Egy teljesen működésképtelen családból származom, ahol rengeteg bántásban volt részem.
A gyermekkorom telve volt félelemmel és
gyötrelemmel.
Szakértők szerint egy gyermek személyisége élete első öt
évében formálódik ki.
Hát az én személyiségemmel igen nagy bajok voltak!
Tettetésben éltem a védelmi falaim mögött, amiket azért emeltem, hogy
megvédjem magam az emberek bántásától. Kizártam másokat, ugyanakkor
magamat bezártam.
Annyira telve voltam félelemmel, hogy csak úgy tudtam
elképzelni, hogy szembenézzek az élettel,
ha szüntelenül én
irányítottam, így senki sem tudott bántani.
Fiatal felnőttként megpróbáltam Jézusért élni, és követni a keresztény életstílust.
Azt
tudtam, honnan jöttem, de azt nem, hogy hová tartok.
Úgy éreztem, a
múltam mindig tönkre fogja tenni a jövőmet.
Azt gondoltam: „Ilyen
múlttal a hátam mögött, hogyan lehetnék valaha is rendben?
Lehetetlenség!” Azonban, Jézus azt mondta, hogy Ő pont azért jött, hogy
meggyógyítsa a betegeket, a megsebzetteket, az összetört szívűeket, és
azokat, akiket csapások, szerencsétlenségek sújtottak.
Jézus azért jött, hogy megnyissa a börtönajtókat és szabadon bocsássa a foglyokat.
Jézus azért jött, hogy megnyissa a börtönajtókat és szabadon bocsássa a foglyokat.
Semmivel sem jutottam előrébb, amíg nem kezdtem hinni abban,
hogy szabad lehetek.
Magamévá kellett tennem egy pozitív látásmódot az
életemre nézve.
El kellett hinnem, hogy a jövőmet nem a múltam, és még
csak nem is a jelenem határozzák meg.
Lehet, hogy nagyon
fájdalmas múltad volt, vagy lehet, hogy a jelen körülményeid
lehangolóak, negatívak. Lehet, hogy olyan helyzettel kell szembenézned,
ami semmi reménnyel nem kecsegtet.
De teljes bátorsággal mondom: nem a múltad és nem a jelened határozzák meg a jövődet!
De teljes bátorsággal mondom: nem a múltad és nem a jelened határozzák meg a jövődet!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése