2018. február 12., hétfő

Örömteli mindennapok: Mai örömteli bátorítás :)

,,Mindig örüljetek! Szüntelen imádkozzatok! Minden körülmények között adjatok hálát Istennek — mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban!,,-1Thessz.5,16.

Biztosan sokszor olvastad már ezt az Igét,és azt kérdezed,hogyan lehet örülni mindig ?
Az öröm forrása Jézus benned él, ha ujjá születtél.
A reménység forrása ,a hited szerzője mindig veled van.
Ha másért nem, hát ezért örülj!

Szüntelen imádkozz -de hogyan?-Szüntelen legyen hálával teljes a szíved és akkor a hála fog kijönni a szádon mindig, minden helyzetben. Mert hit által kell élned, nem aszerint amit látsz.
A hálás emberek azért olyan boldogok, mert meg vannak elégedve, azzal, amijük van. Vágyhatsz többre, de légy hálás azért amit már megkaptál.
A hálás hozzáállás lecsökkenti a stresszt az életedben, továbbá egészségesebb szellemi és fizikai élethez is vezet. A hála egy szokássá kell váljon az életedben és még a nehezebb időkben is gyakorolnod kell. A szokásos reggeli áhítatod során szánj rá némi időt és sorolj fel mindent, amiért hálás vagy. 
Amikor ez szokássá válik az életedben, sokkal több mindent fogsz észrevenni, amit Isten benned és általad véghez visz.

*************************************

Mai örömteli bátoritás :)

„Semmi felől ne aggódjatok! Bármilyen helyzetben vagytok is, imádkozzatok! Hálaadással kérjétek Istentől, amire szükségetek van!” Filippi 4:6

.Azt a parancsot kaptuk, hogy ne aggódjunk semmi felől. Hogyan lehetséges ez?
Ez a vers kifejti, hogy imádságban kellene az Úr elé vinni a szükségeinket és a problémáinkat.
A gondterhelt, aggódó emberek nem vetették az Úrra a gondjaikat imában.
Figyeld meg, hogy minden könyörgésünknek hálaadással kellene elhangzania!
Ez nagyon fontos. Néha az emberek csak rázúdítják az Úrra az összes problémájukat, és ezt hívják imádságnak.
Amikor azonban megfogalmazzuk és hálaadásba burkoljuk a szükségeinket, az a hit birodalmába emel minket.
Ha hiányzik a hálaadás az imáinkból, akkor nem bővölködünk a hitben (Kolossé 2,7).
Pál azt mondta, hogy hálaadással tárjuk fel a kéréseinket Isten előtt. A kérés olyasmi, amit már kértünk, de még nem kaptuk meg. Nem kérjük valaminek a megvalósulását, ami már megtörtént. Tehát meg kell köszönnünk az Úrnak a különféle dolgokat, mielőtt még megteszi őket.
Ezt hívja a Biblia hitnek. Kezdd el imádni Őt, hálákat adni jóságáért.

Legyen örömteli napod :)



2018. február 11., vasárnap

Mózes I. könyve 28. rész 3.vers


1. Előhívatá azért Izsák Jákóbot, és megáldá őt, és megparancsolá néki és mondá: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közűl.
2. Kelj fel, menj el Mésopotámiába, Bethuélnek a te anyád atyjának házához, és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak a te anyád bátyjának leányai közűl.
3. A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy;
4. És adja néked az Ábrahám áldását, tenéked, és a te magodnak te veled egybe; hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet az Isten adott vala Ábrahámnak.
5. Elbocsátá azért Izsák Jákóbot, hogy menjen Mésopotámiába Lábánhoz a Siriabeli Bethuél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsaú anyjának bátyjához.
6. És látá Ézsaú, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elbocsátotta őt Mésopotámiába, hogy onnan vegyen magának feleséget; és hogy mikor áldja vala, parancsola néki, és monda: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közűl;
7. És hogy Jákób hallgata atyja és anyja szavára, és el is ment Mésopotámiába;
8. És látá Ézsaú, hogy a Kananeusok leányai nem tetszenek Izsáknak az ő atyjának:
9. Elméne Ézsaú Ismáelhez, és feleségűl vevé még az ő feleségeihez Ismáelnek az Ábrahám fiának leányát Mahaláthot, Nebajóthnak húgát.
10. Jákób pedig kiindula Beérsebából, és Hárán felé tartott.
11. És juta egy helyre, holott meghála, mivelhogy a nap lement vala: és vőn egyet annak a helynek kövei közűl, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen.
12. És álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon.
13. És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak.
14. És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.
15. És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam.
16. Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam.
17. Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja.
18. És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, és oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére;
19. És nevezé annak a helynek nevét Béthelnek, az előtt pedig Lúz vala annak a városnak neve.
20. És fogadást tőn Jákób, mondá: Ha az Isten velem leénd, és megőriz engem ezen az úton, a melyen most járok, és ha ételűl kenyeret s öltözetűl ruhát adánd nékem;
21. És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr leénd az én Istenem;
22. És ez a kő, a melyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lészen, és valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom.

Lukács Evangyélioma 11. rész 28.vers


1. És lőn, mikor ő imádkozék egy helyen, minekutána elvégezte, monda néki egy az ő tanítványai közül: Uram, taníts minket imádkozni, miképen János is tanította az ő tanítványait.
2. Monda pedig nékik: Mikor imádkoztok, ezt mondjátok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved. Jőjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod, miképen a mennyben, azonképen e földön is.
3. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk naponként.
4. És bocsásd meg nékünk a mi bűneinket; mert mi is megbocsátunk mindeneknek, a kik nékünk adósok. És ne vígy minket kisértetbe; de szabadíts meg minket a gonosztól.
5. És monda nékik: Ki az közületek, a kinek barátja van, és ahhoz megy éjfélkor, és ezt mondja néki: Barátom, adj nékem kölcsön három kenyeret,
6. Mert az én barátom én hozzám jött az útról, és nincs mit adjak ennie;
7. Az pedig onnét belőlről felelvén, ezt mondaná: Ne bánts engem: immár az ajtó be van zárva, és az én gyermekeim velem vannak az ágyban; nem kelhetek fel, és nem adhatok néked?
8. Mondom néktek, ha azért nem fog is felkelni és adni néki, mert az barátja, de annak tolakodása miatt felkél és ád néki, a mennyi kell.
9. Én is mondom néktek: Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
10. Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.
11. Melyik atya pedig az közületek, a kitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ ád néki? vagy ha halat, vajjon a hal helyett kígyót ád-é néki?
12. Avagy ha tojást kér, vajjon skorpiót ád-é néki?
13. Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, a kik tőle kérik.
14. És ördögöt űz vala ki, mely néma vala. És lőn, mikor kiment az ördög, megszólala a néma; és csodálkozék a sokaság.
15. Némelyek pedig azok közül mondának: A Belzebúb által, az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.
16. Mások meg, kísértvén őt, mennyei jelt kívánának tőle.
17. Ő pedig tudván azoknak gondolatát, monda nékik: Minden ország, a mely magával meghasonlik, elpusztul; és ház a házzal ha meghasonlik, leomlik.
18. És a Sátán is ha ő magával meghasonlik, mimódon állhat meg az ő országa? mert azt mondjátok, hogy én a Belzebúb által űzöm ki az ördögöket.
19. És ha én a Belzebúb által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Annakokáért ők maguk lesznek a ti bíráitok.
20. Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.
21. Mikor az erős fegyveres őrzi az ő palotáját, a mije van, békességben van;
22. De mikor a nálánál erősebb reá jövén legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott, és a mit tőle zsákmányol, elosztja.
23. A ki velem nincs, ellenem van; és a ki velem nem takar, tékozol.
24. Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresvén; és mikor nem talál, ezt mondja: Visszatérek az én házamba, a honnét kijöttem.
25. És oda menvén, kisöpörve és felékesítve találja azt.
26. Akkor elmegy, és maga mellé vesz más hét lelket, magánál gonoszabbakat, és bemenvén ott lakoznak; és annak az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsőnél.
27. Lőn pedig mikor ezeket mondá, fölemelvén szavát egy asszony a sokaság közül, monda néki: Boldog méh, a mely téged hordozott, és az emlők, melyeket szoptál.
28. Ő pedig monda: Sőt inkább boldogok a kik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt.
29. Mikor pedig a sokaság hozzá gyülekezék, kezdé mondani: E nemzetség gonosz: jelt kíván, de jel nem adatik néki, hanem ha Jónás prófétának ama jele;
30. Mert miképen Jónás jelül volt a Ninivebelieknek, azonképen lesz az embernek Fia is e nemzetségnek.
31. A Délnek királynéasszonya felkél majd az ítéletkor e nemzetség férfiaival, és kárhoztatja őket: mert ő eljött a földnek széléről, hogy hallhassa a Salamon bölcseségét; és ímé nagyobb van itt Salamonnál.
32. Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel e nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál.
33. Senki pedig, ha gyertyát gyújt, nem teszi rejtekbe, sem a véka alá, hanem a gyertyatartóba, hogy a kik bemennek, lássák a világosságot.
34. A testnek lámpása a szem: ha azért a te szemed őszinte, a te egész tested is világos lesz; ha pedig a te szemed gonosz, a te tested is sötét.
35. Meglásd azért, hogy a világosság, mely te benned van, sötétség ne legyen.
36. Annakokáért ha a te egész tested világos, és semmi részében sincs homályosság, olyan világos lesz egészen, mint mikor a lámpás megvilágosít téged az ő világosságával.
37. Beszéd közben pedig kéré őt egy farizeus, hogy ebédeljen nála. Bemenvén azért, leüle enni.
38. A farizeus pedig mikor ezt látta, elcsodálkozék, hogy ebéd előtt előbb nem mosdott meg.
39. Monda pedig az Úr néki: Ti farizeusok jóllehet a pohárnak és tálnak külső részét megtisztítjátok; de a belsőtök rakva ragadománynyal és gonoszsággal.
40. Bolondok, a ki azt teremtette, a mi kívül van, nem ugyanaz teremtette-é azt is, a mi belől van?
41. Csak adjátok alamizsnául a mi benne van; és minden tiszta lesz néktek.
42. De jaj néktek farizeusok! mert megadjátok a dézsmát a mentától, rutától és minden paréjtól, de hátra hagyjátok az ítéletet és az Isten szeretetét: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni.
43. Jaj néktek farizeusok! mert szeretitek az előlülést a gyülekezetekben, és a piaczokon való köszöntéseket.
44. Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert olyanok vagytok, mint a sírok, a melyek nem látszanak, és az emberek, a kik azokon járnak, nem tudják.
45. Felelvén pedig egy a törvénytudók közül, monda néki: Mester, mikor ezeket mondod, minket is bántasz.
46. Ő pedig monda: Jaj néktek is törvénytudók! mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjotokkal sem illetitek azokat a terheket.
47. Jaj néktek! mert ti építitek a próféták sírjait; a ti atyáitok pedig megölték őket.
48. Tehát bizonyságot tesztek és jóvá hagyjátok atyáitok cselekedeteit; mert azok megölték őket, ti pedig építitek sírjaikat.
49. Ezért mondta az Isten bölcsesége is: Küldök ő hozzájuk prófétákat és apostolokat; és azok közül némelyeket megölnek, és némelyeket elüldöznek;
50. Hogy számon kéressék e nemzetségtől minden próféták vére, mely e világ fundamentomának felvettetésétől fogva kiontatott,
51. Az Ábel vérétől fogva mind a Zakariás véréig, ki elveszett az oltár és a templom között: bizony, mondom néktek, számon kéretik e nemzetségtől.
52. Jaj néktek törvénytudók! mert elvettétek a tudománynak kulcsát: ti magatok nem mentetek be, és a kik be akartak menni, azokat meggátoltátok.
53. Mikor pedig ezeket mondá nékik, az írástudók és farizeusok kezdének felette igen ellene állani és őt sok dolog felől kikérdezgetni,
54. Ólálkodván ő utána, és igyekezvén valamit az ő szájából kikapni, hogy vádolhassák őt.

2018. február 10., szombat

Régi magyar áldás


Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.
Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet,
Hogy lehess meleget adó forrás
A szeretetedre szomjasoknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.
Legyen áldott gyógyír szavad,
Minden hozzád fordulónak
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.
Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresőnek.
Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged.
Őrizzen hát ez az áldás
fájdalomban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban,
bűnök közti kísértésben.
Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg Önmagadnak,
és a Téged szeretőknek.

Ámen!

Győztes élet: Mustármagnyi hit

„Monda pedig az Úr: Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag, ezt mondanátok ím ez eperfának: Szakadj ki gyökerestől, és plántáltassál a tengerbe; és engedne néktek.”
(Lukács evangéliuma 17,6) 


Egy mustármagnyi hit. 
Sok esetben teljesen aláértékeljük a hitet. Azt gondoljuk, hogy óóó ehhez a dologhoz óriási hitre lenne szükség, ami pedig nekem nincs.
Jézus azt mondja, elég egy mustármagnyi hit. Ha csak akkora hitetek volna. Mondta a tanítványoknak. Ma nekünk is épp ezt mondja.
Csak akkora hited legyen mint egy mustármag. Legyen mustármagnyi hited a gyógyulásra, a szűkségeid betöltésére....
Legyen meg a hited abban, hogy én ezt már elvégeztem. Legyen meg a hited abban, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Legyen meg a hited Isten beszédében.
Abban, hogy amit Ő megígért, azt be is teljesíti. Nem kell óriási hit. Egy mustármagnyi elég, hogy az Úr megváltoztasson mindent. Egy mustármagnyi hit elég ahhoz, hogy Jézus nevét bátran használjuk. Ezt a mustármagnyi hitet áldja meg az Úr.
A hit hegyeket mozdít. Ettől a hittől a sátán, az összes démoni seregével együtt menekülésre kényszerül.

„Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem HISZI, hogy amit mond megtörténik, meglesz néki, amit mondott.”
-(Márk evangéliuma 11,23)

"A mustárfa magja kisebb, mint a többi mag, de ha megművelt talajra esik, hatalmas fa nő belőle."

Legyen meg az a kis magnyi hited, ami az Úr által megművelt talajban, a szívedben hatalmas fává növekedik.

Áldott napot kívánok mindenkinek 💖

Szerző: Julianna P.

REINHARD BONNKE-Ha te nem mész, Isten küld valaki mást!


MINDENKINEK ajánlom, hallgassa meg, mert mindenkit elhívott Isten a nagy missziós feladatra!
Kattints rá:
https://www.facebook.com/CfaNHungary/videos/893294547503917/

https://www.facebook.com/attila.gulyas.9085/videos/2030849253795210/

A legnagyobb megtiszteltetés, ha valakit Isten elhív, Istent szolgálni!!

„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”
(Mk 16,15)

KEZD el MA, hirdesd az Igét alkalmas és alkalmatlan időben
akivel csak találkozol, ismerőseidnek, barátaidnak, rokonaidnak és bárkinek akivel találkozol. 
Mond el, hogy, hogy Jézus él!! Hogy Te találkoztál vele és azóta veled van mindennap és azóta minden ujjá lett az életedben! Meséld el neki a megtérésed történetét és a változást az életedben! Hogy ne vallásosnak tartson, ne csak azt gondolja ez egy elmélet csupán, hanem érezze meg, hogy gyakorlatilag is működik a hit bárki életében, az Ő életében is!!
Nem lehet véletlen, hogy annyi ember visszatér klinikai halálból és mind hasonlóan meséli el amit tapasztalt..Orvosok térnek meg álatala!
Légy bátor és tedd azt amire az Úr elhívott mindannyiunkat!

HIRDESD AZ EVANGÉLIUMOT!

„Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei Atyám előtt.”
(Lk 12, 8 – 12)

ÁMEN!!!

Filippibeliekhez írt levél 1. rész 27.vers


1. Pál és Timótheus, Jézus Krisztus szolgái, minden szenteknek a Krisztus Jézusban, a kik Filippiben vannak, a püspökökkel és diakónusokkal egyetemben:
2. Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
3. Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben,
4. Mindenkor minden én könyörgésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén,
5. Mivelhogy résztvettetek az evangyéliom ügyében az első naptól fogva mind ez ideig;
6. Meg lévén győződve arról, hogy a ki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig:
7. A mint hogy méltó, hogy én ilyen értelemben legyek mindenitek felől, azért, mert én szívemben hordalak titeket, mint a kik mind az én fogságomban, mind az evangyéliomnak oltalmazásában és megbizonyításában mindnyájan részestársaim vagytok a nékem adott kegyelemben.
8. Mert bizonyságom az Isten, mely igen vágyakozom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szerelmében.
9. És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben;
10. Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára;
11. Teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus teremt az Isten dicsőségére és magasztalására.
12. Tudtotokra akarom pedig adni, atyámfiai, hogy az én dolgaim inkább előmenetelére lőnek az evangyéliomnak;
13. Annyira, hogy a Krisztusban híressé lett az én fogságom a testőrség egész házában és minden mások előtt;
14. És többen az Úrban való atyafiak közül bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az ígét.
15. Némelyek ugyan irígységből és versengésből is, de mások jóakaratból is hirdetik a Krisztust.
16. Némelyek versengésből prédikálják a Krisztust, nem tiszta lélekkel, azt hivén, hogy fogságom nyomorúságait így megnevelik;
17. De mások szeretetből, tudván, hogy én az evangyéliomnak oltalmazására rendeltettem.
18. Mert mit mondjak? csakhogy minden módon, akár színből, akár szívből, a Krisztus prédikáltatik: és én ennek örülök, sőt örülni is fogok.
19. Mert tudom, hogy ez nékem idvességemre lesz a ti könyörgéstek által és a Jézus Krisztus Lelkének segedelme által,
20. Amaz én esengő várásom és reménységem szerint, hogy semmiben meg nem szégyenülök, hanem mint mindenkor, úgy most is nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben, akár életem, akár halálom által.
21. Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.
22. De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válaszszam, meg sem mondhatom.
23. Mert szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb;
24. De e testben megmaradnom szükségesebb ti érettetek.
25. És ebben bízva, tudom, hogy megmaradok és együtt maradok mindnyájatokkal a ti hitben való gyarapodástokra és örömötökre;
26. Hogy bőven dicsekedhessetek velem Krisztus Jézusban az én ti nálatok való újabb megjelenésem által.
27. Csakhogy a Krisztus evangyéliomához méltóan viseljétek magatokat, hogy akár oda menvén és látván titeket, akár távol lévén, azt halljam dolgaitok felől, hogy megállotok egy lélekben, egy érzéssel viaskodván az evangyéliom hitéért;
28. És meg nem félemlvén semmiben az ellenségek előtt: a mi azoknak a veszedelem jele, néktek pedig az üdvösségé, és ez az Istentől van;
29. Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higyjetek Ő benne, hanem hogy szenvedjetek is Ő érette:
30. Ugyanolyan tusakodástok lévén, a milyent láttatok én nálam, és most hallotok én felőlem.

2018. február 9., péntek

Örömteli mindennapok: Mai örömteli bátorító :)

Isten ,soha nem mond le rólad!

,Imádkozom, hogy megtudjátok, milyen mérhetetlenül nagy Isten ereje, amely hatékonyan működik bennünk, hívőkben. Ugyanez az erő mutatkozott meg akkor is, amikor az Atya feltámasztotta Krisztust a halálból, és a Mennyben a jobbjára ültette.,, 
-Efézus 1,19-20-

Nem könnyű erősnek maradni. Bizonyára nehéz egy bukás után összeszedni magunkat, és újból talpra állni. Honnan kapunk erőt az újrakezdéshez?

Az erőt mindenki akarja.

Tudod-e, hogy Isten is meg akar erősíteni téged? Hogy is olvastuk? "Milyen mérhetetlen nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön! Minthogy hatalmának ezzel az erejével munkálkodik a Krisztusban, miután feltámasztotta őt a halálból..." (Ef 1,19-20).

Két fontos igazságot tár elénk ez az igeszakasz:

A feltámadott Jézus Krisztus Isten erejéről tanúskodik. Ugyanez az erő munkálkodhat bennünk is.

