Mindennap az Ige fényében-AZ ENGEDELMESEK KÖZÖSSÉGE

A mai napon olvasandó igeszakasz: Mk 3,31-35

31 Ekkor megérkeztek anyja és testvérei; kint megállva beküldtek hozzá, és hívatták őt. 32 Körülötte pedig sokaság ült, és szóltak neki: "Íme, anyád, a fivéreid és nővéreid odakint keresnek téged!" 33 De ő így válaszolt nekik: "Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?" 34 És végignézve a körülötte körben ülőkön, így szólt: "Íme, az én anyám és az én testvéreim. 35 Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám."

"Aki az Isten akarata szerint cselekszik, az az én testvérem, és az én anyám."

(Mk 3,35)

A keresztyének mindig testvérnek szólították egymást. Ez a szokás alkalomadtán nagyképűsködővé vált, jelentése mégis sokatmondó. Krisztus arra tanított minket, hogy a mi közösségünkre úgy gondoljunk, mint valami háznépre, ahol Isten az Atya, és mi fivérei és nővérei vagyunk egymásnak. Nem nézte le a vérszerinti kapcsolatot. A keresztről mondott néhány szavának egyike az ő özvegy édesanyja iránti szeretetére vonatkozik. De Krisztus azt tanította, hogy a másik kötelék, vagyis a Lélek köteléke mélyebb és tartósabb, mint a vérszerinti kapcsolat. Vannak, akik azt akarják elhitetni velünk, hogy az a keresztyén szokás, miszerint egymást testvéreknek hívják, abban a hitben gyökerezik, hogy Isten általánosságban mindenkinek Atyja, és hogy minden ember általánosságban egymásnak testvére. Ezt azonban a keresztyén egyház soha nem tanította. Ellenkezőleg! Mi azt tanítjuk, hogy az egyház, mint Isten háznépe külön áll a világtól, mégpedig azért, hogy végrehajtsa Isten akaratát. Az Istennek való engedelmesség teremti meg a testvériséget. Amikor Krisztus elkezdte összegyűjteni az övéit, akkor ezzel egy új közösséget teremtett. Az Atya nevét helyezte követői ajkára, és azt is megtanította nekik, hogy ez az Atya gyakorolja a hatalmat a maga házában. Ezért, a Krisztus követőinek közösségét úgy is lehet hívni, hogy ők az Isten akaratát cselekvők közössége. A keresztyén ember minden kapcsolatát alárendeli az Istennek engedelmeskedő emberekkel való kapcsolatának. Inkább megszakítana minden egyéb kapcsolatot, minthogy lemondana erről a közösségről, - épp úgy, mint ahogy inkább eltűri a szenvedést és az üldöztetést a maga egyéni életében, minthogy engedetlen lenne Isten akarata iránt. Amikor az egyház azok közösségévé válik, akik a faji, színbeli vagy társadalmi helyzetükből fakadó hasonlóságban lelnek egységre, akkor ez az egyház már elkorcsosult. Az engedelmességben találja meg a közösségét és abban is kell megtalálnia. És az egyház forrón vágyik minden ember testvérisége után, amikor így imádkozik: "Legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a Földön is."