2018. május 11., péntek

Méltóságba öltözött asszony

„Ruházata erő és méltóság” (Péld.31:25a)

Hogy viselkedhettem így? Hogy süllyedhettem odáig, hogy hangosan veszekedjem tíz év alatti lányommal: „De nem!” „De igen!”

Mikor kijöttem az iskolaudvarról, éreztem, hogy ki kell szellőztetnem a fejemet. Elvileg én volnék a felnőtt, nem? Érett, jámbor, a Példabeszédek 31. fejezete szerinti asszony?

Hát abban a pillanatban minden voltam, csak az nem.

A lányommal való jelenet nyomán úgy áradt szét bennem a csalódottság, mint az adrenalin egy épp hogy megúszott baleset után. Próbáltam szabadulni tőle, de az érzelmek nem engedtek el.

Újrajátszottam gondolatban a beszélgetésünket, eszembe jutott egy csomó érett, józan érv, amit mondhattam volna. Olyannak láttam magam, amilyennek lenni szerettem volna: nyugodtnak, kedvesnek, méltóságteljesnek. Hogy tudtam ilyen messze kerülni attól az asszonytól, aki lenni akartam?

Méltóságteljes. Maga a szó is megérinti a lelkemet. Egy nő, aki mindig uralkodik magán, pontos értékrendje szerint mindig helyesen ítéli meg, mit mondjon, mit cselekedjen. Egy nő, akinek személyiségét nem a körülmények alakítják, aki minden kihívásra méltósággal válaszol.

Mi a méltóság? A Példabeszédek 31:25 szerint olyasmi, amire törekednünk kell: „Ruházata erő és méltóság”. Ennek, és az egész fejezetnek alapján a méltóságba öltözött asszony tudja, ki ő Krisztusban, és döntéseit következetesen istengyermeki hivatása alapján hozza meg.

Sajnos, gyakran beleesem abba csapdába, hogy a másik cselekedetei, szavai befolyásolják a reakcióimat, elfelejtem, hogy meg akarom őrizni a méltóságomat. Ilyenkor félreteszem a méltóságot, tetteimet, szavaimat az indulatok vezérlik.

Egy iskolás lánnyal való udvari veszekedés közben elfelejtettem, hogy Isten kiválasztott, és erőt ad a mindennapi kihívásokhoz. Isten meghívott, hogy az Ő erejét öltsem magamra, és én nem éltem ezzel, visszautasítottam.

Bocsánatkérések sora következett: először a lányomtól, azután Istentől. Hálás vagyok nekik, hogy megbocsátottak, lehetőséget adtak, hogy újra megpróbáljam a méltóság mintáját követni. Sikerült a változás. Legközelebb, mikor éreztem, hogy elönt az indulat, vettem egy nagy levegőt, s felidéztem magamban: ”Ruházata erő és méltóság”. Kértem Istent, lépjen közbe, és öltöztessen fel erejével, hogy az az asszony lehessek, akinek Ő látni akar.

Köszönöm Uram, hogy azt akarod, erőt és méltóságot öltsek magamra. Tudom, hogy látod bennem a lehetőséget, de nekem naponta harcolnom kell, hogy a Példabeszédek szerinti asszonnyá váljak. Segíts, kérlek, hogy feladjam önző természetemet, adja át helyét a Te jóságos lelkednek. Segítséged nélkül semmire sem megyek. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, 2010.03.05.Glynnis Whitwer, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu, fotó: pinterest.com)

2018. május 7., hétfő

A HELYREÁLLÍTÁS AKADÁLYAI



Az életünkben mindannyiunknak adódtak olyan nehézségek, amikor valamit elveszítettünk, elvettek, elloptak tőlünk valamit, beteggé váltunk.

Ma arról beszélünk, hogy van mód Krisztusban a helyreállításra, hogy teljességre jussunk, de az életünkben vannak akadályok, amelyek gátolják, hogy az életünk helyrejöjjön.


 „Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a Ti bűneitek, hogy így eljöjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől.
És elküldje a Jézus Krisztust, aki néktek előre hirdettetett. Akit az égnek kell magába fogadnia mindaz időkig míglen újjá teremtetnek mindenek, amikről szólott az Isten minden Ő szent prófétájának szája által eleitől fogva.”
- Ap.Csel:3:19-21

Isten azt mondja, hogy elsősorban bánjuk meg és térjünk meg, hogy eltöröltessenek a bűneink. 
Bűn az, ha folyton aggodalmaskodunk. Írja az ige: Jézust az ég magába kell fogadja, amíg nem jönnek bizonyos dolgok valóságba az életünkbe, vagyis amit a próféták szólottak, amíg azok nem jönnek valóságba. 

A Joel 2:25,26 szerint pedig kértük az Úrtól, az Ige alapján, hogy
„kipótolom néktek az esztendőket, amit tönkretett a szöcske a cserebogár, a hernyó és a sáska, az én nagy seregem amelyet reátok küldöttem. 
És esztek bőven és megelégesztek és magasztaljátok az Úrnak, a ti Istenetek nevét, aki csodálatosan cselekedett veletek és soha többé nem pironkodik az én népem. 
És megtudjátok, hogy az Izrael között vagyok én, hogy én vagyok az Úr a ti Istenetek és nincs más és soha többé nem pironkodik az én népem.”

Meg kell bánnunk a bűneinket, hogy eltöröltessenek, hogy életünkbe egy felüdülés jöjjön. Amikor az ember felüdül, az olyan, mint a harmat a szárazságban: a növényzet felüdül. 
Mi hogyan üdülünk fel? 
Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, képes megőrizni a szívünket, gondolatainkat. Jézus békességet hozott nekünk, de mi nem mindig ebben a békességben éljük a mindennapjainkat, zaklatottság, kívül harc, belül félelem, mindenféle egyéb dolgok jönnek, és nem mindig érezzük magunkat felüdülve.

Isten azt mondja az Igében, hogy bánjuk meg, hogy eltöröltessenek egyrészt a bűneink másrészt pedig a felüdülés jöjjön, hisz addig az ég magába fogadja Jézus Krisztust, addig nem jön vissza, amíg bizonyos dolgok meg nem lesznek, amit a próféták szája által szólt Isten a szentírásban. 
Az egyik az, hogy Isten azt mondja, helyreállítja nekünk az esztendőket, vagyis helyreállítás kell, hogy megelőzze Jézus visszajövetelét, amit ellopott a szöcske, a cserebogár, a hernyó. 
Mik ezek? A fizikai világban a növényzetet ezek a kártevők pusztítják. 
Az egyik a gyökerét, a másik a szárát, a harmadik a levelét, a negyedik a gyümölcsét pusztítja. 
Az ördög pusztítja a mi termésünket.
A mi életünkben megtámadja az anyagi helyzetünket, a házasságunkat, a gyerek-szülő kapcsolatokat, az összes kapcsolatainkat és egyebeket.

Azt mondja itt Isten, hogy eszünk bőven, és megelégszünk. 
Egy helyreállításnak kell egyrészt előjönni mielőtt Jézus Krisztus visszajön, másrészt, pedig több minden van a Bibliában aminek meg kell történnie Jézus Krisztus visszajövetele előtt, pl. a világon mindenütt kell, hogy hirdessék Isten evangéliumát, hisz azt mondja az Ige „És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég”.-Máté 24:14
A Márk 16:15 „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek”, hogy aki hiszen az üdvözüljön. 

Ugye mi hívők ördögöket űzünk Jézus nevében, de nem fog „csakúgy” az ölünkbe pottyanni ez a helyreállítás, nekünk is kell tenni valamit. A hitnek a szép és jó harcát meg kell harcolnunk, az ördög munkáit lerontva, és ellenállva az ördögnek. 

A fizikai testünk, érzelmünk, akaratunk, szaglásunk, látásunk, hallásunk, tapintásunk mind befolyásolja a szellemi életünket, a hit életünkre is hatással van.
Mert ha látás szerint járunk, az érzékeink szerint járunk, és akkor nagyon sokszor inkább sírva szeretnénk fakadni! 
Amikor szellem szerint járunk, mint Istennek fiai, akkor győzedelmes életet tudunk élni, a hit győzelmében tudunk áradni. 

A helyreállítás nem fog automatikusan eljönni, egyrészt imában kérjük, mert addig még nem jön vissza az Úr Jézus Krisztus. 
Az ördög ellene lesz annak, hogy neked és nekem egy helyreállítás történjen az életünkben! 
A helyreállításra szükségünk van, mert az elmúlt időszakban rengeteg mindent lopott az ördög, e világ istene.(Ki az akitől nem lopott az ördög?) 

Tehát szeretnénk, hogy a mi időnk békés legyen, bőséges legyen, üdvösség kincseiben,bölcsességben, a tudományban, egészségben, és az Úr félelme legyen a mi kincsünk. 
Tehát helyre kell állnia annak, amit ellopott tőlünk az ördög, de ezt követelni kell, követeljük a jogainkat, mert Isten leírta az Igében, hogy kipótolja nekünk az esztendőket. 
Kérjük és megkapjuk, hogy a mi örömünk teljes legyen, de az ördög ott lesz résen és meg akarja akadályozni, hogy Te ezeket elnyerd. 
Akár az anyagi áldást, akár egy jó társat, akár egy jó házasságot, egy jó férjet, egy jó feleséget, a gyerekeiddel való kapcsolatot, vagy a szolgálatodat, egészségedet, bármit. 

1.Hirdetni kell az Evangéliumot, és fontos hogy a 
2.hatalmunkat gyakoroljuk!

Ima Harcosok-

2018. május 6., vasárnap

Örömteli mindennapok


Mai örömteli bátorító .)

Mert Isten szeretetétől semmi, de semmi nem tud minket elválasztani — ebben egészen biztos vagyok! Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem az uralkodó szellemek, sem ami most van, vagy ami ezután következik, sem azok, akiknek hatalmuk van, semmi, ami a magasságban vagy a mélységben van, semmiféle teremtmény sem választhat el bennünket Isten irántunk való szeretetétől, amelyUrunkban, Jézus Krisztusban mutatkozott meg.,,- Róma 8,38-39

Egyetlen fontos igazság felől nyugodt lehetsz- Isten szeretete nem múlik el irántad!
Amikor kezed Isten kezébe helyezed, ő megragadja azt, és nem ereszti el. Isten a maga teljes valójával kitart melletted.
Mi elengedjük néha az Ő kezét,mint egy kisgyerek ,aki kirántja édesapja kezéből a kezét, mert azt hiszi egyedül is boldogul.
De mit tesz ilyenkor egy jó apa,azonnal utánanyúl és megragadja a gyermekét ,nehogy baj érje.
Tudd,hogy Isten,a te szerető Atyád ugyanezt teszi.
Legyen ez bátorítás a mai napon számodra,bárhol vagy,bármit teszel, Ő ott van és megragad ,még akkor is,ha te erősen szeretnél kibontakozni az ,,Ő szorításából,,mint egy kisgyermek ,aki úgy érzi elég felnőtt a feladathoz :)
Ne feledd az Ő karja elég hosszú!

Legyen örömteli napod:)
https://www.youtube.com/watch?v=uB-Pwq3JXG0

***************************************

Mai örömteli bátorító :)

Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.János1,16
Isten készen áll és örömmel adja neked az ő kegyelmét -kegyelmet kegyelemre halmozva.
Isten a legnagyobb dolgokat ajándékba adja nekünk.

Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék.,,- Efézus 2:8-9
Nem kell bizonygatnod,hogy méltó vagy a kegyelemre ,hiszen Isten ajándéka ez minden ember számára .
Ahhoz, hogy tiéd legyen a kegyelem,csak kérned kell.
El kell fogadnod Isten csodálatos kegyelmét.
Egy ajándék nem ér semmit számodra addig,amí el nem fogadod.Ugyanez igaz Isten ajándékára, az örök életre is, amit Jézus Krisztus által nyerhetünk el.
Az ajándékot ki is kell bontadod ahhoz,hogy hozzáférhess azokhoz az áldásokhoz,amit Isten elkészitett számodra.
Isten mindent kegyelem által,kegyelemből adott oda neked,már a tiéd.
De ne feledd,ki kell bontanod,hogy élj is benne.Ha eddig még nem tetted meg,kezdd el bontogatni Isten kegyelmi ajándékait,amit Krisztusban már megkaptál.
Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?-Róma 8,32-


Legyen örömteli napod:)





Zsoltárok könyve 94. rész 12-13.vers


1. Uram, bosszúállásnak Istene! Bosszúállásnak Istene, jelenj meg!
2. Emelkedjél fel te, földnek birája, fizess meg a kevélyeknek!
3. A hitetlenek, Uram, meddig még, meddig örvendeznek még a hitetlenek?
4. Piszkolódnak, keményen szólnak; kérkednek mindnyájan a hamisság cselekedői.
5. A te népedet Uram tapossák, és nyomorgatják a te örökségedet.
6. Az özvegyet és jövevényt megölik, az árvákat is fojtogatják.
7. És ezt mondják: Nem látja az Úr, és nem veszi észre a Jákób Istene!
8. Eszméljetek ti bolondok a nép között! És ti balgatagok, mikor tértek eszetekre?
9. A ki a fület plántálta, avagy nem hall-é? És a ki a szemet formálta, avagy nem lát-é?
10. A ki megfeddi a népeket, avagy nem fenyít-é meg? Ő, a ki az embert tudományra tanítja:
11. Az Úr tudja az embernek gondolatjait, hogy azok hiábavalók.
12. Boldog ember az, a kit te megfeddesz Uram, és a kit megtanítasz a te törvényedre;
13. Hogy nyugalmat adj annak a veszedelem napján, míg megásták a vermet a hitetlennek!

14. Bizony nem veti el az Úr az ő népét, és el nem hagyja az ő örökségét!
15. Mert igazságra fordul vissza az ítélet, és utána mennek mind az igazszívűek.
16. Kicsoda támad fel én mellettem a gonoszok ellen? Kicsoda áll mellém a hamisság cselekedők ellen?
17. Ha az Úr nem lett volna segítségül nékem: már-már ott lakoznék lelkem a csendességben.
18. Mikor azt mondtam: Az én lábam eliszamodott: a te kegyelmed, Uram, megtámogatott engem.
19. Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim: a te vígasztalásaid megvidámították az én lelkemet.
20. Van-é köze te hozzád a hamisság székének, a mely nyomorúságot szerez törvény színe alatt?
21. Egybegyülekeznek az igaznak lelke ellen, és elkárhoztatják az ártatlannak vérét.
22. De kőváram lőn én nékem az Úr, és az én Istenem az én oltalmamnak kősziklája;
23. És visszafordítja reájok az ő álnokságukat, és az ő gonoszságukkal veszti el őket; elveszti őket az Úr, a mi Istenünk.

Jób könyve 22. rész 21.vers


1. Felele pedig a Témánból való Elifáz, és monda:
2. Az Istennek használ-é az ember? Sőt önmagának használ az okos!
3. Gyönyörűségére van-é az a Mindenhatónak, ha te igaz vagy; avagy nyereség-é, hogy feddhetetlenül jársz?
4. A te isteni félelmedért fedd-é téged, és azért perel-é veled?
5. Avagy nem sok-é a te gonoszságod, és nem véghetetlen-é a te hamisságod?
6. Hiszen zálogot vettél a te atyádfiától méltatlanul, és a szegényeket mezítelenekké tetted.
7. Az eltikkadtnak vizet sem adtál inni, és az éhezőtől megtagadtad a kenyeret.
8. A ki hatalmas volt, azé vala az ország, és a ki nagytekintélyű volt, az lakik vala rajta.
9. Az özvegyeket üres kézzel bocsátottad el, és az árváknak karjai eltörettek.
10. Azért vett körül téged a veszedelem, és rettegtet téged hirtelen való rettegés;
11. Avagy a setétség, hogy ne láthass, és a vizek árja, a mely elborít!
12. Hát nem olyan magas-é Isten, mint az egek? És lásd, a csillagok is ott fent mily igen magasak!
13. És mégis azt mondod: Mit tud az Isten; megítélheti-é, a mi a homály mögött van?
14. Sűrű felhők leplezik el őt és nem lát, és az ég körületén jár.
15. Az ősvilág ösvényét követed-é, a melyen az álnok emberek jártak;
16. A kik időnap előtt ragadtattak el, és alapjokat elmosta a víz?!
17. A kik azt mondják vala Istennek: Távozzál el tőlünk! És mit cselekedék velök a Mindenható?
18. Ő pedig megtöltötte házaikat jóval. De az istentelenek tanácsa távol legyen tőlem.
19. Látják ezt az igazak és örülnek rajta, az ártatlan pedig csúfolja őket:
20. Valósággal kigyomláltatott a mi ellenségünk, és az ő maradékjokat tűz emészti meg!
21. Bízd csak azért magadat ő reá és légy békességben: ezekből jó származik reád.
22. Végy csak oktatást az ő szájából, és vésd szívedbe az ő beszédeit!
23. Ha megtérsz a Mindenhatóhoz, megépíttetel, és az álnokságot távol űzöd a te sátorodtól.
24. Vesd a porba a nemes érczet, és a patakok kavicsába az ofiri aranyat:
25. És akkor a Mindenható lesz a te nemes érczed és a te ragyogó ezüstöd.
26. Bizony akkor a Mindenhatóban gyönyörködöl, és a te arczodat Istenhez emeled.
27. Hozzá könyörögsz és meghallgat téged, és lefizeted fogadásaidat.
28. Mihelyt valamit elgondolsz, sikerül az néked, és a te utaidon világosság fénylik.
29. Hogyha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja.
30. Megszabadítja a nem ártatlant is, és pedig a te kezeidnek tisztaságáért szabadul meg az.

Zsoltárok könyve 116. rész 5.vers


1. Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát.
2. Mert az ő fülét felém fordítja, azért segítségül hívom őt egész életemben.
3. Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és ínségbe jutottam.
4. És az Úrnak nevét segítségül hívám: Kérlek Uram, szabadítsd meg az én lelkemet!
5. Az Úr kegyelmes és igaz, és a mi Istenünk irgalmas.
6. Az Úr megőrzi az alázatosokat; én ügyefogyott voltam és megszabadított engem.
7. Térj meg én lelkem a te nyugodalmadba, mert az Úr jól tett teveled.
8. Minthogy megszabadítottad lelkemet a haláltól, szemeimet a könyhullatástól és lábamat az eséstől:
9. Az Úr orczája előtt fogok járni az élőknek földén.
10. Hittem, azért szóltam; noha igen megaláztatott valék.
11. Csüggedezésemben ezt mondtam én: Minden ember hazug.
12. Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért?
13. A szabadulásért való poharat felemelem, és az Úrnak nevét hívom segítségül.
14. Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt.
15. Az Úr szemei előtt drága az ő kegyeseinek halála.
16. Uram! én bizonyára a te szolgád vagyok; szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet.
17. Néked áldozom hálaadásnak áldozatával, és az Úr nevét hívom segítségül.
18. Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt,
19. Az Úr házának tornáczaiban, te benned, oh Jeruzsálem! Dicsérjétek az Urat!

Zsoltárok könyve 86. rész 7.vers


1. Dávid imádsága. Hajtsd hozzám Uram füledet, hallgass meg engem, mert nyomorult és szegény vagyok én! 2. Tartsd meg életemet, mert kegyes vagyok én; mentsd meg én Istenem a te szolgádat, a ki bízik benned.
3. Könyörülj én rajtam Uram, mert hozzád kiáltok minden napon!
4. Vidámítsd meg a te szolgádnak lelkét, mert hozzád emelem fel Uram lelkemet.
5. Mert te Uram jó vagy és kegyelmes, és nagy irgalmasságú mindazokhoz, a kik hozzád kiáltanak.
6. Figyelmezzél Uram az én imádságomra, és hallgasd meg az én könyörgésemnek szavát!
7. Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem.
8. Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz!
9. Eljőnek a népek mind, a melyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet.
10. Mert nagy vagy te és csodadolgokat mívelsz; csak te vagy Isten egyedül!
11. Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, és teljes szívvel féljem nevedet.
12. Dicsérlek téged Uram, Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a te nevedet örökké!
13. Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, és kiszabadítottad lelkemet a mélységes pokolból.
14. Isten! Kevélyek támadtak fel ellenem, és kegyetlenek serege keresi lelkemet, a kik meg sem gondolnak téged.
15. De te Uram, könyörülő és irgalmas Isten vagy, késedelmes a haragra, nagy kegyelmű és igazságú!
16. Tekints reám és könyörülj rajtam! Add a te erődet a te szolgádnak, és szabadítsd meg a te szolgálóleányodnak fiát!
17. Adj jelt nékem javamra, hogy lássák az én gyűlölőim és szégyenüljenek meg, a mikor te Uram megsegítesz és megvigasztalsz engem.

Zsidókhoz írt levél 10. rész 37.vers


1. Minthogy a törvényben a jövendő jóknak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, ennélfogva azokkal az áldozatokkal, a melyeket esztendőnként szünetlenül visznek, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat;
2. Különben megszűnt volna az áldozás, mivelhogy az egyszer megtisztult áldozók többé semminemű bűntudattal nem bírtak volna.
3. De azok esztendőnként bűnre emlékeztetnek.
4. Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket.
5. Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem,
6. Égő és bűnért való áldozatokat nem kedveltél.
7. Akkor mondám: Ímé itt vagyok, (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem óh Isten a te akaratodat.
8. Fentebb mondván, hogy áldozatot és ajándékot és égő, meg bűnért való áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél a melyeket a törvény szerint visznek,
9. Ekkor ezt mondotta: Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat. Eltörli az elsőt, hogy meghagyja a másodikat,
10. A mely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által.
11. És minden pap naponként szolgálatban áll és gyakorta viszi ugyanazokat az áldozatokat, a melyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket.
12. Ő azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre űle az Istennek jobbjára,
13. Várván ímmár, míg lábainak zsámolyául vettetnek az ő ellenségei.
14. Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket.
15. Bizonyságot tesz pedig erről mi nékünk a Szent Lélek is, mert minekutána előre mondotta:
16. Ez az a szövetség, melyet kötök velök ama napok után, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjökbe írom be azokat,
17. Azután így szól: És az ő bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem.
18. A hol pedig bűnök bocsánata vagyon, ott nincs többé bűnért való áldozat.
19. Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által,
20. Azon az úton, a melyet ő szentelt nékünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által,
21. És lévén nagy papunk az Isten háza felett:
22. Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint a kiknek szívök tiszta a gonosz lelkiismerettől,
23. És testök meg van mosva tiszta vízzel; tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul, mert hű az, a ki ígéretet tett,
24. És ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett,
25. El nem hagyván a magunk gyülekezetét, a miképen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget.
26. Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat,
27. Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, a mely megemészti az ellenszegülőket.
28. A ki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra irgalom nélkül meghal;
29. Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, a ki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, melylyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Lelkét bántalmazza?
30. Mert ismerjük azt, a ki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét.
31. Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni.
32. Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, a melyekben, minekutána megvilágosíttattatok, sok szenvedésteljes küzdelmet állottatok ki,
33. Midőn egyfelől gyalázásokkal és nyomorgattatásokkal nyilvánosság elé hurczoltak titeket, másfelől társai lettetek azoknak, a kik így jártak.
34. Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudván, hogy néktek jobb és maradandó vagyonotok van a mennyekben.
35. Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van.
36. Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet.
37. Mert még vajmi kevés idő, és a ki eljövendő, eljő és nem késik.
38. Az igaz pedig hitből él. És a ki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem.
39. De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.

Péter Apostol I. levele 1. rész 22.vers


1. Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontusban, Galátziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt jövevényeknek,
2. A kik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen.
3. Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szűlt minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által,
4. Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, a mely a mennyekben van fenntartva számunkra,
5. A kiket Isten hatalma őriz hit által az idvességre, a mely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen.
6. A melyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között,
7. Hogy a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor;
8. A kit, noha nem láttatok, szerettek; a kiben, noha most nem látjátok, de hisztek benne, kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek:
9. Elérvén hitetek czélját, a lélek idvességét.
10. A mely idvesség felől tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, a kik az irántatok való kegyelem felől jövendöltek:
11. Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak ő bennök levő Lelke, a ki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről.
12. A kiknek megjelentetett, hogy nem magoknak, hanem nékünk szolgáltak azokkal, a melyeket most hirdetnek néktek azok, a kik prédikálták néktek az evangyéliomot az egekből küldött Szent Lélek által; a mikbe angyalok vágyakoznak betekinteni.
13. Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, a melyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelen.
14. Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, a melyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek;
15. Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben;
16. Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.
17. És ha Atyának hívjátok őt, a ki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét:
18. Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből;
19. Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén:
20. A ki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek,
21. A kik ő általa hisztek Istenben, a ki feltámasztotta őt a halálból és dicsőséget adott néki; hogy a ti hitetek reménység is legyen Istenben.
22. Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből buzgón szeressétek;
23. Mint a kik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, a mely él és megmarad örökké.
24. Mert minden test olyan, mint a fű, és az embernek minden dicsősége olyan, mint a fű virága. Megszárad a fű, és virága elhull:
25. De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd, a mely néktek hirdettetett.

Zsoltárok könyve 145. rész 20.vers


1. Dávid dicsérő éneke. Magasztallak téged, Istenem, királyom, és áldom nevedet örökkön örökké!
2. Minden napon áldalak téged, és dicsérem neved örökkön örökké!
3. Nagy az Úr és igen dicséretes, és az ő nagysága megfoghatatlan.
4. Nemzedék nemzedéknek dícséri műveidet, s jelentgeti a te hatalmasságodat.
5. A te méltóságod dicső fényéről, és csodálatos dolgaidról elmélkedem.
6. Rettenetes voltod hatalmát beszélik, és én a te nagyságos dolgaidat hirdetem.
7. A te nagy jóságod emlékeiről áradoznak, és a te igazságodnak örvendeznek.
8. Irgalmas és könyörületes az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű.
9. Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez.
10. Dicsér téged, Uram minden teremtményed és áldanak téged a te kegyeltjeid.
11. Országodnak dicsőségéről szólnak, és a te hatalmadat beszélik.
12. Hogy tudtul adják az ember fiainak az ő hatalmát, és az ő országának fényes dicsőségét.
13. A te országod örökre fennálló ország, és a te uralkodásod nemzedékről nemzedékre.
14. Az Úr megtámogat minden elesendőt, és felegyenesít minden meggörnyedtet.
15. Mindenki szemei te reád vigyáznak, és te idejében megadod eledelöket.
16. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élőt ingyen.
17. Igaz az Úr minden ő útában, és minden dolgában kegyelmes.
18. Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, a ki hűséggel hívja őt.
19. Beteljesíti az őt félőknek kivánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket.
20. Megőrzi az Úr mindazokat, a kik őt szeretik; de a gonoszokat mind megsemmisíti.
21. Az Úr dicséretét beszélje ajkam, és az ő szent nevét áldja minden test örökkön örökké!

Zsoltárok könyve 104. rész 24.vers


1. Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!
2. A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;
3. A ki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;
4. A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.
5. Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.
6. Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.
7. Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.
8. Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.
9. Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.
10. A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;
11. Megitassák a mezőnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.
12. Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.
13. A ki megöntözi a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld.
14. A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből,
15. És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerősíti a halandónak szívét.
16. Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;
17. A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.
18. A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.
19. Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.
20. Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezőnek összes vadai;
21. Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentől eledelöket.
22. Ha felkél a nap, elrejtőznek és hajlékaikban heverésznek;
23. Az ember munkájára megy ki, és az ő dolgára mind estvéig.
24. Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.
25. Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.
26. Amott gályák járnak s czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.
27. Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas időben.
28. Adsz nékik és ők takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.
29. Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.
30. Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.
31. Legyen az Úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben;
32. A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.
33. Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!
34. Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;
35. Veszszenek el a bűnösök a földről, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!

Zsoltárok könyve 91. rész .vers


1. Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az.
2. Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!
3. Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.
4. Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és pánczél az ő hűsége.
5. Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal;
6. A dögvésztől, a mely a homályban jár; a döghaláltól, a mely délben pusztít.
7. Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít.
8. Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!
9. Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá:
10. Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz;
11. Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban.
12. Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.
13. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.
14. Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!
15. Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt.
16. Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.

Péter Apostol I. levele 4. rész 8.vers


1. Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy a ki testileg szenved, megszűnik a bűntől,
2. Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt.
3. Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban.
4. A mi miatt csudálkoznak, hogy nem futtok velök együtt a kicsapongásnak ugyanabba az áradatába, szitkozódván.
5. A kik számot adnak majd annak, a ki készen van megítélni élőket és holtakat.
6. Mert azért hirdettetett az evangyéliom a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben.
7. A vége pedig mindennek közel van. Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok.
8. Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez.
9. Legyetek egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül.
10. Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai;
11. Ha valaki szól, mintegy Isten ígéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, a melyet Isten ád: hogy mindenben dícsőíttessék a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.
12. Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, a mely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek;
13. Sőt, a mennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vígadozva örvendezhessetek.
14. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, a mit amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt.
15. Mert senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztévő, vagy mint más dolgába avatkozó:
16. Ha pedig mint keresztyén szenved, ne szégyelje, sőt dicsőítse azért az Istent.
17. Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végök, a kik nem engedelmeskednek az Isten evangyéliomának?
18. És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?
19. Annakokáért a kik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják néki lelköket mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.

Köszöntünk Szent Szellem!-A LÉLEK INDÍTÁSÁBÓL

"Ő a Lélek indításából a templomba ment, és. a gyermek Jézust bevitték szülői, hogy őérette a törvény szokása szerint cselekedjenek.. (Lukács evangéliuma 2:27)
A Szentlélek nem csak lelki, de földrajzi értelemben is indítja az embereket, amikor szükséges. Simeont arra késztette, hogy a templom területére induljon, és jelen legyen, amikor a gyermek Jézust odaviszik szülei. Filepet egy másik helyre irányította miután megkeresztelte az etióp főembert. Illést tüzes szekér vitte fel a dicsőségbe. Miután Evan Robertset 1904-ben a walesi Blaenanerchben olyan hatalmas erővel ruházta fel a Szentlélek, késedelem nélkül szolgálatba is állította őt. "Attól az időtől kezdve - írja önmagáról - a lelkek üdvössége lett szívem legfőbb terhe. Azóta ég bennem a tűz, hogy egész Walest bejárjam." A Lélek azonnal visszaküldte Robertset otthonába, Loughorba, ahol imaórákat kezdett tartani. Ezek az alkalmak "néhány nap leforgása alatt egyre nagyobb és nagyobb tömegeket vonzottak oda, ahogy az ébredés végigsöpört a régióban" A Szentlélek összejövetelről összejövetelre vezette Evan Robertset Wales egész területén. "A templomok zsúfolásig megteltek úgyannyira, hogy az ajtókon kívül is százak tolongtak. Roberts megjelenése ezeken az alkalmakon gyakran gyújtott vallásos buzgalmat és lelkesedést. Néhány bátorító szava vagy rövid imája is elegendő volt ahhoz, hogy a jelenlévők szívében lángot lobbantson."
Joseph Kemp, az edinburghi Charlotte templom lelkésze is indítást érzett a Szentlélektől, hogy utazzon el egy ébredési összejövetelre Walesbe. Hallgassuk csak, mi történt: "Két hetet töltöttem ott. Figyeltem, megtapasztaltam az eseményeket, szivacsként szívtam magamba az elhangzottakat, megvizsgáltam saját szívemet, összehasonlítottam tetteimet a Szentlélek módszereivel, majd visszatértem népemhez Edinburghbe, hogy nekik is elmondjam mindazt, amit láttam." - Az ébredés hamarosan Skócián is keresztülsöpört, és csodálatos eredményeket hozott. Nem csak a templomok teltek meg zsúfolásig, hanem Joseph Kemp tanúságtétele szerint "úgy a fiatalokban, mint az idősekben heves vágy támadt a Biblia tanulmányozása iránt. Sosem lenne elég az időm, hogy elmondjam, mennyi ember élete tisztult meg, mennyi otthon légköre változott meg, és hány százan mentek tovább útjukon boldog, ragyogó arccal! Isten Lelke ma is kész ugyanígy munkálkodni, ha imádkozunk érte!
Imádság a mai napra
"Szeretet Ura, arra kérlek téged most, hogy vezess pontosan arra a helyre, ahol a megújulás és reformáció középpontjában lehetek! "

2018. május 5., szombat

Zsoltárok könyve 100. rész


1. Hálaadó zsoltár. Vígan énekelj az Úrnak te egész föld!
2. Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel; menjetek eléje vígassággal.
3. Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk.
4. Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornáczaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét!
5. Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége!

Mózes V. könyve 4. rész 9.vers


1. Most pedig hallgass ó Izráel a rendelésekre és végzésekre, a melyekre én tanítlak titeket, hogy azok szerint cselekedjetek, hogy élhessetek, és bemehessetek, és bírhassátok a földet, a melyet az Úr, a ti atyáitoknak Istene ád néktek.
2. Semmit se tegyetek az ígéhez, a melyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, a melyeket én parancsolok néktek.
3. Szemeitekkel láttátok, a mit cselekedett az Úr Baal-Peór miatt; hogy minden embert, a ki Baal-Peór után járt, kipusztított az Úr, a te Istened te közüled.
4. Ti pedig, a kik ragaszkodtatok az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mindnyájan éltek e napig.
5. Lássátok, tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, a mint megparancsolta nékem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, a melybe bementek, hogy bírjátok azt.
6. Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcseségtek és értelmetek a népek előtt, a kik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!
7. Mert melyik nagy nemzet az, a melyhez olyan közel volna az ő Istene, mint mi hozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk?
8. És melyik nagy nemzet az, a melynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, a melyet én ma adok elétek?!
9. Csak vigyázz magadra, és őrizd jól a te lelkedet, hogy el ne felejtkezzél azokról, a melyeket láttak a te szemeid, és hogy el ne távozzanak a te szívedtől teljes életedben, hanem ismertesd meg azokat a te fiaiddal és fiaidnak fiaival.
10. El ne felejtkezzél a napról, a melyen az Úr előtt, a te Istened előtt állottál a Hóreben, a mikor azt mondta nékem az Úr: Gyűjtsd egybe nékem a népet, hogy hallassam véle beszédeimet, hogy tanuljanak félni engem, minden időben, a míg e földön élnek, és tanítsák meg fiaikat is.
11. És előjárulátok, és megállátok a hegy alatt; a hegy pedig tűzben ég vala mind az ég közepéig, mindamellett sötétség, köd és homályosság vala.
12. És szóla az Úr néktek a tűz közepéből. A szavak hangját ti is halljátok vala, de csak a hangot; alakot azonban nem láttok vala.
13. És kijelenté néktek az ő szövetségét, a melyre nézve utasított titeket a tíz ige teljesítésére, és felírá azokat két kőtáblára.
14. Engem is utasított az Úr abban az időben, hogy tanítsalak meg titeket a rendelésekre és végzésekre, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, a melyre átmentek, hogy bírjátok azt.
15. Őrizzétek meg azért jól a ti lelketeket, mert semmi alakot nem láttatok akkor, a mikor a tűznek közepéből szólott hozzátok az Úr a Hóreben;
16. Hogy el ne vetemedjetek, és faragott képet, valamely bálványféle alakot ne csináljatok magatoknak, férfi vagy asszony képére;
17. Képére valamely baromnak, a mely van a földön; képére valamely repdeső madárnak, a mely röpköd a levegőben;
18. Képére valamely földön csúszó-mászó állatnak; képére valamely halnak, a mely van a föld alatt lévő vizekben.
19. Se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteljed azokat, a melyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt.
20. Titeket pedig kézen fogott az Úr, és kihozott titeket a vas kemenczéből, Égyiptomból, hogy legyetek néki örökös népe, miképen e mai napon vagytok.
21. De én reám megharaguvék az Úr ti miattatok, és megesküvék, hogy nem megyek át a Jordánon, és hogy nem megyek be arra a jó földre, a melyet az Úr, a te Istened, ád néked örökségül.
22. Miután én meghalok e földön, nem megyek át a Jordánon; ti pedig átmentek, és bírjátok azt a jó földet;
23. Vigyázzatok, hogy az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségéről, a melyet kötött veletek, el ne felejtkezzetek, és ne csináljatok magatoknak faragott képet, akármihez is hasonlót, a miképen megparancsolta az Úr, a te Istened.
24. Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten ő.
25. Hogyha majd fiakat és unokákat nemzesz, és megvénhedtek azon a földön, és elvetemedtek, és csináltok magatoknak faragott képet, akármihez is hasonlót, és gonoszt cselekesztek az Úrnak, a te Istenednek szemei előtt, haragra ingerelvén őt:
26. Bizonyságul hívom ti ellenetek e mai napon a mennyet és a földet, hogy elveszvén hamarsággal elvesztek a földről, a melyre átmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt; nem laktok sok ideig azon, hanem pusztára kipusztultok róla.
27. És az Úr szétszór titeket a népek közé, és szám szerint kevesen maradtok meg a népek között, a kik közé visz titeket az Úr.
28. És szolgáltok ott emberi kéz által csinált isteneknek: fának és kőnek, a melyek nem látnak, nem is hallanak, nem is esznek, nem is szagolnak.
29. De ha onnan keresed meg az Urat, a te Istenedet, akkor is megtalálod, hogyha teljes szívedből és teljes lelkedből keresed őt.
30. Mikor nyomorúságban leéndesz, és utólérnek téged mindezek az utolsó időkben, és megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez, és hallgatsz az ő szavára:
31. (Mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened), nem hágy el téged, sem el nem veszít, sem el nem felejtkezik a te atyáidnak szövetségéről, a mely felől megesküdt nékik.
32. Mert tudakozzál csak a régi időkről, a melyek te előtted voltak, ama naptól fogva, a melyen az Isten embert teremtett e földre, és pedig az égnek egyik szélétől az égnek másik széléig, ha történt-é e nagy dologhoz hasonló, vagy hallatszott-é ehhez fogható?
33. Hallotta-é valamely nép a tűz közepéből szóló Istennek szavát, a miképen hallottad te, hogy életben maradt volna?
34. Avagy próbálta-é azt Isten, hogy elmenjen és válaszszon magának népet valamely nemzetség közül, kisértésekkel: jelekkel, csudákkal, haddal, hatalmas kézzel, kinyújtott karral, és nagy rettenetességek által, a miképen cselekedte mind ezeket ti érettetek az Úr, a ti Istenetek Égyiptomban, szemeitek láttára?
35. Csak néked adatott láthatóan tudnod, hogy az Úr az Isten és nincsen kivüle több!
36. Az égből hallatta veled az ő szavát, hogy tanítson téged, a földön pedig mutatta néked amaz ő nagy tüzét, és hallottad beszédét a tűz közepéből.
37. És mivel szerette a te atyáidat, és kiválasztotta az ő magvokat is ő utánok, és kihozott téged az ő orczájával Égyiptomból, az ő nagy erejével:
38. Hogy kiűzzön náladnál nagyobb és erősebb népeket előled, hogy bevigyen téged, és adja néked az ő földjöket örökségül, mint a mai napon van:
39. Tudd meg azért e mai napon, és vedd szívedre, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben, és alant e földön, és nincsen több!
40. Tartsd meg azért az ő rendeléseit és parancsolatait, a melyeket én parancsolok ma néked, hogy jól legyen dolgod és a te fiaidnak te utánad, és hogy mindenkor hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád néked.
41. Akkor választa Mózes három várost a Jordánon túl napkelet felé;
42. Hogy oda fusson a gyilkos, a ki nem akarva gyilkolta meg az ő felebarátját, a ki az előtt nem gyűlölte vala, és hogy életben maradjon, ha befutott valamelyikbe e városok közül.
43. Tudniillik Beczert a pusztában, a sík földön a Ruben fiainak, Rámótot Gileádban a Gád fiainak, és Gólánt Básánban a Manassé fiainak.
44. Ez pedig a törvény, a melyet Mózes adott az Izráel fiai elé.
45. Ezek a bizonyságtételek, a rendelések és a végzések, a melyeket szóla Mózes Izráel fiainak, mikor Égyiptomból kijöttek vala.
46. A Jordánon túl a völgyben, Beth-Peórnak átellenében, Szihonnak, az Emoreusok királyának földjén, a ki lakozik vala Hesbonban, a kit megvert vala Mózes, az Izráel fiaival egyben, mikor Égyiptomból kijöttek vala.
47. És elfoglalák az ő földét, és Ógnak, Básán királyának földét, az Emoreusok két királyáét, a kik a Jordánon túl laknak vala napkelet felől.
48. Aróertől fogva, mely az Arnon patakának partján van, a Sion hegyéig, a mely a Hermon;
49. És az egész síkságot a Jordánon túl napkelet felé, a síkság tengeréig, a Piszga hegy aljáig.

Örömteli mindennapok


,,Akik közületek a Mózes Törvénye által akarnak Isten számára elfogadhatókká lenni, azok elszakították magukat Krisztustól, és kiléptek a kegyelem hatóköréből.,,- Galata 5,4

Neveltetésünkből adódóan sokszor akarunk megfelelés által bizonyitani.
Törvény alá helyezzük magunkat ,igy próbáljuk elérni Istennél, hogy tetszésére legyünk és jobban szeressen.
De Isten soha nem várja el tőlünk,mindannyiunkat személyesen ismer,tudja mire vagyunk képesek és igy fogad el, ahogy vagyunk,hisz Ő alkotott ilyennek.Nem azért szeret ,amit teszünk vagy nem teszünk! Ahogy te sem azért szereted a gyermekeidet.
Isten nagyon szeret és azt szeretné ,hogy abban a kegyelemben maradj ,amit kaptál Jézus Krisztus által.Nem kellett tenned érte semmit! Csak el kellett fogadnod.
A megfelelés ellentéte a kegyelemnek!
Élj bban a kegyelemben ami által kaptad az örök életedet és ott folytasd,ahol elkezdted.Ne helyezd magad törvények alá,ne akarj megfelelni,hiszen már megfeleltél, kegyelemből hit által.
Hiszen, ha a Törvény megtartása tenne elfogadhatóvá Isten előtt, akkor Krisztus halála értelmetlen és fölösleges lett volna. -Gal2,21-
A törvény azt mondja, amikor rosszat teszel: Elrontottad,már megint hibáztál!
A kegyelem azonban ezt mondja: Megbocsátottam neked. Visszatérhetsz a jó útra, aztán menjünk együtt a helyes irányba.
Ez a kegyelem mindenre elegendő .

Legyen örömteli napod :)

***************************************

Mai örömteli bátorító :)


Add át magad az ő szeretetének!
Az Ő szeretete nem egy mentális gyakorlat-azt át kell élni ,meg kell érezni és tapasztalni.
Ahogy a zsoltáros hirdeti,,Érezzétek és lássátok meg ,hogy jó az Úr! Boldog, áldott ember aki Őbenne bízik - Zsolt 34,9
Egyszerűen add át magad Neki,imádd Őt !
Amikor a szíved tele van Jézussal,a tévhiteket elkezdi leváltani a helyes hit,a félelem a szégyen elmegy,Isten irántad való szeretetének jelenlétében.
Akármilyen hibát is vétettél,Ő nem mondott le rólad!
Hidd el ma teljes szívedból ,hogy Isten szeret téged,Ő melletted áll! A helyes hit első kulcsa,hogy higgy Isten irántad való FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETETÉBEN !
Vesd le minden gyengeségedet az Ő lábai elé! Légy szabad arra ,hogy sírj az Ő szerető jelenlétében,kezdd el látni ,hogy minden kötelék lehull és szertefoszlik ,miközben te átadod magad az Ő szeretetének.Ámen!
Imádd Őt ma !
Legyen örömteli napod :)

Örömteli mindennapok

"Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket,,..Zsidó 3,7


Meg ne keményítsétek a ti szíveteket.
Az emberek így vétik el. Így lépnek ki arról a helyről, amit Isten eltervezett a számukra. Azért mert keménnyé válnak, taníthatatlanná válnak, és lázadók, engedetlenek.
Saját magadat egy olyan helyre juttatod el, ahol Isten nem tud neked segíteni.
Ez egy nagyon erős állítás, Isten ugyanis soha nem fogja felülírni a te akaratodat, soha nem fog kényszeríteni, hogy valamit megtegyél.
Ezért, ha te megkeményíted magadat Istennel szemben és engedetlen vagy, lázadsz, akkor Isten nem tud téged segíteni. Nem arról van szó, hogy ne lenne elég erős ahhoz, hogy neked segítsen, hanem arról, hogy jogszerűen képtelen neked segíteni. És amikor olyan helyen vagy, ahol Isten nem tud rajtad segíteni, akkor nagyon rossz helyen vagy. Isten nem fog téged rávenni, hogy engedelmeskedj, nem fog kényszeríteni. De ez egy olyan hely, ahol elvétjük Isten akaratát. Miért? Mert nem vagyunk hajlandók meghallani.
Miért vagyunk olyan biztosak abban, hogy igenis sikerrel végezzük, azért mert Isten megmutatja nekünk, Isten megtanít minket. Isten kiigazít minket, de mi itt a lényeg? Mi a legfontosabb?
Az, hogy ez akkor fog megtörténni, hogyha hallgatunk Istenre. És mi van akkor, ha eljutunk arra a helyre, ahol nem vagyunk hajlandók hallani Istentől? Minden rosszá válik, és minél tovább mész ezen az úton, annál rosszabb lesz a helyzet, mert az elégedetlenség helyén vagy. 
Mindannyian jártunk már itt.
De a jó hír,hogy bármikor megfordulhatsz, rajtad áll!

Legyen örömteli napod :)

*************************************************

Mai örömteli bátorító:)

,,Isten békessége, amely minden képzeletet felülmúl, megőrzi majd szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.,,- Fil.4,7


Milyen jó megpihenni a hétköznapi rohanás után egy csendes helyen,ahol nem zavar senki csak élvezed a természet szépségét ,a szíved megtelik békességgel és azt kívánod bárcsak sose érne véget .
Ugye mindannyian megtapasztaltátok már ?:)
Isten azt igéri,hogy ez a békesség minden egyes napon a tiéd lehet ,rajtad múlik,hogy belépsz az Ő békességébe,amit Jézus Krisztusban kaptál,vagy nem.
Semmi felől ne aggódjatok! Bármilyen helyzetben vagytok is, imádkozzatok! (4,6)
Emberi természetünkből adódóan nem könnyü ,,nem aggódni,,mert ez automatikusan jön,de nem lehetetlen.
Isten megadta ehhez is a kegyelmet .
Te döntöd el,hogy aggódsz ,vagy bízol és imádkozol .
Azt mondja,, hálaadással kérjétek Istentől, amire szükségetek van!"
A hálaadás egy kulcs ,hálaadással kérni olyan,mintha már megkaptad volna,amit kértél.Tehát úgy kérj,hogy már látod is a valóságban.
Ha ilyen hozzáállással kérsz és imádkozol ,a békesség betölti a szívedet,mert a gondolataid már a megoldáson/válaszon vannak .Isten ezt kéri tőled,bízz és higgy benne! Bármilyen helyzetben is vagy,hálaadással menj és kérd,amire szükséged van.Ha így teszel,akkor meg fogod tapasztalni azt a túláradó békességet ,amiről az Ige beszél,ami már a tiéd Krisztus Jézusban.
Legyen örömteli napod :)


Zsoltárok könyve 5. rész


1. Az éneklőmesternek a nehilótra, Dávid zsoltára.
2. Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat!
3. Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom!
4. Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok.
5
. Mert nem olyan Isten vagy te, a ki hamisságban gyönyörködnél; nem lakhatik tenálad gonosz.
6. Nem állhatnak meg szemeid előtt a kevélyek, gyűlölsz te minden bűnt cselekedőt.
7. Elveszted, a kik hazugságot szólnak; a vérszopó és álnok embert útálja az Úr.
8. Én pedig a te kegyelmed sokaságából házadba mehetek; leborulok szent templomodban a te félelmedben.
9. Uram, vezess engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt; egyengesd előttem a te útadat!
10. Mert nincsen az ő szájokban egyenesség, belsejök csupa romlottság; nyitott sír az ő torkuk, nyelvökkel hizelkednek.
11. Kárhoztasd őket, oh Isten; essenek el saját tanácsaik által; taszítsd el őket vétkeik sokasága miatt, mert fellázadtak ellened.
12. És majd örülnek mindnyájan, a kik bíznak benned; mindörökké vígadjanak, és te megoltalmazod őket, és örvendeznek te benned, a kik szeretik a te nevedet.
13. Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a te jóvoltoddal, mint egy paizszsal.