak, vagy én vállaltam tudatosan vagy nem tudatosan.
Jeshua (Jézus) nevében szabaddá teszem magam minden a családomat, településemet vagy szomszédságomat érintő testületi fogságból.
Elfogadom teljes felszabadulásomat minden iga és teher alól, amit nem Jeshua (Jézus Krisztus) tett rám.
Testemmel, lelkemmel és szellememmel bemerülök Jeshua (Jézus Krisztus) drága vérébe.
Jeshua (Jézus) mindenható nevében felszabadítom magam a bűnök és átkok alól, amelyek apai és anyai ágon, elődeim akár visszamenőleg tízedik nemzedékétől érkeztek el hozzám.

Atyám, Jeshua (Jézus) nevében kérlek, küldd el a tüzedet, az égzengésedet és villámodat, hogy elpusztítsanak és porrá égessenek minden sátáni anyagot, ami bekerült a testem, az elmém, sőt akár a DNS-em bármely részébe!
Jeshua (Jézus Krisztus) vérével most eltörlünk minden ellenem szóló és hátrányomra való kézírást és rendelkezést.
Jeshua (Jézus Krisztus) nevében megparancsoljuk, hogy Isten mennydörgése és villáma sújtson le, hogy kigyomláljon és elpusztítson minden velem kapcsolatban elhelyezett szövetségi jelképet, bárhol is temették el, süllyesztették el, vagy akasztották fel!
Jeshua (Jézus) nevében megkötözzük és kiűzzük belőlem a következők szellemeit: kudarc, szolgaság, vereség, depresszió, megrekedés, csapások, halál, áldások késleltetése, korlátozás, zűrzavar, meghiúsulás, elutasítás, félelem és kétség.
Egyedi ember vagyok, nem iker vagy hármas iker, ezért megtagadok bármely engem képviselő másolatot vagy klónt.
Jeshua (Jézus) nevében elutasítok és levágok magamról minden rólam készült klónt, ill. helyettest. Jeshua (Jézus) mindenható nevében megparancsoljuk, hogy Isten mennydörgése és villáma törjön szét és égessen hamuvá mindenféle ábrázolást, képmást, jelképet, rajzot, fényképet, kapcsolódási pontot és szobrot (beleértve a voodoo babákat is), amelyek bármely szentélyben vagy oltárnál engem képviselnek!
Jeshua (Jézus) nevében visszafordítunk a siker és áttörés küszöbén kudarcot okozó minden sátáni nyilat, és minden átkot áldásra cserélünk.
Jeshua (Jézus Krisztus) nevében elvágunk minden szellemi köldökzsinórt, amin keresztül gonosz hatás áramlott az életembe.
Atyám, köszönöm, hogy győztessé teszel minden ellenségem fölött! Jeshua (Jézus) nevében, mostantól egyetlen, korábbi démoni szövetségekre és átkokra visszavezethető fegyver sem lesz jó szerencsés ellenem.
Jeshua (Jézus) nevében, mindenki meglátja majd, milyen haszonnal forgolódok Jeshua (Jézus Krisztus) Királyságában. ÁMEN!

Gyógyulás, helyreállás, rehabilitáció III https://www.youtube.com/watch?v=b10baaONvSs&t=4620s
 Júda Oroszlánja apostoli – prófétai szolgálat-

Zsoltárok könyve 17. rész


1. Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról.
2. A te orczádtól jőjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.
3. Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi rosszat; ha tán gondoltam is, nem jött ki a számon.
4. Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire.
5. Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.
6. Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.
7. Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.
8. Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.
9. A gonoszok elől, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elől, a kik lelkendezve vesznek körül engem.
10. Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.
11. Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.
12. Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz.
13. Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;
14. Az emberektől, oh Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.
15. Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek.

2018. április 25., szerda

Ki üdvözül??

Tegnap volt a Mennyei kincses oldalán egy kérdés-felelet beszélgetés és bizony én egy kicsit ledöbbentem, mert ez nem volt egyételmü, sőt kimagyarázva volt...

Íme egy-két Ige segítségnek, hogy ez NE legyen kérdés ami a számunkra a legeslegfontosabb az éltünkben!!

MARADJUNK MEG AZ IGÉNÉL, ne akrjunk okosabbak lenni az Istentől...és NE engedjük az ellenségnek megtéveszteni minket és kimagyarázni emberi gondolkodással!!
Mert magunkat és másokat is megvezetjük...és az ördög meg jól nevet, mint Ádám-Éva idejében!!

,,Bizony mondom nektek, aki az Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, nem megy be oda."Mk 10,14

„Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” (Róm 10,13).

” „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be azIsten országába.

„Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké. Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és – ugyancsak az Írások szerint – feltámadt a harmadik napon” (1Kor 15,1-4)

„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36)

„Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.” (Róm 10,9-10)

„Aki pedig megtartja az ő parancsolatait, az őbenne marad, és ő is abban; és ezt, hogy ő bennünk van, abból tudjuk meg, hogy a Lelkéből adott nekünk.” (1Jn 3,24)

Szabadulás a bünükből Jézussal, a Te Szabadítód által!


Többször láttam megosztva ill. szeretéttek volna megosztani itt is, bünökről, önkielégítésről stb szoló figyelmeztetésket, hogy bün az, illetve halálos bün!
Ezt tudjuk, tudják a testvérek, mégsem tudnak megszabadulni belőlük..!!

A bün hagsulyozása, azzal való riogatás önmagában nem visz végbe megtérést és szabadulást sem! 

Mint ahogy nem a pokollal fenyegtve hirdetjük Krisztus Evangáliumát, ezt sem azzal tudjuk segíteni!
Mivel ezek terhek, megkötözöttségek és egyedül nem képesek az emberek bün nélkül élni, sem megszabadulni a kötelékekből!
Rengeteg kötelékünk átok, generációs átok, gyerekkor-felnötkori traumák, amiből szintén meg kell szabadulnunk....

Egyedül Jézus által tudunk törekedni a tökéletesség felé és Jézus segítségével, az Ő Szent vére-kenete által tudjuk lerakni a béklyóinkat is, lelki terheinket, sebeinket is Ő tudja csak egyedül teljes mértékben megtisztítani, bekötözni, megygógyatani azokat!!!!!!!!!!!

Az idő nem segít!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sok helyen van már szabadító szolgálat, menjen mindenki el, ha tud és NE SZÉGYELJE, mindenkinek van miből szabadulnia!! Aki szabadító szolgálatot végzi az is uyganolyan bünös ember volt!! Kérjen segítséget!! 

Ha nem tud elmenni, vagy nincs a közelében ilyen közösség, akkor menjen be az imakamrájába, zárja be az ajtaját, térdeljen le és kérjen segítséget az Úrtól közvetlenül!! 
Keressen videókat, tanításokat ehhez, fog segíteni ebben is a Szent Szellem!!
Hisz megvan írva, keressünk és zörgessőnk!

Hü és igaz az Úr aki megsegít bennünket! 

Hisz Jézus azért jött, hogy nekünk életünk legyen és megmentse ami elveszett!

„Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” (2.Kor, 3:17)

Ehhez én is elmentettem tanításokat, amiben élő kenet van és ha hallgatod nyitott szívvel bizony megsegít általa az Úr!! nekem nem is egyszer segített álatluk az Úr!
NEM ELÉG egyszer meghallgatni!! NEM ELÉG!!
Igen, ez munka, terápia, rá kell szánni az időt, de megéri, mert egy uj, tiszta, szabad életet kapsz általa! Ez ahhoz tudnám hasonlítani, mint a hagyma, rétgeket szed fel az Úr...és lehet az is, hogy sok-sok éven keresztül uj és uj területeket mutat meg, hoz napvilágra!

