
Andrew Kuyvenhoven-
A mai napon olvasandó igeszakasz: ApCsel 1,1-8
1 Az első könyvet arról írtam, Teofilusom, amit Jézus tett és tanított kezdettől
2 egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott.
3
Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta ezeknek, hogy ő él,
amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa
dolgairól.
4 Amikor együtt volt velük,
megparancsolta nekik: "Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok
meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem,
5 hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg."
6 Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: "Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izráelnek?"
7 Így válaszolt: "Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.
8
Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim
lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld
végső határáig."
"Ez
az Úr igehirdetésével kezdődött. Azok pedig, akik hallották,
megerősítették ezt számunkra, Isten pedig velük együtt tett bizonyságot
jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival,
amelyeket akarata szerint osztott ki."
(Zsid 2,3-4)
Amit mi úgy ismerünk, hogy Újszövetség, az Isten végső szava a végső
időkre. De hogyan kaptuk Isten evangéliumát ebben az írott és nyomtatott
formában? A könyv nem a mennyből hullott alá. Története van.

"Ez az Úr igehirdetésével kezdődött." Amit Krisztus mondott és tett, az
Isten jó híre az ember számára. Ez volt az evangélium első formája.

Krisztus nemcsak hirdette üzenetét, és nemcsak teljesítette küldetését,
hanem az előkészületeket is megtette az egyház jövőjére. Gondja volt rá,
hogy hűséges tanúk hirdessék majd azt, amit ő mondott és tett. Ezek a tanúk
főleg az apostolok voltak, tizenketten, akik vele voltak mióta megkezdte
szolgálatát. És ezeknek az embereknek mutatta meg, hogy ő él, miután
feltámadott a halottak közül.

Ezek a tanúk beszámoltak a világnak a hírről. "Isten pedig - miközben ők
ezt tették - velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle
erővel és a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott ki."
Ily módon Isten aláhúzta annak az igazságát, amit az apostolok mondtak.

Például, Péter apostol keze által Isten megcselekedte egy sántával, hogy
szökelljen (ApCsel 3), és halállal büntetett egy hazug embert (ApCsel 5).
Még egy halott asszonyt is visszahozott az életbe (ApCsel 9). ekképpen
Isten fennszóval kihirdette, hogy az apostolok üzenete megbízható.

Azután jött a harmadik fokozat. Az apostolok meghaltak, de a hívők gondosan
ragaszkodtak az apostoli tanításhoz. Szükségük volt a nagyszerű üzenetre,
mégpedig maradandó formában. Isten gondoskodott erről a szükségről.
Megőrizte az egyházat, és megőrizte az apostoli híradást.

Azoknak az embereknek a híradása, akik Krisztus tanúi voltak, most le van
írva Isten gondoskodó kegyelme folytán.

Ez az Újszövetség. Ez az utolsó szó az utolsó időkre. Senki sem tévesztheti
el az utat, aki ragaszkodik hozzá. És senki sem élheti azt túl, ha semmibe
veszi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése