Szégyen. Már a Biblia első lapjain megjelenik, amikor a teremtésnél megemlíti az írás, hogy bár ősszüleink mindketten meztelenek voltak, mégsem szégyellték magukat.
Az ember, aki úgy volt gyönyörű, ahogy Isten megteremtette, a maga legtermészetesebb tulajdonságában.
Egészen addig, amíg nem hallgatott a kígyóra. Egészen addig, amíg nem hitte el mindazt a hazugságot, amit a Kísértő Istenről és róla összehordott. Mert az emberről is hazudott.
Azt mondta, hogy ha majd esznek a gyümölcsből, akkor olyanok lesznek, mint Isten.
De hát már olyanok voltak!
A Teremtő a maga képére és hasonlatosságára alkotta meg őket.
Hatalmat adott nekik, szeretetre, alkotásra, gondoskodásra, uralkodásra való képességet.
De Ádám és Éva elhitte a két legveszélyesebb hazugságot, hogy Isten nem jó, és hogy ők kevesek, nem elegek.
Ezután az események vészesen felgyorsultak. Ettek a fáról, és egy csapásra megváltozott minden. Csupasznak, védtelennek érezték magukat, az addigi legtermészetesebb dolog egy pillanat alatt a legnagyobb rejtegetni való lett, és ezen sem a fügefalevelek, sem a bokor árnyéka nem tudott enyhíteni. Megismerték, milyen érzés a szégyen, és ez azóta is kísér minket.
Krisztus értünk, a megváltásunkért kész volt a szégyen tárgyává válni.
Kész volt egy utolsó bűnözőnek járó kivégzőeszközön szenvedni az egész nép szeme láttára összeverten, megkínzottan, meztelenül, hogy elvegye rólunk a bűn átkát.
Ez felfoghatatlan, érthetetlen volt akkor is, és ma is. Eddig elmegy az Isten?
Ennyire szeret? Ennyire fontosak vagyunk neki?
Ezért ne hidd el, hogy kevés vagy, Kedves Olvasó, hisz Krisztus a mindent odaadta érted!
Ne hidd, hogy értéktelen vagy, hogy egy „pótolható gyalog”.
Te vagy Isten drága kincse, egyedi és megismételhetetlen, szeretett gyermeke.
Nem kell szégyenkezned! Élj az evangélium reményében!
