2018. március 4., vasárnap

Szeretettel köszöntelek az oldalamon!


Hála az Úrnak egyre többen vagyunk itt ebben a csoportban és nagyon szépen kialakult egy kis közösség és békesség, szeretet jellemzi az oldalunkat!
Dicsőség az Urnak mindezért!
Az Ő kezébe helyeztem ezt is,- mint mindent- mindenkit aki kéri a csatlakozást, szeretettel fogadunk!! Jézus nevében! Ámen💖

Amikor megtérünk, elkezdünk tanulni, megismerjük Isten Igéjét, kinyilatkoztatásait és ez egy folyamat ami mindörökké tart. Egy idő után keményebb eledelre is szükségünk van ahhoz, hogy amindennapi küzdelmeinket győzellemmel tudjuk véghez vinni! Ehhez tudásra, bölcsességre van szükségünk!
Ehhez hoztam létre az Úr biztatására ezt a csoportot, ami ezért kimondottan tanításunkat, fejlődésünket szolgálja, nevét is esszerint kaptuk
 - Mennyei kincsesláda tanítási oldal-
Ezt nagyon erősen a szívemre helyezte az Úr, ezért szeretném, ha ez az oldal más lenne mint a többi sok-sok csoport, ahol ugynazok a megosztások, igeképek vannak!

Szellemi táplálékunk nagyon nem mindegy honnan, milyen szellemiségből származik!
-ISTEN IGAZSÁGA- legyen ezen az oldalon, Názáréti Jézus Krisztus hatalmas nevében, Ámen!
Ezért mostantól adminisztrátori szűrés után adjuk közre a megosztásokat!

Ezért is kérlek benneteket, hogy mindenképpen az áhítatoknál, tanításoknál kérjük megjelőlni annak íróját vagy forásását is!
Egy verset, ha megosztunk akkor az írójával együtt osztjuk meg,  így a tanításoknál, áhítatoknál is, nagyon fontos ez, hisz az már jelzi milyen tanítást olvasunk.

Mindenki két-három megosztást tegyen, legyen az igekép vagy tanítás, hogy mindenkinek a megosztását tudjuk látni, élvezni!!
Kérlek titeket, hogy CSAK IGEKÉPEKET vagy annak gondolatait osszuk meg!
Jézus nevében! Ámen💖

Változatlanul a mérvadó a Biblia, az Ige! 
Ez az oldal FELEKEZETMENTES, hisz mindannyian KRISZTUS TESTÉHEZ TARTOZUNK!! 
MINDEN ami a Bibliában benne van AZ számunkra mérvadó!

Ezért nem áll módunkba semmilyen felkezethez tartozó ceremónia, mise, glóriás szent képek, Ég Királynőjéhez tartozó, a Bibliában, az Igében nem található megosztásokat közreadni!
Megtévesztő szellemiség van mögötte, ami rombolja az emberek életét!!
Hiába ebben nöttünk fel, ha hamis, meg kell térni belőle, mert az Úr azt mondta, hogy már van elegendő tudás a népnek, ezért nem menthető fel, tudás hiánya miatt!!

Alázatos szívvel oda kell tenni az Úr kezébe az edigi tudásunkat és kérni tőle, annak megtisztítását és bölcseeséget mi az ami tőle van és mi az ami nem!
Ha ténylegesen mindent alázatban elengedünk, akkor Ő gondoskodni fog arról, hogy tiszta, csak tőle származó Isten igazsága szerinti tudás maradjon meg, ami számunkra a legfontosabb kell, hogy legyen!! 
ŐT szolgálni!!

Hisz homályosan látunk még, ezért adta Szent Szellemét és ovva intett minket, hogy nagyon sok hamis tanító lesz és hamis Krisztus!! 

Maradjunk meg ezért az Ő beszédében, az Ő igazságában, az Igében, mert elég nekünk az Ő kegyelme, Igéje a Bibliából!
Maradjunk meg szeretetben, békességben ahogy eddig!

Szent Pál szeretethimnuszával zárom soraimat:

Testvéreim! Törekedjetek értékesebb adományokra! 
Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek.

Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Lehet prófétálótehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat; hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.
Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.- 
(1Kor 12,30–13,13)

 Jézus nevében! Ámen💖

Erős Mónika
- Mennyei kincsesláda
https://www.facebook.com/groups/1733125646963418/
-Isten kincsesládája
https://www.facebook.com/pg/istenkincsesladaja/posts/
-Karizmatikus találkozások
https://www.facebook.com/groups/362722827471711/


2018. március 3., szombat

HELYREÁLLÍTÁS, családi áldás A FELTÁMADÁS EREJE ÁLTAL


Megtudod hallgatni is:
https://www.youtube.com/watch?v=iwb6h9eRstk&t=1s

Nemrég múlt el Pészach ünnepe, még azoknak, akik szívből és kijelentésből ünnepelték nagyon frissen ott van a szívükben. Így volt ez velünk is, amikor egyik este a férjemmel együtt imádkoztunk, akkor hozzám jött a Szent Szellem szava és anélkül, hogy átgondoltam volna mit mondok, elkezdtem kihirdetni azt, hogy a feltámadás ereje mutatkozott meg Ruth életében és a feltámadás ereje volt az az erő, ami számára felszabadította Boáz áldását, előhozta a helyreállását, elvette a szégyenét, a magányát, az özvegység átkát levette róla. A feltámadásnak ereje felszabadította számára a családot, visszakapta a méltóságot, egzisztenciát, jövőképet kapott Ruth, reményt kapott és egy egészen új életet. Ruth amikor találkozott Boázzal, akkor ez az esemény a feltámadt Jézus Krisztussal való találkozást mutatta be, és mindazt, amit ez jelent ma is.
BOÁZ A FELTÁMADT KRISZTUS SZIMBÓLUMA.
De ezt azután elkezdtem átgondolni, utána néztem a Bibliában ennek a történetnek és elkezdett megelevenedni bennem az Ige.
Miközben forgattam a szívemben ezeket az igazságokat, akkor jöttek a szívembe ezek a gondolatok: az emberek helyreállását, a családok helyreállását, a gyülekezetek helyreállását NEM fogja elvégezni a kegyelem evangéliuma, SEM a bővölködés evangéliuma, SEM a törvény hirdetése, vagy az üdvösség hirdetése, a megváltás hirdetése, vagy a szabadító szolgálat hirdetése, vagy részigazságot….……önmagában egyik sem, csakis a FELTÁMADÁS EREJE FOG HELYREÁLLÁST ELVÉGEZNI ÉS REHABILITÁLNI ISTEN NÉPÉT.
A FELTÁMADT KRISZTUS A HELYREÁLLÍTÓ ÉS A SZABADÍTÓ! Amikor az Ő feltámadását hirdetjük, akkor abban van benne a HELYREÁLLÍTÓ KENET.
Amikor az üdvösség evangéliumát hirdetjük, akkor azt kapnak az emberek, amikor a megváltást üzenetét prédikáljuk, akkor újjászülethetnek, amikor Jézus Krisztus kereszten elvégzett munkáját hirdetjük, vagy még inkább az Ő vérének erejét, akkor meggyógyulhatnak, megszabadulhatnak, de amikor a feltámadást prédikáljuk, akkor abban benne van egy helyreállító kenet a családra és az egyéni életekre vonatkozóan is. Ez a helyreállító kenet az élet fizikai területére is vonatkozik. Természetesen nem a vallásos szellemből hirdetett feltámadási prédikációnak lesz ekkora ereje, hanem a kijelentett, rhéma Ige hirdetésének, melyet a Kinyilatkoztatás Szelleme által hirdetünk.
Egy kicsit térjünk vissza ismét a PÉSZACH ÜNNEPÉHEZ, HISZEN már tudjuk, hogy INNEN ERED A FELTÁMADÁS VALÓDI EREJE ÉS NEM A HÚSVÉTBÓL.
Vannak az embereknek, de vannak Istennek is ünnepei, amelyeket a Bibliában világosan közöl velünk.
Az emberi ünnepeknél az emberek jelölik meg az események időpontjait. Isten azonban kijelölt olyan napokat, időket, amiket elválasztott a többi naptól, amiket a saját céljai és terveire rendelt el – ezek az úgynevezett Úr ünnepei. Ezeket maga Isten rendelte el és Mózes népének meghatározta azok menetrendjét.
Az Úr hét ünnepet határozott meg, ezek mindegyike 3500 éves múltra tekint vissza.
 4 tavaszi és 3 őszi ünnepet különböztetünk meg. Sorrendben a tavasziak:
-  a Páska ünnepe (Pészach),
-  a Kovásztalan kenyerek ünnepe,
-  az Első zsengék ünnepe (árpaaratás) végül
-  a Hetek ünnepe (Pünkösd).
          Az ősziek sorban:
-  a Kürtzengés ünnepe,
-  az Engesztelés napja (Jóm Kippúr)
-   és a Sátorok ünnepe. 
Mindegyik ünnep központi helyén maga a Messiás áll.  A tavaszi ünnepek előre jelezték, a megváltást, a megfeszíttetést, a feltámadást és a Szent Szellem eljövetelét, ezek a tavaszi napokra esnek.
Ezek az ünnepek igazságok, mert Isten kijelentéséből származnak. Ám most csak említést teszünk ezen ünnepekről.
Most a Páska ünnepének áldását akarja számunkra a Szent Szellem felszabadítani. A Páska hirdetésének két nagy volumenű iránya, áldása és kenete van:
1.)       egyik Jézus Bárány megváltó munkája, a Bárány vérének hatalmas ereje, és áldásában rejlő erő.
2.)      a másik pedig a FELTÁMADT Krisztus ereje és annak áldásai, aki maga Júda Oroszlánja, hiszen amikor az emberiség bűneivel lement a Seolba, akkor még Bárányként ment le, de Oroszlánként jött vissza az Életre!
A Páska ünnepén hajlamosak vagyunk Isten Pészach Bárányára és annak munkájára nagyobb hangsúlyt fektetni, mint Júda Oroszlánjára és a feltámadásra.
Ma itt a Ruth könyvéből kijelentést és látást vehetünk a feltámadt Krisztusról és a feltámadás erejének egyéni szintű áldásaiból, a helyreállításról.
CSALÁDI ÉS KÖZÖSSÉGI SZINTŰ HELYREÁLLÁS EGYARÁNT
Ruth jelenti az egyéni életeket is, de szimbolizálja az Eklézsiát is. Boáz pedig jelképe a Messiásnak.
Figyeljük meg, hogy Naomi mindkét menye egy pogány és idegen földön elveszítette a férjét, ezáltal egy kiszolgáltatott és védtelen helyzetbe kerültek. Mindkettő új otthont keresett magának, végül csak Ruth ment vissza az anyósával Betlehembe, hogy azon a földön otthont, népet találjon magának és ezáltal annak a népnek az Istenét is elfogadta.
Ez a szomorú történet, amikor két özvegyasszony bánatába visszatért Betlehembe szimbolizálja a hazatérést az Atyai házba, vagyis a megtérést.
Naomi és Ruth Moáb földjén, idegen istenek hazájában élt, Ruth tehát pogány örökséggel rendelkezett, de elfogadta Naomi Istenét és hitét.
Nézzük csak meg ezt az érdekes momentumot, amire csak most lettem figyelmes!
Naomi és Ruth „éppen az ÁRPAARATÁS KEZDETÉN ÉRKEZTEK meg Betlehembe.”
A korai aratás
Izraelben a legelső idényben az árpa aratása történik, ami a legkisebb termés, de egy bizonyos tekintetben a leglényegesebb. Ezt az idényt nevezzük a Pészah ünnepi idénynek, s ebbe beletartozik a Kovásztalan kenyerek ünnepének hét napja is.
A Pészah/kovásztalan kenyerek aratási ünnepe alatt történik az ELSŐ KÉVE MEGLENGETÉSE (3Mózes 23:10-14), s emiatt a ceremónia miatt van ennek az első, kis aratásnak olyan nagy jelentősége: ez a kéve ugyanis JÉZUS KRISZTUSRA utal, s egyes-egyedül Benne teljesedett be az első kéve jelentősége. Ő volt az első, Aki feltámadott a halálból, erőben, Isten Fiaként, s feltámadása után megjelent Isten trónja előtt. Igen, Krisztus pontosan abban az időben ment Atyjához a mennybe, ami az első kéve meglengetésére meghatározott idő. Isten elfogadva Krisztus tökéletes áldozatát, a szellemi aratások legelső "kévéjeként" maga mellé ültette. Csak ezután kezdődött meg az árpatermés betakarítása.
Nos ez az Ige éppen alátámasztja azt, hogy Boáz, aki Krisztus előképe, a feltámadást jelképezi. Naomi és Ruth tehát miután otthagyták a pogányságot és Ruth elhagyta apját, anyját, szülőföldjét, akkor találkoztak a feltámadt Krisztus előképével, aki jóindulattal volt irántuk, ellátta őket az aratás áldásaival.
De van itt számunkra egy kulcs mondata a Szent Szellemnek, amit Boázon keresztül szól hozzánk.
Ruth k.2:8
Hallgass rám édes leányom! Maradj itt az én földemen, ne menj máshová gabonát gyűjteni! Maradj a szolgáimmal, FIGYELD MEG MELYIK MEZŐRE MENNEK ARATNI ÉS KÖVESD ŐKET!”
Szólom neked, hogy figyelj! Napjainkban nem minden szellemi gabonamező a FELTÁMADT JÉZUS KRISZTUS TULAJDONA! Figyelj a Szent Szellemre, amikor azt mondja neked, hogy „maradj ITT!”…………hol van az az „ITT” a számodra, ahol neked gyűjtögetned kell, és szellemi táplálékot kell magadhoz venned?
Napjainkban nagyon nem mindegy honnan gyűjtögetünk, és honnan kapjuk a szellemi ellátást, nagyon sokféle gabonamező van, de nem mindegyik tartalmazza számunkra a FELTÁMADÁS ÁLDÁSAIT!
A Szent Szellem hangsúlyozza: NE MENJ MÁSHOVÁ GABONÁT GYŰJTENI!
A Szent Szellem hangsúlyozza számodra, hogy ne szaladgálj össze – vissza mindenkinek a gabona földjére, mert szellemi hontalan maradhatsz, és élményeket ugyan kaphatsz bárhol, de az életedre a helyreállás áldásait csakis a szellemi Boáz földjén fogod megkapni!
Az Ő földjén gyűjtögess, egyél és igyál!
Naomi ezt tanácsolta Ruthnak, és szól ez a tanács most sokaknak:
Jól teszed édes lányom, ha Boáz szolgálóival tartasz. Ha más földjére mennél, ott esetleg a férfiak zaklatnának téged.”
Ruth tehát mindazért cserébe, amit elhagyott, kapott egy sokkal jobbat. Ez benne van a megváltás üzenetébe, hogy mindaz, amit feladunk Krisztusért, azt visszakapjuk százszorosan.
Moáb földjén Ruth elveszítette a férjét, a tekintélyét és a befedezőjét, de amikor Betlehembe ment, akkor Boáz által megtalálta azt is.
„Legyen teljes a jutalmad az Úrtól, Izrael Istenétől, akinek szárnyai alatt oltalmat keresni jöttél!”
Hogyha Isten gyermekei VALÓBAN A FELTÁMADT KRISZTUSSAL TALÁLKOZNAK, akkor nem fognak bolyongani mindenféle gabonamezőn, mert ott megelégíttetnek, ott megfelelő szellemi befedezést is kapnak Krisztusban, személyes ellátást és személyes megvigasztalást találnak, mint Ruth is.
Az aratás idején ott azon a földön, ahol mindenki az aratásban dolgozott, Ruth oda tartozott mostmár, hiszen személyes kapcsolata van már Boázzal, és már együtt is étkeznek, hiszen Boáz azt is mondja neki, hogy: „ebédelj velünk!”
Lemérheted, lemérhetjük ezen igék alapján testvérem, hogy valóban Boáz földjén éled, és éljük e az életünket, illetve az a gyülekezet, ahova jársz Boáz földjén él e?
Vajon van e ilyen szintű személyes kapcsolatod a Feltámadt Krisztussal, akinek kedves szavait iszod és együtt étkeztek, mert meghívott a vele való vacsorára is? Élő, kijelentett rhémák azok, amik jelentik a vele való közös étkezést, és Ruth ezzel mindennap élt, hiszen minden nap szüksége volt erőre.
Fontos ezt megélnünk!
Az aratás munkájában azonban nem csak dolgoznunk kell, nem csak gyűjtögetni kell, HANEM IDEJE VAN A SZELLEMI ÉTKEZÉSNEK ÉS A SZELLEMI IVÁSNAK IS, ILLETVE A MEGPIHENÉSNEK KRISZTUS  LÁBAINÁL.
Sok keresztény csak a szellemi munkát ismeri, és nem vagy alig táplálkozik szellemi eledellel.
Mások a munka mellett azért vesznek magukhoz táplálékot, csak nem mindegy hogy milyet, hiszen nem tiszta és nem igei táplálék, vagy a nem szellemi táplálék az nem fog megtartani senkit az aratók földjén.
Megint mások nem Krisztussal együtt vacsorálnak, hanem más aratómunkásokkal és nincs kapcsolatuk Boázzal, vagyis nincs élő kapcsolatuk az Úrral. Testvérem, ebben az esetben „Boáz nem fog téged elvenni feleségül” és így a családi áldás és rehabilitáció is elmarad tőled. De igaz ez a gyülekezetekre is.
Ott ahol mások tanításait adják tovább a pásztorok és nem azt, amit ők vettek át a Szent Szellemtől, ez nem a Boázzal való élő kapcsolat, nem a FELTÁMADT KRISZTUSSAL VALÓ ÉLŐ KAPCSOLAT, és emiatt el vannak zárva a hivők is az örökségüktől illetve a helyreállítás áldásától.
Látom, hogy vannak, akik vesznek magukhoz élő szellemi táplálékot és időt töltenek az Úrral együtt, és ez nagyon jó. De épp a napokban szólt hozzánk a Szent Szellem, hogy a túl sok szellemi táplálkozás száraz táplálék, emellé kell az itatás, itatás, itatás.
Kedves Szentek! A valódi szellemi itatás az, amikor a Szent Szellem nyelvén prófétikusan imádod az Urat és nem az, amikor elénekelsz egy dicsőítő számot. Kiszárad a hivő, hogyha nem kap megfelelő szellemi italt és nem iszik a Szent Szellem forrásából! Ám hogyha egy gyülekezetben csak dicsőítés van és nincs itatás, akkor a hivőknek egy idő után emésztési zavaraik lesznek, elhízott és kiszáradt keresztények lesznek, ami szellemileg is beteggé teszi a hivőket.
Ez ma valódi veszély a gyülekezetekben!
„Ha megszomjazol, azokból a vizeskorsókból igyál, amelyekből szolgáim!” – mondja Boáz Ruthnak és mondja most nekünk is Isten Szelleme. (Ruth 2:9b)
Nos, hogyha a hivők eljutnak a Ruth könyvének 1-2.részéig, akkor részesülhetnek a negyedik rész áldásában is. Mégpedig abban, hogy a Feltámadt Krisztus minden számunkra megszerzett szellemi javakban részesíteni fog a megváltás által.
A mi szerető Boázunk megváltott és kiváltott a nyomorúságainkból, a megtört életünkből, a szolgaságból, az adósságokból, a betegségekből, a hajléktalanságból, az árvaságból, az özvegységből és a megvetettségből. Belekapcsolt bennünket az ő családjába.
Naomi a Szent Szellem vezetését szimbolizálja Ruth számára.
Legyen ez a szava most rhéma mindazok számára, akiknek erre van szüksége!
„Édes lányom, keresek én neked olyan férjet, aki jól fog bánni veled, és olyan otthont, ahol jó dolgod lesz!” (Ruth 3:1)
Ma, hogyha eddig a te szellemi Boázod földjén éltél, akkor hirdetem, hogy legyen neked valóság ez a kijelentés és legyen számodra megtestesülés! De szükséges az első és második rész és annak megélése mindehhez. Szükséges az, hogy a feltámadás erejében járj és az Isten Fia, a feltámadott Úr valóban benned éljen!
Van még itt üzenete a Szent Szellemnek számunkra.
Ahhoz, hogy valóban részesülhessünk a negyedik rész minden áldásában be kell töltenünk a második rész utolsó versét is:
„Ruth együtt maradt Boáz szolgálóival és szedegette az elhullott gabonát egészen az árpaaratás befejezéséig, sőt még azon túl is, a BÚZA ARATÁS VÉGÉIG.”
Azt láttuk, hogy maga a Pészach és a feltámadt Krisztus jelenti az árpaaratást. DE A TELJES HELYREÁLLÍTÁS CSAK A BÚZAARATÁS UTÁN KÖVETKEZIK BE KEDVES SZENTEK!
Mit jelent a búzaaratás?
Az ószövetségi rendtartás szerint a páska (vagyis Pészach és nem húsvét) után két nappal, Niszán hó 16-án megtartott "első zsengék ünnepe" a tavaszi árpaaratási idény kezdetét
jelezte. Ettől fogva kellett hét hetet számolni, hogy az utána következő napon
(vagyis az ötvenediken) megtarthassák a BÚZAARATÁS KEZDETÉT JELZŐ "ARATÓÜNNEPET".
 A sávuót, vagyis a hetek ünnepe azaz "aratóünnep", amely jelentette a nyári
aratási idény hivatalos kezdetét. Az ünnepet a későbbi hagyományban "zárásnak"
is nevezték, mert ez zárta le a Pészach-hal kezdődő tavaszi ünnepkört. 
Pészach után számított 50. napon az Újszövetség idején "Hirtelen
hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek (tudniillik Jézus tanítványai). Majd valami tüzes nyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni úgy, ahogyan a Szellem adta
nekik, hogy szóljanak."
A bibliai időkben a Savuot (pünkösd) elsősorban aratóünnep volt. Pünkösd tehát a BÚZAARATÁS ÜNNEPÉN VOLT.
Ruth tehát nemcsak a Páska áldásában részesült, hanem részt vett a Pünkösd áldásában is, és csak ezután lett az egzisztenciája, az otthona és a jó híre, a boldogsága helyreállítva, csak azután részesült családi áldásban és a családja helyreállításában!
Ezen Igék prófétikusak és hangsúlyos üzenetei vannak számunkra. A ma keresztényei számára is hangsúlyosan fontos, hogy a valódi búza földjén valódi búzát gyűjtögessenek és ne a konkolyt, ami csak hasonlít a búzához, mert az nem fog áldást felszabadítani.
Láthattuk eddig, hogy a keresztény világ nem sok természetfeletti áldásban részesült az évszázadok során, ezért is van az, hogy annyira megszoktuk már, hogy „csak” hivő keresztények vagyunk és semmi több, hogy fel sem tűnik, hogy nem működik számunkra az Ige. Azért nem működött eddig csak keveseknél, mert ezeken a szellemi folyamatokon sem egyénileg, sem gyülekezeti szinten nem ment végig Isten népe.
Ruth szimbolizálja a hivőt egyénileg és a gyülekezetet is, mindkettőnek részesülnie kell a Pészach kenetébe és áldásába, majd pedig a Pünkösd kenetébe és áldásába is ahhoz, hogy a Ruth 4.része fizikailag valóban működni tudjon az életünkben.
Nem vitás szeretjük szellemben értelmezni ezen igéket és elmondani, hogy a Ruth 4 igenis működik, hiszen ez a megváltásról szól, ahogy Boáz megváltotta Ruth elhunyt férje örökségét.
De sokkal sokkal több van ezen igékbe, mint a megváltás és az üdvösségünk. A feltámadás ereje után részesülnünk kell pünkösd tűzkenetében is!
„Feleségül veszem őt és helyreállítom az elhunytnak örökségét.”
DE HA NINCS PÉSZACHOD, AKKOR NEM LESZ PÜNKÖSDÖD SEM, és AKKOR NEM LESZ FIZIKAI HELYREÁLLÍTÁSOD SEM, NEM LESZ ÖRÖKSÉGED ITT A FÖLDÖN mennyből jövő módon!
Hogyha van valódi Pészach-od, akkor lehet valódi pünkösdöd is.
Ez nem üdvösség kérdése, hiszen Ruthnak már ott üdvössége lett, amikor először találkozott Boázzal az árpaaratáskor, és amikor először beszélt vele, hogy: „kövesd a szolgáimat.”
Jézus Krisztussal lehet többféle kapcsolatot fent tartani kedves szentek! Lehet felszínes munkakapcsolatban lenned Vele, lehetsz a hallgatója, de nem követője, tartozhatsz a sokasághoz, aki mindent megengedhet magának, ám az sosem lesz a Bárány felesége. Élhetsz egy ideig Júdásként is, de lehetsz az Ő valódi Menyasszonya is már itt a földön. Ez a kapcsolat Vele egy mély és intenzív szellemi kapcsolat, egy folyamatos egység Krisztussal, ez már nem csak arról szól, hogy követem Őt, ahogy Ruth az elején csak követte Boázt.
Amikor a felesége lett Boáznak, akkor minden vagyonában részesült és mindene az övé lett, ami a Boáz tulajdona volt, az Ruthé is lett, hiszen egyek lettek.
Itt már nem csak követte Ruth az aratómunkásokat, hanem TULAJDONOS LETT és valószínűleg nem kellett többé a megélhetése után mennie, mert Boáz gondoskodott a megélhetéséről is.
 Van jelentősége annak, hogyan éled a hivő életed!
CSAK A MEGÉLHETÉSÉRT GYŰJTÖGETSZ, HOGY ÉLETBEN MARADJ TE ÉS A CSALÁDOD, VAGY ÖRÖKÖSKÉNT, FIÚKÉNT ÉLSZ KRISZTUS CSALÁDJÁBAN? Nem ugyanaz a kettő!
Krisztus Menyasszonya itt a földön képviseli a mennyei férje minden tekintélyét, élvezi a befedezését, áldásait, a gondoskodását, azt, ahogy beszél vele, imádja Őt, szíve mélyéből imádja Őt.
Krisztus Menyasszonyának ez az ígérete, hogyha ott tud a mennyei Vőlegénye lábainál oltalmat találni és időt tölteni Vele még éjszaka is.
„Ne félj, megteszek érted mindent, amit kérsz!”
Ruth és a Ruth gyülekezetei valóságosan megélik ezt az Igét Krisztusban, és ez Boáz áldásának előképe is:

Kolossá 1:13 „Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és Ő vitt át minket szeretett FIÁNAK ORSZÁGÁBA, akiben van MEGVÁLTÁSUNK és bűneink bocsánata.”
Itt a történetben ennek az egyezségnek, amit Boáz megkötött Ruth-hal voltak szemtanúi is; a város vénei és a nép is hallották mindazt, amit Boáz megígért:
Megváltom Mahlon özvegyét, a moábi Ruthot is. Feleségül veszem őt és helyreállítom az elhunytnak örökségét.”
MEGVÁLTOM, HELYREÁLLÍTOM! MEGVÁLTOM, HELYREÁLLÍTOM!
Ez a mi Messiásunk nyilvános deklarálása, kihirdetése mindazok számára, akik egészen közel akarnak menni Őhozzá és nem csupán távolról követik Őt, nem csupán az Ő mezején vegetálnak.
Ez a történet itt az igében azzal ér véget, hogy Ruth megszülte végül a fiát Boáztól.  Már itt a földön élvezhetjük  annak örömét, hogy Krisztus „eljegyzett” feleségei vagyunk és itt a földön szülhetünk szellemi dolgokat Krisztusnak, szülhetünk szellemi fiakat és mindent, amivel megtermékenyít bennünket a Szent Szellem.
Legnagyobb gyümölcse ennek a helyreállításnak a szellemi szülések, ezek alapján lehet felismerni, hogy valaki valóban részesült a Páska és Pünkösd áldásaiban és ezáltal örökössé vált, vagy csupán még mindig az aratókat követő gyűjtögetők vagyunk.
Mennyei Vőlegényünkkel egy nagyon mély és erős szövetségi kapcsolatban lehetünk, ez egy erős szellemi házassági szövetség, melyben mindkét fél hűséget fogad. Ám ott az árpaaratók földjén szedegetve, amikor a feltámadás erejében már részesültünk ugyan, de még nem történt valódi szövetségkötés mennyei Vőlegényünkkel, sokan sokan élnek itt hivő életet. Lehetsz Jézusnak a távoli ismerőse egész életeden át, de nem a Menyasszonya. A Szent Szellem tovább szeretne bennünket vinni ezen a szinten.
Azt akarja, hogy menj oda egészen közel hozzá, a takarója alá, hogy befedezzen téged (Ruth 3:7) tölts időt éjszaka a lábainál, meglátod megváltoznak a dolgok az életedben.
Zsidók 10:6 „Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán", -így szól az Úr: "Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom, bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg."
II.Kor.3:6 „Ő tett alkalmassá minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem Szellemé, mert a betű megöl, a Szellem pedig megelevenít.”
Ez a kép egy gyönyörű szellemi folyamatot mutat be nekünk Újszövetségi hivőknek. Kezdve ott, ahogy Ruth megérkezik Betlehembe és elkezd gyűjtögetni, egészen a Boázzal való házasságáig, a Krisztusban valóban megtért és újjászületett ember életútja ez.
Betlehem a születés jelképe lett, itt az újjászületést szimbolizálja. Ruth nem a vallásba tért meg és nem szertartást gyakorló hivővé vált, hanem Ruth ÚJJÁSZÜLETETT!
Ezután pedig elkezdett táplálkozni anyósával együtt a mennyei „árpából” ami a feltámadt Krisztus testét jelenti, az  ELSŐ ZSENGÉT. Mindennap újra és újra szedegetett, naponta táplálkozott és megszedte magának és az anyósának a táplálékot. A Ruth keresztény nem egy héten egyszer megy a gyülekezetbe és ott átveszi, a pásztortól kapott táplálékot, hanem Ruth keresztény saját maga táplálkozik, naponta veszi magához a szellemi táplálékot. Naponta él akár úrvacsorával is, ha van rá kijelentése és ha szükséges.  Ruthot nem a szolgák táplálták, így bennünket sem mások kell, hogy tápláljanak.
Ruth addig járt az aratók földjére táplálkozni és gyűjtögtni, amíg végül a föld tulajdonosával is lett TALÁLKOZÁSA. 
A vallást gyakorlók és azok, akik nem Boáz földjéről táplálkoznak, hanem idegen földekről, azok nem tudnak találkozni személyesen a FELTÁMADT KRISZTUSSAL.
Ruth keresztény élő, kijelentett táplálékot szedeget ma és mondom neked, hogy ha ezt teszed, akkor el fog mélyülni a kapcsolat a te Boázoddal és kialakul egy intim kapcsolat, egy erős, felbonthatatlan szövetség közöttetek, ami már itt a földön hoz egy beteljesedést számodra!
Amikor ez a kijelentés hozzám jött, akkor eszembe jutott az, hogy több évvel ezelőtt, amikor Amanda Buys szolgálatát elkezdtük megismertetni Magyarországon és elkezdtük terjeszteni az anyagait először Győrben, akkor azon kijelentés alapján tettem ezt, amikor Boáz ezt mondja Ruthnak:
„Ne menj te más mezőkre szedegetni, maradj itt az én földemen”…..és így kezdődött el az, hogy ezen a mezőn táplálkozva éltünk eddig. Most viszont azt mondta a Szent Szellem, hogy már nem az aratók utáni szedegetés ideje van, hanem mostmár megengedem neked, hogy a velem megkötött szövetséged miatt mások szedegessenek  a te munka meződről.
Legyen Isten népe és annak családja erős szövetségben a Mennyei Megváltóval, a Feltámadt Krisztussal!
Legyen élő és mély szellemi közösségünk Ővele!
Hadd tudjunk részesülni a Feltámadás minden áldásában családi és gyülekezeti szinten!
Hadd legyen része Krisztus Testének a szellemi helyreállás után ilyen családi és fizikai helyreállásban is, Jézus nevében!
Hadd tudjuk valamennyien átélni azt, hogy Jézus Messiás kiváltott bennünket a pogány örökségünkből és átvitt az Ő hatalmas és dicsőséges örökségébe, az Ő királyságába.
Hadd tudja ma Isten népe átélni a mi mennyei Boázunk ilyen szintű vígasztalását, hogy akinek arra van szüksége az kapja meg Tőle a házasság helyreállását, gyermekeket, boldogságot, otthont, azt a földet, azt a vállalkozást, vagy üzletet, gazdagságot vagy akár egészséget és boldogulást az életben, ami nála már el van készítve!
LEGYEN RAJTAD A RÉVBE ÉRT RUTH ÁLDÁSA, LEGYÉL MEGÁLDVA A RÉVBE ÉRT RUTH ÁLDÁSÁVAL, JÉZUS NEVÉBEN!
Legyél Krisztus hűséges szövetséges társa, hogy mindez a tiéd lehessen! Ámen! Shalom!
2017-04-25
Such Ica- Juda Oroszlánya

Megtudod hallgatni is:
https://www.youtube.com/watch?v=iwb6h9eRstk&t=1s

Film ajánlatom ma: Ruth könyve
Egy epikus történet a szeretetről, és az odaadásról.
Ez a film Ruth bibliai történetét dolgozza fel. Erőteljes mondanivalója van az elfogadás során szerzett szeretet és megértés kapcsán, mely hangsúlyban van ebben a produkcióban.

"Mert ahová te mégy, oda megyek én is, és ahol te megszállsz, ott szállok meg én is.Néped az én népem, és Istened az én Istenem." (részlet Ruth könyvéből)
"Isten soha nem ad több terhet annál, mint amennyit el tudunk hordozni."
(részlet a filmből)

Kattints a linkre:
https://gloria.tv/video/3rc7CycZVsvM3zxT8gSn4FHUR


2018. március 1., csütörtök

ISTEN A MI OLTALMUNK

„Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.”-Zsolt 46,1

„Anya, nem értem az egészet. Imádkozz értem, kérlek. Elbizonytalanodtam Isten gondviselésével kapcsolatban.”

Átéreztem kislányom fájdalmát, mintha velem történt volna. Tudom, milyen érzés, mikor nagyon készülsz, vágysz valamire, aztán szertefoszlik az álom. Becsukódik előtted az ajtó. Az alkalom elszáll.

Ekkor épp arról volt szó, hogy már három éve készült egy különleges próbára a nyári táborban. Eddig nem érte el a korhatárt, de idén, a negyedik táborában végre elég idős volt hozzá. Minden részpróbán sikeresen teljesített, már látta a célt maga előtt, már csak egy akadály volt hátra: meg kellett gyújtania a tábortüzet három szál gyufa, egy kis darab újságpapír és pár vékony vessző segítségével.

Meggyújtotta az első gyufaszálat, oda tartotta az újságpapírhoz, de az nem kapott lángra. Megpróbálta a második gyufaszállal, de a papír nem gyulladt meg. Ránézett a harmadik, az utolsó szál gyufára. A felkészülés egyik fő célja az volt, hogy fejlesszék a gyermekek kapcsolatát Istennel, hogy megtanulják, hogyan kommunikáljanak Vele, hogyan hagyatkozzanak Rá mindenben, a kislányom is végig imádkozott a próbák alatt. Most is, de ez már nem is ima volt, hanem segélykiáltás.
„Istenem, segíts. Könyörgöm, segíts!”- kérte, mialatt meggyújtotta az utolsó szál gyufát. Odatartotta a lángot a papírhoz, és nem akarta elhinni, amit látott. A gyufaszál leégett, a papír széle épp csak megpörkölődött.
Mikor kialudt a láng, csalódottan lehajtotta a fejét.
Kilenc lánynak jutott a megtiszteltetés, hogy elindulhatott ezen az utolsó próbán. Háromnak nem sikerült – más-más részpróbák miatt – köztük az én kislányomnak.