Nem elég hinni Istenben, az ördög is hisz benne..
A hit cselekedet nélkül halott! CSELEKEDJ Testvérem, tedd meg amit Te neked kell megtenni, a többbit pedig hidd el az Isten megteszi !!


HELYREÁLLÍTÁS-Júda Oroszlánja prófétai szolgálat

Plusz vannak a blogjaimban megvallások, minden hónapban közre is adjuk őket, azokat is folyamatosan hangosan kimondani! 


Gyógyító Igeverseket Kennet Hagin-től, szintén folyamatosan hallgatni, amíg érzed, hogy vezet benne az Úr!!

Derek Prince tanításokban sok szabadulásról, véréről, neve hatalmáról szóló tanítások

Charles Capps:
A Teremtő ereje veled van

A Teremtő ereje meggyógyít
A Teremtő ereje az anyagi életben

Vigyázz mert az ellenlábas próbál róla lebeszélni...NE HAGYD!! Támaszkodj az Igére!!

Ne FELEJTSD EL, TE már a GYŐZTES OLDALÁN állsz!! 
De meg kell harcolnod a hit nemes harcát, hogy elmondhasd Te is, 
,,A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam,,
Ámen💖
Pál apostol második levele Timóteushoz, 4 Fejezet

Szeretettel: Erős Mónika


Korinthusbeliekhez írt I. levél 1. rész 27.vers


1. Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola, és Sosthenes, az atyafi.
2. Az Isten gyülekezetének, a mely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken:
3. Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
4. Hálát adok az én Istenemnek mindenkor ti felőletek az Isten ama kegyelméért, mely néktek a Krisztus Jézusban adatott,
5. Mivelhogy mindenben meggazdagodtatok ő benne, minden beszédben és minden ismeretben,
6. A mint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel.
7. Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését,
8. A ki meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján.
9. Hű az Isten, ki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre,
10. Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.
11. Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek.
12. Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé.
13. Vajjon részekre osztatott-é a Krisztus? Vajjon Pál feszíttetett-é meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-é meg?
14. Hálákat adok az Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, kivéve Krispust és Gájust,
15. Hogy valaki azt ne mondja, hogy a magam nevére kereszteltem.
16. Megkereszteltem azonban Stefana házanépét is, ezenkívül nem tudom, hogy valakit mást kereszteltem volna.
17. Mert nem azért küldött engem a Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangyéliomot hirdessem; de nem szólásban való bölcseséggel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen.
18. Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.
19. Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcseségét és az értelmeseknek értelmét elvetem.
20. Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcseségét?
21. Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.
22. Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcseséget keresnek.
23. Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot;
24. Ámde magoknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcseségét.
25. Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél.
26. Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek;
27. Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;
28. És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse:
29. Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem.
30. Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcseségül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul:
31. Hogy, a mint meg van írva: A ki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék.

2018. április 23., hétfő

Példabeszédek 8. rész 17.vers


1. Avagy a bölcsesség nem kiált-é, és az értelem nem bocsátja-é ki az ő szavát?
2. A magas helyeknek tetein az úton, sok ösvény összetalálkozásánál áll meg.
3. A kapuk mellett a városnak bemenetelin, az ajtók bemenetelinél zeng.
4. Tinéktek kiáltok, férfiak; és az én szóm az emberek fiaihoz van!
5. Értsétek meg ti együgyűek az eszességet, és ti balgatagok vegyétek eszetekbe az értelmet.
6. Halljátok meg; mert jeles dolgokat szólok és az én számnak felnyitása igazság.
7. Mert igazságot mond ki az én ínyem, és útálat az én ajkaimnak a gonoszság.
8. Igaz én számnak minden beszéde, semmi sincs ezekben hamis, vagy elfordult dolog.
9. Mind egyenesek az értelmesnek, és igazak azoknak, kik megnyerték a tudományt.
10. Vegyétek az én tanításomat, és nem a pénzt; és a tudományt inkább, mint a választott aranyat.
11. Mert jobb a bölcseség a drágagyöngyöknél; és semmi gyönyörűségek ehhez egyenlők nem lehetnek.
12. Én bölcsesség lakozom az eszességben, és a megfontolás tudományát megnyerem.
13. Az Úrnak félelme a gonosznak gyűlölése; a kevélységet és felfuvalkodást és a gonosz útat, és az álnok szájat gyűlölöm.
14. Enyém a tanács és a valóság, én vagyok az eszesség, enyém az erő.
15. Én általam uralkodnak a királyok, és az uralkodók végeznek igazságot.
16. Én általam viselnek a fejedelmek fejedelemséget, és a nemesek, a földnek minden birái.
17. Én az engem szeretőket szeretem, és a kik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.
18. Gazdagság és tisztesség van nálam, megmaradandó jó és igazság.
19. Jobb az én gyümölcsöm a tiszta aranynál és színaranynál, és az én hasznom a válogatott ezüstnél.
20. Az igazságnak útán járok, és az igazság ösvényének közepén.
21. Hogy az engem szeretőknek valami valóságost adjak örökségül, és erszényeiket megtöltsem.
22. Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen.
23. Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva.
24. Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak.
25. Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem.
26. Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket, és a világ porának kezdetét.
27. Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget;
28. Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek a mélységeknek forrásai;
29. Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait:
30. Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben.
31. Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban.
32. És most fiaim, hallgassatok engemet, és boldogok, a kik az én útaimat megtartják.
33. Hallgassátok a tudományt és legyetek bölcsek, és magatokat el ne vonjátok!
34. Boldog ember, a ki hallgat engem, az én ajtóm előtt virrasztván minden nap, az én ajtóim félfáit őrizvén.
35. Mert a ki megnyer engem, nyert életet, és szerzett az Úrtól jóakaratot.
36. De a ki vétkezik ellenem, erőszakot cselekszik az ő lelkén; minden, valaki engem gyűlöl, szereti a halált!

2018. április 22., vasárnap

ApCsel. 3.


"19. Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljöjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől.
20. És elküldje a Jézus Krisztust, a ki néktek előre hirdettetett.
21. Kit az égnek kell magába fogadnia mind az időkig, míglen újjá teremtetnek mindenek, a mikről szólott az Isten minden ő szent prófétájának szája által eleitől fogva.
22. Mert Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint engem; azt hallgassátok mindenben, a mit csak szólánd néktek.
23. Lészen pedig, hogy minden lélek, valamely nem hallgatánd arra a prófétára, ki fog irtatni a nép közül.
24. De a próféták is mindnyájan Sámueltől és a következőktől fogva, a kik csak szóltak, e napokról jövendöltek.
25. Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan.
26. Az Isten az ő Fiát, Jézust első sorban néktek támasztván, elküldé őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket megtérítvén bűneitekből."

2018. április 18., szerda

Mai örömteli bátorító :)


Isten előbb szeretett bennünket, ezért tudunk mi is másokat szeretni Isten szeretetével.1Jn.4,19

Az egyetlen ok, amiért a világegyetemben létezik a szeretet, az maga Isten. Sok ember közömbös embertársaival szemben ,nem tud szeretni ,mert ő maga sem ismerte még meg igazán a szeretetet .Az ember nem tud szeretni igazán addig,amig nem tapasztalja meg Isten feltétel nélküli,önzetlen szeretetét .
Ezért szükséges engednünk,hogy Isten szeressen ,el kell fogadnunk az Ő szeretetét,hogy tobább tudjuk adni .Amig ez nincs meg nekünk,addig nem tudunk igazán szeretni.
Az elsődleges feladatod nem az, hogy bármit is tegyél, hanem egyszerűen hagyd, hogy Isten szeressen!
Az oka annak, hogy életben vagy az, hogy Isten szeretni akart téged. Életed első célja az, hogy Isten szerethessen!
Igen, fontos az, hogy szolgáld Őt, engedelmeskedj neki és bízz benne, de az elsődleges célod az, hogy szeresd Istent és szeresd az embereket.
Értsd meg, hogy mennyire szeret téged Isten :)

Legyen örömteli napod :)

********************************************

Mai örömteli bátorító :)

,,Az Örökkévaló Szelleme van rajtam,mivel felkent engem, hogy örömhírt mondjak a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, a vakoknak pedig szemük megnyílását,
hogy megszabadítsam a szenvedőket és elnyomottakat és hirdessem az Örökkévaló kegyelmének idejét.,,- 
Lukács 4,18

Felkent vagy Krisztusban!
Mi a te üzeneted a mai napon a világ számára?
Felkent,hogy hirdesd az Ő kegyelmének idejét,hogy megoszd az örömhírt,hogy szabadítást hirdess,vigasztalj,bátoríts,gyógyíts.
Felkent ,hogy közvetítsd az Ő szeretetét ,megbocsátását,együttérzését mások felé.
Elküldött,hogy felemeld az összetört szívüeket. hogy segitséget nyújts a sérülteknek,hogy adj a szegénynek,hogy reményt adj a reménytelennek,hogy fény legyél a sötétségben.
Az Ő nagykövete vagy ,elhivott,kiválasztott ,felkent,hogy az Ő szája,keze, lába légy, hogy hirdesd az Ő szeretetét.

Megteszed ,amire elhívott?

Legyen örömteli napod :)




2018. április 15., vasárnap

Hogyan végezzem a munkámat Isten szerint?

„Valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek.” Kolossé 3:23.


Minden dolgunkban emlékezzünk arra, hogy Jézus, aki öt cipóval és két hallal jóltartotta a sokaságot, ma is meg tudja adni munkánk gyümölcsét.

Aki a galileai halászokat utasította, hogy vessék ki a hálót, s akik, mikor engedelmeskedtek, szakadásig megtöltötte, azt kívánja, hogy népe e történetben bebizonyítottnak lássa, mit tesz majd értünk napjainkban.

Isten, aki az égből mannát hullatott Izráel gyermekeinek, még mindig él és uralkodik. 

Ő fogja irányítani népét, szakértelmet és jó felfogást ad a munkához, melyre fölszólít. 
Buzgó imájukra bölcsességben részesíti azokat, akik lelkiismeretesen és értelmesen törekednek teljesíteni kötelességüket. 
Áldásával végzett munkájuk naggyá növekszik, sokan megtanulnak hűséges teherviselők lenni, s erőfeszítéseiket siker koronázza.

– 7. BIZONYSÁGTÉTELEK, A munka mérete


Mennyei kincsesláda-Isten kincsesládája

Hívlak Titeket tanulásra, fejlődésre, hogy minél jobban és jobban megismerd a Megváltódat!!


Van három oldalunk.
Ezekbe minennap rendszeresen töltünk fel napi áhítatokat. Amiket én töltök fel ahhoz létrehoztam blogokat -ONLINE KÖNYVEKET- külön-külön mindegyikhez, amiben tartalom jegyzék is van, így folymatosan tudsz bennük olvasni, független a megosztásoktól!

Az első ami azoknak jó akik nem aktívan akarnak részt venni. Olvasni, tanulni szeretnének mindennap az Úrral lenni ezáltal is:
AZ Isten kincsesládája:
Ahol napi áhítattok, tanításokat osztunk meg veletek!

A másik egy felekezetmentes csoport, ahol sok-sok napi áhítat, tanítás van megosztva napi rendszerességgel és ahol te is megoszthatod az általad kedvelt Igéket, Igeképeket, tanításokat, olvasnivalókat:
Mennyei kincsesláda tanítási oldal:
https://www.facebook.com/groups/1733125646963418/

A harmadik pedig egy kimondottan karizmatikus tanításokat tartalmazó oldal, ahol teljes evangéliumi hitet való és gyakorló keresztények olvashatnak naponta nagy tanítók írásait!
Karizmatikus találkozások:
https://www.facebook.com/groups/362722827471711/

Ehhez ezt az Igerészt szeretném megosztani veletek, elromlott a világban minden, romlott lett az ember, amit az Úr teremtett oly szeretettel...és csak arra kér minket, hogy legalább mi ne tartsunk velük!
Hóseás próféta könyve 4. rész

1. Halljátok meg az Úrnak beszédét Izráel fiai, mert pere van az Úrnak a földnek lakóival, mert nincs igazság és nincsen szeretet és nincsen Istennek ismerete a földön.
2. Hamisan esküsznek és hazudnak és gyilkolnak és lopnak és paráználkodnak, betörnek és egyik vér a másikat éri.
3. Azért búsul a föld és elerőtlenül minden, a mi azon lakik, a mező vada és az ég madara egyaránt, bizony a tenger halai is elveszíttetnek.
4. Mindazáltal senki se perlekedjék, és senki se feddőzzék! hiszen a te néped olyan, mint azok, a kik a pappal czivódnak.
5. De elesel nappal, és elesik veled a próféta is éjjel; anyádat is elveszítem.
6. Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged, hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem én is a te fiaidról.
7. Mennél számosabbak lettek, annál inkább vétkeztek ellenem; de gyalázatra fordítom dicsőségöket!
8. Népem vétkéből élősködnek ők és bűneik után áhítozik lelkök.
9. De úgy jár a pap is, mint a nép; megbüntetem őket az ő útaikért, és megfizetek néki cselekedeteiért.
10. Esznek majd, de meg nem elégesznek; fajtalankodnak, de nem szaporodnak, mert megszüntek az Úrra vigyázni.
11. Paráznaság, bor és must elveszi az észt!
12. Népem az ő bálványát kérdezi, és az ő pálczája mond néki jövendőt; mert a fajtalanság lelke megtéveszt, és paráználkodnak az ő Istenök megett.
13. A hegyek tetején áldoznak és a halmokon füstölnek: a cserfa, a nyárfa és a tölgyfa alatt, mert kedves annak az árnyéka. Ezért paráználkodnak a ti leányaitok, és házasságtörők a ti menyeitek.
14. Nem büntetem meg leányaitokat, hogy paráználkodnak, menyeiteket sem, hogy házasságtörők, mert ők magok is félremennek a paráznákkal és áldoznak a kurvákkal. De az értelmetlen nép elbukik.
15. Ha te paráználkodol is Izráel, csak a Júda ne vétkezzék! És ne járjatok Gilgálba, és ne menjetek fel Beth-Avenbe! és ne esküdjetek így: Él az Úr!

Vezessen Titeket az Úr Szent Szelleme és gyüjsetek az Urral Testvéreim az Úrban. ehhez pedig bölcsesség kell , amit kérni kell az Úrtól és ad nekünk, Ámen! 


2018. április 14., szombat

Filippibeliekhez írt levél 4. rész 7.vers


1. Annakokáért szerelmes atyámfiai, a kik után úgy vágyakozom, ti én örömöm és én koronám, ekképen álljatok meg az Úrban, én szerelmeseim!
2. Evódiát intem, Sintikhét is intem, hogy egyenlő indulattal legyenek az Úrban.
3. Igen, kérlek téged is, igaz szolgatársam, légy segítségül ezeknek, mint a kik az evangyéliom dolgában együtt viaskodtak velem, Kelemennel is, és ama többi munkatársaimmal, kiknek neveik fölírvák az életnek könyvében.
4. Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!
5. A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!
6. Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.
7. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
8. Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok.
9. A miket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz.
10. Felette igen örültem pedig az Úrban, hogy immár valahára megújultatok az én felőlem való gondviseléstekben; mely dologban gondoskodtatok is, de nem volt alkalmatok.
11. Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek.
12. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is.
13. Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít.
14. Mindazáltal jól tettétek, hogy nyomorúságomban részesekké lettetek.
15. Tudjátok pedig ti is, Filippibeliek, hogy az evangyéliom hirdetésének kezdetén, mikor Macedóniából kimentem, egyetlen egyház sem volt részes velem a kölcsönös adásban és vevésben, csak ti egyedül:
16. Mert már Thessalónikában is, egyszer is, másszor is, küldtetek nékem szükségemre.
17. Nem mintha kívánnám az ajándékot; hanem kívánom azt a gyümölcsöt, mely sokasodik a ti hasznotokra.
18. Megkaptam pedig mindent, és bővölködöm; beteltem, vévén Epafróditustól, a mit küldöttetek, mint kedves jó illatot, kellemes, tetsző áldozatot az Istennek.
19. Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.
20. Az Istennek pedig és a mi Atyánknak dicsőség mind örökkön örökké. Ámen.
21. Köszöntsetek minden szentet a Krisztus Jézusban. Köszöntenek titeket az atyafiak, a kik velem vannak.
22. Köszöntenek titeket minden szentek, mindeneknek felette pedig a császár udvarából valók.
23. A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen.


2018. április 13., péntek

Isten komolyan veszi


Egy nap az újságban olvastam egy cikket, körülbelül a következő címmel: “Milyen fura csodabogarak vannak!” Ebben egy olyan történetet meséltek el, hogy egy ember Berlinben amikor leszállt a lóvasútról, ami akkoriban még létezett, nem váltott jegyet. Nos, évek múlva hitre tért, és a Szentlélek emlékeztette, hogy a lóvasúttársaságot 10 pfenniggel meglopta. Rövidesen elküldte a 10 pfenniget és még 5 pfennig kamatot, hogy lelkiismeretét megnyugtassa.
Ez hangos gúnyolódást és nevetést váltott ki a társaság igazgatóságánál. Valaki ezt elmesélte a “Berliner Tageblatt”– nak ilyen címmel: Milyen fura csodabogarak vannak!
Engem ez a történet nagyon megfogott. Azt, hogy vannak csodabogarak, már régóta tudtam. Teljesen mást olvastam ki a cikkből. Azt, hogy Isten komolyan veszi. A következő vasárnap beépítettem ezt a történet a prédikációmba, és azt mondtam: Isten ilyen komolyan veszi, hogy egy embert nem hagy nyugodni a lelkiismerete, még akkor is ha, csak 10 pfennig adóssága van.

A következő nap egy asszony jött hozzám látogatóba, akit jól ismertem. A szabómester felesége volt. Azt mondta nekem:
- A tegnapi prédikációja nagyon kellemetlül hatott rám. Egy ideje egy boltban vásárolok, és fizetéskor egy hárommárkást tettem le, amiből vissza kellett volna valamennyit kapnom. Az eladó nem nézte meg jól, és úgy adott vissza, mintha egy ötmárkást adtam volna. Így két márkával többet kaptam vissza. Tegnap az Ön prédikációja óta nincs nyugalmam. Elmentem az eladóhoz, és elmeséltem neki a történetet és visszaadtam a két márkát.

Alig ment el, egy általam ismert kézműves jött hozzám.
- A prédikációja miatt jövök magához. – mondta.
- Nos, mi mondanivalója van?– kérdeztem.
- Valami furcsa dolog történt velem”– válaszolt.- Több éve már, hogy egy ablaktáblát cipelek magammal– mondta.
- Hogy érti ezt? – kérdeztem.
- Mikor tanonc voltam, egyszer az üzlet takarítása közben a seprű az ablaktáblához ért, és a tábla darabokra tört. Akkor a főnökömnek azt mondtam, hogy a szél becsapta az ablakot és így tört el az. De most elmentem hozzá, és kifizettem a kárt. Most már minden rendben van.

Egy kis idő múlva újra megjelent egy asszony:
- A tegnapi prédikációja gondot okozott nekem. – mondta.
Hogyhogy? – kérdeztem.
- Mikor diák voltam, az volt a szokás annál az eladónál, ahol a füzetünket vettük, hogy még két acéltollat kaptunk. Egy nap több vevő volt a boltban, s így az eladó ideadta az egész dobozt, és azt mondta: Vedd ki magad az acéltollat! Ekkor azt gondoltam: Az alkalom kedvező, és rendesen belenyúltam. Miután megnéztem, láttam, hogy 23 tollat vettem el. Nem tudja elképzelni, hogy ez 23 toll mennyire nyomta a lelkiismeretem!
- El tudom képzelni – válaszoltam. - De mi történt aztán?
- Nos, elmentem ehhez az emberhez, beismertem a lopásomat, és mindent kifizettem. Szerencsére még élt ez az ember. Végre nem zavar többé az acéltoll.

Felismertem, hogy milyen sokan cipelnek hasonló terheket, amelyek zavarják békességüket. A következő blankenburgi konferencián Isten úgy vezetett, hogy egy beszédemben elmeséltem a 15 pfenniges történetet és ennek következményeit. Az alkalom végén egy úr odajött hozzám, és azt mondta:
- Az az ember, akinek ez a 15 pfennig esete volt, én vagyok. Amikor láttam, hogy a német újságokban ezt a történetet hogyan figurázzák ki, gyakran azt gondoltam, hogy hiba volt a pénzt visszavinni. De miután meghallottam, hogy a történet folytatásából milyen áldások lettek, nagyon örülök, hogy visszavittem a pénzt. Olyan hálás vagyok, hogy hallhattam ma ezt.

Kedves barátom, cipelsz te is egy ablaktáblát? Előfordult már, hogy több pénzt kaptál vissza? Vagy valami ehhez hasonló? Kérlek téged, hozd rendbe a dolgot egy nyilvános beismeréssel és jóvátételeddel. Míg ezt nem teszed meg, a békességedet zavarni fogja. Ha a Szentlélek az ujját e múltban történő dologra teszi, akkor a dolgot rendbe kell tenni, különben magadat csapod be és a Szentlelket. Isten ezt komolyan veszi!

Németből fordította: Komoróczy Gábor

forrás: http://isten.0catch.com

Megvallások - Anyagi szükségek esetén (Capps)


Add oda MINDEN bajodat az Úr kezébe és utána már NE gondolj rá, hisz Őneki gonja van rád! 

Független a körülményeidtől megvallást tegyél, hogy te győztes vagy Jézus Krisztus által! 
Naponta mint a gyógyszert tedd meg naponta 2x-3x.
Mindegy, hogy mi a baj, mik a körülmények, lehet előszőr még rosszabodik is, mert az örög meg akar kötözni, de Te állj ellen az ördögnek és elfut tőled! 

Szellemi harc az ami az életed körülményedidet helyre állítja, Jézus Krisztus Szent vére, Szent kenete által! Ő már felvitte a keresztre minden bajodat, betegségedet, szegénységedet! 
Neked az a dolgod, hogy hidd el és harcold meg ama nemes harcot ami elötted áll..és tiéd a győzelem!

Ez nem csak elmélet, én is végig csináltam és csinálom amikor szükség van rá és győzők az Úrral, mert eleve Vele a Győztes oldalán állunk! Ámen! 

/Két gyerekkel, két börönddel jöttem át egyedül, egy másik országba minimális nyelvtudással, mert nem maradhattunk otthon, a banki válság elvitt mindenünket...becsukodott az ajtó és az Úr nyitott egy ablakot. Lépésről, lépésre vezetve alapozta meg életünket. Előszőr nehéz volt, aztán könyebb lett../

Velünk az Isten és ha Isten velünk, ki ellenünk ? 

Megvallások - Anyagi szükségek esetén (Capps)

• Galata 3, 13; 5 Mózes 28: „Krisztus megváltott engem a törvény átkától. Krisztus megváltott a szegénységtől, Krisztus megváltott a betegségből, Krisztus megváltott a szellemi haláltól.”
• 2 Korinthus 8, 9; János 10, 10; 5, 24: „Szegénységem helyére gazdagságot adott nekem, betegségem helyére egészséget, a halál helyére pedig örök életet.”
• Zsoltárok 119, 25: „Az Úr megelevenít engem az ő beszéde szerint.”
• Zsoltárok 37, 4: „Gyönyörködöm az Úrban, Ő pedig megadja a szívem kívánságát.”
• Lukács 6, 38: „Adtam és nekem is jó mértékkel, adnak a keblembe, megnyomottan, összerázottan, túlcsordulóan.”
• 2 Korinthus 9, 6-8: „Mert, amilyen mértékkel én mérek, olyan mértékkel mérnek nekem. 
Bőségesen vetek, ezért bőségesen aratok. Örömmel adok, és az én Istenem minden kegyelmét felém, árasztja, nekem pedig mindenben teljes elégségem van és minden jó cselekedetre bővölködöm.”
• Filippi 4: 19: „Semmiben nem látok hiányt, mert az én Istenem, betölti minden szükségemet az Ő gazdagsága szerint dicsőségben a Krisztus Jézus által.”
• „Az Úr az én pásztorom, és én nem szűkölködöm, mert Jézus szegénnyé lett, hogy én az Ő szegénységén keresztül bővöködhessek.”
• Zsoltárok 23, 1; 2 Korinthus 8, 9; János 10, 10: „Mert Ő azért jött, hogy nekem életem legyen, méghozzá még bőségesebben.”
• Róma 5, 17: „Én, aki vettem az igazságosság ajándékát, királyként uralkodom ebben az életben Jézus Krisztus által.”
• Zsoltárok 35, 27; Galata 3, 14: „Az Úr gyönyörködik szolgájának bőségében, és Ábrahám áldásai az enyémek.”

2018. április 11., szerda

Örömteli mindennapok: Mit gondol Isten rólad?


Mai örömteli bátorító :)

"A hegyek és a halmok leomolhatnak, de az én szeretetem irántad soha nem ér véget."
Ézsaiás 54:10

Ha nem érzed, hogy Isten szeret téged, akkor biztos, hogy nem fogsz tudni szeretni másokat. Lehetetlen szeretni anélkül, hogy megértenéd és emlékeznél arra, ahogyan Isten szeret téged.

Emlékeztetned kell magadat minden nap arra, hogy Isten mit gondol rólad - nem arra, hogy mit gondol rólad a világ, vagy mit gondolsz te magadról. Ez az, ami megszünteti a félelmeidet.

Hadd mutassak neked négy dolgot, amit Isten gondol rólad, hogy segítsen emlékezned arra, hogy miért és hogyan kell szeretni.

Isten teljesen elfogad téged.

Az életünk nagy részét azzal töltjük, hogy megpróbáljuk a szüleink, a kortársaink, vagy azok elfogadását kiérdemelni, akiket tisztelünk, irigylünk, vagy akár teljesen ismeretlen emberekét is. De fel kell ismerned, hogy Isten az elfogadás kérdését már rendezte: "Jézus ... Isten szemében elfogadottá tett minket." Amit Jézus a kereszten tett, teljesen elfogadottá tett téged Isten szemében - nem érdekes mit tettél, vagy mit fogsz tenni.

Isten feltétel nélkül szeret téged.

Isten nem mondja azt, hogy "szeretlek, ha" vagy "szeretlek, mert", Ő azt mondja: "szeretlek - és pont!". Nem tehetsz semmit, amivel megszűnik Isten irántad érzett szeretete, mert az ő szeretete nem azon alapul, hogy mit teszel, hanem azon, hogy ki is Ő. Az Ézsaiás 54:10 azt mondja: "A hegyek és a halmok leomolhatnak, de az én szeretetem irántad soha nem ér véget."

Isten teljesen megbocsátott neked.

Mivel Jézus meghalt a kereszten és odaadta az életét a bűneidért fizetségül, ezért neked minden megbocsáttatott. A Róma 8:1 ezt mondja: "Nincs már kárhoztatása azoknak, akik Jézus Krisztushoz tartoznak." Isten nem sorolja fel a bűneidet, hanem elengedi azokat.

Isten rendkívül értékesnek tart téged.

Két dolog van, ami értéket teremt: ha valaki birtokol valamit és ha valaki meg akarja fizetni azért az árát.

Isten gyermeke vagy és "Krisztus vett meg téged, és fizetett érted" 1 Korinthus 7:23 Jézus Krisztus az életével fizetett érted. Ennyire értékes vagy!

Amikor arra emlékezel, hogy a mindenség Teremtője elfogad téged, szeret téged, megbocsát neked, és mennyire értékel téged, sokkal jobban képes leszel arra, hogy megmutasd másoknak ezt a szeretetet és mélyebb kapcsolatokat építs ki másokkal.

Napi remény-

**********************************************

Mai örömteli bátorító :)

Ti azonban, gyermekeim, Istenhez tartoztok, ezért legyőztétek őket, mert aki bennetek él, hatalmasabb, mint az, aki a világban van.,,1Jn.4,4-



Az életünk Krisztusban lehet rendkívüli, hihetetlen, tartalmas vagy céltudatos, de semmiképp sem gondtalan. Isten a dolgok sűrűjében tart minket, azért, hogy a többiek megláthassák, hogy egy élet, amely kapcsolatban van Jézussal, teljesen másként gyürkőzik meg a problémákkal, mint amelyik nem ismeri Őt.


Minket a Szent Szellem tesz képessé arra, hogy a nehézségekre valóban úgy válaszoljunk, mint akik a mennyei királyságához tartozunk – nem úgy, mint akiket Isten látszólag elhagyott, vagy akik lázadnak ellene, nem is vesznek tudomást róla, vagy nem éreznek megbánást semmi miatt.

Amikor úgy gondoljuk, hogy Isten nincs ott a körülményeinkben, olyankor a nehézségekre elzárkózás, mások hibáztatása, szégyen, harag, gyűlölet, büszkeség, félelem és önzés a válaszunk. Bárki így reagálna. Bárki, aki nem ismeri Jézust.

Jézus számára egyik sem megoldás, így ő választás elé állít minket: Bízol abban, hogy van közöm mindahhoz, ami körülvesz téged, vagy sem?

Amikor az emberi természetünk szerint reagálunk, ahelyett, hogy a bennünk munkálkodó isteni természetnek vetnénk alá magunkat, valójában mélyről jövő bizalmatlanságot fejezünk ki Jézussal szemben. A tetteink azt mutatják, hogy bár hiszünk benne, képtelenek vagyunk megérteni az élet veszélyeit és feszültségeit.
Amikor a Jézussal való kapcsolatunk valóságából fakadnak a válaszaink, akkor bizonyítjuk be igazán, hogy nagyobb az, aki bennünk van, mint az aki a világban van. (1Jn 4:4)

Jézus célja nem az, hogy elítéljen minket a bizalmatlanságunk miatt, hanem sokkal inkább az, hogy a hibás nézeteinket napvilágra hozza, és így elhagyva azokat elmélyíthessük vele a kapcsolatunkat.
Legyen örömteli napod:)

2018. április 9., hétfő

Prófétai Áhítatok-Reggelenkénti prófétai szolgálat a Bibliában és ma

Sokan vannak, sőt egyre többen, akik az elmúlt években napi szinten részesülnek a próféciák által Isten áldásából. Rendszeresen kapok egy-egy visszajelző levelet, általában számomra ismeretlen keresztény testvéreimtől, hogy mennyire jól jönnek ezek a napi üzenetek.

Azt is írják (írjátok), hogy megdöbbenve tapasztalja, aki ezeket olvassa, hogy rendszeresen összevág azzal, ami aznap, vagy legalábbis a napokban történik vele valamilyen szinten.
Vajon mi lehet ennek a magyarázata?
Természetesen az Úrnak van válasza erre a kérdésre, de mielőtt ezzel foglalkoznék, meg kell említenem azt is, hogy vannak olyanok is, akik megkérdőjelezik az ilyen szolgálatnak a hitelességét. Hogy nekik is segítsek megérteni ezt, hadd mutassak bibliai példákat arra, ahogyan Isten az Ő szolgáit arra használta, hogy reggelenként prófétai üzeneteket adjanak át Isten népének; illetve meg szeretném mutatni azt is, amit Isten Igéje tanít az ilyen szolgálat jelentőségéről:
Jósiásnak tizenharmadik esztendejétől fogva, a ki fia vala Amonnak, a Júda királyának, e napig (vagyis huszonhárom esztendő óta) szóla az Úr nékem, és szólottam én néktek, jó reggel szóltam, de nem hallgattátok. És elküldte az Úr ti hozzátok minden ő szolgáját, a prófétákat, jó reggel elküldte, de nem hallgattátok, és fületeket sem hajtottátok a hallásra. (Jeremiás 25:3-4)
Jeremiás személyesen emlékeztette a népet ennek a szolgálatnak a jelentőségére, és többször is olvasunk erre való utalásokat Jeremiás könyvében. Egy helyen maga az Úr azt mondja ugyanezzel kapcsolatban, hogy "tanítottam őket jó reggel" (Jer 32:33). Vagyis több volt ez, mint csupán naponta "ostorozni" a népet a bűnei miatt - vagy éppen csak egyszerű lelkesítő gondolatokat átadni. Az Úr reggelenkénti üzenetei ennél komolyabb tartalmúak voltak. Mire tanította a napi üzenetekkel őket? Mi volt a célja?
És elküldtem hozzátok minden én szolgámat, a prófétákat, és pedig jó reggel küldém, mondván: Kérlek, kiki térjen meg az ő gonosz útjáról, jobbítsátok meg cselekedeteiteket, és idegen istenek után ne járjatok, hogy nékik szolgáljatok, és lakoztok a földön, a melyet néktek és a ti atyáitoknak adtam (Jer 35:15)
Egyrészt a gonosz utakról való elfordulás, azaz megtérés, a rossz helyett a jó cselekedetek munkálása, az idegen istenektől való óvás, és mindez azért, hogy a Tőle kapott örökségükből, az ígéret földjének az áldásaiból hosszútávon részesüljenek. Több mint négy év telt el, amióta Bill Burns és Marsha Burns napi próféciáit olvasom reggelenként (amit amerikai idő szerint minden hajnalban 3 óra körül, tehát igencsak "jó reggel" tesznek közzé az interneten Krisztus Teste számára). Ugyanazokat látom és tapasztalom személyesen is, amiket Jeremiás idejében mondott az Úr az ilyen jellegű szolgálatról: a célja az, hogy a "gonosz" útjainkat, vagyis az óemberi természetünk jellegzetességeit levetkőzzük, és "megjobbítsuk cselekedeteinket", vagyis, a Krisztus természetét öltsük magunkra. Az idegen istenek (gonosz szellemek, e világ fejedelme, vagy bármilyen bálvány) hatásaitól is erőteljesen óv az Úr ezeken az üzeneteken keresztül, nyíltan képviselve, hogy azok a gonoszságok igenis az ördög csapdái, ellenünk készített tervei, vagy éppen nekünk felkínált kísértései, amelyeknek álljunk ellene, utasítsuk vissza, és ne alkalmazkodjunk hozzájuk. Rengetegszer hív az Úr a próféciákon keresztül bennünket, hogy inkább menjünk Őhozzá, a jelenlétébe, közelségébe, a szeretetébe; hogy az Ő útjain járjunk, és a Benne való hit által megtapasztaljuk a nekünk készített győzelmeket. A Jézus tanításai szerinti életformára ösztönöznek.
Ésaiás is tapasztalta, hogy az Úr erre használja őt:
Az Örökkévaló Isten tanított meg bölcsen szólni, hogy szavammal fölemeljem a megfáradtakat. Fölkelt reggelente, mint tanítványát, kora hajnalban fölébreszt, hogy figyeljek rá. Az Örökkévaló Isten nyitotta meg fülemet, én pedig hallgattam rá, és engedelmeskedtem. Nem fordultam vissza soha. (Ézsaiás 50:4-5 EFO)
Az Úr prófétai szolgái sokszor őrállók is voltak, ahogy ezt többek között Ezékielnél is (3:17; 33:7) látjuk. Az ilyen prófétai őrállóknak az volt a dolguk (és most is az), hogy az Úr előtt álljanak, figyeljenek, szót halljanak a szájából, és figyelmeztessék a népet, ha látják "jönni a fegyvert". Ezt teszi Bill és Marsha Burns is, amikor az ellenség valamilyen támadást indít Isten népe ellen. Ezek nem fizikai fegyveres támadások, hanem szellemi jelentőségű, ördögi események (noha szellemi fegyverek itt is vannak). Muszáj látnunk ehhez, hogy egy hadsereg vagyunk mindannyian, és egy Test. Lehet, hogy ez sokszor nem így tűnik, de ez nem az Úr hibája. Ő mindenesetre így tekint bennünket, erre is tanít a Szentírásban (lásd Efézus 4, vagy 1 Kor 12, stb). És éppen ezért írja Péter apostol:
Legyetek józanok, kiegyensúlyozottak, és vigyázzatok, mert ellenségetek, a Sátán, kerülget benneteket. Úgy járkál körbe-körbe, mint az ordító, éhes oroszlán, keresve, kit nyelhet el. Szilárd hittel álljatok meg vele szemben, hiszen tudjátok, hogy ehhez hasonló szenvedést állnak ki testvéreitek is mindenhol az egész világon. (1 Péter 5:8-9 EFO)
Habár a hétköznapi életünk nem ugyanazokból a konkrét részletes eseményekből áll, az ellenségünk támadásai az egész Testre kihatnak, az egész világon levő "atyafiságunkra" (lásd Károli fordítás). Itt is megtapasztaljuk, hogy ha szenved az egyik tag, a másik is vele szenved (1Kor 12:26). Ezért fontos, hogy ne csak az ószövetségi időkre korlátozódjon a prófétai szolgálat, hanem Krisztus újszövetségi népe között is legyenek próféták, akiknek bármilyen terjedelmű is legyen a szolgálatuk (akár egy helyi gyülekezetre, vagy akár Krisztus egész testére vonatkozó), a rendeltetésük végső soron ugyanazt a célt szolgálja:
... amíg mindnyájan egységre és harmóniára nem jutunk az Isten Fia megismerésében, és mindabban, amit a hitünk magában foglal. Addig, amíg majd mindannyian egészen felnőtté válunk, és minden tekintetben Krisztusra fogunk hasonlítani. Akkor majd nem leszünk többé olyanok, mint a gyermekek. A különböző tanítások nem fognak ide-oda dobálni és elsodorni bennünket, mint a szél és a hullámok a csónakot. Akkor majd nem tud többé befolyásolni bennünket az emberek tévútra vezető ravaszsága. (lásd: Efézus 4:13-14 EFO)
Erre adott Krisztus "némelyeket", a különböző szolgálatok terén, köztük a prófétákat is. Legyünk hálásak értük, ismerjük meg jobban a szolgálatukat, és részesüljünk minél többet az Úr általuk küldött áldásaiból!
Zárásként egy bizonyságot írok le nektek. Nemrég volt egy reggeli prófécia, ami arról szólt, hogy ne az ösztönös reakciónk szerint viselkedjünk, ha egy vitás helyzet áll elő (nem pontosan idézem, csak a lényegét), és ne a saját törékeny ártatlanságunkat próbáljuk védeni, hanem legyünk alázatosak, inkább mi legyünk az elsők, akik bocsánatot kérünk, és ezzel hatástalanítani tudjuk a helyzetet. Nos, pontosan ez történt meg velem aznap. Őszintén megmondom, arra, amit kaptam egy testvértől, először tényleg az jött volna elő belőlem, hogy jól megvédjem az igazamat. De inkább követtem az aznap reggeli tanácsot, amit a prófécia által üzent az Úr. Az eredmény ugyanaz lett, ami a próféciában állt: hatástalanítva lett a helyzet, és egy sokkal őszintébb baráti társalgás alakult ki hosszútávon, mint gondoltam volna az elején. Az egyik lényeges dolog ebből, hogy én magam kezdtem megváltozni ezen a területen, és ezt a tanulságot azóta is szem előtt tartom, annyira elevenen bennem él, Istennek hála! Ezek a próféciák természetesen nem helyettesítik az Úrral való személyes kapcsolatomat, vagy a Tőle kapott személyes vezetést, sőt, éppen hogy csak erősítik.
Sok ilyen és hasonló történt velem ezek alatt az évek alatt, ennél látványosabbak is, amiket túl hosszú lenne ide leírni, ezért inkább azt kívánom, hogy ezeket ti magatok tapasztaljátok meg!

Országh György-

2018. április 8., vasárnap

Győztes élet- Engedd, hogy az Úr menjen előtted

„Én megyek előtted, és az egyenetleneket megegyenesítem, az ércajtókat összetöröm, és leütöm a vaszárakat.” (Ézsaiás könyve 45,2)


Én megyek előtted azt mondja az Úr. Sokszor úgy gondoljuk, úgy érezzük, mint ha Isten lelassult volna. Olyan régóta imádkozom ezért és ezért. Olyan régóta várok már erre és erre, de még mindig nem történt semmi. Ismerős? Azt gondoljuk, hogy talán Isten nem hallotta meg. Ilyenkor hajlamosak vagyunk arra, hogy a gázra taposunk és megelőzzük az Urat. No majd én tudom!
Majd én megoldom, kigondolom, hogy és mint legyen a dolog. Elkezdünk mi saját magunk megoldásokat kiokoskodni és el is indulunk a saját fejünk után. Ilyenkor aztán könnyen előfordul, hogy megbotlunk. Sőt! El is esünk.

Nem kell sietnünk, nem kell kapkodnunk. Tudjuk, hogy az Úr meghallgatott bennünket és meg is válaszolja imáinkat. Tudjuk, hogy Ő gondoskodik rólunk, betölti szükségeinket. Tudjuk, hogy gondja van a családtagjainkra... Mi még az előttünk levő percünket sem tudjuk, de Isten igen. Ő már ott van a holnapi napunkban, a holnaputániban és az azutániban is....Ámen!
Szép napot mindenkinek. :)

Szerző: P. Julianna

Testvéreim az Úrban!!


Imádkozom a Mindenható Istenhez, Jézus nevében drága Szent Atyám:
,,Terjeszd ki kegyelmességedet a te ismerõidre, és igazságodat az igaz szívûekre.,,-Zsoltárok 36:11

Többször kiírtam a megosztással kapcsolatos meglátásomat..most erről szeretnék még bővebben írni, mert sok az új tagunk is és még mindig vannak kérdőjelek..

Lezártam a Mennyi kincsesnél és a Karizmatikus csoportot is, csak adminok tehetik közre a megosztásokat.

Van konkrét elképzelésem, látásom mit adott a szívembe, mit mondott az Úr róla, hogy milyen oldalt hozzak létre és mi az akarta ezekkel a csoportokkal, oldalakkal!

Az ÚR NEM ismer kompromisszumot így én sem ezzel kapcsolatosan! Semlegesek sem maradhatunk!!

Hisz Ő azt hagyta ránk, hogy legyen a beszédünk, cselekedetünk mindig egyértelmű, igen vagy nem és azt, hogy
,,Aki velem nem gyüjt az tékozol, aki velem nincs az ellenem van,,
-Lk 11,14-23

“Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Mert mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért? Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön atyja dicsőségében a szent angyalokkal”
(Márk 8:36-38)

1. Kimondottan tanítási oldal legyen, NE egy a sok közül, amiben képek és képek és Ige képek vannak benne és csak elvétve egy-egy tanítás és ahol nagyon egyformák a megosztások is. Amikor elkezdtem azért kezdtem el ezt a szolgálatot mert az Úr nagyon, de nagyon a szívembe rakta, hogy nem elégséges az Ige képek megosztása, újra és újra ugyan azokkal az Igékkel való ismétlés!!
Nagyon sokan, de nagyon sokan NEM is olvasták el a Bibliát egyszer sem, Gyülekezetbe sem járnak-jártak, csak itt a Facebookon pörgetik a megosztásokat, csak ez az egyetlen táplálékok!!! 
Akik megosztanak azok közül is sajnos többen úgyszintén ugyanígy!!!!!! 

A keskeny úthoz ez nem elégséges, mint ahogy a tej sem elégséges eledel egész életen át!! Keményebb eledelre is szüksége van egy kereszténynek, ha megakar maradni az Úrban és ha nem akarja, hogy megtévesszék az úton!

Nem véletlen mondta az Úr, hogy tudás nélkül elveszik az én népem!! 

2. A másik amit nagyon nem szeretnénk semmiképp: Elmenni egyetlen egy felekezet felé sem!!! Kimondottan szeretnénk felekezet mentesek maradni!

Római Katolikus irányba a sok bálvánnyal, Jézus szíve, Ég Királynéje stb ami a megtévesztés szelleme -nem igei, NINCS a Bibliában, nincs az Apostolok cselekedeteiben sem.
Mérhetetlen tiszteletem Mária felé, mint asszony, mint feleség, mint anya felé!! Amit vállalt az ember feletti, amihez az Úr adott neki látást és erőt!! De EGY a közbenjárónk van , a KRISZTUS!! Hiába az imádkozás Mária illetve más szentek felé, NEM ŐK járnak közben az Atyánál!
Sok Mária jelenést olvastam el, sok kinyilatkoztatását, (ha igazak, ha nem) amiben szintén azt mondja, hogy KÖVESSÉTEK A FIAMAT és nem azt mondja, hogy imádkozzatok hozzám, majd én közvetítek!! Az ördög így akarja az imádkozásokat mellék mederbe terelni, hogy ne érjenek célt!!

Sok, sok giccses Jézus szíves, máriás képek, a színes giccses képek,meg a kávés jókívánságok stb..ezekkel nincs semmi baj, csak ezek nem idevalók, ezekhez vannak nagyon sok baráti, közösségi oldalak, tele világi emberek, világi gondolatival!

3. Legyen IGEI, legyen tiszta, letisztult oldal!! Minden ami IGE, minden ami Ige képek, A BIBLIA a mérleg!
Ne legyen benne olyan megszerkesztet Igei képek, Ige gondolatok amiből a fele hiányzik, nem pontosan adja vissza az Igét.... elég, ha egy szó ki van hagyva és máris nem igaz az a gondolat!!
Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni!! 
GYÖNYÖRŰEK az IGÉK, gyönyörűek a hangzásuk, miért nem elég ez nekünk?? Miért kell más és más még?? Ez nem az Úrtól való!!  Ez olyan mint aranyborju készítése...

Legyen bennünk alázat Testvéreim az Urban!! Amikor megtérünk minden ujjá lesz!
Ez azt jelenti, hogy meg kell vizsgálnunk mindent, de mindent amit eddig hittünk és ami jó megtartani, ami nem jó, nem igei ezt elvetni!! 
Teljesen független mit mond a papunk, mit mond az Egyház, Gyülekezetünk, mit tettünk hosszú évek óta! Ha nincs benne a Bibliában, akkor miért hiszünk még benne??? 
Mert így hitte-hiszik a szüleink, nagyszüleink, egyházunk, vezetőink, feleségünk, férjünk, gyerekünk!??    ÉS???  Ők is csak emberek akiket szintén neveltetésünk alakított és nem biztos egyáltalán, hogy megfeszítették az Óemberüket!!
Ha Jézus előtt fogunk állni, akkor rájuk fogunk mutogatni?? Mit fog mondani az ÚR???
Adtam neked tudást: az én SZENT IGÉMET és elküldtem neked az én Szent Szellemet, hogy vezessen!! 

Elég neked az én kegyelmem-mondta az ÚR!!!Hát legyen nekünk is elég Testvéreim az Úrban!! Ámen!

4. Legyünk korrektek, tiszteljük egymás munkáját meg, mindenkivel szemben, hisz a kereszténység ennek az alapja! Amit magunknak kívánunk csak azt tegyük meg a felebarátunkkal! 
Osszuk meg ugy ami tetszik, hogy lássuk a forrását, kitől, kinek a munkájától van!! Ha másolunk forrás megjelőléssel tegyük meg, szerkesztő megjelőléssel!
Hisz ha olvasunk egy regényt vagy verset az írót is kiírjuk, kitől származik!! Nem adjuk ugy közre, mintha mi írtuk volna azt!! 
Ez hamisitás!!! Magamutogatás, maga dicsőságére törekszik, nem az Úrat dicsérve szolgál az ilyen ,,testvér,,!!
Nem másoljuk át más munkáját, más képpel megtüzve mint sajátunk lenne az, amit  a másik testvér sok munkával összegyüjtögetett, szabadidejét adva ezt másokért!!! 
Ez nem korrekt! Ez nem lesz áldás az Ő számára!! Ez nem szeretet!!! 

Nincs bennem bennünk olyan vágy sem, hogy óriási tag létszámú legyen az oldalaink és ne tudjuk követni azt! Ha az lesz az az Úr kegyelme, áldása! A lényeg, hogy aki velünk tartanak ezen az úton tudjanak fejlődni, tanulni, ehhez mindent ami csak tőlünk és tudásunktól telik megtegyük testvéreim!

Legyen ez az Igerész útravaló számunkra:
PÁL APOSTOLNAK TIMÓTHEUSHOZ ÍRT MÁSODIK LEVELE:
  1. Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, a ki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában.
  2. Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.
  3. Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök;
  4. És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.
  5. De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangyélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd.
  6. Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott.
  7. Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam:
  8. Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak + nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését.
  9. Igyekezzél hozzám jőni hamar.
  10. Mert Démás engem elhagyott, e jelen való világhoz ragaszkodván, és elment Thessalónikába: Kresczens Galátziába, Titus Dalmátziába.
  11. Egyedül Lukács van velem. Márkust magadhoz vévén, hozd magaddal: mert nekem alkalmas a szolgálatra.
  12. Tikhikust pedig Efézusba küldöttem.
  13. A felsőruhámat, melyet Troásban Kárpusnál hagytam, jöttödben hozd el, a könyveket is, kiváltképen a hártyákat.
  14. Az érczmíves Sándor sok bajt szerzett nékem: fizessen meg az Úr néki cselekedetei szerint.
  15. Tőle te is őrizkedjél, mert szerfelett ellenállott a mi beszédinknek.
  16. Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak; ne számíttassék be nékik.
  17. De az Úr mellettem állott, és megerősített engem; hogy teljesen bevégezzem az igehirdetést, és hallják meg azt az összes pogányok: és megszabadultam az oroszlán szájából.
  18. És megszabadít engem az Úr minden gonosz cselekedettől, és megtart az ő mennyei országára; a kinek dicsőség örökkön örökké! Ámen.
  19. Köszöntsed Priszkát és Akvilát, és az Onesifórus háznépét.
  20. Erástus Korinthusban maradt; Trófimust pedig Milétumban hagytam betegen.
  21. Igyekezzél tél előtt eljőni. Köszönt téged Eubulus és Pudens és Linus és Klaudia, és mind az atyafiak.
  22. Az Úr Jézus Krisztus a te lelkeddel. Kegyelem veletek! Ámen. 
/** Ez csak a moderátoroknak szól: Azért tettelek be titeket moderátornak, mert amiket ti osztotok az mind tiszták, igeiek, jók, megbízok bennetek és ha én pont nem vagyok gépnél, hadd menjenek! 
(Megváltozik a munkaidőm és megfogják müteni a jobb kezemet és kb semmit sem fogok tudni vele csinálni minimum két hétig.)
Csak arra kérlek benneteket, hogy az engedélyezést hagyátok ránk!!
Minden megosztást mi szeretnék ellenőrizni, Horváth Ilonával, akit az ÚR adott nekem segítségül ehhez, mert a legfőbb dolgokban egyezik a látásunk! **/

Köszönettel és testvéri szeretettel: Mónika