A megrepedt nádat nem töröm el!✨🌹

,,🌹Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam õ belé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.,, Ézsaiás 42:1-3

Édesanyám elvileg „keresztény” családban nőtt fel, mire azonban nagykorú lett, úgy döntött, hogy ebből a kereszténységből nem kér. Az amúgy is „megrepedt nádszálat” törvényhez hűen ragaszkodó testvérek eltörték. Ezért két testvéremet és engem úgy neveltek, hogy nincs Isten.

Aztán a tanárképző után Dél-Somogyban kapott állást, ahol egy nála idősebb hölgy felkarolta, aki később egy értelmi fogyatékos felnőtteket gondozó intézet igazgatója lett.

A jó kapcsolat miatt mi nagyon sokat voltunk közöttük. Karácsony, húsvét, majális vagy jelmezbál…, mi mindig ott voltunk. Így megtanultuk azt a szabályt, hogy az amúgy is megrepedt nádat nem töröm el.

Juhász Zsófia, aki az őrbottyáni intézetben dolgozott, írt egy verset.

„Egész világot hozzál, hogyha jössz, Arcod ragyogjon, fényljen, mint a könny.... 

És ha mosolygáson a küszöbnél megáll; Szereteted szívembe nem talál. … 

Egész öleléssel, ölelj, hogyha fogsz, Fél öleléssel, csak félig dobogsz…” (részlet: Juhász Zsófia: Bíztatás Őrbottyánból című verséből).

Egy keresztény írónál a következőt olvastam.

„Nem Krisztus követője az, aki lesütve a szemét, elfordul a tévelygőtől, s hagyja, hogy lezuhanjon a lejtőn.” {DA 462.4}.

Akár értrelmi, akár fizikai fogyatékkal élni, a bűn következménye. 

Ha elfordulok tőle, olyan, mintha egy tévelygőtől fordulnék el, mert mind a kettőnek szüksége van Jézusra.

Mit jelent befogadni, mit jelent a „megrepedt nádat nem eltörni”. 

Ha háta mögött összesúgok, ha megfagy a levegő, amikor ő belép és érzi ezt; akkor eltört a nád. 

Az igazi befogadás az, amikor úgy tudok viselkedni, mint azelőtt. 

Nem kell éreztetni, kioktatni, csak szeretni. Ő tudja, ő látja, hogy más, mint mi. 

De ezt nem mi mondtuk neki; mi csak szeretjük (egész szeretettel) és befogadjuk.

Mitől válik ilyenné egy ember? „Lelkemet adtam őbelé” (1) mondja Ézsaiás. Ez a lélek szereti a bűnöst, mégha a bűnt nem is. Ez a „lélek” azáltal hirdeti hűen a törvényt, hogy a nádat nem töri el.

(Soós Róbert)