Egy hét múlva, mikor érte mentem, kérte, hogy elemezzük végig a történteket. Leginkább nem is az fájt neki, hogy nem sikerült letennie a próbát. Igazából az gyötörte, hogy nem tapasztalta meg Isten támogatását úgy, mint a többiek.
Azok, akiknek sikerült, lelkendezve mesélték tapasztalataikat Isten segítségéről a feladatok teljesítése közben.
„Anya, én nem értem el Istent. Hogy lehet ez, és miért?”
Olyan kérdés, aminek a megválaszolása nagy felelősség, és én nem akartam elrontani.

Megkértem, vegyük végig az eseményeket, haladjunk lépésről lépésre, és keressük Isten keze nyomát. Nagyon figyeltem minden részletre, minden szokatlanra, megmagyarázhatatlanra.

Mikor elértünk a tűzgyújtáshoz, megtaláltam. Nem volt magyarázat arra, miért nem gyulladt meg a papír. Teljesen érthetetlen. Mindenki másnál működött, ugyanabból a csomagból szedték elő a négyzet alakúra vágott papírokat.
„Drágám, ennek egyetlen magyarázata van: Isten közbelépett. Ott volt. Figyelt rád. Bíznunk kell benne, hogy célja van azzal, hogy nem tudtad folytatni a próbát. Most még nem látjuk, de hinnünk kell, hogy Isten megvédelmezett valamitől. Szeret téged, megmutatta a hatalmát.”
Kislányom a vállamra hajtotta a fejét. „Gondolod, anyu?”
„Tudom”, suttogtam.

Tudom, mert bízom az igazságban, amit Isten kinyilatkoztatott. Igazságokban, melyek horgonyként szolgálnak, hogy megtartsanak Isten kilétének valóságában.

Ő az, Akiben megnyugvást, biztonságot lelek. „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” Jn 16,33.

Itt van velem a bajban, nem vagyok egyedül: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.” Zsolt 46,1

Ő az, Aki a könnyeimmel megöntözi szívem talaját, hogy egy napon az öröm termését hozza. „Akik könnyek között vetnek, majd ujjongva aratnak!” Zsolt 126,5.

Ismerem a mély fájdalmat. De a mély reményt is ismerem. Megismételtem: „Igen, drágám, tudom.”

Olykor Isten hatalma épp abban nyilvánul meg, hogy megakadályoz dolgokat, nem abban, hogy segít, hogy megtörténjenek. Talán sosem tudjuk meg az okát. De bízhatunk Benne, aki így döntött.

Uram, köszönöm, hogy te mindig figyelsz arra, mire van szükségem és mire nincs – akkor is, ha én másként látom. Segíts bíznom Benned, a Te kezed nyomát keresnem minden történésben. Segíts, hogy a Te „Igen”-jeidet és „Nem”-jeidet védelemként és iránymutatásként értelmezzem. Bízni akarok Benned. Jézus nevében, Ámen.

János Evangyélioma 16. rész


1. Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok.
2. A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy a ki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik.
3. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.
4. Ezeket pedig azért beszéltem néktek, hogy a mikor eljő az az idő, megemlékezzetek róluk, hogy én mondtam néktek. De ezeket kezdettől fogva nem mondottam néktek, mivelhogy veletek valék.
5. Most pedig elmegyek ahhoz, a ki küldött engem; és senki sem kérdezi tőlem közületek: Hová mégy?
6. Hanem, mivelhogy ezeket beszéltem néktek, a szomorúság eltöltötte a szíveteket.
7. De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.
8. És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében:
9. Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem;
10. És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem;
11. Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett.
12. Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok.
13. De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.
14. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.
15. Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek.
16. Egy kevés idő, és nem láttok engem; és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem: mert én az Atyához megyek.
17. Mondának azért az ő tanítványai közül egymásnak: Mi az, a mit nékünk mond: Egy kevés idő, és nem láttok engem; és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem; és: mert én az Atyához megyek?
18. Mondának azért: Mi az a kevés idő, a miről szól? Nem tudjuk, mit mond.
19. Megérté azért Jézus, hogy őt akarnák megkérdezni, és monda nékik: Arról tudakozzátok-é egymást, hogy azt mondám: Egy kevés idő, és nem láttok engem; és ismét egy kevés idő, és megláttok majd engem?
20. Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok örömre fordul.
21. Az asszony mikor szűl, szomorúságban van, mert eljött az ő órája: de mikor megszűli az ő gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra.
22. Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tőletek a ti örömeteket.
23. És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek.
24. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.
25. Ezeket példázatokban mondottam néktek; de eljő az idő, mikor nem példázatokban beszélek majd néktek, hanem nyiltan beszélek néktek az Atyáról.
26. Azon a napon az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek;
27. Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki.
28. Kijöttem az Atyától, és jöttem e világba: ismét elhagyom e világot, és elmegyek az Atyához.
29. Mondának néki az ő tanítványai: Ímé, most nyiltan beszélsz és semmi példázatot nem mondasz.
30. Most tudjuk, hogy te mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki téged megkérdezzen: erről hiszszük, hogy az Istentől jöttél ki.
31. Felele nékik Jézus: Most hiszitek?
32. Ímé eljő az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok kiki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
33. Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.

2018. február 28., szerda

A Lélek bizonysága

,,Hasonlatosképpen a Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek.,, -Római levél 8, 26.


Senki se higyje, hogy minden bűntől, gonosz vágytól s gondolattól megszabadulhat. Csak tudjon ki-ki Istenhez esedezni: Uram én úgy szeretnék bűneimtől megszabadulni!
A Szentléleknek e fohászkodása eltart bennünk a sírig. Bűn tehát mindig marad a szegény keresztyénekben. Vétkeznek, de nem szándékos gonoszságból, hanem gyengeségből s ezt az Isten kegyelmesen megbocsátja. A legjobb vigasztalás tehát az, hogy legyen meg bennünk a Szentlélek bizonysága.
Az, hogy szükségünkben tudjunk Istenhez vágyódni s kegyelmes segedelméért esedezni. 
Mert akkor bízni is tudunk Benne, hogy nem hagy el. Aki pedig ezt teszi, az biztosan keresztyén!

Nincsen szívemnek teljes tisztasága,
Körülvesz a világnak hiusága
És bűnökre csábít szüntelen;
Nincs ember itt a földön bűntelen.
A szent erőt, Isten, nekem te adjad,
Elesni, veszni hívedet ne hagyjad;
Te adj erőt, míg tart a küzdelem,
Benned bízom, erős nagy Istenem!

Nem önmagamért élek


„Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjék.” -Rómaiakhoz írt levél 14:7-9.

Pál apostol szavai nyomán a következő kérdéseket tettem fel magamnak: Hogyan tekintek az életemre? Kinek a dicsőségére élek? Kinek az akarata szerint élem az életemet? Kinek van joga beleszólni abba, hogyan élek vagy gondolkodom?
Pál az idézett szakaszban azzal biztat egymás befogadására és elfogadására, hogy elénk állítja azt, ami közös a hitre jutott keresztényekben, még akkor is, ha egy gyakorlati kérdésben gyökeresen eltérő következtetésre (vö. 6. vers) jutottak.
Amit tesznek azért teszik, mert hálásak Istennek, hogy elküldte egyszülött Fiát megmentésükre.
Mivel megbecsülik Krisztus értük hozott áldozatát, ezért úgy tekintenek saját életükre, hogy az mindenkor az Úr tulajdona, már nem csupán a teremtés jogán, hanem a „drága vér” alapján is. Ezért Krisztusnak adják a vezetés, uralkodás jogát és nem maguknak élnek, hanem Krisztus dicsőségére.
Kívánom, hogy ezen a napon ezzel a tudattal és vággyal a szívünkben induljunk el feladataink végzésére: Isten tulajdona vagyok, ezért Istennek szánom önmagamat, mert méltó rá!
Minden szavammal és tettemmel őt akarom dicsőíteni, s ha ma be kell fejeznem az életemet, akkor is őt akarom dicsérni!

Hites Gábor-

Zsoltárok 91.rész


1. Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az.
2. Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!
3. Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.
4. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és pánczél az ő hűsége.
5. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal;
6. A dögvésztől, a mely a homályban jár; a döghaláltól, a mely délben pusztít.
7. Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít.
8. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!
9. Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá:
10. Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz;
11. Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban.
12. Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.
13. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.
14. Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!
15. Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt.
16. Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.

2018. február 27., kedd

Napi áhítat: Krisztusnak élni

Olvasmány: 2Kor 5,11–21


Egymásért kell élnünk, hogy igazán éljünk.

11„Mivel tehát ismerjük az Úr félelmét, embereket győzünk meg, Isten előtt pedig nyíltan állunk. Remélem azonban, hogy a ti lelkiismeretetek előtt is nyíltan állunk. 
12 Nem önmagunkat ajánljuk ismét nektek, hanem lehetőséget adunk nektek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek azoknak, akik azzal dicsekednek, ami csak látszat, és nem azzal, ami a szívben van. 
13 Ha ugyanis révületbe estünk, Istenért történt, ha pedig józanok vagyunk, értetek van. 
14 Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; 
15 és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. 
16 Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. 
17 Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. 
18 Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. 
19 Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. 
20 Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! 
21 Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.”

A második korinthusi levél a pásztori szolgálat kézikönyve is. Figyelhetjük és tanulhatjuk belőle, mi motiválta Pált a szolgálatra. Mire szánta oda az egész életét, és mi vezette a cselekedeteit. A választ erre a kérdésre úgy fogalmazhatom meg talán a legjobban: Krisztus szorongató szeretete irányította cselekedeteit. A valóságban hányszor motiválja valami egészen más a tetteinket, még szolgálat közben is. Az egyén és az egyház reformációja és megújulása Krisztus szorongató szeretete nélkül nem lehetséges. Addig csak változtatgatunk, és nem formálódunk át igazán Istennek tetszővé.
Pedig ezért a megújulásért Jézus Krisztus az egész életét adta, annyira fontos és értékes neki. Ahogyan az is, hogy megbéküljünk Istennel. Ezért élt és halt meg miértünk, hogy benne és érte élhessünk. Ismered ezeket az alapigazságokat. 
Kérlek, ma gondold végig – szánj elég időt erre –, mit kell tenned azért, hogy ennek valóságosabb hatása legyen az életedre.

(Vas Ferenc)

János Evangyélioma 6. rész 37.vers


1. Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl.
2. És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala az ő csodatételeit, a melyeket cselekszik vala a betegeken.
3. Felméne pedig Jézus a hegyre, és leüle ott a tanítványaival.
4. Közel vala pedig husvét, a zsidók ünnepe.
5. Mikor azért felemelé Jézus a szemeit, és látá, hogy nagy sokaság jő hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?
6. Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye őt; mert ő maga tudta, mit akar vala cselekedni.
7. Felele néki Filep: Kétszáz dénár árú kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikök kapjon valami keveset.
8. Monda néki egy az ő tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére:
9. Van itt egy gyermek, a kinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek?
10. Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fű vala pedig azon a helyen. Leülének azért a férfiak, számszerint mintegy ötezeren.
11. Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen a halakból is, a mennyit akarnak vala.
12. A mint pedig betelének, monda az ő tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne veszszen.
13. Összeszedék azért, és megtöltének tizenkét kosarat az öt árpa kenyérből való darabokkal, a melyek megmaradtak vala az evők után.
14. Az emberek azért látva a jelt, a melyet Jézus tőn, mondának: Bizonnyal ez ama próféta, a ki eljövendő vala a világra.
15. Jézus azért, a mint észrevevé, hogy jőni akarnak és őt elragadni, hogy királylyá tegyék, ismét elvonula egymaga a hegyre.
16. Mikor pedig estveledék, lemenének az ő tanítványai a tengerhez,
17. És beszállva a hajóba, mennek vala a tengeren túl Kapernaumba. És már sötétség volt, és még nem ment vala hozzájuk Jézus.
18. És a tenger a nagy szél fúvása miatt háborog vala.
19. Mikor azért huszonöt, vagy harmincz futamatnyira beevezének, megláták Jézust, a mint jár vala a tengeren és a hajóhoz közeledik vala: és megrémülének.
20. Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek!
21. Be akarák azért őt venni a hajóba: és a hajó azonnal ama földnél vala, a melyre menének.
22. Másnap a sokaság, a mely a tengeren túl állott vala, látva, hogy nem vala ott más hajó, csak az az egy, a melybe a Jézus tanítványai szállottak, és hogy Jézus nem ment be az ő tanítványaival a hajóba, hanem csak az ő tanítványai mentek el,
23. De jöttek más hajók Tiberiásból közel ahhoz a helyhez, a hol a kenyeret ették, miután hálákat adott az Úr:
24. Mikor azért látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszállának ők is a hajókba, és elmenének Kapernaumba, keresvén Jézust.
25. És megtalálván őt a tengeren túl, mondának néki: Mester, mikor jöttél ide?
26. Felele nékik Jézus és monda: Bizony, bizony mondom néktek: nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és jóllaktatok.
27. Munkálkodjatok ne az eledelért, a mely elvész, hanem az eledelért, a mely megmarad az örök életre, a melyet az embernek Fia ád majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten.
28. Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?
29. Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, a kit ő küldött.
30. Mondának azért néki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higyjünk néked? Mit művelsz?
31. A mi atyáink a mannát ették a pusztában; a mint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniök.
32. Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret.
33. Mert az az Istennek kenyere, a mely mennyből száll alá, és életet ád a világnak.
34. Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!
35. Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.
36. De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, még sem hisztek.
37. Minden, a mit nékem ád az Atya, én hozzám jő; és azt, a ki hozzám jő, semmiképen ki nem vetem.
38. Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem.
39. Az pedig az Atyának akarata, a ki elküldött engem, hogy a mit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon.
40. Az pedig annak az akarata, a ki elküldött engem, hogy mindaz, a ki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámaszszam azt azt utolsó napon.
41. Zúgolódának azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá.
42. És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, a kinek mi ismerjük atyját és anyját? mimódon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?
43. Felele azért Jézus és monda nékik: Ne zúgolódjatok egymás között!
44. Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
45. Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő.
46. Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, a ki Istentől van, az látta az Atyát.
47. Bizony, bizony mondom néktek: A ki én bennem hisz, örök élete van annak.
48. Én vagyok az életnek kenyere.
49. A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak.
50. Ez az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon.
51. Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért.
52. Tusakodának azért a zsidók egymás között, mondván: Mimódon adhatja ez nékünk a testét, hogy azt együk?
53. Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem iszszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.
54. A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.
55. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.
56. A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban.
57. A miként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, a ki engem eszik, él én általam.
58. Ez az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá; nem úgy, a mint a ti atyáitok evék a mannát és meghalának: a ki ezt a kenyeret eszi, él örökké.
59. Ezeket mondá a zsinagógában, a mikor tanít vala Kapernaumban.
60. Sokan azért, a kik hallák ezeket az ő tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?
61. Tudván pedig Jézus ő magában, hogy e miatt zúgolódnak az ő tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat?
62. Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani oda, a hol elébb vala?!
63. A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.
64. De vannak némelyek közöttetek, a kik nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, a kik nem hisznek, és ki az, a ki elárulja őt.
65. És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki.
66. Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele.
67. Monda azért Jézus a tizenkettőnek: Vajjon ti is el akartok-é menni?
68. Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.
69. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.
70. Felele nékik Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettőt? és egy közületek ördög.
71. Értette pedig Júdás Iskáriótest, Simon fiát, mert ez akarta őt elárulni, noha egy volt a tizenkettő közül.

2018. február 26., hétfő

EGY PILLANGÓ TÜRELMES KELL LEGYEN

EGY PILLANGÓ TÜRELMES KELL LEGYEN

dannette-garza_44
Danette Garza
2018. február 8.
Egy szerelmeslevél Jézustól:
„Egy pillangó türelmes kell legyen, mialatt arra vár, hogy a változásba emelkedjen. Mint egy pillangónak, az Ígéret szavait adtam neked is, hogy az életedet a megjelenésében meg fogom változtatni. Mint egy pillangónál, minden teljesen más lesz, a csodát hordozó DNS által. A hernyó és a bebábozódás állapotából kiindulva, a te szépséged is úgy fog kitárulni, mint egy pillangó szárnyai, amely egy szemet gyönyörködtető látvány lesz. Minden szó, amit kimondtam, igaznak fog bizonyulni, hadd legyenek az én Ígéreteim a te menedéked.
Meddig fogod még, kedvesem, gyászolni a jelen életed veszteségeit és meddig fogsz még nyögni a várakozás miatt? Valami szépséges növekszik ennek a helyén. A szavamat adtam neked és be is fogom azt teljesíteni. Töltsd meg az edényedet olajjal és adj hálát az újért. Az ígéreteim megelőlegezett ajándékok, amiket nem lehet elvenni.
Itt vagyok, hogy megvigasztaljalak a lelkedben levő szomorúság miatt, hogy egy új élet reményét adjam neked. Elkötelezett férjedként fogsz ismerni, minden álmod életre fog kelni. Ne félj, mert Én veled vagyok, megerősítelek, igen, segíteni foglak.
A fájdalom, amit éreztél nem hasonlítható ahhoz az örömhöz, ami közeleg. Bár a traumák összetörik a lelket, a szeretetem meggyógyít minden fájdalmat. Hadd legyek Én a te magabiztosságod és bizalmad forrása. A kedvességem irántad örök, mindig vonzani fogod a kiváltságaimat és a jóságomat.
Megszabadítalak téged a nyomorúságoktól és elviszlek egy új szabadság helyére, ahová elrepülsz, és megpihensz. Az Én királyi trónom alapja az igazságszolgáltatás, rendbe fogok hozni dolgokat az életedben, és az Én tetteim igazságosságát biztosítom számodra. Ó, te lesújtott, viharvert, vigasztalan! Szépséget hozok elő a hamvakból, és stabilan megerősítem a látásodat. Énekelj, mert ahelyett, amit elvesztettél, sokkal több és jobb jön, mint amit el tudsz képzelni.
Készülj fel az Én nagyságomra, legyen egyre nagyobb a várakozás benned, hogy ugyanolyan nagy lehessen, mint az Én bőkezűségem és kedvességem. Az Én ígéreteim már át lettek adva, várj türelemmel, hogy meglásd azokat nyilvánvalóvá válni, hasonlóképpen egy pillangóhoz, amely türelmesen vár a változásra. Ahogy az Igém is mondja, a hűségem nem változik. Elültettelek és biztonságban vagy. Senki sem ragadhat ki a kezeimből, és senki sem változtathatja meg az életedre vonatkozó, jó terveimet.
A negatív helyzetek helyett összpontosítsd a gondolataidat a prófétai beteljesedésedre. Emelkedj fel abba, hogy teljes mértékben elhiszed amit adtam, egy pillangó a szárnyait használja védelemre. Arra lettél félretéve, hogy felfedd az áldásaim ujjlenyomatát az életedben. Viseld a sikert alázattal, elviselve minden szenvedést. Türelmesnek lenni azt jelenti, hogy elfogadod a hosszútűrést, mérgelődés és morgolódás nélkül, teljes megelégedettséggel. A türelem be kell végezze a teljes munkát, hogy ne legyen hiányod semmiben.
A remény a gyógyulás része, mely fényesen ragyog az ígéret megnyilvánulása iránti várakozástól. Kedves liliomvirágom, az alázat által a szépséged mély helyeken növekszik, mint a liliom a tövisek közt. A megfelelő időben fel foglak emelni, és előhozom, amiről beszéltem. Higgy az ígéreteidben úgy, mintha azok már beteljesedtek volna, az Én beszédem nem fog csalódást okozni neked.
El fogod felejteni a múlt szégyenét és nem fogsz többé emlékezni a gyalázatra. Egy új néven fognak megismerni téged, és új hírneved lesz, a becsület és a kegyelem. Mindezt azért, mert férjed a te Teremtőd és a te Megváltód. Örökkévaló kedvességgel vagyok könyörületes hozzád. Ne aggódj, a szeretetem nem fog kudarcot vallani. Legyél igazán boldog, nagy öröm van előtted, a bőkezűségem aratása. Rendíthetetlen szeretetem örökké tart, szilárdan ragaszkodik hozzád mindörökre.
A hitnek át kell mennie azon a próbán, amikor várakozás ideje alatt elbátortalanodnál. A szeretetem elkötelezett irántad, mint egy mélyen gyökerező szerelmi kötődés. Egy gyönyörűséges átalakuláson mész át. A hűségem irántad egy pajzs és fal. Áldott, aki hiszi, hogy be fog teljesülni az, amit mondtam. Minden tökéletes időzítéssel fog megtörténni az életedben, egy pillangó türelmes kell legyen.”
butterflies-3156109_1280

Dannette szerző és prófétai író, aki művészi prófétai szerelmesleveleket ír a Jézus Királlyal való romantikus tánca által. A Szent Szellem és őközötte használt szeretetnyelvben a gyémántok Isten dicsőségét jelképezik, céltudatos szeretete és megnyilvánuló szavai által.
Isten a szenvedés porából a csillogó gyémántok szépségét hozza elő. Ennek a szolgálatnak a szíve az, hogy kikutassa az Atya szívének a kincseit, és megossza azokkal, akiket Ő kiválasztott. Ő mindent gyönyörűvé tesz az Ő időzítése szerint. Dannette szenvedélye, hogy segítsen az embereknek megszülni Isten ígéreteit a természetfeletti remény és hit által. Nagyon szeret bátorítani másokat és közbenjárni értük, hogy elérjék csodákat hordozó álmaikat, Jézus szeretete által. Istennel semmi sem lesz lehetetlen!

Forrás: Women Of Impact Ministries
Fordítás: Gáll Edit