Ha a halálból életre hívta Jézust, bizonyára lesz nála megoldás a mi, neki átadott problémáinkra is. A reménytelen helyzetek specialistáját mi képtelenek vagyunk túlterhelni. Talán éppen most gondoltad róla, hogy az anyagi problémáidat sem ismeri, honnan tudná, miféle betegséggel küszködsz? Tud-e a házassági problémáitokról? Isten mindezt nem csak tudja, de kész segíteni is rajtad, mégpedig a Feltámadásban már bizonyított hatalommal.

Isten elvégezi benned azt, amit elkezdett. A bukásaid sem gátolják meg ebben. Biztosra veheted Isten szavát, amint a Filippiekhez írt levélben ki is jelenti: "aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára" (Fil. 1:6)!

Amit Isten kezdett el az életedben, azt Ő be is fejezi. Ő soha nem mond le rólad. Még ha te el is bizonytalanodsz, Ő nem adja fel a veled kapcsolatos szándékát.
Ez a mi erőnlétünk biztosítéka!

*****************************************************
Mai örömteli bátorító :)

,,Ahol Isten szeretete uralkodik, ott nem marad hely a félelem számára. Sőt, amikor ez a szeretet egészen kiteljesedik, minden félelmet kiűz belőlünk.,,- 1 Jn.4,18

A félelem távol tart téged attól, hogy mindazzá válj, aminek Isten szán, a félelem korlátozza a lehetőségeidet, sőt romba dönti és elpusztítja az életed. Isten nem akarja hogy olyan életet élj, amely tele van félelemmel.
A Biblia azt mondja, "A szeretetben nincs félelem. De a tökéletes szeretet kiűzi a félelmet..." (1János 4:18) Isten a szeretet, és minél jobban betölti Isten az életed, annál kevésbé fogsz félni.

Amikor félsz, két dolgot kell tenned amivel el tudod űzni a félelmet. Először emlékezz, hogy te az Isten családjának tagja vagy.Ha valaki, vagy valami miatt félelem támad benned, meg kell állnod és emlékezned kell arra, hogy te Isten gyermeke vagy! Nem vagy árva, és nem vagy egyedül! Ő a te Atyád, és Isten mindennél nagyobb és hatalmasabb.

Bármikor felkiálthatsz Hozzá, és Ő meghallgat. "A Szellem ereje által kiáltjuk: Abbá Atyám!" (Róma 8:14-16) és Ő elküldi a Szellemét, hogy jöjjön és nyugtasson meg téged.
Az Atya mindent a kezében tart. Neked csak emlékezned kell arra hogy kinek a gyermeke is vagy, és arra, hogy segítségül hívhatod Őt a nap bármely percében.


Legyen örömteli napod :)


2018. február 8., csütörtök

Friedrich Traub: Ígéret-BIZALOM


Isten ígéretei igazak...

"Mindenen át hogyan segít?
Még nem tudom, hogyan,
csak: hogy ígérete szerint
és csodálatosan.

Elűzi-e az éjszakát,
s hogyan? Csak azt tudom,
hogy egy lépéshez mindig ád
elég fényt az úton.

Szívem, ha Ő kezébe vett,
békében nyugoszik.
Hogyan hordoz, hogyan vezet,
az csak rá tartozik."

(Fordította: Túrmezei Erzsébet)
BEKÜLDTE RITTER-MÉSZÁROS IDA - 2018. FEB.

2018. február 7., szerda

Örömteli mindennapok: Mai örömteli bátorító Igénk :)

,, Mert mindenre van erőm Krisztus által, aki megerősít!,, 
-Filippi 4,13-


Mindannyian átmegyünk nehéz időszakokon életünk során.
Vannak megpróbáltatásaink, amin ha jó és megfelelő hozzáállással megyünk át sokkal erősebben és győztesen jövünk ki. Ahogy Pál meg volt próbálva és elégedett volt minden élethelyzetben ,mert tudta,hogy minden a javára lesz. Minden körülményben volt ereje elégedettnek lenni Krisztus által.
Erre bátorítalak ma téged ,ha nehézségen mész keresztül,lásd a győzelmet.Támaszkodj Jézusra, mert te Őbenne vagy,mennyei helyekre ültettél.Ő már gondoskodott a szabadításodról.
Tarts ki ,mert a győzelem a tiéd.
Állj talpra a belsődből! Jelentsd ki,Krisztus által van erőd mindenre.
Ő erőt ad a megfáradtnak és az erőtlen erejét megsokszorozza.Ámen!

******************************************
Mai örömteli bátorító üzenetünk :)

A Biblia azt mondja: „Bízd rá az Örökkévalóra minden dolgodat, így lesznek sikeresek a terveid” -Példabeszédek 16:3-.

Nem azt mondja, hogy „Bízd rá az Örökkévalóra minden dolgodat, így meglesz minden, amit akarsz.” Nem, azt tanítja nekünk, hogy bízzuk az Úrra a dolgainkat, és hagyjuk, hogy Ő irányítsa a lépteinket.

Tudnunk kell, hogy Isten már előre terveket állított fel számunkra. A kérdés az, hogy vajon az Ő terveiben járunk, vagy a saját fejünk után megyünk? Minden jó szándékunk ellenére, időnként letérünk a kijelölt útról, mert annyira elfoglaltak vagyunk. Amikor sok minden kerül az utunkba, könnyen elterelődik a figyelmünk és elveszítjük a fókuszt.

Sokszor az emberek úgy viselik az állandó elfoglaltságot, mint egy jelvényt. Mai társadalmunkban az a sikk, ha valaki egyszerre csinál száz dolgot, és mindezt ezres fordulatszámon. Azonban, az állandó elfoglaltság nem egyenlő a produktivitással. Lehetünk egész nap rettentő elfoglaltak, és mégsem érjük el azt, amit Isten tartogat a számunkra. Időt kell szánnunk arra, hogy az Atyához menjünk, Rá bízzuk a dolgainkat, és hagynunk kell, hogy az Ő tervei érvényesüljenek minden egyes nap.

Ha te is az „állandóan elfoglalt vagyok” jelvényt viseled, kérlek, szabadulj meg tőle. Hagyd az Úrra utadat, bízzál Benne, hogy Ő elrendezi a napodat. Engedd el az aggodalmaidat. Légy állhatatos abban, hogy Tőle meríted az erőt, a győzelmet a bátorítást, és az Ő terveiben jársz.

„Bízd rá minden dolgodat, benne bízz, majd Ő véghezviszi”
(Zsoltárok 37:5,EF)
Legyen örömteli napod :)



Zsoltárok könyve 86. rész 3.vers


1. Dávid imádsága. Hajtsd hozzám Uram füledet, hallgass meg engem, mert nyomorult és szegény vagyok én!
2. Tartsd meg életemet, mert kegyes vagyok én; mentsd meg én Istenem a te szolgádat, a ki bízik benned.
3. Könyörülj én rajtam Uram, mert hozzád kiáltok minden napon!
4. Vidámítsd meg a te szolgádnak lelkét, mert hozzád emelem fel Uram lelkemet.
5. Mert te Uram jó vagy és kegyelmes, és nagy irgalmasságú mindazokhoz, a kik hozzád kiáltanak.
6. Figyelmezzél Uram az én imádságomra, és hallgasd meg az én könyörgésemnek szavát!
7. Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem.
8. Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz!
9. Eljőnek a népek mind, a melyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet.
10. Mert nagy vagy te és csodadolgokat mívelsz; csak te vagy Isten egyedül!
11. Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel féljem nevedet.
12. Dicsérlek téged Uram, Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a te nevedet örökké!
13. Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, és kiszabadítottad lelkemet a mélységes pokolból.
14. Isten! Kevélyek támadtak fel ellenem, és kegyetlenek serege keresi lelkemet, a kik meg sem gondolnak téged.
15. De te Uram, könyörülő és irgalmas Isten vagy, késedelmes a haragra, nagy kegyelmű és igazságú!
16. Tekints reám és könyörülj rajtam! Add a te erődet a te szolgádnak, és szabadítsd meg a te szolgálóleányodnak fiát!
17. Adj jelt nékem javamra, hogy lássák az én gyűlölőim és szégyenüljenek meg, a mikor te Uram megsegítesz és megvigasztalsz engem.

2018. február 6., kedd

REINHARD BONNKE

A félelmet a pokolban kovácsolják.
Megrendelője a Sátán, aki alapfegyverzetként adja minden démoni hordájának, akik nagyon is ismerik a félelem természetrajzát. Mint a skorpiók gyilkos mérgükkel, a démonok maguk is tele vannak félelmekkel. 
A félelem a Sátán halálos mérge. 
Ha hagyjuk, akkor Sátán az egész életünket behálózza félelmekkel. 
Azonban a félelem csupán illúzió, egész egyszerűen NEM létezik. Csak akkor „ölt testet”, ha elfogadjuk. 
A félelem a legelső dolog, amitől szabadulnunk kell. 
A rettegés legyőzése az ellenség arcul csapása. „Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés” (Ésaiás 54:17). 

Kezünkben van legfőbb fegyverünk, az Isten Igéje, a Szellem kardja, vagyis a Szent Szellem által kijelentett Ige (Efézus 6:17). Nincs ennél hatékonyabb fegyver a világban. 

**************************************

Mikor Péter a háborgó tengeren azt kérte Jézustól: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen!”, akkor Jézus tétovázás nélkül így szólt: „Jöjj!” (Máté 14:28-29).

A csoda Péter javaslatával vette kezdetét. Jézus akkor mondja, „Jöjj!”, amikor mi akarunk menni, és el is mondjuk neki, hogy készek vagyunk rá. 
Nem Jézus kérte Pétert, hogy a vízen járjon, hanem Péterben dőlt el, hogy ezt akarja. 
A kezdeményezés, hogy Istent szolgáljuk, a tőlünk elvárható rész. Motivációért, ösztökélésért, és bátorításért nyisd ki a Bibliádat. Az Ige a tanácsadód.
Legyetek áldottak!- REINHARD BONNKE

******************************

Nem csak szolgálat terén igaz ez, hanem egyéni életünkben is sőt...először is ott, hiszen belülről kifelé kell haladnunk! Ezért először is az egyéni életünknek kell teljesen helyreállnia, ott kell először bátorsággal mindent, de tényleg mindent Isten kezébe adnunk hogy ténylegesen ÚR tudjon lenni és megtudja tisztítani az életünk minden szegletét! Ami eltűnik az tűnjön is el mert nem szolgál minket. Ez sokszor félelemmel jár, hisz az ismeretlenbe lépünk.  Ha félünk elsüllyedünk a régi életünkbe... 
Itt kell a HIT, hinni az Úrban!! Hiszen tudjuk hogy Ő megy előttünk, a rögös utat elegyengeti nekünk!

„Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem. Neked adom a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat, hogy megtudd: én vagyok az Úr, aki téged néven szólított, Izráel Istene." (Ézsaiás 45:2-3)

Ezért bátorsággal csak az Urat nézzük és ne vegyük le a szemünket róla! Lépjünk hittel és bátorsággal a vízre, ne nézzük a körülöttünk lévő háborgó körülményeinket, amíg a mi szerető Teremtőnkre nézünk ne lehet baj!!
Ámen! Mónika-



Máté Evangyélioma 25. rész


1. Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, a kik elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé.
2. Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond.
3. A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat;
4. Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben.
5. Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának.
6. Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!
7. Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat.
8. A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak.
9. Az eszesek pedig felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendő nékünk és néktek; menjetek inkább az árúsokhoz, és vegyetek magatoknak.
10. Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a vőlegény; és a kik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.
11. Később pedig a többi szűzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk.
12. Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.
13. Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljő.
14. Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik.
15. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele.
16. Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot.
17. Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere.
18. A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét.
19. Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.
20. És előjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon.
21. Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.
22. Előjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon.
23. Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.
24. Előjövén pedig az is, a ki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél;
25. Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan a mi a tied.
26. Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem vetettem;
27. El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.
28. Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van.
29. Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van.
30. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.
31. Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe.
32. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.
33. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.
34. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.
35. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;
36. Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.
37. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?
38. És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?
39. Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?
40. És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.
41. Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.
42. Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom;
43. Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.
44. Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked?
45. Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.
46. És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.